Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Claire és Kouji
Szer. Jan. 03 2018, 10:50 by Claire P. Collins

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Szer. Dec. 27 2017, 02:32 by Christopher Matthew Hart

» EOF - Empire of Fantasy
Szomb. Dec. 09 2017, 08:27 by Vendég

» Stivali Italiani
Csüt. Okt. 26 2017, 16:56 by Nicholas Hill

» Please, play with me!
Vas. Szept. 24 2017, 22:24 by Lana Evens

» Ráadás! Nőgondok. Suzy-Quen
Vas. Szept. 24 2017, 16:58 by Suzanna Crystal

» Harmadfokú cukisági égések Sammy és Seby
Kedd Júl. 11 2017, 20:30 by Sebastian McBridge

» Eltévedtél? - Kelly-Felix
Csüt. Júl. 06 2017, 22:01 by Felix Kaleolani

» Ármány és szerelem -Sam-Eric
Kedd Júl. 04 2017, 23:08 by Eric A. Blake

» FKFE rendszer - Nyilvántartási adatbázis (és avatarfoglaló)
Hétf. Jún. 26 2017, 10:14 by Claire P. Collins

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Felix Kaleolani
 
Claire P. Collins
 
Quentin Collins
 
Samuel T. Collins
 
Reeven Callagher
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 15:12

Három nap telt el az éjszakai autókázásom óta, a rend éber őrei pedig persze már kiküldték a büntetést a gyorshajtásról. Ilyenkor tudnak sietni, persze, csak mikor kell valami, akkor nem. Bár gőzöm nincs, hogy ez mit jelent, de Apa mondja mindig ezt. Hogy rájuk kell várni. Én vártam volna még. Mondjuk mindegy, mert ki tudom fizetni, csak majd kapom a fejmosást. Főleg, ha az időpontot is meglátja. Fantasztikus. Ledobom a borítékot az előszoba szekrényre, és a nappaliban letelepszem a gépem elé, hogy elfoglaljam magam. Nem fogok ezen bosszankodni, tudtam, hogy így lesz. Inkább nézek valami filmet tök egyedül, péntek délután. Ez is... három napja nem jelentkezett. Pedig megcsináltam a melót, akkor meg mi baja van? És azt mondta többet nem nyúlhatok a cuccaihoz. Tehát lesz még rá lehetőségem. Akkor miért nem hív? Én tök sokat gondolok rá. Jó, majdnem állandóan.
Nem köt le semmi, pedig tíz perc alatt legalább hat filmbe nézek bele, mégsem jó. Egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább lecsapom a lapit, és a fürdőbe sietek rendbe szedni magam. A hajam jó lesz kibontva, felfrissítem a sminkem, majd megszemlélem magam a tükörben. Combközépig érő, sötét szoknya, kis fehér mintákkal, és fehér felső, amin csak elől van egy elég visszafogott minta. Ez így túl... semmilyen. Sulis. És hűvös is van, úgyhogy felveszek rá egy blézert, nyakamba láncot akasztok, és így már megfelelőnek ítélem a külsőmet.
Felkapom a táskám és a borítékot, és irány a kocsi! Odaérve pedig fordulhatok is vissza, mert persze a kulcsa a konyhában maradt. Bár hogy hogy került oda? Arra nem is jártam, mindegy. Végre megtalálom, és ötödször köszönve a portásnak beülök a volán mögé. Végre.
Nem stresszelem magam, még a péntek délutáni dugó ellenére sem. Inkább szépen végiggondolom, hogy mi lesz. Megérkezek, biztos ott lesz az idióta recepciós. Hogy komolyan roh... nem, ez nem lényeg. Lehet kirúgja. Szóval. Bemegyek, ő majd köszön, én meg csak elsétálok mellette, egyenesen Vincent irodájához, benyitok, odaállok elé, és az ölébe dobom a büntetést, majd karba tett kézzel megvárom, hogy mit szól, míg az üres fejű recepciósa a bocsánatát kéri, hogy nem tudott megállítani, és próbálta, és ő mondta... hah. A ribanc!
Elég sok idő, míg odaérek, mivel vánszorgunk, de végül leállítom a kocsit, a táskám pedig dínó-mód a kezemre csapva, másik kezembe a borítékkal belépek az épületbe. Itt sokkal hűvösebb van, nem tudom, minek megy a légkondi. És olyan, mint egy bank. A lifthez megyek, örülök, hogy egyedül vagyok, így legalább a tükörben még egyszer rendbe tudom szedni magam, hogy tetszem Vincentnek, és jól nézzek ki. De persze az átkozott teherhordó megáll az első emeleten, és csatlakozik hozzám valami kiskosztümbe öltözött nő mogorva fejjel. Remélem nem ugyan oda megy, ahova én. Útközben még összeszedünk egy idétlenül vigyorgó üzletembert is. Mindenki kretén, aki olyan dolgokkal foglalkozik, amit nem lehet két szóban megfogalmazni?
Végre kimenekülhetek a liftből, ott a recepció, persze ott a picsa is. De semmi gáz, ahogy megbeszéltük. Szépen megkerülöm a pultot, ha mázlim van bejutok a mögötte lévő folyosóra, mire odaér. De gyorsabban mozog a magassarkúban, mint hittem, és az utamat állja. Persze megkérdezi kit keresek, mintha nem tudná. Majd jön a szar dumával, a nem ér rá, most nem alkalmas, végül még egy házon kívült is benyög, mire felröhögök. Szilikon picsa, most komolyan, miért nem enged már, és hagy békén? Magyarázok neki ész érvekkel, sietősen is, a végén még szépen is kérem, de csak nem enged, úgyhogy úgy döntök, hogy leszarom, és elmegyek mellette. Mire elkapja a táskámat, és persze hadakozásba kezdünk. Aminek következtében sikerül leverni a lámpát a pultról. Ő meg itt dolgozik, így automatikusan elenged, és utána ugrik, a lúzer. Én meg folytatom az utam. Megállok az ajtaja előtt, amin gravírozott táblán a neve áll. Vincent Sparks. Mr. Vincent Sparks. Milyen jó neve van, és milyen jól mutat az ajtón! De közben hallom, hogy a negyven centis sarkakkal közlekedő szilikonbomba utánam tipeg, úgyhogy benyitok az ajtón, és egyenesen az asztalához megyek. Persze nincs elég bátorságom elé dobni a borítékot, de szépen, óvatosan azért leteszem az asztalára. Ott is ki van írva a neve. És olyan jól néz ki az irodája, kicsit múzeum érzésem van, vagy mintha időt utaztam volna. Olyan előkelő, és elegáns. Annyira ő, és annyira jó lenne, ha lenne zár az ajtaján. De igazából azt sem bánom, ha nincs.
És hogy tutira ne rontsak el semmit, meg sem szólalok, bár nagyon nehezemre esik, mert rengeteg magyarázat volt a fejemben, de az elképzelt szituhoz egyik sem illett. Mondjuk a szitu sem olyan lett.
- Szia Vincent! - Mégsem bírom ki, de legalább normálisan hangzik, és nem kiéhezett picsásan. Azért ha rám néz, tuti rámosolygok. És inkább kifizetem én azt a büntetést.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 20:56

