Nah, eljött a hétfő, ki is pakoltam, Neo tűrhető, lesz könyvem! Állásom még nincs... de lesz! Basztkuli megoldom! Addig is csak Neo-Lio kell elviselhető maradjon és ne nyúljon a cuccaimhoz. Most nincs is otthon, elment, szerintem csak este jön hawaii. Megyek is a kolesz elé, ahol majd Louis vár, tök boldog vagyok a lakás miatt, szóval elégedett mosoly terül el az arcomon, úgy várok rá a falnak dőlve, mert bemenni csak kártyával lehet ugye.
Egy citromsárga női póló, térd fölé érő világos farmer és a tornacipőm van rajtam, ami fehér. A hajam ki van engedve megint, sminkem is van, de a srác tudja hogy nem miatta van a festés, gond egy szál se. Hoztam a laptoptáskám, abba fér könyv, tudok abban vinni kényelmesebben majd mindent. Hoztam egy kis csokit is a kollégának, mert hát gőzöm sincs mit szeret, de a csokit általában mindenki szereti. Sima tej, de a finomabb változat. Nem vagyok hálátlan valaki, majd fenn megkapja, még dugdosom.

Hétfő.... Veszettül nézem, miért csipog a hülye telefonom, mi a fenét állítottam be rajta? Éppen egy könyvbe merültem bele, amikor felzavart az a kis vacak. Még a szívem is hevesebben kezd el dobogni, mert éppen egy izgalmas jelenetnél tartok a könyvben. Figyelmeztetés. Mi a...? Lizzy. Ó, bakker! Majdnem elfelejtettem! Sőt, ha őszinte akarok lenni, teljesen elfelejtettem, hogy ma jön. Pedig oda ígértem a könyveimet és a jegyzeteimet, még össze sem szedtem!
Felpattanok az ágyról, ahol eddig heverésztem, és min Jim Carrey a Maszkban, szélvészként kezdek forgolódni a szobában. Rendet rakok. Sutty, bele mindent az ágyneműtartóba. Nanaia cuccaihoz nem nyúlok, le is törné a kezem, ha megmozdítanék bármit is. Felkapok egy pólót, aztán a fürdőbe rohanok, szájvízzel kiöblítem a szám (minek?), átfésülöm az ujjaimmal a hajam, de mert megint úgy áll, ahogy ő akar, a fejembe nyomok egy sapkát is. Kötöttet. Bénát. Jó az!
Az órámra nézek, 5 perc telt el, még annyi se, a könyveimet majd együtt összepakoljuk, döntöm el, és leviharzok a lépcsőn. Remélem, nem jött hamarabb, mert akkor már vár rám, én éppen 1 perc késében vagyok. Miért csinálok ebből is ekkora ügyet? Végeredményben ez nem randi. Nem az, de én nem szeretek késni. Az utolsó fordulóban 5 lépcsőfokot ugrok-lépek egyszerre, a portás bácsi csúnyán néz rám, de én a legszebb mosolyom veszem elő.
- Bocsánat! Jó napot- intek neki, és már viharzok is ki az ajtón.
Rögtön kiszúrom, ebben a dög melegben senki épp ésszel nem jön ki az utcára. Rikító sárga póló van rajta, szerintem nem áll túl jól neki, de nem fogom az orra alá dörgölni.
- Szia!- ugrok mellé, és megigazgatom a sapkám a tarkómon, mert most jövök rá, milyen hülyén nézhetek ki ebben a vacakban ezen a forró napon. Mindegy már.
- Ugye, nem vársz régóta?- lesek rá az órámra, éppen csak elhagyta a mutató a megbeszélt időpontot.

-Szia! - Lepődöm meg hogy ideviharzik, már itt voltam egy ideje, de nekem 20 perc késés is belefér, csak még nem tudja. Őt még kicsit kedvelem is, nagyobb türelemmel fordulok felé. Bár ez a sapka... cuki, de elszörnyedek.
-Fázol koma? Hol marad a sál és a kesztyű? - Pislogok rá, megdöbbentő hogy nem fő meg, lehet jamaicai sápadt olasz.
-Hamarabb jöttem de ez ne zavarjon vacogi. - Vigyorgok rá. - Komolyan futottál? De bolond vagy, megvárlak. Hát nem hóban fagyban állok itt, hiába próbálod beadni! - Kuncogok, idióta a másik, de a jobbik értelemben.
-Mutasd az utat Superman. - Lehet repült ide, ki tudja?
Közben követem felfele, becsekkoltat hogy vele vagyok, haladunk. Nézelődöm szóval ilyen a koli itt. Egész jó. De a szoba is érdekel majd, mindent alaposan szemügyre veszek, hogyha szeptembertől idejövök, tudjam mi vár.
Aztán ha belépünk a szobába körül is lesek. Persze a csoki olvad és haldoklik a táskámban, hiába volt hűtőzve.
-Teh, Louis, kössz! Remélem nem vagy laktóz érzékeny vagy ilyesmi. - Kérdés mennyi tej szorult a tejcsokiba. Na mindegy oda is adom neki mosolyogva az édességet, egy tábla, nem sok. Csóróság van. - Kicsit olvadt, szerintem tedd be a hűtőbe. - Javaslom, mert masszaként is lehet élvezetes, de kétlem hogy úgy akarja fogyasztani.
Közben nekiállok nézelődni, ha nem zavarja. Érdekel a szoba.

Tök szita az agyam, egészen megfeledkeztem a szőke gólyáról. Csak akkor jut eszembe az egész sztori, amikor csipog a telefon, és elolvasom az emlékeztetőmet. Mint a villám, "rakok rendet", (Nanaia beájulna, ha látná), és öltözöm fel, a hajam béna, ezért sapkával takarom, nem a vékonyabbik fajtából, és már el is viharzok, hogy a megbeszélt helyre jussak.
Lizzy már lent vár, a falnak támaszkodva, sárga pólóban, ami valahogy nem illik hozzá. Nem az én dolgom, nem nekem akar tetszeni,  a véleményem sem fogom megmondani neki. Minek? Az első találkozásunk kezdeti hangvétele még nem teljesen párolgott el a memóriámból.
Szerencsére, nem régóta vár, és ezzel meg is nyugtat. Mondjuk, a testi épségemet tettem érte kockára, illetve a portás bácsi haragját vontam magamra, de amilyen "jó képem" van, úgyis megbocsájt. (Mármint a portásbácsi)
- Nem akartam az öltözéssel húzni az időt. Úgy gondoltam, a bundabugyi is elég lesz- bár szóvá teszi a sapkámat, nem tolom le, maximum meghúzogatom hátul, ahogy szokásom, le ne rúgja a sok hajam. Rémes sörény!
- Nem fázom, köszi- hunyorgok rá. Ha arra célzott, félnem kéne, nem akartam venni a poént. A következő mondatával viszont rácáfol arra, hogy meg akart volna félemlíteni.
- Futottam. Olyan gyorsan, hogy féltem, megfagyaszt az ellenszél- lódítok olyan nagyot, hogy tudja, csak húzom én is. Tudok ám nagyot mondani, hagyjon már ezzel a téllel!
Talán ezért is nevez Supermannek.
- Kövess, Luise!- Remélem, így hívták a csajt a sorozatból, mert nem nagyon emlékszem rá.
Higgadt és lassú tempóban indulok meg a lépcsőn felfelé, és a portás bácsi ugyan csúnyán néz rám, de gyorsan kimagyarázom magam.
- A kisasszony gólya nálunk, szeptembertől itt lakik majd, körbevezetem!- és ellenállhatatlanul  mosolygok rá, ahogy az idegenvezetők szoktak. Legalább 28 fogam látszik. Nem lehet nekem nemet mondani. Szóval, Lizzy hamarabb van fent a szobámban, minthogy a portásbácsi leült volna a székébe. (Tekintve, hogy olyan lassan mozog, mint egy csiga. Kb úgy is néz ki.)
Közben mutatom a folyosókat, mi merre van, hol találja a közös helyiségeket, de azokra nem lesz szüksége, ha mindent be tud szerezni, mert a szobák elég nagyok. Tulajdonképpen akár be is lehetne bútorozni. Talán korábban nem is diátok laktak itt, hanem az oktatók, hiszen kis garzonnak is elmegy egy-egy szoba.
Bevezetem a szobába, és hagyom, hogy nézelődjön, kinyitom neki a fürdő ajtaját, aztán megmutatom neki a főzőfülkét... Láthatóan tetszik neki. Nekem is tetszik, nem hiába lakom itt. Persze, nem ez az egyetlen ok, de ez most lényegtelen.
- Nincs mit, ne viccelj- kezdem mondani, de a kezembe nyom egy tábla csokit. Kicsit puha, de erre Lizzy is figyelmeztet, úgyhogy beteszem a hűtőbe. Majd megesszük- Nem mindegy már? Amúgy nincs allergiám- nevetgélek. - Amúgy köszi.
Persze, ha meglepetésnek hozta, nem kérdezhette meg előre, szeretem-e, megeszem-e? Kedves tőle, hogy egyáltalán eszébe jutott.
Míg nézelődik, a sapkám babrálom. Itt ugyan hűvösebb van, de szó, mi szó, befővök a sapka alatt. Le kéne szedni. De a hajam nagyon gáz!
- Sikerült munkát és albérletet találnod?- érdeklődöm. Mert hát mégis a szívemen viselem egy kicsit a sorsát, hiába feledkeztem el róla majdnem teljesen. Louis, notesz is kell! Mert eszed az nincs! Ó, de ciki vagyok. Mi lesz 20 év múlva? És 50?

