Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Let's just wait until the morning light - Noel & Trin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Pént. Ápr. 04 2014, 19:37

Nem olyan régen volt, hogy újra bekerültem az őrsre, és persze ugyanolyan hamar ki is kerültem. Pedig most nem is csináltam semmi észveszejtőt, egyszerűen annyira kivoltam (ki voltam? o.O), hogy belekóstoltam a graffitisek életébe. Csakhogy nem olyan területet szemeltem ki, amelyre legális lett volna - egyáltalán legális az ilyesmi? - hanem valahova olyan helyre, ahol a szomszédaim is teljes nagyságában láthatják a "F*ck off" jelzést. Még szerencse, hogy apám a rendőrhadnagy, így ugyanilyen könnyelműen és a lekiismeretemet hátrahagyva rohanok ki.
És így kerültem most büntibe, apropó meg van kötözve a kezem (a macska fel van mászva a fára), és nem tehetek semmi rosszat, amíg le nem telik a büntetési időm, ami egy hetet ölel magába. Az abszurdum az benne, hogy amikor elmondtam apámnak, hogy nem tud mit tenni ennek érdekében, hogy rosszban sántikáljak, akkor bejelentette, hogy megfigyeltet, ezért minden területre beküld valami ismerőst, természetesen civileket. Sose tudhatom, hogy ki kicsoda, mert nem ismerhetem minden munkatársát, főleg nem azokat a haverjait, akikkel cimborál. Másik kérdésem, hogy mit tud csinálni, ha mégis rajtakapna valami őrültségen? Egyedül meg amúgy sincsenek ötleteim, hacsak nem visznek bele. Például egy kis partizás még belefér, az nem számít rossznak, csak ha testi sértésről van szó, olyat meg nem teszek, mert nem bántom az embereket ok nélkül, szegényeket bántja a sors eleget; esetleg a birtokháborítás, olyan hülye meg nem vagyok, hogy mások udvarába beugorjak és egy eszeveszett dög szétharapdálja a hátsómat. Dög? Eb, bocsánat. A szó értelmében inkább úgy értelmeztem volna, hogy egy eb, ami nagytestű és mellesleg nem csak ugat, hanem harap is.
Mindegy. Jobb, ha nem is töröm magam tovább.


Szépen, csendben üldögélek, miközben a kávémat iszogatom az egyik bár előtt a kinti részlegen. Kellemes a levegő, és kényelmesek ezek a fából faragott párnázott székek is. A kávéiszogatás közben bambulok magam elé, a semmibe meredve, ahol néhol megfordulnak különböző stílű emberek, akik vagy sietnek valahová, vagy ugyanazt teszik, mint én, csak tudattal. Tudattal bambulnak, hm. Ezt a mesterséget én is meg szeretném tanulni.
Olykor olyan emberek is erre járnak, akik egy pillanatra megállnak előttem, és hadonásznak, hogy itt vagyok e, vagy elmélkednek, hogy őket figyelem e ennyire, vagy ki mást. Néha elmélyülök a gondolataimban, még ha azt sem tudom, hogy min is gondolkodok pontosan. Közben beleiszok a kávémba.
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Hétf. Ápr. 07 2014, 22:30

Headsettel a fülemben telefonálva vitatkozok az egyik szőke nehézfelfogású színésznővel, aki semmiféleképpen nem akarja felfogni, hogy nem lehet minimum köldökig kivágott felsője a darabban, bármennyire is szeretné. Egyszerűen képtelen feldolgozni azt az információt, hogy nem. Kezd egy kicsit idegesítő lenni, hogy legalább három napja magyarázom neki, hogy miért nem és a rendező is világosan fogalmazott, hogy egy visszahúzódóbb karaktere van, nem pedig egy magamutogató picsát játszik. Az se nagyon tud érdekelni, hogy új, szilikon mellei vannak, amit mindenáron és mindenkinek mutogatni akar. Nyugodt szívvel szaladhat sírva a rendezőhöz, meg a főnökhöz, valószínűleg ugyanazokat fogják neki elmondani, amit én is próbálok neki sokadjára beadni. Percek óta próbál nekem érvelni, hogy miért is lenne sokkal jobb, ha minden úgy lenne, ahogy ő szeretné, én pedig lassan ott tartok, hogy a következő alkalommal egészen véletlenül belelököm a zenészárokba, vagy bármilyen más módon elintézem, hogy ne kelljen egy ideig a színház közelébe jönnie, mert nyakig gipszben van. Vagy hat lábbal a föld alatt… Bár baromira nincs kedvem még gödröt is ásni neki…
Lassan kihűl a kávém is, amibe még belekortyolni se volt lehetőségem, ami egy újabb ok arra, hogy baromi mérges legyek rá. Kap még fél percet az időből, amit rászánok, aztán bunkó módjára egy szó nélkül fogom kinyomnia francba. Amennyire szőke, szerintem fel sem fog neki tűnni. Még tíz másodperc… nah jó, tudod ki fog még téged addig hallgatni. A soha viszont nem hallásra. Bár nem leszek ilyen szerencsés.
Végre van időm a kávémmal is foglalkozni. A külvilágra egyáltalán nem figyelve próbálom élvezni a már majdnem hideg koffeinlöketet, miközben a gyújtóm keresem… Valahol itt kell lennie annak az átkozott vacaknak. Mindeközben a járást pusztán megszokott testmozgásként végzem, egyik láb a másik után majd mindez ismételve az idők végezetéig. Egészen egyszerű műveletsor, elvileg semmilyen hiba nem akadályozhat meg a tökéletes kivitelezésben. Elvileg.
Egy apró kis botlás, kösz kedves földön heverő akármi, és érzem ahogy a gravitáció próbál legyőzni, de szerencsémre sikertelenül valahogy kiszúrni a megmagyarázhatatlan erővel és két lábon maradni. Csak egyetlen egy apró probléma van… tényleg csak egyetlen egy. A poharamban nem maradt egy csepp kávé sem. Megérte ezért a két kortyért kávét venni. Úgy látszik ez nagyon nem az én napom lesz. Az agyam csak tizedmásodpercekkel később kapcsol, hogy emberekkel vagyok körülvéve és lehetséges, hogy az egész lötty valaki nyakában landolt. Nagyon remélem, hogy mindez nem történt meg. Alig pár centire az egyik széktől kiszúrom a kávém maradékát egy pocsolyában. Ez az! A jelek szerint nem locsoltam meg senkit se kihűlt kávéval és ennek a ténynek nagyon tudok örülni. Bízom benne, hogy nem terem előttem egy kétméteres kigyúrt óriás, hogy felvilágosítson az ellenkezőjéről. –Bocsi. – Biztos, ami biztos alapon azért félhangosan elmormogok valami bocsánatkérő szöveget…
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Hétf. Ápr. 07 2014, 22:54

//Időm, mint a tenger és a koliban este unalom van... szóval írok xD//


Addig addig néztem unottan és bambán ki a fejemből, mígnem azt vettem észre a kávvém kortyolása közben, hogy legalább egy öt perce már hidegen iszom. A faterom szoktatott végülis rá, hogy a kűvé hidegen is jó, mert a kávé az mindenkir kávé, nem lesz kocsonyás csak azért, mert hideg; ő akkor szokta hidegen inni, amikor előző este lefőzte és reggel annyira siet, hogy nincs ideje megmelegíteni, vagy újabbat főzni. Bár nekem nem volt ínyemre sose hidegen, mert azért melegen mégis csak jobb.
A pillanat hevéért már csak az zökkentett ki jobban a figyelésből, hogy valaki megbotlott és félhangosan súgott egy bocsit. Igen, ilyenkor minden hangot hallok, még a legapróbb neszeket is attól függetlenül, hogy mások csak annyit látnak belőlem, hogy mélán tekintgetek, mint borjú a festett zöld kapura.
Persze kicsit megijedtem a botlástól, elvégre közel hozzám történt, pontosabban mellettem, és ennek eredményeképpen magamra borítottam a kávémat. Nem az idegennek sikerült rám borítani, hanem én voltam saját szerencsétlenségem okozója.
- Istenem, most vehetek egy másik kávét! - nem is a felsőmet féltem, hanem azt a r*hadt kávét. Bár a felső az menthető ilyen szempontból, szerencsére sötét volt és nem fehér vagy színes, mert akkor dobhatnám a kukába, vagy vihetném a reklámokba, hátha ott sikerül kimosni, ha összeöntenek tízféle mosószert.
A mellettem állóra figyelek, aki éppen az előbb botlott meg. Szerencséjére nem ő öntötte rám a kávét, de akkor sem orrolnék rá... legalábbis azt hiszem.
- Hát... ez nem a mi napunk - intézem felé szavaimat, majd én is felállok, hogy egy zsebkendővel felitassam a magamra cseppent...cseppent? Ömlött! Tehát hogy felitassam a magamra ömlött kávé foltjait. Ritka, hogy előfordul az ilyesmi, elvégre a huszonegy évem alatt azt hiszem első, vagy talán a második alkalom, hogy ez történik velem. A többi szerencsétlenség már csak részlet kérdése.
- Esetleg megiszol velem egy kávét nyugodt körülmények között, ahol nincsenek akadályok, nyüzsgés és idegesítő tényezők? Észrevettem, hogy kicsit nem vagy jó passzban - szintén hozzá beszélek. Könnyen barátkozó típus vagyok és jó megfigyelő. Pont belefért a látóterembe, amikor egyenesen néztem, és tényleg észrevettem rajta, hogy a semmibe beszél, vagy legalábbis valakihez, aki kiborította. Most biztos jól jönne egy kávé. Ahogy nekem is.
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Hétf. Máj. 05 2014, 18:37

