Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kelly Evans
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Míg a halál el nem választ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Míg a halál el nem választ   Szomb. Márc. 29 2014, 22:46

Alan and Damian

A nagy nap. Az a bizonyos, amit a kislányok már ovis koruktól fogva folyamatosan tervezgetnek, hogy tökéletes legyen. Kitalálják,hogy milyen ruhában fognak majd bevonulni, milyen csokruk lesz, a díszítés, a vacsora, és úgy az egész este hogyan is fog zajlani. Utálom ezt a napot, és az utóbbi napokban, hetekben akárhányszor összetalálkoztam apuval megmondtam neki, hogy mennyire utálom, hogy elveszi anyut, remélve, hogy ezáltal Ő sem fogja annyira várni a nagy napot. Amikor bekötik a fejét, és egyáltalán nem lehetne tovább velem semmilyen kapcsolata sem. Ha most elhagyná anyut és elköltöznénk boldogan élhetnénk együtt amíg meg nem halunk, de így, hogy elveszi anyut, már nem tehetjük meg. Ha elválnak már akkor sem lehetünk együtt, mert mindenki tudni fogja, hogy volt közös múltja anyuval. Sehol sem lehetnénk együtt. Ha jól emlékszem ezt is kifejtettem neki már párszor, de nem hallgat rám, olyan ostoba dolgokat tart szem előtt, mint az anyám, meg az Ő élete. Teljesen felesleges, miért nem fogja föl, hogy nekem csak Ő kell?
Anyu minden egyes próbára elcibált minden kis vacakban kikérte a véleményemet, és már csak az sem lehetett kifogás, hogy tanulnom kell, vagy épp órám van, mert megszerezte az órarendemet, gyanítom aputól, mert én ugyan oda nem adtam neki. Vagy feltörte apu gépét, vagy... nem tudom, furmányos egy nőszemély az anyám ha kell.
Elmaradt a legénybúcsú, nem volt kedvem a seggem riszálni apunak, miközben egydollárosokat dugdos a gatyámba. Túlságosan is lehangol az, hogy teljesen elvág majd így magától, mert hiába mond bármit is, tudom, hogy innentől fogva minden meg fog változni. A gyűrűs ujján ott lesz egy csinos kis karikagyűrű, ami mindenkinek azt fogja mondani, hogy Ő bizony már foglalt. Ha meglátom úgy ki fogok akadni, ebben egészen biztos vagyok, de már előre szaladtam az időben. Először túl kell élnem a mai napot.
Frank egy hatalmas lavór hideg vizet borít a nyakamba, hogy végre felkeljek, és neki álljak készülődni, vagy csak azért, hogy nyomjam már le az ébresztőmet. Tegnap szétcsaptam magam, nem emlékszem hol voltam és mit csináltam, csak azt tudom, hogy most fáj a fejem és a gyomrom pedig háborút indított ellenem. Berántom Franket az ágyba, fölé gördülök és rámorgok.
-- Ha még egyszer ezt csinálod este bemászok melléd az ágyadba és megduglak. - köpöm a képébe, Ő pedig ledob magáról. Utálja a melegeket, irtózik is tőle, hogy egyszer tényleg megcsinálom ezt vele. Éljenek a jó barátok.
Kikászálódok az ágyból, és elkészülődök. Egy felessel kezdek, majd próbálom a nadrágot nem a fejemre felhúzni, és mindent a megfelelő helyre felvenni.
Egy övtáskába össze dobáltam a legfontosabb dolgokat, dugi pia, cigi, még több pia, fű, egy kis erősebb cucc, parti drogok, de van nálam heroin is, ha nagyon elegem lenne már az egészből. Az első sorból kell végignéznem majd ahogy apu mindennél boldogabban feleségül veszi anyut. Hogy lehet ilyen kegyetlen velem?
A megbeszélt helyre megyek, és mint ahogy előre ki lett adva nekem feladatként, megkeresem aput. Egész úton azon járt az eszem, hogy hogyan is fogom meggyőzni, hogy mondja le az esküvőt, de megérkezve megláttam anyut is, ahogy a szép fehér ruhájában van, mindenkinél boldogabb. Nem tehetem ezt tönkre neki.
- Megjöttem. - Közlöm apuval, mikor meglátom és oda megyek elé. Nyúzott vagyok és a leheletem bűzlik a már elfogyasztott alkoholtól.


    Tag: Alan <3 || szavak: valahol 532 körül mozoghat || erre a számra írtam>>katt<< || remélem megfelelő, ha nem akkor füst jelezz és átírom   nagyon várom a válaszodat ||



_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Vas. Márc. 30 2014, 20:16

Ez kéne hogy legyen életem legboldogabb napja. Mégsem az. A hozzám hasonló korú férfiak már általában nemcsak egy esküvőn, hanem egy váláson is túl vannak. Van gyermekük, kettő, esetleg három. Nekem egyetlen fiam van... Aki biológiailag nem az enyém, és körülbelül ez az egyetlen mentségem arra, amit teszek vele. Hihetetlen, hogy négy év után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, magam is meglepődtem azon, hogy szeret még mindig, ugyanúgy, mint előtte. De... Az egy kicsit sem volt meglepő, hogy még én is ugyanúgy szerettem őt, mint korábban. Ezt éreztem minden nap, minden percben. Minden egyes alkalommal, mikor kénytelen voltam mással beérni, mint vele, minden alkalommal, mikor az anyjára néztem, vagy elhaladtam a régi szobája előtt. Gyakran időztem a szobájában, olykor az ágyán ülve dolgoztam, néha mocskosabb dolgokat is műveltem azt képzelve, hogy az illata még ott van az ágyneműn és a ruhásszekrényében, pedig már rég nem volt ott. Szerettem, és ezen négy év mit sem változtatott, csak én lettem másabb. Fásultabb, komorabb, agresszívabb, talán. Meg kellett hoznom döntéseket, az idő megérett arra, amit ma fogok tenni.
Ann-nek biztos ez lesz élete egyik legboldogabb napja. Nem tudom, képes leszek-e überelni az első házasságkötését, de ez nem is számít. Nem célom, nem érdekel. A házasság és ez az egész felhajtás nekem csak nyűg. Tudom, Damiannak is. Mégis arra kényszerítettem, hogy végigcsinálja velem. Mondhattam volna azt is, hogy nem baj, fiam, nem kell velem lenned, nem kell végignézned, ahogy a szerelmed elvesz valaki mást, aki történetesen épp a saját anyád. Talán nem kellett volna erre rávennem, de megtettem és most már mindegy. Mindig véghez viszem, amit egyszer elhatározok. Az egyetlen, aki le tud beszélni róla, vagy vissza tud fogni, az Damian maga, de most őmiatt se változtattam meg a döntésemet. Néha annyira gerinctelennek érzem magam mindazért, amit teszek és ami körülvesz, de... nekem ez így jó. Megfelel. Pillanatnyilag. Néha persze legszívesebben mindent és mindenkit lemészárolnék, aki csak elém kerül, de legalább ezt jól el tudom titkolni. Bár néha Damiannak már megmutattam ezt az oldalamat is. Nem önszántamból, de látta, mégse undorodik tőlem. Egyelőre.
Hát, most majd fog. Megkötöm a csokornyakkendőmet, és ekkor lép be. Elmosolyodva nézek rá a tükörből, majd meg is fordulok.
- Szia.
Megnézem, becsukta-e maga mögött alaposan az ajtót, majd ha igen, odalépek hozzá és megcsókolom röviden.
Ekkor érzem meg rajta, hogy nem egészen józan.
- Te jó ég, te be vagy rúgva?! - hördülök fel elszörnyedve. - Mégis mit művelsz? Ez az anyád esküvője! Hogy vagy képes így ideállítani? Azonnal menj és zuhanyozz le, hogy legalább egy kicsit kijózanodj! - ragadom meg a karját és a fürdőszoba felé kezdem tuszkolni. Ha kell én magam nyomom be a zuhany alá a fejét.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Vas. Márc. 30 2014, 20:40

Alan and Damian
El akarom üttetni magam, azt akarom, hogy elcsapjon egy busz vagy egy motoros, de ha kell egy rendőrautó elé is szívesen oda vetem magamat, de kétlem, hogy erre sor kerülne, mivel taxival megyek apuhoz. Frank hívott nekem, mivel látta, hogy már az öltözködésem szerves részét képezte az, hogy eltűntettem néhány felest. Ilyen egy figyelmes barát. Na persze, ha figyelmes lenne akkor nem üldözött volna el. El kell költöznöm tőle. Utálom őt, utálom aput, utálom anyut és most Julietet is felettébb utálom amiért nincsen itt velem, és nem tudok felvágni vele, és nem tudom apu orra alá dörgölni, hogy milyen boldog is vagyok a szerelmemmel, aki nem Ő.
De ez hazugság lenne, és ezt Ő is tudja pontosan. Ő a mindenem. Viszonylag könnyen tudnék egy egyenes vonal mentén menni, de csak azért, mert már éppen eleget gyakoroltam. A titka, hogy nem a vonalra kell lépni, hanem csak egymás elé kell pakolni a lábakat, és akkor nem lesz semmi gond. A szemeim kissé keresztben állnak, de hát csak nem szól majd senki sem ha végig egy fekete napszemüvegben leszek. Azt fogják hinni, hogy egy eltévedt őrült vagyok a man in black filmekből, vagy csak egy szimpla testőr vagyok, bár senki sem járna jól azzal ha nekem kéne megvédenem. Vékony vagyok és meglehetősen gyenge. Bezzeg apu! Széles hátára gyönyörűen fog feszülni az inge, izmos hasát is elrejtik majd a galád ruhadarabok. Csak két ember lesz ott aki pontosan tudja, hogy miket is rejtenek a ruhái. Utálom anyut.
Szerencsésen megérkezek, és megkeresem aput, akaratlanul is elmosolyodom, ahogy meglátom, hisz mégis csak szeretem őt, bármilyen galád tettre is készül. Megcsókol, hozzá simulnék, nem hagynám, hogy véget vessen ennek, de elhúzódik tőlem, és máris szidni kezd, pedig a viselkedésem teljesen ésszerű válaszreakció erre az undok szituációra.
- Ez anyu és a TE esküvőd! Nem várhattad, hogy egész végig józanul majd bazsalyogjak majd a vendégekkel akik végig arról papolnak majd, hogy már éppen ideje volt az esküvőnek, és milyen szemétláda vagyok, amiért miattam erre nem kerülhetett előbb sor! Szeretlek, nem akarom, hogy elvedd őt feleségül! -  fakadok ki neki, majd ahogy megragadja a karom megyek vele, halkan fel is nyögök, elmosolyodom.
- Iiigeen, tudod, hogy ezt szeretem, mikor irányítasz. Beállsz velem a zuhany alá és egész nap csak szeretkezni fogunk ugye? Kitörlöd ennek a pár hétnek az eseményeit a fejemből a testeddel. Kérlek tedd ezt. - Fogalmam sincs, hogy hányan vannak a közelünkben, és hogy esetleg van e valaki aki hallotta azt amit mondtam, de nem érdekel. Jelen pillanatban semmi sem érdekel, csak az, hogy apu hátráljon ki az esküvőből. Ahogy bemegyünk a fürdőszobába, elkezdem ledobálni magamról a ruháimat, majd őt is vetkőztetni kezdem, kutakodó kis ügyes ujjaim gyorsan gombolják az ingét, ha csak le nem fogja a kezeimet.
- Segíts megfürödnöm kérlek. - Hatalmasra nyílt kék szemeimmel nézek rá, és könyörgök neki, hogy ne hagyjon most itt magamra.



