Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kelly Evans
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Phoenix & Lio - Visszafizetés

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szomb. Aug. 17 2013, 23:36

Új övet választottam a kedvenc koptatott farmeremhez, sasfejet ábrázol elöl a csatja, nem buzisan, szerintem férfias. Nézem magam a tükörben egy kicsit, marhaesztétikus látvány. Amióta elköltöztem Détől, volt az az affér a telefonnal és kiengedtek, esküszöm jobb lenne azt a szót használni, a sittről szabadultam, de sajnos kórházat kell mondanom. Gyűlöltem. Soha, semmit jobban mint azt a klórszagú szanatóriumot perverzeknek. Kasztráltak azon a rohadt menhelyen, ahányszor felidézem kiráz a hideg, hogy a világ kb legjobb nője, hogy nézett melegnek ENGEM?! Aztán megkínoztak, de ez egy más kérdés, szörnyű tüneteket kezdtem el produkálni, mintha lelkem lenne, sőt agyaltam mint egy nő. Nem tudom mi miatt van, rengeteg oka lehet. 1: amint visszatértem ebbe a koszfészekbe felkerestem a legjobb barátomat, az enyhén szólva érzékeny Darylt, akihez képest Rómeó is kutya fa*a, 2: felhívott a redva apám, hogy csesztessen, sosem érdekelt, mégis valahogy köze lehet mindenhez, 3: megismertem egy lányt. Csendesnővér meg lebuzizott, azóta üldözöm a homok fajtáját. Hosszú történet, nem akarok életrajzokat gondolni a tükör előtt, a lényeg, hogy nyáltalanítanom kell. Először is ezzel az övvel, aztán valami jobb séróval, cigivel a számba, ha d´ Abo jó kedvében lesz talán megkínál egy szivarral és az még menőbb. Már a lakásban rágyújtok, Dé mindig szellőztetett, én szeretem, ha a nikotin megöli a levegőt. Letüdőzöm a poshadt szoba illatát, begombolom az utolsó gombot az ingemen, rákacsintok magamra, felkapom az Abos borítékot, aztán megyek. Berakom magam a kocsiba, gázt adok. Cseszve a szabályokra, megint áthajtok a piroson. Annyi baj legyen, ismerem a legtöbb zsarut. Letekerem az ablakot, így lesz olyan a hajam a menetszéltől, mintha beültem volna a fodrászhoz. Mikor megérkezem megint rágyújtok. Mióta kijöttem 5 percenként csinálom, durva volt a megvonás. Az út nem tart soká, cseszve a szabályokra nem nehéz és úgy hajtok mint akit kergetnek, pedig csak egy hetet késtem és nem is érdekel. Megszoktam, nem vagyok normális és úgy tűnik van őrangyalom is. Lecsipogom a kocsit, aztán vágtatok be, nem szeretek tökölni. Erősen b*om be a kocsiajtót, az a jó, ha hangja van, jelzi, hogy megjöttem. Mekkora épület, ezeknek van mire, itt székel az egész család. Vetek rá egy futó pillantást, aztán leszarom, bemegyek. Phoenixel léptem kontaktusba, de nem sűrűn láttam, nem is voltam Los Angelesben. Kések a kamattal, sőt az egész gázsival, de indokom az van, ott a baleset. A pénz meg pont abból van, motorversenyt nyertem, nagy volt a tét. Az Abo pénzből vettem Dének a helyet, rengeteg ráment, össze-vissza alkudtam a tulajjal egy kis fenyegetéstől beadta a derekát, perkáltam és tessék, a drágalátos barátom kidobott. Becsörtetek az épületbe, ideges leszek, ha Dére és arra a napra gondolok. Vadul elnyomom a csikket a liftajtó hívógombján. Hetek óta nem szexeltem, ez is a bajom, Lia óta egyszerűen nem vittem fel kurvát. 

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Hétf. Aug. 19 2013, 21:33

Ennek a napnak is megvan a maga szépsége.
Nem túl sok szépsége, de a magáé megvan. Úgy indult, mint bármelyik nap a los angelesi nyárban, forrón, perzselőn, szmogosan, tengerszagún és mégis valahogy csontszárazon, nélkülözve az európai tengerparti városok tiszta és könnyű, kiegyensúlyozott báját. Ez itt amerika, itt minden a lehető legszélső végletig el van baszva. Voltaképpen ez az egyetlen dolog, amiért szeret itt lenni. A szélsőségek. Szélsőséges érzelmek, gondolatok, okok és következmények. Színes, apró dolgok, kacatok, értéktelenül értékesek.
Unalmas reggeli, ülepedett hangulatú tárgyalás, lefújt találkozó egy újonccal, síbaleset? Érdekes indok, persze semmit nem lehet kizárni, azt sem, hogy valamelyik konkurencia dolgozik a háttérben, könnyű ebéd. Tényleg könnyű, a délután több jóval kecsegtet, este pedig hangulatos kerti parti valamelyik partner  városkörnyéki birtokán, ahol a medence fedett, a szobák légkondicionáltak, és a kertet iszonyú vízpazarlás árán tartják üdén és frissen. Kellemes kilátások, de előtte még okvetlenül be kell térnie az egyik épületkomplexumban, ahol üzleti és világi tevékenységek fonódnak össze látványosan a városközpontban. Felliftezik a harmadikra, ő maga a grafitszürke, méregdrága öltönybe öltözött elégedettség, aki kávét szerez az ügyelet titkárnőtől sötét aranyszín bögrében.
Eközben odalent a figyelőkamera látványosan megbotránkozik, látva, hogy mit tesznek azok a kezek azzal a szép, tiszta liftgombbal, de nem reklamál, az emberek figyelme pedig egyszerűen csak átsiklik a jelenségen. Ugyan már, épületen belül dohányzott, ami hangsúlyozottan tilos, rongálta a d'Abo vagyon egyetlen kis molekuláját, ami nem volt külön biztosítva, nem, ez a fiú, vagy inkább férfi itt egyszerűen csak nem létezik e közösség számára. Még annyira se, hogy a biztonsági őr kikísérje, amúgy is rémlik homályosan a közös tudatban, hogy ennek az embernek dolga van egy idevalósival, és mire jelentőséget és nyomatékot kaphatna a dolog, már meg is jön a lift és elnyeli a probléma tárgyát.
Ugyanez a lift áll meg a harmadikon azért, hogy felszedje Phoenixet kávéval, monogramos mandzsettagombbal együtt, légkondicionált kényelmét szolgai alázattal kínálja az egyáltalán nem éghajlat kompatibilis, de roppant elegáns hivatalos viseletű férfinek.
- Mr. Anderson! - mosolyodik el kedélyesen, átveszi a bögrét a baljába, kezet nyújt határozottan.
- Már vártam - persze türelmetlenségét egyszer sem jelezte figyelmeztetés formájában, az nem elegáns, helyette most a hangjában van a kandúr minden kenetteljessége, aki a kanári kalickája előtt vár arra, hogy édes madárkája kireppenjen onnan. A coming out érdekes újragondolása lenne.
- Vagy nem hozzám? - a hangja könnyed, azt is kibírja, ha nem ő a megtisztelt vendég, akkor csak elkényeztette az élet azzal, hogy sikerült beszállnia a férfi mellé, és a látványával pihentetheti az elméjét.
Mert igazán kedvére való látvány. Az energikus, barna bőr, zöld szemek, sötét haj, megannyi indulat és érzelem, ami mint a puszta forró megjelenésében benne volt ebben az emberben egészen felforralta amúgy sem jégkása vérét. Már töprengett azon, miféle szerencsés genetika hozhatta így össze, biztos volt abban, hogy ilyen szépség csak az európai, spanyol, dél-francia földeken terem, egyszerűen csak túl impulzív amerikainak. A szemöldöke, az arccsontja, szemérmetlenül dús ajkai már elegek ahhoz, hogy egy átlagos ember összeborzongjon, egy átlagos amerikaiban pedig kellemetlen irigység moccanjon, és inkább acsarogjon ellene. Hiszen az amerikai szépség visszafogott, a színei halványak, a bőre világos és hamvas, az arca csak annyira karakteres, amennyire még egy hollywoodi sztár is elbírná, alacsony az ingerküszöbe a felpuhult népnek, nem szabad túlterhelni az efféle izzó jelenségekkel. Jobb inkább liftben tartani itt...
… a 17. emelet gombját nyomja meg azért, egyrészt ott van az ő irodája, másrészt, ha Andersonnak máshol van dolga, akkor is élvezheti a társaságát még 14 emeletig.
Vagy inkább addig, amíg két emelet között az elektronika hirtelen el nem sötétíti a fullasztó fémkabint, a légkondicionáló reszketve kiszenved, a modern civilizáció luxusa kikopik az utazódobozból és ők maguk maradnak a pislákoló tartalék-fények ködös, túlvilágian bizalmas félhomályában.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Kedd. Aug. 20 2013, 13:25

Ha tíz évvel fiatalabb vagyok sarat kenek a hívógombra nem hamut. Vagy szart. Kölcsönt akkor is vettem, kisebb tételben, gyengébb szolgáltatóktól. Már nem én vagyok a homokozó királya, nehéz feldolgozni. Mostanában zűrös körülöttem minden, nemcsak hogy szét*bnám a világot, a saját agyam verném falba, mert gondolkodni tanulok. A rinya, az megy nekem is. 
Otthagyom a nyomom, aztán kinyílik a pucc világba vezető ajtó és szépen besétálok rajta. Hátulra állok, Abo irodája fent van, ha jól rémlik akkor tizenhetedik, nem szeretem ha a tömeg áttolakszik rajtam. Most nem kéne megütni senkit mert az utamba áll, bár a gáncsvetés játszik, egy szemüveges hivatalnoknak ellenállni bűn lenne. A kezem most nem tudom zsebre vágni, idegesít, hogy csak fityeg oldalt. Belógatom a tököm elé és összekulcsolom. Nyílik az ajtó, megfordul a fejemben, hogy jöhetne nő, messze még az út hazáig, vagy fontoskodó paraszt, aki előbb szállna ki és éppen seggbe tudnám rúgni. Erre Abo jön, felvonaglik a szemöldököm. Így is jó, nem égek a tizenhatodik, vagy tizenhetedik emeletével. Rá sem emlékeztem, futólag pislantok felé, máris utálom. A kezem nyújtom, szemöldököm zord, morózus, de nem olyan ellenséges, mintha satnya melós lenne a másodikról.
- Mr Abo! 
Kicsit felmegy a hangsúly, de nem viszonozom a mosolyt, állom a szorítását, én is megmutatom, hogy nem vagyok gumiból.
Visszatérve arra, hogy néz ki és miért utálom ösztönösen. Nekem majdnem késelnem kellett egy ilyen öltönyért, szoftvert hamisítanom, kocsit lopnom kocsiért őt meg aranykosárba tojta az anyja. Futó pillantás a göncre, fejben azt számolom mennyit érhet. Ha nem én lennék az ő lekötelezettje a kávéját is azonnal lenyúlnám. Vagy ráönteném. Agyő drága ital és ha már akkor fizesd a tisztítót is.
- Milyen jó!
Vigyorodom el, szám sarkából kilátszik a gúny lólába, hangomban meg leplezetlenül reszket.
- Jöttem, amint tudtam, sajnos volt egy motorbalesetem.
Minek magyarázkodom kérdezés nélkül? Próbálták már satuba szorítani a golyóim egy heti késedelmi díj után, azért. Majdnem körülmetéltek, minden nagy kutya veszett, isten tudja mit vetítenek a fejükben. Nem árt óvatosnak lenni, főleg ha valaki ilyen gyanúsan negédes.
- Önhöz
Vonom fel kicsit szemöldököm, oldalt pillantok rá, kimérten rászorítok alsó ajkamra a felsővel. Jól választottam? Hallottam, hogy foglalkozik kölcsönökkel, van bizonyos kamat, de meg lehet beszélni, velem mindent, talán neki is jól jönnek egyes kapcsolatok, nem átlagos összeköttetések, felvázolom majd mit tudok. Életrajzot nem hoztam, be kell érnie az adott szavammal, hogy bíztak már meg ezzel-azzal, nem jön rosszul a "barátságom" Talán már hallott rólam.
Azt hittem öregebb, a tag max 30, annál jobb most akar majd kapcsolatokat, talán terjeszkedne...itt akadok meg mert megakadunk. Gondolataim irányt váltanak, automatikusan felnézek, ahonnan eltűnt a fény
- Mi a f*?!
Bukik ki, értetlenül hunyorgok körbe. 
- Elment az áram?
Csattanok rá számonkérően, mintha ő csinálta volna. Eszem f*om megáll! Itt dekkolunk a burzsujnegyed fellegvárában erre az áram kilövi magát. Mert erre nem gondolnak a jól szituált felső tízezerben... Beszerelni egy rendes liftet. Király, mi az istent csinálunk most?

