Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Szomb. Júl. 12 2014, 22:59

Na mert pont az a fajta, akit nagyon érdekelnének a szabályaim. Azon lenne, hogyan tudja őket kijátszani, átlépni, vagy éppen semmibe venni. Meg azt hiszem, ha nem hülye akkor nagyjából képben van, ha meg nem akkor hiába is mondom el őket, úgysem érti meg, nem fogok győzködni. Nem fogok neki levelet benyújtani. Az a baj, hogy alapból azt kéne elfelejteni, hogy a játszótársa vagyok az élet monopoliban.
- Kár lenne! – nem fogom neki felvázolni a szabályokat, mert nem az apja vagyok és nem is a haverja. Bekaphatja a faszságait, ha nem tud játszani az életnek nevezett mocskos játékban. Ha ahhoz is hülye, hogy megértse, hogy akkor van bármi, ha én akarom, akkor megint mi a büdös picsáról beszélgetünk? Kurva elegem van belőle, hogy mindent a szájába kéne rágni, hát nem fogom. Ha nem elég intelligens, akkor ne velem játsszon. Ennyi. Durván tolom el a kezét, ne fogdosson. Erre már egyszer megkértem. Minek kéne újra?
Kivezetem a pulthoz, hogy ott verekedésbe keveredjen. Illetve a dolog teljesen egyoldalú, mert a nő nem üt vissza, nem is hepciáskodik, pedig van benne elég potenciál, ezt én nagyon jól tudom, de nem hiszem, hogy mégis neki fog esni, itt nem. Sajnos a dologból, hiába kerül ki véresen, mégis ő őrzi meg a méltóságát és nem a pukkancs.
Lerántom az asztalról, magamhoz ölelem, karomat a hasának nyomom, és jószerivel becipelem az irodába, ahol szépségesen bemutatkozom, mint cégvezető. Úgy morranok fel, hogy menekülnek kifelé, mondjuk ehhez hozzá tartozik, hogy egy csajt rángatok magammal és olyan dühös vagyok, majd felrobbanok.
Kezdem azt érezni, hogy Judith elveszti az önuralmát a közelemben és ez rohadt nagy baj, a legnagyobb baj azonban az, hogy végül mindig jól szórakozom, lassan megszokom, hogy ilyen kurva béna, de azt nem szeretem ha hülye is.
Szembe pördítem magammal, a karjára markolok és szorítom, közelebb hajolok, hogy fogja most nem csevegünk. Erre a számat nézi, ha megcsókol megütöm, vagy nem tudom. Lehet megbaszom az asztalon és aztán kidobom, mint egy használt óvszert. Miért nem tud nő lenni? Miért nem tudja elfogadni, ami járt? Miért nem éri be ennyivel?
Leszarom, hogy fáj neki, annyira nagyon, hogy elmondani nem tudom, meg sem hallom, nekem aztán siránkozhat. Az nem fájt, hogy mást tép meg? Hogy az asztalra ugrál? A szája teszem azt nem fáj? Olyan és annyiféle fájdalmat tudnék neki adni, hogy beledöglene. A felétől sikoltva élvezne el, a másik felétől sírva menekülne. Miért nem akarja inkább élvezni a dolgokat velem? Annyit de annyi mindent adhatnék, ha nem lenne ilyen kurva hülye. Az egyetlen mázlija, hogy jól szórakozom rajta, az esetek többségében. Most például nem.
- Meséld már el, miben vagy te sokkal jobb? – mert mégsem Ő volt az aki neki ugrott, mint egy kibaszott óvodás, hanem a csitri pattant neki. Liz lesz az, aki a végén mosolyogni fog, ezt sem látja a sötét picsa? Milyen szép bemutatkozás. A kislány, aki annyira nem bír a vérével, hogy neki ugrál a titkárnőmnek, ahelyett, hogy magasra tartott fejjel, mosolyogva sétált volna el, mint egy olya NŐ, aki büszke a mai hódításra. Így most megint ez az egész annyira Ő. Bár jelenleg nem hinném, hogy jobb bármiben is. Hangom nem megnyugtató, jéghideg határozott, gúnyos. Eltolom magamtól, az álla alá nyúlva húzom vissza, direkt lököm, húzom, hogy érezze, azt teszek vele, amit csak akarok.
- Hüm? – várom a kibaszott felsorolást, hogy miben is jobb, mint a kinti szőke? Mert jelenleg Ő tűnik győztesnek. Illata betölti az orrom, eszembe jut csókja íze, késztetést érzek, hogy az ajkára hajoljak, de nem fogom megtenni. most éppen fenyítek. Kár… magam is kínzom ezzel, de mondjuk én élvezem, nem fogok belehalni. Pont annyira izgat, vágyni rá, mint megkapni.
- Mégis Judit… mi akarsz te tőlem? – szemmel láthatóan jóval többet, mint amennyit adni akarok, nem mint tudnék, tudni sokkal többet is tudnék, csak nem akarok. Sem neki, sem senki másnak ezen a büdös világon. Hüvelyk ujjammal direkt megérintem száján a sebet. Hadd fájjon ez is, meg ahogy sejtem a szíve is.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Szomb. Júl. 12 2014, 23:53

