Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szomb. Máj. 24 2014, 15:14

Eleonor


Kikapcsolódásra vágytam. Egy olyan helyre, élményre, ami kiüríti az agyam. A portfólió, amit legutóbb bevittem különböző ügynökségekhez, úgy tűnik, jól sikerült, mert egyre-másra kapom a meghívásokat castingokra. Jelenleg éppen három különböző darabra kellene felkészülnöm, de már zsong a fejem a sok szövegtanulástól. Kapóra jön, hogy ma este koncert lesz a városban, ráadásul az egyik ismerősömnek volt is jegye rá. Kimérten közölte, a csaj -akit ő visz- sokat jelent neki, ezért "viselkedjek rendesen". Két jegyet adott, de Heily nem akart velem jönni, én meg nem erőltettem. Gondoltam rá, hogy talán elhívom Annát, de talán nem lett volna okos ötlet.
A szabad jegyemet így a koncert előtt akartam elsózni. Mindig van olyan, aki az utolsó pillanatban dönti el, koncertre akar menni, még akkor is, ha tudja, a dolog szinte esélytelen. Én is menetem már így el... Néha belógtam a tömeggel, máskor féláron kaptam meg a jegyet, annyira meg akart tőle szabadulni valaki. A haverommal megbeszéltük, hogy külön megyünk, a jegyünk úgyis egymás mellé szól, majd odabent találkozunk. Nem volt ellene kifogásom, bár jobban szerettem volna megismerni a barátnőjét még a koncert előtt. Így jártam.
Odamentem a pénztárhoz, hogy megkérdezzem, érdeklődtek-e jegy után az utóbbi időben, mert nálam van egy felesleges jegy, ha valakit érdekelne a közelben leszek, és a hölgy máris mosolyogva nézett rám. Azt mondta, csak néhány perce volt itt egy fiatal nő, akit érdekelne a dolog. Azt mondta, itt kell lennie valahol a közelben, de most éppen nem látja, tudnék-e várni egy kicsit, mert biztos benne, hogy vissza fog jönni.
- Várok, nem sietek sehova- mondom nyugodtan, aztán a képeket kezdem nézni az aulában. Színészek, zenészek, táncosok fényképei, csoportképei. Némelyik képet kritikus szemmel nézem. Az enyém között van olyan, ami mérföldekkel jobb itt jónéhánynál, szerénytelenül mondom.
Egyébként elegánsan vagyok felöltözve. Fehér hosszú ujjú ing, szürke mellény, és hozzá tartozó nadrág, fekete cipő van rajtam. Frissen vagyok borotválva, a hajam lazán lóg a homlokomba, nem zseléztem le. Jobban szeretem a természetességet. Nem vagyok nyugtalan. Ha nem sikerül elpasszolnom a jegyet, az sem baj.

(A koncert: https://www.youtube.com/watch?v=dfRtPbBFoGg&list=RDaDHxhhB8710&index=10)
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szomb. Máj. 24 2014, 21:25

El akartam szabadulni a tankönyveim mellől. Járom a várost, és kifogásokat gyártok. Aztán, úgy két óra céltalan mászkálás után meglátom a plakátot. Koncert lehetőséget sosem szabad kihagyni – szerintem – még akkor sem, ha nem ismered a bandát. Az órámra pillantok és úgy ítéltem, hogy még talán jegyet is lesz időm szerezni. Mindig vannak jegyüzérek. Igaz, borsos árat szabnak, de most bármit megért volna nekem, ha nem egyedül töltöm az este további részét. Gyalog indulok haza, nem jártam messze a lakástól, már maguktól hazafelé fordultak a lábaim egy ideje.
Egy gyors zuhany után egyszerű, elegáns kis fekete ruhába bújok ezüst flitteres magas sarkúval és a hozzá illő elegáns táskámat is előkeresem. Vállamra levendula lila muszlim kendőt dobok és még belepillantok az előszobában a tükörbe, mielőtt kilépnék a lakásból – rossz szokás. Taxit fogok, mert persze megint órákig öltözködtem és a sofőrt is igyekszem meggyőzni, hogy neki is jobb lesz, ha siet. Végigjártatom a tekintetem a tömegen, majd határozottan utat török a pénztárhoz, de a hölgy sajnálattal közli, hogy nála hiába próbálkozom. „Most komolyan! Hiába rittyentettem ki magam?” – nagyot sóhajtva elindulok, hogy jegyüzért keressek, de mindenhol csak jól öltözött figurákat és szerelmespárokat látok, akik jegyüket szorongatva tolonganak a bejárat felé, mintha attól félnének, hogy valaki kikapja a kezükből a jegyet. Őszintén szólva erősen gondolkodom rajta... Visszaindulok, hogy leszobrozzak a jegypénztár mellett, hátha valaki visszaváltana egyet. Jókor érkezem. Látni még nem látom a srácot, de mintha hallottam volna, hogy van egy fölös jegye. Mire átverekedem magam egy kétajtós szekrény alkatú kopasz csávón – mit keres ez itt? – már senkit nem látok, akit nyugodt szívvel letámadhatnék, hogy „Hé, te akarsz eladni egy jegyet?” Kétségbeesetten nézek a plexi mögött mosolygó nőre és ő készséggel mutat egy fiatal férfira, aki nekem háttal állva nézegeti a falon lógó képeket. Elegánsan sportos, magas fickó. Közelebb lépek és finoman megérintem a vállát.
- Bocsi – ekkor megfordul és egy pillanatra elakad a lélegzetem, de aztán kérdő tekintete láttán összeszedem magam – Neked van egy fölös jegyed?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szomb. Máj. 24 2014, 22:22

Magányosan állok a képeket nézegetve. Isteni csodára várok, vagy arra sem, igazából másnak akarok jót, nem magamnak. A duo, aki koncertezik, komolyzenei hangszereken szólaltat meg könnyűzenét. Érdekes párosítás, de nem első a világtörténelemben. Sokan kíváncsiak rá, és ezzel igazából akkor szembesülök, amikor meglátom a hatalmas tömeget. Már-már arra gondolok, esélyem se lesz, hogy éppen valaki (egyvalaki) keressen magának majd jegyet, amikor finom kéz érinti meg a vállam.
Komoly ábrázattal fordulok meg, aztán kérdőn tekintek rá, mintha nem arra számítanék, hogy a szabad jegyemet akarja. Azt akarja. De mintha kissé zavarban lenne. Tőlem? Miattam? Lehetetlen. Mindkét jegy kellene neki. A kérdése mégis csak egy jegyre vonatkozik. Átnézek a válla fölött, a tömegen keresztül is a pénztárosnő felé nézek, megerősítést várva, ő az a fiatal nő, aki jegyet akart magának. Nem mintha bármi esély is volna rá, hogy egy este, két fiatal nő is keressen magának jegyet. Tiszta bolond vagyok.
- Szép estét...- köszönök hát vissza udvariasan, miután villámgyorsan végiggondoltam a fent leírtakat- Jól sejted, nekem van egy fölösleges jegyem...
Óvatosan mérem végig. Nem akarok tolakodó lenni, és szemtelen sem, de ami azt illeti, meglehetősen csinos lánnyal hozott össze a sorsom. Kifejezetten kedves arca van, és annak ellenére, hogy nem az a tipikusan manöken alkat, összességében mégis nagyon vonzó. Ennek a városnak hatalmas előnye, hogy szép lányokkal van tele. Ha csapodár lennék, hetente udvarolnék más és más lányoknak. Ha jelenleg szabad lenne a szívem, talán most is szerelembe esnék, csupán az egzotikus szépsége miatt.
- Neked kell? - Remélem, nem csalinak küldték ide, és egy kövér, izzadtságtól bűzös férfi (vagy nő) számára akarja felhajtani a jegyet. Őszintén, kinek nem rontaná el a kedvét egy olyan "székszomszéd"? Én nem tudok elvonatkoztatni, legalábbis ilyen tekintetben nem.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szomb. Máj. 24 2014, 22:57

