Josh & Hale

Ráérősen baktatva is érhet baleset. kezemben táska és kosár tele finomsággal, szeretném megvendégelni a Pasim, hah, egy finom vacsorával. Hallom a nyikorgást, de látni csak annyit látok, hogy valaki nekem csapódik.
Azt is agyon kéne verni, aki kitalálta, hogy a bicajosoknak mindent lehet. Bár nem így van, de jelen helyzetben azt látom, hogy a köcsög fixisnek nincsenek gátlásai.
Úgy tarolt le, mintha nem is lennék, vagy éppen gy kuglibábú lennék. Igaz ő is imbolygott egy kört, de azért mégis én vagyok az aki a seggén ül a földön, lábaim terpeszben, a táskámból szétgurultak az almák, paradicsomok, narancsok. Dühösen osztjuk meg egymással afféle nézeteinket, hogy ki milyen bunkó. Én, mert mertem menni az úton, ő mert a napszemüvegétől és látható egójától semmit sem látott.
Jó, hogy nem ütöttem meg nagyon magam, vagy nem érzem. A bicajos felém lódul, hogy elüssön megint. Igaz éppen arról informálódom, mit melózik az anyja? Csak tán nem sarki… fűszeres?
Sikoltva felkapok egy paradicsomot és széles ívben hozzá vágom, toccsanva csapódik az arcába, de ez persze nem tántorítja el semmitől, még mindig felém tart. Immár nevetnem kell az egészen, miközben újabb paradicsommal bombázom. Almával csak nem dobom meg, mi van ha betörik a burája?
Tiszta mázli, hogy sikerült úgy felöltöznöm hogy nem számít a széttárt lábakkal való hajlongás a következő dobnivaló felé. A harmadik paradicsomom röppen a srácnak, amikor kínjában ő is felnevet. Abszurd.
Rám ordítva megfenyeget, hogy átgázol a lábamon, cserébe mellkason dobom egy naranccsal. Ez az a pillanat, amikor közli, hogy lökött tyúk, felpattan a fixijére és hátában egy utolsó paradicsommal elteker. Én vagyok a lökött? Miért? Mert járásra használtam a járdát, még bemutatok egy nemzetközi jelzést.
- Héééj. Jössz egy halom pénzzel. – mert minden kárba ment és én főzni akartam, meg narancsot enni és eper is kéne meg tejszínhab. Aj tök éhes vagyok, korogva reagál a gyomrom. Tanácstalanul ülök a földön, még nem merem letesztelni mim fáj. A mellettem elhaladó emberek persze csak lesnek, összesúgnak, nevetgélnek, nehogy segítsenek, neeeem, dehogy.
- Mi van? – morgok feléjük, nem láttak még modern művészt? Én így kapcsolódom ki, a járdaszigeten. El lehet kussolni. Ráérősen előhúzom a mobilom, nyomok egy képet magamról, amint csüggedt ajkakkal ülök a földön, körülöttem szétzilált cuccaim. Kifolyt paradicsomlé, törött üveg és szétgurult cuccok. Máris küldöm Nicknek, azzal az üzenettel, hogy „Elütöttek. Fáj. Vigasz? „ Ki kell használni, amit lehet, ezután látok neki feltápászkodni. Kezdem számba venni sérüléseimet.

Hazafelé bandukolok, lehajtott fejjel, amikor kisebb csetepatéra leszek figyelmes. Gyalogos kontra biciklis, a túloldali járdán. Megállok, és nézem, mert az elütött lány reakciója felkelti a figyelmem. Szórakoztat, hogy a biciklis után szól, majd megdobja paradicsommal. Mintha egy vígjáték forgatásába csöppentem volna, komolyan keresni kezdem a kamerákat, ez ugye film vagy vicc, kandi kamera vagy ilyesmi?
Repkednek a paradicsomok és a válogatott szebbnél szebb szavak, kifejezések, jelzések. És én csak nevetgélek. valóban úgy érzem, ez műsor, a járókelőknek szól (vagy a tévénézőknek), de akárhogy pillogok, sehol nem látok kamerát. Várom, hogy vége legyen, és majd kiderül, melyik kocsiba voltak elbújva a kamerások, de nem történik semmi.
Még annál is kevesebb történik. A lány, akit elütöttek, csak ül a járdán, és senki, ismétlem senki nem megy oda hozzá, hogy segítsen neki legalább felállni. Megcsóválom a fejem. Fura ez a város. Szétnézek, és átmegyek az úton, bár nem erre lenne dolgom. De bakker, nem hagyhatom ott azt a lányt. Segítségre szorul, még a szatyor is szétnyílt, amibe a cuccait pakolta...
Éppen üzenetet pötyög a telefonjába, amikor mellé lépek, és megkérdezem tőle:
- Jön segítség vagy beéred velem? - féloldalasan nézek rá. A Nap éppen a hátam mögül süt le ránk. A kezemet nyújtom neki, hogy felhúzzam, ha akarja.
- Van nálam egy bevásárlótáska, abba bele tudod pakolni, ami egyben maradt... és amit nem dobáltál szét...- húzom mosolyra a szám.
Hihetetlen, mennyire másképp tudnak reagálni az emberek egy-egy helyzetre. És mennyire egyformán.

Fogok szervezni egy amolyan tüntetést, hogy le a cangásokkal, majd szerzek transzparenst meg halom paradicsomot és tojást is, meg rothadt krumplit, az mondjuk jó büdös. Lehet azt mégsem.... Orrcsipesszel mondjuk. Nem, azt hiszem azt mégsem. Meg amúgy sem szeretek tüntetni, hulla fárasztó, valahol fel alá járkálni. Mondjuk az állatkísérletek ellen, nah azért rendeznék. Közben lelkesen dobálom a bicajost, jó, hogy nem állok fel és ugrok neki. Igaza lesz Davidnak... elég harcias jellem vagyok. De kell is ez, ettől leszek, az aki. Kár, hogy nem sejtem, hogy különszám vagyok, akkor tuti mást is megdobálnék. Hát elgázoltak, és a földön ülök. Pfuj. Nick válaszain jól szórakozom és imádom, hogy máris értem jönne. Mérhetetlenül imádom. Egyből mosolygok, hát majd jól megvigasztal.
Alig fogom fel, hogy valaki megáll mellettem, eddig elment vagy 15 ember és semennyire nem mutattak szolidaritást, kicsit kezdtem is feladni, már azt hittem ma nem száll le mellém az őrangyalom.
Felpillantok a férfira és hálásan rámosolygok, noha nem sokat látok belőle. Szabad kezemmel elárnyékolom a szemem. Így sem sokkal jobb, de kevésbé vagyok vak, kéne egy napszemüveg. Magas és jó eresztés, ennyit szűrük le a napsütésben. Kezet nyújtok, hogy felsegítsen. Imádom, hogy minden pasinak olyan érintése van, amitől elektromos töltést kap a testem. Itt nem lehet szívelégtelenségben meghalni. 220-at pumpálnak az ereimbe
- Tökéletes vagy! - félig már állok, amikor tekintetem leragad a szemeinél. Szentég! Majdnem újra seggre ülök félig a levegőben. Még megpittyegem Nicknek, hogy megjött a segítség, majd leporolom a ruhám. Megnézem magam elől, majd megpróbálom hátul is.
- Kiszakadt? - a harisnyám. Innen nem nagyon látom. Pedig illegek rendesen, nem szeretem ha szakadékos vagyok, főleg, hogy a pasimhoz tartok főzni. Sziszegve konstatálom, hogy megütöttem a hátsóm, de a csípőm sokkal jobban fáj, valószínű a kormánnyal adott egy löketet a csákóka.
- Szatyor? - döbbenten lefagyok az önvizsgálásban. Könyörgöm, minek van egy férfinél szatyor? Atyácska segíts ki. Elismerősen biccentek, nem semmi.
- Tényleg tökéletes vagy! - sok szempontból, de én még csak keveset ismerek belőle. Felpittyen a mobilom, elolvasom a választ. Ááá, Nick nem féltékeny alkat, elégedetten mosolyogva dobom a táskámba a mobilt. A szerelem hullámokban önt el, egy kis flört talán nem tilos. Vagy majd megbüntet érte. Üüüm, megéri.
- Héj! - elnevetem magam, mutató ujjammal játékosan megfenyegetem.
- Nem ér kinevetni, megérdemelte. Elgázolt, mint egy bábut. - mivel én is mosolygok nem lehet komolyan venni a fenyegetésem. Visszamegyek ősemberbe és gyűjtögetni kezdem a szétszórt holmikat. Hálásan vigyorgok, miközben töltjük a szatyrot.
- Fura nekem ez. Egy jó pasi megáll segíteni, mindenki más pedig tovább ment. - csak, hogy csacsogjak, mert ez a mániám. Köszönjük Zin. Fájón tapogatom az oldalam. Lehet leszakadt valami belső szervem is...

Hazafelé megint egy kisebb balesetbe csöppenek bele. A leányzó, aki most ül a földön, színtén szőke (nem mintha ez bármit is jelentene), és egészen másképp reagál, mint akit legutóbb kapartam fel a földről. Majdnem vígjátékba illő, ahogy perlekedik abicajossal, aztán pedig arcpirítóan ne nőhöz illő mozdulatokat produkál.
Úgy látszik, teljesen mindegy, az ember lánya mit tesz, hogyan viselkedik, ha már földre került. Az emberek nagy része, mintha mi sem történt volna megy tovább, egyesek csak röhögcsélnek, mások meg úgy kapkodják a fejüket, mintha moziban lennének.
Bevallom, először én is azt hiszem, egy átverés része vagyok; valahogy színpadiasnak tűnt az egész jelenet, elnagyooltnak, eltúlzottnak, de manapság már bármit kinézek a városlakókból. Azt is, hogy paradicsommal dobálják egymást fényes nappal a járdaszigeteken. ( Very Happy