Ez a nap is pont olyan kurva unalma, mint a többi, gecire nincs kedvem itt dekkolni délután 4 órakor. Igaz, hogy engem semmi nem is tarthat itt, ha én nem úgy akarom. Éppen készülnék felállni és elindulni, mikor kapok egy emailt, amiben jelzik, hogy valami retkesül nincs rendben az egyik melóval, és ettől agyfaszt kapok.
Komolyan? A kurva életbe? Komolyan? Miért érdemlem ezt? Sóhajtva ülök vissza székre, amikor odakint a titkárnőm lever valamit. A béna picsa, nem megmondtam neki, hogy korábban hazamehet? Mondjuk ha túlórázni akar? A baj ezzel az, hogy be fog riszálni, megint szétteszi a lábait az asztalomon és kb, annyira izgat, mint molyt a sajt. Csak meló. Ma semmi kedvem hozzá. Elhúzom az ujjam a mobil kijelzőjén, még a fülemhez sem emelem, amikor kicseng. A túloldalon lévő hadarásba kezd, hogy miért is nem érkezett meg a kibaszott áru. Nem érdekel baszod. Fáradtan fészkelődöm a székben, egyik lábam keresztbe pakolom a másikon... Már érzem, hogy hosszú estém lesz. A kurvaéletbe. Fel sem pillantok, amikor nyílik az irodám ajtaja. Türelmet kérek és mér éppen nyitom a szám, hogy akárki az, elküldjem a picsába. Felszalad a szemöldököm. Egy visszahívlakkal kinyomom a telefont és az asztalra csúsztatom.
A kiscsaj meg úgy slattyog be az iroda ajtaján, mintha haza járna.
Kopogni luxus, bazdmeg? Tényleg valaki kurva barlangban élt eddig?! Tisztelet? Etikett? Kultúra? Hátradőlök a bőrszékben és figyelem a járását. Legalább nem esik össze és most nem is úgy néz ki, mint akit hátba basztak egy lapáttal.
Mi a faszt keres itt? Hogy jött be? És mellé baszod, minek? Jobb kezemmel az asztalon dobolok, míg megáll előttem és szívélyesen rám köszönöm.
Mi a geci…?
Unott arccal megszemlélem az öltözékét, a haját, a szemét, a szájára is rápillantok. Atyaszentfasz, ezt a csajt én majdnem megcsókoltam egy hete. Azóta vajon cserélt bugyit? Hülye kis szuka. Mázlija, hogy hosszú combú és rövid szoknyás. Egyáltalán van rajta bugyi?
Újra nyílik az ajtó és csak intek a belépő titkárnőnek, hogy elhúzhat a rákba. Ha már bent van a csitresz, akkor már baszhatja. Motyog valami ne haragudjonuramot, majd kilibben. Ezért még számon kérem, pont úgy, ahogy Ő szeretné, nekem meg élvezet, de nem az igazi.
Le sem pillantok a borítékra, amit elém pakol. Nagyon remélem, hogy ne valami szerelmes levél, mert menten ide szülöm a veseköveimet.
Miért ver a sors ezzel a hülye picsával? De komolyan. A héten direkt nem kerestem, hogy kapjon egy kis időt. Még emlékszem reszkető ajkára, forró arcára a tenyerem alatt. Tudtam, hogy nem bírja ki, hogy megjelenjen, de csodálom, hogy eddig ment.
Ma eset meg színházi megjelenésem van, remélem ne tart fel sokáig.
Köszönni sem köszönök vissza, tulajdonképpen hízelgő a lobogása irántam.
- Mi ez? – még csak nem is bökök a boríték felé, rá figyelek. Mi lenne, ha közelebb jönne, megkerülné az asztalom, megállna előttem… lenne pár ötletem, feldobná a péntek délutánom, csak baszki meg ne szólaljon. Kár, hogy nincs nyakkendőm, azzal beköthetném a száját, első körben....

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 21:29

Annyira türelmetlen vagyok, de mégis ráérősen megyek, nem idegeskedek a dugóban, meg semmi. Nem is értem. Pedig egy hete már, hogy nem keresett. Jó, tény, hogy megőrültem bele. Még egy szűkszavú sms-t sem küldött, egy nevet, egy címet, egy időpontot. Pedig mennyire vártam. A telefonom jóformán folyamatosan a töltőn figyelt, nehogy az legyen, hogy lemerül, és nem tud elérni. Úgy vártam, hogy keressen, és mégsem tette. Minden este a telómat néztem, reggel is arra keltem, mintha csörögne. Persze nem az ébresztőt vártam. És mégis semmi. Legalább egy képem lenne róla, de az sincs. Csak az emlék, ahogy a tenyere a nyakamra simul, az ajka éppen hogy éri az enyémet. Minden este az emlékkel alszom el, és összeugrál tőle a gyomrom. Nagyon vágyom rá, az érintésére, a csókjára, őrá.
A titkárnője meg egy idióta, lehet, ha egy picit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor felvetem neki, hogy rúgja ki, mert egy idióta picsa, aki ráadásul még rohadt mű is, és hülye. Annyira parázik, hogy bemegyek, pedig bemegyek. Még akkor is, ha eltörjük a lámpát. Vagyis ő, csakis. Remélem kirúgja érte, és hoz valami pasit, vagy nem tudom... Vajon megdugta már? Biztos? Sokszor. Ideges leszek a gondolatra, kedvem lenne megfordulni, és megtépni a ribancot. Faszt képzel magáról?
Helyette inkább mégis belépek az irodájába. És milyen iroda ez! Komolyan, mint egy múzeum, tele drága berendezéssel, még az asztalon lévő toll is közel olyan drága, mint a legtöbb ember kocsija. És Ő... elképesztő. Milyen jól áll neki ez a cucc. Csak túl sok a gomb rajta. De azt azt hiszem még meg is tudnánk oldani. Istenem, ég az arcom ott, ahol a múltkor hozzám ért. Remélem, hogy nem csak ott vörösödik a bőröm. És engem néz... figyelem az arcát, ahogy végignéz rajtam, nem is merek levegőt venni, már megint. Lehet meg fogok fulladni a közelében. A telefont meg leteszi. Majd visszahívja! Visszahívja! Miattam letette a telefont! Olyan izgalom rántja össze a gyomromat, csodálom, hogy nem esek össze. De azért a térdem kicsit megremeg. Lerakta értem a telefont. De akkor miért nem hívott egy hétig? Lehet nem mert, vagy nem tudta mit mondjon. Lehet zavarban van attól, hogy majdnem megcsókolt? Megmondom neki mindjárt, hogy nem kell, hogy szeretném megcsókolni. Úristen, lerakta miattam a telefont!
Benéz a picsa, én meg hátrafordulok, és nagyon rávigyorgok, hogy bassza meg, látja, hogy én maradhatok, és bejöhettem? Ő meg most cikin érzi magát, és mehet elkullogni. Remélem, hogy kirúgja. Akkor azt is meghálálom neki.
Újra képsorok futnak le a szemem előtt, hogy megkerülöm az asztalt, az ölébe ülök, végigsimítok az arcán, a mellkasán, kilazítom az ingén a gombot... olyan nagyot nyelek, azt hiszem, a picsa hallja odakint. Zavartan rámosolygok, és a hajamba túrok. A francba. Újra be van gombolva az inge.
És vissza sem köszön. Ami csak azért sajnálatos, mert nem hallom a hangját. Pedig milyen jó, szép mély hangja van. Főleg, amikor felmorrant. Újra összeugrik a gyomrom, istenem, remélem, hogy ma is... istenem... újra a hajamba túrok, közelebb lépek az asztalhoz, már majdnem neki tudok dőlni.
- A tartozásod. - Csúszik ki egyből a számon. Nem is gondolom végig, és mellé őt bámulom. Egy ideig a szemébe is nézek, de inkább végigtekintek a testén. Ahogy keresztbe vannak vetve a lábai egymáson, olyan lazán ül... annyira jól néz ki, és meztelenül, milyen lehet meztelenül. Csak a mellkasa. Elég, ha a mellkasa szabad, meg le van húzva a slicce. Pont elég. Úristen. Idegesen ciceg a gyomrom, ujjaimat az asztal lapjára fektetem.
- Úgy értem... tudod, egy hete. Emlékszel még? Elküldtél este. És a lakásomba maradtál. Mikor megcsókoltál. Majdnem. És akkor mondtam, hogy siettem, hogy nagyon siettem. Emlékszel? - Kezdek egyből magyarázatba, ahogy a tekintetem találkozik az övével, és leesik, hogy mit is válaszoltam neki. Basszus. Remélem, hogy megbosszulja. Valahogy jól, úristen, de bármit megtennék, hogy kiengeszteljem. Baszki.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 22:04

