Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Quentin Collins
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Louis és a "nagyhal" (d'Abo)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Pént. Szept. 06 2013, 01:12

Meglepetésként ért a hír, hogy anyámat áthelyezik az Egyetemre, így akár naponta is találkozhatok vele napközben, hiszen az irodájuk közvetlenül a főépület mellett van. Ő is teljesen lelkes, mert egyrést imádja a fiatalokat, másrészről pedig az új munkája miatt. Azt mondta, a főnöke tehetséges fiatalokat keres, és mivel tűzközelben van, első kézből tud értesíteni az új pályázatokról.
Bár magamat nem tartom túl tehetségesnek, ismerek valakit, aki nagyon jól rajzol. Én abszolút a csodálója vagyok a lánynak és vagyok olyan szerencsés, hogy - mivel a barátja vagyok- naivan kölcsön is adja őket, így minden gond nélkül meg tudom őket mutatni anyámnak, hogy véleményt mondjon róla.
Mappába rendezem Nana chan rajzait (én már csak így hívom), aztán felpattanok az "új" deszkámra. Ugyan még nincs kipingálva, majd ezt is Nana kezeire bízom. Én csak az alapszíneit adtam meg neki: sárga, zöld és lila színek virítanak rajta.
Az épületbe érve a hónom alá kapom a deszkát, aztán robogok fel az emeletre (természetesen a lépcsőn, csak a kondi miatt), és az egyik fordulóban beleszaladok valakibe.
Repül a mappa, a deszka is kicsúszik a kezeim közül. Felszsszenek, nem elsőrosban a deszka, hanem a barátnőm rajzai miatt. Azok pótolhatatlanok, de nem vagyok annyira udvariatlan, hogy ne kérnék bocsánatot, hiszen eddig figyelembe sem vettem, akibe beleszaladtam.
-Elnézést kérek... , Uram- mondom kissé megszeppenve, hiszen akit letaroltam, nem az én súlycsoportom. Elegáns öltöny, finom illat... Valahogy tekintélyt parancsoló a kinézete.- Az én hibám volt. Megsérült?
Megüthette a deszkám, vagy én...
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Pént. Szept. 06 2013, 17:15


Néha jó dolgokkal kell kompenzálni, ha az ember sok olyasmit csinál, ami miatt támadások érhetik. Na nem azért, mert őt személyesen zavarnák ezek a dolgok, esetleg dőre lelkiismeret furdalásra vesztegetné az idejét, sokkal inkább azért van szükség ezekre a dolgokra, hogy a „közösség” jobban érezze magát. Vagyis, inkább a közösség azon nagyon szűk, szelektált rétege, aki számít.
A bátyja támogatta a testet öltő támogatási rendszert, hiszen egy olyan higgadt, komoly tett volt, ami arra utalt, az ifjabb d'Abo mintha hirtelen úgy döntött volna, a korához méltón viselkedik.
Phoenix a maga részéről persze egy kissé nevetségesnek tartotta a gondolatot. Tömegessé tett támogatási rendszer? Némi kétkedéssel tekintett a kreatív bizottság ötlete elé, de végül rábólintott, elvégre amihez ő adja a nevét, az semmiképpen sem a minőséget idomítja a mennyiséghez, hanem a mennyiséget a kitűzött minőséghez. Ha ez a kijelölt igazgatói tanácsnak nem tetszik, akkor sem.
Persze ez már több, mint egy hetes történet, ami ebben a világban már igazán távolinak számít a horizonton. Mostanra aránylag megnyugodtak a kedélyek, és ő maga is otthonosan mozgott az új irodaházban, magabiztosan, a lift helyett a szép, tiszta, kényelmes lépcsőházban szeretett közlekedni, jobbára... egyedül.
Az ütközés meglehetősen váratlanul érte, noha hallhatta volna, hogy jön valaki szemben, de a modern technikának hála a vezeték nélküli fülhallgatóból egyenesen az agyába áramlott a kért információ, és ez meglehetősen lefoglalta. Szisszenve kapta hátra a fejét, a kezében tartott krémfehér bögréből a forró kávé végiglöttyent a kezén, a csuklója fájdalmasan megrándult, a porcelán kicsúszott elerőtlenedő ujjai közül és orbitális csörömpöléssel mállott szét a lépcső élén. Szerencsére a drága öltönynadrágra nem jutott a fekete italból, mert az rögtön engedett a gravitációnak és lefelé indult meg, a mappa és a deszka után.
- Nem, semmi baj - bár az arca bosszúsnak látszott, kékes szeme kissé zavart volt a szigorú pillantás ellenére, amit a másikra vetett, kikapta a füléből a szettet. - És te? - lerázta a kezéről cseppenő italt, kivörösödő bőrét egy sebtiben előhalászott zsebkendővel tisztogatta.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Pént. Szept. 06 2013, 19:26

Váratlan az ütközés. Egyáltalán nem számítok arra, hogy valaki más is használja még rajtam kívül a lépcsősort, hiszen számtalan lift van az irodaházban. Mégis megtörténik, ráadásul nem egy másik diákkal futok össze (az sem lenne szívderítő), de egy elegáns ruhába bújtatott fazonnal hoz össze a sorsom. Az ütközés lendülete kisodorja kezemből a mappát, a benne lévő rajzokkal együtt, és a deszkát is, ami csattogva gurul le a lépcsőkön. A rajzok kicsúsznak a mappából, most sajnálom igazán, hogy nem gumiztam le a mappa szélét. Ezzel egy időben valami más is a lépcsőhöz csapódik, egy bögre. Egy pillanat elég a döbbenetemhez, de aztán győz a józan ész, gyorsan bocsánatot kérek. Nanaia rajzai után kapok, nehogy azokra rácsorogjon az a barna lé, ami minden valószínűség szerint kávé, és amiből nem csak a lépcsőre jutott.
-A kezét azonnal hideg víz alá kellene tartania- javaslom sután, miközben a rajzokat szedegetem össze, és azt nézegetem, kaptak-e a nem kért színezőből. Ha forró volt a kávé, -márpedig az volt, hiszen az illatát is érzem-, nem lesz elég, hogy zsebkendőbe kötözi a leforrázott kezét.
A kérdést, hogy én hogy vagyok, elengedem a fülem mellett. Fizikailag nem esett bántódásom. Csak megijedtem egy kicsit. Egy pillanatra tanácstalanul állok. Vajon itt dolgozik ő is az épületben? Vagy esetleg segítségre szorulna, hogy megmutassam neki, hol van legközelebb mosdó?
- Nézze, az édesanyám ebben az épületben dolgozik. Ő biztosan tudja, hol tudnának leggyorsabban elsősegélyt nyújtani Önnek- Még mindig az égési sérülése izgat a legjobban. És Nana chan képei. De amikor azokat futólag átnéztem, nem láttam bennük kárt, szerencsére. A deszka..., a deszka meg jól elvan, ahová esett. A fal (és a forduló) megállította, nem gurul lejjebb.
Kérdőn nézek rá, és arra várok, vajon hogyan reagál. Valamiért nem félek ettől az embertől, pedig a gazdag srácoktól a suliban általában tartottam. Nem küldött rögtön a fenébe, bár a szeme vegyes érzelmeket tükröz.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szomb. Szept. 07 2013, 11:22


A zaj, amivel lecsúszik a deszka éktelen, kelletlenül összehunyorítja a szemét a hallatára, és az sem javít a közérzetén, hogy a zsebkendő alatt forrón lüktet a keze, az ingujja megázott. Praktikus teendők felé indulnak el a gondolatai, bár meglehetősen sokként érte, hogy vele is megtörténhet ilyesmi, voltaképpen nem kellene annyira meglepődnie ezen, elvégre csak egy átlagember, aki, per pillanat meglehetősen figyelmetlenül viselkedett.
- Igen - hagyja jóvá az észlelést, a tanácsot, ő is végzett elsősegély tanfolyamot, de a figyelme még nem elég fókuszált ahhoz, hogy visszainduljon felfelé, ahonnan jött, ahol a legközelebbi mosdó található.
Egyelőre csak végigkutatja a másikat, hogy tényleg nem esett-e semmi baja, aztán a mozdulatra figyel fel, ahogy a fiú a papírokat kapkodja össze. Normál esetben akár segíthetne is neki, bár ő nem szokott szétszórt adatok után kapni, hiszen minden, még a legbonyolultabb szerződés is újranyomtatható a 21. században.
Biztos valami értékes.
- Az édesanyja itt alkalmazott? - információ, feldolgozás alatt, megrázkódik kissé. - Köszönöm, de kiigazodom, jöjjön - visszaszerzi a hivatalos stílust, bármennyire is fiatal a srác, mivel itt van, mindenképpen megilleti némi irodai modor. Sarkon fordul, a bögrét otthagyja, elvégre mire tartja a takarítókat, néhány hosszú lépéssel visszasiet a lépcsőkön a következő szintig, de aztán a biztonság kedvéért visszapillant, hogy a kölyök követi-e.
- És mégis milyen státuszban dolgozik az anyja? Még nem láttam itt - némiképpen gyanakvó, elvégre az épület ebben a részében nincs keresnivalója idegeneknek. Még akkor sem, ha támogatná a jövőjét, bár egy deszkás srác jövője...
Fránya előítéletek.
Ezek után persze, habozás nélkül befordul az első mosdóba, amit talál, túl értékes az ő bőre ahhoz, hogy csak úgy hagyja fájni, és a hideg víz alá tartja a kezét.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szomb. Szept. 07 2013, 19:17

