Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Vas. Jún. 15 2014, 19:26

Remekül haladunk a ló körüli munkálatokkal, Principessa pedig élvezi, hogy ő van a középpontban. Lazán, feszültségektől mentesen tudunk beszélgetni, és újra érzem, ahogy felerősödik bennem a vonzódás. Talán benne is. Nem merek rákérdezni, mi van a barátnőjével, élvezem, hogy nyugodtan, jó hangulatban telnek a közös perceink. Nem áll szándékomban bombát robbantani a friss és törékeny békében.
A patakaparás fortélyait hamar elsajátítja és az én kis hercegnőm immár teljesen tisztán ragyog a napfényben. Kézfejemmel megtörlöm a homlokom és mosolyogva figyelem, ahogy Joshua a derekát lazítja. Látom, ahogy ajkát nedvesíti és körülnéz, miután ős is megtörli homlokát. Biztosan szomjas, ennek félreérthetetlen jeleit mutatja és nem is csodálom, jó időnk van ma.
- Szólhattál volna. – csodálkozom rá, de mosolygok; tetszik a szófordulat. Finoman érintem a karját, érzem bőre melegét és ujjbegyeim bizseregnek, amikor eltávolodok tőle. Visszanézek a vállam fölött, de szinte nem is látom őt; fantáziám arcpirító képeket vetít elém és ismét rá kell döbbennem, hogy jobban teszem, ha kontroll alatt tartom vágyaimat. Még elijesztem szegény fiút a vad kiéhezettségemmel.
Hallani vélem lépteit mögöttem, de nem nézek hátra. Lassan, ringó csípővel sétálok végig az istállón, élvezem a hűvös levegő simogatását a bőrömön. Az istálló végében Szent Grálként pihen az ásványvíz. Persze nem az élet vizét tárolom benne, nem is igazán vágyom rá, de azért megmosolyogtat a hasonlatom. Torkom azóta szárazon szorul össze, hogy Joshua hátához simultam, de most már elviselhetetlenül kínoz a folyadékhiány. Bunkóság vagy nem, én iszom előbb a vízből, mert úgy érzem, megszólalni is képtelen lennék egy korty víz nélkül. Hátamat a falnak vetem és nagyot húzok az üvegből. Látom, ahogy Szélvészt keresi, akit időközben kivittek a boxából. Az üveget a bal kezemben tartom, fejemet a falnak támasztom és lustán félig leeresztett szempilláim alól figyelem, ahogy közeledik. Mint egy nagymacska, aki prédára vadászik, egyre közelebb és közelebb jön. Alig pár centire áll meg tőlem és én felszegem az állam, hogy a szemébe tudjak nézni. Hangja megrepteti a pillangókat a gyomromban, lágyan búg a fülemben és tarkómon meredezni kezdenek a hajszálak. Közel van, túl közel. Így nem fogok tudni megálljt parancsolni a vágyaimnak. Képtelen vagyok válaszolni. Az imént ittam egy kortyot, de a szám most ismét csontszáraz, bár egészen más okokból; már nem a vízre szomjazom. Rá szomjazom, az ízét akarom érezni az ajkamon, nyelvemmel végigsimítani az ajkán, finoman megharapni, ahogy megígértem neki korábban… Kisimít egy tincset a homlokomból, érintése nyomán felizzik a bőröm, én pedig az ajkamba harapok. Nem engedem el a tekintetét, ahogy közelebb hajol. Homlokunk, orrunk összeér, ajkaim önkéntelenül szétnyílnak kicsit. Reszketve veszem a levegőt, kívánom, akarom a csókját.
Elsötétül a világ, kizárok mindent rajta kívül. Jobb kezem magától emelkedik fel és tarkóján a hajába fúródnak az ujjaim. Lehunyom a szemem, ahogy ajkaink találkoznak. Csókja lágy, és ezúttal nem csapok le rá úgy, mint egy éhes ragadozó. Ajkam puhán simul az övére, jobb kezem ujjai ökölbe szorulnak a tarkóján és kicsit magam felé húzom a fejét. Elmélyítem a csókot, aztán finoman fogaim közé veszem az alsó ajkát és gyengéden meghúzom. Bal kezemmel átkarolom a nyakát és… sikeresen magunkra öntök egy adag hideg vizet. Bőven jut Joshua mellkasára, de az én dekoltázsom is nedvesen csillog a félhomályban.
- Basszus, ne haragudj! – kiáltok fel, ahogy szétválunk. Idegesen a hajamba túrok. Hogy lehetek ennyire béna? Őszintén remélem, hogy nem harapja le érte a fejem, elvégre a kalapját már sikerült tönkretennem... Ha jobban belegondolok, akár direkt is csinálhattam volna; talán leveszi a pólóját és kiderülne, tényleg olyan teste van-e, amilyet elképzeltem.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 18:10

Közösen dolgozunk, nem is nagyon figyelek másra. Nem tagadom, sokszor megakad rajta a szemem. Egyszerűen csak jól esik nézni. Látszik, hogy jól érzi magát, hogy élvezi, amit csinál. Összhangban van magával, a környezetével, még a lovával is. Még velem is. Itt és most, ilyen körülmények között. Felszabadít, hogy nincsenek olyan elvárásai, amiknek ne tudnék megfelelni. A feladatokat, amiket rám bíz, körültekintően magyarázza el és vezeti be. van időm felkészülni, tanulni... és aztán bizonyítani. Nem akad ki, ha valamit nem jól csinálok, rámutat a hibáimra, és megmutatja, hogyan küszöböljem ki őket. Bár ilyen egyszerű lenne az élet más területén is!
- Eddig eszembe se jutott- mondom mosolyogva, és valóban így van. Nem jutott eszembe a szomjúságom, míg le nem tettük a munkát, és eszembe nem jutott testi valóm. Eddig a ló volt középpontban (és néha Elenore). Megvonom a vállam. Nem szívesen szakítottam volna meg a feladatsort olyan apróságokkal, mint az ivás. Kibírtam. Bírnám tovább is, ha szükséges lenne.
Szótlanul hív magával az istállóba, én pedig követem. Egy pillanatra benézek Szélvész boxába, de az üresen áll, és én máris megyek a lány után, aki már a falnál áll, és iszik egy üvegből. Közelebb lépek hozzá. Mint egy mágnes, úgy húz magához. Megyek, mint akit megbabonáztak. Elakad tőle a lélegzetem, olyan szép, ahogy áll a szűrt fényben, kipirult arccal, csillogó szemmel, nedves hajtincsekkel a homlokában. Érintenem kell. És aztán megcsókolni.
Az ujjai a hajamba túrnak, a szája szétnyílik az érintésemre. Mennyivel más ez a csók, mint amit nálam váltottunk! Most is közelebb húz magához, mintha többet szeretne belőlem, ráharap az alsó ajkamra és meghúzza azt, mégsem okoz fájdalmat. Bátrabban tapadok én is: szám a szájára, tenyerem a derekára, majd a fenekére feszül. Hirtelen hideg nedvesség lepi be a mellkasom, érzem, hogy Elenore is kap belőle, kissé riadtan engedem lazábbra a kezem (de őt nem engedem el), ő rémülten kér bocsánatot. A hajába túr, elenged.
- Ez aztán váratlan fordulat- nevetem el magam, aztán az üveg után nyúlok- Kaphatok belőle így is? - a számhoz emelem az üveget, és ha bólint, meghúzom, fél kezem még mindig Elenore derekán tartva.
- Ez igen-igen jól esett!- sóhajtom elégedetten és mosolyogva megkérdezem- Kérsz még?
Felé nyújtom az üveget, de cselre készülök. Nem szerzi meg azt tőlem olyan könnyen. Nem érdekel, hogy vizes vagyok. Izgat, hogy ő vizes. Az előbbi csókjától tombolnak a hormonjaim, akarok még, akarok játszani, csókolni, nevetni. Vele. Akarom őt.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 20:07

Attól a pillanattól kezdve, hogy mellkasom a hátának feszült, harcolnom kell vágyaimmal, hogy ne vessem rá magam azonnal. Talán hiba volt engednem pillanatnyi vonzódásomnak, mert most kegyetlen űrt érzek. Hiányzik az érintése, akár csak olyan finoman is, mint a koncerten, felrémlik első csókunk, melyet a lakásán váltottunk és most fájdalmas hiány kínoz, mert elléptem mögüle. A ló is kettőnk közé kerül, bár ez szándékos; távolságot kell tartanom, különben még kitiltanának a lovardából közszemérem sértésért…
Remek tanítvány, és ezt nem csak azért mondom, mert gyorsan és könnyedén tanul, hanem azért is, mert van mit néznem, amikor dolgozik. Arca hihetetlenül komoly, ahogy koncentrál, megmosolyogtat, ahogy homlokát ráncolja. Nem tudom megállapítani, hogy a koncentrálástól, vagy a Nap éles fényétől grimaszol. Ahogy Principessa patáit pucolja, ismét alkalmam adódik, hogy megcsodáljam szemrevaló hátsóját. Ha nem éppen a kényes hátsó patáknál állna, biztosan rámarkolnék, de nem kockáztatok; ha ijedtében megugrana, megijesztené a lovat és csak a jó ég tudja, mi történne azután.
Szomjas, látom én, el is hiszem. Ahogy az istálló felé indulok, újra legyőznek saját vágyaim, rést hagytam a védelmemen, és végigsimítok a karján, hogy aztán úgy nézzek hátra a vállam felett, ahogy azt kell. Ismerem már magamat elég jól, tudom, hogy mi az a pillantás, aminek még soha senki nem tudott ellenállni. És most is működik. Nem látom, csak hallom, érzem, ahogy követ. A hátamban érzem a tekintetét és borzongás fut végig a gerincem mentén. Kezemben az üveggel, a falnak dőlve figyelem, ahogy közeledik. Testemet hűti a fal és a hideg víz, amit iszom, de vérem forr. Figyelek, végigfuttatom közeledő alakján a tekintetem és ajkam mosolyra húzódik. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz bátor; a helyzet adott, hogy történjen valami, én nem fogom megakadályozni semmiben. Minden rajta áll, hogy ő mit akar, mennyire bátor.
Megáll előttem, lélegzetem elakad, ahogy közelebb hajol. Lágyan csókol, szinte túl lágyan, finoman közelebb húzom, mélyítem a csókot, játszom vele. Harapom, húzom, de csak amennyire kell az izgalomhoz. Nem áll szándékomban fájdalmat okozni neki, annak ellenére, hogy én szinte fájdalmasan vágyom többre. Megérzem a kezét a derekamon, aztán a fenekemre csúszik és érzem, ahogy ujjaim szorosabbra fonódnak a hajában, finoman húzom tincseit. Mellkasom most mellkasának feszül, légzésem felületessé válik, és bár legszívesebben vadul csókolnám, ajkunk csak finoman kóstolgatja a másikat.
Szó szerint hidegzuhanyként ér, amikor magunkra öntök kb fél liter vizet. Önkéntelenül húzódom el tőle, de érzem, hogy ő nem enged el; keze még mindig a derekamon pihen és megakadályozza, hogy ellépjek tőle. Kétségbeesetten pillantok rá, iszonyú kínos, hogy ilyen béna vagyok, de ő csak nevet. Én is mosolygok, aztán nevetve rázom meg a fejem.
- Nem, nem kaphatsz, hiszen már megkínáltalak. Igazán nem értem, hogy ez miért nem elég neked! – közelebb lépek hozzá, átkarolom a derekát és államat a mellkasának támasztom. Figyelem, ahogy iszik, és a csóktól felbátorodva finoman a torkára csókolok, amikor elveszi a szájától az üveget, hogy nyeljen. Bőrének izzadságtól sós íze mintha afrodiziákum lenne. Illatát mélyen letüdőzöm, raktározom, ki tudja, mikor bújhatok hozzá legközelebb. Aztán kicsit hátrébb lépek, hogy a szemébe tudjak nézni. Félrebillentem a fejem, ahogy felém nyújtja az üveget. Tekintete nyílt, kissé csibészesen csillog, de nem tudom, hogy ez a reakciója a viselkedésemre, vagy forgat valamit abban a kreatív kis fejében. Csak egy módon derülhet ki…
- Igen, kérek szépen. – felelem, de engem sem kell félteni; nem a vízre gondolok, ezért nem is nyúlok a palack felé. A csókjára gondolok, ajkaira. Rá. Őt akarom, itt és most, a következményekkel nem törődve. Vérem száguld az ereimben, szívem félrekalimpál mellkasomban. A dekoltázsomra ömlött víz, szinte sisteregve párolog, úgy tüzel a testem. Mire vár még? Szomjazom!
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 21:09

