Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Hétf. Okt. 28 2013, 21:31

Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé



Én csak annyit mondok, éljen a pihenő nap! Szerda az egyetlen "üres" napom a héten - leszámítva a hétvégéket - és most úgy döntöttem hogy nem érdekel a házi feladat. Ma egyszerűen képtelen lettem volna a szobámban kuksolni és házi dolgozatot kreálni vagy éppen a kamerámmal kattintgatni egy fülledt stúdióban. Hosszú ideje most először engedem meg magamnak azt a luxust hogy egy egész napot ellazuljak, és őszintén szólva egy csepp megbánás sincs bennem. Annyit robotoltam az utóbbi napokban és cipeltem magammal tonnás nehezéket hogy betelt a pohár. Akinek nem tetszik a lustulás, pereljen be! Csinálja utánam az elmúlt heteket, meglátjuk milyen lesz a mentalitása.
A kedvenc kis kávézómban ücsörögtem, ami most zsúfolásig tele volt. Hálát adtam az égnek, hogy én bőven a "csúcs" előtt bemásztam ide és lefoglaltam a kedvenc kis boxomat a nagy ablak mellett. Előttem egy hatalmas bögre caphuccino gőzölgött és egy ínycsiklandó csokid muffin terpeszkedett a fehér tányéron. Ez ma a bűnözés napja, bár sose értettem miért mondják a csokit egyesek bűnnek?! A világ legjobb dolga a világon. Numero egyes Heily szabály: csokoládéból sose elég, és főleg soha sem bűn sokat enni! Ellazulva süppedtem bele a puha fotelba és egyszerűen jól éreztem magam a bőrömben. Ma egy csinos mentaszín blúzt választottam fekete szűkített nadrággal és kivélteles alkalom révén egy helyes kis magassarkúval. Ez volt az egyetlen tűsarkú amiben biztonsággal tudtam járni. Ma sem foglalkoztam sokat a sminkeléssel, csak a szempilláimat festettem ki és az ajkaimra kentem némi színezett szájfényt. Amúgy sem vagyok a sok smink híve, de mostanában szinte teljesen mellőzöm az erősebb tónusokat. Talán kezdek komolyodni?
Miközben teljesen kizártam a nyüzsgő kávézót felszabadultan hódoltam egyik kedvenc időtöltésemnek és rajzoltam. Persze, szigorúan csak magamnak, még véletlenül sem voltam hajlandó megmutatni senkinek az elkészült műveket. Nem hiányzik nekem a rivalda fény semmilyen szinten sem. Jobban szeretek a háttérben megbújni, az árnyékban kattintgatni a kamerát és álmodozni arról hogy egyszer olyat alkothatok amit még soha senki, anélkül hogy ezer kamera figyelné árgus szemekkel hogyan blokkolok le a sok figyelemtől...



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?


A hozzászólást Heily Austen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Okt. 29 2013, 10:06-kor.
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Hétf. Okt. 28 2013, 22:05


Az időzítése, mint mindig, most is páratlan. Szüksége van egy jó erős feketére. Mielőtt félre értenénk, nem egy izmos, fekete hajú lányra gondol. Azokat egy darabig szeretné elkerülni, csak a baj van velük. Most inkább, egy jó erős feketekávét szeretne magának tudni, hiszen az, hogy álmosnak érzi magát, enyhe kifejezésnek számít a szókincstárában. Nem sokat aludt az éjszaka folyamán, és nem azért, mert mintadiákok példáját követve tanuljon.
Pedig, eléggé le van maradva az itthoni eseményeket tekintve. Ez nem csak az oktatást öleli körbe, hanem a társaság változását, és a kapcsolatok kuszaságát. Régebben ez meg sem kottyant neki, nem okozott szinte migrént számára a sok információ. Most viszont…?
Csak fejét fogná, és úgy sétálna végig az utcán. Azonban Ő úriember, így keze zsebében pihen, ő pedig kitartóan vizslatja a kirakatok tartalmát, míg el nem éri a kiszemelt területet.
A kávézót.
Rég nem vágyott ennyire egy kávéra. Az új helyzet, amibe igazából csak visszacsöppent, kicsit szokatlan számára. És ez sok mindenkit meglephet. Daniel-nek valami szokatlan legyen?
Végül is, ő is embernek számít, még ha a viselkedését tekintve csak a sátán fiaként emlegetik.
Talán a hőn áhított ital kicsit összerázza feje tartalmát.
Belép az épületbe. Mint mondtam, az időzítés ismételten tökéletes. A lehető legnagyobb tömeg fogadja. Még szerencse, hogy nincs klausztrofóbiája és, hogy a türelme ma mellé pártolt. Előfordulhatott volna azt is, hogy sarkon fordul, és inkább keres egy olyan helyet, ahol nem tömegnyomor fogadja.
Ezt az ötletét el is vetette, mikor megérezte a kávé finom illatát, ami egész a lelkéig hatolt. Igen romantikus kapcsolat alakult ki kettőjük között, így mindenképp amellett döntött, hogy végig állja a sort, és kér abból a csodából, ami miatt jött.
A kiszolgálás kifogástalan volt. Amilyen drasztikusnak állította be a helyzetet, annál gyorsabban került sorra, és tudhatta magáénak az élesztő koffeint.
Már csak egy helyet kell találnia, ahol kényelmesen elfogyaszthatja zsákmányát.
Körbe pillant a helyiségben és meg kell állapítania, hogy nem sok lehetősége maradt.
Egy fekete és egy szőke.
Mármint egy fekete és egy szőke hajú lány. Kicsit fancsali képpel kémlelte végig a felhozatalt, és mivel egyszer azt a gondolatmenetet végig futtatta, hogy feketével biza nem kezd, így végül a szőke hajú lány mellett kötött ki.
Híres arról, hogy először cselekszik, aztán kérdez. Jelen esetben sem történik ez másként.
- Remélem nem gond, ha ezt a széket én most kibérlem. – Mondja az után, miután már kényelmesen elhelyezkedett az ülőalkalmatosságban. Kicsit oldalasan, egyik lábát átvette a másikon.
- Tudod, kicsit szűkösen vagyunk. Elég nagy a tömeg. – Magyarázza meg cselekedetét, mielőtt belekortyolna az italába.
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Kedd. Okt. 29 2013, 11:43

Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé



Elmélyülten rajzolgattam a kicsit kopott és viseletes vázlatfüzetemben. Rengeteg plusz lap tolongott már benne és töménytelen befejezett és félkész munka. Ha időm engedte mindig rajzoltam vagy zenét szereztem, nagyon szerettem ezekkel foglalkozni de a viszolygásom a rivaldafénytől sosem engedte igazán megcsillogtatni a tehetségemet. De ezt már nagyon sokszor elmagyaráztam, nem is látom értelmét tovább ragozni a dolgot. Egyszerűen féltem a nyilvánosságtól és a szégyenlős természetem nem bírta volna sokáig idegekkel. Lehet hozzászoktam volna, de nem hiányzott nekem a kezdeti időszak gyötrelme.
Alig hallgatóan dúdolgattam rajzolás közben és nem tudtam megállni hogy a lap szélére ne kottázzak le egy-két jobb dallamot. Sose lehet tudni mit fogok felhasználni az új dalomhoz. Szóval nyugiban telt a napom, minden békés volt. Éreztem hogy egyre jobban feltöltődök energiával és kisimulnak arcomon a fáradtság jelei és a fekete karikák sem olyan vészesek már a szikrázó kék szemeim alatt.
Nyugalmamat egy srác hirtelen felbukkanása vetett véget. Kérdés nélkül huppant le a velem szemben ülő székre. Elkerekedett szemekkel, kipirulva nézem hogyan helyezi magát kényelembe, majd felém fordul.
- Remélem nem gond, ha ezt a széket én most kibérlem. - mondja, én pedig zavartan csapom be a vázlatfüzetemet. Nem akarom hogy meglássa miket rajzolok, ő idegen és még a barátaimnak sem engedem hogy belenézzenek.
- Öhm... Ha már ilyen kényelmesen elhelyezkedtél - mondom enyhén felhúzva a szemöldökeimet. Kényelmetlenül fészkelődöm egy kicsit, miközben magamban cseppnyit bosszankodva rakom félre a vázlat füzetet és mondok búcsút a békés relaxációnak. Persze, nincs vele bajom, hogy leült hiszen a zsúfolásig telt helyen, már csak nálam volt szabad ülés. De azért nem ártott volna előbb megkérdeznie és csak azután leülnie. Hiszen ezt így illik, bár ahogy elnézem nem kenyere ez a fogalom. Valószínűleg az a fajta szépfiú aki azt képzeli magáról hogy bármit megtehet.
- Tudod, kicsit szűkösen vagyunk. Elég nagy a tömeg.
- Aha... Láttam - mondom zavartan a hajammal babrálva, majd lekapom róla a tekintetem és inkább az ablakon bámulok ki. Túl hirtelen jött ez a helyzet, nem tudok vele igazán mit kezdeni. Rák vörös vagyok zavaromban és ezt megkoronázva teljesen előjött a mindent felül író félénkségem. Az ajkamat rágcsálva kevergetem a cappuchinomat.