)
A leányzó ne nagyon zavartatja magát, üla káosz közepén, és ha jól látom, éppen sms-t ír (vagy blogot, ki tudja?), amikor mellé érek, és én felajánlom neki, hogy segítek, hacsak nem várja meg a mentőosztagot (ha éppen azt értesítette). Sose lehet tudni ezenél a fiatal lányoknál...
Vidáman fogadja érkezésemet, és fel is húzom, ahogy megragadja a kezem. Még köszönetet mond, és mát pötyögteti megint a mobilját. Ja, ha nem kellek, le is léphetek... Hogy tökéletesnek hívott, észre sem veszem. Mintha azt mondta volna, jó napot. El sem hiszem.
Elsősorban a ruhája érdekli, nem a káosz, aminek a közepén áll. Forog, és magát méregeti. Hátul. Besegítek neki, csupán jóindulatúan.
- Semmi szakadás. Szerencséd volt. - vagy jó anyagból van a ruhád. A szétszórt cuccok látán eszembe jut, nálam mindig akad bevásárlótáska. Felajánlom. Mintha meglepődne. Szerinte, mi férfiak, hogyan vásárlunk be? Nekem is kell valamibe pakolnom... Az ember legyen mindig felkészült, bármi történhet! Ezért többnyire van nálam zseblámpa, csavarhúzókészlet, ragtapasz, olló... Na jó, viccelek. Majdnem.
- Pedig Joshua vagyok, nem a Jézus!- nevetem el magam. A tökéletességet említette megint, és eszembe jut a pár nappal ezelőtti eszmecserém Sebastiannal. Hülye vagyok, hogy felhozom, de már nem tudom visszaszívni. Inkább a szétszórt cuccokat kezdem pakolászni a szatyorba.
Közben a leányzó megint mobilozik. Bezzeg, ha a mobilja ment volna gallyra, eltört volna a mécses. Nevetgélek magamban.
Nem tudom, mire reagál. Az előbbi mondatomra, vagy csak mentegetőzik, de azt mondja, nem ér nevetni. De én nem tudom abbahagyni. Tényleg vices volt, amit csinált.
- Nem az a lényeg, milyen, ha segít valaki. Akár az ördög ügyvédje is lehetnék...- nézek rá komolyabban. Akkor talán nem örülne ennyire?
Nagyjából összeszedtük, ami menthető, és még így is majdnem teli a táska. Nem kerüli el a figyelmem, hogy az oldalát fogdossa.
- Megütötted magad? Vagy a biciklis? - a balesetet magát nem láttam, csak a következményeit. Paradicsomcsata, szóbárbaj, mutogatás. - Fáj valamid?

Simán nekiállhatnék keseregni a kínomon, hogy jaj szegény én, de szar is nekem. Ülök a földön, elcsaptak, dobálóztam és jajajajjaj. Ehelyett inkább komikussá teszem a dolgot és egyből elküldöm Nicknek, hogy lássa, milyen mázlista, mert túléltem. Ahogy válaszol felzúg a vérem. A tudat, hogy van valahol, él, lélegzik, sóhajt, gondol rám… Mind, mind olyan dolgok, amiktől ezerhatszázzal ver a szívem. Tiszta tachikard vagyok amióta ismerem, tegyük hozzá, imádom az érzést.
Szívesen ücsörögnék, de amúgy is tápászkodom felfelé, amikor megjelenik az idegen és segítkezik. Tiszta mázli, hogy nem szól rám, hogy tegyem el a telefont, csak a testtartásában változik meg egy pillanatra valami, de ha van kis sütni valója, tuti vágja, hogy beszélgetsz valakivel, elköszönsz, biztosítod, hogy okés vagy. Érdekelne, neki milyen lenne, ha valaki ráírna, hogy összetört, majd köszönés nélkül eltűnne az éterben. A bunkóság legmagasabb fokain leledzik egy ilyen dolog. A másik idegein való csellózás pofátlanság és embertlen. Empátia, ritka emberi fogalmak. Mert a szót legtöbben csak a szótárból ismerik, látták leírva, de sem nem érzik, sem a jelentéséről nem tudnak. Ezért is sétálnak el mellettem, mintha nem is a földön ülnék, hanem éppen egy medence partján lazulgatnék.
- Mázli, akkor a bőröm sem szakadt sehol. – mert előbb gyilkolódik a ruha, mint a test, főleg ha az olyan vékony, mint a harisnyám. Persze vannak olyan anyagok, amiknek semmi baja, de alatta leszakad a lábad… én most nem erről agyalok.
Nálam a pasik nem szatyorral járnak. Kocsit használnak ernyőnek, hátizsáknak, bevásárló kocsinak. Evidens. Nem sejtettem, hogy maga Mr. MavGyve áll velem szemközt. Akkor lehet megkérném, hogy szerelje össze a csípőm.
A poén meg tökéletes lenne, a következő szójátékban: Jézusom! Áh, nem csak egyszerűen Joshua. Mert így nem értelmezhető, levén nem voltam jelen a frenetikus vicc születésénél. Így persze nem is értem. Mondjuk az én változatomban is szakálla van, kender! Felszalad a szemöldököm, hogy érezze jó poén, de hol a vicc?
- Egyből vágtam, lévén még élsz, és nem látom, hogy keresztet cipelnél a hátadon. – valljuk be, mindenki cipeli a sajátját, csak nem tesszük közszemlére. Ám ha valakit Jézushoz hasonlítanak az nem pont hízelgő. A mártírok manapság nem divatosak. Inkább lekicsinylendő fajták. Senki sem szereti, ha valaki önnön maga lép a kínhalál küszöbére. Vagy ha igen, tűrjön kussban. Arról nem is beszélve, hogy a történelem szerint a keresztre feszítettet ópium származékot kaptak, hogy ne jajjongjanak. Hiszen, basszus, zavarják az örök álmát. Mellékes sztori, de felháborító.
- Hale! – hadarom el a nevem és elköszönök Nicktől, aki máris kikészült, hogy bajom esett. Szegény, pedig azt gondoltam jót nevetünk rajta.
Előítélet. Ha síros fajta lennék, akkor nem a mobilamat zokorásznám el, hanem a fájdalmaimat. Nézzünk körbe Miszter. A csaj a földön ülve, nem éppen sírdogált, hanem a maga módján harcba szállt, Kiváló, hogy nem jelzi előítéleteit, mert hányni tudok tőle. Mindenki, aki szőke az vagy hülye, vagy túl gazadag és azért hülye. Skatulya. Önmagukat kicsinyítik le vele az emberek…. Bah.
- Lehetnél. Mennyit számítana nekem? Mit adnék cserébe egy olcsó szatyorért és egy kéznyújtásért? Valószerű semmit, de erről jut eszembe, a szatyrod tutira kifizetem. – mielőtt az lesz, hogy lenyúltam egy nylonnal. Kezem nyújtom a teli táskáért, sosem lehet tudni lepasszolja-e? Lehet valóban nem is jobb féle, csak kárörvendeni jött. Mondjuk az sem zavar túlsággal. Ha ez teszi boldoggá, ám legyen, kinek más fájdalma a drog, kinek a saját lelki szépsége, nekem meg Nick.
- Azt hiszem a bicajos, belém állt a kormány, fennakadt bennem. Végig karcolt és végül megrántott. – megtapogatom az oldalam, majd megemel a felsőm és megnézem, hogy állunk. Meseien. Máris bíborlok és ez még csak a kezdet. A fenekem is fáj, és kissé a kezem is, amivel tompítottam, de az alig érezhető.
- Aham, az oldalam eléggé, de szerintem megmaradok. – elmosolyodom , mert nem látszik túlélhetetlennek. Nem köszönöm meg többször, hogy segített, majd ha elköszön, akkor. Tűnik olyan önteltnek, hogy idegenek bókjai nem kellenek. Tuti teli velük a polc. Bár modell karrierem alatt azt tapasztaltam, hogy a legjobb pasik a legfélénkebbek.

Újabb baleset, LA-ban ez mindennapos lehet. Akár a közöny. Most sem áll meg senki segíteni, én is csak kis hezitálás után, mert először azt hiszem, forgatás van. A jelenet lehetne vicces is, akár. Mégsem tetszik, hogy a földön ül egy fiatal lány, és senki nem segíti fel. A cuccai nagy része szétszóródva körülötte hevernek (már amit nem dobált a bicajos után).
Felsegítem, bár úgy tűnik, nem sürgős neki, még mindig a telefonján babrál. Nem szólok egy szót sem. Tudom én, hogy a telefon a legjobb barátunk. Nekem is az lenne, ha volna kit felhívni. Talán ő is így kért segítséget, vagy fényképezte le a tagot, aki elütötte, mit tudom én? Ki tudja, mire képesek már a telefonok manapság. Lehet, hogy az elkövetőt a valaga alapján is azonosítja.
Megállapítjuk, hogy a ruházatban nem esett kár. Valószínűsíthető, hogy akkor a lányban sem, de azért némileg sziszeg, és az oldalát fogdossa. (De erről majd később).
A szóviccemet csak én értem, de nem is csodálom. Ha ott lett volna minap a Sebastiannal folytatott eszmecserén, talán kapizsgálná, mi jutott eszembe, de nem hibáztatom, hogy nem vágja, miről beszélek. Már korábban is észrevettem, hogy milyen nyelve van, de azt nem gondoltam, hogy rajtam is élezni fogja. Békés természet vagyok, így inkább elnevetem magam, amikor Jézushoz ilyen módon hasonlít. Ez se rossz, tulajdonképpen.
- A kereszt manapság ódivatú. Púpot hordok helyette- próbálom elviccelni. Nem kötök bele, hogy Jézust halála után is látták (meg is érintették), ennek semmi jelentősége nincs. Különben is, úgy tűnik, vallásról beszélni manapság életveszélyes. Biztos parázs vitáim lennének vele, ha tudnám, miként vélekedik Jézusról. de szerencsére, ez nem a térítésről szól (eszembe se jutna). Én csak segíteni szeretnék (nem azért, mert jó keresztény vagyok).
Érdekes ez a lány. Mintha ezer fokon égne, egyszerre csinál mindent: mutatkozik be, pötyög a telefonba, gyárt elméleteket és felesel és butaságokat beszél. Mintha bizony az ellensége lennék. Vagy ki tudja, mert egyik mondatával magasztal, a másikkal szid.
- Ó, rossz tapasztalataid vannak az ügyvédekkel? Egyik sem olcsó- nevetgélek magamban. Hogyan lehetséges, hogy minden mondatom képes kiforgatni? Bár néha én is ezt teszem másokéval, szokatlan ez. Pláne, hogy nem ismerjük egymást.
- Ugyan már...- legyintem le, amikor azt mondja, kifizeti a bevásárlótáskát. Nyúl is érte, miután megpakoltuk. Talán azt hitte, le akarom nyúlni? Ilyen sóhernek néz?
Szóvá teszem, hogy még mindig sziszegve fogja az oldalát. Ösztönösen kérdem meg, fáj-e valamije.
Elhadarja, milyen sérülést élt át, aztán felhúzza a pólóját, hogy meg is szemlélje. Egy piros csík keresztezi a derekát. Nem tűnik mély sérülésnek, nem vérzik, de látható. Azt mondja, fáj, de túléli.
Nekem még nem volt balesetem biciklivel, senki nem jött belém, hogy tudjam, mekkora sérülést lehet ezzel szerezni, úgyhogy elhiszem neki, ha ezt mondja. Ha most az orvossal jönnék, talán nekem szegezné a kérdést, kinek képzelem én magam, az apjának, hogy aggódom érte?
- Boldogulsz? Vagy segítsek elvinni a csomagod valameddig?- aztán hozzáteszem, hogy szurkálódjak egy kicsit- Nem szaladok el vele...
Ha fáj az oldala, talán nem kéne cipekednie. De nem erőszakoskodom, ha elutasít, agyő, megyek a dolgomra.