Amikor végigmér, szívem őrült tempót diktál. Remélem csak az én fülemben zakatol úgy a vér, mint egy gőzmozdony, és Ő nem hallja. Iszonyatosan szexi a hangja. A szemében bizonytalanságot látok, a vállam fölött kutakodik. Talán nem rám számított? Vagy csak keres valakit? Ezerszer csináltam már ilyet. Mi több, milliószor szólítottam le idegeneket a legkülönbözőbb indokokkal és most mégis öklömnyire szorul a gyomrom. Attól félek, mellkasom vékony bőre meg-megmozdul szívem heves lüktetésének ritmusára. De hát ki hallott már ilyenről? Ezer meg egy romantikus regény rongyosra olvasása után tudhatnám, hogy amit érzek, azt csak én érzem. Hogy senkinek nincs olyan éles hallása, hogy az én szívverésemet meghallja. Persze, ezen tudásomhoz nyilván hozzájárul, hogy jártas vagyok a biológiában és tisztában vagyok vele, hogy félelmeim alaptalanok. Na, most meg egész másra asszociálok a biológia kapcsán. Mi van velem?
Kérdését alig hallom meg, de aztán leesik, hogy csak az érdekli, hogy saját magamnak veszem-e a jegyet. Miért, kinek venném, de most komolyan? Jó, értem én, hogy ez csak számomra egyértelmű, de felöltöztem volna csak azért így, hogy valaki másnak lepasszoljam a nagy kínnal megszerzett kikapcsolódási lehetőségemet? Egy kis profitért? Na, most meg mi történik velem? Az előbb, még fel akartam falni a szememmel, most meg megsértődök egy egyszerű kérdésen. Komoly problémáim lehetnek…
Azt hiszem, kissé túl sokáig nem válaszoltam. Biztos csak bámultam magam elé, mint egy idióta, miközben ezeken a baromságokon agyaltam.
- Igen, nekem kéne. – kis mérlegelés után még megkérdezem: - Tudnál mondani valamit a koncertről? Igazából csak ki akartam ruccanni, és jó ötletnek tűnt… - érzem, hogy túl sok a szabadkozás, magyarázkodás és minél inkább mosakszom, annál hülyébbnek tűnök. Elhallgatok és az ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy kétségbeesett sóhajt. Őszintén remélem, hogy nem fog sírva menekülni az eladó jegyével együtt előlem, az őrült nő elől, aki csak ki akart ruccanni.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Szomb. Máj. 24 2014, 23:39

Heily nem jött, Annát nem volt bátorságom meghívni (igazából nem is kerestem, mióta otthagyott az asztalnál, a kaszinóban). És most itt egy idegen és szép nő, aki mellettem ülhetne a koncerten. Nem gondolkodom sokat a dolgon, lényegében már eldöntöttem, hogy neki adom a jegyem, hacsak nem valaki más az, aki érdeklődött a pénztárosnál. Mi ennek az esélye? Kevés. De ha így lenne... Nem, nincs így. Különben honnan tudta volna, nálam van szabad jegy?
Gyorsan győzöm meg magam, hogy ő az a fiatal nő, már csak azt kell megtudnom, magának akarja-e a jegyet. Számtalan variáció jut eszembe, kinek hajthatná fel még (apuka, anyuka, gyűlölt unokatestvér, aki éppen a mai este toppant be nem várt vendégként, és hát senki sem maradt volna szívesen otthon, így hát elhozták, hátha szerencséjük lesz... blablabla...). Majdnem felröhögök, olyan sületlen dolgok jutnak eszembe.
A fiatal nő (továbbiakban lány, amíg a nevét el nem árulja) is izgatottnak látszik, és kezdem azt gyanítani, tőlem riadt meg, mert kissé szaporább a légzése. Vagy csak futott? Nem, nem hiszem. Ha a koncert hozta volna lázba, nem kérdezné, miről is van szó. Mert éppen ezt teszi.
- Én is most hallom majd őket először, legalábbis élőben- mondom neki segítőkészen, és halványan elmosolyodom. - Az interneten hallottam és láttam őket, és megtetszett a stílus, illetve az ötlet... Könnyűzenét adnak elő zongorán és nagybőgőn.
Nem tudom, mennyire komoly ez a lány, vagy ugrat, mint ahogy tették már velem néhányan, mert ugyan miért öltözött volna ki ilyen csinosan, ha mondjuk popzenei koncertre számít? Nem szeretnék csalódni.
- A komolyzenét egyébként szereted? Nem kizárt, hogy Beethovent is hallunk majd...
A német zeneszerző hallatán sokak hátán borzongás fut végig, és nem elsősorban az élvezettől. Szerintem elismerésre méltó, hogy süketen is folytatta a munkásságát, és csodás műveket komponált. Komolyzenében ugyan nem vagyok jártas, de pár dolognak utánanéztem, pont emiatt a formáció miatt.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Vas. Máj. 25 2014, 00:25

Ahogy ott álltunk egymással szemben… Két idegen, akik ha kicsit döcögősen is, de csevegnek. Pedig még a nevét sem tudom… De hát miért is mutatkoznánk be? Hiszen csak egy jegyet akarok venni… De már megint olyanon pörgök, aminek semmi jelentősége. Komolyan kezdem azt hinni, hogy az agyamra ment a tanulás. Szánalmas. Nem is tudom, mikor mozdultam ki utoljára. Leszámítva, hogy leszaladtam bevásárolni két tétel között…
Közben elmagyarázza, hogy mit is fogok hallani, és habár már akkor megkönnyebbültem, hogy nem lőttem mellé a ruhaválasztással, amikor ideértem, most még inkább megnyugodtam. Lehetett volna mondjuk annyi eszem, hogy amíg zuhanyozok, meg készülődök rájuk keresek a neten, de hát én már csak ilyen vagyok. Fejest kell ugranom mindenbe, hiszen miért is gondolkodnék?
Könnyű zene komolyzenei hangszereken? Izgalmas, nem mindennapi és kissé ambivalens. Ezt nekem találták ki! Hogy szeretem-e a komolyzenét? Hát, nem hallgatnám minden nap, de ha sokáig nem hallok legalább néhány dallamot, akkor igenis hiányzik. Amúgy sem vagyok az a tuc-tuc párti. Nekem kellenek a lágy dallamok, a klasszikus hangszerelés… Ó, igen, a klasszikussal kevert rock… Na, de ma nem az lesz, már megint szabadon száguldanak a gondolataim. Asszociálok itt jobbra-balra…
Jobb kezemmel végigsimítok bal felkaromon. Kissé lehűlt a levegő, talán nem csak egy kendőt kellett volna hoznom… Vagy csak én érzem így? Az összes vér a mellkasomba tolult, hogy szívem vad táncának szükségleteit kielégítse. Az agyamból is elpárologhatott az összes, mert egy értelmes mondatot sem tudok összehozni.
- Beethoven? A kedvenc zeneszerzőm, bár szívesen hallgatok mást is. Mondjuk Mozart nekem túl… hogy is fogalmazhatnám meg? Túl felkapott, túl sznob… Á, a lényeg az, hogy kissé elszállt magától és én azt elég rosszul viselem. – Na, tessék. Már úgy csevegek itt egy vadidegennel arról, hogy mit szeretek és mit nem, mintha száz éves haverok lennénk, pedig még a nevét sem tudom… Elég volt! Megtöröm ezt a kínos névtelenséget! – Elenore vagyok. – nyújtom a kezem, és őszintén remélem, hogy nem néz sült bolondak hirtelen beszédességem miatt.
Remek! Simán bemutatkozom valakinek, akit lehet, hogy soha többé nem látok, de azt persze nem kérdezem meg, hogy milyen árat kér a jegyért. Pedig akkor végre megnyugodhatnék, hogy tényleg el akarja adni, tényleg nekem akarja eladni a jegyet és nem hiába éltem bele magam egy kis minőségi szórakozásba… Gratulálok, Elee, remek vagy. Mi több, remekül tudsz ismerkedni! Gondolatban megveregetem saját vállamat.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Vas. Máj. 25 2014, 19:24

A lány, aki megveregeti a vállamat, nem szokványos. Biztos vagyok benne, hogy van benne valami, ami nem tipikusan amerikai, hiszen egészen egzotikus az arca. Pocahontas jut róla eszembe. És az alakja sem a ma divatos - de általam nem túlságosan kedvelt- csontkollekciókra hajaz. Mégsem kövér. Olyan egészségesen telt, az embernek szinte kedve támad megölelni, beleharapni, mint egy érett barackba. o-Ó... Stop, itt álljunk meg. Máris reszket. Talán kivillantak a fogaim? Edwardot nem lenne kedvem eljátszani. Gyűlölöm a nyálas vámpírfilmeket.
A zene felé tereli a témát, s szinte észrevétlenül sodródunk beszélgetésbe, ismeretlenül, mígnem egy megjegyzésére reagálva rá nem csodálkozok:
- Tényleg?- kérdem hangosan, hiszen Mozartot beképzeltnek minősíti. -Nem ismerem a tagot. -Próbálok viccelni, mert láthatóan feszeng még egy kicsit. Talán ez segíti át a nehézségeken, mert bemutatkozik.
Igaz, csak a keresztnevét árulja el, de máris játszani kezdek vele: Eleonore, Ellie, Leona, Nora... Hány nevet aggathatnék még rá, hogy becézgethessem?
- Joshua- fogom meg puhán a kezét és két-három másodpercig el sem engedem (vagy amíg ki nem húzza a kezét az enyémből. Vajon megteszi?)
- Nos..., ha valóban érdekel a koncert, rátérhetnénk a dolog árnyoldalára...- húzom el a szám, mintha valami súlyos dolgot készülnék neki mondani. Bizonyos szempontból az is lesz, hisz elemi csapásként kap a jegy mellé engem. Szomszédjául. - Ígérem, nem horkolok. Ha mégis apró cuppantások hangjára állítólag abbahagyom...
Ha ezek után sem hagy faképnél, felkínálom neki a karom, hogy úgy vonulhassunk be az előadóterembe, mint egy pár. És hogy nem beszéltünk eladásról? Nekem kéne fizetnem neki, hogy társamul szegődött ma estére. Szóval.... én tartozom neki.


