Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Yesterday at 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 00:53

Napok teltek el a koncert óta, és nem csökkent bennem az élmény, amit egy lány okozott, szinte ismeretlenül. Még az ujjai érintését is érzem a tenyeremben, az illata emléke is körbe lengedez, és nem tudok szabadulni tőle. (Nem is akarok. Éberen fekszem éjjel az ágyamban, a plafont bámulom, és ő jár a fejemben.) Kialvatlanul megyek dolgozni, és lassabban megy a munka, mint az első napon, pedig már úgy száguldoztam a házak között, mint valami kelj-fel-Tóbiás. Nem megy a szövegtanulás, inkább alszom, amikor csak tehetem, és aztán kezdődik minden előlről. Heily elérhetetlen, lehetetlen vele beszélni.
Elszánom magam. Lesz, ami lesz, írok egy sms-t Eleonore-nak, találkozzon velem, de aztán ismét elveszítem a bátorságomat. Úgy érzem, tisztességtelen vagyok. Utálom magam. Aztán eszembe jut valami, egy mentő gondolat, lehetőség... Élek vele.
Beszerzem, amire szükségem lehet, aztán megteszem az előkészületeket. Izgatottan várom az órát, amikor láthatom... Nem teljesen úgy, ahogy számít rám, de ott leszek. Csak rajta múlik, találkozunk-e igazán, vagy csődöt mond a tervem. Ha premierre készülnék sem lehetnék izgatottabb...

...
A koncertterem aulájában, a fényképek alatt egy borítékot helyeztem el. A borítékban a formáció CD-je, amit a koncerten hallgattunk, a borítákon Eleonore neve áll. Semmi más, se üzenet, se névkártya, sem levél.
A koncerterem kijáratától nem messze idős férfi áll, orrán napszemüveg; kéreget. Azt mondja, jósol, mert a jövőbe lát, hiába vak.


Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 02:07

Ott hagytam Joshuát a koncerten. Nem bírtam tovább ülni mellette úgy, mintha semmiről sem tudnék. Megadtam neki a lehetőséget, hogy átgondolja a dolgokat és megkeressen, ha úgy érzi helyesnek. Percekig álltam a terem ajtajának dőlve és próbáltam rendezni a vonásaimat. Amikor már nem remegetem, és normálisan tudtam lélegezni, elindultam. Néhány bizonytalan lépés után végleg összeszedtem magam és emelt fővel távoztam az épületből. Taxit fogtam és hazavitettem magam. Amikor beléptem a sötét lakásba, összefacsarodott a szívem, és amikor bezártam az ajtót, elengedtem magam; zokogni kezdtem és remegő kézzel kutattam a táskámban a cigarettám után. Lerúgtam a cipőmet és kiléptem az erkélyre. Remegő kezemmel nehezen tudtam rágyújtani, de végre sikerült. Mélyen letüdőztem a füstöt és a korlátra támaszkodtam; megfordult a fejemben, hogy le kéne ugrani, de hamar elhessegettem ezt a szörnyű ötletet. Baromság… És Apa nem élné túl, hogy egyetlen édes kicsi lánya ugyanúgy elhagyja, ahogy az anyám tette. Mikor egymás után a harmadik szűrőig szívott csikket is elnyomtam a hamusban, amit az ablakpárkányon tartok, kissé szédülve betámolyogtam a lakásba. Nyitva hagytam az erkélyajtót, mert éreztem, hogy kell a friss levegő. Fásultan végeztem el a lefekvés előtti rituálét; vetkőzés, smink lemosás, zuhany, fogmosás.
Álmatlan éjszakák sora következett, tanulni egyáltalán nem tudtam. A vizsgáim szédületes tempóban közeledtek és én olyan voltam, mint egy zombi.
Hiába találkoztam másnap Nick-kel, aki egy rövid időre visszahozta az életkedvemet, ha folyamatosan Joshua járt az eszemben. Hiába töltöttem a hétvégémet a lovardában, csak ideig-óráig tartott a hatás. És aztán, egyik napról a másikra kaptam egy sms-t. Sokáig gondolkodtam, hogy visszaírjak-e és ha igen, mit. Végül is én adtam meg neki a számom, mert azt akartam, keressen meg. Hát megkeresett. Végül röviden, lényegre törően válaszoltam.

***

Eljött a nap, amikor újra találkozhatok Joshuával. Vajon milyen lesz? Mit fog mondani? Hogy fog köszönteni? Elhatározom, hogy nem veszítem el a fejem, és nyugodt leszek. Persze izgulok, és ismét – szokásomhoz híven – vacakolok az öltözéssel. Laza, fekete „hárem” nadrág mellett döntök és egy egyszerű fehér ujjatlannal párosítom. Természetes sminket dobok fel, hajamat szabadon hagyom. Minél természetesebben akarok kinézni, nem akarok feltűnően csinos lenni. Saruba bújok és mivel kivételesen időben elkészültem, még elszívok egy cigit az erkélyen. Igen, izgulok. Csak félig szívom el a cigit, nincs kedvem tovább húzni az időt. Bemegyek és befújom magam a kedvenc parfümömmel, bekapok egy rágót és végre elindulok. Vállamra dobom a táskám, felkapom a kocsi kulcsom és persze belenézek a tükörbe, mielőtt kilépek a folyosóra.
Dorombol a motor, visszhangzik az üres parkolóban. Úgy érzem, ha nem állítom le, még van esélyem elmenekülni. Szememmel a környéket pásztázom, de senkit sem látok. Nagyot sóhajtok és leállítom a motort. Fülsiketítő a csönd. Lehunyom a szemem és azt kívánom, csak ne legyen kínos!
Kiszállok, és határozott léptekkel indulok az épület felé. Kihajítom a rágómat az első kukába és egy pillanatra megtorpanok. Biztos, hogy ezt akarom? Szememet az égre emelem és lerázom a kétségeket. Indulás, Elee!
Belépek az aulába. Sehol senki. Először azt gondolom, talán késik. A képek felé lépek és ekkor meglátom. Egy boríték, rajta a nevem. Ez most komoly? Ez valami hülye játék? Bosszúsan kapom fel a borítékot. Forgatom, tapogatom, végül kinyitom. Egy CD? Ennyit érdemlek? Na, jó. Ennyi volt. A borítékot a táskámba süllyesztem, és kifelé indulok. Szemem megakad egy vak öregen. Valahogy disszonáns hatást kelt, de nem tudok vele foglalkozni. Túl ideges vagyok. A kocsi felé sietek, és közben előhalászom a telefonomat. Vadul pötyögök Joshuának: Megtaláltam a borítékot. Nem voltál itt. Hazamegyek. Elee
Odaérek a kocsihoz, élesen pittyen, ahogy öt méterről kinyitom. Ideges vagyok. Nem szeretem a játszmákat. Feltépem az ajtót, behajítom a táskámat az anyósülésre és beülök. Magamra húzom az ajtót és csak ülök a kocsiban. Fejemet a fejtámlának döntöm, és csukott szemmel próbálok egyenletesen lélegezni. Csodára várok. Vagy csak arra, hogy kapjak egy sms-t. Vagy arra, hogy hirtelen vége legyen a világnak. Vagy valami ilyesmire.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 03:02

A parkoló alig száz méternyire van a helytől, ahol állok, és ösztönösen érzek rá, ő kanyarodik oda be, amikor felemelem a fejem a dorombolásszerű motorhangra. Nem érdekel az autó, az számít, valóban ő száll-e ki belőle, és megdobban a szívem (BUMM), amikor meglátom őt. Annyira izgulok, hogy bebújok az egyik kapualjba, így amikor először elmegy mellettem, észre sem vesz.
Percekig várok, és elképzelem, ahogy bemegy és szétnéz... (és nem lát sehol). Érzem talán még a csalódottságát is, de reménykedem, hogy meglátja a borítokot, megtalálja a CD-t. Vajon mit tesz ezután? Keresni kezd? Vagy azt hiszi, ennyi volt az egész, ezért hívtam ide? Ideges vagyok.
Aztán meglátom az épület ajatajában. Látom, hogy mennyire komor. Elfordítom a fejem... Ez az utolsó esélyem és nem ronthatom el. Most kiderül, igazi-e a varázslat közöttünk, vagy csak én képzeltem oda.
Nem eshetek ki a szerepemből, így csak gajdolok...
- Csak egy kis aprót a jövőért cserébe...- és lehajtom a fejem, amikor elsuhan mellettem.
Meg sem állt. Vissza sem nézett. Szomorúan nézek utána. Már majdnem odaér az autóhoz, amikor zizegni kezd a telefonom. Ki írhat ilyenkor? Megöl a kíváncsiság, hiszen alig valaki ismeri a számom, mégsem veszem elő a telefonom. (Hát hogy nézne ki, ha sms-t olvasna egy vak!) Különben is, az első most Eleonore. Ha elmegy, úgyis kibújhatok a szerepemből...
Minden jel erre mutat. Hallani vélem, hogy kinyitja a kocsi ajtaját (vagy inkább a pittyegést előtte), és elképzelem, ahogy beleül. De nem hallom a felbúgó motor zaját. Még nem indult el. Mit csinálhat? Talán beteszi a CD-t? Nem mozdulok. Várok a helyemen. Várom a csodát. Hogy ismét megtörténjen...
A fehér botra támaszkodom, amit az egyik társulattól hoztam el. A ruhám tiszta, de pár számmal nagyobb (szándékosan), és színesebb, mint amit valaha én agamtól felvennék. Több napos borosta fedi az arcom, és lisztet kentem abba és a hajamba, mintha deres lennék, az arcom többi részét pedig a hatalmas napszemüveg illetve a puha panamakalap fedi. 60évesnek látszom, és most annyinak is érzem magam. Bolond vagyok.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 11:30

