Végre akad egy kis szabadnap a nagy hajtás közepette. Egyik bemutatóról a másikra, egyik stúdióból a másikba futkorásztam az elmúlt időben, szabad perceimet pedig a tervezőasztal fölött görnyedve töltöttem. - Már amikor épp nem a fejemet vertem volna bele legszívesebben.
Fene se gondolta, hogy a tervezés ilyen idegőrlő meló és ennyi más dologgal jár együtt!
Minden esetre a mai nap csak az enyém és egy rég dédelgetett vágyamé, melyet ugyan Renával akartam kivitelezni, de épp elutazott valami fotózásra az államok másik felébe tegnap... szóval eldöntöttem, hogy ha egyedül is, de véghez viszem a dolgot: vásárolni fogok, felfrissítve a nyári ruhatáramat!
Meg persze kell egy-két dolog otthonra, szóval első körben a drogériák egyikét célzom meg és vetem bele magam a parfümöktől és tisztálkodási szerek illatától terhes helyiség polc-labirintusába.
Öltözékem egyébként egy egyszerű, tavaszi ruha - pántos, halványkék színű - valamint hozzá illő táska és szandál. Hajam kiengedve, bár már bánom, hogy nem fogtam össze, mielőtt elindultam. Kegyetlen meleg az időjárás, még jó, hogy a bevásárlóközpont légkondicionált!
Na de lássuk, mi is kell innét nekünk... arclemosó, sampon, öö, fenéért nem írtam listát előre! Ahogy agyalok, csak nézek ki a fejemből és úgy haladok a sorok között, igazán nem is figyelve a kínált árukon kívül másra, hátha eszembe jut valamelyikről: igen, ez kell még!
Szóval nem lennék meglepve, ha telibe tarolnék le valakit, aki az utamba kerül...

Utálok vásárolni. A nap minden percében utálom. Ilyenkor nem vagyok jó társaság, Liliane-t is kímélem, otthagytam a gyermekmegőrzőben, játsszon inkább, sokkal jobban jár, ha nem az én zsörtölődésem hallgatja. Persze kiadta, hogy vegyek neki Dora-s tusfürdőt, meg Dora-s sampont és körülbelül mindent, amin Dora van. Így mielőtt elfejteném ezt a nagyon fontos küldetést, elsőként a drogériába vetem be magam, hogy megkeressem az én hercegnőmnek a neki kellő tisztálkodószereket.
Az egyetlen ok, amiért hajlandó vagyok erre, az az, hogy ezek - legalábbis ezt mondják, de megkérdeztem több helyen is - tényleg gyereknek szánt készítmények, nem tartalmaznak semmilyen bőrre káros anyagot.
A sorok közt lépkedve szét nézek, veszek magamnak is ezt-azt, de nem túl könnyű a dolog, a női részlegről áradó illatoktól, alig tudom eldönteni, melyik arcszesz lenne a megfelelő. Hagyom is a fenébe az egészet, és nekiállok keresni a gyerekeknek szánt részleget.
Időnként hallok pár mondatfoszlányt a boltban csoportosan nézelődő lány-nőcsapatoktól, és kedvem lenne tenni nekik pár gúnyos megjegyzést, de aztán eszembe jut, hogy én egy komoly és felelősségteljes férfi vagyok, ráadásul édesapa, és ez igazán nem illene hozzám.
Végül csak megtalálom a teljes Dora kínálatot, amit a női tusfürdők mellé tettek. Gondolom többnyire az anyukák vásárolnak ilyeneket, jobb egy helyre tenni. Logikus. Sóhajtok egyet, és felkapok egy flakont, hogy megnézzem az mire való, de lévén, hogy dezodor, rögtön vissza is teszem. Egy hét éves kislány ne fújkálja már magát!
Leguggolok, és szemügyre veszem az alacsonyabban lévő polcokat is. Találok tusfürdőt, már a sampon után kutatok, amikor két láb - megjegyzem meglehetősen csinos - nekem ütközik.
Így hogy guggolok nyilván nem voltam benne a hölgyike látóterében, azért remélem sikerül megtartania az egyensúlyát, mert elég érdekesen néznék ki, ha mégsem. De persze, akkor majd felsegítem, vagy ilyesmi...

