Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Shayne Farawell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Shayne Farawell
Egyszer volt, hol nem volt...
Hozzászólások száma : 10

TémanyitásTéma: Shayne Farawell   Szer. Jún. 11 2014, 12:48


Shayne Farawell


Férfi; 29; Városlakó;





"I'm not like this and I won't be like that. If I were like this or that I wouldn't be what I am."


This is me

1985-ben születtem, egy meleg, májusi nap délelőttjén, Anglia fővárosában. Egészen tizenhárom éves koromig a gyerekek átlagos életét éltem, óvodába, majd iskolába jártam, barátkoztam, szüleim, és tanáraim türelmének határait feszegettem.
Hangos, aktív, rossz gyerek voltam, nem kezelhetetlenül, de annyira azért igen, hogy pontosan tudja mindenki ki vagyok, és mire számíthat tőlem. Épp csak a tinédzser kor küszöbén jártam, mikor apámnál, ki anyámhoz hasonlóan menő, híres, sikeres ügyvéd volt, rákot diagnosztizáltak.
Évekig küzdött ellene, nem akarta feladni, de végül a daganat győzedelmeskedett felette, s alig három rövidke évnyi harc után, szervezete felmondta a szolgálatot.
Anyám nem akart többé abban a házban élni, hol annyi boldog, kellemes időt töltött el a férfival, akit szeretett, így még pislantásnyi időm se maradt, máris kocsiban ültünk, egy új élet, új ország felé tartva. Persze nem csak elindultunk úgy bele a vakvilágba, Franciaország egy eldugott, poros kisvárosba tartottunk, rokonokhoz.
Nem akartam menni, természetesen, a városban akartam maradni, de nem volt választásom. Anyám még csak végighallgatni se volt hajlandó. Döntött és kész.
Én persze nem voltam képes csak úgy beletörődni abba, hogy valami porfészekben ragadtam, s mivel mást nem tehettem, nemtetszésemet azzal mutattam ki, hogy rossz társaságba keveredtem. Ittam, drogoztam, fűvel – fával összefeküdtem, s ez nem is változott egészen addig, míg ki nem derült, nem apám volt az egyetlen, aki rákra hajlamos.
A sokk, hogy anyámat is elveszthetem, kit annak ellenére is nagyon szerettem, hogy hajlamos volt mindent egyedül, a megkérdezésem nélkül eldönteni, épp elég volt a változáshoz. Bár nem javultam meg teljesen, nem lettem az anyukák kedvence, újra a normális, viszonylag szorgalmas emberek életét éltem.
Úgy döntöttem, orvos leszek. Az elhatározást tett is követte, s kemény munkával sikerült elérnem célom első állomását. Bekerültem az egyetemre.
A tanulóévek nem voltak könnyűek, annak ellenére is megszenvedtem a vizsgákkal, és minden mással is, hogy nem voltam buta, sőt, kifejezetten intelligens, gyors felfogóképességű diák hírében álltam, mindig is. A munka persze, ahogy az általában lenni szokott, kifizetődött, s nemsokára diplomával a kezemben szabadultam rá a világra.
A rák elleni harcra specializálódtam, első munkám mégis a kisváros kórházában vállaltam. Bár sose voltam nyugodt, békés természet, valahogy mégis megkedveltem a hely hangulatát, akárcsak a betegeket.
A munka mellett, bár közel se annyi, mint lázadó időszakomban, a társas életre is maradt időm bőségesen. Nem akartam kapcsolatokat, nem értem rá, és egyébként se olyan típusnak ismertem meg magam, ki hosszú távon képes kitartani egyetlen személy mellett. Finoman fogalmazva, hamar eluntam magam.
Michaël Ayres azonban különlegesebb volt, mint bárki más, akit előtte megismertem. Kedves, nyugodt, őszinte természete szinte azonnal megfogott, s hamar elértem, hogy ő is felfigyeljen rám. Egy évet jártunk, s ugyan az elején minden nagyon is tökéletes volt, a vége féle kezdtem úgy érezni, nekem ez így, ebben a formában, már nem elég. Nem akartam szakítani vele, kedveltem a társaságát, meg merném kockáztatni, hogy szükségem volt rá, de nem bírtam tovább némi változatosság nélkül. Megcsaltam, többször is, a következményekkel pedig egyáltalán nem törődtem.
Talán azt hittem ezt is úgy kezeli majd, ahogy bármi mást, nyugodtan, türelmesen, megbocsátón. Ami azt illeti, tényleg ezt tette, csakhogy, nem nézte el nekem a félrelépést, egyszerűen összecsomagolt és kilépett az életemből.
Hónapokig próbáltam elhitetni magammal, hogy jó ez így, hogy nincs is rá szükségem, hogy megvagyok én nélküle is. A tény viszont, hogy itt állok becsomagolt bőröndjeim fölött, arra készen, hogy egy másik városba utazzak, csak azért mert ő is ott van, kellően bizonyítja, mekkorát tévedtem. Kell nekem, vissza akarom kapni, s akár tetszik neki, akár nem, el is fogom érni, hogy megbocsásson, és visszafogadjon.