-Áh értem, hát... oké! - Vigyorgok, katasztrófa, csak el ne ájuljon nekem, mit csinálnék vele?
-Tényleg, biztos? Mi a jó istennek vetted fel azt a sapkát, nem akarok hülyén meghalni muszáj megkérdeznem... - Nem bírom ki, tényleg érdekel. Bár szerintem elvicceli már csak dacból is amilyen sunyin néz rám.
-Jah, értem, így már értem a sapkát, féltetted a füleid! - Bólogatok, amolyan megvilágosodott fejjel, hogy így logikus minden.
-Okés Clark... - Valahogy így hívták tényleg a csajt, most hogy mondja. Clarkot nem volt nehéz észben tartani, hát a vezetéknevem a szentem.
Ú, nem bírom kihagyni, csábos mosolyt eresztek a portás felé és integetek az ujjaimmal mint a kisbabáknak szoktak hogy pápás. Augusztusig úgy is elfelejt. Mesés páros lehetünk így.
Csüngök a szavain és memorizálom amit mond, bólogatok néha hogy értem és figyelek.
Még a szobát is mutogatja irtó cukkancs a gyerek, nem hiába kap csokit, kiérdemelte, jó fej volt.
-Nem viccelek, ez most komoly! - Mondom tettetett felháborodással. - Nem, de akkor a barátnőd kapta volna te meg mást legközelebbre. - Mosolygok, hát ennyi jár, komolyan. Nem tudja mennyi és mekkora szívességet tesz nekem.
Látom vacakol a sapkával mi a szöszért nem veszi le? Hunyorgok rá, mögé megyek, mintha nézelődnék, aztán miután kérdez és elengedi a gyanús elemet hopp! Lenn is a sapka, pörgetem az ujjamon, majd kuncogok a haján, haláli! De nekem tetszik, így olyan laza.
-Albérletet igen, végre van működő tűzhely, meg mikró meg záródik minden, ú nagyon gáz helyen dekkoltam de ez jó. Igaz lett egy szobatársam de... eddig egész tűrhető ha nem vagyok otthon és kell a cucc, akkor ő is oda tudja adni. Már ha megemeli a valagát a bunkója de mindegy... - Mosolygok, most Lio sem tud letörni, amúgy is egész normális volt eddig, szavam nem lehet.
Aztán nézelődöm, szemem megakad egy könyvön, a srác ágya mellett van, oda is megyek, úúúúúúristem jézuskám! Csak nem... Áhítattal vegyes tisztelettel veszem le az egyik fotóművész könyvét, nem olcsó darab és beszerezni is nehéz, neki meg itt csücsül a csinos polcán?! Csillogó szemekkel nézek rá, úristen tiszta égő de szerelmes vagyok ebbe a művészbe.
-Óh... izé... Louis... szóval.. - Nézek a könyvre, vissza a srácra. - Ezt még kölcsön szabad kérnem? Csak egy kicsit, gyorsan kiolvasom! Csak már két éve vadászom és... - Harapok az ajkamba, úristen, csak pár napra ha kölcsönadná, vagy ma délutánra. Reménykedve nézek rá, soha többé nem leszek vele szemét ha kölcsönadja! Legalábbis megpróbálok nem az lenni!

Lizzy már a falnak dőlve vár, lazán, harag és neheztelés nélkül, én érkezem, mint a szél, majdhogynem elé nem esek.
- Igen, a füleim- hagyom rá. Hiheti, hogy talán lapát füleim vannak, és azokat szorítom le, vagy a barátnőm imádja morzsolgatni őket, és azért kell vigyáznom rájuk. Hát nem mindegy?
Ahogy leszupermenez, én is az újságírónő nevét használom rá, és ez több okból is viccesnek tűnik. Ő Clark, én Luise lettem volna, ha lánynak születek. Másodszor, az ő kapcsolatuk sem indult felhőtlenül, aztán egyre jobban bíztak egymásban, és még az életüket is összekötötték (vagy az nem így volt?) Ezen elgondolkodva, kicsit elvigyorodom, a portás bácsit lazán lerázom (pedig nem vagyok én ennyire könnyed a felnőtekkel. d'Abo óta százszorta óvatosabb vagyok.) Majdnem felvihogok, amikor Lizzy integet a portásnak, most buta szőke nőnek mutatva magát. Én már tudom, hogy nem az!
Ahogy megyünk felfelé, pár dolgot elmondok, de a közös helyiségekbe nem vezetem be, nem akarom az idejét rabolni. Úgyis lesz még ideje mindent felfedezni. El is jöhet, ha akar, egy másik alkalommal körbe is vezetem. A szobába megyünk, és ha már ott vagyunk, megmutogatok neki mindent. A legtöbb szoba egyforma, méreteikben lehet külömbség, de felszereltségében kb. ugyanaz. A diákra van bízva, mi mindennel szereli fel, van aki például lakosztályt csinált a szobából: tévé, hifi a legmagasabb minőségben. Komplett házimozi rendszer. Az illető épp csak azt felejtette el, hogy ide tanulni jött, nem szórakozni.
Meglep a csokival, nem kellett volna semmit hoznia. Kicsit olvadozik, semmi baj, beteszem a hűtőbe. Néhány perc alatt úgyis megszilárdul annyira, hogy élvezetesen lehessen megenni...
Gyanútlanul engedem, hogy nézelődjön, és amikor  lekapja a sapkám, automatikusan kapok a keze után. Az ujján pörgeti, látom, hogy élvezi a helyzetet, két kézzel túrom hátra és oldalra a hajam. Fene megette, kétszer annyi van, mint kéne. Lizzy kinevet, én fintorgok.
- Szólhattál volna, hogy neked is kell, van másik!- Nem valószínű, hogy ez a valódi oka, hogy elvette az enyémet, de így járt. Amúgy, meglehet, nem is állna neki rosszul. Úgy nézne ki, mint Törpilla.
Könnyedén kérdezem tőle, mit sikerült intéznie az elmúlt napokban, van-e már munkája, albérlete, és készségesen válaszol.
- Á, ez jól hangzik!- mondom sololyogva. Alap, hogy minden működőképes legyen egy albérletben, vagy nem? Tényleg szörnyű helyen lakhatott ezelőtt, ha ennek mind így örül.
- Szóval lakótársad is van- fura, hogy lebunkózza, de Lizzy alapjáraton is fura. Lehet, hogy elsőre mindenkit így ítél meg. Lehet, a bunkó kifejezés nem is negatív jelző, mert mosolyog, miközben mondja- Ő is a főiskolára jár? Filmművészetis?- Ismerhetem? Hogy hívják?, lennének a további kérdéseim. Persze, én sem ismerek mindenkit. Nagy ez a suli, és sokféle képzés folyik benne.
Hagyom, hogy nézelődjön (addig sem engem piszkál), és megakad a szeme az egyik könyvemen. Látom, hogy áhítattal nézi, először alig akar hozzá érni, mintha bizony Bilblia volna, ő meg ... vámpír? (Ezt a marhaságot honnan szedtem össze, nem tudom.) Megváltozik a viselkedése, szinte őrült módjára tekinget felém, és már tudom, kérni akar valamit.
Egy olyan könyvvel szemez, amit apámtól kaptam néhány évvel ezelőtt. Ritkaságnak számít, utánnyomást nem csináltak belőle, úgyhogy szinte beszerezhetetlen. Robert Caparól szól.
- Nem is tudom...- mondom tűnődve. Tulajdonképpen bármit bárkinek kölcsönadok, kivéve, ami az ágy melletti polcomon van. Azok a kincseim... Fürkészve nézek a lányra. Őt csak most látom másodszor, nem is ismerem!

Mosolygok, dilis a gyerek, de szeretem ha valakinek van humora így megbocsájtom neki nagy kegyesen.
Együtt nevetek a sráccal mikor a portást cukkoljuk, hát ez van, úgy fest ő szeret polgár pukkasztani.
Fenn ugyan ilyen vidám vagyok, ma jó napom van és Lui sem olyan hogy morcossá tegyen, legalábbis eddig nem adott okot. Kicsit megheccelem, lekapom a sapkát és jól vigyorgok a frizuráján.
-De a tied tetszett meg! A lányok már csak ilyenek! De minek rejteget a hajad, tök jó hogy ilyen. Vagy mindenki beletúr mi? Hmm, ez logikus, én sem örülnék. Tényleg olyan ujjbizsergető, de én megállom, ezét ne vedd vissza, elájulsz nekem itten. - Mosolygok, amúgy komolyabban mondtam amit, bármily hülyén is hangzott, én nem szoktam mások közelébe sem menni nem hogy hozzáérni.
-Ugye? Tudok főzni! Végre rendes kaját eszem... Már jó volt a múltkori amit mondtál de nah. Azért a sajátom a sajátom. - Mosolygok, birizgálom a zsákmánysapkát. Basszus ez tényleg meleg.... jó hogy leszedtem a fejéről...
-Jah... nem én akartam, de így olcsóbb mondjuk. Azt az egy hónapot kibírom vele. Vagy elmehet ahova akar... - Nem vagyok a legjobb véleménnyel a lakótársamról, de hát Neo aki Barbiz engem nem egy Lui, maradjunk annyiban.
-Aham, azért mertem összeköltözni vele, ide jár ő is. Nem, ő, mi is... Jah, vizuális komos. Feletted van egy vagy két évvel, épp főztem nem figyeltem teljesen. Mr Anderson... - Mondom kacagva, mert basszus.... az a bemutatkozás... mindig ki kell érte röhögnöm a srácot, annyira gáz volt. - Majd kicsit megnevelem és talán túléljük egymás mellett ezt a hónapot. - Legyintek, a lakás miatt még azt az alfa hímnek titulált omegacsávót is elviselem.
De aztán meglátom azt a könyvet és megáll a világ. Látom habozik, én tuti nem adnám kölcsön, de ő olyan rendes! Könyörgőre fogom, oda a büszkeségem, de mindegy is, ezért a könyvért megalázkodom.
-Tudom, tudom, ez értékes, ritkaság... és alig ismersz, bár régebb óta ismernél, bár nem jó, akkor utálnál, elviselhetetlen vagyok, de a könyveket imádom, nekem a könyvek a barátaim, az emberek nem érdekelnek annyira mint a könyvek, kérhetsz amit akarsz! Komolyan, bármit! Na jó, a testem nem adom, meg hasonlók, de... főzni takarítani tudok, ilyenek... ööö... sok könyvem van nekem is, bármit kölcsönadok, neked kölcsön ha te is. - Lépek közelebb, elé állok és beharapom az ajkam, most valami hülye tinilánynak tűnhetek a szemében, de az sem érdekel. - Vagy hagy olvassam nálad! Látod ha olvasom, csak... félek a barátnőd kikaparja a szemem, akkor nem tudom olvasni... meg akkor már mást se.... - Az megviselne, szeretek látó nőszemély lenni. De úristen, nem tudom hogy kell könyörögni tőlem messze áll, de valahogy a kedvére kéne tennem! De tényleg nem ismerem basszus... így nagyon nehéz. Addig is nagy zöld szemekkel nézek rá, lássa hogy komolyan beszélek. Utoljára Amynek könyörögtem így még általánosban. Az se most volt, ritka pillanatot él át és még csak nem is tudja!