    Tag: Alan <3 || szavak: valahol 472 körül mozoghat || erre a számra írtam>>katt<< || remélem megfelelő, ha nem akkor füst jelezz és átírom   nagyon várom a válaszodat ||



_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Vas. Márc. 30 2014, 22:47

Ha őszinte akarok lenni, a fiam szörnyen néz ki. Borzalmasan fest, mert már szerintem az is nehezére esne, hogy egyenesen járjon.
- Nem tudom elhinni, hogy pont ma kellett ezt művelned!
Tudja jól, hogy utálom, ha drogozik, meg ha iszik. Nem tudom, melyiket követte el inkább, piálni biztos piált és csak remélem, nem szívott hozzá semmit, bár fűszagot nem érzek rajta de attól még bármi más szintetikus szart magába tömhetett ez a kis fajankó.
- Miért ne várhattam volna el a fiamtól, a tanúmtól, hogy kibírjon ötven percet, amíg tart a szertartás?! Utána annyit vedelhettél volna, amennyit csak akarsz! - teremtem le megint. Néha bűntudatom van, olyan sokat szidom, de ha egyszer nem viselkedik tisztességesen, mit kellene vele csinálnom? Sokkal könnyebb lenne, ha nem csinálna úgy, mintha tizenhét éves kamasz lenne, hanem olyan volna, mint egy érett, felnőtt férfi. Mintha el se telt volna ez a sok év, komolyan mondom!
- Senki nem vádol téged azért, hogy ennyit vártam az esküvővel - mondom, majd idegesen körbenézek az üres szobában, ahol első körben vitatkozunk, hogy tényleg üres-e. A fürdőszoba a hálónkhoz csatlakozik, de a folyosóról is van ajtaja, azt bezárom kulccsal, mielőtt bárki, egy kósza vendég vagy maga Ann megzavarna bennünket.
Oh, ez a kis komisz mosoly bár ne lenne ott a képén! Legszívesebben a falhoz szorítanám és addig csókolnám, amíg el nem felejtem ezt az egész esküvő butaságot. Mégis mibe kevertem magam a nő kedvéért, akinek ennyire szeretem a fiát!
- Ne beszélj zöldségeket - szúrom le Damiant, képtelen komolyan venni bármit is, jellemző! De most inkább csak bezárom a háló felől ide vezető ajtót is, és leveszem a zakót, amit épp az imént simítottam el a testemen, hogy tökéletesen álljon, erre tessék.
Máris hozzám lép és vetkőztetni kezd, mintha más egyéb dolgunk nem is lenne, és csak a vicc kedvéért húztunk volna ünneplő ruhát.
- Damian, elég! - szólok rá, lefogva a kezeit. - Addig nem érek hozzád, amíg meg nem fürdesz! - közlöm vele, hátha ezzel majd arra ösztönzöm, hogy kéjenckedés és léhulás helyett inkább azt csinálja, amit mondok neki.
Rá nézek, és sóhajtok. Ki tudna mégis ellenállni ezeknek a szemeknek? Még akkor is, ha keresztbe állnak és szerintem két ujjam helyett hatot látna a kezemen.
- Utálom, amikor részeg vagy. Utálom! - nyomatékosítom azért, de kibontom a nyakkendőt, leveszem a mellényt, kigombolom az ingemet, és a mandzsettámat is leveszem. A karórám takarja a tetoválásomat, de azt is leveszem, majd a hófehér selyeminget is, és felakasztom, hogy ne gyűrődjön. Ann a legapróbb ráncot is azonnal észrevenné, és jönne nekem az összeesküvés-elméleteivel arról, hogy biztos keféltem valamelyik ronda, visszeres lábú koszorúslányával.
Fogom Damiant, és ha nem meztelen még, tovább vetkőztetem, majd berakom a kádba, de állva, nekem nem fog itt sellőként lubickolni. Kézbe veszem a zuhanyfejet és megengedem a vizet, mosdatni kezdem elég durván és sietősen.
Amikor megismerkedtünk, nem volt már elég kicsi ahhoz, hogy lezuhanyoztassam akár egyszer is. Ez az első alkalom, hogy ezt teszem. Hiába vagyok dühös rá, mégis az első pár perc után egészen gyengéden kezdem bedörzsölni a testét a tusfürdőmmel.
- Fordulj meg! - hangzik az utasításom, és ha megteszi, a fenekét is alaposan megmosom, meg is simogatom közben előrenyúlva a combjai között is.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Márc. 31 2014, 00:36

Alan and Damian


Nincs erőm, kész vége, pedig alig egy órája ébredhettem fel. El akarok feküdni a kádban, az ágyban de nekem a folyosó vagy egy fakír ágya is tökéletesen meg fog felelni, csak had dőljek le egy kicsit.
Legalább is addig vagyok fáradt, amíg nem érhetek újra hozzá, nem kezdhetem vetkőztetni, mert akkor nagyon is felélénkülök, és kérem, hogy jöjjön be mellém. Lefogja a kezeim, szavai eljutnak a tudatomig, végiggondolom, hogy mit mondott nekem, és utána rögtön jól viselkedem, hiszen nem akarom azt, hogy ne érjen hozzám. Csalódott bennem, tudom, látom rajta.
Mikor már pucér vagyok, akkor engedelmesen beállok a kádba, és fázósan húzom össze magam ahogy a testemet éri a hűvös víz. Leülnék, hogy a felhúzott térdeimet magamhoz foghassam hosszú karjaimmal, de nem tehetem, apu nem engedi, hogy leüljek, és amit nem enged azt nem szabad. Legalább ennyiben a kedvében akarok a mai nap folyamán járni. Ki tudja, hogy mi lesz később. Ahogy a hűvös víz veri a testemet, és apu keze durván simít rajtam, a fejem elkezd tisztulni, de érzem, hogy ez így nem lesz még jó. A gyomromban ugyan úgy ott van még az alkohol, és ha nem kerül ki onnan, akkor nagyon vacakul leszek rövid időn belül.
- Apu illatom lesz. - Mosolyodok el boldogan, ahogy megérzem a tusfürdő illatát. Annyira szeretem ezt, de sose tudtam, hogy milyen tusfürdőt használ, most már tudni fogom, és egészen biztos, hogy be fogok szerezni magamnak otthonra egy ilyet. Amikor a keze a fenekem közelébe ér elhessegetem onnan, azt sem hagyom, hogy a combjaim között nyúlkáljon.
- Ott ne te... majd én. Nem csinálhatjuk. Jó leszek, megígérem. Ki fogom bírni azt az ötven percet, amíg a szertartás tart, nyugodtan és csöndben fogok állni, mosolyogni is fogok, ha szeretnéd. - Veszem el tőle a tusfürdőt, hogy a maradék testrészeimet én moshassam meg.
- A szertartás után ihatok? Belőhetem magam? Vagy legalább egy jointot had szívjak el kérlek. - Kezd megjönni az eszem, és már épp azon agyalok, hogy hogyan is térhetne vissza az az állapot, amikor nem azon agyalok, hogy anyut elveszi apu, utána pedig... A nászéjszaka. Biztos mennek nászútra is.
- Végig vele leszel vele fogsz elutazni... Nem velem. NEM VELEM! - kiáltom a képébe mérgesen, majd elzárom a vizet, kimászok a kádból, fogok egy törölközőt és magam köré csavarom.
- Menj ki kérlek. - mondom neki, és akár teljesíti a kérésem akár nem a wc elé térdelek és két ujjamat ledugom a torkomon, hogy a reggel elfogyasztott alkohol kijöjjön belőlem. Folyton émelyegnék és minden bajom lenne, de így hamarabb rendbe fogok jönni, hogy már nincsen bennem alkohol. Miután végeztem felállok és a mosdó kagylóhoz lépdelek. A csap feletti tükörben meglátom magamat, a szemeim csillognak a könnyektől, és szép rózsaszínes árnyalatot vettek fel. Kerítek egy fogkefét, megmosom a fogaimat, majd megkeresem aput.
- Segíts felöltöznöm kérlek. - kérlelem már nyugodt hangon. A mai napon rosszabb lehetek egy terhes nőnél ezekkel a  hangulat ingadozásaimmal.

    Tag: Alan <3 || szavak: valahol 481 körül mozoghat || erre a számra írtam>>katt<< || hát öhm... ne haragudj, és remélem tudsz majd azért kezdeni vele valamit ||



_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Márc. 31 2014, 08:53

Az utóbbi pár hónapban megismertem Damian testének minden négyzetcentiméterét, tudom, hol vannak a tetoválásai, hogy mekkorák. Számtalanszor volt már előttem teljesen anyaszült meztelen, józanul is, márpedig józanul sokkal jobban szeretem. De persze így is. Mindenhogy. Most mondjuk épp cuki részeg, szokott ilyen is lenni, de szokott dühöngős és sírós és verekedős részeg is lenni. A hangulatai úgy ingadoznak, hogy gyakran követni se tudom, de ezt teszi az alkohol és a drogok. Csakhogy ezt nem érti meg, vagy nem hiszi el nekem. Lehet, hogy szövetkeznem kellene azzal a fruska Juliettel, talán őrá jobban hallgatna, mint rám, bármennyire is fáj ebbe belegondolnom, szóval inkább nem is teszem.
Elmosolyodom, hiszen igen, olyan illata lesz, mint nekem. Ha tudtam volna, hogy így szereti, megleptem volna egy flakonnal belőle már rég.
A feneke szépséges, legszívesebben beleharapnék. Hiába simogatom meg ott gyengéden, elhessegeti a kezemet, én pedig félrehúzom a szám. Na, fene, pedig már épp azt kezdtem számolgatni, hogy egy gyors dugás nagyjából 10-15 percet venne igénybe, annyi pedig még pont belefér, hiszen lassan háromnegyed van, a kertben felállított, hófehérre festett saját kezűleg készített oltárnál pedig egészkor kell ott lennem, Ann pedig nagyjából 02-re ér oda mellém.
De Damian még így részegen is nagyobb önuralommal bír, vagy csak attól fél, hogy fájni fog a feneke, ha most alaposan megdugom, de legalább jól viselkedne, szeretkezés után mindig sokkal kezelhetőbb. Na jó, nem mindig, de általában.
A fogadkozása hallatán felnézek rá, kicsit elmosolyodom.
- Rendben van. Örülnék, ha mosolyognál.
Odaadom neki a tusfürdőt, de a derűs arckifejezésem rögvest eltűnik, amint jointot kezd emlegetni.
- Nem lőheted be magad és nem szívhatsz füvet. Maximum pár pohárkával megihatsz, de nem fogsz nekem részegen dorbézolni! Vagy ha mégis, bezárlak a szobádba, megértetted?
Nem tudom, hogy emiatt-e, de megint kiborul és elveszíti a kontrollt a kedve felett, rám kiabál. Kisegítem a kádból, fel ne bukjon nekem, mert még az lenne szép, ha eltanyálna a kövön, mi meg esküvő helyett mehetnénk a kórházba a sürgősségire.
- Nem megyek - közlöm vele gyanakodva. Attól tartok, be akarja lőni magát, és a gyanú odáig jut bennem, hogy a ledobált ruháira nézek. A zakó vagy a nadrág bármelyik zsebébe elrejthetett egy csomag heroint vagy hasist vagy füvet.
Végül csak a vécékagyló fölé térdel. Azonnal odalépek hozzá, fogom a haját, hogy ne lógjon bele, az hiányzik hogy még azt is nekiálljunk megmosni, akkor aztán végképp nem lennénk kész semmivel. Valaki ekkor bekopog az ajtón, de kiszólok, hogy minden rendben, használja a földszinti fürdőt, ha valaki akarja. Ahogy Damian ott térdel és öklendezik, nagyon megsajnálom őt, iszonyatosan ki lehet borulva az esküvő miatt. Csendben lehúzom a vécét amíg ő fogat mos a fogkefémmel, megmosom a kezem, megtörölközöm és visszaveszem az ingemet, begombolkozom, de aztán Damian elkészül én pedig vele kezdek el foglalkozni. Ráadom az alsót, a nadrágot, aminek a zsebébe túrok, hogy ott van-e a drog, ha igen, kiveszem és a saját zsebembe rakom át. Felhúzom rá az inget, és a miután átvizsgálom a zakó zsebeit is, azt is a kezébe nyomom. Még a nyakkendőjét se kötöm meg rajta.
- Menj haza Damian. Nem kell itt lenned, nem teszlek ki ennek. Majd kimentelek anyád előtt.
A hajába túrok, hogy álljon valahogy, lehajolok, hogy megcsókoljam, de csak az arcát, aztán elfordítom a kulcsot a hálószoba felőli ajtóban, arra távozzunk.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Márc. 31 2014, 11:58

