Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Minden kezdet.... Judith - Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Hétf. Jún. 02 2014, 21:32

A helyzet iróniája, hogy lecsekkoltam a kiscsajt. Halvány lila gőzöm nincs, hogy minek jön el?! Egy ismerősöm ajánlotta ez tény, így alapból bízom benne. De mi szüksége van könnyű melóra? Na, ez az amit nem tudok, de nem is számít. Talán csak be akar kavarni otthon, a szüleit szeretné felbaszni. Abban szívesen leszek társ, mondjuk nekem mindegy. A lényeg, hogy a cucc eljusson A pontból B-be és senki ne kérdezze mit hord a futár.
Remélem berezel a kiscsaj, hogy drogot akarok rábízni, de ennyire nem vagyok kispályás.
A nyugis kávézó teraszén csajok csicseregnek, néha felém pillanatnak, de csak mert a bentleyvel érkeztem, és sejtik, hogy vastag a bukszám, más is az, azt egy kicsit szívesebben mutatnám be nekik. Most nem ezen kéne agyalni.
Vajszínű nadrágom és hófehér rövid ujjú ingem, karórám mind arról csacsognak mennyi pénz fekszik bennem. A pénz... Nagyszerű motiváció.
A lányt is emiatt várom. A feladat nem kisszerű, nem is olyan egyszerű. Méretes borítékokat szeretnék valakire rábízni, aki nem fosik be a saját árnyékától és eszébe sem jut lenyúlni, mert akkor a kis bele kilapul a bentley kereke alatt. Na jó, ez poén?!
Az órámra pillantok. Késik! Van képe... Mégis elmosolyodom, nem baj. Majd megszopatom, sajnos nem hiszem, hogy szó szerint.
Még egy kávét rendelek, a csajnak is egyet, csak érkezzen meg. A pontosság nagy előny, ha késni fog a dolgaimmal.... majd mindjárt levajazom vele.
Mázlis a kis frigid picsának, hogy beajánlották, különben nem várnám meg.
Érdekel, hogy minek csinálja. Tuti a szülök kiborítás a a cél. Ha helyeske, máshogy is benne vagyok...
Unottan pöckölgetem tekintetem a kipakolt mellekről egy-egy másikra, mint egy lusta bogár. Képtelen ötleteim támadnak.
Jöhetne a bige, már nem várok sokat.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"


A hozzászólást Vincent Sparks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 04 2014, 16:21-kor.
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Kedd. Jún. 03 2014, 14:57

Kérésem meghallgattatott, és tegnap felhívott Scott. Együtt jártunk suliba, meg egy kicsit talán együtt is jártunk, de az a része felejtős a dolognak. Folyton sírtam neki, hogy apám tartja a költségvetést. Nincs zsebpénz, nincs esztelen dőzsölés, mindig csak annyi, ami kell. Meg aztán, meg kapok mindent. Miért nem elég? Tök jó, hogy elmegyünk nyaralni, bármit megvesz, amit úgy gondol, hogy szükségem van rá. De míg otthon laktam nem volt saját pénzem. Így felejtős volt, hogy megvegyem magamnak az ötödik ugyan olyan fazonú szoknyát, csak más színben, vagy mivel már nem tetszettek a téli kabátjaim, újba ruházzak. Már van egy csomó, minek még egy? Kösz apu...
Mióta itt vagyok, dolgozgatok, de sok pénz nem jön, ezért is örültem a hívásnak. Meló, bár sejtem, hogy nem a legjobb, mégis az, és azt mondta, ha nem cseszem el, lehet több is. Úgyhogy szépen összekapom magam, mélykék szoknyát veszek, balerínacipővel, ugyan ilyen színű boleróval, alatta pedig egy hófehér toppal. Kicsit tengerész benyomást keltek, de nem baj. Jól érzem magam benne. A vállamra csapom a táskám, és késve indulok. Naná. Kell ennyit nyomkodnom a telefont. Mindegy, majd sietek.
Tíz perc. Basszus. Lehet nem is kéne odamennem. Végignézek a kávézó teraszán. Három férfi is ül ott, Scott azt mondta jóképű. Egy kilőve. Gondolom, hogy fiatal, és nem negyven éves. Úgyhogy marad a srác a sznob cuccaiban, aki méregeti a ficánkoló csajokat. Remek.
Nagy levegőt veszek, elutasítom az alkalmazottat, nem kérek asztalt, már várnak. Jól néz ki, elég király karja van. Oké, közelebbről annyira nem gáz, hogy minden ruhadarabja azt ordítja mennyire drága volt.
Zavar, hogy késtem. Nem szeretem ezt, és görcs van a gyomromban, egy kicsit még a tenyerem is izzad. Kicsit remegve fújom ki a levegőt, mélyen beszívom helyette a tisztát. Hah, jó vicc. És odalépek. El kéne futni.
- Hogy bírod felemelni a kezed ilyen súly alatt? - Az órája elé bökök, miközben leülök vele szemben a székre, hiába nem kínált hellyel. Nagyon ideges vagyok. Scott nem mondta, hogy hogy néz ki pontosan, hogy mit mondjak neki, vagy mi ez az egész. Jaj istenem, haza kéne mennem. Lehet, hogy nem is ő az. Körbenézek, hátha találok mást, akihez jöhettem. Lehet bent ült le, erre nem is gondoltam, basszus.
Öklömnyire van zsugorodva a gyomrom, a kezemet az ölembe ejtem, hogy ne látszódjon, hogy remeg. Ideges vagyok. Ennyire azért nem kell a pénz, hiszen apu gazdag. De mit rinyálok? Ha már elkezdtem... mi bajom lehet belőle? Apu ügyvéd. Jézusom, meg ne tudja, akkor nekem végem van. Ha ezt elszúrom, lehet kinyírnak. Ha nem ők, hát otthon. Basszus, haza kéne mennem.
Loppal újra körbenézek, azt hiszem kicsit látszik, hogy beparáztam, úgyhogy gyorsan a srácra pillantok. Helyes. Jah, kifejezetten helyes. Nem rossz, menni fog ez, megcsinálom. Kemény csaj vagyok. Rámosolygok. De hát az előbb kötöttem bele. Basszus. Komolyan, mint valami rossz ismerkedési próba. Hogy fogok még emiatt égni...
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Kedd. Jún. 03 2014, 21:10

Fú de kurvára nem hiszem el, hogy ennyit van képe késni. Nők. A konyhában a helyük, sehol máshol. Mi a szart kell várakoztatni? Nem én fogok neki csengetni? Még a végén én teszek neki szívességet. Hááht ez.
Már éppen készük felállni és felhívni a srácot, aki ajánlotta, hogy gecigyorsan küldjön egy másik bigét, különben baszhatja a részesedését a melóból. A csajok meg búgnak, min a tavaszi gerlék, jó, hogy nem ülnek át az ölembe. Bár gondolom a bukszám férne csak a szájukba. Szép ötletek, feldobnak. Ha nem érkezik meg a bringa menten, elhúzok a picsába.
20 éves kis picsa, azt hiszi neki mindent lehet, mert apuci gazdag, anyuci meg kinyalja a seggét? Faszér' kell késni??
El sem hiszem, hogy végre felbukkan. Én pontosan tudom ki ő, láttam róla képet, megkaptam az aktáját, olyan unalmas, kétszer bealudtam, miközben próbáltam elolvasni. Semmi, semmi, a nagy büdös semmi. Semmi gyorshajtás, közszemérem sértés, italozás, verekedés. Egy angyal. A gondolattól a kávémba fújtatok. Vagy jól vádik a szülei. Lehet maga az ördög?!
Az asztalon koppan a csészém, miközben a csajt stírölöm, na nem mondom lehetne az angyalom. Megröptetném a mennyek felé, csak kaparíntanám meg. Bassza meg, 20 éves. Lehet erről le kéne mondanom. Meglátom.
Felé sem pillantok, had kutakodjon kihez is jött. Végül nem rossz a szimata, ez tetszik. Levetődik velem szembe, és egyből beszól.
Ez most komoly?
A kérdésre felszalad a szemöldököm, többre nem értékelem, olyan szar poén, hogy fel sem veszem. Majd gyúrok. Lehet vele. Alatta és fölötte, de ez a jövő furulya órája.
Másrészt Ő is az a típus, aki megtehetné, hogy drága aranyórát visel, hiszen most is azért jött hozzám, hogy könnyen sok pénzt keressen.
Idegessége azonnal szemet szúr. Mi a picsa baja van? Úgy feszeng, mint akit most fogok arra kérni, hogy hűsége jeléül vágja le a hüvelyk ujját.
Hátradőlök a széken és csak figyelem. Mi baja a bringának? Mitől ilyen rotyós? Nem is tudja mit akarok és nem is drogot akarok vele szállíttatni.
Tekintetem unottan végig szalad az alakján.
Lehet drogos és arra kell a pénz, most meg elvonásai vannak.
- Tűrd fel a felső ujját. - közlöm halkan, és mutatom, hogy látni akarom a könyökhajlatait. Ha drogos mehet a francba. Olyanokkal nem dolgozom, csak kefélek, azért is jó pénzt fizetek, ha benne van, de akkor más karrier elé néz, dumáljuk át.
- Fogd össze a hajad! - adom ki a következő utasítást, még mindig nyomokat keresek a testén, hogy lövi magát. Mi a faszt idegeskedik? Mondta neki valaki, hogy bele fog halni? Ha ilyen ideg gyenge, azonnal meg fog bukni a cuccommal, az első checkpointnál. Minek feccöljek időt bele? Kezdem a dolgot kicsit unni. Remélem, hogy teszi ami kérek, látni akarom a fültövét, a nyakát, bármit, ahol szúrhat, de azt nem hiszem, hogy intim tájékon tenné, olyan csajnak tűnik, aki nem ilyen ravasz.
Lehet zsarut hívott rám? Milyen vicces lenne, nincs nálam semmi, csak egy boríték, benne üres papírok, az is a kocsimban van. Na meg egy cím, azt majd mobilon küldöm neki. Bízom benne, hogy nem csinál hülyeséget. Előre dőlők a széken, hogy a szemeibe nézhessek. Ha zavaros lenne az is sok mindent elmondana, ismerem ha valaki drogos, de Ő nem az.
- Én idegesítelek? - nem lenne meglepő, szoktam emberek agyára menni az első pillanatba, de ahhoz kicsit több kell. Lábamat keresztbe teszem a másikon, miközben megint hátra dőlök. Ujjam körbe futtatom a csészém peremén, még mindig őt nézem.
Mi lehet a baja egy ilyen dögös, fiatal és itt lábjegyzet magamnak, túl fiatal, lánynak.
Elé tolom a kávéját, azt nem várom el, hogy megigya, de azt igen, hogy elfogadja. Ráérősen mustrálgatom, már nem sietek, már elkéstem miatta, biztos lehet benne, hogy jóvá fogja tenni. Majd adok rá lehetőséget. Talán.
Lehet jobb lenne, ha drogos lenne, egy adagért az asztal alá térdelne. Hiú, kanos ábrándok.
Cigaretta tárcát kotrok elő a zsebemből, mellé egy drága öngyújtót. Meg sem kínálom, tudom, hogy nem szív, nem ezt. A terasz egy nemdohányzó részén rágyújtani bátor dolog, de nem nekem.
Marha ritkán dohányzom, de néha jól esik, balzsam a léleknek, kátrány a tüdőnek. Nyugisan pakolok el, a csészémet lecsúsztatom az alátétről, az lesz a hamutálcám. Újabb probléma, ami semennyire sem érdekel.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"


A hozzászólást Vincent Sparks összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 04 2014, 16:21-kor.
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Kedd. Jún. 03 2014, 22:01

Tényleg nem értem, hogy miért nem tudok róla semmit. Scott egészen egyszerűen semmit nem volt hajlandó elmondani róla a korán meg a magasságán kívül jóformán. Eszembe jut, hogy vajon ő mit tudhat rólam? Sejtem, hogy valamivel többet, mint én róla. Remek.
Az ajkamba harapok. Jó lesz ez, ha az első mondatommal hülyét csinálok magamból. Amint kimondtam, a reakciója nélkül is tudtam, hogy nagyon szar lett, de basszus... Hogy menjek oda? Téged kereslek? Vagy mi? Nah mindegy. Vállat vonok, miközben leülök, ezen nem fogok pörögni, most már mindegy.
- Tudod... én csak a... az órád miatt. Mindegy. - Kezdeném kimagyarázni, amitől az egész sokkal rosszabb lesz. Inkább elhallgatok, és túllépek rajta. Mindig két mondattal tovább megyek, mint kéne.
Zavarban vagyok attól, ahogy néz. Végigmér, és nem jó értelemben. Az arcán sem látszik semmi. Összeszorítom a számat, lélegzek két mélyet. Nyugi van. Csak egy csávó. Csak egy meló.
- Mi? Nem! - Rázom meg egyből a fejem, miközben hátra dőlök a kezeim átfonva a mellkasom előtt. Mégis minek tűrném fel a ruhám ujját? És mit néz úgy? És akkor beugrik Scott. Emlékszem még arra, mikor mi ittunk, ő meg beállt a sarokba, komolyabb bulira vágyva.
- Ez most komoly?! - Kérdőn nézek rá. Nehogy már drogosnak nézzen. Azt aztán soha nem próbáltam, és nem is hiszem, hogy úgy nézek ki. De minden esetre a feltételezéstől csökken az idegességem, legalább tuti megtaláltam azt, akit keresek. Hát nem egy kedves ember.
Előre hajolok, feltolom a ruhám ujját, mind a kettőt, majd kínosan felnevetek. A hajamat is? Összefogom, és elfordulok mind a két irányba. Lassan kezd égni a fejem. Ez annyira kínos.
- Le ne vetkőzzek? - Kérdezem azért meg tőle, miközben leengedem a hajam, és elrendezem. Érzem, hogy a kezem nyirkos kicsit. Lehet nem kéne elvállalnom ezt a melót? Ki a frász ez az ürge? Ilyenekkel összeakadni... de nem láthatja rajtam, így igyekszem nagyon magabiztosan előadni magam. Még szerencse, hogy tanulom is. A szomorú benne, hogy még lehetne mit fejlődnöm.
Elég sokáig sikerül állnom a tekintetét, de végül félre nézek, el a feje mellett a sok liba felé. Majd vissza is nézek rá hirtelen, ahogy kérdést tesz fel.
- Igen. - Vágom rá egyből, és újra hátradőlök. Basszus, mit csinál? Néz, és méreget, és... mintha már ezer kérdést feltett volna, holott csak egyet. Szóval. De azt hiszem több is elhangzott, ki tudja, miket válaszoltam?
- Ők jobban. - A libacsapat felé bökök a fejemmel. Igazából nem zavarnak nagyon. Van, amikor én is beállok közéjük. Akadnak olyan napok, de most bekúszik a vihogásuk a fülembe, és végigereszkedik a gerincemen. Igen, lehet a férfi miatt van ez.
Most nézem csak meg kicsit jobban. Hát nem leszek kevésbé ideges tőle. Bár tényleg nyugszom, legalább már nem érzem magam úgy, mint egy őzike az erdőtűzben.
- Köszönöm. - Megfogom a csésze alatti tányért, úgy húzom magam felé. Felemelem, beleszagolok, és visszateszem.
- Van benne valami? - Nézek fel a szemébe. Kár, hogy nem sok mindent látok. Annyira komoly! De jól néz ki. Nem is nagyon akarom túl sokáig bámulni. Pedig még a cuccok is jók rajta. Alig vett fel valamit, de az is drágábbnak tűnik, mint egy átlag ember havi keresete. Elmosolyodom. Nem tudom miért, így igyekszem hamar eltüntetni az arcomról. Most mi van?
Minden erőm bevetem, hogy álljam a tekintetét, komoly arccal. Ahogy húzódik az idő, egyre könnyebb, már nem akarok mosolyogni.
Figyelem a mozdulatait, cigit vesz elő, öngyújtót, nagyon jól néz ki. Komolyan van benne valami kő? Vagy az más? Eléggé leragad a tekintetem rajta, azt sem venném szerintem észre, ha ingát játszana vele. Már éppen megosztanám vele, hogy mennyire tetszik, és nagyon szép, és még talán mesélnék is mellé valamit, de akkor tűnnek fel az egymással összesúgó pincérek az ajtóban.
- Szerintem ettől nincsenek elragadtatva. - Osztom meg a velem szemben ülő férfival. Hogy hívják? Ő biztos, hogy tudja a nevem. Akkor én miért nem tudom az övét? Illene bemutatkoznia, ha már melót ad, vagy ilyenek. De komolyan. Ha nem mondja meg, felhívom Scottot.
Figyelem, hogy mennyire érdekli ez a dolog. Próbálom annyira kiismerni, amennyire csak tudom. Hátha még jól fog jönni, de nem nagyon enged be. Igazából semennyire. Lehet azt hiszi visszalépek, mert a pincérektől parázok? Mert nem érdekelnek igazából. Mindent beleteszek, hogy egy kedves, egyszerű mosolyt virítsak a fejemre, és vállat vonjak, hogy tényleg nem érdekel. Mondjuk... ha jobban belegondolok, lehet ez őszinte is, mert tényleg nem. Legfeljebb őt rakják ki innen. De ezt pedig nem hiszem. Ezt igazolja az is, hogy az egyik pincér felé indul, a másik utána szól, és mindketten bemennek a kávézóba.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szer. Jún. 04 2014, 14:44


Kár, hogy nem tudom mik foglalkoztatják, talán még arra is rávenne, hogy elmosolyodjak. Mosta azonban csak szemlélem és a szar poéntól majdnem felhörrenek. Csak szemöldököm mozgása jelzi, hogy gáz volt.
Az, hogy próbálja menteni a helyzetet, csak szánalmasabbá teszi. Látszik, hogy nagyon kezdő még. Fiatal és tüzes, isteni kombó, csak nem egy parakirálylányban.
Semleges tekintetem lehet nem üzeni meg neki, hogy így sokkal többet fektetett már a kérdésbe mint arra szükség lenne. Vajon mindenben ilyen? Az a tipikus túlbuzgó? Az kurva jó lesz, akkor itt fog nekem asztalt rágni minden egyes alkalommal. Az baszna be, ha ilyen túlkérdezős alkat lenne. Letépem az összekötőn fejét, ha egy kislányt dobott be a halpiacra. Csak mert én a nagyhalakhoz fogom küldeni, ahol lehet, néha szembe kell néznie ezzel- meg azzal.
Mi a retkes, szar baja van? Nem tudom elhinni, hogy ok nélkül ilyen ideges. Csak ülünk egy nyilvános helyen, ahol senki nem rabolja el és meg sem erőszakolja. Bár azt hiszem, ahhoz több kedve lenne, könnyebb pénzkereset is, ha gondolja… nem hiszem. Túl fiatal. Minél idegesebb én annál higgadtabb vagyok. Kislányok, ez a baj velük, hogy nem tudnak uralkodni a testükön, lehet nekem kéne uralkodnom az övén?
Közben elcsattan az első utasítás.
Nem tudom, hogy a hallásával van baj? Bazdmeg ez hülye! Hol hallotta, hogy kérés, vagy kérdés hangzott el? Ha emlékeim nem csalnak, márpedig nem szoktak, adtam egy utasítást.
- Le is léphetsz! – még mindig olyan unottan beszélek, mintha éppen arról fecsegnénk, akarok-e adományozni az abortusz ellenes ligának. Lófaszt.
Megrázom a fejem, a mustra után. Mi a tököm volt ebben olyan kurva nehéz? Remélem, hogy eszébe sem jut akadékoskodni minden egyes részlettel kapcsolatban, mert akkor tényleg leléphet. Nekem egy engedelmes ember kell, nem egy elkényeztetett hülye picsa.
- Ha szórakoztat… - enyhén megemelem a vállam. Tőlem akár az asztal tetején is nekiállhat sztrippelni. Ki nem szarja le? Az sem érdekel, ha az egyik pincér itt dugja meg előttem, láttam már sokkal érdekesebbet is.
Valaki súgja meg neki, hogy nem a kislányos bája miatt van itt. Majd, talán valaki, nem én az biztos.
- Milyen indokkal? – mivel csinálok belőle idegbajost? Mert eddig semmi sem történt, de ha gyengék az idegei, nem lesz jó nekem. Már nem erre a feladatra, elteszem egy másikra, ha pénzre van szüksége. Mondjuk, ha csattognak a fogai… oda sem lenne túl jó.
- Hozzád szóltak? – hátra sem nézek. Tudom, kikről beszél, azt nem értem csupán, hogy miért izgatják? Szólt hozzá bárki? Rajta vihognak? És ha igen? Ki nem szarik rá magasról? Nyugodt pillantásommal fűszerezem zavarát. Tényleg kíváncsi vagyok, miért érdekli pár idegen ember? Mit számítanak? Semmit! Legyek a levesben. Ki kell piszkálni a fejből, átgázolni rajtuk, kinek így, kinek úgy.
A megköszönésre még csak nem is biccentek, oly természetes, hogy megteszi, de ez engem nem mozgat már. Sablon.
Unottan cigarettára gyújtok, megbabonázva figyel. Beszarok. Mindjárt felugrik és elfut. Mi van ezzel a csajjal?
A kérdésre közönyösen felé fújom a füstöt, sokáig váratom, míg egyáltalán úgy teszek, mint aki meghallotta, hagyom a csendet hosszúra nyúlni. Fürge ujjaim eljátszanak a cigarettával. Komolyan szemlélem a lányt. Ez hülye?!
Megint egy felesleges kérdés. Nem tudja, hogy mikor kell tartania a száját? Jobban tenné, ha mindig. Mi a faszom lenne benne? Cián baszod? Party drog? Fényes nappal a kurva nyílt utcán? Vagy mi? Istenem. Remélem, nem hiszi, hogy el akarom rabolni vagy megerőszakolni. Minek őt?
Leverem a hamut a cigarettáról.
- Mit gondolsz? – mi a tököm lehetne benne? Belevertem a farkam, te buta picsa. Úristen. Mit vétethettem? Miért nem jöhetett egy okos, csendes, engedelmes lány?  Betudom annak, hogy zavarban van, mert szépnek szép, csak nem sügér is mellé?
A pincéreket pontosan látom periférikusan, de azt is tudom, hogy nincs vér a pucájukban belém kötni. Feléjük sem pillantok.
- Megint olyannal foglalkozol, amivel nem kéne. – osztom meg vele az információt halk, mély hangomon. Minek foglakkozik ilyen faszsságokkal? Idejöttek? Nem. Mertek? Nem. És mi van, ha idejönnek? Kit mozgat ez meg? Majd akkor lerendezem. Így minek egyáltalán figyelni rá?
Látom, hogy kutakodva szemlél. Kedvem lenne felnevetni. Újabb adag hamut pöccintek a csészealjba. Nem térek a lényegre, lehet nem alkalmas a melóra. Tekintetem az övébe fúrom, olvasni próbálok benne. Testbeszéde és elszór hülyeségi sokat elmondanak. Parázik, Tőlem, az ismeretlentől, de közben valami húzza felém. Kislány! Tetszelegve méreget, mint egy lelövendő vadat. Röhej. Más erdőben futunk, aranyom.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szer. Jún. 04 2014, 21:04