Ahogy Principessával végzünk, inni hív. Kinevet, hogy nem szóltam korábban a szomjúságomról, de eddig én nem foglalkoztam vele. Ha dolgozom, dolgozom, elvakult vagyok és maximalista, ezt még Zin is tudja, pedig vele csak újságot hordtam ki. Követem őt, amikor a szemével magával hív. Nem tartom különlegesnek a dolgot, az a pillantás mindenkit arra sarkallt volna, hogy menjen.
Már a falnál áll, amikor utol érem, és amikor leengedi a szájáról az üveget, olyan ellenállhatatlan, hogy megcsókolom. A szája hűvös, aztán forró, lágy, mint a vaj, és halványan menthol íze van. Dohányzik, jut eszembe, de most még ez sem zavar. Átölel, bátorít. Megölelem, ellazulok, a csókom elmélyül. Furcsa dolgot tesz, ráharap az alsó ajkamra, de nem ettől lepődök meg igazán, hanem a nyakamba zúduló hideg víztől.
Kicsit szétrebbennünk, először azt hiszem, az a fickó szórakozik és próbál ránk ijeszteni, aki olyan gunyorosan nézett ránk, amikor a karám felé sétáltunk, de aztán Elenore kér bocsánatot, és rájövök, ő öntött véletlenül nyakon. Elnevetem magam, nem ilyen módon akartam lehűlni, és elkérem tőle az üveget, hogy igyak. Semmi tragédia nem történt, nem tud megriasztani egy kis víz.
Annak ellenére, hogy elutasít, én meghúzom az üveget (valóban szomjas vagyok), közben ő átkarol, és megpuszilja a nyakamat. Beleborzongok az érintésébe. Egyszerre hűt a víz, és érzem tüzes ajkát a bőrömön. A derekát szorosan tartom, közel is állunk a falhoz, nem nagyon van hova menekülni. Vizesek vagyunk; a felsője rátapad a mellkasára, még jobban kiemelve formás idomait. Őrületesen szexi.
Muszáj játszanom vele, incselkednem, hergelnem... Az ötlet adja magát. Felkínálom neki az üveget, legalábbis felé nyújtom, de nem áll szándékomban odaadni neki. Megláthatja a csibészséget a szememben, mert félrebillenti a fejét, mintha tudná, hogy készülök valamire.
- Bíznod kell bennem- Deja vu. Elmosolyodom.
Az üveget közel emelem a szájához, de nem érintem hozzá, néhány centivel magasabbról kezdem dönteni az üveget, mintha meg akarnám itatni. Hogy kényelmesebben tudjam tartani őt és az üveget, illetve ő nekem tudjon dőlni, egy lépésnyivel mögé csúszok, így a fejét a bal vállamnak tudja dönteni, ahogy jobb kézzel csorgatom a szájába a vizet. Már ha nyitja a száját. Már ha bízik bennem...
Csak akkor szólok rá, ha nem értené a szándékomat:
- Döntsd nekem a fejed és nyisd ki a szád... - az én szám is elnyílik, úgy koncentrálok.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 22:04

Testünk szorosan egymáshoz préselődik. Én a fejét húzom lefelé, ő a fenekemnél fogva húzza csípőmet magához. Megfeledkezem a palackról a kezemben és sikeresen nyakon öntöm magunkat. Gondolatban gunyorosan megveregetem saját vállamat: Gratulálok, O’Hara! – ahogy kedves gimis tanárom mondta volna. Nem szerettük egymást…
Legszívesebben hátraugranék, de még szerencse, hogy derekamnál fogva megtart, különben csúnyán koppantam volna a falon. Kiszalad a számon egy bosszús felkiáltás, de aztán összenevetünk. Megnyugszom, - már amennyire meg lehet nyugodni ennyire felhúzott állapotban - hogy nem veri ki a balhét. Kiveszi a kezemből a palackot, és úgy érzem, nála biztonságban lesz. Engedélyt kér, hogy beleihasson, ami vicc, és nem is tudok rá komolyan válaszolni. Hátraveti a fejét, ahogy iszik, és én nem tudok ellenállni a kísértésnek, de nem is akarok. Közelebb lépek, hozzá simulok, akár egy kiscica, mint Nora. Felkínálkozó torka vonz, mintha vámpír lennék, le sem tudom venni róla a szemem. Dereka köré fonom a karjaimat és finoman megcsókolom a nyakát. Lágy, puha csókot kap, de nyelvemmel finoman végigsimítok bőrén. Érezze a törődést. Érzem, ahogy szabad karja szorosabban tart, ebből tudom, hogy tetszik neki a tanóra spontán folytatása. Ellépnék tőle, de nem hagy túl nagy mozgásteret, épp csak annyit, hogy a szemébe tudjak nézni. Érzem, ahogy vizes felsőm rám tapad, mintha vákuum szippantotta volna a testemre. Kezemet a mellkasára fektetem, hogy egy kicsit hátrébb dőljek, hogy jobban lássam az arcát, mellkasom kissé megemelkedik a mozdulattól.
- Bízzak benned? – kicsit összehúzom a szemöldökömet, de mosolyom nem halványul – Mintha ezt már ellőtted volna valamikor, nem? – ránevetek, de természetesen beadom a derekam. Játszunk hát!
- Tudod, mit? Bízom benned! – rákacsintok és várom, milyen játékot eszelt ki mára.
Mögém lép, és utasít. Fejemet a vállának döntöm, élvezek minden pillanatot, amikor hozzásimulhatok, és persze szeretem feszegetni a határokat is; homorítok, hogy fenekem ágyékának nyomódjon, de szinte azonnal meg is próbálom róla elterelni a figyelmét: - Szóval azt akarod, hogy nyissam ki a szám? – szemem sarkából megpróbálok ránézni, és közben finoman végighúzom nyelvemet a felső ajkamon. Na, jó, ezért megérdemelném, hogy a fejemre öntse a vizet… - Nyugi, jó kislány leszek, de csak akkor, ha kapok érte jutalmat. – mondom még, aztán finoman szétnyílnak az ajkaim, és várom a következő feladatot.
Szívem hevesen ver, érzem, ahogy pulzusom a nyakamon lüktet. Mondjuk ez a kifacsart testhelyzet is bele játszik, de állapotom nagyrészt a mögöttem álló helyes pasinak köszönhető. Izgatott vagyok, és kicsit félek is. Vajon mit fog művelni velem?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 22:24

Inni indulunk az istállóba, de nem csak a víz iránti szomjunk oldjuk. Kapunk egymásból is. Örülök, hogy hagyja, hogy megízleljem az ajkait. kellett a lágy csókja, tudni akartam, ez milyen. Amikor az otthonomban lekapott, csak egy rövid villanás volt, egy joker a pakli kártyából, ami bármivel helyettesíthető, amiről még nem tudom, micsoda, ha nincs mellette másik lap. Finom a szája. Egyetlen pici negatívum a nikotin, de mentségére legyen szólva, legalább mentholosat szív.
Véletlenül önt le vízzel, ahogy megijed, rögtön tudom, ezt nem lehet megjátszani (vagy ördögien jó színésznő lehetne), és én nem haragszom rá. Nem is tudom, ez eszébe jutott-e. Elnevetjük a dolgot, aztán a számba is kérek vizet. Iszok, közben ő megpuszil, és közben el nem engedjük egymást.
Megint játszani szeretnék vele, és éppen úgy, mint a koncert előtt, a bizalmát kérem.
- Megbántad, hogy akkor bíztál?- kérdezem tőle komolyan, de tudom a választ. Ha megbánta volna, nem lennénk itt. Nem viselkedne így. Nem adna új esélyt.
Elmondom neki, mire gondoltam, és segítek neki helyezkedni, bár amikor a teljes testét akarja nekem dönteni, kicsit igazítok rajta.
- Inkább így..., egy kicsit féloldalasan...- Tökéletes. Tökéletesen hozzáférek és rálátok.
Totál be vagyok csavarodva. Bal kézzel ölelem a derekát. Jobb kezemben van a víz, néhány centivel a szája fölött kezdem dönteni, és ha kinyitja a száját...
- Jutalmat? - sóhajtom. Ó, könyörgöm, ne zökkents ki. Megígérek bármit- Amit csak szeretnél...- Könnyelmű ígéret, de nagyon vágyom rá.
ha elnyitja végre a száját, bele csorgatok egy kis vizet, és mielőtt lenyelné, megcsókolom, óvatosan és viszonylag röviden. Aztán vizet öntök a saját számba, ismét a szájára tapasztva a szám, rá bízva, iszik-e a számból, vagy sem. Megint az ő szája jön, és ahogy a szájába öntöm a vizet, meg is csókolom mellette, a víz nagy része így a mellkasára folyik, a pólójára, a mellére...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 16 2014, 23:03

Játék, játék, játék! Imádom, hogy ilyen játékos, bár jobban örülnék, ha nem húznánk az időt. Igaz, még csak ismerkedünk, nem eshetünk egymásnak csak úgy. Ugye? Hálát adok az égnek és a józan eszemnek, hogy elrágcsáltam egy rágót a legutóbbi cigim és a csókunk között. Bár, ha bármi is lesz köztünk, ezzel meg kell barátkoznia. A kaja és a szex utáni ciginél nincs jobb, és ezzel nem lehet vitába szállni! Ez tény.
- A karjaidban tartanál most, ha megbántam volna? – kérdezek vissza és hatalmas, ártatlan szemeket meresztek rá.
Nekidőlök, ahogy kéri, de mégis félreérthettem valamit, mert másképp igazítja a testem, kicsit oldalvást. Felpillantok, és már mindent értek. Igen, tudom, hogy így remek a kilátás, de ez az egész csak egy apró mosolyt csal az arcomra. Más körülmények között biztos nem örülnék neki, de hát nem tudok neki nemet mondani. Legalábbis ma nem. Megdöntve tartja a palackot, sejtem, mire készül, de teszem az értetlent. Hagyom, hadd csinálja, ahogy akarja, ez most az ő játéka. Eddig én játszottam vele, ideje, hogy visszakapjam. Bal keze a derekamon, és szinte belesimulok, ahogy szorosan tart. Jutalmat kérek, hiszen ez jár, nem? Aki jól viselkedik, azt meg szokás dicsérni. Amit csak szeretnék? Nagyon jó, de mit is szeretnék? Egy újabb találkozót? Az meglesz, szüksége lesz a tanórákra. Egy éjszakát? Kettőt? Többet? Mit is akarok? Jó lenne, ha legalább én tudnám…
- Biztos vagy benne? – kérdezek vissza – Mi van, ha olyat kérek, amit nem tudsz, vagy nem akarsz teljesíteni? Ennyire bízol bennem?
Miért, Elee, miért bizonytalanítod el? Miért nem tudod befogni a szádat? Miért? Hiszen vágysz rá, akarod, kívánod. Miért vagy ennyire hülye?
- Ne is figyelj arra, amit mondok! Elvetted az eszem… - sóhajtok és megadom magam. Fejemet a vállának döntöm, és nyitott szájjal várom, hogy történjen valami.
Hideg víz csordogál a számba. Komolyan? Az egész hercehurca azért volt, hogy megitasson? Mielőtt felháborodhatnék, megcsókol. Rövid, lágy csók, szinte szűkölök a folytatásért, amikor elengedi az ajkam. Felnézek és látom, iszik egy kortyot, aztán ismét lecsapnak az ajkai. Szájából átcsorog a víz az enyémbe és a gravitáció, meg az élettani reflexek elintézik, hogy a szájából igyak. Máskor ennél sokkal szorosabb ismeretségre lenne szükségem, hogy ilyet tegyek, de ma valahogy nagyon engedékeny hangulatomban talál. Ismét elhagyja az ajkam, de a következő pillanatban vissza is tér; ezúttal egyszerre csókol és önti a vizet. Érzem, ahogy a hideg víz lecsorog az államon és megnedvesíti a mellkasom. Jobb kezemmel felnyúlok, kicsit hátrafelé, és megragadom a tarkóját. Ha játszunk, hát játsszunk komolyan. Nem engedem, hogy elhúzódjon, élvezem a csókját, finoman, érzékien játszunk egymással, testemen jóleső feszültség fut végig, amikor nyelvünk összeér. Közben hagyom, hadd csorgassa a vizet a mellkasomra, egyértelművé váltak a szándékai. Elengedem, levegőhöz kell jutnunk. Szembe fordulok vele, karomat a nyaka köré fonom és kacéran rámosolygok.
- Tudod, egyszerűbb lett volna, ha megkérsz, játsszunk vizes póló versenyt. – hozzá simulok, melleim kemény mellkasának nyomódnak, és kicsit megemelkednek. Oldalra billentem a fejem és lágyan nyaka finom bőrébe harapok. Incselkedek, húzom az agyát, holott legszívesebben letépném róla a pólót. De ez az átkozott kantáros nadrág… Honnan szedte ezt az ötletet, nem is értem!
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Kedd. Jún. 17 2014, 01:06