Miért csinálja ezt? Miért kell egy pillanat alatt megváltoznia mindennek? Miért nem maradt olyan, mint előbb, mikor csókolóztunk, és simogatott, meg karcolta a bőrömet? Miért száll ki ebből a szerepből, mikor annyira veszettül jó volt! Szomorú vagyok miatta, hiszen megtett öt lépést, és már egyből semmi. Mintha semmi nem történt volna, legfeljebb a papírokat tologattuk volna. Bár úgy lenne, mondjuk az asztalon csináltunk volna helyet. Magunknak. De persze nem, és rajta semmi nem utal arra, a nyomaimon kívül, hogy tettünk valamit.
Elhúzom a számat. Miért is vártam volna tőle, hogy segít? Hogy elmagyarázza, hogy érthetném meg? Sejtem, hogy nem is akarja. Azt hiszem, élvezi, hogy szopathat, hogy mindig lecseszhet valamiért. Amit egyszer megenged, máskor nem, és fordítva. Hogy tudnék így eligazodni rajta, mikor semmi rendszer nincs a viselkedésében? Most is, ellöki a kezem, kettő perce pedig meg élvezte, és nem tudta, hogy simuljon bele. Pedig csak szeretném megérinteni, ezzel mondani el, hogy ne haragudjon, hogy megharaptam, meg talán újra felhúzni, hogy nekem essen. Igen, azt hiszem ezt akarom, de durván löki el a kezem.
Csak időm nincs megsértődni, mert átkarol. Jó érzés, de... nem értem, és teljesen összezavar. A titkárnője meg egy kibaszott ribanc, és elegem van belőle, hogy állandóan ott pöffeszkedik, a múltkor sem engedett be. Mégis kinek képzeli magát? Úgy tesz, mint ha ő volna Kerberosz. Rohadjon meg, és pont, nem bírok magammal, képtelen vagyok visszafogni magam, és nekiugrom. Csak sajnos nem sokáig élvezhetem, mert Vincent lehúz az asztalról. Persze azért még mennék vissza a picsát tépni, de nem sok választást hagy, rángat magával, igazából szerintem fél kézzel elbírna, de nem tesztelgetem, hamar feladom, és hagyom magam.
Bár én is kimehetnék a többi emberrel, akik nagyon érdekesen néznek ránk. Leginkább persze Vincentre. Remélem, hogy most nem terjed el, hogy nőket ver, vagy valami ilyesmi, mert akkor tényleg letépi a fejemet. Mondjuk így is fogja. Nagyot nyelek, ahogy az utolsó ürge után csukódik az ajtó, és jogos a tartásom.
Hiába próbálok elhúzódni tőle, és kiszabadítani a karomat, úgy érzem, hogy még erősebben tart. És az arcomba hajol. Ez ugyan az a mozdulat, mint alig öt perce, és mégis annyira mást jelent. Ezt nem akarom, és nem tetszik, és bár ugyan olyan, mint a mocsár, mégsem hagyom abba a vergődést, míg beszélek, addig sem. Persze sejtem, hogy ezt sem fogja meghallani, miért is tenné? Soha nem hallja meg, amit mondok.
Érdekes, persze, hogy mit hall meg? Annyira jellemző. Összeszorítom a számat, annak ellenére, hogy belesajdul az egész. Annyira megnyúztuk, hogy olyan, mintha a fél arcomat leütötték volna, legalább is úgy érzem. Ezt a hangját nem szeretem, mikor lenéz, és lekezel, és úgyis mindegy mit válaszolok, mert nem lesz igazam. Miért is lenne? A szilikon ribancnak lesz úgyis. Naná, mert ő már leszopta.
Végre elenged, én pedig hátralépek, és végre nem veszítem el az egyensúlyomat. Ezek szerint valóban van olyan, hogy valaki pillanatok alatt kijózanodik. Most ezt érzem én is. Már épp örülnék, és menekülő útvonalat keresnék, mikor az államra fog, és visszahúz magához. Én meg persze lépek, miért is ne tennék.
Mi van, választ vár? Hogyhogy? Az nem lehet, hogy neki ne válaszoljanak? Csak ő hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy valaki beszél hozzá? Hát márpedig én is meg fogom tenni. Akkor is, ha félelem kúszik a gyomromba, most hiszem, hogy bármit megtenne. Mert ideges és felbasztam. De nem látja basszus, nem látja ezt az egészet? Miért nem érdekli semennyire sem?
Mégsem bírom befogni a számat. Összefonom magam előtt a kezeimet, és végre a szemébe nézek. Pedig a száját kéne, nem szavakkal válaszolni, hanem megcsókolni, hátha most is hatásos lenne, és olyan jót csókolóznánk, mint előbb. Csak sajnos nem hiszem.

- Mindenben! Szebb vagyok nála. És jobb. És többet adhatnék. Vincent, tőlem több mindent kaphatnál, mint tőle! És rohadtul ne méregessen, mert csak az zavarta, hogy nem a saját nyomait látja a mellkasodon! Én több mindent megadnék neked, jobb lennék a titkárnődnek is nála! - Sorolom egyre jobban kétségbeesve. Tényleg hiszem, hogy jobb vagyok a ribancnál, de persze most úgy van beállítva, mint valami szent. Pedig a múltkor is ő állta utamat és gecizett. Csak ő Vincent háta mögött. Mert még ahhoz is gyáva, hogy előttem szívózzon velem. Kis féreg.
Mit akarok tőle? Hogy mit akarok tőle? Bármit és mindent! Csak szeretnék odaadni neki bármit! Akkor is, ha ő nem teszi. Ezt viszont mégsem mondhatom el neki. Alig láthatóan megrázom a fejem, jelezve, hogy semmit. Szorosabbra fonom a karjaim magam előtt, és szeretném elfordítani a fejem. Nem akarok a szemébe nézni, nem akarom látni a kifejezéstelen arcot, amiből csak a dühös tekintete pillant rám. Nem sikerül, egészen egyszerűen nem sikerül semmit elérnem!
Összeszorítom a számat, ő pedig hozzá ér, persze, sejtem, hogy véletlenül. Felszisszenek, ez egyre jobban fáj. Csak akkor nem érzem, ha csókolózunk. De most nem fogunk. Megrántom a fejem, hogy ne nyúljon hozzá, így is érzem, hogy be van dagadva, de ez még nem a végleges formája.

- Semmit nem akarok. Szexet. Azt hiszem. - Szűröm mégis a fogaim között, végül most nem merek nem válaszolni neki, előbb sem hagyta. Most nem a közelében akarok lenni, hanem egyre messzebb tőle, nem szeretem, ha dühös, félek tőle. Ahogy most is. Nem is nézek az arcára, inkább amennyire hagyja elfordítom a fejem. Görcsben áll a gyomrom, és markolom a karjaimat. Menekülni akarok. Én jövök ki rosszul, naná, mert ő állít be így!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 14:03