Ülök a kocsiban és csak próbálok nem sikítani. Nem, nincs sírhatnékom, idegességem is elszállt és csak az jár a fejemben, hogy milyen idióta vagyok, de nem, mert inkább ő az idióta! Iderángat egy rohadt CD-ért? Ez most komoly? Mi vagyok én, hogy engem csak így rángatni lehet? Érzem, ha most megjelenne, megfojtanám. Jó, szeretném ezt hinni, de ismerem magamat; valószínűleg durcás lennék úgy kb. három másodpercig.
Amikor megnyugszom annyira, hogy tudom, nem fogok artikulálatlanul üvölteni, kiszállok. Bal kezemben, mutató és középső ujjam között egy szál cigi, jobbomban Anya gyújtója. Sokáig nézem, próbálok tőle tanácsot kérni. Nem az öngyújtótól! Anyától… De nem érzem, hogy üzenne. A motorháztetőnek támasztom a fenekem. Még meleg. Rágyújtok, mert kell a nikotin. Már mindegy, már nem fog jönni, és ha jön is, most már nem izgat, hogy cigi szagú leszek-e. Nincs zsebem, így a telefonomat a melltartómba dugtam, amíg rágyújtottam. Most előveszem és szuggerálni kezdem. Egy sms-t vagy hívást vagy valamit! Kellj életre, kérlek! Csalódottan teszem vissza a melltartómba. Az épület felé nézek és észreveszem a vak öreget. Furcsa érzés önt el. Mit keres itt, amikor tök kihaltság van? Jó, vak, de csak nem süket! Hát csak hallja, hogy nem mászkál erre senki!
Képtelen gondolat fut át az agyamon. Joshua? Nem, kizárt… Vagy mégis? Basszus, ha ezt a baromságot eszelte ki, akkor meg is érdemli, hogy nem ismertem fel… Ha meg nem ő, akkor meg megbolondultam, mert már egy vak öregben is őt látom… Szépen vagyunk!
Messzire pöckölöm a csikket és visszaülök a kocsiba. Igyekszem minél halkabban elindulni, pedig legszívesebben hazáig rallyznék… Halkan, úgy kb. 5-tel kezdek kigurulni a parkolóból és fogalmam sincs, merre megyek, mert a tükörből az öreget figyelem mögöttem. Halk vagyok, nem hallhatja az autót. Botjára támaszkodik és megesküdnék, hogy követi a szemével az autót. Ha nem látna, a fülét tartaná a hang felé és nem egyenesen idenézne! Leveszem a lábam a gázról és az autó csendben megáll. Csak az öreget figyelem a tükörben. Elkapja a fejét. Tudtam! Szíven hevesen kalimpál és egy idegesítő hang sikoltozik a fülemben, hogy forduljak vissza. Azonban ma a kisördög nyer a bal vállamon; sebességbe teszem az 500-ast és csikorgó kerekekkel, kilövök a parkolóból. Repít a 180 lóerő, de nem haza megyek. Ahogy eltűnök a képből, lassítok és halkan araszolok. Megkerülöm az épületet. Ha sikerül a tervem, és tényleg Joshua volt abban az idióta vacakban, akkor most azt hiszi, hogy hazamentem, elolvassa az sms-t és mire visszaérek már késő lesz, hogy újra elbújjon előlem. Vigyorgok, mert biztos vagyok benne, hogy ma tényleg én fogok nyerni!


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:39-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 18:37

Lassan kezd elfogyni a reményem, hogy a tervem sikerülhet. Bolond voltam. Nincs varázslat, nincs vonzalom, az egész csak káprázat volt, talán a zene különös kivetülése. Megvettem magamnak is azt a CD-t. Gyakran hallgatom, az ágyamon fekve, mozdulatlanul, behunyt szemmel. Próbálkoztam... Próbáltam odaképzelni Heilyt, aztán Annát, de nem jártam sok sikerrel. A szívem akkor kapcsolt vad ritmusra, amikor Eleonore arca tolakodott előtérbe. Az ujjai, a haja, még az a rövid érintés is, amikor az ajkával súrolta az arcom.
És most itt volt. Elsétált mellettem, még csak rám sem nézett. Most nem egy "helyes pasi" vagyok, csak egy szerencsétlen, vak öregember. Az nem elég, hogy az én zsigereim összerándultak, ahogy megéreztem az illatát. Nem elég, hogy a tenyerem ökölbe szorult, annyira vágytam újra az érintéseire. Nem elég, hogy nem csak vak vagyok, süket is, hiszen mást nem hallok a saját szívverésemen kívül, míg nincs tőlem 20-30 méter távolságban.
Zizeg a telefon, de nem foglalkozom vele. Mekkora mázli, hogy elnémítottam! A számom nem sokan ismerik, így érdekel, ki küldhet ilyenkor üzenetet, de semmi sem fontosabb most Eleonorenál. Akárhogy is végződjön ez az este, pontot kell tenni a végére. Valaminek.
A hangokra figyelek elsősorban, bár nem tartok a lebukástól. Meglepően kihalt most az utca, csak néhány autó suhan el mellettem, járókelő is csak egy-kettő lézeng a közelben. A botomra támaszkodom, térdben meg van hajlítva a lábam (hogy ne tűnjek olyan magasnak), és csak ácsorgok, mint akinek nincs jobb dolga. Csak akkor motyorászok, ha valaki a közelembe ér.
Eleonore... Nem hallottam, mikor indította be a motort, csak az autót látom, ahogy kigurul a parkolóból. Visszatartott lélegzettel figyelem, hogyan fog elhajtani, kilépni az életemből... örökre. Soha többé nem fogom felhívni. Csak álom volt, nem valóság, jobb, ha ezt bevésem az agyamba. Észre sem veszem, hogy odafordítottam az egész fejem, csak amikor megáll az autó. Bakker! Néztem! Elkapom a fejem, és rájövök, ez nagyobb hiba volt, mint megfordítani valamelyik irányba a fejem. De miért nézne engem a visszapillantó tükörből? Gyanít valamit? Erre utalna, hogy még nem ment el...
Aztán felvisítanak a kerekek, és ő elhúz. Sóhajtva eresztem ki a levegőt, amit eddig visszatartottam. Ennyi volt. Nincs varázslat, nincs romantika, hülye vagyok, hogy hiszek az ilyesmiben. Még az is lehet, az egész annak a no name romantikus darabnak köszönhető, amit mostanában olvastam. Nem való nekem az a szerep. El sem megyek a meghallgatásra. Hogyan játszak el valamit, amiben nem hiszek?
Egy macska dörgölődik a lábamhoz. Picike, alig lehet több néhány hónaposnál, és nyekeregve nyávog, rám emelve cirmos pofácskáját.
- Hát te? Hogy kerülsz ide? - nézek le rá, majd szét. Honnan pottyant ide ez a macska? Lehajolok hozzá, és a hasa alá nyúlva felkapom. A bal karomra fektetem, és jobbal simogatom. Azonnal dorombolni kezd. Barátságos jószág.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Pént. Máj. 30 2014, 21:27