Jó modorra tanítottak és illedelmességre, mégis Nanaia rajzai az elsők, és csak azután fordítom a figyelmem a jól öltözött fiatalemberre (és a deszka várhat! Már ez is nagy szó tőlem!) Úgy tűnik, felfogta, amit javasoltam neki a hideg vízzel, mégsem szalad, hogy lehűtse a kezét, pedig tudnia kell, minden perc, másodperc fontos. A szövetek roncsolódása szoros összefüggésben van az idővel. Felajánlom neki az anyám segítségét is, mert előre tudom, hogyan fog reagálni, és biztosan nem okoz csalódást. Mintha ez az információ indítaná be az agytekervényeit, elindul a lépcsőn, felfelé, és engem is magával hív.
-Igen- válaszolok kurtán a kérdésére, de hirtelen nem akarok többet elárulni róla. Nem egészen értem, mit akar tőlem, és egy pillanatra megrémülök, talán hiba volt anyámat is belekeverni (sosem lehet tudni, olyan emberrel van-e dolgom, aki emiatt a baleset miatt rajta áll-e majd bosszút valamilyen formában), és nem merek ellenkezni, bár a deszkám még nincs a birtokomban.
- Egy pillanat...- hármasával szedem lefelé a lépcsőket, felkapom a deszkám, és már kocogok is felfelé, ugyanilyen sebesen. A rajzokat most belegumiztam a mappába, a biztonság kedvéért. A törött csészére csak egy pillantást vetek, és már robogok tovább, felfelé. Észrevettem, hogy visszalesett rám, de remélem, nem orrol meg azért, hogy a deszkámat is begyűjtöttem.
Visszatér a kérdésre, és ezt már nem bírom kikerülni.
-Az édesanyám titkárnő, és csak néhány napja helyezték át ide...- zavarban vagyok. Vajon miért lett fontos hirtelen az anyám? - Ugye... , ugye nem akarja miattam kirúgatni? Én minden felelősséget magamra vállalok. - Ha a családomról van szó, farkasként tudok küzdeni értük.
Közben felérünk az emeletre, és ő bevonul a mosdóba. Nem akarom magára hagyni, egyrészt, még nem is válaszolt a kérdésemre, másrészt érdekel, hogy van a keze. Utána megyek, és megállok a fal mellett, érdeklődve nézve, hogyan hűti a kezét, és vajon én (ekkora távolságból) látok-e valami elváltozást a kezén. Hogy a kézelője beszennyeződött, azt most veszem csak észre. A kezéből nem sokat látok, így közelebb lépek, és megpróbálom úgy megnézni, hogy mégse tűnjek tolakodónak.
- Lett rajta hólyag?- csúszik ki a számon, és először a tükörből bámulok rá, majd egyenesen felé fordítom a fejem. Idiótának érzem magam, kisfiúnak, és mégis, a vicces énem úgy kiabál a fejemben, mint egy őrült. "Hólyag, hólyag, a nyakán van a hólyag!" Elpirulok.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Vas. Szept. 08 2013, 11:37


Egy pillanatot igazán várhat, tényleg nem szívbajos fajta, bár jobban érzi, hogy a kávé talán mégsem volt olyan forró, hogy komolyan féltenie kéne a kezét. Persze roppant kellemetlen, ami történt, de az életben annyi kellemetlenség van, ez már nem oszt, nem szoroz. Noha éppen ő az az ember, aki ilyesmire aligha panaszkodhat.
Nem úgy egy ártalmatlan titkárnő, akinek a fia deszkával szaladgál egy irodaépületben. Persze, kedveljük a modern civilizációt, laza stílust, de azért a legtöbb itt dolgozó szerint ez mégis túlzás. Pusztán az épület árnyéka már nem elég ahhoz, hogy némi komolyságra szorítsa a fiatalokat.
Mindazonáltal tényleg nem lenne szerencsés itthagyni a játékszert, mert a gondos takarítók valószínűleg azt is nyom nélkül eltüntetnék.
- Ühüm, ez nem meglepő, elvégre nem olyan régen adták át az épületet - ingat egyet a fején, ez felesleges információ a számára, de a titkárnő annál hasznosabb. Eltöpreng a titkárnőkön, valahogy, bár a státusza megkövetelné, inkább agykapacitás és nem mellméret alapján válogatta a posztra a hölgyeket, így meglehetősen sok középkorú, megbízható asszony dolgozik az ő környezetében. Mindegyikkel találkozott, de hirtelen felindulásból nem mondaná meg, hogy arcra a fiú melyikre hasonlít, pedig az effajta összehasonlításokban jó szokott lenni.
- Miért, olyan fia vagy, aki miatt ki lehetne rúgni az anyját? - kérdezi hanyagul, egy kissé szemtelenül, elvégre mégiscsak van közöttük némi társadalmi szakadék, ami miatt akár meg is engedheti magát.
- A felelősség a tied, de a nevelésed meg az ő felelőssége - elmosolyodik, a textilkendőt összehajtva óvatosan mossa le kipirult bőrét, a villan automatikusan gyúl fel, borítja meleg, sárga fénybe a mosdó tágas előterét, ahol a formatervezés aránylag jól párosul a praktikussággal.
- Ne aggódj, nem tervezem kirúgatni azért, mert összeszaladtunk a lépcsőn és leborítottam magam - vált végül valami megnyugtatóbb közlésre, a kezét megforgatja a hideg folyóvíz alatt, megmutatja a kíváncsi tekintetű fiúnak - Egyszerűen csak érdekel, mert a lépcsőn nem szoktam diák korúakkal találkozni... nem, szerintem nincs -inkább pirult, mint a srác arca. Nem igazán tudja, hogy mitől jött zavarba, bár a szülői fenyegetettség fantomképe elég lehet hozzá.
- Rajzokkal jöttél, mégsem a portán jelentkeztél be, bár gondolom akkor az édesanyádhoz tartottál - mégis a lazább modor mellett dönt. Túlságosan fiatalos a deszkás kölyök ahhoz, hogy udvariaskodjon - És azt se tetted le a ruhatárban - pillant kicsit rosszallóan a deszkára, majd elzárja a vizet, elégségesnek ítélve a kezelés, csak a bevizezett zsebkendőt tekeri rá.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Vas. Szept. 08 2013, 20:12

Szívesen segítek a fiatal férfinek, nem számít, hogy ki ő. Az biztos, hogy nem magamfajta diák. Idősebb nálam, bár fiatalos arca van, a kora meghatározhatatlan számomra. Akár 25, akár 35 éves is lehet. Ért már néhány meglepetés az embertársaimmal kapcsolatban, így amikor az anyámról kezd kérdezősködni, kissé bizalmatlan leszek (bár őt én hoztam szóba). Jelenleg nem tudom, látszat-e, hogy nem haragszik. Talán csak a fogást keresi rajtam, hogy bosszút álljon az ingéért, az el nem fogyasztott kávéjáért, vagy hogy ráömlött a kezére az a forró cucc.
Szóval összekapkodom a saját dolgaimat (rajzok, mappa, deszka), és követem, ahogy kéri, mintha mi sem lenne természetesebb. Otthonosan mozog az épületben, a mosdóba megyünk, ahol víz alá tartja a kezét (de nem elég hosszú ideig).
A vágyam, hogy anyám védjem, rosszul sül el, zavarba ejtő kérdést tesz fel.
-Nos, nem vagyok éppen mintagyerek- mondom túlontúl őszintén- De ami most történt, véletlen volt, és a felelősségem alól nem akarok kibújni, így Önnek nincs oka rá, hogy anyámat belekeverje... Ugye?
Tagadólag rázom meg a fejem. Nem teljesen értek egyet. Hát nem hallott még a környezet hatásairól? A nevelés önmagában nem minden a személyiség fejlődésében...
- Anyám remekül nevelt. De az, hogy kissé elfuserált vagyok, nem az ő hibája. Időnként a beilleszkedésem nem zökkenőmentes...
Aztán végre megkegyelmez rajtam, és ahogy beszél, mázsás súlyok hullanak le a vállamról.
- Jobban szeretek lépcsőzni, mint liftezni- vonom fel a vállam, lassú mozdulattal. Nem szeretnék flegmának tűnni.
- Meg akartam neki mutatni valamit...- bólogatok, amikor ráhibáz, miért is jöttem. Utóbb eszembe jut, ráért volna este is, de időnként nagyon türelmetlen vagyok.
Közben a kezét is megmutatja, és örömmel látom, hogy csak enyhe pír van rajta, hólyag nincs. A nevetésem sikerül visszanyelnem, (ami a hólyagról jut eszembe), és örülök, hogy most a deszkáról kérdez, mert ettől is mosolyra húzódik a szám.
- Á, dehogy! Az olyan lett volna, mintha egy testrészemtől kellene megválnom. Mondjuk, a fejemtől? - elnevetem magam- Á, nem, az úgyis üres, semmi hasznom nincs belőle. - Mindig humorral próbálom oldani a feszültséget. - A deszka hozzám van nőve..., mint egy jó barát. Vagy valami hasonló- mondom elgondolkodva.
Figyelem, ahogy a kezét betekeri. Szeretném figyelmeztetni, hogy ennyi hűtés talán nem volt elegendő, de félek, túlfeszíteném a húrt.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Hétf. Szept. 09 2013, 15:03


Az éles fényben a szemei egészen világossá válnak, és valahogy olyan metsző éle sincs a tekintetének, mint korábban, a lépcsőn volt, a kezdeti ijedelem múltával visszatér belé a játékos és megfigyelő lélek.
És mint amolyan játékos és megfigyelő lélek egy kicsit talán élvezi is a kölyök kínját az anyjával kapcsolatban, pedig ilyesmivel azért nem jó játszani. Talán éppen az a hölgy volt az, akitől a remek kávéját kapja nap, mint nap, odaadó, áldozatos, lényegtelen munka, hiszen mint titkárnő, elsősorban mindegyiknek a feladata más, sokkal sokrétűbb és fontosabb, de per pillanat erre fókuszálódik a figyelme.
Megemelkedik a szemöldöke az ízes bevallás hallatán, bár nem is számított arra, hogy esetleg pedánsnak mondja magát, ilyen fokú nyíltságra sem. Megmosolyogtatja.
- Tényleg véletlen volt, de ebben a szférában nem kell oka lennie annak, hogy valakit belekeverjenek egy olyan ügybe, amihez semmi köze, és olyan dolog miatt büntessék, amihez aztán végképp semmi köze - a kétes értékű nyíltságra hasonlóval felel, agresszív, erőszakos tanulság a „magasabb körökből”.
- Tiszteletreméltó, hogy véded a nevelését, de minden a szülő felelőssége a gyerek „elfuseráltságával” kapcsolatban. Nem lehet „magától” rossz, és a külső befolyás is csak annyira érvényesülhet, amennyire a szülő, a gyerek életének ura és parancsolója engedi - derült hanggal vitázik a vita kedvéért, elvégre, neki aztán soha nem volt gyereke, és nem is akarna, tekintve, hogy a szülők mind szörnyetegeket nevelne, és rémes szülő válna belőle. Sőt, talán még annál is rosszabb.
Kedveli látni az embereken a megkönnyebbülést, bár általában csak akkor lát ilyesmit, ha utána össze is töri a reményeiket és álmaikat.
- Szokatlan kedvelés, talán klausztrofóbia? - tippel elmosolyodva, hiszen kellemes élményei kötődnek klausztrofóbiás fiatalokhoz. Gondosan ellenőrzi, hogy az inge és zakója milyen állapotban van, miközben tovább hallgatja a fiút, a fél szeme rajta, így is meg tudja állapítani, hogy okvetlenül át kell öltöznie.
- Dicséretes a lelkesedés, de elszörnyeszt ezt a gondolat. Nem sokra tarthatod magad, ha a fejeddel egyenértékbe veszed azt az eszközt - a figyelme át is siklik a deszkáról a mappára, szemlátomást a humor ezt a helyzetet nem oldja fel, mert bár Phoenixnek is megvan a maga humorfaktora, egészen másféle, mint ez.
- Beszélj inkább a rajzokról. Biztos nem azért rontottál be egy ilyen munkahelyre, hogy megmutass az édesanyádnak valami teljesen átlagosat. Elkísérlek hozzá - mert megteheti, nincs sehol máshol sürgős dolga.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Kedd. Szept. 10 2013, 00:32

