Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kelly Evans
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 To be continued-Hale&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Pént. Máj. 16 2014, 10:10

Halkan elnevetem magam a fülébe, belecsókolok, nem cuppantósan, hogy csengjen a füle, hanem amolyan finom puszival, amivel csábtani szeretnék. Ujjaim fel, le szaladgálnak az oldalán, legszívesebben magamba húznám, olyan kimondhatatlanul vágyom rá.
- Máris célba értem? – vigyorgok őrült mód. Ami azt illeti én sem hiszem, hogy tudnék jobban odáig lenni érte, vagy ha igen, az természetellenes lenne. Így is megszállottan imádom. Olyan régen elvesztem, hogy nem is emlékszem pedig négy kerek napja ismerem. Abból háromban csak vártam rá. Szóval, nem is tudom, hogy mit csinálunk egymással és miért? Az azonban biztos, hogy marhára aggódtam, hogy mással van és eszébe sem jutok. Nem tudom hova tegyem ezt az egészet, de boldog vagyok és ez elég.
Elengedem a rendező körben felvetett témát, mert lenne min elmélkedni, de jobban izgat a következő mondat. Mennyire egyértelmű, hogy azonnal vissza is kérdezek, mert a szívem feldobban, a fülem halkan csengeni kezd.
- Mit nem tudtál? – csapok le, mert ami azt illeti én is csak egy rohadt helyes, jó testű pasit láttam, akinek a hangja azonnal megrezegtette a lelkem, bár ezt akkor mérhetetlen hiányomra fogtam. Nem tagadtam neki sem, hogy ki voltam éhezve egy búja együttlétre és abban bíztam letudjuk, mindenki balra el. Főleg, hogy azt hittem egy buta macsó, aki meghág, de nem lesz értelmes mondata. Most meg? Tessék! Tök intelligens is, az illata is tökéletes. El fogok bukni, ha ugyan nem történt még meg.
- Ám akkor még én sem tudtam, hogy…. Téged foglak ki! Azt hittem egy buta de jóképű pasit sodort az utamba a sors, hogy kielégítsük egymás vágyait. – és ebből sejtheti, hogy sajnálatos mód, de nem voltak ellenemre az ilyesmi kalandok. De nekem ezek jutottak, nem sok barátom volt. Sőt… hagyjuk is, csak remélem, hogy nem kérdez rá.
Nekem kicsit ciki bevallani, hogy majdnem 20 évesen ilyen béna vagyok. Még egy olyan pasit sem fogtam ki, akivel szívesen éjszakáztam volna, de ez lehetséges az én félelmeim miatt is van, meg apám miatt is. Jórészt!
A horror szobákat soha többet. Annyira össze vagyok esve, hogy tökre szégyellem. Érzem ujjait az arcomon, hogy maszatolnak a könnyeimmel, nem tehetek ellenük, ez nekem is nagyon ciki. Nem akartam sírni, most sem akarok. Én nem bírom ezt feldolgozni, meghalok úgy félek. Nem szeretek félni, inkább a habos jókedvű lány vagyok. Romantikus filmekkel, kalanddal, némi kis fantasy, kosztümös álmok. Én ezekből élek, lélegzem és kergetem a gejl vágyakat, amiktől rettegek is meg vágyom is rájuk.
Most pedig hang nélkül sírok, ömlenek a könnyeim és nagyon szégyellem magam.
A sok sohára hálásan elmosolyodok, neki simulok, töltődöm energiáival, a reszketésem meg nem szűnik. Mohón viszonzom a csókot, immár igyekszem mosolyogni. De nehezen megy. Mázli, hogy Ő van velem, akire nem tudok máshogy gondolni, csak hevesen lüktető szívvel. Még ilyenkor is. Inkább adom a fél karom, mit Őt és ez nagyon ijesztő. Inkább menjünk vissza a darabolós ürgéhez.
- Ne haragudj. – habogom, megint neki simulva. Tényleg jól kiakadtam, de nagyon égő vagyok.
- De azért hős voltál és köszönöm, hogy megvédtél. – amikor a zakóját elém húzta, hogy ne érjen vér, istenem… azért még nagyon hálás leszek. Elönt a szeretet hullám iránta, elragadja a lelkem és muszáj vadul a szájára csókolnom, hogy ne mondjam ki, amit szeretnék, mert nem tudom helye van-e? Ideje van-e? Komolyan ezt gondolom-e? Mert ha igen, akkor még van mit gyónnom majd.
Hátrébb lépek, mélyeket sóhajtok, látom, hogy a zakóját tapogatja.
- De, Édes. Hát írnod kellett volna, majdnem megettem egy egésznagy doboz fagyit és egy halom csokit, sőt ….. – csak legyintek, hogy ezt meg beszültük már. Előkotrom a dobozt és hökkenten pillantok felé.
- 7-8 kávé? Atyaszentég! Az nagyon sok, szívrohamot fogsz kapni. Akkor légyszi intézd el, hogy én is melléd legyek temetve, mert nélküled….. – a vallomás kiszalad a számon, erősen az ajkamra harapok, hogy nem folytassam. Túlzónak érezheti, de ha meghalna… esküszöm nem tudom, hogy bírnám ki. Persze, biztosan túlélném, de minek? Beledöglenék. Felé pillantok, megrágom az ajkam, nem veszíthetem el.
- Az íze miatt iszol annyit? – nekem egy kávé egy csók tőle és egész nap egekben az adrenalin szintem, ha kókadnék, csak össze kell futnom vele még egy csókra, vagy elég ha végig simít az arcomon, az egyből hat az erogén zónáimra. Még mindig reszketek, és ez nem jó. A cigi nevén felnevetek, elpakolom a dobozt és hozzá lépek.
- Biztosan. Téged nekem szánt a sors, hogy megtanítson szenvedni, amikor nem keresel három napig. – lebiggyesztem az ajkam az emléknek hála.
- Bizony négy. – elnevetem magam az ujjainak számán, ha jól számoltam, akkor az hét? Ja jók leszünk el sem válunk, el tudom képzelni, hogy vele kelek és fekszem, vele vagyok. Mohón és sokat akarok belőle, minden kell nekem. Tudom, hogy önző vagyok, de akarom. Mélyen, őszintén magamban. Belül. Csókja felhúz, keze a fenekemen pedig nyögésre késztet, neki simul a csípőm, magamhoz ölelem, a hajába túrok, simogatom. A hajába markolok, az ajka után kapok, nyelvemmel a nyelvére simítok.
- Utállak. – súgom, amint elválik az ajkamtól. Muszáj megosztanom vele, mert egy csókkal eléri, hogy nedvessé válik a bugyim és ez nagyon zavaró dolog, nem kéne. Lehetnék normális, mint mindig, eddig? Légyszi, Pliz! Nagyon szeretném, akkor gondolkodnék, flörtölnék, húznám és nem agyba főbe vallanék.
- Jó lesz, imádom a macskákat. – David is azzal csábított el. Vagyis macska simogatásra, hogy őszinték legyünk, meg a vacsora is jónak tűnt, kár, hogy végig két mélységes szép kék szempárom járt az eszem. Kénytelen vagyok bele nézni most is, ha már itt van. Az ajkára csókolok, neki döntöm a fejem, majd mellém ül. Vállammal neki dőlök, hagyom, hogy hátra húzzon, figyelem a kifújt füstöt. Szerintem azoknak is feladat karikává tenni, akik sokat füstölnek.
- Neked is csak erősebb lett? Én is azt hittem, hogy mire haza érek, már nem érzem az illatod, persze nekem sokat lendített a pólód, de…. tényleg azt hittem, hogy kikopsz belőlem. Kiradírozlak, elmulasztalak. Erre…..- folyton az eszembe jut. Elnyomom a csikket a kocsi kopott festésén, amúgy is fos, majd a földre ejtem, összeszedem, egyszer. Felé fordulok, a nyakába csókolok, ehhez helyezkednem kell. Szavai olyan jól esnek, hogy összeugrik gyomrom, a vágy elemi erővel tör rám. Úgy helyezkedek, hogy simogathassam az arcát, arcélét.
- Nick…..- ~Te voltál már szerelmes?~ Nem merem megkérdezni, mert nem illik és mert nem tudom, mi az, hogy szerelem és… nem akarom hallani, hogy volt, és valaki nagyon hiányzik neki.

Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Pént. Máj. 16 2014, 18:48

Jobb nem belegondolni abba, milyen egyszerűen eléri, hogy elfelejtsem azt, amit mondani akartam, pedig sosem voltam könnyen befolyásolható ember, meg most se vagyok az csak…
- Azééért, ha jobban belegondolok…- próbálom húzni egy kicsit, ne érezze annyira nyeregbe magát, de hamar megadom magam. – se kell már sok. – értsd: majdnem, hogy semmi és ez aggaszt rendesen, mert nem szoktam hamar belehabarodni senkibe. Az Univerzum eleve szeret szívatni mostanában, ebbe már kezdek beletörődni. Mindig azt sodorja elém, akivel inkább már nem kellene találkoznom, Hale persze nem ebbe a kategóriába tartozik.
A közelgő hétvégi new yorki út meg már nem hat meg annyira, mint néhány napja. Akkor eleget kattogtam azon, hogy mi lesz ott velem, még az egyetemre menve is azt mérlegeltem jó ötlet volt-e belemenni egyáltalán. Ami így igazából nem egészen pontos, mert én nyúztam Gist, hogy látnia kell szeretett szülővárosomat az én személyes idegenvezetésemmel. Majd meglássuk milyen lesz.