Csikorognak a kerekek, ahogy a gázra lépek. Gyomrom öklömnyire szorul, ujjaim elfehérednek, ahogy a kormányt szorítom. Átkozom a kisördögöt, amiért hangosabban sikított, mint a halk szavú kisangyal a jobb vállamon; vissza kellett volna mennem, lekapni róla a napszemüveget és ellenőrizni, hogy bízhatok-e a szívemben – azokat a szemeket semmivel nem lehet összetéveszteni. De olyan hihetetlennek tűnik. Miért öltözne Joshua vak öregembernek? Miért akarna így megtréfálni? Tesztelni akar? De mit? Felrémlenek előttem az álmatlan éjszakák, ahogy minden idegszálam érintése után sikolt, ahogy ég a bőröm ott, ahol megérintett korábban. Az álmokat, amikben feltűnt, és ahol egymás karjaiba omlottunk. Vajon mindez álom marad? Minden tönkretettem? Miért nem olvassa el azt rohadt sms-t? Vagy ha elolvasta, miért nem válaszol? Ideges vagyok. Remeg a lábam a gázpedálon, nehezemre esik nem padlóig nyomni és visszarohanni a parkolóba. Mire jó ez az egész? És most saját csapdámba estem, saját magamat idegesítem. Holott csak annyi lenne a dolgom, hogy visszasietek és ellenőrzöm, hogy jól gondolom-e, Joshua rejtőzik a rongyok alatt.
Ahogy az épület mögött araszolok, meglátok egy kisboltot és remek ötletem támad. Megállok a bolt előtt és beszaladok; felkapok egy kosarat és néhány kiflit, sonkát és paradicsomot dobok bele és a kassza felé menet mellé teszek még két banánt és egy másfél literes ásványvizet is. Senki nincs rajtam kívül a boltban, gyorsan fizetek és a teli szatyorral már rohanok is az autóhoz.
Ismét felbőg a motor és a szabályokkal mit sem törődve száguldok vissza a parkolóba. Kihalt a környék, senkit nem veszélyeztetek az őrült száguldásommal. Az Abarth kicsapja a farát, ahogy erősen ráfékezek, hogy bevegyem a kanyart. Erősen fogom a kormányt, ahogy ellen kormányzok és kecsesen befarolok a parkoló kapuján. Nagy kört írok le, hogy legyen időm körülnézni. Az öreg még ott van. Macskát dédelget, mit sem törődik az előadásommal. Szívem hevesen ver, ahogy kicsapom az ajtót. Le sem állítom a motort, ami dühösen morog. Ha valakinek lenne pofája ellopni a kocsimat, azt úgy is hamar megtalálják.
Az öreghez sietek, leteszem mellé a szatyrot és a vizet. Orromat ismerős illat csapja meg és lélegzetem elakad egy pillanatra.
- Hoztam egy kis ennivalót. – mondom, de még nem lépek hátrébb; képtelen vagyok rá – Jó étvágyat!
Végigsimítok a karjára gömbölyödő kiscicán és egy pillanatra hozzáérek a bőréhez. Ismerős borzongás fut végig a testemen; mintha áram rázott volna meg.
- Joshua… - halkan lehelem a nevet, önkéntelenül. Majd sajgó szívemmel mit sem törődve hátrálni kezdek.
Kizárt. Nem létezik. Biztosan csak hallucinálok, a hiánya az, ami megtéveszt. Korábbi tervem, hogy lekapom róla szemüvegét, füstbe megy. Gyáva vagyok; félek, hogy tévedek. Abba belehalnék.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:40-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 00:25

Hát elment...
Egy röpke pillanatra azt hittem, esetleg majd visszatolat mellém a járdaszegély mentén, de aztán nem hátra, hanem előre indult, nagy sebességgel véve be a kanyart, hogy a lehető leggyorsabban hagyja itt ezt a helyet. Már nem is tudom, miben reménykedtem...
Egy kismacska kerül elő a semmiből, hozzám dörgölődik, és úgy nyávog fel rám, hogy közben beleremeg a bajsza (még a farka is). Megtetszik, felemelem, a karomra fektetem, simogatom. Dorombol. Kíváncsian néz rám.
Autó kereke sikít a közelben, valaki durván veszi be a kanyart, az autó ismerős, a kezem a macska puha bundájába siklik. Alig emelem fel a fejem, már tudom, hogy Eleonore jött vissza. Túl nagy hévvel. Haragos?
Nem mozdulok, talán mégsem hozzám jön, csak a CD-t viszi vissza, vagy nézi meg újra, megérkeztem-e (?)
Egyenesen felém tart, és alig bírom leplezni az izgalmamat. Szegény macskát gyúrom, egyenlőre júl tűri, hogy borzolgatom a szőrét. Eleonore megszólal, és egy csomagot tesz le mellém, aztán a macskához nyúl (és hozzám ér közben).
BUMM.
Megint itt van. Megint az az érzés, a vér elönti a fejem, dübörög a fülemben. Szédülök. Még jó, hogy van a bot, bár most nem támaszkodom rá. Kimondja a nevem. Megáll bennem az ütő. Tudja, hogy én vagyok. Hátrál, mégis hátrál, mintha menekülni akarna tőlem.
- Kisasszony- nyúlok a keze után, és ha megjátszanám se lehetne rekedtebb a hangom.
Ha elérem a kezét, puhán lerakom a macskát. Remélem, nem megy el. Hacsak ki ne húzza a kezét a kezemből, a tenyerét felfelé fordítom, és rajzolgatni kezdek bele: NE MENJ EL, NE HAGYJ ITT
Közben hümmögök, mintha mondani készülnék valamit. A macska a szatyorba dugja az orrát. Valami érdekeset talált.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 01:30

Kihozom a maximumot az autóból a szűk utcában, az éles kanyarokban, mégis úgy érzem, csiga lassan faljuk az aszfaltot. Félek, rettegek, hogy már nem lesz ott. Apa büszke lenne rám, tízből tízes a driftem. Szívem nagyot dobban, amikor meglátom. Érzem, hogy ő az, de nem merem elhinni… Mégis, szinte repülök az öreg (Joshua?) felé, félek tünékeny látomás csupán, mely elillan, ha nem vagyok elég gyors.
Leteszem a szatyrot és erőt veszek magamon, hogy megszólaljak. Illata édes emlékeket idéz, bőrünk találkozik, és egy pillanatra megszűnik a világ. Mintha villám csapott volna belém. Kimondom a nevét, de hangom nincs, lehet, nem is hallotta. Hátrálok, mert nem hiszem el. Komolyan erre ment ki a játék? Hogy hallgatok-e a szívemre? Hogy engedek-e annak az őrült megérzésnek, hogy az idegen, aki napok óta lefoglalja az agyam, akkor is magához tud vonzani, ha egy vén trottynak öltözik? Hát, majdnem elbuktam. És ez megriaszt. Évekig győzködtem magam, hogy mindig az eszemre hallgassak, és jön ez a srác, semmit sem tudok róla, és egyetlen jelenettel félresöpri hosszú évek kemény munkáját. Egyetlen jelmezes szórakozásával bizonyítja, hogy hülye vagyok, ha nem a szívemre hallgatok.
Remeg a térdem, és komoly gondot okoz, hogy megálljak a saját lábamon, amikor megfogja a kezem. Az ájulás kerülget, minden vér a mellkasomba tolul, hiperventillálok, alig kapok levegőt. Ha akarnám, sem tudná elhúzni a kezem, minden erőmmel azon vagyok, hogy ne sötétüljön el a világ. Rekedt a hangja. Vajon ezt is csak megjátssza? Badarság volna azt gondolnom, hogy a vágytól rekedt – de ezt megint az eszem súgja. Vajon lehetséges?
Ahogy ujjai végigsimítják a tenyeremet, lehunyom a szemem. Izzik a bőröm ujjainak nyomán, de koncentrálok és kibetűzöm a mondanivalóját. Halkan hümmög; hihetetlen, pontosan tudja, hogy tudom, ki ő valójában, de nem hajlandó kiesni a szerepéből. A kiscica megtalálta a sonkát, nagyobb szüksége is van rá, mint itt bárki másnak. Közelebb lépek. Szabad kezemmel – amelyik nincs az övében – felnyúlok és megérintem az arcát – vajon engedi? Vajon belesimul a tenyerembe? Szúr a pár napos borosta, de nem érdekel. Mellkasom lüktet, gyomrom gombostűfejnyi, ahogy a szemüvegéért nyúlok, és óvatosan leveszem. Kérlek, add, hogy ő legyen, add, hogy azok a gyönyörű szemek rám nézzenek, és én elmerülhessek bennük!