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Szer. Okt. 30 2013, 22:47

Csendben állom végig azt a kilométer hosszúságú sort, ami jelenleg előttem stagnál. Csigalassúsággal haladok célom felé, pedig már igazán vágyok a koffein, frissítő érzésére.
Álmos vagyok. És ezt láthatóvá is teszem. Cseppet sem zavartatom magam, kezemet szám elé kapva adom a közönség tudtára, hogy mennék, mennék, a kiszolgáló pult felé.
Ezt többször eljátszom, még végül csak sikerül elérnem az áhított berendezést.
Ott bizony kiderül, hogy a kiszolgálás kicsit lassú, és nem csak a tömeg tehet arról, hogy ilyen sokan vannak. Pedig nyugodt szívvel feltételeztem azt, hogy ők tehetnek arról, hogy nekem várakoznom kell. És amit a legjobban utálok, az nem más, mint a várakozás.
Lelkem megcsömörlötten kéri ki a kávét. A kis maca habogva, remegő kézzel adja át a kávét, pedig még megjegyzést sem tettem a munkájára. Egy mosolyt varázsolok arcomra, ami azonnal fintorrá alakul át, ahogy megfordultam.
Ezt már ő nem láthatja, én pedig nem is foglalkozok innentől vele. Következő tejesítésre váró feladat: üres szék megkaparintása, a kényelmes délutáni kávé elfogyasztásához.
Esélyt sem látok arra, hogy ezt egyedül vigyem véghez, így kénytelen leszek valaki mellett helyet foglalni.
Nem tart sokáig ki is szúrok magamnak egy asztalt, amit egy szőke leányzó díszít. Odasétálok hozzá, majd mindenfajta udvariasság nélkül foglalok helyet.
Erre ő zavartan becsapja a füzetet, amibe firkálgatott. Felvonom a szemöldökömet én is, és kicsit közelebb húzom magamhoz az italomat. Az előbb keltett széllökés még a végén magával sodorná azt.
Csak elmosolyodok a mondatán, és biccentek. Vettem a lapot, menthetetlenül pofátlanul viselkedtem, és egy tipikus pasi vagyok. Én csak mosolygok tovább, és inkább beleiszok a poharam tartalmába. Kicsit még meleg, a szájpadlásomon érzem, hogy nem kellene ennyire mohónak lennem, mert már szinte éget. Így mikor meghallom, amit mond, köhögni kezdek.
Leteszem a poharamat, majd kicsit kidőlök oldalra, úgy kezdem el tanulmányozni a velem szemben ülő lányt.
- Láttad? Hátul is van szemed? – Csodálkozva meredek rá. Sok időt voltam távol a várostól, de ennyit… azért nem. Úgy tűnik, fejlődik az orvostudomány, hogyha már a tarkóra is szemet operáltatnak.
- Igen jól el tudod rejteni. Melyik klinikán csinálják? – Érdeklődök felőle, nekem se ártana valami extra képesség még pluszba, amivel levarázsolhatom azokat a csinos kis fehérneműket a lányokról.
- Lehet, hogy képzelődtem, de az előbb még teljesen bele voltál merülve a rajzolásba… de, mint mondtam lehet csak képzelődtem… - Így, nem tudom feldolgozni azt az információt, hogy ő látta azt a tömeget, amiből kizárta magát.
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Csüt. Okt. 31 2013, 21:18

Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé



Azt szokták mondani, hogy az emberi pofátlanságnak nincs határa. Ezen csak naivan mosolyogva ingatom a fejem, azt hogy ugyan, milyen gonosz dolog ilyet feltételezni embertársainkról. Most be kell látnom hogy ebben a mondásban igen is van valami. Kezdjük ott, hogy ez a -megjegyzem nagyon is helyes, gyönyörű kékszemű - idegen mindenféle kérdés és teketória nélkül letelepszik elém, és csak azután veszi nagynehezen a fáradtásgot hogy kérdezzen. Mindezt persze, önelégült sáromos mosollyal az arcán és csibészesen csillogó szemekkel. A zsigereimben éreztem, hogy ez a pasi a tiltott gyümölcs. Guszta, szívdöglesztő és veszélyes. Ha megérzésem nem csal úgy váltogatja a nőket az ágyában mint más a fehérneműt... Mindennapra egy mese... vagy kettő. És ez az a felfedezés, ami miatt pontosan vonzó mint amennyire taszító. Ne higgye senki, nincs bajom a nőfalókkal, csak annyi csalódásban volt már részem és annyian kihasználtak már, hogy az ilyenhez sajnos nagyon jó érzékem van. Pont ezért irulok-pirulok a gyanakvó és tartozkodó pillantások közepette. Elég kényelmetlen ez a helyzet, szívesen rajzolgatnék tovább viszonylag csendes magányomban, de ehelyett kényelmetlenül fészkelődve babrálom a bögrét, vagy a hajamat és mindenféle képpen próbálom kerülni a srác pillantását.
Köhögésére hatalmas szemeket meresztve kapom oda a fejem, aggodalom ébred a szívemben hogy talán szerencsétlen félrenyelt, de a következő megszólalásával messze üldözi ezt a félelmet. Meghökkenve és sértetten préselem össze a számat, miközben zavaromban azt sem tudom merre nézzek és egyre csak azon kattog az agyam hogyan tudnám elrejteni előle az egyre jobban vöröslő arcomat. Hogy a francba nézhet ki valaki ilyen piszok jó és lehet egyszerre ilyen?! Miért, mond Istenem, miért az ilyen adoniszi pasik a legbunkóbbak a világon?!
- Igen jól el tudod rejteni. Melyik klinikán csinálják? Lehet, hogy képzelődtem, de az előbb még teljesen bele voltál merülve a rajzolásba… de, mint mondtam lehet csak képzelődtem…
- Irtó viccesnek tartod magad ugye?! Befejezted a gúnyolódást, vagy még toldasz hozzá pár megjegyzést? - csattantam fel végül, hiszen bármennyire kis csendes és naiv vagyok az én türelmemnek is van határa és az ilyen önelégült palikra amúgy is elvből pikkelek Robert óta. Szemeim dühösen villognak, ajkamat sértődötten biggyesztem le.
- Képzeld el néha én is felnéztem a lapról és nem vagyok süket, hallom a nyüzsgést - magyaráztam karba fonva a kezemet a mellemen miközben a világ egy jóval melegebb és eldugodtabb pontjára kivántam a hapsit. Egyszerűen elszakadt a cérnám. Idejön és megzavar a pihenésemben, aztán még gúnyolódik.
- Egyébként, meg nem tudom mit képzelsz magadról - fordultam hozzá neggédes mosollyal - De az egy dolog hogy kérdés nélkül leülsz, rendben zsúfolt a kávézó, de hogy aztán ilyen pofátlanul gúnyolódj is... Lehet ez valakinek bejön, de nekem nem...
Azzal mint aki jól végezte dolgát tüntetőleg lekaptam róla a tekintetem, arcomon látszott a feldúltság. Barátaim szerint ilyenkor is olyan bájos arcom volt, mint egy ötéves gyereknek akinek elvették a nyalókáját, persze ezt nem igazán szerettem hallani amikor zabos voltam. Lehet picike vagyok és szőke, de igenis kijár nekem hogy komolyan vegyenek, bármennyire kis törékeny porcelánbabáknak gondolnak. Sértődötten nyúltam a kávém után, majd belekortyoltam, aztán köhécselve bántam meg ezt a tettemet. Rám nagyon is jellemző módon égettem meg a számat a kávéval, olyan művészien hogy még félre is nyeltem azt a nyomorult kortyot. Remélem az égiek jól szórakoznak...