Alan and Damian

Nem megy ki, pedig megkértem rá, sőt a hajamat is megfogja, vagyis premier plánból nézi végig, ahogy viszont látom folyékony reggelimet. Megundorodik tőlem, ebben egészen biztos vagyok, hiszen még sohasem látott ilyen helyzetben és ez az egész undorító. Még akkor sem látott így, mikor beteg voltam, mindig titokban intéztem ezeket, mert már akkor is tudtam, hogy az emberek nem fognak hozzám ugyan úgy viszonyulni, miután látta egy gyengébb pillanatomban. Ehhez még mindig tartom magam, ezért is mondtam, hogy menjen ki. De nem ment. És ezzel mindent tönkre tett. Tudom, érzem.
Hamar végzek, majd utána alaposan fogat mosok, hosszasan öblögetek, amíg egészen jó nem lesz a szájízem. Rámosolygok erőtlenül, ahogy teljesíti a kérésemet és öltöztetni kezd. Felveszem az alsónadrágot, majd a rendeset is, beletúr a zsebembe.
- Nincs a ruháimba semmi sem elrejtve. - szólalok meg, de nem hisz nekem természetesen, a zakómat is alaposan átvizsgálja, és abban sem talál semmit sem. A cuccot külön hoztam.
Szavai meglepnek, annyit könyörögtem neki, hogy ne csinálja, vagy legalább ne kellene az első sorból végigmoziznom az egészet, erre mikor itt vagyok, eljöttem és még viszonylag rendesen is nézek ki elküld. Mintha egy fényes pengéjű kést mártana a szívembe. Hiába utálom ezt az egészet, hiába lennék képes a saját anyámat puszta kézzel megfojtani, amiért belekényszeríti aput ebbe az egészbe, mélységesen fáj, hogy nem akarja, hogy az életének egy fontos momentumán részt vegyek. Miért csinálja ezt? És én miért csinálom ezt? Ugrálnom kéne örömömben, hogy végre elértem, amit akarok, nem kell itt lennem, de nem, most már hogy elküld csak azért is itt akarok maradni, végig akarom nézni. De elküld. Nem akarja, hogy itt legyek, és ez fáj.
Csókra tartom a számat, hisz látom hogy hajol hozzám, de nem, neki csak az arcom kell, most már biztos lehetek abban, hogy megundorodott tőlem.
- Rendben... haza megyek. Mond meg anyunak, hogy megbetegedtem vagy valami. - Ellépek tőle a zakómmal és a nyakkendőmmel a kezemben, az ágyhoz megyek és oda adom neki a kis fekete övtáskámat. - Tedd el valahova. - Joint, heroin, pia, extazy. Ha mindet egyszerre magamba tömném tuti, hogy túladagolásban meghalnék, tehát az lesz a legjobb ha ez nem lesz a továbbiakban nálam, mert képes lennék mindent beszedni, csak hogy jobb kedvem legyen.
- Sok boldogságot. - Mondom neki, majd kimegyek az ajtón és be is zárom magam után. Kimegyek az udvarra, keresek egy jól kinéző pacákot és megkérem, hogy kösse meg a nyakkendőmet, mert én képtelen vagyok rá. Megteszi, felveszem a zakómat, szépen eligazgatom magamon, majd megyek a helyemre. Valahol elől lesz, és ha jól emlékszem végig állnom kell majd. Nem megyek el, hiába mondtam apunak azt, hogy megyek, nem mehetek. A részese akarok ennek lenni, még akkor is ha utálom minden egyes percét. Elfoglalom a helyem, és egy barátságos, boldog mosolyt varázsolok az arcomra, hisz ma anyu férjhez megy, egyenesbe jön az élete. Csak azt nem tudja, hogy ezzel a lépésével az enyémet fogja örökre tönkre tenni.


    Tag: Alan <3 || szavak: valahol 484 körül mozoghat || erre a számra írtam>>katt<< ||remélem megfelelő lesz ő.ő ||



_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szer. Ápr. 02 2014, 09:09

Nem tudhatom, hogy mennyire megalázva érzi magát az által, hogy ott maradok vele, szerintem ez szimpla gondoskodás. Attól még nem undorodom meg tőle, hogy látom hányni. Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem néz végig az ember, ha a szerelméről van sz ó, azt mondják, mint például nőknél a szülés, meg a hányáshoz hasonló más fürdőszobai tevékenységek, de ez engem most a legkevésbé érdekel, ő a fiam és a szerelmem, és épp rosszul van a piától amit miattam ivott meg, nem fogom itt hagyni.
Nem érdekel, mit mond a ruhája zsebeiről, akkor is átvizsgálom őket, hiszen amilyen állapotban van, hiába hánytatta meg magát, könnyen túladagolhatja magát, sőt már egy kisebb dózis is veszélyes lehet, hiszen ha most innen nekiindul, ki tudja, hol köt ki. Talán a sitten vagy egy árokban vérbe fagyva.
Szeretné, ha megcsókolnám ám én mégsem teszem, és nem a hányás meg a fogkrém miatt, de ő ezt nem tudhatja.
Meglep a könnyű beleegyezése, a legtöbbször örökké vitázik velem, akkor is, ha semmi értelme. Most se lett volna semmi értelme, talán belátta ezt ő is, hiszen kezdettől fogva semmi kedve nem volt ehhez a különleges családi programhoz.
- Jó, megmondom neki.
Követem a szobába miközben gombolkozom és én is öltözködöm. ránézek az övtáskára. Megértem, hogy azért nem találtam a zsebeiben semmit, mert ott tárolja, milyen kis buta, hát ennél feltűnőbb helyet nem talált neki? Felveszem az övtáskát a kezembe, majd elrakom de válaszul csak bólintok.
- Köszönöm - válaszolom, de mielőtt elmenne, megfogom és szorosan magamhoz ölelem őt. - Szeretlek. Tudod ugye? - hajolok a füléhez mély hangomon duruzsolva neki. - Ez az egész semmin nem változtat. Ígérem. Este felhívlak.
Ezzel útjára engedem, és amint kimegy, nekem meghasad a szívem és vérezni kezdek csendesen. Legszívesebben fognám az egészet és lefújnám, de Damian is megmondta már, és ez tartja bennem a lelket: nem tehetjük ezt az anyjával. Hiába nem helyes, amit teszek és teszünk, ez így a kisebbik rossz talán. Szóval felöltöm a háromrészes öltöny felső rétegeit és újrakötöm a nyakkendőmet, megigazítom a hajam és néhány rokonnak és barátnak köszönve, kezet rázva velük megyek oda előre az oltárhoz, ahol az anyakönyvvezető már ott van (pap meg minek is lenne).
Útközben megpillantom Damiant, és rámeredek kérdőn, nem arról volt szó, hogy hazamegy?! De hát itt vagyok már mindenki előtt, nem kezdek el vele veszekedni. Hosszasan nézek a szemébe. Mosolytalanul. Mindenki más vigyorog, mint a tejbetök, még ő is, életem értelme, de én képtelen vagyok.
Ann csodás nemfehér ruhában (senki se várja tőlem, hogy meghatározzam ezt a színt) lépdel elém mikor felcsendül az oldalt ülő vonósnégyes húrjairól az esküvői induló. Ragyog a boldogságtól. Szorongatja a csokrát, mint egy első bálozó.
Képtelen vagyok rá nézni. Csakis Damianon csüng a tekintetem.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Kedd. Ápr. 08 2014, 01:10

I've never been afraid of the highest heights,
Or afraid of flying high

I've never been afraid of the wildest fights,
Not afraid of dying
But now I want off this ride cause she's scaring me,
And I don't like where we're going
I need a new funfair, cause she's scaring me,
And I don't like where we're going.

And now you're gonna miss me,
I know you're gonna miss me,
I guarantee you miss me

Cause you changed the way you kiss me,
Cause you changed the way you kiss me.


Szorosan magához fog, de én nem emelem a karjaimat, nem fonom köré vékony végtagjaimat, nem akarom. Azt akarom, hogy engedjen el, hogy ne kényszerítsen arra, hogy magamba szívjam csodás illatát. Ne mondja, hogy szeret, hisz minden jel arra mutat, hogy ez nem igaz. Könyörögtem neki, hogy ne vegye el anyut, de nem hallgat rám. Vissza lehetett volna csinálni mindent, titkolhattam volna anyu előtt, hogy haza jöttem, és akkor most nem rendeznének esküvőt. Szépen elhidegültek volna egymástól aztán apu lelép, hogy végre azzal legyen akivel lennie kell, vagyis velem. Önző volnék? Igen, az, nagyon is, hogy el akarom szakítani anyutól aput, azt akarom, hogy szakítsanak hiszen apunek mellettem a helye még akkor is, ha ezzel összetöröm anyu szívét.
Még szerencse, hogy apunak több esze van nálam, Ő nem hagyná, hogy anyu belesétáljon a konyha késbe vagy éppen túl sok innivalót öntsön magába. Hálásnak kéne lennem, hiszen neki köszönhetem aput, ha nem jönnek össze abban a klubban vagy hol, ahol megismerkedtek és szerelembe estek akkor soha nem ismerem meg talán milyen is az igaz szerelem. Mert én úgy szeretem őt, soha senkit sem fogok rajta kívül így szeretni. Szeretem Julietet is, de az teljesen más. Szerelem az is, de... előtte titkolóznom kell és az láthatatlan falakat von fel közénk, pedig istenem, őt is szeretem, hiszen gyönyörű kedves és törékeny. Pont olyan amilyet annak idején elképzeltem magam mellé, még apu előtt. Nem egy porcelán baba vagány mégis... Ő a tökéletes kombinációja a női nem által hordozott tulajdonságoknak. Vajon tudja, hogy mit vált ki belőlem? Nem, aligha van fogalma róla.
Haza mennék, de tudom, hogy nem mehetek, szóval elfoglalom a helyen az oltárnál. Utálom, hogy minden olyan szépen fel van díszítve. A vendégeket is amiért olyan boldognak tűnnek, hát nem látják, hogy mekkora katasztrófa fog itt hamarosan végbe menni? Hogy örülhetnek ennek?
Ahogy meglátom aput még inkább erőltetnem kell azt a természetesnek látszó mosolyt. Azt reméltem elfut, messzire szalad, mert nem tudja végig csinálni nélkülem, hisz én volnék a tanúja vagy mi, de nem, nélkülem is megcsinálná és ez valahol mélyen belül nagyon fáj. Viszont valami nem jó. Ahogy mellém ér és elindul anyu nem a menyasszonyára szegeződik a tekintete, hanem továbbra is engem néz.
Kihasználva, hogy mindenki anyut nézi lépek oda apuhoz, és nyúlok a nyakkendőjéhez, mintha csak azt akarnám megigazítani.
- Mosolyogj, vagy legalább tűnj boldognak. Ne engem nézz hanem anyut, ha továbbra is engem bámulsz olyat csinálok amit mind a ketten megbánunk majd... nem akarod, hogy a barátaid megtudják, hogy a fiadat dugod. - Szólalok meg halkan, hogy csak Ő hallhassa, majd ellépek tőle és hagyom had menjen minden úgy ahogy mennie kell. Türelmetlenül várok, hogy végre szabadulhassak innen és... mehessek inni.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Kedd. Ápr. 08 2014, 16:47

