Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Yesterday at 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 19:36

Amikor simogatni kezdem hüvelykujjammal a kezemmel összekulcsolódó kézfejét, megállítja a mozdulatomat. Egy ütemet kihagy a szívem. Elszúrtam. Ennyi volt. Most tényleg túlléptem egy határt. Magamban sűrűn és csúnyán káromkodom, amiért nem vagyok elég türelmes és visszafogott. Nem is tudom, mi ütött belém. Aztán a rakoncátlankodó szívem egy hatalmas dobbanással indul újra; JOshua egyetlen mozdulatával jelzi a határokat, de nincsenek ellenére a lágy mozdulatok. Bírom a határozottságát és az ezzel ellentétes rugalmasságát. Mosolyogva oldalra pillantok, de ő mereven előre néz. Talán bűntudata van? Vagy csak szánalomból enged közel magához? Kezdek aggódni, hogy az este végén keményen fogok csattanni a padlón. Nem tehetek mást, mint hogy azokat az érintéseket élvezem, amiben részem van. A forróság újabb és újabb hulláma önt el minden egyes lágy simításától. Elképzelni sem tudom, mi történne, ha más körülmények között tudnánk egymás testével játszadozni…
Gondolataimat a felgyulladó fények terelik vissza a valóságba. Állva tombol az egész terem, de ahogy elcsendesedünk, felém fordul, és lélegzetem elakad egy pillanatra; gyönyörű kék szemei sötéten ragyognak, ahogy rám néz. Létezik, hogy ilyen hatással vagyok rá? Vagy csak a fények teszik? Ami biztos, az az, hogy a tekintete alatt megrogynak a térdeim, elgyengülnek, és én erőtlenül kapaszkodok az egyik szék háttámlájába. Nyújtja a karját, majd tekintete meztelen lábamra siklik. Közelebb lép, és komolyan kezdek aggódni, hogy infarktust kapok. Megcsókol? Vajon megcsókol? Kérlek, add, hogy megcsókoljon! Úgy érzem, erőt adna. De nem. Kissé csalódottan mosolygok, ahogy széles vállára támaszkodva visszalépek a cipőmbe. Sokat dob rajtam a nyolc centis sarok, mégsem magasodom fölé. Szeretem, ha magasabb nálam a partnerem.
Bólintok, én is megmozgatnám kicsit a tagjaimat. Kézen fogva sétálunk ki a büféhez, ahol hatalmas tömeg fogad minket.
- Rendben, legyen így. – mosolygok rá, amikor jelzi, kimenne a mosdóba. Nekem sem ártana, bár csak egy kis jeges borogatást tennék a tarkómra. Elengedjük egymás kezét és két különböző irányba indulunk: ki-ki a neki megfelelő helyre tart. Amikor becsukódik mögöttem az ajtó, és biztosra veszem, hogy már nem hallhat, kiszalad a számon egy káromkodás. Érzem a gyilkos pillantásokat a tükör előtt billegő lánykák felől, de nem érdekel. Semmi közük hozzá, hogy min mentem keresztül az elmúlt egy órában – nekik biztosan nem jutott ki a jóból az előadás alatt. Én is a tükör felé veszem az irányt, és igyekszem figyelmen kívül hagyni megvető tekinteteiket. Meglepő módon a sminkem még makulátlan, a frizurám is rendben van. Benedvesítek egy kéztörlőt és lágyan borogatom a tarkómat. A pálcika lányok illatfelhőben úsznak, és csak remélni tudom, hogy nem ragad rám tömény parfümjük illata.
Egyszerre indulunk kifelé. Mielőtt kilépnék az ajtón, behajítom a nedves papírtörlőt a kukába. A csajok mögöttem fülsértően vihognak. Szemem a tömeget pásztázza. Szerencsém van, Joshua már a sor végén áll, és a női mosdó ajtaját figyeli. Elmosolyodom, ahogy tekintetünk találkozik és nem csak azért, mert kezének érintése ez alatt a pár perc alatt is hiányozni kezdett, hanem mert látni akarom ezeknek a Miss Universeknek az arcát, amikor meglátják, kivel vagyok.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 20:06

Gondolatok és érzések kavarognak bennem, pedig nem ismerem ezt a lányt, aki mellettem ül és fogja a kezem, mi több, cirógatja a kezem, mintha a kedvese lennék. Nem tudom, hogy csináljam... Valahogy el kell neki mondanom, nem vagyok szabad. Egyáltalán... Kell ezt mondanom? Nem lehetséges, hogy csak a zene teszi őt ennyire érzékennyé, romantikussá? Nem szeretnék ajtóstól rontani a házba, és nem szeretném megbántani.
Alig merem bevallani magamnak, de szívesen ismerkednék tovább vele. Hogy mi kerített a hatalmába nem tudom, Jane Austen hősei jutnak eszembe, és erről megint Heily. Győzködöm magam, hogy ami történik, nem az én akaratom, nem csak az enyém, de fogalmam sincs, mindez hova vezethet. Talán nem is kéne agyalnom rajta. Még az érintéseinek sem tudok teljesen ellenállni. A simogatását ugyan megállítom, de aztán sajátos formában folytatom mégis.
Kapóra jön a szünet, felfrissítem magam, és oxigéndús levegőt szívok mellkasomba. Mintha nem lennék ura a testemnek, még a légzés is nehezemre esett odabent, mellette. Ahogy a tükörben farkasszemet nézek magammal, eszembe jut a kínai jóslat (ami valóban a Példabeszédekből való, megnéztem!), és újra értelmezem: "Ne hagyjon el téged a szerető-kedvesség és a hűség". Felfrissítem az arcomat, é s aztán némileg lehiggadva lépek ki a mosdó ajtaján, hogy a tekintetemmel ismét Eleonore-t kutassam.
Nem látom, de nem esek kétségbe, beállok a sorba, ahogy megegyeztünk. Őt várom. Szinte azonnal megjelenik a női mosdó ajtajában, és ahogy rám néz, elmosolyodik.
Megvárom, míg közelebb ér, megigazítok egy tincset a füle mögött, és megkérdezem:
- Mit szeretnél inni?
A kezem, ami a haját igazította, végigszalad a karján, hogy a kezében landoljon. Ha engedi, tenyerébe kulcsolom az enyém. Nem rontom el a ma estét. Legalábbis nem most és nem itt. Semmi olyat nem tettem, amiért szembe kéne köpnöm magam. Hűséges leszek magamhoz és az elveimhez. A nagyi is büszke lenne rám.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 20:46