Nekem magas ez a csaj, sosem tudom, mit akar, néha azt érzem csak velem szórakozni, de lenne kedvem a lábára lépni és hangosan ráordítani, hogy figyeljen már oda. Minek ez a szarkeverés? Most ettől neki jobb? Arról nem is beszélve, hogy nem Liz hagyta a nyomokat hátra a testemen, neki ehhez semmi köze. Próbálna megharapni, vagy összekarmolni. Kicsit más a helyzetünk, a kapcsolatunk ahhoz, hogy ilyesmiben gondolkodjon. Én sem hagyok nyomokat rajta, ő se tegye rajtam. De ettől független azt hiszem mindegy, hogy kinek a nyoma éktelenkedik a testemen, mert nem vagyok senki retkes tulajdona. Főleg ne az övé, mi a faszt hisz magáról? Mit képzel, hogy ilyen helyzetbe hoz?
Elengedem az állát. Végig hallgatom a tini monológot. Balblabla. Szebbe, meg jobb és többet adnék. Mégis honnan a picsából tudja, hogy mit kapok én Liztől?
Tudom, hogy nagyon sokat adhatna, el is szeretném venni, ami azt illeti el is fogom, csak.. ne így. Ne legyen kínos, ne legyen ennyire nyitott a dolog, nem vagyok a tulajdona, miattam akkor ugorjon valakinek, ha annak oka van, de ne azért mert nem döngettem meg.
Az, hogy a titkárnőm lenne, vicc, humor, horror. Egész nap vele… az első nap végén vágnék eret magamon és nem gyógyítási céllal. Képzelem, ahogy folyton rám nyitogatna, miközben tárgyalok, ha azt nővel teszem, és ellenőrizgetne. Tépegetné az ügyfeleimet, kifelé menet leköpdösné őket… Hülye picsa. Kár, hogy izgató, hogy valamiért vonz. Én is annyira meg szeretné dugni, amennyire ő szeretné, de én élvezem a várakozás kínjait, ez van. Talán mert közben másokat kefélgetek, nem vagyok kiéhezve. Elengedem az állát, lerázom a kezem. Mélyet sóhajtok, szavaira nem reagálok, ezt megszokhatja lassan. Ahelyett, hogy kiegyenesednék közelebb hajolok, az arcába csapódik forró leheletem.
- Elizabeth az alkalmazottam, te is az vagy. Nem tűröm az ilyesfajta viselkedést sem tőled, sem senki mástól. Még egyszer meg ne próbáld, mert eltöröm a kezed. Nem a kutyád vagyok, hogy szórakozz velem. – súgom a szájára olyan fenyegetően a szavakat, mint aki menten meg is üti, ha máshogy nem lehet a fejébe verni a dolgokat. Pedig azt hiszem az sem működne. Nem pillantok le az ajkára, nem akarom, hogy felhívásnak vegye.
Szexet? Ez most komoly? Így? Ennyi? Basszuink bébi? Megütközöm egy pillanatra a szavain, Nem azt mondta, hogy van, aki megkefélje? Van akivel szórakozhat? Akkor minek engem szopat? Tényleg ennyi lennék? Egy farok és pont?
- Arra vágysz, hogy kenjelek fel az asztalra és basszalak meg, mint egy tüzelő szukát? Tényleg ennyi vagy? Ez tenne boldoggá Judith? – hangom egyszerre szomorkásba csap át. Mélységesen csalódtam benne. Valóban ennyit akarna? Egy faszt? Erre vágyik? Mert akkor megteszem, még csak szenvedni sem fogok közben, sőt… de többet nem nyúlok hozzá, nem kell nullapénzes szeretőnek. És itt nem a pénzen van a hangsúly, hanem, hogy tucat lenne, tömeg. Három alkalom után unnék rá. Nem hiszem el, hogy nem látja, hogy játsszunk, nagyok játszmáit. Izgatjuk egymást, csókolózunk, húzzuk, halasztjuk, mert én élvezem és ha bele menne, ha nem akarna minden képen a lába között tudni, akkor ő is élvezhetné. Elhajolok tőle, kezem a nadrágom derekára csúszik, hogy kigomboljam.
- Ennyit akarsz? – ha azt mondja nem, akkor most megbüntetem azért, amit kint tett és a továbbiakban is számolok vele. Ha igent mond, megadom amire vágyik, de nem fogja megköszönni, mert akkor is megbüntetem, csak akkor üzekedés közben. Nem lehet ilyen kibaszott buta. Ha ennyit akar, ennyi van benne és kész. Ha többet akar ma még megalázom egyszer, de élvezni fogja, igyekszem úgy alkotni. De fájni fog ezt garantálom, mert ez büntetés.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 15:02

Annyira dühös vagyok. A csajra, rá, magamra. Tudom, hogy ez így rohadtul gáz, de muszáj volt, én nem bírtam ki. Ahogy tényleg méregetett, ahogy végig nézett Vincenten, egészen egyszerűen elborult az agyam. De kezdem egyre jobban bánni. Akkor még jó ötletnek tűnt, és diadalittas érzéssel töltött el, de egyre kevésbé az. És Vincent is ezt hozza a tudtomra, mert egyre dühösebb. Érzem rajta. Ahogy rángat, és oda lök, ahova akar, meg hogy ilyen közel hajol. És már egyáltalán nem az árad belőle, mint a saját irodájában.
Zavar, hogy a dühön kívül semmi reakciót nem látok rajta, pedig ő kérdezett basszus! Kierőszakolja a válaszomat, és utána a füle botját nem mozdítja. Egyáltalán nem veszi még arra sem a fáradtságot, hogy úgy tegyen, mintha legalább hallotta volna. Ettől én is ideges leszek, de most jobbnak látom nem pattogni és kikérni magamnak, azt hiszem nem díjazná.
Megrántom a fejem, és ő elenged. Még a kezét is rázogatja, mintha húde tartott volna. Ha nem tartanék tőle, lehet felröfögnék a reakción, ez annyira gáz. Mégsem merek megmukkanni sem. Közelebb hajol, nekem meg összeszorul a torkom, és megszorítom a saját karom. Még mindig annyira jó illata van, és annyira rohadtul vágyom rá. Igen, lennék a titkárnője, szeretném minden nap látni.
Nem lépek hátra, de kicsit hátrébb húzom a fejem. Így is jóformán bandzsítanom kell, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem teszem szívesen, de ilyen közelről nem tudok mást csinálni. Meglepetésemre ő szólal meg, és még csak nem is két szót mond. Mégis sikerül megbántania megint. Hogy ne tenné? Mindig teszi. Nem tűri ezt a viselkedést, sem tőlem, sem a titkárnőjétől. Hát nehogy már egy szintre emeljen vele, basszus. Sokkal több vagyok annál a rohadt kis picsánál, azért is nem mond semmit, tudom jól, csak ez lehet az oka.
De most én sem arra vágyom, hogy megcsókoljam, és nem azért, mert nem adja jelét, hanem mert az erejét fitogtatja, és fölém tornyosul, és bizonyítja, hogy azt tesz, amit akar. Én pedig tartok tőle, mert tényleg azt csinál, amit csak akar. Érzem a fenyegetést benne, és meghúzom magam. Összeszorítom a számat, persze egyből meg is fájdul.
Kiforgatja a szavaimat, kikényszerít belőlem egy választ, és utána még ő bántódik meg miatta. Rosszul esnek a szavai, a fejemet rázom, amíg beszél.

- Igen. Azt akarom, hogy felkenj a falra, az asztalra, vagy ahova akarsz. De nem így. Nem csak úgy... így... És nem, ez nem tenne boldoggá, én nem ezt akarom. Én nem csak ezt akarom, Vincent, és ezt te is tudod! - Halkan beszélek, most zavar, hogy annyira közel van. Hátrébb lépek egyet, de ő is teszi. Megbánt azzal amit mond, és tényleg nem ezt akarom. Vagyis de, de csókolózni akarok előtte, simogatni, simulni. És nem mindezt egy frissen kiürített tárgyaló teremben. Úgy, mint az előbb, hogy érezzem azt a vágyat, hogy spontán legyen, és ne úgy, hogy dugjunk. Azt akarom, hogy ne akarjak semmi mást, csak őt, ne vágyjak másra, csak őrá, és ne létezzen más rajtunk és a vágyon kívül. Ahogy minden kiszállt a fejemből, amikor csókolóztunk. Nem azt akarom, hogy megdugjon az asztalon. Nem vagyok ribanc, a gondolat is bánt. De nem adom tudtára, hogy ezzel is megsért. Így is eléggé lenéz már.
Elhajol, és a keze a nadrágjára csúszik. Én pedig nagyot nyelek, ezt így kurvára nem akarom. Ennyi erővel fizethetne is érte. Hátrébb lépek, a tenyerem az oldalamra csúszik, másik kezemmel a nyakamra fogok. Mérhetetlenül zavarba hoz. A fejemet rázom, míg a legközelebbi szék támlájáig hátrálok.