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Kedd. Aug. 20 2013, 19:15


A jókedvét cseppet sem halványítja a zord fogadtatás. Üdítő kivétel egy olyan ember számára, aki előtt hasra vágódik a fél világ, pusztán azért, mert jó helyre született, és nem teljesen méltatlan a vérrel járó vagyonra és befolyásra. Mindezek ellenére neki is vannak vágyai, és az ilyen passzív-agresszív nemtetszés pont egy vágyott reakció. Őszinte. Emberi. Nem telik meg tőle műanyag-ízzel a szája, miközben vele beszél.
Még akkor sem, ha az öröm nem kölcsönös, és noha nem egy gondolatolvasó médium, a magán érzett pillantásból bátran megtippeli, hogy milyen irányba tartanak a kedves adós gondolatai, és bár sokkal szívesebben érezne magán valami egészen mást tőle, belátja, hogy csak azok tudják, milyen baromira kényelmetlen és kemény az aranybölcső, és rossz ízű az ezüstkanál a szájban, akik beleszülettek a luxusnyomorba. Persze, nem panaszkodik, egy olyan szerelésben, ami szinte többet ér, mint amit kölcsönzött nem is lenne túl hiteles, lelkizés céljára pszichoembert tart, aki közel áll az idegösszeroppanáshoz, úgyhogy sajnos a tegnapi beszélgetésüket is el kellett halasztaniuk, amíg kissé összeszedi magát ahhoz, hogy fogadja jól fizető, de nehezen megérthető páciensét.
- Miféle baleset? - nem kell megjátszania magát, a mohó érdeklődés magától csillan fel a szemében, a motor vagány dolog, valami olyasmi, ami ötvözi az eszelősséget a fallikus szimbólumokkal, a populáris szexuális asszociációkkal, a keménységet a lendülettel, és a játékosságot a mocskos üzleti alkukkal.
- Szemlátomást már jól van, örülök, hogy nem volt túl komoly sérülés belőle - udvarias, együtt érző szavak, az öröm mindenféle mélyebb jele nélkül. Neki aztán édes mindegy, hogy a másikon hol hasadtak lassan vagy soha be nem hegedő sebek, legalábbis, sajnálatot nem tud összegyűjteni magában a trauma átélése iránt.
Annak inkább örül, hogy hozzá jöttek, örül a lift magányának, hogy senki sem háborgatja őket, mintha csak valaki a kedvére rendezte volna az eseményeket. Elégedetten kortyol a kávéba, gusztálja az új „kapcsolati tőkét”, szenvtelen pillantásában távoli vidámság csillog ridegen, egyáltalán nem olyan megnyugtató módon, mint ahogy általában az emberek a vidám szemekre gondolnak.
Kissé más jellegű eszmefuttatásban akasztja meg a lift rázkódó megállása, a hátát a falnak veti, a bögrét akaratlanul eltartja magától, tényleg kár lenne az öltönyért, árnyalatnyi megszeppentség, a riadalom érdektelen visszfénye csak akkor látszik az arcán, amikor néhány ujjnyit lejjebb csúszik velük a doboz, mielőtt magabiztosan megállapodna, és elsötétedne.
- Talán - de csendes kétkedés a hangjában, mintha kevéssé tartaná valószínűnek, hogy elmehet az áram egy ekkora épületben, fényes nappal, ahhoz legalább egy fél várost sújtó áramszünetre volna szükség. Ahhoz pedig egy földrengésre.
Nem inti meg a másikat a kevéssé választékos kifejezésért, inkább megnyomja maga mellett a vészhívó gombot, és mintha csak erre a jelre várt volna az indítópanel, rövid csipogással és egy vörös felvillanással jelzi működési képtelenségét.
- Rendszerhiba, elektronikus, vagy valami efféle. Lehet vírussal támadják a központi rendszert, vagy ilyesmi. Az utóbbi időben divatos hóbort feltörni a nagyobb cégek rendszereit, hogy egy kicsit játsszanak velük - diagnosztizál végül bosszúsan, belekortyol a kávéba mélyet sóhajtva.
A levegő érezhetően melegedni kezd légkondicionálás híján.
- Az is lehet, hogy a környezetvédők, embervédők, cyberkamaszok - ő nem pánikol, nosztalgikus emlékek környékezik az európai bérházak tágas liftjeiből, inkább kioldja a zakó gombjait, és az ingnyakát is.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szer. Aug. 21 2013, 21:05

Nem tudom miért, elégedettséggel tölt el, hogy érdekli. A Fontos ember kíváncsisága biztos bónusz nekem. A gazdagok rajtunk élik ki a vágyaikat, akik merik kockáztatni az életüket. Neki Fontos segge van, vigyáznia kell rá. Minket versenyeztetnek, mint a kutyákat, ránk kötnek fogadásokat, aztán elegánsan, kellő távolságról nézik végig a tipródásunkat. Lennék a helyében és talán nem lennék annyira óvatlan, de akinek nincs mit veszítenie, azt kevés dolog tudja meghatni ezen a világon. Finoman megvonom a vállam.
- Fogadás.
Felesleges titkolni, ha már szóba hoztam, az is lehet hallott róla.
- Én nyertem
Teszem hozzá foghegyről, hogy lássa milyen menő vagyok meg különben is. Nem azért dicsekedtem el vele, hogy aztán ne méltassam az érdemeimet. Előbb utóbb úgyis el kell ismernie, akármilyen sunyi. Mert az, pont ilyen közönnyel szoktam mindenkit leszarni, akit baleset ért. Pedig nem vagyok góré, most sem érdekelne, esetleg Dé. De neki soha nem semmi baja, egyáltalán nem rávehető hülyeségekre, látja az én példámon mekkorát lehet bukni.
- Erős szervezetem van
Pillantok oldalra, fogadhatna rám például bunyóban. Nem tudom mennyire érdekli az ilyesmi, ha rákérdez nem lesz ellenemre, főleg, hogy most totál le fogok nullázódni. Nincs meló, Dé mellett szarni se tudtam lelkiismeret furdalás nélkül, viszont a luxuslakásbért fizetni kell, számítok a tagra. A tárgyalás ideje még nem jött el, mi a f* nak örül ennyire? Talán kitüntették, végülis mindegy. 
A lift egy rakás ganéj, fogja és megakad, hunyorgok felfelé rondán, a tagot se hatja meg, én sem vagyok ijedős kislány, de idegesít. Nem terveztem teadélutánt tartani nála. Nyomkodja a vészgombot, ügyes fiú, gyerünk, rohadtul nem csípem, ha be vagyok zárva. Mi van már? Bekrepál az a vacak is, dühösen nézek körbe. Odalépek az ajtóhoz, nekitámasztom az ujjaim, lehet szét tudnám feszíteni. De még nem csinálok semmit, meredek felfelé, alig látok, le kellene venni a tetejét és fent kimászni, a zsinóron egyszerűbb lenne. Vírus...szuper!
- Akkor hamar megoldják, nem? Tele van a kaptár zsenikkel
Az iróniát most sem tudom kihagyni, ha megbántom a kis lelkét majd jelzi. Egyelőre jó fej vagyok, bárki más szorul be velem egy liftbe már az ajtónak verem a pofáját, a fejek jó faltörőkosok tudnak lenni . Főleg az ilyen kis örökösfejek mint ez. De ez az Abo kell nekem, a kölcsöne is jónak bizonyult, miért ne fognám meg?
Apró kárörvendés csillan szememben, amikor gombolgatni kezd, a drága öltöny nem válik be a forró helyzetekben, mi? Röhejesek a nyáron agyonöltözött fontos emberek, próbálok nem a képébe röhögni és visszafogom a gúnyt is a hangomból.
- Meleg van, nem? 
De a vigyorom már nem tudom eloltani. Nekitámaszkodom a lift egyik falának, végül úgy döntök majd később kezdem el az ajtót rugdosni, mondjuk tíz perc múlva, ennyit adok nekik.
- Kár, hogy bögre van a kezében nem egy üveg vodka.
Jegyzem meg, legalább valami lehetne jó ebben a helyzetben. Vagy majd a közös szorulás kedvet csinál neki és ajánl valamit. Áh, nekem kell majd csaholni, hogy a dögje egyáltalán rám morduljon. Kiveszem a zsebemből a cigit, betolok a számba egy szálat, aztán kérdő tekintettel felé nyújtom a dobozt. Nem, azt nem kérdezem meg zavarná-e, de csatlakoznia szabad. Egyre idegesebb vagyok, sokkal kisebbnek tűnik ez a szar. A homlokom is beverejtékezik