Gyorsabban oltom a szomjam vele, mint a vízzel, és hamarabb lesz a pólóm vizes, mint a torkom. De aztán iszok, oltva szomjamat. Nem minden oltható ki ilyen egyszerűen. Tovább szeretnék lépni vele.
Egyfajta bizalomjátékra hívom, hogy kiderüljön, csak a vágy hajtja felém, vagy valóban bízik bennem valamennyire, avagy kedvel, érez-e irántam valamit.
- Bizalomért bizalmat cserébe. Kérhetsz bármit, ha rajtam áll, teljesítem- mondom ki még azután is, hogy visszavonná a szavait. Szeretném, ha tudná, én is komolyan gondolom. Nem csak pillanatnyi elmezavar hatása alatt ígérgetek felelőtlenül. Aztán hogy majd megbánom-e... Ez csak a jövő zenéje. Megfordul a fejemben, szavainak mennyi köze lehet ahhoz, amit tud (vagy tudni vél) rólam.
Sebastian sokkal tapasztaltabb, mint én, és a vele való beszélgetések kapcsán oda jutottam, kockáztatni kell. Kockáztatni a munkában, a magánéletben, az üzletben, legyen bármiről szó. Bár megégetni magam nem akarom, Elenore-ral kapcsolatban semmiféle félelmem nincsen. Igaz, nem tudom, ő független-e, de gyanítom, hogy igen. Furcsa fintora lenne a sorsnak, ha mindazok után, amin átmentünk, kiderülne, neki van valakije.
Tulajdonképpen meg sem fordul a fejemben, hogy nevetségesnek tart. Számomra, amit teszünk, egyfajta intimitást feltételez, számára az egész nem más, csak egy buta játék. Ráadásul a szándékaimat is félreérti, nagy szerencse, hogy nem látok a fejébe.
Ahogy a kezét a tarkómra vezeti, és rátapad a számra, furcsa borzongás jár át. Az irányítást kezdi kivenni a kezeim közül és ez egyszerre izgat és ijeszt meg. A csókkal nincs bajom. Azzal sincs, hogy szembe fordul velem és átkarolja a nyakam. A szavai elgondolkodtatnak. Mintha egy vészcsengő szólna a fejemben.
- Talán majd egy másik alkalommal...- mondom neki és rá kacsintok.
Lehet, hogy igaza van. Csak kérnem kell, és teljesül a kívánságom? Lehet, olyan előadást rittyentett volna nekem, hogy a tíz ujjam is megnyalom, de én rá voltam kíváncsi, a reakcióira, arra, hogyan reagál az érintésemre, a csókomra, a testemre. Nem szeretném újra félre érteni a jelzéseit. Nem szeretném, ha ő értene félre. Sebastian szerint - és biztos, hogy igaza van- vannak nők, akiknek fontos, sőt elsődleges a szex. Bár, ha jól emlékszem, Heilyvel kapcsolatban mondta, most sokkal inkább vonatkoztatom Elenorera. Sokkal érettebbnek és tapasztaltabbnak tűnik Heilynél.
Incselkedik velem, őrülten izgat, nem tudom minden szavát komolyan venni. Amikor a nyakamba harap, rámarkolok a fenekére, közelebb húzom őt a csípőmhöz. Ha abbahagyja a nyakam harapdálását, én is megkóstolom az övét. Vizes nyakáról a számmal itatom fel a vizet. A fülébe suttogom (mintha ezt szeretné):
- Mi legyen a jutalmad, jó kislány? - Ahogy ő az alsó ajkamat, most én fogom meg óvatosan a fogaimmal a fülcimpáját. Óvatosan kezdem húzni...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Kedd. Jún. 17 2014, 02:06

Biztosítom a bizalmamról, és a jutalmam körül forognak a gondolataim. Hülyeséget kérdezek, és próbálom elütni egy ócska poénnal, de valahogy másképp érti, mint én. Legalábbis azt hiszem. Szörnyű, hogy mindent ennyire komolyan vesz. Oké, nem mindent, mert elég laza volt a hangulat eddig… De pont, amikor kéne, és számítok rá, hogy visszaszól valamit, akkor mindig halálosan komoly. Hagyja elrepülni a magas labdákat és elbizonytalanít, én sem merem csapkodni őket. Egész más, mint Nick vérét szívni. Persze, nyilván könnyebb dolgom van Nick-kel, hiszen halálosan szerelmes Hale-ba, így nyugodtan tehetek neki kétértelmű megjegyzéseket, biztos lehetek a poénos válaszban. Joshua viszont… Kifog rajtam, nem tudok kiigazodni rajta. Ismét elfog a kétely, az érzés, hogy elbeszélünk egymás mellett, és úgy érzem, ideje visszafogni magam.
Belemegyek a játékba, élvezem is, másképp oldja meg, mint azt képzeltem és örülök, hogy hagytam kibontakozni. Egyetlen csókjától megborul a tervem, hogy visszafogom magam kicsit. Már nyúlok is utána, húzom magamhoz, követelek többet, akarom, érezni akarom, hogy ugyanúgy akar, ahogy én akarom őt. Hagyja, hogy változtassak a pozíciómon, hogy mellkasunk ismét egymásnak feszüljön, de mintha szavaim hallatán kicsit megmerevedne. Talán valami rosszat mondtam? Ne, kérlek, ne vegyél ennyire komolyan!
- Olyan édes vagy, hogy ennyire komolyan veszel. – gügyögöm neki vigyorogva és közben ujjaimat a hajába fúrom, és kicsit megcibálom, ahogy a lovaknak szoktam. Őszintén remélem, hogy ezt a mondatomat, ezt a hangsúlyt nem fogja komolyan venni.
Hajánál fogva kicsit hátrahúzom a fejét, de figyelek, hogy ne okozzak fájdalmat – maximum egy egész kicsit, amennyi még belefér, ami csak korbácsolja a vágyat, nem hűti le. Feltárul a torka, a finom bőr, amit már egyszer volt szerencsém megízlelni, és nem bírom ki, ráhajolok a nyakára és finoman belemélyesztem a fogam. Érzem, ahogy közelebb ránt magához a fenekemnél fogva, és elégedetten belekuncogok a nyakába; igen, ilyen tökös pasira van nekem szükségem! Feljebb emelem a fejem és állcsontjára adok lágy csókot, haladok az állcsúcs felé, folyamatosan változtatok, hol gyengéden harapdálom, hol puhán csókolom. Ahogy elérem az állát, a száját kezdem bámulni, torkom ismét kiszárad, szomjazom a csókját. Mielőtt megcsókolhatnám, ő veszi kezelésbe a nyakamat és nem tudom visszafogni jóleső sóhajomat, ahogy felhörpinti rólam a vízcseppeket, ahogy karistol a borostája. Hátravetem a fejem, lehunyt szemmel élvezem a helyzetet. Fülemhez hajolva, lágyan súgja kérdését, és engem az ismerős borzongás jár át. Újra repkednek a pillangók, ajkamon mosoly játszik, ujjaim a hajával babrálnak. Mi legyen a jutalmam, mit kéne kitalálnom? Azt hittem több időm lesz kigondolni, kénytelen vagyok a pillanatnyi hév hatása alatt mondani valamit. De minden józan eszem oda lesz, amikor fogai közé veszi a fülcimpámat. Jó fiú, hamar tanul.
- Ne, ne! Így nem tudok gondolkodni, hülyeséget meg már mondtam ma eleget. – kacagva húzom el a fejemet, de nem engedem el a nyakát. Szemébe nézek, érzem, ahogy arcom lángol és vigyorgok, mint egy félbolond.
- Tudod, remek lenne, ha elmennénk együtt bulizni egyszer. – Tényleg? Bulizni? Elee, mit értesz te buli alatt? Mert tuti, hogy nem azt, amit Joshua… Késő, kimondtam, ez van, elvette az eszem és én baromságot mondtam. Tudtam volna millió mást kérni; hogy legyen lazább, viccelődjön nyugodtan, senki nem harapja le érte a fejét, hogy most azonnal hurcoljon el valami félreeső helyre és dobáljuk le a ruháinkat… Mondom, rengeteg mindent tudtam volna kívánni, de neeeeeem, Elenore O’Harának ez jutott eszébe. Menjünk el bulizni. Mint valami idióta tinilány! Istenem… Megint elszúrtam volna?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Kedd. Jún. 17 2014, 03:15

Édes évődésünket néha megtöri a beszéd. Gondoltam, hogy ezzel baj lesz, én vagy mindent komolyan veszek, vagy mindent elbohóckodok. Elenore nem a haverom, vele nem tudok "úgy" hülyülni, mint Sebastiannal. Azt hiszem, ha tehetném, kettejüket gyúrnám össze, tökéletes társat gyártva magamnak. A testi vonzalom most viszont erősebb minden ész érvnél, és talán ebbe az is belejátszik, hogy épp a haverom tanácsaira hallgatok. Kikapcsolnám az agyam, nem akarok gondolkodni; egyszerűen csak jól szeretném érezni magam, mint eddig, és amíg csókolom, nincs is baj.
Többféleképpen oltok szomjat, hol külön, hol egyszerre... A csókom jobban kell neki, mint a víz, és én elégedetten ölelem magamhoz, csókolnám tovább... vagy le róla a vizet, bárhova folyt is. Egy picit megint kibillent, komolyan veszem, kinevet... És közben mégis közeledik. Az a mozdulat jut eszembe, ahogy a lovát kényeztette. Ezt érzem most én is, ahogy a hajamba markol és gyengéden rángatja meg. És úgy teszek, mint a lova: az orrommal kezdem bökdösni a karját, a vállát, a nyakát.
Belemarkol a hajamba, és a fejem kissé hátra húzza, feltárul előtte a nyakam és ő belém harap. Felnyögök, és jobban magamhoz húzom, a fenekébe kapaszkodom... Atyaisten, milyen izmos! Csókolgatni kezd, de mielőtt elérné a számat, én is a nyakát és a vizes mellkasát veszem kezelésbe. Hergel, hát én is hergelem. A suttogásom hatására szinte borzongani kezd, és amikor ráharapok a fülcimpájára, hátra csapja a fejét. Úgy éreztem, ideje megtudni, meddig akart elmenni, mire utalt ez a sok apró jel; csak ugratott, vagy tényleg többet akar... Nem ereszti el a nyakam, nevetgél, izzik a teste.
- Hűha...- mondom gondterhelten. Kissé elszámítottam magam, de sebaj. Haver-módba kapcsolok, és úgy rizsázok neki tovább.
- Azt hittem, valami nehezebbet fogsz kérni. Például hogy vigyelek el gondolázni Velencébe, másszam meg veled a Mount Everestet, vagy szeretkezzem veled át az egész éjszakát...
Egy pillanatra sem engedem el. Kérdőn nézek rá, mintha sugallnám, gondolja meg magát. Hát nem volt vonzóbb alternatíva a bulizásnál? Nem baj, ha nem. Nem is olyan régen gondoltam rá, hogy elmehetnénk bulizni, hiszen Elenore abban is különleges. Hogy is fogalmazott? Ha bulizni megy, azt megemlegetik...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Kedd. Jún. 17 2014, 12:45