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Pént. Nov. 01 2013, 19:37

Ma úgy tűnik bal lábbal keltem fel, mert a jó modoromat valahol az éjjeli szekrényem utolsó fiókjában hagyhattam. Ha ezt most valaki hallaná, rajtam kívül, valószínűleg a képembe röhögne. A valaki alatt gondolok itt Zinre. Ő biztos. Hiszen, én és a jó modor… Pedig nekem is van ám olyanom, csak ritkán használom. Úgy érzem most elő kéne vennem, mert kezd elszaladni velem a ló. Igazából semmi rosszat nem szerettem volna, csak egy kicsit változtatni a lány hófehér arcbőrén. Ahogy elhangzik az első gúnyos megjegyzésem, egy piros pontot fel is jegyezhetek magamnak. A hölgyike pirul. No, persze nem a szerelemtől, hanem a dühtől?
Hoppá.
Zavartan, pislogva tanulmányozom a képződményt, ami épp kialakulóban van.
- Jól vagy? – Teszem fel még gyorsan a kérdésemet, mielőtt nekem támadna. Talán ezzel csak a dühét fogom feltüzelni. Egyre jobban kezd hasonlítani Jigglypuff-ra. Ezt jobb, ha meg sem említem neki, mert lehet, hogy az itala az ölemben fog kikötni. Azt pedig, nem szeretném.
Elérkezik az a pillanat is, ahogy elkezdi szépen „leüvölteni” a fejemet. Hiszen, én semmi rosszat nem mondtam!
- Azt hiszem félreértettük egymást… - Próbálok szabadkozni, hiszen ez a lány irtó cuki. Igen, cuki. Igen, ezt a szót használtam. És igen, kifejezetten tetszik a reakciója, így elégedetten dőlök hátra a székemben, és figyelem, ahogy minden mérgét a nyakamba zúdítja. Eléggé feszült lehet a drágaságom, ha egy ilyen beszólástól, ami csak egy kis csíny volt, a pulzusa az egeket verdesi. Összefonom karjaimat, és csak hallgatok.
Nem szabadkozok tovább. A vihar ellen sem lehet semmit tenni, ez ellen sem tudnék. Hagyni kell lecsillapodni. Bólogatok néha, hogy lássa, figyelek rá. Nem vesztettem el a fonalat, mindegy egyes szavát tökéletesen értem arról, hogy én milyen pofátlan vagyok. Reggel még úgy emlékeztem megvolt, mikor a tükörbe néztem. Útközben lehet lelopták róla. Meg sem lepődnék ezen, hiszen olyan jól nézek ki.
Egyszer csak azt érzékelem, hogy azok a gyönyörű szemek tüntetőleg tovább vándorolnak, és csend lesz. Körbe pillantok a kávézóba, hogy valakinek feltűnt e az eset, de azt kell érzékelnem, hogy ez a lány nagyon profin csinál mindent. Hiszen, egy bambuló tekintettel sem találom szembe magam.
- Tudod, ilyenkor olyan vagy, mint egy ötéves kisgyerek, akitől épp elvették az édességet. – Rákönyökölök az asztalra, kezemmel megtámasztom az államat, és kitartóan próbálom magamra csábítani íriszeit. Ebben profi vagyok, és nagyon jól tudom, mivel lehet ilyenkor a gyengébbik nemet kizökkenteni a valóságból.
- Nem mindenkinek áll ez jól, de téged igen gyönyörűvé varázsolt a dühöd. – Mindentudóan mosolygok rá. Vigyorom még szélesebb lesz, mikor hirtelen belekortyol az italába, megégeti a nyelvét és még félre is nyeli a forró italt.
- Hozzak vizet? - Tudok én udvarias is lenni... ha van miért.
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Kedd. Nov. 26 2013, 14:20

Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé



- Jól vagy? - kérdezi, én pedig majd felrobbanok. Ezt a kérdést most mire véljem?
- Persze, pazarul - vetem oda foghegyről, miközben tüntetőleg nem voltam hajlandó ránézni. Nem teljesen értem miért húztam fel magam ennyire, hiszen más esetben nem biztos hogy ennyire a szívemre vettem volna. Mégis sértett ez a pofátlanság. Sosem voltam oda az ilyen beképzelt egoista pasikért mert csak a baj van velük. És általában az ilyenekbe szoktam belezúgni, amiből arányosan következik hogy sorra össze is törik a szívemet. Na most már értem, automatikus védekező mechanizmus.
- Azt hiszem félreértettük egymást… - mondja, majd elégedetten dől hátra a székem ami még jobban arra ösztönöz hogy leordítsam a fejét. De mindezt persze diszkréten, kell a francbak hogy az egész kávézó minket figyeljen.
- Én nem hinném - fortyantam fel megint és folytattam tovább a szóáradatot. Legalább volt annyi esze hogy ne szóljon közbe. Valószínűleg ha még egyszer megszakított volna a forró kávém az ölében landolt volna és pluszba még egy csokis sütit is a fejébe húzok az összhatás miatt. Lassacskán kiadtam magamból a pofátlansága iránti felháborodásomat, de azért még mindig ki voltam pirulva és látszott rajtam hogy cseppet sem tetszik a helyzet. Ostoba egy védekező mechanizmus, de legalább így elkerülhetek egy újabb összeroppanást. Nem kell még egy Jack, hiszen ezek a fajta pasik csak bántani tudnak. Az összes ilyen...
Duzzogva dőltem hátra a székben és dühödten fixíroztam az arcát. Hogyan lehet egy ilyen pofátlan alaknak ennyire helyes arcberendezése?!
- Tudod, ilyenkor olyan vagy, mint egy ötéves kisgyerek, akitől épp elvették az édességet. – ezzel még egy hibát követett el. Újra felfortyantam, de mérsékeltem magam. Rákönyökölt az asztalra és az öklére támasztja a kezét. Most komolyan azt hiszi ezzel meghat?! Lassan mosollyal az arcomon hajoltam közelebb hozzá, miközben egyik kezembe vettem a bögrét.
- Ugye van sejtésed róla, hogy közel állsz ahhoz a ponthoz, hogy az öledbe öntsem ennek a csészének a tartalmát?!
- Nem mindenkinek áll ez jól, de téged igen gyönyörűvé varázsolt a dühöd. - mondja, én pedig félre nyelem azt a nyavalyás kávét és megégetem a nyelvemet. Köhécselve, ügyetlenül rakom le a csészét az asztalra, majd kezemet a szám elé kapva fulladozom miközben a könny fátyolon át látom hogy vigyorog. Mégis hogy elehet valaki ennyire.....
- Hozzak vizet? -
Na végre valami emberi reakció, a köhögésemet visszafojtva bólogatok.
- Azt megköszönném... - ennyit tudok kinyögni, miközben a szalvétáért nyúlva törlöm le a könnyeket amik az erőlködéstől csordultak ki. Remélem minél előbb hozza a azt a nyavalyás vizet, hogy kicsit megnyugtassam a torkom és leléphessek innen.
.