Shine on me

Milyen is vagyok én? Nehéz kérdés, legszívesebben azt mondanám, rájössz majd, ha megismersz, de, hogy lásd kivel van dolgod, íme néhány mondat jellememről.
Önző, magabiztos, akaratos. Általában efféle jelzőkkel illetnek, s be kell ismernem, aki ilyennek lát, nem is téved akkorát.
Jól ismerem magam, tudom, mire vagyok képes, mi az, ami erőmből, tudásomból kitelik. Nem adom fel könnyen, amit eltervezek, kitalálok, általában véghez is viszem, nem hagyom magam irányítani, vagy eltéríteni céljaimtól.
Viselkedésem mikéntjén sokat változtat ki az, akivel épp beszélek. Tudok barátságos, vidám, előzékeny, kedves személy lenni. Ugyanakkor ezeknek az ellenkezője is tökéletesen igaz lehet.
Nem szeretem a hazugságot, az igazság híve vagyok, még akkor is, ha az néha fájdalmas. Utálom a kétszínű embereket, kik úgy forgatják köpönyegük, hogy az nekik a lehető legjobb legyen. Persze mindenkiben megvan a kényszer, hogy olyan helyzetet teremtsen, mi neki a legmegfelelőbb, s ezzel egy bizonyos fokig nincs is semmi probléma. A túlzásba vitt ármánykodás az, mit nem bírok elviselni.
Komolyan veszem a munkámat, betegeim elsőbbséget élveznek, mindennel, és mindenkivel szemben. Fontosnak tartom, hogy olyan kényelmessé tegyük a kórházban eltöltött idejüket, amennyire csak lehet, hisz anélkül is van elég bajuk, hogy a borzalmas, vállalhatatlan színvonal miatt fájjon a fejük.
Nem vetem meg az italt, a szórakozást, ahogy az egyéjszakás kalandokat se. Nem teszek különbséget nők és férfiak között, egyetlen fontos tényező van csupán, hogy külsejük elérjen egy bizonyos szintet.
Nem vagyok hűséges típus, nem mutathatok fel túl sok hosszú távú kapcsolatot, nem szeretem a kötöttséget, s eddig senkit nem találtam, kivel el tudnék képzelni többet is, egyetlen éjszakánál, vagy rövidebb együttélésnél.
Pontosabban talán mégiscsak akad itt valaki, de míg nem járok utána alaposabban, nem merem határozottan kijelenteni, így van-e.



Show a little more

~ Részletek ~

„Percek óta csak állok, arcomon az értelem leghalványabb jele nélkül, és csak pislogok arra a pontra, ahol nem sokkal ezelőtt még Ő állt.
Gondolkozok, merengek, és nem értem. Tényleg nem. Mi a fene történt itt az előbb? Bevallottam a megcsalást, igen, de hát ő kérdezett rá, mi mást mondhattam volna? Nem is magyarázkodtam. Minek? Nem sajnáltam akkor se, és nem sajnálom most se. Érdeklődtek irántam, jól néztek ki, és megkértek, töltsek velük egy éjszakát. Csak egyetlen egyet, érzelem, és minden más nélkül, csupán az élvezetért. Ez még nem akkora bűn nem igaz? Vagy mégiscsak?
Az ajtó felé pillantok, és sóhajtok. Hát úgy tűnik mégse olyan kis semmiség volt ez az egész, mint azt gondoltam. Talán másképp kellett volna kezelni, vagy úgy kellett volna tennem, mintha komolyan megbántam volna? Bizonygatnom kellett volna, hogy nem fordul elő többet?
Rosszul reagáltam, azt hiszem, de Őt se értem. Nem kiabált, nem hisztizett, még csak a hangját se emelte fel. Kedves, és barátságos volt, mint mindig. Én pedig azt hittem megbocsát majd, mint mindig. De nem, fogta magát, elbúcsúzott, és lelépett.
Újabb mély sóhaj szakad fel torkomból, s ismét megcsóválom a fejem. Végül mobilomért nyúlok, és gondolkozás nélkül tárcsázom egyik ismerősöm. Erre az egészre inni kell, sokat.”