Fogalmam sincs, miért álltam meg és kértem egyáltalán bocsánatot, mikor nyugodt szívvel továbbhömpölyöghettem volna a tömeggel. Valószínűleg senki nem szúrta volna ki, hogy én voltam az a bunkó állat, hiába vagyok viszonylag feltűnő jelenség a tetoválásaimmal. Bár manapság már egy televarrt ember se kelt akkora feltűnést, szóval semmi okom nem lett volna a parázásra.
Valakit mégis sikerült nyakon öntenem? De akkor minek venne egy másik kávét? Nem a felsőjét kellene sajnálnia? Általában a ruháik miatt szoktak óriási hisztit csapni – többek közt – nem a koffeinadaguk miatt. Viszont ezt fel lehet fogni akár egy jó jelként is, valaki biztos vigyáz rám odafenn és nem engedte, hogy húszcentis tűsarkús, méteres műkörmeivel probléma nélkül ölni tudó, plázacicus egyed mellett essek hasra. Azt hiszem ezzel az őrangyalom megmentette az életem. – Tényleg bocsi. – Kérek még egyszer bocsánatot, személyesen is.  – Hát… Nem úgy néz ki. – Reagálok lehet, hogy egy kicsit szűkszavúan, de hát most mit csináljak? Amúgy se vagyok az az állandóan panaszkodó, siránkozó egyén, aki minden egyes alkalmat megragad arra, hogy sajnáltassa magát vagy világfájdalmát megossza bárkivel. Ha ilyen lennék, akkor fognék egy hangosbeszélőt, kiállnék valamelyik utca végére és nullhuszonnégybe nyomatnám a marhaságaim, mint egy idióta. – Végül is, lehet róla szó. – miközben ránézek az órámra. Úgy sem sietek sehová, elsőre szimpatikus társaságnak tűnik, szóval miért is ne. – De akkor hadd hívjalak meg én egyre, ha már miattam ment kárba a kávéd. – Szóval ennyire látszik, hogy egy kicsit felhúzták az agyam vagy csak a csaj totál mázlista és pont beletrafált a dologba? Vagy esetleg hallhatta a telefonbeszélgetést… mindegy is igazából, csak ne derüljön ki a végén, hogy valami gondolatolvasó vagy valami egyéb izé. – Csak túl sok nehézfelfogású, hisztis emberrel vagyok körülvéve. Komolyan veszélyességi pótlékot kellene fizetniük. Pedig csak színészek. Elvileg. – Itt inkább abba is hagyom a panaszáradatot, elvégre nem vagyok én az a fajta ugyebár. – Szóval akkor itt kinn vagy keressünk odabenn valami nyugisabb helyet? – Váltok témát gyors. Nagyon hiányzik már az a kávé, azt hiszem.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Csüt. Máj. 08 2014, 20:10

Még egyszer bocsánatot kér. Legyintek. Tényleg, nem tesz semmit, ahogyan ő se tett semmit, csak kissé megijedtem, de az valószínűleg a saját hibámból történt, mert annyira elmélyedtem abban, hogy másokat figyelek és megpróbálom messziről kitapasztalni az életmódjukat, hogy megfeledkeztem az asztalon pihenő kávémról, amit magamra borítottam. Egye fene, ott a mosószer, kávéra meg itt a pénz.
Amikor igent mond a meghívásomra, elmosolyodom. Ahogy az órájára néz, és visszatekint, azt jelzi, hogy nem siet sehová sem, így szabad utam van... na már persze nem gondolni semmire! Jól esik egy kis társaság, már rég beszélgettem valakivel egy jót, meg egyébként is rámfér egy kis szabadság.
- Kedves tőled - elfogadom, amikor ajánlkozik. - De igazság szerint a magam hibájából öntöttem ki a kávémat, mert annyira lefoglalt az emberek arcának tanulmányozása, hogy egy kis zaj is elég volt, hogy kizökkentsen. De ne hibáztasd magad - következő beszámolója alapján tényleg jól beletrafáltam abba, hogy elég gondja akadt. Lehetnék pszichológus, vagy hasonló. Bár, ha a fater rendőr, akkor bizonyos pszichológián nekem is túl kell esnem minden nap. Kár, hogy a big boss rajtam nem tud keresztüljutni; ha kettőnk között maradnánk, biztos lenne értelme annak a sok rendőrviccnek. Szerencsére apám nem olyan hülye, mint azt a viccek írják... még.
- Annak érdekében, hogy elkerüljünk még egy kávéömlést és megbotlást, javasolnám a benti helyiséget - nocsak, most úgy beszélek, mint valami középkori úri asszony. Bleh. Gyere vissza, Trin, mielőtt ezek az ökörségek felfalják az agyad! Ez nem a Walking Dead. Bár szívesen szerepelnék a sorozatban, mint túlélő.
Bent elfoglalok egy helyet újdonsült partneremmel szemben, ahol megvárjuk, míg jön valaki, hogy aztán hozassunk két kávét.
- Színészek? Hm. Némelyikkel akadnak gondok, főleg, ha maguk után hagynak minden szemetet, és neked kell eltakarítani. Csettintenek egyet, és minden a lábaik előtt hever, mert úgy hiszik azzal, hogy színészek és híresek, már mindent megkaphatnak és lehetnek csicskásaik. Tudom, már csak magamból kiindulva is, mert zenész vagyok - na, ez olyan volt, mintha magamat ócsárolnám és azt mondanám, hogy mindent megtehetek, mert jobban tudok dolgokat egyes embereknél, de ez nem így van.
- Ne érts félre - javítom ki magam. - Tudom, milyen az, ha vannak kiváltságaink, de nem élek vissza a helyzetemmel. Tudni kell, hol a határ. Biztos minden ember valamit jobban tud a másiknál - megindul a nyelvem. Fenét a humánumba, hogy ennyire emberpárti vagyok és mindig próbálok mindenből jót teremteni. Legalább a zenéim is erről szólnak. Az embernek tudni kell jó szöveget írnia ahhoz, hogy megfogja a közönséget. Ahogy egy színésznek is jól kell játszania a szerepét ahhoz, hogy elismerjék tehetséges színésznek.
- Ha már itt tartunk, Trinity Grenville, röviden Trin - mutatkozok be az illendőség kedvéért. Meg már csak azért is, hogy ne úgy kelljen szólítania, hogy "he".
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Kedd. Jún. 10 2014, 21:41

Úgy néz ki, a hazafele tartó utamba kerül egy kis kitérő, de nem bánom. A lakásban amúgy is csak a kutyám várna, és hát el kell ismernem, hogy a szembenálló idegen sokkal jobb társaságnak tűnik, mint az a „dög”. Elfogadja a meghívást, mondjuk amúgy sem hagytam volna neki más választási lehetőséget, akár miattam borult ki a kávéja, akár nem, de végül is, ha nagyon bele akarom magyarázni, akkor közvetett módon úgy is én voltam érte a felelős. – Javaslat elfogadva. – Majd elindulok én is az ajtó felé.
Rendelés leadva, most már csak türelmesen ki kell várni, míg megérkezik a forró koffeinlöket. Talán végre sikerül nyugodtan, vagy legalább nyugodtabb körülmények közt hozzájutni a vágyott energiabombához. Nincsenek nagy igényeim. Csak a kávémat akarom! – Némelyikkel?! Akkor engem elátkoztak, hogy csak a hisztisebb fajta jusson nekem. – Erősen sarkított kijelentés, de tényleg túl sok az elmúlt pár napban az egy napra jutó hisztis gyökerek száma benn. Mindenki bedilizik a premier előtti időszakban, alig várom már az első előadást, hogy lenyugodjanak a kedélyek, akkor legalább már nem minket fognak b*szogatni, mert a kritikusokkal lesznek elfoglalva… egészen addig míg nem a ruháik miatt cikizik őket. Remélem nem lesz ilyen pillanat.
A bemutatkozásánál esik le, hogy igazából még fogalmunk sincs arról, hogy hogy hívják a másikat. Egy kicsit most bunkónak érzem magam, hogy eszembe sem jutott megkérdezni a nevét vagy valami. – Noel Kent. – Mutatkozok be. Közben végre kihozzák a rendelésünket – már ideje volt. Miközben a cukrot bírom olvadásra, visszatérek az előbb elkezdett témához.
– Azért azt ne mond, hogy soha nem jutott eszedbe visszaélni azzal, hogy szinte bármit megtehetsz? – Kérdezek vissza mosolyogva. Az ilyen lehetőségeket az ember akarva akaratlanul kihasználja, és ha elég ügyes, a másiknak fel sem tűnik, hogy ugráltatva van esetleg. – És amúgy a zenész mit takar? Valamilyen hangszeren játszol, vagy a mikrofonállványon kívül mást nem kell soha cipelned a koncertekre? – Ne csak az én melómról vagy a mai kis problémámról legyen már szó…
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Szer. Jún. 11 2014, 16:18



Leülünk egymással szemben, a rendelés leadva, közben hallgatom partnerem, ahogy a színészekről beszél. Kissé negatívan állítja be őket, de érthető, ha tényleg annyira balszerencsés, hogy a sors olyanokat állított be mellé, akiktől ennyire ki van akadva. Biztosra veszem, hogy nem mellesleg pontosan olyan színészről van szó, akinek ráadásul apuci a segge alá rakja az autót és magyarán kiny*lja a seggét. Szőkék, talán, és plázap*csák.
Amikor megemlíti, hogy a hisztisebb fajta jutott neki, nevetni kezdek. Már nem azért, mert olyan vicces lenne a helyzete, hanem elképzeltem mindezt az ő iróniájával megfűszerezve. El bírom képzelni, ahogy ugráltatják szegényt, ő megteszi, de közben önmagában olyan káromkodást leművel, hogyha mindezt még ki is mondaná, a színészeknek lepörkölődne a szemöldökük.
Időközben megtudom a nevét is. Noel Kent. Az egy szép név, és nem hosszú, könnyebb becézni, nem úgy, mint az enyémet. Egyesek azt se tudják, hogy becézzék a Trinity-t, apám ezért javasolta a születésemnél, hogy tegyük még mellé a Dee-t is. Kissé úgy hangzik, mint egy DJ neve... milyen lenne már: DJ Trinity Dee. A zenész jelzés persze már benne cseng. Hála istennek a kávét is meghozzák, így gyorsan elkavargatom benne a cukrot és a tejszínt, persze várok még arra, hogy valamelyest kihűljön, mert nem akarom leforrázni a nyelvem, hiszen megint ugyanoda jutnánk, hogy valaki kávés lenne. És ebben az esetben nem én.
Kérdésére egyik szemöldököm kérdően felvonom.
- Miért tenném? Mire lehetne szükségem? Nincsenek nagy elvárásaim. Nekem az épp elég, hogy vannak rajongóim, és nekem nem kell, hogy ők kielégítsék az én igényeimet, hiszen én tartozom nekik azzal, hogy olyan koncertet adok nekik, amit ők élveznek. Engem épp elég boldogsággal tölt el az, ha látom az arcukon, hogy boldogok, hogy ott lehetnek, és hogy egyáltalán tombolnak. Már megérte a kockázatot - mesélem. Sosem voltak elvárásaim a rajongóimmal szemben, azonban akad más... de persze más tészta.
- Színpadon általában csak énekelek, de játszom gitáron. Ha bekerül egy-két alternatív zene, akkor esetleg megfordul a kezemben az akusztikus gitár még a színpadon is. Ezen kívül a dalszöveggyártó is én vagyok. A legtöbb szöveg társadalmi, minden a háború ellen, az elnyomás ellen, mondhatnánk, hogy a banda pacifista, de nem lenne jó a jelző, mivel lázadunk a rendszer ellen - érdekes. Elektromos gitáron nem nagyon játszok, azt ráhagyom a fiúkra. Ha pedig mégis, akkor csakis a szóló menne rajta igazán, annak a hangzása is tetszik, a ritmusra nem igazán áll rá a kezem, inkább csak akusztikuson. A dalszövegre rátérve pedig tényleg a háborúk ellen vagyunk, hogy ne pusztuljon több ember és több érték, de lázadunk is, hiszen nem jó, amiben élünk. Elnyomás van, a szegény az utcára kerül, a gazdag pedig a pénzével törli ki a seggét.
- Visszatérve, elmesélek valamit. Egész... hát nem is tudom, részemről vicces is. Ha már arról van szó, hogy visszaélni a helyzettel. Valamilyen szinten mindenki megteszi, ha teheti, de én csak egyetlen emberrel, mégpedig az apámmal. Ugye, előfordul, hogy a koncerteken elszabadul a pokol, néhány rajongó már túlságosan rajong, ilyenkor meg kell védenem magam, szerencsére tanultam önvédelmet, köszönhetően apámnak és az oktatóimnak. Nos, hát... apám rendőr, ebből kifolyólag ha be is visznek az őrsre, akkor ki is jövök onnan. Egyszerűen csak ezzel élek vissza. A legutóbbi koncertem éppen ilyen volt. Pár rajongóm elszabadult, nekünk "támadtak", és én védekeztem. Apám kikérdezett, jöttek a hülye válaszok és az elterelő hadművelet, hogy jó, legközelebb olyan biztonságiakat viszünk, akik képzettek. Hiába történnek ilyen balesetek, nem tudnám abbahagyni, képtelen lennék - értem ezt a koncertezésre. Néha érdemes vállalni a kockázatot. Annyira jó érzés, mikor élvezik a zenédet és tombolnak.
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Csüt. Júl. 10 2014, 22:24