Nem tudom, hogy miért mondtam tovább. Javítani akartam a helyzeten, és rontottam rajta. Tudom. Még szerencse, hogy nem vagyok egy vörösödős típus, mert biztos, hogy úgy néznék ki, mint egy homár.  Ő meg tök idiótáknak néz. Oh, istenem! Megdörzsölöm kicsit az arcom, majd a levegőt kifújva leengedem a kezem, mikor utasít, amit persze nem veszek egyből. Az ajkamra harapva mutogatom neki magam, komolyan, ez tök megalázó.
- Maradok. - Jelentem ki. De közben lenne kedvem melegebb égtájak felé küldeni. Mi a frászt képzel magáról? És mégis mi ez, hogy be is jön, és egy szót sem szólok ellene? Bárki mással már rég felálltam volna, és elmegyek. És mégsem tudok.
Kérdőn nézek rá, hogy mire rázza a fejét. Összeszorítom az állkapcsom, bár nagyon nem kell visszafognom magam, mert kicsit megkukulok a közelében. Talán a kisugárzása, hogy parancsol, és utasít, ahogy ott ül, azon az öntelt majom módján.
Vállat vonok, nem nagyon tudom hova tenni, hogy igazából nem reagál semmimre. Gondoltam poénnak vagy beszúrásnak nem rossz, de nem jött be. Nem érdekli. Oh... micsoda egy... ahh... már a torkát tudnám szorongatni.
- Azzal, ahogy ott ülsz. És nézel. Meg... amilyen vagy. - Tudom, hogy hülyén hangzik, de így van. Végigpillantok rajta, de csak loppal, nem akarom, hogy rajtakapjon, bámulom. De mivel engem néz, biztos látja, hogy végignézem. Alig szóltam pár szót, ő meg még kevesebbet, mégis hülyének érzem magam. Lehet elküld? Remélem nem. Görcsbe ugrik a gyomrom.
- Nem. De ahogy teszik magukat... a hangjuk... muszáj belém kötnöd? - Eddig a lányokat nézem, most újra visszanézek rá, de meg is bánom a kérdést. Ő nem olyan típus, akinek ilyeneket lehet mondani. Hiszen látszik rajta. Semmi sem érdekli, látszik rajta, minden és mindenki pótolható. Egyből összeszorul az állkapcsom újra. Basszus! És ahogy néz. Befejezhetné. Lepillantok a kezemre, még mindig izzad kicsit a tenyerem. Talán egyre jobban fog. Újra felnézek rá. És automatikusan elmosolyodok. Nekem azt tanították, legyek kedves. De igyekszem uralkodni az arcizmaimon, hogy ne tegyem. Komolyan kell rá néznem. Ez fontos. És tessék, gyakorlatnak tökéletes. Ha egy műsorban valaki orbitális baromságot mond, akkor is ilyen arcot kell vágnom. Gyakorolnom kell még.
Hát nem egy vicces figura, az már biztos. Egyáltalán. Vajon tud mosolyogni? Meg különben is ki ő? Nem sokáig tudok agyalni ezeken, mert magára vonja a figyelmemet, mégpedig azzal, hogy néz. Ahogy méreget, és szemügyre vesz, mintha azt válogatná, hogy melyik húst veszi meg a hentesnél. Válogat, mérlegel. Gyorsabban ver a szívem tőle. Idegesít, nagyon. Mert semmi nem látszik az arcán, mert válaszra várok, és mert nem kapok visszajelzést, hogy tetszik-e, amit lát, vagy nem. Még az is jobb lenne, ha elhúzná a száját. Helyette csak szívja azt a rohadt cigit. Próbálom állni a tekintetét, de túl nagyot nyelek. Már amúgy is a szék szélén ülök. Lábaim keresztben az asztal alatt, és még a bokáimat még egyszer átkulcsoltam egymáson. De a kezeim a csésze két oldalán pihennek. Pedig nagyon szeretném összefonni a karjaim a mellem előtt, bezárni, és kizárni a férfit. Megállom.
- Nincs benne semmi. Nem tűnsz hülyének. - Csak egy bunkó tahónak. De ezt nem teszem hozzá. Kicsit rekedt a hangom, biztos az idegtől. Zavar, hogy sokáig néz, hogy nagyon hosszúra nyúlt a csend, így még hülyébbnek tűnik a kérdés. Pedig komolyan... mással nem lenne ilyen ciki. Jézusom, a tizenhatodik szülinapom nem volt ennyire gáz, pedig ott is történtek égő dolgok. Most mégis zavartabbnak érzem magam.
Megrándul a szám széle, fura a stílusa, egyenesen taszító. Valami mégis van benne. Nem vagyok rászorulva a pénzre, nem létszükséglet. Mégis maradok, pedig felállhatnék, és itt hagyhatnám. Nem történne semmi. Nem mozdulnak a lábaim.
- Mivel kéne inkább foglalkoznom? - Tudom. Vele. Vagyis nem. Hanem azzal, amit akar. Elszakítom a tekintetem a pincérektől, és ránézek. Zöld szeme van. Nagyon szép. És mély. Hiába nézek bele, csak ugyan azt látom, amit az arcán. Semmit. Az ég világon semmit. Ettől megint hülyének érzem magam. Talán úgy is van.
Meg fogom csinálni, amit kér. Muszáj, hogy meg tudjam csinálni, bármi is az. Scott azt mondta, semmi vészes. Már maga a férfi vészes! De nem baj. Jó leszek. Majd egy perc múlva. Vagy kettő.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Csüt. Jún. 05 2014, 15:59

Bölcs döntés, vajon ki is hitte volna, hogy marad? Kurvára meg vagyok lepve. Valójában nem hiszem, hogy a lóvéra van szüksége inkább saját dac, vagy valami ellenszegülés. Gőzöm nincs ki ellen, de rohadtul nem is érdekel. Látom, hogy mérlegel, csak azt nem tudom, hogy mit, de legyünk őszinték, legalább magunkhoz, kissé sem érdekel. A lényeg, hogy legyen futárom.
Jó hír, hogy nem fejti ki a többi faszságát, nem kell beájulnom az asztal alá. Kezdtem azt hinni a tűrőképességemen táncol. Máson kéne pörögnie… köhöm.
Sajnos nem vagyok humoros alkat, összetörne a sminkem, ha mosolyognék, idegen lenne. Ahhoz kicsit több kell, mint Miss Picsa szórakoztatása. Apuci kicsi bogárkája. Az aktája is olyan üres, mint amilyennek ő tűnik, pedig abban az is benne van, ha nyilvános helyen elfingja magát. Apucika belenyúlkál. Jobban rá kellett volna mászni az ügyre, remélem nem alkesz.
Felszalad a szemöldököm. A jelenlétem bassza fel? Nos, bogaram, megszoksz vagy megszöksz. Leszarom, hogy idegbajt kap.
- Szokd! – mit mondjak? Kifejezetten barátságos vagyok. Ez nem lesz más sem most sem holnap sem azután, ez ilyen marad. Nah akkor ezt a kört is tisztáztuk, tudnám mi a lófasznak futkorásszuk meg. Remélem, nem vár változást. Nem felszedni akarom, melót adok, cserébe fogja be és csinálja a dolgát. Slussz.
Gúnyosan felhörrenek. Szerintem, ő pont olyan hasonló társaságban. Az kúrja fel, hogy nem köztük ül, de minek is aggódik? Bármelyik fruska átülne velem szembe és elkortyolná a kávém, a számból is kiinná, ha azt pattintom az ujjammal.
Nyugodtan szemrevételezem, direkt nem akad el a tekintetem sem a száján, pedig megnézném befér-e a farkam, a mellét sem nézem meg, semmi olyan jelet nem adok, hogy nőiesen szemlélném. Inkább csak várom, meddig húzhatom.
Természetesen nem kell meginnia, hogy ezt jelezzem áthajolok az asztalon, mintha neki akarnék valamit bizalmasan súgni… Közben a cigiről a kávéjába hamuzok, hogy kiverjem a biztosítékot. Arcomon semmi jele, hogy szórakoznék, vagy baszogatnám. Tesztelgetem. Most jön a fúúúj, már hiszti….
Újra hátra dőlve lepillantok az asztal alá, futja egy gúnymosolyszerű szájrándulásra. Máris zárkózik. Fosik. Kiváló lenne, otthon az ágyban. Mennyire tudnám használni… Vékony, törékeny, formás…. Ínycsiklandó. Kihagyom mégis, mert közben is dumálna, impotens lennék tőle.
Kérdésére csak biccentek. Ez tetszik, nem tökölünk.
- Kocsikázunk! – közölöm, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Elnyomom a csikket a csészealjban, felállok a székről, lazán a zsebembe túrok, előveszem pénzcsipesszel összefogott bankjegykötegem és pofátlanul nagy borravalót hagyva lépek el az asztaltól. Felkapom a mobilom, oldalra sem pillantok, nem érdekel sem a fruskák csevegése, sem a pincérek. A csajról meg tudom, hogy kiskutya mód a nyomomba szegődik, mert nincs más választása. Úgy megyek át az úttesten, hogy
elvárom átengedjenek, a forgalom engedi, nem túl nagy.
A Bentley mellé lépve, loppal megnézem, mennyire van lemaradva a csitri. A kocsi ajtó kinyitása is öröm, életem legszebb része az autó. Imádom, hogy a kezem alá simul. Remélem, eszébe sem jut, hogy ajtót nyitok neki vagy valami hasonló. Sportos mozdulattal csúszom a vezető ülésre, a kulcs a kocsiban figyel, ha pár méterre vagyok tőle, nem szokásom magammal vinni. Nem egy elterjedt Bentley, csak nem csórják el, ki akar meghalni? A műszerfalra ejtem a telefont. Amint kinyitja magának az ajtót ráadom a gyújtást, mielőtt becsukhatná maga után kilövök a járda mellől. Csöppet sem zavar, ha nem helyezte még magát kényelembe.
- Kösd be az övet! – így is kurva sokat fogok neki perkálni nincs kedvem még a kibaszott öv miatt is szórni a drága dollárokat.
Vannak helyek, ahol egy férfi otthon van. Nekem a kormány mögött kéne élnem, szabadságot ad, magabiztosságot, na nem mintha kéne több, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
Oldalra pillantok. Lehet hazaviszem és ráveszem egy kis etyepetyére. Jellemző lenne, de most ehhez sincs kedve, közben sem állna be a szája. Most mi lesz? Most, hogy lesz? Grrrrr.
Előre nyúlok a csúszkáló mobilért és az ölébe dobom.
- Írd be a számod! – újabb utasítás, ha van isten az égben vagy bárhol, nem kérdez vissza, csinálja végre, amit kérek.
- Lesz két próba utad. Ha elveszted, elszóród, elcseréled, átadod másnak, kinyitod, hiányzik valami a csomagból…. Blablabla…. – Hangom befejezi a mondatot helyettem. Nem biztos, hogy fel kéne hergelnie. Lefékezek egy pirosnál, semmiképpen nem tudtam átcsúszni, pedig a sárgát rendszerint zöldnek látom. Nem színvak vagyok, sajátosak a szabályaim. Amint végez a telefonért nyúlok, az ölembe ejtem.
Megvárom, hogy feldolgozza, miről is beszélgetünk. Ha van olyan hülye, hogy elhagy valami a csomagból, kitekerem a nyakát, kitépem a nyelvét és lenyomom a torkán.
- Ki tudod magad dumálni kényes helyzetből? Mindegy. Megtudom. – nehogy nekem példa beszédbe kezdjen, mert menten leszopom önmagam. Dobolok a kormányon mire végre zöldre vált a lámpa. Halkan dorombolva lódul meg az autó.
Várok, hogy feldolgozza, nem a komája vagyok, nem is fogom a dolgokat könnyedén venni és nem, nem fogok vele pofázni. Kibaszottul elég, ha majd levajazza az örökkel, fodgmegekkel, hogy beengedjék mindenhova. Bárokba, uszodába, férfi öltözőbe fogom küldeni, hogy szopassam a kis száját. Meglátjuk, mire megy. A kiállása megvan hozzá.
Végig fél kézzel vezetek, hogy kissé felé fordulhassak.
- Kesztyűtartó! – félszavakból is értsen meg, ha azt mondom ugassa a Holdat tegye meg, mert olyan összeget fizetek, amiért mások közben a seggükbe dinnyét nyomnak fel.


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Pént. Jún. 06 2014, 12:07

Nem érzem magam túl kellemesen a társaságában. Valami mégis van benne, ami vonz, hogy itt maradjak. Egyértelműen nem a pénz, arra nincs szükségem. Talán benne van valami, de ezt meg nem hiszem. Oké, helyes, jól néz ki, rohadt gazdag, de... egy utolsó paraszt. Azt hiszem lehet inkább magam miatt vagyok még mindig itt. Ez jó válasz lesz, elfogadom.
- Oké, vettem. - Bólintok rá az újabb kijelentésre. Egy álom lesz vele sok időt eltölteni. Lehet nem tud beszélni, azért kell helyette csinálni a dolgokat? Három szónál több meghaladja a képességeit? Minden esetre ezt most nem kérdezem meg tőle.
- Most mi van? Tényleg idegesítenek, ahogy csicseregnek. - Összeráncolom a szemöldököm, ha jól sejtem, ezzel kiröhögött. Mondjuk legalább csinált valamit. Kezdek tényleg ideges lenni, csak most már a viselkedése miatt. Rendben, az egész miatt is parázok, de basszus. Mégis ki ez az ember? Valami maffia vezér? Vagy az atya úristen?
És megint néz, ezt nem hiszem el. Annyira zavar, mikor végigmér megint, mint valami árucikket. Megrándul a kezem, szeretném összefonni a karjaim magam előtt, olyan, mintha a vesémbe látna. És mégsem érdekelné, amit lát. Egy tizedmásodpercre nem inog meg a bámulásomban, hogy esetleg tetszik neki, amit lát, vagy nem, vagy bármi. Ez rosszul esik. De különben meg mit is érdekel ez engem? Inkább igyekszem állni a tekintetét, de muszáj el-el pillantanom oldalra, mert nem bírom.
Közelebb hajol, nekem meg összeugrik a gyomrom, és automatikusan hajolok én is. Végre mond valami bizalmasat, lehet ez volt a színjáték? És elmondja végre, hogy mi van? Ehelyett belehamuzik a kávémba. Pislogok kettőt, el sem hiszem, hogy jól láttam, majd újra az arcára nézek, keserű íz tolul a számba.
- Gusztustalan vagy. Ott a tányérod. - Bökök a csészealj felé, amibe eddig pöcögtette a cigijét. Hátradőlök, még mielőtt ő visszahúzódna, és eltolom a kávém, elé. Arcomon grimasz ül, ez annyira kicsinyes, és gáz volt.
- Így fitogtatod az erőd? Vagy mi? A pénzed? - Kérdezem meg végül tőle. Nem fogok sápitozni, és stb. Úgysem ittam volna meg. Jó, szerettem volna, de nem fogok belehalni, annyira nem vágyom rá.
Ő is hátradől, és benéz az asztal alá. Azonnal próbálom levenni a lábaim egymásról, de persze össze akadnak, én meg beverem a térdem az asztalba, és kilöttyen a cigis kávénk. Remek. Nagyot nyelek, el fogom cseszni az egészet. Zavartan a hajamba túrok, és inkább megkérdezem, hogy mivel kéne foglalkoznom a picsák helyett.
- Ez nyelvtanilag nem nagyon volt a toppon, ugye tudod? - Kérdezem meg azért tőle. Ezek az egy szavas mondatok, utasítások, kijelentések. Jézusom, mennyire kész vagyok tőlük. És bejönnek, az a legdurvább.
Figyelem a mozdulatait. Jó pasi is lehetne. Felszalad a szemöldököm az összegre, amit az asztalra dob, ezek után már nincs képem nekem is ott hagyni bármit, meg aztán, nekem nem is kell. Tönkretette a kávémat. Fel is fortyanok miatta, persze magamban.
Mikor elindul, akkor állok fel, és követem. Nem tudom hova megyünk. Meg sem torpan, mikor lelép a járdáról, ekkor kapcsolok gyorsabb tempóra, és majdnem hogy futva érem utol, hogy mellé szegődve engem se csapjanak el. Karom a karjához simul, gyorsan odébb is lépek két lépést. Basszus. Meg fog ölni. Mi van ebben a csávóban? Mert bejön. Hihetetlen, de a kocsik is megállnak neki.
Elkerekedik a szemem a Bentley láttán. Basszus. Meg is torpanok egy pillanatra. Ebbe fogok beülni? Izgatott érzés lesz úrrá rajtam, kicsit elnyomja az idegességet, legalább, amíg beülök. A férfit nézem, nem engem figyel, így ahogy elmegyek a kocsi mellett, az ajtóig, végighúzom rajta a kezem. Gyönyörű.
Beülök a hófehér bőr ülésre. Nem hittem volna, hogy ennyire szuper kocsiban is fogok ülni valaha. Tekintetem végigszalad a műszerfalon, a méregdrága telefonon, és ennyi időm van, mielőtt kiszakít a nézelődésből, és újra visszatér a görcs a gyomromba. Az ajtót végül a lendület csapja be, én meg elkapom a kezem.
- Nem vagyok gyerek, ismerem a módját. És ha már itt tartunk, kösd be te is magad! - Rápillantok, ahogy kattan a biztonsági övem. És milyen jól teszem, hogy nem ellenkezni kezdek, hanem bekötöm magam. A telefonja meg egyből az ölemben landol. Benyúlok a combjaim közé, előhalászom az ülésről. Legalább ezzel nem fogok beégni, tudom használni. Megvan a billentyű zár is. Bepötyögöm a számom, mentés, új névjegy... mégis mit írjak? Ki vagyok? Tuti, hogy tudja a nevem. A teljeset nem írom ki, az tuti. Közben megkapaszkodok, úgy vezet, mint egy őrült. Én meg csúszkálok az ülésen. Jodie? Nem, azzal kiröhögne. Végül beírom, hogy Judith, és mentés. Ő meg kanyarodik, de úgy teszi, hogy a biztonsági öv ellenére is majdnem az ajtónak csapódom. A kezem megcsúszik a telefonon, és persze amilyen villámgyors, egyből tárcsáz. Remegő kézzel szakítom meg a hívást, ő meg már kapja is ki a kezemből.
- Azt hiszem, megcsörgettem Dínót. - Ezen meg ha félnék, hogy lebasz, felnevetnék. Ki ment el ilyen neveket a telefonjában? Lehet nekem is valami álnevet kellett volna beírnom? Azt hiszem, kitekerte volna érte a nyakam, mikor nem talál meg.
Bólogatva hallgatom, huuu, jönnek a szabályok. Akkor mégis jó leszek neki, és megkapom a melót. Nem. Csak próba utak. De az úgyis menni fog. Inkább a hangját hallgatom, mint az értelmét figyelem annak, amit mond. Elég mély hangja van, és halk, mégis kristály tisztán értem. Markolom az ajtón lévő kapaszkodót, ideges vagyok. De felfogtam, hogy nem eshet baja a cuccnak. Kár, hogy nem mondja végig az egészet, és lezárja egy stb-vel, elhallgattam volna még. Meg majdnem lefejelem a műszerfalat, de az öv visszaránt, bele az ülésbe. Ez egy állat. De legalább biztonságos a kocsija. Ujjaim elfehérednek, annyira kapaszkodok, de amúgy a testtartásom ennyire nem görcsös. Észrevétlenül próbálom megmasszírozni a kulcscsontomat, még két ilyen, és összetör ez az ember. És persze néz. Bólogatok, hogy értem, hogy miről beszél. Mit is mondott az előbb? Jah, hogy nem hiányozhat semmi. Ezt felfogtam.
- Persze. Még a gimiben ellógtam az egyik óráról, és a folyosón osontam. Nah jó, nem osontam, de találkoztam egy sráccal, és képzeld, kiderült, hogy ő is lóg éppen... - És mesélem neki a történetet, hogy hogy lyukadtunk ki a tanári mosdóban, ahol végül nem történt semmit, de jött persze egy tanár. Én meg megúsztam, a srác meg fegyelmit kapott. Természetesen miattam. El is mosolyodom, az nagyon ciki volt, és állatira beégettem őt, meg mondjuk utána elküldtek pszichológushoz, de kidumáltam.
Kár, hogy ő nem tudja meg, mert közbe vág. Egyetlen szó, az is halkan, és én mégis elhallgatok. Ezt be kell fejeznünk. Miért folytja belém ennyivel a szót? Oké, nem érdekli? De engem miért érdekel, hogy őt nem?
Sóhajtva veszem tudomásul, hogy a történet vége megmarad nekem. Előre hajolok, kinyitom a kesztyűtartót, sejtem, hogy az A4-es borítékhoz lesz közöm. Kiveszem, halkan kattan a zár, ahogy visszacsukom a fiókot. Az ölembe ejtem a borítékot, ráteszem a kezem.
- Mi van... - Benne. Inkább nem teszem fel a kérdést, szerintem meg sem állna, úgy baszna ki a kocsiból. Pedig érdekel ám, de látszólag le van zárva. De persze, tudom, nem tudhatom, nem hiányozhat semmi, nem sérülhet meg, vágom. Mintha egy bomba feküdne az ölemben, újra rámtör az idegesség. Ez tök nagy felelősség.
- Mit csináljak vele? - Nézek újból rá, mert csak vezet, mint egy őrült, de közben halál lazán ül a volán mögött. Hosszúra nyúlik megint a csend. De ő nem ideges, nem stresszel, hogy elüt valakit, terelgeti az autókat, dudálnak a nyomában. Lehet le van hangszigetelve a kocsi? Mert mintha semmit nem hallanék az utca zajából. És ez csak most tűnik fel. De miért hallgat? Most komolyan. Lehet elfelejtette, hogy mellette ülök. Addig is őt nézem, inkább, mint a stresszt okozó borítékot. Nagyon menő, ahogy ül a kormány mögött, annyira laza! És egy paraszt. Igen, az. Ezt észben kell tartani. Lehet agresszív is.
Újra felnézek, leveszem a tekintetem a combjáról, és az útra figyelek. Király. Vadidegen pasi, vadidegen kocsi, és vadidegen környék.
- Hol vagyunk? - Érzem, hogy már most kezd áramlani az ereimben az adrenalin. A lábujjammal dobolok, de fel sem tűnik. Most már nem kapaszkodási céllal szorítom az ajtót. De erőszakosan kényszerítem magam, hogy egyenletesen lélegezzek, úgy üljek, mint ő. Mintha mi sem történne. Milyen feladatot fog rám bízni?
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Pént. Jún. 06 2014, 15:43

