Ez a nap a totális katasztrófa kategória. Miután visszahoztam Kiliant a koliba, és sikerült beleöntenem egy adag teát - zöldet - végre eljutottam odáig, hogy megnézzem magam a tükörbe. Nem vagyok boldog. Lehet el kéne mennem orvoshoz, hogy ne maradjon nyoma. Nem értek ehhez, de egész biztos ronda lesz, és tölthetem a következő egy hónapot a 4 fal között. Az meg, hogy So Ra-nak mit mondok? Elhiszi majd, ha azt mondom bevertem? Lefejeltem az asztal sarkát? Vagy bármi hasonlót?
Mindegy. Letisztítottam raktam rá tapaszt. Aztán főztem magamnak egy kávét, Kiliant meg ágyba dugtam. Azt mondtam neki, hogy ez csak egy rossz álom, és meglátja szebb lesz a világ, ha felébred. Persze tisztában vagyok vele, hogy ennyire nem hülye. Az utóbbi időben egyre több intelligenciát mutat, de nincs kedvem Andersonról beszélgetni vele, és egyébként is Izzien pörög az agyam. Nem értem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mi történt. Nem azt, hogy Anderson meg ő... azt azt hiszem felfogtam, és még ha hányinger is a dolog, nem hiszem hogy van beleszólásom. De a viselkedése! Nem akarok ezen agyalni, de nem tudom kiverni a fejemből. A kávém kihűl, Kilian meg mintha tényleg elaludt volna. Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de kopognak, így ajtót nyitok. Igaz, nem vagyok épp szalon képes. Amikor visszajöttünk átöltöztem, és most melegítő nadrágban, és egy trikóban vagyok, a szemöldököm miatt ez tűnt célszerűnek.
Kell pár másodperc, hogy eltűnjön az első döbbenet az arcomról. Mert rá, nem számítottam. Azt gondoltam, még mindig valahol Andersonnal enyelegnek. Vagyis, erre nem gondoltam... de ez tűnt a legvalószínűbbnek.
A hangjában aggódás csendül, de nem hat meg. Még mindig haragszom rá, mert nem állt mellém. Mert Andersonnal ment, pedig rá kellett volna jönnie, mekkora egy szemét.
- Nahát, hirtelen érdekelni kezdtelek? Köszi, megmaradok, nyugodtan visszamehetsz ahhoz szeméthez... - nem értem miért akarna bejönni, vagy miért kéne nekem hozzá menni. Kedvem lenne az arcába csapni az ajtót, és nem foglalkozni ezzel az egésszel. De utóbbira egész biztos képtelen lennénk.
Elfordítom a fejem, és sóhajtok egyet, a szemem is lehunyom. Talán bocsánatot akar kérni... akkor meg meg kéne hallgatnom. Nyelek egyet, kinyitom a szemem, és próbálok valamivel nyugodtabban megszólalni.
- Várj egy percet! - azzal sarkon fordulok, felveszek egy pólót, és hagyok Kiliannek egy üzenetet, ha magához tér, ne ijedjen meg, hogy egyedül van. Magamhoz veszem a kulcsom, meg a telefonom, aztán visszamegyek.
Kilépek a folyosóra, szerintem már Izzie is rájött, hogy nála beszélünk. Miután bezárom az ajtót, egy szó nélkül indulok meg az ő szobájuk felé. Várom, hogy elkezdje, amit akart. Én egyelőre nem tudom, mit mondhatnék.

//remélem jó//

Fogalmam sincs, mi a megfelelő hangsúly, ha a volt barátnőm, akit legutoljára épp az egyetlen emberrel láttam, akit utálok - és aki nem mellesleg, megvert az exem szeme láttára - beállít, és úgy tesz, mintha aggódna. Persze lehet, tényleg aggódik, de valahogy most csak az tudatosul, hogy ő Andersonnal ment, és akárhogy is, elárult. Elárulta azt, ami köztünk volt, a múltunk, és most a barátságunk. Természetes hát, hogy nem szívesen látom, hogy nem akarok vele beszélni. Mégis, valahogy a tény, hogy itt van, reményt ad, hogy nincs még minden veszve, talán ezért egyezem bele, hogy beszéljünk. Furcsa, hogy rögtön So Ra után érdeklődik, hogy úgy néz be a szobámba, mintha itt kéne lennie.
- A szobájában - válaszolom váll vonva. Beszéltem vele telefonon. Azt mondtam Kilian rosszul van és nem merem magára hagyni. Azt, hogy mi volt a kávézóban képtelen voltam elmondani. Viszont Kilian valóban nincs jól, és tényleg jobbnak láttam mellette maradni, most azonban alszik, magára hagyhatom egy rövid időre.
Izzie azonban még mindig So Ra-n és a hol létén lovagol.