A csaj egy fokkal bőbeszédűbb, mint én, de egyelőre ezt ráfognám a meló okozta fáradság és a kevés bevitt koffeinmennyiségre. Szimpatikus a hozzáállásod. – Nem igazán tudok, akarok mást hozzáfűzni. Kötözködhetnék vele, hogy vajon ez mennyire a rajongóáltató szövege, de nem teszem. Hiszek neki, hiszen semmi okom azt feltételezni, hogy hazudna. Miért tenné? Más szemszögből nézve meg miért ne? Nagyjából negyedórája, maximum húsz perce ismerjük egymást, nem vagyunk még akkora spanok, hogy mindenben az igazat mondja. Bár itt most előjöhetne a nagy filozofálgatós kérdés, hogy a barátaink vajon mennyire mondanak igazat nekünk. De ezt most, hagyjuk, nem ide tartozik, amúgy is ehhez megfelelő véralkoholszint kell, nem pedig literszámnyi kávé.
Énekel. Király. Gitározik. Pluszpont. Duplán. – Egy ideig én is gitároztam, de szerintem mióta a városba jöttem nem volt a kezemben. – Lehet, hogy le kellene már porolni szerencsétleneket, de néha örülök, ha 5-6 óránál többet tudok aludni, ha meg szabadidőm akad egy kicsi, akkor inkább a társasági életet választottam. Amúgy is jobban szerettem otthon a srácokkal valamelyikünk garázsában random zenélni, mint fenn a szobámban egyedül. – Feltétlen szólj majd, ha lesz legközelebb koncertetek a környéken. – Kíváncsi vagyok, hogyan tolja a színpadon.
Figyelmesen hallgatom a történetét, miközben néha belekortyolok a kávémba. A kis mázlista… rendőr apuci… néha mekkora hasznát vettem volna én is egynek. – Az őrült rajongók nem lehetnek kellemesek. Bár ezt a fanatizmust sosem tudtam megérteni. Mire jó, ha szabályosan lerohanom azt akit „imádok”, és igazából csak annyit érek el, hogy lesz egy kellemetlen birkózásom a biztonságis kigyúrt vagy épp dagadt állatokkal? – Felelevenedik bennem pár kellemetlen emlék, néhány bunyó a szekusokkal, többségük kopasz, kigyúrt, nulla darab agysejttel rendelkező egyedekkel. Mondjuk sosem a túlzott rajongásunk miatt, a banda nem ilyen volt. Mi csupán csak a kelleténél jobban felöntöttünk a garatra és páran közülünk kötekedő részegek… a maradéknak meg nem kellett kétszer mondani, hogy csatlakozzanak a bulihoz… - Megértem. Iszonyat jó érzés lehet a világot jelentő deszkákon zúzni és látni, hogy egy rakat ember imádja, elismeri azt, amit csinálsz. – Anno a haverokkal mi is sokat álmodtunk arról, hogy igazi kitetovált rocksztárok leszünk, akiknek krvasok pénze, csaja, kocsija, hatalmas háza és rengeteg tetoválása lesz. Legalább az utóbbi összejött. – Visszatérve apádra… Baromira irigyellek érte, hogy ilyennel tudsz visszaélni. Pár éve mindent megadtam volna azért, hogy a faterom zsaru legyen. Volt szerencsém eltölteni pár éjszakát a fogdában. Mit ne mondjak nem épp életem legjobb élményé, mikor atom másnaposan felébredt a cellában és azt se tudtam, hogy kerültem oda. Mondjuk szerencsés fazon voltam egy-egy éjszakánál többet sosem kellett benntöltenem. – Igaz, nem is toltuk annyira durván a dolgokat. Inkább kisebb balhékban utaztunk, abban is csak akkor, ha már tényleg gatyakészek voltunk. Fiatalok voltunk és bohók…
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Kedd. Júl. 22 2014, 14:49


Házhoz jön a kávé, én pedig beleiszok még annak ellenére is, hogy leforrázom a nyelvem. Kicsit elfintorodok, s ha nem lenne velem szemben egy olyan személy, akit negyed órája ismerek, valószínű, hogy a nyelvem is kidugnám. Szerencsére a legjobb minőségű kávézókban a kávé mellé már egy pohár vizet is adnak, amennyiben a kedves vendég képes leégetni a nyelvét, tehát a kis kortyom után rögtön belenyaltam a vizembe is. A legtöbben szőröstorkúnak mondanának, mert alig kapom meg a kávém, máris megiszom. Nem tehetek róla, valamiről ébren kell maradnom. Pláne ha reggeli próbára igyekszem, és aztán még van erőm eljutni a kondiba.
- Gitároztál? - elkerekedik a szemem, amolyan bocinézéssel, megsékelve egy kis meglepettséggel, bár első ránézésre sem mondtam volna meg róla, hogy színházban dolgozik mint az elkényeztetett kis fruskák csicskása, inkább van egy olyan beütése, aki egy szalonból jött, vagy pont az, hogy zenél. Ez nem kis megilletődöttséget okozott. - Ha nagyon szeretnél még, taníthatlak. Tanár se kell, az pénzes - mondom ezt úgy, hogy még alig ismerem. És az nekem mivel lenne jobb, ha egy most még idegennek felajánlom, hogy tanítom gitározni, mindezt teljesen ingyen? Persze neki jobb, meg amúgy sem nézek ki úgy, mint aki kirabolná és hátba vágná.
Felhozza a rendőrtémát és a kellemetlen összetűzéseket a rajongókkal, ami elgondolkodtató még számomra is. Ha felidézem, gyerekkoromban én is ilyen fanatikus rajongó voltam, megvolt az idolom, és ha találkoztam vele élőben egy koncert keretében, addig nem adtam fel, míg nem beszélhettem vele, nem csinálhattam vele egy fotót, és persze ennek eredményeképpen mindig elsírtam magam, hogy olyan szerencsés lehetek, hogy találkoztam azzal, aki megindított a pályámon. Én is egy lettem azok közül, akikért valaha rajongtam. Mai napig vannak még zenekarok, azon belül tagok, akikért megszállottan rajongok, de már kevésbé, hiszen ugyanúgy megvan a saját életem, mint nekik. Nem mindig könnyű megbirkózni a tudattal, hogy híres az ember. Egyrészt megvédik, másrészt megtámadják, aztán rajta a felelősség.
- Erre sajnos én sem tudom a választ. Még ha a rajongók helyébe is képzelem magam, akkor is csak annyi jut az eszembe, hogy futni utánuk, de nem annyira, hogy az életükre törni. Sosem fogom megérteni - már egyáltalán azt is, hogy melyik rajongó képes annyira rajongani, hogy megöli a szeretett színészt, színésznőt vagy énekest, aztán meg saját magát nyírja ki. Pszichopata.
- Ha már itt tartunk, én pedig szívesen látlak egy koncertemen - mosolygok rá biztatóan. Elképzeltem, ahogy meséli az egyéjszakás kalandjait a cellában. Nevetek.
- El sem tudom képzelni, hogy mit tehettél, amiért a cellába kerültél. Ha persze történne még egyszer valami ilyen, és összefutsz a faterommal, látod vagy csak hallod a nevét, hogy Grenville, Silas Grenville, említsd meg neki, hogy ismered a lányát. El fog engedni - most már vigyorgok. Persze ez nem zárja ki azt, hogy ha ez történne, a fater majd elkezd kérdezősködni, hogy honnan a fenéből ismer, együtt vandálkodunk e, aztán még képes felhívni, hogy tényleg így van e, és ismerek e egy bizonyos Noel Kent-et, akit bent tartanak egy ideje.
- Oh! - kiáltok fel hirtelen, de halkan, hogy azért ne szegeződjön rám minden szem, majd kutakodni kezdek a táskámban. Szerencsére elég zsebe van ahhoz belül, hogy mindent máshova rejtsek, így például van nálam egy fél literes víz, sportruha a kondiba, meg az irataim... és persze pénz. Előveszek egy kártyát, majd átnyújtom Noel-nek, aki olvashatja rajta a következő feliratot: Beverly Kills V.I.P.
- Tudom, hogy még csak nem rég ismertelek meg, de jól fog jönni, ha lesz egy kis szabadidőd. Már ha éppen nem a színészek fognak hívogatni - remélem, hogy elveszi, így még a koncertekre sem kell fizetnie.
- Ha gondolod és van időd most is, beugorhatsz egy próbára.
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Pént. Júl. 25 2014, 00:11