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Vas. Dec. 22 2013, 00:00

Kifejezetten szórakoztat, hogy percek alatt, ilyen hatást sikerült elérnem ennél a lánynál. Ritkán fordul ez elő, még ha egy pökhendi alak is vagyok, amivel tökéletesen tisztában vagyok. Ő mégis minden szavamra úgy ugrik, mintha mást se csinálnék, csak bántanám.
Hát, ilyen rossz ember lennék?!
Költői kérdés.
- Ha, ennyire jól érzed magad, mégis miért vörösödsz? Lázas vagy? – Csak nem? Még orvost is kéne hívnom? Már teljesen elvesztettem az önkontrollom, talán nem kéne így visszaszólnom. Akár még itt is hagyhat a francba. Azt pedig nem szeretném, ezért jobb lesz, ha megmutatom azt, hogy Daniel Desmond tud udvarias is lenni.
Ezért kezdem rögtön azzal, hogy félre értettük egymást. Ez általában beválik, főleg ha a cicaszemeket is bevetem, de úgy vélem, ma nincs sikerem. A szóáradat folytatódik, és pedig csak hallgatok, és hallgatok… és hallgatok…
Tényleg nem szeretném, hogy itt hagyjon. Esetleg az ölembe öntse a kávéját. Drága volt a nadrágom. És, hogy még a sütivel is díszítsen? Tegnap voltam fodrásznál.
Nem kell a balhé. Tényleg nem.
Mégis úgy érzem, muszáj megjegyeznem neki, hogy olyan, mint egy kisgyerek. Most tényleg csak kedveskedni akartam, erre már megint…
Nők! Ha kedveskedek az sem jó, ha a rossz fiút játszom az sem jó… én megint csak egy áldozata vagyok. Elnyomnak a nők…
- Igen, nem csak sejtésem van. Már el is képzeltem a szituációt. És megjegyzem, kifejezetten ellenzem ezt a cselekvést. – Bólogatok is mellé. Szeretném, ha elkerülnénk azt, hogy megismerkedjek a kávé tartalmával. Ezért ismét ellövök egy régi poént, amitől csak félre nyeli a kávét. Na, tessék…
Érdeklődök a felől, hogy szüksége lenne vízre. Én pedig pattanok is fel helyemről, nehogy nekem megfulladjon ez a szépség. Soron kívül megpróbálok vizet szeretni. Ezt sikeresen teljesítem is, és már újra az asztalnál állok, hogy átnyújtsam a lánynak a vizet.
- Parancsolj. Csak lassan. – Fűzőm még hozzá, most kifejezetten tényleg nem szeretném, hogy elhalálozzon itt mellettem. Szép kis visszatérés lenne a címlapokon. „Daniel Desmond, a hős megmentő vagy inkább megölő?”
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Szer. Jan. 15 2014, 21:49

Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé



Annyira látszik, hogy évezi a helyzetet és ez csak még jobban felbosszant. Azt hiszem túlságosan is kimerült vagyok. Lelkem mélyén érzem, hogy most én is nagy részben tehetek a rossz hangulatról, de nem tudnám megmondani miért szívtam magam fel ennyire. Egyszerűen csak zavart. Megzavarta a csendes nyugis délutánomat, pofátlanul jól néz ki és ezt még azzal a vonzónak mondható szemtelenséggel fűszerezi. Egyszerűen nincs jelenleg egy olyan porcikája sem a srácnak amivel szimpatizálnék. Talán túl jól ismerem a fajtáját, talán rávetítem ki az utóbbi időben rám telepedő feszültséget és stresszt. Nem érdemli meg a hebrenccséget, hiszen nem ártott nekem de tudom hogy valaki(k)nek csúnyűn összetörhette a szívét és úgy tűnik ez ma épp elég.
- Csak tudnál végre lakatot tenni a szádra - mordulok rá, miközben kék szemeim szikráznak a méregtől. Nem tudom felfogni hogyan rántott fel így a plafonig, mindenesetre nem úgy nézett ki hogy a közeljövőben szándékozom lenyugodni. Ahhoz túlságosan is pimasz volt... öhm... Szuper még a nevét sem tudom. Idepofátlankodik és még be se mutatkozik, újabb hatalmas fekete pont. Azt hiszem lassan ideje lenne kereket oldanom, mielőtt még elszabadul a pokol... Na jó ez talán erős túlzás, de semmi kedvem ahhoz hogy a suliban egy hisztis kis picsa hírében állajk. Jobban örülök a névtelen senkiségnek. Éljenek a szürke kisegerek! Éljen, éljen!
- Jó - kezdek bele, miután elmondja hogy már eljátszott a kávés nadrág gondolatával és cseppet sem tetszik neki az ötlet. Kár, nekem nagyon is bejött, ezért apró mosoly ül ki az arcomra. Ha nagyon gonosz lennék, tényleg megtenném, de mivel sosem voltam az így maradok a kompromisszumoknál és igyekszem lehiggadni - Akkor egyezzünk meg abban, hogy a szádat alapállásba teszed, nem gúnyolódsz nem sértegetsz többet és akkor talán... ismétlem TALÁN megkímélem a nadrágodat...
Arról nem kell tudnia, hogy más se hiányzik nekem mint egy balhé. Ahogy arról sem, hogy most minden valószínűséggel csak a szám nagy, ha oda kerülne a sor nem merném megtenni. Túlságosan félnék hogy nagy nyilvánosságot kap a dolog, meg tényleg nem szerettem gonosz lenni. Azt is utáltam hogy most ilyen morcos vagyok. Gyűlölök másokat bántani, és bár tudom hogy erről a srácról minden lepereg mégis rossz érzés volt és a lelkiismeretem visítva pattogott az agyamon. Nem kellemes, elhihetitek...
Aztán félrenyelem a kávét, ő meg elmegy vízért. Naná, hogy nem képes megjegyzés nélkül hagyni. Miközben iszok nagyon-nagyon csúnyán nézek rá a pohár pereme felől, majd miután megbizonyosodtam róla hogy nem fogok megfulladni letettem a poharat.
- Köszönöm - biccentettem kimérten és próbáltam magamban elcsendesíteni a fáradtság okozta hisztit. Sóhajtva simítottam végig a hajamon, majd a lófarok végével kezdtem el játszadozni. Tényleg le kéne lépnem, ez a helyzet úgy tűnik menthetetlen. Megcsörren a telefonom, megeresztek felé egy gyors bocsánatkérő pillantást, mert neveletlen ugyebár nem vagyok, és megnézem az értesítést ami megjelenik a kijelzőn.
"Kiskameráról küldd el a tanárnak a képeket. Két órán belül le jár a határidő"
-Basszus - csúszik ki a számon, mire elpirulva újabb bocsánatkérő pillantással lecsapom az asztalra a telefont, majd a táskámból előkotrom a kis notebookomat és a kis Nikon kamerát. Majdnem kiment a fejemből.
- Bocsánat, de van egy beadandóm, aminek két órán belül lejár a határideje és teljesen kiment a fejemből - magyarázom csak úgy mellékesen, miközben kibújik belőlem a profi, a pír eltűnik az arcomról. Összekapcsolom a gépet a notebookkal és gyorsan átrakom rájuk a képeket miközben lepötyögök egy két soros kísérőlevelet az e-mailbe. Miután kész, várom hogy a képek áttöltődjenek a laptopra, az államat az egyik öklömre támasztom, miközben a másik kezemmel az asztalon halkan dobolok. Nem tudom mit mondhatnék neki és főleg azt nem tudom mivel hoz ki legközelebb a sodromból Mr. Névtelen Bosszantó.
.