A hozzászólást Joshua McBridge összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Máj. 25 2014, 20:43-kor.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Vas. Máj. 25 2014, 20:08

Hihetetlen, hogy klasszikus zeneszerzőkről csevegek egy vadidegennel… Kis ideig elmélázok ezen. Meg azon, hogy nem ismeri Mozartot. Bár először kissé elkerekednek a szemeim, tovább gondolva, félmosolyát látva leesik, hogy csak ugrat. Nem tudom kontrollálni az arcizmaimat és halványan, kissé bizonytalanul elmosolyodom, amikor elfogadja a felé nyújtott kezemet és bemutatkozik. Keze melegétől borzongás fut végig a testemen. Meglepően puhán fogja meg e kezem, és nem is engedi el. Míg ujjaimat puhán melegíti tenyere, a nevét ízlelgetem magamban. Joshua. Tetszik, szépen, komolyan csengő név. Josh. Barátságos, kicsit a csintalan kisfiúkra emlékeztető becenév. Vajon melyiket használhatja? Észbe kapok, hogy már egy ideje kapaszkodok ebbe a szegény fiúba és elengedem a kezét. Szinte sajnálom, hogy ki kell húznom kezemet az övéből.
Átható tekintete perzseli a testem. Árnyoldal? Milyen árnyoldal? Milliókat kér a jegyért? Vagy kamu az egész és most jön az, hogy kloroformot kapok az arcomba és valami sötét lyukban fogok magamhoz térni? Kissé bepánikoltam. De hát olyan helyes, és művelt, és kedves. Csak nem… Nem, Elee, ne legyél ennyire paranoiás! Miért tenne ilyet? És ahogy meghallom a folytatást, megnyugszom. A jegyem a mellette lévő székre szól. Szélesen elvigyorodom, és valami frappáns visszavágáson gondolkodom.
- Eddig még soha nem aludtak el mellettem. De ígérem, ha mégis horkoláson kapnálak, igyekszem valahogy megakadályozni, hogy mindenki téged hallgasson. – komolyan, magas labda, de mégsem mertem teljes erőből lecsapni. Ó, pedig mennyi mindent mondhattam volna… Nem hiszem, hogy ha elaludna, ellen tudnék állni a kísértésnek, hogy megkóstoljam… mondjuk első körben csak a bőrének ízét. Talán a torkán… Persze attól is függ, milyen pózban nyomja el az álom. De ha mélyen alszik, tuti, hogy az ajkát is megízlelném…
Jesszus… Már megint mi ütött belém?!
- Nos, ha én is rátérhetnék az árnyoldalra… - kissé kínos a puhatolózó csipkelődés után a mocskos anyagiakról beszélnem, de hát túl kell esni rajta – Mennyiért vesztegeted ezt az aranyat érő papír darabkát?
Mire kinyögöm a kérdést, megszólal a csengő, hogy az aulában évődőket is a terembe szólítsa. Összerezzenek a hangjára, és kissé kétségbeesetten emelem rá a tekintetem.
Ó, istenem, azok a szemek…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Vas. Máj. 25 2014, 21:09

Amikor azt mondom, nem ismerem Mozartot (aki mellesleg beképzelt), nagyra kerekednek a szemei. Én maradok komoly, de ő elmosolyogja magát, és ebből tudom, érti a viccemet. Oké. Szóval, akárhogyan is mélyedjek bele valaki munkásságába, meg nem tudnám állapítani, gőgös volt-e, beképzelt-e, vagy éppen szerény az illető. Most sem tudom igazán. Honnan tudnám egy rég meghalt személyről? Szóval, ha jobban belegondol, nem is hazudtam. Nem ismerem a tagot. Én csak a zenéjét ismerem.
Mindenesetre ezen úgy lendülünk át, hogy bemutatkozunk egymásnak, és nagyon jó érzés érinteni a kezét. Puha kéz, arra gondolok, valami nagyon érzéki dolgot csinálhat vele nap mint nap: például fest vagy rajzol, esetleg játszik valamilyen hangszeren (fuvola, klarinét, hárfa?). Elmélkedésemből a csalódottságom dönt ki, amikor kezemből kihúzza az övét. Ó. Igaz is, miért fogdosom?
Inkább megint terelni próbálok, megint humorral, nehogy valami olyasmit vágjon a fejemhez, hogy született nőcsábász vagyok. Mama belehalna szegény a szégyenbe (ha élne). Én alapjáraton rendes gyerek vagyok, de mostanában nem bírok magammal! Jesszus, a hormonjaim? Kapuzárási pánik? De csak huszonizé vagyok! Mennyi is? Bakker, annyi szerepem van, nem is tudom...
Nem ijesztem meg, hogy horkolok. A pusszantások sem hozzák zavarba, sőt, el is mosolyodik. Megtenné! Esküszöm, megtenné, hogy cuppogtat a fülembe, miközben horkolok egy koncerten! Vagy többet is tenne? Á, ez már így is elég égő...
- Máris hálás vagyok....- mondom, és színpadiasan a szívemre teszem a kezem, mintha nagy terhet vett volna le a vállamról. Abban bizony viszont igazat kell adnom neki, hogy mellette nem tudnék elaludni.
Aztán ő kezd felvezetni egy hasonló témát, a dolog árnyoldaláról, és már felkészülök, mégsem ő lenne a partnerem, csak az anyagiakról kérdez.
- Szuvenír nyihaha nyekukucska protku- mondom neki szláv beütéssel. A jegyeket ajándékba kaptam a haveromtól, így dög lennék, ha pénzt kérnék érte. De ha fizettem is volna érte... Ezt a lányt ingyen is bevinném! - És ha csak később mondom meg, bejössz? - csavarok még egyet a dolgon. Lássuk, bejövök-e neki? Nincs sok ideje, döntenie kell, máris becsöngetnek az előadásra...
Összenézünk.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Vas. Máj. 25 2014, 22:05

Mintha csalódást vélnék felfedezni az arcán, amikor elengedem a kezét. Persze lehet, hogy csak beképzelem. Kitelne tőlem a mostani állapotomban… Sosem tudom meg, mert a horkolásával riogat. De nem hagyom magam, lecsapom a labdát, ha nem is hozom ki a helyzetből a maximumot… Mélyen a szemébe nézek, ahogy válaszolok és látom az érdeklődés szikráit a tekintetében.
Jesszus… Tuti hogy színész, vagy valami ilyesmi. Ez a hálarebegés… Tisztára, mint valami Shakespeare darabban… Furcsán mosolyog, nem tudom hova tenni.
Amikor az árról érdeklődöm, furcsa választ kapok. Összeráncolom a homlokom és félrebillentem a fejem. Mi van??? Ja, hogy ajándék. Ajándék? Mi van ezzel a sráccal? Ennyire nem nézek ki jól… Az már régen volt, mikor a két szép szememért meg a csábos mosolyomért ingyen mehettem bárhova is. Aztán hozzáteszi, hogy esetleg a koncert után kéne fizetnem, bárhogy is érti. Nos, bárhogy is érti, benne vagyok. De persze nem árt rákérdezni…
- Hát, ez nagyban függ attól, hogy mire számíthatok – ismét félrebillentem a fejem és a szempilláimat félig leeresztve, kacéran mosolygok fel rá – mégiscsak magasabb nálam egy kevéssel.
Megszólal a csengő. Vigyorogva nézek rá: - Na, jó, bármit is kérsz érte cserébe, már beleéltem magam, hogy jól szórakozom ma este. Szóval pillanatnyilag nem vagyok hajlandó foglalkozni a következményekkel, bármi is legyen az ellenszolgáltatás. Szóval igen, bemegyek veled és vállalom, hogy az alvós mackód leszek.
Magam sem hiszem el, de igaznak érzem a szavaimat. Tényleg, még csak bele sem gondoltam, hogy mi sülhet ki ebből, de őszintén szólva csak jobb lehet, mint az utóbbi időben bármelyik estém. Még ha el is rabol, aminek valljuk be, igen csak csekély a valószínűsége, akkor is, legalább izgalmasabb élményben lesz részem, ha élvezetesebben nem is, mint az elmúlt héten bármikor.
És ismét csak ott tartok, hogy fejest ugrok valamibe, amit már megint nem gondoltam végig. De hát miért csodálkozom? Mindig ezt csinálom…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 00:07