Húzzuk, vonjuk egymást, feszegetjük a határokat, de élvezem. Hosszú percek óta nem jutnak eszembe a lovaim, hogy mit tűztem ki mára, és most is csak futó gondolat, hogy lovagolni jöttem. Joshua eltereli a figyelmem a játékával és ez egy hatalmas plusz pont a számláján; képes rá, hogy elvegye annyira az eszemet, hogy ne gondolkozzak máson.
Elmerülök a csókjaiban, vágyom a folytatásra, többet akarok, de elbizonytalanodom; érzem, hogy ő is benne van, hiszen szorosan tart, élvezi, ahogy harapdálom, csókolgatom, de valami mégis óvatosságra int. Nem tudom mi az, de nem is érdekel, amikor ajkaival felfedező útra indul nyakamon, mellkasomon. Elhessegetem a rossz érzéseket és átadom magam a pillanatnak. Ajka forrón tapad a bőrömre és szinte dorombolok érintése alatt.
Fülembe súg, és elönt a libabőr. Imádom a hangját, és ilyen felhúzott állapotban még inkább hatással van rám, ahogy fülembe búgja a kérdést. Rátesz egy lapáttal, amikor a fülcimpámba harap, és nem bírom tovább; hátravetett fejjel nevetek. Kicsúszik a számon az az átkozott bulizós ajánlat és látom, nem erre számított. Hát, tudod mit? Én sem!
Kissé összehúzza a szemét és úgy néz rám, majd sorolni kezdi, mire számított volna a bulizás helyett. Gondolázás? Nem is rossz, romantikus… Hegymászás? Kizárt! Persze, tök jó lehet a világ tetején állni, de… Nem akarok én még meghalni! Szeretkezni egész éjszaka… Várj csak, mit mondtál? Basszus, ezt is kérhettem volna? Ó, hogy az a…
- Várj, várj, várj! – kiáltok fel, mert valami nem stimmel – Most azokat a dolgokat sorolod, amiket nem tudsz teljesíteni? – de tényleg, nem hiszem, hogy el tudna vinni gondolázni, vagy hogy együtt megmásznánk a Csomolungmát, de a szeretkezés… Hogy jön ide a szeretkezés?
- Mert ha nem, és ezek azok a dolgok, amiket szívesen csinálnál velem, végül is belefér a bulizás kategóriába… Mondjuk, a sorrenden mindenképpen változtatni szeretnék… - rákacsintok, és újra hozzá simulok. Ajkam épphogy csak érinti az övét, és halkan folytatom: - Mondjuk, előre vehetnénk azt a szeretkezős dolgot – lágyan megcsókolom, aztán ismét megszólalok: - És a végére hagyhatnánk a hegymászást, hátha nem jövünk le élve a csúcsról…
A csúcsról, mi? Jót mosolygok saját magamon, pedig ez most nem is direkt volt… Ha ezt a magas labdát sem csapja le, komolyan el kell vele beszélgetnem a humorérzékről…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Szer. Jún. 18 2014, 02:15

Vágy. Egyre csak fokozódik, megállítani se tudnám, egyre inkább a rabja leszek, ahogy Elenore viselkedik (vagy reagál rám), bár igazság szerint ez olyan, mint egy kettős spirál, egymást hergeljük, kergetjük feljebb, egyre feljebb. Ami közöttünk történik, már nem csak csók, nem csak csókolózás. Harapdál, húz és válaszképpen én is harapdálom, nyalogatom, iszok róla, a fülébe búgok.
Azt hiszem, tudni akarom, Sebastiannak igaza volt-e. Azt hiszem, tudni akarom, Elenore akar-e velem lenni. Csak picit kell provokálnom...
- Ha rólad van szó, semmi sem lehetetlen- mondom elgondolkodva. Nekem úgy tűnik, örül az alternatíváknak. Édesen bújik hozzám, csókol meg újra. Nekem meg úgy szorul a mellkasom, majdnem belehalok. Mit fog választani? A hegymászással túloztam. Sosem másztam még hegyet. Nem mintha a másik két dolgot próbáltam volna, de erről - Sebastian szerint- hallgatni kell.
Szeretkezne velem... Úgy lódul meg a szívem, mint Principessa, miután elcsente a kalapom. Megcsókol, én bódultan csókolok vissza.
- Mázlim van...- mondom neki. Aztán nevetve megkérdezem- Gondolod, hogy belehalunk a szexbe?
Magamhoz ölelem, a hajába csókolok. Nem tudom, hogy ő hogy van vele, én már most közel állok, hogy belehaljak. A szívem úgy teker, mintha most futottam volna le a kismaratont. Amilyen nagyon vágyom vele lenni, hasonló mértékben félek is. Mi lesz, ha nem felelek meg neki? Ismét Sebastian szavai jutnak eszembe, és hálát adok Istennek, hogy ismerem. "Játszd el a magabiztos Joshuát!"
- Gondolom, szeretnéd a többi lovadat is rendbe tenni, mielőtt... eljön az este- Nézek rá kérdőn, miközben továbbra is a fenekén tartom a kezemet. Az este az enyém lesz. Már a gondolattól is borzong a bőröm, mintha áram szaladna át rajtam. - Tegyük boldoggá őket is.
Most azonnal szívesen hazavinném. De jót fog tenni, ha várnom kell még. És még az is kiderülhet, ugratott, bár nem szeretném. Ha számára fontos a szex, inkább derüljön ki mihamarabb, hogy összeillünk-e. Furcsán hangzik, főleg az én számból, de Sebastian szerint a világ már így működik. Ki vagyok én, hogy megváltoztassam?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Szer. Jún. 18 2014, 18:15

Azt hiszem, kint hagytam a józan eszemet Principessa mellett, mert úgy tekergőzök és simulok Joshua karjaiban, mint egy szerelmes tini. Biztosan belejátszik, hogy hónapok óta nem nyúlt hozzám így senki, meg persze az is, hogy valami láthatatlan erő úgy vonz ehhez a – mondhatni – idegenhez, hogy annak képtelenség ellenállni.
Játszik velem, és én hagyom, bár nehezemre esik nyugton maradni, amíg vizet csorgat a számba, majd rám. Ahogy a fülembe súg, végem van, maradék eszem is elillan. Szívem hevesen dobban, amikor meghallom, semmi sem lehetetlen számára, ha rólam van szó. Széles mosolyt villantok rá. Minden lány örül, ha ilyet hall valakitől, hát még akkor, ha olyan pasi mondja, akihez vonzódik is. Kacérkodom vele, ajkunk épp csak összeér, de nem csókolom meg, nem azonnal. Előtte még húzom egy kicsit az agyát és szemén látom, hogy elértem a kívánt hatást. Kezemet kétoldalt a nyakára csúsztatom és hüvelykujjammal az állcsontját simogatom. Élvezem, ahogy borostája enyhén szúrja a tenyeremet, ujjaimat. Elképzelem, ahogy máshol is finoman karcolja a bőrömet; mellkasomon, hasamon, combjaimon…
- Hmmm, nagyon veszélyes tud ám lenni a szex… - ajkamba harapok, mert szeretném azt hinni, hogy ha nem is halunk bele, de eszméletlen élményben lesz részünk, és elégedetten veszem tudomásul, hogy nem reménytelen a humorérzéke. Jobb kezem felfedező útra indul; végigsimítok mellkasán, bordáin, derekán, és végül – elég bátorságot összeszedve – farzsebébe csúsztatom a kezem és kicsit rámarkolok a fenekére. Elmosolyodom. Még ez az átkozott kantáros nadrág sem tudott becsapni, valóban remek hátsója van.
Kissé csodálkozva nézek rá, talán még szám is elnyílik egy pillanatra. Lehet, rejtett képességei vannak és a fejembe lát? Mert akkor nagyon oda kell figyelnem a gondolataimra.
- Muszáj megvárnunk az estét? – hangom csalódottan cseng, nem szívesen húznám az időt. Bár az is igaz, hogy lovagolni jöttem… De mit csinálna addig? Biztosan halálra unná magát és az egésztől elmenne a kedve. Arról nem is beszélve, hogy ha ilyen felkorbácsolt vágyakkal próbálok meg bármit is kezdeni a lovakkal… Hát, maradjunk annyiban, hogy nem sok értelme lenne.
Alig tudok egy helyben maradni, nehéz megállnom, hogy ne fészkelődjek keze alatt, amit a fenekemen pihentet. Utolsó mondatától kitör belőlem a nevetés, önkéntelenül is rámarkolok a fenekére – ismét – kezemmel, ami még mindig a farzsebében van.
- Azt hiszem, ahhoz még ketten is kevesek vagyunk… - alig bírom abbahagyni a kacagást, hogy ki tudjak nyögni valamit – De ha ragaszkodsz hozzá, segíthetsz behozni őket. Ma már úgyis képtelen lennék velük érdemben dolgozni.
Mielőtt bármit is mondana, bal kezemet ismét a tarkójára csúsztatom és megcsókolom. Alig hagytuk abba a csókolózást, máris hiányoznak ajkai, az íze, a forróság, ami elönt minden érintésétől. Lágyan kezdem csókolni, de hosszúra nyúlik, mélyül, és kezdem úgy érezni, hogy ha most nem hagyjuk abba, még a végén itt helyben dobok le magamról minden egyes ruhadarabot. Talán nem is olyan rossz ötlet kicsit mással foglalkozni?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Csüt. Jún. 19 2014, 09:50

Tulajdonképpen Sebastiannak köszönhető, hogy kezdeményezek Eleonorrval, bár ezernyi apró jelet küld nekem. Szavak égnek az agyamban, tanácsok, elejtett megjegyzések, melyek ellentétben állnak a meggyőződéseimmel, mégis életszerűek, hihetőek. Elenore vonz magához, mint valami mágnes, és amikor kezdeményezek, nem utasít vissza. Nem kell sok idő, és konkrétan arról beszélünk, hogy velem akarja tölteni az éjszakát.
Elenore szinte lángol, az én szívem éppen csak kiugrani készül a mellkasomból, szóval egyikőnk sem nevezhető éppen normálisnak. Leplezetlenül játszunk egymással, flörtölünk, húzzuk egymást és közben csókokat váltunk, érintéseket, melyek - számomra legalábbis- tele vannak üzenettel.
Sutba dobom az erkölcsi nézeteimet, élni akarok, élvezni az életet, a szerelmet, a testi örömöket, mert amit eddig kaptam Elenoretól, az csak hergelt, hergelt... és tudni akarom, hol a vége. Egyáltalán, lehet-e vége, ha ennyire jó? Be tudok-e telni vele valaha? Ó, veszély, izgalmassá teszed az életem! Elenore hatása alá kerültem és már nem is akarok ellen állni neki. Ő is bátrabban érint engem... a keze például a hátsómon landol.
- Majd gyakran emlegetjük közben a teremtőt....- kacsintok Elenorera, és most valóban rossz vagyok, mert rosszra gondolok. ("Istenem, még, még, ne hagyd abba!") Nos, ha létezik Isten, biztos örömét leli bennünk, ha örömünk leljük egymásban.
El sem tudtam volna képzelni, hogy a dolgot inkább ő fogja siettetni, márpedig úgy tűnik, mert csalódottságot vélek felfedezni a hangjában, amikor a kérdését felteszi. A tekintetét keresem.
Na és a lovak? A többi feladat? A kedvében akarok járni, amikor azt mondom, a többi lovát is ápoljuk le, hogy mindegyik olyan szép fényes és boldog legyen, mint Principessa. Valamit nagyon rosszul fogalmazhattam meg, mert erőteljes kacagásban tör ki, és közben ismét a fenekemre markol. Rájövök, ez a boldoggá tétel lehetett eltúlzott megfogalmazás. De ha egyszer Principessa annak tűnt! Kárpótol valamelyest, hogy Elenore szavaiból úgy veszem ki, én vagyok az oka, hogy nem tud a lovakkal foglalkozni.
- Ragaszkodni? - kérdezem, mert nem tudom, erre mit is válaszoljak. Segíteni szeretnék neki, bármit is csináljon: Ha csak betereli a lovakat, abban. Ha mindegyiket aprólékosan lekefélgeti, abban. Nekem így is úgy is ajándék minden perc, amit vele tölthetek...
Mielőtt válaszolhatnék, magához ölel, és megcsókol, sokat sejtetően, mit szeretne igazán. Nincs ellen kifogásom. Már attól is kész voltam, amikor hátulról dőlt nekem. Majdnem kizárt, hogy ezután, amikor ilyen szorosan bújik hozzám, képes legyek feladatokra koncentrálni. Másra sem tudok gondolni, csak rá. Képzeletben már csupálom róla a ruházatot.
- Te vagy a Főnök, az lesz, amit te mondasz...- Mégis határozottan (hagyom) adom a kezébe(n) az ostort. Ő a Főnök. A Mester. Én csak a tanítvány vagyok. Az lesz, amit ő akar, és akkor, amikor akarja. Bármennyire is megszerettem azonban általa a lovakat, őt még ennél is jobban szeretem.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Csüt. Jún. 19 2014, 16:27