- Nem. Ez kevés. Én nem ezt akarom. - Rázom továbbra is a fejem. De hogy mondhatnám el neki, hogy ŐT akarom? Hogy mindent akarok? Vacsorázni, moziba menni, simogatni, összebújni, fogni a kezét, együtt fürödni, hozzá bújni, elérni, hogy elélvezzen, és hogy én tegyem általa, majd vele kelni, reggelit készíteni neki, és nézni. Figyelni a mozdulatait, és csendes önmagát. Hogy mondhatnám el neki, hogy mit akarok? Mert ezt akarom. És nem leszopni egy kibaszott irodában, vagy megdugatni magam az asztalon. Most nem is azt érzem, amit az ölében ülve, a vágyat, és hogy mennyire akarom. Most ideges vagyok, hogy a keze a nadrágja derekán pihen. Vissza-visszatér a tekintetem az arcáról. Én nem így akarom ezt.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 16:12

Pillanatok alatt változik meg a viselkedése. A cserfes kislány eltűnik átveszi a helyét valami más, valaki más, akivel ugyan jobban kijönnék, de kevésbé élvezetes. Igaz, hogy higgad, de nekem mégis elveszik a tüze. Nem akarom megszelídíteni, kezelni akarom, azt szeretném, hogy épelméjű legyen, de tetszik amilyen, ha elveszti a sóját akkor belesimul a tömegbe, ezt nem szeretném. Őt akarom megdugni, most is nagyon, de belőle nem sugárzik már semmi felém. Szavai üresen csengnek, csak üres kifejezések.
Nem tudom, hogy mit akar. Egyszer azt hiszem mindent és meg is adhatom neki, máskor pedig azt, hogy tényleg csak egy kiadós baszásra vágyik. Most akkor mi az igaz ebből az egészből? Mindent nem adhatok neki magamból, az nem lehet. senkinek nem jár annyi belőlem és ő sem kaphat, nincs. Az nem én vagyok.
Elhajolok tőle, már nem akarom izgatni, sem ijesztgetni, mert eléggé parás így is. Elértem a célom.
- Kevés? Többet akarsz? Az a baj, hogy nekem meg ez kevés. – mert én most valamit szeretnék, azt akarom, hogy tudja nem a szeretője leszek. Jó, hogy nem látok a fejébe, mert velem nem fog moziba járni, kézen fogva sétálgatni az utcán, az nagyon nem én vagyok, nem is csináltam még olyat és nem is fogok, főleg nem egy kis csitrivel. Szóval kifejezetten örülök, hogy nem mondja ki. Látom, hogy elzárkózik és ennek sem örülök, eddig erre nagyon ügyelt az első eset óta, amióta megcsavarta lábai az asztal alatt. Mint a pinty, illan el belőle a szexuális vágy, már nem érzem, hogy felém lüktetne. Ha most megkérdezné mit érzek bene, akkor azt mondanám, hogy semmi szexet. viszont én fel vagyok húzva. Elveszem a kezem a nadrágomról, akkor most nem veszem le, de az, hogy ma még fogom nagyon nincs kizárva.
- Szabály. – jelzem, hogy most fontos következik. Felemelem a kezem, hogy rém figyeljen, akkor legyen így. Kezdődjék a tűzijáték. Illetve ez nem az, de indítsuk meg a mélytámadást. A csókja észvesztően jó, ezt leteszteltem.
- Nem verekszel, és hogy el ne felejtsd most ezért megbüntetlek. – remélem érti, hogy tényleg meg fogom, mégpedig úgy ahogy én akarom. Kinyújtom felé a karom,, mellé lépek, a hátár a fektetem a tenyerem és megtolom kifelé. Kimegyünk, innen. A büntetés meg kiszabom rá, mert nekem ehhez van kedvem és azt hiszem neki meg kedve van hozzá, hogy játsszak vele. Kiterelem a folyósra, ahol Liz rendezte sorait, közéjük lépek azért, nem szeretném, hogy újra neki essen.
- Jegeld a szemed! – adom ki az újabb kedves utasítást, mert nem szeretném, hogy feldagadjon a szeme, nem mutatna jól. Nem mag amiatt, hanem mert nem illik a homlokzatba. Közben szeretném érezni Judith rezgéseit, mit szól Lizhez, ahhoz, hogy meg fogom büntetni, mert ezt nem hagyhatom annyiban. És ha most mégis ezt teszem, akkor az lesz, hogy neki mindent lehet- Szoktatás, ha a kutya egyszer megeheti a barssoim, megint meg fogja ez tiszta tény. Most ezt rendezzük le.
- Egy és tíz között. – remélem, hogy tőszavakból vágja, hogy számot kérek tőle és nem annyi asztalba fejeltetést a szöszinek. Közben megerősítem Lizben, hogy hívjon egy kocsit, valakit, aki hazaviszi mindjárt. Arról semmit sem tehetek, hogy a titkárnőm úgy méregeti, mint egy adag kutyaszart a cipőjére ragadva. Azt magának vívta ki.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 16:41

Eléri, amit akar, mert eléggé tartok tőle. Talán ez még nem félelem, de már majdnem az. Ahogy ellép, leengedem a kezeimet. Gyűlölöm ezt, mikor nem tudom legyőzni ezeket a dolgokat, amikor máskor olyan jól megy. És most mégsem, pedig fontos lenne, hogy ne tudja, hogy meg tud félemlíteni. Mert valahol mélyen tudom, hogy szeretek félni tőle, hogy erre megy ki az egész, mert az feltölti a testem adrenalinnal, és buzog tőle a vérem. És én ezt akarom elérni, hogy ezt hozza ki belőlem, de ha elcseszem, nem fog menni. Ez olyan, mint az ejtőernyőzés. Hogy megkapd az élményt, le kell győznöd a magasságot, és ki kell ugranod a repülőgépből. Nekem sem szabad visszahúzódnom a csigaházamba, mert nem fogom tudni felbaszni, és kihozni belőle azt, amit keresek.
- De mi? Én már mondtam, Vincent én megmondtam! Én így nem tudok veled játszani, hanem tudom, hogy mit akarsz. Egyszer kevés, máskor sok. Nem tudom, hogy mit akarsz! - Kezdek kicsit kétségbe esni. Neki kevés. De előbb, mikor az ölében ültem, akkor meg sok volt. És a hajamnál fogva húzott le magáról. Mi a francot akar? Ha nem tudja eldönteni, akkor én hogy tudnék a kedvére tenni?
Megint dühös vagyok rá, hogy olyan dolgokat vár, amiket maga sem tud, de én persze találjam ki. De basszus, hogyan? Mégis hogyan? Igyekszem, hogy ne üljön ki az arcomra, de igenis haragszom rá. Hogy szórakozik velem, hogy megint ilyen dolgokat vár el. Akkor legyen egyértelmű, úgy tudok mit tenni.
Leengedi a kezét, de valahogy ennek sem örülök. Miért nem újra nekem esik? Akkor is, ha fáj a szám, miért nem csókol meg? Akkor még azzal sem kéne törődnie, hogy a nadrágját levegye, megtenném én helyette. De nem teszi. És ahogy abbahagyja az erőfitogtatást, persze egyből változom én is. De azért a gombóc ott van a torkomban.