Az ismeretlen lányban vibráló feszültséget humorral próbálom oldani. Ha ez nem jön be, csak feszengeni fogunk egymás mellett egész koncert alatt, megölve a zene élményét, és mégsem adnám el neki a jegyet, de aztán furcsa fordulatot vesz az egész beszélgetés, és a végére már el sem engedném, úgy szeretném, hogy mellettem üljön.
Mert úgy tűnt, gyermekded humorommal értem el nála valamit, ezzel próbálkozom továbbra is, megpróbálva egyensúlyt tartani a normál keretek között. Bevallom, nehéz, mert fogalmam sincs, mi az, amire a mai fiatalok (a korombeliek) vevők; ha azt mondom, hogy a nagyszüleimet szórakoztattam komolyabban nap mint nap, akkor képzelhetitek, milyen "modern" lehetek. De úgy látszik, vannak még csodák, és nem csak a nagyszüleimnek tetszik (főleg mamának), ha hülyülök.
Kicsit összezavarom, azt hiszem, és rájövök, ideje lenne visszafogni magam, még a végén tényleg rám foghatja, komolyan ráhajtottam, hiszen éppen most ajánlottam fel neki (majdnem) ingyen a jegyet. De egyenlőre nem árulok el semmit. Hiába néz rám úgy azokkal a furcsa szürkés-kékes szemeivel, amikkel van lehetőségem néhány pillanatig farkasszemet nézni.
- Bíznod kell bennem- nyújtom felé a kezem, hogy belém tudjon karolni, és a hangom halál nyugodt, pedig, amit mondott, letaglózott. Úgy kellett az államat felkaparni a kövezetről. Csoda, hogy senki nem hallotta, mekkorát csattant. Alvós mackó??? Pszt? Ez ajánlat? Kérhetem ezt is?
Ha belém karol, kihúzom magamat, pedig még a magassarkúja ellenére is kisebb nálam. Nem a különbséget akarom növelni kettőnk között. Így fejezem ki a többi férfi számára, hogy ez a nő most hozzám tartozik, és ha kell, harcba szállok érte, mert ő most és itt az enyém. Szóval meg lehet nézni, mert gyönyörű, de egy lépéssel sem jöhetnek közelebb! Odasétálunk az ajtóhoz. Ellenőrzik a jegyeinket, és aztán udvariasan kísérem a helyére a hölgyet, hogy aztán mellé telepedjek én is. A barátomnak és a barátjának nyoma sincs.
- Szeretsz játszani?- kérdezem, mert most is kattog az agyam, mivel tartsam fönt az érdeklődését.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 00:51

Tetszik a humora, bár nem mindig értem, miket beszél. És mintha ezt megérezné, bizonytalanság suhan át az arcán, mielőtt felém nyújtja a karját és rám villant egy fogkrémreklámba illő mosolyt. Bízzak benne? Hiszen alig ismerem… Mégis belekarolok és érzem, ahogy kihúzza magát mellettem. Szemem sarkából felnézek rá és valami vad, birtokló kifejezést látok kiülni az arcára. Nem tudok elnyomni egy halk kacajt, ahogy kissé páváskodva az ajtóhoz vezet. Vigyorgok, mint valami félőrült, mert szeretem érezni, hogy valakié vagyok. Persze nem élem bele magam, hiszen ez most és itt igaz, de lehet, hogy ennyi és nem több az egész. Kiélvezem a helyzetet, hogy egy helyes pasi visz koncertre, hogy az egész előadás alatt érezhetem majd teste melegét, és ha szerencsém van, még el is bóbiskol, és én szabadon garázdálkodhatok. Na, persze csak akkor, ha nem valami prűd banda közepébe csöppenünk, mert akkor tuti kitiltanak minket…
Megvan a tapasztalatom a vadidegenekkel való rendezvényre járással kapcsolatban a modell korszakomból, és bízom a megérzéseimben. Habár a szívem kalapál, mint egy ütve fúró és a gyomromban csak azért nem röpködnek a pillangók, mert ha megpróbálnák, hamar szárnyukat szegnék és agyrázkódást kapnának a szűk helyen való repkedéstől, mégis valahogy azt érzem, hogy semmi bajom nem eshet, amíg így vonulunk egymás mellett. Néhány későn érkező erősen bámul minket. Nem látom Josh arcát, de azt érzem, hogy az enyémen széles vigyor virít. Most vagy azt gondolják, hogy egy kedves ápoló most hozott ki a pszichiátriáról, vagy azt, hogy két bolond szabadult el egy kicsit kulturálódni, vagy pedig azt, – és számomra ez a legszimpatikusabb verzió – hogy ez aztán a szép pár!
Miután az ajtóban lecsekkolták a jegyeinket, Josh egy igen előkelő helyre vezet a harmadik sorban. Basszus, itt túl közel vagyunk a zenészekhez és túl sokan ülnek mögöttünk, hogy garázdálkodhassak, ha elalszik. Persze nem fog, mert nem fogom hagyni. Mellettem még van két üres hely, én meg kényelmes ember vagyok, és a mellettem lévő székre dobom a táskámat és a kendőmet. A telefonomat szerencsére még a taxiban lehalkítottam, így nem kell vele most bénáznom.
Kicsit fészkelődök, tippelgetem, vajon hány perc után kezd majd el sajogni a hátsóm, de az átlagosnál kényelmesebbnek ítélem a széket. Megdermedek a kérdés hallatán. Egyenes derékkal ülök a széken és mereven bámulom a színpadot, míg azon gondolkodom, erre most mit mondhatnék? Persze ezer meg egy válasz jut eszembe, de egyik sem illik a helyzethez.
- Hogy szeretek-e játszani? – felé fordulok és hatalmas boci szemekkel nézek rá, és megállapítom, hogy a félhomályban még kegyetlenebbül szexi. Sejtelmes vonások, csibészesen csillogó szemek…
- Mire gondolsz? Barkochbázzunk? – játszom az ártatlant, de arcpirító képek sokasága villan fel lelki szemeim előtt. Hogy szeretek-e beöltözni? Vagy szeretem-e a kikötözős szexet? Vagy játszom-e hangszeren? – ugrik be egy oda nem illően semleges lehetőség.
Mi lesz ebből az estéből, ha ilyen röpke ismeretség után így elszalad velem a ló – csak hogy stílszerű legyek. Remélem, majd a zene egy kicsit eltereli a gondolataimat, de legalábbis lehűti a forrongó véremet, különben nem állok jót magamért…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 01:36

Jót tesz velem ez a lány, még ha nem is tudja. Ó, Elenore, ma te vagy szívem királynője, oda loptad magad, a kedves mosolyoddal a szép szemeiddel! Gavallérod leszek ma este és alvós mackód (?). Még mindig ezen zakatol az agyam. Vagy ő az enyém? Hogy is volt?
Szerencsére, becsöngetik a népet a koncert terembe, és én a karom nyújtom neki, pedig a kérdés még nyitva áll, mit is kérek cserébe a jegyért. Azért semmit. Ki sem adtam a kezemből. De a mellettem ülő széken fog ülni, és ez akkor sem lehetne szebb, ha álmodnék. Egy nem hétköznapi, gyönyörű nő áll mellettem, és én ki is húzom magam, mindenki lássa, milyen büszke vagyok rá. Hallom halk nevetését, de úgy ítélem, zavarát vezeti így le, és nem rajtam nevet. Ha tudnám, letörné a férfiasságom. Mindenféle értelemben.
Irigykedő szemeket látok villanni, és ez igazán emeli az önbizalmam, pedig az elismerés a mellettem lépegető lánynak szól. Mindenki őt nézi. Én mindenki helyében őt nézném. Nem lehetséges, hogy színésznő, művésznő, modell, zenész...? Mindenki ismeri, csak én nem, a kisvárosi bunkó? Mindenesetre úgy tűnik, a szerencse is nekem kedvez, fejedelmi a helyünk. Nincs túl közel a színpadhoz, és pláne nincs messze, tekintve, hogy a harmadik sor (szinte kellős közepe) a miénk. A ciki az, hogy a barátom meg a nője még nincsenek itt. Elonore nőiesen oldja meg a dolgot: szépen belepakol az egyik szabad székbe.
A lámpák felét már lekapcsolták, félhomály uralkodik a teremben, amikor megkérdezem, szeret-e játszani. Először azt hiszem, meg sem hallott, hiszen olyan mereven néz előre, mintha bizony ő aludna (nyitott szemekkel, mereven). Van egy ilyen betegség. Narcolepszia, ha jól emlékszem. Csak nem? De nem... Ahogy rám néz, a meglepettség félreismerhetetlen jeleit mutatja, elmosolyodom. Nem vagyok gondolatolvasó, de megfordul a fejemben, ennek a kérdésnek hány értelme lehetett az ő szemében. Ó, te jó ég, valóban ilyen kéjencnek tűnök, Az enyhe pír az arcán nagyon sejtelmes, nagyon ... elgondolkodtató.
- Abban igazad van, hogy kitalálósdi... Játsszuk azt, hogy jelezzük egymásnak, ha tudjuk, mi az a dal, amit hallunk... Számolhatjuk, ki talál ki gyorsabban többet, és a vesztesnek fizetnie kell. - Nincs konkrét tervem, csak az, hogy kontaktban lehessek vele egész koncert alatt, és ha lehetőségem lesz rá, utána is, egy kicsit... Vagy nem kicsit... Csak annyit tudok, örülök a társaságának.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 02:28