- Nem tudtam, hogy ennyire meg fogsz bolondítani. – mert kíméletlenül ezt csinálja, pedig erről nem volt szó, én tényleg csak egy kósza este reményében vágtam bele az egészbe.
- Mert a tapasztalatok alapján olyan srácnak kellett volna lennem..? – dobom fel a kérdést, próbálván játékos hangsúllyal elfojtani a benne kavargó kíváncsiságot.  Jó, azt tudom, hogy rajtam kívül nem aludt együtt más férfival de ettől függetlenül még simán lehetett több komoly kapcsolata vagy kósza kalandja, amik kevésbé zavarnának, mert ez utóbbiból nekem is volt bőven.
Újból a vidámparkba érve bűntudóan szorítom magamhoz, ezerszer megbánva már, hogy berángattam magammal a szörnyűségek közé, épp ezért döbbenten pislogok, amikor még ő kér bocsánatot.
- Mi?! Hogy én ne…Hale, én voltam az idióta, én nyaggattalak pedig mondtad, hogy ne. Ezért ha kell, megkínozhatsz valami nyálban úszó hollywoodi giccsel, csak légyszi ne a Titaniccal!  Annyira…sajnálom! – hirtelen kitörésemben kis híján egészen máshogy fejezem be a mondatot, de inkább bölcs előrelátással magamba nyelem.
Elmosolyodom, némi saját magam felé irányuló gúnnyal, arra, hogy hős voltam. Kibaszottul nem voltam az, az utolsó szobában legalábbis már nekem sem kellett volna sok ahhoz, hogy bekattanjak. Ott már én is elbizonytalanodtam abban, hogy az csak fikció.
- Az életem árán is…- továbbra sem engedem ki az ölelésből, a homlokára csókolok aztán megcélzom az ajkát is. Mindig is béna voltam az ilyen vigasztalósdiban, ez a húgom asztala. Ő mondd két mondatot vagy éppen nem mondd semmit és máris felkapart a padlóról. Tehetsége van hozzá, kár, hogy csak Ő örökölte ezt, belőlem pedig csúnyán kimaradt.
- Holnaptól hálát adsz ha békén hagylak…- na jó, azért betegesen nem akarok rászállni, de hogy még egyszer nem fogom több napig elhanyagolni abban biztos vagyok.
- A dokim is valahogy így reagált rá először és azóta, az első mondata: „ Hogy állunk a kávéval Mr. Hill?” – idézem meg az orvos irritáló orrhangját hangját.
- Még azért nem tervezek elpatkolni, hiába mérgezem magam ennyi koffeinnel! – próbálok lazán válaszolni, de közben vadul kezd kalimpálni a szívem és őszinte, boldog mosoly szökik fel az arcomra.
- Már inkább csak megszokásból…tudom kevesebbet kéne, de..mindig ott az a de. - ezerszer próbáltam leszokni róla. A legtöbben azt hiszik nem nehéz elhagyni, pedig van olyan embert próbáló, mint a cigi lerakása. Fáj a fejem, ideges leszek és egész egyszerűen semmi se jó, mindenért csak morgok meg goromba vagyok, hiába csak három-négy napot kellene végigszenvednem és utána minden elvonási tünet megszűnne létezni, egyszerűen nincs motivációm abbahagyni. Mindenkinek jobb, ha megkapom a napi adagomat.
- Bízzunk benne, hogy azért nem csak szenvedni fogsz mellettem…- felé lépve elnyújtva megcsókolom, a közbeni harapdálással jelezve, hogy láttam, hogy az előbb mit csinált.
Kedves kijelentésén elnevetem magam, majdnem rávágom, hogy én meg sze….,de nem tudom egyáltalán mennyire gondolnám komolyan vagy Ő, hogy reagálna rá. Meg ezen még elkell elmélkednem ha Igor megint hazarabolja tőlem, ezért most inkább csak még egyszer lesmárolom.
Biccentéssel feljegyeztem a macskát a bevásárlólistámra.
- A pólóm, mi? – felnevetek – Mert te nem gondoskodtál arról, hogy ha öt percig másra akartam volna koncentrálni , ne kérdezzen rá valaki arra, hogy ki intézte el a nyakamat! – azt meg sem említem, hogy az első nap nem tudtam hátradőlni a szétkarmolt hátam miatt.
- Hm? – kíváncsi mit akart mondani avagy kérdezni.
- Nem is meséltem, képzeld, megtaláltam a reklámfilmed! – lelkendezek egy sort miközben én is elpöckölöm a csikket. Felé fordulok, hogy a szemébe nézhessek.
- És Téged tényleg a kamera elé teremtettek! Sok hasonló felkérésed van? - érdekel, hogy hányszor jár forgatásra, meg általánosságban minden vele kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Pént. Máj. 16 2014, 22:32


Kíváncsian szalad fel a szemöldököm, halljuk mi is kell tennem, hogy Mr. Hill csak és kizárólag engem akarjon?
- Igen? Megfizetem az árát. - szívesen teszek meg mindent, hogy senki se jusson az eszébe csak én. Bár nem vagyok féltékeny alkat, vagyis, eddig nem voltam az, de most úgy nézem kútba esnek az elveim.
- Oh nem sok, de még kell valami? - mohón a szájára csókolok, beszívom az ajkát, cuppantva engedem ki a fogaim közül.
- Meglátjuk. - közlöm egy kacér mosoly kíséretében, nem eltitkolt szándékom a magam módján egyetlen lenni az életében. Persze azon a polcon, ahol nekem helyem van. Szeretném, ha nem is gondolna más nőkre, és ez zavar. Ismeretlen terep a lelkemben, ahogy az önzés felüti a fejét. Félek, mert ez azt jelenti kezd nagyon sokat jelenteni.  Ijesztő, módfelett.
- Nem akarlak kizökkenteni, de te alapból bolond vagy..- szeretettel a hajába túrok, mosolyom elmondja, hogy hízelgek. Én inkább vagyok bolond, de boldog, mint hétköznapi, de depressziós, beteg, boldogtalan, lelki sérült.
- Cserébe én nagyon szere.... tek veled lenni. - csak egy sóhajtásnyi szünetet hagytam, remélem fel sem tűnik neki. Hosszan, durván csókolok a szájára, hogy messze űzzem a zavarom, hiszen majdnem nagy hülyeséget mondtam. Igaz? IGAZ? Hülyeség?! Két tenyerem közé fogom az arcát, húzom magamhoz. Mit tud? Hogy ilyen egy csókja? Ki mutatta meg neki, hogy kell tökéletesen csókolni és az miért is nem én voltam? Már a múltjára is féltékeny vagyok, ezt nem hiszem el... Elhajolok az ajkától és a kérdésre elnevetem magam.
- Az olyan jó pasik, mint te...- most én gondolkodok el rajta, hogyan is fogalmazzam meg, amit szeretnék mondani, hogy ne essek túlzásba.
- Sajnos igen. A legtöbbször dögös külső, üres fej, vagy olyan hólyagok, hogy szex után a szádba böfögnek. - enyhe túlzás, ilyesmiről csak hallottam, de jól példázza, amit mondani szeretnék. Igazából nem sok jó tapasztalatom van, csak átlagos srácokkal. Ha egy pasi jól néz ki ennyit tesz bele a dologba és slussz.
A horror események, mindent kiverik a fejemből, sajnos az észt is. Összeomlok és semmit sem tehetek ellene, ez van, én ilyen béna vagyok. Bújok az ölelésébe, az nem lehet, hogy valakiből minden tetszik.
- Nem hittem, hogy így fogok félni, azt sem, hogy sírni fogok, ne legyen bűntudatod, én... gyenge vagyok ezekhez. Mert.. ezek mind igazak, megtörténhetnek, és.... - felcsuklok, majd el is nevetem magam. Rettegek a szellemektől mert vannak, köztünk élnek, és sosem tudhatom mikor szakad át a gát és lepnek el. A Motelről meg tudjuk, hogy igaz sztori és apám folyton ijesztget, akkor is ha tudom, ha bajom esik, az is meghal, akitől a bántalmazom valaha megkérdezte mennyi az idő. Ám ez lehet rajtam nem segít már, csak neki lesz végítélet kanosszajárása.
- Ezt a lehetőséget sosem hagynám ki és mellé, hogy szebb legyen elviszel moziba. - nem ám otthoni filmezésre szomjazok, hanem egy mozis, kézenfogós, csókolózós élményre. Azt mesélik lehet nagyon izgalmas, még soha.... nem vágytam ilyesmire. Pedig jártam rögbi csapat kapitánnyal, focistával és kajakossal is, akiket a csajok irigyem bámultak. Mégsem vágytam rá, hogy nyilvánosság elé citáljanak. Mert seggbuták voltak. Dagadó izmok, méretes szerszám, ha ugyan, és csöppnyi agy. Ha megemlítettem, hogy olvastad a... be sem kellett fejeznem a mondatot jött a HÖH szemöldök felvonás. Olvasniii? Jó, ha látták a Gyűrűk Urát és nem folyton a Halloról csacsogtak. Agresszív faszok.
Kisimítom gúnymosolyát, az ajkára csókolok. Most csak nagyon nyálas tudnék lenni. A rögbisem elfutott volna és otthagy, ő meg a zakójával védett, szóval nekem Hős, a legnagyobb és akkor már zeneileg is helyben vagyunk.
Mosolyogva fogadom a csókokat és viszonzom. Az életét ne adja, nem hiszem, hogy kéne a sajátom, ha előttem hal meg. Ne tegye. Belevadítok a csókba, nyelvemmel körbe cikázok a szájában. A vágy elsöpör minden mást, összerántja a hasizmaimat és felnyögök.
- Nem ismersz engem Sir Nicholas....nem hiszem, hogy meg tudnálak unni. - jó, persze. Biztos lenen szükségem levegőre, majd kinyitom az ablakot. Tudom, hogy ha elmegy, minden percben kínzón fog hiányozni. Máris felsóhajtok, pedig most velem tölt nyolc éjszakát. Haladunk....
- Rossz lehet, én semmilyen függőségben nem szenvedtem eddig. - és még tény is, éltem a saját kis boldog életem egyedül, a barátaimmal, a pasijaimmal, de..... most Ő függő leszek, már érzem.
- Jó lesz, ne patkolj el, ne hagyj magamra. Szörnyen szenvednék, kénytelen lennék Davidhoz fordulni vigaszért. - muszáj elütnöm egy poénnal, mert megveszek a gondolattól, hogy elveszthetem. Nem lehet. Látom, hogy mosolyog, hogy örül, hogy hiányozna, de nem tudja? Nem látja, hogy a rabja vagyok? Akkor valamit jól csinálok. Hah. David említésére az ajkamra harapok, a mozdulat semennyire sem tudatos.
- Játsszuk azt, hogy amikor nagyon kávéznál, felhívsz és mesélek neked valamit, amitől jó kedved lesz, meg egy kicsit fel is húz, hogy legyen elég adrenalin a szervezetedbe, esetleg küldök egy mmst. De ahhoz nagyon jónak kell lenned. - igazából meg persze az Ő dolga mennyit iszik és ha szereti, lelke rajta, én csak segítő szándékkal lennék.
- Máris nem csak szenvedek melletted. - elveszek az újabb csókban, estenem, ennek sose legyen vége. Olyan finom az ajka el tudnék élni rajta. Sajnos eszembe jut, amint csókjaival a testemen barangolt és ettől.... Grrr. Feldorombol bennem egy nagymacska.
- Inkább akkor szenvedek, ha nem vagy mellettem, ha három napot váratsz, ha azt hiszem olyankor mással vagy. - a mondat ellenőrizetlenül szalad ki a számon, elakad a lélegzetem és sebesen megnézem milyen cipő is van rajta. Basszus ezt nem vallhattam be. Olyan cinkesen hangzik. Rá kell gyújtanom, ez nagyon.... istenem de égő vagyok. Miért vagyok féltékeny?
Vadul szívom a cigit és közben a plafont bámulom, semmi izgalmas nincs benne, Nick közelsége amúgy is elhomályosít minden mást és ez BAJ!
- Pontosan a pólód. - meg ezernyi érintésed emléke a testemen, sóhajaid a lelkemben.
- Az nem is én voltam. - nevetek fel most én, mert csúnyám elintéztem a nyakát, de nem kell aggódni fogom ma is. Nemsokára harapom, karmolom, szívom a bőrét és milliónyi csókkal lepem el. Erre vágyom, meg RÁ.
- Nem! Azt hiszem inkább nem, hülyeség! - nagyot nyelek, nem akarom tudni, ha szeretett már valakit és róla mesélne nekem. Helyben meghalnék.
- Uuuristen - Az arcom elé kapom a kezem, mert így olyan fura. A jó kis testápolós reklámom, szétzuhanyoztam benne az agyam, a szemem telement habbal, de módjuk ezt ő nem látta csak a reklámot magát, amit jól összevágtak.
- Honnan szedted elő? Tetszett? - kukucskálok ki az ujjaim közül. Még zavarban vagyok tőle pedig így szeretnék élni, de... egy olyan reklám. Jó, hogy nem óvszert reklámoztam. Elveszem a kezem az arcom elől, az ajkára simítok.
- Édes vagy.  - tényleg az, mert őszintének tűnik nekem. Rábólintok a kérdésre.
- Igen, de jelenleg csak fotózásokat vállalok, mert nem akarok sokat távol lenni. Most egy kozmetikai céggel tárgyal az apám ügyvédje, meg lehet van kilátásban egy coca-cola reklám. Esküszöm ők csinálják a legjobb reklámokat. Annak tudnék örülni nagyon. - de persze ahhoz még sok dolognak kell történnie, mert elég nagy cég, megfontolják kivel dolgoztatnak.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Szomb. Máj. 17 2014, 12:58