Ráérősen szedegetem a holmit. Talán nem, ment minden kárba. Igazából csak remélem, hogy egy csomó dolog van Nicknél is.
Bírom, hogy itt sosem unatkozunk, amióta L.A.-be költöztem nem sok napom telt el semmittevéssel.
Annak kifejezetten örülök, hogy nem sérültem meg igazán, nem szeretem a véres sebeket, amikkel amúgy sem nagyon tudok mit kezdeni, nem bírom a vért.
- Lényeg a divat. Az emberek a nyakukban hordanak keresztet, vagy a testűkre varratják, - és milliónyi módon teszik a magukévá, de csak mint szimbólum.- és a jelentésével nincsenek tisztában. - fűzöm hozzá, mert tetszik, hogy nem ugrott nekem. A Jézus téma nagyon eltérően érint mindenkit. Manapság sok kamu, vagy igazság kerül felszínre a témával kapcsolatban, Örök vita, egyik és másik fél sem lesz soha meggyőzve a másik igazáról. Részemről nem szeretem a bálvány imádatot, mint olyant.
- Jól hangzik, megérinthetem? Azt mondják szerencsét hoz. - ártatlanul elvigyorodom, mint aki egy nagyon ártatlan kérdést tesz fel.
Amint megtelik a szatyor és a romok maradnak, azt is nekilátok eltakarítani, közben folytatom a párbeszédet. A törött üveget egy kukába dobálom, a szétloccsant dolgokat is. amint semmi sem marad a földön megindulhatunk.
- Dehogy. Nincsenek, az én családomban valahogy... hogy is mondjam?! Szerencsések vagyunk az ügyvédekkel. - kivéve egyet aki sittre vart az apámat, még kezdő korában. Manapság pontosan tudja melyik ügyvéd kenhető meg és melyik bíró landol lazán a zsebében. Nem félek tőle, hogy valaha lenne bajom velük. Remélem, hogy egy nagykutya ügyvéddel sem kell szembe kerülnöm. A helyzet az, hogy azt hiszem személyesen lassan fogok. Nick szülei eme körben építgetik karrierjüket. Tuti örülnek nekem. A gondolattól elhúzom a számat, ezt meg kell kérdeznem Nicktől... Ajjajjaj.
- Tényleg szeretném. Akkor is, ha nem nagy tétel. Akkor öööö, útközben meghívlak egy italra? - nekem valahogy evidens, hogy elkísér valameddig. Zavartan pislantok fel, lehet ő lelépne?!
- Valahogy szeretném megköszönni, hogy felkaroltál a földről. - az oldalammal az a helyzet, hogy a hirtelen sokktól eléggé fáj, szerintem valahol a csípőm is megütöttem, de ezek majd holnapra lesznek kedveskedőek. Ma még csak a normál dolgokat élem meg, majd kiderül holnap a többi.
- Oh. Nem akarlak feltartani. Ide megyek nem messze, pár saroknyira. - hagyom cipekedni, kedves tőle. Szóval, jó pasi, vallásos, nem Jézus és igéző kék szemei vannak. Élek, fáj, de élek. A leltár után rájövök, hogy történhetett volna sokkal rosszabbul is.
Felnevetek az utolsó mondaton.
- Mertem remélni....- király lenne, ha elfutna vele, szerintem összepisliném magam a nevetéstől. A lényeges cuccaim a táskámban vannak.
- Mesélj Joshua, aki nem Jézus, mivel foglalkozol? - megindulok mellette célirányba, remélem nem tartom fel, az elején elég morcosnak tűnt.

Ráérősen szedegetjük a szétszóródott holmikat, Hale sem csinál nagy ügyet belőle, hogy egy részük a kukában landol. Eléggé könnyedén teszi magát túl a dolgokon, és szerintem kifejezetten örül, hogy társaloghat valakivel. Kicsit csípős a humora, de nincs vele bajom.
- A divat csak majmot csinál az emberből- mondom ki őszintén a véleményem. Sosem viselnék semmit, csupán divatból, ha az nem tetszik, vagy nem illik hozzám.
- Nocsak, te mit gondolsz, mit jelent a kereszt? - ha már felhozta, talán ezt is megosztja velem. Érdeklődve nézek rá. Kíváncsi vagyok, a válasza ugyanúgy meglep-e, mint amit Jézusról mondott.
Felnevetek, amikor azt kérdi, megérintheti-e a púpomat.
- Nem bánom, de ha megnyered az ötöst, felezünk!- Odatartom a hátam, simítsa meg, ha akarja.
Folytatjuk a pakolást, és közben ártatlan megjegyzéseket teszünk, majd kontra, és rekontra... Mintha semmit sem tudna szó nélkül hagyni. És én se. Pedig nem vagyok az a tipus, aki mindenre kontrázni akar, úgy látszik, ez valami késői Sebastian hatás. Vele űbereltük mindig egymást.
- Tényleg nem kell. Csak egy egyszerű nylon, bárhonnan ingyen elvihető... - próbálok kitérni előle, hogy fizessen nekem. Önzetlenségről senki sem hallott ebben a városban?
- Nagyon kedves vagy, köszönöm, de erre nincs szükség...- Nem lenne kifogásom a társasága ellen. Egyszerűen csak úgy érzem, nem szükséges ezt a meghálálom dolgot ennyire ... túlzásba vinni. De ha annyira akarja...
Inkább felajánlom, hogy elkísérem egy darabon és viszem a pakkot, már ha megbízik bennem annyira, hogy ezt hagyja, mert az előbb nagyon vehemensen nyúlt a csomagja után. A sérülése ugyan nem tűnik súlyosnak (ő sem ítéli annak), de azért nem nézném jó szemmel, ha most cipekedne is. Azért éppen elég cucc maradt abban a táskában. Elneveti magát, ahogy megvédem magam, és végre a kezembe nyomja azokat a csomagokat. Elindulunk.
- Postás vagyok és őrangyal- mondom neki, kissé lelazulva. Tényleg, már nem ő az első, akit valamiképp kihúzok a szószból. Ha nem is jár érte fizetés, szívesen csinálom. Szórakoztató.

Az egész jellemem ilyen. Erről sokat nem tehetek. Nem szeretem, ha megbélyegeznek, elítélnek, vagy éppen meg. Adjunk esélyt egymásnak. Erről kéne, hogy szóljon minden, nem? Igazából tudom, hogy nem. Minden magunkról szól, az önimádatról, az egoról... Ez sem múlandó. Én tudom mennyit érek, annyit is várok el. Összeszedjük a cuccokat és ami tropa az a szemétben landol.
- Gondold? Kell tudni bánni vele. - sajnos ez is ritka vagy túlzás van, vagy kavalkád. Érzed jól magad a bőrödbe. És nem hordj állatot, könyörgöm! Hát ki hordja az ember lenyúzott bőrét? Naugye? Sejtem, hogy sokan sajnos...
- A keresztet összekötik a szenvedéssel, a megfélemlítéssel. Ami valóban így van, mert kénytelenné tettek, minket rá, de ha belegondolsz akkor minden egyéb dologgal is kínoztak. Rúd, kerék, csizma, igaz spanyol. De visszatérve a keresztre. Klasszikus értelemben a szenvedést szimbolizálja. Mert Jézus elvérzett rajta. Jó, tekintsünk el a teóriáktól, hogy leszedték, túlélte, leszúrták...balbalbal. Az egész csak mese, engem az is meglepne, ha lett volna Jézus nevű fazon, akit rászögezte egy T alakú fatákolmányra. - kezdem el kifejetni, noha tudom, hogy eltér a tárgytól, de szeretném, hogy értse honnan jutok merre. Mert az egész nagyon összetett és fura, hogy megkérdez, az embereket nem szokta érdekelni, inkább rám legyintenek.
- Nekem fura tudod, hogy a nyakukban hordanak egy olyan keresztet, amin egy megfeszített ember szenved, és adott esetben csókolgatják, a bűneinkért szenvedett. De.. nem úgy helyes, hogy a bűneinkért mi szenvedjünk? - ez már merőben egy másik kérdés, de fekszik a szituba. Nekem sokszor lehet ilyesmiről beszélni.
- Képmutatás a kereszt. A jelentésének semmi köze ahhoz, hogy divatból hordják, mert megvéd... Kamu. Illúzió, menekülés. Ahelyett, hogy agyat használnának, vállalnák a felelősséget. - zárom rövidre a mendemondát, de nem szeretem ezeket a jeleket, más szenvedjen meg értünk. Mesei. Kereszténység.... az is az. Az egész Biblia egy nagy mesekönyv, van benne lávsztori, meg horror és gusztustalan képmutatás. Az isten pedig benne, egy szörny, aki kifacsarja az általa teremtett embereket. Ki kér már olyat, hogy áldozd fel a saját gyereked? Hányinger. De kinek mi. Kinek ez, kinek az!
- Nah muti, hol az a pukedli? - vígig simítok a tarkójától a háta közepéig, de nem érzek semmit. Azt hiszem ez nem egy nyerő dolog. Akkor nem lottózok. Az meg merőben más kérdés, hogy nem pénzt akarnék, nekem arra semmi szükségem. Van belőle annyi, amennyi a boldogsághoz kell. Több is.
- Barátom, ebből nem lesz nyeremény. - lenmondóan legyintek, sehol egy pukli, ajaj. Palira lettem véve, de nem baj, megbírom. Jó, hogy nem máshol simogattam, Nick megölne.
- Rendben van, de akkor tényleg legyen egy ital. Ha más nem, mert felszedtél és segítő szándékaid vannak. Kivéve, ha nagyon sietsz. Feltartani nem akarlak, csak... meghálálnám. - ez egy egyszerű dolog és az önzetlenség sem túl nyerő dolog. Mindent tudj le, tiszta lappal lépj ki mindenből. Ez apa mottója.
- Te vallásos vagy? Hithű keresztény? - valahogy ez jön le, de persze lehet, hogy tévedek, simán benne van a pakliban.
Jóféle, hogy cipel, hálás vagyok érte mert a derekam is fáj, meg amúgy, is és addig sem unatkozom.
- Áhh. Jó meló. Őrangyalnak lenni nagy felelősség. Ha valami balul sül el, akkor egyből elővesznek, de elvárják, hogy mindig ott legyél az adott vállon és legyőzd a gonosz démont. - ez az emberek elvárása a világgal szemben. Mindig legyen meg a jó, és a rossz majd csak elveszik valamerre. Azt egyből felismerjük, de bezzeg a jót..... azt nem. Arra napokat várunk, heteket, és elkeseredve hajtogatjuk, hogy oh de szar is nekünk.

