Cafeteria- David&Loli

karakterinformáció Hozzászólások száma : 35

Csodás körforgás vagy rendezetlen káosz? Sohasem tudtam eldönteni a nagyvárosokról. Ugyan már egy ideje megérkeztem Hollywoodba még nem szoktam meg, hogy erre felé már majdhogynem az utcát is vörös szőnyeg fedi. Odahaza Brooklynban nem a tündöklés a legfőbb ismertetőjele a kopott,szürkés betontömbökkel tarkított ám a maga módján mégis elbűvölő városi látképnek. Tulajdonképpen csak ismerkedem még a környékkel ennyi idő után is ezért már napok óta a várost járom,egy új elhatározás miatt, hogy legyen egy kis fogalmam arról merre induljak ha ki akarok kapcsolódni. Ma azonban nem ennek okán vettem rá magam a kimoccanásra hanem , mert rá kellett jönnöm, hogy bizony a kávét otthon sikerült hagynom a konyhaszekrény bal felső polcán. a müzli mellett. Persze ez is csak akkor jut eszembe amikor már az egyetemen pakolom ki a millió-egy ruhát, sminket, és legfőképp fotós cuccot. Lazán sétálok mintha lenne időm, persze a belső órám már kattog a kávéért, de a reggeli nikotin adagommal tompítom a kellemetlen frusztráló érzést. Talán ki is ül néha az arcomra, hogy enm vagyok épp a legjobb passzban. De amint megkapom végre a hőn áhított fekete csodát egyből helyreáll majd a világ rendje. Általában ha kimozdulok valahova , mindig nézelődöm, figyelem magam körül az eseményeket, most azonban csak terminátorként török előle a Hollywoodi forgatagban, hátha szembe kerülök egy alkalmas hellyel. és valóban elég hamar utamba is kerül egy kissé lepukkant de elég otthonosnak tűnő kevéssé tömött kávézó. Hát nem egy starbucks az tény, de hiszen abban nincs is semmi különleges. Mielőtt belépnék még megállok az ajtó előtt, hogy rendesen megetethessem a kis háziállatomat, ami a tüdőrák névre hallgat, de valamiben meg kell halni. Miközben megállok az ajtó előtt az üzlet üvegében végigmérem magam. Nem vagyok túlöltözve a hűvöskés időjáráshoz képest, de sosem voltam fázós tipus és persze az se esik ám rosszul az ember lányának, ha megnézik.
Miközben az utolsó slukkokat szívom mégiscsak elmerengek kissé, amint figyelem a mellettem elhaladó ember tömeget. Csodálatos milyen sokszínű a társadalom. Mindig is csillogó szemekkel figyeltem az emberi sorsokat amiket mindig ki próbálok találni egy-egy embert figyelve. Mint a 3 gyermekes családanya aki karikás szemeit próbálja leplezni húsz réteg alapozóval, mert enm alszik a legfiatalabb gyermeke miatt már vagy egy hete.
Végül ezt megunva lépek be a kávézóba és szememmel keresek egy megfelelő üres asztalt.