Karizmatikus egyéniséggel van dolgom. Nem csak a külseje miatt. Egész lényéből árad, hogy uralkodó személyiség, nem tűr ellentmondást, visszautasítást. Ezért (is) tartok vele. Az őszinteség belőlem fakad. Nem tudok, és nem is akarok hazudni.
Anyámat jobban féltem, mint magamat, és óvatosan próbálom kipuhatolni, vajon milyen emberrel van dolgom. A válasza nem árul el semmit, benne van annak a lehetősége, hogy az én hibám miatt majd anyámat bünteti meg, de benne van annak lehetősége is, hogy ugyanúgy elítéli az igazságtalanságot, mint én. Egyenlőre nem tudok rajta kiigazodni.
Valahogyan a nevelésről kezdünk beszélni, és én megint anyám pártját fogom.
-Igaza van abban, hogy a nevelés a legfontosabb tényező. De a gyermek- és ifjúkorom egyharmadát távol töltöttem otthonról, sajnos engem is befolyásoltak környezeti hatások, és be kell vallanom, annak ellenére, hogy tudtam, mi a helyes egy-egy esetben, nem úgy cselekedtem. - Értem én, mire akar kilyukadni azzal amit mond. A nevelés akkor is hathatós, ha éppen egyik szülő (nevelő) sincs jelen. Hiszen nélkülük ugyanúgy kellene döntést hoznom, mintha figyelnék minden léptemet. Egy kicsit merész vagyok, amikor kérdéssel vágok vissza:
- Talán Ön soha életében nem tett olyat, amiről a szülei azt mondták, helytelen? Nem akart azzal a dologgal másoknak megfelelni, hogy befogadják, vagy ne nézzék le?- elkomolyodom.
Hogy miért lépcsőzöm? Ennek okát feszegeti.
-Nem, ilyen panaszom nincsen. Egyszerűen rabja vagyok a mozgásnak. Kár, hogy a lépcsőket nem lehet deszkával megmászni...- Azzal, hogy ő egy kicsit lazábban kezdett viselkedni, én is könnyebbnek érzem magamat. Nincs már bennem az a kezdeti görcsösség.
Az öniróniámat nem érti. Nem tudhatja, hogy a deszkámat többre tartom az IQ-nál. Talán sosem deszkázott, és fogalma sincs, ki az a Tony Hawk vagy Ed Templeton...
- Ha hiszi, ha nem, ez az eszköz legalább 800 dollárt ér!- mondom, szinte áhítattal. Nem kisebb dolgot kellett megígérnem apámnak ahhoz, hogy megvegye, mint hogy 4.5 vagy annál jobb lesz az átlagom. (Pedig nála a 800 dolcsi aprópénz.)
A deszkám nem hozza lázba, annál inkább a mappám. (Vagy inkább annak tartalma.) Már tudja, hogy anyámnak azt akartam megmutatni. Érdeklődést mutat. Van bennem némi bizonytalanság azt illetően, ebből a helyzetből hogyan kéne kikecmeregni. Még mindig féltem anyámat (az állását), és eszemben sincs lehetőséget adni rá, hogy ők megismerjék egymást. Másrészről, még mindig fogalmam sincs, ki ez az alak, ért-e egyáltalán a rajzokhoz. És harmadszor: Nanaia rajzaihoz neki semmi köze nincsen! És aztán egy hang megszólal: "és ha mégis?"
- Nem tudom...- kezdem bizonytalanul-, hogy ez jó ötlet-e. Tudja, nem az én rajzaim. - Kissé elpirulok, de folytatom- Egy barátom képei, és azért akartam megmutatni anyámnak, vajon ő is ugyanolyan jónak látja-e őket, mint én. A barátom nem tudja, hogy miért kértem el őket...
Lehajtom a fejem. Hiába vezet jó szándék, mégis Nanaia háta mögött cselekszem. Szerinte a rajzai nem sokat érnek, tucatáru (ahogy ő fogalmaz). szerintem viszont nagyon tehetséges, és ha be tudnám őket adni erre a pályázatra...
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szer. Szept. 11 2013, 16:33


A diplomácia vérén és verítékén is nevelkedett, régóta tudja már, hogy a SZÓ a legélesebb fegyver, ráadásul kétélűre fenték, óvatos és megfontolt ember szájában válik belőle varázslatos eszköz, ami mindenben készségesen a rendelkezésére áll. Éppen úgy kifordíthatja vele a világot a sarkaiból, mint ahogy homályossá, ködössé maszkírozhatja a lényeges és lényegtelen dolgokat egyaránt.
Tudatában van ennek, és állandó szórakozásának biztos forrása.
Ezzel együtt sem kedveli, ha ellentmondanak neki olyan dolgokban, amikben teljesen bizonyos, szerencsére, most nem egészen erről van szó. Leheletfinoman elmosolyodik.
- És az kinek a hibája, ha a gyermek- és ifjúkorod egy részét távolt töltötted otthonról? - remek a memóriája rövidtávon, tökéletesen azonos szavakkal fejezi kis a sarkallatos pontokat, mint ahogy a fiú tette. - Hacsak nem raboltak el az idő egyharmadában szervkereskedők, a felelősségi kérdés továbbra is áll. A rossz döntésekre való képességnek is származnia kell valahonnan.
Komolyan pillant rá, mintha legalábbis is magával egyenrangúnak tekintené, a kérdés megválaszolása közben.
- Az én szüleim maguk se tudják mi a helyes és a helytelen, így természetesen tettem olyasmit, ami helyes, de ők helytelenítették, vagy éppen helyeselték, de valójában helytelen dolog volt - csendes, tiszta, egyszerű, precíz. A hangja kitisztult, nincsenek benne érzelmi rezgések, hullámzások, kinőtt már a kislány korból.
Félmosollyal megingatja a fejét, deszkával lépcsőzni, mindig van egy újabb, vadabb ötlet, ami csak addig marad furcsa és idegen, amíg valaki meg nem viselkedik.
- Készséggel elhiszem, hiszen többek között a marketingszakmában is dolgozom, ahol az a cél, hogy a semmit, a kézzelfoghatatlan, konkrét semmit a lehető legdrágábban adják el, legyen az tárgy, személy, ötlet, idea, jelenség, bármi - és ő elég jó ebben, de csak úgy nem szokás olyasmivel dicsekedni, ami általában mások megtévesztésére szolgál. Bár nem annyira vészes, ha egyszer az emberek el is akarják hinni, hogy amit drágán kínálnak nekik, az annyit is ér.
Érdeklődve szemléli az újabb arcpírt, milyen érzékeny lélek, egy pillanatig, pontosabban a határozott cáfolatig biztosra veszi, hogy a srác a művész, vagy művészkedő.
- Hogy ugyanolyan jónak látja-e őket? - visszhangozza aztán egy kicsit értetlenül, a lehajtott fejet szemlélve. - Azért jöttél be az édesanyádhoz munkaidőben, hogy megmutasd neki a barátod random rajzórán firkált rajzait, hogy kiderítsd, neki is tetszik-e? Nem is tudom, hogy a vezetőség... - megremeg a szája széle, ahogy a mosolyt próbálja visszatartani - mit szólja egy ilyen történethez. Komolyan srác, ébredj fel a 21. század modern valóságára, ilyet nem lehet csinálni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szer. Szept. 11 2013, 20:55

- Viccel, uram? Én nem voltam magántanuló. Eljártam iskolába, középiskolába, majd most az egyetemre. A tanulás, jobban mondva, az iskolában töltött idő tetemes. A napom egyharmada. Erre céloztam az imént. - Meglep, hogy erre nem gondol, ezért kissé tovább magyarázom.- Biztosan Ön is volt gyerek, aztán kamasz. Gyerekkoromban talán még nem annyira érdekelt, de később már fontos volt, hogy a fiúkkal is jóban legyek. Nem szép dolog, de azzal akartam bevágódni náluk, hogy bevállaltam hülyeségeket. Tudja, egy idő után elegem lett belőle, hogy szívóznak velem.
Fura, még az iskolai pszichológusnak sem beszéltem ennyit annak okairól, miért vannak velem "problémák". Rendes tag volt, de fingja nem volt a kamaszokhoz.
- Szóval az elfuseráltságomnak én magam vagyok az oka. És az idő nagy részében illedelmes és engedelmes vagyok. Elvégre fejbe is kólinthattam és le is léphettem volna!- hehe, azt, hogy bohóc vagyok, nem kötöm az orrára.
Saját példáját hozza fel, és erre én meresztgetem a szemem.
-Engem arra tanítottak, hogy a gyermek a szülei iránt feltétel nélküli szeretettel és engedelmességgel tartozik. Velük nem szokásom ellenkezni. Általában olyan komiszságokban vétkeztem, ami nekik eszükbe sem jutott volna...- próbálom magyarázni. De közvetlenebb már a hanghordozásom, nem érzem úgy, hogy tartanom kellene a fickótól. Elvégre semmi rosszat nem tettem ellene.
A deszkámról beszélünk, ami TH modell. Sokat ér a piacon, még használtan is (én is kéz alól vettem). És elhiszem, amit mond, hiszen gagyi deszkákat is láttam már aranyárban.
Aztán a mappára terelődik a szó, és ismét előbújik belőlem az az énem, aki visszavonulna, menekülne. Mégis kitörnek belőlem az érzelmeim.
- Szerintem a lány bámulatosan tehetséges!- mondom hevesen. - És hiszek anyám ízlésében is. Akkor is megmutatnám neki, ha nem éppen...- (ezzel foglalkozna), csúszik ki majdnem a számon. Szépíteni próbálok.- Ért hozzá. És ha ő is azt látja, amit én, esetleg segíteni is tud... Tanácsot adni, érti?
Nem protekcióra van szükségem. El sem fogadnám. Igazságtalannak tartanám. De ha van esély, hogy azok a képek olyan jók, ahogy én látom, ő pontosan meg tudja mondani, hol és melyik kategóriában érdemes elindítani és megpályáztatni őket. A részletekkel azonban nem akarom beszélgetőpartneremet untatni.
- 21. század? Technika? Arra gondol, miért nem scanneltem be őket és küldtem el neki email-ben?- a fejem rázom- Ezeket a képeket látni kell...- mondom szinte kásás hangon.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Pént. Szept. 13 2013, 20:53