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Csüt. Aug. 22 2013, 14:34


Mindenkinek megvan a helye ebben a világban, kár is lázadozni, amúgy sem esik igazán jól az embernek, eredményt elérni szinte lehetetlen. Nem réved bele a gondolatba, sokkal elevenebbül tartja most Anderson.
- És megért... eszerint meg - bólint rá a gyorsan érkező válaszra elégedetten. Nincs dorgálás a hangjában, most nincs elég képmutató hangulatban ahhoz, hogy megcáfolja a sztereotípiát, miszerint az ő státuszában álló emberek szeretik versenylovakként kezelni azokat, akiket megvehetnek kilóra. Minek mindig a nyilvánvaló ellen hadakozni? Persze dicséretre se ragadtatja magát. Nem volt ott, nincs haszna a dologból. Legalábbis egyelőre.
Sokértelmű pillantással simít végig azon az erős szervezeten, nem olyan könnyű olvasni kékesszürke szemeiben, hideg csillanásuk akár azt is fontolgathatja, hogyan teszi ki valami erőt próbáló feladatnak azt az méltatott szervezetet, de akár... akár egészen mást is.
- Persze, hogy megoldják - a vidámsága valamiképpen fokozódik, ahogy teljesen magukra maradnak az elektronikailag lenullázott kabinban, és a férfi pont ezeket a kérdéseket teszi fel. - Gyakorlatilag már meg is oldották, de gondolom, újra és újra megtámadja őket a vírus. Ez a mutatvány addig tart, amíg a nyomkövető rendszerek nem lokalizálják a támadás szervergépét a városban, vagy a városon kívül, akkor a rendőrség mozgásba lendül és lekapcsolja az elkövetőket. Akkor már egy másodperc, és a lift újra működik, de a rendőrség ügyességét és mozgási sebességét ismerve, akár órákig is eltarthat.
Mély, duruzsoló hangjának dorombolása szerint, ez még mindig nem zavarja a Fontos embert. Az idő pénz, de hát neki kurva sok pénze van ahhoz, hogy ilyesmire csessze el az idejét.
Belekortyol a kávéba, aztán takarosan előbb az egyik kezébe veszi, és a másikkal bújik ki a zakóból, aztán fordítva. Milyen jó, hogy nyakkendőt nem kötött. Könnyű vigyorral viszonozza a gonoszkodó kérdést, kár is lenne szót vesztegetni a válaszra.
- Nem hiszem, hogy partyállapotra volna szükség egy szűk liftben - vagy legalábbis erősen kételkedik benne, hogy Lionel kettesben akarna maradni vele, miután ráivott  a gyógyszereire és megfelelő hangulatba került.
A cigarettagyújtásra akkorát néz, mintha húsz évvel fiatalabb lenne, és először lepték volna meg egy beakasztással.
- Tudja, ha nem működik a légkondicionáló, akkor a szellőzés is meglehetősen gyér és visszafogott, csak annyi a légcserélés, amennyi a liftaknán keresztül bejöhet, az automatikusan kinyílt reléken keresztül. Ez pedig nem sok - és valóban, ha mégis rágyújt a másik, a cigarettafüst mintha sehova se akarna igazán elindulni, körbegomolyogja a száját és a fejét a másikban, ahogy Phoenix megemeli a bögréjét a mozdulat kavar csak annyi levegőt, hogy a bájos pamacs feljebb kavarodjon.
Lenyalja a szájáról a nedves cseppeket, a zakóját a földre teszi, akasztás híján, nem igazán akaródzik a karjára vetve ácsorognia vele. Nem kerüli el a figyelmét az idegesség megnyilvánulása, egy kissé összehunyorítja a szemét, aztán újra megszólal.
- Inkább mondja el milyen ajánlattal jött egészen pontosan. Túl magabiztos ahhoz, hogy haladékért, feltételezem már nem késik tovább a pénzzel - nem mintha annyit számítana, csepp a tengerben. - Tekintve a késedelmek körülményeit, biztos vagyok abban, hogy további partnerség várható.
Határozottan egyre melegebb van, mégis milyen lenne egy épület belsejében, amiben leállt a léghűtés és a forró hevű nap egészen szabadon és bosszúállón tűzheti tele a sugaraival. Kelletlenül felhajtogatja az ingujját, még egyet nyit a gallérja alatt, rút, fehér heg sarka kacsint ki a kulcscsontjánál kajánul.
- Ugye nem klausztrofóbiás?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Vas. Aug. 25 2013, 13:57

Tudja meg ő és mindenki más is, hogy ennyire jó vagyok, teszek az életemre, a mának élek, felvágni sem szégyellek. Biccentek, megérte, pedig nem tudom. Ha még tartoznék annak vajon milyen következményei lennének? Embereket küldene utánam? Nem lett volna sokkal izgalmasabb mint kórházban haldokolni súlyos nikotinhiányban, csővel a tökömben? Nem érte meg, rohadtul nem, nem is én kerestem vele, hanem Dének adtam, amit meg sem érdemelt, aztán most itt vagyok zéró haszonnal. A tag meg gondolkodik, nem tudom kitalálni min, ha nyert ügyem van üzleten. Szar érzés, hogy nekem kell felkapaszkodnom a szintjére! Elromlik a lift, semmiből semmi leáll és még a légkondi is kikapcsol, hagy legyen nekünk extázis. Veszett farkasnak érzem magam összezárva Simbával egy levegőtlen ketrecben, dehogy van klausztrofóbiám, lifteken miért nincs vészkijárat? Még mindig jobban járnánk, ha felkapaszkodnék, betörnék felül valamit és a zsinóron lógnék meg. Aztán a tag rekordsebességgel írna le. Most közöltem vele, hogy én a hős képes vagyok kinyíratni magam a pénzért, nyugodtan rám lehet bízni bármit, mert nem ismerek félelmet. Egy zárt tér nem csinálhat ki, nem érezhetem magam kikötve mint egy kutya! Mit mondott? Órákig?
- Igen?
Vonom fel a szemöldököm nagyon magasra, a hangom éles és metszően gúnyos, nem neki szól. Rendőrök...
- Nagyszerű
A gúny ebből is folyik, látom, hogy őt nem érdekli, nem bosszantja, nem akarja szétzúzni az ajtót, tovább vetkőzik és már röhögni se tudok rajta. Helyette én idegesen átállok egyik lábamról a másikra és meglazítok magamon néhány inggombot. 
- Nem szeret bulizni? 
Kérdezek vissza, amikor elrontja az elképzelt hangulatot. Nekem majdnem mindenre ez a megoldás, adódik egy szar helyzet? Pia. Mi mást csinálhatnék itt vele, üzleti ügyeken kívül persze, de be vagyunk zárva, hogy nem zavarja, hogy? Nyugalmat erőltetek a hangomra.
- Persze, miért éreznénk jól magunkat?!
El fogom b*ni az egészet a k*va felvonó miatt! Tovább cseszem a vasat, rágyújtok, hogy megnyugodjak, ő meg érezze magát szarul. Bár ha fulladozna nem tudom mi a frászt kezdenék vele. Eldarál valami hülye szöveget a levegőtlenségről, oda se figyelek, a nem létező réseket keresem a tekintetemmel ebben a függő koporsóban, aztán elkezdek szédülni. Gyors levegővétel után leülök mellé, egy fokkal jobban érzem magam, ahogy a méreg ki és be áramlik szinte minden testnyílásomon és mert ülök és mert abbahagyta a tudományos ismertetést. Az egész fejem tele lesz füsttel a tag meg kiakad, gondolom. Hát nem jobb így?!
- Eloltom, ha zavarja
Hergelem kicsit, mintha nem lenne teljesen mindegy, most, hogy olyan füstbe burkoltam magunkat, hogy alig lehet levegőt venni. El is nyomom oldalra a dolgot, közben letörlök néhány verejtékcseppet a homlokomról. Megint megszólal, próbálok ráfigyelni, bár azon kapom magam, hogy vadul keresem azt a rést, amiről az előbb beszélt. Hol lehet? Köhintek kicsit.
- Öhm, igen, hoztam a pénzt, de most inkább egy üzlet érdekelne, valami, amivel mindketten jól járunk.
Nézek rá sokatmondóan, minek is vennék fel további kölcsönt, ha nincs meló, amivel valaha is visszafizetném. Az izgalom kedvéért, talán, az iskolát különben is meguntam, nem lenne rossz ismét útra kelni. De ne ugorjunk ennyire előre, hátha van ajánlata.
- Felteszem vannak ambíciói, hogy a kapcsolatok nem ártanak, azt remélem akad valami nekem való.
Kigombolom az ingem és összeráncolom a szemöldököm, nagy levegőt veszek, ismét, mintha egyre kevesebb lenne. 
- Nos, élmény volt a pénzét költeni, megtisztelne a partnerséggel, szinte bármi szóba jöhet.
Nyalok neki finoman, futó pillantást vetek valami hegre. Nem az én dolgom, biztos voltak nehéz napjai, olyanba mart bele, ami visszaharapta. Klausztrofóbia? Kinyújtom a lábam, kicsit neki rúgom a liftajtónak és lerángatom magamról az inget.
- Nem, dehogy
Hazudom. Hazudom? Hazudom.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Vas. Aug. 25 2013, 20:39

Alapos körbetekintés után látszik, hogy ez a lift sajnos sokkal masszívabb darab annál, semhogy ki lehessen rúgni a tetejét olyan könnyedén, mint egy hétköznapi bérház papírfelvonójának, így a büszkeség mellett határozott fizikai gátja van az aknába történő migrálásnak. Amúgy is életveszélyes és tilos.
Bólint, Lionel jól hallotta, órákigot mondott, nem tévedés, kíváncsi várakozással mustrálja a másik arcát, a kétségbeesés és a félelem nyilvánvaló jeleit keresve rajta, amit a gúnnyal takargat. Az idegesség ezek hiányában is megsúgja neki, hogy magabiztosság masszív látszat, de féregként tekergőzik benne az emberi gyengeség.
- Ki ne szeretne? - már-már nevetős feddés a hangjában, odapillant a gomboldásra, kedvére való, különösen, ha megfogadják a jó példáját, amivel elől járt. - De elég más körülmények között - úri ízlésének nem felel meg egy beragadt lift, vagy talán a társaságot fitymálja? Nem sokan vetemednének ilyesmire, de tőle még ez is kitelik.
- Nyugalom - duruzsolja a felcsattanásra édesen, nem kissé lesajnálóan és lekezelően, mintha csak szándékosan hergelné ő is a másikat, bár a melléereszkedés ellen nincs kifogása, és acsarogva nem kapkod a cigarettáért, hogy eloltsa azt, noha érezhetően sűrűbbé válik odabent a levegő, a mennyezet alatti lyukaszos panel-elem csík mögötti szellőzők szolgálatai ellenére is, hiszen nincsen gépezet, ami igazán kimozgathatná a fáradt füstöt bentről.
Nem akad ki, de lassú, egyenletes lélegzetre vált, még véletlenül sem tüdőzve le túl sokat egyszerre a nikotingőzös gomolyagból.
- Mindkettőnket zavarni fog - jósolja túlságosan is kenetteljes stílusban, kajánul követi a szellőzőkre találó pillantást, aztán újra a férfire néz a szeme sarkából. Körbekörözi a bögréjében a feketelevest, belekortyol, már egyáltalán nem forró.
- Nocsak? - emeli meg a szemöldökét a sokatmondó pillantásra, mintegy biztatón, folytassa, egy üzlet, ami mindkettőjüknek jó őt is érdekelné. Sőt, magában már körvonalazódott is néhány dolog, aminek még örülne, bár aligha az üzletiesség keretein belül.
- Igen, vannak ambícióim, és a kapcsolatok sem ártanak hozzá - leplezetlen derűvel konstatálja, hogy kezdő ügyintézőnek nézik, a hőség és izzadás ellenére is felvillanyozza a gondolat, az amatőr lelkesedés.
- Persze nem ismerem a képességeit és a lehetőségeit - nyíltan odafordul a másikhoz ültében, vet egy pillantást a megrúgott ajtóra, helytelenítendő a hevességet. Úgysem nyílik ki ettől, kár a gőzért. - Mi a „bármi”, ami ténylegesen szóba jöhetne? Elvégre, egy meglehetősen sokoldalú profillal rendelkező családi vállalkozással foglalkozom, de bizonyos dolgok abszolút kizáró tényezők lehetnek. Minthogy meglehetősen szociális elfoglaltság, és az egyetemmel is kapcsolatban állunk fontos, hogy a partnerek nagyjából feddhetetlenek legyenek, és kellőképpen kvalifikáltak ahhoz, hogy emberi üzletekkel foglalkozzanak, és menedzserképességeik legyenek - dallamosan, könnyedén fuvolázza, mintha tanulta volna, pedig csak könnyen fogalmazza meg a gondolatokat, halványan csillannak a szemei a takarékfényben.
- Máskülönben legfeljebb személyes segítségemre lehet. Apropó, mibe sikerült befektetni? - ő ebbe a testbe fektetne szívesen, a félhomály jobban megvilágítja a rejtett dolgokat, mint a legélesebb neonfény, tagadhatatlan tetszés, sóvárgás jelenik meg a vonásain, egyszerűen, tisztán, elemien, ahogy a levetett ing nyomán feltáruló bőrt nézi.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Hétf. Aug. 26 2013, 22:57