Kilépek a mosdóból, és amint találkozik a tekintetünk kihúzom magam. Ilyenkor jön jól, hogy kiskorom óta lovagolok; vállamat hátrahúzom, mellkasom kinyílik, csípőm lágyan ring, mert a magas sarkúban nem lehet máshogy járni. Mosolygok. Minden kétségem ellenére igyekszem a legcsábítóbb oldalamat elővenni. Nem mondta, hogy nem szingli, igaz, nem is kérdeztem. De csak nem viselkedne így, ha nem lenne szabad a szíve. Bár ki tudja, mégiscsak férfiból van. Mindezt az alatt gondolom végig, míg odaérek hozzá. Megállok előtte és csak mosolygok. Nem tudok megszólalni, valami ismeretlen erő nem engedi. Fülem mögé igazít egy tincset, majd végigsimít a karomon, keze végül megtalálja az enyémet. Borzongás szalad végig a testemen, és belékapaszkodok – nem akarom elengedni, nehogy eltűnjön és kiderüljön, hogy álmodtam az egészet. Lesütöm a szemem és érzem, hogy elpirulok. Mi változott? Csak a sötétben vagyok képes kezdeményezni? Gondolataimból kérdése zavar fel, hangja lágyan cseng a nyüzsgő aulában.
- Egy pohár fehér bor jól esne. – válaszolom. Valahogy másképp cseng a hangom. Nem ismerek rá. Mi van velem? Kerülöm a tekintetét, bár megmagyarázni nem tudom, miért. Eszembe jut a három Miss Universe, és körbenézek a teremben. Az egyik oszlop mellől lövellnek felém gyilkos pillantásokat. Egyedül lennének? Vadászni jöttek volna? Nem érdekel. És sajnos nem ad akkora elégtételt féltékeny arckifejezésük, mint reméltem; elönt a kétség.
Halad a sor, Joshua magával húz. Kérdések sora kavarog a fejemben, de egyiket sem merem feltenni neki. Hogyan is kérdezhetném meg? „Ja, amúgy már akartam kérdezni, van barátnőd?” Nem, nem lehet. Élveznem kéne a helyzetet, hogy mellettem van, az én kezemet fogja, engem hív meg egy italra, velem fog visszamenni a terembe, mellettem fog ülni. De nem tudom. Kétségek gyötörnek, bár jelét nem adja annak, hogy kéne. Mégis, valami furcsa érzés kerít a hatalmába. Mivel foglalkozik? Hol lakik? Tanul? Vagy dolgozik? Hány éves? Jézusom, azt sem tudom, hány éves! Nem tűnik sokkal idősebbnek nálam, de ki tudja?
Óvatosan rápillantok. Kissé mereven áll mellettem, állkapcsa meg-megfeszül. Vajon ezt éreztem meg rajta és ezért változott meg a viselkedésem? Vagy fordítva, ő reagál így az én viselkedésemre? Úgy érzem, megint elrontottam valamit. Csak tudnám, mit…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 21:16

A koncert alatt valami történik közöttünk. Talán már az aulában elkezdődött, de határozottan gyűrűzik tovább, nő, terebélyesedik, mígnem csaknem teljesen rabul ejt. Időm sincs gondolkodni rajta, az érzések erősebbek az akaratomnál, már-már elvonatkoztatok, és a fantáziám messze előre szárnyal. Nem akarok ellent állni neki. A zene és ő remek párosítás; majdhogynem erotikus élményekben részesítenek. Vibrál a levegő körülöttünk (vagy közöttünk?).
Jót tesz nekem az a néhány perc, amit tőle távol tölthetek. Kitisztul a fejem, és úgy érzem, fel tudok lélegezni. Távol tőle is érzem a bizsergést a tenyeremben, emlékszem az illatára, még a haja érintésére is, pedig csak egyszer értem hozzá. Szembenézek magammal, és azon morfondírozok, tisztességtelen vagyok-e. Eszembe jut a kis versike, amit -lényegében- Sebastiantól kaptam, és igyekszem erőt meríteni belőle. Semmi sem történik ok nélkül.
Mosolyogva közelít felém, de a mosolya most nem olyan üde, mint korábban. Talán kicsit félszegebb. Megvárom, míg közelebb ér. Nem mutatom ki az érzéseimet. Megigazítom a haját, megsimítom a kezét. Kezét a kezemre kulcsolja. Megkérdezem, mit inna, és azt mondja bort. Remek választás.
- Hé, lazíts...- súgom neki, amikor látom, hogy feszeng és körbepillant- te vagy itt a legszebb lány az egész épületben...
Arra nézek, amerre ő... Három lány áll koszorúban, vihorászva néznek felénk, de amikor odanézek, hirtelen elhallgat mind a három. Hülye libák. Vajon megjegyzést tettek rá? Kíváncsi vagyok, ezek a lányok hol tartanak majd 5-20 év múlva. Valószínűleg mind elhízott háziasszony lesz, gyűlölt férjjel, neveletlen gyerekekkel... Eleonore-ra nem ilyen sors vár. Olyan aura lengi körül, ami kizárja ezt.
- Hogy érzed magad? Hogy tetszik eddig a műsor?- kezdek vele könnyed beszélgetésbe. Szeretném, ha megint feloldódna, olyan kedves és mosolygós tudna lenni, mint eddig. Nem akarom, hogy megváltozzon. Minden perc fontos lehet, amit együtt tölthetünk. Nem a tökéletesség számít, csak az, hogy jól érezze magát. Mint eddig.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 21:54

A rengeteg kérdés megzavarja a fejem. Mi üthetett belém, hogy ilyeneken gondolkodom? Ideges vagyok. De miért? A csajok tekintete volna az oka a mosdóban? Mégis mitől támadt fel bennem hirtelen a kétség? Hiszen benne semmi nem változott: kedves, megfogja a kezem is. Talán majd a bor egy kicsit ellazít. Talán. Ilyen idegállapotban egy dupla whisky jobb lenne, de azt mégsem kérhettem. Hiába kiált vérem ír része az ősi italért, nem engedek a kísértésnek.
Közelebb húz magához, és a fülembe súg. Kétségeim egy pillanatra elhalványulnak, ahogy megérzem ajka közelségét, és eljut agyamig a bókja. Mosolyogva nézek rá. Hirtelen mozdultam, még nem húzódott hátrébb, így veszélyesen közel kerül az arcunk. Nem engem néz, de aztán találkozik a tekintetünk és megfagy körülöttünk a levegő. Tágra nyílnak a szemeim, szám kiszárad, lélegzetem elakad, hogy aztán felgyorsulva kapkodjam a levegőt. Alig tart pár másodpercig, majd eltávolodunk egymástól és újra ő szólal meg.
Hogy hogy érzem magam? Szerinte hogy érzem magam? De mégsem eshetek neki itt, a büfé előtti sorban, hogy „Hé, mit gondolsz? Legszívesebben letépném rólad a ruhát itt és most, de valami azt súgja, nem örülnél neki…”
- Köszönöm, remekül vagyok. – válaszolom inkább – Szuper a banda, abszolút megérte eljönnöm. Kevesebb lennék, ha nem ismerkedtem volna meg… velük. – fejezem be végül a mondatot, bár legszívesebben úgy fejeztem volna be, „Veled.”
Érzem, hogy ismét elpirulok. Lesütöm a szemem – megint. Mitől lettem ilyen visszafogott? Talán zavar a fény? Nem jellemző rám. Össze kell szednem magam, ez így nem mehet tovább! Mély lélegzetet veszek és ráemelem a tekintetem. Próbálom visszaszerezni az önbizalmam, hogy ott tudjuk folytatni, ahol bent, a sötétben abbahagytuk.
- És te? Hogy érzed magad? Nem keserítem meg az estédet? – próbálok kedvesen mosolyogni rá, és mindent megteszek, hogy szememben ne csillogjon a vélt elutasítás fájdalma, amit mellesleg nem tudok hova tenni. Honnan jön ez az érzés? Nincs semmi okom így érezni, és mégis… Összeszorul a gyomrom.
- Remélem nem hoztalak kellemetlen helyzetbe. Általában nem viselkedem így, nem tudom, mi ütött belém… - szabadkozni kezdek, pedig nincs miért. Vagy van?
- Jézusom, azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány… - kerek szemekkel nézek rá, amikor rádöbbenek, ezt hangosan is kimondtam. Szám kissé nyitva marad, és kétségbeesetten próbálok szabadulni az érzéstől, hogy most már teljesen biztos, hogy bolondnak tart…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 13:51

