Tornacipőm percenként két méteres hullámot rúgva minden lépésem után küszködik a homokban, miután sikeresen kicuppan a sivatagi körülményeknek hódoló talaj sűrűjéből próbál meg velem közreműködni az előre haladásban. A zoknimban már egy külön gyíkházat nyithatnék a benne kialakult kisebb homokozó miatt, s kezdem fontolgatni, hogy vajon mégsem volt olyan hű de okos ötlet a tengerparton tornacsukában grasszálni.
Az persze másik része a történetnek, hogy körülbelül minden harmadik ember hülyének néz, hogy bikini helyett felöltözve terminátorkodok a fényes nap alatti szerény 100 fokban, külön kiemelve az öregasszonyok megtisztelő figyelmét, akik nem győznek homlokközépig festett szemöldökük és külön életet élő melleik társaságából kommentelni, hogy így tutira megnyúvadok. Néni... maga csak menjen vissza sürgősen a cicijéhez, mert a kis rakoncátlanok kétfelé húzva hol a vízben, hol a szárazföldön próbálják tartani. Esetleg tekerje a nyakába és máris kevesebb aszalt múmia bőr tárul a szerencsétlen közönség elé... csak engem gondolkodtat el, hogy vajon megtudná-e magát fojtani velük? Vajon bele tud fulladni a saját melleibe? Vajon ha ezt egy filmben ellőném lecsuknának?
Eme fontos dilemma latolgatása közben haladok tovább a part szélén, hol az előttem elhaladó embereket, hol pedig a vizet fixírozva, keresve a tökéletes alanyt, amit még iskolakezdés előtti lelkesedésemben be tudok csempészni elmémbe, mint egy jó kis horror múzsát. Egy olyan személyt, akire ha ránézek azonnal ihletet ad arra, milyen kreatív módokon tudnám megölni! És ilyenkor adok hálát a sorsnak, amiért még nem találta fel a gondolatok kommentátori kinyilatkoztatását a világ felé... mert, hogy ezért a kijelentésért valaki dilidzsekibe csomagolva szállítana el, az is tuti. Nem is értem miért? Ez művészet! Ostoba népség...
Egy öreg bácsi gyanúsan ráncolt szemöldök alól méreget engem, mikor megbámulva őt elhaladok mellette, s egy pillanatra azt kezdem el fontolgatni, talán telepata és hallotta, hogy gondolatban sorozat ölhető egyént keresgetek... ha tud gondolatot olvasni, akkor nyilván azt is tudja, hogy remek kesztyűket készítenék a hátán búrjádzó bokorzuhatagból...s mikor homlokán tovább mélyülnek a ráncok, szinte keresztbe szelve koponyáját, úgy érzem jobb ha olajra lépek, mielőtt leveri a szerveimet a sétapálcájával...
S ebben a pillanatban, mintha csak a karma is az iszkolásra biztatva rendezte volna így, megpillantom őt! Félmeztelenül lépked ki a vízből, akár egy lassított felvételes nyálas tini filmben, s én tágra nyílt szemekkel az egyik kis gyerek várát földig rombolva, sírásának aláfestésében szobrozok le, s kezdem bámulni olyan indiszkréten, amiért már akár fel is jelenthetnének. Végig mérem a tengerből épp kievickélő srác vizes homokot taposó alakját, s azonnal megrohannak a képek a random vízparti öldöklésekről, űrlény csápos polipokkal egybekötve és... URAMISTEN Ő A MÚZSA!
A másodperc törtrésze alatt indulok meg, mint egy ágyúgolyó, nem is figyelve arra, hogy vadállat száguldozásomban a síró kisgyerek arcába egy jó teli szájnyi homokot kotrok cipőmmel, amitől a szerencsétlen kölke sűrű fulladozásba kezd a várának maradványaiba dőlve.
Még mielőtt kiérhetne a vízből nálánál alacsonyabb alakommal állom útját kezemet széttárva, fekete kalapom alól csillogóan lelkes szemekkel felpillantva rá, ami tapasztalataim szerint inkább tűnhet megrögzött szociopata tekintetnek, mint egy normális emberi lény szempár általi nézésének.  S ahogy elmélyülök rám irányuló világos íriszeiben, egyre több kép rohan meg arról, hogy milyen tökéletes helyzetekben láthatnám őt egy vérfagyasztó horror keretei között...  ahh mily csodás ihletek ezek! Kár hogy az agyamat nem lehet USB-vel gépre tenni... akkor nem felejteném el felét, mire a szobámba érek.