Irigykedő tekintetek kereszttüzében lépünk a koncertterembe. Tisztára, mintha mi lennénk a díszvendégek; mindenki minket néz, ahogy a helyünkre vezet. Kérdésére, hogy szeretek-e játszani, felmerül bennem a gondolat, hogy túl messzire mentem az alvós macival… Pedig én csak arra gondoltam, hogy ha elalszik, én szívesen venném, ha hozzám bújna. Még talán rakoncátlanul homlokába lógó tincseivel is játszanék…
De vissza a játékhoz. Értetlenségemen jót mulatva elmagyarázza, mire is gondolt. Kicsit úgy érzem, eleve előnnyel indul, hiszen ő nyilvánvalóan tud valamit a bandáról, ha itt van, ráadásul egy felesleges jeggyel együtt… De, versengő személyiség lévén nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. Élvezném, ahogy kiül az arcára a meglepetés, ha nyernék. Gonosz kis mosolyra húzom a számat a félhomályban. Belegondolok, hogy egy komolyzenei koncerten, a sötét nézőtéren vajon hogyan fogjuk jelezni egymásnak, hogy felismertük az adott zeneszámot? Lennének ötleteim…
- Hmmm… És honnan tudjuk, hogy a másik tényleg tudja, mi az adott dal? – azt a kérdést még nem merem feltenni, ami a legjobban érdekel. Bár végül is mi bajom lehet belőle? Hiszen már bent ülünk. Maximum odébb ülök egy székkel, ha mégsem bírna hosszú távon elviselni. Azonban még vacillálok. Olyan jól alakulnak a dolgok; csökken a feszültség, egyre kevésbé tűnünk idegennek egymás számára. Nem most kéne bombát robbantanom… De nem tehetek róla, kíváncsi természet vagyok.
Felszegem az állam és megpróbálom az egyre halványuló fényekben megragadni egyre sötétebben ragyogó tekintetét.
- És mire gondolsz, hogyan jeleljünk a sötétben? Suttogni nem illik, ha jól sejtem… - Kíváncsian várom, hogy mit eszel ki. Hátradőlök a székemben és tartom a szemkontaktust. Fél füllel hallom, hogy érkeznek még későn jövők, de én csak arra a mélyen búgó szexi hangra vágyom, hogy válaszoljon. Hogy szólaljon meg, mondjon bármit. Hogy hajoljon közelebb és súgjon a fülembe, hogy csak úgy borzonganék belé!
Érzem, hogy pirul az arcom, hogy kiszárad a szám és biztos vagyok benne, hogy szemem lázasan csillog. Már csak abban reménykedhetek, hogy a jótékony félhomály mindezt elrejti Joshua elől. Kínos lenne, ha mindent le tudna olvasni az arcomról…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 02:58

Bent ülünk már a koncertteremben, de van még néhány percünk kezdésig. Kicsit úgy érzem magam, mint vizsga előtt a suliban. Tudom, hogy néhány perc múlva kihunynak a lámpák, és akkor már nem lesz lehetőségem beszélni, ezért a lehető leggyorsabban szeretném elmondani, mit is eszeltem ki. Tetszik, hogy érdekli a dolog, hogy nem int le: hagyjam őt szórakozni, ha már ezért jött ide. Szeret játszani. Úgy reméltem!
- Ha tudod a választ, megfogod a kezem, és beleírod a tenyerembe a tippedet, vagy én teszem ugyanezt... Egy-egy darab legalább két perces, tehát van alkalmunk lassan, nyugodtan, nyomtatott betűkkel rajzolgatni egymás tenyerébe... És ezzel senkit nem zavarunk...- csak egyetlen kérdésem maradt, de azt senki nem hallhatja rajta kívül, ezért az ujjaimmal magamhoz intem, hiszen olyan mereven ül a szék karfájának dőlve, mintha karót nyelt volna, pedig a szeme nagyon is árulkodó. Vagy csak a lámpa teszi?
Ha hajlandó közelebb hajolni, én is közelebb helyezkedem. Mintha zavarna a haja, finoman elsöpröm a
füle elől a lágy tincseket, miközben van lehetőségem beszívni édesen bódító illatát. Vigyázva rá, hogy az ajkam csak véletlenül se érjen a bőréhez, belesúgom a fülébe a kérdésemet:
- Ugye, nem csikis a tenyered?
Pár centire vagyok az arcától, és nem húzódom el a kérdésem után sem. Válaszolnia kell, éppen ilyen halkan, és én hallani akarom, hiszen az elkövetkezendő másfél-két óra extra szórakozása áll vagy bukik a válaszán. Ha csikis, nagyon gyorsan kell kieszelnem B tervet, mert csendesedik a nézőtér... Hamarosan bevonulnak a zenészek, és elsötétül minden...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 11:04

Kíváncsian figyelem, amikor elmagyarázza a játékszabályokat. Mit ne mondjak, kreatív. Nem ismerem a bandát és így kicsit tartottam tőle, hogy esetleg unatkozni fogok, de ezek a félelmeim most mind elpárologtak. Egy ilyen srác mellett nem lehet unatkozni. Egyszerűen kizárt!
Bólintok, hogy megértettem a szabályokat, de még mindig kicsit mereven ülök és figyelem az arcát. Az egyre sötétülő teremben nehezen tudom kivenni a vonásait, de nem is baj, mert így dolgozik egy kicsit a fantáziám, és próbálom felidézni az aulás emlékeimet. Azonban kérdés merül fel bennem, nem túl kidolgozott a dolog, de majd később megkérdezem, hiszen látom, hogy még van valami a tarsolyában. Közelebb hajolok, és egy pillanatra megvillannak a szemei.
Ahogy felém nyúl, hogy hajamat hátraseperje, akkorát dobban a szívem, mint egy lábdob. Csodálom, hogy senki nem érezte meg az energiahullámokat, amiket elindított. Hangja megbizserget tetőtől talpig. Rámarkolok a karfára és beleharapok az ajkamba, nehogy olyat tegyek, amit nem kéne. Legszívesebben megragadnám a tarkóját és olyan csókot adnék neki, amilyenben még nem volt része. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálna, de nem merem megkockáztatni. Ahogy fülembe súgja a kérdést, lehelete forrón simítja végig a bőröm, szinte perzsel. Azonban nem ér hozzám. Lehunyom a szemem és megpróbálom elképzelni az arckifejezését közben; félig leeresztett szempillák alól lázasan csillogó gyönyörű szemek, tipikus Don Juan-os mosoly, és persze a játékos tincsek… Szinte érzem, ahogy hajtincsei az enyémekhez súrlódnak. Bár csak más is hozzám érne…
Nem húzódik el. Válaszolnom kéne? Hát jó, akkor válaszolok.
- Nem tudom – súgom óvatosan – tégy egy próbát. – Ahogy elhúzódom, hagyom, hogy ajkam „véletlenül” súrolja járomcsontját. Bőrének édes illata megcsapja az orrom, és vissza kell fognom magam, nehogy dorombolni kezdjek.
Amikor ismét van köztünk némi távolság, hangyányit előre dőlök és még egy utolsó kérdést felteszek: - És mi van akkor, ha egyszerre szeretnénk írni a másik tenyerére?
A teremre ekkor sötétség borul, de ha ügyes, akkor még megoldja a választ a taps alatt. Izgatottan várom a kezdést, és persze a banda is érdekel, jobban izgat, hogy az elkövetkező másfél órában egymás kezét fogjuk fogdosni. „Hé, mi vagyok én? Óvodás, hogy annak örülök, hogy egy fiú megfogja a kezem? Elee… Ez gáz” – fut még át az agyamon, de gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot, és vigyorogva várom a zenészeket.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 19:23