Az, hogy itt van teljesen meglepő, nem hiszem el, hogy itt zargat. Péntek este?! Jó isten, valaki lője le. Gondolom alig várta, hogy legyen valami indok, ami miatt ide jöhet, és szívhatja azt a levegőt, amit én? A hülye csitri. Komolyan? A végén tényleg teljesen belém fog esni és soha le nem vakarom. Lehet tök veszélyes, üldözne, írogatna, hívogatna, ki tudj amilyen pszichopata. Nah jó ez csak valami rossz vicc. De akkor miért érzem azt, hogy felforr a közelemben, hogy a tüze kezd emésztően közel jutni hozzám? Mert kanos vagyok, ez lehet az oka, ez egyedül.
Várakozva pillantok felé, mi a tökömet akar? Minek zaklat? Idegesít, hogy itt van. A jövőhéten annyi munkát adok neki, hogy beledöglik, ezt akarja, nem?
Sajnos a titkárnőm nem lesz már bent, már hazament, hogy ne basszam le... Akkor majd hétfőn, még az is lehet kirúgom a picsába. Hogy nem tudta útját állni?
Szavára kissé meghökkenek.
A mim? Milyen tartozásomról beszél? Csak a szemöldököm szalad a magasba, kezdek kíváncsi lenni. Felkapom a tollat és a borítékhoz koccintom. Mi a faszomról beszél? Nem fizettem ki? Kurvára nem így emlékszem. Akkor miről beszél? Tekintete felzúgatja a vérem, magam sem értem miért. De ahogy végig pillant rajtam, az őszinte vágyról árulkodik. Semmi női csel nincs benne, vegytiszta vágyakozás és ettől mélységesen izgalmas. Cserébe végig az arcát nézem, látom merre jár a tekintete, hagyom, hogy élvezze a látványom, mert ezt teszi, a kis hülye. Kis híján felsóhajtok, a nevét nyögném, magamhoz inteném. Ha nem baszná a csőröm, hogy mi a faszommal tartozom én neki?
Persze azonnal megtudom, még meg sem kell hozzá mozdulnom. Sietett, kocsival... büntetést. A hülye kurva, megbaszták gyorshajtásért? Éjszaka bazd meg, éjszak? Hát, hogy lehet valaki ennyire béna? Legszívesebben felállnék és ráordítanék, hogy bassza meg a borítékját, helyette kettő mély lélegzetet veszek és bólintok.
- Rendben van! - most mit mondjak neki? Hogy dugja fel seggébe és fizesse ki magának? Kifizetem a hülye picsának, legyen ettől boldog. Így talán hamarabb lelép és magával viszi a teste melegét, hívogató pillantását... kisétál a vággyal együtt.. Csak tűnjön már el. Leszarom a kurva gyorshajtást, legalább megnézem mennyivel "száguldozott". Lakott területen 40-nel?
Zavaróan végig az arcát szemlélem, a szája, orra, szeme között ugrálok, kedvem szerint válogatva.
Mennyivel jobb lett volna, ha nem mondja meg mit is rejt a papíros, egész kezdett a dolog érdekelni.
Amolyan; még valami pillantást vetek rá, a tollam ütemes dobolása számolja a másodpereceket, mint megannyi szívdobbanást. Mennyi lehet a pulzusa... amikor így.. megdug a tekintetével?

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 22:45

Örülnék, ha láthatnám az arcán, hogy örül nekem, hogy szívesen lát. De talán csak egy kis meglepődöttségen kívül nincs semmi rajta. Hiába nézem a szemét, abból sem tudok semmit kiolvasni. Még csak a testtartása sem változik, egy centit sem. Milyen laza, annyira menő, annyira jól néz ki, és hogy én mennyire kívánom! Odalépnék elé, nekidőlnék az asztalnak, de nem. Az előző jobb volt. Inkább az ölébe ülnék. Milyen jó lenne, ha igazából nem lenne rajta nadrág. Se ing. Se semmi. Fantasztikus, ma sem fogok már enni, olyan öklömnyire zsugorodik a gyomrom.
Legalább a szemöldöke megmozdul, már haladunk. Bár ezt viszonylag gyakran teszi. Remélem, hogy fog mosolyogni is. Nem, inkább nem akarom, így szép az arca. Így is végigcsókolnám, lejjebb, a nyakát is, végig a vállát, a mellkasát. Milyen jól néz ki a mellkasa. Egy részét láttam egy hete, bár megint így lenne! Visszakapom a tekintetem az arcára, és magyarázkodásba kezdek. Nem tudom, mitől félek, de tartok tőle. És szeretném, ha örülne. Ha büszke lenne rám, ha valami menne a közelében. De eddig megcsináltam a munkákat, amiket kért, nagy baj biztos nincs. Milyen jó lenne, ha büszke lenne rám! Nagyon szeretném. Utólag veszem észre, hogy csak az arcomat nézi, akkor látta, hogy megnéztem. Mindenhol. Basszus. Nem baj, hátha addig mást nézett, és nem az arcom. Mondjuk a mellem. De jó lenne! Legközelebb kivágottat veszek, hogy jól lássa. Lehet bejönne neki, és akarna egy kicsit. Meg is igazgatom a ruhámat, de nem, így sem látszanak ki jobban. Francba. El kell égetni a pólóimat.
- Tényleg? Azt hittem nem fogod. Hogy majd azt mondod, az én hibám, és oldjam meg. De Vincent ~Drága, Vincent!~, Apa nem fog örülni, ha kiderül. Meglep, hogy rábólintasz. Komolyan azt hittem, hogy hiszti lesz, vagy megint megfenyegetsz, meg ilyenek... - Pislogok rá, és ellököm magam az asztaltól. Bár megfenyegetne. Akkor mély, és ijesztő a hangja. Bizseregnek tőle az idegeim, és felállnak a tarkómon a szőrszálak.
És lassan most is, ahogy figyelem. Azzal a méregdrága tollal dobol a büntetésemen. Még azt sem tudom, hogy mennyi a tartozás. Gőzöm nincs róla, hogy hogy működik ez, egy gyorshajtásom volt, azt is elintézte édesapám. Jó is nekem.
Főleg azért, mert itt lehetek. Vele. Ahogy ott ül. Istenem, de szeretnék hozzáérni! Helyette inkább a hátam mögé nézek, tökéletes lesz a fotel. Hátralépek, leülök, magam alá simítva a szoknyámat, és egyik lábam átvetem a másikon. Hátradőlök a puha fotelban. Még ez is tökéletes, és ő, ahogy rásüt a lemenő nap. Istenem, ez nagyon nyálas. És borzalmasan jól néz ki! Közelebb kéne lennem hozzá. Mégis kibírom. Egyik kezem a térdemen, másik a karfán nyugszik, nézem Vincentet, ahogy még mindig dobol. Nekem meg remeg a gyomrom, meg kicsit a kezem is.
- Tudod, Vincent! Azt hittem, hogy... nem tudom... múltkor ugye, mikor feljöttél hozzám... és hát a munka... nem értem. Azt sem adsz, meg semmi. Pedig nem siettél, mikor elmentél. Láttam. És nem is kellett volna. Vagyis nem úgy értem, csak... hát úgy... tudod, máshogy. - Magyarázkodom, egyre inkább visszakozva, mintha bánnám, hogy egyáltalán szóba hoztam. Próbálom neki előadni, hogy nagyon rosszul érzem magam, amiért eltűnt. Nem is bírom ki, hogy ugyan olyan lazán üljek, mint ő, helyette előre dőlök, összefonom az ujjaim a térdemen, a kézfejemen dobolok. Annyira jó lett volna, ha keres, ha egy picit úgy érezném... De azért lelkesen bámulom. Túl messze vagyok tőle. Tényleg, van kulcs a zárban? Vajon be lehet zárni az irodáját? Biztos. Annyira jól néz ki!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 23:17