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:41-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 02:02

Amikor Eleonore elhajt, csak a macska az okom, hogy maradjak még. Picit megdögönyözöm, csak hogy jobb legyen a kedvem és a kedve, mert hogy dorombol, amikor felveszem, mint egy gőzgép. Szeretem a macskákat. Puhák és cirmosak, ez a fajta a kedvencem épp, amelyik hozzám csapódott.
Míg vígan elvagyunk egymásnak, amikor a lány visszatér, és egyenesen felénk tart. Nekem ez zacskónyi elemózsia jut, a macseknak egy simítás, és csak akkor tudatosul, hogy tudja, ki vagyok, amikor kimondja a nevem. De akkor miért hozott ennivalót? Biztos akart lenni a dolgában? Ürügyet keresett, hogy a közelembe férkőzhessen? Az ürügy én magam vagyok, jöhetett volna, hogy jósoljak neki, a tervem úgyis az volt, hogy megérintsem a tenyerét...
Már azelőtt tudja, hogy ki vagyok, hogy ezt megtenném. Nem tudom, mikor jött rá, és már nem is érdekel. Bennem ott volt az érzés (a BUMM), én tudom, hogy az az este nem véletlen volt; kellett, hogy találkozzunk, és sajnálom, hogy úgy lett vége. Ezért írom neki, hogy ne menjen el.
Ne menjen el, ne hagyjon itt... Bár most nincs tömeg körülöttünk, akár szócsatát is vívhatnánk, mégis néma vagyok. Még mindig vannak korlátaim, még mindig tisztességtelennek érzem magam, de már nem akarok szembe menni az érzéseimmel.
Megérinti az arcom; ez az érintés most biztosan nem véletlen és nem is a szájával csinálja, de legalább olyan intenzív érzelmeket vált ki belőlem, mint a koncert estélyén. Legszívesebben belesimulnék, belecsókolnék... De nem kezdeményezhetek. Leveszi a szemüvegem, és én is a tekintetét keresem. Tudni akarom...
- Visszajöttél...- szalad ki a számon, és mély levegőt veszek. Hihetetlen, mennyire örülök neki és mennyire nehéz visszafognom magam, hogy most ne én öleljem át a derekát.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 02:43

Szívem zakatol, akár egy lokomotív, dübörög, száguld, szinte kiszakad a helyéről. A végén még eltöri néhány bordámat… Érintések párbaja ez, némán feszegetjük egymás határait, és valahol a sajátjainkat is. A cicát simogatom, mégis hozzáérek. Megragadja a kezem és mintha a játékot folytatná, írni kezd a tenyerembe. Visszarepülök az időben a koncert estéjére; mi történhetett, a mai napig nem találok rá magyarázatot. De talán ha akkor nem jövök el, most nem lennénk itt. Hisz mindennek oka van. Igaz?
Ne menjek el… Hogyan is mehetnék, mikor csak most találtam rá? Erőm se lenne elmenni, ha elengedne, menten összeesnék. Ne menjek el. Jó vicc! Mosolyognék, ha nem ebben az őrült szerelésben lenne, de ez a szemüveg… Zavar, hogy nem látom a szemét. Hiába érzem, ő is azt érzi, amit én, látnom kell a tekintetét, olvasni benne. Akarom, hogy érezzem, megremeg a testem a tekintete alatt, hogy felforrjon a vérem csak attól, hogy rám néz.
Felé nyúlok, tenyeremet az arcára fektetem és érzem, mint feszül meg az állkapcsa. Leveszem a szemüveget, ezt a hülye falat, ami kettőnk közt van és meglátom… Elveszek, elmerülök a szemében. Semmit nem látok csak a gyönyörű tengerkék szempárt. Mosolygok, érzem. Ugyanakkor forró könnyek áztatják az arcom, mert csak most, hogy a szemébe nézhetek, csak most öntött el a megkönnyebbülés. Ő az, tényleg ő az. Szívem megvadult madárkaként röpköd mellkasomban, térdem remeg és legszívesebben a nyakába borulnék, ölelném, csókolnám, ahol érem, de még fájón él bennem az emlék, milyen volt, amikor kilépett az ölelésemből.
- Vissza… - suttogom, hangom rekedt a visszafojtott könnyektől, amiket még nem engedtem ki – Meg akartalak leckéztetni, de… - hangom elcsuklik, nem tudom folytatni. Gyáva voltam? Vagy hülye? Hogyan is folytatnám, magam sem tudom. Késztetést érzek, hogy megcsókoljam, de nem merem. Félek, nem engedné. Vágyom rá, hogy magához vonjon, megöleljen, arcát a nyakamba fúrja és én az enyémet az övébe. Hogy ujjaim haját szántsák, hogy testemmel érezzem a testét. De nem tehetem, mert belehalnék, ha eltolna magától.
Lesütöm a szemem, mert ha továbbra is farkasszemet nézünk, nem tudok ellenállni a kísértésnek. Lehajtom a fejem és próbálok úrrá lenni könnyeimen. Az örömkönnyeimen, mert ezek azok. A megkönnyebbülés, a boldogság könnyei.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:42-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 08:10

Visszajött. Pókerarccal várom, hogyan reagál, egyáltalán tudja-e, hogy én vagyok a maszk mögött, vagy tényleg csak az öreg vaknak hozott ennivalót. Először úgy tűnik, utóbbi. Aztán mégis kimondja a nevem. Megfogom a kezét, a tenyerébe írok, finoman, mint akkor este, lassú mozdulatokkal. Nem kapkodok. Így üzenek neki, hogy biztos lehessen magában, bennem...
Amikor megérinti az arcom és leveszi a szemüvegem, már csillog a szeme, aztán eláztatják szép arcát a könnyek. Azt mondja, meg akart leckéztetni. Miért? Bántottam? Hazudtam? Tettem valami rosszat ellene? Lám, őszinte voltam, és ugyanúgy fájt neki. Sosem fogom megérteni a lányokat.
- Eleonore- mondom ki halkan a nevét, és megkönnyebbülök, hogy végre hangomra találtam- Kérlek, ne sírj!
Az arcára simítom a tenyerem, zsebkendő híján a hüvelykujjammal törlöm le a könnyeit. Miattam még egy lány sem sírt, vigasztalásból nem lehetek valami jó. Nem igazán tudom, mit kéne most csinálnom, de ösztöneim azt súgják, öleljem meg, húzzam magamhoz. Megteszem. Kibontott haja az orromat csiklandozza, de nem fordítom el a fejem, inkább még szorosabban bújok hozzá közelebb. Mellkasomon az ő szívdobogását érzem, a fülemben a sajátom dobol.
Megnyugtatom. Ha kell, beszélgetek vele. Elmondom, mennyit járt a fejemben, és miért hívtam ide őt.
- Menjünk haza...- kérem tőle, és lehajolok a macskáért, meg a szatyorért, amiben ételt hozott nekem (a vaknak)- Ugye, nem vagy rá allergiás? -emelem felé a kis állatot, aki éppen a pofáját nyalogatja.
Bárhogy is lesz, az a macska már az enyém. Hiszen szerencsét hozott nekem. Visszahozta Eleonore-t.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Szomb. Máj. 31 2014, 19:49

Elejtem a napszemüveget, ahogy tekintetünk összeakad. Számomra itt és most nem létezik semmi más, csak ez az egyetlen szempár. Élesen szívom be a levegőt, ahogy könnyeim akadálytalanul áztatják az arcom, számban érzem a sós ízüket, de mégis mosolygok. Mert ő az, éreztem, de nem hittem és most már biztos.
Gyomromban pillangók ezrei perdülnek táncra, ahogy kimondja a nevem. Sosem hittem volna, hogy egyetlen pillantás, egyetlen szó ilyen hatással lehet rám. Kezem még mindig az arcán tartom, amikor felnyúl és ujjával törli le a könnyeimet. Abbahagynám a sírást, ha tudnám, de az elmúlt napok feszültsége mind most szándékozik kitörni rajtam.
- Nem sírok… - ugyan, ki hinné el? De nem tudok többet kinyögni, pedig legszívesebben hosszú monológban mondanám el neki, hogy mennyire boldog vagyok, hogy napok óta úgy mászkálok, mint egy zombi, és ezek a könnyek azóta fojtogatnak, hogy itt hagytam a koncerten, és hogy mennyire jólesik most elengedni őket. De nem tudok beszélni, nem találom a hangom. Csak vigyorgok, mint valami eszelős, miközben könnyeim egyre csak bugyognak elő.
Megölel, magához húz, szorosan tart, és testem minden sejtje ujjong. Átkarolom a nyakát és a vállába fúrom az arcom. Magamba szívom illatát, mintha utoljára ölelném, holott először teszem. Jobb kezem ujjai hajába túrnak. Nem tudom, mivel varázsolta magát őszre, de nem is érdekel. Úgy kapaszkodom belé, mintha soha nem akarnám elengedni. És tényleg nem szívesen tenném. Aggódom, hogy az ő mellkasán is zúzódások lesznek holnapra, úgy ver a szívem. Amikor megszólal, mellkasomon érzem testének minden rezdülését, hangjától libabőrös leszek tetőtől talpig.
- Hova haza? – könnyeim elapadtak, már csak a nyomuk látszik, ahogy csíkosra festették az arcomat. Hatalmasra nyílt szemekkel nézek rá, várom, vajon mit felel.
Elveszem tőle a kiscicát, elfér a tenyeremben, és a karomra fektetem. Édesen dorombol, hatalmasat ásít és a vállam felé kapaszkodik. Körme karcolja a bőröm, de mosolyogva tűröm. Vajon akkor is itt találtam volna Joshuát, ha ez a kis vakarcs nincs itt?