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Kedd. Jan. 21 2014, 23:23

Hogy a viharba ne szórakoztatna a kialakult helyzet. És az a szomorú, hogy most kedvem sincs elrejteni az arcomról, a vigyort. Keresztbe rakom a lábamat, és hátra dőlök a székben. Félmosoly az ajkaimon, úgy odaragadtak, mintha pillanat ragasztóval rögzítették volna. Mégis miért rejtegetném? Túl morcos vagyok én ehhez, és a szőkeség kifejezetten jó ébresztő ma nekem. Szórakoztat, csodálatosan néz ki és nagyon jól áll neki a vörös. Kell ennél nekem több? A válasz egyszerű: Nem.
Világos szemeimben mindentudó, beképzelt csillogás ragyog, ami talán még jobban dühíti a lányt. Ez engem nem igazán érdekel. Nem zavartatom magam, és nem is hagyom itt. Tovább húzom azt a szép kis fejecskéjét, aminek a következménye az lesz, hogy szeretne lakatot tenni a számra.
- Áucs. – Mondom, mintha fájó dolgot mondott volna. Az ajkamat lebiggyesztem, majd szomorú tekintettel meredek rá. Ugyan már. Nem vagyok én ilyen rossz. De. Pont ilyen vagyok. Viszont, nem kell ítélkezni, csak mert neki rossz napja van, én pedig egy faragatlan tuskó vagyok. Mivel azt kérte maradjak csendben, hát egy darabig eleget teszek neki. Csakis addig, még azok a szikrázó szemek nem enyhülnek… és egy ördögi mosoly veszi át a helyét. Nem tetszik, és tudom is, hogy mit szeretne. Én viszont azt nem szeretném. Miután ezt megosztom vele is, máris szabályokat állít nekem. Hé! Még nem is vagyunk házasok. Mire fel?
Végül türelmesen, unott fejjel hallgatom végig. Ki-kipillantok az utcán elhaladó tömegre, ahol egy-két csinos popsit is megszemlélek.
- Rendben. – Szólalok meg végül, mikor újra rápillantok csinos kis pofikájára. Persze a bókolást továbbra sem hagyom abba, aminek a következménye az lett, hogy félre nyelte a kávét. Sóhajtok egyet, és hozok neki vizet, amivel megmentem az életét. Az kéne még nekem, hogy meghaljon. Nem. Ennyire bolond nem vagyok. Figyelem minden egyes kortyát, hogy megfelelő módon kerüljön a helyére. Nyugodtan konstatálom, hogy ez most sikeres hadjárat volt.
Egy pityegés hallatszik, ami bennem erős késztetést ébreszt az iránt, hogy megnézzem a saját telefonomat. Azonban az ötletet rögtön elvetem, miután tudatosul bennem, hogy az bizony le van némítva.
Felvonom a szemöldököm, és kérdőn pillantok rá, miután kicsúszik a száján a „basszus” szó. Újra pironkodni kezd, én pedig nem értem. A megvilágosulás csodás érzése hamar rám talál, mikor közli velem, hogy beadandója van, amit sürgősen el kell intézni.
Én egy nagyon bólintok, hogy mindent értek. Azonban furdalja a kíváncsiság az oldalamat. Az asztalra könyökölök én is, és megtartom az államat. Érdeklődő pillantásokat lövellek a notebook és felé.
- Milyen beadandóról van szó? – Kérdem kicsit nyugodtabb, és cseppet sem gúnyos hangon. Már el is felejtettem, hogy percekkel ezelőtt még fel tudott volna perzselni a tekintetével. Aztán eszembe jut, hogy még tapló módon be sem mutatkoztam.
- Amúgy Danielnek hívnak. – Nyújtom felé a másik kezemet, az asztal fölött. – És téged, Miss? – Ha már ilyen pofátlan módon leültem hozzá, talán ennyit megtehetek a kapcsolatunk felvirágoztatása érdekében. Amúgy, nagyon is érdekelne, hogy milyen beadandóról van szó.
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Hétf. Feb. 24 2014, 16:48


Daniel & Heily
on a wendnesday in a caffé




Miután felhangzik a telefonom emlékeztetője, szinte oda sem hederítek a srácra, magamba szitkozódom, mellékesen odavetem neki hogy mi történik és teszem a dolgomat. Miután összekapcsolom a ketyeréimet és már a rövid kétsoros emailt is megírtam az öklömre támasztom a kezem és szórakozottan dobolok. Hol a kezeimet nézem, hol a srácot fixírozom és próbálok rájönni mi irritál benne a legjobban. Aztán a hallgatásomat megtöri egy kérdéssel. A változatosság kedvéért most nem gúnyos és mintha egy kicsi érdeklődést is látnék átvillanni az arcán. Kelletlenül veszem észre magamon hogy jól esik a kérdése és egy finom, cseppet sem ellenséges mosoly ül ki az arcomra.
- Fotográfia gyakorlatra kellett készíteni egy portfóliót, amiről teljesen megfeledkeztem hogy el kell küldenem - magyarázom nyugodtan, hangomból minden él eltűnt. Látjátok, tudok én szépen normálisan is viselkedni, ha én is megkapom a minimális tiszteletet ami elvárható egy idegentől. Persze, tudom hogy rohadtul nem elégítettem ki a kíváncsiságát és nem véletlenül. Én is kíváncsi vagyok rá hogy mennyire érdekli a dolog és képes e továbbra is normálisan viselkedni és egy tisztességes beszélgetésbe elegyedni velem, ha már arra kényszerültünk hogy egymással szemben üljünk egy zsúfolt kávézóban.
Bemutatkozására halk nevetés szakad fel belőlem, igaz megkésve de észre vette a bakit. Aztán erőnek erejével elfojtom, komolyságot erőltetek magamra, de a mosoly nem tűnik el az arcomról...
- Miss Austen... Heily Jane Austen... - mondom, ha már a vezetéknevemre kérdezett rá, mint valami állás interjún akkor úgy is válaszolok rá. Engem senki ne vádoljon azzal, hogy nem figyelek oda a másikra. Természetesen közben habozás nélkül fogadom el a kezét és határozottan, bár nem tolakodón megszorítom. Ritkamód magabiztosan viselkedem és ez annyira meglep hogy elpirulok. Igen, engem még a magabiztosságom is zavarba tud hozni. Milyen elcseszettül szánalmasan bájos...
.



sok szeretettel  
to:the heartbreaker Daniel ;; words: ennyimennyi szó

with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Hétf. Feb. 24 2014, 21:35

Talán engem is a mobilja emlékeztetője térít észhez, vagy esetleg a kávé, amit rendeltem, az kezdi kifejteni a hatását, de úgy tűnik, a reggeli mogorva stílusom kezd tovaszállni. Kezdem felvenni az egyszerű emberek tempóját, és próbálok belerázódni abba a kedveskedő jellembe, amit a szőkeséghez hasonló lányoknak szántam. Én úgy látom, hogy Ő most rosszkor volt, rossz helyen. Vagy, amúgy tényleg ilyen tapló vagyok. Vitatkozhatnék magammal, de úgy is csak azt hoznám ki ebből az egészből, hogy milyen lehengerlő is vagyok.
A velem szemben ülő leányzót is kellőképpen lehengereltem, csak nem éppen pozitív értelemben. Én ezt nagyon is jól látom. Azonban, mindig van egy B tervem van. Az-az a Bomba terv. Mikor a jelzés felhangzik, Ő sebtében kezd el matatni, pakolni, gépelni. Végére már a szemem felveszi egy jojó tempóját. Kapkodom jobbra-balra, végül ott akadok meg, hogy már a gépelés hangja is eltűnik. Egy darabig csendben figyelem, állom a tekintetét, mikor rám pillant, majd végül rákérdezek, hogy mégis milyen beadandóról van szó. Ennyit azért két kapkodás között elmondott nekem. Milyen kedves.
Felemelem a fejemet és egy nagyot bólintok, mikor felvázolja nekem a dolgokat.
Érdekes.
Azonban, nem érzem azt, hogy nekem ez elég lenne. Viszont feltűnt, ha kedvesen beszélek, kedves választ kapok. Hát legyen. Én kedves leszek. Most az egyszer. Csakis a jó ügy érdekében. Csak, mert kíváncsi vagyok.
Mielőtt tovább haladnék a beszélgetésben, illene bemutatkoznom. Eleget is teszek a kötelességemnek, Ő pedig készségesen válaszol rá. Megy ez nekünk. Igazán kulturáltan is tudok beszélgetni, ismerkedni.
- Austen… - Ízlelgetem a nevét, miközben megfogom a vékony, törékeny kezét, ami ezeken a jelzőkőn túllépve, igen határozott. Egy mosolyt is megejtek, majd elengedem a kezét. Most már nem is jegyzem meg neki, hogy újra elpirult. Pedig észrevettem, de neki olyan jól áll, mint egy csodás kiegészítő. Ideje visszatérni ahhoz a témához, amit elkezdtünk boncolgatni, olyan emberien.
- És pontosan mi a portfólió témája? Esetleg ez egy titkos projekt? - Kérdőn pillantok a szemébe. Hangomból továbbra is az érdeklődés hallatszik ki. Úgy tűnik, sikerült találnunk olyan témát, amin nem fogja szétmarni egymást, és egyéb lelki sérüléseket sem okozunk.
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Hétf. Feb. 24 2014, 22:39