- Mi? Milyen szabály? - Ráncolom a homlokom, gőzöm nincs, hogy miről beszél, én azt hittem, hogy teljesen másról van szó. Arról, hogy mit akarok én, és hogy mit akar ő. És sokkal szívesebben beszélgetnék erről, mert ha elmondhatnám, hogy mit akarok, ha megmutathatnám neki! Én komolyan, be tudnám bizonyítani, hogy nem kevés, amit adhatok neki. De mindig ide lyukadunk ki. Én kevés vagyok, de amikor bármit adni akarok, leállít, hogy elég. Akkor most mi a francot akar, de komolyan?
- Mi? Ne! Nem kell. Megjegyzem, komolyan. Nem kell, hogy megbüntess. Megjegyeztem, hidd el. A hülye picsát úgyis látom. Túl sokat is. Eszembe fog jutni. - Bizonygatom neki, kicsit megrémít a büntetés gondolata, mivel sejtem, hogy nem úgy akar megbüntetni, ahogy mondjuk én azt szeretném. Egyből tiltakozásba kezdek, hátrébb lépek, mikor felém lép, de a hátamra fekteti a kezét, és megtol kifelé.
- Komolyan, Vincent. Értettem, nem fog többet előfordulni. Hallod, ne reagáld túl, bocsánatot kérek, ha gondolod, de ennyi elég! - Visszatartok, semmi kedvem kimenni, nem tudom, hogy mit talált ki, de tudom, hogy nem akarom tudni. Komolyan, én bocsánatot kérek tőle, meg Vincentnek bármit megteszek, de nagyon nem tetszik, amit a hangjából meg a viselkedéséből látok. Most úgy nincs benne semmi, mintha megnyugodott volna.
Az elhatározásom pedig, hogy nem verekszem, egészen addig tart, míg meg nem látom a rohadt picsát. Elmosolyodom azért, mikor meglátom a fejét. Jó volt ezt, rendszeresíteni kéne, heti egy ilyen, és garantáltan tönkremenne az a kis cuki pofija. Már így is sokkal jobban tetszik. Vincent utasítására meg élesen szívom be a levegőt, ennyi telik tőlem, de legalább nem felröhögök, ahogy eredetileg akartam.
Méregetem a csajt, nem érdekel, hogy hogy néz. Naná, hogy azért, mert tudja, hogy van oka. A rohadt kis ribanc. Újra elönt a düh, és az az érzés, ami akkor fog el, ha más is van rajtunk kívül. Gondolom valamiféle féltékenység. Kilépek oldalra, hogy Vincenttől azért lássam a picsát.
Kedvem lenne megint nekiugrani. Milyen jól nézne ki kicsavart karral, hátratépett fejjel. Ha hanyatt esne a kis székével... ha lenne fogalmam ezekről a dolgokról, akkor tuti röppályát számolnék gyorsan, fejben. Igenis meg akarom tépni. Akkor is, ha már nem látszanak a fogai nyomai Vincenten.
Az ő hangja ránt megint vissza a gondolataimból.

- Mi? Mi egy és tíz között? Hogy mennyire rühellem? Tizenkettő. Ha mást kérdezel, akkor hat. Nem tudom. Mi egy és tíz között? - Hátrébb lépek egy lépést, ideges leszek. Utálom, mikor nem tudom, hogy miről beszél. Általában vágom, hogy mi a téma, akkor is, ha két szót mond, de most nem fogom a dolgot. Viszont legalább azt eléri, hogy nem a ribancot méregetem, hanem rá figyelek. Pedig ahogy a telefonért nyúl... de jól rá lehetne markolni a tarkójára, megint.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 18:13