Feltűnik, hogy nem ölel vissza, nem tudom, vajon miért. Akkor szokott ilyet csinálni, amikor haragszik vagy duzzog vagy rossz kedve van. Mos tmindegyik lehetséges tulajdonképpen, ezért nincs is sok töprengenivalóm ezzel kapcsolatban.
Már amikor elmegy a szobából, csakis azt kívánom, hogy essünk túl ezen mielőbb, hogy utána mehessek és megvigasztalhassam őt, aki mindennél fontosabb nekem. Igazából megtehettem volna, hogy azt mondom Ann-nek, hogy hagyjuk az egészet a picsába, de egyszerűen nem tudtam volna utána tükörbe nézni. Kérdés, hogy most vajon tudok-e. Tudok-e úgy tükörbe nézni, hogy ne azt lássam, mennyit hazudok, titkolózom, fajtalankodom azzal, aki most a fiam lesz, de miközben a nyakkendőm kötöm (újra), rájövök, hogy a pillantásom képtelen vagyok a nyakam vonalánál feljebb emelni.
Egyáltalán nem tudom, hogy vagyok képes bárkinek a szemébe nézni a tömegben ezekkel a szemekkel, melyekbe én magam se tudok belenézni. Mindenesetre nagyon hamar rátalálok Damian szemeire és igazából nem tudnám megmondani, milyen képpel nézek rá. Talán mint aki szellemet látott, vagy mint aki dühös, vagy mint aki végtelenül kínlódik belül. Mennyivel sokkal könnyebb lett volna nekem is ez, ha nem nézi végig!
ann elindul, de én képtelen vagyok arámban gyönyörködni. Hogy is lennék képes, mikor itt van előttem, az oldalamon a világ leggyönyörűbb teremtése, a fiam? Kiválik a tömegből, és elém lép, megrémülök, hogy miért csinálja, de Damian okos. Hagyom, hogy megfogja a nyakkendőmet. Rámeredek. Igazából nem tudom, hogy most fenyeget-e, vagy tényleg jót akar, ideges leszek. Sőt, legszívesebben a karjaimba zárnám és a bocsánatáért könyörögnék, de ehelyett csak egy férfiasan rövid ölelésbe fogom őt, magamhoz ragadom. A fülébe súgom halkan, hogy szeretem, és hogy köszönöm. Azután elengedem, álljon vissza a helyére. Mosolyt öltök az arcomra, leveszem róla a szemem és az anyjára nézek, aki odaér mellém.
A kezem nyújtom felé, megfogom és együtt lépünk fel az oltárra a pap elé, aki belekezd a megbeszéltek szerint rövid monológjába a szeretetről meg a szerelemről és arról hogy sose késő megtalálni a boldogságot.
Ann-t nézem, de képtelen vagyok a szemébe nézni. Fogom a kezét, nézem mosolygó arcát és hánynom kell, de nem nyafogok, nem vagyok már kamasz. Ezt az egészet Damianért csinálom, hogy mint neki, nekem is legyen alibim, és soha de soha ne derüljön ki a viszonyunk. Ez adja az erőt hogy felhúzzam Ann ujjára a gyűrűt, amit valami giccses ruhába öltözött kislány hoz oda, és elmondjam a szokásos szöveget. Még szerencse, hogy nem kellett saját egyedi esküszöveggel készülnünk, annyira kapar a torkom, hogy képtelen lennék elmondani akár egy szót is. Szerencsére az aláírás még megy. Átadom a tollat Damiannak, úgy, hogy nem nézek rá, ott kell aláírnia, az én nevem alatt, mint "a vőlegény tanúja".
Felemelem a fátyolt, amikor megkapom rá az engedélyt, és megcsókolom a feleségem. Röviden, udvariasan, aprót mosolyintva. Aztán lekísérem az oltárról, mindenki tapsol, és én Damian felé nézek, de már be is sodródunk a sátorba, ami odébb van felállítva, virágokkal díszített asztalok vannak bent meg bárpult meg tudja halál mi mindent rendelt még meg Ann. Aki mától Mrs. Washington, és a feleségem.
Szerencsére a vőfély innen átveszi az események irányítását. Egy újdonsült férjnek voltaképp vajmi kevés tennivalója akad az esküvőn és a lagzin, hála istennek. Szerintem ez nem véletlen, a legtöbb csírának fogalma se lenne, mit csináljon magával. Én átkísérem Annt és a fő helyre ültetem. Damian és Juliet mellettünk ülne. Apropó, hol van Juliet?
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szer. Ápr. 09 2014, 18:53

Türelmesen állom végig az egész szertartást, mikor kell akkor elveszem aputól a tollat és az egyesek által szépnek titulált macskakaparásommal alá írom a nevem, majd vissza állok oda ahol eddig is toporogtam. Boldognak látszom, néha elmosolyodom, de csak azok akik igazán ismernek tudják kiolvasni a szemeimből, hogy a világ pillanatnyilag egy cseppet sem kerek. Ökölbe szorulnak a kezeim, halkan felmorranok, de szerencsére senki sem hallhatja, hisz amint megcsókolják egymást a közönség tapsolni kezd. Nem, nem teheti ezt! Miért kellett megcsókolnia? Persze tudom, hogy ez a szokás, de igazán el lehetne törölni. Senki sem veszi ilyenkor figyelembe, hogy annak a bizonyos harmadik embernek aki benne van ebben a kapcsolatnak nevezett komédiában annak mennyire is esik ez rosszul? NEm, persze hogy nem, mert a harmadik féllel soha senki nem törődik, és leginkább megpróbálják elfelejteni. Pedig mindig van egy harmadik, még a legmeghittebb és tökéletesebb kapcsolatokban is.
A szertartásnak vége, jöhet az ünneplés. Vagyis a mértéktelen ivás, ez kell nekem. A tömegen átfurakodva keresem meg a bárpultot és emelek el egy üveg vodkát meg valami szénsavas vacakot, aminek a felét nyomban ki is öntöm, hogy feltölthessem vodkával, majd megkeresem a helyemet apu mellett. Még szerencse, hogy nem anyu mellé ültettek, mert nem bírnék vele jó pofizni. A mellettem lévő szék üres, és üresen is fog maradni, Juliet nem jött el, az igazat megvallva nem is mondtam neki az esküvőt, nem akarok apunak vissza vágni azzal, hogy végig kell néznie ahogy enyelgünk, majd eltűnünk az egyik szobában egy rövidebb vagy éppen hosszabb időre. Viszont így anyu egyik idióta koszorús lánya le tud majd csapni a székre, vagy éppen a tanúja. Kergethetem majd el őket, bár az már igazából nem az én dolgom lesz, hisz addigra reményeim szerint már egyáltalán nem fogok tudni magamról.
- Gratulálok. - Teszem le magam apu mellé, majd töltök az üvegből az egyik pohárba, és gyorsan meg is iszom, és töltöm a következőt.
- Amit adtam neked táskát... nagy szükségem lenne arra, hogy mielőbb vissza kapjam. - Hajolok oda apuhoz és súgom neki, hogy más ne hallja, de nem is figyel ránk igazából senki sem.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szer. Ápr. 09 2014, 21:28

Néhány dolgot egyszerűen csak el kell fogadni, akár tetszik, akár nem. Le kell nyelnünk a békát, annak érdekében, hogy a holnap szebb lehessen. Ilyen döntést hoztam most én is.
Damian eltűnik a látókörömből, de amikor visszatér, még mindig józannak látom. Üdítő van nála. Elmosolyodom és kihúzom neki a széket magam mellett. Őszintén örülök, hogy visszatért mellém, legalább szem előtt van és tudom, hogy nem csapja szét magát, vagy nem flörtöl épp valamelyik koszorúslánnyal vagy vendéggel van. Vannak itt csinos fiatal lányok és nők, Ann-nek rengeteg barátja van, nagyon népszerű a munkahelyén és a főzőtanfolyammal is amit indított a szomszédságban.
Vendégek sürögnek-forognak, keresik a helyüket, nagy a nyüzsgés. Üdítőket és frissítőket szolgálnak fel, a koktélmixer munkához lát, a zene könnyed latin ritmusokra vált halkan.
- Köszönöm - mondom elszomorodva Damiannak, de hát mégis mit mondhatna? Végignézem, ahogy tölt magának és iszik, édes-ismerős illat csapja meg az orromat. Nagyon sietősen iszik. Gyanús. Megfogom a poharat, és beleszagolok.
- Ezt nem ihatod meg.
Fogom és ráöntöm a tartalmát az asztal elején levő cserepes virágos asztaldíszre. Még jó, hogy senki se látta, vagy ha mégis, akkor nem szól be senki, mindenki túlságosan el van foglalva magával.
- Két narancs dzsúszt, kérlek! - szólok az arra járó pincérnek aki már hozza is, egyik az enyém lesz, másik Damiané.
Aki odahajol hozzám, és suttogni kezd, de már nem tudok neki válaszolni, megjön a pincér, leteszi elénk a poharakat és elmegy. Aztán pedig valaki más szól közbe: Ann, aki persze baromira örül, hogy Damian végre csatlakozott hozzánk.
- Édesem, úgy örülök neked! - nyúl át előttem, és megfogja, megszorítja Damian kezét. - Hol van Juliet? Történt vele valami? Annyira számítottam rá, hogy itt lesz! - sóhajt, és az arca egy nagy, ragyogó mosoly. Kifehéríttette a fogait, most tűnik fel.
Azt akarom, hogy vegye le a kezét a fiamról. Azt akarom, engedje el! Megfogom Ann kezét és megsimítom.
- Hagyd a fiad.
Elengedi. Hálistennek elengedi. Felnézek Damianra, és egyszerűen közlöm.
- Nem lehet. Azért adtad ide, hogy vigyázzak rá, nem fogom odaadni.
Azt nem közlöm vele, hogy gyakorlatilag ott van, ahol hagytuk, mert teljesen kiment a fejemből, hogy eldugjam, ami nagy hiba volt, hiszen hamarosan megtelik a ház részeg vendégekkel akik mindenhol dugni akarnak majd, és jobban tettük volna, ha bezárjuk a hálószobánkat minimum.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szer. Ápr. 09 2014, 22:16