- Iz, So Ra nem volt ott, nem tudja, hogy mi történt, és ha rajtam múlik nem is tudja meg - mondom egészen higgadtan, talán kicsit magyarázkodva, mert Isabella stílusa annyira ledöbbent, hogy még arról is megfeledkezem, hogy utáljam, és csak azt szeretném, ha megnyugodna. De valamit nyilván rosszul csinálok... Még a folyosón vagyunk, amikor újra megszólal. Pontosabban leteremt, és az egésznek semmi értelme. Elvégre ő kérte, hogy nála beszéljük meg. A kérdésére is válaszoltam, már miért feltételezné, hogy átnézek rajta.
- Miről beszélsz? - kérdezek vissza, most már én is idegesen, és szerencse, hogy közel a szobája, s a többit már odabent zúdítja rám, és persze, megint nem értem, hogy miről beszél. Az egésznek semmi értelme. Annak meg, hogy Anderson után ő is megpróbál elpüfölni, még annyira sincs. El is kapom a kezeit, ne ütögessen. Nem mintha fájna, de talán előbb felfogja, amit mondok neki, ha nem kell közben kétfelé figyelnie.
- Isabella, fogalmam sincs miről beszélsz! Hallod te egyáltalán magadat? Sosem szégyelltelek, a telefonszámod is megvan. Egyébként is te voltál az, aki végignézte volna, hogy megvernek, aztán lelépett azzal, aki ezt tette velem - a szemöldökömre mutatok - pedig állítólag barátok vagyunk! És most azt várod, hogy örüljek, márt pár órával később eszedbe jutott megkérdezni, hogy hogy vagyok?
A végére már én is kiabálok, a kezeit is elengedem, hiszen rájövök, hogy nem akarom, hogy a közelemben legyen. El is lépek tőle, vagy két lépésnyire. Tényleg haragszom rá, és nem értem ő milyen jogon haragszik rám. Nem tettem semmi rosszat!

Nyelek egyet. Oké, ezt én sem értettem először. De fogalmam sincs mekkora a raktár és ráfogtam, hogy túl nagy és nem, nem hallotta. Ha hallotta volna, akkor velem lenne, ezt biztosan tudom, így csak a fejem rázom makacsul. Mondhat Izzie bármit, So Ra nem olyan.
- Nem halhatta - közlöm magabiztosan, és részemről ez a téma lezárva, egyébként sem értem, hogy miért ezen lovagol. De aztán kinyögi hogy mi baja, bár ezt sem értem, mert szerintem teljesen normális reakció volt.
- Basszus Iz, szerinted, hogy veszi ki magát, a barátnőm főnöke előtt, ha az exem Honeynak hív? És Anderson előtt? - utóbbiba, hogy mennyit fog cukkolni ezzel nem is merek belegondolni. Végem van. Ez biztos. És még csak be sem verhettem érte a képét. - Csak nem akartam, hogy félreértsék...
Így is rezeg a fejem felett a léc, hát nem érti? Hiába mondta, hogy ez nem megcsalás, nem vagyok biztos benne, hogy egyetértek vele. Engem igenis zavar, és félek tőle, hogy So Ra megtudja. Nem akarom, hogy tudja.
A másik dolog meg, hogy én is haragszom rá, amiért csak ott állt, és nézte, ahogy Anderson gyepál. Nem mintha fájt volna... Na jó fájt, de nem halok bele. Az jobban zavar, hogy nem ütöttem vissza. Mert vissza kellett volna ütnöm. De nem tettem. Nem tettem, Izzie miatt sem, Daryl miatt sem, Kilian és persze So Ra miatt sem. Főleg, mert utóbbinak megígértem. De egyiküknek sem akartam csalódást okozni... ha egyedül leszek azzal a szeméttel...
- Egy: nem verekedtünk, ő ütött egyedül. Kettő: sosem bántanálak! Három: ha Anderson bánt téged, akkor halott - Közelebb hajolok hozzá, hátha így jobban érti, mert elég közel vagyok a füléhez, és elég hangosan beszélek. Közben meg persze fogom, mert még püfölni kezdene újra. De az az érzésem, hogy még mindig nem érti. Olyan, mintha meg sem hallaná, amit magyarázok neki. Aztán megint a fejemhez vág egy csomó mindent, aminek egy része... nos, abban lehet valami, és kicsit le is döbbenek tőle, ezért is engedem el, és hátrálok két lépést. Nem tudom mit kéne csinálnom, de a bennem összegyűlt feszültség miatt még mindig kiabálva válaszolok neki.
- Mégis honnan a fenéből kéne tudnom, mit miért teszel? Nem vagyok gondolatolvasó! És abból, ahogy most viselkedsz sem az jön le, hogy te olyan nagyon aggódsz. Én meg... bocs, de nem voltam olyan hangulatba, hogy felhívjalak, egyébként sem voltam benne biztos, hogy nem zavarlak-e meg valamiben...
Az utolsót tudom, hogy nem kéne hozzáfűznöm, tudom. De megteszem. Hiszen mindig is ilyen voltam, ha engem bántanak - már pedig bántásnak veszem ezt most - én is ezt teszem. Nem szándékosan. De erre is csak utólag jövök rá, mikor már kimondtam.
- Nem úgy értettem... - mondom gyorsan, és mert baromira elegem van az az asztalra csapok ököllel. - Nincs igazad Isabella.