Tárgy: Re: Cafeteria- David&Loli Pént. Jan. 24 2014, 23:44

Úgy döntöttem nem árt nekem sem, ha egy kicsit kimozdulok a városba. Legalább oxigént kap az agyam, bár amilyen sok az autó, inkább károsabb, mint hasznos, de levegőzni muszáj. Épp ezért indultam neki a városba busszal és miközben az autó sorokat nézem, azon gondolkozom, hogy nekem sem ártana már letennem a jogosítványt. De mikor a dugót nézem mindig örülök neki, hogy a busz külön is gyorsabban tud haladni, ráadásul nem kell idegeskednem és hallgatnom egész nap a dudálást. Hátradőlni nincs időm a székben, mert már fel is kell állnom, hogy leszálljak. A megállót természetesen nem a város közepére helyezték, hanem a szélére, így egy kicsit még sétálgatnom kell. Addig is elnézem az embereket, akik igyekeznek valamerre. A parkon is átvágok, majd az utcán figyelek fel arra, hogy egy ismerős lány cigarettázik a kávézó előtt. Osonnék mögé, mikor hirtelen belép a kávézóba, ezzel a tervemet kudarcba fullasztja. Sóhajtok egyet, majd azért kicsit sietősebb léptekre váltok, hogy még utolérjem. Az üvegen keresztül látom, hogy az ajtóból nem jutott messzire, így gonosz mosoly terül szét az arcomon, majd ahogy belépek, abban a pillanatban kapom el hátulról.
- Mit keres egy ilyen gyönyörű nő egyedül egy kávézóban? – Teszem fel a költői kérdésem, persze egyből mindenki felénk kapja a fejét, mert úgy tűnhet, mintha épp rablótámadásba kezdenék, és ő volt a legelső túsz, aki a kezeim közé került. Mosolyogva elengedem, majd elé lépek, ha még nem fordult meg, majd adok neki két puszit az arcára, ahogy a barátok szokták. Nem voltam soha sem az a puszizgatós fajta, de a legjobb barátomtól ezt elvárom, pláne, hogyha lány az illető.
- Szia, mi újság? – Azért normálisan is köszöntöm, majd én is körbefürkészem a helyet, hogy merre is van szabad asztal. Nem úgy néz ki, mintha épp most akarna felszabadulni egy, így elhúzom a számat.
- Nos, vagy megvárjuk, míg felszabadul egy asztal vagy elvitelre kérjük. Természetesen, ha szeretnél elfogyasztani velem egy kávét. – Nézek rá nagy szemekkel, mert lehet, hogy jobb dolga is van annál, minthogy velem kávézgasson. Nekem azért most jól esne egy csészével, valahogy már hiányzik az íze, mert rég nem ittam. Eddig mindig teát szürcsölgettem, de most nem arra vágyok.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 35

Úgy belemerülök a bambulásba, hogy észre sem veszem, hogy valaki bizony akár követhet is. Tulajdonképpen el vagyok foglalva azzal az apró dologgal, amit úgy szoktam hívni, hogy általános filozófikus elborulás. Ebből csupán akkor ocsúdok fel mikor egy ismerős férfihang megszólít. David az. Kitörő örömmel és hatalmas mosollyal fogadom az általános szürke hangulat ellenére. David mondhatni a legjobb barátom amióta bekerültem a suliba.Viccel indít, amire csak nevetgélek egy sort
-Hát csak egy ilyen jóképű pasit, mint Te.
Kap két hatalmas cuppanós puszit a pofikájára. Nekem szokásom mindenkit puszikkal elhalmozni, de tudom , hogy Davidnek nem épp szokása ezért örülök, hogy engem mindig megtisztel ezzel. Kicsit meg is borzolom a haját, csak mert mint tudjuk mindenki nagyon szereti ha összekócolják a frizuráját. Mégis ez a legkellemesebb elfoglaltság ezzel szivatni a másikat. Érdekes belegondolni miért is ennyire fontos az embereknek a hajuk. Sohasem értettem.
Tulajdonképpen David nagyon is feldobta a napom mosolygok és felcsillannak a szemeim, hiszen viszonylag régen láttuk egymást.
-Hát semmi, éppen halálos kávéhiányban szenvedek. És veled, mi a helyzet életkém?
Mindaközben, hogy maradéktalanul odafigyelek a válaszra pásztázom a helyeket teljes gőzzel továbbra is. Sehol semmi. Miért akar mindenki pont most kávézni?
-Még szép, hogy van kedvem veled kávézni. de kezd frusztrálni a dolog, hogy nincs egy nyomorult szabad asztal.
Húzom el a szám látványosan a dologra de ebben a pillanatban bevillan valami az agyamba ami egy huszárvágással megoldhatja a dolgot. Kilesek az ablakon és megpillantom a kávézóval szemben üresen árválkodó padot.
-Mit szólnál, ha inkább odakinnt innánk meg?
biccentek a pad felé és szinte választ meg sem várva pattanok oda a pulthoz, hogy rendeljek. Latte Macchiatto sok cukorra. nyami. Már érzem is a számban összefutó nyálat ha csak rá gondolok. Davidre pillantok, hogy mondja csak ő is.