Elég értelmesnek tűnik, örülök, hogy veszi, mire is gondolok. Nem fogom győzködni, sem arról, hogy vállalja a melót, sem arról, hogy maradjon. Ha hülye, és nem fogja fel, akkor húzzon a piácsba, ne vesztegesse a drága időmet. Minden egyes vele töltött percben csinálhatnék jobbat, ha nem lesz elég érett futárnak. Mintha bazdmeg valami különleges képességég kéne hozzá. Az nem rossz, hogy mutatós, hasznát fogja venni, de nem kell kötélről lógni, sem embereket lebírkozni. Remélem.
Fa arccal veszem tudomásul, hogy vette. Végre, valami jó hír mára. A végén megtanul kussolni és figyelni. Már éppen kiosztanék egy piros pontot, amikor megint megszólal. Jó fasz. Minek? Aprót felszalad a szemöldököm. Mi a szart érdekli bárki más, amikor itt ülök vele szemben? Tán untatom? 110 százalékos figyelmet várok el. Erre hamarosan rá fog jönni, mert nem kommunikálok vele semmi felesleges dologról. Nem a társalkodónője vagyok és ő sem az nekem. Más érdekelne a szájával kapcsolatban, de hagyjuk is ezt a kényes témát. Unottan szemlélem. Meddig foglalkozik még a többi ribanccal? Kedvem lenne oda vágni, hogy szóljon rájuk, de nincs energiám. Az egész téma olyan felesleges időpocsékolás.
Érzéketlen pillantással méregetem, próbálom befogni a látványát, érezni valamit, hogy milyen lehet? Elég érett? Elég csendes, elég okos? Jó lesz nekem? Vagy húzzak el és kérjek egy okosabb picsát? Állja is meg nem is a pillantásom. Tudom, hogy szeretne jobban megnézni, de nem mer. Mitől fél? Hogy felállok és lefejelem? Nem is értem. Én zavartalanul nézem, nem egy éhes farkas tekintetével, mert ez nem arról szól. De vannak jó vonásai. Nem rossz, határozottan, de most másként kéne szemlélgetnem.
Majdnem elvigyorodok, ahogy felém hajol, szemébe kiül a kíváncsiság, lefogadnám, hogy a szája is kiszáradt. Tekintete lesiklik a kávéra, onnan rám, úgy pislog, majdnem elhiszem, hogy megleptem. Más társaságban gúnyosan felnevetnék. Kis csacsi… szinte eltorzul a tekintete.
- Megittad volna? – nem itta volna meg, így meg már ez nem is kérdés. Mellékesen meg oda hamuzok, ahova kedvem szottyan. Ki mondja meg, mit tegyek? Senki. Az egész világ le van szarva.
Minek néz ez engem?
- Kéne? – fitogtatnom az erőmet? Nem szembetűnő? Akkor valamit nem csinálok jól, de akkor valamiért csiholó tekintete sem a legtutibb. Vágyhullámokat küld felém de tele van félelemmel. A nagyvadnak néz, aki alá beférkőzne de sejti, hogy megakadnék torkán, sokféle értelemben, átvitten is meg komolyan is. Most először villantok felé kíváncsi tekintetet. Erőfitogtatást akar? Megkapja, majd máskor. Kislány még, ez nem a pénzről szól, már nagyon régen nem. Annak akinek van, nem nagyon pörög ekörül a fantáziája. Más szórakoztató dolgokra vágyik, mert a pénz csak retkes szolga, kéjjel kikövezett életünk sárgalapos útján.
Megtekintem sokszorosan körbe tekert lábait, nők… A testükkel sem tudnak bánni és a szájukkal sem, bezzeg más esetben. A hirtelen mozdulattól nagyot koppan a térde, a kávé a fehér abroszra löttyen. A jelenet meglehetősen szórakoztató. Magát csinálja ki, mert olyan dolgokra koncetrál, amikre nem kéne. Érzem, hogy mit tüzel felém a teste, de nem hiheti, hogy érdekel is. Unottan hamuzok a sajátos hamutálamba. Biztos finom érintése lehet a hajának, a csuklómra tekerve, miközben mögötte térdelek…
Lépjünk! Felállok, fizetek, és felé pördülök, miközben próbál felállni.
- Te valami kurva nyelvtanár vagy? – mellesleg miért is nem állta meg a helyét? Szerintem simán, a célnak megfelelt. Nem kérdeztem, hogy jön-e, közöltem, hogy megyünk. Nem is értem mit kell ezen faszakodni.
Átvágok az úttesten, hallom, hogy feláll, begyorsít. Aki nem siet, lemarad. Egy pillanatra a karomhoz simul, tűzforró bőre majdnem megmosolyogtat. Azon szórakozom jól, ahogy félre ugrik, mintha megcsíptem volna. Kis hülye. Tiszta sor, hogy vonzom, érzem, ahogy küldi felém a jeleket. Nem tudja mit kezdjen velem, de nem baj, így a jó, nem is kezdjen semmit. Látom a kocsi iránti döbbenetét. Jó kislány. Ahogy végig simít rajta, mintha engem rázna áram. Büszkén húzom ki magam az ülésen, egyedi gyártmány, minden kényem-kedvem szerint, az ülés a kormány, a pedálok, minden rém van szabva, úgy simul, akár a legtökéletesebb kurva.
Repülő starttal indulok a járda mellől, tetszik, hogy nem nyafog, végre lehet elviselhető lesz. Bárcsak…
Felé pillantok, ahogy az övvel szapul. Jó, hogy nem kell segítenem, mert isten bizony az ülésbe préselném kicsit, hogy érezze a testi fölényem és, hogy kiontom a belét.
- Igen, anya! – persze eszembe sincs egy ilyen hülye luvnya szavára adni. Az övet nem nagyon kötögetem be, minek? Annál a sebességnél, ahogy én szoktam haladni, ő is nehezen fogja túlélni. Átröppenem a telefont a köztünk lévő téren, egy pillanatra leköt, ahogy a lábai közé nyúl. Végre tud valamit kezelni. Ezt egészen fél percig hiszem. Aztán csak a fejem fognám. Mi a faszt tököl a nevével? Nem tudja?  Miért nem nyom be egy szívecskét, oszt csókolom. Szerencsére megoldja. Kilóhússzal száguldok a 80-as tábla mellett. Gyakorlottan és vadul vezetek. Mozdultam hírtelek, kiszámíthatatlanok, de ez csak azokat zavar, akik mögöttem hajóznak.
Kikerülök egy kisautóst, francér nem nyomja a mócsing a gázt? A csaj meg nekiáll telefonálni. Beszarok. Jó, hogy nem intézi a privát ügyeit tőlem. Kikapom a mobilt a kezéből és visszanyom az azonnal érkező visszahívást. Dinó meg már tuti vigyázban áll, és csőrre tölti a Phantomot.
Mély sóhajjal jelzem, hogy ezt nem osztom a sikeres dolgok közé. Gyors a keze az ziher, lenne olyan helyzet, amiben letesztelném. Gyúrom a pedálokat, kerülgetem a kisautósokat.
Elhadarom a szabályokat, egyiket sem kéne megszegni, mert letépem a fejét, de ha így ki nem is mondom, megteszi ezt a hangsúlyom.
A belváros felé hajtunk, kénytelen vagyok vissza venni a tempóból, egyre több gyalogos hiszi azt, hogy örök életük van. A pirosnál felé fordulok, mit néz?
- Bejövök? – szúrom oda egy halvány gúnyvigyorral. Álmodozz csak, kislány. Úgy hallgat, mintha a haját simogatva éppen esti mesét duruzsolnék a fülébe. Oda inkább mást lihegnék, csúnya, perverz, vad utasításokat, hogyan is tehetne boldoggá.
Kapaszkodása szórakoztat. Direkt szívatom a vezetéssel, máskülönben nem vagyok ennyire állat, de szokni jött, ha velem marad, lesz ennél rosszabb is.
A sztori jónak indul, csak minek meséli el? Mióta vagyunk mi haverok? Fa arccal figyelek előre, nem igazán hallom a hangját, duruzsol a fülembe. Ki a faszomat érdekel, hogy dugták meg egy kolytóban? Mi a rák van a csajokkal, hogy az kell nekik, hogy wcben szopassák, kúrják őket? Megmasszírozom az orrnyergem, kiadok egy újabb utasítást, remélem, hogy a sztorit közben befejezte, nem sikerült meghallanom.
A Bentlyben minden tökéletes, halk, jól működő, engedékeny, simulékony. Az igaz szerelem. Taposom a gázt, majd a féket a kiscsaj meg majdnem kiugrik a bugyijából, az öv visszarántja és nyekkenve adja tudtomra, hogy lehetnék finomabb is. De akkor megint nem a vezetésről van szó.
Díjazom, hogy elhallgat. Köszönöm. Ki a faszomat érdekel a szaros gyerek meséje? Mert csaj itt senkit nem fognak érdekelni a pillogásai. Komoly kérdések lesznek, nagy dolgokkal. Az elején persze nem, ma is csak kicsit próbára teszem, semmi komoly. Nem akarom, hogy megijedjen azt sem,  hogy felnyomjon a muternál otthon. Felteszi azt a kérdést, amit a retkes büdös életbe többször ne merjen. Ingerlékenyen felmorranok, idegesen dobbantok a kormányon.
Ez most komoly? Megint??
Átvágok egy Audi előtt, hogy a járda mellett fékezzek be. Áthajolok rajta, direkt hozzá érek a melleihez, persze csak a karommal, kilököm az ajtaját. Húzzon a büdös francba, ha szórakozni akar. Természetesen csak az erőfölényeket tisztázom ezzel.
- Na szállj ki, szórakozz a faszommal. Kurvára semmi közöd hozzá!
Várok 10 másodpercet, hogy döntsön, de tudom, hogy nem fog kiszállni. Kilövök a járda mellől, mögöttem fékcsikorgatás hallatszik, ajánlom, hogy vágja be az ajtót, meg ne sérüljön a kocsim, mert megölöm. A fogaival fog polírozni.
- Kussolj el! – ha meg mer szólalni úgy hallgattatom el, hogy magam is megbánom, azt pedig nem szeretné. Amúgy is felhúz a minijével, a formás combjaival, romlatlan illatával, amit a kocsiba tereget.
Loppal bámul, minden mozdulatát látom periférikusan, meg a tükrökből, elakadó tekintete a combomon meg mosolyogtat, jó, hogy éppen lefelé bámul, így lemarad a kósza szájrángásról. Lassan elérjük az épületet, ahova ma beküldöm. A legszebb az egészben, hogy nem akartam, így nem készültek fel rá.
Nem is válaszolok, a hol vagyunk kérdésre. Megint bazd meg! Minek kérdez ilyen hülyeségeket? Kicsinál. Mélyet sóhajtok, jelzem, hogy kezd a tököm eldurranni tőle.
Leparkolok egy kisebb épületegyüttestől nem messze. Olyan, mint egy régi stíliben épült egyetem. Az bejárati kapu mellé bökök a fejemmel, hátam félig az ajtónak támasztom, így fordulok felé.
- Odabent Dr. Monroe Servent keresed. Átadod a borítékot. Ez a hely egy labor, tedd meg, hogy semmit nem törsz össze, és ne hozol ki hanta vírust, sem pestist, semmit amivel megfertőzöl. – nem fejtem ki, hogy gyerekjáték lesz bejutni, had izguljon, valószínű csak heccből állítják meg, hogy felszedjék. Mert a kocsim elég jelző értékű, de meg szokták szopatni a futárjaimat, szeretek itt kezdeni. Pontosan vágják az örök, hogy miről szól a dolog, ha okos a csaj azonnal szólni fognak, jószerivel ők tesztelik.
- Mond, hogy az egyik tanítványa vagy és anyagot hoztál. – tök mindegy, ha meg sem szólal is beengedik, és el is fogják irányítani. Hangom nagyon komoly, mégis halk és nyugodt. Még egyszer végig pillantok rajta, hogy lássam, minden oké, nem ájul el, nem esik össze.
- Ha ügyes leszel, megjutalmazlak. – kézjelzéssel jelzem, hogy induljon meg. Látni akarom, hogy ruganyosan elindul a bejárat felé, elég macskaléptű. Formám is. Ahogy kilép a kocsiból megcsörrentenek az örök bentről. Visszanyomom, ez azt jelenti, hogy alap játék van, semmi külön szívatás. Most még!

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"


A hozzászólást Vincent Sparks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 09 2014, 17:45-kor.
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Pént. Jún. 06 2014, 17:30