A szobába érve mit sem változik a hangulat, ő könnyed és érdeklődő, én meg az idegenvezető szerepében tetszelgek. Nem játszom rá, ha anyám jönne, kb őt is ilyen elánnal vezetném végig. Mindaddig nem is vagyok zavarban, amíg le nem szedi a sapkám, de aztán már az sem nagyon izgat. Látott, hát látott, nagy eset.
Leginkább az a bajom a hajammal, hogy sehogy se áll. És amióta Nanaiával erről beszélgettünk, leginkább eldugni szeretném, mert sokkal cikibbnek érzem, mint korábban. Oké, hogy dús, de olyan forgók vannak benne, ami kezelhetetlenné teszi a hajam. Mindegy. Másodperceken belül fellélegzik a fejem, a hajam, hogy levegőhöz jutott, már nem viszket a fejem, és már nem is hiányzik a sapka. Lizzy meg külön vicces, ahogy az egészet lereagálja.
- Oké, vettem, te szuperhős- Ő meg tudja állni. Ha tudná, hogy Nanaián kívül senki más nem akarja borzolgatni a hajam, vajon akkor is kimondta volna? Vicces lány.
Kérdezem az albérletről, munkáról, és míg utóbbi nincs, előbbiről lelkesen kezd beszélni, miközben nézelődik. Hiába no, kíváncsi természet, én is az lennék, ha elhívna magához. Többet árul el rólad, ilyen a szobád, mit olvasol, mint amiket elmondasz magadról.
- Ó, az klassz!- ha tud is, szeret is főzni, egy csomó pénzt takaríthat meg. Még mindig a sapkám macerálja. Csak le ne fejtse nekem! Inkább érte nyúlok, ha adja, elveszem tőle.
- Ennyire elviselhetetlen lány? - ráncolom a homlokom. Mintha nem lenne túl rózsás a kapcsolatuk, bár nem lehet több néhány naposnál. Hogy fogják ezek kibírni egy hónapig? A nők nagyon szeszélyesek tudnak lenni!
- Mi, hogy fiú?- hökkenek meg egy kicsit. Legutolsó gondolatom lett volna, hogy Lizzy magától költözik össze egy fiúval. Ezzel az erővel ide is beköltözhetne, harmadiknak... - Mr Anderson. Hát hány éves az a figura, hogy miszternek szólíttatja magát? Ugye, nem valami kretén?- Lizzy nyíltan kineveti. Ha nem kretén (ezalatt valami mutogatós gyerekmegrontót képzelek), akkor csak valami nyápic kockafej lehet. Elképzelem hozzá a rövidnadrágot, kockás inget, sztk-s szemüveget, és a folyton csöpögő orrot, amit hímzett textilzsebkendőbe töröl. Jót fog neki tenni Lizzy, előre tudom!
Aztán egy kis filmszakadás... Az ágy melletti polcomon ő is talál valamit, amit szeretne elkérni. Ó, de ismerős...
Amikor kérlelni kezd, még elég erős az elhatározás bennem, hogy visszautasítsam. Éppen azért, mert nem ismerem. Lassan ingatom a fejem. Ez nem egy tankönyv, ez nem olyan, amitől szívesen megválnék, akár egy percig is, pedig nem nyúltam már hozzá... hónapok óta. (Csak amikor takarítottunk). De Lizzy eszméletlen módszerrel cserkészi be magát a tudatomba, nevetnem kell, annyira aranyos, és az őszinteségével, az önmagáról alkotott képpel biztosnak érzem magam benne, hogy nem ver át. Tud vigyázni a könyvre. Szeretné... nagyon szeretné elolvasni. Felnevetek, amikor azt feltételezi, Nania ki tudná kaparni a szemét, és beadom a derekam.
Bólintok. Érdekes ez a lány. Mókás és vicces, és közben távolságtartó és kemény, nagyon kemény, tökéletesen szilárd véleménye van mindenről, és a legtöbb dolgot lenézi, állítom. De közben a rejtett értékei miatt nagyon szimpatikus.
- Oké- mondom ki hangosan is, mert félek, nem vette az adást. - Kölcsön adom...

-Figyi Lui, ha még nekem is meg kell állni, akkor hidd el hogy nehéz, oké? - Vigyorgok rá, elvégre tényleg késztetés érez az ember hogy úgy istenesen belefésüljön. Nekem miért nincs ilyen dús hajam? Mindig a fiúknak jutnak a jó dolgok: dús haj, szempilla... az élet kegyetlen.
-Aham, majd egyszer meghívlak. Jobb lesz mint a csoki, vedd készpénznek! - Miért is ne? Szerintem ő nem főz magára és legalább látja hogy nem vagyok hálátlan alkat.
Adom a sapkát neki, de félti... De lehet csak fázik szegééény, elvégre csak 32 fok van hűvösben, ő meg jamaicai sápadt olasz.
-Lány? Ki beszélt lányról? Ez egy srác! - Ütközöm meg, a lányok kevés esetben bunkók, mint én.
-Aha. Nekem mondod? Ráadásul egy izomagyú típus... azt hiszi ő a kiválasztott... de majd rájön hogy nem. - Csóválom a fejem. - Mindegy, kibírom, vagy elkergetem, bár ez még nem bizonyos. - Zongorázok az ujjaimmal a számon, elvégre belead a kajába, fizeti a netet, bevásárol... jó én csinálom a többit de eddig egész jó a felosztás, elvégre egyel kevesebb dologért fizetek és gazdagásogabb így. És nem használja el a fogkrémem meg a vécépapírt a gyökérje feleslegesen, mert ő is fizetett bele.
Felnevetek, most kedveltem meg Louist, de titkolom.
-De az, szegény istenkomplexusos, azt hiszi bedob egy macsós vicsorgást és szétteszem a lábaim... annyira szánalmas... amúgy nem tudom mennyi, pár évvel idősebb lehet nálam. - Mondom könnyedén, magyarán fejben alattam van, a fiúk később érnek. Ez a Lio meg... nagyon soká fog szerintem.
Ha tudnám hogy képzeli el új lakótársamat lehet röhögő görcsöt is kapnék, de sajnos nem kapok. Vagy talán jobb is, nem vagyok az a kacarászó típus.
De az a könyv! Hát amint meglátom kifordulok magamból, nem tudom jó értelemben-e, én mindenhogy nehéz eset vagyok, de... Ó az a Capa-s könyv!
Könyörgök neki, vért izzadnék ha lehetséges lenne, bár félő túl ijesztő és visszataszító lenne neki így talán jobb is hogy nem. Mondjuk máshogy sem vöröslik a fejem, bár erőlködöm. De aztán kimondja. Bár nem egyértelmű valóban, mi az oké, lélegzet visszafojtva várom mit mond. KÖLCSÖN ADJA!!!!!
Látszik elpattan valami, mert fura fejhangot adok ki örömöm jeléül, valami csajos visítás elfojtása lenne amúgy, de én nem vagyok csajos, ellenben lelkes és vigyorgok is! És boldog, basszuskulcs, két éve sóvárgok a könyv után hogy kiolvashassam és végre lehet! Nem is gondolkodom, ilyet Amynek szoktam azaz csináltam, de Lui kiérdemelte, megölelem fülig érő vigyorral és hirtelen felindulásból adok neki egy puszit az arca egyik, majd másik oldalára is, beletúrok a hajába, ezt sem bírtam kihagyni, szóval szegényt durván molesztálom. Plusz mielőtt elhajolnék kap még egy puszit az arcára, csak bele ne forduljon, de kétlem, mert szerintem lesokkolom, hogy mi a jó atya úr isten nyila szaladt a seggembe.
-Imádlak, imádlak, imádlak! - És most ámen a mennyeknek hogy nincs itt a csaja... különben nézhetnék parókát... bár a fekete seggig érő haj mindig is érdekelt...
Aztán elvörösödöm, felocsúdom, hogy összecsókoltam a szerencsétlent. Pislogok rá és zavartan mosolygok és vigyorgok, mert hát kölcsönadta! Nem vonhatja vissza, kimondta!
-Bocsi? - Nyögök be neki ennyit, hogy letámadtam. Próbálok ártatlan pislogni, de alig bírok a bőrömben maradni, olyan boldog vagyok.