Az arca komoly, egészen biztosan nem viccelt, akkor nevetne, vagy valami hasonló. Éber, de nem metszőn figyelmes pillantással tünteti ki a fiút, és persze megrázza a fejét a nyomaték kedvéért.
- Ha igaz volna, amire célzol, akkor minden gyerek, aki nem magániskolába járt „elfuserált” lenne. Nyilván a szülő felelőssége és hatása, hogy mennyire akarsz más érdekcsoportoknak megfelelni, mennyire vagy, nem vagy képes megvédeni a magad igazát, és kell beleolvadnod a szívózók által megkívánt viselkedésmasszába. Ez a tetemes távol töltött része a napnak fiatalkorban annak a próbája, hogy mennyire volt hatásos a nevelés. Manapság már nemigen, elvégre a szülők nem érnek rá a drága idejüket a gyermekükre vesztegetni - nincs benne nagy keserűség, inkább filozófia. A kiborult kávé az oka, alapvetően nem szokása ilyen gondolatokat megosztani másokkal, de ma semmi nem úgy alakul, ahogy kellene neki.
- Igen, én is voltam kamasz - féloldalasan elmosolyodik, van egy gyenge „régi idők” íze ennek a mosolynak, de egyáltalán nincs benne a sóvárgás visszafele, hiszen a régi idők nem feltétlenül azonosak a szép időkkel.
- Biztos, hogy mindkettőnket ért volna meglepetés, ha megpróbálsz fejbe „kólintani” - felel tartózkodva, még mindig nincsenek egy humorhosszon, és ennek nem a generációs különbség az oka kizárólag.
- Mindenkit erre tanítani, de egy dolog megtanítani valamire az embert, amit nem lát, nem tud, nem érez igazán, és más dolog úgy megtanítani valamit, hogy annak van kézzelfogható alapja, és a szülő egy olyan személy, aki meg is érdemli a feltétel nélkül szeretet és engedelmességet - egy árnyalatnyi fanyarságot vesz magára.
- Mindazonáltal ahogy egyre jobban belekeveredsz, egyre torzabbul hangzik a szüleiddel való viszonyod, biztos azt akarod hangoztatni, hogy úgy vagy rossz, hogy közben tiszteled és szereted őket feltétel nélkül, mindenben engedelmesen?
Valamiért nem tud lekattanni erről a témáról, egyszerűen beleissza magát a gondolatai közé.
A rajzokat készítő lány teljesen mellékes. Mondjuk ha lány, akkor valószínűleg barátnő. Ritka, hogy egy rendetlen srác egy rendes, közönséges, átlagos lánypajtásának a rajzait hurcolgassa csak úgy.
- Nem, nem értem - mosolyodik el kissé komiszul, éppen csak kóstolásnyit rosszindulatúan.
- Arra gondolok, hogy a 21. század alatt azt értsd, hogy itt vannak bizonyos szabályok. Az édesanyád nem egy hippi, hogy a munkaidőben fogadja az édes gyermekét akármilyen rajzokkal, amiket otthon is bőven ráért volna megmutatni, hiszen valószínűleg semmi jelentőségük nincs, ahelyett, hogy gondolom az épület többi hasonló státuszú dolgozójával együtt olyan bámulatos tehetségek pályázataival foglalkozna, amiért fizetem - a mosolya kedves, higgadt, álnok. - Nem szeretem, ha az idejüket vesztegetik, egy munkaidő csak nyolc órából áll.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szomb. Szept. 14 2013, 03:30

Fura a fickó. Kezdődő érdeklődése mintha kötekedésbe menne át. Össze akar zavarni, nem vevő a stílusomra, a humoromat nem értékeli.
- Mintha nem lennének hozzám hasonló srácok!- tör ki belőlem kissé szenvedélyesen- Amíg csupán jó gyerek voltam, kinevettek. Ahogy volt néhány csínyem, mindjárt nem néztek le olyan nagyon.
A francba! Már majdnem felfedem magam előtte, hogy milyen lelki traumáim voltak a kiközösítés miatt. Sokat gondolkodtam, mi a jobb: ha vannak barátaim (akik elfuseráltak), vagy ha magányos vagyok (és állandóan cseszegetnek). Vajon ő melyiket választotta volna?
- Megvédeni a magam igazát? Azt hiszi, érdekelte őket? - Egy picit bánom, hogy belementem ebbe a beszélgetésbe. De most felveszem a kesztyűt, mert a szüleim nevelési módszereit kérdőjelezi meg. - Nézze, URAM- nyomom meg a szót- ha volt valaha is anyagi kár a csínyjeimből, azt mindig megtérítettem. Inkább apróbb fricskákat követtem el, kiskapuk a suli szabályzatában, ilyesmik.. Elsősorban a nevetésre, nevettetésre utaztam..- Békén hagytak, ha nevethettek rajtam.
- A szüleim dolgos emberek. Példamutató életet élnek, hasonlót kívánok magamnak és a testvéreimnek is. Úgyhogy szálljon le a témáról...- villan a szemem. Hogy jön ő ahhoz, hogy bírálja a szüleimet, mikor nem is ismeri őket?
A beszélgetést azonban nem hagyom abba. Tudom, hogy kicsit felment bennem a pumpa, oldani szeretném, ezért más oldalról is megközelítem a mondandómat, de amikor felhozom az ő fiatalkorát, kagyló módra bezárkózik, nem beszél.
Amikor viccelek, ő nem érti. Inkább úgy tűnik, fenyegetés van a hangjában, nemhogy humor! Pedig azt gondoltam, ettől kicsit megenyhül. Ez az ember kőből van. Érzéketlennek tűnik. Ebben a pillanatban nem kedvelem. És megint kötekedik.
- Nézze, nem tartozom magának semmilyen magyarázattal. Nem is ismerjük egymást. Az egy dolog, hogy én magamról milyen képet festek, mit állítok magamról, és milyen vagyok valójában. Magának vajon sok barátja van, ha mindig ilyen érzéketlen..? - nem teszem hozzá, hogy seggfej, pedig most nagyon kikívánkozik. Éppen a szüleim iránti tisztelet miatt fogom be a szám, de ezt ez a hólyag még csak nem is sejti.
Talán éppen a külcsíny miatt vagyok kénytelen feltételezni, hogy ehhez az irodaházhoz neki is köze van, emiatt nem bújhatok ki a kérdés alól, amit a látogatásom céljával kapcsolatban tesz fel.
- Az édesanyám munkakörébe beletartozik, hogy bárki rajzait megnézze. Akár én is hozhatom őket. Elsősorban most nem a fiaként vagyok itt, hanem a ... barátomat képviselem- Az előbb barátnőt mondtam volna? Nem emlékszem. - Higgye el, nem az idejét rabolni jöttem, és nem akármilyen rajzokat hoztam.
Lehet, hogy éppen a "bámulatos tehetség" képei vannak nálam. Úgy az orra alá dörgölném! És hogy miért nem otthon mutattam meg neki a rajzokat? Egyrészt totál bezsongtam, ahogy megláttam őket, másrészt anyámat sem akartam már otthon ezzel fárasztani. A húgom kamaszodik, éppen elég idejét rabolja el az, hogy vele foglalkozzon. De ezt már végképp nem kötöm az idegen orrára... Aztán leesik. Ez az idegen anyám főnöke.
Ugye, azt mondta... azért fizetem őket... Jesszus! Kiszalad az arcomból a vér. Elcsesztem mindent. Anyámat kirúgják, Nanaiának esélye sem lesz a képzőművészetben, és mindent én rontottam el. Nem szabad elvezetnem őt egyikőjükhöz sem. Anyámat majd felhívom, hogy tagadja le, hogy van egy deszkás fia, Nanaia meg úgysem tud semmiről...
- Távozhatok, uram? - kérdezem, kissé összeszedve magamat. Talán a fickó is örül majd, hogy megszabadul tőlem.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szomb. Szept. 14 2013, 11:19


- Hatmilliárd ember van a földön, mindenkihez van hasonló - emeli meg a szemöldökét megint, sóhajt egyet, jelezve, hogy ez sem tartozik a korrekt és megfelelő magyarázatok közé.
- Nyilván nem érdekelte őket - egyáltalán nincsenek illúziói az embertársaival kapcsolatban, és bár már rég nem gyerek vagy kamasz, nagyon jól emlékszik arra, hogy az közel sem az élet egy szent és ártatlan állapota, inkább hasonlít egy túlélő valóságshowhoz, amit valami perverz orosz milliárdos éleslőszerrel forgattatott le.
Ez persze szerinte egyáltalán nem kisebbíti azt a tényt, hogy az idősebb generáció a hibása, felelőse, hoppmestere annak, hogy az ifjabbak merre veszik az irányt.
- Nyugalom - higgadtan fogadja az emelkedő indulati szintet, barátságos, kissé talán elégedett kifejezés költözik az arcára, egész megnyerő lesz tőle, kár, hogy az indulat gőzén át a fiúnak aligha van erre gondja. - Amit mondasz, az azt mutatja, hogy az értékítéleted nem egészen megfelelő. Amit én mondok, azt pontosan alátámasztja, amit mondasz. A szüleid lehetnek dolgos emberek, remek munkaerő, kiváló felnőttek, de éppen ezzel azt érik el, hogy a saját gyereküknek nem tudják megtanítani a legalapvetőbb dolgokat, és pontosan ezért nem juttok majd el a testvéreiddel ugyanahhoz a felnőttléthez, idilli élethez. Ugye? Hogy például nem mászkálunk egy irodaházban egy gördeszkával, akkor sem, ha színaranyból van. A „csíny” helye nem itt van, akinek viszont állandóan csak az ilyen mókákon jár az esze elég nagy gondjai lesznek a nem is olyan távoli jövőben.
Azt, hogy szálljon le a témáról csak lerázza magáról, mint macska a vizet. Nemigen szokott engedelmeskedni olyan utasításoknak, amik nem felülről jönnek, és mivel leginkább csúcsragadozónak érzi magát, kevés dolog van még őfelette.
Mohó, csúcsragadozó energiavámpír.
Újra felemeli a szemöldökét, roppant kifejező, átható tekintettel néz a fiú szemeibe, mintegy nyílt kihívásként, ahogy elhangzik az a „nem tartozom magyarázattal”, és elmosolyodik.
- Biztos vagy abban, hogy nem tartozol nekem magyarázattal? - nevet a hangja pajkosan, derűsen. – Érzéketlen volnék? Hiszen még nem vitettelek ki, elvégre szinte megható az igyekezeted, ahogy az anyádhoz igyekszel - száraz kígyópikkelyek zörgése se adhatna kellemetlenebb és feszélyezőbb hangsúlyt a szavainak.
- Bárki rajzait, akivel érdemes foglalkozni, de a művészetet elsősorban csak a művészen keresztül lehet értékelni, az egyik csonka a másik nélkül, mintha egy levágott kart hoztál volna - szelíden és visszafogottan kioktató.
- Ha nem akármilyen rajzok lennének, akkor ott van a pályázati út, amin keresztül a művész maga minden segítséget megkaphatna ahhoz, hogy édesanyád a lehető legjobb tudása és érzéke szerint megnézze azokat a képeket, és továbbítsa a megfelelő úton, ahol értékelhetik majd ezt a „tehetséget” - ironizál, mintha kételkedne abban, hogy a fiúnak lehetnek igazán művész ismerősei. Persze, igazából sohse esne ilyen dőreségbe, de a manipuláció kedvéért nem bánja, ha fafejűnek tekintik.
A sápadásból újabb energiát szív magába, megédesedik a mosolya, szinte elnézővé válik, kedveli ezt a kifejezést az arcokon.
- Mondd csak kölyök, te süket vagy? Azt mondtam, hogy menjünk az édesanyádhoz. Ugye szerinted is roppant kínos lenne, ha minden monitoron megjelenítenénk a biztonsági kamerával felvett képedet, és kiírnám, hogy aki a fiára ismer, az fáradjon az irodámba?