Talán félreérti a szavaim, mert a divatról váltunk néhány szót. Nem különösebben érdekel a téma, mert olyan holmikat hordok, amik kényelmesek, és más tevékenységekben sem a divat szerint viselkedem: hallgatom, olvasom, nézem, ami úgy érzem, nekem tetszene, és nem érdekel, ki a menő, ha nekem nem tetszik a stílusa.
A keresztről kezd beszélni (igaz, rákérdeztem), és meglep, hogyan vélekedik róla. Ha Sebastian lenne, talán vitába szállnék vele, és hosszas eszmefuttatásba fognék, miben és miért nem értek egyet (és mivel igen), de csak ennyit fűzök hozzá, mert nincs kedvem ebbe belebonyolódni:
- Ez is egy vélemény. Tiszteletben tartom.
Gyorsan kiderül, hogy vallási kérdésekben másfajta nézeteket vallunk, még Jézus létezését is megkérdőjelezi, pedig arra nem csak irodalmi művek utalnak. Úgy vagyok vele, inkább másról kéne inkább beszélgetni, mert ez nem vezetne sehová. De a kérdése érdekes, és nem feltétlenül kell "keresztényi gondolkodással" megközelíteni.
- Ha a jelen időkre gondolsz, az élet nagyon igazságtalan. Vannak, akik ok nélkül is sokat szenvednek, mások meg vígan élnek, röhögnek a markukba, pedig gonoszabbak, mint az ördögök...- Szerintem érti, mire gondolok. A hétköznapokban is megannyi szenvedést látni, gyakran nem értjük az okát; sokan misztikus (és vallásos) nézeteik miatt úgy vélik, ez korábbi vagy jelenlegi életükben elkövetett bűneik következménye. Mások viszont bármit megtehetnek, vagy úgy viselkednek, mintha nekik mindent szabadna, és semmi bajuk (látszólag) nincsen. Igazságtalannak tűnhet.
- Nem feltétlenül- rázom a fejem. Nem értek vele egyet, hogy képmutatás lenne a kereszt. Én sosem hordanám, nem is hordtam soha. De az embernek szíve joga eldönteni, hogy miben hisz, és ezt hogyan mutatja ki. Meglehet, valaki őszintén hisz Jézus váltságáldozatában, és azért hord keresztet a nyakában, hogy erre mindennap figyelmeztesse magát. Ha segít neki a hittartásában, miért ne? A mondanivalója végén azonban egyet kell értenem Heilyvel:
- Igen, erről magam is így vélekedem. A tetteinkért vállalni kell a felelősséget...
Szeretném itt lezárni ezt a témát. Inkább odatartom neki a hátam, hogy a (nem létező) púpomat simogassa. Meg is teszi. Elnevetem magam csalódottságát látva.
- Ott van az, csak nem látszik még- nevetem el magam. Nem számít a nyeremény, de ha nem játszik, szóvá sem teszem.
Közben összeszedjük a holmikat, kis vitába torkollik, hogy kifizeti, meghív, egyéb badarságok. Nem várok el tőle semmit, de ahogy erősködik, udvariatlanságnak tűnne mindenre nemet mondani.
- Na jó, ha nagyon akarod..- mondom sóhajtva, Ha engedi, hogy egy darabon elkísérjem, hogy vigyem a cuccait, talán el is felejti. Valóban nem várom el tőle, hogy bárhogyan is, bármivel is viszonozz a kedvességemet.
Óvatos tempóban haladunk, és közben visszatér a vallásos témát.
- Nem, nem vagyok keresztény. Annak látszom?- villantok rá egy mosolyt. Talán egy ateistától nem várható el, hogy segítsen valakinek, aki bajba került? nem tudom, a statisztikát tekintve legalább egy ember elment mellette, aki kereszténynek vallja magát. Akkor hol az igazság?
Megkérdezi azt is, mivel foglalkozom, és valamiért kicsúszik a számon, hogy Őrangyal vagyok. Komolyan veszi. Vagy úgy tesz, mintha komolyan venné, mert ezen kezd el rágódni. Nevetgélek.
- Á, ez csak olyan szabadidős tevékenység. Nm tartozom elszámolással, csak önmagamnak... Nem vonhat senki felelősségre, csak azok, akikkel kapcsolatba kerülök. Mint például te, most.
mert mi is történhetett volna, Felsegítem, annyit mond, hogy köszi, és mindketten megyünk a dolgunkra. felsegítem, nem szól semmit, vagy engem is megdobál paradicsommal, mert ilyen kedve van. Vagy ... felsegítem, és túlzásba esik, meghív egy italra, a házába, az ágyába... Hány limonádé film kezdődik hasonlóképpen? Remélem, nem sorol azok közé, akik így akarnak csajokat felszedni. Bár akkor inkább le akarna rázni...

Már ki sem fejtem, hogy a divat mindenben benne van, abban, amit eszel vagy iszol és abban is amit gondolsz. Mert nem lehet alóla kibújni, jól van ez kitalálva. Megveszed, mert kényelmes, mert jót tesz a járásodnak és valljuk be, hogy egy márkás cipő tényleg sokkal jobb a talpadnak, a hátadnak, gerincednek. Így van ez a jó minőségű farmerral, amit nem azért választasz első sorban mert divatos, hanem mert tartós, és tessék, kapocs. Igaz egy egy pólóra, ha Colát iszol szörp helyett de erre igaz fordítva is. Nem lehet kibújni alóla. Teszem azt, elindulsz otthonról és a tükörbe nézel, mert ezt mindenki megteszi, még ő is, és nem tetszik amit látsz... lecseréled a pólód, vagy a nadrágod, a sapkád, napszemüveged.... Divat. Nem kell ahhoz Bechamnek lenned, hogy divatos legyél. Elég ha van ízlésed. Akkor egyéni a divatod... Ennyi, nem nagy kunszt ez. Ettől sem buzi nem leszel sem metrosexuális. De nem fejtsem ki, túl makacsnak tűnik. Ódivatúnak, platty. Témába is sétáltam.
Részemről jól szórakoztatom magam a gondolataimmal.
- Hiszen szólás és gondolat szabadság van. Talán jobban is mint kéne. - Ajkamon játékos mosoly bujkál, immár mellette caplatva figyelem a profilját.
Látom, hogy mást gondol, mint én, de nem száll velem vitába. Biztos nem tart elég jó vitapartnernek, sem elég okosnak a nagy dogmák megvitatásához. Megint egy bélyeg, tőle nekem. Zavarnak ezek a dolgok, fensőbb rendűséget sejtet. Megmosolygom a dolgot. Már tudom, hogy nem keresztény. Mert ott az ego nem szárnyal ilyen magason, illetve pont de. Ettől simán lehet az. Ha érdekelne a fazon felcseszne a dolog, de így ráhagyom. Azt hiszem én is úgy állok hozzá, hogy nem elég intelligens hozzá.
- Pontosan és ez nagyon szomorú. Mert a bűnnek nincs fogalma. Az emberek kibújnak alóla, megmagyarázzák. Nekik lehet, nekik ez jár.. - keserű lesz a hangom, ezt ismerem. Az apám maffia fejes, sok olyan dologra is van magyarázata, amitől nekem forog a gyomrom, de talán ezekről nem is tudok. Ők inkább a vagyon újraelosztásba szólnak bele. Ezért van nekünk belőle tömérdek.
De persze én erről semmit sem tudok. Másrészt a fatus ismeri az empátia fogalmát, gyakorolja, él vele. Marha intelligens, sosem tér ki válasz elől, csak máshogy adja be, mint kéne, de okos hozzá. Pont nála.
- Szeretném azt hinni, hogy az ebben a testben elkövetett hibáinkért felelünk, ebben az életben, hogy... nem is tudom. Tudd miért kapod. Érted... Nem mások bűnei miatt akarok sínylődni, abból mit tanulok? - ha nem tudod miért kapsz egy bitang nagy pofont, akkor nincs tanító jellege. Ég az ütés nyoma az arcodon, de nem fog meg, mert nem tudod miért kaptad. Csak egy nyakleves és állni fogod mindent, megtanulod elviselni, de semmit nem tanulsz az ok nélküli ütésekből.
- Gondolod? Szerinted minek hordanak keresztet a papok, és imádkoznak hozzá, érte, csókolják felnéznek rá, de mindig kiderül róluk, hogy nagy százalékban romlottabbak, mint az átlag emberek? - a kérdés noha provokatívnak tűnik, nem annak szánom, érdekel a véleménye. Noha én sem tartom őt egy agytrösztnek, a mellékelt ábra szerint, ebben is elviszi a prímet Nick, mégis érdekel a véleménye, mert ember. Akárhonnan nézzük.
A keresztnek nincs értéke, csak eszmei azoknak, akik vakon hisznek, de manapság csak divat. Ahogy másnak joga van hinni benne, nekem pont annyi jogom van megkérdőjelezni. Erről jut eszembe egy fontos dolog, amit még senkivel sem vitattam meg.
- A mai világban nem lehet a 10 parancsolat szerint élni. Olyan szinten elvadult és kifordult magából. Olyan dogmákat követelnek, melyek nem férnek meg a klasszikus kereszténységgel! – zárom rövidre, nem hiszem, hogy lehet eszerint élni, mert az emberek keresik az élvezeteket, azok tartják életben nap, nap után. Megváltoztak a feladatok, az elvárások, az élet céljai. Mások lettek a határok, a szexualításé például, nyitott kapcsolatok, elfajzott értékek, vagy az étkek kulinárisak lettek, és akkor csak kettőt soroltam fel. Gondolatbűn…. Hagyjuk. Az "egyszerű" ember boldog volt a kis földjén a termékével, aztán az egyház és a nagyok rátették a kezüket és elvették a boldogság forrását. Megint az egyháznál vagyunk... Mégsem hiszem, hogy Josh lesz az, aki segít nekem ezeket helyre rázni. Ő szerintem az a típusú pasi, akinek ha nincs magyarázata rávágja, hogy csak.
- Kéne, de bizonyos dolgokért nagy a büntetés, másokért meg harmat gyenge. - ezért hazudunk, mert könnyebb, rövid távon.
- Pár év és meglesz, mehetsz majd árulni a simogatást, lenne sikere. - máris jobb a kedvem, hogy kimondtam, amit akartam, még ha süket fülekre is talál. Az emberek napjainkban mindent megadnak a reményért, hogy lehet jobb. Akár egy púpban is hisznek.
- Nem erőszak. Szerettem volna meghálálni, hogy ne maradjak senki adósa. Egy ital az egy ital, nem a kezed kértem meg, a címed kértem el, hogy BMW-t küldjek a kapud elé.. Mértékletesség. Tudj adni és kapni.- vállat rántok. Nekem mindegy. Ha nem akarja, nem esik meg, nem fogok neki könyörögni. Az egész viselkedése széteső. Olyan bátortalan, bizalmatlan. A múltjában sem szívesen vájkálnék. Az egész megjelenése.. fura. Ránézésre eszmétlen férfias, amúgy meg.... Szerintem rossz testben van.
- Te hoztad fel Jézust, és valahogy nem odaillő poénnak, szükséged volt rá, hogy megemlítsd, ebből gondoltam. - más esetben nem dobálunk olyan poénokat, amelyekről tudjuk, hogy a másik nem értheti, mert nem volt ott a születésénél, csak ha fontos. Vitatott tény.
- Pedig izgalmasnak tűnt, hálás munka, fényezné a karmád. - most én nevetek fel, mert szerintem kiakad a karma említésén. Majd kiderül, lehet leráz, az sem lesz nagy baj. Úgy vágyom Nick után, hogy sajog a szívem. Megnyugtató hangja a fülembe dobol. Ahh.
- Akkor adhatok egy jó tanácsot? - pislantok felé, de meg is bánom, azt hiszem mégsem fogom megtenni, mert semmi közöm az életéhez. Belibbenek egy kis boltba, hogy vegyek valamit inni, kér-kér, fizet magának-fizet, rábízom.