Jól van, most már tudom, hogy miért van itt és, hogy mit is akar. A kettő egy és ugyanaz és köze nincs a kurva borítékhoz. Csakis miattam van itt a buta tyúk, de nem tanították jól ki a csábítás iskolájában.. Kicsit kevés ehhez.
Nem tudom mit hitt? Hogy hozzá baszom a borítékot és kizavarom? Mit számít az a pár szaros dollár? Ha ettől lesz boldog, fusson haza masztizni, leszarom. Csak tűnjön innen el. Vigye el a kovácsiságát a picsába.
- Ilyennek gondolsz? - aki elmondja a apjának? Vagy lebaszom egy ilyenért? Akkor meg minek jött ide? Ez a csaj teljesen fogyatékos, de komolyan. Azért jött ide, hogy veszekedjek vele? Mit vár tőlem? Nem tudom miért fél tőle, olyan higgadt vagyok, fát lehetne vágni a hátamon.
Jézusszetfaszom! Ez azt élvezi, hogy fél tőlem, attól izgul be, hogy ijesztgetem? Faszom hülye. Azt szereti, ha durva vagyok vele?! Abból adok neki szívesen. Egyből az íróasztalomon is lenne néhány tervem, hogy tudnék vele durvulni, de ahhoz is lenne kedvem, hogy elfektetem a térdeimen és elfenekelem... Közben kicsit simogatni, markolni, lehúznia bugyiját, a combjai közé nyúlni... Nem ezen kéne agyalnom, mert nem teljesen normális, lehet sírva fakadna. Kezd kicsit melegem lenni, muszáj leszek megmozdulni, mert kezd minden kényelmetlen lenni. Felizgat a tudat, hogy senki sem nyitna ránk, ha meg igen... attól csak izgalmasabb. Van vajon óvszer nálam? Biztos, hogy van, a fiókomban is, meg a tárcámban is akad.
Moccanatlanul szemlélem, ahogy hellyel kínálja magát, roppant szexi mozdulattal leül a fotelba, hátradől, helyezkedik, nagyon laza... Hosszú combjai odavonzzák a tekintetem, lehetne kicsit vagányabb, akkor többet látnék belőle. Lusta tekintettel vizsgálom végig a testét, a mellénél tartósan elidőzöm, onnan a nyakára pillantok, direkt nyelek egyet, hogy felbasszam vele.
A tollat a borítékra dobom. Két pillanatig gondolkodom, mi nem volt tiszta abban, hogy lépjen le?
Sóhajtva felállok a székemből, a bőr jólesően sóhajt utánam, fél kezemet zsebre dugom, megkerülöm az asztalt a közepére sétálok, nekidőlök, hallgatom zavart szavait. Szabad kezemmel az asztalra támaszkodom. Megint nem értem, hogy mért dadog? Múltkor elmondta, hogy velem van baja, emiatt nem is kerestem, azt akartam higgadjon le. felejtsen, kopjon ki emléke. A csók szóra felszalad megint a szemöldököm.
Végig nézte ahogy a kocsimhoz sétálok és tuti még egy ideig az ablakban állt, hátha visszajövök. Tuti belém esett, egyre biztosabb vagyok benne. Megvillantok egy apró gúnymosolyt.
- Hogyan? - hogy máshogy is lehetett volna? Arcomon semmi érzelem nem tükröződik, pedig nagyon érdekel, hogy folytatja ezt a szépen összeszedett monológot. Mégis, hogy lehetett volna? Mit tudna kezdeni velem a kis csitri? Elájulna, ha most oda lépnék, felhúznám, magamhoz rántanám és a szájára csókolnék. Teste az enyémhez simulna, forrón átölelne... biztos belül is forró.... Muszáj mélyet sóhajtanom, hogy elűzzem a vágyat, Ő azonban sürgetésnek is érezheti. Továbbra is nyugodtan állok és várom, ebből mit hoz ki?
Olyan sügér, ha nem beszélne annyit sokkal jobban alakulhatnának a dolgaink, de basszus, soha nem bírja befogni a száját és ettől agyvérzést kapok. Minek kell annyit pofázni? Az azonban teljesen biztos, hogy nem könnyítem meg a dolgát.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Pént. Jún. 20 2014, 23:49

Idegesít, ahogy viselkedik, de ugyan akkor élvezem is. De lehet azért, mert annyira helyes. És jól néz ki. És olyan nagyon férfi, ráadásul a viselkedése is... Kicsinál. Igyekszem titkolni, de néha teljesen olyan, mintha átlátna rajtam, mintha üvegből lennék, és pontosan tudná, hogy milyen gyorsan ver a szívem, hogy ha remegve veszem a levegőt. Remélem azért nincs hőlátása, az elég ciki lenne.
- Igen. Mikor nálam voltál, akkor is megfenyegettél. Eddig mindegyik találkozásunkkor megtetted. Mikor hozzám szóltál. Nem emlékszel? Parancsolsz, vagy fenyegetsz. Ezt szoktad. Ne csókoljalak meg. Soha többé. Ne nyúljak a cuccaidhoz. Soha többé. - Bólogatok, miközben kifejtem, hogy miért mondtam, amit. Pillangók kelnek a gyomromban a kérdésére. Soha nem tett még fel úgy kérdést, hogy a véleményemre kíváncsi. Akkor lehet, hogy tényleg nem feleslegesen jöttem ide. Milyen jó lenne, lehet a végén még bevallja, hogy kedvel. Vagy hogy igazából örül, hogy idejöttem, és ő is akart már keresni, csak nem volt ideje, mert sok a munka.
- Jó lenne, ha senki nem tudná meg. Megöl. Akkor is, ha... mindegy. De nem lehetne, hogy... nem tudom. Te sok embert ismersz, meg elég sok minden... megfizetem az árát, de segíthetnél. - Próbálok újfent magyarázni neki. Legalább ez most megy, és nem olyan rossz. Kár, hogy éppen szívességet kérek tőle, de állati jó lenne, ha apám nem tudná meg, hogy "életveszélyes" dolgokat csinálok. Én itt csak tanulok, a kocsi is csak vész esetére van. Jah, persze. Remélem, hogy még nem tudja. Akkor biztos hívott volna.
Nézem Vincentet, nem érdekel Apa. Egyedül ez a férfi érdekel, aki itt ül előttem, és olyan veszettül jól néz ki, és néz engem. Vajon akkor is ezt tenné, ha a bögyös picsa bent lenne? Remélem, hogy igen. Az orra alá dörgölném, majd beleverném a fejét a padlóba. Húzzon a közeléből a picsába, de kurva gyorsan!
És minden egyes mozdulatom végig nézi. Tuti nyernék a ribanc ellen. Nyeldekel. Akar engem, kellek neki! Még akkor is, ha felhúzza a szemöldökét. Biztos kíváncsi, hogy mi volt, miután elment. El kéne mondanom, hogy hogy éreztem magam, hogy mennyire szeretném!, és szeretek a közelében lenni. Pont, mint a bungee jumping. Nem kapok levegőt, hevesen ver a szívem, remeg a kezem, és legszívesebben sikítanék, és széttárt karokkal repülnék. Az ölébe.
Irtózatosan jól néz ki, ahogy nekitámaszkodik az asztalnak. Végignézem, ahogy idáig sétál, ahogy minden lépésnél megfeszül rajta a nadrág. Nagyot nyelek, egyből a térdemre szorulnak az ujjaim. Itt van, olyan közel hozzám, és néz! És még el is mosolyodik. Nem őszinte, és boldog, de mosoly! Ma többet adott nekem, mint eddig összesen! Mosolyog! Rám. Én meg pislogok gyorsan párat, hogy rendezzem a vonásaimat.
- Csak azt hittem... ahogy ott mentél... ráértél. Még csak a telefonod sem vetted elő. Szóval... megfordulhattál volna. Akkor máshogy is lehetett volna. De komolyan. - És nem is voltam koszos, meg büdös sem, csak a pár ágat kellett kiszedni a hajamból, és levenni a ruhám. Ez a legfontosabb. És neki is. És mennyire jó lett volna! Izgatott vagyok, és olyan, mintha a telefonom egyre közelebb tenném a tv-hez, az meg rezonálna. Közel van!
Az ajkamba harapok, párszor végighúzom a fogamon, míg nézem. Annyira menő! Annyira akarom! A közelében lenni! Hiszen már így sem kapok levegőt! Mégis felállok, közben imádkozom, hogy ne sikerüljön bénára, és ez legalább bejön. Hiába remeg kicsit a térdem, mégsem roggyanok meg. Elé lépek, a cipőm orra egy hajszállal túllóg az övén. De muszáj közel lennem hozzá, megérinteni! Levegőt sem veszek, az arcát figyelem, nagyon, nagyon, nagyon... elég tétován kinyújtom felé a kezem, hogy végigsimítsak a karján, ha kimozdul, akkor bárhol máshol. Igazából mindegy, csak had érintsem meg. Leveszem a tekintetem az arcáról, a kezemet nézem, szeretném testét nézni, ahogy hozzá érek, ha a bőréig is eljutnék, végignézni mit váltok ki belőle. És közben lassan tuti lilul a fejem, mert nem kapkodom el, hiszen félek, hogy eltöri a karom. Kinézem belőle, de hát akar. Hiszen nem küld el, és volt nálam is! És mosolygott, meg nyeldekelt. Ezek mind, mind jelentenek valamit. Én pedig nagyon akarom Őt!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Szomb. Jún. 21 2014, 17:54