- Oké- Hagyom rá. Csak csóválom a fejem. Nem olyan nagy szám ez a haj. Igaz, gyakran rejtem el, de még senki nem akarta megtépni. Beletúrni se. (Az egy Nanaián kívül, de hát ő más!)
Olyan könnyedén hív meg ebédelni, hogy csak pislogok, ez nem valami menzai kaja, ez hazai koszt, ezt ő főzi... Nekem ez kuriózum! (Megsúgom, még Nanaia sem főzött rám.)
- Izé, hát jó! - Szeretem a főtt kaját! Bár nem látszik rajtam...
A sapkám veszélyben látom nála, mert babrálja. Biztosan nem szándékosan, de akár le is bonthatja, nekem akkor annyi, ezt ugyanis a húgom kötötte, ő meg úgy vizslatja mindig a cuccaimat, mintha az anyánk lenne. Lizzy visszaadja, én elrakom (egyenlőre csak az ágyamra, a párnám közelébe).
Az albérletéről és a társbérlőjéről beszélgetünk, és alaposan meglep, hogy nem lány az illető.
- Tudod, meg mertem volna esküdni, hogy sosem költöznél össze senkivel, nemhogy egy fickóval!- S mert miszternek szólíttatja magát, persze, névvel együtt, nem magában, valami kreténnek képzelem. Másodsorban egy buzgómócsing szerencsétlenség van a fejemben, de Lizzy leírásából rájövök, nem lehet teljesen olyan. Izomagy. Biztos valami kigyúrt pasas, több a bicepsze átmérője, mint az IQ-ja. Mindegy, nekem már alapból nem tetszik. Mert Lizzynek sem.
Lizzy mulatságos. Elképzelem egy nagy óriással szemben, (azzal a hülye izomaggyal), és rajzfilmfiguraként jelennek meg előttem. Ott van az a benga állat, hatalmas árnyékkal, a felső teste tízszer nagyobb, mint a lábai, és ott van Lizzy, vékonyan, lazán, a körmét reszelgetve, nyugodtan... Aztán ránéz erre a debellára, és csak rá vicsorít (vagy nem tudom, ordít egyet), és az ijedten, mint egy kisegér, elszalad. Lizzy erre csak ránt a vállán, felszalad a szemöldöke, majd le, pillog párat, és újra belemerül körmei tisztogatásába.
Már nem szimpatikus az ürge. Az ilyen azt hiszi, a nők csak azért vannak, hogy a férfiak kedvébe járjanak, és semmi másra nem jók, csak főzni, mosni, takarítani, és a szexre (arra legelsősorban). Beképzelt bunkó mind.
- Biztos vagy benne..., hogy nem tud (akar) bántani? - némelyik olyan aljas, képes mindenre, hogy megszerezze, ami "jár" neki. Mindjárt a legrosszabbat feltételezem róla is, pedig nem is ismerem.
Megunjuk a témát. Az a Mister annyi figyelmet sem érdemelt, amennyit eddig szántunk rá. majd utánanézek, ki ez...
Lizzyt leköti az egyik könyv, és nem is titkolja, mit akar. Lehetetlent kér. De nem ismerem még a lányt, sem a rábeszélőképességét. Bár határozottnak tartanak, nem vesz le akárki a lábamról, ennek a lánynak sikerül, és utólag meg sem tudom magyarázni, hogyan.
Sikkant egyet, aztán a nyakamba ugrik, és megpuszil jobbról-balról, a hajamba túr, aztán kapok még egy puszit, és izé...
- Öööö- szavakat sem találok, rendezgetem vissza a hajam, a szívem zakatolni kezd, na ne már...
- Bocsi??? Ez meg mi volt?- kérdem tőle, kicsit észhez térve.
Megnyugtat, hogy elvörösödött és pislog, mint egy partra vetett hal, különben... Elhiszem, hogy nem szokott ilyeneket csinálni. Ugye, hogy nem? Megerősítést várok tőle, bővebb magyarázatot, nem elég a bocsi... Ez...
Ismét rá nézek, látom, hogy rezeg, mint valami híg puding, szinte kibújna a bőréből; miért nem ugrál vagy sikongat inkább, mint a legtöbb csaj, ha örül valaminek, hát basszus, ez egy igazán fura lány, jó lesz vele vigyázni! Miért puszilgat? És ettől miért vagyok ennyire zavarban? Izé...
- Hozzak neked egy pohár hideg vizet? - le kéne hűtenie magát. Valahogy. De nekem is!

-Jól van. - Nem tudom azért vág fura fejet mert fél megakad a torkán, vagy mert olyan szar vagy mert tudok ilyet is felajánlani. Már komolyan. De meg tudom érteni hogy bizalmatlan, max nem fogadja majd el.
-Hát... igazából jól érezted, de akkor bukom a lakást. Ez amolyan licit volt és vagyok olyan hülye hogy megmakacsoljam magam. De megoldom, bármivel próbálkozik úgy tökön térdelem hogy nem szaporodik az erőszakos fajtája. - Bólogatok, megoldom. Bár eddig úgy tűnt nem szándékozik szexrabszolgájává tenni.
(XDDD Imádom Luit xD Amúgy... tudod: csak nem ismered Liot? XDDD Jó a leírás xD)
-Nem, az ember lánya semmiben sem lehet elég biztos. De nem olyan vastagak a falak hogyha én istenesen elsikítom magam ne hallatszódjon ki. És nem láttál még kapálózni és harapni. No meg max elhitetem vele hogy erre vártam és akarom őt, akkor elenged mert hájjal kenegetem a nem létező férfias virtusát és akkor rúgom tökön. Ezek nem gondolkodnak, simán átverhetőek. - Van B terv, de Lui rettentő cuki-muki hogy aggódik. Meg vele megosztom a titkos vészterveim, mert hát ő nem csinálna ilyet, süt róla, hogy jó fiú kategória. Neki más a stiklije.
Persze kellemesebb téma lesz a könyv, ami Luié és amit én már annyira régóta olvasni szeretnék.
De kölcsönadja némi béna noszogatás után, nem is értem miért, de nem is izgat, retttttttentő boldoggá tesz, el se tudja képzelni nekem mekkora örömet lehet okozni egy jó könyvvel.
Látom teljesen lesokkoltam, zavartan, elpirulva nézek rá és dédelgetem a könyvét, mintha a most született édes kicsikém lenne.
-Hááááát... a könyvek a gyengéim? Izééé... nem akarok semmit, csak nem is tudod mekkora örömet okoztál! Komolyan, kicsit túl boldog is lettem, ritkán vagyok az, egybe kaptál egy nagy "köszi-csomagot" szóval... most pár évig várhatunk az újjabb Lizzy szeretet-vulkán kitörésére, ritka pillanatban volt részed, remélem nem égetett meg, olyan vagy mint aki hamut nyelt... - Mondom kínosan mosolyogva, hablatyolok neki egy sort, de nem tudom megmagyarázni, boldoggá tett, engem nehéz és csak úgy... hopp! Kiugrott belőlem mint nyuszi a bokorból.
-Öööö... aha. Addig elteszem a könyvet, az úgy is idő, alaposan rögzíteni kell, a többi könyvet kézbe viszem, ez a könyv nyerte a táskát! - Fordítok hátat és elkezdem akkurátusan elcsomagolni a táskába, Lio még gondolatban sem nézhet rá, jobban fogom dugdosni ezt a könyvet mint a laptopom... De ahogy magamat ismerem két nap és hozom vissza a srácnak, hacsak ki nem olvasom még egyszer rögtön.

Olyan már volt, hogy anyám barátnői meghívtak ebédre. Olyan is, hogy valamelyik osztálytársam anyja... De egy lány, egy meglehetősen csinos lány még sosem hívott meg úgy kosztolni, hogy arról maga gondoskodott volna. Mert a menzai koszt, vagy a gyorskaja más... Itt készülni kell, ez... Más, na. El is bűvölt vele egy pillanatra, azt hiszem.
Megmagyarázza, miért kényszerül mással egy albérletbe, aztán alaposan kinevetjük és kielemezzük a tagot. Ritka állat lehet. (Bár ő is meg lehet szorulva, ha Lizzyvel költözik össze!) Azt már látom, hogy nem kell féltenem, mert nem csak a száját nem fél használni, ha meg akarja védeni magát (mindenfajta értelemben).
Akárhogy van, ez a lány mulattat engem, bár próbálok nem felnevetni hangosan, talán zokon venné. Olybá tűnik, mintha csak idecsöppent volna, konkrét tervekkel és világnézettel, és mintha semmi de semmi nem érdekelné azon kívül, hogy a céljait megvalósítsa. Az érzéseit a pasas iránt szinte azonnal magamévá teszem, rögtön ellenszenves tahóvá válik, és többféle verzióm is van, hogyan nézhet ki. Egyik sem szimpi.
- Micsoda csalafinta vagy!- nézek rá elismerően, tetszenek a tervei, hogyan védje meg magát. Leginkább az hoz lázba, amikor elhiteti vele, hogy hagyja magát. Ravasz, el kell ismernem, nagyon ravasz!
A könyv megszerzésére tett erőfeszítései végül is sikerrel járnak (nem volt kétséges, ezek után, hjaj nekem!), és ahelyett, hogy a szokásos (és idióta) sikongatással beérné (amit a korabeli lányok művelni szoktak), egy kicsit... nagyon zavarba hoz. Egyetlen dolog van mellette, hogy ő legalább annyira zavarban van, mint én. Fickándozó kis halacska, legalább úgy izeg-mozog.
- Oké, értem- mondom rekedten, aztán kapkodom a fejem, mit mond? Miről beszél? Cseng a fülem. "Köszi-csomag", Istenem, létezik még valaki, aki így tud örülni egy könyvnek? Pedig nem is örökbe adtam neki. Ugye, nem ígértem azt? Nem emlékszem semmire.
-Oké, oké, lapozzunk. Szépen, el ne szakadjon a papír...- mondom lassan, még mindig őt bámulva. Ez a lány a nyakamba ugrott és körbe puszilt, mert kölcsön adtam neki EGY könyvet. Nem ám a tankönyvekért, a jegyzetekért, ami egyetemisták között is világkincs, hanem a Capa könyv miatt! (Mondjuk oké, ritkaság...)
Kiszaladok a főzőfülkébe, mert azt mondja kér vizet, és én is felhajtok vagy két pohárral. Öreg vagyok én már az efféle izgalmakhoz. Múltkor Nanaia, most ő! Még jó, hogy ettől a szőkétől semmit sem akarok. Kedves lány, vicces...
- Tessék- nyújtom neki a poharat, és látom, valóban nagyon szépen rendezgette el a könyvemet a táskájába. Jó helyen lesz nála, vigyázni fog rá, és remélem... A szobatársa ugye, nem nyúl a cuccaihoz? Bár amilyen üresfejű tuskónak hiszem, talán azt sem tudja, ki volt az a Capa. Jobb lenne neki. Nekem is.
- Szereztem egy-két dobozt... - vakarom meg ismét a tarkóm, mert Lizzy még mindig úgy nézi azt a könyvet, mintha szerelmes lenne bele. Szinte félek megzavarni kettejük románcát. - Összerakhatnánk a könyveket és a jegyzeteket, aztán segítek átvinni hozzád. - Vagy inkább ő segít nekem. Elvégre nekem kell cipekednem, én vagyok a férfi. Nanaia is megmondta.