Egyetlen ártatlan megjegyzésétől jutunk el a vallásos témához, de igazán nekem most nincs lelki erőm ebbe belebonyolódni. Hale kisasszony értelmes fiatal nőnek tűnik, a maga véleményével határozottnak is. Hamar kiderül azonban, hogy nem mindenben értünk egyet, és mivel nem számítok rá, hogy a kapcsolatunk több lesz néhány percesnél, nem tartom jó ötletnek, hogy az ellenérveimet felsorakoztassam neki. Hamar összeszedjük a holmijait, ha kell, elkísérem egy orvoshoz, vagy hazáig, aztán elválnak az útjaink, többé talán nem is látom, miért is nehezíteném meg a közösen töltött időt?
- Szólásszabadság vagy van, vagy nincs. Mit jelent az, hogy jobban is, mint kéne?- nézek rá érdeklődve. Nem értem, hogy ezt mire érti. Zavarják bizonyos dolgok?
Magamat nem tudom megtagadni, azokra a kérdésekre, amikben nem érzem a provokációt, szívesen válaszolok.
- Tulajdonképpen igazad van- mondom elgondolkodva, ahogy a bűnről beszél és nem kerüli el a figyelmem, hogy elszomorodott- A legtöbb ember meg tudja magyarázni, hogy miért teszi meg ezt vagy azt. De nem feltételezhető, hogy nagyon is tisztában van vele, helytelen, amit tesz? - Kérdezek vissza. - Ha nem tudná, hogy vétkezik, nem is védekezne. Számomra úgy tűnik, erkölcsileg nagyon felhígult társadalomban élünk. Nem akarok én sem szigorú kötöttségek szerint élni, nem lenne jó, ha minden pillanatban valaki megmondaná, mit tegyek és korlátozna, mit ne. De azt el kell ismerni, szükség van bizonyos korlátokra. Ezért van szükség a jogra, a törvényekre és a szabályokra. Hangosan már ki sem mondom, hogy ha hinnénk Istenben, tudnánk, ő ugyanígy vélekedett. Az ötlet tőle származik. Ő is adott törvényeket, (nem is sokat), és az összes szabály ezek köré épül fel. Azért is van szükség mindig újabb és újabb törvényekre napjainkban, mert mindig akadnak, akik kiskapukat keresnek, hogyan térhetnének ki a jogi szabályozás alól. Az emberi elme határtalan...
- Igen, így lenne igazságos- bólintok- Mindenkinek a saját vétkeiért bűnhődni...De kinek joga eldönteni, egy bűn milyen büntetést vonjon maga után? - Mindig eszembe jut egy példa. John Grisham foglalkozott ezzel egy regényben, ha jól emlékszem, az volt a címe: Ha ölni kell... Ha jobban ismerném ezt a lányt, kölcsönadnám neki ezt a könyvet, hogy olvassa el, aztán vitassuk meg. Ez tényleg nagyon érdekes. A puszta tények ismerete néha nem elégséges. Ezért is tartom igazságtalannak a jogot. De mert így gondolkodom, saját magamat is elfogódottnak ítélem.
- Azt hiszem, azért nem árt, ha nyitott szemmel jársz. Nem baj, ha mások hibájából tanulsz. Nem lehetsz mindenre felkészülve, a szüleid sem taníthatnak meg mindenre, bárhogy is szeretnének megvédeni. A világ felgyorsult, egyre-másra új helyzeteket teremt, és az ember önkéntelenül sodródhat olyan helyzetbe, aminek nem látja előre a következményeit. -Kedves lánynak tűnik, nem olyannak, aki keresné magának a bajt.
- Már értem, rájuk gondoltál!- nevetek fel a papok hallatán- Na, őket én is képmutatónak tartom!- mondom halkabban, és rá kacsintok. Az egész kereszttel kapcsolatos misztikum is tőlük ered. Egyszerű bálványimádóknak tartom őket. Ezzel csak az a baj, saját maguk tették a vallást ellenszenvessé. Gyűlölöm a papokat.
Látom, hogy foglalkoztatja valami, és aztán a kérdés ki is bukik a szájacskáján. Nem tagadom, megnéztem, helyes arca van. Meg sem lepődök. Ez a város tele van szép lányokkal.
- Ó, és miért nem? Te melyiket nem tudnád betartani?- kérdezem, mert ha akarja, ha nem, ezzel bizony saját gyengeségét fogja elárulni. Az mondjuk előny, hogy tisztában van vele... Na, majd meglátjuk.
Elnevetem magam, ahogy a még nem létezőpúpomról beszél. Tényleg meg akarta simogatni! Még ilyet!
- Inkább kimaradnék belőle. Nem szeretnék világszenzáció lenni!- Ahogy kimondom, máris rájövök egy gyengeségemre. Nem? Nem akarok? Hát a színészettel kapcsolatos álmaim hova vezetnének? Nem szeretnék híres lenni? Nem szeretném, ha kedvelne a tisztelt publikum? A színészet magában foglalja a bálványimádás lehetőségét. Hát hány fiatal akar ehhez vagy ahhoz a sztárhoz hasonlítani? Hordják az általuk tervezett ruhákat, eljárnak mindenhova, csak hogy láthassák őket, sikongatnak, őrjöngenek, néhányan öngyilkosok lesznek... Így megy ez, mióta világ a világ...
Befejeztük már a pakolást, és mindenképpen szeretné, ha kifizetné a szatyrom vagy meghívhatna valamire. Nem egészen értem, egy ilyen apróságot, hogy segítek neki, miért kellene meghálálni.
- Látod? Ez az! Én nem tettelek adósommá. Nem tartozol semmivel. Miért érzed kényszerűnek, hogy ezt érezd, hogy így tegyél? - Ez is csak arra utal, mennyire önző világban élünk. Semmi nem történhet önzetlenül. Tehát, ha adsz valakinek valamit, az mindenképpen meg akarja majd hálálni, fizetni, miegyéb. Anyagias, szürreális világ ez. Hol rejtőznek az alapvetően jó és kedves emberek? Ha azt mondja nekem: köszönöm, éppen elég fizetség lett volna. Igazából még azt sem vártam el. Ennek ellenére elindulok vele. Nálam van a csomagja, már nem hiszi, hogy elszaladnék vele.
- Értem...- mondom, megint mosolyogva. Felhoztam Jézust, és ebből gondolta, hogy vallásos vagyok. - Ha azt mondom, az egész kép úgy festett, mintha bomba robbant volna, azt feltételezed, terrorista vagyok?- cukkolom nevetve. Úgy látszik, sokkal jobban meg kellene válogatnom a szavaimat. De hát mik azok a dolgok, amikhez az ember nem társít akaratlanul valami mást? Ezek a dolgok határoznak meg minket. Van is egy ilyen játék, az a címe, mi jut erről eszedbe? Kimondasz egy szót, a másik egy szóban megfogalmazza az első dolgot, ami eszébe jut róla, és így oda-vissza. Egyetlen dologról is más-más dolog juthat eszünkbe, hiszen más körülmények között nőttünk fel, másképpen szocializálódtunk.
- Ó, köszönöm. Akkor nem hagyok fel vele- nevetem el magam. Végre, úgy érzem, kicsit oldódott közöttünk a hangulat. Kicsit feszesnek indult, de a nevetés megint győzedelmeskedett. Tanácsot akar adni, és egy pillanatra megállok, hogy rá tudjak nézni, ahogy majd válaszol.
- Hallgatlak!- sosem árt meghallgatni, ha valaki segíteni akar. Nem állítom, hogy törvénybe foglalom majd a szavait (azt sem tudom, mit akar mondani), de valószínűleg érdemes lesz rajta elgondolkodni. Mint ahogy Sebastian szavai és élénken élnek bennem. Kedvelem azt a pasast.