Tárgy: Re: Cafeteria- David&Loli Szomb. Jan. 25 2014, 00:38

Mikor eldöntöttem, hogy bemegyek a városba, nem hittem volna, hogy a legjobb barátommal fogok összefutni. Tulajdonképpen nem is baj, mert már az idejét sem tudom, hogy mióta nem beszéltünk. Épp ezért próbálom meglepni, ami annyiból áll, hogy bent a kávézóban mögé osonok és elkapva egy kérdést teszek fel, természetesen hangomból hallhatja, hogy vidám vagyok. A válasza már meg sem lep, mindig így szoktunk egymással beszélgetni.
- Oh, igazán, szépségem. Akkor megtaláltál. – Döntöm oldalra a fejemet, majd megpuszilom, bár azt annyira nem bírom, mikor cuppanós puszit ad. Fintorgok is és úgy húzom el a fejemet egy kicsit.
- Bleee… Tudod, hogy utálom. – Még ki is nyújtom a nyelvemet, ahogy törölgetem az arcomat. Nem szeretem a cuppanós puszikat, azt hiszem ezt már letisztáztuk, de tőle mégis csak elviselem. Azért nem fogja ez elrontani a kedvemet, sőt nagyon is boldog vagyok, így muszáj, hogy meg is öleljem. A hajborzongatásra elhúzom a fejemet megint csak.
- A jóképű pasinak tönkreteszed a belőtt séróját. – Vigyorgok, majd egy kicsit megigazítom, bár nem töltöttem most vele órákat a fürdőszobában, mert tudom, hogy a szerelmem mit is szeret. Ha kócos vagyok, azt meg én nem nagyon bírom elviselni. Egy gyors üdvözlő kérdés, ha már régen nem találkoztunk, de azt hiszem, hogy csak a szokásosról van szó, így elnevetem magam.
- Mintha nem is te lennél! – Nevetek tovább, azt hiszem majdnem mindig kávéhiánya van mikor összefutunk. Talán csak véletlen vagy direkt időzít így, nem tudom, de most nem zavar, hiszen tudunk valamit most együtt csinálni. Szeretem tőle ezeket a beceneveket, az nem biztos, hogy mástól eltűrném.
- Hmm, velem se sok. Kicsit bejöttem levegőzni, mert nagyon sokat üldögélek a négy fal közt. – Rántom meg a vállaimat, hiszen valóban nincs velem túl sok minden. Bár abban nem vagyok biztos, hogy tudja-e konkrétan, hogy mi van a tanulmányaimmal, de most az egyszer, nem fogok ebbe belemenni. Kicsit elszeretnék szakadni az egyetemtől, hiszen mindennap bent vagyok, reggeltől estig, most egy kis pihenés vár.
- Nos igen. Általában ez a kávészünet minden melóhelyen és gyakran térnek be ide a melózó emberek. De séta közben is megihatjuk, bár jobb lett volna, ha le tudunk ülni. – Elhúzom a számat, mert jobb úgy beszélgetni egy rég nem látott baráttal, ha ül az ember, de alkalmazkodni kell. Figyelem őt, és követem a tekintetét. A kérdésére egy mosoly kerül az arcomra, azt hiszem, hogy mindketten ugyanarra gondolunk.
- Remek ötlet, mint mindig! Tudtam, hogy benned sosem kell csalódnom. – Karolom át a vállát, majd ha engedi, akkor így kísérem oda a pulthoz, és csak ott engedem magam mellé a karomat. Megvárom míg rendel, majd én is kérek egy egyszerű krém cappuccinot. Másra már nem is vágyok, így csak felé fordulok.
- Mit gondol kedves hölgyem, meghívhatom? – Sosem volt az ínyemre ez a fajta Shakespeare-i dráma, de most ez kikívánkozik belőlem. Igaz bármi legyen a válasza, úgyis ismer már annyira, hogy nem engedem, hogy lány fizessen a társaságomban, így előkapom a pénztárcámat és fizetek, miután megkaptuk a kávénkat. Elindulok kifele, majd egészen a padig, amit kinézett.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 35