A csókba beleborzongok, de ezen már meg sem lepődök, mit, ahogy azon sem, hogy milyen emlékeket robbant be bennem.
- Éés nyertél. – most lett végem, illetve már eddig is az volt, de most úgy nagybetűsen, végleg végem.
- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz. – nevetek fel azon, hogy bolond vagyok. Sose tagadtam különösen, hogy valahol örök gyerek maradtam, enyhe őrülettel megáldott.  Ez már a vidámpark okozta reakciómból is kiderült. Meg eleve ki mondja meg, hogy mi a normális? Na ugye.
A majdnem bekövetkező nyelvbotlás egy pillanatra azért szíven üt. Nem mintha nem örülnék egy másik befejezésnek is, hanem, inkább mert azt le kellene reagálnom valahogy, és ez az, ami aggaszt. Hiába leszek író, meg illetnek mindenféle szószátyárhoz hasonló jelzőkkel, aki mindig kidumálja magát, ehhez akkor is béna vagyok, de mindenképpen nevetségesen tapasztalatlan. Hazudtam már nagy szavakat többeknek is, egyszer talán némi valóságtartalommal is bírt, de azt mégis csak könnyebb volt, mint komolyan gondolva őszintén kimondani.
- Jó páros vagyunk! – állapítom meg a szemmel látható tényt, közben oldva a kialakulni készülő zavart, ami azért nálam is tombol rendesen.
- Barmok. – szörnyülködöm a hallottakon, noha sok újdonságot nem mondd, ismerek is ilyet, aki hasonló rituáléval zárja az aktust. Ők lesznek általában a negyvenes, sörhasú alkoholisták, akik beletemetkeznek a végtelenített meccsnézés közben saját maguk által gyártott chipses zacskó sírhantba.  Jó, amikor én izgulom végig a SuperBowlt, se nyújthatok szebb látványt, de az egészen más.
Meg ha már a sztereotípiák mezsgyéjére léptük, azt sem elfelejtendő, hogy a szőke hajával és a vastagabb övnek is tökéletesen funkcionáló miniszoknyájával neki sem lenne törvényszerű értelmesnek lennie, ha csak abból a barbie babából indulok ki, aki eljött Amerikába Nílus vízesést nézni. Először azt hittem rosszul hallok, de mikor ez másodszor is közölte már majdnem félrenyeltem a röhögéstől. Afrikában meg gondolom a Niagarát keresné.
- és a bátyáid túl sok horrort néztek a szomszéd szobában. – mert ennek valami gyerekkori vonzata is kell, hogy legyen. Nem vagyok nagy pszichológus, azok a new yorki taxisok. Meg azért neki biztos kijutott bőven a durva sztorikból, ha más nem családi anekdoták révén.
- Az Ördögűző után, egyébként én sem aludtam két napig. – osztom meg vele, mint érdektelen információt, hogy ne higgye magát annyira elveszettnek.
- Megbeszéltük, ott legalább tuti nem nézünk se Titanicot, se Szerelmünk lapjait! – csapok le a lehetőségre rögvest, mert, ebbe a két filmbe én röviden, de annál fájdalmasabban halnék bele. Ha nem nyálba, akkor az unalomba fulladnék meg.
A újított csók annyira felhúz, hogy nehéz megállnom, hogy essek neki itt helyben. Miért is nem teszem? Azóta erre vágyom, amióta megláttam ma, de ha pontosak akarunk lenni, azóta, hogy egyedül hagyott a lakásomban. Viszont nem akarom, hogy azt higgye, csak a szex miatt kell, mert már bőven másért is. Mindenért.
-  Eddig nekem is csak a koffein volt. De azt mondjak függőséget egy erősebb addikcióval lehet a legjobban kezelni és, ha már itt tartunk „I’m addicted to you, hooked on your love, like a powerful drug, I can’t get enough of…– idézem meg a számunkat, természetesen énekelve, de mivel azért nem szeretném ha maradandó károsodást szenvedne nem nyúzom vele sokáig.
- Hagyjuk mááár Davidet! – nyöszörgöm, mintha éppen a fogamat húznák. Nem is akarok arra a gyerekre gondolni, nem és nem és nem, mert ha meglátom megfejelem, pedig nem csinált semmit, legalábbis remélem.
- Tetszik az ötlet! Nagyon is! De készülj fel, tényleg sok kávét iszok! – így pedig most direkt ráfogok játszani, hogy többször hívhassam – ééés légyszi küldj, tényleg küldj mmst is! Esetleg rövid Skype beszélgetések…? alkudozom tovább. Tudom én, hogy nem kéne mérgeznem magam koffeinnel, de mindenképpen kevesebbel és nála nagyobb ösztönző erőt a leszokásra jelenleg keresve se találnék.
A féltékenységén elmosolyodom, ismerős helyzet, engem is evett a fene. Össze-vissza forgolódtam éjszakánként, próbálván nem arra gondolni, hogy kivel lehet most és az miért nem én vagyok?

- Az a baj, – kezdem világfájdalmat tettetve miközben ott bujkál a mosoly az arcomon – hogy, hiába tudtam volna mással lenni…egészen egyszerűen nem akartam. – az okokat inkább nem fejtem ki, hogy miért is nem vágytam más közelségére, hiába úszunk most rózsaszín romantikus giccsben. Ez előbb utóbb úgyis csillapodik és legalább egy fél lépéssel közelebb leszünk valódi önmagunkhoz. Ámen.
- Naa, kíváncsi vagyok! Engem még a hülyeség is érdekel! – most már úgyse fogom békén hagyni addig, amíg ki nem nyögi, mit akart. Próbálok olyan tipikus Sherkbeli Csizmás kandúr tekintettel nézni rá, hátha célba érek. Felé fordulva végigsimítom az arcát, közelebb hajlok egy csókra.
- Google jó barátom és a YouTube is. – azt, meg, hogy az első három oldalon egészen más Salisbury hírekről cikkezett a Chrome, úgy is sejtheti. A negyedik-ötödik oldal felé találtam meg, két gyilkosság közé beágyazva, viszont mindenképpen megérte végigpörgetni a lapokat, mert, amit láttam a reklámban, az nagyon tetszett, szóval felesleges zavarban lennie, még ha ennyire aranyos közben, akkor is.
- Imádtam minden képkockáját. megerősítés képen újra az ajkára hajolok.
A fotózás új, eddig csak a kisfilmekről tudtam, de nem lep meg, elvégre csak rá kell nézni és már megvetted, amit elakarnak adni vele.
- Azok tényleg zseniálisak! Azt mondjuk sosem értettem, miért van a Coca-Cola vigyorgó Napján napszemüveg…- csodálatos eszmefuttatások születtek már ebből bizonyos alkohol mennyiség elfogyasztása után.
- Viszont ha van eszük…meg szemük, akkor hülyék lennének mást alkalmazni. – nála jobbat úgysem találnának. Személy szerint én kartonszán venném az árut.
- Ja, annak meg kifejezetten örülök, hogy nem akarsz sokat távol lenni. Ne is akarj, mert akkor nagyon sokat kellene autóznom…- mert mindenképpen utána mennék, ha több napra tervezne elutazni, ehhez kétség sem fér.

Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Vas. Máj. 18 2014, 21:14

A csók felborzolja az idegem, mindent egyes kis vallomásom bele sűrítem, amit kimondani sosem mernék, még ahhoz is gyáva vagyok, hogy érezzem őket. Illetve, hogy érzeni merjem, mert nem hiszek benne. A csók felold, felszabadít abban és a szexben lehetek önmagam, pedig azt csak vele akarok.
Hangosan felkacagok azon, hogy most lett vége. Még csak most? Én már azt sem tudom, mikor és hol vesztem el, de tettem nagyon. Mohón csókolok újra a szájára, az a baj, hogy amint elválok tőle, azonnal újra kívánkozom vissza. Viszket a bőröm a vágytól, hogy megérintsen.
Elbotló nyelvebe akkorát harapok, hogy majdnem felsikítok, újra csak csókolni merem, hogy ne legyen ideje agyalni, gondolkodni.
Hevesen csapkodó a szívem, nekifeszül a bordáimnak, enyhe hányinger kerülget, az arcom kipirul, mint akinek lekevertek egyet. A verbális önpofon halálosan megijeszt. Enyhe rémülettel nevetem el magam. Vizsgálgatom a bensőm, mire is gondolok, mit is érzek? Vajon akarom tudni? Nem! Nem igazán, sőt mondhatni nagyon nem. Főleg, hogy nem hiszem, hogy örülne egy hasonló vallomásnak. magam sem hinném őszintének.
- Ámen! - csak egyet érteni tudok, valóban jó páros vagyunk, de csak, mert menthetetlenül imádom a hangját, férfias illatát a tusfürdőjével keveredve mámorító elegyet alkot.
- Az a baj, hogy a csajok elnézik nekik, az első pofonokat sokkal később kapják, mind szóban, mind tettleg, amikor már nem számít, hogy mennyire izmos, vagy mennyire jó a segge. - vállat rántok, nem számít. Ő nem tűnik ilyennek és úgy néz ki ezzel nagyon sokat lendít az elképzeléseimen.
Tudom, hogy engem is megbélyegeznek a hajszínem miatt, az alakatom miatta, a magabiztosságom által és azért aki az apám. Persze azért is mert kacér vagyok, de eddig senkivel sem találkoztam, akinek többet szerettem volna adni magamból a szőke cicánál. Kitűnő álca, nem kell okosnak lennem, nem kell agyalnom, egy biccentéssel kilépek egy induló kalandból, egy suta, buta megszólalással botránkoztatok meg bárkit, eszükbe sem jut, hogy ismerem a fordított pszichológia elméletét, a testbeszédet, a jeleket, hogy tudom kire vágyom igazán és az első 2 percben azt is tudom kivel fogok ágyba bújni és ki lesz csak egy flörtre a játékszerem. Beskatulyáznak. Szőke, gazdag, szép, kacér egyelő olcsó kurva. Sokan meg sem próbálnak hülyére venni, mert azt hiszi, ahhoz is hülye vagyok. A fülembe súgják, hogy várnak a klotyóban egy laza pipára. Hiszen mi másra is vágyna egy magam fajta csaj, mint egy jó adag vitaminra? Bár azt hiszem nem leszek IQ bajnok, mégsem félek, hogy nincs annyi eszem amennyi kell.
Vagyis most nincs. El kéne futnom, menekülnöm ebből az egész szituból, amiben kezdek elveszni. Nick úgy vesz körbe akkor is ha nincs velem, mint egy fullasztó felhő. Csakhogy akkor fulladok, ha nincs.
- Talán. - lehelem a horror kaland után. Nekem alapvetően vannak félelmeim. Nyitott vagyok sok dologra. Meditáció, lélek vándorlás, és mellé az életem sem habos pite. Apám igyekszik megóvni mindentől, de nem tud. Sokat hallok, tudok és értek. Sokszor tudom, hogy nem kéne így élni, de ez az én életem, nem választhattam.
Hálásan ölelem magamhoz. Nem tudom, hogy mi van velem, de vele olyan könnyen átesem dolgokon. Csak akarom, hogy tudja nem haragszom, mert vigyázott rám, ahogy ígérte. Mások... nem így tettek volna, talán nem is voltam fontos nekik, de nem is hiszem, hogy láttam volna ezt a szemükben, mint neki. Valamiért érzem, hogy fontos vagyok és ettől merem azt érezni, hogy Ő is az nekem.
- Látod? Milyen jó vagyok hozzád? Te... mikor leszel végre nagyon jó hozzám?  - csípőmmel neki simulok, hogy értse mire gondolok, hogyan szeretném, hogy jó legyen hozzám. Pedig minden mozdulata jól esik, nekem szól, vall, mesél.
A testem sürgetően neki simul, a keze alá képzelem magam, de tudom, hogy most nem erről szól a dolog. Mégis belülről sikítva akarom.
Hallgatom a koffeines beszámolót, az Avicii számon elnevetem magam , még ki sem ejti az utolsó szót máris a szájára csókolok, imádom, ahogy énekel, ez van. Kezdek félni, hogy tényleg minden tetszik benne, mert a dal nekem szól.
Elnevetem maga, de édi, ahogy szenved David miatt. Jól teszi, a srác kitett magáért, más esetben beillet volna a sorba, de most, így, hogy van Ő....
- Oh milliónyi ötletem van arra nézve, mivel is tegyek az ellen, hogy a kávéra gondolj. Rövid beszélgetések? - felvonom a szemöldököm, mert sejtem azok mennyire lesznek rövidek. Hála a jó égnek. Én abban sem hiszek, hogy le tudom majd tenni a telefont. Három hosszú napig vártam, hogy keressen.
- Oh, volt aki....? - akivel lehetett volna? Megkörnyékezték? Ettől rosszul leszek, egyszerűen elfog a vakrémület.
- Te tudtál volna....? - mást csókolni? Hogyne tudott volna, te hülye? A bók részét szinte fel sem fogom. Viszont ennek fényében nem kérdezhetem meg, amit akartam. Hazudnom kell, mert félre értheti és ezt nem akarom. Nem szeretném elijeszteni.
- Szerinted az normális, hogy másodszor találkozunk, és ez ilyen részegítően intenzív? - uuuuristen, ez de ciki kérdés. Az előző sokkal jobb lett volna, az is cinkes, de ez... Basztikula, de ég a fejem megint. A szemibe nem merek nézni, inkább az ajkára pillantok és rá is hajolok egy könnyű csókra.
- Na igen. Manapság nem nehéz megtalálni bármit, ami egyszer fent volt a neten. - zavartan vakarom az arcom egy ponton, mert a hajamba nem tudok túrni most. Jó kis reklámforgatás volt, sok hülyeségre rávettek, ami végül nem mehetett az eredetibe, mert az apám agya kezdett elfüstölni.
- Örülök, hogy tetszett neked, vettél a tusfürdőből? - játékosan megfedem a mutató ujjammal, hogy  érezzen a vicc értékét.
Pedig ha még abban is nyomozna, milyen reklámokban megtalálna. Hah.
- Jaj Édes, mert az menő. Meg nehogy a saját szemébe süssön. - nevetve lecsúszok a kocsi elejéről, felé fordulok, a lábai közé lépek, és amíg nem ül fel a mellkasára fekszem, kezeimmel a zakója alá kutatok, sőt az egyikkel az inge alá is, mert ha nem érhetek a bőréhez meghalok.
- Utánam jönnél? - ezen úgy ledöbbenek, hogy elcsuklika hangom.
- Az jó, mert nagyon hiányoznál. - ujjaim végig szaladnak az oldalának puha bőrén, várakozás teljesen felsóhajtok, mellkasára hajtott fülem közvetíti lüktető szívverését.
- Én mikor merülhetek el a munkásságodban? - nagyon érdekelne, hogy ír, amikor igazán felszabadult. Nem mondom olvastam egy, két kritikáját, pont olyan szarkasztikusak és őszinték, mint ő maga, de valahol sejtem, hogy van olyan írása, ami nem publikus még.


A hozzászólást Hale Salisbury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Máj. 21 2014, 10:09-kor.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Kedd. Máj. 20 2014, 20:01

Nem akarok sokat filozofálni azon, hogy tényleg mást akart-e mondani vagy szimplán csak félrebeszélt, mert akkor azt is boncolgatnom kellene, hogy nálam melyik lehetőség lett volna a valószínűbb egy hasonló nyelvbotlás esetén. Már pedig azt nem akarom tudni, de semmiképpen sem akarom nyíltan bevallani még saját magamnak sem. Hagyom is elveszni a kínos emléket a csókban, nem kattogok rajta egy darabig.
Az izmos kocka has, üres fej témát elengedem róluk még sokat beszélni sem érdemes.

A horror után hiába érzem, hogy talán nem haragszik valamennyi lelkiismeret-furdalás motoszkál bennem, ösztönözve arra, hogy ezt jóvá kell tennem. Fogom is, efelől semmi kétségem. Persze megkötöttük az egyességet az elkövetkező négy..öt…sok napról, de ettől még ma sem fogom vissza magam. Illetve egy kicsit igen, hiába robbanok fel a vágytól minden egyes másodpercben. Nem segít elbukni látszó önuralmamon az sem, hogy a csókjaival egyre jobban felhúz, hogy arról ne is beszéljek, amikor csípőjével hozzám dörgölőzik. Enyhén szaggatva fújom ki a levegőt, mintha ez segítene bármin is. Érezheti, hogy totálisan kikészültem tőle, érte.
Megint énekelek neki, a zene egyértelmű. Minden sora döbbenetes passzol erre az egész kibogozhatatlan helyzetre. Főleg a refrén, mert tényleg ráfüggtem, erősebben, mint az tervbe volt. Belemosolyogok a csókba, amivel elhallgattat, valószínűleg mindkettőnek jobb, ha nem próbálok dalos pacsirtát játszani.
David nevére összeráncolom világfájdalmasan a szemöldököm. Határozottan nem bírom azt a gyereket, pedig még nem is találkoztam vele úgy Istenigazából. Látásból és hallásból ismerem, néha köszönünk és ennyi, de valahogy mégsem érzem, hogy mi valaha is legjobb cimbik leszünk. A tipikus két dudás egy csárdában eset.

- Majd mindegyiket úgy kezdjük, hogy tényleg csak 5 perc és végeredményben meg úgyis a szándék a fontos. – valószínűleg a gatyám rámegy majd a telefonszámlák fizetésére, és elérem a korlátlan mobilnet határait is.  
A körhintás kocsin meglep, mennyire elfogja a pánik, na nem mintha én jobban kezeltem volna White barátunk szóban forgását.
- Látom, pont a lényeg nem jutott el hozzád. – mosolyogva fordulok felé, hogy lássam a szemét is, ami megint össze-vissza rugdalja a szívemet.
- Épp ez az, hogy nem tudtam volna és nem is akartam. Mert…- szó bennszakad, hang fennakad - egész egyszerűen nem. – és ez baromira idegesített is, de ezt inkább nem teszem hozzá. Sosem szoktam elutasítani a kínálkozó alkalmakat, de most hiába pislogtak felém félreérthetetlen szándékkal, nem voltam vevő semmire, maximumom laza flörtre, mert azért vakságot nem fogadtam. Igazából csak azt ígértem, hogy bemutatok neki még pár termet a Francesen, talán még az se lett kikötve, hogy csak őt idegen vezetem körbe erre tessék...
Hogy érezze is szavaim súlyát hozzá is hajolok egy jól
elnyújtott csókra, aztán még egyre és még egyre. Olyan közel húzom közben magamhoz, amennyire ezen a játék vackon lehetséges. Harapdálom az ajkát, tenyerem a hátán szaladgál fel-le, többször megpihen a fenekén. Hosszú percek után engedem csak el, a kérdésén meg felnevetek. Komolyan ezt kellett harapófogóval kihúzni belőle?
- Nem, biztos, hogy nem normális. De legyünk őszinték, kettőnk közül melyikünk az? – én biztos nem. Ha néha felkiáltana még bennem a racionalitás, fel sem merült volna az, hogy találkozóra hívjam. Mert én oknyomozással fogok foglalkozni, az édes drága apja maffiatag, L.A. pedig nem olyan nagyváros, hogy ne fussunk össze valamikor, főleg, hogy nem a kisnyugdíjasok műfogsor problémáinak okait szeretném feszegetni, ha majd a kezemben lesz a diploma. Engem a komoly ügyek érdekelnek, amitől eddig makacsul elzárkózott a sajtó.
- Hogyne, kartonszám! Azóta az aluljáróban árulom, dupla áron, mert méltánytalanul olcsónak találtam. Raktam ki táblát is miszerint: újságíró leszek, lassan éhen veszek. A biztonság kedvéért azért énekelek is mellé, hogy jobban vigyék a cuccot, mert a másik kartonlap büszkén hirdeti, hogy, dobjon pénzt a kalapba, elhallgatok szavamra! – hülyéskedek még egy sort. Pont úgy nézek ki a BMW-vel, meg a márkás ingeimmel, mint, akinek anyagi gondjai vannak. A legjobb benne az, hogy ezeket már saját fizetésből szervíroztam össze, nem akarok a szüleimen élősködni, még ha egyetlen megnyert perrel annyit keresnek, hogy egy évre eltudnám látni magam belőle.
- Hale, egyetlen éjszaka után pusztultam bele három napba. Szerinted most? Persze, hogy utánad mennék! – megvárom, amíg elhelyezkedik, hogy, utána átkarolhassam. Simogatom, cirógatom, sok kis apró érintés, amik teljesen tudattalanul, ösztönösen jönnek, ha mellettem van. Túl természetes minden.
- A munkásságomban? – ezen muszáj nevetnem egyet, ami inkább irányul saját magam felé, mint irányába.
- Én azokat az asztalfióknak és az enyészetnek hagyott poros kéziratokat közel sem nevezném munkásságnak. De ha érdekel, mutatok majd párat. Van egy csomó olyan soha meg nem jelentetett cikk, ami csak random agymenés volt és a főszerkesztő nem akart polgárt pukkasztani vele. Meg mondjuk, amit lehoznak az újságban is mind finomított verzió, az eredetit nem bírja a nyomda. Ezért vagyok last minute, mert akkor már nem tudják visszadobni, nekem meg nem kell kiherélnem. De ezt hívhatjuk lustaságnak is. – mert az vagyok rettentő módon. A végletekig halasztok mindent, az utolsó pillanatokban pedig a koffein okozta bódult extázisban gépelek éjszakákon keresztül.
- Előbb én rángattalak be horrorba, szóval most oda viszel, ahova akarsz. – lassan felülök és megadóan széttárom a kezem.  Rettegve nézek körbe milyen rózsaszín, zenészélő szarral tudna kínozni. Szerencsére a húgomnál kimaradt a csillámpóni őrület, később természetesen minden más marhaság keresztülment rajta és ezáltal én is kaptam belőle jócskán. De cserébe én meg G.I.Joeval mentem az agyára…egészen addig, amíg rá nem jön, hogy a katona elvihetné randizni Baribiet…és ekkor láttam Joet utoljára. Nők.
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Szer. Máj. 21 2014, 14:29