Pedig tudom, hogy fél tőlem és azt is, hogy szeret félni, különben nem baszna fel unos untalan. Valamiért élvezi, amiben az a jó, hogy én is teszem,de akkor játsszunk úgy, ahogy én is szeretném. Leszarom, amit beszél, hogy nem tudj amilyen játékot játsszunk, majd mindjárt adok neki belőle egy kis ízelítőt, ha tetszik neki jó, ha nem akkor keresek erre valaki mást, aki egy kicsit elvarázsol és elvadít. Meg sem hallom a szavait, nem érdekel, amit mond. Figyeljen rém, hallja meg ha azt mondom elég, azt is ha kevés. Ha elég abba hagyjuk, ha kevés folytatja. mi ezen a kurva érthetetlen? Mindig is vannak és lesznek is szabályok, mert az én élete ilyen és ennyi. Már megint túlbeszéli a dolgokat. Bekussolhatna. Majd én eldöntöm, hogy mi lesz és mi nem. De igen, kell neki büntetés, mert én azt akarom és neki meg kijár.
- Hallgass! – szólok ár és kiterelem az előtérbe, ahol megint nekiáll méregetni a titkárnőm, remélem,hogy nem esik neki, mert akkor megduplázom a számot amit mondani fog. Rendelek neki kocsit, illetve rendeltetek, kérek pár percet, és megvárom mit mond a csitri.
- Most akkor mennyi? – hat. rendben van, az egy nagyon jó szám és én nagyon fogom élvezni, remélem, hogy Ő is.
Vissza irányítom az irodámban, kezem még mindig a hátán, hogy tudj ahova tartunk., Benyitok az ajtón, előre engedem. Becsukom magunk mögött az ajtót. Nyugis léptekkel a kanapéhoz sétálok leülök és magamhoz intem, amin felém lép, a keze után nyúlok a jobb combomhoz húzom, oldalt állítom, megpaskolom a combom.
- Feküdj ide! – hogy érezze nem viccelek, megrántom, combommal megtartom, kénytelen lesz elfeküdni. Teljesen hátra csúszva ülök a kanapén, hogy felső teste ne a levegőbe lógjon hanem mellém kerüljön a kanapéra, balkezem a hátára vándorol lenyomva tartom, jobbommal, végi simítok a combja hátulján. Biztos vagyok benne, hogy tudja mi következik.
- Bármikor kiszállhatsz, azonban nem tanácsolom. – felhajtom a szoknyáját, szemügyre veszem formás fenekét, ujjaimmal finoman végi simítom, megdörzsölöm. Akarom, hogy tudja ez egy játék, egy nagyon perverz játék,de attól még az. Nagyon szép segge van, formás, kerek, izmos. Ümm, egyszer remélem, hogy harapni is fogom, most azonban nem ezt tervezem vele.
- Hangosan számolsz! – egyből jelzem mit, meglendítem jobbom és csípőset húzok ball farpofájára, nem messze a combhajlatától. Megvárom míg elhangzik az első szám. Ahogy a tenyerem a bőréhez ért, egyből rá is simítok, meggyúrom cirógatom, hogy csillapodjon a fájdalom. Gyomrom összeugrik az izgalomtól. Tetszik a bőre, a tenyerem által hagyott piros folttal. Lágyan simogatom, masszírozgatom, mielőtt másodszorra lecsapok, ezúttal feljebb, mint az előbb, de ugyanazon az oldalon…Tudja, hogy kiszállhat, csak szólnia kell. Lefogom még a hátát, de nem erősen, érezheti, hogy nem túsz. A második ütés után is simogatom, aztán lecsapok harmadszor, ezúttal a jobb féltekre. Hangja felizgat, ahogy felnyög, vagy szusszan, mert kénytelen lesz. remélem fájdalmasan fel is szisszen. Megvárom, hogy leszámolja a harmadik ütést és lecsapok negyedszer. Nehezen állom meg, hogy oda hajoljak és ne simogatással, markolással, hanem csókkal enyhítsem a fájdalmát. De nem ütök erőset, most még nem. Éppen csíp, ez az első lecke, ha átmegy a vizsgán lesz erősebb, több, izgatóbb, dugással végződő. Lesújtok negyedszer, megint a jobboldalra, aztán megint simogatom, eltúrom a fájdalmat. Megvárom, hogy számoljon és megütöm ötödszörre is. baloldalon, hogy egyöntetű legyen, amint kimondja, hogy öt, leszámolhatja a hatodikat is. Elkacérkodok a gondolattal, hogy meg sem állok tizenkettőig, de nem, a hatot mondta. Simogatom a hátsóját, hogy érezze nem csak bántani akarom. Tiszta piros, tele ujjlenyomatokkal, és mellé milyen szexi, atyaszentfasz. Erősebben gyűröm, simogatom, masszírozom. Most veszem csak észre, hogy a legtöbb csapás között, előtt és után felnyögtem. DE ha nagyon izgat. Ebből talán kezdi sejteni, hogy milyen ember is vagyok
Amint leszámolta a büntetést, végig simítok a fenekén, combján, le egészen a térdhajlatáig. Biztos vagyok benne, hogy nem csak az ütéseket érezte, a simogatást is, a finomkodó cirógatást, azt, hogy nem ütöttem túl nagyot csak csípőset.
- Megtanultad a leckét? – oh tudom én, hogy nem. Felsegítem az ölemből, kivárom, hogy mennyire reszketnek a térdei, mert nekem a gyomrom kivan. legszívesebben rávetném magam és nagyon de nagyon keményen megbasznám, itt a kanapén, vagy az asztalon, vagy bárhol, a székemben is akár. Engem ez a dolog nagyon felhúzott és remélem,hogy ő is érezte az erotikus töltetét, mert volt neki, ha nem ment át nem jól csináltam. Én is felállok, el kell fordulnom tőle, hogy érezze végeztünk, meg, hogy ne essek neki.
- Végeztünk! – mára. Ez az a pillanat amikor megszólal az asztalon a telefonom, oda sétálok, felveszem, onnan nézek Judithra, hogy van, mit érezhet, mit gondolhat. Tenyerem viszket a bőrétől, az ütésektől tőle. A vágytól.
Elizabeth közli, hogy a kocsi előállt, halkan kopognak az ajtón, a sofőr lesz. Még nem szólok ki, leteszem a telefont és megvárom, hogy van a lány.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 20:25

Igazából belegondolva nem értem, hogy miért lepődök meg még mindig azon, hogy nem érdekli, amit mondok. De basszus, faszt akar büntetni? Felnőttek vagyunk megbeszéljük, szépen nyugodtan. Aztán ha elmegy, úgy megtépem a ribancot, hogy holnap nem fog tudni bejönni dolgozni.
Ő meg rám förmed. Hát basszus... azt hiszem, ha kicsit jobb helyzetben leszek, akkor lehet tényleg megpróbálok majd vele erről beszélni. Kussolj el. Hallgass. Kint megvársz. Kifelé. Oké, hogy azt most mondta a tárgyaló embereknek is, de nekem ne mondja már, ez annyira gáz. Nem szeretem, hogy így beszél velem, mégis az esetek legtöbb részében beválik. Ezen is változtatni kell. Majd igyekszem.

- A te számod? Az hat. - Mi olyan bonyolult, hogy nem érti. De nem baj, addig is kérdez, én meg válaszolok. Még sok ilyet ki kell provokálnom, és akkor nagyon jó lesz, mert szép lassan elkezdünk beszélgetni. Szerintem már ez is az, csak a ribanc ne lenne itt. Meg különben is. Egy szaros kis titkárnő, nem kell tudnia semmiről. Fogja be, ne nyúljon Vincenthez, és mondjon fel. Akkor jóban leszünk. Kár, hogy a férfinak bejön ez az olcsó lotyó. Pedig csúnya! Hát nem látja? Remélem most már az orra is elferdül.
Egy pillanatra tétovázok, nagyon szeretném még egyszer megütni, de aztán inkább Vincenttel tartok. Oké, dumáljuk meg, felesleges bármilyen büntetés, felfogtam, hogy nem téphetem meg a csajt az irodában. Majd elkapom a parkolóban, ennyi. Most pedig megyek az irodájába. Jó érzés, hogy beenged maga előtt, kár, hogy ezt a picsa nem látja, őt tuti nem engedi.
Sajnos hamar lelép mögülem, és a kanapéhoz megy. Végigpillantok rajta, újfent megállapítom, hogy jól néz ki, még mindig. Lehet kellett volna kérnem, hogy kenjen fel az asztalra. Jó lett volna, szívesen alá feküdnék, szeretnék lefeküdni vele, de úgy kezdve, ahogy az előbb. Ő pedig magához int, és persze egyből fellángol a remény a lelkemben, hogy lehet tényleg megkaphatom.
Odalépek hozzá, aztán a homlokom ráncolom.

- Hogy mi? Feküdjek a combodra? - Nem teljesen értem, hogy mit akar, de az ötlet nem tetszik. Én az ölébe akarok ülni, mondjuk szemből, és megtámadni a gombokat, amik túlélték az előző csapásomat. Mégis elkapja a kezemet, és leránt az ölébe. Oké, elé is térdelnék, de ez mi már? Nagyon gáz, és rosszul is érzem magam ebben a helyzetben. Mi az, hogy feküdjek az ölébe? Nem akarok. Ez annyira... vááh!
- Vincent... - Kezdenék bele, de szokásához hűen mintha nem is hallaná. Kiszállhatok, de nem tanácsolja. Szeretném feltolni magam, mellé ülni, de a tenyere a hátamon pihen, nem fog le, de ott van.
- Nemár! Vincent, hallod, ez... - Kezdek tiltakozni egyből. Kiszállhatok? Miből? Elsőnek mondjuk felülnék, és... és felhajtja a szoknyám. Hogy mi van? Kezdem kapiskálni, hogy mit szeretne, de egyelőre nem hiszem el. Képtelenség. Az nagyon gáz lenne. Még egyszer megpróbálom feltolni magam, nem gondolhatja komolyan! De ahogy végig simít a fenekemen, az mégis jó. Naná, hiszen az érintésétől felgyullad a bőröm, és száguldozni kezd a vérem.
Csak utána megszólal, én meg felé nézek, az arcára, hogy lássam, ez nem valami hülye vicc, mert nagyon annak tűnik. Várom, hogy elnevesse magát, még akkor is, ha tudom, hogy nem szokott ilyet. Ezért elég hamar rájövök, hogy nem vicc, és nem csak szívat.
Hangosan számolok? Ez most komoly? Bízom benne, hogy ez tényleg valami hülye játék, de ennek az ellentét bizonyítja, hogy egy pillanat múlva a tenyere a fenekemen csattan. Megfeszülnek az izmaim, felszisszenek, ahogy megcsípi a bőrömet. Egyből megsimogatja, és elkezdi masszírozni, de... lehajtom a fejem a kezemre, összeszorítom a számat, minden izmom megfeszül, a vér az arcomba tolul. Ezt nem gondolhatja komolyan! De tudom, hogy teszi.