Olyan meglepett arcot vág, mintha azt közöltem volna vele, hogy Nobel-díjas fizikus, emberrabló, sorozatgyilkos, kisgyerekeket szórakoztató – inkább ijesztgető, de ez most mellékes- bohóc vagy akármi más lennék. Úgy tűnik a meglepetések embere vagyok. – Ühüm. – Dünnyögöm két korty kávé közt megerősítésképp, hogy nem hallotta rosszul, gitározok/gitároztam. – Kösz, megfontolom. Bár már azzal is megelégedek, ha csak összeülünk egy kis örömzenére. – Nem hiszem, nem tudom, hogy szükségem lenne tanárra. Igaz, olyan rég volt már a kezemben a hangszer, hogy lehet, egy egyszerű, két-három akkordos dallam eljátszása problémát okozna. A franc se tudja mennyit felejtettem, de az első dolgom az lesz, hogy leporolom a drágát és szórakozok vele egy kicsit. Viszont egy kis örömzenére bármikor vevő vagyok. Amúgy is jobb szerettem magam megtanulni, játszani a gitáron, tanárral valahogy sosem ment olyan jól. Na jó, hozzá kell tenni, hogy szófogadatlan, lusta kölyök voltam tizenkét-három évesen, és nem szerettem, ha valaki megmondja, hogy mit kellene csinálnom.
Hülye, vagy inkább őrült rajongók, kellemesnek kevésbé mondható éjszakák az őrsön, fogdában… Egészen üdítő témák első találkozásához. Bár sokkal jobb, mint mondjuk az időjárásról beszélni, ezt azért el kell ismerni. Egy mosollyal nyugtázom, hogy szívesen látna a koncertjén. – Ott leszek az első sorban. – Koncerteken mindig az első sor! Ez alapszabály. A harmadik, negyedik sorig belefér a dolog, de az első sor az igazi. Ritka kivételt képeznek azok a bulik, ahol olyan ritka szar a hangosítás, hogy a teljes zenei gyönyör átéléséhez, szükséges a hátsó részen tartózkodni.
- Ennyire ártatlannak nézek ki? – Nevetek. – Egyébként semmi durvát. Szimplán csak nem egyezett a véleményem a biztosurakkal. Egy kis bunyó, randalírozás, vandálkodás, apróságok. Apud nevét megjegyzem biztos, ami biztos alapon, de remélem nem lesz rá szükségem. Kb. két éve annak, hogy utoljára lecsuktak, és remélem, még egy jó darabig nem kell benn éjszakáznom. Jó volt, jó volt, de bőven elég. – Régi szép idők, szép volt, jó volt, de ha nem muszáj, inkább nem nosztalgiáznék. Felnőttem vagy mi a csoda és már nem vonz annyira a balhé, mint egykoron.
Egy kártyát nyújt felém, valami rövid szöveggel. Elfogadom és elkezdem tanulmányozni. – Túl jófej vagy, ahhoz képest, hogy nincs szerintem egy órája, hogy majdnem nyakon öntöttelek kávéval. De azért köszi. Ez amúgy a bandátok neve? – mutatok a Beverly Kills szavakra. – Elég laza. – Teszem még hozzá. – Ha pedig véletlen olyan emberre van szükséged, aki ért a minták, legyen az borító, póló, bármi, tervezéséhez, akkor remélem, tudod, hogy kit kell keresned. – Valamivel illik viszonozni mindezt.
Ránézek az órámra, bár teljesen feleslegesen úgy sincs semmi betervezett programom a mai napra. Szóval, miért is ne. Igazából úgy sem tudok semmi értelmes indokot felhozni az mellett, hogy miért ne menjek esetleg. – Szívesen megnézlek titeket. De csak ha nem zavarok meg semmi. – Nem akarok láb alatt lenni, ha nem muszáj. A kíváncsiságom meg csak kibírja a legközelebbi koncertjükig, meg hát modern világban élünk, a gúgli pedig nagyon jó haverunk.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Pént. Júl. 25 2014, 17:37


Örömzene? Bármikor. Bár ritkaságszámba megy manapság, hogy kiüljek a parkba egy szál gitárral, de ez csak akkor van, ha kedvem támad egy kis zenéhez. Olykor még pénzt is dobnak érte az emberek, mert azt hiszik, hogy koldulok, pedig szerintem nem úgy nézek ki, mint aki nem tud megélni abból, amije van. A legtöbb emberrel ellentétben én nem hülyeségre költöm a pénzem. Egészségesen élek, nem eszek zsíros kaját, vagy ha igen, az is ritka, bár mostanság gyakrabban megyünk gyorsétkezdébe. Meg szerintem az erősítő, a mikrofon meg egyéb felszerelések nem hülyeség, ha a zenekarról van szó. Nekem minőségi mikrofon kell, nem pedig 85 dolláros kis szargép, amit rövid használatidő után ki is dobhatok az ablakon (magyarban húszezer forint).
Mosolygok, amikor azt mondja, hogy az első sorban lesz, ezt el is várom tőle, bár nem tudom, miért, pedig még csak most ismertem meg. Eddig nem tűnik egy rossz embernek, aki meg gitározott és szeret koncertekre járni, pláne nem lesz rossz ember. Mint azok, akik a macskákat szeretik, szokás mondani. Első benyomás fontos, és az megvolt.
Amikor felteszi a kérdést, hogy ártatlannak néz e ki, felkönyökölök az asztalra, állam megtartom a tenyeremben, onnan nézek ki rá őzikeszemekkel, ami még hatásos is lehet akár, mert sokan mondták már, hogy el lehet veszni a tengerkék szemeimben, ami fényre olykor zöldre vagy éppen szürkére színeződik át - nem tudom, miért, megharapott egy vámpír, tegyük fel. Mosolygok is. Ebből a pontból így úgy néz ki, mintha úgy néznék rá, mint aki flörtölni próbálna vele. Ez egy idő után leesik, hogy lehet, neki ez így hat, szóval gyorsan észbekapok, mielőtt sikerülne bármit is kielemezni belőlem - ami lehet, már megtörtént -, és ugyanabban a szemkontaktusban járok megint, mintha mi sem történt volna.
- Sose tudhatod. Lehet, hogy idővel olyan társaságba keveredsz, hogy azt se fogod tudni, merre vagy. Egyszer jártam így. Akkor apám azt hitte, hogy belehalok, de csoda folytán mindig felgyógyultam minden bajból. Egyszer hozzáértem egy döglött légyhez, és életre kelt - mesélem. Ez az utóbbi még mindig vicces, ha rá gondolok. Lehet, hogy gyógyító kezem van.
Megintcsak mosolyognom kell, amikor bókol azzal, hogy túl jófej vagyok. Úgy tűnik, kezd oldódni a helyzet és felszabadultabban beszélgetünk.
- Azt mondod, hogy hamar halok meg? - ahogy a mondás tartja: a jó szívem visz a sírba. De inkább haljak meg jó szívvel mosolyogva, mint úgy, hogy az életemben senkinek nem adtam semmit. Szeretek segíteni másokon, tervezem, hogyha elég pénzt szedek össze, mind megy az árvaháznak, az öregotthonnak, és persze a hontalanoknak.
- Igen, Beverly Kills - tényleg ütős egy név. - Ne aggódj, szerintem már most szólok neked, hogy nem ártana egy logó. Tetoválni tudsz? Már ha van hozzá megfelelő felszerelésed. Nem tudom, miért, de kurvára szeretnék egy karórát tetováltatni a csuklómra, amin dél múlt öt perccel - ezt komolyan mondom neki, de észre is veheti rajtam. Nem poén. De biztos nevetséges. Még nekem is. Ezt csak azért feltételezem, hogy tetoválhat, mert olyan arca van, másrészről aki általában figurákat, mintákat készít, az mind művész.
- Nem, dehogy zavarsz. Legalább jobban teljesítünk, ha van, aki figyel is ránk. A legtöbb próbát elhülyéskedik, így meg, ha legalább egy emberünk van, máris megkomolyodnak... bizonyos értelemben - fel is hörpintem a kávémat, ne mondjon senki se szőröstorkúnak, már egyébként is a kihülés küszöbén állt, akkor már a gyomromban hűljön ki legközelebb.
- Jössz akkor? - teszem fel a kérdést és már készülök is, hogy felálljak.

_________________
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Csüt. Dec. 04 2014, 17:54

Úgy tűnik ez a délután a minden mindegy, tudod, mit leszrom, csak csináljuk nap lesz. Csupa móka és kacagás. Vagy valami ehhez hasonló. Igazából mindegy is, hogy végül mi lesz majd ebből az egészből. A lényeg úgy is az, hogy… mi is a lényeg? Áh, tök mindegy!
- Az a baj – már amennyiben ez baj – hogy időm nincs olyan társaságba keveredni itt, hogy újra egy cellában éjszakázzak. Mondjuk, igazából nem feltétlen kellene társaság ahhoz, hogy hülyeséget csináljon az ember, de egyedül orbitális nagy baromságot csinálni unalmas. – Társaságban minden sokkal bulisabb. Meg amúgy is, legalább lesz mit sztorizgatni a következő iszogatós vagy épp meccsnézős vagy bármi mást csinálós estén, délutánon, vagy épp hajnalon. Ja és akkor az unokákról, - akik még nem is léteznek, valószínűleg gondolatban se- ne is beszéljünk. Valamilyen sztorit nekik is mesélni kellene majd, nem igaz? Andersen, Disney és a társai nem annyira szórakoztatóak, mint nagyapa berúgós történetei. Csak aztán nehogy a kölök rólam vegyen példát.
- Feltámasztottál egy döglött legyet? WAT? – Nézek rá hülye fejeket vágva. Hát ok. Ő se teljesen normális úgy látom. Bár egy kis őrültség sosem árt. Normálisan az élet dögunalom.
- Én ilyet egy szóval nem mondtam. De ha be akarsz kerülni a 27-esek klubjába, akkor hajrá. – Öhm azt hiszem nem ez a legértelmesebb mondatom a mai nap folyamán, legalábbis mióta egymást fárasztjuk Trinnel, de ez legyen a legkisebb baj. Ha nem érti, akkor max ejtjük a témát és probléma megoldva. Nem kell itt túlbonyolítani a dolgokat.
Áttérünk a bandája nevének kitárgyalására. Szerintem elég laza, ötletes cucc. – Egy logó. Okés, rendelés felvéve. – Végre nem csak azokat a vacak díszleteket meg jelmezeket kell tervezni. Na jó, valójában nem vacakok, sőt egészen király, ahogy kinéz némelyik – mondjuk reméltem is, kidolgoztam miattuk a belem is kb.- de néha kell egy kis változatosság az ember életébe. Mert még a végén rám tör itt mindenféle nyavalya alkotó válság álnéven, azt meg nagyon nem szeretném. – Nem, tetoválni nem tudok. Még. Ismerek itt pár arcot, akik jófejek, meg megtudom tervezni a mintát, de egyelőre jobban jársz azt hiszem, ha nem velem varratod ki magad elsőnek. – Még magamon se mertem kipróbálni, hogy menne-e egyáltalán, egyelőre meghagytam ezt a profiknak. Igaz, azon már agyaltam, hogy menő lenne tetoválónak állni aztán meg nyitni egy saját szalont, de egyelőre ez megmarad álomnak. – Nem hangzik rosszul. Az időnek legalább van valami jelentése, vagy csak szimplán tetszik?
Elfogadom az invitálását a próbára, azt meg erősen remélem, hogy nem derül ki közben, hogy valójában ő egy elmebeteg sorozatgyilkos, aki ilyen módszerekkel csábítja el áldozatait. Nagy vagyok és elvileg erős, talán futni is tudok, de a nőknél sosem lehet tudni, hogy milyen praktikákat vetnek be a cél érdekében. De egyelőre bízom benne, hogy ez az agyament eszmefuttatás csak a fáradt elmém berkein belül marad. – Miattam nem kell magatokat megerőltetni, és atomkomolyra venni a figurát. – Lehúzom a maradék nagyjából egy kortynyi, már kihűlt kávémat és előkaparom a tárcám, hogy a piszkos anyagiakat is elintézzem. Bár amennyire nem figyelnek a pincérek, szerintem lazán kisétálhatnánk fizetés nélkül is. – Persze, mehetünk.
Elindulok a kijárat felé, közben előtúrom a cigim és a gyújtom is, hisz a kávés balfaszkodás előtt én még rákocskákat akartam etetni. Ha kiértünk megkínálom egy szállal, ha elfogadja, majd kiszolgálja magát, ha meg nem akkor az se nagy tragédia. –Bocs, de már kicsit nikotinhiányom volt. És most merre? – Kérdezem. Innentől kezdve átadom neki az irányítást, elvégre neki van fogalma arról, hogy merre is kell egyáltalán menni.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Szomb. Dec. 06 2014, 14:58