A kávézó meglepően stílusos belső felépítésére ügyet sem vetve csacsogok a már megint meglehetősen humoránál lévő iskolatársammal és legjobb barátommal, akit már első találkozásunk óta folyamatosan próbálom szívatni és viccelődni vele.Sajnos mostanság nem volt időnk túl sokat találkozni vagy beszélni egyáltalán, mert mindkettőnket meglehetősen lefoglaltak a félévi vizsgák és egyéb kötelességek legalábbis engem biztosan. Egész kellemes kis szerelmi monológot lenyomunk, ami nálunk tök megszokott. Még, hogy nincsen fiú-lány barátság. Aki ezt mondta az is hülye volt az biztos.
Cuppantok két nagy puszit rá de természetesen azt a reakciót kapom amire számítottam, mármint, hogy utálja. Természetesen tudom ezért inkább csak cinkosan rákacsintok egyet, hogy hiába küzd ez ellen. Persze nyilván nem mindig kap így puszit de attól még most nagyon is jól esik így bohóckodni vele.
Szinte a nyakába ugrok mikor megölel.Boldog vagyok és most kissé olyan, mintha egy szivárvány pompázna felettem, Micsoda geil baba mesekönyvbe illő kép. De se baj.
-Ugyan már , lehet azt tönkretenni?
Bókolok neki burkoltan ugyan de elég nyilvánvalóan. Nem szokásom fiúknak bókolni de David inkább olyan , mintha a testvérem lenne mintsem egy átlag srác.
Kijelentem , hogy koffeinhiányban kívánok elpusztulni a közel jövőben amin ő jót mulat ám én mégis komolyan mondtam ezért olyan képet vágok, ami szinte leirhatatlan de benne van, hogy nem viccnek szántam ám mégis jót derültem azon amit reagált rá.
Ezután egy viszonylag általános érdeklődés, hogy mi van a másikkal.
-Á ismerős.. habár én mostanság inkább annak örülnék ha nem rohannék állandóan mindig mindenhova. Fotózásról találkozóra, találkozóról tanulni , majd újabb leadandó fotósorozat. Imádom az életformát de nem egyszerű.
Nincs kedvem túl sokat a sulira gondolni van épp elég elfoglaltságom anélkül is.
Megállapítjuk, hogy szívás, hogy a kávészünet egybeesik a kávémániám kielégítésének idejével és egy gyors döntéssel megoldom végül a helyzetet.
[colr=royalblue] -Ne félj amíg engem látsz![/color]
Mondom és villantok egy ezer wattos vigyort. David tudja, hogy nem szeretem, ha helyettem fizet, de ismerem annyira, hogy tudjam úgysem hagyná, hogy fizessek.
-Van esélyem vitatkozni ezzel?
Kérdezem hiszen ez esetben már biztos, hogy nem én döntök. Na most bűntudatom lesz, hogy ingyen élek.
Kikapjuk a kávéinkat én pedig belekortyolok a forró csodába miközben figyelem Davidet aki nagy valószínüséggel éppen fizeti a cehet. Majd már kifelé a boltból túl az első pár kortyon fülig érő mosollyal kezdem el a mondókámat.
-Szívem repes, kezem remeg, kávézással nem viccelek.