//bocsi, nem a legjobb... és lenyúltam a képeidet is : D//

Ahogy lépdelek és nem figyelek az orrom elé - mert miért tenném, ugye, én szórakozott... - egyszer csak akadályba ütköznek lábaim, s lepillantok. De ekkor már késő.
A lendület visz tovább és szépen mögé térdepelek a pasasnak, elkapva a vállát még kezemmel, hogy lassítsam az esést.
A kosaram a földre kerül - szerencsére még üres - én magam szintén és fájdalmasan szisszenek fel, ahogy térdeim találkoznak a tisztára mosott járólappal. Hát aucs!
A férfi persze szabadkozva felsegít, mellyel élek is és némileg zavartan szabadkozom - rám oly nem jellemző módon.
- Elnézést, nem figyeltem. Nem vágtam fejbe a kosárral véletlen? Tényleg sajnálom... - Ha már egyszer én voltam a hülye, nem gáz beismerni, azt hiszem. Talán még a végén tényleg felnövök. Komoly kapcsolaton agyalok, lealacsonyodok oda, hogy ne nekem álljon feljebb, ha vétettem és hasonlók... ijesztő.
Egyébként most szemlélem csak meg az "áldozatom". Nem is rossz pasi... de ez a gondolatom menten szerte foszlik, ahogy a rózsaszín tusfürdők felé irányul tekintetem, melyeken Barbiek, Hercegnők és ki tudja mik mosolyognak vissza rám bárgyú képpel.
Ojjé...
- Különleges érdeklődési kör? - szalad ki a kérdés számon, cinkos mosolyt villantva meg ezzel együtt a másik felé. Gondolom nem erről van szó, hanem a gyerekének veszi. Bár valahol mélyen örülnék, ha csak távoli rokonról lenne szó azt hiszem. Még akkor is, ha semmit nem várok a találkozásunktól... kevesebbért is öltek már embert, mint pár lopott pillantás és kósza gondolat.

Eszembe sem jut, hogy esetleg kiesek mások látóteréből, ha guggolva kutatok a polcok között az előírt eperillatú, (vagy málna volt?) sampon után. Ezek olyan dolgok, amiket szerintem lehetetlen észben tartani, de reménykedem, hogy csak az egyik létezik, ha meg nem, nos, akkor megveszem mind kettőt, legfeljebb majd elajándékozzuk azt, amelyik nem kell. De még így is nehezen igazodom ki a rengeteg termék között, és már értem, hogy alakul ki a nőkben az elképzelés, hogy ezer különféle kencét kell magukra kenni, hiszen gyerekkoruktól ezzel traktálják őket.
Megtalálom a samponokat is, és erre nekem jönnek. A lábak nagyon szépek, a hozzájuk tartozó hölgyemény szintén. Szegény jól megütheti magát, mert felszisszen, így természetes, hogy rögtön felsegítem, és közben elnézését kérem, pedig neki kellett volna szétnézni, de nem szeretek vitatkozni, főleg nem nőkkel, főleg nem nyilvános helyen. Szóval szerencséje van.
- Nem, nem ütött meg, ne aggódjon. Semmi baj - próbálok megnyugtatóan beszélni hozzá, és részemről ezzel le is zárhatnánk a dolgot, de persze a kezemben még mindig ott van a málnás sampon, amit épp a kezembe vettem, és nyilván elég viccesen fest egy ilyen az én kezemben, de mégis csak szemtelennek tartom, a megjegyzését.
Egy pillantással végigmérem, végig gondolva a lehetőséget. Hozzám képest rendkívül fiatalnak látszik, így azt hiszem elnézem neki a dolgot.
- Nem, azt remélem, hogy ettől nekem is olyan sima lesz a bőröm, mint egy babának... - felelem könnyedén, és meg is simítom a borostámat. Nos, előbb lehet borotválkozni kéne, de őszintén szólva nem igazán szeretem, és nekem sokkal jobban tetszik így. Amíg várok, hogy milyen frappáns megjegyzéssel áll most elő, felveszem a kosarát, mert úgy látszik, arról megfeledkezett.
- A kosara - nyújtom oda neki, aztán a sajátomba beleteszem a Dora-s tusfürdő mellé, a sampont is. Szuperül nézhetek ki két rózsaszín flakonnal, de nem foglalkozom vele.