Tökéletesen magával ragadott a zene. Mintha egy másik világba repkedtem volna, és a sok monotonitás után történik valami velem. De magamnak hazudom, hogy ez csak a zene hatása. Tudom én nagyon jól, hogy ha üres lenne a szék mellettem, nem lennék ennyire feldobott.
Először zavar a tény, hogy -tőle távol is (és már konkrétan Eleonore-ra gondolok)- érzem a hatását; csak rá gondolok, és kezemen érzem az ujjai érintését, még a vizeldében is az ő illatát érzem... Nem szabadna így lennie. De aztán megmosom az arcom, és hűs vízzel öblítem le kiszáradt torkomat. Fellélegzek, megkönnyebbülök, mert tudom, mit kell csinálnom.
Visszamegyek a sorba, és ott várok rá. Pillanatokon belül meg is jelenik, apró mosollyal, félszegen. Nincs miért változnia, nem akarom, hogy megváltozzon! Talán azt hiszi, a zene varázsolt el minket, én csak egy idegen vagyok, akivel gyorsan került közeli kapcsolatba (ha az, ami a kezünk között történt, kapcsolatnak hívható). Mást nem lehetne bánni... A szimpátiát nem kell bánni...
Érzem a zavarát, és a pillantása elárulja, az a három lány az oka, akik néhány méterrel odébb sugdolóznak. Nem miattuk érintem meg, de a bókom miattuk szól. Akarom, hogy tudja, ő a legszebb minden más lány közül. És ez az igazság. Pillanatnyilag sajnálom, hogy nem ismerem már ősidők óta, hogy nem tehetek érte többet, mint hogy most a támasza vagyok, kísérője egy koncerten...
Bort kér, és míg arra várunk, beszélgetni kezdek vele, hogy visszakapjam azt a lányt, aki a szünet előtt volt. Könnyed kérdéseket teszek fel neki, és a válasza elakad. Egyetlen szó, és tudni vélem, mire gondolt. Hangyaérzés szalad végig a mellkasomon, megbizserget, rá nézek. Lesüti a szemét.
- Köszönöm, remekül... -(szórakozom)- érzem magam. És te édes vagy, számomra is- mondom egyszerűen, és ahogy kimondom, kicsit megszorítom a kezét. Hogyan mondhat ilyet, megkeseríti az estém? Nem ő az oka a gondjaimnak. Legalábbis nem úgy... Jaj.
- Őszinte embernek vallom magam. Ha kellemetlen valami, úgyis mondani fogom. Vagy tenni ellene...- teszem hozzá halkabban, de nem azért, hogy ne hallja.
Szabadkozni kezd, és szavai hallatán kissé elnevetem magam. Sosem hittem volna, hogy a zavarodottság ilyen mértékét tanúsítja majd valaki velem szemben, és nem értem igazán az okát, de határozottan reagálok:
- Hacsak nem jártál plasztikai sebésznél, garantált, hogy lány vagy!- halkan nevetgélek.
A humor talán megint segít ellazítani. Most megint ott tartunk (talán egy kicsit előrébb), mint egy órája az aulában, amikor arra kértem, bízzon bennem. Hogy már tudom, mit fogok tenni - és úgy hiszem, helyes döntést hoztam- magabiztosabbá tesz. Sem többet nem adok neki, mint eddig, sem kevesebbet magamból, csak amennyire igénye van; és megértem, ha úgy gondolja, elszaladt velünk a ló. A zene varázslatos, lehet, hogy valóban csak én éreztem többet.
A pultban egy fiatal fiú áll, kérdőn néz ránk, mit szeretnénk, és a fehér bort még pontosítani kell: száraz legyen vagy éppen édes, tisztán vagy szódával..., de már az italainkkal a kezünkben sétálunk arrébb, hogy magunkat a szőlőlé erejével frissítsük fel. Nem kerüli el a figyelmem, hogy az ő szeme is megakad Eleonore-n.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 16:40

A mosdóban elöntött a kétség, bár magamnak sem tudom megmagyarázni miért. Próbálom lerázni magamról, de csak nem sikerül. Pedig igazán nincs okom aggodalmaskodni… Semmiben nem változott. Ugyanolyan visszafogott, kedves, bókol. Kérdezősködik, nyilván érzi, hogy bezárkóztam. Értékelem, hogy próbálja oldani a feszültséget, komolyan. Próbálok könnyedén válaszolgatni, csevegni, de a szorító érzés még mindig ott van. Vasmarokkal tartja a gyomromat és kúszik felfelé; szívem hevesen ver, torkom kiszárad. Ó, ugyan mennyi van még abból a sorból?
Édesnek tart. Ebbe az egy szóba kapaszkodom, amikor megpróbálom elhessegetni a rossz érzéseimet. Sikerül kipréselnem egy őszinte mosolyt magamból, amikor megnyugtat, hogy nem okozok neki kellemetlenségeket; megnyugtató, szinte megkönnyebbültem. Ez zavart volna? Ugyan már…
Rémülten nézek rá, amikor olyan is kiszalad a számon, amit nem akartam hangosan kimondani, de hamar elmúlik az ijedségem; egyetlen vicces mondattal félresöpri a problémát. Többször is elszólhatnám magam, jó érzés megnevettetni. Még akkor is, ha rajtam nevet. Neki elnézem azt, amit máskor kegyetlenül megbüntetek.
Na, jó, elég volt. Ennyi. Elegem van ebből a nyomorult gyomorgörcsből. Nincs más hátra, mint tiszta vizet önteni a pohárba! De hogyan kezdjek hozzá? Hogy lehet diszkréten rákérdezni ilyenre? Majd a bor… Majd az segít megoldani ezt a Nobel-díjas problémát. Végre mi kerülünk sorra, és a pultos srác kedvesen mosolyogva kérdezi, mit is szeretnénk. Száraz fehér bort kérek, tisztán. Biztos nem fogom hígítani szódával. Az a lényeg, hogy kicsit a fejembe szálljon, vagy nem?
Hűvösen simul a kezembe a boros pohár, oldalán pára gyöngyözik. Komoly, hogy a pultos srác megnézett? Mennyire lehet durva a dekoltázsom? Önbizalmam kissé feljebb mászik a béka segge alól és ezt kihasználva felmosolygok Joshuara. Odébb sétálunk és érzem, hogy meg kell törnöm ezt a kínos csöndet.
- Köszönöm! – megemelem a poharam felé és igyekszem lazítani, háttérbe szorítani az agyamban sikoltozó hangot, ami arra utasít, hogy fussak, meneküljek minél messzebb, mielőtt még komoly bajom esne. – Köszönöm a jegyet, a remek estét, a bort és azt, hogy megismerhettelek.
Koccintunk, és ahogy ilyenkor illik, a szemébe nézek. Mélyen. Próbálok olvasni a gyönyörű, kék szemeiben. Vajon mit gondolhat? Mit gondolhat rólam, az estéről, az egészről?
- Ha már még egy jó darabig egymás mellett fogunk ülni… - kortyolok a borból. Erős, de nem bánom. – Mesélj egy kicsit magadról.
Na, tessék. Egy korty bor, és már minden megy is, mint a karikacsapás. Kíváncsian, szinte már kihívóan nézek rá, fürkészem az arcát poharam fölött. Erre a kérdésre nagyon sokféle válasz van, és én majd meghalok, hogy tudjam, mit fog mondani.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 18:37