Egyfajta vizsgaláz lesz úrrá rajtam, ahogy félhomályba borul a terem, hiszen a koncert alatti játékunk még nem teljesen kidolgozott, és akármilyen bunkó vagyok, a koncert alatt beszélgetni mégsem illik. Én sem fogok, bár -bevallom- a koncert már kevésbé érdekel, mint ez a lány. Mi a csoda ennyire érdekes benne? Magamnak sem tudom megmagyarázni.
Kisördög bújik belém, amikor megérintem a haját, hogy a fülébe súgjam kérdésemet, mert bizony szándékosan provokálom, szinte flörtölök vele. Olyan közel van hozzám, és mégsem érintem meg (hogyan is tehetném? Alig 10 perce találkoztunk először). Finoman kúszik az orromba az illata, ez visszafogottságra utal. a legtöbb ember nem ismer mértéket, amikor illatot tesz magára. Valakiről utcahossznyiról árad, milyen illata van. Ez így... elképesztően izgalmas. Titokzatos.
Hogy csikis-e? Nem tudja. Azt mondja, tegyek próbát, és azonnal megragadnám az alkalmat, de kibillent valami. Valami... Az ajka érintése. Leheletnyi, légies, mégis, egy pillanatra lezsibbad a testem. Megfordul a fejemben, fogalmam sincs, milyen játékba kezdtem most bele, talán az egészet el sem szabadna kezdeni - és nem Heilyre való tekintettel- hanem saját érdekemben. Mi lesz, ha ez a lány -itt és most- rabul ejti a szívem?
Megfogom a kezét, gyengéden húzom közelebb magamhoz, és lassú mozdulatokkal, nyomtatott betűket formázva -amit reményeim szerint könnyen tud majd követni- a tenyerébe írom: SHOWTIME. Nem nevet fel, és nem rántja el a kezét, szóval kibírja ez effajta üzengetést.
Újabb lámpák kapcsolódnak le és fel (a színpad immár szinte teljes kivilágításban pompázik), amikor még egy kérdésre kell válaszolnom. Eltávolodott tőlem, sugdolózni már nem tudok vele, de a taps lehetőséget ad, hogy még egy mondatot szóljak hozzá.
- Lásd, milyen lovagias vagyok, abban az esetben tiéd az elsőbbség....
Mint egy végszóra, az utolsó zenész is elfoglalta már a helyét, és már a konferanszié vezeti fel a műsort, bemutatva a zenészeket. Pókerarccal ülök a helyemen, de amikor elkapom Eleonore mosolyát, tudom, hogy vele nem lennék képes játszani. Egyszerűen nem tudok közömbösséget színlelni iránta.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 20:27

Ahogy ajkam a bőréhez ér, kissé megdermed. Úgy érzem átléptem egy határt. Basszus, hiszen alig ismerem, 10 perce találkoztunk és én máris nyomulok, pedig nem szoktam. Komolyan, ha ennek az estének vége, az a minimum, hogy elmegyek dokihoz és megnézetem a hormon szintemet…
Ekkor gyengéden megfogja a kezem és magához húzza. Alig bírok a fenekemen maradni, de korántsem azért, mintha csikis lenne a tenyerem. Az idegvégződéseim Vitus táncot járnak, ahogy bőre az enyémhez ér. Feszülten koncentrálok, próbálom megfejteni a betűket. Lassan, lágyan simít végig ujjával a tenyeremen, ujjának nyomán szinte lángol a bőröm. Így nem lesz nehéz dolgom a megfejtéssel. Vagy mégis? A harmadik betűnél már az egész tenyerem ég. Erősen koncentrálok.
S.H.O.W.T.I.M.E. – fülig ér a szám, és egy kissé sajnálkozva, de kihúzom kezéből a kezemet, mert jönnek a zenészek és itt az ideje a tapsnak.
Milyen lovagias, átengedi az elsőséget. Nincs más hátra, mint előre. Tapsolok, mert tapsol a tömeg, de kevéssé érdekel, hogy melyik zenészt hogy hívják. Szemem sarkából a mellettem tapsoló férfit nézem, és azon gondolkodom, vajon Apa mit szólna hozzá, ha tudná… „Elee, állj le!” – hallom a saját hangomat a fejemben. Apa? Hogy jön ide Apa? Mi a frász köze van hozzá, hogy ki mellett ülök egy nyomorult koncerten? Hiszen még a vezetéknevét sem tudom. Ki tudja, lehet, hogy barátnője is van. Vagy ami még rosszabb, családja. Bár jegygyűrűt nem látok rajta, ez a mai világban semmit sem jelent.
Azt hiszem, holnap egy kicsit ki kell kapcsolnom… El kell lazulnom, erre a legjobb megoldás a lovaglás. Egyszerűen muszáj lesz holnap egész nap a loviban lebzselnem. Az mindig kimossa az agyamból a hülyeségeket. Mosolygok. Mikor kezdtem el mosolyogni? Jó ég, kezd elmenni az eszem.
Elcsendesül a terem és a zenészek rákészülnek az első dalra. Lehunyom a szemem és koncentrálok a dallamra. Iszonyatosan ismerős, de honnan?
Csukott szemmel koncentrálok, és közben vakon tapogatózni kezdek a keze után. Végre megvan a dalcím, így már nézhetem a zenészeket is közben. Azért szemem sarkából oldalra pillantok, és kezét az ölembe húzom, tenyerére pedig betűzni kezdek: T. I. T. A. N. I. U. M.
Iszonyatosan jól tolják a srácok! Ismét megállapítom, hogy legközelebb is – vizsgákon is! – hallgatnom kell a megérzéseimre.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 21:02

Játszani hívom. Lételemem a játék, és -magamnak bizonygatom- nem azért hívom őt is, hogy kikezdjek vele, hanem mert ehhez van kedvem. Mindig játszanék. Mindenhol. Ha nem szerepjátszásról van szó, másképp, de nekem ez a legfőbb időtöltésem, néha még akkor is, ha egyedül vagyok. Például fogadást kötök magammal, hogy egy percen belül hány sárga taxit látok, vagy éppen piros ferrarit. És mindig megjutalmazom magam, mert valamelyik felem biztos nyer. Én vagy én. Hehehe...
Nincs ellenére a játék, és az érdeklődésen kívül valami más is csillan a szemében (hacsak nem a mennyezetről lógó kristálycsillár), és ez bátorítást ad. Beszélgetésünk egyre bizalmasabb, mígnem a fülébe nem súghatok, megérintve a haját, beszívva illatát. Igazán nőies illat, finom és visszafogott- és nem egészen olyan, mint ő, de mégsem érzek disszharmóniát. Valószínűleg alapjáraton nem ilyen, csak kiprovokáltam... Mielőtt elhúzódna tőlem, megérint.
Puszi volt ez? Nem, biztos nem. Rövid ideig ez jár a fejemben, ahogy ajka az arcomat érintette, de aztán már húzom közelebb a kezét, hogy a játékunkon próbát vegyek, és azt hiszem, sikerrel járok, mert mosolyog. Megnyugszom, és az utolsó kérdést is tisztázzuk, és akkor már tényleg nincs más, mint a koncertre figyelni, de úgy lemaradok, mint a borravaló, hiszen az első taktusok után máris az ölébe húzza a kezem, és a tenyerembe ír.
Behunyom a szemem. Eltölt a zene, és eltölt az érzés, ahogy a tenyerembe simogat puha ujjával. Nem kapkod. Könnyen tudom követni, és biccentek, hogy értem, és igaza van. 1:0 oda. Ez nem volt túl nehéz. Most jut eszembe, mi lesz akkor, ha hosszú címet kell egymás tenyerébe firkantanunk, de aztán megörülök a lehetőségnek. Mi lenne? Addig is foghatjuk, érinthetjük egymást. Mert így, hogy már megvan a megoldás, a kezem már nincs a kezében. A tenyerem zsibog, kiáltozik, érintés után vágyik. Megőrültem. Biztos megőrültem, komplett bolond vagyok, hogy ilyen apróságtól, mint a tenyérbe való írkálás be tudok zsongani, pedig valami ilyesmi történik.
A zene fenomenális, a terem akusztikája felnagyít minden hangot és úgy verődnek vissza a falakról, hogy a rezgések bejutnak a ruhám alá, borzolják a testemet, és mozgásra serkentenek. Finoman mozgatom a cipőmben a lábam. Nem akarok én lenni az első, aki tombolni kezd, pedig erősen fel vagyok villanyozva. Várom a következő számot... Az első ütemnél húzom a kezét az ölembe, és már írom is a tenyerébe, számokkal: 1000 év. Így könnyebb dolgom van, mintha betűkkel írnám ki.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 22:03