Megint csak pislantok párat a kijelentéseire. Az állításom él, hogy ez nem normális. Most komolyan ezzel jön, naná, hogy  fenyegetem és zsarolom, amikor hülye? Valamivel hatást kell rá gyakorolnom, meg amúgy sem szoktam kéregetni. Elmondom mi a feladat és mit várok el, teljesíteni kell és ennyi. Nem szeretném, hogy elfelejtse Ő az alkalmazottam és nem az üzletfelem, bár akkor sem lenne máshogy, de nem is a barátom, noha kezdem azt érezni az szívesen lenne. Illúziókat kerget. Nagyokat és komolyakat, mert sosem lesz a barátnőm, remélem nem emiatt van itt. Szívesen áldozok a szexualitás oltárán a kedvéért, de ennyi. Ki sem fejtem, hogy minden durva szavam, vagy megszólalásom, mozdulatom okkal történik. Nem szokásom kislányokat sakkban tartani, ha csak nem alkalmasak rá, hogy felkúrjanak és tennem kellejen ellene. Komolytalan ez a lány, néha azt hiszem tök kulturált, máskor meg.... a hülyeség mintaszobra. Mint most. Minek hozza ezt fel? Naná, hogy megfenyegetem ha az ajkamra tapadna és én ezt nem akarom, vagyis.... de. Csak mégsem, mert az egész olyan vad és megfoghatatlan. Csak azt nem értem, ha ezt látja belőlem, akkor a fasznak baszogat? Miért nem hagy békén a saját levemben főni? Minden egyes mozdulatával felkínálja magát és ettől agyfaszt kapok, mert kedvem az ugyan lenne hozzá....
Arra sem térek ki, hogy mit kellett volna mondanom, amikor beállított a fegyveremmel? Hagyjuk már.
Nem igazán vágom, hogy miért tudná meg, de nem is érdekel a téma ennél jobban, lehet én vagyok a hülye. Ez egy kurva csekk, amit befizet és ennyi, illetve, hogy én fizetek be, vagyis hogy a titkárnőm fogja. Nem kerül a kartonjára, sem nagydobra nem verik, az apja meg nem is a városban él, nem tudom mitől rinyál. Ki mondaná el neki? Kezd összeállni a kép. Akkor igazából nem is az orrom, alá akarta tolni, hogy nesze neked köcsög, fizessél..
Tegyük össze. Kifizetem és Ő megfizeti?
- Mégis hogyan? - ha jól értem, akkor nem is a pénzbeni segítség kell neki, hanem az eltusolása. Ahha, az pöttyet drágább buli, magasabb kamattal. A szívességbankban nagyobbak a kamatok. Persze törleszthet azonnal, akkor nem számítok fel sokat. Amúgy meg amit kér, olyan egyszerű, mint az egyszeregy, csak ehhez is hülye. Nem baj, had higgye, hogy nagy dolgot kér.
De valahogy ez erről szól, kér, hogy adhasson és az adás a lényeg. Kis hülye, azt hiszi nem látom át a terveit? A tekintetével megdug, mit tenne a testével?
Vizslató pillantása nem hagy kétséget afelől, hogyan fizetne. De akarom ezt én? Akarom, csak az a baj, hogy kurvára nem bízom benne. Nem hiszem, hogy egyszerű dolog lenne, nehezen szabadulnék meg tőle, nem szeretném, ha a nyomomba lihegne az nagyon nem feküdne az akaratomnak. De kicsit... nos tudnék vele mit kezdni.
Az asztal elé sétálok, hagyom, hogy kicsodálja magát. Hízeleg a rajongása. Nem mondom, hogy soha senki nem akart ennyire, nem lenne igaz, de nagyon hamar rájuk untam. Tekintettel feltérképezem, változatlanul tetszik, elidőzöm a mellén, a száján a lábain, körbe ölelhetne velük, biztos csupasz, szűk és forró. Halkan felsóhajtok, muszáj másra gondolnom.
Csak a testjelekkel kérdezem meg, hogy mégis mik lettek volna a tervek? Álomba beszél? Mert ahhoz ért, máshoz nem hinném. Még biztosan szűz, kíváncsi lennék tudna-e mit kezdeni a farkammal? Tud-e szopni, teszem azt?
Lustán figyelem, ahogy felém lépked és lecövekel előttem. Jelét nem adom, hogy bármit is hatna rám, sőt talán sikerül összehoznom egy neheztelő nézést. Nem tetszik, hogy Ő cicózik velem. Kicsit megemelem a fejem és gúnyos mosollyal pislogok az arcába, miközben ujjai a karomon siklanak.
- Mit játszol?- csak félig jön össze, hogy ne legyen rekedt a hangom, de elég jól adom az érdektelen, hát vagy nem. Felismerem a jeleket, amiket a teste küld nekem, a zavart légzés a csapkodó szív, amitől piros az arca. A vére pont úgy zúg, mint az enyém.
- Térdelj elém! - közlöm unottan, noha remélem, hogy nem teszi meg, meglehetősen zavaró lenne, de talán kicsit észhez tér a nyílt szexuális utalástól. Remélem, hogy ennél többre tartja magát, azonban elutasítani engem... nos nem lenne túl jó jel számára. A végén véglegesnek venném.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Szomb. Jún. 21 2014, 21:28

Ha nem akar beszélgetni, meg válaszolni azokra, amiket mondok, akkor ne tegye. De akkor legalább tegyen mást a szájával. Hiszen olyan szép ívű ajkai vannak, én bármit megengednék nekik, azt hiszem. Csak csináljon valamit. Már annak is örülök, hogy ha beszél, mert nagyon tetszik mély hangja. Kár, hogy olyan keveset használja. Hiába próbálkozom, akár provokációval is, nem sikerül rávennem, hogy mondatokat mondjon. Milyen jó lehet annak a csajnak, akivel van, aki mellett elalszik este. Elképzelem, hogy én vagyok az, hogy a hátamon fekszem, ő pedig mellettem az oldalán, cirógatja a hajam, játszik vele, és közben mesél. Nem illik hozzá ez a kép, de én lehunynám a szemem, és hallgatnám. Nem aludnék el, egész éjszaka tudnék merengeni a hangjára. Csak tényleg hallanám!
- Nem tudom. Mibe kerül? Én nem tudom, hogy ez hogy működik. Nem csináltam ilyet. Milyen árak mozognak, meg ilyenek... érted, mit akarok mondani. Tényleg nem tudom. Mond el inkább Te. Utána majd jobb leszek benne. - Jó lenne, ha elmondaná, hogy működnek ezek a dolgok. Tényleg szeretném tudni. És egy pillanatra még gondolkodni is tudok, pedig itt van a közelemben. De szeretnék nem csak alá simulni, hanem bele az életébe. Szeretnék komolyan neki dolgozni, tudni, hogy mit és hogyan kell csinálni. Jó akarok lenni, szeretném megmutatni neki, hogy bármit meg tudok csinálni, amit rám bíz.
Persze ezt már nem fejtem ki neki, mert közelebb jön, és persze a gondolatok olyan gyorsan távoznak az agyamból, mint ahogy az arcomba szökik a vér.
Minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelem, nem akarom elmulasztani egyetlen rezdülését sem. Annyira tökéletes! Lehet, hogy vámpír. Vámpírok tuti léteznek, és ő az. Olyan az arca, mint a szoboré, jéghideg. Bár a keze nem az. De a stílusa igen. És sokkal jobban néz ki, mint a Pattinson srác. Hát, én lennék a Bellája, az tuti.
Arra térek magamhoz a bámulásából, hogy találkozik a tekintetünk. Fantasztikus, de nem baj, attól még nézem tovább, csak nem a gyönyörű szemeit. A hajamba túrok. Milyen jó lenne, ha ő tenné! Már nem is emlékszem, hogy miért jöttem, hogy mégis mit keresek itt, és igazából nem is számít. Hiszen itt van, olyan közel, és ide érzem az illatát. Az egész irodát átjárja. Olyan jó illata van, vajon a párnám és a takaróm is átvenné? Milyen jó lenne kipróbálni. Remeg a gyomrom a gondolattól. Meg még sokkal kellemesebb érzések is átjárnak.
Annyira kettős! Nem tudok pókerezni, de ilyen lehet. Vagy nem tudom, hogy mihez hasonlítsam. Mert ha megnézem az arcát, semmit nem látok rajta. Ahogy áll, a teste igazából nem közöl semmit. Van. Írtó szexi, és nagyon ráugranék, de mégis csak úgy van. Másfelől viszont, ha egyben nézem, a kisugárzása mégis küldi felém a jeleket, hogy menjek, hogy lépjek oda hozzá. Mint az UFO fény. Azt hiszem, az lehet ilyen. Vonz magához, mint az éjjeli lepkéket a fény. Ő lesz az én fényem.
És ennek megfelelően fel is állok, és hozzá lépek. Remélem, hogy nem veszi észre, hogy remeg a kezem egy kicsit. Annyira vágyom az érintésére! A bőréhez akarok érni. Nyár van, francért van rajta hosszú ujjú ing? Venne rövidet! Trikót. Vagy csak egy fürdőnacit. Azt sem. Nagyot nyelek, és elszakítom a tekintetem az ujjaim hegyéről, ahol hozzá érek, felnézek rá.
Remélni sem merem, hogy jól hallottam, hogy más a hangja. Pedig tudom, hogy jól hallottam, hogy torkot kellett volna köszörülnie, mert ha keveset beszél is, minden egyes hangja megragad az agyamban, bárhol felismerném.
- Nem játszom. - Rázom meg a fejem, ahogy az arcába nézek. Annyira közel van, meg sem merek hangosan szólalni, csak nagyon halkan, suttogva, mintha hogyha egy picit is hangosabban megszólalnék, eltűnne, szétpukkadna, mint a színes szappanbuborékok.
- Szeretnéd, hogy játszak? Én szívesen... - A kezem elindul visszafelé, és elnyelem a mondat második felét, igyekszem nem túl feltűnően nagyot nyelni, de mivel a szívem dobolását is hallom, erre nem sok esélyt látok. Elbizonytalanodok, ahogy a vállához közelítek, egy pillanatra megakad a mozdulat, mintha meg akarnék állni, végül végigsimítok a vállán is.
Egyre jobban kapkodom a levegőt, legalább úgy, mintha nem ruhában állnánk harminc centire egymástól. Ha nem figyelném az arcát, azt hiszem el sem hinném, amit mond. Pedig selymes hangját pontosan jól hallom, simogatja a tarkómat, belemászik a fülembe, és megzsongatja az agyam.
Megrogy a térdem, annyira szeretnék elé térdelni, és megtenni bármit, amit szeretne, de nem akarom, hogy ennyire könnyen kaphatónak tartson. Holott bármikor széttenném neki a lábaim, de szeretném, ha akarna. Félek, hogy kirúg, hogy többé nem hív. Így sem keresett... mégsem tudok ellenállni a kísértésnek. Még közelebb lépek hozzá, a másik kezem is a vállára simítom. Az arcát nézem, és hol kapkodom a levegőt, hol egyáltalán nem veszek, a szívem pedig úgy dobol, szerintem mozog tőle a fülem is.
Mindkét tenyeremmel puhán végigsimítok a mellkasán, hüvelykujjam végigdöcög az összes letépendő gombján. A nadrágja derekánál állítom meg a mozdulatot, éppenhogy utolsó ujjperceimmel belekapaszkodom a nadrágjába, hogy azért a gombjához odaférjek. Mennyire jó lenne, ha levetkőzne, ha teljesen! Noha tudom, bármi lesz, azt nem fog.
- Csókolj meg... Kérlek! - Közelebb lépek hozzá, igazából már csak a kezeim vannak közöttünk. Kicsit felemelkedek a sarkamról, hogy közel tudjak hajolni az arcához, úgy suttogom a szavakat, ha hagyja, hogy olyan közel hajoljak, jóformán majdnem az ajkaira súgom. És csak kis késlekedés után teszem hozzá, hogy kérem. Hogy ne az legyen, én parancsolgatok neki.
Tulajdonképpen csak beszívom a levegőt, hogy érezzem az illatát, de valahova eltűnik belőlem, mert a tüdőm alig mozdul. Nem merek lélegezni, nem merek semmit, mégis muszáj újból nagyot nyelnem, mert ki van száradva a szám. Annyira vágyom a csókja után! Csak egy pillanatra érezhettem az ízét, még csak elég sem volt, hogy tényleg tegyem, inkább csak érezni véltem. De szeretném, olyan mohón, és annyira szeretném, hogy ha vennék levegőt, az szájából lélegeznék.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Vas. Jún. 22 2014, 13:46