Őt nem érdekli, én jobb híján úgy teszek, mintha engem se zavarna, de amikor visszanézek rá, azt látom bámul. Tesztelni akar? Nyilván, mert bármit megtehet, főleg a saját kis kriptájában, hát nem rohadt idegesítő ez? Nem az izgat, hogy elpusztulok, kell a tér, ha nincs lehetőségem mozgásra, kevés a hely, vagy be vagyok zárva, nem tudok bezárva lenni! A levegő sem izgat, a nikotinbűz jól esik, főleg ha ő rosszul érzi magát tőle. Lehet be akarom bizonyítani neki, hogy ő is halandó ember és igenis ijedjen meg a bezártságtól! Ki a klausztrofóbiás? Ugyan már...
Rohadt boldog lehet, hogy nekem is melegem van, így azt kell tennem amit neki, sok egyéb mellett ez sem tetszik. Szeret bulizni, de nem liftbe zárva.
- Milyen unalmas
Bukik ki hirtelen mert irtó hirtelen vagyok, állandó tízezer fokokon égő láva, most sem gondolom át mit vágok a képébe. Hogy sznob, kis körítéssel.
- Önnek nyilván bálterem kell hozzá, a társaság sem lehet megfelelő.
Dögöljön meg! Dühösen nézek a szemébe, még mindig akarom tőle azt a láthatatlan lehetőséget, amit az egészbe képzelek, de nem hagyom magam lekezelni. Az irónia egyik mesterként jól értek hozzá, bármiben észreveszem a lenézést. Engem senki más nem nézhet le magamon kívül!
Különben nincs előírva, hogy jóban kellene lennem bármilyen munkáltatóval, eddig sem voltam senki puszipajtása,  ha elutasít se halok éhen, nem ő az egyetlen bokxer a ketrecben. Rondán nézek rá egy pillanat erééig, amikor lenézően nyugalomra int, nem válaszolok. Minek? Nyugodt vagyok, nem látja? Elképzelem a fejét a wc kagylóba lógva, meg kellene kóstolnia a szennyvizet. Mélyen tüdőzöm a jó levegőt, az egyetlen pozitív anyagot ebben a hülye helyzetben. 
- Én élvezem
Közlöm a nyápickodására sértően semlegesen. Hülye a modora, nem szeretem a kedves embereket. Gyanús, félrevezető és túl jól ismerem a fajtáját,szavainak lassan nyomatékot is ad. Rendesen küzdenem kell azért, hogy valamire is tartson, úgy értem munkára. Mert nyilván nem barátkozni jöttem. Igyekszem nem mozgatni a fejem, bár folytonos késztetést érzek megvizsgálni honnan és mennyi levegő jön. Nincs más lehetőség, mint itt dekkolni? Összeráncolom a szemöldököm, mit beszél ez? Nem vagyok elég képzett? Beszarok, máris leírt, pedig még...nem látott belőlem semmit. Csalódottsággal vegyes düh bizsereg végig rajtam, kezem ökölbe szorul, körmeim morózusan vágom a húsomba. 
- Nem tart semmire ugye Mr d´Abo? Olyasmire gondoltam, ami nem teljesen szabályos, vagy tisztességes, jól értek a sikkasztáshoz például, vagy olyan embereket ismerhetek, akik jól jönnének magának, több kvalifikációval rendelkeznek teszem azt, hisz jómagam csak egyszerű diák vagyok, akire fogadni lehet. Ön biztos mindig helyesen jár el, nem koszolja a kezét, rendesen játszik mint a legtöbb gazdag ember.
Vagy...
Nézek rá gonoszan
- Talán csak hiányoznak a golyói.
Nem mindegy? A pénzét visszahoztam, ha képzetlen vagyok a kripli pofájának, legalább legyen elég potenciál benne és b*a be a képem! Senki nem fog büntetlen lenézni, csak mert illegális, nem oly gazdag, piti kis sikkasztó vagyok nagy farokkal. Hm...ez nem tudom hogy jött, de nagy! Bizonyítgatni akarom miben lehetek több nála... De sajnos ezzel csak ő áll nyerésre, a pénzem kevesebb, de fogadjunk több bukszát tömtem meg kint, élve az életem, míg ő összetikkadt a hülye irodaszékében!
- Hogy érti, hogy személyes? Mégis lenne töke hozzám?
Nem tudom miket beszélek, csak akkor döbbenek rá, miután kimondtam, ahogy néz. Nem! Biztos képzelem, ez az ember nem lehet buzi!? Mert...nem! Nem néz ki annak, nem affektál, nyávog, nyáladzik, bűzlik. Rosszul vagyok, biztos a meleg, a fenébe, csak szívat az agyam! Rezignáltan felnevetek, ez abszurd.
- Tudja már képzelődöm, biztos magának van igaza és beszívattam magam a füsttel. Különben egy étterembe.
Mi az, hogy személyes segítség? Még egyszer rápillantok, ha még mindig néz a falhoz fogom szorítani ököllel, annyira zavarban vagyok, hogy még azt is beismerem, hogy többek között őt is szívatni akartam a cigivel és, hogy azt hittem nekem jót tesz és, hogy...vereségszagot érzek. Klausztrofóbia!  A cigim határozottan nem volt füves és más magyarázatot nem akarok elfogadni. 

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Kedd. Aug. 27 2013, 19:06


Hogy unalmas lenne? Acélos hidegséggé keményedé pajkos, játékos fénye a szemének, a szája sarkába rosszindulatú, arrogáns mosoly biggyed féloldalasan. Bár Lionel úgy érezte, leírja a képességei miatt, valójában ez az a két szó, ami miatt Phoenix fejben leírja, mint embert, mint egyenrangút. Nem mintha valaha is egyenrangúak lettek volna, úgy igazán, de mostantól, mondhatni, szabad préda a másik. Nincs semmilyen mentális korlát, ami miatt nem kellene szórakoznia vele. Bár az szinte biztos, hogy nem fognak egyforma jól szórakozni.
- Nyilván nem - feleli csak hűvösen, rezzenetlen tekintete a kávésbögre pereme felül vág a másik felé, nem bújik el mögötte, amíg iszik, csak lesi azokat a dühös szemeit, gyönyörű, indokolatlan haragját. Nemhogy csillapította volna ezzel a megjegyzéssel azt a finom lenézést, amivel oly könnyedén lehet hangolni, de állandósította az d'Abo mimikájában.
Csak egy mindentudó mosollyal felel a füst élvezetére, ráemeli kissé a bögrét az egészségére. Egészen biztos lesz abban, hogy a bezártság nem ennek a szép, spanyolos férfinek való, és emiatt viselkedik így. Ez persze nem mentség a tettekre és az elhangzott szavakra, szinte fáj, hogy jelen áramhiányos állapotokban a kamerák se üzemelnek idebent. Pedig egy ilyen felvétellel mindig szívesen kedveskedik az embereknek.
- Sokkal többre tartom, mint azt el tudná képzelni Mr. Anderson - jófiús mosolya merész, határozott és eltökélt, magabiztossága irritáló, mintha lenne eszköze arra, hogy megmutassa igazán mennyit ér a másik ember. Mintha az csak egy gyermek lenne, akinek még meg kell mutatni a kiteljesedés útját.
Ennek ellenére derűsen hunyorogva hallgatja a kirohanást, korábbi haragját mintha csak beburkolta volna a cigarettafüst és elaltatta volna a nikotin. Hivatalosan ugyan nem dohányzik, de ez még nem jelenti azt, hogy nem is kívánja, neki is kellemes még a füst, aztán ha majd elkezdenek fuldokolni olyan negyven perc múlva...
- Nincs szükségem sikkasztásra - mintha készakarva emelné ki azt, amire a férfi úgy gondol, hogy jól ért hozzá. Persze, az egész felsorolásban van valami elbájoló magabiztosság, mintha a világot is ki tudná forgatni a sarkából ez az ember. - Egy kicsit kételkedem. A kapcsolatai megbízhatóak? Hiszen, ahogy mondja, csak egy egyszerű diák, a kapcsolatai is egyszerű diák-kapcsolatoknak tűnnek, bár nem vonom kétségbe a jelentőségüket - sima hangja szinte hipnotizálóan nyugodt és nyugtató.- Zavar ez az „ismerhetek” embereket a magabiztos „ismerek” helyett. Ennyire nem biztos magában? - a visszakérdezésben ott van a másik, hogy végül is, kinek a golyói hiányoznak, ha mindent csak feltételes módban mer használni az ifjú titán ebben a szűk, de annál érdekesebb hangulatot teremtő liftben.
- Hogyan lehet érteni azt, hogy személyes? Talán nem minden eljárásom olyan tiszta, és bár tényleg nem szívesen piszkítom a kezem, elvégre mire vannak mások, de ehhez tudom kell, hogy egészen pontosan mire képes. Egy üzleti megbeszélésben nem holmi fantom, létező vagy nem létező „tökök” létén vagy nem létén múlnak a dolgok, mint a fogadásokon - oktat vigyorogva, de már egyáltalán nem szelíden, határozottan a „farkasvigyornak” megfelelő érzés uralja szépre, jóra termett arcvonásait. Éppen hogy azt nem tűzi oda a végére, hogyha komolyan akarja vetetni magát, akkor Phoenix szemében is fel kell nőnie. Egy sokkal nagyobb szemétdomb tetejére kell felhágnia, mint ahol eddig kapirgált a kiskakas.
Végül azért csak megenyhül. Egy ilyen szépen nevető szájra ugyan hogyan is vethetne rossz szemet. Megszerzi magának. Lassan, szívatósan, de meg fogja szerezni, legfőképpen akkor, hogy Lionel büszkesége nem engedi majd olyan könnyen. Látott már ilyet, előbb-utóbb mind megtörnek.
- Nem ciki elismerni, ha másnak van igaza - megint az a pajkos kis hunyorítás, a pillantása elégedetten cirógatja a feszes, nyirkos bőrt így, levetkőzve, így, félhomályban, ami olyan buja, olyan sokat ígérő, olyan sejtető, annyira kézenfekvő és önmagát adó valósága van, cirógatást, simítást gondol.
Kissé elhúzza az ingnyakát tapadós torkától, megköszörüli a torkát.
- Egy étterem józan, előrelátó befektetést, az emberek mindig esznek - amolyan dicséretféle az oltogatás után, ami jár, az jár.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Csüt. Aug. 29 2013, 13:15