-Muszáj, a mai világ éppoly kegyetlen mint száz éve, a nőknek nagyon fel kell találniuk magukat ha érvényesülni akarnak. - Mondom, de vigyorgok, hogy eszesnek, legalábbis ötletesnek gondol.
A könyv miatt azonban hamar oszlatom a vagány és kemény csaj kiállásom, de nem érdekel, mert siekrült meggyőznöm, hogy nálam nagyobb becsben lesz mint nála, de minimum ugyan olyan becsben.
-Kétlem, de jól áll hogy megpróbálod elhitetni az ellenkezőjét! - Kuncogok, szerelmetesen nézem a könyvét, visszaadom nem kell félnie. Vajon van beleírva valami? Ajándékba kapta? Vette? Remélem semmi túl személyes nincs benne, akkor kínos lenne nekem, hogy kikönyörögtem. Mondjuk senki nem tudná meg mi van beleírva de na.
-Nem fog, max megvág, de nyugi, neeeem, nem, téged is becsben foglak ezentúl tartani, háromfogásos menüt nyertél magadnak Loius... - elakad a szavam, mert... a vezetékneve nem megy. - ... sápadt olasz barátocskám, jó? - Vágom ki magam inkább így, de komolyan mondom, ha meg meri enni a főztöm megkapja!
Szépen elrakom a könyvet mivel el van, fülig ér a szám, ez a nap csúcspontja volt. Pedig ha kicsit figyeltem volna azt is észrevehettem volna milyen kedves a nevetése és hogy mennyire zavarba hoztam. Utóbbi vicces lett volna, de sebaj, én így is mérhetetlenül vidám vagyok.
-Kösz! - Fogadom el a vizet és kortyolgatok belőle pár kisebbet. Nézem a könyvet, visszarángat, oké, oké, tied vagyok Lui, figyelek rád. Használd ki mert aztán két napig nem leszek elérhető.
-Tényleg? De kedves vagy. - Pislogok rá, komolyan ennyit fáradozott? - Sokba fog fájni nekem ez a kedvesség mi? - Ugratom, bár ha kér valamit alap hogy igyekszem teljesíteni a dolgot. - Akkor pakoljunk, nem akarlak feltartani! - Gondolom van jobb dolga is mint az én vigyorgó szőke fejem bámulni.
Azzal hasonló, bár nem annyira művészi nagy gonddal mint a Capa könyvet, el kezdem pakolászni a könyveit.
-Hmmm... Amúgy te szeretsz ide járni? - Kérdezem meg, csak úgy, ahogy néha belelapozok kíváncsiságból egy egy könyvbe, mi vár rám.

- Nem kétséges, hogy neked sikerülni is fog- mondom neki, és a hangomból inkább elismerést mint gúnyt olvashat ki, úgyhogy veheti ezt akár bóknak is.
Mindjárt példáját is adja, milyen hatékony tud lenni, ha a el akar érni valamit, mert első szándékom ellenére mégiscsak kölcsön adom neki a könyvet, amit apám hozott Olaszországból. (Ki tudja, miért, ott hozzá lehetett jutni. Nem könyvesboltban, ennyit apám elárult. Valami magyar fószerrel üzletelt.) Egyszerűen ellenállhatatlan volt, na! És mert könyvmoly, mint én, és általában vigyáz is a dolgaira, megbízom benne, annak ellenére, hogy most találkozunk másodszor.
Valahogy próbálja megmagyarázni a kirohanását. Váratlan volt, és letaglózott, szerintem elfelejtettem levegőt venni egy percig, és azért kezdett el szaladni a pulzusom. A magyarázata megint édes, vicces, fel sem fogom, olyan csapongó, de legalább tudom, a könyv izgatta fel, nem én.
Úgy látszik, megőrültem... Már azt sem tudom, mit mondok ki hangosan, és mit csak gondolok, mert amikor a félelmeim eszembe jutnak a lakótársáról, ő meggyőz, hogy a könyvemet nem érheti bántódás.
- Megvág... anyagilag? - Még mindig inkább úgy, mint fizikálisan. Ha egy újjal is hozzá mer nyúlni, eskü, Rubick-kocka lesz belőle (legalább olyan színes: kék, zöld, sárga). Veszélyes alak. Hát Lizzynek hol volt az esze, amikor összebútorozott vele?
Háromfogásos ebéd, hm... és ...
-Tagliavini- a nevemet, a teljes nevemet szerette volna kimondani, ugye? Nem sok embernek sikerül. Egészen más nyelv az angol, mint az olasz. - Maradjunk a Louisnál. És nem vagyok miszter.
- Jó. Benne vagyok egy háromfogásos ebédben...- bólintok rá, mintha megerősítésre várna, hát rajtam ne múljon.
Viszek neki egy pohár vizet, közben a magam szomját is eloltom, a pulzusom is rendeződik, minden rendben van. Nagy levegő, szoba, Lizzy. Most is a könyvet mustrálja, pedig bőven lett volna ideje elrakni. Tényleg nagyon vágyhatott rá.
Ráterelem a szót, amiért eredetileg jött, tankönyvek, jegyzetek, és rá bízom az egyik dobozt, hogy pakoljon bele, míg én a másikkal ügyködöm. A könyveket egy polcra pakoltam, meg is mutatom Lizzynek, aztán - ahogy szinte vártam is tőle- szépen komótosan, időnként belepillantva a könyvekbe, el is kezdünk pakolni.
- Nem... nem tudom... ha jól főzöl, esetleg meghívatom magam még egy ebédre. Mit szólsz? - Ha szeret főzni, nem olyan nagy árat kérek érte. Mondhat nemet is. Akkor viszont ki kell találnom valami mást. Kell, hogy kérjek valamit, különben azt hiheti, számomra ezeknek semmi értékük nincsen.
- Csak nyugodtan, ráérek... - mondom neki csak úgy, egészen lazán. Tényleg nem hajt a tatár, a társasága sem zavaró, sőt... kifejezetten üdítő. Pláne, ha nem ugrál a nyakamba. De az most egy pár évig nem fordul elő, ezt mondta.
Ismét egy könyvet nyit ki, rám se néz, de közben rólam kérdez. Csak hogy hallja a hangom, válaszolok neki, de ha figyel, bajban leszek.
- Kár, hogy azt akarod elhitetni magadról, hogy megközelíthetetlen vagy...- mondom, mintha csak azt mondanám: volt már jobb is, de elviselem.

-Kössz. - Bóknak veszem, ki is húzom magam büszkén, hogy meg van az első férfi aki elismer. Többen még nem vallották be, így bizonytalanok a számadataim.
-Mi vág meg... anyagilag? - Kérdezem felvont szemöldökkel, mert lemaradtam. Csak pislogok rá, de még mosolygok, szerintem nem fog elmúlni egy hétig ez az állapot. Na jó, Neo lehet elhervaszt.
-Óh, igen, ne haragudj, nagyon egyedi neved van. - Igen, az, nem bírom megjegyezni le kéne írnom és bemagolni. - Nem? Pedig már csak az ő bosszantására is uraználak, addigra megtanulom szépen kiejteni a neved is! - Mert hát nem elég hogy valami hasonlót odaköhögök, olaszosan tanulom meg! Amúgy Liora utaltam, de gondolom összerakja mint a négydarabos puzzlet szokás ilyen korban: pik-pak!
-Szuper! Akarsz olaszosat? Tudok. Nem olaszt, olaszosat. - Nyomatékosítom mert hát ahhoz olasz minőségi alapanyag kéne hogy rendesen olasz legyen neki.
-Többre is... szeretek főzni.... - Mondom épp az egyik könyv tartalomjegyzékét mustrálva, de ettől még komolyan gondolom. Ha nem szeretnék Neo sem kapna meleg kaját mindig. És Luinak szívesebben főzök.
A ráérni-re kap egy őszinte mosolyt, rendes gyerek, kezdem tényleg megkedvelni, el se hiszem. És még szaktárs is! Hát, ha mást nem miatta (meg a könyvéért) érdemes volt idejönnöm.
-Attól hogy a nyakadba ugrottam, még nem jelenti hogy a lábaid előtt heverek Don Juan... - Peche van, simán figyelek két fele. - Teh... - Fordulok felé, mert hát gondolom csak tesztelt, hát lássa figyelek. - A gólyatáborok milyenek nálatok, voltál? A prospektus szerint sok hasznos információ közölve lesz, sok szakirány meg szakkör bemutatásra kerül, ilyenek, érdemes elmenni. De a gólyatáborokról csak azt hallom hogy szétisszák a gólyák magukat és mindenki összefekszik mindenkivel tesztelve ki mekkora macsó és ribanc... - Húzom a szám, jelezve ez pont nem érdekel valamint az előző gólyatáboromra nem is mentem el. Úgy tűnt ő sem hatalmas bulizós és csajozós macsó, talán nem sértem vérig. És ha volt, akkor ad némi lelkesedést hogy ne úgy érezzem kivégzésre megyek és fizetem be a pénzt.