A poharamat elvehette, de az üvegemet soha, azt gondosan leteszem magam mellé a földre, minél távolabb tőle, hogy ne érje el. Ha valaki el akarja venni arra rámorgok, vagy ha kell meg is harapom, mint egy zsákmányát őrző hiéna. Csak az enyém, és ha elpusztítottam ugyan úgy fogok kacagni, mint azok a rühes állatok. Szükségem van az italra, arra, hogy ne legyek magamnál, mert nem fogom ezt kibírni. Mindenki boldog, és hamarosan részeg is lesz. A kettő közül én is akarom valamelyiket, nem vagyok nagyra vágyó, megelégszem azzal, ha matt részegre ihatom magam, vagy belőhetem magam, hogy ne tudjak magamról. Talán elkapok egy két koszorúslányt és megdugom, csak hogy utána legyen miről beszélniük az embereknek. Esetleg kikezdek anyu egyik rokonával, csak hogy még zaftosabb legyen a pletyka... hmm... most már apu is a rokona, akkor nem lesz gond, ha eleve rá mászok és nem másra.
- Az az én italom volt. Nem volt vele semmi gond, szimpla narancslé egy kicsit feldúsítva valami átlátszó löttyel. - Nézek apura ártatlanul. Tudja, hogy mi volt benne, szégyellnem kéne magam, amiért rajta kapott, de nem baj, ma nem érdekel semmi sem.
Megszólalnék, de ekkor anyu elkapja a kezemet. Na ne, ne jöjjön ide jó pofizni! Egy mosolyt erőltetek az arcomra, és bólogatok neki, majd leintem, hogy később majd beszélünk, szerencsére apu elhessegeti tőlem, mielőtt még a ruhájára öntenék valamit egészen véletlenül. Megtenném? Nem, nem vagyok olyan, de a gondolattal olyan csodásan el tudok játszani. Azt is elképzeltem, hogy hasra esik, miközben az oltárhoz lépdel, de sajnos ez sem jött össze. Amilyen szerencsém van az esküvő további része is tökéletesen fog telni, és ez lesz anyu élete legszebb napja. Nem, nem az amikor engem megszült... hanem ez. Engem nem szeret, és ezt pontosan tudom én is és Ő is. Talán még apu is, bár ebben azért kételkedek, hogy ennek a tudásnak a birtokában van.
- Vigyázz rá amíg nem kérem, de most kérem. Miért nem lőhetem be magam? vagy legalább hagyd, hogy leigyam magam, mert nekem ez nem fog menni, had örvendjen nektek az ital amit elfogyasztottam. Nem vagyok ennyire jó színész, hogy józanul eljátsszam a boldogat. Apu kérlek, had igyak, vagy csak egy tablettát adj, és utána lelépek az egyik koszorús lánnyal, nem kell velem törődnöd, élvezheted a bulidat. - Fájdalom csillan nagy kék szemeimből. Nem akarom ezt az egészet, csak Őt akarom, de őt már nem kaphatom meg.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Pént. Ápr. 18 2014, 23:40

- Aha, valami átlátszó löttyel. Mondjuk mint a vodka, vagy tequila volt benne? - kérdezem összevont szemöldökkel. Nagyon jól tudja, mi a véleményem az alkoholról meg a drogokról, de még inkább a drogokról. Ha választhatok, hogy a fiam igyon vagy drogozzon, inkább a piát választanám, de hát egyik se sokkal jobb a másiknál. A pia legalább biztos, hogy nem öli meg azért, mert egy picivel többet visz a szervezetébe.
- Nem szeretem, amikor hülyének nézel, fiam - mondom szigorúan, de nagyon zord képet nem vághatok sokáig, mert az a végén még feltűnik a násznépnek. És nem is tudok ilyen haragosan és keményen nézni arra az egyetlen személyre, akinek az érdekében ezt az egészet tettem, mégis akinek a leges legjobban fájt az, ami ma történt.
Annyira könyörög hogy egy pillanatra megingok, de aztán arra az óriási botrányra gondolok, amit rendezne, ha belőné itt magát, ki tudja, meztelenül táncolna-e az asztalon, vagy csak üvöltve tépné meg az anyját, hogy elvette tőle a boldogságát. Nem, ezt nem engedhetem. De szenvedni se akarom látni. Képtelen vagyok így látni, megszakad a szívem.
Lerázom Annt, elengedi Damiant, és el is rabolják újdonsült feleségem, szóval el tudok fordulni szót váltani Damianal.
- Miért nem bírod ki még egy kicsit? Akkor elmehetsz, csak vágjuk fel a tortát és már itt se kell lenned.
Persze, majd elmegy, és akkor én meg halálra aggódhatom magam érte, hogy hol van, melyik árokba dőlt be és mit művelt magára.
- Bár nem, jobb, ha itt maradsz.
Végül döntök.
- Ann drágám - fordulok feleségemhez és arcon puszilom. - Felmegyek a gyógyszeremért.
- Pont most...?
A füléhez hajolok és súgok valamit, mire felkuncog és elenged.
- Egy perc és jövök - mondom neki, majd karon fogom Damiant, és elindulok vele a ház felé.
A röpke 10 méteres úton csak hatan állítanak le, hogy gratuláljanak. Hát nem látják, hogy épp a fiammal vagyok? Mindegy, mindenkivel kezet fogok aztán már bent is vagyunk a házban, melynek nappalija és a lenti vécé meg van nyitva a vendégek előtt. Tele van nyomorultakkal az otthonom! Mindenesetre gyorsan felviszem Damiant az emeletre, a szobába ahol előbb is voltunk.
Mintha itt semmi sem változott volna. Bezárom az ajtót magunk mögött.
Damian övtáskája ott hever a párnán, ahová tettük.
- Várj - szólalok meg mielőtt érte nyúlna. - Ha már mindenképp muszáj elvesztened a tudatod, inkább igyál. Az se sokkal jobb de legalább nem tesz olyan gyorsan tönkre.
Felveszem a táskát, ha kell, elveszem Damiantól. Belenézek, majd némi vizsgálódás után a fürdő felé indulok.
- Ezeket a szarokat lehúzom a vécén.
Beleszórom az övtáska tartalmát a vécécsészébe nejlonostól és megnyomom a lehúzó gombját.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szomb. Ápr. 19 2014, 12:50

- Vodka, tequilához só és citrom kell, vagy fahéj és narancs. - Azok nélkül nem is lehet meginni azt a vacakot, de hát ezt Ő is biztosan tudja. Az még így bekeverve is borzalmas lenne, bár ki tudja, lehet, hogy Ő szereti, de én nem, én megmaradok az egyik legkedvesebb barátomnál, aki sohasem hagyott cserben, a vodkánál. Különben is az mindennel jó, még szimpla teával is hmm... legközelebb majd abba töltök, akkor talán nem bukok le ilyen hamar.
- Ma igazán elnézhetsz nekem mindent, bármit is csinálok, nem gondolod? Úgy sem érhetek fel ahhoz a gaz tetthez amit elkövettél ellenem. - Nézek a szemeibe. Talán ha kinyírnám magam akkor felülmúlnám azt amit Ő tett, de hát mi lenne akkor szegény Julietemmel? Nem hagyhatom megint magára!
- Nem, apu a tortát nem most fogják még felvágni, először van kaja utána egy kis tánc, majd jöhet a torta, az még minimum három óra, kizárt, hogy kibírjam addig józanon. - Mondom majd nem is rám figyel hanem a "feleségére" Fúj de utálom azt a szót. Apu az enyém és nem adom anyunak, kész, el fogom rabolni, elviszem magammal Honolulura, megmutatom neki, hogy milyen csodás helyen ismertem meg Julietet.
Felmordulok, mikor valami gyógyszerről beszél, majd anyu elmosolyodik. Megyek apuval, de nem várom meg míg mindenkivel lepacsizik, elrántom tőle a kezemet és bemegyek egyedül, fel egyenesen a szobába, ahol a táskáért nyúlok, már nyitnám ki, de apu elveszi tőlem. Buta apu, hát nem tudja, hogy egy drogostól nem szabad elvenni az adagját?
- Mit mondtál neki milyen gyógyszert veszel be? Viagrát mi? És majd egy idő után feljön utánad mikor már hat az a vacak mi? Add vissza a bogyóimat! - megyek utána és az öklömmel verem a hátát, hogy adja vissza, kellenek nekem! De nem adja, beleborítja a vécébe és lehúzza.
- Miért csináltad ezt?- Kiáltok rá, majd otthagyom és elsietek a szobámba, felfeszítem az egyik padló deszkát, kiveszem belőle a kis zacskót, fogok két kis tablettát, az egyiket a számba veszem, a másikat a zsebembe teszem. Vissza sietek apuhoz, és megcsókolom, ha engedi akkor átcsempészem a szájába a kis bogyót. Tépjünk be együtt.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Szomb. Ápr. 19 2014, 14:47

Rásandítok, amint kioktat a tequila fogyasztási szokásairól.
- Úgy tudom, egy alkoholistának édesmindegy - jegyzem meg gúnyosan. Tudom, hogy a fiam közel áll ehhez az állapothoz, vagy már talán el is érte, de ez engemcseppet sem érdekel most, tudja jól, mi a véleményem a függőségekről hisz magam is drogos voltam hajdanán és ezt sosem titkoltam előle.
- Hagyjuk már ezt - ráncolom a szemöldököm. Méghogy gaztett! Ezerszer megbeszéltük már ezt az egészet. Mondjuk az tény, hogy soha nem adott igazat nekem, de az, hogy mikor azt mondtam, menjünk el Vegasba és elveszem őt, még gyűrűt is vettem neki, és azután ő maga mondta, hogy nem tehetjük ezt... Az számomra mindennél meggyőzőbb érv volt amellett, hogy valahol a szíve mélyén egyetért, de túlságosan fáj neki ez az egész ahhoz, hogy valaha is kimondja, vagy úgy viselkedjen, mint aki jóváhagyja.
Jól tudom, hogy a torta még odébb van, szándékosan mondtam ezt, mert akarom, hogy itt legyen, ha már nem ment el, mint ahogy megmondtam neki.
Megmarkolom a karját, mert nem akarom, hogy előre rohanjon, mert akkor magába dönti az összes drogot mire felérek utána, de csak kiszabadul a kezeim közül én meg nem győzöm lerázni a fickót aki épp megveregeti a vállamat. Mintha egyszer lett volna valami pletyka arról hogy Ann-nek afférja volt vele, de ez engem halálosan nem érdekelt se akkor se most. Kizárólag Damian érdekel akit szerencsére időben érek utol és el tudom ragadni tőle a táskát a droggal. Persze ez nem tetszik neki. Elmagyaráznám neki szívesen hogy emésztés könnyítő gyógyszert kell szednem előreláthatóan nagy zabálások előtt mert a gyomromat tönkre tette a drog és a pia, de nem fogok neki magyarázkodni, mikor itt a Viagrával jön nekem.
- Nem adom! Tudhatnád, hogy nincs szükségem viagrára ha meg akarok dugni valakit - morranok és nem izgat hogy püföl, de ha nagyon elszemtelenedne kapna egy visszakézből pofont. Szerencsére erre nem kerül sor. Az utolsó szemig beszórom a sloziba és már el is tűnnek az örvénylő vízben.
Azért ez, akármennyire is vagyok ex drogos, szomorú látvány. Tudom Damian mit érez most de nem lehet a drogok rabja akkor sem, ha épp teljesen ki van borulva és úgy érzi, romokban hever az élete, mert a drog csak ront a helyzeten. De már unok neki prédikációkat tartani erről.
- Azért, mert nem akarom hogy betépve ugrabugrálj a farkadat lóbálva - válaszolom barátságtalanul, de mire felnézek Damian már ott sincs. A Táskát félre hajítva szaladok utána, nekem nehogy valami jelenetet rendezzen!
A szobájában érem utol, bevágom az ajtót magam mögött. Épp csak azt látom, hogy valamit a szájába vesz, majd rám veti magát és már csókol is. Átfogom a derekát, mert végre talán megjött az esze, de aztán a tabletta lecsúszik a torkomon én meg csak ekkor veszem észre.
Ellököm Damiant és köhögni kezdem, hátha vissza tudom öklendezni a pirulát ami biztos hogy valami drog volt. Miért is nem volt több eszem?
- Mi volt ez? Mit adtál be nekem?! - dörrenek rá dühösen. - Damian te nem vagy normális!
Köhögök tovább, de a tabletta egyre csak lejjebb és lejjebb csúszik száraz nyelőcsövemen. Ki kell hánynom. Muszáj! De én sajnos nem vagyok ebben olyan ügyes, mint a fiam.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Vas. Ápr. 20 2014, 23:55


Figyelem! Az eredeti reag átíráson esett át.