Közlöm végül, mert tudom, hogy nincs. Egyszerűen csak nem látja most a fától az erdőt. És lehet, hogy itt kéne maradnom, hogy megbeszéljük, de nincs hozzá idegem, így az ajtóhoz lépek, és csak mikor kinyitom szólalok meg újra.
- Vissza kell mennem, megnézni mi van Kiliannel - a hangom még mindig feszült. Ez a mai nap egyszerűen szörnyen rosszul sikerült, és szeretném elfelejteni, de tudom, hogy nem fog menni. Kilépek és becsukom az ajtót, aztán bal kézzel még mindig a kilincset fogva a jobb tenyerembe temetem az arcom. Elszámolok vagy négyszer tízig, aztán leengedem a kezem. Kifújom a levegőt. Azt hiszem, Izzie nem fog utánam jönni, így még mindig idegesen, de nem tudok most ezzel foglalkozni.

Még mindig nem értem mi baja, és kezdem úgy érezni, hogy akkor voltam hülye, amikor még utána rohantam, amikor azt gondoltam szerelmes vagyok belé. Ki tudna egy ilyen őrülten rikácsoló embert szeretni? És hova lett az az Isabella, aki levett a lábamról? Mind megváltoznak egy-két év után, vagy csak ő zakkant meg teljesen? Fogalmam sincs, de kifejezetten ijesztő, és az, ahogy viselkedik számomra túl bonyolult. Nem tudom kezelni és épp ezért választanám most is az egyetlen (szerintem) járható utat: nem foglalkozni vele, mert akkor nincs. Viszont amiket a fejemhez vág, azt nem hagyhatom szó nélkül.
- El vagy tájolva Isabella. Ha nem tűnt volna fel, a pizzát helyben készítik, a raktár a konyha mögött van, és senki sem üvöltözött, azt csak te csinálod, most... - egészen biztos vagyok benne, hogyha So Ra hallott volna bármit is, akkor előre jött volna. Ki van zárva, hogy nem. Mondhat Izzie bármit, a helyzet az, jobban ismerem a barátnőmet, mint ő. Próbálom azt is elmondani, hogy vele ott, mi volt a bajom. De ezt sem érti, magyarázni próbálja. Csak én nem érzem, hogy a Derilíum? Lítium? - ezen röhögnék egy jót, ha nem lennék már én is sík ideg - olyan, mint a Honey. Biztos bennem van a hiba.
- Akkor találj ki nekem is egy másikat! - vágom rá nem is gondolkozva, de szerintem nem is hallja, mert csak mondja tovább a magáét. Nem szégyellem. Sosem szégyelltem, és ezt tudnia kéne. Nem is értem, miért hallgatom. Talán tényleg itt kéne hagynom, de valami még itt tart. Azok a régi boldog érzések, amik hozzá kötnek. Hát nem tudja? Nem tudja. És ha ez nem lenne elég, So Ra-t szidja folyamatosan. Ez pedig jobban zavar, mintha engem hordana le a sárga földig.
- Te mondani mit? - kérdezek vissza, és hirtelen arról is megfeledkezem, hogy haragszom rá - Anderson fel akarja szedni So Ra-t? - nagyokat pislogok. Oké. Érthető. Gyönyörű barátnőm van. De egy Andersonféle barom még csak ne is álmodjon róla. Soha! Meg kellett volna ütnöm. Ha ezt tudom, esküszöm megütöm. De nem hiszem, hogy Izzie igazat mond. Elvégre Anderson meg ő... Nem erre sem akarok gondolni. Ez az egész magas nekem. És idegesítő, és elegem is van. Izzie azonban még nem végzett. Még mindig So Ra-ról akar bebizonyítani valamit, csak éppen értelme nincs annak, amit mond.
- Fogalmam sincs miről beszélsz Isabella, de fejezd be! - kiabálok vissza neki, és ökölbe szorul a kezem. Kedvem lenne megrázni, hogy térj már észhez! Mert ez nem az az Isabella, akit ismerek. Nem az a lány, akit a barátomnak szerettem volna. Nem tudom ki ő, és nem tudom mit akar. Elegem van. Az asztalra csapok, és meggondolatlan dolgok csúsznak ki a számon. Bár talán, ez a valaki itt, meg is érdemli ezeket a szavakat. Nem tud tovább lépni. Én pedig komolyan nem értem, mi baja van.
- Nem Isabella, nincs rám rossz hatással. Téged viszont valaki, vagy valami nagyon megváltoztatott, és még csak észre sem veszed magad. So Ra-ról pedig szállj le, mert most úgy viselkedsz, mint egy féltékeny liba.
Ezt sem gondoltam végig, de nem is érdekel. Otthagyom. Eleget hallottam. A többit mondja a párnájának, a tükörképének, akárkinek, de ne nekem. Egyszerűen nem tud érdekelni már. Talán ha megnyugszik, akkor beszélhetünk újra. Nekem is ezt kell tennem... megnyugodni, és úgy tenni, mintha a mai nap sosem történt volna meg. Nem akarok rá emlékezni. Sem most, sem soha.