Abban reménykedtem, hogy lesz egy szép péntek estém és hamarabb lelépek, és kikötök a HH.-ban az öcsém örömére, noha nem hiszem, hogy túl boldog lenne, de esetleg elcsíptem volna Cornst, és játszottunk volna egy kis degenerált macska-egér játékot. Vagy fasztudja.
Ellenben itt ülök szemben a csajjal, akiről egyre jobban kiderül, hogy fogyatékos. Most komolyan a büntetés összegétől fog függeni, hogy mit ad cserébe. Normális? Amúgy sem értem, hogy mitől ilyen múltszázadi? Miért nem nyitja ki a kibaszott borítékot és nézi meg, hogy mi van benne? Egyből rohan hozzám, hogy a közelembe lehessen, csak nem tudom mit akar valójában.
- Google a barátod. - járjon utána ott a kurva büntetésnek, nem vagyok információs pult. Az én büntetéseim sem jutnak el hozzám, a titkárnőm fizeti és ennyi. Mit tudom én, hogy menyire büntetik, mert 5-tel túltépte a 40et? Olvasson utána, vagy bontsa ki a borítékot, mekkora kaland már?
Ha meg elveszik a jogsiját, majd apamaci kimenti a szorult helyzetből, mint eddig gondolom mindig. Burokban nőtt fel, ettől ilyen kurva gyámoltalan. Mintha ütném, vagy fasztudja. Szavakkal fenyegetem, na és? Kezet emeltem rá? Voltam vele kifejezetten agresszív, nem? Akkor meg?
Egy kurva borítékot nem tud felnyitni, de a szemével meg tud dugni... akkor hogy is van ez? Arról meg ne is beszéljünk, hogy így hálája meg amiért segítek? Ez valamilyen szinten kurvulás... akkor meg nincs félni valóm.
Ragadozó léptekkel sétál felém és áll meg illetetlen közelben, ami lenne kedvem nevetni, ha lenne kedvem nevetni.
Meg sem moccanok, míg ujjai végig szaladnak a karomon, onnan a vállamra. Pedig érzem a késztetést, hogy előhúzzam a kezem a zsebemből és magamhoz húzzam, a csípőmnek szorítsam, de hagyom, hogy kiélje magát.
Nem játszik, mi? Akkor mit csinál? Csillagszórótárul? Sóhajtva hagyom újfent válasz nélkül, minek csépeljem a szavakat, amik oly feleslegesek Minden kérdése hülyeség?
Nem baszod, nem szeretném, nem azért mondtam, hanem mert éppen nincs jobb dolgom, mint járatni a számat, olyan kibaszottul unatkozom.
Mit szívesen? Szívesen elaszald? Rühellem, hogy megerősítésre vár, mert ez a saját bizonytalansága, pillanatok alatt veszi el a kedvem az egésztől. Nem szeretem, hogy mindent visszakérdez, semmit nem csinál magától. Nem is kell. Igazából nem is nagyon szeretném a szájába adni, nem hiszem, hogy tudna vele mit kezdeni.
Legszívesebben megfordítanám, az asztalra lökném és hátulról keményen megbasznám, de.... annyira még nem húzott fel, hogy fél mozdulatot is tegyek az ügyben.
Ujjai alatt langyossá válik a bőröm, de ez messze van még attól, hogy fellobbantson. Olyan kis, kezdő, hogy ijeszt vele.
A kérését lazán meg sem hallom. Már megkértem, hogy ne csókoljon meg és nem is baszogasson vele. Lepillantok az ajkára, innen látom, hogy kiszáradt, automatikusan nyalok a sajátomra, ezt talán félre is értheti de nem baj.
Szobor mereven állom végig a kis jelenetet, pedig a csípőmmel felé moccannék, hogy érezzem forróságát.
- Menj haza! - kérem halkan, ha már ő is halkan beszél, bár az hiszem Ő a varázst nem törné meg, én pedig kiabálni nem szeretnék, nem illene a helyzethez.
Ujjai lecövekelnek a gombomnál, fél lépéssel sem megy tovább, mint azt elvárnám tőle. Látszik, hogy nem pont arra vágyik, amire én: Ő lassan szeretne haladni, csókokkal, simogatásokkal, becéző szavakkal, na ezt tőlem nem fogja megkapni sem most sem máskor.
Mélyeket lélegzem, hogy higgasszam magam, közelsége csábító, de valahol lelombozó is, hogy nem halad semerre, nem tesz semmit, már nem is igazán akarom. Ha kell neki a csók vegye el, vagy próbálja meg. Most azonban arra vágyom, hogy lépjen le és mehessek a dolgomra.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Vas. Jún. 22 2014, 15:03