Valami változott, míg a mosdóban volt, és én szeretném visszakapni azt a lányt, akivel korábban találkoztam. A kezemet megfogta. Jó jelnek vélem. Kicsit pironkodik, ami korábban nem tűnt fel. Mi zavarja? A három nyegle, kuncogó lány? Mindegyik elbújhat mögötte, bármilyen csinosan is legyenek öltözve.
Vagyok, aki voltam... Kedvességgel és humorral próbálom újra kicsalogatni őt a csigaházából, és amikor a bor a kezünkbe kerül, ő úgy szónokol, mintha búcsúzkodna...
- Még nincs vége... ugye?- nézek rá kérdőn, mert eszembe jut, mi van, ha mégis tolakodónak érez, bármennyire is visszafogottnak érzem magam. Nem, most nem tudok eligazodni rajta. Koccintok vele, de most nem érzek mást, csak jeges rémületet.
Aztán a szemeimbe mélyed a tekintete, és egyszerre önt el nyugalom, öröm és izgatottság, ahogy a szavait meghallom. Velem marad... Nem akar elmenni... Ismerni szeretne. Nem veszi le rólam a szemét. Mintha azt feltételezné, hogy titkolok valamit.
Leesik. Esküszöm, leesik. Feltételezi, hogy barátnőm van, talán ezek a csajok mondtak neki valamit... Teljesen mindegy. És talán nem igaz? Barátnőm van, én mégis udvarlok neki, játékra hívom, megfogom a kezét, bókolok neki... (Fantáziálok róla...)
- Az apámat nem ismerem, az anyám gyerekkoromban elhagyott, a nagyszüleimmel nőttem fel, de ők már meghaltak. Fél éve élek Los Angelesben, újságkihordásból élek, de nem onnan kívánok nyugdíjba menni... és van egy barátnőm- mondom neki, és úgy érzem, füstbe ment a tervem, hogy előadjam neki, mit kérek a jegyért cserébe. Örülhetek, ha nem önti a képembe a bort.
Mintha hirtelen megfagyott volna a levegő. Nem is mozog. Áll minden. Filmekben ilyenkor a háttér elmosódik, minden elhalványul, lényegtelenné válik. Csak mi állunk ott, egymással szemben, élesen, kezünkben a borospohárral, lépésnyi távolságra egymástól (talán még annyira sem)... Most mi lesz?
Nem merem megérinteni. Tudom, hogy fel kell dolgoznia a hallottakat. De kérdem én... történt bármi is, amivel megbántottam?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 19:22

Egyetlen egy korty bor. Ennyi kellett hozzá, hogy a fejemben visítozó hangot figyelmen kívül tudjam hagyni, és egy normális mondatot össze tudjak hozni. Így visszagondolva tényleg búcsúnak hangzott, bár hogy őszinte legyek, megfordult a fejemben, hogy nem kéne visszaülnünk a terembe…
- Nem tudom. Szerinted vége van? – egy újabb korty bor után visszatér a bátorságom. Kacéran mosolygok rá, félre billentem a fejem és finoman végigsimítok alsóajkamon a pohárral.
Kissé riadtnak tűnik. Talán attól fél, hogy hazamegyek? Nem, ha el is mennék a koncert második feléről, tuti, hogy nem egyedül mennék. Ne is reménykedj, kisapám, hogy eleresztelek!
Röviden elmondja élettörténetét. Fél éve LA-ben… Ha előbb jön, már biztos kiszúrtam volna - mondjon bárki bármit, nem olyan nagy ez a város. Újságkihordás… Már épp megkérdezném, hogy miért nem tanul valamit, vagy nem lenne-e kedve modellkedni, van még néhány hasznos ismerősöm és bolondulnának érte a divattervezők – magas, sportos, gyönyörű a szeme és fantasztikus a teste (legalábbis azt hiszem…) – és ekkor bedobja a bombát. Tudtam! Annyira tudtam, hogy pofára fogok esni! Mindig ez van. Megtetszik valaki, van kémia, húzzuk egymás agyát, kezdek reménykedni valamiben és akkor kiderül, hogy barátnője/felesége, ne adja Isten, pasija van, vagy hogy nem vonzódik hozzám, mert csak a haverjának tart. Sziszegő hangot adok ki, ahogy hirtelen beszívom a levegőt. Hatalmas önkontrollra van szükségem, hogy ne lépjek egyet… kettőt hátra, hogy ne fakadjak sírva, hogy ne rohanjak el és füttyentsek magamnak egy taxit… Hogy mindezek helyett csak egy kedves mosolyt erőltessek az arcomra, ami azt üzeni: „Oké, semmi gond, hiszen nem történt semmi és hát miért is ne lenne barátnőd, amikor ilyen fantasztikusan nézel ki?” De akkor miért egyedül jött? Hogyhogy a nő nincs itt? Talán nem szereti ezt a fajta zenét?
- És… - megköszörülöm a torkom, mert a hír hallatán, hogy hiába reménykedtem, kiszáradt a szám – És hogy hogy Ő nincs itt?
Újabb kortyot iszom a borból. Kellemetlenül égeti a kiszáradt torkom az erős ital. Fojtogat a köhögés, de sikeresen visszafojtom, és igyekszem kordában tartani arcizmaimat, hogy ne lássa, mennyire felzaklat ez a hír. Hiszen semmi sem történt. Mégis miből gondoltam azt, hogy lehet köztünk bármi? Jó, oké, fogtuk és simogattuk egymás kezét, de hát ezek nem olyan nagy dolgok, vagy igen? Az, hogy csipkelődünk, hogy kétértelmű dolgokat mondunk egymásnak, hogy húzzuk egymás agyát, belefér, nem? Nem történt köztünk semmi, ami megcsalásnak számítana – legalábbis a valóságban. Azt hagyjuk, hogy a fejemben milyen képeket láttam…
De miért csinálja ezt? Miért hagyja, hogy én ezt csináljam vele? Miért nem állít le? Miért nem állított le már az elején? Jézusom, ezek után egész más lesz minden. Viszont innentől kezdve bátran szabadjára ereszthetem csípős nyelvemet, hiszen barátnője van, és ha ezt így meg is mondta, akkor nem fogja elhagyni. Bár elhagyná… De nem vagyok már kislány, nem fogok ettől megijedni, és nem fogom visszafogni magam! Még akkor sem, ha sírva menekülnék. Kemény vagyok. Annyiszor kellett már keménynek lennem, miért esne ez most nehezemre?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 20:03