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Vas. Szept. 15 2013, 12:34

- Maga mondta... Akkor miért csodálkozik?- Ha véleménye szerint sem példaértékű, hogy én hogy viselkedem, akkor miért kötekedik?
Valóban felhúz, és elszakad bennem a cérna. Olyan, mintha nem akarna érteni, mintha belém akarna kötni. Jó gyerek vagyok. Hülyeségeket követtem el, de ez inkább a viccről szólt, mint bosszúságról. Soha nem ártottam senkinek (vagy leginkább csak magamnak). Mit nem lehet ezen érteni? Zavar, hogy állandóan a szüleimet hibáztatja, pedig nem is ismeri őket. Aztán mintha próbálna finomkodni, de még mindig ugyanazt a nótát szajkózza.
- Igen, valószínűleg...- bólintok neki, csak hogy békén hagyjon, de belekapaszkodom egy szóba- Az én értékítéletemmel volt a baj. De ebből már kinőttem. Rájöttem, hogy nem másoknak kell elsősorban megfelelni, hanem saját magunknak- dünnyögöm.
Aztán megrázom a fejem.
-Nem, ez nem csíny, Uram. Nem deszkáztam az épületben. Éppen csak nálam van, ahogy mindig, - Védem meg az igazam. - Különben pedig bárki bejöhet ide, nem? Hiszen a pályázatot bárki beadhatja. Vegye úgy, hogy egy ilyen személy vagyok, felejtse el, hogy anyám itt dolgozik.
Úgy látom, ez a legnagyobb gondja. Azt hiszi, magányügyben akarom feltartani, pedig csak kihasználom a lehetőséget. Nem várok protekciót. Még azt sem biztos, hogy elmondom neki, hogy ezek Nanaia rajzai. Csak a  véleménye kell, hogy tudjam, mi legyen/lehet a következő lépés.
Meglepnek a változások, amiket a hangjából érzékelek. Néha neki ugranék, annyira ellenszenves, máskor pedig a tekintélye miatt alázatos nyuszivá töpörödnék. Az viszont nem szimpatikus, hogy fellengzős. Azt hangoztatja, tudna élni a hatalmával.
Kioktat, de én már belefáradtam abba, hogy magyarázkodjak. Nanaia nélkül be sem adtam volna a pályázatot. Most csak arra voltam kíváncsi, egyáltalán érdemes-e. Én elfogult is lehetek! Nem láttam még hasonló rajzokat, és szerintem ezek jók, de... Tapasztaltabb ember véleményére volt szükségem.
-Igen, igaz- bólogatok tehát. - Csak a művész túl bátortalan. El sem hiszi magáról, hogy jól rajzol. Én csak bizonyítékot akartam neki szolgáltatni.- Ez hozzá tartozik. Kissé letört vagyok. Félek, ha Nanaia áll majd szemben egy ilyen emberrel, ő hogyan viseli majd. Összetörik az első hangosabb vagy keményebb szóra, kritikára? Máris féltem.
Elindulnék, ott hagyva ezt a pukkancsot a bekötött kezével, élvezkedjen csak a kis szemétdombján, de nem enged el. Fura módon ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjünk az anyámhoz. Átkozom magam az ötletemért, és a türelmetlenségemért. Miért is nem tudtam megvárni az estét?
Bosszúsan nézek a fickóra, és ebben a pillanatban meg is vetem, mert azt gondolom róla, ez csak egy beképzelt, bosszúálló szarjankó. Élvezi, hogy hatalom van a kezében, és csak megfélemlítéssel ér el tiszteletet. Hát milyen ember ez? Szegény anyám.
-Ahogy "parancsolja"- köpöm oda neki a szavakat. Benne van minden ellenérzésem, véleményem vele kapcsolatban. Ha lehetséges, nem szólok hozzá, amíg el nem érünk anya irodájának ajtajáig. Most vagyok itt először, de tudom az ajtószámot, így könnyen odatalálok.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Kedd. Szept. 17 2013, 19:35


- Nem csodálkozom - bár nem érti egészen, hogy a fiú ezt miért kérdezte vissza, ám legyen, van rá a zsebben mindig egy megfelelő válasz, amivel enyhe kiábrándultságot lehet sugallani az emberiség felé.
Mindazonáltal a szociális kísérlet továbbra is érdekes, és figyelemre érdemes, elragadtatottan szemléli az állapotváltozásokat az arcon, a tekinteten. A korábban oly derűs, oly könnyed léptű, vidáman szaladó deszkás fiúból miként válik valamilyen egészen más hangulatú és lelkiállapotú valaki. Hova lesz a jókedv, amit az ember gonosz szavakkal és szurkálódásokkal kiűz a másik emberből?
- És hogy felelsz meg saját magadnak? - bár a szavak nem csepegnek a gúnytól, az irónia mint egy álnok kígyó tekeredik köréjük csendesen, elvetemülten.
- Elég rosszul, ha nem érzed azt, hogy nem lehet mindig nálad egy ilyen játék, sporteszköz, státuszszimbólum.
Roppant figyelmes pillantást vet rá, ahogy a saját játékában a saját szabályait próbálja meg ellen fordítani a kamaszkorból még csak fizikailag, de mentálisan egyáltalán nem kifele tartó kölyök. Talán pár év, évtized múlva még lehet is belőle valami, ha az intellektus ilyen szikrája megvan benne. Ez alapján persze még nem von le messzemenő következtetéseket, annál sokkal óvatosabb.
- Nyilván bárki bejöhet, akinek dolga van itt. Mivel tudom, hogy azok nem a te rajzaid, és megmutatni se voltál hajlandó őket, feltételezhetően nem pályázati minőségűek, csak a te szemedben zseniálisak, úgyhogy nem tartozol ebbe a csoportba. Nemde, ezt a következtetést kellene levonnom a viselkedésedből akkor, ha eltekintenék attól, hogy az édesanyádhoz rohantál be - árnyalatnyit feddő pillantást, aztán egy mosoly. Tökéletes, hideg. - De nem fogok ettől eltekinteni.
Sóhajt, hozzátartozik a fellengzős attitűdhöz, meg sem próbál csökkenteni rajta, bár bizonyára tudatában van annak, hogy a legundorítóbb embernek tűnik ettől, aki a földön jár, hiszen roppant tudatos férfi. Semmit nem bíz a véletlenre, még a gesztusait sem. Sőt. Leginkább azokat nem.
- Minden művész bátortalan - neki akarja bemutatni őket? Szinte nevetnie kell ezen.
- De amelyik művész nem jut el addig, hogy pártfogoltassa önmagát, az a későbbiekben sem jut előrébb, még akkor sem, ha egy hozzád hasonló valahogy „becsaklizza a rendszerbe” - igencsak elítéli az ilyen „csaklizásokat”, pontosan érződik a hangjából, hogy amit eddig megtudott Louistól, az roppant módon csalódottá teszi. Hiszen mit lát ő? Itt egy srác, beszél össze-vissza, folyamatosan ellentmond neki, miközben az anyjához siet egy köteg rajzzal, amiket egy barátja készített, aki szerinte tehetséges. Nálánál kevésbé emberi is kiábrándulnának a helyzetből, és alighanem örökre leírnák szegény művészt, aki méltatlanul, meg sem érdemelte ezt a sorsot, hiszen nem is tud arról, hogy a barátja milyen képet fest éppen róla és az emberi kapcsolatairól egy olyan ember előtt, aki talán szívesen támogatná.
- Igen rossz módját választottad a bizonyíték szerzésének, és ez azt támasztja alá, amit korábban sugalltam - egy fokkal finomabb hangot választ, de ebben is benne van a magas lovon ülők gőgje, még ha valamennyire palástolja is az szomorúság, hogy könnyen lehet, hogy ez egy tényleg tehetséges ember rovására megy. Ki is mondja, senkit nem hagy tévedésben. - Elfuserált, következetlen buzgalmad többet árt neki, mint használ. Feltéve, hogy tényleg olyan jó, mint állítod, de ez valószínűleg már nem fog kiderülni.
A bosszús pillantást egy meglehetősen határozottal válaszolja meg.
- Nagyszerű - nyugtázza a vita nélküli indulást, a kötést megigazítja a kezén, miközben utánalépked, félig a fiú háta mögött. Bár néhány kolléga kedélyesen köszönti, és általában vidám hangulattal fogadják, elvégre a beosztottjaival nem egy zsarnok, tőlük másféle érzelmeket rabol, a hergelés nyújtotta mulatságot soha nem házon belül intézi, nem áll meg beszélgetni velük, nem húzza el az időt, gyorsan kimenti magát. Vannak fontosabb dolgok is.
Az ajtó előtt kopogásra, belépésre biztat a tekintetével.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Csüt. Szept. 19 2013, 11:57