Az a legjobb az ártatlan megjegyzésekben, hogy sokat elárulnak az emberről, mert hirtelen bukik ki az ember száján és szalad a nagyérdemű elé. Ezzel nincs is semmi baj, csak én azt hittem belehúzom Josht egy érdekes beszélgetésbe. Szeretem ütköztetni a nézeteket, mert lehet belőle nagyon sokat tanulni, ha nem is róla, mert ő tanuljon magáról, én magamról szeretek dolgokat felfedezni. Milliónyi olyan dolog van, amit végül meggondolok és belátom, hogy nem volt igazam. Sosem ciki a hibáinkkal szembesülni, de ma nem fogok, azt már látom.
- Mert az emberek mindent kimondnak ennek hála. Burkolt őszinteségbe csomagolják a bántást. Hiszen mindenki őszinteségre vágyik, nemde? - Csak.. nem mindegy, hogy vagy őszinte... Mostanában sokat találkozom ezzel a dologgal bántás címterén. Erről mindig Zin jut az eszembe, akinek a világfájdalom a lelkén ül, mert úgy akarja, ajka nem ismer cenzúrát, kár, hogy az IQ is olyan fogalom, amit talál látott leírva. Ő az a típus, aki miatt az emberek gyűlölik az őszinteséget és inkább élnek hazugságban, mert nem ismer kegyelemet, miközben kritizál.
- Igen, mindenre van kifogás mindig, magyarázat... - most én rántok vállat. Az emberek farkasok, egymásié. Egy verslészert dalol fel a fejemben: "Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra..."
Sokkal nagyobb korlátokra lenne szükségünk, olyanokra, amik miatt az embereknek megéri azon agyalni, követnek-e el bűnt? De amíg a törvények olyanok, amilyenek, addig semmit sem tehetünk. Mi vagyunk azok, akik demokratikus alapon hatalmat adtunk a vezetők kezébe és persze most visszaélnek vele...., de ez meg már politika, ahhoz meg nagyon hülye vagyok.
- Klasszikusan senkinek nincs joga hozzá ez egyértelmű. Nem tudom Josh. Amíg az emberek gyerekeket vernek, erőszakolnak meg, állatokat kínoznak, fegyverrel mennek fegyvertelenre, addig... - széttárom a karjaimat. Felettük kiknek van joga bíróságot ülni? Mert én egy macskáért ember ölnék, ha tudatosan bántja. Nem arra gondolok, hogy rálép a lábára, vagy baleset történik, de akkor... mi jár egy gyermekért? Pár év? Lelkiismeret nélkül semmit sem ér. Nem hiszem, hogy lenne bárkinek is joga eldönteni ki mit érdemel, de valakinek el kell... de igaz ez kényes téma. Nagyon is. De jól teszi, hogy távol marad ettől a beszélgetéstől, mert nem hiszem én sem, hogy egy negyedórás ismeretség után kéne megváltanunk a világot. Majd Nickkel megteszem, nem negyed órában.
- Sajnos ehhez én kevés vagyok. - hangosan elnevetem magam. Még a fejem is megrázom.
- Szeretem a saját bőrömön tapasztalni a dolgokat és persze nem direkt. Nagyon ritkán nem csinálom meg, ami másnak nem sikerül, mert nem ismerem a lehetetlent. - emiatt sosem hiszem el, ha valaki valamivel pórul jár, nekem is meg kell tapasztalni, ezt egyszer remélhetőleg kinövöm.
- Pontosan, olyankor jössz te, mint őrangyal. - most mondta, hogy az enyém is az, akkor is ha csak mára, majd figyelmen kívül hagyom. Meg amúgy is van saját, de mindig jó egy kis erősítés.
- Pff. Nézd, egyből az első azt kéri, hogy imádj egy bálványt. Könyörgöm, nem akarok egy fakereszthez imádkozni, amin egy fazon szenved éppen. Aztán, hogy ne vedd a szádra a nevét, azt nem tudom hányadik, de mivel nem hiszek benne, így káromlom. Noha nem azzal a szánt szándékkal,hogy neki ártsak, de érted.... És szeretek paráználkodni. Na jó, ne érts félre, a barátommal szeretek, az meg nem is igazi paráznaság,de bele kellett szőnöm. - mesélem mosolyogva, mintha éppen kellemes téma lenne, amiről csacsogunk. A papokat szóba sem hozom, ezzel valahogy mindenki egyet ért.
- Tényleg? Oh én nagyon szeretnék híres lenni. - ez aztán értelmes megszólalás, de ha egyszer így van. Nem véletlen készülök színésznőnek. Minden vágyam, hogy világhírű legyek, de mondjuk nem mindegy, hogy púpsimogatás miatt, vagy mert tehetséges vagyok.
Baktattok mellette az utcán, és közben marhaságokról csacsogunk, szeretem az ilyen találkozókat, arról nem beszélve, hogy ki tudja kivel futsz össze, de inkább az érdekel mit mesél az életről. Ő az önzetlenséggel jön ma, úgy nézem ez a feladat, hogy erről okuljak.
- Mert az önzetlenség kihal lassan az empátiával karöltve. Szerettem volna kifejezni a hálám, de akkor nem így teszem. - újra vállat rántok, ezen fel is szisszenek, az oldalam kezd húzódni. Nekem fura, hogy segítenek, nem szoktak, az úton sem engednek át, az ajtót is simán rám csapják, a földön is hagytak ülni páran, sőt a bringás elcsapott és még nekem is akart jönni. Hát azt hiszem így kezd kicsit világosabb lenni nekem, hogy mit is akartam. Csak egy köszönöm italt és ennyi, de kihagyjuk.
- Neeem! - nevetem el magam, és közbe azon agyalok, hogy lehet terrorista? Az jó, remélem apám egyik ellenfele és most fognak elrabolni, na, nem paranoiázunk, nem illik.
- De az illett volna a beszélgetésbe, míg az, hogy: Helló Joshua vagyok, aki nem Jézus... az nem igazán. - lehet, hogy nem pont így hangzott el, de ez volt az üzenete és ha így nézzük így nem hangzik helyén valónak. Azért hozta szóba, mert fontosnak érezte és ebből akarva sem tudnék engedni, a témát már erősen napolom.
- Bölcs döntés. A végén arany glóriát kapsz. - kezdek kicsit oldódni, ami annak köszönhető, hogy lazul a téma, meg talán én is. Nem lehet tudni, vagy csak kezd beütni az agysérülésem, ami nincs.
- Inkább nem! - komolyan, már nem is akarok, nem vagyok én senkik hogy tanácsokkal lássam el, meg amúgy is....
Lassú léptekkel haladok, puhatolom mim és hol fáj. Lassan elérjük az utcát, amiben Nick lakik és ettől még jobb a kedvem sokkal, de sokkal jobb. A lelkem kezd felmelegedni, mosolyom is kezd ragyogni, mert a közelében vagyok.

- Nem feltétlenül- rázom a fejem.- Azt hiszem, a legtöbb ember nem szereti az őszinteséget, ezért hazudik. Azt mondja, amit véleménye szerint a másik hallani akar, és nem az őszinte véleményt. Sokan nehezen néznek szembe a hibáikkal. - A burkolt őszinteségbe csomagolt bántás kifejezésével mondjuk nem tudok mit kezdeni, de azt hiszem, értem, mire gondol. Elképzelhető, hogy valaki nyersen kimondja a véleményét, és ez a másiknak nem tetszik, vagy éppen azt mondja, amiről azt hiszi, a másik hallani szeretné, de köze nincs az igazsághoz. A lány vajon melyikre gondol?
Megnyugtat, hogy vannak olyan dolgok is, amiben egyetértünk. Úgy látom, ilyen a bűn kérdése is, bár most sem tudom teljesen, mire gondol. Az én olvasatomban ugyan nincs kis bűn, nagy bűn; inkább úgy tudnám elválasztani: szándékos, vagy ismerethiányból fakadó. De ez semmit nem jelent. A rendőr ugyanúgy ki fogja rám szabni a büntetést, ha azt állítom neki, hogy nem tudtam, hogy harmincas övezetben jobb-kéz-szabály van, mintha bevallom, hogy ismerem a KRESZ-t. Ha az ismereteim egy dologról hiányosak, és így keveredem bajba, ez nem ment fel a büntetés alól. Ezzel az erővel bárki védekezhetne: én nem tudtam, hogy nem szabad... (lopni, csalni, ölni, hazudni...)
A bűn nagysága és az érte kiszabott büntetés azonban -amíg a világ világ-örök vitatéma marad. Mert hát ki dönthet ebben a kérdésben? Néha elnagyoltnak tűnik egy-egy büntetés, máskor felhördülünk, milyen kevéssé büntetik meg azt, aki elkövetett valamit. Kapásból példákat tudnék sorolni, de nem hiszem, hogy mi ketten meg tudnánk váltani a világot. Még az sem biztos, hogy mi ketten egyezségre tudnánk jutni. Hogyan is lehetnének olyan törvények, amelyek megfelelnek mindenki igényeinek és ízlésének, lelki finomságának? Mindannyian mások vagyunk. Az viszont bizonyos, túlságosan humánusak vagyunk. Talán nem helyes, de szándékos emberölést én is így büntetnék. Azonnali halál. Minek lenne egyébként elriasztó hatása? Néhány év börtönben, egy emberi életért? Nevetséges.
- Ezek nap mint nap előfordulnak. Már be sem mondják az esti hírekben, ha jól figyelsz, mindennap láthatsz ilyet...- és az emberek nagy része érdektelenül megy el az esetek mellett. Vagy nem mer megszólalni, vagy nem is érdekli...
- Az a baj, hogy sokan érzünk így- értek vele egyet, de hangomból keserűség árad. Nem tudom, minek kellene történnie, hogy változzanak a dolgok. És attól félek, ennek még nincs vége; minden rosszabb lesz.
- Az rendben van, hogy próbálgatod a határaidat, ez az önismeret egyik alapköve, de valóban kipróbálsz olyan dolgokat, amikről tudod, másoknak nem jött be? Mondanál erre példát? - lehet, hogy megint más hajóban evezünk. Apróságok jutnak eszembe, főleg, mert a leányzó nem tűnik gonosztevőnek. Még csak a rosszindulat szikrája sem feltételezhető róla.
Megmosolyogtat, hogy őrangyalként utal rám. Nem lehetek mindig mindenhol ott, hogy megmentsem. Őt vagy másokat, mindenkit. Mindenit nem lehet megmenteni...
Arról kezdünk beszélgetni, hogy ő sem tudná betartani a törvényeket (én valamiért a tízparancsolatra asszociálok, arra gondolok), és egyből elkerekedik a szemem, amikor beszélni kezd.
- Várj, valamit félreértettem. Azt mondtad, azt kéri, imádj egy bálványt? Ki kéri? - Istenre gondol vagy a papokra? Isten pont azt mondja, ne legyünk bálványimádók... Még a kereszttől is óva intett bennünket. Úgy érzem, Hale ismeretei meglehetősen pontatlanok, de mivel nincsenek térítési szándékaim, a részletekbe - úgy érzem- nem fogok belemenni, csak ha feltétlenül szükséges.
- Ha van otthon Bibliád, csak olvasd el Mózes második könyvének a 20. részét. Ott van leírva a tízparancsolat- mondom, és fejből tudnám idézni, a mamáéktól ezt olyan gyakran hallottam: "Ne készíts magadnak faragott képmást..."...
Megmosolyogtat, ahogy a paráznaságról beszél. Akár még 50 éve is másképp gondolkodott volna erről a dologról, de be kell ismerni, felgyorsult a világunk. Manapság már nem várnak a fiatalok... A szex központi téma a lányoknál is, ezt Sebastian is mondta. És azt hiszem, ha önző vagyok, akkor belátom, vannak ennek előnyei is. (És valóban önző lennék?)
A (nem létező) púpom kapcsán azt merem mondani, nem szeretnék világszenzáció lenni. Ilyen módon biztosan nem, hiszen zavarna, ha mindenki a púpomat akarná megérinteni. De vajon a színész nem változik ikonná? Mindenki ismerni, látni, érinteni akarja őket. Ilyen szempontból akár a bálvány fogalmába is sorolható... Mama talán nem gondolt erre, vagy csak én spirázom túl, mert sosem tiltott attól, hogy játsszak vagy azzal foglalkozzak, ami örömöt okoz.
- Tényleg? Miben jeleskedsz?- kérdezem kíváncsian. Tetszik az önbizalma. Tudja, hogy mit szeretne, ki is meri mondani. Ebből a szempontból most nagyot nőtt a szememben.
Már zacskóban minden cucc, és újra magamhoz ragadtam, tekintve, hogy Halenek fájdalmat okoz az a sérülés, amit a derekára szerzett, amikor véletlenül sikerül megsértenem, hiszen nem akarom elfogadni a meghívását. Ennek kapcsán kezdünk beszélgetni az önzetlenségről.
- Látod, ebben egyetértünk. Ezt én is így látom, főleg ebben a nagy városban. Úgy tűnik, mindenki csak a saját dolgával van elfoglalva, és mindenki más teljesen közömbössé válik. Mintha egyenesen ciki volna valaki máson segíteni, ha az bajban van.
Aztán arról beszélgetünk, egy-egy szó, kifejezés mennyire félrevezeti az embert Példaként azt hozza fel, amit én mondtam neki a megismerkedésünk elején. Elnevetem magam, olyan édes, ahogy visszaidézi a szavaimat, és már világosan látom, hogyan keveredtünk bele ilyen mélyen a vallásos témába. Hitetlenkedve rázom a fejem és közben remekül szórakozom.
- Ó, ha tudnád!- nevetem el magam- Ugrattalak, mert azt mondtad, (kétszer is!), tökéletes vagyok. Senki sem tökéletes. Egyedül Jézusról tanítják, hogy az volt, de mint kiderült, te még a létezésében sem hiszel...- nem neheztelek rá ezért. Mindenkinek megvan a saját véleménye. Ebből látszik, milyen könnyű félreérteni valakit, ha nem ismerjük a nézeteit- Kérlek, felejtsük el, nem bántani akartalak vele!
Már lassan negyed órája beszélgetünk, és most derül ki, az egész beszélgetésünk máshogy is alakulhatott volna, ha akkor nem teszi rám azt a jelzőt, vagy én nem úgy reagálom le. Véletlenek... Ennek vajon mi volt a célja?
Az arany glória hallatán halkan felnevetek, nem hajtok ilyen jutalomra. Én csak boldog akarok lenni. Boldogulni. Szeretni. Szeretve lenni. Semmi magasztosság... Na jó, a rivaldafény még belefér... (bizonyos mértékek között).
Hale láthatóan oldódik mellettem, a hangja is kevésbé feszült, a beszélgetésünk is egyre természetesebbnek hat. Amikor azt kérdi, adhat-e egy tanácsot, érdeklődve fordulok felé. De aztán meggondolja magát. Nem egészen értem, miért. Tényleg kíváncsi lettem volna, mivel áll elő.
- Oké, ahogy akarod...- vonom meg a vállam. Aztán felkapom a fejem, mert ismét felszisszen- Hale, biztos, hogy jól vagy? - Bár mosolyog, mintha egy kicsit sápadtabb lenne. Nagyon remélem, hogy nincs komolyabb sérülése! Sosem bocsátanám meg magamnak, hogy nem hívtam ki hozzá az orvost... Bár még talán most sem lenne késő...