Érezhetően változik meg a hangulat közöttünk, amikor a mosdó után újra találkozunk. Úgy tűnik, ahogy én, gondolkodott ő is, csak más eredményre jutott. Bár először úgy tűnik, sikerül oldanom benne a feszültséget, amikor a borral a kezében beszédet mond, meghűl bennem a vér. Mintha búcsúzkodna.
- Ne viccelj...- kérem tőle szelíden. Mintha egyetlen korty bor a fejébe szállt volna. Mi a baja? Nem értem... Az előbb még azt mondta, jól érezte magát, jól érzi magát, és ugyanezt mondtam én is. Olyan édes volt! Mi változott meg?
Összeakad a tekintetünk, és olyan fürkésző, olyan mohó az a szempár! Egyetlen ártatlan kérdést tesz fel, és én tudom, mire kíváncsi. Elüthetném az egészet, hogy nincs annyi időnk, hogy meséljek magamról, de ez -ebben a pattanásig feszült helyzetben- nem lenne tisztességes, mert pontosan tudom, mire kíváncsi. És a válasza engem igazol. Semmi más nem érdekli, csak ő. A barátnőm. Nem tudhatom, milyen érzések kavarognak benne, de bárhogy titkolja, látom, hogy csalódott. Magamat vádolom. Valamit elhibáztam. De mivel nem mondtunk ki semmit, védekezni sem lenne helyes.
- Nem ért rá- mondom egyszerűen, az igazságnak megfelelően. Számít, hogy csak néhány hete találkoztunk? Hogy nem mélyült el a kapcsolatunk, ahogy nő és férfi között szokás? Hogy még csak nem is nagyon ismerjük egymást? Semmit nem számít.
Az számít, miket gondoltam, amikor megérintette a kezem, amikor simogatni kezdett, amikor nem tudtam ellenállni és visszasimogattam, vagy az, amikor elképzeltem, hogy az "alvós mackóm" lesz, bármit jelentsen is ez valójában. Ez számít. Mert gondolatban megcsaltam Heilyt, és erről beszélnem kell majd vele. Akkor is, ha soha többé nem látom Eleonore-t.
Finoman vibrál az arca, ahogy újabb kortyot iszik, és nem tudom, a könnyeit fojtja-e vissza vagy a kacagását. Egyik sem lenne jó. Próbálom kitalálni, mi járhat most a fejében, miket gondolhat rólam. A
tervem már úgyis kudarcot vallott. Semmit sincs jogom kérni tőle a jegyért cserébe, az egész estét elrontottam, nemhogy holnap nem lesz folytatás, de ma este sem, sehogyan, sem itt, sem máshol.
Csengőszó töri meg a csendünket. Újra életre kel a környezet. Még mindig el vagyok veszve a szemeiben. Leteszem a boromat, amiből talán csak egy kortynyit ittam, aztán felé nyújtom a karomat.
- Mehetünk?- kérdezem. Nem feltétlenül kell elviselnie a társaságomat. Ülhet két székkel arrébb, ha akar. De talán van még rá remény, hogy megmentsük az estét. Egymást.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 23:03

Feszült a hangulat, olyanok vagyunk, mint két mágnes; eddig vonzottuk egymást két ellentétes pólusunkkal, de mivel én egy eddig ismeretlen okból beparáztam, most két azonos pólussal próbálunk egymás felé közeledni. Tudjátok milyen az… Folyamatosan egymás mellé csúszunk, ahelyett, hogy egymás karjaiba omlanánk…
Csalódott vagyok… Nem érti, azt hiszi, szerintem vége van az estének… Pedig dehogy van vége! Most kezdődik csak igazán! Hiszen ha felhőtlen lenne a kapcsolata… Nem, ez nem is jó szó… Szóval, ha iszonyatosan szerelmes lenne abba a lányba, akkor nem viselkedne így. Nem engedné, hogy kikezdjek vele, nem bókolna… Vagy igen? Bókolna csak azért, hogy ne alázzon meg? Nem, nem hiszem, nem tűnik olyan típusnak… Ráadásul ő maga mondta, hogy őszinte… Vagy csak úgy mondta? Jézusom, már megint ezek a rohadt kérdések! Komolyan gondoltam, hogy jól érzem vele magam, csak kezdem úgy érezni, hogy egyik vállamon a kisördög, a másikon a kisangyal ül és két teljesen különböző dologról magyaráznak. Tisztára, mint valami hülye rajzfilmben… Már csak a csiripelő kanárik hiányoznak, ahogy repkednek a fejem körül.
A barátnője nincs itt, mert nem ért rá. Ha ilyen pasim lenne, semmilyen program nem akadályozhatna meg, hogy ne vele töltsem az estéimet. Vajon mióta vannak együtt? Két lehetőség van – szerintem. Az első, hogy már ezer éve együtt vannak, és már kialudt a láng, épp hogy csak parázslik – ebben az esetben nehezebb dolgom van. A másik, hogy nincsenek együtt régóta, talán még csak randizgatnak, de akkor meg milyen kapcsolat lesz ebből, ha már az elején sincs rózsaszín köd?
A rohadt életbe! Miért kell nekem mindig ilyen bonyolult pasikat kifognom? Miért nem tudok olyan pasikba belezúgni, akik egyszerűek, mint a satu? Akik csak szimplán rajonganak értem és bármit megtennének azért, hogy csak hozzájuk szóljak. Ja, hogy azért, mert nem izgatnak? Mert nincs bennük kihívás? Ó, hogyne, mert Elee O’Harának nem kell a könnyű préda… Az az átkozott, makacs ír vérem…
Gyorsan végigpörgetem az emlékeket, amik a sötétben történtek; akkor úgy éreztem, hatással vagyok rá. Bízom benne, hogy nem éreztem rosszul és elhatározom, hogy amikor belépek az oldalán a terembe, a büfében hagyom a kétségeimet. Egy próbát megér, semmit sem veszíthetek, csak az önbecsülésemet.
Megszólal a csengő, és erősen elgondolkozom rajta, hogy egy hajtásra kiiszom a maradék boromat, de nem akarok berúgni, arról nem is beszélve, hogy mit gondolna rólam… Nyújtja a karját, hogy bevezessen a terembe, de nem fogadom el. Helyette mellé lépek és karomat a derekára fektetem. Ha nem tetszik neki, legfeljebb kilép oldalra. De dönthet úgy is, hogy ő is átkarolja a derekamat és így egymáshoz simulva vonulhatunk be a terembe. Nála van a labda, és egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy meg mertem ezt lépni. Persze szívem vadul zakatol, várom, mit fog reagálni, de már nincs mit tenni… Én átléptem a korlátaimat, kiléptem a komfort zónámból. Ha úgy vesszük, beléptem az övébe.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 23:26