Láthatóan jól esik neki, hogy olyan személynek tartom, aki képes véghezvinni az akaratát. Kicsit kihúzza magát, amitől még kecsesebb lesz, de ez nem tart sokáig, ismét előre ejti a vállait.
Visszakérdez, és felmerül bennem a gyanú, most csináltam totál hülyét magamból. Ha most megkérdezem: "mégsem mondtam ki hangosan?", azt fogja kérdezni: "Mit?", és úgy bele fogok bonyolódni a történetbe, aminek amúgy semmi lényege nincs, hogy az nem igaz.
-Semmi, semmi... lapozzunk... - és már rá is jövök, hol tévedtem el. Nevetve nézek rá, remélem, nem akarja tudni, mi volt ez az egész, mert visszaveszem a sapkám, és a számig húzom. Milyen hülye vagyok!
Aztán segítek neki, mert elfelejtette (vagy nem tudja kimondani) a vezetéknevem. Az albérlőjét kibeszéljük. Nem szokásom, de máris véleményt alkotok róla, pedig nem ismerem. Aztán, ha majd találkozom vele, majd győzzem visszatartani a röhögésem. Főleg, ha éppen olyan, mint amilyennek elképzeltem (az egyik a sok közül)...- Semmi gond, másoknak is beletörik a nyelve. Vagy másképp ejtik.. De valaki csak annyit mond: Louis!- Na, ebből én sosem csinálok gondot.
Aztán kitalálja, hogy hálából meghív ebédre, és hogy olaszos ebédet készít nekem. Semmi kifogásom ellen, mert szeretem a paradicsomos, bazsalikomos, olivás cuccokat. Lehet leves, tészta... Hm, máris megéheztem. De alapból sem vagyok válogatós.
- Jól hangzik! Legyen olaszos!- bólogatok nevetve. Tetszik, hogy a nevem miatt olaszos kaját szeretne csinálni nekem. Már az is testszik, hogy rám (nekem) főz. Kedves gesztus. Ugratom, hogy ha beválik, még egy ebédre is meghívatom magam, és erre ő mint egy mellékesen megjegyzi,, hogy akár többre is, mert szeret főzni.
- Örömmel hallom. Akkor erre még visszatérünk...
Miután biztonságosan elrendezte a könyvet, amit kölcsönkért, rátérünk azokra is, amiért idejött, és kér dobozva kezdjük őket pakolgatni. Igazán nem akarom siettetni, nekem rengeteg időm van, lényegében az egész napom szabad, és ezt tudomására is hozom. Pakolás közben a suliról kérdez, de olyan félvállról, mintha oda sem figyelne. Ezt a lehetőséget használom ki, hogy véleményt alkossak róla, mert hiszem, hogy tudat alatt eljut hozzá az üzenetem, még akkor is, ha most nem fogja fel. De nagyon is figyel.
- Ó, izé... Nem is várom el, nem erre céloztam, bocsánat- mondom, és ha rajtam lenne a sapka, megint húzgálnám, most csak a hajamat húzom bele a szemembe, majd söpröm onnan megint ki. A fenébe! De aztán, mintha több szót nem is akarna erre vesztegetni, már kérdez is tovább. Most éppen a gólyatáborokról, és közben nem is rejti véka alá, mit gondol a hasonló rendezvényekről.
- Nem tudom, az enyémet kihagyni voltam kénytelen...- rántom meg a vállam. Sem az ivás, sem a csajozás nem jöhetett volna szóba, akkor sem, ha éppen egészséges vagyok, de akkor éppen az ágyat nyomtam. Utóbb azt mondták, csoda, hogy nem kaptam hashártyagyulladást, ugyanis senki nem vette észre hogy be van gyulladva a vakbelem...

Gyanakodva nézek rá, valamiről lemaradtam, azt pedig utálok. Mustrálom kicsit, hátha kinyögi, de nem sok esélyt adok a dolognak. Mondjuk csak nem sértegetett, nem olyan fajtának tűnik. Nevet is, most kinevet? Durcásabban nézek rá.
-Lui, nem leszünk jóban ha azt sem mondod el miért nevetsz ki... - Hunyorítok rá, a szám is kicsit csücsörítem, bár mosolygok, nem kell félni, nem pofozom fel vagy hasonló agresszív, nem lányos dolog. Vagy az még lányos? Ki tudja.
-Jó, persze, de én szeretném megtanulni. - Vallom be, mert engem zavar hogy nem tudom. De talán a könyvei egyikébe bele lesz írva és akkor már egy fokkal beljebb vagyok!
-Jól van, megkapod maffiózó barátocskám. - Mosolygok, szeretem az olaszos kajákat, mázlija van.
-Legyen úgy, maximum megeszlek ha nem viselkedsz, akkor igazi olaszt eszem. Azaz olaszosat akkor is, hah, kegyetlen az élet! - Kacagok, remélem nem sértem meg, hogy csak "félvér". Szerintem az tök jó dolog.
Rásandítok, komolyan zavarba jött? Milyen kis édes... gyanúsan édes... tuti így csajozik és lehet húsz csaja van, kinézem belőle, pont azért mert nem nézném ki belőle. Ezt rakd össze!
-Nem baj, örülök hogy nem élsz vissza a charme-oddal, bajban lennénk! - Vigyorgok félszegen, ki tudja lehet el is pirul a szentem. Bár kétlem, tuti sok bókot kap. Ha mást nem a csaja ajnározza.
Elhúzom a szám a válaszára a gólyatábor kapcsán.
-Lehet nem vesztettél sokat. Ha hazajöttem belőle, lehet végigpanaszkodom majd a közös ebédünk és örülni fogsz hogy kihagytad. De ha jól érezném magam, akkor is azt mondom majd rossz volt, hogy jobban érezd magad! - Ugratom mosolyogva, kétlem hogy rászorulna ilyesmire.

Túlságosan nagy a zavarom, így nem veszem észre, hogy rosszallóan néz rám, amikor azt kérem, lapozzunk. ha az ember hülyét csinál magából, elvégre nem szeretné fokozni, ugye? Örülök, ha nem jött rá, és nem nevetett körbe, mekkora idióta vagyok.
- Nem rajtad nevetek, őszintén mondom- teszem a szívemre a kezem, mint valami kiscserkész. Remélem, hisz nekem. Kell még idő, hogy ismerjük egymást. Nanaia ilyesmin már fent sem akadna, ismer annyira, miből kell ügyet csinálni. Ebből nem kell.
- Köszönöm, ez kedves!- nézek rá melegen, amikor azt mondja, a nevemet szeretné helyesen kiejteni. A legtöbb ismerősöm és tanárom, de még néhány barátom sem veszi erre a fáradtságot.
- Maffiózó? Hát talán olyan veszélyesnek nézek ki? - nevetem el magam. Amerikai és olasz filmeken a maffiatagok egyike sem olyan tejfelesképű, mint amilyen én vagyok. Sokan azt hiszeik, ízig-vérig angol vagyok, ír, vagy skandináv. Hogy olasz vér csörgedezik az ereimben, senki sem tippelne rá.
- Általában azt mondják, jól nevelt vagyok. Bár nem mindenkinek tetszik a "neveltetésem"...- d'Abo jut eszembe, az az ember nagyon különös. Valószínűleg nincs ki a négy kereke. Vagy csak imád kötekedni, mert tetszik neki, hogy megteheti. Akkor meg megalomán. Mindegy. kerülnöm kell, jobban járok vele. Még csak emlékezni sem szabad rá.
Nevetnék, ha tudnám, mi jár a fejében. Nekem húsz csajom? Már a gondolat is nevetséges... Az az egy is feladja a leckét, bármennyire szeretem...
- Egyáltalán, van nekem olyanom? - kérdezek vissza, ártatlanul, érdeklődve. Ilyet még nem nagyon hallottam, pedig van néhány év mögöttem. Ha van is, nem tudok róla. Visszaélni nem is tudnék vele, főleg, hogy fogalmam sincs, azt hogyan kellene csinálni...
A gólyatábort egészségügyi okok miatt hagytam ki, de sosem bántam igazán. Bár szeretek hülyéskedni, az a mérték, amivel én bohóckodom, a főiskolai mértékhez képest "nulla". Nem iszom magam sose halálra, és a csajozás sem az erősségem. Amúgy meg úgy neveltek, hogy a család szent, így a házasság is (és minden, ami e köré tehető: maga a nő, az udvarlás, a szex... ) Maradi lennék? Lehet. De jobb kerülni a bajt. Meghosszabbíthatja az életem. Ki tudja, hátha érdemes.
- Á, miattam ne hazudj! És ha kérhetem... Inkább őszinte legyél velem, mindig; utálom a félreértéseket!
Eddig úgy tűnik, össze tudnánk csiszolódni. Ha nem is leszünk kebelbarátok, rosszban nem leszünk. Valamiért csípem a lányt, jobban, mint az átlagot. Talán éppen azért, mert nem a külsőségek érdeklik, mint a legtöbb velem egykorút; tud gondolkodni, humora is van... Szóval, szimpi. Nem teher a társasága, még akkor sem, ha néha beéget. Ez belefér. Már meg is szoktam.
- Akkor arra számítsak, hogy csak a tábor után fogsz nekem főzni? - Csak a miheztartás végett. Nem sürgetem, ráérek!

-Hát jó Kuncogikám, nem tűnsz valami jó füllentősnek. - Szerencséjére, így elnézően mosolygok, tuti valami saját emlék nevettette meg, amit úgy sem értek.
-Pff... alap... - Nézek félre, még hogy én kedves... zavarba hoz. De csak majdnem, inkább mosolygok rá. Az is nagy szó, de azzal kapcsolatban már lebuktam hogy azt tudok.
-Igen nagyon, pont azért mert cuki fejed van. - Vigyorgok szélesen és gonoszan, elvégre lehet báránybőrbe bújt farkas!
-Annak tűnsz. És mindenkinek felesleges megfelelni, akinek nem tetszik valami mehet reklamálni Olaszországba és csá, ott is meleg van. - Vigyorgok, nagyon jó fiúcska ha a szívére veszi hogy valaki nehezményezte suhancságát vagy bármijét.
Rámeredek, hogy milyen kérdés ez.
-Van. A csajod szerinted mit eszik rajtad? - Forgatok szemet, szerintem van neki és ne tőlem várjon már megerősítést, nem vagyok bókolós fajta. Furán venné ki magát, elvégre én és a fiúk... mondjuk Luit kedvelem de nah. Vegye a lapot hogy szerintem jól néz ki és csókolom.
-Csak vicceltem cukorbogár, szerinted én szoktam szépíteni? - Somolygok rá, jaj ne má'. Én aki nyersen a képébe vágok bármit. A bociszemek és a krokikönnyek a könyv miatt voltak, nem vagyok én szende szűz.
-Nem, ha átjössz akkor hamarabb is. Csak szólj mikor jó, előre legalább egy nappal, hogy csicskáztathassam a drága Neo barátom, hogy lemátrixoljon a boltba, mivel ez az ő sara és legyen időm megfőzni. Na meg mondjuk őt is elküldeném valahova dekkolni, nem akarom hogy otthon baszogasson téged, mert tuti beszólna. - Sóhajtok, de mosolygok, persze hogy átjöhet.
-Úú, akkor neked főzök először olasz kaját! Egy jó kis Carbonara... vagy egy Rizottó? Hmm... - Felnevetek, jó lesz. - Gyere hamar, megkívántam! - Nevetgélek, de csak poénkodom, jön mikor felkészült a velem való kajálásra.