Ez nem tetszik neki, sejtettem. Próbálok elnyomni egy elégedett vigyort, azt hiszem végre leesett az Úrnak mennyire nem éri meg velem játszadozni, unalmasnak tartom a piti kis gazdagéletét, hogy szórakozni is csak fejesekkel hajlandó és nem liftekben, az biztos méltóságán aluli. Ha azt hiszi elfogadom, hogy rám is rangján alulikén tekintsen nagyon téved, nem próbálok meg szimpatikusnak látszani, a nyalás is csak akkor ment, ha én nem sérültem, márpedig nem eshetem hasra előtte. Nyanyá... összepréselem vastag ajkaim, nem segít magán, ettől a hideg, lenéző tekintetétől még jobban utálom, az meg már rég nem érdekel hol szórakozik és kikkel. Kinyalhatja az úri modora. Egyre jobban bosszant, iszik a mérgezésemre. Összeszűkítem a szemeim, öntudatlanul is próbálom utánozni a hidegségét, de nem megy, főleg mert az én szemeim barnák és mindig tele vannak gyűlölettel. Úgy viszonozom a közönyét, hogy semmi sem érdekli, mintha a hóhérom lenne és most akarna karóba húzatni. Gyűlölöm, hogy gyűlölöm és hatással van rám, miközben le se szar engem, fel se háborodik, ennyire nem számít semmilyen sértésem! Elkapom róla tekintetem, mielőtt átlyukasztanám és mert nem lehet, felesleges, ráadásképp ki bukik belőlem mennyire idegesít a felsőbbrendűségi érzése. Nálam senki nem lehet nagyobb, maximum velem egyforma, de ezt sem mindenkinek engedem meg. Nyersen röhögök fel, örömtelen, gúnyosan. 
- Ó elnézést, akkor teljesen félreértettem önt!
Nem értem és ha ránézek még inkább összezavarodom. Olyan mintha a lelki békém függne az ő elismerésétől, a fenébe! A mosolyára is a ronda nézésem a válasz, nem szabad, hogy számítson a véleménye, de nem tudom leutánozni, ilyen ridegen még senki sem utasított vissza!
- De jól megy magának!
Emelek hangsúlyt, nehéz legyűrni a mimikám, elcsicsígatni a vad lüktetést magamban, nem behúzni neki egyet. Talán rosszul vezettem fel, nem kellett volna egyértelműen a közepébe vágni, óvatosan kellett volna közelítenem, rácsesztem. Eddig valahogy ment magától, amit kellett megcsináltam, egy, két év múlva már voltak, akik megkerestek. Talán nem ilyen aranyseggű majmok, csak hétköznapi gengszterek, kocsilopások, csalás a neten, néhány verseny és bunyó. Veszek egy mély levegőt, letüdőzök valamennyit a nehéz levegőből. Vele nyilván másképp kellett volna kezdenem mint a többiekkel.
- Nem az Egyetemen ismerkedem. Néhány egyszerű arc az alvilágból, minek is koszolná magát velük?!
Biztos nem ismer mindenkit, akad egy-két jó csaló megbízóm, a fogadásos pasas, egy cégvezető, néhány fejes a szigetországokban, amerre jártam. Volt rá két évem, nem tudok sokat felmutatni, de a minőségen van a hangsúly én velük baromi jól jártam, nagyvonalúan tovább akartam adni a fonalat, hátha lesz valami belőle. Rámeredek felvont szemöldökkel, hangosabban zörrenek rá, ő meg szinte szórakozik. Elnyeli minden sértésem mint egy fekete lyuk.
- Azért használtam feltételes módot, hogy az önre bízzam a döntést, természetesen nem akarom erőltetni. Ismerhetek, ha úgy akarja, de nem erőszak a disznótor mint szokták mondani.
Téved ha azt hiszi gyenge vagyok! Maximum nem bánok annyira fennkölten a szavakkal mint egyesek. Tökök és nem tökök, egyre rosszabb a levegő, ki kellene rúgni az ajtót...
- Próbáljon ki és megtudja
Vonok kicsit vállat, nem tudom milyen területre gondol. Kötöttem már üzleteket, de rosszindulatú zsarolásokkal, verésekkel, tárgyalni ritkán tárgyaltam, legalábbis nem úgy mint ő. Mintha kicsit felzaklattam volna, de mire érdeklődve fordulnék felé megint felveszi ezt a bájoló hülyefigurát, azt csak képzeltem az előbb! Meleg van, elbódultam ő meg beismerteti velem a tévedésem, miközben tovább bámul? Gyanakodva meredek rá, mégis mit hunyorog mint egy cukros bácsi?! Ennyit egy élet alatt nem szívhatok a buzikkal, kizárt. Homlokomhoz verem a mutatóujjam és végiggyűrök rajta.
- Látja milyen gyorsan tanulok?!
El akarom adni magam neki, mert nem értem hoz-e haszont, vagy nem, összezavar ez az ember. Mikor visszanézek rá más másfelé néz, talán csak ilyen a stílusa, ez a selyemfiú allűr részét képezi, aztán ennyi, kár többet beleképzelni. Az étteremre vállat vonok, nem is az enyém és amióta összevesztem Daryllel nem segítek neki. Kicsit értek az ilyesmihez,de neki nem lesz elég, ő a vakmerőségem tudná kihasználni a hekkerei is vannak olyan jók mint én, profik, ez az igazság.
- Köszönöm, itt a pénze egyébként. 
A levetett ingem után nyúlok, kotortok bele, már nem mennék fel vele, ha felesleges és csak szívózik velem mint egy csonka csikkel. Odadobom az ölébe a köteg készpénzt, amit a fogadáson nyertem és ami még régebbről maradt. A motorom már nincs pénzem megcsináltatni, ha vele nem jön össze semmi mehetek a tengeren túlra megint, hacsak nincs Hugonak valami melója.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Vas. Szept. 01 2013, 20:04


Úgy mérlegelik egymást, mintha hús lenne az indulat, a feszültség, amit árulni lehet, eladni, kiadni, hasznot hajtani belőle. A legjobb biznisz lenne az egész nyugati parton, ha ebből valahogy energiát lehetne előállítani, értéket felhajtani. Kellemeset a hasznossal, megvalósítaná a legfőbb összeolvadás elvét, igencsak kellemes és kényelmes megoldás lenne.
Félreértés, bizony. Nem tudja elnyomni a nevethetnékjét, ahogy elképzeli, némi vodka hatására miként szórakozna a liftben ezzel a férfival. Odasimítva az elegánsra festett falhoz, ziháló mellkasa a félhomályban, a barna bőrön csillogó veríték ízét kóstolná hevesen, és azok a cigarettával játszó ujjak a kapcsolótábla élettel felszínére kapnának kéjesen, pedig dehogy is akarná elindítani a liftet, csak a levegőt kapkodná, az a kevés, de édes levegőt! Micsoda félreértés, hogy ezt a képet nem oszthatja meg a másik elméjével.
Inkább kiissza a bögrét a gyűlölködő pillantás kereszttüzében, de nem keseredik meg a korty a szájában. Szemlátomást lehet rá nézni akárhogy, sokkal magasabbra helyezi magát, mintsemhogy a tekintetek befolyásolásának engedjen.
- Ez egy jó kiindulási alap, hogy nem az Egyetemen ismerkedik - udvariaskodik elmosolyodva megint csak, félreteszi a porcelánt, egészen beékeli a sarokba, ott talán nem lesz baja. - Ha a magamfajta végezné az efféle munkákat, akkor miből élnének az önhöz hasonlók? - neveti el magát halkan, már a mondat maga is annyira... nevetségessé teszi az amúgy is abszurd helyzetet, amin nem segít Anderson állandó feszültsége, sőt, még tovább táplálja.
- Kérem engedje meg, hogy jóindulatom jeleként javítsak a hozzáállásán - a „jófiú mosolya” című jelenség az arcán egy kurta pillanatra. - Ne használja a feltételes módot, ha nem bizonytalan. Mondjon, vagy ne mondjon. Ajánljon, vagy ne ajánljon, de ne bízza a „vevőre” azt, hogy érdeklődjön a portékája iránt, vagy sem. Mert ezekkel a szavakkal ezt teszi. Mintha csak rám akarná bízni, hogy eldöntsem, van-e elég jó ahhoz, hogy alkalmazzam, holott nyilvánvaló, hogy a kételyeim viszont megsértik, hiszen úgy tartja, van elég jó ahhoz, amire nekem, egyszerű pénzembernek szükségem lehet - pajkos hunyorítás. Abban ő sem kételkedik, hogy Mr. Anderson tökéletesen kielégíthetné az igényeit.
- Ez csak rossz marketing, persze, az, hogy rám bízná az érdeklődést nagyon udvarias, csak abból nem lesz pénz, gazdasági előrelépés, megbízható háttér, nagyvonalúság, új motor, befizetett egészségbiztosítás, ilyesmi - hirtelen fogalma sincs, milyen hétköznapi pénzügyi problémái lehetnek az átlagos embereknek, zavarában elgondolkodik, így nem tud élni a kipróbálásra kínálkozással, bár megmosolyogja, elvégre pontosan sejti, mennyire nem egyre gondolnak.
- Látja, a gyorsan tanulás már egy nagyon hasznos képesség felmutatása ebben a beszélgetésben - egészen megenyhül a hangja és a tekintete, a fél térdét felhúzza, összekulcsolt tenyereivel átfogja, hüvelykje lágyan végigsimít a zakónadrág drágán feszülő anyagán, érzi alatta szinte párologni forró bőrét, a tarkóját a fémfalnak dönti. Nem hűvös, de legalább placebo.
Átható pillantást vet a másikra, és várná, hogy az étterem dicséretére többet halljon róla, az önmagasztalás elmarad, titkot sejtet a háttérben, ez pedig elgondolkodtató, egy pillanatra izgalmassá válik Anderson, mint ember is, amellett, hogy milyen esztétikai értéket képvisel.
- Pontosan annyi? - megkérdezi, mert megszokás, de akaratlan fölényességgel meg se számolja, nemigazán szorul arra, hogy dollárra pontos összeget kapjon, aztán átható tekintetét visszafüggeszti a férfire, hiszen egészen biztosan nem fogja jó néven venni az okítást, így máris tűnődik azon, miként szelídíthetne a mondanivalón annyit, hogy kellemes megegyezésre jussanak.


_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Vas. Szept. 15 2013, 22:21

Rohadt idegesítő a pasas, ugyanakkor van stílusa, hunyorgó félpillantással veszek róla mintát, majd előremeredek és keserű szájízzel konstatálom: rohadtul irigylem. Az undorító mázt leszámítva ilyen akartam lenni. Mocskosul gazdag, beképzelt, lenéző, arrogáns faszfej, lenyúlta az álmom. Viszont az öntete nem kéne.
Először dicséretet önt a nyakamba, aztán olt le. A nyájasságára biccentek, de gondosan elkerülöm tekintetét, bár észreveszem, hogy helyezgeti a bögrét. Rühellem az ilyen praktikus kis fontoskodó mozdulatokat. Aztán hirtelen meredek rá, meglepett, felvont szemöldökkel. Olyan szinten lenéz, hogy kis híján a torkának ugrom, kedvem lenne egy gyors mozdulattal megfojtani, a hirtelen adrenalin a pofámra is kiül, bepirosodik. Arrogánsan vicsorodom el, aztán félre nézek, bár szerintem látta, hogy rá akarok ugrani. Megadtam neki egy olyan örömöt, amit nem akartam, a gomboknak szentelem gyilkos pillantásom.
- Passz, kiirtanák őket a megalomán húsevők.
Á, ez sem célzás volt.
- Vagy eladnák magukat nekik, most is ez megy, nem? 
Nem hinném, hogy a tag sok szálat tenne keresztbe, lefogadom ő csak csicskáztat és kurvára lennék a helyében! Ökölbe szorult kézzel próbálok némi feszültséget levezetni, szinte hülyén nézek rá, mert nem hiszem el, ami következik. Papolás? Szent szöveg? Az agyam érzem rohadni kezd.
- Nem vagyok a szavak embere, nyilván rosszul fejeztem ki magam.
Nem is ügyvédnek jelentkeztem, b*meg! Igenis, agresszívan mindig odatolom másoknak a dolgaim, ő nagy dög, vele másképp akartam kezdeni, úgy látszik ez sem jött be most.
- Köszönöm, ezt megjegyzem
Nem nézek rá, akárhogy hunyorog nekem, a lift falának dörmögöm ezt is. Magamban rondán káromkodom, néha erősen veszek mérgező levegőt. Gondtalanul sorolni kezd, figyelmeztetően nézek rá: ne nézzen hülyének, ilyesmikre nem költök. De milyen kedves, hogy tisztességes polgárnak néz. Finomítok a vonásaimon, beszédesen gunyoros vigyort kanyarintok szám szegletébe, aztán megint elfordulok.
- Valóban, látja egy közembernek mennyire mindenre kell gondolnia?! 
Horkantok fel, egészségbiztosítás... Drága lett volna a szívroham nélküle. Úgy beszél velem mint egy hülyegyerekkel, megdicsér, hogy gyorsan tanulok, kicsit megrázom a fejem, jézusom ez a pasas...
- Szuper, legalább valami elnyerte a tetszését az úrnak.
Hiába bámul, nem mondok semmit az étteremről, oda vetem a lábai elé a pénzét és részemről be is fejezném az egész diskurzust, ha akar valamit bökje ki, belefáradtam tovább nyalni neki, egyszerűen nincs ehhez tehetségem. A növekvő hőség és levegőhiány is fáraszt, maga a pasas is, tovább lépnék, le innen, el a pi*ába. Most agyalhatok azon is, miből fogok lakbért fizetni! Pláne, hogy a drága haverom még az üzletre is cseszik a lelki válságai miatt. Akárhogyis, ha nekem lenne boltom, csinálnám, most egyszerűen minden felcsesz!  Abo folytatja, de tudtam, hogy rohadtul nem fogja az aprót szedegetni a földről, ez a hülye kérdés, viszont megint meglep.
- Pontosan. De ha ragaszkodik a borravalóhoz mondjon egy összeget.
Nézek rá szúrós szemmel, gonoszan ráncolt szemöldökkel, elszánt, állati pillantással, ahogy az úgymond magamfajtákra nézni szoktam. Ezentúl már az úriseggű őfajtákra is így fogok. Nem finomkodom a selyemmel, ha az nem törli ki a seggem, de belekotrok a zsebembe pénztárcáért.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szer. Szept. 18 2013, 21:23