Rábólintok a szavaira, mert igaza van, de nekem az a meglátásom, hogy az őszinte dolgok fájnak az embereknek és ki szereti a fájdalmat?
- Ez igaz. Az őszinteség a sok esetben a hibákra világít rá, mert az emberek megragadják az alkalmat, hogy őszinteségbe csomagolva bántsanak meg. – legalábbis nekem ez a meglátásom. Tiszta mázli, hogy viszonylag kevés ember véleménye érdekel ilyen téren, ők pedig, remélem, amúgy is őszinték. Lehetsz valakivel őszinte, úgy, hogy finoman mondod meg neki nem alkalmas valamire, vagy hozzá csaphatod, hogy ebben te szar vagy. Van különbség.
A törvény nem ismerte nem mentesít alóla, ez egy régi-régi szabály, teljesen jogos, nem is erről beszélünk, hanem a hamis vádakról, az igaztalan büntetésről. Ha Ő hajt gyorsan ne a fiát büntessék majd meg érte. Bűn és bűnhődés egyazon testben, így az igazságos. Én néha az embereknek adnék ajándékba egy kis lelkiismeretet. Olyanoknak, akik elütnek egy kutyát és tovább mennek, halálra vernek, éheztetnek csecsemőket. Előkapnám a varázspálcám és 120 kiló lelkiismeret nyomnék az arcába. Tuti beledöglene és meg is érdemelné. De sok esetben járnék el így, sajnos ez mégis lehetetlen. De ez már a világ egy másik hatalmas problémája.
Kár, hogy a bűn nagyságáról nem beszélgetünk, mert megkérdezném, hogy ugyanakkora bűn ellopni egy zsömlét, mint megölni egy embert? Azért vannak különbségek akkor is, ha tudom, hogy a lopás is bűn, de mégsem akkora, mint valakit megfosztani az életétől.
Szeretnék ezen a dolgon tovább lépni, mert nincs köztünk találat. Különbözőek vagyunk nagyon és ez talán nem is baj. Nem mis vagyunk olyan helyzetben, hogy bárkit érdekeljen ki mit gondol. A kettőnk közötti nagy különbség abban rejlik, hogy abban a körben ahol én nőttem fel és forgolódom nap, mint nap, olyan dolgokkal találkozom, amit Ő el sem tudna képzelni. Ismerem a dolgok megmagyarázását, azt amikor, az emberek saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást, amit büntetnek, önkényeskedés címszóval, de és itt a baj, a hatóságok nem tesznek semmit. Amíg a saját férdej agyon verhet, a fiad megkéselhet, a csecsemődet elhagyhatod egy kukában… nincs miről beszélnünk. Mivel ettől nagyon rosszkedvű leszek, nem is akarok ezen agyalni.
Mégis nagyon szeretek pro kontra érvelni, beszélgetni, azért is örültem, hogy Josh talán kapható rá.
- Na jó a sajtó megint más. Láttad, az Amikor a farok csóválja című filmet? Az kottázza mindazt, amit a sajtó művel. – a filmben kitalálnak egy háborút, hogy eltereljék a figyelmet a közelgő elnökválasztásnak ama tényről, hogy az esélyes elnök jelölt félre lépett. Ilyen a média. Annyi dologról nem is tudunk, ami zajlik. Népbutítás. Semmi több.
- Tudod, rám igaz a mondás, hogy: nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam. De amúgy nem arról van szó, hogy valaki leugrott a hídról és meghalt, kipróbálom én is, vagy drogok. Hanem olyan dolgok, amiket lehetne máshogy csinálni, jobban vagy rosszabbul, ki tudja, míg nincs eredmény? – nem akarok példálózni, semmi értelme, amúgy is meddő ez a része a beszélgetésnek. Meg ahogy látom a vallás is levonul, mint az árvíz és nem is hagy maga után semmit. Így a tökéletes. Mindenki hiszi, amit eddig, senki nem lett okosabb semmivel. Sajnos én sem pedig szeretek okulni.
- De abszolúte nem bűnre gondolok, azt nem követek el….- elég ha a családom megteszi és igyekszünk szemet hunyni, mert amennyire én tudom a szemet szemért elvet részesítik előnyben, de mentség az nincs. Mégsem tehetek mást, mint együtt élek vele. A fatus meg fog szorulni, ez a dolga, vagy nem.
- Klasszikusan nem kéri. De az, hogy a saját fiát, aki mellesleg a mi bűneinkért halt meg, kínok közötti halálra ítélte és az embereket eme emlékmű elé térdelteti. Az valahol ezt sugallja. – nem és nem tudok kibékülni a keresztre feszített faszi kínjait ábrázoló mintával. A Passióról is kijöttem a moziból, mert majdnem hánytam. Minden évben csinálnék egy ilyen filmet, az a lenne a címe: Hogyan kínozzuk meg Jézust 125.
- Hiszek neked, ha nem haragszol másféle mesekönyvet olvasnék. Kicsit jobban izgat egy kalandregény, romantikus, bármi ami izgat. – elnevetem magam, nem szeretnék Bibliát olvasni, na nem mondom, hogy vele nem lapoznám át szívesen, de ahhoz kéne az átható pillantása, halk szavai, az izgalmassá tenné.
- Jól játszom különböző szerepeket. – mesélem nagyon büszkén, miközben mellette lépkedek. A Jézus téma kezd nagyon kiesni a kezeim közül, vagyis a szavaim mögül. Már igazából azt sem tudom, miről csacsogunk.
- Az egész világból hal ki, mint a férfiasság és a lovagiasság, de azt hiszem a nőiesség is esendőben van. Ala nature felborul minden. - Én is elnevetem magam, hogy ilyesmivel ugart, majd döbbenten felé pislogok, most tök újat mondott nekem.
- Komolyan? Azt tanítják Jézusról, hogy tökéletes volt? – kezdő kiskeresztény se vagyok, de ezt a büdös életben nem hallottam még. Tökéletes lett volna? Ezt a bitang nagy egot sem hittem volna, hogy valaki ezt ragassza rá. Tökéletes, mint?
Annyira elagyalok ezen, hogy átkerülök egy másik dimenzióba és azon kapom magam, hogy Josh felé fordulok, dühösen rámered, majd lekeverek neki egy akkora pofont, hogy lezsibbadnak az ujjaim.
Gőzöm nincs miért teszem, most kezdünk el feloldódni. Szegény éppen arról faggatott, hogy tutira jól vagyok én meg… A szám elé kapom a kezem, veséig vörösödöm le. Olyan zavartan pislogok, mintha bizony én kaptam volna a nyaklevest.
- Úristen. – egyes vétkezés. - Ne haragudj én csak – dadogom elkerekedett szemekkel, tuti skizónak néz. - … egy nagyon csúnya bogár mászott a füled felé és féltem, hogy… - hát mit folytassak ezen? Extra gáz. Felsegít, beszélgetünk én meg lepofozom. Sürgősen Nickhez kell bújnom, hogy kinevethessen. El kéne futni, de akkor itt marad a szatyrom és főznék. Baszki.