Néha azt hiszem, hogy minden rendben van, hogy tisztában vagyok önmagammal. Amikor a szobámban halkan szól a meditációs zene, vagy éppen ezerrel merülök el saját magamban, vizsgálom, aki vagyok, akivé lenni vágyom. Az úton töprengek, mennyire lehet jó, melyen járok.?? Biztos voltam benne, hogy a Frances a legjobb választás számomra. Új lehetőségek, új barátok, újabb hódítások. Azt reméltem, hogy összeismerkedem pár lánnyal, elmegyünk erre- arra és röhögök az egész pasizási lázon. Tudtam, hogy lesznek Davidok, akik mindenki nagy álmai, és persze tudtam, hogy lesz egy „Nick”, aki majd az én nagy vágyam lesz, és majd rettentően igyekszem vágyaim egy olyan férfi irányába forgatni, aki elérhetetlen, vagy más mint a többiek. Nos a más, az bejött. Nem hazudok, nem mondom, hogy az évfolyamtársaim nagy része nem ismeri a helyes oknyomozó növendéket. Már akkor hallottam róla, amikor még azt sem tudtam ki ő. Összesen 5 órát töltöttem el ez egyetemen és képben voltam, kik a jó csajok, az elérhetetlen csávók, a megdönthető macsók, vagy a kalandor szépfiúk. Tudtam ki bunkó, kiről jobb nem is álmodni…. Kamuznék, ha azt mondaná, Nick az álmom, vagyis, hogy volt, vagyis…. Hogy hittem, hogy lesz, vagy hogyan is fogalmazzak.
Mert lássuk be, egy ügyeletes szépfiú, aki mellé okos is, isteni humora van, nem kultúr barbár, nem is pofátlan. Pár lány 3-as listáján szerepel a neve, mint akik alá be kéne feküdni az egyetemen. Változó hányadik helyen, attól függ, menyire intelligens az adott női egyed. Persze ezen tanulmányomat majd csak sokkal később osztom meg vele, amikor már nem fog el a sárga irigység, a gondolattól is, hogy valaki éppen róla álmodik, rajtam kívül. Most egyedül a csókja számít, mely felhúz, elveszejt az érzékek birodalmában.
Imádom, ahogy húzza, rágja az ajkam, halkan felnyögök a combjába markolok. Kínzó vágy tör rám, hogy neki préseljem a testem, letépjem az ingjét, csókoljam, simogassam a mellkasát, orrommal körbe járjam, beszívjam senkivel össze nem téveszthető, friss illatát. Sűrűbbé válik a vár az ereimben, nehéz bársonyként folyik végig, elképesztő űrt hagyva maga után, hogy a következő heves szívdobbanásomra, újra kezdődjön a részegítő érzés. Érintése után sóvárog a testem. Nekem már eszembe sem jut David, sem senki más, annyi fontos, hogy csókoljon, érintsen, húzzon magához, akaratlan doromboljon a számba. Kileng tőle a lélek jelzőm, remélem nem kell soha szívrohamban elválnom tőle. Bár a szívem kibírja, egy ideje teszi.
A dalra újból és újból egymás szájra csókolunk. A függés kölcsönös, mélységes szenvedéllyel keverve. Vegytiszta érzékre kéne figyelni, de minek? Majd lesz valahogy.
Sejtem, hogy megállunk majd 5 perces beszélgetéseknél, és majd várjuk ki szakítja a kontaktot és persze egyikünk sem fogja.
Pislogok párat, egyrészt csókjai elvakítanak, ami lehetetlennek tűnt, előtte. Sosem hittem, hogy egy csóktól lehetek testetlen, csak egy vibráló massza, amiben elvesznek a csontjaim, a szívem, és mindenem…. Csak az érzés van.
Hogy a francba ne jutott volna el? Csajokról beszélt.. Mert? Nyelni sem merek, hogy halljam, hogyan is folytatja a mondatot, mert hallanom kell. Mert csak.
- Nem izgattak fel? – súgom kacéran, de én nagyon szeretettem volna a mondat egy másfajta befejezését, mert hülye vagyok, és azt hiszem elvesztem. Minden elvem megdőlt az első buta napon, hogy betettem a lábam a suliba, és ez mérhetetlenül bosszant. Pasizni akartam agyba főbe, flörtölni, kacérkodni, a jobbakkal esetleg dugni, de most…. Lehet nem is menne sohamár. Szólt a holló. Orommal végig simítom nyakának vonalát, beleharapok az álla alatti puha részbe.
- Az a baj, hogy engem is tönkre tettünk. – panaszolom még erősen vigyorogva, hogy érezze ez most komoly panasz. Nem is lehet nem kezdeni vele valamit. A probléma az, hogy észre sem veszem a jóféle pasikat a közelemben, eddig még a nőket is megnéztem. Most meg…. Csőd. Kasztrálás….
Csókjaitól újra és újra szétesik a jól felépített világom, sötét foltok kúsznak a szemem elél, amiktől elvakulok és ezt élvezem. Igaz a szívem zakatol a bordáim között, de az meg életet jelent, nemde?
Fenekemre simító ujjaitól megint elfogy a levegőm, az oldalába markolok, hogy jelezzem kicsinál és nem is kicsit.
- De én… eddig mindig bírtam gondolkodni. – most meg azt sem tudom miről is beszélgetünk. Mellé nem is nagyon érdekel, ami most engem leköt az Ő. A csókjai, a hangja, az érintése.
- Amúgy meg én normális vagyok. – lázadok fel azonnal, és persze nem igaz, így el is nevetem magam. Mióta is nem vagyok az? Olyan három napja? Vagy lehet már négy is? Újra a szájára puszilok, ez sem lesz már máshogy, semmi mást sem teszünk, mint egyfolytában csókolózunk.
- Úúú, melyikben? Én is megyek. Mint reklám arc, támogatlak és táncolok, míg te énekelsz, kéne egy jó kis laza hangszer is, egy szájharmonika mondjuk, és tuti bezsuppolnak minket. Ja és persze részesedés is jár nekem, mert lehet miattam veszik. – elnevetem magam, mert ezt nem nagyon hiszem, a kutya sem emlékszik a szöszire, aki reklámozza, bár a pasik lehet megjegyezték a hátsom.. Hüm.
Szavai megsimogatnak csak mint az ujjai, a lehelete. Megint vallomásokat súgnék arról, hogy mit érzek, hogy mennyire imádom a lényét, az illatáról is mesélnék, hogy attól égnek állnak a kis pihék a hátamon. Ujjaim alatt finom bőre, szinte éget, ettől újra összeugranak az izmaim az alhasamban. Már attól kész vagyok ahogy a nevem ejti, szinte legördül az ajkáról. Sosem szerettem a nevem, de amint látom, erre is megtanít.
- Nem is akarok ennyi időt távol lenni tőled, de lehet jobban bírtam volna, ha van kontakt. – mélyet sóhajtok, beszívom az illatát, közben egy pillanatra sem hiszem, hogy jobban bírtam volna, akkor sem menne.
Figyelmesen hallgatom a szavait, ahogy lehúzza a munkáit és el kell, hogy nevessem magam.
- Majd én csekkolom. Adhatsz a véleményemre. – hiszen olyan nagyon hozzáértő vagyok, tuti megéri neki. De ettől független minden érdekel, az is ha felírt egy fél gondolatot. Ha olyan szexik a szavai, mint ő maga, nekem máris végem van, érintésétől amúgy is ég a bőröm a ruha alatt. Sóhajtva pillantok körbe, a szájára csókolok, széttárt karjaira lecsapok, mindkét kezére ráfogok, ujjimat az ujjai közé fűzöm.
- Mi lenne, ha keresnénk egy olyan helyet ahol….. mondjuk….. egy kicsit…. Tudunk egymással….foglalkozni…. – minden szó után hosszan megcsókolom, a lábai közé lépve neki simulok.
- Mert én ki vagyok éhezve. – gondolom meg van lepve, hiszen búgok mint egy nőstény macska. Mégis kézen fogom, megvárom, hogy lecsússzon a kocsiról és elindulok egy giccses körhinta elé. Bosszú, a horror miatt, mert amúgy nem érdekel a rénszarvason körbe kószálás, ám kiszúrok valami mást és kicsit ellágyul a szívem.
- Bakker, egy bika. Bikagoljunk. – nekem különösen vicces lesz szoknyában, de egy igazi cowboyt semmi sem tarthat vissza.
- Bátraké az elsőbbség. – amint látom, ha lezuhan is puhára esik, és ha minden jól megy rá is tudok ugrani. Nincs itt egy ugráló vár? Nincs? A francba. A bika felé húzom, a kulcsért nyúlkálok, sosem ültem ilyen műbikán, de biztos nem lehet nehéz, elvégre a csípőmozgásom jó, vagy mi.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Csüt. Máj. 22 2014, 22:59