Minden los angelesi kisfiú valami ilyesmiről álmodik, és ő nagyon is észben tartja, hogy valami olyasmiben részesül, ami nagyon sokaknak örökre megmarad a mesék és az álmok távoli horizontján. Talán ezért fejeli meg a stílusát kellő seggfejséggel vegyes édelgéssel, hogy még inkább ott legyen a vágy a másik emberben arra, amit ő birtokol, hiszen mindenki tudja magáról, hogy sokkal jobban csinálná azt, amit a másik csinál annál ahogy a másik csinálná.
A lenézése vitathatatlan, ennek ellenére meri állni Lionel szúrós, agresszív tekintetét. Erős testalkatú férfi, bár sokan puhapöcsnek vélik az attitűdje miatt, meglehetősen komoly meglepetés érné a fiút, ha a liftben nekiugrana. Kedvére való helyzet volna.
- Ki bizony - elvigyorodik, tetszik neki a kép. Megalomán húsevők. Valószínűleg plagizálni fogja ezt a kifejezést. - Most is ez megy, de ebben a felvázolt esetben nem lennének szükségesek a megvehető szolgáltatásaitok - csak lazán és könnyedén.
Engedékenyen biccent, ahogy a másik megállapítja, hogy nem a szavak embere. Egy ilyen partnerrel, mint ő, nehéz is volna olyat mondani, amit nem fordíthat alkalmasint ellene. Nagyjából lehetetlen. Olyan ember még nem volt, aki nem hibázott volna a szavak mesterségében.
- Nincs mit - grátisz volt a tanítás, örömmel tette, kedvére van az effajta okítás és kiokítás, bár talán nem kéne mérgesíteni a helyzetet.
Elvégre, ha már így felajánlkozott akarja ezt a srácot magának. Nem csak azért, mert munkaerő, sőt, nem elsősorban azért, mert munkaerő, hiszen a képességeit nem ismeri, sokkal inkább az esztétikai és indulati értékei miatt, amiatt a forróság miatt, amit belőle érez áradni.
Persze még elég vad és betöretlen. Mint egy szép, izmos, de még soha fel nem szerszámozott, meg nem lovagolt andalúz mén. Szertelen és tapasztalatlan ebben az üzleti világban, ami cápakegyetlen és gránitkemény, az ő keménysége alighanem máshol, az utcán nevelkedett rugalmas acélkeménység, céltudatos határozottsága pedig egyenes, vargabetűket nem ismerő konokság.
Szívesen beavatná a világában, megmártóztatná ebben a látszat-fondüben, de úgy, hogy a rárakódó már alatt megmaradjon ugyanolyannak. Mindig is kedvelte a meglepetés falatokat.
- Látom, bár nem vagyok egészen otthon a közemberek problémáiban - a gúnyra gúnnyal felel, belesűríti a hangjába azt, hogy Lionel viszont meglehetősen otthon lehet benne, hiszen kettőjük közül ő lehetne a közember. A közönséges, a köz embere, a köztes ember, a világok közötti... elkalandoznak a gondolatai, a meleg átissza magát az ingen, a húson, a csontokon, mintha odabent gyűlne össze egy gócban, valahol a szíve alatt, ami néha egészen az ölébe vándorol, mint forró hullám, attól függ, éppen hova téved a tekintete a másikon.
Sóhajt, kritikusan szemügyre veszi a ledobott pénzt, de valóban nem nyúl utána, ellenben szélesen belevigyorog az újabb pillantásba, nem tudja megállni, halkan elneveti magát, csendesen, akár egy macska tenné, puha, selymes kis hang, gyorsan elfullasztja a torkában. Mintha dorombolna.
- A borravalóért meg is kellene dolgozni, aligha az üzleti szférába kapcsolódó elfoglaltsággal - bársonypuha hangja árnyalatnyit kéjsóvár. Biztos a meleg teszi.

_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Pént. Szept. 27 2013, 20:10

Arrogáns seggfej! Irigylem, megvetem és rohadtul felnézek rá. Totál belevörösödöm a gondolatba, de tény, hogy átsuhan a fejemen: baszki, ha aranyketrecbe születek, apám nem a világ legnagyobb barma, vagy ha az is, legalább pénze van, akkor olyan lennék mint ő. És élvezném, mint ő, ugyanúgy megaláznám a jöttment, hamisító fricskákat, mint most ő engem. 
Ezt leszámítva viszont komoruló, sötét pillantással próbálom felnyársalni, persze hatástalan, úgyhogy lazán felvont szemöldökkel fordulok el tőle, hogy az ideges sóhajom a falnak vessem. Dühös, forró leheletet gőzölök a lift falára, az is meleg, ahogy újabb levegőt veszek.
- De a valóságban megvehetőek, úgyhogy eldönthetné végre meddig akar játszani velem. 
Vetem oda vérkomolyan, valahogy megunom a titkos iróniát, a célozgatásokat.
De azért továbbra is pofán verném, és továbbra is tartom magam ahhoz: én is ezt csinálnám. Soha nem akartam senki helyében lenni, a gazdagok kiégettek és gusztustalanok voltak, kövérek, büdösek, nemi betegek, mit tudom én, de ez a tag, menjen a pokolba! Hogy merészel létezni?!
Nagyvonalúan megköszöni, hogy kioktathatott, én meg próbálok úgy csinálni, mintha leperegnének rólam a szavai, de világosan láthatja mennyire felcsesz. Sokkal keményebb ellenfél Zinnél, őt nem lenne móka b*tatni és megtéveszteni sem egyszerű, mint mindenki mást. Összeszűkült szemeket kap válaszképpen, ebben bármi lehet, egyetértés, felháborodás, leszarás, minden. Nem akarom elárulni magam, a falhoz csapni mint egy legyet, jól belemártani az öklöm a zöld vérébe!
Leközemberez, megemelem a fejem, de már nem tudok tiszta levegőt beszívni, megmérgeztem és igaza volt
- Örüljön neki Mr, én is épp kivonnám magam a problémákból
Miértis kerestem volna meg? De ha ő nem, lesz más, mindig van más, nem fog felkenni a falra az elutasítása, másnak különben sem szokásom ennyit nyalni. Az már nyalásnak számít, hogy a tag még mindig életben van és csak a levegőjébe kevertem kakit. Nem lenne rossz, ha mondjuk fulladozni kezdene, de egészségesnek látszik. Ráhunyorítok, mit röhög itt, persze odadobtam a pénzét. Sebesen útnak indulnak homlokomról a vad verejtékcseppek, a tag meg nem vetkőzik, biztos randa bőrbetegségben szenved, rásandítok, szerintem rosszul van. Én adtam volna borravalót neki, mert én használtam őt, vagyis a pénzét.
- Maga nem dolgozott meg, csak kölcsön adott, én visszaadtam, valóban nem jár a borravaló
Nézek rá gonoszan, s ha már mosoly kap tőlem is egyet, nem jár neki semmi. Aztán a mosoly viszont az arcomra fagy.
- Milyen elfoglaltság? Mivel foglalja el magát? 
A kéjsóvár hang megkongatja bennem a vészharangot, nem hiszem el, hogy ez az ember buzi lenne! Megint káprázhat az agyam a melegtől, de tök gyanúsan nézek a szemébe.
- Nem bírja a meleget, ugye?
Nem hiszem el, hogy kimondtam ezt a szót! De a hangom gúnyos tudott maradni, attól függetlenül, hogy a nadrágom totál rám tapadt és minden levegőételem szinte éget, ha én így ő is úgy, nyilván rosszul van, ha ez igaz végre rá tudok lépni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szomb. Szept. 28 2013, 18:04