Ahogy kezét az ölembe húzom, alkarom alatt érzem az alkarját. Érzem az izmok feszülését, érzem, ahogy meg-megfeszül, amikor ujjam újra és újra végigsimít párnás tenyerén. Kissé felé fordítom a fejem, hogy lássam az arcát, de semmit nem tudok róla leolvasni; pókerarccal ül, nézi a zenészek játékát, de amikor befejezem az írást/cirógatást, bólint, hogy vette. Eltaláltam. Egy-null ide! Diadalittas mosoly ömlik el az arcomon.
Ujjaim maguktól mozdulnak a karfán, a zene szinte az ereimben lüktet, forr tőle a vérem. Azonban nem felhőtlen a szórakozásom. A pókerarc, amivel tűrte, hogy hozzáérjek… Az egészet csak beképzelem? Csak én gondolok túl sokat erről a helyzetről? Nem először fordulna elő… Nyomasztó érzés. Hirtelen annyi mindent tudnék tőle kérdezni… De nem lehet.
Kizökkenek ebből az önmarcangolásból, amikor a második dalnál már az első hangnál megragadja a kezem és testemet minden igyekezetem ellenére forróság önti el. Minden porcikámon borzongás fut végig, és még a legapróbb pihék is vigyázba vágják magukat az érintésére. Csukott szemmel, ajkamba harapva élvezem ujjainak táncát a tenyeremen. Koncentrálok, hogy ne sóhajtsak fel, hiszen a lágyan induló dal hangjai nem nyomnák el a leghalkabb neszt sem. Akaratom ellenére elképzelem, hol táncolhatnának még az ujjai. De ekkor elengedi a kezem, és én rájövök, hogy fogalmam sincs, mit írt a tenyerembe. Egy pillanatra megperzsel a tekintete, és bár fogalmam sincs, ő mire gondolt, én felismertem a dalt, így finoman bólintok, hogy helyes. Egy-egy. Bele kell húznom! Muszáj koncentrálnom, nyernem kell! Christina Perri eredetiben is borzongatóan fantasztikus, de ezek a fiúk… Hihetetlenek. Fantasztikusak!
Élvezem a zenét, egyre inkább ellazulok, már nem csak az ujjaim, a lábam is táncra perdül. Legszívesebben felpattannék és tombolnék, de ez nem olyan koncert…
Elhal a taps, és a harmadik szám veszi kezdetét. Azonnal ráismerek. Kiskoromban, amikor fuvoláztam, imádtam Vivaldit. Oldalra nyújtom a kezem, és kezét a saját combjára fektetem, és írni kezdek. Vivaldi, Tél. Aztán elbizonytalanodom. Mintha nem lenne tiszta a dal… Aztán rájövök, hogy két szám egybedolgozása az, amit hallunk. Őrült tempóban pörgetem agyamban a dalokat, de nem tudok rájönni, mi a másik, pedig a nyelvem hegyén van! Akarom mondani, az ujjaim hegyén…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 22:37

A koncert elkezdődik, ezzel együtt a játékunk is, és az első pont nála van. A második számnál már gyorsabb vagyok, éppen ezért meggondolatlan is, hiszen ahelyett, hogy kihasználhatnám, hány betűt írhatnék a tenyerébe, lerövidítem, és számokkal írom le... Ó, te balga ember! A zene azonban kissé kárpótol, és főleg a tudat, hogy hamarosan újra érinthetjük egymás kezét, hiszen majd új dal, új kompozíció következik...
Próbálom magam visszafogni. Nem tudom, a zenének köszönhető-e, vagy neki, de zsiborog az egész testem, a lábujjamtól a hajam tövéig mindenhol, mint egy gyengéd orgazmus ölel körbe minden hang (és minden érintés), és arra gondolok, ha a kettőt ötvözni lehetne, ha erre a zenére szeretkezhetnék (vele), biztosan fenomenális élmény volna. Összeszorítom a szám, aztán óvatosan megnyalom, mert teljesen kiszáradtam.
Még Heilynek sem mondtam el, hogy lényegében szűz vagyok. Lehet, hogy ő is az, mert - bár csókolózni nagyon szeretünk-, még sosem tett rá célzást, többet szeretne, én meg ugyan nem erőltetem magam rá senkire. Különben is, a kapcsolatunk gyerekcipőben jár még, és nagyon kevés időt töltünk együtt.
Kezdődik az új dal, és Eleonore már írja is a kezembe, Vivaldi nevét, én pedig az ő kezébe írom: "Let it go", véletlenül láttam a rajzfilm betétdalát, csak onnan ismerős a zenei téma. Tetszenek az ilyen ötvözések, párat hallottam már, olyat is, amikor egy egész év slágereit mosták össze, egyetlen dalban, és eszembe jut egy film, amiben régi slágereket elevenítenek fel, új köntösben. Mi is a címe? Moulin Rouge; az például tetszett.
Eleonore-ra pillantok, finoman mozog a keze, lába, őt sem hagyja hidegen a zene. Eszembe jut, egyszer talán elhívhatnám táncolni, de nem tudom, milyen hely lenne az, ahol kellemesen tudnánk beszélgetni és táncolni is. A diszkó valahogy nem tűnik megfelelőnek, különben is már kinőttünk abból a korból, hogy olyan helyre vigyem.
Ahogy nézem, kicsit elmarad a hangélmény a vizuális mögött, így nem veszem észre, hogy új dal kezdődött, és lemaradok. Arra eszmélek, ő máris a tenyerembe ír...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Hétf. Máj. 26 2014, 23:10

Élvezem a játékot. Fej-fej mellett haladunk és nem egyszerű koncentrálnom. Eleve a közelségétől elektromos kisüléseket dobál testem minden sejtje. Csodálkozom, hogy eddig nyugodtan tudtam ülni mellette. A harmadik számnál felfedezi a hiányosságomat, és legszívesebben a homlokomra csapnék, hogy „Basszus, a Frozen!”, de türtőztetem magam.
A szám végén felharsan a taps, és én kihasználom az alkalmat, hogy ránézzek. Tekintetünk találkozik, és ugyanazt a játékszenvedélytől lázas csillogást látom a szemében, mint ami az enyémben is csilloghat. Érzem, hogy arcom kipirul az izgalomtól, és furcsa mód olyan érzésem támad, mintha ez lenne az előjáték. Elkapom a tekintetem, amikor új dal kezdődik. Nem csak azért, mert koncentrálnom kell, hogy felismerjem a számot, hanem azért is, mert olyan dolgok jutottak eszembe, amikről nem szeretek nyilvános helyen ábrándozni. Az ilyen fantáziálásokat hagyjuk meg a hálószoba magányának, mindenki jobban jár így. Most azonban kéretlen képek sora villan fel előttem. Az összeset villámgyorsan cenzúrázom, most nem engedhetem meg magamnak, hogy elképzeljem amint Joshua karjaiba simulok, míg nyelvünk vad táncban forr össze… Ahogy ujjaim dús hajába túrnak, és izmos testét felszántják a körmeim… Na, ennyit a cenzúráról! Szorosan összezárom a szemem és kényszerítem magam, hogy a dalra koncentráljak. És ekkor beugrik: Paradise!
Lágyan megfogom a kezét, már ő is a karfán dobol az ujjaival. Megfordítom és lassan, komótosan cirógatni kezdem. Húzom, ameddig csak lehet, hosszú szüneteket tartok két betű között, és amikor befejezem az írást, nagy levegőt veszek, és tenyerébe fektetem a sajátomat. Őszintén remélem, hogy nincs ellenére és összefonódnak az ujjaink. Ha mégsem, így jártam, tudomásul veszem és maradunk a játéknál.
Közben kezdem érezni, hogy a lábujjaim annyira nem örülnek, hogy a szűk magas sarkúban próbálom „letáncolni” a ritmust, így kibújok a flitteres csodából, és immáron felszabadultabb lábfejemet a hűvös padlóra fektetem. Jól esik, kell, hogy valami lehűtse tomboló véremet.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 00:22