Azt hittem, csak nekem vannak nehézségeim. Hogy egyedül vagyok a problémámmal, hogy csak nekem kell küzdenem, amikor egyedül vagyok. Küzdeni, magammal, a gondolataimmal, a vágyaimmal. Mert vágyak ébredtek bennem ez iránt az idegen lány után, és ez nem helyes, ha valaki mást szeretek. Szeretni, hűnek lenni... Kihez? Próbálom a lehetetlent, olyan megoldást keresni, ami mindenkinek jó. Van ilyen?
Nem tudom, Eleonore-t milyen érzések hajtják. Nem tudom, van-e valakije, vagy alapjáraton ilyen kedves mindenkivel (remélem, hogy azért nem teljesen!). Komoly elhatározással várom, de valamiképp borul a bili, amikor olyan kérdést tesz fel, ami a dolgok elébe megy. Látom, hogy nem örül, amikor kimondom, barátnőm van, de nem csinál jelenetet. Még egy kérdés, még egy válasz, rá vonatkozóan, és többet nem tudunk beszélni a dologról, mert visszacsöngetnek az előadásra, és vagy lemaradunk róla, vagy most ezt a témát befejezzük.
Utóbbit szeretném. Aztán azt, bárcsak ki sem jöttünk volna. A karom nyújtom neki, hogy mint először, lovagiasan be tudjam vezetni a helyünkre, de ő egy merész húzással átöleli a derekam. Meglep vele. Olyan üzenetet áraszt, hogy birtokolni akar; ennek a kívánságának azonban most nem tehetek eleget. A kezem a hátam mögött a kezére vezetem, finoman megfogom, és -ha engedi- az ujjaira kulcsolom a kezem, majd a kezét a testem és a karom közé vezetem.
- Kérlek...- súgom neki szelíden, és a másik kezemmel is megérintem a kézfejét. Ha továbbra is velem tart, bevezetem a helyére. Megvárom, míg leül, és én is leülök. Remélem, nem változtatott széket. Én mindenképpen a sajátomba ülök vissza.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szer. Máj. 28 2014, 23:59

Idegességem hol jön, hol megy, Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék… Az ember sosem felejti el, milyen volt először szerelmesnek lenni. Én sem felejtettem el. Akkor hasonlót éltem át, de ez most nem szerelem. Tudna az lenni, de egyelőre puszta vágy. Az emberek gyakran gondolják úgy, hogy a nőknek szükségük van a szerelemre ahhoz, hogy lefeküdjenek valakivel, míg a férfiaknak megy érzelmek nélkül is. Na, hogy ez mekkora kamu duma! Jó, van benne igazság… Ha egy kicsit átszabjuk a mondatot, még igaz is lehet. Például: A szüzesség elvesztéséhez a nőknek szükségük van a szerelemre, míg a férfiaknak nem feltétlenül. Ezt csak azért mondom, mert nem tudhatom biztosra… Én halálosan szerelmes voltam, amikor elvesztettem a szüzességemet. A pasi egy utolsó mocskos féreg volt, aki képes volt fél évig hitegetni, hogy ezt megtegyem. Az ember lánya utólag mindig okos… Azóta nem voltam szerelmes… Ma estig azt hittem, már sosem leszek képes igazán szeretni. De ez a srác… Joshua megmozdított bennem valamit, amiről már régóta azt hittem, végleg elveszett. Most csikorogva-nyikorogva megmozdult, ha kissé berozsdásodva is. Persze lehet, hogy csak a másfél évnyi kalandozás és kicsapongó élet okozza a tüneteket, ennyi időt töltöttem komoly kapcsolat nélkül… Ráuntam a kalandokra, de persze megint olyan horogra akadtam, amin már lóg egy szerencsétlen halacska. A különbség most az, hogy ezen a horgon úgy tűnt, van még hely.
Minden bátorságomat összeszedve hozzá bújok, de nem tetszik neki az ötlet. Hátranyúl, és ujjait összefűzi az enyémekkel. Másképp dobban a szívem, mint amikor először tette ezt. Most nem a boldogságtól ugrál, hanem a csalódottságtól. Mintha kést döfnének belém, a szívem közepébe. Egyetlen szót súg, és ezzel még meg is csavarja a kést a mellkasomban; kérlek? Ez most komoly? Akkor már jobb lett volna, ha egyszerűen ellép és hagyja, hogy karom tehetetlenül testem mellé hulljon… Ez így olyan, mintha tetszene neki az ötlet, de ne tartaná helyesnek. Legszívesebben a szememet forgatnám és levetném magam egy tíz méteres szikláról. Akár egyszerre, akár ebben a sorendben… Helyette csak bocsánatkérően mosolygok.
- Ne haragudj, a bor… egy kicsit a fejembe szállhatott. – Komolyan? Tényleg? A bor? Atyaisten, Elee… Ennél csúnyábban még sosem aláztad meg magad, gratulálok! Még sincs erőm kihúzni kezéből a kezemet. Próbálok lazán, fesztelenül lépkedni mellette, kíváncsi vagyok, kívülről milyennek látszódom…
Bevezet a terembe, és leülünk a korábbi helyeinkre. Érzem, hogy merevebben ülök, mint szeretnék. Táskám hosszú pántját átvetettem a vállamon a szünetben, és most sem veszem le. Kendőmet az ölembe dobom és imádkozom, hogy minél előbb lekapcsolják a fényeket. Szükségem van a sötétségre. Kezünk összefonódva fekszik a karfán. Hirtelen ötlettől vezérelve felé fordulok: - Akkor most folytatjuk a játékot, vagy már elvesztünk? – próbálok mellé kedvesen mosolyogni, bár rendkívül zavar, hogy mi a frásznak fogjuk egymás kezét, mint valami elmebajos romantikus szerelmespár, ha nem lesz köztünk semmi. Hiszen ezek szerint nem lesz, bármennyire is szeretnék vele újabb és újabb találkozókat összehozni, mindent elszúrtam.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Csüt. Máj. 29 2014, 00:50

Meglep, amikor arra kér, meséljek magamról, de ráérzek, mire kíváncsi igazán. Talán nem érdekelné, ha közömbös lenne irántam, de ebbe így nem merek belegondolni. Az én fantáziám már úgyis legyártott néhány forgatókönyvet, ami a jövőre vonatkozik, pedig akkor még bent ültün a sötétben.
Oda akarok visszamenni. Mintha a hely, a székeink, a sötét, a zene megoldást nyújthatnának valamire, amit idekint nem sikerült megoldani. Szeretném, ha megint belém karolna, de ő ennél többet szeretne. A mozdulata pedig akár hízelgő is lehetne. Nem csak a bizalmát árulja el, hanem a szándékát is: akar engem. Nem tudok kiigazodni rajta. Valódi rejtély nekem ez a lány, végletek asszonya.
Ölelési szándékát elhárítom, de a kezét ne akarom elengedni. Finoman figyelmeztetem, véletlenül se sértsem meg; végül is nem követett el bűnt, hibát, csak én vagyok ódivatú. Ölében marad a táskája és a sálát is oda ejti, amikor leül (mellém), az eredeti helyére.
Várom a sötétséget, várom a zenét, várom az újabb varázslatot, de ő megtöri a csendet, és hangja pattanásig feszült, türelmetlen, ideges. A játékról kérdez, és benne rólunk: velünk mi lesz?
- Nem szeretnélek elveszíteni...- mondom neki, és a folytatást most vissza nyelem, mert nem szeretem a drámát: de még nem vagy az enyém, és én sem a tied...
Az jut eszembe, amit a mosdóban találtam ki. Jó ötletnek tűnt. Időt adhattam volna magunknak: neki és magamnak, hogy eldönthessük, vágy ez csak, önmagában, vagy több annál. Érzem, hogy felgyorsulnak az események. Nincs idő, dönteni kell, itt és most. Csak így lehetek tisztességes. Csak így nézhetek tükörbe holnap is, és holnapután is.
- A játékot te nyerted, kérhetsz tőlem valamit...- súgom már inkább a füléhez hajolva, mert ismét sötétség lep be minket, és csend. Néma csend. Még senki nem tapsol, hisz a színpad üres.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Csüt. Máj. 29 2014, 11:50