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:42-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 08:42

A macskával vigasztalódom. Megnyugtat, ahogy dorombol, puha szőrzete ujjaimon át lelki segély. És akkor jön Eleonore, hogy ismét feldúlja a lelkem, ami aztán csak az ölelésében csitul valamennyire. Sír. Könnyek áztatják az arcát, és ezzel elgyengít, levesz a lábamról és arra késztet, hogy magamhoz öleljem. Az az ölelés nekem is jól esik. Eszemben sincs kitérni előle, amikor a kezét a nyakamra futtatja. Szinte kapaszkodik belém. Meg kell tartanom. Csitítom, mint egy kislányt, és amikor megnyugszik, arra kérem, vigyen haza.
- Hozzám..., ha nincs ellenedre- válaszolom kérdésére. Meg szeretnék szabadulni a ruháktól, de legfőképpen a liszttől. És a borotvát is használni szeretném. Szúrhatok, mint egy sündisznó. - Meg kell mosakodnom, és a macskának is helyet kell csinálni...
Felkapom a macskát, és a táskát, amit Eleonore hozott. Előbbit elveszi tőlem Eleonor. A kis cirmos érdeklődve szaglássza meg, aztán a nyakába kapaszkodik, és oda fészkeli be magát. Az én cicám... Vajon milyen nevet adjak neki? Azt sem tudom, fiú-e vagy lány. Mindegy, ezen ráérek gondolkodni.
Ha megindul az autó felé, szó nélkül követem. Az autó motorja még jár, a kulcs az indítóban. Bárki beülhetett volna, hogy elvigye. Az autó mellett visszakérem tőle a macskát. Mégsem vezethet úgy, hogy ott fekszik a nyakában! A kis hűtlen nyivákol egy kicsit, és a mancsait nyújtogatja Eleonor után, de aztán belefúrja magát a könyököm hajlatába, és ott dorombol tovább.
- Tudod, merre van?- kérdem, amikor megmondom a címem. Ha kell, elnavigálom.

Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 15:53

Szinte remegek, amikor letörli a könnyeimet; még mindig alig hiszem el, hogy ő az. Magához húz, és ezzel elveszik számomra az öregember és bármi van is rajta, már csak Őt látom. Az ölelése úgy kellett nekem, mint éhezőnek egy falat kenyér. Kapaszkodok belé, mert gyenge vagyok és félek, ha elengedem, soha többé nem fonhatom köré a karomat. Mégis mosolygok, amikor elenged, mert tudom, érzem, hogy ő is nyugodtabb már, nem tér ki előlem, nem utasít vissza és ettől olyan letörölhetetlen a vigyor a képemről.
Menjünk haza… Együtt. Mi ketten. Hevesen ver a szívem. Vigyem haza? Hozzá haza? Hogy lenne ellenemre? Lelki szemeim előtt látom, ahogy leveszi magáról ezeket a göncöket, ahogy vizes hajjal, egy szál törölközőben áll előttem… Na, tessék, megint elragadtattam magam. Nem lesz ez így jó! Mi van, ha csak a fuvar kell neki? Ha annyival elintézi, hogy hazaviszem és majd hív? Barátnője van, Elee, ne felejtsd el! Ne örülj előre, nem tanultál a találkozóból Nick-kel?
Elveszem tőle a macskát, dédelgetem kicsit, hagyom, hogy a vállamra másszon.
- Nem, nincs ellenemre. – mosolyogva felelem, de azért félek is. Nem tudok kiigazodni rajta, nem merek már semmiben sem reménykedni. Semmit sem fogok erőltetni, most rajta van a sor, hogy kimutassa, mit is szeretne tőlem. Én már kiterítettem a lapjaimat és félek megtudni, az ő kezében milyen lapok vannak.
Elindulok az autó felé, szinte meglep, hogy még ott van, nyitott ajtóval, járó motorral. Hátranézek, hogy követ-e és közben megpuszilom a vállamon egyensúlyozó kiscica orrát. Az autó mellé érve leemeli a kis cirmost a vállamról, édesen nyújtogatja felém mancsait, de hamar megnyugszik Joshua karjában. Beülünk a kocsiba és megmondja a címet.
- Nem vagyok biztos benne, hogy nem tévednék el. Jobban járunk, ha mondod az utat.
Rámosolygok, és átnyúlok a sebváltó fölött, hogy megvakargassam a kiscica állát. Álmosan néz, kíváncsi vagyok, mennyit törölt be a sonkából, amíg mi egymás nyakába borulva nem figyeltünk semmi másra, csak egymásra.
Sebességbe teszem az autót és óvatosan kigurulok a parkolóból, vigyázok, igyekszem a kis vakarcsnak a legkényelmesebb vezetési stílusomat nyújtani, hamarosan úgyis elalszik Joshua karján.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:43-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 18:20

Hazudnék, ha azt mondom, a macskának jobban örülök, mint a lánynak, de előbbi nélkül nem lenne most itt velem, a karjaimban. Márpedig itt van, és először el sem hiszem, hogy örömében sír, csak amikor meglátom a mosolyát. Mégsem bánom, hogy úgy magamhoz öleltem, nekem is jó volt. De még
mennyire!
Folytatni szeretném vele az estét, de nem ebben a hacukában, nem szúrós állal, nem liszttől viszkető fejjel. Hazavitetem magam vele. Szeretném, ha megismerné az otthonom. Ha jól alakulnak a dolgok, meglehet, sok időt tölt majd nálam. De megint előre szaladtam. Azt sem tudom, akarja-e.
Beülünk az autójába, visszalopom tőle a macskám, aki szinte azonnal barátságot kötött vele (is). Vajon hiányozni fog valakinek? Remélem, nem egy kisgyerek hagyta el, mert ez a macsek most olyan nekem, mint a szőrmebundába bújt Fortuna. Figyelem kecses, mégis határozott mozdulatait, ahogy az autót kezeli. Mielőtt elindulnánk, még megvakargatja a cica állát. Engem nem érint, pedig elviselném.
Ahogy kéri, navigálni kezdem. Tetszik a vezetési stílusa, puhán veszi be a kanyarokat, nem sírnak a kerekek, amikor egy-egy piros lámpa után a gázra lép, pedig érezni a fenekem alatt megbúvó erőt.
Nem akarom vezetés közben zavarni, ezért keveset beszélek, de a szemem nem (vagy alig) tudom levenni róla. Ma este is nagyon csinos. A haja... elképesztő. Az arca... kicsit lisztes, de nem szólok miatta, majd megmosakszik nálam.
Alig negyed óra alatt érünk haza. Jelenleg csendes a környék, úgy tűnik, a szomszédban lakó kislányok most bent játszanak. Gyakorta hangos tőlük az udvar, ami szomszédos az enyémmel.
- Itt le tudsz parkolni- mutatok a kocsibejáróra, a házam előtt.
Takaros kis ház, nem túl nagy, de az igényeimnek tökéletesen megfelel. Az alsó szinten két szoba van, amit nappalinak és hálónak alakítottam ki, illetve a konyha és a fürdő. Az emeleten szinte ugyanez az elrendezés, de az most nem más, csak raktár. Az összes holmit, amit elhoztam anno mamáék házából, oda raktam be.
- Érezd magad otthon nálam...- invitálom beljebb Eleonore-t, magam pedig elsőként a konyhába sietek, hogy egy kis tálkában tejet adjak a macskának.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 20:40

Ahogy a karjában tart, mindennél jobban vágyom rá, hogy valahol egészen máshol legyünk. Amikor megkér, vigyem haza, el sem akarom hinni. Ez valóban megtörténik? Fantáziám máris előreszalad, olyan helyzeteket képzelek el, melyekbe belepirulok. Próbálom őket elhessegetni és igyekszem a saját térfelemen maradni a kocsiban is. Bár átnyúlok, hogy megsimogassam a kiscicát, nem érek Joshuához, mert attól tartok, nem jutnánk el a címig, amit megadott. Vezetés közben érzem, hogy figyel, de csak keveset beszél. Épp csak annyit, amennyi szükséges. Így minden rövid mondata, amikor hangja betölti a kocsit, különlegesség; a mosoly folyamatosan ott játszik az arcomon, szívem minden alkalommal táncba kezd, amikor megszólal.
Végül, úgy negyed óra óvatos autózás után megérkezünk a kertvárosi házhoz és a kocsibejárón megállok. Csendes a környék, a szomszéd kertben gyerekjátékok hevernek szanaszét. Leállítom a motort, és a kiscica Joshua ölében hatalmasat ásítva felébred; a motor monoton zúgás elaltatta a kis szőrgombolyagot. Kiszállunk és én követem Joshuát a ház felé. Átlagos, kertvárosi ház, az alsó szint praktikusan otthonos.
- Köszönöm! – mondom, amikor felajánlja, érezzem magam otthon. Jóleső borzongás futott végig a testemen a mondat hallatán.
Érzem az arcomra száradt könnyeket, így amikor a konyhába siet a kiscicával a kezében, a fürdőszobába megyek. Szükségem van egy gyors arcmosásra. Arcom jobb oldalán valami ismeretlen fehér folt is ott virít, amit hosszan kell dörzsölnöm, hogy lejöjjön.
Ahogy a fürdőszobában folyatom a vizet, fantáziám ismét elszabadul; elképzelem, ahogy Joshua egyszer csak megjelenik mögöttem egy szál bokszeralsóban, ősz hajával és borostájával mit sem törődnék… Kíváncsi lennék, milyen lehet vele együtt zuhanyozni. Bár őszintén szólva már azzal is bőven beérném, ha vizes hajjal láthatnám, igaz, bónusz lenne, ha csak egy törölköző lenne a derekára csavarva, de ez mind csak ábránd.
Felfrissítem az arcom és elzárom a csapot. Ahogy megszűnik a víz zubogása, elszállnak az ábrándok is. Visszatérek a valóságba, és meg kell emberelnem magam. Kilépek a fürdőből és belesek a konyhába a kiscica egy tál tejjel foglalatoskodik. A nappali felé fordulok és a falon lógó képekben kezdek gyönyörködni; csodásak és én nem tudom levenni róluk a szememet.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:44-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 21:11