A "mert"-es mondatomat majdnem rosszul fejezem be. Idegesítő, hányszor beszélek kis híján félre manapság. Ezért szeretek írni, ott legalább áttudom gondolni hova akarok kilyukadni egy-egy barokkos körmondat végén. De ezt a témát meg direkt nem pörgetem le magamban, mert az-az eszmefuttatás sejtem milyen eredményt hozna. Azt pedig inkább még nem akarom bevallani magamnak sem. Éljen a strucc politika!
- Helyes, nagyon helyes! - elégedetten elmosolyodom. Úgy fair ha ő is pont annyira elveszik mint én, ami mondjuk relatíve esélytelen.
- Én is...valamikor régen - sosem szerettem túlagyalni a dolgokat, Carpe di em és hasonlók, de azért ennél jóval megfontoltabb vagyok. Most meg még abba sem akarok elmélyedni, hogy mit is érzek. Lassan ugyan elfogadom, hogy kényelembe helyezte magát bennem egyfajta bekategorizálhatatlan, jóleső izgalom, ami kézen fogva sétál az indokolatlanul heves szívveréssel és újdonsült féltékenységtől besárgult énemmel.
- Igen, persze, vettem észre. - nevetek vele együtt lázadozó hangú kijelentése után. Ő sem normális, én se vagyok az. Bennem mondjuk alapvetően tombol egyfajta őrültség, ne tessék aggódni nem Patrick Bateman féle, szimplán csak néha hülye vagyok és ezen roppant ritka alkalmak száma egyre gyorsabban növekszik a közelében.
- Biztos siker. Egy perc alatt elkapkodják az árut. Részesedés?! Maximum öt százalék és akkor nagyvonalú voltam. – valahol mélyen egy üzletember is elveszett benne, csak még nem találtam meg és nagy valószínűséggel nem is fogom soha.
- De esetleg adhatok extra juttatásokat... - hogy értse mire is gondolok jó hosszan megcsókolom újra. Időközben eldöntöm, hogy holnaptól aktívan fogom hívni vagy random SMS-ekkel bombázni, nehogy megint elhanyagolva érezze magát.
- És teljes objektivitásra törekedve egy picit sem lennél elfogult? – húzom még egy kicsit, mielőtt megadná magam.  Vesztemre várva figyelem, ahogy körbenéz a teremben, elmormolok egy imát, hogy ne akarjon semmilyen giccses pónilóra felparancsolni.
A hosszú szóközi csókok egyre intenzívebben készítenek ki, minden mozdulata felizgat.

- Támogatom…az…ötletet. – ha tudná, hogy mennyire. Éppen ezért sóhajtok fel fájdalmasan, amikor mégis valami műanyag körhinta felé kezd ráncigálni. Legutóbb ötéves lehettem, amikor felültettek egy ronda zöld dínóra, ami inkább hasonlított egy medve és egy krokodil közös kölykére, viszont tudott pár centit fel-le emelkedni, miözben az egész szerkezetből maximális hangerőn üvöltött a Dorothy féle Over the rainbow…végtelenítve. Természetesen egyértelmű, hogy meglett örökítve, amikor a gyerek T-Rex háton kering, de inkább van döbbent és értetlenkedő fejem azon a képen, mint vidám és felhőtlen ...azóta nem érdekel mi lehet valahol a szivárványon túl. Különben is mindenki tudja, hogy zöld, ír koboldok meg egy zsák arany.
Elnézve se a piros orral megáldott Rudolf, se Donald kacsa háta nem tűnik kimondottan a célnak megfelelőnek.  Bár, a tanári asztalról se mondta volna meg senki, hogy olyan praktikus és kényelmes lehet.
Fellélegzek, amikor kiszúrja a bikát, máris jobban tetszik, bár nekem több és jobb terveim vannak az eséseket felfogó vastag matraccal, mint a rugdalózó állattal.

- És én lennék a bátor? Különben is, nem a hölgyeket szokták előre engedni? Kiváltképp, ha azok szoknyában vannak… - nem leplezett szándékom megnézni, ahogy ebben a ruhában matadorkodik és ezt be is fogom hajtani rajta, de mivel még csak most kezdem a horror miatti canossámat, nem háborgok sokat, és, amíg a beindítással bajlódik, leveszem a zakóm, meglazítom a nyakkendőm szorítását, könyékig felhajtom az ingujjamat és elindulok a fenevad irányába, a süppedős szőnyegen. Előtte azért még egy gyors csók.
Már kapásból majdnem orra esek, a második lépésnél, hozzá kell szoknom, hogy ez nem szilárd talaj.

- Jól kezdődik…-- felröhögök a bénázásomon. Nagy nehezen odaszenvedem magam, felülök, megkapaszkodom, amennyire csak bírok. Gáz lenne az első pillanatban leesni.
- Várj, még kell valamit az utókornak hagyom, valami nagyon magvas gondolatot, ami szállóige lesz. Ilyen hakuna matata vagy védd a fákat, egyél hódot, jellegűt.  – filozofikusan a távolba révedek, mint a nagy görög bölcsek, várván, hogy megszáll az ihlet egy korszakalkotó mottó képében.
Ekkor váratlanul beindul alattam a bika, dobál össze-vissza, hiába is próbálok valami felé ritmus szerint ugrálni rajta. Másokat nézni és kárörvendeni, amint leestek határozottan könnyebb volt. Az adrenalin rohamtempóban áramlik szét az ereimben, ami a Hale által belőlem kiváltott érzésekkel ütős dózist alkot. A legkeményebb drog.  

- Kéne egy cowboy kalap, meg egy lasszó! – fél kézzel elengedem, részben önszántamból, hogy menőzzek, de főként mert egyre gyorsabban kezd mozogni alattam a vad. Már nem is nagyon látom a körülöttem levő dolgokat próbálok az utolsókig küzdeni, de…
- Repülőőők - látványosat landolok háttal a matrac szélén.  Kiterülök, mint a döglött béka, közben szünet nélkül vigyorgok.  
- Te…jössz…- szuszogom levegőért kapkodva. Nem tudom hány percig bírtam, de nem zuhantam a mélybe rögtön és ez kezdésnek megteszi. Erősen pihegek, fárasztóbb ez a játék, mint hittem.
Direkt úgy helyezkedem, hogy minél nagyobb részt foglaljak el a bika felé vezető úton, akadályozva ezzel az arra való haladást…
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Pént. Máj. 23 2014, 10:08

Még dobol a fejemben egy lehetőség a mondat másfajta befejezésére. Nem mondom, hogy csalódott vagyok, inkább csak… Úristen de jó lett volna. Azt hiszem. Nem tudom, hogy meddig fogom még nyelni azt a szép szót, ami folyton a számra tolakszik, mert a lelkem a tudtomra akarja hozni. Valahol belül érzem, hogy van, csak nem tudom elhinni, mert olyan durva. Simán, kapásból el tudta rabolni a szívem és ahogy sejtem Ő is nekem adja az övét, ha úgy alakul és talán úgy is fog. Az ajkára csókolok, beszívom a nyelvét a számba, rányalok, ujjaimmal a tarkóját markolom. Iszonyatosan kívánom.
- Igen? Helyes? – elmosolyodom, igyekszem a tekintetében olvasni, tetszik, amit benne látok. Igazából csak őt látom. „ Áldott csodáknak. Tükre a szemed” a folytatás nem illik, nem vagyok egy önimádó fajta, nem azért tetszik, mert tetszem neki, a versben pedig ez van. Megint az ajkára csókolok, orrommal megcirógatom az orrát.
- Igen, én még pár napja is, előtted. – vallom be, de engem piszkosul zavar ez az egész. Nem szeretek hülye lenni, sem elveszett, azt szeretem, ha tudom, hogy mit akarok, felé tartok, van benne kihívás. Most pedig, csak rá vágyom, felé tartok és semmi más nem jár a fejemben. Megőrültem. De élvezem. Még zakatol a szívem, zúg a fülem. Annyira szerettem volna, ha a „mert” máshogy végződik, a remény felnyomta a vérnyomásom, még nem higgadtam le. De ilyen csókoktól nem is fogok.
Csak csúnyán nézek, hogy nem tart normálisnak, de azt hiszem mi így vagyunk normálisak és mindenki más beteg. Hah
Nekem nem baj, hogy Ő vagy én hülyék vagyunk, én egyszerűen csak szeretek vele lenni, imádom az együtt töltött idő minden percét, ahogy véd, ahogy ölel, a tekintetét, ízét, illatát, érintését.
- Öt százalék? – hörrenek fel. Az nagyon kevés, annyiért nem táncolok és….
- Na így kezd tetszeni…. – felkuncogok, hagyom, hogy elvesszek a csókban, az ezredikben, de miért is van az, hogy mindegyik ugyanúgy kicsinál? Zakatol a szívem, bizsereg a szám. Neki simulok, felsóhajtok, kezeimmel a hátát gyúrom a zakója alatt, ingébe kapaszkodom húzom magamhoz.
- Csöppet sem! Á-á. – még a fejem is megrázom… nem vagyok elfogult. Vele szemben? Sosem lennék, olyan vagyok én? Ááá, neeeeem. Tuti, hogy a kézírása is izgató, mert az ujjainak köze van hozzá, márpedig nekem vannak emlékeim milyen jól bánik velük, bizonyos helyeken.
- Azt egyből sejtettem. – mit mondjak? Hogy ha hozzám érne intimen, nekem máris jó lenne? Tartok ott, hogy kikészít minden egyes megmozdulása. Megint majdnem olyat mondok, amit nem kéne. Még nincs itt az ideje, félek, hogy félne. Lenyelem a mondatot, szót, vallomást és megindulok egy nagyon gagyi kőrhinta felé, biztos vagyok benne, hogy nem lehetne nagyon élvezni, talán a közepén, azon a kis téren… Hüm. De akkor meg… nem. Nem jó ötlet. Mi is legyen? Végül a bika felé vontatom.
- Te egy bátor férfi vagy. Mutass példát. Óóó szoknya köszöni jól van - vallom bridget jones-osan, és felé libbentem, majd a kezelő pulthoz lépek és persze el is felejtek mindent, mert vetkőzni kezd. Jaj nem lehetek ilyen mulya, komolyan. Csak a zakót vette le és feltűrte az ingét, meg a nyakkendő és… nem lehet. Viselkedjünk már! Miért van az, ahogy egyből keskeny csípőkére téved a tekintetem, a hátára, a nyakára és annyi mindent tudnék tenni vele. Jó isten, Hale. Szedd magad össze. Kanos kiskutya, megint ez jut az eszembe.
A röpke csók után útnak eresztem egy hangos sóhajjal.
- Muci ne törd magad össze, még oda sem értél. – nevetek fel a botladozáson. Figyelem, ahogy ruganyosan felpattan a bikára, újabb sóhaj. Nem lehetnék bika? Pattoghatna rám is. Ajjjaj mááár! Mitől vagyok ilyen hülye?
Felnevet az agyaláson, adok neki egy kis időt is, olyan 4-5 másodpercet. Annyi elég kéne, hogy legyen az alkotásra, esetleg a könnyes búcsúra tőlem. Azonnal kettesre kapcsolok, remélem nem hitte, hogy egyes szinttel kezdünk? Kis naiv. Még bőven az ihletre vár, amikor a bika meglódul alatta, látom, hogy meghintázik, talán még a hökkenetet is az arcán. Vihogva figyelem a próbálkozást, egyre és egyre hangosabban nevetek.
- Kapaszkodj!! – kiabálom nevetve, és csavarok egyet a tempón, immár látom, hogy le fog esni, de nem hat meg, csaknem üti meg magát.
Fél kézzel a levegőbe „kapaszkodik” én pedig vadul vihogok, ahogy a bika ide-oda csapkodja. Előrántom a mobilom, lövök két „jó” képet, ezeknek helye lesz a galériánkban. Ebből mennyi kérdés lesz, atyaég. Most látom, hogy 17 értesítőm van és 7 üzenetem. OMG!
Eltelik vagy 30 másodperc, amikor Nick szárnyra kel, még éppen körbe néznék, hol egy lasszó… Elmakogja, hogy madarazik és nyikkanva a vastag matracra érkezik. Leállítom a műanyag állatot és vihogva megindulok felé. A táskámba ejtem az iPhone-t.
- Nagyon ügyes voltál. – zavartalanul röhögcsélek, kár, hogy nem látta a saját arcát, meg ahogy csapkodta a testét az állat és néha különböző szögekben meghajolt. Jószerivel vinnyogva próbálom kikerülni, na nem viszem túlzásba. Lerúgom a cipőm, a táskám is leejtem a matrac szélén és fennakadok Nickben.
- Jaj bocsánat, bocsi, jaj, jövök, bocsánat uram. Uh jaj, elnézést! – azonnal rálépek a kezére, nanáhogy, majd el is vágódok, és ha már mellette fekszem, egy gyors mozdulattal lovagló ülésbe tornázom magam a csípőjén.
- Ne aggódj, csak gyakorolni jöttem. – nyugatom meg egy huncut mosollyal, hogy érezze ez most neeeeem neki szól, én éppencsak bemelegítek.
Fél kézzel a nyakkendőjébe kapaszkodom, másik kezemmel a levegőbe csápolok és lazán elkezdek mozogni rajta, mintha alattam egy bika hancúrozna. Dörzsölöm, billengetem, emelem, süllyesztem a csípőm. Nem felejtek el hejehujázni sem mellé.
- Kettes fokozat? – felgyorsítom a mozdulatsor, immár a mellkasán támaszkodom és valamiért erősen zihálok, de azt hiszem ez nem az álbikagolás miatt van, illetve de, csak nem úgy ahogy kéne. Felizzik a vérem, forrón száguld az ereimben, arra készen, hogy felgyújtson, leégesse a húst a csontjaimról. A mozgást sem hagyom abba, de már merőben máshogy, mint az állat szimuláción kéne, immár inkábba a magam élvezetének hódolok. Az arcom felölti a bíbor ezer árnyalatát, tuti, hogy a fülem tövéig pirulok, de mélységesen élvezem a játszadozást, illetve mélyebben tudnám még élveznie.
Kifulladva rogyok a mellkasára, két tenyerem a nyaka köré csúsztatom, mohón, akaratosan, vadul csókolok a szájára. Melleimmel a mellkasának simulok, hasammal a hasának, bőre hője átüt az ingen, a ruhámon, szinte érzem, ahogy nekem simul.
- Mennem kéne! – lihegem a szájába kulturáltan, de azért újra megcsókolom és megint, csípőmmel továbbra is ingerlően mozdulok, de nem tudom megállni, nekem még két ilyen perc és köszönöm de végzek kis időre.

Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Hétf. Máj. 26 2014, 00:16

A mondat másfajta végződését próbálom gyorsan, de hatékonyan kiverni a fejemből, lévén, hogy lehetetlen és nyilvánvalóan elvi képtelenség. A probléma már csak az, hogy mostanában minden, ami elvi szinten működik, az a gyakorlatban csúfos kudarcot vall. Lásd, a szobám szabálya. Az óta a bizonyos éjszaka óta nem bírok érdemi munkát végezni azon sokat, és mégis túlontúl keveset, látott falak fogságában.
Igenlően hümmögök bele a csókba. Már előre látom, milyen pokoli kínoknak leszek kitéve, amíg ő becsületes jó diákként tanul vagy valami ahhoz hasonló tevékenységet folytatva ül az egyetemen én pedig tűkön ülve várom, hogy végezzen. Rá kell vennem, hogy lógjon el pár órát...valahogy úgy érzem nem kéne sokat győzködnöm.

- Először csak a pluszjuttatásokat akartam…- nyugtatom meg pimaszul vigyorogva, még mielőtt hirtelen sztrájkba kezdene azelőtt, hogy belekezdenénk a közös bizniszbe.  
Nem akarok a körhintához menni, egyáltalán nem. Már épp lázadni kezdenék, amikor bekerül a képbe a bika.
A szoknyalibbentés után hirtelen elkapom hátulról, átkarolom a derekát, magamhoz húzom.

- Ellenben, Nick köszöni, lehetne jobban. – búgom a fülébe, nyakába csókolok, tenyeremmel végigsimítok az oldalán, melleire markolok. Közben azt is elfelejtem, hogy miről is volt szó egy perce.
Fájdalmasan utána pillantok, amikor a kezelőpult felé indul, úgy tűnik, nem úszom meg, mindenképpen hülyét kell csinálnom magamból.

- Csak teszteltem mennyire biztonságos! – szabadkozom a bénázások után, a lábaim összeakadnak, majdnem orra esek.
- Nyugi, tényleg az! – állapítom meg röhögve, miközben tenyérrel fogom az esést. Csúnyán befogok égni.  
- Héé ez így nem igazsá…- nem tudom befejezni a mondatot annyira gyorsan kezd rángatózni alattam a bika. Nincs ebben valami bemelegítő kör? Amikor lassan ring a szerkezet? Amilyen kis szemét, tuti kihagyta, ez pedig nem elfelejtendő.
- Nem ér fényképezni! – próbálom kiszenvedni a szavakat, miközben ide-oda dobál ez a szar. Így is túlságosan sok vállalhatatlan fotó és, ami nagyobb probléma, videó, kering rólam. Részegen gyakran érzem azt, hogy engem roppantmód szeret a kamera, a haverok pedig kapva-kapnak ezen alkalmakon.
Meg se hallom, amikor figyelmeztet, már csak azt érzem, hogy szállok majd, tompa puffanással landolok.

- Nyugodtan röhögj ki…tudom, hogy csaltál! - sértődött fejet akarok vágni, de én is elnevetem magam.
- Legalább kapok valami jutalmat? – remélhetőleg érti, hogy nem feltétlenül csokira vagy vattacukorra gondolok, bár ezek sem lennének rosszak. Határozottan image romboló, amikor öltönyben majszolok vattacukrot a szerkesztőség felé sétálva, de nem különösebben érdekel mások miként vélekednek róla.
Elterülök és nem tervezem megkönnyíteni az útját, sőt, ami azt illeti épp, hogy leakarom rántani magam mellé, ha önszántából nem teszi meg.
Felnyöszörgök, amikor végigtapos a kezemen.

- Tessék, már megint belém estél! állapítom meg tényszerűen, miután lehuppan.  A lovagló ülés keltette emlék áradatban elveszek egy pillanatra, erősen koncentrálnom kell, hogy normalizáljam magam.
- Én nem aggódom, tudod, hogy rajtam bármikor! – össze-vissze ütemben kezdek fel-le pattogni alatta. Időközben egyre jobban szorít a gatyám, el is oldanám az övemet, ha nem pont afölött rodeózna. A kettes fokozat lejárta után ellentmondást nem tűrő mozdulattal pördülök meg vele, magam alá dobva Őt.  
- Hol…a…táskád? – zihálom, közben vadul csókolva, felgyűrve a felsőjét, másik kezem bekúszik a szoknyája alá. Remélem azt az óvszert nem ásta mélyre. Meg sem várom a választ, már újból letámadom. Most érzem csak igazán mennyire iszonytatóan hiányzott minden pillanatban, ezért üt gyomorszájon, az, hogy indulna hazafele.
- Mi?! Nem! Ne! – pánikszerűen szöknek ki belőlem a szavak, közben ijedten kutatok a tekintetében. Az órámra pillantok, és döbbenten pislogok rá. Mikor lett ennyi idő? Negyedórája sincs, hogy felszedtem az egyetem előtt!
- Még csak féléjfél! Hányra…kéne…hazaérned? – esélytelen, hogy végigmondjak úgy egy kérdést, hogy közben ne csókoljam meg valahol. Elképesztően kívánom és beledöglök, ha most kell mennie. Mondjuk, az sem lenne sokkal jobb, ha akció közben törné ránk az ajtót Igor barátunk.
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Hétf. Máj. 26 2014, 15:03