- Nem vagyok alkoholista és soha nem is voltam az. Nem is leszek. - Drogos? Az igen, bár ott is inkább csak alkalmi fogyasztónak titulálom magam, nem lesznek elvonási tüneteim, ha nem kapom meg az adagomat, nem kezdek el remegni, és nem is fáj semmim sem. Sőt nem is viszket semmim se. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy milyen az amikor valakinek elvonási tünetei vannak, de én nem észlelek magamon semmi furcsát az átlagos hülyeségemen kívül, szóval nem vagyok függő. Ha meg mégis akkor ezt jól benéztem, de apu... apu nem tudom, hogy lehet velem ilyen kegyetlen. Csak egy kis pirulát kértem, semmi mást, a többit megtarthatná magának, tűzbe dobhatná elégethetné, bánom is én, hogy mit csinálna vele, de nem, neki az az egy is rengetegnek számít amit be akarok venni.
Nem engedi, hogy bedrogozzam magam, nem engedi, hogy leigyam magam, akkor mégis mi a francot enged? Elkezdhetem vagdosni magam, hogy a lelki fájdalom helyett fizikait érezzek, és ne törődjek vele? Talán ha elég mélyen vágnám meg magam, akkor egy idő után valaki csak észrevenné, hogy kezdek elvérezni, és akkor bevisznek a kórházba, ott teletömnek mindenféle gyógyszerrel és... igen, az már maga lenne a mámor, valamit ebből a hülye házból is eltakarodhatnék végre.  Sőt még anyunak sem lehet majd semmi kifogása a távozásomat illetően.
Elveszi a táskát, és püfölni kezdem, mindent beleadok, de eljutnak hozzám a szavai.
- Talán anyunak nincs annyi türelme, mint nekem, hogy negyven perceket várjon a következő menetre, hanem azonnal akarja, arra jó a kis kék tabletta. - Nem nézem végig ahogy az örvénylő víz elnyeli a mai megváltóimat, hiszen már van pót tervem, ami azt illeti több is, és az egyik a szobám padlója alatt rejtőzik. Vagy az egyik fiókomban, vagy a szekrény hátuljára erősítve. Kis vésztartalékok, kis mikulás csomagok, ha úgy tetszik. Nekem pedig most nagyon is szükségem van egyre. Tudom, hogy nincs sok időm így arra vetem rá, amelyiket a legkönnyebben magamhoz tudom venni, csak felpattintom a padlót és már meg is van.
Apu szájába juttatom a bogyót ő pedig lenyeli, és csak későn veszi észre. Bekapom a saját adagomat és én is leküldöm a gyomromba, hogy ott majd szépen kifejtse a hatását, már csak várni kell. Apu köhögni kezd, de felesleges. Igazán tudhatná, hogy köhögéssel nem megy semmire sem.
- Csak egy kis extasy. Ha ki akarod hányni akkor le kell dugnod az ujjadat a torkodon, máskülönben az ott marad ahol van. - Nézek rá komolyan, majd a régi ágyamhoz sétálok és elheverek rajta. Van fél órám, addig akár ki is pihenhetem a tegnap estét. MeEg előre a mait.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Ápr. 21 2014, 13:31

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁS VULGÁRIS NYELVEZETET TARTALMAZ.


- Mind ezt mondják - közlöm vele a tájékoztatás kedvéért. Szép-szép, hogy nem tartja magát függőnek, de szegény alig tud valamit a függőségekről. Ez bizonyára az én hibám, mert sokkal többet kellett volna neki erről beszélnem. Akkor legalább komolyan venné a veszélyt, de kicsi fiam olyan komolytalan és lüke, hogy hiába látta az anyját leépülni, csak nem érdekli ez az egész ügy. De hát az ember nem fekhet vissza aludni, mikor ég a háza, azt mondva, hogy majd megoldódik a dolog magától. A drog veszélyes, és nem érdekel, hogy nem érdekli, bele fogom verni a konok kis fejébe, akkor is, ha rám un és százszor elalszik az esti mesémen.
Ha tudnám, mit forgat a szép kis fejecskéjében, biztos azonnal eltüntetnék minden éles tárgyat a közelből és gondoskodnék róla, hogy ne bánthassa magát, mondjuk kikötözném a kezeit és a lábait az ágyhoz. Lenne néhány ötletem még, mit tennék vele ezt követően.
- Még szerencse, hogy neked ilyen angyali türelmed van - morgok, nem esik jól a kritikája, de hát elmúltam már rég húszéves. - Különben jobb, ha vigyázol, mert ha sok droggal tömöd magad, neked nem kell negyvenéves korodig várnod, hogy ne álljon fel a kicsi farkad. Akkor mivel dugnád meg a drágalátos Julietedet? - teszem hozzá, mert hát ez így van, a drognak bizony ez is a hosszútávú hatásai közé tartozik, és ha másért nem, hát a nemi szerve épsége és teljesítőképessége miatt igazán leállhatna ezekkel a szaros mérgekkel.
Teljesen ledöbbenek azon, hogy drogot vesz elő a szobája különböző pontjain levő rejtekhelyeiről, de mielőtt felocsúdhatnék engem is megetet velük. Az első reakcióm a düh és a pánik.
- Az esküvőm napja van! Tele van vendégekkel a ház! - üvöltöm Damiannak, miközben már rég bevette a saját tablettáját és nekilát flegmázni nekem. Tudom, hogy ecstasyból is van millióféle, és felháborít a viselkedése. Megragadom a karját, felrángatom az ágyról és alaposan pofon vágom.
- Nem hiszem el, hogy annyi eszed van hogy ezeket a ki tudja honnan összekapart, patkányméreggel kevert dizájner szarokat tömöd magadba, mikor pontosan tudod, hogy akármi lehet benne, kismacskahányástól kezdve tisztítószerig minden! Van fogalmad egyáltalán arról, hogy ez mennyire veszélyes?! Órák óta könyörögsz nekem a kibaszott adagodért és azt van képed mondani, hogy nem vagy függő?! Szedd már össze magad Damian, ez nem játék! Az életed nem játék! Az esküvőm nem játék! Mégis mit akarsz ezzel elérni, hogy hülyét csinálj belőlem és magadból a vendégek előtt, az összes ismerősünk előtt?! Mert ha ez volt a célod, akkor gratulálok!
Beletúrok a hajamba. Kurvára kéne egy cigi, de hát itt nincs, maximum odalent, vagy... hát fogalmam sincs, hol a cigim, talán a farmerom zsebében.
- Ha vannak még ilyen szuper kis rejtekhelyeid, akkor láss neki és pakolj elő mindent, különben én forgatom fel a szobád, de abban nem lesz köszönet.
Közben baromira frusztrál, hogy odalent lenne a helyem, az is, hogy bármikor jöhet Ann vagy egy vendég, hogy mégis mi a fenét művelünk idefenn, vagy hogy zeng az ordításomtól a ház, de most nem fogok kimenni. Nem bujkálhatok itt, amíg el nem múlik a szaros pirula hatása, mert akkor az ünnepség végéig itt csücsülhetek a sarokban. Nem, valahogy át kell majd vészelnem ezt az egészet. Alkoholt nem iszom, csak rengeteg vizet és annyit eszem amennyit csak bírok, hogy felszívja a cuccot. Igen, ez lesz a megoldás. Talán egy kis fű jól jönne még, az csökkenti a hatást, kevésbé leszek tőle szélsőséges.
Istenem, mit nem adnék egy kis fűért.
A testem megemelkedett pulzussal várja, hogy végre beüssön a szer hatása. Évek óta, sőt több mint egy évtizede nem volt bennem drog. Pokolian dühös vagyok Damianra, amiért ezt művelte, de a testem rohadtul ki van éhezve az anyagra. Aki egyszer függő volt, örökké az marad...
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Ápr. 21 2014, 15:58

Figyelem, a hozzászólás vulgáris nyelvezetet tartalmaz.