Kezdem magam úgy érzeni, mint majom a ketrecben. Be vagyok zárva, és ki vagyok téve egy látogató kényének-kedvének, aki hol banánnal csalogat magához, hol valami sokkolót nyom a testemnek. Menekülnék, de nincs hova. És közben szörnyen érzem magam.
Apám éppen elégszer vágta a fejemhez, hogy ne legyek nyámnyila, anyámasszony katonája. Amíg suliba jártam, átéltem hasonló érzéseket, és most de ja vu érzés van bennem. Ha úgy táncolok, ahogy ez az alak fütyül, megint ugyanabba a csapdába esek bele. Ha elmenekülök, jobb esetben kiröhög, rossz esetben az anyámon áll valamiképp bosszút.
Felhúzott, de próbálom magam csillapítani. Még mindig van rá lehetőség, hogy normálisan megbeszéljük a dolgokat, hiszen azt gondolom van benne annyi intelligencia (nem csak értelmi, hanem érzelmi is), hogy nem élvezkedik a szorultságomon. Sóhajtva válaszolok neki.
- Vannak határok, amiket sosem lépek át. - Dióhéjban ennyi. Lehet, hogy más könnyedén csal, lop, hazudik, vagy beszél tiszteletlenül, issza magát holtrészegre, erőszakoskodik... stb. Ha nem is tartottam magam szorosan a szüleim állította értékrendhez, nem is tértem el tőlük meredeken. Bárcsak idősebb lehetnék, bölcsebb, tapasztaltabb... Könnyebben meg tudnám fogalmazni, mit értek azalatt, önmagamnak megfelelni. Mert a korom és a helyzetem kapcsán még sok oldalról függök a szüleimtől, így elsősorban ők befolyásolnak engem is. De ha ezt elmondanám, ez a pasas megint csak kötekedne.
- Én mindig ezzel közlekedem- nézek a deszkámra- és nem tudom kikötni, mint egy biciklit, vagy leparkolni, mint egy autót. Kénytelen vagyok bevinni az épületbe, ahol dolgom van. Ez nem rosszaság, nem csíny, Uram- Nocsak, nocsak. Védőbeszéd a deszkámért. Nevetséges, hogy ebbe köt bele. Aztán a rajzokkal kapcsolatban kezd piszkálódni, de a gondolatmenetébe csúszott egy kis hiba.
- Egyetlen szóval sem kérte, hogy mutassam meg magának - tartom fel a mappát. Tartok tőle, ez az ember téveszméktől szenved, talán pszichiátriai eset. Nem nyilvánvalóan bolond, de éppen emiatt roppant veszélyes. Kiszámíthatatlan. (Megalomán? Ez most hogy jutott eszembe?)
Tudom, amit tudok. Ezek a rajzok igenis jók. Több, mint jók, zseniálisak. Nanaia pedig nincs tisztában vele, mennyire tehetséges. Ő csak rajzol, ahogy a kedve tartja. Ösztönök hajtják, nem koncepciók. Saját szórakoztatására rajzol, fest, és fogalma sincs, milyen jól csinálja. Védelmére kelek, de persze, ez sem marad "válasz" nélkül.
- Nem érti... Neki ez eszébe se jutott. Meg sem fordult a fejében! Nem arról van szó, hogy engem küldött maga helyett, hanem...- legyintek. Már fölösleges köröket futunk. Tudom már, mi a véleménye arról, hogy a művész háta mögött szorgoskodom. De én jót akartam, a fenébe is! És nem a Nanaia munkájába vetett bizalmam enyészik el, hanem az, hogy jószándékom ellenére valaha is sikerre vihetem az ügyét. Miért is féltem? Féltem, hogy Nanaia összetörik, és soha többé nem vesz ceruzát a kezébe, ha esetleg mégis elutasítanák. Honnan tudhatnám?
Szavaival előbbi gondolataimat erősíti meg. Kissé meggörnyedek. Én cseszem el. Én teszem tönkre Nanaia lehetőségeit. Mekkora balfék vagyok! És mindezt a türelmetlenségem miatt. A deszka miatt. A lift miatt. EMIATT A PASAS MIATT!!!
Szánalmas ürge. Gyűlölöm. Megvetésem a csalódás generálja. Annyira borítja az agyamat a köd, hogy nem tudok tisztán és józanul gondolkodni. Haragszom, és már nem elsősorban magamra, hanem erre fickóra itt. Mi a fenét keresett Ő a lépcsőházban? Puffogok magamban, és nagy lépésekkel haladok anyám irodája felé. Nem érdekel, mennyire marad le az ürge. Ha akar, úgyis utolér. A szembejövőknek hivatalosan köszöngetek, hiszen egyiket sem ismerem. És közben próbálok valamit kitalálni, hogy anyámnak ebben a helyzetben (hogy nyakamon a FŐNÖK), mit és hogyan tálaljak.
Az ajtó előtt m,ég egyszer a fegyőrömre nézek. Pillantása cselekvésre késztet, kopogok, majd meghallva az engedélyt, belépek az irodába.
- Szervusz, anyu- hangom természetesen cseng. Csak remélem, hogy rögtön felnéz, mert akkor láthatja összeakasztott szemeimet, és ahogy megforgatom őket. Ebből tudnia kell, hogy nem tetszik a helyzet, amiben vagyok. - Volna rám néhány perced?

Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Csüt. Szept. 26 2013, 20:17


- Ez édeskevés - józan, határozott bizonyosság a hangjában, de nem fejti ki, hogy mitől olyan kevés az a világban, hogy vannak bizonyos határok, amiket talán a fiú saját magának szab meg, és soha nem lép át, elvégre elég egyértelmű, hogy hol van az elmélet gyenge pontja.
- Ha olyan helyre mész, ahol a ruhatárban nem fogadják be ezt is, mint akárki más holmiját, akkor nem ezzel közlekedsz, nyilvánvalóan, egy józan, értelmes ember így cselekedne - de az előtte állót egyre kevésbé tekinti annak, egyre inkább megvan az az érzése, hogy valami furcsa, társadalmi kinövést lát, amit ahhoz mérten is vizsgálgat, a maga módján. - Felteszem eszedbe se jutott leadni a ruhatárban - ingatja meg a fejét, a hangjában ott van az ítélet, ez az embergyerek teljességgel reménytelen.
- Én kérjem, amikor te akarod megmutatni, elsősorban anyádnak, de vélhetőleg rajta keresztül nekem is? - emeli meg a szemöldökét, szúrós pillantást vet a fiúra. - Netalán könyörögni kell érte?
Meg sem próbálja leplezni az ingerültségét, meglehetősen pimasznak találja ezt a kiszólást, és a jókedve, derűs szórakozása Louis kínján hamar elpárolog, csendes, fekélyes haraggal viseltet az olyan emberek iránt, akik nem átallanak elrontani a szórakozását.
- Ha meg sem fordult a fejében, nem gondolod, hogy azért, mert még nem érett meg az alkalom arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljen neki a világ? Voltaképpen mi volt a terved? Felhívod rá anyád figyelmét, aki bírál első körben. Ezt persze nem lehet otthon, mert bizonyára nincs rá időd - sima, kimért hangon ecsetel, miközben megindulnak, nincs szüksége válaszokra, így a fiú nyugodtan haladhat, csak a tanulságot árnyalja. - Tegyük fel, ő is figyelemre méltónak találja, mi a következő lépés? Hova vezet egy művész útja? Ismertség, elismertség, nyitottság a világ felé. Ez stressz, ami anélkül szabadult volna rá, hogy ő maga felkészült volna. Igazából... hagyni kellett volna - mereng el benne a gonoszság és a rosszindulat.
- Mrs. Tagliavini - udvariasan köszönti a kolléganőt, miután Louis benyitott, akit alighanem meglep furcsa kis duójuk. Ma már találkoztak Phoenixszel, így nem a főnök, sokkal inkább a fiú okozhatja a meglepetést.
- Elnézést, hogy így megzavarjuk munka közben - megnyerő mosoly, mégis visszahúzódó, engedi, hogy Louis magyarázza ki a helyzetet, ahogy tudja, ő bírálón figyel.


//bocs, hogy ilyen kis kurta, de nem akartam túlmagyarázni a részeket, ahonnan már eljöttünk, és ha nem Tagliavini, akkor természetesen a nevének megfelelően szólítja : ) //

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Hétf. Szept. 30 2013, 12:50

Nyilvánvaló, hogy hatalmát és bölcsességét használja ki ellenem, és emiatt egyre kevésbé szimpatikus nekem ez az ember. Mintha érzéketlen volna. Kötekedő. Rosszindulatú? Nem tudom.
Beleköt abba is, miért van nálam a deszka. Ha kilép az utcára, láthatja, hogy gyakori az ilyen jelenség. Valaki deszkázik, mások görkoriznak, rollereznek... Ezek olyan sportcuccok, amit az ember a hóna alá csap, és megy, ha olyan helyen van, ahol nem gurulhat vele.
- Ruhatár? Eszembe sem jutott, hogy nyáron is működik a ruhatár...- nézek rá nagy szemekkel. Ezen most meglepődtem. Miért működne a ruhatár, ha nincs mit leadni? Nyáron nem jellemző a nagykabát. És persze a deszkás srácoktól sem hemzseg az épület.
Nanaia rajzairól beszélve azt veti a szememre, hogy nem mutattam meg őket neki. Fura egy ember, az már biztos.
- Már elnézést, Uram, azt sem tudtam, hogy Ön kicsoda. Igazából most sem tudom... - Főnök, de minek, kinek a főnöke? Anyámé. (Szegény!) Honnan kéne tudnom, hogy a képek nála, előtte kötnek majd ki? És még mindig nem érti a lényeget: én nem megpályáztatni jöttem Nana chan képeit, csak megmutatni anyámnak, hogy neki erről mi lenne a véleménye. Sosem fogok ebből a csávából kimászni...
A Főnök hangja is egyre zordabb, hidegebb, már-már lenéző, kioktató. Tudom, hogy nem veszthetem el a türelmemet, akármennyire is bele szeretnék mászni ennek a beképzelt hólyagnak az arcába. Megszégyenít, és bár megtanultam jól kezelni a hasonló helyzeteket, a humorommal most nem sokra megyek.
- Ahogy mondja. A pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve- mondom csendesen. Gondoljon rólam, amit akar, nem érdekel. Nem akarom, hogy ismerjen, hogy tudja rólam, milyen vagyok valójában. Nem akarok vele vitatkozni, semmi értelme nincs az egésznek. Hogyan is lehetne valamit érteni, aminek egyetlen mozzanatát ismeri, és sem a szereplőit, sem az előzményeket nem? Még a szándékaimat sem látja tisztán...
- Nem akartam és most sem akarom megfosztani a művészt attól a lehetőségtől, hogy háttérben maradhasson. Ha nem akarja, sosem ismerik meg a képeit. Nem akartam semmit sem sem rákényszeríteni. Ahogy mondtam, csak egy független, de értő szemre volt szükségem... Ezért jöttem ide.- Annyira bánt, hogy már Nanaiát is ócsárolja, hogy az ő védelmében mégis válaszolok néhány felvetésére. Ez az ember azonban rossz nyomon jár.
Tulajdonképpen elmennék már, de nem enged. Anyámhoz kísér, hogy élvezettel nézhesse végig kínlódásomat. Ha nem lenne ott, lazán tudnék viselkedni, de nem tudom elrejteni zavaromat és bosszúságomat, így amikor anyámhoz belépünk, ő is rögtön sejti, hogy valami gáz van.
Rám néz, futó mosolya addig tart, amíg észreveszi, hogy nem vagyok egyedül. Szemében kérdés. Köszön a főnökének, aztán nekem, én pedig halkan beszélek hozzá.
- Félhivatalosan kereslek...- a pasasra nézek, aki társamul szegődött- csak közben történt egy kis baleset. -A férfi bekötött kezére nézek, és az összekávézott kézelőjére. Arra számítok, hogy majd ő kezdi elmesélni, mi is történt közöttünk, de a köszönésen kívül nem sokat mond.
Anyám rám néz, aztán a főnökére, majd újra rám. Nem kell megkérdeznie, hogy mi történt, elmondom neki. Igyekszem dióhéjban, lényegre törően a szándékomról, és hogy mi történt a lépcsőházban. Az eszmecseréinkről inkább hallgatok. Ez a mi ügyünk, anyámnak nem kell tudnia róla.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Hétf. Okt. 07 2013, 20:11


