Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Felix Kaleolani
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Aiden Prescott

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Aiden Prescott
Életkor : 23
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 3

TémanyitásTéma: Aiden Prescott   Pént. Okt. 18 2013, 00:39


Aiden Thomas Prescott


férfi; 21; klasszikus kommunikáció; újságírás; harmadév



zsivány


Welcome to the birth of a vortex
It’s a new crowd-sourced contortion
Forcing in another hurricane caution
So awesome just move to the torsion



This is me

Magamtól sohasem hagytam volna el New Yorkot. Azonban mindig történnek olyan váratlan esetek, amik megingatják az embert még abban is, amiben eddig teljesen biztos volt.
Már egy hete, hogy megérkeztem Los Angelesbe, de még mindig úgy érzem, mintha csak átutazóban lennék, mint eddig sokszor. A sok napsütés, a tenger közelsége, a giccses pálmafák és a Sunset Avenue, ezek mind olyanok, amiket elviseltem, néha még örömöt is leltem bennük, amikor idelátogattam, ellenben most mindben csak azt látom, hogy nem hasonlít arra a betontengerre, ahonnan jöttem. Minden reggel, amikor felkelek, azt hiszem, hogy két nap múlva ismét felülök a repülőre és folytatom az életemet a keleti parton, ahogy az eddigi éveimben tettem.
Mindig is tősgyökeres Manhattaninek számítottam. Reggel felkeltem, elmentem a házunkhoz legközelebb lévő Starbucksba egy kávéért és a szendvicsért, onnan pedig régebben magángimnáziumba vagy az NYU-ra. Persze választhattam volna sofőrt vagy taxit bármikor, sose voltam rászorulva a metrózásra, sétálni mégis jobban szerettem, és gyönyörködni a város legelitebb részében, amely a legtöbb ember számára nem több egy álomnál.
Annak ellenére, hogy anyám aktív munkanélküli, sose kellett nélkülöznöm. Illetve ő váltig állítja, hogy rendezvényszervezőként és lakberendezőként is dolgozik, habár én kissé túlzásnak ítélem. Egy puccos gálát szerintem szinte bárki képes összedobni a gazdagoknak, az pedig nem számít lakberendezésnek, hogy vett egy íróasztalt és két széket a nagybátyám irodájába. Nem is miatta maradtam volna a városban, hanem a barátaim és az életem miatt, amit eddig már úgy megszoktam. Egyetem, barátnő, munka, mindent ki kellett dobnom ezzel a költözéssel. Ettől eltekintve nem csinálnám másképp, csak hiányzik, és fog is még egy jó darabig.
Körbenézve az újdonsült szobámban ismét elfog az émelygés. Amikor látogatóban voltunk, mindig is ez volt fenntartva nekem, mert ez volt régen apa szobája is, amikor még gyerek volt. Ő itt nőtt fel, és valahogy remélte majd, hogy megszeretem az itteni életet is egyszer és képes leszek úgy látni, mint ő, bár szerintem, amikor ezt mondta, nem egészen ilyen szituációra gondolt. Hallom, amint a szomszéd szobában Lauren zenét hallgat, és meglepő, hogy ő mennyire jól bírja a változást – persze csak a lehetőségekhez képest. Szerintem valahogy ő mindig is jobban szerette ezt a várost, mint New Yorkot. Jó testvérek vagyok, pontosan, ahogy elvárják tőlünk, mindenben különbözünk, mindig veszekszünk, sosem értünk egyet semmiben sem, de ha baj van, akkor ott vagyunk egymásnak. Mint ahogy most is, vagy kilenc évvel ezelőtt is. Nem hittük volna, hogy valaha újra át kell élnünk ezt hasonlóan. Talán szerencse, hogy ő hasonlít jobban apára, így az első napokban jóval nagyobb támaszt nyújthatott Annie nagyinak, mint én. Alapból a repüléstől is émelygek, a tudattal pedig azonosulni is képtelen voltam, hogy itt kell maradnom. Akkor már inkább a visszaút.