A vegyes és ellentmondásos érzések adják meg az élet igazi savát-borsát. Akiben ilyenek vannak, attól sokkal nehezebb kiszámítani, hogy pontosan mit is fog lépni az ember a következő percbe. Merre viszi az elhatározás, mi lesz az erősebb akarat? Felforr az epe, és elönti a józanul mérlegelő elmét, hogy dühöngő ösztönlénnyé alázza a fiút a gőgös stílus, vagy van benne annyi megfontolás, hogy inkább falakat emel maga köré, egyre vastagabbakat, hogy a mérgei ennek a csevejnek ne fúrhassák közel magukat hozzá.
Bár ez utóbbival talán már elkésett. A forróság, a liftben rekedt hőség amúgy sem kedvez a mérlegelésnek. Nem véletlenül olyan temperamentumosak és agresszívek az olaszok és a déli spanyolok. A nagy meleg gőzzé párolja az illékony mázát a civilizációnak.
– A valóságban minden megvehető – visszafogja a gúnyos élt a hangjában, figyelmes pillantást vet a fiúra. Fel sem fogja mennyire sajátosan szerencsétlen a szóválasztása, mennyit beleláthatna megfelelő társaságban! Micsoda utalás.
– Örökké játszó típus vagyok, de legalább amíg elindítják a liftet szívesen elszórakoztam volna önnel – általában azt mondják, hogy az őszinte szó a leginkább helyénvaló és szükséges ahhoz, hogy az emberek közt ne legyen félreértés, és a dolgok működjenek. Arról viszont nem szól a fáma, hogy mi a teendő, ha ilyen arcpirító dolgokat közöl az őszinte szó.
– De hogy egyenes választ is adjak, valószínűleg alkalmazni fogom, majd odafent megbeszéljük a részleteket, egy liftben, ahogy szórakozni sem, úgy üzletet kötni sem igen szoktam – csak így, tisztán és egyszerűen terít lapot, amolyan „nesze semmi, fogd meg jól” stílusban, de azért mégiscsak adott valamit, reményt, lehetőséget, leginkább, saját magának biztosítva a szórakozást az eljövendő időkre.
Már csak figyelnie kell, hogy miként reagál erre a másik. Hasonlítanak ők ketten, nyilvánvalóan, szeretik kézben tartani a körülöttük levő embereket, de ez a pocsolya Phoenix pocsolyája, egyértelműsíti Lionelben, hogy ő itt csak vendéghal lehet, mielőtt nagyon elszaladna vele a ló. Mindazonáltal izgalmas belegondolni egy fordított helyzetbe.
Apró piheként merednek fel a libabőrök a tarkóján az elképzelt lehetőség tiltott izgalmától. Se a bátyja, se a pszichiátere nem helyeselné azokat a gondolatokat, amik megfordulnak a fejében. Éppen ezért lesz annyira kívánatos az élmény. Egyszerűen kell valami kézzelfogható, fájdalmas, nem steril élmény.
Sóhajt, megfürdeti magát kívül-belül Lionel füstjében.
– A nem közembereknek is megvannak a maguk problémái. Nyilván másfélék, és kevésbé a puszta létfenntartásra korlátozódnak, de azért problémák – ismeri ő jól a saját kiváltságos helyzetét, soha nem állította, hogy olyan rossz lenne neki, mint valakinek, aki nem képes fenntartani sem egy normális életkörülményt saját maga és a családja számára. De azt a hozzáállást is mereven elutasítja, miszerint akinek pénze van, annak semmi gondja. A pénz bajjal jár, ha van, ha nincs.
Ideje kellemesebb helyekre terelni ezt a beszélgetést.
– Éppen erre céloztam, kíváncsi vagyok, mi lenne a jutányos elfoglaltság, amiért szívesen fizetne borravalót – sejtelmes, kaján kis mosolya nem gyöngyözik úgy a forróságtól, mint a bőre. Mindazonáltal egy kicsit csalódottnak látszik, mintha a célzása nem a kívánt hatást érte volna el, de nem búsul soká, lesz még idejük...
A lift tompa géphangon rándul egyet, ma fények egy pillanatra teljes pompával kigyúlnak, hogy jól láthassák egymás leharcolt, leizzadt állapotát, aztán újra megrekednek a hang, elszalad az elektromosság az örök ion-mezőkre, és kettesben maradnak. Szívesen kivetkőzne lucskos gallérjából.
– Ezt a meleget már senki nem bírja, nem igazán embernek való – ingatja meg a fejét, hátradöntve a tarkóját a fémnek.
– Mikor lesz a következő verseny? – random kérdés, random helyen, de a komolyságához kétség sem fér.

_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Pént. Okt. 18 2013, 18:55

Továbbra is a falat nézem, de nem tudok lyukat égetni rajta. A tag benyögi ezt az órási klisét, amivel tökéletesen tisztában vagyok: minden megvehető.
- Úgy van!
Vonok szemöldököt, odamorgom neki az egyetértést, vegyen meg engem is, fordulok felé, hogy úgy nézzek, ekkor maradnak rajta tágra nyílt pupilláim. A tag iránt érzett összes irigy "rokonszenvem" mint egy buborék pukkan ki, hogy felnézni erre? De mi van? Ha én lennék gazdag pöcs beszopatnék valaki jelentéktelent (mint most én) ilyesmivel és kiüldözném egy bazárt liftből, de a hő, hogy ez a férfi lehet még egyre meztelenebb elgurítja a gyógyszerem. És az előbb még úgy néztem rá mint akit meg lehetne venni.
- Ne szórakozzon velem!
Bődülök fel, öklöm lendül, én hajolok és gondolataimra vastag köd telepszik, nyál is fröccsen a számból veszett kutya módra, rá, valahova a képére. Nem köpök, csak fröcsögöm, neki, rá, a kezem iszonyatosan beütöm a feje mellett a liftbe, hacsak nem lesz akkora idióta, hogy belesétáljon, mert akkor kiverem a szemeit. Vadul zihálok, bele a képébe, abba a forró buzi képébe, még most sem hiszem el, hogy lehetek ennyire szerencsétlen!? Mi a f* van ezzel a világgal? Hogy talál meg mindig a fajtájuk? Annyi gondolat és düh forrong bennem, hogy inkább a fájdalomra összpontosítok, azt kívánom ez az ütés indítsa be ezt a szart! Ennyire nem kell a pénz! És miért nem őt vertem meg? Ki tudja...mert így szopatnék taknyosokat ha az ő helyében lennék? Mert lehet ez egy vicc? Mert még kell a pénze?
Keserűen elvigyorodom az orrom alatt és igen, próbálom összeszedni magam annyira, hogy elhajoljak. A kezemre rá se (merek) nézni. Rá sem akarok, pontosítok! Én képes vagyok mindenre, és semmitől sem félek, buziktól sem szabad! Az ő fején kellett volna lyukat égetnem...
- De finnyás, valóban, mint egy buzi
Megrázom a kezem, némi vér pereg le róla, de nem törődöm vele, mintha izzadtság lenne. Külön örülnék, ha összekenném a finnyás valamijét. Ingét például. És a rémálom egyre rosszabb lesz, minden szava nyomatékosítja azt, amit az előbb mondott, hevesebben kezdem el venni a levegőt és hülyeségek peregnek az agyamban "nem tud megdugni" "meg akar dugni?!"  
- Semmi, én magának nem fizetek! Rohadtul nem vágyom a farkára a seggemben, értve?!
Kiabálok megint, hihetetlen, hogy ez történik velem, szédülő fejjel esnék neki, de csak addig jutok, hogy a véres kezemmel lökjek rajta egyet, ha egyáltalán eltalálom, mert kb ekkor indulunk el újra, mintha a remény felvillanna, felébrednék ebből a rémálomból, aztán megint minden magába zuhan.
- Azért őrült meg és jött a buziságaival, mi?
A melegtől, nyilván.
- A pokolban vagyunk.
Én biztosan. Összezárva egy buzival. S íme legnagyobb rémálmom válik valóra, már csak a gatyáját kell letolnia.
Következő verseny? Mi köze hozzá...
- Ha szervezek.
Egyelőre nincs miből, márpedig ebbe befektetés kell. Kábán döntöm neki a lift falának a fejem, persze minden attól függ a tag mire hogy reagál...és hogyan mozdul az én reakcióimra, minden további mozdulatom csak Tőle függ.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szomb. Nov. 16 2013, 19:39


Annyira szívesen megvenné Lionelt, akár kilóra is, hogy jobb, ha ez a gondolat nem is hangzik el, legalább nem mostanában, mert azt a választ egyikük se tenné igazán zsebre, amit erre a felvetésre adna. Így is ezen jár az esze, és ez egyre nyilvánvalóbb, még egy olyan durva érzékelésű, és darabos ember is, mint ez a fiú is ráérez.
Mit ráérez, kihegyeződnek az érzékei az ilyen finomságok iránt, és hirtelen megtelik a forró ájer energiával, pattogó feszültséggel, ellenségességgel, és haraggal. Felé irányuló haraggal.
Ez az érzés nem meglepő és nem is kellemetlen, ám az ütés nem egy megszokott, társasági lépés, egy ijesztő és gyors gesztus, a szemét lehunyorítja, de megfeszül ültében azért, hogy ne kapja félre a fejét összpontosítania kell a legtöbb akaraterejét. Nem a félelem az, ami leginkább a szemében tükröződik, inkább a döbbent rosszallás, miközben felteszi az arcának épségét arra a gondolatra, hogy:
NEM mer megütni.
Bár jobban belegondolva ez inkább tudat alatti utasítás, ami előpárolog arisztokrata bőrén keresztül, megtölti a sós, keserűs, verítékbűzössé lett levegőt.
Felpillant, a sötétben a szeme a legsötétebb, a bőrén elkeveredő nyál nedvességét a veríték mellé fel sem veszi. Ó, ha másként kerülne rá az a nyál! Édes nyalásban, fájó csókban, az ajakgyűrűn lecsöppenve!
- A kettő nem függ össze - minden átokverte meleg ellenére jeges józanságot erőltet a hangjába, olyan hűvös gőgöt, amennyire csak tőle telik. Nem néz a véres kézre, Lionel arcába tekint, a pillantásával blokád alatt tartja azt, ha felnézve a kölyök, akkor sehogyan sem kerülhetné el az ő tekintetét, amivel pórázt vetne a nyakába, vagy legalábbis valami hasonló hatása szokott lenni.
- Erre az agresszióra semmi szükség, hiszen nem céloztam semmi olyasmire, aminek az lenne a vége, hogy a farkam a seggedbe kerülne - olyan gyorsan hangolódik át Lionel nyers modorára, hogy az ő is meglepi, kelletlen fintor rándul végig az arcát, amit aztán gúnyosba terel a rutin. – De a fantáziád figyelemreméltó.
Hagyja magát meglökni, amúgy is ül, nagyot nem eshet, felpillant a kivilágosodó lámpákra, aztán vissza a fiúra.
- Csevegünk Mr. Anderson, nem jöttem én semmivel. Csevegünk - hipnotikus hangon nyomatékosítja a tényeket. - Üljön le és higgadjon, mert nevetségesen viselkedik - szigorú és kimért, a doromboló vágyat hátraszáműzi a tudatába, a bosszantó kis pajkosságot kiirtja a hangjából.
Lionel másféle bánásmódot kíván, hiába az olvatag külső, a valahonnan felszedett ostoba meleggyűlölet minden jónak az elrontója. Bár ettől még nem fog meghátrálni, nyilvánvaló, hogy a klasszikus udvarlással nem menne sokra.
- Szervezzen.

_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Csüt. Dec. 05 2013, 14:40

Ez a hülye, legalább meglepődik. Én még így is rosszabbul járok a vérző öklömmel, egyetlen elégedettséget talán az okoz, ha ránézek látom, hogy le van köpve. Még ha nem is azzal agresszióval, amilyennel durhán akarom csapni! Jó ütés volt, kellett, még a végén elbódít, röhej! Engem? Engem!!!! Ugyan, senki! Az apám is csak...
Az apám? Már megint, de ettől csak jobban szédülők és lüktető, vérző kezem, NEM, EGYÁLTALÁN NEM FÁJ a homlokomhoz emelem, a képem fintorba korcsosul éppen összeszedem magam. Igyekszem normálisan lélegezni, egy roham most rossz lenne, háttérzajként hallom, hogy zúg a fülem. Azt hiszem megpróbál rám csúnyán nézni, nem szarom magam össze, ingerült a pillantásom még mindig, ahogy rávetem. Nem függ össze... Hatalmaskodóan néz rám megint, arcom ismét torzul, vicsorgom rá és megint lökök rajta egyet, menjen messzebb. Erőből, de nem erősen és az biztos ez az előző gondolatom és a buzik miatt van. A helyzet miatt, a légszomj oka és a forróságé. De ha nem hajol el véres is lesz a kezemtől, mocskolom a rohadt drága habtestét.
- Mit tagadja? Azt mondta elszórakozott volna velem! Talán csak szopást akart?!
Acsargom, most a hülyét játssza, de esküszöm azt is jobban viselném, ha szopatott volna. Fantázia - rezignáltan felnevetek, fáradtan a lift falának vetem a fejem, jól előreugrik az ádámcsutkám.
- Most azt akarja mondani, hogy csak képzeltem? Pedig hogy felnéztem magára
Bukik ki belőlem, ez a tehetetlen buzisság és meleg odabasz, egyébként is oda vagyok baszódva a liftajtónak és tökmindegy bármit mond ezek után egy garast se fogok látni tőle. Szóval akár meg is verhetem, csak jussunk ki innen, mert itt már nem bírom.
- Olyan akartam lenni mint maga. Seggfej, az már adott és gazdag és beletörölni a lábam minden jöttment takonypócba.
Csevegünk! Csevegjen a jó édes anyjával!
- Maga a nevetséges! Mit játszadozik? Nem szervezek! Nincs pénzem másik motorra!
Vetem oda ingerülten, mintha kicsit megugrana a lift, lehet hamarosan elindul, és akkor kipattanok innen, felbérelek egy kis zsidó kölköt, aki meg majd a lábtörlőjére szarik. Fogom magam stresszleni köcsög f*pókon, mi?