Jól haladunk, a lány nagyon ügyes, nekem is össze kell szednem minden szemet, hogy lépést tudjak tartani vele, nem mintha lóversenyen lennénk. Mégsem hagyhatom, hogy elhúzzon! Bár izgalmas lenne azon agyalni, mit kérne tőlem... Vagy éppen ettől félek? Érzem, hogy szimpatizál velem, az első perctől kezdve, még akkor is, ha ő volt az, aki kihúzta a kezét az enyémből. Így kellett tennie, így illik... De aztán -nem ismerve engem- jött be velem, nem tudva, mit fogok kérni a jegyért cserébe, és belement ebbe a játékba is...
Nekem is tetszik. Csodás lány, kedves és humoros. Kicsit összefonódik a tekintetünk, csak egy pillanatra, mert aztán elkapja a szemét, én pedig ismét előre nézek, a gondolataimat próbálom összerendezni, amelyek kissé összekuszálódtak az elmúlt percek alatt. Aztán megint rá nézek. Nem hagy hidegen.
Megfogja a kezem, és húzza maga felé, ír bele valamit, kínzóan lassan, inkább nézem, mint érzem, de fogalmam sincs, mi az, annyira puha az érintés, már-már cirógatás, és talán be sem fejezi, mert a tenyerembe csúsztatja az övét.
BUMM!
Behunyom a szemem, és rákulcsolom az ujjaim a kezére. Istenem, fogalmam sincs, mit csinálok, de erre most nem mondhattam nemet! A sötétben nem veszem észre, hogy kibújt a cipőiből. Nem is zavarna. Dübörög a vérem a fülemben. A szívem vadul ver. A zene a bőröm alá férkőzik, ott tekereg. A nagybőgő a lelkem húrjait rezgeti. Álmodom... Ez nem lehet más, csak egy álom!
Változik a színpad képe, miközben mindenki tapsol, -mi is, részben kényszerűen-, aztán figyeljük, vajon öten hogyan tudnak megszólaltatni egy zongorát. Nevetnem kell. Szabad kezem a szám elé emelem, hogy ki ne törjön belőlem a hang, mert a másikkal ismét Eleonore kezét fogom, és most gyengéden megszorítom, mert hát mi más lehetne szép most nekem, mint ő? Nem szeretem a fiatal fiú együtteseket, nekem nagyon nyálasak, de ez a feldolgozás akkor is jó. És eszméletlen ötletes, ahogy a zongora húrjait illetve magát a zongora testét kihasználják.
A teremben egyébként már nincs csönd. Néhányan énekelni (nananázni ) kezdtek. Félelmetes a hangulat! Soha még ilyen jól nem éreztem magam, mióta LA-ban élek, ez biztos. Pedig mostanában már voltak jó élményeim. Eltörpülnek ez mellett...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 14:52

Tenyeremet az övébe fektetem, és csak remélni tudom, hogy nem húzza el a kezét. Pár pillanatig semmi nem történik, és már kezdem feladni. Csalódás hűti le a vérem, elhúznám a kezem, de ekkor ujjai szorosan az enyémekre fonódnak és a vérem ismét forr. Összefonódott ujjainkra pillantok; valahogy nem hiszem el, hogy ez lehetséges, amíg nem látom. De így van, nem csalás, nem ámítás. Tényleg kézen fogva ülök egy koncerten egy idegennel. Egy rendkívül jóképű idegennel. Egy idegennel, akiről szeretnék többet megtudni, akiről szeretném elmondani, hogy többé már nem idegen a számomra. Valakivel, akivel szívesen találkoznék máskor is, valahogy úgy, hogy beszélgetni is tudjunk. De kezdetben még egy zajos szórakozóhely is megtenné, akkor büntetlenül feltérképezhetném a testét tánc közben…
Lehunyom a szemem, és átadom magam a zenének. Úgy érzem, a dallamok repítenek, magasra, nagyon magasra. Feszegetem a határokat, érzem, tudom, de hüvelykujjammal simogatni kezdem a kézfejét. Kíváncsi vagyok a reakcióra. Mivel testem minden idegszála lázban ég, a legkisebb rezdülést is megérzem. És a zene csak repít, szárnyalok egyre magasabbra, míg végül megakad a lendület és én zuhanok; ujjaink elválnak egymástól, a szám véget ért, és kénytelenek vagyunk tapsolni.
Félek oldalra pillantani, félek attól, hogy valami olyat látok az arcán, ami fájdalmat okozna. De amikor elhalkul a taps és a világot jelentő deszkákon átrendeződnek a zenészek, a kezem után nyúl és én hagyom, hogy magához vonja. Gyengéden megszorítja a kezem, és szívem kalitkába zárt kanáriként dalol, és mintha szabadulni szeretne bordáim fogságából.
Már nem játszunk. Ez már véresen komoly. Úgy érzem, én tálcán nyújtom felé elaléló szívem, és arra várok, vajon elfogadja-e, vagy összetöri. Kínzó várakozás ez, bár amúgy sem tartom magam túl türelmes embernek.
Felcsendül a One Direction szám. A zenészek egy szál zongorából hoznak ki egy egész zenekarnyi hangot. Fergetegesek, komolyan! Szívem mégsem a zene ütemére ver, inkább valami meghatározhatatlan ritmust diktál, ahogy testünk mozgása lassan egy hullámhosszra kerül – egyikőnk sem tud ellenállni a zenének. Körülöttünk tombol a tömeg; énekelnek, dúdolnak, kezükkel-lábukkal ütik a ritmust. Oldalra pillantok és szemében gyermeki csodálatot látok csillogni, ahogy a zenészeket figyeli. Talán ő is játszik valamilyen hangszeren. Ha zongorázna… Azzal igazán, igazán le tudna venni a lábamról. Nem mintha még tudnék magamtól állni... Érzem, hogy térdem elgyengül, ahogy mosolyogva tanulmányozom oldalról a vonásait.
Az utolsó taktusok hallatszanak a színpad felől, a közönség tombol, sokan állva tapsolnak – ez volt a szünet előtti utolsó dal. Összenézünk, és mi is felállunk; sikítok, mintha rock koncerten lennénk, nem érdekel, mit gondolnak rólam mások. Előbb-utóbb Joshua úgyis rájön, hogy őrült vagyok. Persze csak egy kicsit, egészséges szinten.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Kedd. Máj. 27 2014, 16:47

Javában megy a koncert, egyik dal a másik után, és már nem írkálunk egymás kezébe, mert minduntalan összekulcsolódik a tenyerünk, és csak a taps idejére engedjük el egymást. Eddig soha nem tapasztalt vibrálás szaladgál bennem, rajtam, hűvösen borzolva a bőrömet, néha meg is borzongok, pedig ne fázom.
Eleonor hüvelykujja a kézhátamat simogatja, és én - egy kis idő múlva- kifeszítem a hüvelykujjam, hogy megállítsam; túl érzéki, amit csinál, de az ujjam az ujját kezdi simogatni, a hüvelykujjaink így járnak furcsa módon táncot a zenére, és simulnak össze, mint két apró test. Úgy gondolom, az egyik legerotikusabb élményben van részem, amit eddig megtapasztaltam életem során, és ebben az a vicc, tetőtől talpig ruhában vagyunk, és csak a kezünk ér össze.
Szándékosan nem nézek rá. Félek, ha megtenném, azon mód felgyulladnék, szétrobbanna a fejem, elvinne a szívinfarktus, megütne a guta. Három percenként jutok rendesen levegőhöz, addig mintha visszatartanám, félek, olyan hangja lenne, mint az ütvefúrónak, szaggatott, rekedt...
Szünetet jelentenek be. Izzó tekintettel nézek Eleonore-ra.
- Menjünk ki egy kicsit...- mondom neki, és nyújtom felé a kezem, hogy karoljon belém. Most veszem csak észre, hogy lerúgta a cipőjét, és én közelebb lépek, hogy támasza legyek, amikor kecsesen visszabújik belé.
Szükségem van vízre. Nem csak inni. Az arcomba locsolni, lehűlni, észhez térni. Gondolkodni. Kint kígyózik a sor a büfé előtt.
-Találkozzunk itt, rendben?- kérdezem tőle, és a mosdó felé pillantok, hogy értse, nekem oda most be kell mennem. Ha ő púderezni akarná az orrát, és én érnék vissza előbb, itt -a sorban- megvárom.
Bemegyek a mosdóba, és bevonulok az egyik fülkébe. Lehajtom a deszkát, a fedőt, és ráülök (szerencsére tiszta). A tenyerembe hajtom a fejem, néhányszor mély levegőt szívok be, majd sóhajtom ki. Mint amikor mama meghalt. Idő kell, hogy magamhoz térjek, mint valami kábulat, álom; nem tudom elhinni, hogy ez a valóság. Akkor nem tudtam elhinni, hogy meghalt. Az érzelmek hasonlóak, mégis, mintha egy mérce két vége volna: az egyik a legmélyebb fájdalomé, a másik...
A csaphoz megyek, és engedni kezdem a vizet, de mozdulatlanul tartom a vízsugár alatt a kezem. Farkasszemet nézek magammal. Mintha lázas lennék, úgy csillognak a szemeim, és sápadt vagyok. Az arcomba fröcskölök egy kevés vizet, és néhány kortyot iszok is, aztán szárazra törölöm magam. Megigazítom a hajam (bár annak mindegy, a következő pillanatban megint a homlokomba hullanak a tincsek), aztán ismét légzőgyakorlatot veszek, és határozott léptekkel indulok a sor felé. Szememmel máris Eleonoret keresem. Vajon visszaért már?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua   Today at 09:02

Vissza az elejére Go down
 

Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-