- Cső! Figyu megtennéd, hogy visszamész a vízbe, eldőlsz és hörögve úgy teszel, mintha halott lennél? Vagy legalábbis haldokolnál? – érdeklődöm meg tőle teljesen ártatlan hangsúllyal, bár a fáziskésésből érzem, hogy az első mondataimmal kivertem a biztosítékot. Hátrébblépek egyet, s gondosan körbejárva mérem végig, hogy mikor a macska módjára kis egeret kerülgető felmerésemből kiszabadulva a lehető legnagyobb vigyorral pattanhassak ismét elé.
- Mondták már, hogy tökéletes arcod van a félelemhez és a vérhez? Úgy értem, egy filmben igazán attraktív és kreatív haldokló lennél! Pont egy ilyen emberre van szükségem, hogy szituációkat ihlessen bennem! – lelkesedem tovább, immár hangomat is feljebb emelve, perifériámból látva, ahogy a homokkal ádáz harcot vívott kis gyereket az anyukája aggódva kapja fel, s kis csemetéje nyelvéről a barna szemcséket söpörve iszkol el vele. Most meg mi van? Nem mondtam semmi rosszat... max furát, de az mindegy.

Felkelek reggel 7-kor, mint mindig. Elmegyek, fogat mosok, edzek, zuhanyzok, felöltözök és beállítom a hajam, mint minden reggel. Miután elintéztem ezeket a dolgokat visszafekszek az ágyba. Mit csináljak? Mióta nincs munkám egész nap csak itthon unatkozok. Valahol kéne csajozni. Vajon hol? Miamiban régen hol csajoztam? Suliban, moziban a sírós filmeken, szórakozó helyeken, az utcán ja és a parton. Már rég úszkáltam egy jót. Megyek is a partra, de előtte. Hová is tettem a fürdőgatyámat. Elkezdtem átkutatni a szobámat. Meg is van a fürdőgatyám. Fel kapom gyorsan. Na indulás a partra. Na gó. Ja tényleg. Visszafordulok az ajtóból és elveszek egy óvszert az éjjeliszekrényemről. Hátha sikerül összejönnöm valakivel. Szóval megyek a partra. Hamar meg is érkeztem. Leterítem a törölközőmet. Kifekszek a napra igaz így is jó színem van, de így megbámulhatnak a csajok. Jaj valamit el is felejtettem. Be kéne kenni magam mielőtt leégnék. Jobbra fordulok és látok egy elégé csinos lányt.
-Helló szépség. Be kennél, mert nekem egyedül nem megy.- Mondom neki és használom a fogkivillantós félmosolyomat. El is kezd kenegetni. Nagyon kellemes volt. Főleg mikor lentebb érkezett. Bár többet nem akart, mert amint bekent vissza is ment. Még egy picit fekszek itt és majd később megyek úszni. Kint feküdtem körülbelül fél órát. Utána bementem a vízbe. Hisz a vizes testem jobban kiemeli a kockáimat. Nem sokat ázok bent és ki is jövök a vízből. Mikor jövök ki egy lány ott terem előttem. Elkezd mindenféle furcsaságokat beszélni. Szóval ő egy ilyen furcsa lány. Meg kell hagyni nagyon csinos. Na jó benne vagyok a kis játékodban. Megnyalom az ujjam és megigazítom vele a szemöldökömet és oda biccentek felé.
-Rendben kislány. De utána kérek egy puszit.- Mondom neki. Utána bemegyek a vízbe és mosolyogva úgy teszek, mint aki fuldoklik. Mivel színésznek tanulok könnyen megy. Pár perc múlva kimegyek a vízből, vissza a lányhoz.
-Hol a puszim?-Kérdezem mosolyogva.

Továbbra is csillogó szemekkel vizslatom, mintha valami prospektusból szakajtották volna két másodperccel ezelőtt, s nem a hűs habok, sötét veszélyeivel teli mélyéből bukkant volna elő... esküszöm ennek a srácnak áldozatibb a kisugárzása, mint egy gazellának, akit Szimba kerget királyi jogai szerint a szavannán... tökéletes!
S ahogy rendbe hozza az arcát, mintha ő is belelkesedett volna megállapításom csodás tényén, csak még csinibb sokszoros hullajelöltté válik, mintha ő lenne Márió és épp most kapta volna a varázsgombáját, hogy szintet lépjen!