Még mindig nehezen hiszem el, hogy visszajött. Csak nézem, ahogy vezet, próbálok betelni vele, de nem tudok. Folytonosan jár az agyam. A macska helyett szívesebben simogatnám őt, és megint szerencsének tartom, hogy itt van. Puha bundájába fúrom az ujjaim. Így biztos, hogy nem szenvedünk balesetet. Óvatosan vezet. A kanyarokat puhán veszi be. Rám vigyáz, vagy a macskára? csak annyit beszélek, amennyit feltétlenül muszáj, és ez is többnyire a navigálásra korlátozódik.
Hazaérünk. Eleonore-t magára hagyom, míg a macskának tejet adok. Okos nagylány, feltalálja magát, biztos vagyok benne, hogy nem fog egy helyben álldogálni. Nincs ellenemre, hogy szétnézzen. Ismerni akar, ismernie kell a helyet is, ahol élek. Hozzám tartozik. Vajon tetszik neki? Amíg a konyhában a macskával törődöm, meghallom a fürdőszoba csapját. Elmosolyodom. Előttem van, ahogy megnézi az arcát, és rémült képet vág, hogy néz ki. Pedig lisztesen, maszatosan is vonzó. Nem akarom megzavarni, megvárom, amíg kijön onnan, addig normális ruházatot kerítek magamnak a hálóban lévő gardróbból.
Beles a konyhába, aztán megáll a nappali ajtajában. Mintha a képeket nézegetné, de nem megy beljebb.
- Menj be nyugodtan, nézz körül- lépek a háta mögé, nem azzal a szándékkal, hogy megijesszem, mégis megrebben egy kicsit. - Mint otthon- nézek rá megint, halványan mosolyogva. Azaz: használj bármit, amihez kedved van, szolgáld ki magad!- Rendbe szedem magam...- a cuccaimra mutatok, és úgy hiszem, érti, lemosom magamról ezt a sok vackot, szóval elleszek egy kis ideig.
Bemegyek a fürdőszobába, és magamra húzom az ajtót. Mégiscsak egy nő van a lakásomban! Ha netán megszomjazna, és ki akarna menni a konyhába, el kell mennie a fürdőszoba mellett. Nem kéne megijesztenem, hogy mutogatni akarom magam. Levetkőzöm, és a levetett holmikat egy zacskóba teszem. Nem valószínű, hogy valaha az életben még egyszer felveszem ezeket. Majd elajándékozom... aztán beállok a zuhany alá...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Vas. Jún. 01 2014, 23:29

Bevezet a házba, aztán magamra hagy a száguldó gondolataimmal és az őrülten kalapáló szívemmel. Édes, hogy dédelgeti azt a kismacskát, ahogy gondoskodik róla. Sosem láttam még pasit, aki ennyire gondoskodó lett volna egy ilyen aprósággal. Mindig azt hittem, ez amolyan női dolog, de ahogy elnézem Joshuát, egyáltalán nem tűnik nőiesnek, sőt! Még ebben az átkozott hacukában is iszonyú jól néz ki. Ahogy lehajol… formás popó, meg kell hagyni.
Bemegyek a fürdőbe, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek, de ott meg a fantáziámtól nem tudok szabadulni. Folyatom a vizet és a hideg víz erejében bízom, hogy lehűti forrongó vérem, míg arcomról eltüntetem a sírás nyomait – és egyúttal a sminket is. Amikor kilépek a fürdőszobából, sehol sem látom. A kiscica a konyhában lefetyel, én pedig tétován megállok a nappali ajtaja előtt. Váratlanul ér, amikor meghallom a hátam mögül a hangját, kicsit össze is rezzenek. Megfordulok és tekintetünk találkozik; látóterem szűkülni kezd és egy idő után nem látok mást, csak Joshua arcát. Szeme kéken izzik, ajka finom mosolyra húzódik. A fürdőbe indul, gondolom, kimossa a hajából azt a valamit, amitől ősznek tűnik – meg kell hagyni, jóképű öregember lesz belőle. Visszamosolygok és bólintok, ahogy a fürdő felé tart. Tekintetem követi, ahogy bemegy, majd magára húzza a fürdő ajtaját. Ismét a nappali felé fordulok, hogy bemenjek és kicsit körülnézzek, bár nem szeretek kutakodni mások holmija között. A konyha felől azonban csörömpölést hallok, és benézek; a kiscica kiürítette a tejes tálat és most türelmetlenül pofozgatja azt a padlón. Mosolyogva felkapom és teli pocakját simogatva belépek a nappaliba.
A falon remek képek lógnak és találok néhány fotót a gyermek Joshuáról is a nagyszüleivel. Gyönyörű kisfiú volt, és nagyon helyes férfi lett belőle. Találok egy szövegkönyvet az egyik fotelbe hajítva, ami felkelti az érdeklődésemet. Letelepedek, kényelmesen elhelyezkedem a fotelben, a kiscica is összegömbölyödik az ölemben és olvasni kezdem a romantikus darabot. Ahogy haladok, aláhúzásokat és a margóra körmölt jegyzeteket találok; szóval színésznek készül. Azok után, hogy ma majdnem sikeresen vert át, nem tartom kizártnak, hogy sikeres lesz ebben a szakmában. Elmerülök az olvasásban, közben a cica puha bundáját simogatom és észre sem veszem, mikor áll el a zuhany.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:44-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 00:35

Tejet adok a kismacskának, és teret (engedélyt) Eleonore-nak, hogy kedvére garázdálkodhasson a házban, míg én rendbe szedem magam. Teljes mértékig megbízom benne, biztos nem rámolja ki a házat, míg a fürdőben időzök.
Ahogy levetkőzöm, a kezembe akad a mobilom. Már majdnem félreteszem, amikor eszembe jut, hogy nem sokkal azután, hogy Eleonore elment mellettem, rezegni kezdett a zsebemben. Aztán jött a macska, és meg is feledkeztem az egészről... Mostanáig. Megnézem az üzenetet. Beharapom a számat. Hát mégis közel voltam hozzá, hogy elveszítsem. Elindult haza... Mi történt a kocsijában? Mi változott meg? Mindegy már. Itt van a házamban, adott egy új esélyt. Élni kell vele...
Megfürdök, különös gondossággal mosom a hajam. A liszt a víz hatására ragadni kezd, kezdem azt hinni, hogy rossz ötlet volt, talán szárazon kellett volna kirázni a hajamból, de már veszett fejsze nyele az egész. Háromszor szappanozom át a fejem, míg úgy érzem, nem ragad. Jobb, mint volt, de nem tökéletes. A sörtéimet is a zuhany alatt szedem le. Eldobható borotvát használok, és most kettőt is elhasználok, mert eltömíti a csiriz. Bakker.
Eleonore jut eszembe, vajon mit csinálhat, nem unatkozik-e, hogy ennyit kell rám várnia. Már abban sem vagyok biztos, hogy a lakásban lesz, mire végzek, annyira lassúnak érzem magamat. Pedig nem szándékosan húzom az időt. Végre végzek a fejemmel, minden mást elnagyolok (mielőtt elindultam, megfürödtem rendesen), aztán törölközés után gyorsan belebújok a cuccaimba. Farmer, póló, semmi extra. Itthon vagyok. A hajamat csak áttörlöm, hogy ne csöpögjön belőle a víz, de nem kezdem szárítgatni. Majd megszárad magától, meleg van.
Eleonoret a nappaliban találom, csendben ül, olvas valamit (talán az egyik szövegkönyvet), a macska az ölében összekucorodva fekszik (alszik?). Megtámasztom az ajtófélfát, úgy nézek rá(juk). Tetszik a látvány.
- Kérsz valamit? Enni? Inni?
Mintha mindig is itt lakott volna. Nem érzem idegennek. Lesem a kívánságát, mintha a férje lennék. Vagy ha nem is a férje, a szeretője. Kedvese. Mindegy. Gondoskodnom kell róla. Többet jelent, mintha csak a vendégem lenne.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 01:26