Lehet, hogy talán önzőnek tűnik, de nem tudom biztosan eldönteni, melyik volt számomra az emberpróbálóbb feladat; összeszedni nagyapa minden cuccát és bedobozolni, hogy a nagyi ne fakadjon ki, amint meglát egy elhagyatott ereklyét, vagy a tegnapi közel egész napos programom, aminek végeként aláírtam a papírt, hogy végleg ott hagyom az NYU-t egy helyi egyetem kedvéért. Lehúztam ott két évet, az egyik gyakorlatvezetőm és anyám közbenjárásának köszönhetően a GQ New York-i székhelyén dolgozhattam egyetem mellett gyakornokként, volt egy gyönyörű barátnőm, és persze a gimnázium óta ismert barátaim, és most mindez semmivé lett. A kapcsolatomért nem kell bánkódnom, ezzel tisztában vagyok, hiszen amint eldöntöttem, hogy elhagyom a várost, rögtön véget is ért. Kicsit fáj, de úgy látszik, én csak egy ilyen fejezet voltam az ő életében, míg nekem azért valamelyest fontosabb volt. A barátaim megértették és meg fognak látogatni, anyám pedig már rég felfogta, hogy élem a magam életét, meg ő is meglátogat majd minket, de ő élvezi a Manhattani életét, túlságosan, hogy a gyerekei után menjen. Aztán hogy ezen a helyen miként kezdek, arról fogalmam sincs, de állítólag elég elismert az államban, így csak érek vele legalább annyit, mint az előző egyetememmel. Ha nem többet. Csak valahogy mégis bennem van, hogy a nulláról kell kezdenem. Továbbra is tudom, hogy nem szép dolog, de attól még nehéz az átállás, és még jó pár hétig utálni fogom a napsütést és a pálmafákat. Néha kényszeresen, de minden rossz mellett emlékeztetem magam, hogy miért is jöttem ide. Tudom, hogy szüksége van ránk a nagyinak, és még viccelődött is vele, hogy ha kell, rendezhetünk házibulit is, úgyis jól jön egy kis élet ebbe a hatalmas házba.
Mindenesetre ideje lesz összeszednem magam, mivel két nap, és kezdődik az idei szemeszter, ahol muszáj lesz barátokat szereznem. Új város, új egyetem, mondhatni új élet. Ha apa itt lenne, ő is elvárná, hogy ne csak a saját sebünkkel foglalkozzunk, főleg ne akkor, ha már önszántunkból költöztünk ide, hogy segítsük át a nagyin ezen a nehéz helyzeten. Az se volt könnyebb, amikor a fia elment, de a férje nélkül végképp üres maradt a ház, ehhez képest mégis nagyon jól bírja. Akkor hát nekem is illene példát vennem róla, és belekóstolnom az igazi kaliforniai életbe, nem? Szerintem ő is ennek örülne, és tudja, hogy ezzel mindketten áldozatot hoztunk, és olyat, amit nem bánunk. Hát akkor igyekszem is eszerint cselekedni. Két nap múlva megkeresem az egyetemhez közel lévő Starbucksot, és úgy megyek be az első órámra. Frances, vigyázz, mert Prescotték jönnek. Addig is, még pont elég időm maradt sopánkodni New York miatt, és utálni a pálmafákat.