Ahogy hozzásimulok és játszunk, flörtölünk, húzzuk egymás agyát, eszembe jut az első találkozásunk. Már akkor is éreztem azt a vonzást, aminek most engedek, de ezzel egy időben felmerül bennem, vajon mi van a barátnőjével? Elhessegetem a gondolatot, hiszen nem olyan srácnak tűnik, aki megcsalná a párját. Bár, a második találkozónk mi volt, ha nem egy titkos randi? Még be is öltözött…
Vérem zsibong, alig férek a bőrömbe, mintha parázson táncolnék. Azt sem tudom, hol érintsem, hogyan bújjak hozzá, hogyan csókoljam. Mint valami megkergült kisiskolás, egy félőrült kiéhezett tyúk… Na, jó, le kéne állítanom magam, ennek így nem lesz jó vége.
Szóba kerül, hogy esetleg belehalunk a szexbe, amit valahol nem is bánnék, mindenki ilyen körülmények között akar meghalni, nem? Látom a szemében csillogni a vágyat, amikor rám kacsint, de mondjuk Isten említésével nem próbáltak még ágyba csábítani. Nem mintha én nem emlegetném olykor-olykor az ágyban… Rávigyorgok, mert önkéntelenül eszembe villan néhány mondat, amiben szerepel az Istenem, a Jézusom, meg hasonlók.
Jobb kezem kalandozik a testén, és elvigyorodok, amikor kezem a fenekére tapad. Estig kell várnom? Miért? Miért nem lehet most azonnal egymásnak esni? Atyaisten, mit fogok én csinálni estig? De teljesen igaza van, a lovaim tuti kiakadnak, ha csak úgy lelépek… Nagyon érzékeny a lelkiviláguk, kénytelen leszek legalább pár percet rájuk szánni, de valahogy be kell vonnom Joshuát is. Teljesen elveszi az eszemet, felhúz, és ezek után közli, hogy amúgy lovagoljak csak nyugodtan… Hát, lovagolnék én nagyon szívesen. Mondjuk rajta… Kicsit megrázom a fejem, hogy kiűzzem ezeket a gondolatokat az agyamból és koncentrálni tudjak arra, amit mond. Bár igaz, nem sok időt adok neki, hogy beszéljen, szinte azonnal megcsókolom. Hosszan, követelőzve, érzékien.
- Nos, ez esetben be fogjuk hozni a lovakat. Úgyis megígértem neked, hogy megmutatom, milyen, amikor ágaskodik egy ló. – rákacsintok, mert szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Django produkálni fogja magát.
- Első lépésben, be kéne hoznod Principessát az istálló elől, majd mutatom, hol lakik. – mellé lépek és együtt indulunk el a kint várakozó kanca felé. Amikor a ragyogóan tiszta kancára rázárom a boksz ajtaját, ismét hozzá bújok hátulról.
- Most pedig bemutatlak az én vad csődörömnek. – súgom a fülébe hátulról, miközben derekát ölelem – Sajnos, ha nem tetszel neki, akkor nem lesz közös jövőnk. Olyan ez, mintha apámmal találkoznál. – vigyorgok, miközben ezzel riogatom. Természetesen nem Django fogja eldönteni, alakulhat-e köztünk valami, de nem bírtam kihagyni ezt a lehetőséget.
A fekete mén idegesen dobálja a fejét, és a karám kapujában táncol. Nagyon féltékeny típus, és végig kellett néznie, hogy Principessával mennyit foglalkoztunk. Bemászok hozzá, és azonnal odalép, orrával bökdös, hajamba fúj, csipked.
- Öööö… Bejöhetsz, de eléggé szeret csipkelődni, úgyhogy csak óvatosan. – mondom Joshuának és közben finoman megpöckölöm Django orrát, mert kicsit szemtelenebbül kezd viselkedni. A kötőfék rajta van, de megvárom, hogy Joshua bejön-e vagy sem, mielőtt rátenném a vezetőszárat. A mén egyből kiszúrja, hogy idegennel vagyok és látom a szemén, hogy parádézni fog. Amint kattan a karabiner, már két lábra is áll, én pedig nyújtózkodhatok, hogy ne rántson magával. A karámtól egészen a bokszáig parádézik, táncol, prüszköl, csapkodja a fejét, de soha nem tesz olyan mozdulatokat, amivel veszélybe sodorná bármelyikünket. Amikor a rakoncátlan mént is biztonságosan bezárom, a boksznak dőlök. Méregetem, és azon gondolkodom, merjem-e egyedül hagyni egy feladattal.
- Nagy dilemmában vagyok. – vallom meg végül – Azon gondolkodom, hogy behoznád-e egyedül a másik kancámat. Principessa és Szélvész között lakik. Én meg addig behoznám a másik mént. De ha nem vállalod egyedül, akkor persze segítek.
Ha mind a négy ló bent van, kiosztok egy utolsó feladatot. Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ne pucoljam le őket, még a végén megsértődnek, és legközelebb földhöz vágnak bosszúból.
- A segítségedre van szükségem. – bújok hozzá ismét, ezúttal szemből, karjaimat a nyaka köré fonva és lágy csókot lehelek az ajkára – Le kéne pucolnod a kancát, akit behoztál. Én addig kifényesítem a fiúkat. Nem gond?


Ha elvállalja, hamar végzünk, és végre mehetünk haza! Szívem kalimpál a mellkasomban, ha arra gondolok, mit művelünk majd egymással zárt ajtók mögött. Elpakolom a cuccokat, és érzem, hogy kicsit viszket a bőröm. A lópor szárítja a bőrt, meg is izzadtam és már idejét sem tudom, mikor gyújtottam rá utoljára. Kilépek a nyergesből és finoman dörzsölni kezdem a felkarom, de a viszketés csak nem múlik, sőt. Lassan az egész testem ég, és most nem abban a jó értelemben, ahogy Joshua érintésétől izzik a bőröm. Nem tudom, mi történik velem, ilyen még sosem fordult elő… Úgy érzem, meg kell szabadulnom néhány ruhadarabtól.
- Bocsi, biztosan megcsípett valami. – mondom sajnálkozva Joshuának és az istálló elejében lévő slaghoz sietek. Lecipzárazom a csizmámat, kibújok belőle, meg a zoknimból is és közben érzem, hogy már a combom is veszettül viszket. Mi az isten van már? Mintha hangyák ezrei mászkálnának rajtam… Tisztára elvesztem a józan ítélőképességem és nekiállok vetkőzni. Nem érdekel, hogy ki lát meg, nekem most hideg víz kell!
Egy szál csipkés melltartóban és francia bugyiban állok a slag alatt és hűtöm viszkető bőrömet. Túl késő már szabadkoznom, ha őrültnek hisz és kiszalad a világból előlem, így jártam. Különben sem tudnám megmagyarázni, hogy mi történik velem, egyszerűen úgy éreztem, ezt kell tennem. És nagyon jól esik a hideg víz. Bár így utólag fogalmam sincs, miben fogok megtörölközni, és hogy fogom visszavenni a cuccaimat… Ezt nagyon elszúrtam!



// Sebastian barátoddal beszélj, ha nehezen érted az utolsó jelenetet Very Happy //


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 21 2014, 00:23-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Pént. Jún. 20 2014, 03:27

Nagyon ridegen hangzik, de mintha szóban egyezséget kötnénk arról, hogy együtt töltjük az éjszakát. Már-már úgy tűnik, az egészet előrébb hozzuk, azonnal hazamegyünk, és egymás kényeztetésébe kezdünk (az égieket is emlegetve), de a lovakkal még van egy kis feladatunk.
Bármennyire is vágyom Elenore karjaiban lenni, bármennyire szalad előre a képzeletem, meddig jutunk ma el, nincs ellenemre a további munka. Mindig is önfegyelemre tanítottak, a vágyaimat is jól tudom kezelni, és a sok maszturbáció ilyen módon a kezemre játszik. Gyorsan lehűtöm magam, éledező merevedésem elcsitul, csend lesz a nadrágomban és a szívverésem is normalizálódik.
Principessát könnyedén vezetem be a helyére, elégedetten kezd eszegetni a boxában. Elenore itt is megmutatja, hogyan rögzítsem a lovat, mennyi helyet hagyjak neki a mozgásra, stb. Az ember mindig tanul valami újat. Olyan vagyok, mint a szivacs, szívok magamba minden információt. Amikor Principessára zárul a box ajtaja, Elenore megint hozzám bújik, édesen csacsog a fülembe. Azonnal tudom, hogy húz. Már hogyan dönthetné el egy ló, ő kivel barátkozzon?
- Szóval, először nála kell bevágódnom... - mondom elgondolkodva, és ahogy megyünk ki az istállóból, magamhoz veszek egy almát. Próbálkozzunk a legegyszerűbb dologgal. Lekenyerezem. - Ha Djangonak bejövök, apádnak is bemutatsz?
Kimegyünk a lóhoz, és rögtön kiszúrom, hogy nem olyan nyugodt típus, mint amilyen Szélvész vagy Principessa volt. Elenore bátran lép oda hozzá, bár úgy látom, neki is fegyelmeznie kell, mert idegesen viselkedik. Amikor szól, hogy közelebb mehetek, bebújok én is a karámba, Django pedig ágaskodni kezd, mintha haragudna rám. Okos ló, van oka a féltékenykedésre. Elenore velem akar lenni... Békejobbot nyújtok neki (benne az almával), szerintem meg tudunk egyezni, ami a lányt illeti. Különben is... Nem árt, ha jóban vagyunk, különben hogy fogom megismerni a kedves papát?
Django látszólag ügyet sem vet rám, aztán ágaskodni kezd. Figyelem, Elenore hogyan tartja vissza, hogyan fegyelmezi. A lány a ló bal oldalán áll, én pedig közvetlenül a lány mellett. Most mégsem törekszem rá, hogy hozzá érjek, úgy gondolom, nehezebb dolgunk lenne a ménnel, ha komolyan féltékenykedik. Aztán mégis rázárul a box ajtaja, mi egy darabig farkasszemet nézünk, de aztán a horkantásai és Elenore kérése miatt leveszem róla a szemem.
- Bízd rám, meg tudom oldani- mondom magabiztos Joshua hangon. Köszi, Sebastian! Amúgy valóban úgy érzem, képes vagyok rá.
Együtt hozzuk be a lovakat, imár egészen magabiztosan vezetem a kancát, akit Elenore rám bízott, és aztán őt fényesíte ki a tanult módon, a patáit is kipucolva. Lehet, hogy nem vagyok olyan gyors, mint Elenore, de a munkámmal elégedett vagyok. A lóval sincsen sok bajom, sőt, egésezn összebarátkozunk. Megsimíto az orrnyergét, finoman a sörényébe markolok (ahogy Elenoretól láttam), az pedig finoman bökdösi a kezem, mintha akarná még, járassam rajta a kezem.
Figyelemelterelésnek jó volt. Lenyugtatott a munka. Kedvem leltem benne és jól érzem magam, ahogy otthagyom a boxot. Elenoret keresem...
Éppen akkor lép ki ő is egy boxból. Mosolyogva néz rám, ahogy elpakolja a felszerelést. Türelmesen várok, nézelődök, mit tudnék még csinálni, amivel segíthetek neki, de nem jut eszembe semmi okosság. Viszont észreveszem hogy dörzsöli a felkarját. Ugyan én is tele vagyok porral és lószőrrel, finoman csiklandoznak a pólóm alatt, megállom, hogy vakarjam magam. Elenorenak azonban gondja akad.
- Várj, hagyd hogy megnézzem!- szólok neki, amikor már körömmel vakarássza magát, aztán kilép a csizmából és a zokniból... majd tovább vetkőzik.
Tetszene a műsor, de tisztábanvagyok vele, hogy ez nem az én szórakoztatásom miatt van. A lánynak komoly gondjai vannak, nem hiszem, hogy szokványos, hogy fehérneműre vetkőzik az istállóban.
- Segíthetek?- kérdezem, és közelebb lépek, hangomban aggodalom, és eszemben sincs visszaéli a helyzettel, hogy félig meztelen.
Pedig igéző látvány... Formás teste teljes valójában mutatkozik előttem. Az a kis csipke, ami fedi, még izgalmasabbá teszi, és százszor szebb, mint ahogy elképzeltem. Ó, nagyon is szeretnék a közelébe kerülni ennek a testnek, átcsókolni minden négyzetcentiméterét... De előbb segítenem kell.
- Elenore, kérlek, mondd már, mi baj?
Közelebb lépek, az se érdekel, ha telibe kap a vízsugár, és a bőrét kezdem vizslatni, ami kivörösödött már az ujjai alatt, hátha felfedezek rajtavalami elváltozást. Nem mintha értenék a bőr kórtanához.

Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Szomb. Jún. 21 2014, 00:23

Habár semmi kedvem húzni az időt, igaza van abban, hogy nem ártana némi időt szánnom a lovakra is. Elvégre hozzájuk jöttem, az csak egy bónusz, hogy Ő is itt van, és ilyen jól kijövünk. Micsoda hülyeség, hiszen nem csak egyszerűen jól kijövünk, konkrétan megállapodunk az esti programban. Örülök, hogy munkára tudom fogni, így legalább nem fog unatkozni, bár kemény napom lesz holnap, ha ma egyik jószággal sem foglalkozom, de valljuk be, megéri. Legalábbis remélem, hogy megéri!
Minden gond nélkül vezeti Principessát a helyére, és úgy veszi le róla a kötőféket, mintha mindig is ezt csinálta volna. Büszkeség önt el, hiszen én tanítottam neki. Hozzábújok, ölelem, csicsergek a fülébe, mint egy gyerek, de veszi a poént, és ennek külön örülök.
- Nagyon kemény fiú, már több pasimat megette. – vigyorgok. Hogy ez mekkora kamu, még szerencse, hogy nem tudja. Soha nem mutattam még be senkit Djangonak, hiszen nem volt kit. Talán csak Apát, de őt meg nem igazán izgatja a hobbim. Finanszírozza, mert örül, hogy boldognak lát, de sosem érdeklődött a sport iránt igazán. Észreveszem, hogy felkap egy almát, és elismerően megpuszilom az arcát; okos fiú, tudja, mivel kell bevágódni.
- Ne akard sürgetni. Addig örülj, amíg Apa nem tud rólad… - nem akarom riogatni, tényleg, de Apával nem egyszerű kijönni. Főleg akkor, ha a kicsi lányától akar valamit az ember. Olyankor átvedlik kínvallatóba és azt nem kívánom senkinek. Aztán még vigyorogva hozzáteszem: - Neki nem lesz elég egy alma.
Bemegyek a tomboló ménhez és mikor kinézek rá, látom, hogy kissé meg van szeppenve. Hát igen, eddig csupa kedves, jószívű lovat mutattam be neki. Ez pedig itt egy 800 kilós energiabomba… Belép mellém, és pont van időm rátenni a vezetőszárat Django kötőfékére, máris parádézik. Semmi támadó nincs benne, csak játszik, de ezt egy avatatlan szem nem biztos, hogy ugyanígy látja. Aggódva pillantok Joshuára, aki az almával próbál kedveskedni, de nem jár sikerrel. A mén roppant bizalmatlan, sokat kellett vele dolgoznom, hogy megkedveljen. Talán kicsit túlzottan is kötődik hozzám, de én nem bánom.
Rázárom a ménre az ajtót és látom, ahogy a fiúk farkasszemet néznek. Mintha riválisok lennének, pedig nem azok. Egészen más jellegű a kapcsolatom velük. Félve kérdezem meg Joshuát, bevezeti-e egyedül a másik kancámat, de rendkívül magabiztosan felel.
- Ó, nem kétlem. – mosolygok rá szélesen – Remek tanítvány vagy, biztos voltam benne, hogy megoldod.
Megmutatom neki, melyik lovat kell behoznia, és magára hagyom kicsit. Sietnem kell, hogy én érjek be előbb, mert a csikóval nem biztos, hogy biztonságos távolságot tudnék tartani egy kanca mögött. Nem szeretnék tenyésztésbe kezdeni, korai volna…
A ló pucolást is készséggel elvállalja, és most kimondottan örülök, hogy megfontolt tempóban dolgozik, mert így pont egyszerre végzünk. Én a két ménnel, ő a kancával. Pedig Djangoval még kicsit „szerelmeskedtem” is, hiszen nem tudom megállni, hogy ne puszilgassam, gügyögjek neki. Egyszerűen imádom ezt a bolondot.
Pakolni kezdek, és ahogy kilépek a nyergesből, elhatalmasodik rajtam a viszketés. Nem tudom, mi váltotta ki, soha nem volt még velem ilyen. Nem vagyok allergiás, ennyi helyen meg egyszerűen nem csíphetett meg semmi… Mégis erre hivatkozom, amikor Joshua kissé furcsán néz rám, ahogy vakarózok. Utánam szól, de nem tudnék rámutatni egy pontra, hogy hol is viszket igazán, így gyors léptekkel a patamosó felé veszem az irányt, és szinte önkívületben dobálom le magamról a ruháimat. Jól esik a jeges víz, ami a slagból ömlik a testemre, csökken a bőröm irritációja, de még locsolom magam egy kicsit. Közelebb lép, hangja aggodalmasan cseng, nyoma sincs benne a vágynak és én csodálkozva emelem rá a tekintetem. Nagy szemekkel nézek rá, és arcán is csak az aggódást látom. Gyorsan végignézek magamon, hogy mi is van rajtam és nem értem a reakcióját. A csipke átázott, így gyakorlatilag többet mutat, mintha nem is lenne rajtam semmi. Bőröm libabőrös a jeges víztől, mellbimbóim szinte átdöfik a vékony anyagot. És ő aggódik. A hideg víz megtette hatását és nem csak a bőrömet hűtötte le. Nem értem óvatos aggódását. Más pasik már rég a víz alatt lennének hasonlóan hiányos öltözékben… Talán nem talál vonzónak így, ruha nélkül? Talán az egész szex-téma csak poén volt? Ilyen kifacsart humora volna? Nem tudhatom, hiszen nem ismerem…
A víz csak ömlik a testemre és lassan már dideregni kezdek, szám remeg, már biztosan elkékült. Biztos tök hülyén bámulok, mert aggódva faggat, mi bajom van. Ó, ha én azt tudnám!
- Nem… Nem tudom… - dadogok a hidegtől, de nem merem nem locsolni magam. Félek, visszatér a viszketés. – Sosem…volt még…ilyen. Ddddde…nnnagyonnnn…viszkettem…
Végre elzárom a csapot és ledobom a slagot. Átölelem magam és most nem azért dörzsölöm a felkaromat, mert ég a bőröm, hanem mert jegesre hűltem. Idegesen topogok a lassan lefolyó víztócsában.
- A nadrágom zsebében van a kocsi kulcsom. Megtennéd, hogy hozol valami ruhát a hátsó ülésről? – kissé megalázó a helyzet, félve tekintek rá. Eszembe jutott, hogy amikor elhoztam a Rangert Apától, betettem néhány cuccot.
Ha kimegy a kocsihoz, elkapom az istálló előtt sertepertélő Jack-et és kérek tőle egy törölközőt, elengedve a fülem mellett csípős megjegyzéseit. Fel kell készülnöm, hogy életem végéig kell majd hallgatnom, ahogy a mai nappal szíja majd a vérem, és feltételezem, hamarosan mindenki tudni fog róla a lovardában…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Szomb. Jún. 21 2014, 18:10

Egymásba gabalyodunk. Bátor csókom viszonzásra talál, és kilátásba kerül a folytatás is. Elég konkrétan. Meg is lepődöm, de - megintcsak hála Sebastiannak-, lazára veszem a figurát, és elrejtem a gondolataimat. Vagyok azonban annyira feladat-orientált és céltudatos, hogy megcsináljam, amiért jöttem. Elenorenak négy lova van, és még csak eggyel végeztünk. Nem szeretném, ha azt hinné, olyan elvakult vagyok, hogy nem akarom befejezni, amiben megállapodtunk. Javaslatomat örömmel fogadja, bár a csókja miatt majdnem megingok. Eszméletlen ez a lány, buja és érzéki, folyamatosan korbácsolja a vágyaimat.
Egyetlen gondolat azért szöget üt a fejembe. Elenore azt mondta, örüljek, amíg nem ismerem az apját. Heily sem ugrált az örömtől, hogy bemutasson neki. Mi a baj a lányos apákkal? Vagy ha velük minden rendben, mi baj van velem? Egyenlőre ráhagyom Elenorera. Ő tudja, milyen az apja. De ha azt gondolja, egy pasas el tud riasztani tőle (ha már most ennyire vonzódom), nagyon felszínesnek tarthat. Ez nem túl hízelgő. Talán jobban ki kell mutatnom a vonzódásomat? Vagy az utolsó kijelentése ("neki nem lesz elég egy alma") arra utal, nem vagyok elég pedigrés hozzá? Ha tudja, hogy az apja gyűlölni fog, mert csóró gyerek vagyok, miért kezd velem? Miért hozza magát és engem is kellemetlen helyzetbe? Csak azért hogy őt bosszantsa vagy mert ő is őszintén vonzódik hozzám (és a pénzem nem érdekli)?
- Szereted az apádat? - kérdem tőle ártatlanul, még mielőtt belépne a karámba. Érdekel a válasza. Talán okosabb leszek tőle.
Django ilyen is, olyan is. Valóban, fegyelmezni kell, látszik, hogy nem örül nekem, de ahhoz nem tartom elég intelligensnek, hogy vetélytársat lásson bennem. Elvégre csak egy ló, ő nem tud szerelmes lenni Elenoreba. Csak egy idegen vagyok neki, s mint olyantól, idegenkedik. Normális reakció. Elenore jól kezeli, és mire az istállóba érünk, a ló is elcsendesedik. Sem engem nem kap be, sem az almát, amit vittem neki. Pozitív a mérleg, döntöm el.
Elenoretól megkapom a következő feladatot, bátran vállalom magamra, hogy egyedül hozom be a másik kancáját. A tanult módszerekkel közelítem meg, őneki is felajánlok egy almát. Djangoval ellentétben ő örömmel kezdi rágcsálni, és utána könnyedén teszem rá a vezetőszárat, úgy sétál mellettem, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Büszke vagyok magamra, Elenorera, elvégre az ő vezetése nélkül nem tartanék ott, ahol. Máris sokat tanultam tőle.
Rám bízza a kanca "fényesítését" is. Azokkal a mozdulatokkal dolgozom, amivel Principessán megmutatott, és közben a keze érintésére gondolok, a melle érintésére a hátamon... Kicsit elkalandozok, meglehet. Nem tagadom. De a munka mégis jót tett. Azt kell mondjam, élveztem is. Így lehetséges, hogy szinte egyszerre leszünk kész, pedig ő két lovat ápolt le, míg én ezt az egyet. De nem haragszik. Csupa mosoly...
Aztán elkezd vakarózni. Önmagában nem lenne baj, apró szőrök engem is csiklandoznak, de Elenore egyre vadabbul dörgöli magát, aztán dobálni kezdi magáról a ruhát, hogy víz alá tudjon bújni. Megütközve nézek rá; először nem tudom, trükközik-e. A víz azonban hideg, nem hiszem, hogy kitenné magát neki, ha csak engem akarna magára húzni. Aggódom és segíteni szeretnék, a nemi vágyam háttérbe szorul, akármilyen szexi is az átázott fehérneműben.
Elenore szemében ismeretlen csillogás, ahogy magát végig méri, aztán engem, talán csak most jött rá, milyen kiszolgáltatott lehetne nekem, ha nem lennék... udvarias? Visszafogott? Megfontolt?
Az ajka már kékes, amikor elzárja a vizet. Didereg, lúdbőrzik, összefonja maga előtt a kezét, és arra kér, a kocsiból hozzak neki ruhát. Jobb ötletem van. Letolom a vállamról a kantárokat és kibújok a pólómból.
- Nem hagylak itt. Vedd föl ezt...- aztán a nadrágomra nézek- Odaadom ezt is... Levegyem?
Közelebb lépek. Szeretném magamhoz ölelni. Olyan forró vagyok, akár egy kályha, a karjaimban át tudnám melegíteni, de nem biztos, hogy továbbra is ellent tudnék állni neki. Őrültség vagy hülyeség, nem itt akarok először vele lenni, bármilyen buja a gondolat.
Ha felöltözött, összeszedem a ledobált holmijait. A pólóm combközépig ér neki, de ha elkérte a nadrágom, még kevésbé feltűnő, hogy kicsit vizes a póló rajta... Ha meg is látja valaki, azt hiheti, a lóápolás alatt lett vizes. Amúgy férfigöncben is nagyon szexi. Hiába, no, a gondolataimat kevésbé tudom megzabolázni.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Vas. Jún. 22 2014, 20:22