A nappaliba megyek a kismacskával a karomban, amíg Joshua beveszi a fürdőszobát. Hallom, ahogy megnyitja a zuhanyt és önkéntelenül elképzelem, ahogy csupasz testén végigcsorog a víz… Inkább a képeket nézegetem, nem akarom átengedni magam a fantáziámnak, túlságosan vizuális típus vagyok. Végül egy szövegkönyv ment meg, ami leköti a figyelmem és a Joshuáról szőtt fantáziáim helyét egy romantikus dráma képei veszik át. A kiscica elégedetten és jóllakottan dorombol az ölemben, ahogy lustán simogatom pelyhes bundáját.
Megcsörren a telefonom és el is felejtem, hogy a melltartómba tettem. Apa hív, biztosan azt szeretné tudni, hogy mikor látogatom meg. Felveszem, pár mondatban elintézem, majd ismét a darab szövegére koncentrálok. Nem tudom, menyi idő telt el azóta, hogy leültem, de már nem hallom a zuhanyt. Amikor felpillantok Joshua az ajtóban áll, vállát lazán az ajtófélfának veti és engem néz. És a macskát, aki időközben elaludt.
Önkéntelenül végigmérem; igen, sejtettem, hogy vizes hajjal eszméletlenül jól néz ki – nem mintha amúgy nem volna helyes – és felcsillan a szemem, amikor a fantáziámban megjelenő kép a valóságban áll előttem. Laza pólóban és farmerban van. Ha nem tudnám, hogy milyen cuccban volt a zuhany előtt, azt mondanám, most ugrasztották ki az ágyból. Persze nem bánnám, ha mellőlem pattant volna ki, bár mellőlem nem ugorhatna ki csak úgy…
- Tulajdonképpen szeretnék kérni tőled valamit. – sejtelmesen mosolygok, közben leteszem a szövegkönyvet és az alvó kiscicát a fotelbe, ahonnan felállok. Lassan, ringó csípővel indulok felé, ahogyan még modell koromban tanultam. – Igazság szerint két dolgot is.
Megállok előtte és kisimítok egy tincset a homlokából.
- Korábban írtam neked egy sms-t. Örülnék neki, ha nem olvasnád el, ha még nem tetted. De mindenképpen töröld ki. – az arcát figyelem. Vajon olvasta már? És ha igen, mikor?
- A másik inkább egy kérdés. – mély levegőt veszek, nehezemre esik felidézni azt az estét, amikor először találkoztunk, mert gyávának érzem magam tőle – Mondd, mit kérnél a koncertjegyért? Bármit kérhetsz, csak néhány kivétel van. – félénken mosolygok fel rá. Mezítláb van, rajtam is csak egy nagyon vékony talpú saru van, így most igazán látszik, mennyivel magasabb nálam. Félig leeresztett szempillái alól néz rám, és tekintete nyomán borzongás fut végig egész testemen. Kívánom, eszelősen kívánom, és nem tudok tenni ellene semmit. Nem mintha akarnék… Nem akarok küzdeni a vágyaim ellen. Most nem. Mégis megteszem, mert nem tudom, ő hogyan érez. Beengedett a házába, megbízik bennem, és ezzel nem élhetek vissza. Pedig szívem szerint most azonnal megcsókolnám. Mélyen, érzékien… Ehelyett csak állok előtte, és várom a választ, bármi legyen is az.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:46-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 02:42

A fürdőben, az sms-t olvasva ismét tudatosul bennem, milyen közel álltam hozzá, hogy elveszítsem Eleonore-t. Megint nem kellett volna szerepet játszani. Hányszor kell elrontanom, míg megtanulom? Igyekszem gyors lenni a zuhany alatt, de a liszt a vízzel szorosabb (és ragacsosabb) elegyet alkot, mint mint gondoltam, és a fejemtől is nehezen akarnak elválni. Aztán én nyerek.
Felfrissülve, tisztán és megfiatalodva megyek vissza a szobába, ahol meglesem Eleonore és a macskám édes kettősét. Úgy nézek rájuk, mintha a családom lennének. Egy napon bővültünk három főre. A macskának már minden vágya teljesült: evett, ivott, és most már alszik, azt hiszem. Eleonore-ról pedig nem gondoskodtam megfelelőképpen. Pótolnám a hiányosságaimat.
Apró mosollyal néz rám, aztán feláll a fotelből, a szövegkönyvet és a macskát óvatosan vissza téve. Odasuhan hozzám, furcsa léptekkel, mint ahogy a kifutón mászkálnak a csajok, mindig néztem, hogy csinálják, hogy nem borulnak fel, amikor így keresztezik a lábuk. Mindenesetre nagyon szexi.
- Tényleg? Kettőt? - nézek rá, és gombóc kezd nőni a torkomban. Most jön, hogy mekkora seggfej vagyok, mit hova dugjak, vagy valami hasonló.
A közelembe ér, egy nedves tincset simít ki a homlokomból. A szemét keresem, próbálok olvasni belőle, mire számítsak: hidegre, melegre? Megdermedek a kérés hallatán. Nem értem. Miért? Semmi sértő nincs abban az sms-ben.
- Mindegy, mit írtál. Itt vagy...- válaszolom, és ha nem is szándékosan, de ezzel tudatlanságban tartom, olvastam-e vagy nem. Egy ilyen kérés után az ember csak azt feltételezheti, eget verő otrombaság volt abban az sms-ben, nem? De ha kíváncsi lenne rá, elmondanám, hogy olvastam. Az már a múlt, nem foglalkozom vele, a jelen érdekel.
- Mi a másik? - még mindig ott a gombóc a torkomban. Nem változtattam testhelyzetet, az ajtófélfának dőlök, talpamat a járólap hűti, nyakamat a hajamból lecsorgó víz.
Nagy levegőt vesz, mintha nehezére esne beszélni. Ha nem mosolyogna rám, összetörné az összes illúzióm, amit köré építettem, mióta beültem az autójába. Csak azért jött volna el a találkozóra, hogy kifizesse a jegyét? De mosolyog, halvány reménysugarat ébresztve bennem.
- Már teljesült...- mondom ki halkan, a kívánságra célozva, és nem árulom el, kettő lett volna, és ez az, amit jobban akartam. Hogy újra találkozzon velem. Szerintem rájön. Az más kérdés, hogy ezzel, hogy eljött, teret engedhet a másik kívánságnak is. A csókját is akartam. De ha akkor este megcsókol, soha többé nem akartam volna találkozni vele.


Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 07:56

Óvatosan teszem le az ölemből a kiscicát és az ajtóban álló vendéglátóm felé indulok. Szinte érzem, ahogy szemével végigsimít rajtam, ahogy közeledek. Pókerarccal figyel, nem tudom, mit gondolhat, mit fogok kérni tőle, de amikor felnyúlok, hogy odébb söpörjek egy tincset a homlokából, nem húzódik el. Jó jel.
Ahogy szóba hozom az sms-t, kicsit feszültebb lesz a testtartása, holott meg sem mozdul. Olvasta.
- Olvastad, igaz? – félrebillentem a fejem – Pont azért töröld ki, mert itt vagyok.
Nem tudhatom, mióta tudja, hogy majdnem hazamentem, ezért nem is vonom kérdőre, hogy miért nem válaszolt. Amikor a második kérésem után érdeklődik, látom a bizonytalanságot a szemében. Nem tudom, attól fél-e, amit kérhetek, vagy attól tart, mit nem fogok kérni. Még mindig nem tudom, neki mik a szándékai, így nem kérhetem azt, amire annyira vágyom, csak tapogatózni merek. Vajon ő mit kért volna tőlem, ha végig játsszuk a játékot és ő nyer?
Ellen kell állnom a kísértésnek, hogy vizes hajába túrjak, magamhoz húzzam, megcsókoljam. Hogy érezzem ajka puhaságát az enyémen, megízleljem. Megint elkalandoztam… És ekkor kimondja. Semmi többet nem kért volna tőlem?
- Azt kérted volna, hogy hozzalak haza? – szemem tágra nyílik, remélem nem játszom túl a csodálkozást, hiszen biztos vagyok benne, hogy a kívánsága egy újabb találkozó lett volna. Legalábbis remélem…
- Bevallom őszintén, ennél egy kicsit többre számítottam. – kacéran mosolygok fel rá, jobb kezemmel hajamba túrok, hogy a rakoncátlan tincseimet a helyükre igazítsam.
Figyelem az arcát, tanulmányozom a vonásait. Hosszan nézek a szemébe, majd tekintetem az ajkára siklik és vissza a szemére. Szívem hevesen ver, akár csak akkor este, amikor az aulában beszélgettünk. Szinte újra élem az első találkozást, azzal a különbséggel, hogy magabiztosabb vagyok, hiszen nála vagyok. Nem engedett volna be, ha nem akar többet látni. Ha pedig meg akar ismerni, akkor nyilván nem közömbös, igaz?
Csak állok előtte, mosolygok és várom a reakciót. Ha megcsókolna, madarat lehetne fogatni velem és napokig letörölhetetlen vigyor lenne az arcomon. Apa tuti azt fogja gondolni, hogy megbolondultam… És talán nem? Képes lenne elvenni az eszem, ebben biztos vagyok.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:47-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 21:41