- Egy. - Alig hallhatóan szűröm ki a fogaim között az első számot. Basszus, nemár! Kicsit helyezkedem, igazából elhúzódnék. Az ajkamra harapva felszisszenek, lassan hozzászokhatnék, hogy fáj. Nyugton maradok, nem tanácsolja. Előre felkészülök a második ütésre, a testem összerándul, felnyögök, a kezem ökölbe szorul.
- Kettő. - Borzalmasan szánalmasnak és megalázónak érzem az egészet, főleg, hogy én számoljak. Ugyan akkor ahogy simogatja, karcolja, és gyűri a bőrömet, az borzalmasan jó érzés, mint ahogy az volt negyed órája is, amikor rettentően felhúzott.
- Három. - A másik oldalra kapom, pedig ha ugyan oda ütne, akkor legalább már nem érezném ennyire csípősnek, oda is számítok rá, de persze hiba. Felszisszenek, nagyon szeretnék odanyúlni, megsimogatni, megnyugtatni a bőröm, de teszi ő is. Csak össze-össze rándul a testem, nem tudom, hogy mikor jön a következő. Egyáltalán azt sem, hogy mennyi lesz, mert nála nem lehet tudni, hogy mit fogad el. De a hangja, ahogy fel-felnyög... az erősen javítja az egész dolgot.
- Négy. - Összeszorítom a szám, nem akarok hangosan felnyögni, nagyon szánalmasnak érzem magam, hogy kezd felhúzni ezzel a dologgal. Bár gondolom inkább a simogatásokkal, ahogy gyűri a bőröm határozott kézzel. A körmeivel végigkarcolja a combom is, libabőrös leszek.
Érzem, ahogy minden ütésnél megfeszülnek az izmok a combjában a súlyom alatt. Hallom, hogy gyorsabban veszi a levegőt, és leesik, hogy ez őt nagyon mozgatja. Erre vágyik, ezt akarja.

- Öt. - Előre próbálom elfojtani a hangokat, de mindig lemaradok róla, vagy azt hiszem, hogy előbb mozdul, vagy hogy még van egy kis időm élvezni a kedvességét. Pedig jó lenne, ha valamennyire sikerülne, a testem úgyis elárul. Ahogy összerándulok, ahogy előre várom a következőt, és ahogy elengedek utána. Arcomat a kanapéba nyomom, hátha akkor nem veszi észre, hogy gyorsabban kapkodom a levegőt. Bár a tenyere a hátamon pihen, sok mindent nem tudok előle eltitkolni.
- Hat. - A szám a nyögéssel együtt hagyja el az ajkaimat. Belemarkolok a kanapéba. Felsóhajtok, ahogy tovább masszírozza a fenekem, és magamnak bevallom, az is rohadtul felhúz, hogy tutira azt nézi, ráadásul mióta! Végre. Most mégsem felhőtlen az örömöm. Újabb sóhaj a válaszom, amiért végigsimít a fenekemen és a combomon is. Akaratlan, hiába teszem a kezem a számra, visszacsinálni nem tudom, legfeljebb még vörösebb fejjel.
Felsegít az öléből, én meg próbálok nem rá nézni, és azt sem bánom, hogy a hajam függönyként védi az arcomat, ami vörösebb, mint ahogy a fenekem kinéz, legalább is sejtem. Bólintok, ahogy feltolom magam álló helyzetbe. A rohadt életbe! Remegnek a térdeim, a gyomrom izgatottan zúgolódik, a vér meg dobol a fülemben. Csak kérlek, ne nézze meg a fejemet, ez annyira rohadtul megalázó! Összefonom magam előtt a karjaimat, mielőtt a mellbimbóm árulna el, hogy felhúzott ezzel a mutatványával. Mi van velem, jézusom? Ez gáz, és megalázó, és szánalmas, és nem szabadna felhúznia. Mégis tette.
Végeztünk. Végeztünk!? Ez most komoly? A köcsög meg felém sem néz, ahogy az asztalához sétál. Újból az ajkamra harapok, hogy nehogy hangot adjak a keserűségnek. De azért a látásom kicsit kezd homályosulni. Próbálok mélyeket lélegezni, kicsit összekapni magam, hogy ha egyáltalán megfordul, ne lássa, hogy kicsinált, hogy megalázott, hogy a porba döngölt.
Bizsereg a bőrömön, nagyon szeretnék odanyúlni, megdörzsölni, megsimogatni, csak hogy múljon ez az érzés, de ezzel muszáj leszek várni. Visszanéz, én meg felszegem a fejem, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy azt higgye, most ezzel bármit is elért. Tette. De ezt neki nem kell tudnia. A szemébe nézek, nem szólok semmit, a kopogásra sem reagálok. Nagyon próbálok egyenesen és biztosan állni mind a két lábamon. Kár, hogy nincs több, de lehet jobb is.
Most megint a vágyat érzem Vincentből, megint jó illata van, a kisugárzása, ami vonz maga felé... most mégsem csókolni akarom és alá feküdni, hanem megütni, vagy jó, talán meg is csókolni, és szájon harapni, hogy a vére újra kiserkenjen.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 22:03