Felmutatom a hüvelykujjam, mikor azt mondja, hogy nincs ideje olyan társaságba keveredni, hogy újra egy cellában ébredjen fel. Szerintem ha velünk összetalálkozik, vagyis most már csak a fiúkkal, akkor nem kell idő sem ahhoz, hogy egy cellában ébredjen fel, seperc alatt elintézem neki. Igazság szerint rengeteg időm van, mégsincs időm arra, hogy meghaljak, egyébként is ahhoz túl fiatal vagyok, és mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Például barátokra mindig van időm meg egy sörre, kávéra, és edzésre is, mert a sok sört valahogy le kell tudni. Addig a jó, míg alul jön ki és nem felül, hm.
- Isten mentsen, nem akarok 27 évesen meghalni! Még addig van hat évem, és ahogy emlékszem, még nem éltem eleget, a hat év meg nem lesz elég rá. Nem követem Amy Winehouse-t a halálba! - persze, hogy értem, miről van szó, ami azt illeti, lenne egy-két sztár, akitől elvárom, hogy 27 évesen a halálba rohanjon. Ha nem, akkor felajánlom az alkut, hogy "27 évesen vagy meghalsz magadtól, vagy kiütlek én".
- Majd a logót összehozzuk ketten. Gondolom, adom a sémákat... vagyis, hogy kábé mi legyen rajta - nem értek hozzá annyira, vagyis a rajzokhoz nem igazán, ezért sűrűn pislogok. Inkább maradok a dalszöveggyártásnál és a zeneírásnál.
- Nem probléma, ha nem te csinálod. Az időnek nálam jelentése van, pláne mert híres vagyok a pontatlanságomról, ha valahova időben kellene megérkezni. De általában öt perc mínusz vagy plusz, az nem vészes - és ezért lenne az a bizonyos dél múlt öt perccel.
Intek egyet, hogy mehetünk, amint megissza a kávéját.
- Szerencsére nincs messze, egy olyan negyed óra séta. Egyébként indultál valahová? - kérdezek rá, mert igaz, hogy azt mondta, sehova nem siet, de mennyire nem siet sehová? Mert ki tudja, meddig húzódik el. Pláne, ahogy a fiúkat ismerem, ők képesek elhúzni egy számot az outro-val az öt percről tíz percre is. Akkor a legrosszabb, mikor nem tudom, mikor lépjek be a szólóknál, mert elhülyéskedik, de szerencsére koncerteken a megbeszélt szerint haladunk. 
- A fiúk miatt majd ne aggódj. Vagyis... kicsit hülyék, de hozzájuk lehet szokni, szerintem nem lesz baj - vakarom meg a tarkóm, remélve, hogy nem égetnek be, mert szoktak olyat is. De szeretnivalók, szóval csak egy külső szemlélőnek furcsa az, hogy összeverjük egymást, persze mi ezt szeretetből tesszük. Az út közben próbálok beszélgetni, ami nem nehéz, tekintve, hogy mindig találok valami témát. A cigit nem fogadom el, mert nem vagyok bagós, csak ha már van bennem egy adag töltet.


Eltelik az az idő is, mire megérkezünk a próbateremhez. Kívülről egy lepukkant kocsmának tűnik, igazság szerint senki nem használja ezt a helyet rajtunk kívül. Jó hangszigetelő, így az utcára nehezen szűrődik ki a hang, vagy ha igen, akkor is csak egy nagyon kicsit, főleg mivel maga a próbaterem az alagsorban helyezkedik el. Bevezetem Noel-t, jelezve, hogy nem kell semmitől sem tartania, nem fog a nyakába ugrani egy pók vagy ilyesmi, mert kipofoztuk a helyet. Az alagsorból zene szűrődik fel, de nem sokáig, mert ahogy előre haladunk, vitatkozást hallunk. Már megint! Ha nem vagyok itt, akkor mindig ez megy, nem tudnak egymás között rendet tenni!
- Cső! - intek feléjük, mire abbahagyják a vitát.
- Hé, Trin! - int egyikőjük. A poén, hogy egyáltalán nem néznek ki kemény rockereknek, inkább bemondhatóak deszkás punkoknak, csak punk haj nélkül. 
- Csá! Vendégünk is van? - lejönnek a miniatűr színpadról, amin éppen a felszereléseink férnek el, meg mi magunk - no meg nekem a maradék hely, amin tudok vandálkodni ének közben. Kezet fognak Noellel.
- Ő Chad, ő Luke, ő Ben és végül Max. Ja, és ő Noel. De mit hiperaktívkodok itt? Van szátok! - persze. Chad a szólónál, Max a basszusnál, Luke a ritmus és vokál, ha néha kéne, és Ben a doboknál, hogy így mindenkit tisztázzak le magamban. Ezt persze talán hangszerről láthatja Noel is, elvégre Bennél mindig ott van a dobverő, a fiúknál a gitárt pedig könnyű megkülönböztetni.
- Gondoltam, rendbe szedlek titeket azzal, ha van egy kis közönségünk, mert már nekem se fogadtok szót - néha olyanok, mint a gyerekek. Kell nekik valaki, aki megmondja, hogy mit csináljanak, mert amúgy nem tudják.
- Nem vagy egyiptom királynője, szóval... - Chad a körmeire néz, mint egy kislány... és nem, nem meleg!
- Nem, neked csak európa királynője vagyok! - tudja, hogy ilyenkor milyen vagyok, inkább a színpadra állt.
- Noel, haver, te miben utazol? - teszi fel kérdését Max. Úgy érti, dolgozik e, meg mellesleg zenél e valamit.

_________________
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Kedd. Feb. 10 2015, 22:45

- Jepp-jepp. Te elmondod, mit szeretnél, mik az elképzelések, mi az amit esetleg nem szeretnél, vagy mi az aminek feltétlen rajta kell lennie. Aztán én elmondom, hogy mi az, ami ebből megvalósítható, mi az ami nem éppen a legjobb ötlet és utána igyekszem a kapott infókból a lehető legütősebbet kihozni. Nem egy bonyolult eljárási forma. – Pofonegyszerű a szituáció. Az ügyfél elmondja, hogy mit szeretne, én meg megcsinálom és akkor mindenki boldog. Najó, vannak kivételes esetek, amikor a kliens egy makacs kis pöcs, s semmi értelmeset nem lehet vele kezdeni és természetesen soha nem jó neki semmi. Az ilyet baromira tudom utálni. Bár fel lehet fogni egyfajta kihívásnak is pont, mint amikor szabadkezet adnak. Azt hinné az ember, hogy az a legkönnyebb, mikor azt vetheted papírra, ami csak eszedbe jut, de én ezt most itt és most megcáfolnám. Néha iszonyat nehéz kitalálni olyat, ami egyedi és leesik tőle az állad is és még passzol is a megrendelőhöz.
Közben rátérünk a zenekaros, próbás témára is. Elfogadtam a meghívást, mert miért is ne alapon meg aztán néha kellenek a spontán programok is. Azok szoktak mindig a legjobban elsülni. Nem kell mindig mindent agyontervezni, néha csak sodródni kell az árral. Vagy csak majdnem pofára esni és majdnem nyakon borítani valakit éltető koffeinlökettel. – Királyság. – Negyedóra séta nem a világvége plusz pont belefér egy cigi. – Igazából nem volt konkrét célom mára, semmi olyan, amit esetleg nem lehetne máskor is elintézni. Plusz inkább csatlakozom hozzátok, mint hogy otthon unjam szét a fejem egyedül. – Lehet lassan bekellene szerezni valami háziállatot. Vagy pár új xbox játékot. – A srácok miatt meg ne aggódj, engem se kell félteni, én is tudok elég hülye lenni.