Tárgy: Re: Cafeteria- David&Loli Szomb. Jan. 25 2014, 08:28

Tudom, hogy soha sem fogom kikerülni ezt a fajta puszit, hogyha Lolitának ilyen kedve van, úgyis ezt fogom kapni. De az a helyzet, hogy bármennyire is utálom, tőle mégis eltűröm. A barátságunkba ez elfér. A cinkos kacsintása nem tetszik, így összehunyorítom a szemeimet, ezzel is azt tükrözve, hogy gonoszan nézek rá és az biztos, hogy ezt még vissza fogja kapni, ha nem is a mai nap folyamán, de egyszer biztos. Hamar elszállnak ezek a gondolatok, mert jól érzem magam vele, így egy mosoly is kikerül az arcomra. Nem is bírom tovább megölelem, hiszen mégis csak a legjobb barátom és ezt megtehetem vele, akár egy ilyen nyilvános helyen is. Örülök neki, hogy szinte a nyakamba ugrik öleléskor, így még szorosabban magamhoz húzom, mint aki soha sem akarja elveszíteni a másikat, ami lényegében így is van.
- Miért, nem? Tudod mennyit szórakozok reggelente a fürdőszobában, hogy sármosan nézek ki? – Kis drámai színjátékot is bevetek, hogy egy kicsit megsajnáljon, de annyira nem vagyok jó színész, hogy tartani is tudjam magam, így el is nevetem magam.
A kávézáshoz is kitérünk és hiába néz így, hatalmasakat pislogok rá, amitől tudom, hogy úgysem tud rám haragudni. Legalábbis remélem, hogy most is beválik ez a nézésem, hiszen csak vicceltem. De lényegre térve már ott tartunk, hogy mesélünk a napjainkról, ami nem túl sok.
- Húú, ne is mond! Én most előre hozattam a diplomát, így dupla annyi tanulnivalóm van. – Legyintek egyet, és azért most már az arcomra is hagyom kiülni a fáradtságot, ami a sok tanulás miatt van. Kicsit le vagyok terhelve, ezért is volt muszáj egy kis séta. Amit még neki sem mondtam azaz, hogy Elainenel járok. Hiába a legjobb barátom és megbízok benne 100%-osan, de itt nem az én szavam dönt. Ezért is kezdek kicsit félni már most, hogyha kiderül, akkor mi csoda botrány lesz belőle. Ezen átsiklok, ahogy helyet keresek és újból vidám leszek, így eltűnik az arcomról az előbb kiülő leterheltség. Rápillantva mosolygok egyet, ahogy gyorsan megoldja a problémánkat, mint általában szokta. Így már a pulthoz is tudunk igyekezni, ahol azért udvariasságból megkérdezem, hogy nem baj-e, ha én fizetek, bár tudom, hogy nem szereti, de nálam ez berögződött hülyeség lehet, amiből nem engedek.
- Nem igazán. – Vigyorogva rázom meg a fejemet és megvárom, hogy kérjen, aztán én is és mindezek után fizetek is. Hamar lerendezzük, így elég sok időnk marad még egymásra, feltéve, ha nem kell neki sehova se sietnie.
- Remélem azért repes, mert halálosan szerelmes vagy belém. – Vigyorgok, bár tudom, hogy a kávéra értette. Beleiszok én is a kávémba, majd ha elértünk a padig, akkor leülök rá.
- Meddig érsz rá? – Pillantok felé, hogy ezt az apró, bár annál fontosabb dolgot letisztázzam vele. Még gondolkozok azon, hogy merrefelé mászkáljunk, hogyha megittuk a kávénkat és meguntuk az üldögélést.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 35