// Ne haragudj, Nicken verd le Smile

//

Bár értem, amit mond, mégsem értek vele egyet.
- Nem feltétlenül. Lehet, hogy az őszinteséggel egy hibádra akarnak rámutatni, de nem kell ennek feltétlenül bántónak lennie. Az igaz, hogy a kritikát nehezebben viseljük. De miért feltételezed, hogy a legtöbb kritika mögött bántó szándék áll? - Érdeklődve nézek Halere. Vajon saját tapasztalatból beszél? Nem úgy tűnik, hogy meg lehetne bántani, nagyon karakán kiscsaj. Vagy éppen azért ilyen, mert gyakran bántották? Nem tudhatom.
Oldódott közben közöttünk a hangulat, egészen barátságosan beszélgetünk. Néha összemosolygunk.
Megint egy film, amit nem láttam. Sajnálkozva rázom a fejem, amikor a filmet említi példaként. A sajtóról megvan a magam véleménye, és biztos vagyok benne, ami kicsiben el van cseszve, az bizony el van nagyban is. Olyan sok információt (sok marhaságot) tárnak a nép elé, hogy ne lássák meg a fától az erdőt. Azaz a lényeg elvész...
- De ha másképp csinálod, akkor már nem hiábavaló...- nézek rá komolyabban. Örülök neki, hogy vállalkozó, ez inkább szimpatikussá teszi, mint ellenszenvessé. Számomra az butaság, ha valaki csak azért próbál valamit megcsinálni, mert azt
hiszi, a személyén áll vagy bukik a dolog. A józanság azt sugallná, hogy mindenki jobban igyekszik csinálni valamit, mint az elődei.
- Ezt örömmel hallom- mondom neki mosolyogva, amikor azt mondja, nem követ el bűnt. Az előbb ugyan a tízparancsolat kapcsán azt mondta, nem tudja mindet betartani, de szerintem nincs is vele tisztában, mik ezek a parancsolatok. Szóba hozza ugyanis a bálványimádást, mint parancsolatot, holott éppen ezt tiltja (az Isten). Fejtegetésbe kezd, Jézus védelmében, de a magyarázata számomra nagy összevisszaság.
- Szabad mondanom valamit? - kérdezem tőle, és ha rábólint, csak akkor folytatom.- Ez egy hosszú történet... A lényeg azonban valóban az, hogy Jézus a mi bűneinkért halt meg. Meg kellett halnia, de a halálának körülményeit nem Isten rendezte így. Akkoriban a keresztre (vagy oszlopra) feszítés volt a megszokott kivégzési mód... És hidd el, Isten nem kéri, hogy hajlongj egy kereszt előtt. Számára nem az eszköz volt a fontos, hanem az áldozat. Tehát... Jézus váltságáldozatában kell hitet gyakorolnod... Érted, mit akarok mondani? - kicsit feszengve nézek rá. ahhoz képest, hogy nem vagyok vallásos, egész kis frappáns előadást nyomtam itt neki. De azt nem szeretném, ha hamis képe lenne Istenről, Jézusról vagy a vallásról...
Amikor azonban megmondom neki, hol nézhet utána a tízparancsolatnak, elég durván utasít vissza. Megpróbálom nem magamra venni, elvégre nem engem utasított el, hanem a javaslatomat.
- Nagy a paletta, kedvedre válogathatsz.. - Bevallom, nehéz olvasmány a Biblia, de tele van kalandokkal. Ha az ember nagyon akarja, még romantikát is talál benne. Sebaj, nem szállok vele vitába.
Könnyedebb témára kapcsolunk, és elárulja, szeret színészkedni (nocsak, nocsak, egy kollega!). Nem árulom el neki, hogy én is erre a pályára készülök. Lehet, hogy egyszer, valahol majd még összefutunk...
Vannak dolgok, amiken lazán túllépünk, mert egyezik a véleményünk, még akkor is, ha másképp fogalmazza meg, ahogy én tenném. És aztán megint visszakanyarodunk Jézushoz, egészen véletlenül, és először azt hiszem, hogy viccel, amikor visszakérdez, valóban tökéletes volt-e. Mintha semmit sem ért volna, amit korábban meséltem neki. Gondolkodom, hogyan magyarázzam meg legegyszerűbben, hogy értse, mégis hű maradjak az igazsághoz, és ezt találom neki mondani:
- Tökéletes Isten szemében. Bűn nélküli. Ezért tudta megváltani az emberiséget...
És akkor hatalmas pofont kever le nekem. Eláll a lélegzetem.
- Próbára akarsz tenni?- kérdem tőle, elviccelve. - Ha Jézus lennék, odatartanám a másik orcám is, de köszi, ebből egy is elég volt.
Bogár. Aha. Na jól van. Ha bogár, maximum az ő fejecskéjében, nem egy csúnya nagy, hanem sok apró.
- Jó volt veled beszélgetni. Szia- a kezébe nyomom a csomagját, és egyszerűen ott hagyom. Mi garantálja, hogy legközelebb nem rúg tökön? Szeretnék családot... majd egyszer. De még addig találkoznom kell a gyerekeim anyjával.
Hátra sem nézek, úgy szaladok tovább.

//Köszi a játékot! //

Biccentek a szavaira, értem én, hogy mit beszél, de sajnos tényleg azt tapasztalom, hogy az emberek gonoszak, vagy hülyék.
- Nem, nem azt mondom, hogy minden őszinte megmoccanás bántó, arra gondolok, amikor az emberek azt mondják; Lehetek veled őszinte? Tapasztalásiim szerint utána megbántanak. De nem arra gondolok, amikor apu például meg akar óvni... Tudod vannak azok az ember típusok, akik azt mondják őszinték... és csak simán bunkók. - biztos tudja miről beszélek. A kivételek meg erősítik a szabályt. Én azt tapasztalom, hogy a direkt őszinteség mögött általában nem jó indulat áll, ez van. De tudom miről beszél, nekem is vannak barátaim, akik próbálnak őszinték lenni, de nem mindig megy.
- Mindenesetre én elég magabiztos vagyok, szóval.... ezeket sem veszem fel. - pedig lehet néha kéne, de nem szeretem a céltalan görénységeket, így nem veszem fel. Az én szívem szabad jószág, nem könnyű beledöfni, éljen az ego.
- Pedig nagyon jó film, ajánlom figyelmedbe, ha más nem akkor a sztori miatt, megéri, persze te döntöd el mit nézel meg és mit nem. - Nick pl. nem látta a Ponyvaregényt, így simán bevette, hogy Mia Wallace vagyok. Nick... képben vagyunk. A gondolatára is összeugrik a gyomrom, elfog a kínzó vágy, hogy máris a közelében legyek, azonnal, akkor is késő lenne. Jólesően elmosolyodom, nemsokára megölelhetem, megcsókolhatom és helyre zökken minden. A gondolattól is átforrósodik az arcom.
- Látod? Pontosan. Ha valaki valamit elcsesz jobbról, te próbáld meg balról és elölről meg hátulról, mert minden de minden megoldható. - végre valami amiben nagyon egyet értünk, kezd egyre szimpatikusabbá válni a srác, végre lehet mosolyogni, nevetgélni, jókat eszme cserélni, lekoccantunk a vallás témáról. Amiben sosem fogunk egyet érteni, mert a világon senki nem ismeri az igazságot ezzel kapcsolatban, túl sok a spekuláció, hazugság, mese, ki tudja mi az igazság.
Elnevetem magam, hogy végre valami tetszik neki bennem. Tényleg kínosan ügyelek, hogy ne szegjek szabályt, nem akarom, hogy a fatusnak bármiből ki kelljen húznia, mindig azt érzékelteti, ő a császár neki kell lehajolni, mert ő ezt is megoldotta... Bah.
Szavaira, melyben azt fejtegeti, hogy Jézusnak azért kellett kínhalált halnia, mert ez volt a kor szellemisége, csak nyelek egyet. Szeretném megkérdezni, hogy a bőrlenyúzó korbácsolás is kellett, a babérkoszorú is, megszúrni a Végzet Lándzsájával, ami miatta lett az, azt is kellet? Hogy egy olyan istent védünk, aki arra kért egy férfit, hogy áldozza fel a saját fiát. Isten egy fiú gyilkos, már ez a jellegű isten. Mert más értelemben hiszek Istenben, a felsőbb erőben, a hatalmas energiában, a lélek erejébe, de az egy másik értelemben megfogalmazott Isten.
El kell fogadnia, hogy nem érdekel ez a része. Én sem erőszakolom rá Osho, Ma Ce könyvét. Mindenki eldöntheti mit olvas. Én akkor már valami izgalmasat, lebilincselőt, szép nyelvezetűt választok.
- De annyi mindent mesélnek róla, hogy egy prostit vett el? - vállat rántok, már nem nagyon érdekel a téma, mert máshogy látjuk. Szerintem Jézus egy áldozat volt, Az Isten áldozata, akivel kegyetlenül elbántak és akinek az életéről semmit sem tudunk, mit csinált teszem azt 12 éves korától 30- ige? Mert a Biblia semmit nem ír erről, viszont a Korán ír róla, na mindegy is. Nem számít.
És ekkor szegényt megütöm. A szám elé kapom a kezem, belekezdek egy magyarázatba, de.... de....
- Úgy sajnálom. - súgom elhűlten, mert magam sem tudom, hogy miért tettem, és nagyon zavart vagyok. Kár, hogy nem fejti ki a bogaras részt, esküszöm igaza van, zsizsikes vagyok.
- Én.... - tényleg össze zavarodtam, láthatóan az sem tudom, hogy hívnak. Mélán nyúlok a szatyorért és csak pislogok felé, elmondanám még hatvanszor, hogy sajnálom és ne haragudjon, de elszalad és jól teszi, valami megszállt, talán a szent lélek.
Elköszönni is elfelejtek. Lassan fordulok menetirányba és baktatok Nickhez. Alig várom, hogy megöleljen, hozzá bújjak és elmondjam, hogy örült vagyok. Vajon így is szeretni fog még? Nagyon remélem, mert nélküle tényleg megbolondulok.

// Én is nagyon köszöntem, Élveztem, noha a kari abnormális.//

karakterinformáció

» Hale & Ry - Not a day goes by
» Hale&Nick
» Where am I? ~ Hale&Nick
» Hale&Nick
» Shopping is fun? - What?! - Hale && Zin

Josh & Hale

Josh & Hale

Similar topics

Similar topics