A cigit nem fogadja el, ha nem zavarja, akkor rágyújtok mellette. Szerencsére útközben sem áll be a néma csend és nem is árasztunk magunkból hullaszagot. Elképzelhető, hogy nem most váltjuk meg a világot a filózgatásainkal, de ahhoz képest, hogy alig ismerjük a másikat, egész szép teljesítmény, hogy a kínos csendek kimaradnak. A hely ahova megérkezünk nem valami bizalomgerjesztő kinézetű, de nem vagyok beszari alkat és még mindig vagyok olyan kis naiv, hogy elhiszem, hogy nem egy kínzókamrába vezet majd be. Eddig szerencsére nem így néz ki a szitu.
Benn négy sráccal találom szembe magam, lefutjuk az ilyenkor szokásos köröket, bemutatkozás, kézfogás. Úgy tűnik Triné itt a vezető és meghatározó szerep, mint valami minidiktátor úgy rakja helyre a srácot, akinek hirtelen el kell gondolkoznom a nevén, de pár perc agyalás után beugrik. Azt hiszem. Pedig esküszöm, hogy odafigyeltem mindenki nevére! Elég jót mosolygok azért a lefolytatott kis jeleneten, de legalább megtudtam, hogy Trin titokban még nagyhatalmi pozíciókat is betölt. – Per pill színház, tervezés, háttérmunkák ilyenek. Néha becsúszik valami grafikusi meló is. Ha esetleg a zenei izékre vagytok kíváncsiak… Nem ijedek meg ha kezembe nyomnak egy gitárt, bár már csak hobbiszinten tolom, a magam és a szomszédok örömére. De nem kell aggódni, nem most szabadultam a konziból, nem vagyok kötözködő „zeneértő”. – Hogy én hogy utálom az olyan kis emberkéket, akik okoskodnak, meg olyanokon pattognak, hogy vajon az a hang jó helyen volt-e, meg hogy „csak ez a banda/előadó/lemez a jó a többi mind szemét” és társaik. Bár ha valami szar, akkor az az, nem kell parázniuk a srácoknak, azt azért közölni fogom velük, ha olyan van… de ne legyen és akkor minden csodás és szép lesz. Talán még túl is élem az egészet…
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Csüt. Feb. 12 2015, 15:30

//Szerintem színt váltok, mert nem látom, mit írok... xD//


Tökre boldog vagyok, amikor elmondja, hogy semmi dolga nem volt mára, ami ne érne rá később - végképp nem értem, hogy ez miért adna nekem ekkora boldogságlöketet, lehet, hogy szeretném megmutatni tehetségem a színpadon egy olyan embernek, akiről lerí, hogy azért valamennyire mégiscsak ért hozzá. Azokról meg szó ne essék, akik egyáltalán nem értenek, és botfülük van a zenéhez, mert általában nem az igazságot mondják, félrehallanak, és egy jó zenéből rossz kritika lesz, a rossz zenéből meg jó kritika. Őszintén szólva, jobb szeretem, ha megmondják a szemembe, hogy ezen még van valami javítanivaló, nem harapom le érte senki fülét.


Az út alatt nem volt kínos csend, jómagam pedig szeretek beszélni... no persze nem felesleges dolgokról, azért hamar megtudom, hogy partnerem mi érdekli inkább és mi az, ami kevésbé. Azt már tudom, hogy plázás dolgokról már most ne beszéljek vele, de megjegyzem, hogy eszem ágában sincs, mert nem vagyok egy p*csa. 
A srácoknak tetszik, hogy mégiscsak hoztam magammal valakit, úgy tűnik, hogy ők is jobban állnak a helyzethez és máris a helyükre vonulnak, miközben Noel még ecseteli, hogy merre dolgozik, miket csinál.
- Az király! Akkor nekünk is csinálhatnál valami logót - simogatja állát Chad, ő az egyetlen, akit kisebb kecskeszakállal áldott meg az ég... kicsit hasonlít Shavo Odadjian-ra a SOAD-ból annyi különbséggel, hogy annyira mégsem olyan hosszú, hogy be tudja fonni.
- Lekésted, már lebeszéltem - teszem hozzá, a többit meg már utánagondolhatják. Chad egy érdekes arckifejezést mutat felém, majd bólint, hogy a zene után még ezt megbeszéljük, nehogy már rám háruljon a feladat oroszlánrésze, hogy mindent én mondok. Lehet, hogy ha én találnám ki a logót, nekik az nem is tetszene. Bár eddig még nem panaszkodtak semmire, pláne a bulijaimra nem, amit odahaza rendezek. Könnyű így, hogy apámtól külön élek, mert megtehetem.
- Haver, azért ha kritikát alkotsz, keményen tedd, mond ki az igazságot! - szólel fel Ben a dobok mögül. Igazat adok neki ebben, nem szeretjük, ha csak azért mondanak jó véleményt, mert jóba akarnak maradni velünk. Én meg, a jószívű Trin, feláldozom a VIP jegyeket minden járó-kelőnek, akiről csak úgy gondolom, hogy szimpatikus. Bár ez most fordult elő először.


Mindenki feláll a helyére, ölbe veszik a gitárt, majd Ben megadja az ütemet, aztán a gitárok is megszólalnak. Még beletelik egy kis időbe, mire legyőzöm azt a félelmem, hogy ugráljak a színpadon egy majdnem idegen előtt - erre csak azt mondom, hogy általában könnyebb tucatnyi ember előtt előadni, mint csak egy ember előtt. Szóval a zene is felszólal végül, és eljön a pillanat, amikor az én részem következik. Elég levegőt pumpálva tüdőmbe ki is jön a hang, aminek kell... és azt remélem, hogy Noel nem fog hirtelen meghalni szívinfarktusban, ugyanis nem éppen olyan stílust képviselünk, amire mondhatnánk, hogy könnyű melódia és simogatja az ember szívét. Részemről engem az ilyen zene mindig beindított, legszívesebben törtem-zúztam rá és olyan dolgokat teszek meg, mint amit egyébként eszem ágában sem lenne; mondhatni, mint egy részeg ember, aki józanon ugyebár nem teszi meg azt, amit alkohol hatása alatt.
A hajam is rázom, amikor rámjön, mert végülis a zene egy életérzés, és hiába van bennem, hogy szégyellősnek érzem magam, mégis olyanra vesz rá, amit egyébként is megteszek a színpadon.
Tömény három és fél perc után, valamint fél perc outro után megáll a zene és kíváncsian meredünk Noelre. Nem csak én, hanem mindenki.
- Szerinted? - emelem fel két kezem kérdően és kissé piros arccal, amit a sok ugrándozásnak köszönhetek, és nem annak, hogy elpirultam, mert ritka, ha én olyat teszek.


Megvárjuk a véleményét - ha ez jó, akkor örvendezünk, ha nem, akkor tisztázzuk, hogy igyekszünk még javítani a helyzeten, aztán Ben hirtelen úgy feláll a doboktól, hogy azt hittem, felborít mindent.
- Te, Noel! Eljöhetnél holnap Trin bulijára, ha nem kell a szőkék alá raknod a bilit - érti arra, hogyha nem kell a színházban hallgatnia a csicsergő szukák panaszát.
- Jogosan. Ha van kedved, a vendégem vagy - mosolygok rá.
- Lesz sör... lesz minden, mi kell. Medence is. Sokan leszünk. Sosem unalmas, minden alkalommal kitalálunk valamit. Tavaly például egy nap alatt sikerült összehozni egy hawaii-témát. Gondolhatod, milyen állat volt a medence mellett egy vulkán! - lehet, hogy Luke kicsit túloz, de azt kell mondjam, hogy nem, mert tényleg így volt. Szóbajöttek a kókusszal kevert alkoholos üdítők, mindenféle koktél, és még hulalás lányok is voltak fűszoknyával. Hm... irigy vagyok a kreativitásomra. De ezek csak így random jönnek... hogy holnap mi lesz, az még az este kérdése, vagy a holnap nappalé.
Kérdő tekintet Noel felé.

_________________
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Szer. Feb. 25 2015, 21:33

/50. hsz. csak neked, csak most, tessék megbecsülni. (: /
/illetve nyomokban kicsillagozott szavakat tartalmaz/

- Nyugalom. Ha sz*r lesz, azt minden probléma nélkül fogom közölni. Ha meg ne adj isten olyat alkottok, amitől leszakad a pofám, meg besza-behu akkor azt is közölni fogom. Nem feltétlen vagyok híve a jópofizásnak. – Kivéve, ha mondjuk melóról van szó vagy bármi olyanról aminél sajnos elengedhetetlen az, hogy valakinek csak a szépet meg a jót mondjam. Sajnos ez egy ilyen bicikli.
Kíváncsian várom a próba kezdetét, főleg, hogy bár van némi elképzelésem vagy sejtésem, hogy mire kell számítanom, de valamiért még sincs fogalmam arról, hogy milyen is lesz az elkövetkezendő pár perc. Azért remélem, nem hozom őket annyira zavarba, hogy mondjuk totál beégjenek előttem. Bár Trin elmondása alapján már túl vannak néhány koncerten, szóval elvileg semmiféle problémát nem jelenthet az, hogy előttem kell magukat produkálni. Vagy a franc se tudja, én csak a garázsbandaságig jutottam, elhülyültünk egymást közt, mindenféle komoly elképzelés, cél nélkül. Csak saját magunk örömére és a szomszédok nagy bánatára zenéltünk, közönség előtt sosem, így azt, hogy milyen érzés lehet mások előtt fellépni azt nem igazán tapasztaltam meg. Max álmaimban, de azt meg mind tudjuk, hogy nem az igazi.
A dobos srác megadja az ütemet, kezdődhet a banzáj. Egy másodpercre meglepődök mikor Trin is belép az énekkel, de elég gyorsan leküzdöm a hirtelen jött meglepettséget és inkább a zenére koncentrálok. Miközben hallgatom a bandát akarva akaratlanul is elkezd azon pörögni az agyam, hogy milyen igazán ütős színpadi látványképet, díszletet, fényeket, meg egyebeket tudnék elképzelni, mondjuk egy fesztivál nagyszínpadán. Valami igazán beteg, őrült cuccos kellene, olyan, amitől a közönség arca leszakad és akár még napokkal később is a látottakról beszélnek. Szakmai ártalom. Na, majd egyszer lehet felvetem nekik az ötletet, például a z esetleges logótervezés után. Talán velük kevesebb problémám lenne, mint néhány, a hisztisebbnél is sokkal hisztisebb kezdő színészpalántákkal, akik nemcsak elhiszik, hogy ők sz*rták a spanyolviaszt, de még hangosan a tudtodra adják. Csupa móka és kacagás néha az élet a színházban. Ja, bocs mégsem. Ettől független bírom azt a helyet, de mindez most mellékes.
Vége a számnak, szóval azt hiszem, most én jövök. –Nos… - és akkor jöhet az agyonhasznált hatásszünet. Ami biztosan marhára idegesítő tud lenni, de hát, na. Meg kell adni a módját a véleményem kinyilvánításának. Lehet, hogy kérek mellé egy kis dobpergést is. Inkább lemondok erről az elképzelésről, nem kockáztatom a testi épségem, így is örülök annak, hogy egyelőre nem csinált ki senki, és egyikből sem tört elő a kegyetlen gyilkos ösztön. S ezt én nagyon is értékelem. – Nem rossz. – Ezek mindjárt hozzám vágnak valamit. – Nem feltétlen az én stílusom ez a fajta zene, de azt el kell ismernem, hogy egész jól összepakoltátok ezt a dalt. A gitárok könnyen megjegyezhetőek, ami tök jó. Mondjuk nekem a közepén a szóló előtti kis lassabb rész annyira nem jött át, hiányzott belőle valami kis plusz. Tudjátok, amikor belassul egy szám, már elhiszed, hogy vége aztán még olyat odapakol neked, hogy csak na. Itt nekem valami hiányzott. De aztán meg lehet, hogy másnak meg pont ez az, ami kell. Nem tudom mennyire sikerült érthetően fogalmazni. – Remélem azért tudtak követni, meg értették, hogy miket hordok itt össze, meg hogy nem beszéltem akkora hülyeségeket. Ha meg mégis, akkor így jártam. Várom az ő reakciójukat, bízom benne, hogy nem az agresszív reakciók hívei. De én miért is parázom ennyire, hogy ők megvernek, megkínoznak, megölnek? Tisztára nem vagyok normális.
Szőkék alá rakni a bilit. Ez a kifejezés tetszik. Na még a végén jóban leszünk. Persze, ha nem sértődtek meg az előbbi kis véleménynyilvánításomon, mint valami kis tizenkét éves kislányok. – Délután van egy kis melóm, de szívesen beugrok, ha végeztem vele. – Egy kis szórakozás sosem árt. Meg végül is miért ne. Egész jóarcoknak tűnnek, pár új haver szerzése meg sosem hátrány. – Sör, medence, király! – Gondolom milyen őrültek háza lehet ott, ha elszabadul a pokol. A vulkános Hawaii témán jót nevetek, próbálom elképzelni, hogy vajon miből hozhattak össze egy vulkánt. Bár a megfelelő véralkoholszint, mint tudjuk csodákra képes. – A holnapi téma is megvan már, vagy az még nagyon a jövő zenéje? – Kérdezem. – Meséljetek még, milyen őrültségeket találtatok ki? – Csak, hogy felkészülhessek valamennyire lélekben a holnap estére. Nem mintha olyan puhány lennék, akinek szüksége van ilyenekre, de sajnos már én sem vagyok fiatal.
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Szomb. Márc. 07 2015, 20:51