- Oké, oké csak csipkedd a fokhagyma segged, a víz sem marad sokáig ilyen veszélyesnek tűnő! – hessegetem kezemmel mindenfajta gyengédség nélkül, elővéve rendezői oldalam kicsiny szárnycsapásokat produkáló részét, s mikor engedelmesen veti habtestét a térdig érő víz sűrűjébe, lelkemet már-már perverz öröm tölti el... nem győz fantáziám lépést tartani a két szemem által lekonvertált képpel agyamban, ugyan is, ahogy tökéletes élethűséggel haldoklik ott a sós vízben, mint egy épp most partra kergetett díszhal, az... az egyszerűen csodálatos...
Olyan könnyedséggel jelenik meg arcán a küszködés, és a halálfélelem, mintha épp Freddy szeretné lerángatni a latyakos homok alá egy kis csevegésre... kezeimet izgatottan összecsapva, ragyogó arccal figyelem, képzelem egyre többféle helyzetben, főgonosz gyilkosok variációinak sokaságával, és minden egyes másodperccel egyre királyabb látképek ötölnek fel kalapom alatt megbúvó buksim rejtekén. De komolyan... ha tudom, hogy ilyen remek alanyokat akasztok a parton, akkor már előbb terminátorba vágom magam és letrollkodok ide...
Amint kifuldokolja magát, s az én agyam is megtelt információval, amit sűrű imádkozás közepette próbálok meg elraktározni míg írás rögzítésére alkalmas felület elé érek, feláll, s a formáját hozva vágtat ismét elém teljes vizes valójában. Hatalmas barna szemekkel pislákolok fel rá, a nyelvemre toldva vagy ezer közlendőt, amit a következő fél másodperc során szándékozok elcsattogtatni.
Amint viszont tudatosul bennem, hogy mit is kér tőlem ily gavallér módon, szemöldököm ősember módra szalad egymásba, és zavartan húzom össze a szemeimet. Miért akarna valaki puszit haldoklásért? Lehet hogy szereti a nekrofíliát? Vajon hogy nézne ki áldozatként ebben a témában? NEM! Ez még egyelőre bizarr...
- Puszi? Nem korai ez még egy kicsit? Még a harmadik randinál sem járunk... – jegyzem meg kezeimet összefonva magam előtt, de jobban áttanulmányozva, s latolgatva további terveim igényes szövögetését, úgy döntök, ha ezt kéri fizetségként, akkor egye meg a vérnyúl, kap egyet a lepcsesemmel a képére... hátha lelkesebb lesz és még kreatív szituációkra tudom rávenni... – Bah, mindegy is! Ügyes hulla voltál, ezért ennyit igazán csaphatok neked!
A szempillantás törtrésze alatt ágaskodok fel hozzá, hogy vízcseppekkel tarkított arcára nyomjam egy röpke puszit, majd mint valami hiperaktív gazellaeredeti pozíciómba szökellek vissza ujjaimat fő gonoszokhoz hasonlóan összefonva magam előtt, arcomon baljóslatú kajánvigyorral.
- Most, hogy ezt is letudtam dalold el nekem, hogy milyen néven kell felkeresselek, ha szükségem van egy tehetséges hullára? – érdeklődöm meg szakadatlan jókedvvel, agyamban a távoli jövőre vetített kis projektjeim sokaságát tarkítva az ő vergődésével. Miért érzem azt, hogy ez az egyetem dolog irtó király lesz, ha még több hozzá hasonlóval találkozok?

Már a harmadik randiról beszél? Érdekes ez a lány. Nem baj megszerzem. Először nem akar puszit adni, de végül csak ad egyet. Nagyon kellemes volt. Na az is kiderült ma, hogy egy tehetséges hulla vagyok. Vele egész érdekesek lesznek a randik.
-Adam Brown-nak hívnak. - Mondom és utána lediktálom a telefonszámomat.
- És amúgy te mit dolgozol?- Kérdezem kíváncsian.
-Ja és ha legközelebb is akarsz látni haldokolni szintén kérek valamit. -
- Sőtt, ha akarod már most is kérheted, hogy kezdjek el haldokolni.- Vajon mit kérjek érte? Csókot, vagy azt, hogy aludjon velem vagy, hogy vegye el a szüzességem vagy, hogy engedje meg, hogy végigtapogassam. Nem jobb ötletem van. Közelebb lépek hozzá mielőtt válaszolt volna az előző kérdésemre.