Nevetgélve rázom a fejem, nem akarok belemenni ebbe az ördögi körbe: minél jobban tagadom, annál jobban erősködik. Amúgy is már megenyhülni látszik, a mosolya elárulja. Nem is feszegetem tovább a dolgot.
Úgy látszik, én is zavarba tudom hozni, mert amikor azt mondom kedves (amiért a nevem helyes kiejtését meg akarja tanulni), félrenéz. De aztán rám néz, és elmosolyodik megint. Ugyan, ezzel nem követ el bűnt, tök helyes, amikor csinálja, most miért?
- Cuki... maffiózó- erre már hangosan felnevetek, komolyan nem tudom követni ezt a lányt. Vagy nagyon kicsavart ízlése van, vagy engem akar összezavarni! Amúgy Nanaia is azt mondaná, cuki vagyok. Maffiózót sosem mondana, akkor se, ha úgy nézek ki. De nem nézek ki úgy. Olyan ártatlan vagyok, mint egy ma született bárány. Majdnem.
- Az illetőt nem mertem elküldeni... délre. Nem volt humorérzéke. - Tovább nevetek, ez a lány haláli, kár, hogy nem volt mellettem, amikor d'Aboval "vitáztam", biztos úgy beszólt volna neki, hogy levegőt sem tudott volna venni meglepetésében. A fellengzős dumája mind elfoszlott volna, és érvényét veszti.
Jön nekem a charme-mal, rá is meredek, miről beszél. Ez valami csajos duma, biztos valamelyik libanevelő újság tanítja ezt a sok "okosságot".
- Nem tudom, kérdezd meg tőle!- hárítom a kérdést. Igazából fogalmam sincs, mi tetszik belőlem Nanaiának. A lényeg úgyis az, hogy valami tetszik. Hisz velem van... Lizzytől sem tudok meg többet, csak a szemét forgatja, és elgondolkodom, lehet, hogy valóban kicsit alul értékelem magam. Inkább, mint hogy beképzelt legyek! Fúj!
- Akár azt is kinézem belőled... Tudod, csak a cél elérése miatt!- bököm egy kicsit oldalba. Nem kell mindent szó szerint vennie, de el tudom képzelni, hogy beveti a színészi képességeit, ha el akar érni valamit. Velem nem lenne nehéz dolga, én anélkül is adakozó és jólelkű vagyok.
- Itt az egész nyaram, majd csak augusztus végén lesz némi dolgom, a javát már letudtuk... - legyintek. Tényleg nem akarom sürgetni. Nevetek, ahogy előadja, Neot hogy küldi le mátrixolni a boltba. Tudtam én, hogy idióta a fazon. Rajtam biztos szívesen élné ki magát, ezek szerint d'Abo-gén is van benne. Ki a fene lehet, egyre inkább kíváncsi vagyok rá. Vagy mégse. d'Aboból még egy is sok.
- Legyen carbonara, imádom a tésztát, mint a legtöbb olasz!- bólintok elégedetten. Sajtszósz és sonka, minden mennyiségben!
Pakolgatjuk a könyveket, és lassan minden elfogy a polcról, ahova összegyűjtöttem azokat, amiket Lizzynek szántam. A két doboz pofásan megtelt. Szépen be lehet csukni mindkettőt, de súlyuk is van, rendesen. De mi csak ülünk a földön, mintha nem is lenne jobb dolgunk. Nincs mehetnékem.

-Jah... olyasmi... te amolyan jó fiú maffiózó vagy. Vagy mi... - Nevetek, jójó, ez így hülyén hangzik, de hát gondolom nem maffiózó. Ha mégis tényleg senki meg nem mondja róla, tökély az álca.
-Jaj az borzasztó nincs rosszabb egy begyöpösödött csávónál vagy mamikánál. Én is zsémbes vagyok de én értem a tréfát legalább. - Legyintek hogy ne foglalkozzon vele, bunkó lehetett a másik és kész.
(d'Abonak is beszólnék igen, legközelebb vigyél el, majd én beoltom XD Sebbel úgy is szeretem, majd ott kiengesztelem max XD)
-Jól van, bár biztos azt fogja mondani hogy Lui? Óóó mindent, olyan édi-bédi! - Kuncogok, nem tudom milyen a barátnője, gondolom valami kis galamblelkű virágszál.
-Áh! - Oldalba bök, de merész... mondjuk a nyakába vetettem magam, kivételt teszek vele, neki engedem hogy az aurámban motoszkáljon, nem kapok majd ideggörcsöt. Hogy ez a Lui miket el nem ér nálam... - És mi lenne a cél, hogy elcsábítalak, vagy hogy ravasz mód mindenfélében kihasznállak? - Nézek rá sandán, de mosolyogva, elvégre vele pont nincs semmi célom, csak úgy... elleni. Vagy mi.
-Ahaaa, akkor lebzselsz fiacskám, értem. Én kemény munkaerő akarok lenni, alkalmazkodnod kell pajtás! - Vigyorgok, ennyit megtehet, főleg ha én főzök. Akkor is ha hála ebéd.
-Te is? Én is... na ezt megdumáltuk, akkor azt eszünk! - Vigyorgok, ha ő neki is jó akkor az lesz, az az egyik kedvencem. Egyszerű de nagyszerű.
-Jövőhéten pl jöhetsz újfent, lehetek a hétfői programod. - Vigyorgok rá. - De lehet kései ebéd lesz ha melózom, hmm... az zavar? Ha inkább vacsi? Nem romantikus nyálas hülyeség, csak sima. - Teszem hozzá ne értse félre. Mert az ebéd kevésbé beleköthetős de hétvégén lehet hazaugranék még pár dologért. Meg Amy is akkor ér rá...
-Azta... te nem sajnáltad megvenni ezeket... - Pislogok, hogy lett könyv dögivel.
-De akkor most a csajoddal laksz együtt? Nem... fura? Vagy már rég együtt vagytok? - Kérdezem meg, de óvatosan, nem akarok vájkálni az életében, csak ez az összeköltözés dolog olyan komoly. Akkor is ha koliszoba. Bár az feltűnt hogy az ágyak külön vannak, miért nem tolják össze? Rejtély...

- Aha, értem- harapok az ajkamba. Én még jó fiú maffiózót nem láttam. De ez a lány diplomás, talán többet tapasztalt már, mint én az életből! Nem fojtom vissza a nevetésem, amikor elneveti magát. Klassz, hogy ilyen, képes saját magán is nevetni. Lám, még közös tulajdonságaink is vannak!
d'Abo, mint begyöpösödött csávó... Akaratlanul elnevetem magam, és egyszerre szégyellem is. Az az ember olyan... Mintha most is rajtam tartaná a fél szemét! Titkon elismerésem neki, milyen nagy aurája van.
Valahogy belekeveri a mondandójába Nanaiát is, és megvallom, fogalmam sincs, mi az, ami miatt Nanaia társaságát élvezhetem. Elég régóta ismerjük egymást, erről nem nagyon beszéltünk soha. Jól kijöttünk egymással, tudtunk viccelődni, ez kezdetben elég volt, most meg, hogy tiszta vizet öntöttünk a pohárba, egy kicsit változtak a dolgok, de nem sokat. Csak mellé került ez a ... "nemcsakbarátomkéntszeretlek" téma. Kár, hogy nem mondtam meg már a fű előtt neki, hogy mit érzek, talán nem is vett komolyan.
- Nem, dehogy! - rázom hevesen a fejem. Hát miket képzel rólam, miket képzelek róla?- Te mondtad, hogy azért csapnál be, hogy én jobban érezzem magam. A gólyatáborral kapcsolatban. Emlékszel?
Ha ebben, talán más dolgokban is kozmetikázná a valóságot, csak hogy a céljait elérje. Nem feltételezem róla, hogy rosszindulatú, így azt sem, hogy kihasználna. Talán azt észrevenném. És nem is tudna így mosolyogni, ha ez lenne a célja.
- Alkalmazkodom, te munkaerők gyöngye!- mosolygok rá. Persze, nekem könnyű, alkalmi munkáim vannak, többnyire zenélés, de most nincs semmi. Legalábbis nem szólt senki, hogy dobolni kéne, vagy valami.
Megbeszéljük, mizt eszünk, és hogy nem zavartatjuk magunkat Neotól, aki Lizzy albérlőtársa. Időpontot is egyeztetünk, így lesz teljes a kép.
- Hétfő. Oké. Lehet vacsora is. Nem nyálas. Normál. Száraz- kattogok, hülyülök, nem tudom, mit kell ezt ennyire bonyolítani, elvégre nem randizunk, csak együtt eszünk. - Szereted a bort? - a szárazról jutott eszembe. Szárazvfehér bor talán még illene is a tésztához. Vagy inkább az édes? Meglátjuk, mit mond Lizzy.
Lassan vége a pakolásnak, két szép pakk, két év tankönyvei, jegyzetei. Ha jobban megnézzük, nem is olyan sok. Több is lehetne, ha úgy írok, mint a többiek, de én szeretem összerendezni a dolgaim, nincsenek üres féloldalak a füzeteimben. Sajnálom az esőerdőket.
- Ezek azok, amelyeket nem árt megszerezni... valahogy. De még van egy csomó, ami csak könyvtárban van meg, el kell menni, ki kell jegyzetelni (neked már nem kell). Szeretem elolvasni az eredetit, de nem mindig van bent, és időd se lesz rá mindig, hogy beugorj. Légy jóban a könyvtárossal! Akkor lebotolhatod vele, hogy szóljon, ha bent van a téged érdeklő példány.-adok neki ötletet, máris.
- Nanaia... még nem a csajom. Ha úgy érted... Együtt vagyunk, barátok már majdnem... szóval sok éve, és most... talán ...- hebegek, habogok. Nem ismerem annyira, hogy az orrára kössem, mi van közöttünk, pontosan. De már így is sokat mondtam. Okos lány ez, összerakja. Pikk-pakk.