Végül minden úgy sikerült, ahogy azt a fiúktól elvártam. Egy jó kis befejezés a végére sosem árt, majd a megérdemelt gratuláció Noeltől, vagy éppen leszidás, hogy mi meg mi a fenét baromkodunk annyit a színpadon, mi mindent rontottunk el, hogy ezek a baromfiak egy kummát nem konyítanak a zenéhez, miféle szakadt zenészeket vettem én magam mellé! Nem, csupa jót tudok rájuk mondani, komolyan. Szeretem őket, már a családomnak nevezem mindőjüket.
Persze Noel reakciója kissé szíven ütött - de csak kissé - akadt benne ugyanis pozitív kritika, és akadt bőven negatív is, de nem zenész az, aki nem viseli el a negatív kritikát, mert abból nem lenne mit tanulni, ha mindig csak dicsérnének. Egy bölcs ember azt mondta, hogy van különbség a kritizálás és a kritika között - tökre imádtam azt a magyar tanárt!
- Pont az a lényege annak a lassú résznek, hogy a közönség azt higgye, hogy vége van, közben meg nem - nyögi ki Arisztotelész, akarom mondani Chad (szóló), hirtelen olyan bölcs lett, hogy azt hiszem, megeszem a kalapom, ha lenne. Hirtelen nagy csend támad, amikor a semmiből Ben a hátamnak dobja a dobverőjét. Dobja a dobverőjét! Ez mi szóvicc már... (xD)
- Ezt meg mi a f*sznak kellett? - fordulok felé olyan tekintettel, mint azt a Hobbit harmadik részében tette Azog, a nagy ork, amikor rájött, hogy mégsem éli túl, persze Bob is eléggé megijedt, mert kezdi kapizsgálni, hogy harapok.
- Izé... volt egy pók a hátadon - persze, ilyenkor már mentegetőzik. Biztosra veszem, hogy csak azért én kaptam, mert én vagyok a frontember, akkor nekem kell szembesülnöm mindennel, nekem kell elviselnem mindenki fájdalmát, ebben az esetben az én hibám, hogy nem teljes a kör. Lenyugszom, mert ezzel csak azt mutatták meg, hogy mekkora nagy idióták, teljes mértékben. Még mindig nem értem, hogy bírom én velük, hogy egyáltalán hogy tudom őket ennyire egyben tartani. Valamihez értek.
- Bocs, Noel - legyintek egyet, most tényleg olyan arcot mutatva felé, amiben azt kérem, hogy ne haragudjon meg rájuk, amiért ennyire asshole-ok. Az arcomra megboldogult mosoly ül ki- nem, nem haltam meg -, amikor hallom, hogy Noel ráér a meló után. Végképp nem értem, miért örülök neki ennyire, tényleg csak ma ismertem meg, de már olyan, mintha ismerném egy jó ideje. Furcsa. Ezt a furcsaságot mutatva a hatalmas nagy vigyorom egy hatalmas nagy fejvakarás követi elgondolkodó tekintettel, ami megintcsak furcsa lehet a kívülállók számára - igen, rajtam kívül mindenki kívülálló, én belülálló vagyok.
- Most, hogy így belegondolok... mindent aznap rendezünk el, hirtelen kipattan az agyunkból. De ha már megemlítettük, hogy én vagyok egyiptom királynője, akkor a téma egyiptom! Legalábbis azt hiszem kivitelezhető. Szükség lesz pár piramisra... az oszlopokat majd átkreálom.. párnák, minden egzotikum. Tökéletes! - így néz ki az álmodozó Trinity Grenville, kérem szépen. A fiúk a homlokukra csaptak, hogy javíthatatlan vagyok, de végülis a végén mindig jól jövünk ki belőle, mert ők élvezik, amit én megalkotok, így mindenki boldog.
- O-o-óóó! - mutogat Max olyan arcot vágva, mint aki most látta a gazdag mágnás szellemét. - Van Trinnek egy olyan tűzoltócsöve, tudod, amin a tűzoltók szoktak leugrálni az emeletről tűz esetén, hogy hamarabb jussanak le. Na szóval, amikor részeg, márpedig mindig gondoskodunk róla a jó élmények érdekében, akkor lejt rajta egy-két zene erejéig - nevetni kezd. Úristen, hogy hova kerültem! Szégyenemben eltakarom egyik kezemmel az arcomat, persze nem annyira szégyellősen, mert nincs mit.
- Ha már itt tartunk, Trin, legközelebb a fehérneműt is levehetnéd - Luke hozzászólásán itt borult ki a bili, felkaptam az egyik régi, használatlan gitárunkat, és azzal ütöttem rá, ő erre védekezni kezdett.
- Majd kikötözlek egy oszlophoz egy szál alsónemüben és skorpiókat rakok a gatyádba, hogy belédfecskendezzenek egy olyan mérget, amitől apróra zsugorodik a férfiasságod! - o_O, hogy én ilyet mondtam, kérem szépen!
- Visszaszívom, visszaszívom! - nevetett közben Luke. Abbahagytam a csapkodást.
- Na szóval, Noel, a lényeg, hogy efféle események szemtanúja lehetsz, ha hozzánk csatlakozol - Chad mindvégig higgadt maradt, ahogy Ben is, úgy nézték végig a jelenetet.
- Ne is hallgass rájuk, ez egy idióta bagázs!

_________________
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Csüt. Márc. 26 2015, 14:23

Igyekeztem viszonylag korrekten megfogalmazni a kritikát, bár iszonyatosan nehéz úgy megfogalmazni néha a véleményünket, hogy azzal ne gázoljunk bele mások lelkivilágába, tiporjuk össze a minimális önbizalmukat, a negatív részek tűnjenek építő jellegűnek és persze a pozitívumok se tűnjenek seggnyalásnak. Szóval baromi nehéz a szitu, ráadásul mindenkivel ma ismerkedtem meg, és Trinnel is csupán alig pár órája maximum, hogy ismerjük egymást és fogalmam sincs arról kinek mekkora a tűrőképessége. Persze ha valami szar, akkor azt kerek-perec ki kell mondani, ugyanígy van a jó dolgokkal is, csak a tálalás nem mindegy. Tűnhetnek ők is akármennyire faszagyereknek meg keménycsávónak, ha ez csak egy külvilág számára felvett álca.
Miután kifejtettem a véleményem kíváncsian várom a zenekar reakcióját. Szinte biztos vagyok abban, hogy lesz köztük olyan, akinek nem fogja elnyeri a tetszését mindaz, amit mondtam. Csak abban tudok reménykedni, hogy ha vitára vagy véleményütköztetésre kerül a sor, akkor el lehet intézni azt értelmes, kulturált keretek közt. Én igyekezni fogok.
- Úúú tényleg? Ha nem mondod, hülyén halok meg. – Na, ennyit arról, hogy normálisan beszéljük meg ezt az egészet? Emlékeim szerint én is hasonlóan fogalmaztam meg, amit a kis bölcsünk megfogalmazott. De mindegy is. Mire reagálhatnák ezen kívül bármit is, addigra egy burleszkbe illő jelenetet művelnek le a többiek. Először próbálom visszatartani a nevetést vagy a mosolyt, de a dobos magyarázkodása után alig bírom visszatartani. – Szép mentegetőzés. – Ennél azért hihetőbbet is kitalálhatott volna, legalábbis én most kételkedem abban, hogy valóban egy pók miatt indította az útjára az ütőjét. – Na de visszatérve az előbbire. – Fordulok vissza a nagy bölcs irányába. – Értem, hogy az a lényege, hogy a közönség elhiggye, hogy itt vége az egésznek. Ez eddig oké. De ahogy az előbb is mondtam, nekem valami hiányzott. Jobb szeretem, ha a lassabb rész után még olyat kapok az arcomba, hogy besza-behu. Itt számomra ez nem volt meg. De azt is hozzátettem, hogy lehet, hogy valakinek ez kell. Én csak elmondtam a véleményem, aztán, hogy mit kezdtek vele az már a ti dolgotok. – Részemről mostantól kezdve lezártnak tekintem ezt a témát. Ha akar még rá reagálni, akkor tegye, de nem akarok most belemenni egy állóháborúba. A bulijaik élménybeszámolója sokkal jobban érdekel és szerintem klasszisokkal szórakoztatóbb, mint leállni vitatkozni az ízlésekről és pofonokról. Ő valószínűleg nem fog tudni meggyőzni engem és fordítva.
- Egyiptom? Hmm… jól hangzik. – Pár dolog gyorsan át is szalad az agyamon, hogy hogyan is csinálnám meg én az egészet. Van pár egész jó ötletem, de egyelőre magamban tartom, elvégre én csak vendég vagyok, nem akarok mindenbe beledumálni mindenáron. Amúgy is néha kell a kikapcs az embernek, nem kell az, hogy mindig a melón járjon az eszem. Még úgy is, hogyha ez szorosan nem kapcsolódik a mostani munkáimhoz. Max sztorijánál akaratlanul is kiül a vigyor az arcomra. Az eddig is világos volt, hogy Trin nem az a tipikus jókislány, így annyira nem meglepő a szitu. Mire bármi frappánsat mondhatnék a többiek megteszik helyettem. Úgy tűnik az egyik beszólás nem feltétlen nyerte el a lány tetszését, de elég szórakoztató, amit most ketten leművelnek. Istenem, hova kerültem? Egyáltalán miért vagyok meglepve, hogy ez egy idióta társaság, akik élvezettel szívják egymás vérét? – Azt hiszem nem fogok unatkozni veletek. Sőt remélem a bulin se fogjátok majd magatokat vissza, egész szórakoztatni figyelni, hogy mennyi marhaságot tudtok ti csinálni egymás szívatásáról meg már ne is beszéljünk… - Valamiért bírom az őrültek társaságát. Lehet, hogy azért mert mélyen legbelül tudom, hogy én is közéjük tartozom? Most még lehet, hogy egy viszonylag normális emberi példánynak tűnök, de higgyétek el, van az a véralkoholszint, amikor már engem se kell félteni. Lehet, hogy az elmúlt időszakban, legalább is amióta az angyalok városában vagyok, kicsit megkomolyodtam, de azt hiszem ez csupán látszat. Ami törékeny. Valószínűleg a megfelelő társaságban én is visszafejlődöm egy kicsit, már ami az agyi szintemet érinti. – Az idiótákkal, legalábbis egy fajtájukkal, nincs baj. Bírom őket. Viccessé teszik a világot…
Vissza az elejére Go down
Trinity Grenville
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : Zenész, énekes
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Szer. Ápr. 29 2015, 20:56