-De ha nem akarod, hogy most hullát játsszak, akkor fel is mehetünk a szobámba.-Mondom és közben a jobb kezemmel átkarolom a derekát. Erre mit fog reagálni vajon?

Amint halálhörgésre termett száját elhagyják nevének szavai máris raktározom el az információt,  és dupla örömmel kapom elő téglafonom farzsebemből, hogy beleiktassam a számot, amit fel kell hívnom, ha kell valaki, akinek hét napon belül valamilyen természetfeletti módon meg kell halnia. Szerencsétlen telefon... sokat szenvedtél a fenekem mellett? Hát képzeld el milyen nagy terrorral néztél volna szembe, ha a nagy FBI kutatás közepette becsúszol néhány eldugott kis régiójába a hátsómon... miért gondolkozom én ilyeneken? Dzsizösz.
Miközben fejemben tovább viharoznak a jövőbeli tervek további kusza szálai, a legelső filmes képkockától, a véres kaszaboláson át a bélben fürdő végzetig, azért még van kapacitásom visszatérni a valósága és felfogni az ő mondandóját is, amit a lehető legnagyobb kedvességgel ad elő... kedves srác. Még annak ellenére is, hogy megrögzött szenvedélye lányokat az első pillanatban szájjal való taperolásra kérni.
- Egyenlőre lelkileg készülök a felsőoktatás színvonalát emelni... perpillanat csak alapanyagokat keresek, hogy megkönnyítsem a szenvedésem,mikor majd eljön az ideje... –magyarázom telefonom android billentyűzetével bajlódva, ugyan is az szántszándékkal valami idegen űrlény nyelven akarja befogadni a srác nevét, s hiába próbálom, ez a szemét minden áron maga ellen dolgozva mutat be nekem virtuálisan a gépelési készségeimet gúnyolva... komolyan? KOMOLYAN? TAPOSS A LELKEMBE, GYERÜNK! – Cassei a nevem, csak úgy merő mellékinformációként.
Mikor már végre ez a nyomorék fejlett készüléknek nevezett izé megadja magát az akaratomnak és sikerült elmentenem a kontaktnaplóm végtelen listájára őt is, felpillantok is szinte lenyűgözve hallgatom lelkesedését az iménti random felkérésem iránt. Szám szinte koponyámat keresztülszelő mosolyba pattan, ahogy agyam feldolgozza a mondatait, s egy perc alatt szuper boldog leszek attól, hogy mennyire belelkesedik az ötleteimért... végre valaki, aki örül annak, hogy felismerik a tehetségét! Ki nem örülne annak, ha azt mondanák neki, hogy: Hello-szia, tiszta csini lennél egy liter vérben egy elhagyatott erdő közepén!
Persze mielőtt még megoszthatnám vele, hogy igen szerintem is király, hogy ennyire egyre jár az agyunk és miért nem vetődik el ismét mondjuk az egyik öreg néni előtt, hogy megnézhessem milyen a kontraszt, ha egy idős pszichopata kergetné meg, ő már ismét randomkodik és a személyi szférámba lépve kommunikál tovább.
- Miért? Meg akarod mutatni, hogy haldokolsz négy fal között? – érdeklődöm minden rossz szándék nélkül, ahogy immáron a pórusaimba tolakodva karol át, és villogtatja rám az ezer vattos fogsorát.  Hmm... milyen csini lesz művérrel....
Lekeverek magamnak egy mentális pofont, hogy még mielőtt ismét elveszhetnék a fejemben, visszakapaszkodjak a valóságba és további verbális hozzászólásokat intézessek hozzá, mielőtt még azt hiszi, hogy mentális problémák miatt meredek a semmibe nyál folyatva percegik, hangtalanul. Ez így van... ha egyszer beszippant az ötletelés, akkor onnan nem rángatsz ki, bébi!
- Kedves tőled, hogy így felajánlod, de most pont olyan a nappali világítás, amiben jól tudnám megnézni, hogy tudsz kétségbeesetten menekülni! – veregetem meg egyik kezemmel vállát, a másikkal kreatív módon gesztikulálva a futás folyamatát magam előtt, lelki szemeim előtt már levetítve, hogyan is lehetne megvalósítani a dolgot... ha figyelembe veszem, hogy milyen vad itt a környezet és a homok szánszándékkal már önmagában is egy gyilkos faktor, akkor akár két méter után már egy igazi áldozati esést produkálhatna... hmm...