David lassan kezdheti úgy érezni, hogy az életcélommá vált a bosszantása. Na igen nem lehet a legegyszerűbb elviselni engem , mint legjobb barátot, főleg, hogy állandóan megpróbálom kicsinálni az idegeit.De büszke vagyok rá, hogy ilyen jól tűri a kis játékaimat, amik persze kizárólag szeretetből vannak, hiszen ki nem ment már a tesói agyára? Ugye-ugye. Még mázli, hogy nekem sohasem volt testvérem, mert biztos öngyilkosságba kergettem volna őket a kettős természetemmel és a puszta ténnyel, hogy létezem. Na de térjünk csak vissza a jelenbe, megint elkalandoztam. mint általában. Cuppanós puszik és hajkócolások közepette David mégis imád. Szerencsére, hiszen ha ő nem lenne , hogy meghallgassa a rinyálásom valószínűleg már az egyik zárt osztályon lennék, nem pedig egyetemen. De mindazok amivel játékból feszítem nála a húrt mit sem számítanak amellett, hányszor húztuk ki egymást a szarból vagy szimpla lelki válságokból, hiszen ha az ember fiatal, a legkisebb apróság is össze tudja törni lelkileg, még ha külsőre nem is látszik és az embernek szüksége van valakire aki ilyenkor felrángatja a padlóról és azt mondja neki, hogy "Ez nem normális, szedd össze magad" és segít neki ebben. És természetesen én vagyok többet padlón, ki más? Úgy tudom irigyelni az embereket, akikről csak úgy lepereg minden, akárcsak egy kőszikla esőben. Mégis , mint tudjuk a víz a kősziklába is beszivárog és egy fagynál ízzé-porrá is zúzhatja.Na de a biológia és földrajz óráról ennyit.
David gonosz pillantása régen nem rémít meg engem. Miért is ijesztene meg hiszen egy hajkócolásért csak nem fogja lemészárolni a fél családom. El is mosolyodom a gondolaton ahogy elképzelem Davidet vérengző gyilkosként olyan abszurd az ötlet.
Nyakába ugrok és erősen szorítom miközben száz wattos vigyor ég a képemen. Nme akarom elveszteni ezt a srácot. Egy pszichológia példával élve a mi kapcsolatunk valahogy úgy alakulhatott ki, hogy ahhoz, hogy az ember megnyíljon valakinek , hogy érzelmileg lemeztelenedjen előtte . És itt most szigorúan érzelmi tekintetben beszélgetünk ahhoz szükséges , hogy a másik a saját ruhájából építse újjá a másikat , mindeközben önmagát is lemeztelenítve. Mindig is csodáltam, hogy mi emberek, mennyire ragaszkodóak tudunk lenni.Hát nem csodás?
-Ugyan kérlek, gondold el mennyi idő reggelente felrajzolni ezeket!
Mutatok a tetkóimon végig természetesen röhögve, hiszen szegény Davidem se bírta ki nevetés nélkül a monológját.
-Engem ugyan nem hatsz meg ilyesmivel.
Mondom miközben alig kapok levegőt a nevetéstől, de valami olyan szinten , hogy VV Alexa megirigyelte volna fénykorában vagy akár Seherezádé. Kész. Röhögőgöcs. Nincs menekvés. Ezek után főként az mulatságos, ahogy lereagálja a nézésemet ami halálosan komollyá változtatta az arckifejezésem a kávéval kapcsolatban.Jót szakadok rajta.
Ez csak addigra múlik el , mire már kérjük a kávékat és ő akar fizetni. Természetesen hogyan tudnék én bármi rosszat gondolni egy ilyen kis lovagias srácról. Esküszöm néha azt hiszem tényleg ő az egyetlen akiben még él egy kicsit is egy gentleman. Hiába a nagy emancipáció meg függetlenség a férfiaktól mégis azért megható egy nőnek ha úgy is kezelik, még ha egy ilyen aprósággal is. Megtudom, hogy előre hozta a diplomát és ezért ilyen kimerült. Egy pillanatra megcsillanni látom a fáradtságot rajta . Át tudom érezni . Ugyan nekem eszembe sem jutna előrehozni, hiszen olyan bukta lenne a vége, hogy abba bele sem gondolok. Próbálom halogatni a diploma gondolatát. Félek tőle. Nagyon-nagyon. Az én arcomon ez villanhat keresztül, majd megállapodik egy kedves mosolyban amit Davidnek címzek.
A vásárlás végeztével kimegyünk a kávézó előtt árválkodó padhoz, akit már kezdek megkedvelni. Olyan nyugalmas megfigyelőhelynek tűnik a nyüzsgő városban. Egy falatnyi béke.
Időközben fogyasztom a kis kávém és még egy kis versikét is költök hozzá. Hát való igaz, hogy máskor jobbakat szoktam írni ,d e most ez is megteszi, ez legalább nem olyan szomorú és nyomasztó , mint az átlag, hiszen engem főképp az ihlet meg ha ideges vagyok, szomorú, vagy csak csalódott. Érdekes vonása ez a művészetnek, de erről regényeket képes lennék írni így inkább még a gondolataim is elterelem róla.
- How to love...
Kezdem el énekelni Lil Wayne számát de csak hamar rájövök, hogy nem nagyon kéne énekelni, főleg így nyilvánosan. sosem szerettem az énekhangom így inkább normálisan válaszolok David viccesnek szánt kis mondatára.
-Hát természetes. De nálad szerelmesebb nem lehetek. A helyedben én is belém lennék esve.
Ezt már nem bírom röhögés nélkül és gyorsan hozzáteszem.
- Ja nem mégsem.
Előjön az énem amire nem vagyok túl büszke. Sohasem volt sok önbizalmam, mindig is mások véleménye határozta meg az életemet. Ez a mai napig sincs másképp. Sohasem hittem el, hogy szép vagyok.
-Tényleg ha már itt tartunk nagyfiú akkor a tanulástól már arra sincs időd, hogy csajozz?
Kérdezem vigyorogva miközben kortyolgatom a kávém de már jobb kezemmel keresem a zsebembe rejtett cigarettát és gyújtót. Ezaz, végre megtaláltam. cigi szájba gyújtó kézben, közben gyorsan lepasszolom Davidnek a kávém, hogy fogja meg aztán amint érzem a tüdőkárosítóan mámorító füst ízét a számban már vissza is kérem a kávét és elsüllyesztem a zsebembe a gyújtót aztán mélyet szippantok a "bűzrúdból". Arany Marlboro. Már a gondolatra is felcsillan a szemem.