Hah igen, túl aranyos feje van hogy maffiózó legyen, főleg ha ráharap az ajkára. De csak nevetek az egészen, meg magamon.
Hú, látom vicceset mondtam, mert nevet.
-De tuti az volt, öreg is volt mi? Az öregeknek semmi humoruk. - Kérdezem még mosolyogva, kamaszként meg fiatal felnőttként jobb dolgunk sincs mint kiröhögni az idősebbeket, nem? Aztán majd rajtunk nevetnek, úgy is visszakapjuk szóval mindegy.
-Mertél volna mást mondani. - Szétszedtem volna mint kiskutya a papír zsebkendőt az biztos, így csak vigyorgok. Nem tudom, szerintem nem nehéz ennek a srácnak a kedvében járni, de lehet tévedek. Szóval szerintem nem szorulok majd a arra hogy hímes tojásként kezeljem. Nem is örülnék neki.
-Helyes helyes, fényezz még! - Kacagok, még csak az kéne. De jó piszkálni. Igaz, finoman teszem, de vele nem is akarok már bunkózni.
-Az... bár nem terveztem eláztatni a konyhát, Lio kicsinálna. - Kuncogok, bár gondolom a nyálasság miatt mondta. De én az ilyeneket mindig leszögezem, mert előszeretettel félreértenek. Mert hát sokan mondják nincs barátság férfi és nő között. Nem tudom, barátom nincs aki fiú lenne, csak haverjaim voltak. Na mindegy. - Szeretem, bár a sört jobban kedvelem. Bár értem én hogy a kajához jobban megy a bor, ha gondolod ihatunk hozzá. - Csak nem itat le... mert hát nekem sörből sem kell ám olyan sok... sajnos. Majd alig iszom, különben ott fogok vihogni neki, ritka bájos lesz.
-Ó, az nem lesz gond, eddig minden könyvtáros imádott. Ő velük tudok kedves lenni, vagy csak velük... ilyesmi. - Vigyorgok, de hálás vagyok a tippért meg a jegyzetekért is. Ahogy ismerem magam elolvasom az eredetiket is és Lui jegyzeteit is.
Aztán csak lesek.
-De azt mondtad a barátnőd... - Pislogok mint hal a szatyorban. Aztán csak elmosolyodom. - Héj. Nyugi öcsi, izé bátyus. - Javítom magam gyorsan. - Kicsit határozottabban közöld ezt vele is és szerintem nem lesz itt gond. - Vicces hogy így hebeg-habog, bár tény, azt hittem csaja van, de így olyan mintha lenne, mi sem változott szerencsére. - Vegyél neki virágot, mi lányok imádjuk. Ha mást nem cserepeset vegyél, az tovább kitart és ide amúgy is jól mutatna. - Kacsintok rá, frigid vagyok, de voltam már én is szerelmes, bármily elképzelhetetlen is. Még nekem is.

- Nem volt öreg. Csak mintha karót nyelt volna-húzom el a szám. d'Abot nehéz leírni. -Ha neheztelek rá, beképzelt bájgúnárnak titulálom. Amikor először láttam, jól menő üzletembernek. Amikor anyámmal beszélt, megalomán hólyagnak. Ki tudja, hol az igazság? - Valószínűleg azonban művelt a fickó. Dúsgazdag. És köcsög. Csak azért, mert jó érzés ezt feltételezni róla. Legyen már egy hibája is!
- Azt mondom, amit gondolok!- emelem fel a kezeim, ártatlan vagyok. Szét ne kapjon nekem! De azért örülök, hogy nem húztam magamra. Veszélyes lehet, ha haragszik.
Finoman húzzuk egymást, igyekszem felmérni, mi jön be neki, és mi nem. Tetszik, ahogy mosolyog, ahogy nevet. Hiába, én bohóc vagyok, elemem, hogy nevettessek. Neki jól is áll, a szemfogai pedig irtó szexisek.
- Lio? Neora emlékeztem. Vagy az csak becenév, mi? - esik le, épp, ahogy felteszem a kérdést. Nekem aztán mindegy, hogy hívják, sok közöm nem lesz hozzá (remélhetőleg).- A konyhára meg vigyázni kell, alap!
Anyám is allergiás a konyhára. Bár apám tud főzni (és jól is csinálja), mosogatni nem szeret maga után. Kész csatatér, amit maga után hagy, így anyám be sem engedi a konyhába. Egyetlen rántottával több káoszt képes hagyni, mint anyám, ha az egész családra főz háromfogásos vasárnapi menüt.
- Nekem megteszi a sör is- mondom mosolyogva- Igen, arra gondoltam. Ebédre. Vagy a vacsorára. És van valami márka, amit jobban szeretsz?- Kedvelem a lányt. Sörös, bevállalós, őszinte.
A jegyzetekről beszélünk, némi tanácsot is adok neki.
- Ó, szóval ezért élvezem a bizalmadat...- könyvtárosnak néz, kicsiben, hiszen könyveket és jegyzeteket adok neki (kölcsön). Erre fel a kedvesség? Magamat basztatom, remélem, nem így van. Különben is, az előbb leszögeztük, hogy nem számító.
Rákérdez, kivel is lakom együtt. Direktbe kérdez. hazudni nem akarok. Félrevezetni se. De hol az igazság?
- A barátnőm. Nincs közöttünk szex- érzem, hogy elpirulok, de nem foglalkozom vele- Nem olyan könnyű... Ha virágot vennék neki, kiszaladna a világból. Nem az az átlagos típus. Jól ismerem, és mégsem. Néha olyan, mintha sehogyan se... Mondtam már neki, hogy szeretem, de nem vett komolyan... szerintem nem vett komolyan... Nem olyan volt a helyzet...- vallom meg Lizzynek. Miért éppen neki, miért éppen most, és miért itt? Nem tudom. Nem szoktam beszélni erről senkivel. Talán éppen ezért. Ő nem fog kiröhögni. Remélem, nagyon remélem!

-Wííí.... - Fintorgok. - Szerintem egy beképzelt bunkó barom lehet, a háromszoros b. Lehet buzi is mellé. - Húzom a szám, nincs bajom a melegekkel, amúgy. De nála inkább minden negatív attitűdöt párosítok hozzá. Ha tudnám hogy Lui is hasonlóan látja a világot, összekacagnék vele.
-Hmmm, merész, bátor vagy, a legtöbben mást mondanak mint amire gondolnak. - Mosolygok rá elégedetten, nálam ez a tulajdonsága piros pontot kap. Legyen csak őszinte.
-Jah, igen, bocs, Lio Anderson, ala Neo. De a Neo jobban leírja. - Kuncogok. - Najah. - Vigyorok, ha kiderül hogy házias hülyét kapok. Már nem azért hanem hogy hol a gikszer, túl normális lenne. Valami stiklije csak van!
-Az jó, az jó, nem vagyunk puccosak, sebaj! - Vigyorgok, aztán nem tudom mire mondja végül a dolgot. - Nincs, de komolyan, fingom nincs milyen bor való milyen kajához, de sörből bármilyen világosat megiszok. A barnákat meg a lónyál ízesítettektől kímélj, de amúgy nem vagyok válogatós. - Szóval jelzem sörözzünk ha már pia, vagy ő fejtse meg a borgasztronómia rejtelmeit.
-Valami olyasmi. - Leesik mire gondol és vigyorgásra késztet, Lui a magán könyvtárosom. - De nem lennél jó könyvtáros, nem vagy elég ráncos, csendre utasító és nő... jah az fontos, csak női könyvtárosaim voltak. Bár egy kis smink rááád és... - Heccelem, nem ezért kedveltem meg. Nem is tudom miért kedveltem meg igazából. Ez ijesztő, vigyáznom kell vele, ki tudja mikre vesz majd rá! Na jó, ő nem tűnik olyannak...
Csendben hallgatom, hmmm, nem romantikus alkat a csajszi, megértem az nyálas. Bár én ismertem olyan fiút aki olyan fenségesen szavalt és olyan költői volt, hogy... na de hagyjuk, kivételek vannak. Röhögni viszont nem röhögök, abban semmi vicces nincs hogy szenved szerencsétlen. Kicsit gyámoltalan.
-Aha... Attól hogy nincs szex nincs világvége. A fiúknak fontosabb ez mint a lányoknak. Akkor vidd el valami koncertre, a koncertjegy jó. Csak tudod kik a kedvencei. És... ha nem olyan volt a helyzet nem vett komolyan. Ezt merem állítani, én sem vennélek. Na jó, én gázos vagyok, de na. Szóval normálisan mondd meg neki. A csajok szeretik ha egyenesen ki mered nyögni hogy randizni akarsz vele, vagy járni. A tutyimutyizás nem túl meggyőző. Meg ha régóta ismered ne azt mond szereted. Azt mondd, szerelmes vagy belé. Az egyértelmű, nem hiszi azt barátilag ne adj' Isten testvérileg szereted. Jó lesz az, több önbizalmat, mitől f.sol? - Tényleg nem értem, ha barátok nem fogja kinevetni, max kínosan közli bocsi nekem te csak barát vagy. Ennyi. Az kínos lesz de nem ijesztő.