„ - Akarom! – két tenyérrel támaszkodok főnököm asztalára, a papírhalmokkal, és udvariassággal mit se törődve. Ő természetesen elég jól ismer már, hisz rezidens korom óta bosszantom, így csak sóhajt egyet, és felpillant rám.
- Parancsolsz? – kérdezi nyugodt, barátságos hangon, mire csak egy fintorgást, és fejrázást kap válaszként. Kezdetben legalábbis.
- A-ka-rom! – szótagolom, de persze, hogy nem érti, még mindig nem, így kénytelen vagyok jobban megmagyarázni kicsit. – Azt a munkát, kell nekem.  – türelmes vagyok, tényleg, nagyon, de az a jó öt perc, amíg kedves mosollyal az arcán méreget, már nekem is sok. Egyébként is utálom, mikor ezt csinálja, mintha a fejembe látna, mintha pontosan tudná, milyen indokaim vannak.
Pedig hogy lenne ez lehetséges? Nem beszéltem neki a magánéletemről, ahogy arról se, hogy a férfi, akivel nem olyan rég együtt jártam, csak úgy fogta magát és lelépett. Jó hát talán túlzás volt megcsalni, bár nem értem miért reagált erre így. Végül is csak párszor történt meg, úgy ötször, vagy hatszor. Maximum.
De most nem is ez a lényeg, hanem főnököm, ki még mindig csak néz, és mosolyog. Én pedig már épp azt tervezem, hogy fogom ráborítani az asztalát, mikor végül mégiscsak megszólal.
Alig tíz perces megbeszélés után pedig elégedett vigyorral sétálok ki az irodából. A munka az enyém, no nem hivatalosan még, de az lesz, hamarosan.”

„ - Miért nem szóltál? – hallom a magas, női hangot valahonnan a fejem fölül, mire sóhajtva felpillantok bőröndömből. Még nem visít, vagy nyavalyog, de határozottan közel áll hozzá.
- Minek kellett volna? – kérdezek vissza, de azonnal meg is bánom, ahogy látom, miként vörösödik el a feje. Hangtalanul nyögve masszírozom meg orrnyergemet, ő pedig máris kiabálni kezd. Ha megnyúznának se tudnám megmondani mit beszél, egyetlen szavát se hallom, csupán szórakozottan figyelem, ahogy fel-alá járkál, és hadonászik.
Nem igazán értem, mi a problémája, alig néhány hónapja találkoztunk, és még csak nem is járunk. Szerintem legalábbis, de ezek szerint ő egész másképp gondolja. Pazar, most magyarázhatom el ezt is.
- Nézd, kaptam egy új munkát, egy jó melót. Sok pénz, meleg, nyüzsgő hely. – és Ő is, de ezt nyilván nem fogom elárulni. Az kéne még csak, hogy emiatt is végighallgassak egy újabb rinyálást. Márpedig határozottan nem úsznám meg.
- Akkor ennyi? – sziszegi, és én gondolkozás nélkül bólintok. Laura pedig úgy vágja hozzám az első keze ügyébe kerülő tárgyat, ami nem mellesleg a hajszárítóm, hogy épp csak fél pillanatnyi időm marad kitérni előle.
Amint visszanyerem egyensúlyom, már csak néhány szőke tincset látok kilibbenni a szobából, mit hamarosan olyan hangos ajtócsapódás követ, hogy komolyan gyanítom, ezt levonják majd a kauciómból.”



TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0
Vissza az elejére Go down
Hyun Zin Woo
Városlakó
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 2332

TémanyitásTéma: Re: Shayne Farawell   Csüt. Jún. 12 2014, 08:05

Elfogadva

Isten hozott az Angyalok Városába, azon belül is a csillagok közé! Jó hogy van az oldalon egy orvos is, alkalomadtán ha nincs ellene kifogásod, majd meg is látogatlak. Na szóval, hogy tetszett, és nem akarlak feltartani, úgyhogy nyomás foglalni, aztán hódítsd meg a játékteret (és Michaëlt, meg akit még akarsz)!



Nyilvántartás és avatarfoglaló
Karaktertabló


_________________

Vissza az elejére Go down
http://frances.hungarianforum.com
 

Shayne Farawell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Meseszereplők karakterlapjai-