A karámok felé tartunk, ismét, ezúttal azonban Djangohoz megyünk. Közben szóba kerül apám, és hogy bemutatom-e. Hát, őszintén szólva nem szoktam egyből hazavinni a pasikat, sőt, talán csak egyszer követtem el ezt a hibát, még nagyon régen. Apa azonnal nekiesett az aktuális srácnak és faggatni kezdte, hogy mik a szándékai, meg mennyire gondolja komolyan, meg hasonlók. Imádom Apát, de be kell vallanom, hogy vannak furcsa dolgai. No meg azért sem vittem haza a pasijaimat, mert egyik sem volt igazán tartós azon kívül, aminek Apa miatt lett vége… Joshuát még nem ismerem elég jól, nem tudom, mennyire lesz hosszú távú a dolog, akkor meg minek idegesítsem őt is, meg Apát is? Meg magamat…
- Persze, hogy szeretem. – kicsit megütközve nézek rá, és megállok a mozdulat közben; épp belépnék a karámba. Lehet, hogy ez csak számomra egyértelmű, de hát minek is beszéljek a családomról valakinek, akit életemben harmadjára látok? Jó, oké, értem én, hogy megbeszéltük az estét, de ez még nem jelenti azt, hogy össze is házasodunk, és hipp-hopp szülök neki egy szakajtónyi gyereket.
- Miért kérdezed? – talán ő nem szereti? Biztos vannak olyanok, akik nem szeretik az apjukat, de számomra ez elképzelhetetlen.
Django örül nekem és ez jól esik. A ménnek nehéz volt elnyerni a bizalmát, mára azonban nagyon összenőttünk. Fülembe szuszog, orrát az arcomhoz nyomja, udvarol, és én tudom, hogy szeret a maga módján. Olyan, akár egy nagyra nőtt kamasz fiú, mint egy testőr. Nem szereti mellettem az idegeneket, féltékenysége szinte már nevetséges. Nehezen nyugszik meg, de végül sikerül rázárnom a boksz ajtaját.
Joshua elvállalja, hogy behozza Fondant-ot, a másik kancámat a karámból, majd a pucolásra is rábólint. Én nehezen boldogulok a csikóval, érzi rajtam, hogy más vagyok, mint korábban és előszeretettel tesztelgeti a türelmemet. Gyakrabban kell rendre utasítanom, mint máskor, ezt nyugodt hangon teszem, de ha túlfeszíti a húrt, kiosztok neki egy pofont. Nem nagyot, nem fáj neki, épp csak megszeppen a mozdulattól. Django marad a végére, sérelmezi is, de így legalább van időm vele kicsit játszani, gügyögni, hogy kiengeszteljem. Végül szinte egyszerre végzünk Joshuával és pakolni kezdek, hogy most már aztán tényleg elindulhassunk. Azonban elhatalmasodik rajtam a viszketés és én majdhogynem önkívületben dobálom le magamról a ruháimat, hogy jeges fürdőt vegyek a patamosóban.
Csipkés fehér neműm hamar átázik, testem pedig gyorsan lehűl. Didergek, nagyon fázom már, mire el merem zárni a vizet, nagyon félek, hogy azonnal visszatér a kínzó viszketés. Szerencsére elmúlt, nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna. Bizonyíték csak annyi van, hogy felkaromon és combomon piros csíkokat hagytak körmeim, ahogy enyhíteni próbáltam kínjaimat. Magamat karolva nézek Joshuára, kissé félve, elbizonytalanodva. Áll, néz, és aggódik. Semmi jelét nem látom annak, hogy felpiszkálta volna a fantáziáját a műsor. Hogy bármit is érezne, hogy felébresztettem-e benne a vágyat. Semmit nem látok rajta, csak az aggódás csillog a szemében, az arcán.
Fázom, didergek és minden vágyam, hogy újra felöltözzek, mert így már nagyon cikinek érzem a helyzetet. Persze nem szándékosan csináltam, de ha már így alakult, arra számítottam, hogy legalább valami jelét látni fogom annak, hogy érez valamit. Vágyat, bármit. De most csak azt érzem, hogy halálosan égő, amit műveltem, és csak el akarok bújni, egyedül lenni, sírni, és átkozni a világot, magamat. Normális esetben Apához mennék, de erről nem tudhat, ezt még neki sem merném bevallani. Jack meg kint röhög az istálló előtt, hallom, ahogy félretüdőzi a cigi füstöt és fuldokolva röhög. Remek! Megkérem az aggodalmas Joshuát, hogy hozzon nekem az autóból némi ruhát, de ő mást gondolt.
Nem hagy itt. Miért, mi történne? Jack rám veti magát? Vagy egy másodpercet sem szeretne kihagyni a megaláztatásomból? Idegesen összeszorítom a szám, ajkaim keskeny vonallá préselődnek. Idegességem alig csökken, mikor meglátom, mire készül. Remegő kézzel veszem el tőle a pólóját és belebújok. Tapad vizes testemre, és szinte ugyanolyan meztelennek érzem magam benne, mint nélküle, hiszen a vizes anyag mindent megmutat. Combom közepéig ér, így nem látom értelmét, hogy elkérjem a nadrágját is, arról nem is beszélve, hogy akkor ő lenne abban a helyzetben, amiben én voltam az imént.
- Nem… Köszi, elég a… póló. – mondom, bár kicsit gondolkodom, majdnem tunikát mondok, hiszen nem egészen az én méretem. Végigszalad a tekintetem meztelen felsőtestén és kicsit kevésbé fázom. Jól néz ki, más körülmények között egészen izgató lenne kantáros farmerben, póló nélkül… De most valahogy nem érzem azt, hogy rávetném magam. Hát hová tűnt az a vad vágy, az az őrült vonzódás, ami pár perce még közöttünk vibrált? Hiába keresem jelét, nem érzem, hogy belőle bármi is áradna és feltételezem, én sem úgy nézek ki, mint aki itt és most széttárná a lábait…
Közelebb lép, de csak egyetlen lépéssel. Még mindig magamat ölelem, dörzsölöm a karomat, és végignézem, ahogy végül felkapja a cuccaimat.
- Ugyan már, add ide, ne te vidd a büdös zoknimat, meg csizmámat. – mondom neki, és nyújtom a kezem, hogy elvegyem tőle a ruháimat. Annyira ciki, de most komolyan…
Ha odaadja a cuccaimat, ha nem, a kocsi felé indulunk, el akarok innen húzni. Az istálló előtt Jack vigyorog és félreérthetetlen nemzetközi kézjelekkel mutogatja, hogy neki mennyire bejött a műsor.
- Nem röhög! – vetem oda neki, miközben kecsesen felé intek balkezem középső ujjával. Pontosan tudom, hogy holnap már mindenki ezzel fogja szívni a vérem. És holnaptól már én is velük fogok röhögni, de ma még nem megy.
A kocsihoz érve elkérem Joshuától a cuccaimat – ha eddig nem adta volna ide – és a hátsó ülésre dobálok mindent. A sporttáskából, amiben az Apától elhozott cuccaim vannak, kiveszek egy sortot meg egy csőtoppot és valami olyan ruha után kezdek kutakodni, amiben megtörölközhetnék. Bár elég lenne kicsit süttetni magam a napon… Mélyen a kocsi belsejébe hajolok, érzem, hogy a hosszú póló felcsúszik a fenekemen, de mit számít, az imént vetkőztem le mindenki előtt! Dühösen fújok egyet, mert semmit nem találtam, amiben megtörölközhetnék, és arra is rá kellett ébrednem, hogy csak a lovas csizma van nálam. Kénytelen leszek mezítláb vezetni.
Leveszem a pólót, hiszen már nincs miért szégyenlősködnöm, és belebújok a sortba, meg a toppba. Kicsit ugrálnom kell, mert nagyon tapadnak a vizes bőrömre, de végül csak sikerül. Igyekszem kerülni a tekintetét, amíg öltözöm. Az is elég ciki volt, hogy csurom vizesen álltam előtte és nem vetette rám magát, hát milyen ciki lehet az, hogy másodszorra, teljesen tudatosan újabb sztriptízt nyomok le neki…
- Köszi a pólót! – félénken mosolygok rá – Majd kimosom és visszaadom. – azzal a lendülettel, hogy ezt kimondtam, a kocsiba dobom a vizes pólóját és felé fordulok.
- Hogy jöttél ki? Elvigyelek, vagy van mivel hazamenned? – megerőltetem magam és a szemébe nézek. Látni akarom, ki akarom olvasni belőle, hogy mit gondol ezek után rólam.
Sokkal nyugodtabb lennék, ha kimutatná, hatással volt rá a dolog, mert így keserűs a szám íze. Azt hittem, lesz egy jó estém, de elillanni látszik a lehetőség, és ha ez így van, akkor harmadszorra baltázom el a dolgot, az meg már jel… Akkor tényleg nem kell erőltetni a dolgot és jobban járunk, ha itt be is fejezzük.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 23 2014, 00:08

Szó szerint közelebb kerülünk egymáshoz, a csókom viszonzásra talál, vaktában elszórt ajánlataim közül egyet sikeresen ki is választ magának... Vágyat ébreszt bennem is. Szinte alkut kötünk, hogy este együtt leszünk, csak előbb a lovakkal kellene végezni, és ártatlannak induló beszélgetésünk érdekes kérdéseket vet fel bennem.
- Ha ő kérné, hogy ne találkozz velem többé... Engednél neki? - kérdem, kissé habozva. Heily jut eszembe. Lehet, hogy az apja tiltotta el tőlem? Ő is azt mondta, szófogadó lánya az apjának. De miért akart volna elszakítani tőle az apja? Nem is tud rólam semmit. Nem is ismer!
Határozottan vonzódom Elenorehoz. Saját határaim feszegettem, amikor felkerestem, de akkor nem voltam elég bátor, nem voltam elég meggyőző, Elenore elszaladt. Most véletlenül (?) találkoztunk újra. Mintha új lehetőséget kaptam volna, úgy érzem, élni kell vele; elsietni, elkapkodni azonban most sem szeretném. Sem őt nem akarom megsebezni, sem magam nem akarok összetörni (újra?). Hinni szeretnék abban, hogy a vonzódás kettőnk között nem csupán a szexről szól. A szerelem nem jön egyik percről a másikra, a valódi szeretet kiépüléséhez idő kell, de ha ebbe mások is bele tudnak szólni, ha ezt mások is befolyásolhatják, ha ez tőlem független... Van értelme egyáltalán?
Bízok benne, hogy Elenore nem gyenge jellem. Hogy ki tud állni azért az emberért, akit megszeret. Talán ezért nem akar még bemutatni az apjának. talán ezért van szüksége időre (a szexre), hogy megbizonyosodjon, érdemes vagyok-e a bizalmára, érdemes vagyok-e arra, hogy ha kell, csatába szálljon az apja ellen, mellettem, értem. Megérteném. Elfogadnám.
Django nem lesz azonnal a barátom, de Elenore elégedettnek tűnik. Ha a ló nem is kedvel (vagy nem túlzottan), a lány hozzám való viszonyulása nem változott meg. Együtt, mégis külön-külön dolgozunk; munka közben az estéről fantáziálok, és közben éppen a munkával hűtöm magam.
Ahogy Elenore a hideg vízzel, amikor viszketni kezd a bőre. Mindjárt az allergia jut eszembe, és aggódom érte, mely sokkal erősebb bennem, mint a vágy, amit majdnem meztelen testének látványa okoz. Pillantását félre is értem, még inkább bezárom a vágyaimat, hiszen azt hiszem, szégyenli magát, a kiszolgáltatottságát. Hát milyen férfi lennék, ha visszaélnék vele?
Egy biztos. Nem hagyhatom magára vizesen, fázva. Odaadom inkább a saját gúnyám neki (csak a pólót fogadja el). Nem szeretném tudni, mit tenne vele az a kurvapecér, aki olyan kajánul vigyorgott ránk, amikor először mentünk a karámba. Most is a közelben lebzsel, mintha csak Elenorera fájna a foga. Nem adom meg neki az örömet, hogy így lássa. Elenore pedig zavarban van, hogy a cuccait felkapom. Értük nyúl... Helyette a kezemet nyújtom oda neki. Ha tudná, mi minden volt a kezemben, a büdös zokni nem hozná zavarba! Amúgy engem sem.
Jól sejtettem, az a pasas most is kajánul vigyorog, mutogat is, legszívesebben bemosnék neki egyet, de Elenore elintézi, elég határozott kézmozdulattal, hogy mit kíván neki. Ha nem tartanék tőle, hogy ezzel bármelyikük haragját kivívom, és ezzel vége a "lovászfiú" karrieremnek (és az Elenoreval közös óráknak), legszívesebben felnevetnék. Ez a lány szenzációs!
És amikor már azt hiszem, nem tud meglepni, megteszi újra, amikor lekapja magáról a pólót. Már ahogy a feneke felvillant, ahogy az autóba hajolt kemény próba alá vetett, de amit most csinál...
- Mondd, ezt szándékosan csinálod?- kérdem tőle, és a hajamat túrom. Le kell foglalnom a kezem, hogy ne őt kezdjem masszírozgatni... Az önfegyelmem kezd megsemmisülni. A pólóm már a kocsija hátsó ülésén, ő pedig úgy néz rám, mintha először látna.
- Inkább utánad megyek. Életveszélyes lenne most melléd ülnöm... Bár hogy hogyan fogok így vezetni????- kihúzom a kantárom mellkasi részét és benézek, hogy finoman értésére adjam, áll a farkam.
Sebastian szavai kavarognak a fejemben az óvatosságról és a lehetőségekről, nem tudom, mi tévő legyek, egyszerre akarom azonnal magamévá tenni, és várni még... hogy tökéletes kényelemben lehessünk együtt, nem zavartatva magunkat semmitől. Nagyon nevetséges lehetek, hogy így csorgatom a nyálam utána. Az egész testem vágytól reszket. Várok még. Ha azt szeretné, hogy vele menjek, hogy mellé üljek, vagy vezessek helyette, mert ő mezítláb nem tud, gondolkodás nélkül vele megyek. Aztán lesz, ami lesz. Nem tudom, eljutunk-e a farm végéig...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 23 2014, 01:38