Daniel & Heily


Finom mosoly ül az arcomon, nem nehéz kedvesen viselkednem így, hogy megadja nekem a kellő tiszteletet. Nem tűröm jól ha bunkóskodnak velem, bár általában jól meg tudom állni szó nélkül. Kivétel persze ez alól a vizsgaidőszak, amikor amúgy is pattanásig feszültek az idegeim és egy hatalmas löket koffein és három tucat vagonnyi cukor választ el az ájulástól. Nem vagyok egyáltalán vicces kedvemben mostanában és nehezen tűröm ha valaki azt hiszi magáról hogy bármit megtehet mert a természet kegyes volt hozzá és "adoniszi-vonásokkal" áldotta meg a sors. Lehet valaki bármilyen szép, ha belül rohad vagy kong az ürességtől. Üde változást jelent Daniel érdeklődése és normális emberhez méltó stílusa. Be kell valljam, ez már tetszik, bár nem vagyok olyan ostoba hogy bedőljek neki.
Az ilyen szépfiúk mindig csak egy dologra hajtanak, ezért leszek óvatos ha belebetegszek is. Jól esik hogy érdeklődik, de nem képzelek bele ebbe semmit. Ízlelgeti a nevem én pedig reménykedem benne hogy hamarosan visszakapom a kezem, mielőtt még még jobban elpirulok. De szerencsém van elengedi a kezemet.
- Igen... és nem nem állok rokonságban Jane Austennal - teszem hozzá kicsit zavartan. Általában mindig felmerül ez a kérdés a nevem kapcsán és most úgy vagyok vele megelőzöm ezt a kérdést -Bármennyire is megtisztelő lenne...
Aztán újra inkább a portfólióm felé irányítom a figyelmemet, pár percig némán figyelem ahogy lassan jönnek mennek a képek ahogy töltenek rá a számítógépre. Néhány képnél elégedetlenül ráncolom a homlokomat, másoknál lemondóan sóhajtok. Szívből gyűlöltem ezt a feladatot, minden képről én néztem vissza magamra és nem tudtam megállni pirulás nélkül. Persze, ahhoz hogy a fotós jól instruáljon meg kell tapasztalnia milyen a lencse másik oldalán állni... De akkor is.. Ilyen hülye feladatot...
Aztán tovább kérdezősködik. Felpillantok a monitorból, az elégedetlen ajakrágcsálásom szelíd, kedves mosollyá alakul az arcom kipirul.
- Éppenséggel nem titkos... - mondom kicsit vonakodva - Saját magunkról kellett készítenönk sorozatot - kezdek bele zavartan lesütve a szemem - Tudod... Akkor tanulhatsz meg jól instruálni ha te is tudod milyen a lencse végén állni. Bár nem ezt tartom a leghelyesebb módszernek... Nem éppen... jók szerintem... mármint a képek...
Bár Sarah odáig volt értük és más tanárok akiknek a segítségét kértem nagyon dícsértek, de nekem akkor sem tetszik.. Szégyenlősen rágom az ajkaimat, nem nagyon szeretnék erről beszélni tovább. Reméltem hogy sokkal lazábban fogom venni ezt a témát, de tévedtem.. Sajnos. Már csak abban tudok reménykedni hogy nem akarja látni és ha mégis akkor nem lesz erőszakos.
.


with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Kedd. Feb. 25 2014, 09:03

Azon gondolkodom, miközben Ő a portfólióval van elfoglalva, hogy vajon elhinné, hogy Én a nagyon „gonoszrossz” fiú, most semmire „olyanra” nem gondolok? Ugyan, az elmúlt kis időben, biztos el lettem könyvelve szexi rossz fiúnak. Félreértés elkerülése végett, most nem sajnálkozni fogok. Én ezért szeretem magam, és Ő is pontosan ezért kedvel. Ha nem így lenne, már régen faképnél hagyott volna. Ám, ez nem így történt. Azokat a csodásan villogó szemeket valamivel meggyőztem, és az nem lehet más, mint a testem. Igen, igen.
Így hát, miután sikerült emberré formálnom magam, próbálok úgy is viselkedni. Eleget tenni, az egyfajta elvárásnak, és nem kimutatni a fogam fehérjét. Bár, ezzel már szerintem igencsak elkéstem. Nézzük a pozitív oldalát, Austen legalább tudja, mivel is áll szemben.
Okos lánynak tűnik, azonban a sok pironkodás, elárul pár dolgot. Lehet, hogy én is okos vagyok? Feltétlenül.
Ezt miért gondolom? A bemutatkozás nagyszerű húzás volt részemről, hiszen eltereltem a figyelmét az eddigi stílusomról. Lehet, hogy „mély” nyomot hagyott benne, de ez már nem látszik rajta. Kezet fogok vele, hiszen ezt így illik, de talán a kelleténél tovább tartom a tenyeremben, a formás kis kézfejet.
A neve ismerősen hangzik, de tudatja velem, hogy nem áll rokonságban azzal az illetővel, aki miatt talán már nem először hallom a nevét.
- Áh, értem… - Újabb bólintás. Mint mondtam visszafogom magam egy kicsit, így nem teszek MÉG megjegyzést arra, hogy látható az, mennyire nincs rokonságban az említett írónővel. Valljuk be, Jane nem éppen mondható szép nőnek. Legalábbis a róla készült régi képek, nem annak mutatják. Személyesen, sajnos nem találkoztam vele.
Így, újabb csend ül az asztalunkra. Figyelem a lány reakcióit, ahogy teszi a gépre a képeket. Szerintem, el sem tudja képzelni, mennyi mindent elárul az arckifejezése. Túl sok minden ül ki rá, de a leglényegesebb az, hogy nem igazán tetszik neki, amit lát.
Megkell mondjam, valóban érdekel, hogy mi lehet a témája ennek a portfóliónak. Lehet, hogy az említett „gonoszrossz” jelző jellemző rám, azonban az iskola attól függetlenül az én érdeklődési körömben is benne van. Talán ezért is foglalkoztat ennyire ez a dolog.
Rá is kérdezek, amire egy terjedelmes választ kapok.
- Ha nem ezt tartod a leghelyesebb módszernek, akkor mi lenne az? - Nem értem, mi lehetne ennél is helyesebb. Én logikusnak, és könnyen kezelhetőnek látom ezt a feladatot. Valóban sokat tanulhat az belőle, aki a fotográfia mélyére akar beásni. Heily pedig egy csodás lány, akit vétek lenne nem megörökíteni.
- Mondanám, hogy én szívesen véleményezném azokat a képeket, mint kívülálló… - Kezdődik… - Azonban látom az arcodon, hogy nem szívesen mutatnád meg senkinek sem. - Ugyan, ez teljesen egyértelmű. Az elégedetlenséget tükröző arckifejezésből, ez nagyon könnyen levonható.
- Szerintem, ennél pártatlanabb véleményt biztos nem kapnál… - Elmosolyodok a mondandó végére. Talán kicsit manipulatívnak tűnök, de ez a szomorú igazság. Talán a tanárok azok, akik függetlenek tudnak a maradni. A barátok úgy is azt mondják, ami hallani szeretnél… akármennyire is gondolod, hogy ez nem így van.
- Mi a véleményed erről, Austen? - Igazán tetszik a vezetékneve...