Nem vagyok gondolatolvasó – bár az lennék! – így nem tudhatom, mire gondol, amikor kissé meglepetten néz rám kérdésem hatására. Vajon tudja, hogy az utolsó mondata volt az egyetlen, ami igazán érdekelt? Na, jó, ez így, ebben a formában nem igaz. Persze, ki akartam deríteni, hogy van-e barátnője, de tulajdonképpen minden érdekel, ami vele kapcsolatos. Ha több időnk lenne, biztos rákérdeznék, milyen volt a nagyszüleivel élni. Én sosem ismertem anyám szüleit, Apa nem engedte, hogy találkozzam velük…
Átkarolom, de nem tart sokáig, nem engedi. Ahogy rám néz… Sírni volna kedvem. Szemében ugyanolyan fájdalom ragyog, amilyet én is érzek. Vajon miért? Azért mert félreértettem valamit, és ez most rosszul esik neki? Vagy azért, mert ugyanazt érzi, amit én, de az agya erősebb a szívénél? Istenem, bár tudnék olvasni a gondolataiban! Mindketten a gondolatainkba merülünk, ahogy leülünk a helyünkre. Mert ez innentől kezdve a MI helyünk. Agyam vészes sebességgel kattog, csodálom, hogy még nem gyulladt ki a fejem a gondolatok szélsebes száguldozásától. A játékról kérdezem, szándékosan kettőnk ügyére vetítve. Feszülten várom a választ, érzem, ahogy állkapcsomat úgy szorítom össze, mintha az éltem múlna rajta. Bizonyos értelemben igaz is… Jaj, nyugi, nem fogom megöngyilkolászni magam!
Nem szeretne elveszíteni… Szívem egy pillanatra megkergül, érzem, mosolygok, de miért is? Hiszen az imént elég látványosan kimutatta, hogy nem vagyok az övé, illetve de, én már az övé vagyok, csak még nem tudja. Viszont Ő még nem az enyém…
Sötétség borul a teremre és ő hozzám hajol. Súg valamit a fülembe, amitől kaján vigyor önti el az arcomat. Még szerencse, hogy nem látja. Kérhetek tőle valamit. Na, szép. Nem tudja, mire vállalkozott!
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – súgom vissza, mert úgy érzem, muszáj megkérdeznem. Ha döntetlenre hivatkozna – ami igaz is volna – akkor az egészet megúszná. Ha kinyilvánítaná a saját győzelmét, nem örülnék, de megérteném, hogy kontroll alatt akarja tartani a helyzetet. Bármit kérne, belemennék. Kivéve, hogy ne találkozzunk többet. Az ellen csúnyán lázadnék! De így nekem adja a kezdeményezés lehetőségét, és én nem fogom visszafogni magam!
Azonban kénytelen leszek a koncert második fele alatt kitalálni valamit, mert ebben a pillanatban visszatértek a zenészek és a közönség ismét tombol…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Csüt. Máj. 29 2014, 15:36

Mintha jeges kéz markolná a szívemet. Figyelem ezt a lányt, és szeretnék a fejébe látni. Vajon... Attól tartok, hiába lenne minden szó. Nem akarok mentegetőzni, miért is tenném? Azt mondják, nincsenek véletlenek, semmi sincs ok nélkül. Lehet, nekem ő kell hozzá, hogy kiderüljön, mit érzek valójában Heily iránt. Elég erős-e az a ház, amit szerelemnek hívtunk, vagy az első vihar képes felkapni és elsodorni? Mert Eleonore nem csak tavaszi szél, nem lágy szellő, ami kellemesen simogatja az ember arcát egy meglepően meleg márciusi napon.
Ez a lány "alattomosabban" lépett az életembe. Verőfényes nap volt (inkább este), és felhőtlen az ég, aztán úgy csapott le rám, mint valami forgószél, és egyre gyorsabban, egyre nagyobb erővel sodort magával. Gyenge vagyok és tehetetlen vele szemben, az erejével szemben, szív magához, mint a vákuum. Mekkora esélye van, hogy még egyszer megtörténhet ez az ember életében? Nem kockáztathatok. Pengeélen táncolok, ahogy próbálok egyensúlyt tartani múlt és jelen, jelen és jövő között, mert még mindig nem tudom, hogyan végződik ez a vihar. Vajon, ha erősen kapaszkodom a kerítésbe, a ház kilincsébe, bármibe, átvészelem ezt? Vagy felébredek, és rájövök, csak álmodtam?
Még mindig azt hiszem, van esélyem... De aztán, a koncertteremben feltesz egy kérdést, és tudom, nincs idő. Ha a kerítésbe kapaszkodva nem engedem magam sodortatni a széllel, lemaradok róla. Ez a szél már nem kap fel még egyszer, nem visz magával, nekem pedig tetszett az ereje...
A póker jut eszembe, és megint merítek belőle. Ismernem kell, milyen játékot játszik, sajnos, ki kell ugratnom a nyulat a bokorból, ha szabad így fogalmaznom, és -bár elmondom neki, nem akarom őt elveszíteni-, azt mondom, a játékot ő nyerte, és kérhet valamit. Ahelyett, hogy azonnal rávágna valamit (és lényegtelen, hogy mi lenne az), visszakérdez, biztos vagyok-e benne. Bár nem egészen értem, a kérdése mire vonatkozik: arra-e, hogy ő kívánhat, vagy valóban felkészült vagyok-e arra, hogy vajon mit kívánhat; bólintok.
Óriási mázlija van... Megjönnek a zenészek, felpattan a közönség, hatalmas ováció zúg végig a termen... és időt nyer. Azt hiszem, ennek így kellett lennie. Mint az epizód a mosdóban, ez most újra egy lélegzetvételnyi lehetőség, hogy döntését átgondolja, és ne elhamarkodottan mondja ki az első dolgot, ami az eszébe jut. Remélem, helyesen él az idejével. Sok múlik ezen.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Csüt. Máj. 29 2014, 16:27