A karámok felé menet szóba kerül Apa, és kissé csodálkozom, amikor megkérdezi, szeretem-e. Persze, miért is ne szeretném? Bár, lenne rá okom, hogy ne beszéljek vele, volt is ilyen időszak, de… mégiscsak ő nevelt fel, ő jelenti számomra a szülői mintát. Kérdése hallatán magasra szökik a szemöldököm.
- Ő nem kérne ilyet. Sosem tiltana senkitől, maximum elmondja a véleményét, aztán rám bízza… - válaszolom végül. Nem kell tudnia, hogy Apa a saját kárán tanulta meg, hogy ha megtilt valamit, akkor azt tutira meg fogom tenni. Nem tudom igazán, miért kérdezi ezt, de remélem, jó választ adok, ami kielégíti a kíváncsiságát.
- Színész vagy, igaz? – mosolyogva nézek rá, mert én már tudom, mit fogok kérdezni: - Nem ment egy kicsit az agyadra a Rómeó és Júlia?
Kicsit oldalba is bököm, hogy érezze, csak a vérét szívom. De elgondolkodtat, miért aggódik ennyire? Miért kéne máris bemutatnom otthon, hiszen még semmi sem biztos. Ahhoz, hogy Apa karmai közé eresszem, meg kell ismernem. Tudnom kell, hogy akarok-e, tudok-e vele együtt élni, elég erős-e ahhoz, hogy kitartson mellettem, mert nem sokan bírnak elviselni hosszú távon. Ezekhez pedig idő kell, ezt nem tudom pár találkozó alapján eldönteni. Lakva ismerszik meg az ember – a közmondás is megmondja…
Gyorsan, olajozottan dolgozunk, mintha ezer meg egy éve segítené a munkámat, a kezem alá dolgozik, és néha-néha kíváncsian átpillantok a bokszba, ahol a lovamat pucolja. Komótos, precíz munkát végez, míg én gyors, határozott mozdulatokkal dolgozom és csacsogok a lovaimnak. Tetszik, jó agya van, hiszen a legtöbb feladatot nem gyakoroltuk agyon, mégis remekül megértette a dolgokat és a gyakorlatban sincs vele gondja.

Viszketésem megőrjít, a víz alatt találok csak enyhülést. Nem mutatja, hogy bármit is megmozgattam volna benne, de valahogy nem tudom elhinni, hogy az után, ahogy csókolt, ahogy húzott magához, most teljesen higgadt lenne. Színész – jut eszembe. De baszki, ezek szerint Oscar-díjas! Úgy ál ott, mintha anorákban lennék, meg egy olyan sisakban, amilyen az űrhajósoknak van. Az egyetlen dolog, ami miatt gyanakodni kezdek, hogy birtokló és védelmező ösztöne felébredt, az az, hogy ki-kinéz az istálló előtt fuldokló Jack-re, aki természetesen rajtam röhög.
Gondoskodni akar rólam, és ez édes, tényleg nagyon cuki, de valahogy visszás is. Egy felizgatott férfinak mikor az az első gondolata, hogy gondoskodjon a vizes, félig-meddig meztelen nőről? Mindegy is, mert jó ez így. Felkelti az érdeklődésemet, nem olyan, mint az átlag. Ilyen srácokkal sosem kezdtem, jobban mondva sosem próbálkoztak nálam. És persze, ha szigorúan vesszük, most is – a koncerten is – én szólítottam le őt. Vajon ha akkor nem találkozunk, és ez lenne az első alkalom, hogy időt töltünk egymással, hol tartanánk? Gyanítom, hogy nem itt. Nem így.
Elfogadom a pólóját, de megelégszem ennyivel. A cuccaimért nyúlok, mert én is tudom őket vinni, sőt, nyugodtabb is lennék, ha én vinném. Na, nem azért, mintha elszaladna vele – mondjuk a csizma drága dolog, méretre készült, a többit bármikor pótolhatom. Nem adja, helyette a kezét nyújtja és én, pólójába burkolózva, ami ruhának is beillik nekem, félénk mosollyal fogom meg a kezét. A kocsi felé indulunk, bár Jack kissé elvonja a figyelmemet, meg talán az övét is. Érzem, ahogy megfeszül a teste mellettem, de uralkodik magán. Én meg nem, én itthon vagyok – igaz, még csak rövid ideje, de már megszoktak, hát megtehetem. Vigyorogva mutatok be neki, ezt még nagyon nagyon nagyon sokszor meg kell majd ismételnem. Már a kézmozdulatot. Komolyan, még a végén úgy marad a bal kezem…
A kocsihoz érve úgy érzem, nincs veszíteni valóm. Előhalászok valami váltás ruhát, majd behajítom Joshua átázott pólóját a hátsó ülésre. Vadul rángatom magamra a falatnyi sortot, és ismét megállapítom, hogy kevesebb fagyit kéne ennem. Ráfogom a vizes bőrömre, hogy nehezen jön rám, de begombolni nem tudom, nem is akarom.
- Mit? – ártatlan szemekkel nézek rá, de közben kajánul vigyorgok. Ez az, ezt a reakciót hiányoltam a víz alatt állva is, és kissé megnyugszom, hogy nincs beoltva ellenem. Ahogy hajába túr… Minden izmának finom munkáját megfigyelhetem, hiszen a pólója a kocsimban landolt az imént. Kár, hogy hasizmait és mellkasának nagy részét kitakarja az a rohadt… Az a nadrág. Elszakítom róla a pillantásomat és magamra rángatom a toppot is, bár kissé megcsavarodik. Hagyom, nem akarok vele foglalkozni, reményeim szerint nem lesz rajtam sokáig.
- Utánam? – elfojtok magamban egy megjegyzést, hogy ezek szerint hátulról szereti, nem érzem helyénvalónak még az ilyen jellegű csipkelődést. – Én eltévedek, nem találnék el… - nagyot nyelek, ahogy lenéz magára és állapotára utal - …hozzád. – fejezem be végül a mondatot.
Ajkamba kell harapnom, félek, nem bírok magammal. Késztetést érzek, hogy odalépjek, hozzá simuljak, simogassam, fogjam, markoljam, csókoljam…
És aztán persze nem is tudom megállni. Puhán lépkedek, óvatos vagyok mezítláb, nem akarok belelépni semmibe. Kezeimmel megfogom kétoldalt az arcát és puhán, de annál szenvedélyesebben megcsókolom. Mintha búcsúznék.
- Útravalónak. Hogy amikor belenézel a tükörbe és engem látsz magad mögött, eszedbe jusson, miért akarsz minél hamarabb hazaérni. – a szavakat csak lehelem az ajkaira, homlokomat az övéhez nyomom. Aztán elengedem, a kocsihoz lépek és becsapom a hátsó ajtót, mielőtt beülnék a kormány mögé.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Hétf. Jún. 23 2014, 03:38

Ártatlan megjegyzést tesz az apjára, és én - a rossz tapasztalatomra hagyatkozva- kombinálni kezdek, akaratlanul meggyanúsítva, hogy talán őt (is) dróton rángatják otthon. Szerencsére, nem tűnik olyan rossznak a helyzet. Ellie szereti az apját, tehát nem bosszantani akarja egy olyan kapcsolattal, amit az apja ellenezne. És az apja rendes fazonnak tűnik: elmondja a véleményét, de nem kényszeríti a lányát, hogy az ő akarata szerint cselekedjen.
Amikor oldalba bök, jelzi, hogy ugrat, de a kérdésére mégis válaszolnom kell.
- Színésznek készülök... És nem, nem a Rómeó és Júlia ment az agyamra, de köszönöm a kérdésed- nevetem el magam- Egyszerűen csak ki akartam zárni a lehetőségét, hogy eltilthatnak tőlem, ez az igazság.
Nem számítottam rá, hogy azonnal be akarna mutatni, és nem is várom el tőle. Sebastiannak sok mindenben igaza van a lányokkal kapcsolatban, amiket én nem tudtam, nem tudok, nem értek. Mama például mindig azt kérte, ha érdekelni kezd egy "kislány", vigyem haza, mutassam be nekik. Sajnos, Elenoret már nem tudom nekik bemutatni, pedig megtenném. Azt hiszem, tetszene is nekik.
Elhagyjuk a témát, és a munkával foglalkozunk, aztán Elenore viszketegségével, ami kissé megijeszt, mert arra gondolok, valami allergiás reakciója van. De aztán a hideg víz megoldja a dolgot, legalábbis, hogy már nem viszket, viszont okoz más fejtörést. Nevezetesen, hogy egy szál fehérneműben vacog. Hamarjában a saját pólóm adom rá, és így megyünk ki az autójához.
De ha eddig tudtam uralkodni magamon, egyre kevésbé, amikor meglátom a gömbölyű fenekét, aztán újfent ledobja magáról a ruhát, hogy a sajátjába tudjon átöltözni. Túl naiv vagyok, hogy azt feltételezzem, a viszketegséget csak megjátszotta, de most rá olvasom, hogy szándékosan ingerel, mire ő játssza az ártatlan kislányt. A mosolya azonban árulkodó.
Rossz ötlet (?) lenne most egy autóba ülni, talán nem bírnám ki, hogy ne csókoljam újra, ne húzzam magamhoz, ne húzzam rám... És hát... Így is ideges vagyok egy kicsit, nem kéne, hogy nézőseregünk is legyen. Ahhoz még eléggé lámpalázas vagyok.
Azt mondom neki, inkább utána mennék, de aztán azt mondja, eltévedne... És leesik, hogy hozzám akar jönni.
- Akkor nincs más hátra... én megyek előre- vonom meg a vállam. Nekem majdnem mindegy, de egyre sürgetőbb az indulás.
Farkasszemet nézünk, ő az ajkába harap, aztán odalép hozzám, két kezébe fogja az arcomat és szájon csókol. Őrületes melegség szalad rajtam végig. Eddig is melegnek éreztem magam, mintha lázas lennék (nem vagyok az), erre ő jön, és az amúgy hideg testével tovább uszítja bennem a tüzeket. Megragadom a derekát, aztán a fenekére csúszik a kezem, és szorosan magamhoz ölelem. Ágaskodó férfiasságom puha testének feszül. Érezheti, érzi, biztos vagyok benne.
- Ellie, életveszélyes vagy! Ha téged nézlek, -márpedig téged akarlak nézni, - belehajtok az első gödörbe...

Figyelem, ahogy beül az autójába. Én is megindulok a kijárat felé. Odakint parkoltam, egy árnyékot adó fa rejtekében. Határozott léptekkel megyek, de nem várható el tőlem, hogy gyorsabb legyek, mint egy autó. Ellie azonban végig mögöttem jön, tőlem néhány méterre lemaradva, lépésben, az én tempóm szerint. Hallom a kocsi finom durmogását. Nem nézek hátra, ennyi bizonyosság elég nekem, hogy mögöttem halad. A lépteimre figyelek. Sok a lócitrom, és sem a kocsiba, sem a lakásba nem szeretném bevinni...
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)   Today at 00:56

Vissza az elejére Go down
 

Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-