_________________
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Kedd. Feb. 25 2014, 14:30


Daniel & Heily


Miközben nézem a gépre feltöltődő képek váltakozást szinte teljesen megfeledkezem Danielről. Sokkal jobban lefoglal az elégedetlenségem magammal szemben. Nem véletlenül választottam a fotógráfiát, direkt akartam a színfalak mögött maradni mert bármennyire is tehetséges vagyok vagy "szép" túlságosan szégyenlős és lámpalázas természettel áldott meg a sors hogy ezeket a tulajdonságaimat végzetes lelki teher vagy éppenséggel pusztító lelki terror nélkül kamatoztassam. Végtelenül gyűlöltem hogy magamat kell lencsevégre kapnom és igazí kínvallatásnak éreztem minden egyes percét. De nem tudom ez miért nem látszik a képeken... A mosolyom őszintének tűnik egész hihető, csak azok látják meg a szemem sarkában a szenvedést akik igazán nagyon ismernek. Persze Sarah mindent megtett hogy segítsen és minnél kényelmesebben érezzem magam a kamera előtt. Talán ez a titka a mosolyomnak... A másik meg lehet az hogy lehet szereplésre születtem és a véremben van ez a világ, csak félek túllépni az árnyékomon, félek a fénybe lépni. És az a helyzet hogy ez nekem tökéletesen megfelel.
- Nem tudom - mosolyodom el elgondolkodva -De a selfie készítés, még ha profibb szinteken is csinálja valaki nagyon visszás lehet... Meg aztán nekem felér egy ezeréves középkori kínzásnak... Nem szeretem a rivaldafényt, nem véletlenül fotográfia szakos vagyok...
Könnyebb volt vele beszélgetni, hogy úgy viselkedett mint egy normális srác. Persze, nem tudja kitörölni az emlékeimből hogy van egy kicsit sem megnyerő oldala, sőt... Egy egoista bunkó, csak nem tudom hogy az a bunkó az igazi oldala vagy ez csak egy maszk amivel védeni akar valamit... De mindegy is, ezt nem az én tisztem eldönteni, így gyorsan el is hessegetem az ilyen természetű gondolataimat. Elvégre, ez az első és utolsó alkalom hogy így ilyen bájosan cseverészünk, nem tartozik a köreimbe és én pláne nem tartozom a cicababák és trófeák közé. Soha. Többet!
És bekövetkezik az elkerülhetetlen. Mélyen elpirulok, miközben alig látható védekező mozdulattal húzom magamhoz közelebb a notebookot, agyam sebesen pörög hogyan tudnám elhárítani a kérést, de sajnos túlságosan ésszerű. Túl jó érvei vannak, lefogadom hogy újságíró vagy riporter...
- Ezt remekül látod! - helyeselek egyik szemöldökömet finoman felfogva. Szemmel láthatóan kezdek visszabújni a csigaházba, csapdát sejtek, nem bízom meg Danielben egy cseppet sem. Lehet másodpercre meg-meg feledkezem a valódi természetéről, de szerencsére vagyok annyira józan gondolkodású hogy vissza tudom magam rángatni.
- Ne haragudj Daniel - mondom vonakodva - De a szerencsétlen kis debütálásod előttem nem éppen bizalomra ad okot... Eléggé kicsi az önbizalmam ahhoz, hogy meghallgassam hogy esetleg megint feltör benned a bunkóság és rám zúdítasz mindent...
Megfontoltan elhallgatok, a számítógép halk pittyeggésel jelzi hogy elkészült a feltöltés. Lepillantok, majd elgondolkozva vissza Danielre, majd vissza a monitorra és újra végig pörgetem a képeket hogy megnézzem mindegyik megvan-e. Aztán megüti a fülemet a kérdés. Bájos grimaszt vágva nézek rá és megforgatom a szemem.
- Az a véleményem, hogy ha már a vezetéknevemen szólítasz ilyen kedvesen és illedelmesen, akkor úgy lenne fair hogy te is megosztod velem a tiedet - mondom csak úgy mellékesen, miközben nagy műgonddal kezdem összecsomagolni a fényképezőgépemet és a kábeleit. A laptop az asztalon marad, és végül rászánom magam.
- De nem bánom... De próbáld meg tűrtőztetni magad... légy szíves - teszem hozzá egy kedves mosoly kíséretében szememből süt az őszinte félelem és a sebezhetőség, aztán nagyot sóhajtva fordítom felé a gépet.

>> Az említett fotósorozat! <<
.


with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Daniel Desmond
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 19

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Szer. Feb. 26 2014, 10:31


Amíg Ő, a fényképek feltöltésével foglalkozik, nekem van időm megfigyelni a vonásait, reakcióit. Így, legalább nem tűnik fel neki, hogy mondhatni bámulom őt a kék tekintetemmel. Biztos rám szólna, hogy azonnal hagyjam abba a vizslatást. És tudatná velem, hogy tudja, mire is készülök. Úgy vélem, ez egy áldásos jelzés volt a telefonja részéről. Mindketten csendben maradtunk, és abba hagytuk egymás marását. Pontosabban, csak Én martam őt, de ez egy mellékes tény, amivel nem is kell foglalkozni. Lényegtelen.
A kis sunyi megfigyelésem csak addig tart, még rám nem pillant. Előtte azonban sok mindent el tudtam magamban könyvelni. Mivel, elmondta, hogy mi is a nagy kapkodásának az oka, kicsit más szemmel pillantottam rá. Láttam rajta, hogy bizony nem igazán elégedett azzal, amit lát. És az a szomorú helyzet, hogy nem igazán értem, mi lehet a problémája az említett portfólióval. Hiszen, meg kell hagyni Heily csinos teremtés. Puha (látszólag) hajjal, csodásan csillogó szemmel, ami sok mindent elárul, és a telt, ívelt ajkakról ne is beszéljük.
Férfi vagyok, és ezt férfi szemmel látom.
- Oh, a középkorban, de örültek volna neki, ha így kínozták volna őket. - Csak pár kattintásig tartott volna a szenvedésük. Nem lett volna máglyahalál, akasztás… csakhogy a finomabbik, ismertebb eszközöket említsem. Végül, arra is fény derül, hogy pontosan mi is a problémája ezzel az egész feladattal. Nem szereti a rivaldafényt. Mondhatnám, hogy ez nem meglepő? Egy-két szó elég volt ahhoz, hogy elpiruljon, vagy esetleg mérgesen villantsa rám, perzselő tekintetét. Az arc a lélek tükre, nála ez igazán megfigyelhető.
Ezért is érdekel még inkább, hogy miként is fest azokon a képeken. Látni szeretném, hogy meg tudott e felelni a felállított feladatnak. Emellett, ha fotográfia szakon van, még inkább kényelmetlen lehetett neki a kamera előtt pózolni. Pedig ez egy igazán mókás feladat, szerintem. Egy olyan kártyát vetek be, ami talán sikerrel járhat. Mindig próbálkozni kell. Így hát, olyan érveket állítok fel neki, amik biztosan elgondolkodtatják Ő Szőkeségét. Semmi hátsószándék, csak tiszta kíváncsiság.
Bár tudom, hogy nem szívesen mutogatná azokat a képeket. Nem csak nekem, hanem amúgy senkinek sem.
- Látod, máris megérte ez a kis idő, amit eltöltöttünk itt. - Mosolygok rá, miközben hátra dőlök a székben. Hárít. Ami, nem meglepő. Sőt, már veszi is elő az ellenérveket, ami teljesen az ellen van, hogy megmutassa nekem azokat a képeket. Kicsit megrándul a szemem, mikor célozgat arra, hogy miként is viselkedtem vele. Legszívesebben megkérdezném, hogy ennyi? Mert, hogy számomra ez nem volt elég meggyőző. Kicsit jobbat vártam tőle. Azonban, ha valamit most el akarok érni, vissza kell fognom magamat. Eleget is teszek ennek. Csak csendben figyelem, hogy kiadja magából a sérelmeit, hiszen ezt már annak is tekinthetem.
Még mindig úgy gondolom, hogy az én érveim sokkal jobbak. Miért is gondolnék mást? Tartom magamat ahhoz, hogy a vezetéknevén szólítsam.
- Desmond. - Mondom nagy kegyesen. Talán ez is a része annak, hogy megpuhítsam. Látni akarom azokat a képeket. Ezt azonban nem mutatom ki, csak finoman felvázolom neki. Azt hiszem, nem hiába vagyok újságíró, a kíváncsiságom mértéke határtalan. Ezt talán Heily is kezdi észrevenni.
Látom az arcán, hogy azt az ötletet, hogy megmutassa, nekem a portfóliót kellőképpen megrágja. Mint egy finom ebédet. Ízlelgeti, alaposan hatvanhétszer megcsócsálja, azonban nem köpi ki, hanem szépen lenyeli. És már kapom is azt a választ, amire igazán vártam. Ami miatt elgondolkodtattam.  
- Tudtam, hogy te egy igazán okos lány vagy. - Mosolygok rá, mindennemű gúny nélkül. Csak egy egyszerű mosoly. Semmi több. Arra kért, hogy fogjam vissza magam, hát megteszem. Olyan szinten leszek őszinte, amit a portfólió képei megkövetelnek. Ahogy felém fordítja a gépet, újra az asztalhoz hajolok, hogy jól lássam az említett felvételeket.
Egy férfi, kritikus szemével nézem végig őket. Némelyik képnél egy hümmögést is elnyomok. Pár perc elteltével viszont rápillantok, remélem addig nem ölte meg az ideg.
- Azt hiszem, ebből azt kell levonnom, hogy te tényleg önbizalom hiányban szenvedsz. – Ezt már kezeltetni kéne. - Tökéletes portfólió, bár nem tudom, nekem van egy személyes kedvencem… - Mondom, miközben rámutatok az említett kedvencre.
- Szerintem, ez adja vissza igazán, milyen is vagy. - Ehhez elég volt ez a kis idő is, hogy rájöjjek. Könnyen ismerem ki az embereket, főleg, ha ilyen egyszerű leolvasni az arcukról az érzelmeket. Ezt nem mondanám átoknak, inkább érdekességként jellemezném.
- Persze, van olyan is, ami nem az én ízlésemnek megfelelő. - Nem mintha azért készült volna. Rámutatok még egy képre. - Ez kicsit absztrakt számomra. Bár gondolom ez is volt a célod, hogy valami olyat mutass, ami nem megszokott. - Ráncolom kicsit a homlokomat. Őszintén, egy kicsit olyan ez a póz, mint mikor lejöttünk a fáról. Viszont, ahhoz kétség sem fér, hogy az arca lenyűgöző.
- Mennyi időbe tellett még elkészültél velük? - Azt mondta, hogy kínzásként élte meg, amit én nem úgy látok. Ezért is érdekelne, hogy hány órát is töltött a kamera ezen oldalán.