Ha a rosszindulatúság bélyegét sütnék rá, az sem járna messze a valóságtól. Talán. Elvégre az ember jellemhibáit mindig sokkal könnyebb felfedezni, mint annak az okait, hogy miért is viselkedik olyan ellenségesen, ahogy.
Semmi nincsen ok nélkül ezen a világon.
- Pedig az egyetemi könyvtárban is működik, hogy a táskákat ne hurcolják be, a biztonsági kapun belül. Nyilván nem gyakran jársz a könyvtárba - ingatja meg a fejét egyre lemondóbban. Már nem csak simán életképtelennek nézi a srácot, hanem úgy tűnik, az előbbi vita-intellektus után a teljes ostobaság medrébe süllyed.
- Nem is kérdezted, hogy ki vagyok - mutat rá a tényre, megint csak kiábrándító pontossággal. - De ha már itt tartunk, akár utánanézhettél volna már, amióta az anyád az alkalmazásomban áll, feltehetőleg - legalábbis, mintha nem vettek volna fel új titkárnőket. Bár ki tudja.
Ó nagyon is, érti, csak éppen a sima mutogatásnak otthon a helye, a helyszínváltozattól minden megváltozik. Elvégre akárhol lehet az ember, az adott helyszín és közeg befolyásolja a szándékait és a tetteit. Valami ilyesmit csinált az evolúció is az egykori egyszerű emberi fajjal, megváltoztatta és átalakította, de kár lenne ilyen mélységekig visszagondolni, bizonyára a srác sem teszi.
Nyilván.
Ezt a mondást jól ismeri, hozzátéve azt is, hogy minden út a pokolba vezet, de nem bólint rá, nem enyhít a szigorán holmi léha beleegyezéssel, inkább megmarad a megfigyelésnél. Amúgy is fáj a keze, nincs kedve megszólalni érdemben, mert a feleletek, amiket kapna mélyen alulmúlják az elvárásait. Bár azon még csiszolni kéne, hogy mégis mi a kézfájás és a beszédkedv között az összefüggés, de mindent el lehet intézni megfelelő diplomáciával.
- Nem gondolod, hogy ezt a témakört már túlragoztad? - emelinti meg a szemöldökét finom rátartisággal, higgadtan. - Hiszen egészen eddig erről beszéltem. Hogyha tényleg a szándékaidnak megfelelően cselekedtél volna, akkor békésen otthon ülsz, megvárod a jó édes anyádat a képekkel, esetleg a kedves barátoddal közösen összeültök... gyakran érzik úgy a szüleid, hogy a falnak beszélnek, amikor veled társalognak? - mert akkor ő sem próbálkozik tovább, ha nekik nem sikerült megnevelniük a saját gyereküket, akkor ő aztán tényleg nem a megfelelő személy erre.
Tényleg élvezettel nézi a kínlódást, és ezt nem is leplezi, megint derűs az arckifejezése, joviális és nyugodt, még mosolyog is. Neki ez is megteszi kávé helyett ahhoz, hogy jóra forduljon a nap, futó pillantás az asszonyra, aki ezt a gyermeket szülte, aztán a figyelme Louison tapad.
- Semmi komoly - mosolyogva megelőzi az udvarias kérdést, ezzel vissza is passzolva a labdát a fiúnak. Remek szerva volt, muszáj volt lecsapni és visszacsavarni neki.
- Tudja, meglehetősen helytelenítem a fiatalember hozzáállását a dolgokhoz - sóhajtja aztán.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Kedd. Okt. 08 2013, 03:38

A társalgásunk olyan mélyre süllyed, hogy már minden fenntartás nélkül sérteget. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tenni szoktam, hogy mindent eltúlozva adok vissza. Egyszerű önvédelem, akaratlanul hozzám nőtt, nem is tudnék másképp reagálni, akárki álljon is velem szemben.
- Ebben igaza lehet. Olyan korcs vagyok, hogy még olvasni sem tudok, minek járnék könyvtárba? - az érzelmi intelligenciámat már sárba tiporta, most jön az értelmi. Nem kell erőlködnie, segítek neki. Beképzelt, nagyképű f*szfej.
-Nem hittem, hogy a botlásom után névjegykártyát cserélne velem, Uram- nyomom meg ismét az utolsó szót. F*sza, az ember nem mutatkozik be mindenkinek, akibe belebotlik (szó szerint!). Nem jellemző rám, hogy csúnyán beszéljek (vagy gondolkodjak), csak ha érzelmileg kibillentenek az egyensúlyomból vagy nagyon zavarban vagyok. Ez most melyik? Nagyon mérges vagyok.
Megint valami okossággal jön, hogy utánanézhettem volna az anyám főnökeinek. Bakker, a gyereke vagyok, nem az apja. Mi közöm a főnökeihez? Amúgy sem ismerném meg egyiket sem a neve alapján. De ez a pofa szemellenzővel jár. Vagy azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe, és mindenkinek tudnia illik, hogy ő kicsoda! Mindezek ellenére haragomat próbálom kordában tartani. Inkább elmennék, hagynám az egész expedíciót valóban az otthoni szférára korlátozni, de már késő.
Hogy elhamarkodottan alkot véleményt, mi sem bizonyítja jobban, hogy megint azon a témán lovagol, miért nem otthon mutattam meg a képeket. Kiakadna, ha azt mondanám, mert nem járok túl gyakran haza? Éppen elég gondja van anyámnak a tesóimmal, én nem kívántam plusz terhet rakni a vállára, hogy rólam is gondoskodjon. Elég pénzt kerestem a nyáron ahhoz, hogy fizethessem a tanulmányaimat, a koleszt, és magamról is gondot viseljek. Éppen ezért örült ennek az állásnak anyám, mert így legalább gyakrabban találkozhatunk. Csak egy telefon, és találkozunk a koleszban, vagy a szemközti kávézóban...
Szavaira csak megforgatom a szemeimet. Az, hogy engem alacsonyít le, nem érdekel. De az anyámat? Apámat? Mint szülőket, mint nevelőket? Magamban mosolygok. Fater azt is tanította, hogy hülyékkel ne álljak szóba! Minek is társalgok itt ezzel a... ? Kényszerűségből.
Nem kötelezhet rá, hogy továbbra is szórakoztassam, hiszen jól tudom, beteges hajlamait éli ki rajtam, amikor porba aláz. Egy jó pszichiáterre lenne szüksége, de ezt nem én fogom elmondani neki. Ennél diplomatikusabb vagyok. Mr Bean film részlete jut eszembe: "Maga valami gyógyszer hatása alatt áll? Nem? Pedig lehet, nem ártana!" Meg egy idézet, amit nemrég olvastam (sajnos, a szerzőjét nem jegyeztem meg): "Ha olyan messze lakna, mint amilyen hülye, sose érne haza."
Szerencse, hogy a pasas előtt lépkedek, így nem látja a mosolyom. Már leperegnek rólam az előbbi sz*rságai. Ahogy közeledünk anyám irodájának ajtaja elé, inkább az őiránta érzett szeretetem és tiszteletem befolyásolja tetteimet, szavaimat.
Lehetőséget akarok neki adni arra, hogy bemártson anyám előtt, de nem panaszkodik, terel. Engem viszont ezzel nem hoz zavarba, elmondom anyámnak a történteket, nem hallgatva el, hogy sajnálom, ami történt, de valószínűleg most sem történne másképp. Anyám pontosan tudja, mit jelent nekem a deszka, és mit jelent Nanaia (bár azt, hogy szeretem, nem mondtam neki. Csak sejtem, hogy tudja, mert amikor róla beszél, mindig elködösödik a tekintete.)
- Mit is helytelenít pontosan, Mr d'Abo? - kérdi anyám, kicsit felvonva a szemöldökét, mert engem jól ismer, és nem akadt fent a történet egyik pontján sem. A balesetre meg éppen a Főnöke mondta, hogy "semmi komoly". (Végre megtudtam a pasas nevét. Tuti, hogy rákeresek a neten, hogy legközelebb felkészültebb legyek vele szemben.)
Halványan anyámra mosolygok, de tudom, hogy nem feszíthetem túl a húrt. Mindannyian tudjuk, hogy bele lehet abba kötni, mit keresek itt... De mindenre van ésszerű magyarázat. Csak éppen vannak olyanok, akik ezt képtelenek megérteni. Én meg éppen egy ilyenbe szaladtam bele.
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szer. Okt. 09 2013, 21:02