- Ugyan már, mit érdekel az téged, hogy nekem feláll e avagy sem? Neked csak a seggem kell, meg esetenként a szám, amikor olyan kedved van. - Mérges leszek, amiért fölemlegeti Julietet. Hagyja őt békén, neki semmi köze az én drága Julietemhez, sem pedig ahhoz, hogy hogyan fogom őt megdugni. Ha nem áll fel majd használom a csinos kis ujjaimat, meg van egy nyelvem is, amit bevethetek, és akkor még nem is említettem az olyan dolgokat amiket a szexshopban lehet kapni. Egészen biztos, hogy meg tudnánk oldani ezt a dolgot Juliettel, ha meg emiatt elhagyna, akkor apu örülhet, mint majom a farkának. Heh... farkának. Milyen irónikus nem? Hisz pont arról van szó, hogy én az enyémet nem fogom tudni használni, de köszönöm szépen, még tökéletesen működik.
Üvöltözni kezd velem, majd felrángat az ágyról, és pofon vág. A tenyere lenyomata az arcomra ég, csíp, magyarán kurvára fáj annyira, hogy a szemeimbe könnyek szöknek, na nem azért mert mérges vagyok rá, és most elkezdek majd neki bőgni. Na nem, én annál már nagyobb vagyok. Ez egy természetes reakció, amit még gyermek koromból őrzött meg a satnya kis testem. Egészen biztps vagyok, hogy még mindig vöröslik az arcom, és rajta lesz a tenyér lenyomata.
Elkezd kiosztani, és valahogy nem jutnak el a tudatomig a szavak. Hallom hogy mit mond, de nem látom az összefüggéseket, talán azért, mert már kezdek ebbe belefáradni. Ebbe az egész házasságos dologba, meg abba, hogy a drog így rossz úgy rossz és hogy a végén meg fog ez engem ölni. De hát nem látja, hogy miatta csinálom? Miért nem veszi észre, hogy ha többet foglalkozna velem, akkor nem próbálnám meg így felhívni magamra a figyelmét? Hisz nem érdekel, ha dühös, nem érdekel, ha addig ver amíg minden egyes porcikám nem fog sajogni a fájdalomtól. A lényeg, hogy velem törődjön, ne pedig azzal, hogy anyuval mi van, vagy éppen a vendégekkel. Tudom, most is menne már vissza hozzájuk smúzolni, engem meg itt hagyna a francba.
Az én hibám, az egész az én hibám, amiért anno annyira ostoba voltam, hogy beengedtem valaki mást is a szobámba. Amiért beengedtem Franket, Ő el tudta dugni azt a kamerát amivel felvett minket. Ha az nincs akkor most talán minden rendben lenne, vagy nem. Ki tudja, lehet anyu már a harmadik gyerekét várná aputól, engem meg már rég kidobtak volna ebből a házból a francba.
Elkezdek kutakodni a szobában, szépen a szoba közepére szórom az összes drogot amit csak elrejtettem a szobámban. Ezek az utolsók, nincs több, és már nem is lesz. Ennek az egésznek itt a vége.
- Csak egy kis időt szerettem volna veled eltölteni, kipróbálni, hogy milyen veled lenni, mikor mind a ketten el vagyunk szállva, de már látom, hogy hiba volt, és hogy ideje elmennem. sajnálom, hogy ezt tettem, nem lett volna szabad, el se kellett volna jönnöm ma ide. - Vissza se kellett volna jönnöm, de ezt nem mondom ki. Mindent elrontottam, és nem tudom, hogy hogy hozhatnám rendbe. Apu sohase fogja ezt megbocsájtani nekem, talán soha nem is akar majd látni azután, hogy... tönkre tettem élete legszebb napját. Már csak egy valamit sajnálok. A tetoválást. Az örökké emlékeztetni fogja rám, de hátha sikerül elhitetnie majd magával, hogy az anyut jeleképezi és nem pedig engem.
- Sok boldogságot. - Mondom, majd kisétálok.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Ápr. 21 2014, 17:53

- Ez nem igaz! - rivallok rá. Nem igaz, hogy csak a segge meg a szája kell. Mondtam már neki ezt kedvesen, úgy látszik, nem jutott el az agyáig, annyira szanaszét füvezte és drogozta már magát, hogy ilyen apróságokra nem emlékszik. Vagy direkt csinálja az egészet, hogy újra és újra úgy tehessen, mint akit halálosan megbántottam, hogy tudjon duzzogni, és ezzel irányítani.
Megütöm, üvöltök vele, tombolok, vagyis alaposan elvesztem a fejem. Sose akartam volna megütni vagy bántani bármilyen módon, aminek nincs köze a szexhez és a közös kielégüléshez, de most annyira kiborított, hogy megtettem. Az arcával való ütközés traumája zsibong a tenyeremen. Meg is dörzsölöm, hátha elmúlik, de nem, nem szabadulok ettől a kellemetlen érzéstől olyan könnyen, már csak azért sem, mert tenyerem nyoma ott virít szép fehér arcán.
Bambán néz, miközben beszélek hozzá és ezt utálom. Tudom, hogy az agya egyszerűen kikapcsol és én nem jutok el hozzá semmilyen módon. Ezt eléggé utálom. El is veszi a lelkesedésem, viszont fokozza a dühömet, ami nem túl jó kombináció.
Türelmetlenül figyelem, ahogy összehordja ide a szőnyegre az összes kis zacskót, dobozkát és tablettát.
- Ez minden? - kérdezem belerúgva a kupacba, majd rámeredek. - PERSZE hogy hiba volt! Pontosan tudod, mi a véleményem a drogokról és azt is nagyon jól tudod, hogy miért! Mégis mire számítottál?! - hányom a szemére, hiszen tényleg jól tudja. Lehetne erre egy kis tekintettel, arra, hogy volt drogosként még a mai napig is küzdök ezzel a problémával, de persze nincs. Neki csak játék az egész, meg dugás, és elő- vagy utójáték. De őszintén, ha arra vágyik, hogy valaki rendszeresen jól megbassza, akkor igazán nem kellett volna hazajönnie.
Tudom, hogy csak azért gondolom ezt, mert dühös vagyok, és fel vagyok pörögve a drogtól, amit ugyan csak pár perce vettem be, de a hatását már máris produkálom, vagy elképzelem, vagy tudja halál.
- Én mondtam, hogy menj haza, de neked feltétlenül bajt kell keverned, igaz? - kérdezem, és utána fordulok. - Helyes, úgy van, menj csak el, hagyj itt megint mindent! Majd küldj egy kibaszott képeslapot Honoluluról légy szíves!
Aztán elmegy.
Csend lesz.
Én pedig rájövök, hogy mekkora címeres ökör vagyok.
Nem törődve a szobában felhalmozott kábítószer kupaccal, amit bárki megtalálhat, sarkon fordulok és Damian után rohanok.
- Damian! - szólongatom. Lerongyolok a lépcsőn, hátha még utolérem és ha igen akkor megragadom és a karjaimba zárom, akkor is ha ellenkezik. - Ne csináld! Sajnálom!
Sokkal megértőbbnek kellene lennem vele. Hiszen szeretem, ő a mindenem és senki más nem fontos nekem rajta kívül, akkor mégis miért csinálom mindig ezt?
- Annyira sajnálom.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Hétf. Ápr. 21 2014, 21:31

Hogy lehet, hogy ennyire nincsen fogalma semmiről sem? Hogy nem látja át a dolgokat? Miért? Miért kell ezt csinálnia, na meg nekem is? Talán megváltoztunk, Ő ugyan azt a fiút szeretné vissza akit négy éve elveszített én pedig ugyan azt az aput szerettem volna, de sohasem leszünk ugyan azok. Megváltoztunk, és ez által talán soha nem leszünk olyan jók együtt, mint régen voltunk. Megint megkapom tőle a magamét, de most már jobban figyelek rá, mint fél perccel ezelőtt.
- Igen, ez az összes. - Felelem a kisebb halomra pillantva, majd megyek is. Utánam szól és ezzel csak egy újabb tőrt szúr már amúgy is sebzett szívembe. Nem fordulok vissza, akkor talán elgyengülnék, hisz Ő mégis csak apu és szeretem, de ez így nem mehet tovább. Ő anyuval lesz én meg egy árokban végzem majd valahol, vagy egy vonat alatt vagy a franc tudja hol. De nem mellette, már semmi képpen sem lehetünk együtt és ezt Ő is pontosan tudja. Megyek ki a házból, próbálom kerülni az embereket, de nehezen megy, mert a fejem lehajtom, így nem látom, ha éppen neki megyek valakinek. Bocsánatokat kérek, majd megyek tovább. Ki a főbejáraton, a teraszra, ahol nincsen senki sem. Mindenki vagy hátul van vagy bent van a házban, de itt elől senki sincs, mintha nem is történne semmi sem.
Valaki megfog, magához ölel, mélyen magamba szívom az illatát, és már tudom is ki az. Halk zokogás tör fel belőlem, mert már nem bírom tovább, elvégre szakítunk vagy mi. Úgy, hogy soha nem is voltunk együtt. Szememből könnyek folynak megállíthatatlanul, forró patakként szelik át fentről lefelé az arcomat. Megpróbálok elhúzódni tőle, de gyenge vagyok, valószínű, hogy meg sem érezte azt hogy el akarok távolodni tőle.
- Nem, apu, ennek vége. Nem lehetek veled többet. A legjobb az lesz ha nem is találkozunk, mert látod, hogy ez nekünk nem megy. Bedrogoztalak, csak mert úgy gondoltam attól majd minden jobb lesz, hogy elszöksz majd velem, de nem fogsz. Vissza fogsz menni anyuhoz. Mindig vissza fogsz menni hozzá, mivel hozzá tartozol, hozzám pedig már semmi közöd. El kell mennem, mert szeretlek, mert te vagy az életem, mégsem tudunk meglenni egymás mellett békességben. - Mondom, majd erőt veszek magamon és kiszabadulok a karjai közül, és elfutok. Hogy hova magam sem tudom, csak egy a fontos, el. Innen minél messzebb és messzebb.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Kedd. Ápr. 22 2014, 16:13

Túllőttem a célon, jócskán, de már késő, késő visszaszívni a szavaimat, pedig bár megtehetném! Óráknak tűnik az a pár perc, mire végül átverekszem magam a lenti bámészkodókon, gratulálókon, és azokon a felháborodott vendégeken, akiket Damian fellökött vagy esetleg faképnél hagyott. De végül utolérem és a karjaimba zárhatom. Egész testemben hozzásimulok és hangosan ver a szívem. Eszem ágában sincsen elengedni, annyira szorítom, hogy talán egy pillanatig levegőt se kap.
Aztán felsír. Nekem pedig millió apró darabra törik a szívem. A nyakába hajolok és aprókat puszilok a haja alá, annyira csendesen, hogy aki lát bennünket, bizonyára azt hiszi, csak ölelem a fiamat. De hát bánomisén, mit gondolnak! Ölelem a szerelmem és soha, de soha nem akarom elengedni őt. Hogy tehettem ezt vele? Hogy mondhattam neki ilyesmit? Hogy üthettem meg?
A szavait ahogy a karomra csorgatja könnyeivel, hirtelen megértem, hogy mit akart végig elérni. Csak mellettem akart lenni. Velem akart lenni, azt akarta, hogy figyeljek rá. Hogy érezze, ő a fontosabb.
Érzem, szabadulni akar megint, de annyira szorosan fogom, hogy ez lehetetlen.
- Nem! Ne. Nyugodj meg, édesem, nyugodj meg, kérlek, maradj! - csitítgatom a szavaimmal, és még ha ki is tör egy pillanatra az ölelésemből, visszarántom. Szembe fordítom magammal és hátrasimítom a haját az arcából, homlokából és megkeresem a tekintetét. Letörlöm a könnyeit az arcáról.
- Mindig lesz közünk egymáshoz, Damian, te nekem lettél teremtve. Semmi más nem érdekel az életben, csak te, szeretlek, nem érted? - hadarom zaklatottan, fojtott hangon. Talán hallanak minket a bámészkodók, hisz a kis kirohanásunk biztos sok figyelmet vonzott. - Ne add fel, ne rohanj el, kérlek ne hagyj itt soha, soha többé, megígérted, nem emlékszel?
A homlokához szorítom az enyémet és átkarolom a derekát. Nem tapizom, hiszen van ennyi önkontrollom, de nagyon erősen fogom, nehogy megint rohanni támadjon kedve.
- Gyere, menjünk vissza. Fel a szobádba. Veled maradok, ígérem. Egész este. Csak veled. Jó? Szeretlek. Kérlek, ne csináld ezt velem.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Kedd. Ápr. 22 2014, 20:03