Nedves hajjal megyek ki a nappaliba. Nekidőlök az ajtófélfának, és onnan szemlélem a kis csendéletet. Megkérdezem, mire lenne szüksége, de ő nem válaszol azonnal. A közelembe jön, aztán arra kér, töröljem ki az sms-t, amit írt. Nem érdekel, hogy haza akart menni. Meggondolta magát, itt van, ez a lényeg.
- Rendben, kitörlöm. Ráér később?- kérdezem halkan. Nem szeretnék most rossz dolgokról beszélni. Sokkal jobban érdekel, mi a második kívánsága. Mert van neki. Óvatos tapógatózásba kezdünk, ki mit akart és mit szeretett volna.
- Nem egészen. De az egy másik helyzet volt. Valóban tudni szeretnéd?- és mert találgatni kezdett, és nem hibázott rá, besegítek neki- Két választásod lehetett volna. -Halkan beszélek hozzá és nyugodtan. Az egésznek már nincs értelme, nincs súlya. - Az egyik egy csók lett volna. Akkor este, a színház után- érdeklődve figyelem az arcát, elárul-e valamit magáról- a másik pedig, hogy találkozz velem, mondjuk egy hét múlva...
Már nem érdekel, hogy mit választott volna. Találkozni akart velem és most csak ez számít. A jelent kell megélni, és nem a múltat folytatni. Az úgyis vakvágányra szaladt. Most mintha új esélyt kaptam volna a sorstól, hogy ismerkedjek ezzel a lánnyal.
Van egy sejtésem, hogy mit szeretne tőlem. Csak éppen az okát nem értem. Alig ismer! Aztán valahonnan a semmiből Sebastian és a szavai jutnak eszembe, amikor azt mondja, nem szabad bizonytalankodni. Egy biztos. Nem akarom, hogy újra eltávolodjon tőlem. Nagyon fürkészi a számat. Talán pokolra jutok, de nekem is eszembe jut megint a csók, és a lehetőség, hogy most megtehetném. Egyértelműen érzem, hogy ő is kívánja. Én is kívánom. Közelebb hajolok Eleonore-hoz, szinte észrevétlenül megnedvesítem a számat. Nem engedem el a tekintetét, és nem nyúlok hozzá. Ha akarja ezt... neki is közelednie kell.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Hétf. Jún. 02 2014, 23:12

Vállát az ajtófélfának vetve áll. Nedves haja a homlokába lóg, arcán néhol vízcseppek gurulnak alá. Szexi, mintha egy fotós állította volna be a csípőjén lógó farmerrel és laza pólójával. Késztetést érzek, hogy a hajába túrjak, de csak egy tincset igazítok odébb.
Szóba kerül az sms-em és érzem, kissé feszültebb lesz. Miért? Hiszen én voltam az, aki majdnem elment.
- Persze, hogy ráér. – felelem lágyan. Hogyne érne rá? Most velem foglalkozzon, ne pötyögjön az átkozott telefonján!
Színészkedésem jól sikerül, nem játszom túl. Igazság szerint fáj, hogy nem veszi a poént. Nick-kel olyan más volt a beszélgetés. Dobáltuk a kétértelmű mondatokat, nevettünk és nem volt köztünk félreértés. Pedig mindketten tudtuk, hogy semmi nem lesz köztünk. Vágyom egy olyan párra, akivel nulla-huszonnégyben lehet hülyéskedni. Lehet, hogy rosszul választottam? Csak testi vágy volna itt, kettőnk között? Lelkem egy darabja máshol jár, és semmit sem tehetek ez ellen.
- Igen, tudni szeretném. – sután állok előtte. Mintha számon kérne, holott ennek egy laza, jóleső feszültséggel teli beszélgetésnek kéne lennie, de ezt most nem érzem.
Két lehetőségem lett volna, ha maradok. Vajon ebből mennyi maradt? Maradt egyáltalán? Hangja halk, szinte túl nyugodt.
Pókerarccal állok előtte és összefonom a karom a mellem alatt. Semmi szándékos, de egy kicsit ettől megemelkednek a lányok. Egy csók vagy egy találkozó. Jól értem, ha aznap este megcsókolom, akkor soha többet nem láttam volna? Milyen lehetőség ez? Nevetséges. Nyilvánvaló, hogy a második lehetőséget választottam, még ha nem is tudtam róla. De itt vagyok, és újra találkoztunk. Akkor ezek szerint ennyi. Apa úgyis vár, megígértem neki, hogy beugrom hozzá. Tehát akkor mehetek is… Ennyi volt. Mosolygok, az arcát figyelem, de belül, mélyen valami megváltozik, és nem tudom, hogy mi az, vagy mitől változik. Nem értem magamat.
Ahogy tekintetem az ajkára siklik, látom, ahogy finoman megnedvesíti őket és közelebb hajol. Meg akar csókolni? De akkor miért nem teszi meg? Mire vár? Türelmetlen vagyok; ajkam enyhé szétnyílik, és közben nem tudom levenni a szemem az övéről. Mindkét karommal felé nyúlok, jobb kezemmel a nedves hajába túrok a tarkóján, a ballal kisimítom az arcára tapadt tincseket és megcsókolom. Ajkam keményen tapad az övére és várom, hogy magához öleljen, tartson, hogy érezzem, akar. Friss illatát mélyen beszívom, ajkának íze édesen megül az ajkamon. Mégis, elbizonytalanodom. Mi van a barátnőjével?
Megszakítom a csókot, hátralépek.
- Ne haragudj! – el kell mennem. Késztetést érzek rá, hogy elmeneküljek, mielőtt olyat teszek, amit később megbánnék. – Sajnálom. El kell mennem. Majd beszélünk.
A fotel felé sietek, hogy egy utolsó puszit nyomjak a kiscica hideg orrára és felkapjam a táskám. Mit műveltem? Hülye, hülye, hülye Elee!


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 10 2014, 22:48-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Kedd. Jún. 03 2014, 13:40

Úgy gondolom, egy percig sem mutattam mást ennek a lánynak magamból, mint aki valójában vagyok, (kivéve a jelmezt), de nem próbáltam mindenből viccet csinálni, mégis érdeklődést mutatott. Sebastian is arra biztatott, legyek önmagam, nem kell mindig bohóckodni, és én sem vágyom most arra, hogy hülyeségeken járjon az eszem. Inkább fontos számomra ez a helyzet, hiszen egy új lehetőséget kaptam a sorstól, miután Eleonore otthagyott a színházban.
Érzem, hogy van (lehetne) közöttünk valami. Ott az az érdekes vibrálás. Mint akkor este, a koncerten. Furcsa, hogy szavaival ő is oda tér vissza. Mit kérek a jegyért..., mit kértem volna? Pontosan arra vágytam, hogy találkozzunk valamikor a jövőben, amikor leülepedett bennem az az intenzív érzés, amit ő keltett bennem. Tudni akartam, tartós-e, erősebb-e, mint az a másik, amit Heily váltott ki belőlem.
Összefűzi a karjait a teste előtt, és ezzel elárulja, nem igazán kedvére való a válaszom. Nem tudok mit csinálni. Nem fogok hazudni. Örülök, hogy itt van, de nem tudom mire vélni most az ő viselkedését. Az előbb meg voltam róla győződve, hogy szívesen csókolna meg. Most meg...
Ismét Sabastian jut eszembe. Hogy mit mondott a bizonytalankodásról. El akarom hinni, amit láttam, mégsem akarom lerohanni. Megnedvesítem az ajkaimat (amit véleményem szerint úgy fürkész, mintha azon gondolkodna, megkóstolja) és közelebb hajolok hozzá. Mindkét kezével megérint, magához húzza a fejem, és a számra szorítja a száját. Igazából nem ilyen csókra számítottam, meglep vele, de a kezem már a derekára siklik, mikor ellép tőlem. Azonnal leeresztem a kezeim. Csalódást okoztam? Nem erre számított? Sebastian szerint fontos a lányok életében a szex, én már csókolózásból megbuktam...
Megint az történik, ami a színházban. El akar menni. A macska az (meg a táskája), ami miatt időt nyerek. Amikor már szemben áll velem, halkan kérdezem meg tőle:
- Miért szaladsz el megint? Mi elől menekülsz? - nincs vád a hangomban. Inkább szomorúságot érzek, mint csalódottságot. Nem akartam elveszíteni. És most megtörténhet újra. Most sem akarom.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua    Today at 07:50

Vissza az elejére Go down
 

Ez már nem véletlen... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-