Rettentően idegesít, hogy nem szól semmit, csak méreget. Nem is tudom, hogy van-e bármi, ami ennél jobban zavar. Biztos van, valószínűleg mellette azt is meg fogom tapasztalni. Mintha tudná. És direkt játszana kötéltáncot az idegeimen. Sőt, biztos vagyok benne, hogy direkt csinálja. Ilyen ember nincs, akit ennyire nem érdekel semmi... de. Sajnos van. És minden bizonnyal ő is ilyen lesz.
És megint elbizonytalanodom, felé hajolok, és legszívesebben felpattannék, és lelépnék, hogy végül nem mond semmit, és hülyére vesz. Kínosan érzem magam tőle.
- Mivel megkínáltál vele, így igen. - Felelem neki, torkomban gombóccal. Szép szeme van, és még az illata sem olyan büdös, hiába most vette ki a szájából a cigit. Ahhoz sajnos pont elég, hogy ne érezzem a kölniét, vagy dezodorját, vagy bármit, amit magára fújt.
- Nem hiszem. De lehet. Úgy tűnsz, ezt csinálod. - Mint kicsinyes játékok, amikkel azt sugallja kifelé, hogy én vagyok az atyaúristen, ti meg a senkik. Látjátok, én bármit megtehetek! És ezzel csak kellemetlenséget okoz mindenkinek. A többi vendégnek, a pincéreknek, meg nekem, mert idegesít, és mert még mindig nem léptem le. Mert megint csak ettől annyira... kisiskolás szó, de az ilyen pasikra mondják azt, hogy menő. A felnőttek meg, hogy egy tapló. Én maradok az előbbinél. Persze ha a véleményem kérdezi, amit úgysem fog, akkor maradok a felnőttes válasznál. Hiszen az vagyok. De tényleg.
Olyat koppan a térdem az asztalon... lehet belilul. Az király lenne. Minek kell annyit merengenem? De nem tehetek róla, inkább, minthogy sikítófrászt kapjak attól, ahogy méreget. Késztetést érzek, hogy a kezeim közé vegyem, és szorítsam, a körmöm a bőrébe fúrnám... vagy tényleg csak megszorítanám, hogy az ujjaim nyoma a karján maradjon. Talán lekötné, és nem csinálná ezt.
Felröffenek, ahogy visszafojtom a nevetést. Szép álom. Hozzá sem tudnék érni, eltörné a karomat. Nem hogy érdekelné, hogy mit csinálok. De legalább azon sem akad fent, hogy égek, mint a napon felejtett döglött hal.
- Nem de erre a kérdésre nem volt megfelelő a válaszod. Nem tartalmilag, mert úgy oké, de máshogy nem. Figyelj, ha azt kérdezi valaki, hogy mivel foglalkozzon, arra nem válasz, hogy kocsikázunk. Érted? - Nem érti, mert lelép. Vagy pont teszi. Nem tudom. Gyorsan felpattanok én is, ha ő nem is, de a libák legalább röhögnek rajtam. Tudomást sem véve róluk sietek leendő főnököm után. Közben elsietek a pincér mellett, neki odasúgok egy bocsánatot. Csak nehogy meghallja! azt a világért nem akarnám, szerintem kiakadna. Mondjuk nem tudom milyen, ha teszi.
Idiótának érzem magam, de hát majdnem nekimentem, így is hozzáértem, ki tudja, hogy viseli, nem úgy tűnik, mint aki megtűri az ilyesmit. Így meg majdnem elcsap egy kocsi, aki persze miattam le nem fékezne, miatta meg két kerékre áll. Milyen világot élünk, hogy ő az úr? Huu, én is be akarok kerülni a világába!
Oké, elég lesz, ha beülhetek a kocsijába. Mi lenne, ha inkább autómosásra venne fel? Simán vállalnám. És míg a kocsival vagyok elfoglalva le is csúszom azt a röpke pillanatot, amikor valamit leolvashatnék róla. Aztán meg persze jön a vezetési stílusa, amit az első két percben eléggé nehezen veszek. Mégis felnevetek a válaszán, bár látom, hogy egy izma sem mozdul úgy, mintha tervezné bekötni az övét. Pedig ha így vezet... és ha karambolozunk, meghal. Nem hiszem, hogy volt már autóbalesete. Olyan biztosan fogja a kormányt. Hosszú ujjai lazán pihennek rajta, mintha éppen harminccal araszolnánk. Tiszták a körmei, puhának tűnik a bőr az ujjbegyein, amennyit látok belőle a tenyere is sima. Milyen jó érintése lehet.
Szerencsére ezekből a gondolatokból is kizökkent egy kanyarral. Ezt nem hiszem el! Úgy érzem, az életemért kapaszkodok. Ő meg kinyomja a telefonját. Remélem nem csesztem el semmit. Biztos nem tettem, akkor már egy konténerben lennék fekete zsákban.
Hangsúlyából arra következtetek, hogy azoknak a megszegéséért, amiket felsorolt, szintén ilyen jövőt képzelhetek el magamnak. Nem gond, simán kibírom. Csak egy boríték, semmi több. Mi van benne? Néhány papír, úgysem érteném, nem érint, nem érdekel. Apu papírjai sem tudtak soha lekötni. De basszus! ezt titoktartási kötelezettség védi. Mégis mi a frász lehet benne?
Majd megöl a kíváncsiság, észre sem veszem, hogy közben őt bámulom. Megint. A karját, ahogy vezet, a combjában ugrálnak az izmok, amikor lenyomja a pedált, vagy éppen felemeli róla a lábát.
Megálltunk. Felnézek, megint nem tudom, hogy hol vagyunk. Felé nézek újra, ő meg engem néz. Istenem, de menő, ahogy ott ül tök lazán.
- Ahha. - Biccentek a kérdésére, és már siklana is tovább a tekintetem rajta, vagy el róla, mikor leesik, hogy mit kérdezett. Egyből magára vonja a figyelmem, újra az arcára pillantok.
- Mármint nem. Nem úgy értettem. Nem az, hogy bejössz, semmi ilyesmi. De tényleg. Csak jó a kocsid. Elég király. Komolyan. A fehér ülés jó választás volt bele. Te találtad ki, hogy így nézzen ki? - Próbálom menteni a menthetőt, lehet, hogy nem hallotta meg az előbbi helyeslésem. Basszus, ez nagyon gáz. Mocorgok kicsit az ülésen, a lámpára nézek. Vált már zöldre! Minek kell ennyit állnunk? A hajamat túrom, a fülem mögé teszem, újra előre húzom, áthajtom a nyakam jobb oldalára, pattognak az ujjaim.
És végre elindulunk, így újra kapaszkodhatok. De legalább elterelem a saját figyelmem is. Őt nézem, miközben mesélek. Minek nézem? Előre fordulok inkább, az utat figyelem. Hátha kitesz, és haza kell találnom, de már a második kanyarnál elvesztem az irányérzékem. Meg belesikoltok a sztori közepébe, mert majdnem elütünk egy kutyát. Normális ez a férfi?
Hiába harapom el a mondatot, látom, hogy nagyon nagy hiba volt. A nyelvembe mélyed a fogam. Basszus. Már tudom, hogy nagyon elszúrtam, de nem sejtem, hogy ennyire. Mégis nagyon jól áll neki, ahogy morog. Ez pedig egészen addig foglalkoztat, míg leparkol, és áthajol előttem. Igyekszem belesüppedni a bőrülésbe, de így is hozzám ér, milyen izmos karja van. Összeugrik a gyomrom, és félő, hogy vörösödve el is menekülnék, de az ujjaim majdnem a kocsiajtóban maradnak. Minden esetre roppannak, ahogy kilöki az ajtót, én meg visszakapom a kezem, és felsszisszenek.
- Ne kapd fel a vizet! Máskor nem... - Nem tudom befejezni a mondatot. Az ajtó után nyúlok, de megint inkább a lendület csukja, mint én. Kicsit hangosan csattanva kerül a helyére, némi ijedtséggel nézek rá. Le fogja harapni a fejem. Látom rajta, hogy irtó ideges, és megint hozza a formáját, nagyon bunkó. Minden esetre csenden maradok. Azt hiszem nem kéne jobban felbosszantanom. De nem direkt csinálom! Azt hiszi, hogy ez olyan könnyű? Nagyon nem az. Annyira nem ismerem, nem tudok róla semmit. Oké, elég sok dolog tiszta már, de... legyél kussban és fogadj szót? Ez így elég kevés...
Megint arra eszmélek, hogy lassulunk, majd megállunk. Remek. Őt néztem, ezt nem hiszem el. Az arcába nézek, nem úgy tűnik, hogy feltűnik neki, hogy lemaradtam. Elkezd magyarázni, de engem eléggé leköt, hogy mennyire jól néz ki így, ebben a pózban. Ezt a tengerparton, fürdőnadrágban kéne csinálnia. Képeslapképet csinálnék belőle. Ezen elmosolyodom, és leesik, hogy jobban kéne figyelnem.
Bólogatok, hogy értettem.
- Megvársz? Vagy mennyi időm van? Ha lelépsz, megkereslek, és megfertőzlek valamivel! - Csak hogy kicsit poénkodjak. Próbálom oldani a saját feszültségem, hát mit ne mondjak, nem segít benne.
Veszek egy mély levegőt, és kiszállok a kocsiból. Becsukom magam mögött az ajtót, és nem nézek már vissza, a bejárati ajtó felé indulok. Hánynom kéne. Jaj, basszus, mit mondott? Kit keressek. Dr. Milyen Dr? Azt nem mondtam. Severel. Nem. Serven. Azt hiszem. Monroe? Mint Marilyn? De hülyén hangzik. Monroe Serven. Legyen... Remélem tényleg ezt mondta.
Betolom a hatalmas ajtót, és belépek az előcsarnokba. Szép hely, bár ez jelenleg nem érdekel. Elég hűvös van itt, vagy csak azért fázom, mert ideges vagyok? Nyugi van, úgysem lesz semmi. Nem fog megöletni, vagy ilyenek.
Magamra figyelek, megszítom a borítékot, és igyekszem lenyugodni. Jó, nem lesz ez nehéz, menni fog. Elindulok a lépcső felé, ami félúton kétfelé ágazik. Remek. Azt sem mondta, hova kell mennem. Minden esetre elindulok, majd megtalálom alapon. Legalább is tenném, ha a portás srác nem szólna utánam valami iszonyat szar cicás szöveggel.
Ezt nem hiszem el, miért pont most kell megtalálnia? Tovább mennék így is, mire közli, hogy csak engedéllyel lehet. Ezt meg nem hiszem, de mégis leveszem a lábam a lépcsőről, és a pulthoz sétálok. Nyugi van, kis közjáték, nem fog tudni róla.
A srác 25 körül lehet, még csak kifejezetten jól sem néz ki, de kicsit gyúrós alkata van. Bár tudnám, hogy akkor miért egy recepción dekkol? Meg miért pont engem szúrt ki magának, mikor vannak itt többen is? Mosolyogva sétálok elé, szar poénra szar válasz jár. Húzzuk kicsit egymás agyát, flörtölni akar, valamelyest bele is megyek, de basszus, had menjek már! És mintha csak a gondolataimban olvasna, megkérdezi mi van nálam. Elkacérkodom vele, rákönyökölök a pultjára, és megígérem neki, hogy megmondom. Főleg, ha elvisz vacsorázni. Minimum.
Látszólag bejön neki a dolog, úgyhogy elmesélek neki valami sztorit, hogy mi történt órán, majd ki is lyukadva a lényegnél megszerzem a tanár úr tartózkodási helyét.
Szavamat veszi, hogy nem lépek le, és én persze megígérem, pár vágyakozó pillantással végig nézek rajta, és elsietek megkeresni az emberem. Hamar megtalálom a szobáját, bekopogok, majd mikor hallok valami motyogást benyitok. Sejtem azt mondta, hogy szabad. Szemüveges az ürge, az asztala fölé görnyedve ül. Köszönök neki, megnézem az asztalon álló táblát, tényleg ő az. Csak annyit mondok neki, hogy hoztam valamit, biccent. Remek. Az irattartójába csúsztatom a borítékot, talán biccentett megint? Lehet csak görcsöl a nyaka. Minden esetre elköszönök tőle, és kilépve, beteszem magam mögött az ajtót. A falnak dőlök. Remélem, hogy ő volt az.
Újabb két mély levegő, és már szaladok is lefele a lépcsőn. Persze a srác felhívja magára a figyelmem, így újra a pulthoz megyek. Eljátszuk még picit a macska-egér játékot, ő pedig elkéri a számom. Eszemben sincs megadni, úgyhogy közel hajolok, és a fülébe súgom a nővérem telefonszámát. Ha megjegyzi hajrá, ha nem, hát így járt. Remélem az utóbbi lesz a helyes.
Elhúzódom, ellököm magam a pulttól, és megindulok kifelé. Ujjával végigsimít a kézfejemen, mintegy folytatást várva. Gondolom hátramehetünk a szobába, és leszophatom. Kihagyom. Hátra sem nézve lépek ki az épületből.
Szeretnék szaladni, úgy ver a szívem, még a forgalmat sem hallom magam körül. Lehet elájulok, ott villog egy fekete pötty a jobb szemem sarkában. De persze a kocsit egyből kiszúrom. Határozott léptekkel megyek, nagyon nehezen bírom ki, hogy ne vetődjek be. Kinyitom az ajtót, ráérősen beülök. Nagyon nehezen megy.
- Ez nem volt nagy kunszt. Legközelebb valami komolyabbat adj. -Játszom a nagyon menőt, mint akinek meg sem kottyant. Bízom benne, hogy azért hangosabban fog válaszolni, mint szokott, mert nem fogom hallani a véremtől. Remélem beveszi, hogy ilyen lazán vettem. Ki van száradva a szám, izzad a kezem, és tényleg nehezen kapok levegőt. Gondolkodom, hogy elbasztam-e. Mi van, ha másnak adtam oda, Istenem, én nem akarok meghalni, meg semmi. De minden jól sikerült.
A férfira nézek, a szemébe. Kérlek, kérlek, mondd, hogy nem rontottam el semmit. Még csak hasra sem estem. De persze ő honnan tudná? Biztos idő kérdése, mire kiderül, hogy jó emberhez jutott-e el a csomag. Napok? Órák? Dehogy. Szerintem max öt percem van.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szomb. Jún. 07 2014, 22:32

A helyzet az, hogy már nem fogja meginni a kávét és ezen semmi sem változtathat. Megint felesleges szócséplés a válasz tőle. Miért nem elég neki gesztusokkal megtenni? Csenddel esetleg? Pillantással? Valamivel, amitől elveszik ez a hülye kislányos éne és végre női szerepbe bújik.
Testével úgy zárkózik, ahogy lehet, csoda, hogy a karjait nem fogja össze maga előtt. Cserébe lerúgja az asztalt. Szent fasz, remélem, hogy nem lesz végig ilyen kurva béna, mert akkor baszhatom. Majd pofára esik a csomagommal, vagy tudja a rák. Kezd idegesítő lenni, nem is kicsit, Kifolyik az agyam, mire abba hagyja. Ki a picsát érdekel, hogy miről csacsog? Minek fitogtatnám az erőm? Minek?? Hiszen olyan suta, hogy magát is összetöri, minek kellek oda még én is? Annyira sem méltatom, hogy érdeklődés üljön ki az arcomra. Ez full hülye.
Valami kurva pszichológus küldtek a nyakamra? Ha nem lennék úri ember, most felsóhajtanék és haza küldeném. Meg ha nem kéne egy találékony futár. Indulnék.
- Na akkor tisztázzuk. - lépek egy pillanatra közelebb hozzá. Szeretnék előre nyúlni, hogy az ujjaim közé vegyem az állát, erősen rászorítsak és kényszerítsem, hogy a szemebe nézzen. Persze hozzá sem nyúlok, azt, hogy rám figyeljen elérem azzal, hogy fölé tornyosulok, ahogy közelebb lépek a székéhez. Sok dolgot szeretnék mondani, de még ahhoz is lusta vagyok, hogy bármit is tisztázzak. Ellépek előle és a kicsim felé sietek.
Faszért analizál, valami kurva lélekbúvár könyvet olvasott?
Felesleges csacsogása kezd zavarni, nem is hangzik el olyan kérdés vagy megjegyzés, amit szeretnék lereagálni.
Díjazom, hogy tetszik neki a kocsim, de minden mást zsebre tehetek vele kapcsolatban. Ha van isten nem kezd el kiokítani. Lehet, hogy felveszem inkább francia nyelvtanárnak, akkor majd remekelhet és még vidám is leszek. Ha az ugyan lehetséges a kelepelő szája mellett.
Hol a picsában nőt ez fel, hogy nem fogja fel a kussolás lényegét?
Sűrű kanyarokkal teleszórt úton haladok a kitűzött cél felé.
Az ahhára, rápillantok. Megjutalmazom egy érdeklődő pillantással, mint aki most vette észre, hogy Jé egy nő! A mondandója további részét meg sem hallom. Mi a fasznak fejti ki? Kit érdekel a szaros mentegetőzés? Semmi alapja. Látom, hogy felfal a szemével és talán tenné mással is. Nincs ebben semmi új, meglepve sem vagyok. Sokkal jobb lett volna, ha bekussol az aha után, most nem hinném megint azt, hogy fogyatékos. Ha viccesebb kedvemben lennék megfejelném a kormányt kínomban. Mi a gecitől van szófosása? Hallgat ez valaha? Istenem, tud ez csendben lenni? Minek kérdeztem meg? Hát hülye vagyok én? A saját combomon nyugszik szabad kezem, a másikkal a kormányon babrálok, vezetés színterén. Zavara idáig érződik. Jézusom, remélem nem valami szűz fapicsa. Menten kibaszom a forgalomba. Minek húzza az időm?
Inkább magyarázni kezdek, hogy mi is a dolga, a borítékra is vigyáz. Helyes. Azt sem mesélem el, hogy nem azt várom kivasalva juttassa célba, mert lesznek gikszerei amúgy is.
Az ülésbe süpped, míg áthajolók előtte. Orromat megcsapja tiszta illata. Felizzik a fél érintésemtől, lehet lázas? Leszarom, forduljon fel, de akkor is szálljon ki, vagyis akkor gyorsabban. Kell nekem egy kibaszott hulla? Nem! Takarodjon kifelé, ha hülye. Végül marad, újra az úton repülünk.
- SOHA! - nem máskor nem... soha a geci életbe ne merjen ilyesmiről kérdezni, sem bármit kérdezni, ami nem a munkával kapcsolatos. A hülye, buta, sötét picsa. Elmagyarázom mi a dolga, kit keressen. Közben engem bambul, remélem fel is fogja miről beszélek, mert semmit nem mondok el kétszer, de lehet ezt is ki kell tanulnia. Amikor először kérdezne vissza, majd rájön.
Érti. Aha, meglátom.
Újabb felesleges kérdések. Sosem fogy ki bazdmeg? Mit jár a szája annyit és miért nem olyasmit csinál vele, ami miatt még boldog is lehetnék? Hátradőlve jelzem, hogy induljon és majd eldöntöm megvárom-e? Nem baszod, itt hagylak. Jézus-atya-úr-isten! Mit vétettem ellened, hogy ilyet küldesz a nyakamra?
Végig nézem, ahogy vonul, szép csaj, kár, hogy sík hülye.
Minden egyes lépésről informálnak odabentről, kezem lustán lóg a kormányról, benne a mobil, amin kihangosítva követem a beszélgetését Fhilippel, a recepcióssal. Érdekesen flörtöl, nem csinálja rosszul, de kicsit átlátszó. Majd tartok neki egy gyorstalpaló tanfolyamot, hogyan is kéne ezt egy férfival. Még lehet izgatna is. Levajazzák a randit. Kis hülye. Philip. jelzi, hogy felengedte, kérem, hogy ne szívassák meg, engedjék ki, más terveim vannak vele. Ha szeret flörtölni és tud is, akkor még ma este tehet nekem egy oltári nagy szívességet. Persze neki, majd fizetek érte és azt mondom a meló része.
A prof. nemsokára szól, hogy célban a csomag, elköszönés nélkül nyomom ki a mobilt és unottan hátra dőlve az ülésben várom, hogy visszaérjen.
Amint meglátom, hogy közeledik ráadom a gyújtást, felmorrantom a motort, hogy sürgetősre vegye a figurát, faszt táncikál? Akkor is lassú lenne ha futna, még egyszer sürgetően megjáratom a motort, majd amint beül, kirepülünk a járda mellől. A visszapillantó szerint senki nem szalad belénk és nem tör össze. Megjegyzésére csak hosszú idő után reagálok. Érzem, hogy árad belőle a tűzforró levegő, az illata is más lett. Vagy a feladat miatt vagy miattam ideges. Vagy Philip felhúzta, vagy én teszem.
- A randid után? - pillanatig sem akarom, hogy azt higgye nem fogom minden lépését követni, ha nem is én akkor is tudni fogok róla, mert tudnom kell, hogy lássam, mikor lövi magát.
Céltudatosan vezetek, már kevésbé rángatósan, inkább hagyom, hogy a Bentley átvegye az irányítást és a kezem alá simulva röpítsen az utakon. Leállok egy pirosnál, felé pillantok. Tudni akarom mikor higgad le, meddig hat a szívbajos állapot.
Olyan ártatlan az arca, a tartás, hogy tökéletesnek tűnik esti terveimhez. Főleg, hogy a kis hülye azt hiszi, amit érez az vonzódás. Pedig vegytiszta kíváncsiság az újdonság után. Mit is kezdene velem? Megdöglene alattam.
Lustán végig mérem megint, méregetem, találgatok, hagyom, hogy a tekintetem zavarba hozza, mert az arcom semmiről sem mesél neki. A gázra lépek, ahogy a lámpa zöldre vált. Csendben terelgetem az autósokat az útról, nyomulok, előzök, bevágódom közéjük, van, hogy riadtan szétspriccelnek, mint a megzavart muslincák. Kurvára unom, hogy a retkes bogarak mindig összebasszák a szélvédőmet. Hiába minden drága védő szer a köcsög bogarak bele lefolyik az ablakon és nyomot hagy. Retkes dögök, mindet ki kéne irtani.
Ismerős lehet neki a környék, hazafelé viszem. Pontosan!
Pár perc múlva megállok a kapujuk előtt, a motor halkan duruzsol.
- 8-re érted jövök. Szállj ki! - azt el sem mondom neki, hogy nem beszélhet senkinek a közös melóról, mert sajnos akkor kénytelen leszek valamit kezdeni a nyelvével, mondjuk kiharapom a szájából.
Ha programja van, akkor mondja le, ez teljesen egyértelmű. Mostantól az van, amit mondok és ma este érte jövök.
Türelmesen várakozom, míg végre megmozdul és kiszáll az autóból.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szomb. Jún. 07 2014, 23:41

Hiába teszi magát, hogy olyan, mintha semmi nem zavarná, mintha nem idegesítené vagy zavarná semmi. De látszik rajta, hogy teszi. Majdnem leharapja a fejem a kérdés miatt. Belesimulok a székbe, ahogy fölém tornyosul, félelem markol a gyomromba, de elfedi az izgatott remegés. Elfelejtek levegőt is venni, miért van ilyen hatással rám?
- Tisztázzuk. - Bólintok rá mégis. Hiába tartok tőle, fel akarom baszni. Azt akarom, hogy ideges legyen, hogy mutasson valamilyen érzelmet, hogy valamit csináljon! Ideges vagyok, amikor egy kicsit közelebb van hozzám, de ez is csak akkor tűnik fel, mikor eltávolodik, és megnyugszom. Ez tuti normális. Valami elcseszett pszichopata ez a férfi.
Azt már most egyértelműen tudom, hogy szeretek vele autózni. Hiába félek közben, hogy meghalunk, és olyan, mint egy állat, és lehet, hogy lila és zöld foltokkal leszek tele tőle, mégis izgalmas. Iszonyú jól csinálja, ahogy terelgeti a kocsikat, tetszik.
- Megtanítasz? - Pillantok fel rá. Sejtem, gőze nincs arról, hogy miről is beszélek. De ez eszembe sem jut. Mondjuk azért annak örülök, hogy nem gondolatolvasó, mint a filmekben. Ciki lenne, ha tudná mik járnak a fejemben. És rá is kérdez. Komolyan, ez annyira... istenem, ki a franc ez a csávó? És tetszik neki! Komolyan mondom, hogy láttam egy pillanatra, hogy örült neki. Akkor nem bánja, és lehet, hogy fog normálisan beszélni? Még talán a nevét is megtudom!
Hamar omlik össze az illúzióm kártyavára, mikor látom, ahogy az izma megrándul a karján, hogy idegesítem. Remek. Bár azt hittem, egy kicsit tetszem neki. Csalódottság mar a lelkembe. Jó lett volna. De nem nehéz kitalálni, hogy közel sincs így. Feszült a testtartása, az ujjával dobol... És mégis most tűnik úgy, hogy a helyén van. A kormány mögött. Engem meg majdnem kidob, újra fitogtatja az erejét. Bassza meg! Nem fogom hagyni, komolyan mondom, legközelebb nem hagyom magam!
Most mégis belesüllyedek az ülésbe, és várom, hogy lenyugodjon. Azért persze, hogy megmentem a kocsija ajtaját, felesleges köszönetet várnom.
- Oké, Soha. Bocs. Basszus... - Bólintok rá a kirohanására. Keresztbe vetem a lábaimat, a boríték egyik sarkát gyűrögetem. Nem hiszem el, hogy ilyen egy erőszakos, lehetetlen alak. Duzzogva szorítom össze a számat. Erről nem tehetek, egyszerűen csak meg akartam tudni. De felfogtam, hogy nem lehet, hát nem látja???
Nem lát semmit. Még csak nem is válaszol a kérdésemre, és megint olyan öntelt és paraszt a testtartása. Felszusszanok, hogy érezze, idegesít, hogy nem válaszol, és bemegyek az épületbe.
Tudom, hogy néz. Félek, hogy elesek, hogy bénának fog tartani. Vagy leejtem a borítékot. Szerencsére mind a kettő nélkül megúszom, és ahogy belépek a kapun, minden megváltozik. Tudom, hogy nem lát, hogy elég messze van tőlem, így ebből a szempontból megnyugszom. Más felől viszont sokkal idegesebb vagyok.
Végig  torkomban dobog a szívem, pedig tényleg nem nagyon dolog, amit csinálok. Mégis sok jelentőséggel bír, és kötelező, meg kell csinálnom. És ez elég kiborító érzés. De azt hiszem nem megy rosszul.
Látom, ahogy előre nyúl a kulcsért, és a kocsija feldorombol. Milyen jó hangja van! Most mégsem gyorsítom meg a lépteimet. Nem kezdek futni, még csak sietni sem. De kényszerítenem kell rá magam, mert legszívesebben hadonászva szaladnék oda, hogy itt ne hagyjon! Még szerencse, hogy tudom, legalább is elég biztos vagyok abban, hogy nem hagy itt, így normál tempóban érek a kocsihoz, és nyitom ki az ajtót. Aztán megint menthetem meg, különben kinyír. Ebben biztos vagyok.
Ő meg megint nem válaszol. Térdeimen idegesen dobolok az ujjaimmal. Hiába próbálom, nem tudom megállni, csak néhány másodpercre.
- Tessék? Milyen randim? - Kapom felé értetlenül a tekintetem. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy randim lesz. Nem lesz.
- Jah, hogy a csávóval? Dehogy is! Nem, teljesen béna. Meg csak a boríték... - Elgallgatok. Lehunyom egy pillanatra a szemem, kezd pirulni a fülem hegye. Még szerencse, hogy takarja a hajam. Fantasztikus, hogy megint hülyének fog nézni, pedig egyértelmű volt.
- Végig hallgattad. - Nézek rá némi számon kérő éllel a hangomban. Tudom, hogy ezt nem kéne, de most nagyon kínosan érzem magam. Nem a helyzet miatt, az nem zavar, hogy hallotta, hogy szedek fel egy vadidegen srácot, az egész idegesít. Igen, ez minden oka. Az előbbinek köze sincs hozzá.
- Kamerán is nézted? - Húzom fel az orrom kicsit, és igyekszem viszonylag sok gúnyt belesűríteni ebbe a pár szóba. Oké, hogy próbaút, de basszus! Most majd állandóan figyelni fog, vagy mi? Remek, hogy nem engedhetem el magam. Francba már! Ha én vezetnék, akkor biztos hogy megcsapkodnám a kormányt. Ez nem igaz.
Újra megkapaszkodom, és elhallgatok. Csendben, előre fordított fejjel ülök. Már fáj a szemem, ahogy próbálom loppal meglesni, és nézni. Ha mást nem, hát a lábát meg a kezét látom. Pedig az arcát nézném. Kell, hogy néha elfáradjanak az izmai! Muszáj nekik.
- Hova megyünk? Várj, ez... honnan tud... - Beharapom az ajkam, újra egyre idegesebb leszek. Miért hoz haza? És zavar, hogy tudja, hogy hol lakom. Lehet elcsesztem mindent, és megöl éjszaka. Előtte esetleg lehet, hogy mást is csinálna? Jézusom. A gondolattól is vörös lesz az arcom, és nem merek levegőt venni, mert gyorsabban venném, mint kéne.
- Mondd, te mindent tudsz rólam? Mégis honnan? És egyáltalán tudod te, hogy a kémkedés törvénytelen? - Próbálom leplezni a zavarom, sejtem, hogy újra felbosszantom, de nem érdekel. Itt égek miatta. Soha nem szoktam, ilyen helyzetbe sem kerülni. De tudja a címem. Akkor bármikor beeshet. Mostantól mindig meg kell fésülködnöm. És fogat mosnom, és... basszus.
Megállunk, én nem engedem el az ajtót, nem tervezek hirtelen kipattanni. A szavaira pedig ránézek. Hogy mi van?
- Hova megyünk? - Izgalom járja át a testem, elengedem az ajtót, az öv után nyúlok. Lehet, hogy nem voltam olyan rossz, és elvisz valahova. Ahova másokat nem szokott? Lehet, hogy tetszem neki, és nem melóról fog beszélni? Lehet, hogy szimpatikus vagyok neki, s látni fogom az arcát? Az igazit?
A kezemre figyelek, rá sem merek nézni, nehogy észrevegye. Még mindig piros kicsit az arcom, és ez nagyon zavar. Nem szoktam vörösödni, most sem tehetem. Hiszen... oh, milyen egy buta picsa vagyok. Miért hozza ezt ki belőlem? Mintha blokkolná az agyam, pedig nem vagyok hülye. Ahha, a mai délután is ezt igazolja.
Kiszállok a kocsiból, egy pillanatra úgy tűnik, hogy beakad a lábam, de megúszom, hálaimát rebegek érte az égnek.
Nem csukom be az ajtót, megfordulok, egyik kezemmel a kocsit fogom, másikkal az ajtóba kapaszkodom.
- Hogy hívnak? - Szeretném tudni a nevét. Csak valami keresztnevet, vagy egy bugyuta becenevet. Mint a Dínó. Lehet, hogy Pocahontas az álneve. Vagy valami ilyesmi. Ezen elmosolyodom, majd komolyságot erőltetek az arcomra. Így, vagy úgy eltűnik pár pillanat alatt. Nem tudom, hogy hogy képes ilyen tempóban biztonságosan vezetni.
Felszaladok a lépcsőn, a kulcsom után nyúlva kutatok a táskámban, elég hamar megtalálom, belépek, majd becsukom magam mögött az ajtót. Az órára nézek, van másfél órám.
Leizzadtam, gondolom az idegtől, úgyhogy laza kontyba fogom a hajam, és gyorsan letusolok. Mi a rákot vegyek fel? Hova megyünk? Ki kell öltözni, vagy praktikus ruha kell? Ez egy nagyon fontos dolog. Bezzeg nekik, pasiknak könnyű. Hogy rohadnának meg!
Negyvenhét perc.
Kiszállok a zuhany alól, pedig jól esne, ha még moshatná a hátam a víz, de nem akarom sokáig húzni az időt, így sem leszek kész, meg majd kapkodnom kell. Megtörlöm a lábam, és magam köré csavarom a törölközőt, úgy állok a polcok előtt. Nagyon sok ruhám van. De mégis mibe menjek? Sokkal könnyebb lenne, ha tudnám, hova szeretne menni. 8-ra érted jövök. Basszus. Én ma Heily-vel találkoztam volna. A mobilom után kutatok, felhívom, hogy lemondjam, persze valami csávó miatt, aki randira hívott. Jó, tudom, hogy nem, de azért jó lenne.
Mire leteszem a telefont marad harminckét percem. Újra a ruháim felé fordulok. Póló-farmer? Az túl snassz. Nem lesz jó. Ott van a fekete, nyári szoknyám. Az pont annyira simul, amennyire kell, és elég rövid. Az időhöz legalább is. Hozzá fel kéne venni egy fekete, feszülős, spagettipántos felsőt, rá pedig a szürke, kissé átlátszós anyagból készült, bővebb felsőmet, amiből kilóg az egyik vállam.
Nem. Valami szívesebb kell. Mintha elhoztam volna azt a sötét piros ruhát, aminek nyakba kötős pántja van. Azt az új cipőmmel. Abban nagyon jól néznék ki. De a másikban is.
Huszonnyolc percem marad eldönteni, és kivitelezni a tervet.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Vas. Jún. 08 2014, 22:52