Szorosan fog, és ez normális esetben jól esne. Normális esetben majd kiugranék a bőrömből, hogy ilyen közel akar tudni magának, de ez egy igen abnormális helyzet.
Neki miért nem fáj ez az egész annyira, mint nekem? Hát nem érti, hogy többet nem láthatjuk egymást? Hogy most már tényleg itt a vége? Nem azért, mert feleségül vette anyut, nem azért amiért van nekem Juliet hanem azért, mert nem tudunk együtt lenni. Olyan magasak az elvárásai, én pedig olyan gyönge vagyok! Nem tudom, hogy hogyan kellene megfelelnem neki, hogy mit kellene csinálnom ahhoz, hogy méltó legyek arra, hogy egyáltalán rám néz. Nem ihatok többet, nem drogozhatok többet és valahogy a tetoválásokat is el kell tüntetnem a testemről, le kell vágatnom a hajamat és visszafestetni az eredeti színére, de akkor sem leszek elég jó, mert ki tudja, hogy hány emberrel osztottam már meg a testemet. Ő pedig csak olyat érdemel, aki száz százalékig csak az övé, de én nem vagyok ilyen, és már soha nem is lehetek.
Szavait hallom, és fel is fogom, a zakatoló gondolataim ellenére, mégis úgy érzem, csak azért mondja, hogy neki jobb legyen, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása, ha esetleg innen hazafelé menet egy száguldozó kocsi elé vinne az utam. Már pedig egészen biztos, hogy ez történne, még ha nem is szándékosan. A könnyeimtől lassan nem látok semmit sem, összefolynak a formák és a színek, megpróbálok elfutni, de ekkor újra magához ránt, talán még szorosabban, mint eddig, és kényszerít, hogy a szemeibe nézzek.
- De... értem, és emlékszem is. - Felelek egyenlőre csak ennyit. Hozzá simulok, és bármennyire is szeretném magamhoz ölelni, nem teszem. Nem tehetem, hisz ez az esküvője, nem hagyhatom, hogy valami idióta elkezdjen kombinálni olyasmiről ami már nincs is.
- Mindent elrontottam már megint. Nem fogsz bízni bennem, pedig nekem csak te kellesz. Nagyon mérges voltam rád, amiért elvetted anyut, ezért csináltam mindent, hogy ne vele foglalkozz, hanem velem. Hazudni akartam neked. Azt akartam mondani, hogy Juliet terhes, csak hogy visszavághassak ezért az egészért, de nem fogom ezt mondani, mert már így sem fogsz bennem megbízni. Bedrogoztalak. Hogy tudsz még mindig hozzám érni? Hogy hogy nem undorodtál meg tőlem? - szólalok meg halkan, hogy a szavaimat csak Ő hallja, ha esetleg kijöttek volna páran a házból, megnézni mit is cirkuszolunk itten. Mindenki menjen be a francba is, ez egy igen csak magánjellegű beszélgetés, és nem holmi látnivalók vagyunk.
Ha továbbra is ellenkezek vele akkor képes lesz felkapni a vállára, hogy becipeljen a házba és felvisz majd a szobámba, talán rámzárja az ajtót, gyorsan rácsot szerel az ablakomra, hogy biztosan ott is maradjak amíg az ünnepség tart, hogy ne csináljak hatalmas galibát, legalább is ennél nagyobbat ne. De... azt mondja velem marad. Egész este, és nem fog vissza menni anyuhoz. Homlokom az övéhez ér, csak egy egészen kis mozdulatot kellene tennem ahhoz, hogy a homlokunk helyett a szánk érjen össze, de hát azt nem szabad.
- Menj, anyuhoz, csináld meg amit kell, én... fönt leszek. Vágjátok fel a tortát, táncolj vele, utána gyere hozzám. - Ha nem tenné meg ezeket akkor mindenki elkezdene kérdezősködni, hogy mégis mi történt, hova lett a kicsi fiú meg az újdonsült férj? Ha hagyja akkor kibontakozom az öleléséből, megdörgölöm a szemeimet, majd a ház felé megyek fel a szobámba, ahol neki látok a drogokat bepakolni egy táskába. Ki fogom dobni ezt az egészet.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Kedd. Ápr. 22 2014, 21:34

Egyszerűen nem gondolkodom. Nincs is szükségem rá, kizárólag az ösztöneimre és az érzéseimre hagyatkozom. Túl sokat agyaltam, logikáztam, és egyszerűen csak elfelejtettem érezni. Dühös voltam Damianra azért, amit tett, pedig ki vagyok én, hogy megszabjam, mit tegyen és mit ne? Az apja vagyok, de mégsem vagyok az apja eléggé, hiszen melyik undorító, perverz apa szerelmes a saját fiába, melyik féreg férfi molesztál egy csepp kamaszt, melyik állat üti meg és aztán öleli magához a szerettét?
Nedves, piros arcát látnom nagyon fáj. Még jobban fáj, amit hallanom kell. De legalább érti, emlékszik, ez két megerősítés, de a többi? Mi járhat szépséges, piercinges kis fejében?
- Nem, én rontottam el.
Hát, attól, hogy ezt elmondom neki, az ő szíve nem lesz könnyebb, azt hiszem, Makacs fiú az én szerelmem. De komolyan figyelek minden hüppögő szavára. Tovább törlöm az arcát, de nem jut eszembe zsebkendőt nyomni a kezébe. Érzem, kezd beütni a drog. Hirtelen annyira szeretném egyszerűen csak felkapni Damiant, és szeretkezni vele, nem törődni semmi mással! Akár itt, a verandán, nem törődve vele, mennyien néznek, pedig a szemem sarkából már látok egy-két rokont és ismerőst. Hogy rohadnának meg. Hallgatom, amint kicsim mindent bevall, hogy milyen aljasságot tervezett közölni velem bosszúból, és arra gondolok, megérdemeltem volna. Mindent megérdemeltem volna, amit csak kimér rám. Térden csúszva kellene könyörögnöm a bocsánatáért azért, amit ma tettem vele, hiszen elárultam a kettőnk kapcsolatát ezzel az egész hivatalos népünnepéllyel, de...
- Szeretlek - suttogom neki. - Egyáltalán nem undorodom tőled - mondom már neki a homlokunkat összeillesztve, nagyon bársonypuha-halkan, és homlokon csókolom. Legszívesebben az ajkát csókolnám, de azt itt és most nem lehet.
Képes lennék azonnal ölbe kapni és bevinni, ha tovább ellenkezne: tudja jól, hisz ismer már. De szerencsére erre semmi szükség.
- Mindjárt utánad megyek - egyezem bele a kérésébe. - Várj meg, jó? Zárkózz be - teszem hozzá, aztán engedem, hogy bemenjen. Megsimítom a hátát atyai módon. Ki kell találnom, miért borult ki, felépítek egy sztorit arról, hogy Juliettel van valami. Ezt adom be Ann-nek is. Elmondom, hogy Damian nagyon rosszul van és vele akarok lenni. Ann erősködik, hogy majd ő megvigasztalja, elvégre az ő fia. Azt mondtam neki, Damian most tudta meg, hogy Juliet elvetélt. Ezt megérti. Ő is épp elégszer vetélt már el.
Szóval torta és minden nélkül, csak egy üveg vodkát cipelve magammal egy negyed órával később, miután közöltem a vendégekkel, hogy mulassanak jól meg minden egyéb szarság, bekopogok Damian szobájának ajtaján, és ha beenged, vagy mégse zárta be az ajtót, belépek.
Azonnal újra hozzálépek és átölelem, és ezúttal megcsókolom úgy, ahogy odalent is akartam.
- Sajnálom. Akkora ökör vagyok. Sajnálom. Jól vagy?


A hozzászólást Alan Washington összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 24 2014, 11:26-kor.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Csüt. Ápr. 24 2014, 11:16

A szoba üres és kopár. Mintha egy teljesen idegen helyen lennék, kizárt, hogy én ebben a szobában töltöttem el 18 évet, mielőtt megpattantam volna itthonról. Valami megváltozott, mintha meghalt volna a szoba, vagy csak eltűnt az az energia, amit úgy szerettem itt. A falak fakóbbak, a tárgyak unalmasak, a poszterek nem mondanak semmit sem, pedig régen annyira sok jelentése volt mindennek! Emlékszem egyszer mikor még általános iskolás lehettem fogtam magam és átrendeztem az egész szobát, mert ahogy volt nem tetszett, nagyfiúsabbá akartam tenni, mert akkor én már nagyfiú voltam. Sokkal öregebb, mint korombéli társaim, de jól lepleztem, azt hiszem. Vagy ezt az egészet csak beképzeltem, és ugyan olyan tejfölös szájú voltam, mint a többiek? Talán ezt már sohasem tudom meg, csak akkor, ha megkérdezem anyutól, hogy milyen is voltam kicsinek, de Ő... nem fog emlékezni rá. Képek is csak alig-alig vannak a gyerekkoromból, amikor a szomszéd néni átjött és lefényképezett, vagy az évenkénti kötelező fotózásról maradtak meg képek. Ha anyu nem tépte szét őket egyik illuminált pillanatában. Nem szeretett, soha sem szeretett, és talán most csak még jobban megutál, hiszen tönkre tettem az esküvőjét, elloptam tőle az újdonsült férjét. Mégis milyen szemét és aljas gyermek teszi tönkre anyukája nagy napját? Hát az olyan, mint én. Bűntudatot kéne éreznem, és érzem is, mert minden szörnyűség ellenére szeretem az anyukámat, hisz ez belénk van kódolva, az őseinket szeretni kell.
A szoba lassacskán megtelik élettel, ahogy körbe-körbe forgok és felidézem azokat az emlékeket ,amikben már apu is benne van. Amikor először csókolt meg... Gyorsan leülök a székemre, az asztallap fölé görnyedek és eljátszom magamban az egész jelenetet, mintha most történne meg. Mennyire meg voltam ijedve! Fogalmam sem volt, hogy mit és hogyan kell csinálni, csak jól akartam csinálni. Tőle kaptam az első igazi csókomat, és tökéletes volt, legalább is számomra.
Kiugrok a székből, és az ágyra vetem magam. Végig simítok a hasamon, majd az ölemen is. Te jó ég, hogy mennyiszer nyúltam magamhoz, apura gondolva! Nem törődve azzal, hogy az emberek számára ez mennyire beteg és elitélendő. Nem értik az olyan emberek a szerelmet, semmit sem értenek, akik elítélik azt, hogy nem egy kis csitrit, hanem egy felnőtt férfit szeretek.
Addig forgolódok az ágyon, amíg le nem esek róla, és csak tovább gurulok a táska felé, neki megyek és kiborul a tartalma. Sok szép színes bogyót tartalmaz. Felülök törökülésbe és elkezdek játszani a bogyókkal, az egyiket az orromra teszem megpróbálok egyensúlyozni vele, és sikerül is egy kis ideig, de valami kizökkent. Az ajtón kopognak, és feleszmélek, hogy ez ki is lehet. Gyorsan felpattanok, hatalmas rumlit hagyva magam után a szoba közepén és sietek ajtót nyitni, mert bezártam, úgy ahogy mondta. Jó kisfiú vagyok, szót fogadtam, remélem, kapok majd érte jutalmat. És... kapok is, amint belép a szobába magához von és megcsókol. Belököm mögötte az ajtót, majd ráfordítom a zárat, nem akarom, hogy bárki is bejöjjön és meglássa, hogy épp apu ajkait falom.
- Ne sajnáld, nincsen semmi baj. - Dorombolok neki, és hozzá simulok.
- Természetesen jól vagyok, nem is lehetnék jobban. Annyira szeretlek! - Mosolygok rá, és már csak a nedves szempilláim és a kissé pirosas szemeim mutatják azt, hogy nem is olyan régen még sírtam. De a szemeim mást is mutatnak, a pupilláim szépen kitágultak, szinte elnyelik kék íriszeimet.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Míg a halál el nem választ   Today at 15:42

Vissza az elejére Go down
 

Míg a halál el nem választ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-