_________________
Vissza az elejére Go down
Heily Austen
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 22
Foglalkozás : hallgató
Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Szer. Feb. 26 2014, 17:52


Daniel & Heily


Megjegyzésére csak a szememet forgatom. Igazából már meg sem lepődöm, sejtettem hogy lesz valami nagyon frappáns hozzáfűznivalója, csak azt nem tudom, megéri e nekem a fáradtságot hogy lereagáljam, vagy inkább hagyjam. Valahol nem is olyan mélyen érzem hogy provokál, nem volt annyira ellenére neki a kis terefere a megismerkedésünk elején, sőt talán valahol még élvezte is hogy gyötörhet. Nagy a valószínűsége, hogy most olajat próbál a tűzre önteni, vagy egyszerűen kóstolgat, puhatolózik meddig mehet el. Végülis arra jutok, hogy nem szabad felingerelnem magam, higgadt válaszokkal és tiszta, nyugodt és minden körülmények között gyakorlatias gondolkodással meg tudom őrizni a fennálló békés helyzetet.
- Ezt nem tagadom - mondom nyugodtan mosolyogva - De akkor inkább másképp fogalmazok! Előbb csukom magamra egy vasszűz ajtaját, vagy gyújtom meg magam alatt a máglyát minthogy nyilvánosan szerepeljek vagy valamilyen más módon rivalda fénybe kerüljek...
Hangom mindvégig nyugodt, kedves a világ összes kincséért sem húzom fel magam újra. Nem adom meg azt az örömet hogy mulasson rajtam és azon hogy kioktató lennék vele. Mert nem vagyok! Úgy érzem picit gúnyos a megjegyzés és ahogy mosolyog rám miközben hátradől a széken. A szemeim alig láthatóan összeszűkülnek és enyhe dühös pír lepi el az arcomat, de mély levegőt véve ezt a dolgot szó nélkül hagyom. Ellentétben az aggályaimmal hogy megbízzak benne. Látom a szeme apró rezdülésén hogy nem tetszik neki ami enhye önelégültséggel tölt el és segít visszanyerni a lélekjelenlétemet.
- Daniel Desmond... - ismétlem el a nevét, aztán egy fél pillanatig még a nevét magamban ízlelgetve gondolkozom hogyan is mondjam el amit szeretnék - A nyakam rá hogy újságírónak és vagy riporternek készülsz, túl nagy a kíváncsiságod, túl jók az érveid. De sajnálom ha zavarnak vagy untatnak az aggályaim, én csak őszinte vagyok...
Mind végig nyugodt vagyok, tekintetemben és hangomban nyoma sincs ellenségességnek vagy bármilyen undokságnak. A helyzethez képest nagyon is aranyos vagyok és nyílt mert azért be kell vallanom most már nincs is annyira ellenemre hogy Daniel lehuppant elém és megzavart. A kis harc kicsit felpezsdített a fáradt melankóliából és szeretném elhinni hogy nem "csak" undokságból és számító undormányból áll az egész pasi. Nem azt mondom hogy bízok benne, sőt hiú reményeim sem támadtak, mert tökéletesen tudom hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Többet nem engedem meg hogy még egyszer megbántson egy ilyen trófeavadász mint Daniel és ezt előbb utóbb az ő tudtára is fogom adni. Ismerem a trükköket és ha nem is úgy tűnik tudom mivel állok szemben. Érzem és tudom hogy manipulál, de közben azzal is tisztában vagyok hogy az érvei nem légből kapottak és most 10 kép megmutatása nem kerül nekem semmibe.
- Köszönöm... - fogadom a bókot enyhén elpirulva, de azt nem mondom hogy hátast dobtam volna tőle. Az hogy megvan a magamhoz való eszem és felismerem az olyan helyzeteket ahol másoknak van igaza nem éppen zsenialitásról árulkodik. Ez tény, nálam a szőke az tényleg csak a haj színem és nem az iq-mat hivatott bemutatni.
Aztán már felé fordítom a gépet és kényszeredetten hátradőlök a székben. Tudom nem illik, de az egyik lábamat felrakom magam elé a székre és a térdemet magamhoz ölelem és hozzá támasztom a fejem. Aggódva figyelem Daniel arcát, és csalódott vagyok amiért nem tudok leolvasni semmit. Az ajkamat idegesen rágom, miközben legszívesebben elkapnám a szeme elől a laptopot és mélyen a táskámba süllyeszteném. Lehet mégsem volt ez olyan jó ötlet. Ahogy múlnak a percek egyre feszültebb vagyok, ami a vállaimon is látszik egy merő görcs vagyok, egyik kezem önkéntelenül kúszott fel az arcomhoz, ujjaim idegesen csavargatnak egy kiszabadult kósza szőke tincset.
Végül megszólal, nekem meg elakad a lélegzetem, szemeim hatalmasra tágultak a nagy idegességben. Először kétkedve hallgatom, nem igazán tudom elhinni hogy kiejtette a tökéletes szót a száján. Lassan leengedem a lábam a földre, kényszerítem magam hogy legalább külső szemmel nyugodtabbnak tűnjek.
- Hát... Köszönöm - mondom végül, mert ugye illendő a bókot fogadni. Aztán újra meglep, kedvencet választ és azt mondja az adja vissza igazán, hogy milyen vagyok. Kíváncsiság csillan a szememben, összefonom a karomat a mellemen, úgy támaszkodok rá az asztalra ás hajolok kicsit közelebb a monitorhoz, de nem azért hogy a képet nézzem meg jobban, végig Daniel szemébe nézek.
- Miért, milyen vagyok? - csapok le a kérdésre őszinte kíváncsisággal a hangomban. Bár nem vagyok benne biztos hogy hallani akarom a választ.
Aztán elmosolyodom a kirtikán és fél szemöldökömet felvonva fintorodom el egy kicsit.
- Nem a te ízlésednek megfelelő - ízlelgetem a kifejezést amit használ - Hm, jól érzed, kellett ebbe a portfólióba valami plusz, még ha egy ilyen kicsit sem kényelmes póz... De azon felül, szerintem nincs vele baj, éppenséggel látszik rajta hogy mennyire ki vagyok készülve a vizsgaidőszaktól és az egész feladattól... Szerintem.
Aztán az újabb kérdésen picit elgondolkozom, szememet a plafonra emelve számolom az órákat, a szám néha megrebben a folyamat közben.
- Két nap a műteremben, 300 ellőtt kép, fél nap válogatás és egy másik fél nap utómunka - összegeztem végül.
.


with love from Hell

_________________
Don't you dream impossible things?
Don't you
see the
starlight?
Vissza az elejére Go down
http://hayley-hell.tumblr.com/
Mesélő
Mesélő
Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Vas. Máj. 25 2014, 22:37

A játék inaktivitás miatt
FAGYASZTVA!

( Ha folytatni szeretnétek, PM-ben jelezhetitek!)
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli   Today at 11:34

Vissza az elejére Go down
 

On a Wendesday, in a caffé - Daniel&Helli

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Daniel & Will Nem mindennapi szerep ((+16))

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-