Tárgy: Re: Cafeteria- David&Loli Szer. Jan. 29 2014, 22:48

Nagyon jól esik az ölelése, és odáig vagyok érte, mint barát. Szeretem őt és bízok abban, hogy semmi sem vet véget a barátságunknak, mert nagyon is hiányozna. A hajamat nem nagyon szeretem, ha kócolgatják, egyedül Elainenek engedem meg, de ő egy másik kategória. A megjegyzésére, csak szóban tudom a nevetést mondani.
- Hahaha. - Forgatom meg a szemeimet, majd azért csak elmosolyodok, ahogy nevet. Szeretem, ha nevet, mert akkor tudom, hogy igazán nincs semmi baja és ez csak jó. Persze, szívesen meghallgatom, hogyha problémája van, de jobban szeretem ezt az állapotot. Még mindig félek és tanácstalan vagyok, de ezzel kapcsolatban elfedem magam.
- Pedig régen még sikerült. - Elszomorodok, mert azért az elején még bevált, de látom már túlságosan is edzett. Közben kikérjük a kávénkat, majd fizetek, mert ebből nem engedek. Utálom, ha egy nő fizet a társaságomban. Felesben is csak akkor engedek, ha már kettesben vagyunk, de az nagyon ritka eset. Viszont a legjobb barátomat muszáj meghívnom, és nála nem is hagyom ezt a fizetési formát. Ezt Lolita is tudja rólam. A tanulás említésére, kicsit kiül a fáradtság az arcomra. A napját sem tudom, hogy mikor aludtam 8 órát vagy annál többet. Viszont valami furát látok az ő arcán is, mintha félne a diplomától. Pedig ugyanolyan vizsga, mint minden más, csak kicsit nagyobb a tét. Nem kell tőle vizsgázni, ha jól tanult év közben, akkor csak át kell ismételni az anyagot, és nem lesz félnivalója. Jobb most nem a tanulásról beszélni, így mikor már kezünkben van a kávé, akkor ki is mehetünk. Jó most a friss levegőn üldögélni, miközben a legjobb barátom itt van mellettem. Még mindig nyomasztja a titkom a lelkemet.
- Na, akkor jól választottam. - Nevetek én is, majd finoman vállba boxolom, ahogy megint előjön az önbizalom hiánya. Nem értem, hogy miért, mert nincs vele semmi gond, de a női logikát soha sem fogom megérteni.
- Legyen önbizalmad! - Szólítom fel, majd belekortyolok a poharamba. A kérdése meglep, nem tudom, hogyan is mondjam el neki a titkom.
- Szeretnél féltékeny lenni? - Titokzatosan pillantok rá, majd megfogom a poharát. Sóhajtok egyet, hogy megint cigizik, de ebbe úgysem szólhatok bele, a szagát nem bírom és egyébként sem értem, hogy mi a jó benne, tök hülyeségnek tartom.
- Már majdnem mindenki megvolt a suliban, már unalmas. Meg az is, ahogy egy-egy lány beleéli magát és azt hiszi több is lesz belőle. Ugyan már... - Legyintek egyet a végén, mert mégsem mondhatom el, hogy egy tanárral vagyok együtt. Pedig úgy elmondanám neki, de megígértem Elainenek.
- Na és te? Van már hódolód? Persze rajtam kívül. - Mosolygok és amíg várok a válaszára, addig iszok. Hamarosan el fog fogyni, túl gyorsan iszom, de nem tehetek róla, mindig is ilyen voltam. Nem tudok szöszmötölni még a kortyolgatás sem megy.

karakterinformáció

» The first time.. Mackenzie&Loli
» Zin és David - HÖK
» Ain't it fun? || David&Demi
» Here come us - David & Alicia
» I need a hero - David&Amy

Cafeteria- David&Loli

Cafeteria- David&Loli

Similar topics

Similar topics