- Tudod mit? Ha most sprintelsz egy bénát és elvágódsz mondjuk abban a homokvárban olyan igazán ijedten, akkor veszek neked egy Happy Meal menüt -  teszem csípőre kezemet másikkal folytatásos ritmusokban veregetve vállát, fejemmel az egyszer már traumát kapott kis gyerek ismételten megalkotott várára bökve, azt remélve, hogy a kaja ajánlatom még nagyobb ösztönzésre készteti majd. De most komolyan... egy 1 dolláros játék és egy sajtburger, meg a mű krumpli kinek nem lenne jobb üzlet egy puszinál? Bah...

Szóval nem akar feljönni hozzám. Szóval vágódjak el a homokban és kapok egy Happy Meal menüt. Végül is első randinak lehet majd nevezni. Vagy nem?
-Rendben.- Mondom mosolyogva és futok ahogy csak tudok és egy idő után elrugaszkodok és pont egy kisgyerek homokvárába érkezek. Felállok és leporolom magam.
- Na irány a hambimért. - Mondom és elindulunk, ha ő is akarja. Mikor oda érkezünk leülök egy asztalhoz.
- Hozd a kajcsim te kis tündér. - Mondom neki mosolyogva. Magának vajon vesz valamit. Nem szeretnék egyedül enni. Meg is hozz a kajámat, meg az övét, ha vett magának is.
- Figyelj, gondolom az agyad tele van filmötletekkel, miért nem mész el valahova rendezőnek és forgató könyv írónak? Bevehetnél az egyik filmedbe. - Mosolygok rá és közben eszem a hambim. Kíváncsian várom a válaszait. Jól jönne már egy munka.

Minden perccel egyre jobban kedvelem a srácot, főleg mikor további vita nélkül megindul, és olyan tökéletes meneküléses futást vág nekem, hogy az bármelyik szupermodell kifutó járást lepipálja. Szemeim előtt már egy maszkos elmebeteg követi mély fókahangon hörögve, s mikor Adam vetődik egy szépet a kis csávó újra renovált várába, akkor csap le rá és kaszabolja fel, szedvicsbevalónak... fizikailag is leelemezném ezt az ugrást, de mivel abból mindig gyökér voltam, ezért most megemlékszem csak azzal a ténnyel, hogy olyan gyönyörű ívben repült, mintha csak én hajítottam volna izomból és erélyesen...
Kárörvendő vigyorral biccentek a megszeppent kisfiú felé, aki immáron hangosan bömbölve próbálkozik meg a világ tudtára adni, hogy él és vélhetően lélegzik, merthogy a teljes tüdő kapacitásával visít, az is 100%. Persze az anyukája már nem ilyen boldog, s egy percre még meg is bánom, hogy újdonsült múzsámat torpedóként bocsátottam a kis fia alkotásába, mikor mérges kígyókat vet rám az elmosódott szemfestékes tekintetével... néni... a Mulános házasság kerítő szerepére pályázol? Mert ha igen, akkor mártsd az arcod még egy kicsit a kagylók közé a vízben. És garantáltan király cosplay-es leszel...
Mihelyt a mami elrángatja a kiskacsáját a rombolás színteréről, s kísérleti alanyom is abbahagyja a halottnak tetszést és látványos másvilágra utazást, feltápászkodva söpri ki a testzugaiból a homokot, amit garantálom nem fog mostanában teljesen véghez vinni... barátom, ha haza mész és csak egy kicsit és rázod a segged valami random muzsikára, akkor is lángra kap az alsód a feneked és a homok közötti súrlódástól...
- No lám milyen hamar megtetszett a kaja ötlete – jegyzem meg végig mérve kritikus szemmel, azt latolgatva, vajon ő is legalább olyan kajafil, mint én.. mert aki az ételt szereti, az rossz ember nem lehet. Kivéve ha az az étel emberből van, mert az felvet néhány problémát...
Végül is megadom magam az akaratának, elvégre ha már ilyen mesésen vágódott el halálra váltan a fényes ég színe alatt, és kápráztatta el vele kicsiny szívem minden beteg zugát, akkor megérdemli, hogy egy hambival és egy random meséből szalajtott műanyag játékkal ünnepelje a sikerét.
Így hát villámgyors tempóval teleportálunk a legközelebbi Meki felé, ami csodák csodájára körülbelül egy kilométeren belül már be is köszön a tudatunkba és vígan tárja fel magát előttünk, hogy a sült krumpli szaggal és süti illattal irányítson a kassza felé.... kaja.... MMMM. KAJA.