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szomb. Dec. 14 2013, 13:32


Édes megkönnyebbülés az önigazolás, tényleg nem ütötte meg. Nem, és ez máris egy újabb információ számára a másikról, bár még... Nem. Határozottan gátat kell vetni az efféle fantáziálásnak, mert a korábban megivott forró kávé, a liftben befülledt nyirkos melegség meglehetősen kiszárítják a szervezetét, és ha még a kéjvágy is hevítené alighanem elájulna, elvégre nem húszéves már. Bár már későn lehet, a kierőszakolt nyugalom, a rájuk boruló liftfalak klausztrofóbia-rémület helyett egészen máshogy szívják ki belőle az erőt, és bár úgy fest, hogy Lionel figyelmét sikerült elterelni az irreális félelem kínjáról, egyre inkább úgy érzi, hogy ezt majd neki kell leadóznia. Nyirkosan tapadó ingének minden centijéből sós vizet tekerhetne, bár édesre vágyik a szájában tapadó nyelve.
- Na és, ha azt mondtam? - elsötétül a szeme, nehezebben forgatja a szavakat.
- Hagyjuk, hogy én mit akartam és... - hogy felnéztek rá meglepi, megemeli a szemöldökét, még a száját is becsukja, a féloldalas kifejezés az arcán arisztokrata döbbenetet fejez ki, egy pillanatra még ki is józanodik tőle kábuló elméje.
- Attól, hogy nem vetem meg a hedonista élvezeteket te még lehetsz olyan, mint én, gazdag, és másokon szórakozó, ne aggódj, attól még nyugodtan lehetsz gyűlölködő és pattogó, persze... ez a stílus nagyban hozzásegít ahhoz, hogy sehova se juss az életben, nemhogy magasra-
Nem ingerült, inkább gúnyos fáradtság pattog a hangjában, hátrahajtja a fejét, lehunyja a szemét, a száján keresztül kapkodja a levegőt, a torkán megrándulnak kéken az erek, határozottan kezdi rosszul érezni magát, de nincs az a pénz, hogy ilyen kiszolgáltatottan megváljon az ingétől, bár a mozdulat elindul, végül csak a gombokra ejti a kezét.
- Megszervezi. Feladat - szűri még halkan, kábán, egészen élettelenül és fakón, az állott, veríték és harag-gyűlölet ízű levegő minden lélegzettel jobban elborítja a tüdejét, rátelepszik a gyomrára, ködbe burkolja az elméjét, ökölbe szorul a keze és elhomályosodik előtte a világ, látomásszerűsége szétcsúszik.

_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Szomb. Feb. 01 2014, 21:39

Magamban rondán káromkodom, lehet a valóságban is  megengedett lehetne, ez a tag meg az üzlet úgyis úszott már. Bár tuti rámveri, hogy beképzeltem az egészet, aztán valami fordított pszicho blablával megvádol olyasmivel, miszerint valójában én akartam. Rámveri??? - visszhangzik vadul a fejemben, nem sok kell hozzá, hogy őrült, hisztérikus kacajban törjek ki és a fejem csesszem oda most már! Összezártak a liftben egy buzival - emésztem a helyzetet. Meg a tényt: még csak meg sem ölhetem! Mert arannyal hintőporozták a seggét és az még most is rajta van. Bevallja? Felvonom erős vonalú szemöldököm, logikus, annyira szexis vagyok, hogy bejövök mindenkinek.
- Csak nem rosszul van?
Vágok hozzá pofátlanul ironikusan egy kérdést, ami rohadtul nem izgat. Kipurcannia nem kéne, még a végén rámverik, hogy halálra dugtam. Rámverik!!!! Rámverik, nem, elég volt, nem bírom, ki kell jutnom innen! Főleg mert...Nem, nem gondolhatok erre, meg sem fordulhat a fejemben, ki kell kaparnom magam ebből a helyzetből, poénból menőzni vele egyszer, holt részegen valakinek, a történet pedig úgy fog végződni: És akkor kattant egyet a rendszer, elindult a lift én meg ordítva húztam a fenébe és sosem futottam össze ezzel a...
- Valahogy elment a kedvem attól, hogy magát utánozzam, ha f* kell szopnom inkább maradok szarban!
Vetem oda jegesen, gondolatban épp vonatjegyet veszek vissza a feledésbe. El kell húznom ebből a nyomorult városból! Lassan és biztosan esik szét körülöttem minden, Abo már csak az utolsó csepp a pohárban.
- Mi van? Fizessen. Nem a szervezéssel van gond, én mindent jól csinálok!
Mert ezzel nem árt végre tisztába jönnie, akkor is, ha holt mindegy. Félrenézek, erre mikor újra visszanézek rá meghal. Olyasmi. Ekkor már káromkodom nyomdafestéket nem tűrő hangon, hangosan, mint egy vörös tangába szorult vadbivaly. Nekiesem az ajtónak, nagyot lökök rajta, csattanás hallatszik, de nem törődöm vele, a lábam beleakad Abo testébe. Finoman rugdosom csak meg.
- Ébredjen!
Aztán valami hirtelen és páni dolog lepi el az agyam, talán mert halott, szeretném, ha az lenne, de minden halottnak jár annyi, hogy odatérdeljenek mellé.
- Abo!
Hajolok fölé és megteszem, amire már azóta vágyom, hogy beragadt ez a rohadt lift. Közel kell hajolnom, hogy igazán fájjon, nagyot csattanjon, de úgyis elájult, vége, teljes őszinteséggel és emberséggel, amire arra ösztökél segítsek egy nyomoronc embertársamon levágok egy hatalmas pofont a jobb arcára.

_________________
Vissza az elejére Go down
Phoenix d'Abo
Városlakó
Életkor : 40
Foglalkozás : mecénás, mentor, szabadúszó műkedvelő
Hozzászólások száma : 311

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Pént. Feb. 07 2014, 17:19



De. Rosszul van. És ezt mondaná is, ha más körülmények között lennének, de most inkább megtartja magának, izzadt, csapzott elméjében tartja a szétfolyó gondolatokat, opálos pillantással szemléli a roppant vonzón makacsul ellenálló fiút, és már nem találja igazán a hangját és a szavakat.
Pedig elmondhatná, hogy nem kell buzinak lenni ahhoz, hogy nagy hatalma legyen, az csak egy kellemes mellékhatás, hogyha nagy hatalma van, akkor lehet meleg, hetero, biszexuális, fű, fa, tücsök és bogár, senki sem fogja tudni számonkérni érte. Elvégre, minden homofób látens homoszexuális, jobb lenne, ha Mr. Anderson is magábaszállna, és rájönne, hogy miért is fél ettől a dologtól...
De hát ezt már nem nagyon tudja kifejezni, ahogy azt sem, hogy fizetni fog. Ó igen, a következő verseny támogatása egészen különleges és vad dolog lesz, egy szeszély, és bizony-bizony Lionel kénytelen lesz beletörődni, hogy a kaján, kék pillantás ott is el fogja kísérni.
Bár ez a pillantás most fennakad, a szemei lehunyódnak, ólmosság borítja az elméjét.
Ellenben a teste nem megy sehova, ott marad védtelenül, kiszolgáltatottan, megrugdaltan. Gyengén lökődik csak a vörös fényben és a szűkös helyen, ahogy Lionel cipőorral mozgatja a drága szövetbe burkolt húst, csontokat, izmokat, remegő belsőségeket, a vagyont érő okos elmét.
Ugyan egy kis rugdosástól nem tér magához, és sápadt képe másokban inkább részvétet gerjesztene, mint agressziót, védekezni se tud a pofon ellen, ami félrebillent a fejét, kivörösödő nyomot hagy az arcán. Megrezzen, kábán felpillant, hunyorítva fókuszál Lionelre, sóhajt, lehunyja a szemét, megnyalja a száját, nincs ebben a mozdulatban semmi kéjenc, epekedik egy kis vízért, egy kis levegőért, bár nem bánja a fiúnyi férfi csípős, sós-izzadt szagát sem, hiszen a józansága és a hangja még nem találta meg.
Közben a lift továbbindul remegve, bár a fények nem nyílnak ki, lefelé engedik egy belső mechanika, megkezdődik a mentés, ami közel viszi Andersont ahhoz a perchez, amikor elbúcsúzhat ettől a rossz órától.


_________________
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Kedd. Feb. 11 2014, 18:22

Közel vagyok a felröhögéshez, ott felette, amikor megütöm, bárcsak magánál lenne, érezné rendesen, megalázva magát, próbálna gyáván védekezni, de megnézném az ócska kis vergődését! Szinte repesek az egész pocsék szituáció ellenére, annak ellenére, hogy olyan közel kellett hajolnom hozzá, vagy úgy tenni, mintha aggódnék "szegény megfullad" ugyan hisz csak baleset lenne. Azért azt senki nem várná el tőlem, hogy nyalogassak egy buzit. Megmondanám milyen hithű hetero vagyok, hogy sosem volt közöm...
Nyelek. Amikor pedig felnéz a megkönnyebbüléstől kissé előretolódom, akkor koccan a lift is. Hiába támaszkodom a kezemmel a hirtelen koccanástól előrebiccen fejem, megcsúszik a lábam is, így tulajdonképpen félig rá esem. Ez éppen akkor történik, amikor rám néz, az én tekintetem hökkenten villan az övébe. Á, biztosan nem fogja fel, én se nagyon, csak mikor megérzem a testét alattam.
- Francba...
Lehelem az ajkaira, próbálok támaszkodni, de mozog ez a szar, a fenébe! Gyorsan ki, ki kell jutnom innen. Hirtelen csinálom és ettől csak még rosszabb lesz, mert ahogy lökődik a lift, visszalökődöm én is rá, a kezem csúszkál, bár elfordítom a fejem most már automatikusan. Asszem keresi ő is a levegőt, tehát nem halott. B*meg! Játsszuk vissza a visszalökődést. Ez az amit az agyam gyorsan ki fog törölni, amint kijutok innen, mert rendesen neki esem, oda az altestének, közel a tökéhez, ha van neki, gondolom van neki, csak aztán nyílik a liftajtó. De azért ott voltam és éreztem és oda...löktem az altestem. Nem én! A lift volt! Soha többé nem szállok liftbe! Berontanak munkások, mentő emberek és nekem van egy gyors pillanatom, amikor sikerül felpattannom.
- Segítsenek neki, rosszul van!
Az egész fejem vörös, úgy rohanok ki mintha a pestis kergetne, az sem érdekel, hogy szédülök és nem látok magam előtt semmit. Az utcán majd kitisztul a fejem és hívok egy taxit.

// köszi:)

_________________
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Phoenix & Lio - Visszafizetés   Today at 15:41

Vissza az elejére Go down
 

Phoenix & Lio - Visszafizetés

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-