Leszaladok az agyamról tőle, de komolyan. Mit szopat megint? Szipogtatom itt a motort ez meg flangál át az úton. Hát bazd meg, szedd már a lábad. Megugrasztom a kocsit, biztos lehet benne, hogy ha nem gyorsít be, hívhat taxit, vagy letudhatja a randiját. Végül bevágódik mellém és megcsap a belőle áradó feszültség. Kivágódom az üres útra, remélem lesikálja az ülésem. Vadul nyomom a gázt. Elmormolok pár imát, hogy tudjon csendben ülni, de miért is tudna? Minek? Hát fizetek a szavaiért vagy mi a faszom van?
Felé pillantok, ahogy arról érdeklődik, végig hallgattam -e? A többit meg mozzanatra sem méltatom. Mi a tetűnek cseveg? Ha akarom végig nézem, és mi a faszt tehet ellene? Semmit. Ha be morcul talán csendbe marad és tudok arra gondolni, hogy vegyem a hasznát az éjszaka, illetve azt még tudnám is, de most nem pont erről beszélek.
A kémkedés ugyan tilos, de úgy nézek ki, mint akit ez érdeke?
Bazdmeg ez a nő....El sem hiszem. Gúnyosan felé pillantok, most komolyan ez zavarja? Hogy tudom hol lakik? Na és, hogy a faszomba nem tudnám? Akkor hogy hoznám haza? Majd GPS-kedik nekem vagy, valami kurva taxinak néz?
Végre kipattan a kocsiból és nem faggatózik tovább. Áldott csend.
Persze, hogy... a farok méretem nem érdekel?
- Vincent! - mert ennyit megérdemel, ha már én mindent tudok róla. Vagyis majdnem mindent. Végre becsapja az ajtót és felszállok mellőle.
Csend! Áldott csend! Elintézek pár telefon, mielőtt haza érek és a zuhany alá állok. Folyatom magamra a hidegbe hajó langyos vizet, a hajam a fülem is megtelik vele, az arcomról lemossa a zsibbadást......


28 perccel az indulás előtt, rádobok egy smst: Fehér koktél ruha! V.
Bízom a jó ízlésében, meg abban, hogy ma estére elfáradt a szája és tud majd kussolni, mielőtt agyfaszt kapok tőle. Illetve, hogy nem lövi be magát, mert akkor baszhatom az egészet, egy drogos kurvát nem viszek sehova.
Késve indulok, de nem hiszem, hogy az amúgy 25 perces utat ne lehetne megtenni 10 perc alatt is. A Bentley amúgy sem szeret tötyörögni, a seggét szereti mutatni mindeninek, nem csodálom, amilyen formás, És engedelmes, ez az ami a leginkább hiányzik a nőkből. Leterelek egy fekete volvot, addig villogok, míg rájön, hogy zavaróan a seggébe nyomulok. Félti a tyúkszaros életét, így inkább lekotródik az útról. Mellé érve, lassítok és kétujjas szalutálással beköszönök, mert a csávó feje is így bíborvörös a nyomulásomtól. Bemutat egy nemzetközi jelzést, az anyós ülésről meg rám vigyorog egy 20 év körüli kiscsaj. Biztos vagyok benne, hogy csak le kéne húzódni erre késztetni őket is, és a következményekkel mit sem törődve átpattanna mellém. A következő kanyarban el is hagyhatnám, addig okozhatna egy kis örömöt, akkor talán nem lennék ilyen ideges. A kis fruska eltolhatja a tervem, akkor nagyon dühös leszek, abból pedig jobb ha nem kunyerál magának.
Az utcába fordulva elcsapok majdnem egy állatot, ami csak átillant előttem. De kurva jó lett volna, ha kocsit kell mosatnom. Így is késünk, de azt meg direkt. Járó motorral állok meg a kapu előtt, remélem eszébe sem jut megváratni, rájön lassan, hogy nem a kisded haverjai közül való vagyok. Oldalra sem pillantok, ahogy beül a kocsiba. Azonnal indítok.
Azért kértem a fehér ruhát, mert szeretném, hogy ártatlannak tűnjön, ami kurvára nem igaz rá, inkább, hogy hülye, lepcseszájú. Passzentosan szürke nadrágot és fehér inget vettem. Az ujja lustán feltűrve, de nem fogok senki miatt megdögleni. Arra sem vagyok hajlandó, hogy az igen felső két gombját begomboljam. Nem bulizni megyek, melózni és ez a csóró csitri fog segíteni.
Most jött el az idő, hogy felé fordulva szemrevételezem Pofátlanul lazn méregetem, mint egy kiló húst Arcom pedig semmit sem mesél neki, ahogy azt szokta.
Illatát idáig érzem, nagyon randiképes. Atyaisten, csak neeem.... Úgy tartom vissza a felkínálkozó nevetés hullámot, hogy felhörrenek.
- Egy jótékonysági estre megyünk. - sejtheti,  hogy én nem jótékonykodni fogok, illetve de, csak magamnak. Még csak nem is szórakozni viszem, gondolom, hogy ez nem esik neki.
- Ha odaértünk és kicsit ellazultál elmondom mi a feladatod. Addig te kussolsz és szemlélődsz, nem szólsz bele semmibe. - amúgy sem tudna, semmi köze nem lesz az üzleti részéhez.
Cirka órácskát autókázunk, leparkolok egy szépen kivilágított villa előtt, nem túl nagy, de kétszintes és hivalkodó. Az udvaron van a buli, már javában tart. Beállok a felhajtóra. A kis sátor alatta színpadon zenészek húzzák a talp alá valót.
- Várj! - remélem vágja, hogy ez nem egy ócska diszkó és nem éget be. A családját megvizsgálva járatos az ilyesmiben. Ráérősen kiszállok, átadom a kulcsom a boynak és az anyósüléshez sétálva kinyitom  az ajtót, felé nyúlok, hogy kisegítsem. Direkt erősen megszorítom a kezét, gyűrűim kicsit megmorzsolják,  megvárom míg felszisszen, hogy lazítsak a szorításon. Erő fitogtatás. Pontosan, hogy ne szálljon el az agya. Nem viszem szobára. Még. Mellé lépek, tenyerem a hátára csúsztatom ahogy áttolom az ellenőrző szekción, természeten meg sem állítanak.
- Mr. Sparks. Örülök, hogy látom! - na tessék, már az egész nevem tudja a végén lenyomozza a címem és szerelmet vall. Vagy rámkeres a guglin, akkor lehet kicsit beparázik majd. Igyekszem nem tapogatni, alig hozzá érni, hogy ne higgye tolakodom, semmi szükségem a szempilla rezegtetésre.
Odabent egyből pincérbe botlom, leveszek két pezsgős poharat, és az egyiket felé nyújtom. Azt meg hozzá sem teszem, hogy ne igya le magát, mert itt hagyom a kutyáknak. Most kiderül, hogy alkoholista-e a csaj.
- Maradj mellettem! -bizalmasan hajolok a füléhez, súgok bele, mert látom, hogy méregetik. Leheletemmel megcirógatom a nyakát, akarom, hogy gondoljon rám, mert akkor kipirul, eladhatóbbá válik az áru. A teste olyan félre érthetetlen jeleket küld, kiszárad a szám tőle.
Másféle csajokkal szoktam megjelenni ilyen eseményen, vagy leginkább egyedül. Ha elkódorog nekem és olyan kérdésekre válaszol, amire nem kéne, bajban lesz, meg kitekerem a nyakát. Meg amúgy is mit mond? Ki Ő? Direkt nem adtam neki alap infót, kíváncsi vagyok, hogy halad. Utálom ezt a rázzunk kezet mindenkivel részt, ezrét is késtük, így már úgy tehetek, mintha mindenkivel találkoztam volna, aki fontos, most jönnek akik kimaradtak, mert túl fontosak. Néhány embernek bemutatom, másoknál úgy teszek, mintha ott sem lenne.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"


A hozzászólást Vincent Sparks összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 09 2014, 17:46-kor.
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Hétf. Jún. 09 2014, 09:26

Elképesztő, hogy mennyire sietősen nyomja a fickó. Komolyan… Minden egyből és azonnal? Ez olyan állatira gyerekes, nem is értem, hogy miért csinálja. De sejtem, hogy máskor és mással is ilyen. Legalább is nagyon úgy néz ki. Meggyorsítom a lépteim, hogy ne nélkülem lépjen le.
Halálosan idegesít, hogy semmire nem reagál, nem válaszol. Nem hogy ki kell húzni belőle a szavakat, hanem egyáltalán nem is lehet. Lehet valami ufo, vagy mit tudom én, kicsinál ezzel a viselkedéssel. Kár, hogy kábé kettő percig bírom sértődéssel, mert utána egyből van, amit el kell mondanom vagy meg kell kérdeznem. És kitartóan próbálkozom akkor is, ha játsza a süket-néma-vak-hülyét.
Természetesen arra sem kapok választ, hogy honnan tudja, hogy hol lakom? És az a tekintet… de legalább felém nézett.. azt hiszem, hiába a portás, ez a csávó, ha meg akarna ölni, akkor is bejutna, vagy bármikor máskor is. Mert mindent megkap. Úgy néz ki.  
Meg tudom a nevét, rámosolygok. Örülök, hogy elmondta, illik hozzá. Végül becsukom az ajtót, és felsietek a lakásomba. Nem sok időm maradt.
Már éppen szedném ki a polcról azt, amit fel akarok venni, mikor megcsörren a telefonom. Rejtett szám, naná, és egy sms. Bőbeszédű megint… egy pillanatra elgondolkodom, hogy nem azt veszem fel, amit kér, tök későn szólt. Majd mégis előtúrom a fehér koktélruhám, ami talán kétszer volt rajtam.
Gyorsan felveszem, megkeresem hozzá a pántos cipőm, aminek éppen csak annyira magas a sarka, amit a ruha megkíván, egy kicsivel sem magasabb, szeretnék tudni járni az este.
Alig van időm, sietve kontyolom fel a hajam, olyan, mintha lazán össze lenne fogva, közben meg szívtam vele egy csomót. Elől, a frufrum meghagyom, had keretezze az arcom. Még gyorsan egy fülbevaló, elegáns nyaklánc, és indulásra készen vagyok. Lesietek a lépcsőn, a kérdésre, hogy hova megyek, azt válaszolom, szórakozni. De jó is lenne! Tudom, hogy ez meló, de mi van, ha egy kicsit akar velem lenni? Ha nem érezte olyan rosszul magát, és szimpatikus vagyok neki?
Alig érek le a Bently befordul a sarkon, nekem meg összeugrik a gyomrom. Idegességemben és izgalmamban egyaránt. Beülök mellé a kocsiba, köszönök neki, persze nem válaszol. Úristen, mit hittem? Pedig a legjobb parfümöm fújtam magamra, smink sem sok van rajtam.  De még csak ide sem néz! Ez mondjuk nem akadályoz meg abban, hogy én megnézzem őt. Természetesen nagyon jól néz ki, és hiába vette lazára a dolgot, mégis elegáns.
- Jutalmat ígértél, mielőtt bementem az előbb. Mi lesz az? - Vonom kérdőre egyből, de a hangsúlyom inkább érdeklődő, mint számon kérő. Mernék is követelőzni, egyből kivágna, tudom jól! De izgatott vagyok, milyen jutalomra gondolhatott, sejtem, nem pénzre. Hála az égnek, mert az nem mozgat.
Éppen a vállát, a nyakát tanulmányozom, mikor felém fordul, és végig mér. Egyből elkapom róla a tekintetem, túl nagyot nyelek ahhoz, hogy reménykedhessek benne, hogy nem hallotta. Nem szeretem, hogy bámul, bénának érzem magam tőle.
Bólintok, hogy hova megyünk, bár nem értem.
- És mégis… - Kezdenék bele az engem érdeklő dolgokba, mikor folytatja, amit mondani akar, így befogom a szám. Hát nem könnyű vele, az biztos. Kár, hogy ilyen jól néz ki, és finom az illata… idáig érzem. Szeretnék közelebb csúszni hozzá, és csupasz kézfejére, a karjára simítani. Megrázom a fejem, figyelek arra, amit mond. Milyen meglepő…
- Egy estélyen nem lehet csak úgy kussolni. Ott kérdezik az embert, barátkoznak, meg minden. Ezt te is tudod, Vincent. – Nézek rá, direkt kimondva a nevét. Nagyon jól hangzik, tetszik.
Utálom az ilyeneket egyébként. Tudom, hogy nem szórakozni megyünk, én itt amúgy sem tudnék. De halál unalmasak ezek a dolgok.
- És hova megyünk? Kik lesznek ott, és milyen jótékonysági? Mi lenne, ha inkább most mondanád el a feladatot, akkor rá tudnék készülni, és tuti, hogy minden oké lenne. – Sejtem, hogy ez a része az ötletemnek nem fog neki tetszeni, de egy próbát megér. Majd egy órát utazunk. Időnként elhallgatok, nézem az elsuhanó, sötétedő tájat. Mi van, ha nem voltam jó, és most kibelez valahol? Mi van, ha perverziója a fehér koktélruha?
Hamar elvetem az ötletet, és találok valami mást, amivel szórakoztathatom. Meg sem kérdezem, előre hajolok, bekapcsolom a rádiót, majd át is állítom a lejátszóra, hátha van benne valami jó szám, és kiderül, hogy a szobor is ember. Amint kész vagyok, hátra dőlök, és továbbra is mesélgetek neki, de legtöbbször őt figyelem, ahogy vezet, az arcát, látom, mikor rándulnak meg az izmai, ahogy összeszorítja az állkapcsát. Idegesítem, de annyi mindent kell mondanom, zavarban vagyok, képtelen vagyok csendben ülni mellette.
Mire megérkezünk teljesen sötét van, kedvez a világításnak. El kell ismernem, nagyon szép. Már szállnék ki a kocsiból, mikor rám szól, hogy várjak. Ahogy megkerüli az autót, összeugrik a gyomrom. Ki fog segíteni! És meg is teszi. Rámosolygok, ahogy megfogom a kezét, és kiszállok a kocsiból. Elég hamar grimasszá torzul a mosolyom, sziszegve rántom ki a kezem az ujjai közül. Közben is engem néz, hát szemrehányóan tekintek vissza rá. Ez tök felesleges, minek játsza az eszét, basszus?
Duzzogok egy kicsit, de itt viselkedni kell, így leengedem a kezeim, és megyek mellette. Mintha áramot vezetnének a testembe, olyan, ahogy a hátamhoz ér. Egyből lelassítok egy nagyon kicsit, önkéntelenül is, hogy a tenyere alá simuljak.
Elmosolyodom, ahogy üdvözlik, belépőt sem kérnek, semmit. Olyan, mintha én is kiváltságos lennék, mintha hozzá tartoznék. Kihúzom magam, a legjobb formámat akarom hozni, hátha akkor rájön, hogy nem vagyok én rossz. Ha megnéz, látnia kell, hogy csúnya sem.
- Köszönöm! – Biccentve veszem el a pezsgőt. Nem nagyon ettem ma, nem szeretnék igazán inni, így amikor muszáj, és nagyon csak álldogálok mellette, míg beszél, akkor kortyolgatom az italt.
Közelebb hajol hozzám, én meg egyből lefagyok. Levegőt sem merek venni, mozdulatlan maradok, ahogy a fülembe súgja az újabb parancsát. Így mégis inkább kérésnek hangzik, és sokkal jobban tetszik, mint a többi utasítása. Kiráz a hideg a leheletétől, felborzolja a tarkómon a szőrt, libabőrös lesz tőle a karom. Megemelem az állam, úgy biccentek.
- Tudom, hogy kell viselkedni. Rendben leszek. – Biztosítom suttogva, kicsit közelebb hajolva, de nem merek annyira a fülébe, a nyakára suttogni, mint szeretnék. És mire beszívhatnám az illatát, vagy csak kiélvezhetném a pillanatot, elhúzódik. Nekem meg szaltózik a gyomrom.
Elég jól bírom, hogy csendben megyek vele. Akinek bemutat, azzal illedelmesen váltok pár szót, de többet sosem hagy, valahogy mindig közbelép.
Kihasználom, hogy kedvesnek kell lennie velem, időről időre a karjába karolok, az oldalához érek, közel lépek hozzá, hogy csak egy hajszál válasszon el tőle. Tudom, hogy kapni fogok érte, majd. De muszáj megtennem! A közelében lenni olyan, mintha bedrogoztak volna. Alig kapok levegőt, és remeg a gyomrom. Egy kicsit félek tőle.
Messziről kiszúrom apám egyik ismerősét. Vagy nem az, nem tudom, de otthon ott szokott lenni a hasonló rendezvényeken. Ő is felismer, mert egyből elindul felém. Megszorítom Vincent karját, akaratlanul, gyorsan el is engedem. Nem akarok parás lenni. Mi okom lenne rá? Nem tudom. És pont ez az…
- Jó estét, Mr Stevenson! - Köszönök neki mosolyogva, váltok vele néhány mondatot, és mennék tovább, mintha fontos dolgom lenne, de ő csak elmeséli még, hogy milyen jó volt a jachtra tervezett este, annak ellenére, hogy elmosta a vihar, és a kikötőben kellett maradni. Meg kérdezgetni kezd. Ideges leszek tőle, Vincent megmondta, hogy nincs duma, vele meg nem is akarok, mert utálom. Udvariasan próbálom lerázni, miközben a feleségéről is meg tudok pár infot, meg a fiáról. Fasza. Mosolyogj, bólogass.
Nem merem bejátszani a kártyát, hogy mennem kell, mert várnak, mert nem szeretnék magyarázkodni, hogy mit keresek itt. Meg aztán, így talán nem említi apámnak.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Hétf. Jún. 09 2014, 19:02