Nem igazán értem, hogy miről beszél. A homlokomat ráncolva nézek rá, nem értem, hogy miről beszél.
- De ezt nem tudom ott megnézni. Ez nincs leírva sehova. Ezt neked kell mondanom? Azt hittem, hogy te tudod. Nem a büntetésre gondolok. Hanem hogy ez, amit te csinálsz, az hogy működik? De komolyan, mondd el, tényleg, megtanulom, hogy hogy működik. Rendben? - Tényleg bármikor eljövök hozzá különórára. Bármikor, amikor csak szeretné, és oda megyek, ahova csak akarja. Hátha nem csak ezeket magyarázná el nekem, hanem mást is. Milyen jó lenne! Egyből több kedvem van azon agyalni, hogy mégis náluk hogy működik ez a jó tett helyében jót várj dolog.
Egyre jobban zavar, hogy nem mozdul semennyire sem. Még csak egy sóhajt sem tudok kicsikarni belőle. Pedig bizseregnek az ujjaim, és még csak az ingen keresztül érek hozzá. Mi lenne, ha a bőrét is meg tudnám érinteni? Levenném róla az ingét, a mellkasának simulhatnék... nem nagyon kapok levegőt a gondolatra, még egy kicsit közelebb húzódom hozzá.
Érzem, hogy valami történik, de nem tudom, hogy mi. Mégis honnan tudhatnám? Hiszen most sem mutat semmit. Egy hajszálnyit sem változik sem a tekintete, sem a testtartása, sem semmije. Pedig én tényleg nagyon igyekszem, a közelében lenni olyan, mint a hangszóró mellett állni a koncerten. Nem hallok semmit, dobol a fülem, és úgy érzem, hogy kiszakad a szívem a mellkasomból.
Persze nem válaszol semmit, ami nem is lenne baj, a gond az, hogy nem is tesz. Hát nem látja, hogy megveszek a közelében? Hogy nem bírok gondolkodni, és olyan vagyok, mint massza? Elvesznek az érzékeim, annyira intenzíven akarom őt!
Olyan közel vagyok hozzá, tényleg levegőt is alig merek venni, az illata mégis beszivárog az orromba, és lebénítja az agyam. Figyelem, minden idegszálam őrá összpontosít, hatalmasat nyelek, mikor megnyalja az ajkát. Most az ő szavai mennek el az én füleim mellett. Nem akarom meghallani, hogy hazaküld, mert nem akarok hazamenni.
Felemelem az egyik kezem, hogy a tarkójára csúsztassam a tenyerem. Kicsit lehúzom, magam felé, ahogy a szájára csókolok. Bár ne lenne ennyire kiszáradva a sajátom! A szívem olyan hangosan dobol a fülemben, lehet azt sem hallanám meg, ha hangosbemondóval ordítanának a fülembe. De hogy nem érdekelne, az biztos.
Ujjaim beljebb férkőznek a nadrágjában, rámarkolok, és magam felé húzom, csak akkor engedek a szorításon, mikor elhúzódom vagy elhúzódik tőlem. Reszketve fújom ki a levegőt, csodálom, hogy van még mit. Remegnek az ujjaim, mégis visszavándorolok a nadrágja elejéhez, és tényleg kigombolom azt az egy bizonyos gombját. Bár a többit is nagyon szívesen letépném. Remegő kézzel eléggé félek lehúzni a sliccét, de óvatos mozdulattal azt is megkockáztatom. Közben pedig egy fél centire nem akarok eltávolodni tőle, hallani akarom, ahogy a levegőt veszi, ahogy dobol a szíve, bár arra semmi esélyem, az enyém túl nagy zajt ver.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Vas. Jún. 22 2014, 22:03

Majdnem a homlokomra csapok, hogy leesik, hogy miről is beszél. A kis csaj a szívesség bankban szeretne számlát nyitni. Nos nem hiszem, hogy azt egy bírsággal fogja kezdeni. De azért okos, hogy próbálkozik.
- Nincs kifejezett technika. Adsz és kapsz, mint az életben mindig. Te döntöd el, mi és mennyit ér neked. - nem fejtem ki ennél jobban, mert ezek a dolgok kitapasztalás alapján működnek, csak félek attól, hogy mellé nyúl. A dolog úgy néz ki, hogy beteszel valamit, megvárod, hogy kivehess valamit, de mindennek az ára tőle függ, hogy mi és mennyit ér. Nincs kamat, nincs lejárati idő, nincs talán. Ha jönnek, hogy fizetned kell eldöntheted, hogy megéri-e, amennyiben kibújsz alóla elbuksz. Híre megy, de az emberek általában okosan betéteznek. Annyit kérnek, amennyit megtehetsz vagy tudják, hogy immár ők a te adósaid. Ügyvédeket, bírókat, zsarukat, államférfiakat, kis stílű dílereket, eladókat, kereskedőket tartok a kezemben. Olyan magas szinten űzöm, hogy hozzám leginkább betenni jönnek, már nem tudom, hogy fogok belőle kamatoztatni, mert seregnyien pattantanak, ha úgy kérem.
A helyzet azonban az, hogy ez a dolog amit most kér olyan apróság, hogy nem kérhetek érte szexet. Akkor sem ha szívesen adná.
Kissé felé mozdulok, nyakamon a keze tűzforró. A baj az, hogy szeretnék vele lenni, de csak akkor ha adni akar, akar. Ezt tudom jól, de nem annyit amennyit elvennék.
Az ajkára hajolok, nem tudok finoman rácsókolni, nekem ez nem megy. Durván tolom szét az ajkait a nyelvemmel, hogy előcsalogassam az övét. Kezem a derekára siklik, vékony testét magamhoz rántom. Belemorgok a szájába, megint egy tiltakozás.
Csókja finom, édes, kóstolgató, míg én mohó vagyok, kiéhezett, és akaratos. Magamhoz rántom, forrósága feléleszti a bennem nyugvó vadat, de nem eléggé.
Végül elválok az ajkától, ami immár nem száraz, az én nyálam fedi be.
Kezem felszalad a kezén a nyakára.
Az arcát nézem, ajak kipirult a csóktól, arca a zavartól, látom, hogy a nadrágommal babrál, de... nem kéne neki.
- Hagyd, Judith! - ráfogok a kezére, ahogy a sliccem húzza lefelé. Nagyon csábító, de nem hiszem, hogy ez kell mos nekünk. Nem éri meg a csekkjééért. Az egy kicsit kevesebbet ér.
- Hagyd! - utasítom immár kicsit keményebben, tényleg nem szeretném, nem tetszik, hogy ennyire izgul. Nagyon édes, de ettől még egy hülye kis picsa, akit hiába is akarok megdugni itt és most nem fogom, mert nem éri meg.
Akarom, hogy fellobbantsa a tüzet bennem, de még épphogy pislákolok. Mennem is kéne.
- Kocsival vagy? - ha igen, akkor nem viszem haza, ez egyértelmű. Lefejtem az ujjait a nadrágomról, felhúzom a sliccem és begombolom a gombot.
Tudom, hogy nagyon fel tudna húzni, meg tudnám tenni, élvezném minden egyes percét, mert gyönyörű, tudom, hogy szűk és forró odalent, talán el sem bírna, de nem is most fogom letesztelni. Tenyerembe fogom az arcát, ujjam végéig szalad az ajkán, majd eltolom magamtól, majd ahogy ellép utána nyúlok, a csuklójára markolok és visszarántom.
- Szép vagy és kívánlak! - akarom, hogy tudja, mert így van, nem akarom megbántani, olyan kis hülye.
- Dolgozz még az ügyön! - ami engem illet, én vagyok az ügy. Amíg nem gyújt fel, addig nem kapja meg amit akar, főleg ha az én vagyok. Most tolom el végleg magamtól és az asztalomhoz lépek, Zsebre teszem a mobilt, lenyomom a lápám. Jelzem, hogy távozunk.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   Hétf. Jún. 23 2014, 08:34