Shine on me

Általában én vagyok az, aki kérdez, és nem az, akitől kérdeznek. Elvégre ez lenne egy leendő riporter dolga, nem? Persze, ha nagyon nagyra szeretnék lenni magammal, akkor hozzátenném, hogy fotoriporter, de azt azért be kell vallanom, hogy mert van egy Nikon gépem, még nem leszek rögtön profi fényképész, bármennyire is szeretem használni, illetve valamelyest még tudom is rendesen, jobban, mint egy átlag használója. Igen, követhetsz Instagramon is nyugodtan, szeretem oda felpakolászni a képeimet, főleg, hogy a fele telefonról megy, de legalább nem az aktuálisan vacsimról posztolok.
Mint a korombeliek többsége, úgy én is szeretem élvezni az életet, és ahogy közeledem a nagykorúvá válásomhoz, talán azt hinné az ember, hogy kezdek megérni is. Dehogy, a legjobb bulik még csak most jönnek, mert amint hivatalosan is betöltöm a huszonegyet, végre legálisan vehetek alkoholt. Egyébként nem szükséges mindennek a bulikról és az egyetemről szólnia. Remekül elvagyok én délutánonként a kerti medencében – legalább ennyi előnye legyen LA-nek – vagy a grillsütő mögött. Sajnos eddig nem túl jók a statisztikáim, ugyanis magamon kívül még két személyre tudok sütni – nagyimnak és a húgomnak -, illetve egy hűséges ebnek, akivel egyelőre csak barátkozási fázisban vagyunk egymással. Azt hiszem, a marhaszelettel könnyen lekenyerezhető. Már csak azt remélem, hogy ezt az illetéktelen behatolók nem tudják.
A középiskolában és az előző egyetemen is könnyen barátkoztam, így nincs rajtam a különösebb izgulás, hogy vajon ez itt másként lesz-e, ennyire azért bízom magamban. Vagyok elég szociális ahhoz, hogy ne egyedül kelljen már az első nap egyedül ebédelnem a kampusz kantinján. Aztán persze majd jön a meglepetés, ha mégis így lesz – mert néha nagyon idétlen tudok lenni, és gyakran furcsának néznek először, semmint jó fejnek, de talán már ennyi idősen megbirkózom a feladattal. Oké, talán egy kicsit mégis tartok az első napomtól, de ezt, mondjuk Laurennek sose vallanám be. Vicces, hogy a húgom az egyik legnagyobb ellenségem, ha például az utolsó szelet pizzáról van szó, közben mégis az egyik legnagyobb bizalmasom. Srácok, csak óvatosan, mert törtem már be miatta egy orrot, és ez most nem csak a felvágás helye volt.
Általában nagy hangom van, viszont nem szoktam üresen fecsegni, se különösebben felvágni. Eddig megszokott elit közegben mozogtam, ahol mindenki természetes volt, amije van, tehát egy új Ralph Lauren ing nem számított különösebben nagy volumenű tényezőnek. Szeretem a barátaimat, és mint szerintem minden jóravaló ember, kiállok értük én is, ha gond történik. Olykor megesik nagyobb társaságban, hogyha nem épp úgy alakulnak a dolgok, akkor valamelyest nem túl egyenesen, de alakítom a dolgokat a saját szájízem szerint, de rendszerint igyekszem nem visszaélni az emberek jóindulatával, mert tudom, hogy azt én se viselném túl jól. Néha megesik, hogy a kelleténél felkapom a vizet, de minden erőmmel azon vagyok, hogy igyekezzek nyugodtabban kezelni a konfliktusokat, és ne balhézzak rögtön. Van, hogy elég egy szarkasztikus megszólalás is, és nem megy át az egész egy hadjáratba. Ezen van még mit csiszolni bőven, de hát mit tegyek, amikor esetenként egy szamarat megszégyenítően csökönyös tudok lenni? Szerencsére nem szorulok állandó pszichológusi látogatásra, amire kifejezetten büszke vagyok, főleg, hogy három évig állandó látogatónak számítottam.
Alkoholproblémákkal nem küzdök, szerelmi bánattól se szoktam huzamosabb ideig egy roncs lenni, valamint különböző szereket se tömök magamba állandóan, hogy elszálljak és együtt repkedjek a kampuszon délelőtt tizenegykor pár világmegváltásról filozofáló arccal. Igyekszem megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és ügyelek a jó kinézetre is, ezen kívül nem tudom, mi lehet még fontos. És nem, még nem öntöttem le egy pálmafát se ciánnal.