A hangulatom olyan, mint egy rózsalugas, tüskés és szabdaló. Ha lehetne még néhány húsevő nővényt is közéjük illesztenék, hogy pontosan kottázza, hogyan érzem magam.
- Tehetsz nekem egy szívességet - ez lesz a jutalma, tudom, hogy nem fog örülni, de nem kifejezetten érdekel, sőt azt is mondhatnám, hogy kurvára hidegen hagy. Tőlem annyit szenved amennyit szeretne, csak tegye szépen csendbe és ne zaklasson a faszságaival.
Azt azonban elismerem, hogy a ruhában elég mutatós lett. Csak nem éget be nagyon. Remélem, nagyon de nagyon remélem
Lazán kerülgetem a hétköznapi, rutintalan sofőröket, aki nagyon nyomul egy hirtelen bevágódással lelohasztom a kedvét. Kurvára nincs kedvem a játszadozáshoz. Az estén jár az eszem. Centizgetem az elférő helyeket... Némi élvezet nekem is jár.
Már észre sem veszem, hogy visszakérdez, lehet immunins leszek a szarságaira? Lenne olyan mázlim. A nevemre felé se pislantok, érzem, hogy próbálgatja, ízlelgeti, valamiért azt érzem ezt tenné velem is. Lehet megengedem neki, ha igazán jókislány lesz és teszi, amit kérek.
- Majd bájcsevegsz! - ennyit még talán Ő is felfog, hogy nem kell mindenkinek arról csacsogni, ki Ő és ki vagyok neki én. Nem venné ki jól magát, hogy az alkalmazásomban áll. A kis hülye, lehet nem is elég okos hozzá. Bár az IQ-ja elég elfogadható. Meglátjuk, majd szemmel tartom, vagy azt mondom egy drogos kurva és ennyi. Ugyan ki merné a szememre olvasni?
Már megmondtam, hogy majd ott beavatom, úgyhogy nem is tudom minek pazarolja a testhőjét arra, hogy belőlem akar információ kicsikarni. Unottan figyelem azt utat, kiérve az összekötő szakaszra, rálépek a gázra a kilónyolcvan meg sem kottyan a Bentleynek szokott ennél jobbam is hasítani, de már sötétedik, senkit nem akarok elcsapni, ma fontosabb terveim vannak.
A nő meg csacsog és csacsog. A kurva istenit, hogy nem tud hallgatni,  
Utunk előre haladtával egyre jobban azt érzem, hogy pitbullá változom és átharapom a torkát, majd addig ráncigálom, míg elválik a nyaka a testétől. Mi a retkes faszt kéne tennem, hogy befogja végre? Századik sztorikba kezd és nekem egyik sem tetszik, mert nem érdekelnek a kisded hülyeségei. Mesélne olyat, ami leköt. Ami merőben lehetetlen, nem érdekel semmi ami vele kapcsolatos. Fogok vele kötni egy szerződést, amiben lekorlátozom az egy órára jut szavak számát. Kettőben. Annyi elég is. Rendben értem! Ez a kettő teljesülne megfelelne, a többiben meg olvasson, fejtsen keresztrétvényt, maszturbáljon, leszarom, csak  helyezze a száján alapállásba, ami a csukottat jelenti.
A rádiómra cuppanva kissé hökkenten dőlök hátra, nem szeretem ha babrálják az értékeimet és meg sem kérdezik, lehetséges-e? Tovább kapcsol a lejátszómra, szinte azonnal nyúlok oda és fordítom vissza rádióra. Hát hogyne. Meg sem lep, hogy felcsendül a Hunter Hayes szám, amit először mutattak vele kapcsolatban. Kaján vigyorral felé pillantok.
- Hűsítő pillanatok. - szúrom oda, mert tudom, hogy tudja miről beszélek. Igen, láttam a fasza kis videót, amiben ebből a számból idéz, majd mutatok neki egy másikat, amit nekem csináltak ezzel az alappal, róla készült felvételekkel, ha lesz olyan a viszonyunk, hogy ki akarom csinálni ezzel. Ez a szám, messzemenőkig Ő, csak akkor még nem tudtam, hogy mennyire. Kezdem kapiskálni. A következtető zenebonára lehalkítom a rádiót és örülök, hogy szól a csacsogása alatt.
Beszarok, hogy nem tud kussolni. Legközelebb kipeckelem a száját valamivel. Lenne pár ötletem.
A házikó előtt kisegítem, ami valamiért meglepi. Most mi van? Tahónak néz? Ismerem az etikettet jobban, mint kéne, de kábé ennyire nem is érdekel. Rászorítok az ujjaira, mosolya lefagy, nem önt el örömmel. Duzzogása meg annyira nem hat meg, hogy ha kicsit jobban titkolná észre sem venném, azt azonban igen, ahogy kezemnek simul. Önelégülten elvigyorodnék, ha ez ugyan eredmény lenne. A bugyiját is leszaggatná, ha arra kérném. Suta csitri. Mázlija, hogy formás.
Kezemben a pezsgős pohárral a fülébe sutyorgok, tudom, hogy csak rám figyel, levegőt sem vesz, az illata is más lesz egy pillanat alatt, süt belőle a vágyakozás. Olyan kispályás. Jó, hogy fel nem ajánlja magát, illetve de... Még lehet élek is vele. Tisztán produkálja mindazon jeleket, amiket a nők el szoktak rejteni, illetve megpróbálnak, mert nem szeretik kiadni magukat, közben meg ettől lennének izgatóak, de ők tudják.
- Rendben! - tudom, hogy pontosan tudja, mi a menete ezeknek az estélyeknek, nem véletlen van itt. Csak míg ő halálra unja magát én nagyon jól szórakozom. Megnézem ki kivel kavar titokban, ki kinek a szeretője, ki kivel veszett össze, hogy alakulnak a rangsor beli helyzetek, melyik nő melyik férfira vágyik és fordítva. Latolgatom, miből lehetne hasznot húzni, kinek a titkát éri meg "kiteregetni". Ezért is jöttünk ma is, nem mert meg akarom etetni.
Beszarok ezen a nőn, ahogy simul, simogat, hozzám ér...Hát ez megörült. Ujjai olyan forrók lezsibbasztják a bőröm, a vérem száguldani kezd a hőtől, finom érintésű tenyerét sok helyen el tudnám képzelni. Mégis mogorván odasúgom.
- Vigyázz! - magára és jobban teszi, ha velem is vigyáz. Nem vagyok kis stílű, hogy szórakozgasson velem. Éppen ecsetelem egy öregecske Úrral, hogy mennyire pang az ingatlan piac, amikor érzem, hogy az ujjai elhidegülnek és elengedi a karom, amibe eddig kapaszkodott. Arra pillantok amerre figyel. Könnyed mosollyal tolom el, hogy menjek csak csevegni. Végre van kivel. Pár méterről látom, hogy feszeng, az ipsét ismeri, én is, igaz a nejét egy kicsit jobban, mélyrehatóbban. Azok voltak ám a szép idők.
Pár percig hagyom szenvedni, majd elköszönök, és megígérem, hogy kitöltök egy nagyobb összegű csekket, a rászoruló családoknak és  a lány mellé sétálok.
- Mr. Stevenson, mindig öröm ilyen eseményen látni. - kezet rázok a faszival, aki hökkenten pislant rám és talán van a szemében egy kis gyűlölet is. Nem sok, csak világokat lehetne vele kiirtani.
- Ne felsejtse a tombolát, ha megbocsát....- akkor is ha nem, tenyerem Judith derekára fektetem és megtolom a táncparkett felé. Félúton kiveszem a kezéből a pezsgős poharat és egy pincér tálcájára teszem, a sajátom már valahol elhagytam.
Laza mosolyom nem túl őszinte, nem is szeretem, nem egyezik az elképzeléseimmel. Kérdés nélkül tolom be a parkettre és lépek utána, szembe fordulok vele, kezembe veszem a kezét, másikkal a derekára simítok és meglököm a zene ritmusára. Ha nem is tud táncolni valamennyit elvezetgetem, de tudom róla, hogy tud. Noha ez nem egy szökőkút...
- Látod a házigazdát? Bordó nyakkendőben, aranyruhás nővel.... - úgy forgatom, hogy lássa. A legtöbb férfi az estélyen 45 körüli, mindenki a feleségével van, vagy a leendővel. A nők is bőben 40 felettiek, az átlag életkor is 40. Mi hozzuk ilyen alacsonyra. A papik szeme Judithon pihen, ábrándoznak róla, hogy bár ők forgatnák meg a táncparkett közepén.
Megvárom, hogy szemrevételezze a kiszemelt vadat.
- Hozd fel nekem a másodikra. Balra a harmadik ajtó. - kipörgetem, majd magamhoz húzom, a szemébe nézek, ez nem vicc.
A következő lépésemmel, nekitolom az aranyruhás házigazdanőnek és elengedem.
- Milicent bocsásson meg. - magam mellé húzom Judithot és elégedetten konstatálom, hogy a házigazda szeme megakad rajta.
- Párcsere Many? Kiengesztelném a nejét. - az öreg pillantásáról eszembe jut egy mondás: Vén kecske is.... Lepasszolom a verébszárny szívverésű lányt, nekilátok udvarolni az 50-es asszonynak. Amint lejár a szám, Milicent a konyhába siet van valami gikszer, amihez semmi közöm, dehogy. Teret akarok adni a fehér ruhás szellemnek. Szemmel követem, míg mindenkivel váltok pár szót, 10 perc múlva lelépek, hogy helyet foglaljak az emeleti szobában.
Remélem, hogy a lány elég ügyes és tényleg felhozza nekem az öreget, kell vele 15 perc nekem kettesben, hogy meggyőzzem az érveimről....

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"


A hozzászólást Vincent Sparks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 16:03-kor.
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Hétf. Jún. 09 2014, 21:35

Nem veszem át a hangulatát, szerencsére egyáltalán nem jön át, hogy milyen dzsungelt épít a lelkében. Vagyis legalább én nemfoglalkozom vele.
- Milyen szívességet? - Kérdezem egyből, mert ez annyira nem tetszik.
- Szívességről volt szó, nem pedig arról, hogy neked teljesül egy kívánságod. - Közlöm vele, jó, ha előre letisztázzuk. Remélem nem még egy meló lesz a jutalmam. Az elég gáz lenne, többet nem hinnék a szavában, az is biztos.
Figyelem, hogy terelgeti az autósokat, nem lennék a helyükben. Meg mindig idegrohamot kapok az ilyen beképzelt pöcsöktől. De ő más, neki ez kell, szüksége van rá, nem tetűségből csinálja. Felmentés elfogadva!
Ideges vagyok, hogy felém sem néz, hogy tényleg, egyetlen egy szempillarebbenéséből nem látom, hogy figyelne csak egy icipicit is rám. Elhúzom a számat, belesüppedek az ülésbe. Ezzel nyer legalább öt percet. Többet nem nagyon, úgy unalmas lenne az utunk.
- Tudod te, hogy az mennyire gáz? Olyan képmutató, és gusztustalan dolog. - Már a bájcsevegés. Ez tényleg egy olyan dolog, amit nagyon-nagyon rühellek. Morgok egy kicsit, mielőtt beletörődök abba, hogy tényleg ezt kell majd tennem. Pedig mennyire örültem, hogy elmenekülhetek ez elől a fertő elől. Hánynom kell.
Mennyivel jobb lenne egy kis időt vele tölteni tényleg az estélyen. Lehet ott beszélgetne velem egy kicsit, mondana pár szót, hallgathatnám. Jó lenne, ha beszélne.
És megint nem válaszol. Lassan csökkentem a mondataim közötti csendeket, amikben a válaszára várok, lévén, tudom, hogy úgysem fog válaszolni. Nem baj, legalább több dolgot tudok megosztani vele.
Olyan hirtelen tapos a gázra, hogy belepasszíroz az ülésbe. Zavar, ahogy vezet, félek tőle, hiába csinálja nagyon biztosan. Egyre sötétebb van, mi van, ha karambolozunk?
- Tudod... traffipaxok vannak az utakon. Aki gyorsan megy, azt lefotózzák. Meg fognak büntetni. - Nézek rá tök komolyan. Az arca megint kifejezéstelen, úgyhogy a kezét nézem. Az ízületeit, a kézfejét, a vállát. Meg a combját. Nagyon jó combja van, tetszik. És az ingből kilógó mellkasa is sok jót sejtet.
Egyből elkapcsolja a lejátszót, alig, hogy megnyomom a gombot. Az ujjunk összeér, mert lassú vagyok, de utána olyan gyorsan rántom vissza, mintha tűzbe nyúltam volna. Mennyire jó bőre van! Milyen jó lehet a tenyere az arcomon, a nyakamon... és lejjebb.
A gondolataimból az zökkent ki, hogy felém fordul, és először látok az arcán érzelmet. A szemöldökvonogatás nem számít bele. Először szól hozzám úgy, hogy nem utasít, nem parancsol, lebasz vagy közöl. Mosolyogva bólintok, másodszor is visszagondolva arra jutok, hogy nem meglepő.
- Nagyon jó volt. Egyszer kipróbálhatnál valami ilyet. - Ajánlom neki, hátha, talán megfogadná a tanácsomat. Nem fogja. Tudom jól, de jól állna neki a nevetés, a mosoly. Nem teljesen ezzel a célzattal, de énekelni kezdem a számot, izgatottan ficánkolva az ülésen. Végig is éneklem a számot, de elég visszafogottan adom elő, se nem hadonászok, se nem hangoskodom. Vagy kifele nézek az ablakon, a sötét tájra, vagy rá. Így dudorászok végig néhány számot, időnként valami érdekességet közbeszúrva, ami éppen eszembe jut.
Lassan megérkezünk, de tényleg nem hittem, hogy kinyitja nekem az ajtót. Bár, ha jobban belegondolok, ha ilyen ruhába öltöztetett, ez azért jár némi elkötelezettséggel. Kár, hogy nem érdekli, hogy fájdalmat okozott, és nagyon nem tetszik. Tuti élvezi a rohadék, nem véletlenül csinálta. Ennyire hülye nem vagyok.
De annyira mégsem lehet az. Hiszen a lehelete, ahogy az ajka majdnem a nyakamhoz és a fülemhez ér... nem is olyan paraszt... És nagyon jó illata van. Belebújnék a nyakába nagyon szívesen.
Teljesül a kívánsága, csendben vagyok, csak akkor szólok, ha kérdeznek. Tudom, hogy hogy kell viselkedni ilyen helyzetben, és mivel vele vagyok, neki megteszem. Illemtudó, csinos, kedves, bájos, minden ilyen hülye jelző jellemző rám. De bosszulom azért, hogy ebbe kényszerít. Jól esik hozzá érni, kétszer még azt is sikerül elérnem, hogy a csípőnk össze érjen. Rá figyelek, és őt figyelem. Olyan ez, mint egy tanulmányi kirándulás. Figyelem, próbálom kiismerni, kivel, milyen féle emberrel hogy viselkedik. A nyomában vagyok, kísérem. Ahogy ő szeretné. Meg egy kicsit közelebbről.
- Ne aggódj, Drágám! - Mosolygok rá neggédes mosollyal. Kihasználom, hogy most nem förmedhet rám, nem zsarolhat, hogy itt hagy, és hasonlók. Jó érzés. Hozzá pedig jönnek beszélgetni. A könyökénél fogok a kezére, és bele karolva végigsimítok az alkarján. Ha már így szólt, el ne felejtsem kiborítani...
Ő pedig közelebb hajol. Megint elfelejtek levegőt venno tőle. De bármi kedves helyett, naná, miért lenne kedves, megint csak egyetlen egy szót súg a fülembe. Az is hangzik inkább fenyegetésnek, mint tanácsnak. A hangja végig folyik a gerincemen, libabőrös leszek tőle. Csak remélem, hogy nem tűnik fel neki.
Túl hamar szabadul meg tőlem, de kénytelen vagyok apám kollégájával elcsevegni. Rossz érzés, túl sokat tud rólam, nem örülök, hogy van itt bárki, aki ismer. Jobb lenne, ha nem lenne olyan érzésem, mintha figyelnének. Basszus. Hiszen ő is figyel. És nem csak így, talán lehallgatót tett a ruhámra? Mikor a hátamat fogta meg?
Feltűnés mentesen próbálok végigsimítani a ruhámon valamit keresve, mikor mellém lép, én meg majd kiugrok a bőrömből, jó hogy nem sikoltok fel hirtelen. nem hiszem el!
Vincent elég hamar lerázza az ürgét, ahogy ellépünk tőle, felpillantok az arcába.
- Nem kedvelt. Mit csináltál? - Kérdezem egyből, hogy mégis mi lehet az oka a hirtelen lehűlő levegőnek. Újra belekarolok, de csak éppenhogy hozzáérjek, amennyire muszáj, ami a szerephez kell. Idegesít az előbb felfedezett tény.
Betol a táncparkettre, és hiába határozom el, hogy erősen ellenállok, és dühös maradok rá, ahogy a tenyerébe fektetem a kezem, jól eső bizsergés jár át. Ráadásul mosolyog! Oké, nem őszinte, de nosoly. És jól áll neki. Mondjuk kicsit furcsán néz ki tőle az arca, megszoktam a fapofát. Tényleg bejön... Belemélyesztem a körmeim végét a bőrébe, a vállán nyugodtan pihen a kezem. Nem akarom, hogy nyoma maradjon, vagy ilyenek, de érezze a törődést.
Kérdésére igyekszem feltűnésmentesen megkeresni a tekintetemmel. Közben változik a szám, én pedig közelebb lépek, hozzá simulok, az arcom a nyaka mellett, beszívom az illatát, megremeg tőle a térdem. Hagyom, hogy vezessen, igyekszem szemmel tartani a házigazdát.
-Hogy mi? - Csúszik ki a számon, más szemmel tekintek a férfire és a nőre. Jaj, ne! Kipördülök, szerencse, hogy a mozdulatok bennem vannak. A testem egyből megváltozik, ahogy visszaérek, és viszonzom a pillantását. Eddig lazán simultam hozzá, most megfeszül a testem, idegesen figyelem a táncoló párt.
- Lehallgatsz? - Húzódom el egy picit tőle, hogy az arcába nézzek, de nagyon közelről, majdnem összeér az orrunk. A tánc ezt a távolságot követeli. De a másik pártól tarthatnánk távolabb. Ehelyett nekik vezet, én meg sziszegve szorítok rá még egyszer a kezére. Majd vissza a szerephez. Mosolyogva kérek elnézést, ahogy a férfi végigpillant rajtam rámosolygok, de amikor komolyabban a szemembe nézne, lesütöm a szemem.
Illedelmes lány módjára lépek hozzá közelebb, ahogy Vincent lepasszol. Remek.
Kezem a vállán pihen, másikkal a kezét fogom. Érdes, ráncos már a bőre, nagyon nem tetszik, és az illata sem jó. Arról nem beszélve, hogy egyáltalán nem tetszik. Még csak a ruhája sem!
És mégis hozzá-hozzá simulok. Bókokat súgok a fülébe, amik természetesen a partynak szólnak, de először mindig kétértelműre sikerednek. Egy forgás után véletlenül a válla helyett a füle tövénél érek hozzá, onnan csúsztatom végig a tenyerem, visszafogottan ránevetek, és mintha zavarban lennék, folytatom a táncot. Érzem rajta, hogy kezdem érdekelni. Vincent meg eltűnt. Mégis hol van? Egy percre nem figyelek rá, és... basszus. Hol vagy?
Hiába keresem, nem találom. De Milicentet sem legalább. Nem úgy pár matuzsálem kollégát. Magamban káromkodom, és tudom, hogy már elbuktam. Lassulnak a mozdulatai, végül megállunk. A férfiak elnézésemet kérik, én pedig mosolyogva viszakozom. Rohadjanak meg.
Arrébb sétálok, Vincentet keresem, nem találom, így megállok a pult mellett. Egy koktélt kapok a mixertől. Kapóra jön, ahogy iszom, végig Many-t nézem. Elég hamar észreveszi. Tekintetemmel, és egész testemmel sugallom neki, hogy mennyire vágyok rá, és hogy mi mindent megadhatnék neki. Kap pár erotikusnak ható mozdulatot is a számra pillantva.
Látom már, hogy nem figyel a fószerekre, így leteszem a poharam, kicsit lábujjhegyre állva, magam megmutatva köszönöm meg, és lassú léptekkel megyek a folyosóra nyíló ajtó felé. Hányni tudnék. Ez undorító.
Ahogy kiérek a látóteréből, a falnak dőlök egy pillanatra. Úgy ver a szívem, alig hallok bármit, és nem tudok lenyugodni. De végül is kapóra fog jönni. Mit akar tőle Vincent? Meg akarja ölni?
Megjelenik az ajtóban, elmosolyodom. Felé lépek, direkt örülök, hogy úgy látja, rá vártam. Végigsimítok a mellkasán, legalább az öltönye drága és jó a tapintása. Lábujjhegyre állva súgok valamit a fülébe, ideges vagyok. Elindulok a lépcső felé, csak egy emeletet kell felmennünk, és már nincs messze. Finoman dobálom magam, hogy fent tartsam az érdeklődését, de ne tudjon igazából hozzám érni, egy másik pillanatban már szorosan hozzá simulok.
Lehet meg akarja ölni. Én is gyilkos leszek, ha segítek neki, hogy ott legyen, ahol kell? Basszus, ugye nem akarja bántani? Mit fog csinálni vele? Hol vagy? Hiába nézek körbe titokban, nem látom sehol.
Dobol a vérem, Vincent tehet róla, meg az idegesség, de nagyon jó hasznát veszem, azt hiszi, fel vagyok húzva. Talán kicsit így is van.
Befejezem a játékot az ajtó előtt, remélem jól számoltam, és itt vagyunk. Ő pedig kezd aggódni. Ugyan mitől? Már milliószor megcsalta a feleségét, az tuti. Miért pont velem nem akarná?
Gyorsan kell döntenem, így felé lépek, és legyőzve az ellenszenvem, hevesen megcsókolom, hogy a meglepődöttségtől az ajtóig hátráljon. Meg van lepve, csak ezért van esélyem komolyabb csókot váltani vele, és közben lenyomni a kilincset, így majdnem sikerül fekve megérkeznünk.
Ő hátratántorodik, én meg alig bírom megtartani az egyensúlyomat. Az ajtóba kapaszkodva állok meg, a házigazda pedig értetlenül, és már gyanakodva néz rám.
- Bocsásson meg! - Szabadkozom egyből. Nem hallok semmit, úgy ver a szívem. Körbe kell néznem, hogy Vincent itt van-e, pár pötty jelenik meg a látómezőmben, valószínűleg a stressz miatt. De próbálom elengedni az ajtót, viszonylag hamar sikerül visszanyernem az egyensúlyomat. Ha ezt elcsesztem, megöl. És az öreget is.