Aprót rándul a szája széle a „korcs” szó hallatán, kritikusan szemügyre veszi a részletet, amit láthat a fiúból, egy kissé megingatja a fejét. Erre méltóságán aluli lenne válaszolnia, hiszen a kérdés leginkább nem neki szól, hanem Louisnak magának, elvégre őt érte a vád. Ha visszakérdez ilyesformán, akkor ugyancsak megkérdőjelezhetővé válik, hogy mit értett az eddigi beszélgetésükből. Nem a lényeget, de sebaj.
- Nem hinném, hogy bármelyikünknél lenne névjegykártya - derűs rándulás a hangjában, igen, ez tényleg nyílt, gyakorlatilag röhög ezen a kiszóláson, mármint röhögne, hogyha egy kevésbé magas lovon ülne, de így a hahota valahogy nem illene ezekhez a folyosókhoz, és ehhez az öltönyéhez.
Bár nem a ruha teszi az embert. Meztelenül se illene hozzá a hangos nevetés, bármennyire is arra ingerli ez a fajta szóbeli „visszakarmolás”. Játéktőrrel való hadonászás a fegyverek világában, értelmetlen kapálózás, amit annyira jól helyettesíthetne némi méltóságteljes beismerés és alázat. De ugyan már, a mai fiatalságnak egyiket sem tanítják már. Miért is tennék? Hiszen mind olyanok akarnak lenni, akik dirigálnak. Majd egyszer.
Valakinek muszáj a világ közepének lennie, és ki lenne rá alkalmasabb, mint ő? Legalábbis az attitűdje nyilvánvalóan ezt sugallja, és semmit, de semmit nem tesz az ellen, hogy ez nem legyen ennyire bosszantó, tolakodó és zavaró része a társalgásnak. Akár tetszik a fiúnak, vagy bárki másnak, akár nem.
Persze, biztos vannak olyan helyzetek, amikor őt is kenyérre lehet kenni.
De ki kíváncsi rá?
Odabent a csevejt éppen olyan figyelmesen hallgatja, mint ahogy figyelte korábban a fiú minden szavát és mozdulatát, az egymással való kapcsolat metakommunikációs jeleit kóstolgatja. Nem vág bele a történetben, nem egy sértett dúvad, kissé összehunyorított szeme vidámságot sugall, derűs hozzáállást. Az alkalmazottak ez alapján nyilván jobban érezhetik magukat a bőrükben, nem a kiegyensúlyozott főnökök szokták kirúgni őket. Bár mindig van egy első alkalom.
- Nos - kedvelt, bár egy kissé túl közvetlen bevezető, mintha egy rég elkezdett beszélgetést folytatnának, pedig mind a mai napig nemigazán foglalkozott azzal a ténnyel, hogy a titkárnő rendelkezik gyermekkel.
- Tudja, Mrs. Tagliavini, ön mindig olyan szabatos és pontos, egyszerűen lenyűgöz. Állhatatos és megbízható, korrekt. Meglep, hogy éppen az ön fia ilyen tiszteletlen. Mintha még soha nem beszélt volna felnőttekkel - sóhajtja már-már szomorú megértéssel. Nyilván vannak olyan agybajok, amikről a szülők csak genetikailag tehetnek, és általában intézetben kezelik ezt a problémát. Ő megérti.
- Egyrészt kifogásolom, hogy szemlátomást semmi alkalmazkodóképesség nincs benne az olyan elvárások iránt, minthogy ruhatár használata, ha nem a helyzetnek megfelelő kellékekkel jelenik meg egy helyen. Az hiszem, ez egy egyetemistától elvárható lehet, éppen erről beszélgettünk idefele jövet, de tudja a fia stílusa... egyszerűen kérkedik a hibáival. Megdöbbentőnek tartom - szűkül össze a szeme kissé.
- A folytonos vitázási kényszere nyilván önnek is probléma. Mikor éppen megintik, nem túl szerencsés, hogy rögtön vitába száll, ahelyett, hogy a hiba kiküszöbölésén dolgozna. Az nem szünteti meg a problémát, ha rafinált érvelésekkel próbál meggyőzni engem arról, hogy ostoba vagyok, és én nézzem másként a dolgokat a világban - az egyik irodai asztal szélének támaszkodik, kissé lejjebb engedi a vállait, kényelmesen.
- Na meg ez a fiaskó a rajzokkal, tudja, a hozzáállása, ami igazán elborzasztott. A nemtörődömsége.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szer. Okt. 16 2013, 01:15

Anyám főnöke nem teljesen százas, és ez egyre világosabb, ahogy egyre inkább belemerülünk különös párbeszédünkbe. Ha ismerne, tudná, hogy egyáltalán nem vagyok problémás fiatal, legalábbis abban az értelemben nem, mint az átlag. Megítélt az alapján, hogy deszkával járok, és segíteni akarok egy barátomnak, mert azt ő nem tartja helyesnek.
Igazából nem tudom, hogy jutunk el odáig, hogy már gyűlölöm, talán a kudarc élménye, hogy sem humorral, sem más módszerrel nem tudtam rést találni a pajzsán, és nem sikerült kivetkőztetnem őt a FŐNÖK szerepéből. Mert láthatóan tetszeleg benne. Élvezi, hogy az ő szavára mindenki ugrik, őelőtte mindenki meghajlik, minden úgy van, ahogy ő mondja. Amikor még csak belefutottam, még tiszteltem is, mert egész lénye erőt sugárzott, de az, hogy ennyire visszaél vele, antipatikussá tette.
Nem érdekel, mit szól, ha beszólok neki. Semmibe vesz, ezután már azt mondhatnék, ami jól esik, mélyebbre úgysem süllyedhetek. Sajnos, ragaszkodik az elképzeléséhez, és anyámnál kötünk ki, de őt legalább ismerem. És ő is jól ismer engem. A legjobban a világon. Úgy érzem, nincs félnivalóm előtte.
És anyám nem egészen érti, mi baja az ÚRnak. És a szarházi olyan ájtatos, behízelgő modorban kezd beszélni, hogy úgy érzem, menten hánynom kell. Anyámra nézek, ő pedig rezzenéstelen arccal figyel. Néha rám pillant, de tekintetéből nem tudok olvasni. Szándékosan nem mutat érzelmeket, azt hiszem, túl jól ismeri már a főnökét, és nem ad magán fogást.
Nyugodtan állok kettejük között, időnként a pasira nézek, máskor az anyámra, és már nem vágok pofákat, bármekkora ökörségnek tartom, amit mond. Erős túlzásokba esik, de persze, valószínűleg csak provokálni akar, hogy bebizonyíthassa, neki van igaza. Hát, rossz lóra tett.
Úgy tűnik, befejezi a kiselőadást, milyen szarkupac vagyok, milyen rosszul vagyok nevelve, stb., stb., és láthatóan élvezi, hogy elmondhatja a véleményét. Látom, ahogy ellazul, az egyik asztalnak támaszkodik, leengedi a vállát. Nyeregben érzi magát.
Anyám hűvös, mint egy szfinx, és nem szól közbe, egy mosoly, egy szemöldökráncolás... semmi nem látszik az arcán. Remek pókerjátékos lenne. Csak amikor előkerül a mappa témája, akkor néz rám. Egy századmásodperc múlva pedig már nyújtja is a kezét:
- Elhoztad Nanaia rajzait? - kérdi csodálkozva és hatalmas szemeivel rám mosolyog.
Ledöbbenek, nem tudok elég gyorsan reagálni, és bár már nyújtom neki a dossziét, ő már a főnökéhez fordul.
- Köszönöm, Uram, hogy elmondta az észrevételeit. De ha megengedi, most eltekintenék attól, hogy a nevelésével húzzam a munkaidőmet. Inkább dolgoznék és megnézném azokat a képeket, hiszen ez a dolgom. Ezért fizet. Vagy óhajt még valamit? - teszi hozzá nagyon illedelmesen.
A mappa már a kezében, de még nem nyitotta ki. Én meg fapofával állok ott. Nem vagyok olyan jó, mint anyám, de legalább nem röhögök fel hangosan. Anyám szuper! Imádom!
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Vas. Nov. 17 2013, 16:19


Nagy szükség van a pókerarcra, mert a szövegelés nem vonja el a figyelmét annyira, hogy ne figyelje a nő minden rezdülését. Kutatja a kifejezéseket az értelmes arcon, a szemekbe, a száj fintorain. Ám az, hogy nem lát semmit, nem szegi a kedvét, attól még elmondja, amit gondol, csak kissé komorodik el kék szeme.
Nem szereti az efféle játékokat.
Ha egy alkalmazott elrejti előle a gondolatait és szándékait, akkor akár olyan dolgokat is gondolhat, amik egyáltalán nem megfelelőek a főnökkel szemben. Phoenix rosszallását minden egyéb gesztusnál jobban kivívja ez, hiszen a közömbösségnek is megvan a maga helye és ideje, ez pedig a leghatározottabban nem az.
Bírálóvá válik derűs pillantása lassan, mondatról mondatra, gondolatról gondolatra, és az sem deríti már fel, hogy a nő okosan rendezi. Szinte jól választja meg a szavait.
Sajnos túl későn.
Szélesen elvigyorodik.
- Ha munkaidő előtt nem sikerült, hát valamikor úgyis neki kell állni - leplezetlen kajánság, bár tisztelettel szólt korábban, már nincs oka arra, hogy barátságos és megnyerő legyen. Nem sokáig kell egymás munkamorálját rontaniuk a hölggyel.
- Ó nem, kérem, inkább én nézem meg őket – mosolyint farkasvigyorral, a mappáért nyúl félreérthetetlenül és visszautasíthatatlanul.

_________________
Vissza az elejére Go down
Louis Tagliavini
Filmművészet
Életkor : 23
Foglalkozás : egyetemista
Hozzászólások száma : 302

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Szomb. Nov. 23 2013, 21:30

Anyám hatalmas türelméről tesz tanúbizonyságot. Elég akaratos asszony, szilárd jelleme van, nem lehet akárhogyan befolyásolni. Érzéseit képes magába fojtani, éppen ellentétben apámmal, aki heves vérmérsékletű. Talán mellette tanulta meg, hogyan lehet tartós békességben élni.
Érezni, hogy változik a hangulat. Talán d'Abo azt hitte, anyámat éppen olyan könnyedén lehet provokálni, mint engem. Ő viszont -szerintem- a lehető legkevesebb konfliktussal próbálná megoldani a helyzetet. Egyszerűen csak nem hagyja magát, nem keveredik vitába a Főnökével, főleg nem olyan témában, aminek semmi köze a munkához. Könnyed szavaival próbál rá hatni, hogy ne feszegesse a témát, de a kísérlete kudarcba fullad.
d'Abo egy igazi seggfej. Ha eddig nem ezt gondoltam volna róla, most nagy, vörös betűkkel égetem az agyamba. Szeretnék a képébe mászni, hogy szálljon le az anyámról, de éppen rá való tekintettel nem ragadtatom el magam. Csak szusszantok egyet, és anyámat nézem. Nem kis kritika érte, pedig jogtalan. Igazából most először szégyellem magam, hogy miattam ilyen megalázó helyzetbe került.
- Mindketten tudjuk, hogy nem a nevelési módszereim miatt vagyok Önnél alkalmazásban- mosolyog, de a pillantása hideg. Számomra azt jelenti, olyan témában kutakodik valaki, amihez semmi köze.
d'Abo viszont már másra figyel. A mappáért nyúl, és anyám nem tiltakozik, készségesen adja át neki, bár egy lopott pillantást küld felém. Finoman vonom meg a vállam. Már úgyis mindegy. Előbb-utóbb látni fogja azokat a képeket, én pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy azok a képek jók. Bár fogalmam sincs, az ihletet Nanaia honnan meríti, az világos, hogy aminek nekifog abból csoda lesz, legyen az mesefigura vagy egy anatómiailag pontos ember rajza. A színvilága hol harsány, élénk és vidám, hol mély és sötét, szinte komor. A képek alapján meg sem mondanám, hogy mindegyiket ugyanaz az ember, ráadásul egy lány(!) festette. Félelmetes, elképesztő, lehengerlő. Ezért vagyok itt. Az ő képeivel. És ha már így alakult, őszintén kíváncsi vagyok a véleményére, akármennyire gyűlölöm ezt a pasast.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Louis és a "nagyhal" (d'Abo)   Today at 12:55

Vissza az elejére Go down
 

Louis és a "nagyhal" (d'Abo)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-