Show a little more

Kissé szorongva ugyan, de végül csak lenyomom ajtókilincset, megnyitva magam előtt az utat egyenesen a dékán irodájába. Nem igazán értem, miért nem maga a rektor fogad, de bizonyára túl elfoglalt az ilyen ügyletekhez, meg gondoltam ő amúgy sincs tisztában azzal, milyen tárgyakat tudok áthozni az előző egyetememről.
- Aiden Prescott? – néz fel az asztalról egy mogorva tekintető nő, akit csupán a titulusa öregít, nem a kinézete.
- Igen, jó napot kívánok – felelek kissé elhalt hangon, de azért igyekszem érthetően artikulálni, nehogy most bukjak el ezen. A végén még azt hinné, hogy autista vagyok, és úgy kissé nehezen tudnék elhelyezkedni a pályán, akkor pedig miért venne át?
Kezet nyújtok neki, amint átvágod a kis irodán az antik bútorok között, majd elfoglalom a kínált helyet. Nem is tudom, mihez tudnám hasonlítani, ahogy az aktámat lapozgatja, de csupán az eddigi tanulmányaimat tartalmazza, nem többet. Szerencsémre a középiskola csínyek nem szerepelnek köztük, különben nagy bajban lennék.
Úgy ül ott, mintha először találkozna azzal, amit most lát, bár ezt sem tartom kizártnak. Néha feltesz pár kérdést, ami az eddigi taníttatásomra vonatkozik, teletűzdelve pár szakmai dologgal is, amire nem készültem, így meglepett vele, habár teljesen helytálló. Minden tudásomat bevetve igyekszem válaszolni, de semmit sem tudok leolvasni az arcáról, így inkább csak próbálok nyugodt maradni, és nem elkezdeni ficánkolni, mint egy izgatott vizsgázó.
- És miért döntött úgy, hogy elhagyja a keleti partot? Ahogy nézem, egész szépen teljesített az NYU-n és… lám, GQ? Szép – mondja elégedetten, vagyis csak erre tudok következtetni, mert a hangjába nem sikerült túl sok érzelmet vegyítenie. – Mindazonáltal nehogy azt higgye, hogy ezzel itt különlegesnek számít.
- Családi okokból – válaszolok tömören, és nem óhajtok erről többet mondani. A továbbiakra nem tudom, miként reagálhatnák, mert tulajdonképpen eddig tényleg abban a tudatban éltem, hogy ez valami.
- Értem – jön a reakció elnyújtva, azzal ismét beállítva a csendet, amiből a kis beszélgetésünk nagy részét kitölti. Három perc is eltelik, mire ismét megszólal, addig pedig csak bámészkodom az irodában. Gyanítom, jobban teszem, ha nem zökkentem ki, viszont ha nem vagyok elég rámenős, lehet, hogy nem számítanék neki elég jónak. Szerencsémre azonban megszólal, habár nem teljesen tudom eldönteni, ez most jónak számít-e.
- Holnaputánra kérek három riportot, amit az új csoporttársaival készít az egyetemi életről, és akkor meglátjuk, tud-e kezdeni valamit ezzel a GQ-s gyakornokságával itt, Los Angelesben. Mindenesetre ne bánjam meg, hogy ezt mondom. Isten hozta a Frances University-n. – Feláll, és ismét elérkezett a kézfogás ideje. – Ne bánjam meg, hogy felvettem – teszi hozzá valamelyest barátságosnak szánva, viszont akkora megkönnyebbülés volt, hogy nem is tudok rá hirtelen mit reagálni.
- Meglesz! – felelem gyorsan, majd elköszönök, és elindulok kifelé. Nem teljesen fogtam még fel, hogy máris kaptam egy személyes feladatot, de gyanítom, ez nem túl különleges, legalábbis nagyon erre akart utalni a beszédével. Amint sétálok kifelé az épületből, egy mosoly jelenik meg az arcomon, talán az első, amit ez az átkozott város ki tud csikarni belőlem. Azt hiszem, szinte már kedvem is van a holnapi első tanítási napomhoz itt. Még a pálmafák se olyan csúfak, mint általában.



Show a little less

Nem készültem különösebb bemutatkozó szöveggel, de hátha képes vagyok ideírni pár sort magamról is az et után. Aiden az első fiam az oldalon, de pályafutásom alatt már a sokadik. Nem ma kezdtem, de úgy látszik, nem is most fogom abbahagyni. Az oldalra leginkább teljesen random találtam, és valahogy.. hát így kötöttem ki, egy kész (?) karakterrel. Meg lehet keresni mindennel, ha esetleg ez nem lenne elegendő, nem harapok, kivéve, ha egy sonka vagy. De hát azt mindenki tudja, hogy a sonkák nem tudnak írni.



TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0
Vissza az elejére Go down
Isabella Williams
Admin
Életkor : 26
Foglalkozás : Bohóc
Hozzászólások száma : 1314

TémanyitásTéma: Re: Aiden Prescott   Pént. Okt. 18 2013, 00:58

Elfogadva

Óha, ez igen! Szép, hosszú előtörténetet írtál, és sikerült elérned, hogy alig várjam a folytatást. Nagyon stílusosan adagolt benne a családi szövevény, és ez tetszik. A karakter jelleme is szépen kapcsolódik az előtörténetben leírtakhoz - alig várom, hogy még többet tudjak meg rólad, és ne aggódj, itt biztosan találhatsz magadnak másik barátnőt, és ami még fontosabb, jó barátokat! Siess, foglalj, játssz!



Nyilvántartás és avatarfoglaló
Karaktertabló
Kollégiumi házirend és beosztás
Felelős tisztségek


_________________

I
make it
hot like fire

Vissza az elejére Go down
http://frances.hungarianforum.com
 

Aiden Prescott

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Meseszereplők karakterlapjai-