Nyertem. Legalábbis szerinte. Én nem érzem győzelemnek, de értékelem, hogy átengedi nekem a dobogó legfelső fokát. Azonban nem érzem azt a felemelő érzést, amit a győzelmeim után szoktam érezni… A biztonság kedvéért rákérdezek, hogy átgondolta-e. Vajon sejti, hogy most mibe ugrott bele? Nem hinném… Őszintén szólva egy fergeteges, erotikus éjszakát szerettem volna kérni az elején, de meggondoltam magam. Fogja a kezem, és bőröm bizsereg, ahol hozzáér, de valami elveszi a perzselő erejét. Valami, ami inkább valaki.
Beültem vele a koncert második felére, mert azt hittem menni fog. Azt hittem, a sötétség és a zene majd visszarepít oda, ahol a szünet előtt jártunk. Komolyan reménykedtem benne, hogy kint tudom hagyni a kétségeimet, de azzal nem számoltam, hogy ő ugyanúgy fog tekinteni rám, mint arra az indokolatlanul bizonytalan csajra, aki a szünetben voltam.
Fogja a kezem és csak a taps erejéig enged el, de egyre feszültebb vagyok. Mikor belekezdenek a második számba a szünet után, kihúzom a kezemet a kezéből, és a táskámban kezdek matatni. Egy tollat, egy papírt, vagy valamit kerestem, de semmit nem találtam. Már kezdtem volna feladni, amikor az ujjaim megakadtak egy névjegykártyán. Összeráncoltam a homlokom, csodálkoztam, mit kereshet ebben a táskámban, de ahogy végigsimítottam ujjammal a dombornyomáson, tudtam, hogy az enyém. Megvártam a dal végét, és mivel a tömeg a szünet után sokkal felszabadultabb és minden dal végén állva tombolnak, ezt az őrületet kihasználva a kezébe csempészem a papír fecnit, a füléhez hajolok és igyekszem a tömeget túlsuttogni: - Ne haragudj. – bocsánatkérően nézek rá, majd a méltatlankodó közönséggel mit sem törődve kisietek a sorból, ki a teremből.
Becsukódik mögöttem az ajtó és én nekidöntöm a hátam. Egyik felem azt kívánja, hogy jöjjön utánam, a másik pedig azt, hogy maradjon bent és élvezze a zenét. Én már nem tudtam élvezni, mert saját magammal sem voltam kibékülve, hát még a helyzettel! Őszintén remélem, hogy nem fogja kihajítani az első kukába a névjegykártyámat, amin a számom van. Régi darab, még abból az időből, amikor edzősködtem, de a számom sosem változott. Nagyon remélem, hogy kíváncsi rám a továbbiakban is. Ha nem hív… Nos, akkor sírok pár napot, átkozom magam egy keveset, aztán továbblépek.
Szememet szúrják a könnyek, de megemberelem magam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbőgjem magam azért, mert hülye vagyok. Azért, mert Joshua megmozdított bennem valamit, még nem akaszkodhatok rá. Ha ő nem akar jobban megismerni, akkor nincs értelme kepesztenem. Viszont álszent dolognak tartottam volna, ha mellette maradok és nagyon kínos lett volna a búcsúzás. Persze önző dolog volt kijönnöm, hiszen ez csak számomra könnyítette meg a helyzetet, de képtelen voltam mellette ülni. Ez van. Elenore O’Hara bemutatkozott. Ismét. Gratuálok, Elee!
Veszek néhány mély levegőt, majd lassan a kijárat felé indulok. Lesz, ami lesz, már nincs visszaút.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Csüt. Máj. 29 2014, 17:19

Bár úgy hiszem, tudnék olyan döntést hozni, ami segíthet abban, hogyan tovább, az események a mosdóbeli kitérő után felgyorsulnak, és ezt nem én generálom. Nekem inkább idő kellett volna, Eleonore azonban egyetlen kérdésével felforgat mindent, kényszerít rá, hogy kiterítsem a lapjaimat.
Nem akartam eltitkolni, hogy barátnőm van, de biztos akartam lenni benne, hogy amit érzek, az nem csak egyoldalú. Amikor a sötétben összefonódtak az ujjaink, el tudtam képzelni, hogy vonzódik hozzám. Amikor a derekamra tette a kezét, csak azért fejtettem le, mert úgy éreztem, azonnali válaszra kényszerít, erre pedig nem voltam képes.
Bent a teremben, ismét, hallva a hangját, megértve a kérdését, felgyorsult az idő. Mint a pókerben, amikor gyorsan kell döntést hozni, bedobom-e a lapjaim, vagy kockáztatok... csak ez az életem. Ez nem csak egy játék, nem csak egy játszma. Nem csak pénz a tét.
Kiskapu. Blöff. (Nem állítok valótlant.)
Felnőtt emberek vagyunk. Tisztában van vele, van valakim, de fogalma sincs a kapcsolat természetéről. Lehetőséget adok neki, hogy kihátráljon, visszavonuljon, vagy kinyilvánítsa azt a szándékát, ezután is érdeklem, akar velem találkozni a jövőben is... vagy alvós mackóm akar lenni ma estére... Számtalan megoldás jut eszembe, főleg, amikor megkérdezi, biztos vagyok-e a dologban. Fogalmam sincs, mi jár a fejében, és én sem tudom, mit szeretnék a legjobban... (egyszerre sok mindent, de ez lehetetlen!), de mielőtt válaszolhatna, egérutat nyer.
A kezemben van a keze, amikor vége az első számnak. A második közepe táján azonban kihúzza a kezét az enyémből, és a táskájában kezd matatni. Nem gondolok rosszra. Megható a zene, szívet markoló, még az előadó szemében is könnyek csillannak. A nézőtér halk morajban, érezhető az érzelmi feszültség... vagy csak én élem meg így?
Mindenki felpattan, ahogy az utolsó taktus is elhagyja a húrokat, és állva tombol, hangos ováció tölti be a termet. Én mégis csak Eleonore-ra tudok figyelni. Valamit a kezembe nyom, valamit a fülembe súg, és csak akkor esik le, mit mondhatott (nem hallottam), amikor kifelé araszol az emberek között. lenézek a kezemre. Egy névjegykártya. Az ő neve áll rajta.
Szinte visszahanyatlok a székbe, ahogy elül a taps. Zúg a fejem, szédülök, a mellkasomat mintha szorítaná valami. Nem hallom a zenét, csak a saját szívem vad dübörgését és a gondolataimat. Elgondolkodva forgatom a kezemben a kártyát, amit adott, és a szék karfájának ütögetem a szélét, minden egyes fordításnál.
Idő... Idő... Idő... Időt nyertem. De vajon ez volt Eleonore terve? Ha arra várt volna, hogy utána menjek, nem adott volna névjegykártyát. Azt akarja, hívjam fel. De miért nem maradt velem a koncert végéig? Nem tudhatom mindenre a választ. A döntés pedig az én kezemben van. Ő semmit nem tud rólam. Esélye sem lenne megtalálni... (Naivan el is hiszem, amit bebeszélek magamnak). A szivarzsebembe teszem a névjegykártyáját, és ismét próbálok a muzsika hatása alá kerülni, de Eleonore nélkül már nem ugyanolyan...

//Köszönöm!!! //
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Today at 07:46

Vissza az elejére Go down
 

Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-