Nem is értem, hogy hogy keveredett ide a google, de látom rajta, hogy esik neki, miről beszélek. És még válaszol is. Majdnem lemaradok róla, hogy mit mond, annyira meglepődöm. De sikerül rá figyelnem, és a hangját hallanom. Ilyen sokat beszél egyhuzamban! Csodálatos! Tényleg nagyon dögös hangja van.
- És ha nekem kell valami, ajánlok érte valamit, de neki nem jó? Akkor alkudhatok, és baszhatom, mert mindig hülyére fognak venni? - Ráncolom a homlokom, nekem ez így elég szabad, hogy nincs igazából semminek ára. Kinek mi mennyit ér. Ráadásul ezt élesben kell kitalálni. És mi van, ha én kérek szívességet? És valami sokkal hatalmasabbat kérnek vissza? Akkor kinyírnak? Vagy mi lesz? Lehet nem kéne ebbe túl mélyen belemennem, mert a rövidebbet fogom húzni. De ismerem magam... max két hetem van még, mielőtt belekezdek ebbe az egészbe.
Felém moccan, ahogy a nyakára simítok, én meg már ettől teljesen kész vagyok. Mondjuk a közelsége, hogy egy légtérben vagyunk, az erős légszomjat és szédülést eredményez nálam, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, amilyen tüneteket produkálok. És elég jól bírom.
Megremeg a szám, és összeugrik a gyomrom, ahogy mégis felém hajol, hogy megcsókoljon. Nem értem ezt a pasit. Az előbb küldött haza. De igazából nem is érdekel. Kissé begörbítem az ujjaim, hogy közelebb tudjam magamhoz, és viszonozom a csókját. Meglep, hogy egyből durrbele mód csinálja, de egyáltalán nem bánom. Ajkaim szétnyílnak, nyelvemmel az övére simítok, puha ajkára, már ettől belesóhajtok a szájába, és mellé a tarkóját markolom. Teljesen elvesztem. Ha finomabb lenne, ez az a bizonyos láblibbentős csók lenne, de hála az égnek nem az, így az egész testemben érzem a tűzijátékot. Bármit kér, én megadom neki.
Lángra lobban a bőröm, még így ruhán is, ahogy végigsimít az oldalamon, és a derekamon állapodik meg a tenyere. Biztos, hogy a nyomában tűzpiros lesz a bőröm. Magához ránt, és felmorog. Ezzel a hanggal pedig egyetlen pillanat alatt még sokkal, de sokkal jobban fel tud húzni, pedig azt hittem, ez már nem nagyon lehetséges. Cserébe a csípőjének tolom az enyém, kezem felcsúszik a hajába, finoman belemarkolok a selymes szálakba.
Igyekszem viszonozni a csókját, úgy, ahogy ő adja, de annyira jó kóstolgatni, ízlelgetni, nem bírok betelni vele. Nyelvemmel végig-végig simítom az ajkát, milyen finom íze van! És milyen lehet a bőre, atya ég, de végigcsókolnám test szerte, mindenhol!
Végül kénytelen vagyok elválni tőle, végigsimítok a mellkasán, hogy a nadrágjával kezdjek el babrálni. Ő pedig pont ellentétesen mozog. Bizsereg a nyakam, ahogy a tenyere rajta pihen. Nem nézek rá, zavarban vagyok előtte. Úgy egyáltalán mindig, most meg, hogy felizgatott, még jobban. Kivételesen a bámulása helyett inkább teszem, amit szeretne. Vagyis csak én szeretném.
Megfogja a kezem, én pedig megállok a mozdulat közben, és felpillantok rá, halványan elmosolyodom, nem nagyon merek az arcába nézni, még vörösebb lesz a fejem, és ha sokáig így maradnánk, tuti, hogy idétlenül elkezdenék nevetgélni valamin. Az kéne még.
- Nem csípem be! Óvatos leszek. Vincent, engedj, tudom, hogy mit... - Halkan beszélek, hogy ne hallja, hogy remeg a hangom, és így is olyan nagyon közel van! És ráadásul először mondja ki a nevem. Milyen szépen hangzik a szájából, azon a gyönyörűséges mély hangján! Kíváncsi vagyok, komolyabb helyzetben hogy mondaná, vagy inkább nyögné? Nem hiszem. De jó elképzelni. Mégsem engedi befejezni a mondatot, mert újra elismétli, én pedig nem próbálok kibújni a szorításából, hogy tovább vetkőztessem. Igyekszem lenyelni a hirtelen keletkezett hatalmas gombócot a torkomban.
- Nem. Gyalog jöttem. - Rázom meg a fejem. Szinte fizikailag fáj, ahogy lefejti az ujjaim a nadrágjáról, nagyon kell koncentrálnom, hogy lenyeljem a keserűséget, ami elárasztja a számat. Pedig előbb még az ízével volt tele. Mennyire jó is volt! Én azt hittem, hogy ő is élvezte, és mégsem. Lehet, hogy ennyire szarul csókolok? Biztos nem, senki nem mondta. Csak szóltak volna... de mi mást ronthattam el? Semmit!
Végignézem, ahogy felöltözik, végig követem a mozdulatait. Még mindig annyira közel van... miért kel felfele öltöznie? Ledobni sokkal jobb lenne azokat a ruhákat!
Felém nyúl, a tenyerébe veszi az arcom, én meg az arcába nézve igyekszem eltüntetni a szememből a csalódottságot, hogy ne lássa. Hogy semmit ne lásson. Jó lenne, ha képes lennék elérni, hogy olyan legyen, mintha tükörbe nézne. Akkor is, ha tudom, hogy erre sajnos semmi esélyem. Még. Meg azt hiszem mellette soha.
Szétnyílnak az ajkaim, ahogy végig siklik rajtuk az ujja. Mennyire jó lenne, ha újra megcsókolna! Már éledezik a gyomromban a remény, mikor eltol magától, és a keserűség mellett megjelenik a düh is. Ahogy visszaránt magához, lángra lobban, de amint a mellkasának csalódom egyből lohad is. Nem tudnék nekiugrani azt hiszem. Tuti nem... Csak még egy csókot adjon, és jobban fogom csinálni, és tényleg, benne vagyok, amit csak szeretne!
Ekkor viszont megszólal, én meg olvadok egyből. Rámosolygok, újra félrever a szívem. Orvoshoz kell majd fordulnom, ha ilyen hullámaim vannak a közelében, mert azt hiszem, ez nem normális. Csak kár, hogy pont, mikor éppen én is vallanék valami kedveset, vagy mozdulnék, ellép előlem, és összeszedi a cuccait.
A remény lángja kezd pislákolni a lelkemben, lehet, hogy nem ennyi, lehet, hogy csak nem az irodában akarja, amikor kint ül az a picsa? Felvisz magához vajon? Láthatom a lakását? Vagy hozzám jön? Biztos körbenézett már. Tetszett neki, amit látott? Szívesen jönne oda máskor?
Egészen belelkesülök, de persze a következő mondatával megint csak lelohaszt. Ez nem jelent mai folytatást. Nagyon gyerekes lenne, de nem sok kell, hogy csalódottságomban elsírjam magam. Szerencsére két mély levegővel túljutok rajta. Az kéne még!
- Jobb vagyok, mint hiszed. - Jegyzem meg, és a hangsúlyom csípősebbre sikerül, mint szerettem volna, de így sem bánom. Összeszorítom a fogaim, felveszem a táskám, úgy lépek ki az irodájából, míg ő lekapcsolja a lámpát. A ribanc már nincs itt, még csak egy kis elégtételt sem tudok venni, ettől még idegesebb leszek. Mégis elcsesződik ez...
Nem szólok egy szót sem, míg lemegyünk a lifttel, majd, miután saját magamnak kinyitottam az ajtót, és beültem a kocsiba, szintén csendben maradok. Mégis hogy gondolja? De komolyan! Azt hiszi, hogy nem tudnám leszopni? Annyira szarul csókoltam, hogy köszöni, de nem kér belőlem? Mégis mit dolgozzak még? Mi a frászt vár el tőlem? Egy szót nem fog persze szólni, majd találjam ki a teljesíthetetlen elvárásait.
Nagyon kell figyelnem, hogy meg se moccanjak az ülésen, hogy ne tegyem keresztbe a karjaimat magam előtt, de a lábaimmal úgysem állom meg, duplán kulcsolom össze őket. Azért persze Vincentet figyelem, és milliószor elképzelem, hogy most, most, vagy éppen most átnyúlok az ölébe, a combjára, a hasához, magamhoz húzom, megcsókolom, vagy csak átülök az ölébe, mégsem teszem meg. Egyiket sem. Miért nem vagyok elég jó?
Meglepő módon az egész utat csendben teszem meg. Mikor megáll a ház előtt, és kiszállok, persze leesik a kocsikulcsom, a még egyszer akkor kulcstartóval együtt. Egy pillanatra megállok a mozdulat közben, az arcára pillantok, majd felveszem a földről, és becsukom a kocsiajtót. Csapom, de annyira nem merem, mint szeretném.
Most nem nézek hátra, és nem várom meg, hogy eltűnjön a szemem elől, hanem becsörtetek a házba, a liftbe, és alig várom, hogy hazaérjek. Belekezdek a ruhatáram feltúrásába, valami használható cucc után kutatva, majd a tükör elé állva szemrevételezem magam. Márpedig el fogom érni, hogy kelljek neki!
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTárgy: Re: Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent   

Vissza az elejére Go down
 

Számonkérés. Legalább is annak indul. - Jodie & Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Korrepetálás ~ Hale, Jodie, Elee

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Szerkesztőségek, cégek :: Archívum-