Soha nem vallanám be, de a kezemben reszket a telefon. Rettentően izgalmas játékot játszottunk, ahogy számolta az ütéseket az valami csúcs volt. Ilyenkor elhiszem, hogy lehetne olyan dolgokat csinálni, amiket nagyon élveznék. Az meg, hogy nagyon szép a segge… azt eddig is tudtam. Izmos, feszes, erős, hibátlan a bőre. Nagyon izgató. Lenne kedvem magam elé térdeltetni és hátulról keményen megbaszni, közben paskolgatni.
Felé fordulva látom, hogy áll, hogy a lábai szinte remegnek, és valahol az enyém is. Azt hittem nem csinálja végig, hogy hőbörögve kiszáll. Na jó, legyünk őszinték, tudtam, hogy élvezni fogja, mert eleget simogattam. Miközben telefonon egyeztetek végig tekintek rajta, összetörten áll, a hangja is elveszett. Végre, ezt akartam. Combjai szétkarmolva pont úgy elől, mint hátul, a seggét pedig bitangul elvertem. Rettentően izgatott vagyok, még nehezen lélegzem, ha most a lábai közé nyúlnék, tudom, hogy nedves bugyira bukkannék, tudom, hogy felhúztam, mert érzem. Tetszik, hogy tud a dolgokhoz jól állni, ahogy leszámolta a csapásokat, igazi kis hős, de ezt nem mondom el neki, nem akarom megtörni a varázst pedig szeretnék oda lépni, az ajkára csókolni és elmondani, hogy nagyon felhúzott, de nem… Azt azonban biztosra tudom, hogy felhúztam, nagyon felhúztam.
- Menj haza, pihenj le és használj testápolót! - a fenekére persze, azt sejtem, ahogy amúgy is szokott, mert nagyon finom a bőre, ehhez az kell. Illatos fürdőt kéne vennie, majd egyszer, ha úgy alakul akkor nálam teszi, velem, talán, nem biztos.
Kiszólok, hogy szabad és a sofőr az irodába lép, akkor szoktam riasztani, ha iszom, vagy nem tudom mikor végzek és esetleg ott fogok inni, vagy ha ilyen eset forog fent,amúgy a srác portás, meg halom dolgot csinál, amit éppen kell.
- Luis hazavisz, a kocsidat is oda vitetem, majd add át neki a kulcsokat. – a férfi bólint, hogy éri, szerintem Judith is. A közelébe sem megyek, felé sem pillantok, az asztalom mögé sétálok, leülök a székbe, elforgatom, hogy háttal kegyek és a kezembe veszem a mobilom, fel kell hívnom Natet, ezt el kell neki mesélnem. megvárom míg kiballagnak az irodából, tudom, hogy sírni fog, csak remélem, hogy kibírja hazáig. A tenyerem még zsibbad, újra és újra hallom, ahogy számol. Engedelmes ki szuka lesz belőle, még a végén bevezetem a világomba és élvezni is fogom. Még mielőtt kilép, visszapördülök, felé sem nézek, mintha bent sem lenne, és az az asztali telefonon az irodámba hívom a Lizt… valakinek a szájába kell, hogy ürítsek.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Vas. Júl. 13 2014, 22:13

Borzasztóan szégyellem magam, rossz érzés még csak lenni is. Nem vagyok hozzá szokva, hogy megalázzanak, sehogy sem. De ő mégis tette, és nagyn zavarban vagyok amiatt, hogy ezt élveztem. Ha megkérdezné, biztos, hogy nem vallanám be neki, hogy tényleg bejött ez a dolog. Pedig tette. Már az előbb is, az asztalánál, és most... le kéne zuhanyoznom és átöltöznöm. És eltűnnöm innen, de nagyon gyorsan.
Mégis, ahogy felém néz, felkapom a fejem, és nem akarom, hogy lássa, hogy megtört, hogy elért bármit, amit akart. Bár megszólalni nem tudok, és nem is próbálkozom, sejtem, hogy sok hang úgysem jönne ki a torkomon. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy ezt is tudja.
Állom a tekintetét, de sírni lenne kedvem. Még csak nem is bólintok az utasításaira, majd csinálom, amit jónak látok. Bár gondolom úgyis ez lesz. De basszus, nemár. Ez annyira... Kibírom, hogy ne harapjak az ajkamra. Egy, mert újra fájdalmat okoznék magamnak, kettő, nem akarom, hogy lássa, hogy vergődök.
És beengedi az újabb csatlósát. Nagydarab fickó, de nem tűnik olyan állatnak. Mégsem számít, ha fél szeme lenne sem tartanék attól, hogy nem haza visz. Sejtem, hogy ennyi megaláztatás elég volt mára Vincentnek. Legalább is rohadtul remélem.
Ő meg hozzám beszél, mégis a manus bólogat. Fantasztikus. Hazavitet, mint valami... jézusom. Lehunyom a szemem, ezt komolyan nem hiszem el. Magamban számolok. Beszívom a levegőt, egy, kettő, majd ki, három, négy. Úristen, bírd ki!
És még csak felém sem néz! Ezt műveli, és még csak rám sem pillant, meg sem kérdezi... persze, büntetés, vágom, de. A kurva életbe! Ezt nem hiszem el, legalább kicsit is érdekelném, nem a fogdmegjével vitetne haza.
Nem tudom mire várok még, úgysincs mire, elindulok kifelé. Már háttal állok neki, mikor hallom, ahogy Lizt hívja. Lehunyom a szemem. Fantasztikus, tényleg, kurvára... a rohadt életbe! Hátra sem nézek, kilépek az ajtón, az ürge utánam, de mintha ott sem lenne. Megállok, beletúrok a hajamba. Sikítani is tudnék. Mégis csak összekapom magam, és nagyon elégedetten sétálok el a szembejövő ribanc mellett. Rá sem nézve. De kábé eddig is bírom. Mégis valami tartást muszáj mutatnom amíg itt van ez a Luis. Igyekszem minden másra gondolni, de nagyon szenvedek az út alatt. Az utat nézem, az embereket, és igyekszem visszanyelni a könnyeimet. Tudom, hogy le fog jelenteni. Hozzávágom a kulcsot, és egy köszönöm nélkül szállok ki a kocsiból.
Biccentek a drága portásnak, és örülök, hogy a liftben egyedül utazom. Alig várom, hogy hazaérjek. Ahogy a kulccsal babrálok, már folynak a könnyeim, majd ahogy becsukódik mögöttem az ajtó kitör belőlem a sírás. Hogy alázhatott meg ennyire? Hogy vehet ennyire semmibe? És én hülye, hagytam! És még élveztem is.
Egyenesen a fürdőbe megyek, levetkőzöm. A tükörképem nézem, nem változott, mégis úgy érzem.

- Egy rohadt kis ribanc vagy. - Közlöm vele, és újra elbőgöm magam. Az ilyen dolgok mindig rossznak voltak beállítva, de én élveztem... megnézem magam hátulról a tükörben, mélyet sóhajtok. Düh árad szét a testemben Vincent iránt. Hogy mert így megalázni? És a csaj előtt is? És utána még behívta őt? Rohadt szemétláda! És én mégsem merek a lábam közé nyúlni, mert tudom, hogy mit váltott ki belőlem.
Beülök a kádba, sziszegve fogadom a meleg vizet, csípi a bőrömet. Nem is időzöm sokat. De Vincent tanácsát mégis megfogadom, bekenem magam, és meztelenül fekszem le aludni végül. A fejemmel a párnámon még mindig úgy érzem, hogy ég a fülem a megalázottságtól. Megint nem akarok egy hétig az iroda közelébe sem menni. Köcsög, szopassa a tökéletes titkárnőjét.
Ennek ellenére mégis vele álmodok. És megkapom.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent   Today at 23:20

Vissza az elejére Go down
 

Az utolsó vacsora!(?) - Jodie & Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-