Na, hogy Ben milyen rohadék lett az utolsó két percben, azt nem tudom itt szavakban leszögezni, de mindenki láthatja, aztán Max rátesz egy lapáttal, és ha nem ismerném, akkor azt hinném, hogy eltöröm rajta a gitárt. Noel még mindig taglalja a lassú részt Chad pajtással, aki csak legyint a magyarázatra, hogy különben annyira nem is fontos, úgyis a többség dönt. Azért nekem számított a véleménye, mert tudom, hogy legközelebb olyan ütős rész kell egy lassú szüneteltetés után, amivel leszakad az ember feje.
- Ne aggódj, Noel, ha nagyon szeretnéd, szívesen leordítom a fejed egy következő alkalommal - látszik rajtam, hogy csak poénkodok, különben nem nagyon tenném meg csak úgy magamtól, hogy szegény srác visítva menjen haza. Eddig nem tűnik szívbajosnak.
- Vannak ám olyan zenéink is, ami nem végig ilyen, majd olyat is eljátszunk egyszer... mondjuk a bulin. Trin az egész magas hangokat is ki tudja énekelni - lelkendezik Max. Ha már itt tartunk, elég nehéz megtartani azt a tiszta hangot a sok hörgés mellett, szóval valahogy képeznem is kell. Ebben segít a sok likőr, meg az, hogy napi szinten azért gyakorlok valamennyit. Inkább ilyenekben nem fényezem magam, nagyobbra tartom a kondiban megformált idomaimat, mint az énektehetségem... ez pedig nagy szó, ha egy zenekar énekeséről van szó.
- Egyiptom! - vágom rá, mikor visszakérdez. - Noel, te izé-hozé... színházas vagy, vagy mifene, szóval te mindenképpen ott leszel, amikor a dekorációt csináljuk. Holnap reggel megvesszük a hozzávalókat, pia-kaja, sötöbö, és még délelőtt neki kell állni, mert estére kész kell lennie - ezt jól eldöntöttem Noel helyett, holott azt se tudom, hogy munkája lesz e vagy sem. De ha mégis azt mondja, hogy reggel nem ér rá, mert munkája lesz, akkor beállítok szépen a színházba, és megmondom a műkörmös bagázsnak, hogy ellopom tőlük, mert nekem nagyobb szükségem van rá, reszeljék csak tovább a manikűrös seggüket.
- Trin! Amúgy holnap neked nem születésnapod van? - Luke nagyon mélyen elgondolkodott, én meg néztem magam elé, mint akit Medúza szoborrá dermesztett.
- Afene, tényleg! - de jó, hogy a saját születésnapomról megfeledkezem. Bezzeg más időpontokat jobban az eszembe tudok tartani, de a saját születésnapom, meg ilyenek, áh, felejtős. Jobb dolgaim vannak ezeknél.
- Akkor viszont nagy bulit kell csapni... több dolog kell, mint amit én kikalkuláltam. Ma este még küldjetek ki a neten meghívókat, telón meg beszéljetek az ismerősökkel - még az a szerencse, hogy olyan baráti társaságunk akad, akiknek csak egy telefon, és jönnek is. Akadt már ez így akkor is, amikor egy este rossz társaságba keveredtünk, és én sem bírtam velük, egy telefon, és tíz perc alatt kijöttek. Ha pedig buliról van szó, ez az idő a felére redukálódik, így nem aggódom amiatt, hogy nem lesznek emberek.
- Te, menjünk már el sörözni! Időközben megbeszéljük, hogy hogy nézhet ki ez az Egyiptom-téma, mert most nem mehet hab a medencébe... vagy de? - Ben találgatására csak vállat vonok. Én tudjam már, hogy Egyiptomban mehet e hab a medencébe! Mondtak már nekem olyat is, hogy az egyiptomi nők, ha nem akartak terhesek lenni, akkor narancshéjat tettek be maguknak, de hát ki tudja. Minden csak találgatás.
- Noel, benne vagy egy-két sörbe? - kérdezem, mert mi itt annyira elbeszéljük az időt felesleges dolgokról a srácokkal, hogy szegény azt hiszi, róla megfeledkezünk.
- Vagy lehet, lesz belőle nyolc is - teszi hozzá Max. - Amúgy is azt mondtad, hogy nincs bajod az idiótákkal.

_________________
Vissza az elejére Go down
Noel Kent
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : díszlettervező/színházi mindenes
Hozzászólások száma : 59

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Kedd. Máj. 19 2015, 14:11

Értelmetlen belemenni a vitába a sráccal arról, hogy a lassabb rész után milyen intenzitás kell, hogy úgy istenigazából lehidalj a dal zsenialitásáról. Mégis belemegyek, mert bosszant egy kicsit, hogy szerencsétlen nem akarja felfogni, hogy nem támadásból és szekálásból mondom el a véleményemet. Hiába hangozhatott az egész negatív kritikaként egyesek szemében azért igyekeztem építő jellegű tartalom megtölteni a mondanivalómat. Aztán ha az agysejtjei is megfelelő szinten állnak, akkor felfogja, ha meg nem akkor így járt. A végén már inkább rájuk hagyom az egészet, lépjünk tovább, különben a következő évtizedeket is azzal töltjük, hogy megpróbáljuk a másikat meggyőzni, hogy igenis nekünk van igazunk.
- Nem vagyok egy aggódó típus. De ígérd meg, hogy nem azért fogod leüvölteni a fejem, mert megpróbálsz velem összeveszni. – Mióta is ismerjük egymást? Néhány órája talán? Azért egyelőre még elképzelhetetlen, hogy bármin is összevesszünk, igaz sosem lehet tudni. Azért valljuk be őszintén, egyikőnk sem igazán ismeri még a másikat, ehhez pár óra édeskevés. – Kíváncsian várom a következő alkalmat, de akkor már tényleg ne fogjátok vissza magatokat, nem vagyok ijedős fajta, szóval hajrá. – Bár eddig se tűntek szívbajosnak, és nem úgy látszik, mint akik visszafogták volna bármennyire is magukat, de szeretném látni milyen az, ha már valójában feloldódtak és egy cseppet sem fogják vissza magukat a társaságomban. Vajon, akkor is ennyire idióták, vagy csak most tettetik magukat annak?
- Ja valami olyasmi. – Színházas… elég tág egy megfogalmazás, de nagyjából lefedi mindazt, amit odabenn csinálni kell. Mivel kis társaság, kevés emberrel mindenki csinál mindent. Kivéve azok a hisztis picsák, akik minimum Oscar-díjas színésznőnek képzelik magukat vagy olyannak, akinek legalább száz Broadway előadás áll már a neve mellett. Pedig valójában épp hogy kikerültek mindenféle színészi sulikból vagy honnan, agysejtjeik száma megközelítőleg a 0 és a 0,1 közt tengődik valahol. Najó lehet, hogy ennyire nem tragikus a helyzet, vannak ott amúgy egész értelmes és jóarc emberek is köztük, de egy-két emberi lénynek nevezett organizmus eléggé el tudja rontani az összképet sajnos. – Hééé álljunk csak meg egy kicsit! Azért valamennyi beleszólásom nekem is lehet a holnapi napom programjaiba, nem igaz? – Nem nagyon rajongok az olyanért, ha valaki más akarja megmondani, vagy megtervezni azt, hogy én mit is csinálok. Persze, szívesen segítek meg minden, de azért a formalitás legyen már meg, kérem szépen. – Mint már mondtam délután van egy kis dolgom, szóval egy-két órára nélkülöznötök kell majd mindenféleképpen, de előtte segítek kitalálni és megvalósítani a díszleteket. Arra a kis időre meg majdcsak egyedül hagyhatlak titeket, elég nagyok vagytok már ahhoz, hogy nélkülem is boldoguljatok esetleg. Ígérem, nem Kheopsz fáraó piramisát fogom veletek megépíttetni. – Pedig az mekkora buli lenne már. Lenne két órájuk felhúzni egy valódi piramist. Bár gyanítom, mire visszaérnék inkább egy új Pisai ferdetorony lenne belőle. Vagy beközölnék, hogy azért nem készült el a piramis, mert hirtelen jött egy homokvihar és stílusosan mindent elvitt magával. Lazán kinézem belőlük. – Születésnap? Akkor tényleg ki kell tennünk magunkért, lehet, hogy mégiscsak kell az a hülye piramis. - Szólok közbe mosolyogva. Időközben szóba kerül a sörözés is, ezek szerint nem fogok hazaesni az elkövetkezendő néhány órában, de valamiért nem bánom. Kezdem elhinni, hogy valóban nem egy pszichopata sorozatgyilkos banda, szóval már nem tartok attól, hogy esetleg egy rituális gyilkosság áldozata leszek. – Benne vagyok! – Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ma nem fogok éjfél előtt az ágyamba kerülni. Túl könnyen hagyom magam meggyőzni. De tehetek én arról, hogy a spontán bulik, mindig a felejthetetlen kategóriába tartoznak? – Nyolc? Legalább kiderül, hogy mennyire öregedtem meg, bírom-e még a pörgést. – Amióta a városban vagyok, nem sok ereszd el a hajam buliban volt részem, és s spontán partikat is meg tudom számolni a két kezemen. Öregszem na. - Javaslatok arra, hogy hol igyunk? Vagy csak egyszerűen irány a legközelebbi kocsma?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Let's just wait until the morning light - Noel & Trin   Today at 09:02

Vissza az elejére Go down
 

Let's just wait until the morning light - Noel & Trin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-