- Jól van, nyuszi, polírozd csak a fenekeddel a széket, elvégre megérdemled – vigyorodok el tökéletesen belőtt séróját lapogatva, majd mikor kiéltem már kisállat hiányomat a fején, és elég ember nézett hülyének, már vágtatok is a pult felé, hogy erősen korgó gyomromnak és lassan food porn-nal teletömött agyamnak eleget téve beszerezzem az elemózsiát.
Villámgyorsan elhadarva kérésemet a megszeppent fiatal srácnak könyökölök rá a pultra, azt várva, vajon mikor veszi le rólam végre a szemét és szedi össze a létezését, s rittyenti elém az a csokis shake-t, amivel a képzeletemben már legalább háromszor kikezdtem és ágyba csalogattam. Ne húzd az agyam, mikor kajakanosság gyötör, mert élve nyúzlak meg és szalvétának használom fel az arcod...
Mihelyt végre visszatér a valóságba a Neoval tett váratlan randija után a Mátrixban, megfordul és tündéri gyorsasággal csapatja össze a rendelésem, hogy egy perccel később már fültől-fülig vigyorral markolhassam fel a tálcát és sasszézhassak vissza székpolírozó kis iparosom felé, aki még ebben a gyorskajáldai környezetben is olyan helyesen megölhető lenne, hogy az szinte nem evilági.
Adam orra alá tolom a tálcát, és mihelyt én is befoglalom a vele szemben lévő széket, abban a pillanatban rávetem magam a shake-mre, mint egy vámpír a szűzlányok nyakára, s mohón szippantok egy hatalmasat csak azért, hogy aztán haldokló macskára hajazó arcba torzulva nyöghessek fel a hirtelen agyfagyás miatt.
- Jól kapisgálod, rendező leszek, ha egyszer végig szenvedtem az egyetemen magam. A következő horror királynő ül előtted, haver! – dőlök hátra büszkén behunyva szemeimet, arcomon egy széles vigyorral szippantva egy következőt az italomból, hogy aztán ég felé forduló tekintettel sóhajthassak fel, ahogy a csoki íze betölti tudatomat. Csokiorgazmus. ÉDES ISTENEM DE FINOM. – Nem mellesleg mivel te vagy a múzsám, így nyilván terveim vannak veled. Ha egyszer nagy leszek és befolyásos, akkor igazi vásznon nyírlak majd ki minden lehetséges módon – jelentem ki a lehető legtermészetesebb módon, szinte kifejezéstelen komolysággal rá pillantva, a helyzethez mért professzionizmussal kortyolgatva szívszerelmem csokis shake-m.
- És  te mit művelsz, amikor épp nem a parton veszélyezteted az életed? – érdeklődöm államat tenyerembe támasztva, kezemmel galád módon átnyúlva az asztalon és lopva egyet a megannyi sült krumpli közül, hogy bekapva dacoljak a keverés szabályának megszegésével. Héj, ma buli lesz a pocimban!

Nagyon ízlik a hamburger. Ő csokis shake-et iszik. Egy kis idő után lop egyet a krumplimból. Én rámosolygok. Hogy mit csinálok mikor nem a parton vagyok? Hát sok mindent.
- Én is az egyetemre járok, de imádok sportolni és bulizni. - Mondom mosolyogva és látom, hogy a szája szélén maradt egy kis csokis shake. Mit is tanultunk a mekis reklámokból. Meg is van. Felállok és odahajolok és meg csókolom és közben eltávolítom az ínycsiklandozó shake-et a szája széléről. Utána visszaülök a helyemre és mosolyogva beleharapok a hambimba.
- Édes volt a csókom? - Kérdezem és úgy érzem picit elpirultam. Válaszát nem várom meg és akarata vagy akarata ellenére felállítom a székből és kihúzom a mekiből a kocsimig. Így igaz már kocsim is van. Neki támasztom a kocsimnak és én rásimulok. Elkezdem csókolgatni a nyakát majd kinyitom a kocsim és befektetem a hátsó ülésre és én rádőlök.
- Kívánlak. Te kívánsz engem? - Kérdezem tőle és közben csókolgatom. Előveszek egy óvszert és megmutatom neki.
- Akarod? - Kérdezem bevetve a fogkivillantós félmosolyomat.