A hozzászólást Judith Moody összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 19:28-kor.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Kedd. Jún. 10 2014, 16:47

Ennek a csajnak semmi sem elég és ez kezd elbaszni, ami azt illeti nem is kicsit. Nem zavar, hogy nem hangolódik rám az ár igen, hogy azonnal kérdésekkel bombáz.
- A kívánságaidról beszélgetünk? – tegyük hozzá, hogy semmiről sem eszmecserélünk, mert a véleménye csók a döglött halnak, annyit ér kábé, de lehet annyit sem. Ha meg az lenne topp téma, hogy mit szeretnék, akkor a száját is betömhetné, még ahhoz is lenen ötletem, hogy mivel. Bírnám, ha befogná végre. Igaz, most mást is bírnék. Ezen sem akarok agyalni, előre kell figyelni, az útra, hagyom, hogy elraboljon mellőle ki a szabadba. A vezetés élvezete felülmúlhatatlan. A Bentley engedelmesen dorombol… Már a hangjától fel tudnék izgulni.
A megjegyzésre felé pillantok, még azt is megengedem magamnak, hogy megemeljem a szemöldököm. Ő tart nekem kiselőadást a képmutatásról? Az ilyen kis csitrik a legjobbak benne, biztos benne sem csalódnék.
A képmutatásról ódákat lehetne zengeni, ebben a kibaszott városban mindenki azt a képét mutatja, amit a legelőnyösebbnek talál. Nem hiszem, hogy kivétel lenne alóla Ő maga is. Különben mindenki eltiporja, de ez legyen az Ő sara, leszarom. Tőlem dagonyázhat mások hányadékában, ha neki az jó, a szart úgyis le lehet mosni. Csak mi a fasznak kéne belefeküdni? Az álca bemutatása mára teljesen hétköznapi lett. Valahogy beívódott az természetünkbe. Ha nem működne, senki sem beszélgetne senkivel… Milyen szépen is élnénk. Az egész világ elkurvult. Csak a ribancok és stricik élik túl meg a drogosok és alkeszek. Kár, hogy egyik sem fekszik nekem, kurva unalmasak. A drogok rabság taszítanak, márpedig engem még egy retkes fehér csík sem fog irányítani. Közben meg fasztudja miről csacsog a csaj mellettem…. De kezdem azt hinni, hogy tényleg randit remélt a kis naiv… Ahhoz kicsit oda kéne tennie magát, szívesen megdugnám, ha erről lenen szó, de félek azonnal belém zúgna, ha nem tette meg már így is, mondjuk az majd könnyíti a helyzetem.
Egyre többet beszél, én pedig egyre kevesebbet hallok belőle mert semennyire sem érdekelnek a sztorijai. Nem baj, duruzsol, mint valami bogár és nem is kell figyelnem, úgysem hallom. Nyomom a gázt, mint a veszett, de el nem hagyhatom. Nem is tudom minek mazozom vele? Ki kéne baszni a következő kanyarba és tipegjen haza a kis cipellőjében, szép ruhájában. Ha mázlist valaki felszedi és egy laza pipáért hazaviszi.
A traffipaxra megint unottan felröffenek, még felé sem pillantok, csak az útra figyelek, a kezem olyan lazán nyugszik a kormányon, mintha magától tenné meg az utat a kocsi. Lehet ezt is teszi. Robotpilótára kapcsolok, csak a vezetés érdekel, a csaj mellettem had csacsogjon. Szelektíven beengedek olyan sztorit, aminek hasznát vehetem.
Elégedetten látom, hogy engem vizsgálgat. Izgatottan zsizseg a vére, szinte hallom feldobbanó szívét.
Jaj kislány, rám ne ugorj. Félő megtenné és az is, hogy nem állnék ellen.
A rádió pedig nem rossz ötlet, majd alatta mesélget, de vágom, hogy az érdekli milyen zenét hallgatok, olyan mintha a farok méretem kérdezné… Kábé olyan intim. Érintésem elől sietve menekül. Eljátszom a gondolattal, hogy átnyúlok az ülések közötti kis téren és a combjára markolok… lehet frászt kapna és kiugrana a szélvédőn. Mitől fosik, már megint? Tőlem retteg, nem bántottam, még! Indokolatlan a félelme. A zene ritmusát a combomon dobolom le, míg egy kézzel rallyzok, de az üres úton nem olyan izgalmas. Beszívatom egy durva kanyarral. Anno eltöltöttem Tokióban fél évet. Ott a drifftnek hódolnak. Egyenértékes rendőr kocsik el sem indulnak utánad, ha a járgányod kilónyolcvannál többet tud. De, nem is tartottam. Bevágódom a hajtűkanyarba. Az utolsó pillanatban felrántom a kéziféket, puhán nyomom le a pedált, a kocsi segge kipörög hátra az eleje alig moccan el, az élmény felülmúlhatatlan. Kilencvennel száguldunk ki a kanyarból. Remélem most már nem fél annyira.
Az ötletre, hogy nyilvánosan pancsikoljak egy szökőkútba megint nem reagálok semmit. Valóban nagyon én lennék. Igen, látom magam előtt, ahogy valami bugyuta számot dalolva a fejem dobálva fetrengek a vízben. Oh igen! Légyszi, most. Csak te meg én. Istenem és még fogyatékos is.  Végig dalolt számai nem érdekelnek, amikor nagyon belelendül egyszer megjátszom vele, hogy hírtelen előre hajolok és csutkára lehalkítom a rádiót, had élvezze a hangját, majd három másodperc múlva vissza hangosítom. Úgy pislogok előre, mintha mi sem történt volna, hiszen nem történt semmi.

Az estélyen felveszi a partybuxa szerepet és ez annyira nem tetszik nekem. Nem szeretem, ha visszaélnek a helyezettel, másik is rajtam kivel, mellé olyan közönséges. Érintésem pillantásom, sóhajom tüzelik, mint kiszáradt ágat az eldobott csikk. Nem tudom eldönteni a vágyai nagyobbak, vagy a félelme? Kicsit húzom, hogy kipiruljon az arca, hagyom, hogy hozzám érjen, simuljon. Hője felgyújt, de erről neki semmit sem kell tudnia, így nem is avatom be, sem testileg sem sehogy. Jégcsap maradok mellette, ami tekintve a korát, nem is olyan nehéz. Minek is hozta ide?
Mindenféle fazonokkal csevegek, néha bemutatom, máskor nem. Rajta kapom, hogy valakivel dumálgat, felzárkózom mellé, nem szeretném, hogy fuccsba menjen a tervem. Nekem, nekem simul, koccan, érint. A kis hülye. Azt hiszi ezzel felhúzhat? Most hámozott le a kurva falvédőről vagy mi a fasz van? Olyan kis csajokkal, mint Ő már régen nem hetyegek, hiányzik belőlük a tűz, vagy engedelmes, unalmas szukák, vagy pofázós tinipicsák. A kettő közötti rész hiányzik még. A drágámra egy mosolyt sem dobok, de szájhúzást sem, semmit. Picsa. Szopózik, de ma még fogok én is vele.
- Kivel? Ja, meghúztam a nejét a konyhájukban. – most minek tagadjam a dolgokat? Tényleg így volt. Kosza menet volt sem jó, sem rossz, semmilyen. Pedig fűrészeltem vagy 20 percet de a nő nem izgatott fel, sem a sikolya, sem retkes szavai, sem jól karban tartott teste, mert nem éreztem a kéjt. Végül eldobtam, mint egy használt óvszert és nem zavart, hogy a férje ránk nyitott. Most se tenné.
A táncolok közé vezetem vázolom a szitut, látom, hogy lemerevedik. A hogymire, sem reagálok. Jól halotta, nem kell fülész, hogy megértse, vagy mégis? Teste megfeszül, a pupillája kitágul a félelem elkezd száguldani az ereiben adrenalint termelve, Jó lesz. Many majd azt hiszi neki szól, közben lófaszt.
- Nem! – nem hallgatom le és azt sem akarom, hogy ez gátolja. Ne nekem akarjon megfelelni az ürgének akarjon, Nem stresszelem ezzel, mert nem vagyok egy féreg. Azt akarom tegye a dolgát és ehhez nem kell a félelmeire hajaznom. Olyan közel hajol, hogy már-már azt hiszem ráveti magát a számra, de mázlijára nem teszi. Nem érzem az ellenállhatatlan vágyat sem, hogy én tegyem meg. Így,hogy oldjam a dolgot nekilököm Milicentnek, és bejátszom a párcserét.
15-20 percig tisztes távolból figyelem, hogy boldogul. Many teljesen rámozdul annak ellenére, hogy az elején azt hittem elbassza a fruska. Amint azt látom, hogy menni fog, lelépek és felsietek az elemeltre.
Beülök a hatalmas fotelba, egyik lábamat keresztbe vetem a másikon. Az előre beengedett emberem az ablakban áll a függöny mögött onnan tudósít. Amint a házba érnek a killerem az ajtó mögé lép. Olyan soká érnek fel, hogy kezdek aggódni. Ujjaimmal dobolok a fotel karfáján. Kibelezem a rüfkét ha nem hozza fel és valamit elbasz nekem. Hangokat hallok a folyosóról, meg némi nevetgélést.
Szuper.
Valaki az ajtónak esik. Óóó milyen heves a leányka. Egész meglep. Nyílik az ajtó és Many hátrál be, a szüzike meg az ajtóban kapaszkodva majdnem utána lebben.
- Kint vársz! – közlöm ellent mondást nem tűrően, de nem sok más választása van, mert az embere rácsukja az ajtót.
Nem sok mindent hallhat kint, ha csak nem hallgatózik az ajtón. Szavakkal és némi fenyítéssel érem el, hogy az öregecske kecske lemondjon némi szavazati jogról, nem utolsó sorban azzal, hogy az előbbi hölgy kiskorú, aki szívesen tanúsítja majd, hogy erőszakoskodott vele, meg at előző is, aki szintén az én emberem. Ez mondjuk nem igaz, de tuti volt valami fruska. 10 perc alatt levajazzuk, amit kell, kézzel írunk, pecsételünk.
A killerem meg azzal játszik, hogy kedvenc pillangó kését forgatja, kattogtatja, csapkodja és amint alá írunk mindent, sikeresen elvágja a kezét. A vér patakokban ömlik a kezéből, odakapok, sokkal inkább ösztön, mint bármi más, a tenyerem telefolyik vérrel, az alkaromra is jut, a ruhámra csak azért nem mert időben hátra lépek.
- Hülye vagy bazd meg? Mi a faszt csinálsz? - Many szemei elkerekednek, az egyik asztalhoz lép, törölközőt nyom a hülye kezébe és kínjában felnevet. Nem mintha boldog lenne, inkább beszarik a vértől. Lekapom az asztalról a hófehér vászon zsebkendőt és elkezdem törölgetni a kezem.
- Hátul menj ki, te fasz, varrasd össze. Hát bazd meg, te nem vagy normális. - ezzel sem dolgozom többet.
Many előtt lépek a folyosóra, még mindig a kezem törölgetem és semeddig sem érdekel, hogy jön le a dolog. Vállon ragadom a kint várakozó lányt, véres ujjlenyomatot hagyva a testén és megindítom lefelé.
- Ügyes voltál. Milyen jutalmat remélsz? – meglehetősen jó a kedvem sok zsozsot hozott nekem a kiscsaj ma este, még az is lehet jó leszek hozzá. A földszinten egy kukába dobom a zsebkendőt, a kezem még pár helyen véres, majd lemosom. Many nem sokkal utánunk lép ki a ház ajtaján, jó színész, nem tűnik úgy, mintha súlyos százezreket húztam volna ki a zsebéből… lehet fel sem tűnik neki, az fog, amikor elmegy az összeg. Az egyik pincértől elveszel egy flakon ásványvizet, a sötétben csak nem látja a vért.
- Tomboláztál? –remélem, hogy nem, mert egyenesen a kijárathoz vezetem, hogy intsek a boynak és előálljon a Bentleyvel. Míg várunk, letekerem a flakon kupakját és lemosom a kezeimet. Amint megjön a kocsi, a boy elém perdül, borravalót nyomok a kezébe, meg az üres üveget. Besegítem a lányt az anyós ülésre és mellé vágódva kulturáltan indulunk.
Nem rossz a mai nap átlaga, megvan a futárom, aki más melóra is jó lesz, ahogy látom, csak visszafelé ne beszélne annyit. Bár nagyon idegesnek tűnik, lehet hallgat egy kört.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szer. Jún. 11 2014, 14:11

El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet, hogy nem hat rá, amit művel. Valami érzelmet szeretnék kicsikarni belőle, bármit. Jó, nem bármit, valami pasisat. Hiszen nem véletlenül simogatom, basszus. És még csak a szeme sem rebben. Ehhez nem vagyok hozzászokva, időről időre, pár percekre meg is sértődök. Aztán mindig rájövök, hogy egyáltalán nem számít, úgyhogy befejezem. De nagyon bosszant a dolog.
Ahogy az is, hogy arra sem reagál, ha mondok valamit. Néha próbálok egy kicsit kiszabadulni a bűvköre fogságából, de fél percnél több szabadságom nem jut, egyből ott terem. De hozzám nem szól, az érintések is a kötelezők.
Azért ezek mellett próbálok figyelni, felmérni a viszonyokat, hogy mégis ki ő ebben az elcseszett, belterjes méhkasban. Úgy látom, hogy elég jó helyen áll, de mintha tartanának tőle. Az emberek össze-össze súgnak, mikor elmegy, vagy éppen érkezik. Sokan tartják a távolságot, szinte látom, ahogy könyörögnek a sorsnak, Istennek, bárkinek, akiben hisznek, hogy meg ne szólítsa őket, pont, mint az iskolában feleléskor.
- Apunak is bejött. Láttam, ahogy rá nézett. De neked nem. - Az arcát figyelem, valamiért ezt érzem, hiába a fapofa. Hát, ő csinálja jól. Apám szemén látszott, hogy kicsit epekedik a nő után. Mondjuk nem csoda, elég jól karban van tartva. Mondjuk annyi pénzből, amennyi nekik van, elvárható. Bár nekem nem jön be, maradok Vincentnél. Ha becsalom a konyhába, lehet lesz esélyem?
- Ahha... - Valamiért nem hiszek neki, hogy nem hallgat le. Simán benne van, hogy nem mondaná meg. Mondjuk eddig nem nagyon kamuzott. Minden úgy volt, ahogy mondta. Mégis ideges vagyok, ahogy a másik fószerrel kell táncolnom, meg simulnom. Tudom, hogy figyel, hogy néz, és ez nagyon zavar. Nem azért, mert ne bízna bennem, azt így második alkalomra elnézem neki, de ne nézze már, ahogy egy matuzsálemmel flörtölök! Idegesít, de Many tényleg azt hiszi, neki szólnak a testi jelek. Undorító, vén kéjenc. El is felejtem a lehallgatós dolgot. Kiráz a hideg, ahogy hozzám ér, a derekamra csúsztatja a kezét, majd kicsit lejjebb. Hányni tudnék. Hüvelykujjával a kezem simogatja, rámosolygok, majd inkább az arcának döntöm a fejem, ne lássa, hogy okádnék.
Végül sikerül felcsalnom. Tudom, hogy a végén rájön, hogy mire megy ki a játék. Gondolom nem hülye, látta Vincentet korábban, kerülhette is, mert nem futottunk össze vele. De most már úgyis mindegy alapon letámadom. Majd hipóval szájat mosok, ha hazaértem.
Vincent meg úgy utasít ki a szobából, mint egy engedetlen kutyát. Összeszorul a torkom, nyelek egyet, és hátra lépek. Király, mert a fogdmegje meg majdnem rám bassza az ajtót. Úriember, és közben meg rohadtul nem. Nem tudom, hogy hova tegyem, hova tehetném. Átmegyek a folyosó túloldalára, a falnak döntöm a hátam, a fejem. Kicsit szétcsúszik tőle a hajam, de még szalon képes, így nem zavar. Fáj már a lábam a cipőben, egyik lábamról a másikra álldogálok. Kezdem unni is a várakozást, és nagyon ideges vagyok. A körmöm rágom, toporgok. Mit művelnek vele? Mibe rángatott bele? Van olyan dolog, amit Apu nem tud megoldani? Mi van, ha megöli? Ha lebukik, és engem is le akarnak csukni? Én nem tudok börtönbe menni! Egyre jobban hányingerem van. Már azon gondolkozom, hogy lemegyek valami elfoglaltság után nézni, mert nem bírom ezt az idegeskedést, mikor hangoskodás, kiabálás szűrődik ki az ajtón. Fantasztikus, most kéne futni. De hova? Azt sem tudom hol vagyok. Körbenézek a folyosón, nincs senki, talán eltűnhetnék...
És nyílik az ajtó, Vincent meg a kezét törölgetve lép ki. Vér. Úristen, véres a keze! Próbálok mögötte benézni a szobába, de nem látok semmit, nem ott vannak a többiek. Vagy lehet, hogy már csak egyedül van? Megölte egy estélyen? Lefehéredek, lebénulnak a tagjaim. Nem zavarja, a vállamra markol, és megtol lefelé.
Jó kedve van. Lehet, hogy tényleg megölte, és ez a szórakozása? Valami idióta pszichopata? Vagy sorozatgyilkos? Ég a bőröm, ahol hozzám ért, mintha szénné égne a bőröm, és lassan leolvadna a csontomról. És én még csak azt sem tudom, hol vagyunk!
Nem válaszolok a kérdésére, idegesen lépkedek mellette. A kukába dobja a rongyot. A kukába? Ennyire szarul nem csinálhatja, ezt még én is tudom, pedig semmi jártasságom nincs a témában. Nem teljesen áll össze a kép. Egy arra járó pincér tálcájáról lekapok egy pezsgős poharat, és úgy, ahogy van egy hajtásra megiszom. A következővel meg cserélek, és ezt megismétlem. Persze egyből beszédülök tőle, jó lesz ez...
Elvesz egy flakont, kezet mos, az én számat is öblíteni kéne, hányás íze van. Míg fürdik, felpillantok. Nem nagyon néznek felénk, de hát itt vannak. Ott van a házigazda is. Mi? Pedig tényleg ott van, vagy a pezsgő teszi. Nem, szerintem ott van. Összehúzom a szemem, becsukom az egyiket, majd a másikat, úgy nézem. Határozottan ő az. És felénk sem néz. És minden jel szerint eléggé él. Semmi vértócsa alatta.
Újra Vincentre nézek, végez, és kikéri a kocsit. Nem gyilkos hát. Ebben nem. Jó tudni, azt kevésbé, hogy ha az is lenne, ugyan úgy végigbizseregne a karom, amiért hozzám ér, és besegít a kocsiba.
Meglepő az indulásunk, a gyomrom nem ugrik hátra a gerincemre, ami elég jó hír, tekintve, hogy most a hirtelen pezsgőtől van hányingerem.
Amint távolodunk a gázra tapos, én pedig megint az ő alakját figyelem. Önkéntelenül is elmosolyodom.
- Örülök, hogy nem ölted meg. - Pillantok az arcára, az enyémen a megkönnyebbülés látszik. Tényleg örülök. Olyan jó pasi, aggódom érte. Meg nem utolsó sorban nem kell félnem hazafelé, hogy engem is eltesz láb alól. Mondjuk még lehet. De nem tudok semmit, hogy mi történt, így megúszhatom. Nem, nem eshet bajom, ezt tudom. Ezt érzem benne. Bármilyen tapló is.
Bekapcsolom a rádiót, csak éppen hogy halkan szóljon. Most nem játszom az idegein, nem próbálok a privát számaira kapcsolni, nem is dúdolgatok. Leveszem a cipőm inkább, fáj a lábam. Az ülésnek dőlök, és a tájat nézem, vagy ahogy vezet. Legalább öt percig békén hagyom.
- Szeretném vezetni egyszer. - Erre a jutalomra vágyom. Sejtem, hogy nemet fog mondani, mégis ezt szeretném. Kipróbálni a Bently-t, úgy, hogy ő is itt ül mellettem. Fura ez a pasi. Az előbb azt hittem, megölt valakit, most meg teljesen biztonságban, és nyugalomban érzem magam. Csak a szívem csapkod továbbra is, ha ránézek, vagy éppen bámulom. Annyira szeretnék hozzáérni. A combjához. Érezni a lábában az izmokat, mikor a pedálba tapos, vagy felengedi.
Elég csendben vagyok, nem pofázok folyamatosan. Figyelek, lehet a pezsgő miatt is, a fejembe szállt, de jól érzem magam. Titkon remélem, hogy nem ez az este vége, hogy lesz még valami folytatás, bármilyen. Nagyon szeretnék hozzá érni, az arcára simítani, végighúzni az ujjam a nyaka vonalán, a vállán...
Azon kapom magam, hogy felé nyúlok, gyorsan vissza is húzom a kezem. Örülök, hogy sötét van, rákvörös fejjel próbálok belesüppedni az ülésbe. Ezt nem hiszem el. Innom kell, mostantól sokat, hogy hozzászokjak.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Szer. Jún. 11 2014, 20:24