Pedig egy vallomás az egekbe repített volna, akkor nem kéne magamnak is titkokat gyűjteni a szekrényem aljába, mint veszélyes iratokat. TOP SECRET felirattal. De boldog lennék tőle, ha elkezdhetném megszokni. Olyan ez, mint a rémálom, előbb vagy utóbb szembe kell nézni vele. Utóbb…., mint előbb.
- Elég lesz. – sóhajtok lemondóan, nem kell egy fillér sem, amúgy sem a pénz tesz boldoggá. Az csak függetlenné tesz, a másik érzést Ő adja és azt pedig juttatásokkal. De mivel pimasz mosolyt kapok mellé, gonoszan felciccenek.
- Nem is tudom. Ki tudod elégíteni az igényeim ily mód? Vagy kénytelen leszel esetleg vetkőzős tánccal elhódítani. – hát ezen röhögnöm kell. „Elhódítani” Ennél jobban??? Akkor lehet megkérem a kezét, az lenne az igazán vicces dolog. Igazából még a szerelemben sem hiszek, nemhogy annál többen. És most? Mi van most? Mi lesz most?
Elnevetem magam, ahogy magához húz, fenekem neki nyomom a csípőjének.
- Igen? Tehetek Nickért valamit? – sóhajtom csókjára a nyakamban. Tenyere alatt életre kel a bőröm, felélednek a sejtjeim, hogy tüzet eregetve vérrel árasszák el a testem. Előbb a derekam, csípőm, oldalam lobban fel, majd nekifeszülök a tenyerének, ahogy a mellimre markol.
- Ahhhgrrbrr. – nyögöm egyértelműen, máris lemérhető a hatás a testemen, a mellbimbóm megfeszül, körülbelül ugyanúgy vágyik az érintésére, mint az összes többi testrészem. Azt már el sem merem képzelni, milyen amikor rácsókol…. Grrr.
Kificánkolok előle, mert így elveszek menten. Beállok a kezelőpult mögé, mint egy DJ és figyelem ahogy „tesztelget”.
- Vágom bébi! – vetem oda enyhe gúnnyal a hangomban, noha ez csak játszadozás, de ha elterül máris rohanok ráfeküdni. Ahhaahha. Puha…. Jaj, olyan puha lehet, mint a szája? Higgadj le, Hale!! Higgadj le!!! Kicsit nehéz úgy, hogy figyelem formás alakját, ahogy könnyedén a bikára lendül. Ajjjjmár.
Naná, hogy csalok. Mi értelme lenne ezt tisztán játszani? Alig várom, hogy végre a matracon legyen és felé léphessek. Szétröhögöm az agyam. Meg nyugtatom, hogy nem fotózok. Ááá, neeem. Fel sem fogom tenni, dehogy. Felé lépkedve, még azért kötekszem egy kört, mert miért ne? A kezére lépek, arrébb pöccintem.
- Rágalom! Koholt vádak! – lázongok, mert nem is csaltam, jó, nem sokat. Nah jó, de. És?
- Jutalmat? Simán! Engem? – mi mást adhatnék, de ezen belül vannak még ötleteim, hogy adok neki egy masszázst, ahol megzúzódott.
Azon kapom magam, hogy rajta ülök. Teste alattam őrülten vonzó, megveszek tőle.
- Merész kijelentés Mr. Hill. Nem fél a következményektől? – súgom a kétértelmű megjegyzésre, mely szerint belé estem. Azt hiszem tényleg. Lószart. Nem!
Igazi vad bikát produkál alattam és ettől kénytelen vagyok hangosan kacagni. A baj az ezzel, hogy piszok jó játék, de engem azonnal felizgat. Bárcsak ne lenne ruha köztünk és igazából bennem lenne. Amint feladja bika mivoltát. Rárogyok és pár pillanatra elveszek.
- Olyan hülye vagy! De én annyira szeretem, hogy ilyen vagy… - az meg más téma, hogy azt hiszem őt is kezdem nagyon. Orrommal finoman végig simítok a nyaka vonalán Beszívom senkivel össze nem téveszthető illatát. A bőre egyszerűen akar engem, azért árasztja ezt az egyveleget, amitől minden elveszik… legfőképpen én.
Halkan súgom a fülébe, a dalunk egy másik részletét, amit szerintem nekem írtak, hogy elmondhassam neki. A szám amúgy is úgy üt, félő tényleg rólunk szól:
- Lost in your eyes, Drowning in blue Outta control... - igyekszem dallamosan elsuttogni. Istene, annyi mindent szeretnék elmondani… Arról, amit gondolok, arról nem, amit érzek, arról határozottan nem veszek tudomást. Pedig… itt Vele, így most nem félek semmitől, nem hiszem, hogy Ő meglenne nélkülem. Nem lehetséges. Ha érzi, amit én, márpedig… Kicsit pihegek a nyakába, aztán kinyögöm, hogy mennék. Válaszként maga alá temet. Kiszakad belőlem egy boldog nevetés, engedelmesen elfekszem alatta, milliónyi emlékkel bombázva meg az elmémet. Máris ölelem magamhoz, díjazom, hogy lekerült a zakó, ááh mennyivel jobb így. Szinte érzem az izmait az ing és a bőre alatt.
Ujjai a csupasz bőrömön libabőrbe öltöztetnek. Nyögve terülök ki alatta, felhúzom a lábam, hogy a combomra markolhasson, neki dörzsölöm a lágyékom. Heves csókok között próbálom felidézni hol a táskám? Mi az a táska? Istenem, kéne bogyót szednem, ha kiderül, hogy gyakran fogunk összeolvadni, fogok is, hogy ne kelljen óvszerrel baszakodni.
Belepislogok az arcába, tekintetem leszalad csóktól, harapástól, duzzadt ajkára. Jaj baszki, csókoljon még, minden egyes kis centit a testemen, cserébe én is végig ízlelem őt. Meg anélkül is.
Az inge alá csúszik a kezem, a hátára markolok, finom bőre simul a kezem alá. Óvást fogok benyújtani, hogy lehet egy férfinak ilyen bőre? Lázonganék is, ha nem éppen az én pasim lenne. Öööö, mi? Ez most, hogy jött ide? Mázli, hogy vadul csókol és ezt a dolgot is elűzhetem.
Fogammal belekapaszkodom az alsó ajkába, játékosan meghúzom, még fel is morgok, mint egy kutya. A hangom reszket, a szívem félre kalimpál, sötét vágy körvonalazódik bennem, összerántja a hasam alját és elönt a forróság.
- Akkor nagyon korán van még. – nyögöm a szájába, elengedve az ajkát, tenyeremmel a tarkójára fogok, húzom magamhoz, hogy el ne merjen távolodni, vadul csókolom a száját. Nincs az a hatalom, ami innen elragadhatna most engem. Igor nem jön hajnalig ez köztünk egy megállapodás. Addig nem jön, míg az apám bírja cérnával.
Azt már el sem mondom csókpartneremnek, hogy igazából a bikára akartam felülni, oda akartam menni, de a pánik, amit kivált belőle, a távozásom lehetősége felzubogtatja a vérem. Igaza van, rohadtul bele estem… A gondolatot egy sóhajjal tolom el. Nem! Nem, nem, nem! Dehogy estem, nem! Szerelem nincs, nem is volt és soha nem is leszek. Ezek csak vágyak. IGAZ? Olyan vágyak, amik nem fognak egykönnyen elmúlni. Szánom-bánom a vacsorát Daviddel, az enyhe romantikát, a zavaró flörtöt, hogy hozzám ért és én hozzá értem, most árulásnak érzem, miközben Nick borostája az állam súrolja, imádom, hogy szúr, felrémlik milyen érzés, amikor végig karcolja a mellem, hasam… A csípőm követelőzve előre mozdul, hogy neki préseljem magam. Lángol a testem.
Körmimmel a fejbőrét karcolom végig, finoman, érzéssel, nem szeretném felsérteni, most még.
- Nick… - súgom a nevét a fülébe, de hallatszik, hogy van folytatás, mert a pontpontpont és kérdőjel is kihallható a hangomból.
Szeretném tudni mi van köztünk. Úgy szeretném, ha…. Az enyém lenne, nem mint földbirtokos a rabszolgáját, báááár. Játéknak kifejezetten tetszene. Csókjaimmal a nyakára tévedek, foggal próbálom kigombolni az inget, hogy a kulcscsontjára haraphassak. Megveszek. Ritmikusan simulok alá, már attól nyögdécselek, hogy ruhán keresztül simulunk össze.

Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Hétf. Máj. 26 2014, 19:18

A chippendale show gondolatán én is felröhögök. Valahogy nem tudom elképzelni magam, miközben azt csinálom, de ha ez kéne ahhoz, hogy megszerezzem magamnak hosszabb távra is, ám legyen.
- Megpróbálhatom először anélkül? súgom sejtelmesen felé.
– De szólok, hogy rendőrszerkót akkor sem veszek! azért önérzet is van a világon, legalábbis elbeszélések szerint. Nekem is volt még valamikor, csak sajnos pár napja csúnyán cserben hagy.
- Ami azt illeti… - de még mennyi mindent tehetne Nickért. Forrón csókolom, aközben legalább nem akarok hülyeségeket mondogatni vagy gondolkodni rajta. Pedig jó lenne, ha tudná, hogy az a három nap tényleg fizikailag fájt és nem csak a protokoll miatt hangoztattam hiányát.
Egy hajszál választ el attól, hogy rögvest a matracra ne döntsem, amikor kimenekül a karjaimból. Bepróbálok még egy szomorú kisfiús tekintetet, hátha, de úgy tűnik repülésre lettem kárhoztatva.
A gyorshalál után kifulladva pihegek, várom, hogy közelebb jöjjön és letudjam rántani, de szerencsére megoldja magától.

- Ez esetben ejtem a vádakat. – nem szép dolog a megvesztegetés, de nekem már okom nincs panaszra ha Ő a nyereményem. Teljesen idiótát csinál belőlem, hol van az egoista gyökér énem?  Kérem vissza! Most!
- Nem szokásom félni Miss Salisbury, különösen akkor nem, ha ennyire kedvező következmények vannak kilátásban. veszem én is a játékos, hivatalos stílust, miközben éppen a vadállat szerepbe bújok.
- Ennek kifejezetten örülök, előbb-utóbb úgy is meg kellett volna szoknod. – úgy vigyorgok megint, mint valami szerelmes tini, pedig éppen lehülyézett. Válság van, spórolok az eszemmel, meg a közelében ha akarnám se tudnék gondolkodni.
- Szer…~etlek~…intem te leszel az énekes tagunk. – vágom ki magam gyorsan. A fülembe súgott dallamtól berobban ismételten berobban a szívem. Vadul csókolom, közben pedig a fejem verném a falba, hogy már megint olyat akartam mondani, ami képtelenség. De ha ennyiszer félre akarok beszélni, az nem véletlen és véletlenek különben sincsenek, mégis inkább magamba fojtom, ameddig tudom.
Zavartan pislogok, amikor indulni készülne. Nem, nem és nem. Napokig nem is láttam, esélytelen, hogy most elengedjem.    
A nevetése arra enged következtetni, hogy meggyőztem és nem hagy magamra a tucatnyi megválaszolatlan kérdésemmel és a kavargó érzelmekkel átszőtt vággyal.
Sürgetően körbenézek a táskáját keresve, de arra pont nem figyelek, ahová letette. Nem is foglalkozom vele, mert keze égeti a bőröm, elbódít minden mozdulatával.
Megkönnyebbülten bukok az ajkára, miután közli, hogy mégsem siet. Madarat lehetne velem fogatni, most már bikáról való lezuhanás nélkül is. A boldogság apró löketekben vág gyomron. A csókjaira ráfüggtem és ez ellen már nincs mit tenni, elmosolyodom, ahogy gyengéden végigkaristol. Sanda gyanúm, hogy holnap megint lesz mit kimagyaráznom. Bár mondjuk a közös képünk miatt is a fél világ zaklatni fog, előre félek mi vár rám fészen. De most nem agyalok ezen, nem is tudnék, csak egyedül rá bírok koncentrálni, a megmagyarázhatatlan, osztályidegen érzésekre. Hiába voltam már valamikor réges-régen szerelmes, illetve azt hittem, hogy voltam, ennyire gyorsan és visszavonhatatlanul még nem vesztem el sohasem…eddig.

- Igen..? – nyögöm halkan bele a csókba nevem hallatán. Ma már kezdtünk így egy beszélgetést, ami egy gyanúsan bugyuta kérdésbe fulladt és őszintén érdekelne, hogyan akarta volna befejezni akkor a mondatot.  Az pedig még jobban izgat, hogy most milyen értelmet tölt bele. Kissé feljebb emelkedem, hogy jobban lássam az arcát és, hogy lássa mennyire megőrülök érte.
Felnevetek azon, ahogy ingemtől próbál megszabadítani majd rám harap. Annyira imádom.

Visszahajolok, próbálom kibújtatni a felsőjéből, már megint túl sok és túl akadékoskodó a textil.
Utolsó felvillanásként még beugrik, hogy elő kell kotorni azt a rohadt gumit, még mielőtt nagyon késő lenne. Zihálva lefordulok róla, és a táskája után nyúlok. Kissé remeg a kezem, türelmetlenül bíbelődöm a cipzárral.

- Bocsi, de most kutakodni fogok. – a húgom kézi bőröndje valószínűleg felülmúlhatatlan, ha abban kiigazodom, az övében is kifogok. Belekotrok, természetesen az óvszer az alulra került.

Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: To be continued-Hale&Nick   Today at 15:38

Vissza az elejére Go down
 

To be continued-Hale&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» My sister, my brother - Hale & Ry

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-