Ez a nő pont olyan hülye, mint az elsőre gondoltam. Mi a retkes fasznak öltem volna meg Manyt? A saját házában a vendégei előtt? Hozzá sem értem és ebben ez a jó, Pont úgy hódolt be, mint az összes többi kis mocsadék. A legtöbbjükről van valami a kezemben, ami miatt messzire kerülnek, vagy olyan illedelemesek, mint a kivert kutya. A lábaimhoz dörgölődnek, a tenyeremből lefetyelnek és aztán kérnek még, hogy kicsit a kedvemre tegyenek. Az asszonyaik meg kiéhezett párducok. Úgy vetik magukat a fiatal húsra, mintha kötelező lenne. Válogatok, kefélgetek, semmi izgalom.
Válaszra sem méltatom, ez nem normális. MI a gecinek öltem volna meg? Tényleg gyilkosnak néz? Mekkora egy gyerek. Tekintetétől izzik a bőröm, táncol a vérem, egész kedvet kaptam, hogy letépjem a csini kis ruháját és végig simítsak feszes testén. Biztos kemények a mellei, tenyérbe illőek. Kérésre felé pillantok.
- A Bentleyt? - olyan arcot vágok, mint aki agyal, illetve, hogy semmilyent, de nemet sem mondnak a vonásaim. Felé pillantok, megnézem magamnak, csupasz lábait, végig a lábszárán, a combjára siklik a tekintetem, onnan felfelé, majd a melleinél megállok, az útra pillantok újra.
- Nem! - ez milyen nagyon fogyatékos. Komolyan azt hitte fogja vezetni a kocsim? Előbb adom a kezébe a beleit, és aztán mosom le vele a szélvédőt minthogy a volán mögé engedjem. Sem Őt sem senki mást. Elmebeteg. Mi a faszt hisz, ki a faszom Ő? Sebesen távolodunk a házikótó a belváros felé. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a csaj nem normális. Látom, hogy be van csípve, nem is kicsit. Mi a büdös fasztól? A két pohár pezsgőtől? Ez agyfasz. Újra felé pillantok, látom, hogy engem néz, szinte le sem veszi a szemeit rólam. Issza a látványom, megszokott.
- Gyere bébi, mássz át hozzám! - Komolyan nézek magam elé, hogy elhiggye nem jól hallotta a szavaimat. Lazán duruzsol a rádió is, a kocsi is morog, Igyekszem nem vigyorogni a dologhoz, de látom, hogy erősen fejbe baszta a két pohár pezsgő. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy meg meri tenni. Egyrészt, mert százhússzal vezetek a vaksötétben. A reflektorok bekúsznak az útszéli fák törzsei közé, ugyan kitűnően látok, mégsem kockáztatnék. Másrészt nagyon félre ismerne, ha ezzel bepróbálkozna, de csak azért heccelem kicsit, mert kurvára feldobott, hogy az ürge ilyen könnyen megadta magát, még csak két pofon sem csattant el. Igaz a faszfej elvága a kezét, ma orvos, holnap munkanélküli. Mi a faszt csinálnék egy ilyen degenerálttal? Judit meg méreget, mintha valami kolbász lennék a rúdon s menten bekapja, a hasonlat meg tökéletes. Ahhoz még kedven is lenne, természetesen a kolbászt tudnám felkínálni.
Feszt stíröl, nem látott még férfi embert? Valami szűzkurva? Erősen leszarom, amíg szállítja nekem a papusokat és a többi kis kósza fütyit. Erre jók a nők egyes egyedül a szexre és arra, amit elhitetnek velünk. Mondjuk velem pont nem, mert ismerem az összes elbaszott ribancot. Vagy meg akarnak fejni és nem abban az értelemben, amiben én szeretném, vagy azt hiszik betörnek, mint valami vad musztángot és birtokba vesznek. Megnézem azt a nőt, aki erre képes lesz, ha ugyan megszületett. A szerelem hazugság. Gyereket sem akarok, jó nekem így szabadon. Az a baj, hogy már ahhoz sincs kedvem, hogy mindenkit magam alá gyűrjek, aki felkínálja magát, kéne egy kis kihívás. Egy igazi nő, nem ilyen kis csetreszek.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Csüt. Jún. 12 2014, 11:01

Természetesen megint nem válaszol semmire, amit mondok, vagy kérdezek, de most nem baj. Eléggé kész vagyok. Azt hittem, hogy megöli Many-t. Vagy ha nem is ő, akkor megöleti. De legalább pár ujjperce ott marad az asztalon. Tényleg nem tudja elképzelni sem, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy nem így történt. Azért az nagyon meredek lett volna. Én végig sem gondolom, hogy ha ezt tenné, akkor sem itt, rengeteg ember "szeme láttára", a saját házában. Vagy max mérgezné. Tudtam én, hogy valami volt a kávéban, amivel megkínált. Gondolom azért hamuzott bele. De ez már úgysem fog kiderülni, úgyhogy elengedem a témát.
Meglep, hogy el sem köszönünk. Senkitől. Legalább a házigazdától el kéne. Jah, hopp, ő, sejtem, hogy kapott egy viszont látásrát. Tuti nem örül neki. De ezen nem agyalok, nem az én dolgom, de azért felidegesít a dolog.
Vincent besegít a kocsiba, most megúszom az ujjmorzsolást. Kicsit ideges vagyok, várom, hogy beszálljon, és felkészülök az újabb repülő startra. Ami elmarad, helyette normálisan indulunk el, és csak később lép a gázra, de azt is csak fokozatosan. Alig vannak az úton, elvétve látni egy-egy autóst, aki velünk szembe jön, amúgy nyugi van. És sötét. De legalább ezekre tekintettel nem úgy vezet, mint egy őrült. Az ijesztő. Mondjuk eléggé élveztem.
Előre néz, és már azt hiszem, hogy tényleg meggondolja az ajánlatot, olyan az arca. Ez hülyeség, semmi nincs az arcán. Türelmetlenül várok, mikor kimondja, hogy nem. Sejtettem.
- Akkor legalább tanítsd meg azt a pörgést. Tudod, amit idefele csináltál. Az enyémmel. - De valamit csináljunk. Vagy a kocsi jó, vagy ő. De azt mégsem kívánhatom, hogy őt had próbáljam ki, azt hiszem még határozottabb nem lett volna a válasz rá. Már a gondolatra is kipirul az arcom. De azért ettől függetlenül lelkesen vizslatom az arcát, a karját, a combját, bármijét! Közben meg szól a zene, kicsit bebódít, még lehet, hogy el is tudnék aludni. Sok volt a stressz.
Az ujjairól kapom fel a tekintetem amikor megszólal. Ezt nem hiszem el, akkor kívánhattam volna azt, amit tényleg akartam! Azt meg kaptam volna, úristen, azt akarja, hogy másszak át hozzá.
Felé nyúlok, végigsimítok a felkarján. Már attól alig kapok levegőt, hogy az ujjam vége hozzá ér. Magam alá húzom a lábam, én tényleg átmásznék az ölébe, úristen, mennyire jó lenne hozzá simulni. Milyen lehet, mikor végigsimít a testemen? A tenyere a derekamon... persze egyből melegem lesz.
Már majdnem térdelek az ülésen, tényleg, komolyan gondolva, hogy átvetődöm őrá, mikor megint az arcára nézek. Nem. Csak hülyéskedik velem. Vagy ki sem mondta. De hát hallottam. A rádióra pillantok, nem, abban tuti nem mondták, az feltűnt volna. Ő mondta! Ez biztos. Direkt csinálja, istenem, ez szívat. Komolyan azt hiszi, hogy két pohár pezsgőtől ennyire k.o. leszek? De most komolyan. Kimondta, vagy nem?
Visszacsúszok a sarkaimra, visszahúzom a kezem, megköszörülöm a torkom. Idiótának fog nézni. Minek ittam meg azzal a két pohárral? Nem hiszem el.
- Vincent... - Kezdenék bele, kicsit rekedt a hangom, kiszáradt a szám, újra felé nyúlok. Annyira jól néz ki, ahogy mint valami szobor vezeti az arany Bently-t. Jézusom, én meghülyültem, és még levegőt sem kapok normálisan. Lehet a pezsgőkben is volt valami.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
Városlakó
Életkor : 35
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 292

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Csüt. Jún. 12 2014, 19:24

Ráérősen taposom a gázpedált, nem száguldok bele minden egyes kanyarba, kissé rosszabb a látási viszonyok mint nappal, noha nem sokkal. A szembe jövőt például messzebbről is kiszúrom, amennyiben nem kamikazét játszik, és söpör végig az utakon világítás nélkül. Volt már rá példa. A kis geci miatt majdnem kipurcant a járgányom, tuti megöltem volna. Főleg, ha már a kis csira gyilkosnak néz és mellé még hülyének is. Valóban azt hitte a kormány mögé engedem? Ahhoz minimum vesén kell, hogy lőjenek és ne tudjak vezetni, de akkor is inkább mentőt hívok, semmint oda engedjem. Tuti ripityára törné a kicsikémet. Én meg őt, fél kézzel és fél lábbal is. A buta picsa.
Látom, hogy üt a pezsgő, eléggé berezeg tőle.
Kérdőn nézek felé. Mit tanítsak meg? Driftelni akar? Többet ivott, mint hittem. Vajon mi a tököm miatt hiszi, hogy mi komák vagyunk, vagy leszünk? Mit nem lát? Mondom, hogy sík hülye. Kezdem kétleni, hogy jól járok vele. Válaszra sem méltatom, illetve.. nehogy azt higgye bele egyeztem.
- Aha, nem! - hogy tanítanám már meg? Minek? Ki? ÉN? Miért pont én? Valami kibaszott szamaritániusnak néz? A homlokomra van írva, hogy lúzer? Mit játszik már velem? Be van baszva nagyon.
Közben látom, hogy néz, szemlél, csodál, jó, hogy térdre nem borul előttem, mondjuk azt még meg is tehetné. Az ötlet érne nekem valamennyit. megtömném a száját, ha szeretné és ahogy látom szeretné. Kurvára felfal a szemével, legszívesebben leteperne. Nem hazudom azt magamnak, hogy nem dugnám meg. Fiatal, formás, feszes, tuti mozgékony, mi kell ennél több? Azt sem bánná, ha a haját tépném, vagy a nyakát harapnám közben, csak dolgozzam meg. Olyan típusnak tűnik, akit szét lehet tépni egy kiadós baszás közben.
Mielőtt megindítanám a felhívást, lekanyarodok a város felé, haza jóval rövidebb idő alatt viszem, mert nem számít a késés, mint idefelé. Szavaim ledöbbentik, tétovázik. Nem tudja, hogy jól hallotta-e? Geci vagyok és nem segítek. Hagyom szenvedni.
Ujjai jótékonyan felperzselik a bőröm érintése nyomán. Persze jelét nem adom, hogy jól esik, a jótékony sötét meg eltakarja a bőrömet. Az bezzeg egyből reagál.
Lenne kedvem felnevetni ahogy kínlódik. Mi legyen? Jöjjön, ne jöjjön? Merje, ne merje? Szívatom, nem szívatom? Akarja, vagy fél?
Meg kéne szopatni, lehúzódni és úgy tenni, mint aki rá vár, majd elővenni egy szál cigit és ráérősen elszívni, hogy érzékelje nincs tapera. Na jó, közben áthajolhatna az ölembe, megcuppogtathatna.
Felé pillantok, hogy tekereg az ülésen és kín szenved. Jönne is, meg fél is. Nem akarja eléggé, ez lehet az oka. Felgyorsítok 130ra és elagyalok rajta egy pillanatra, hogy egy hevesebb fékezéssel beépítem a műszerfalba. Milyen mókás lenne már, ahogy befeküdne az ülés elé, a lábai égnek állnának... Ajjaj, a gondolat kezd tetszeni. Mégsem bántom, a végén összetörik és vihetem kórházba, magányos lenne egész éjszaka egyedül a kórterembe. Meg amúgy is, holnap megdolgoztatnám. Sajna nem úgy, ahogy Ő szeretné.
Mérhetetlenül kislány még. Olyan kibaszott kezdő, hogy befosok tőle. El sem merem képzelni ahogy szenvedne, mi legyen? A kis béna. Több ilyen lehetősége nem lesz.
- Igen? - morgom, egyáltalán nem biztatóan. Nem kérdő a szócska valójában, hanem jelzés, hogy ne kérdezzen, hanem kussoljon el. Hangsúlyomból leveheti, hogy nem akarok bájcsevegni.
Lassítok a háza elé érve, tényleg nem szeretném, ha kifejelné a szélvédőt, kibaszott drága.
- Kifelé! - utasítom ellent mondást nem tűrően, remélem, hogy nem száll ki mezítláb, nagyon gané lenne. A cipőjét se hagyja itt, kibaszom az első kukába. Átnyúlok mellette a kesztyűtartóhoz, előhalászok egy borítékot, mellé dobom at ülésre. Ma jól szerepelt, Many meg jól tejelt. Akarom, hogy tudja, köztünk ez a dolog erről szól, nem nagyon kéne belém zúgnia, ha ugyan nem tette máris meg.
Türelmetlenül dobolok a kormányon, míg kikászálódik.
Ahogy becsapja az ajtót rátaposok a gáza, már el is húzok. Visítanak a gumik, ahogy beveszem az éles kanyart, amint a házak takarásba érek, előbányászom a mobilom és elégedetten vigyorogva dobok a beizgult hülye gyereknek egy smst:
Egy italra behívhattál volna. V.
Teszem mindezt annak a tudatában, hogy a következő két hétben csak olyan melót adok neki, aminek hála nem fogunk találkozni. Holnap délután például nálam kezd az irodában, de nem jut túl a dús keblű Elizabethen.

_________________
"Memoram inquara est rexquiere"
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Csüt. Jún. 12 2014, 22:15

Természetesen a kocsit nem vezethetem, nem meglepő, túl is lépek rajta, mert várható volt. Viszont tök jó ötlet szerintem, hogy tanítson meg úgy pörögni, meg valami ilyesmi. Elég jó lenne, bár szerintem a kocsimmal nem lehet ilyen extrákat csinálni. Vagy mondjuk versenyezni, vagy hasonlók. Nem is baj, majd igyekszem minél többet Vincenttel utazni, és akkor élvezhetem ezt. Csak úgy kell intézni, hogy inkább autóúton menjünk, mint a városban, mert az életveszély. Azt hittem délután, hogy megöl, ahogy szlalomozott az autók között, arról nem is beszélve, ahogy bevágott a járda mellé, hogy kitegyen a kocsiból.
- De miért? Most komolyan. Miért mondasz mindenre nemet? Tök jó lenne, gyorsan tanulok. De tényleg. - Próbálom győzködni, hogy nem is olyan rossz az ötletem. De mivel nem sikerül meggyőznöm, majd kitalálok mást. Úgyis kérek majd valami olyat, amire igent fog mondani. Bár egyelőre gőzöm nincs, hogy mi lehet az. Oké... lenne olyan ötletem, amire igent mondana, de azt meg nem merem.
És mégsem biztos, hogy rossz ötlet lenne. Legalább is az után, amit mond, nem tűnik annak. Egyből felpezseg a vérem, mint valami plusz-tabletta, és szívem szerint tényleg átpattannék az ölébe, de úgy csinál, mintha egy szót sem szólt volna.
Annyira szeretném megérinteni, nem csak a felkarján végig simítani, hanem végig a bőrén, az ujja hegyéig. Beleszagolni a nyaka hajlatába. Biztos, hogy jó illata van, innen csak a parfümjét érzem, az tetszik nagyon. Betölti a kocsit, legalább is a számomra.
- Hát... én szívesen... csak... semmi. Inkább semmi. - Az ajkamba harapok, megrázom a fejem, ezzel is jelezve, hogy tényleg nincs semmi. Nem is tudom, hogy mit szerettem volna mondani, csak szerettem volna kimondani a nevét. Kiejteni, és hallani. Amikor ő mondta, akkor is olyan jól hangzott. Szeretném kimondani még sokszor, milyen jó lenne a fülébe is belesuttogni. Vincent. Olyan jól hangzik.
Kicsit zavarba jövök a gondolatoktól is, így megint csendben ülök egy ideig. Nem tudom, hogy elbóbiskolok, vagy nem, szerintem nem, mert megvan az egész út, ahogy jöttünk, csak egy kicsit leültem, gondolom erre a negyed órára szállt a fejembe a pezsgő.
Túl hamar megérkezünk, rövid az út ahhoz, hogy eléggé meg tudjam nézni magamnak, és alig hogy megállunk, már megint felém nyúl. Egyből ledermedek, visszafojtom a levegőt, de csak a kesztyűtartót nyitja ki, és az ölembe dobja a borítékot.
- Kedvesebb is lehetnél. - Morgom oda, miközben a cipőmért nyúlok, hogy felvegyem. Ő meg nem hogy kedvesebb lenne, de még bunkóbb, és közli, hogy kifelé. Fantasztikus. Nem sietek becsatolni a pántot a cipőmön, végül kiszállok a kocsiból. Pont olyan távolságra állt meg a járdától, hogy majdnem pofára esek, mert belépek a kocsi és a járda közé. Fasza.
Visszafordulok, behajolok kicsit a kocsiba, a szívem olyan gyorsan ver, lehet elájulok.
- Figyelj... - Kezdek bele, igazából mit akarok? Normális vagyok? Hogy akarhatom felhívni? Ilyen nincs! Úgysem jönne fel. Rám néz, úgy látom, mintha várná, hogy mit mondok, hogy mit fogok mondani. Biztos nem várja. Végül rámosolygok.
- Jó éjt! - Kihajolok a kocsiból, és becsukom az ajtót, ő meg úgy tép el, ahogy szokott. Hátra sem pillantva, hangosan. A borítékomat szorongatva, nagy sóhajjal fordulok meg. Intek a portásnak, biztosítom, hogy semmi bajom. Magamban meg hozzá teszem, hogy egy beszari kis senki vagyok. Beállok a liftbe, felmegyek a lakásomba, alig várom, hogy levegyem ezt a hacukát. Pedig most nem is éreztem rosszul benne magam. Láttam, legalább egyszer megnézett, láttam! Tetszettem neki. Fel kellett volna hívnom.
Beállok a zuhany alá, folyatom magamra a meleg vizet, majd törölközőbe bugyolálom magam. Kilépve felkapom a mobilom, hogy írjak egy sms-t neki. Lehet, hogy ha írnék neki valami kedveset neki, akkor máshogy állna a dolgokhoz.
Jött egy üzim, előbb elolvasom, és majdnem eldobom a telefont. Vincent írt, ráadásul nem is akármit. Basszus! Fel kellett volna hívnom, muszáj lett volna. Istenem, hogy lehetek ekkora idióta? Miért nem hívtam? Tudtam! Ezt nem hiszem el!
A hajamba markolva tombolok egy kicsit, majd választ pötyögök neki. A száma pedig ismeretlen. Fantasztikus. Elmentem piszkozatba az sms-t, majd tárcsázok, és az ágyon hanyatt fekve számolok be a napomról a barátnőmnek. Persze úgy állítom be, hogy véletlen futottunk össze, aztán megint. Nem mondom, hogy meló, és hogy a főnököm. Szeretném azt remélni, hogy egy picit mégis érdeklem. De hát ezt írta nekem! Úgyhogy tuti!
Miután lerakom a telefont, elolvasom még egyszer az sms-ét, majd utána még egyszer, és még egyszer. És bosszankodva alszom el. Az álmaim viszont már nem ennek a jegyében telnek. Ott végül van bátorságom felhívni.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Minden kezdet.... Judith - Vincent   Today at 08:59

Vissza az elejére Go down
 

Minden kezdet.... Judith - Vincent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Sebastian-Reev "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-