- Abból sajnos ki kell, hogy ábrándítsam. - szélesedik ki a mosolyom némileg megnyugodva, hiszen láthatóan sem testi, sem lelki és egyéb sérülés nem történt a másik fél részéről. Nekem pedig kellene valami kávé majd, milyen kár, hogy Patricia épp tegnap rúgta ki azt az aranyos kislányt, akit ugráltathattunk ez ügyben. Nem is tudom, már mi volt az indok, szerintem egyszerűen túl tökéletes volt és ez nem tetszett a főnökasszonynak.
Mindegy is, remélem, hamar talál újat a helyére.
- A gyerektusfürdők bár többnyire tele vannak tényleg nyomva mindenféle természetes anyagokkal, vitaminokkal meg hasonlókkal, de a gyerekek bőre nem ettől lesz puha, hanem már eleve az. - Azt meg nem teszem hozzá, miközben pillantásom leköveti a mozdulatot, amivel arcához, borostájához ér, hogy kár lenne ezért a markáns, férfias arcért, ha egyszer csak átmenne a ma divatos "babyface"-be. Valahogy a kisfiús küllemű pasasok sose izgattak igazán. Még Jesseben is volt valami megkapóan férfias vonás az ártatlanul kék szemek ellenére. De ez már történelem, el is kalandoztam azt hiszem kissé...
- Oh, kösz. - Nyúlok a kosárért zavart mosolyt küldve felé. - És még egyszer elnézést. - Szusszanok, hogy ellépjek mellette, noha a sorok olyan szűkek lettek hirtelen, most, hogy már ketten vagyunk, hogy a vállaink súrlódva érnek össze, én pedig ösztönösen pillantok hátra, hogy mikor találkozik pillantásunk, akaratlanul is kibökjem az előbbi gondolatot:
- Különben kár lenne a borostáért... - szélesedik ki kacéran mosolyom, amit esküszöm, észre sem veszek. Mindig is mondták a férfiak, hogy a nőcis külsőhöz gyermeteg, játékos mosoly társul. És akkor nevetni nem is hallott még! Nem csípem, kifejezetten gyerekesen nevetek, teli szájjal és őszintén... sokaknak mégis bejön általában.
Na nem mintha most annyira nevetgélnék  - a kis intermezzó után már figyelmesebben lépdelek a sorok között, összeszedve a saját cuccaimat, hogy a pénztár felé grasszáljak...

A kisasszony mosolya egyáltalán nem kiábrándító, egy pillanatig az sem tudom miből akar kiábrándítani, de csak a szemöldököm húzom feljebb, jelezve, hogy ezt ki is fejthetné. Gondolom magától is megtette volna, de azért így legalább nem bukom le, hogy egy helyes kis pofi, meg egy szép pár lábacska el tudja terelni a figyelmem.
- Oh - bólintok mint, aki most valami nagyon fontosat tanult - Ez valóban kiábrándító - elmosolyodom, mert bár játszhatnám tovább ezt a játékot nem sok értelme van, épp csak annyit fűzök még hozzá, hogy - Akkor ez reménytelen.
És ezzel, le is zárom a dolgot. Bár, elég reményteli, ahogy nézett, inkább a kosaráért nyúlok és visszaadom neki, mégis csak túl fiatal, hiszen alig lehet húsz éves.
- Semmi baj, csak legközelebb lásson is a szép kék szemeivel! - válaszolom neki, aztán a kosaramba pillantok, hogy megnézzem mit is akartam még, mert  persze ez a kis beszélgetés eléggé kizökkentetett. Ahogy ellép, még hozzáér a válla a vállamhoz, és persze, hogy utána fordulok. A tekintetünk összeakad, ő a borostámat dicséri, és a mostani mosolya még az előbbinél is izgalmasabb. Kacér, én meg persze úgy nyúlok az arcomhoz és simítok végig újra a borostámon, hogy nem is vagyok tudatában a dolognak. Elégedett mosollyal fordulok vissza a kosaramhoz, hiszen ez csak újabb bizonyítéka annak, hogy jól nézek ki, és  bárkit megkaphatnék. A gond csak az, hogy az ilyen csinos kis hölgyek nem rajonganának a gondolatért, hogy mellém egy 7 éves kislányt is kapnak. Pedig Liliane egy tündéri kislány, és a legjobb dolog az életemben.
Ismét a kosaramba pillantok, és rájövök, hogy fogalmam sincs, mit akartam még venni. A tusfürdő, ami Dora-s meg van, még végig megyek a sorok közt, és biztos ami biztos veszek fogkrémet is, szintén Dora változatban, aztán remélve, hogy tényleg nem felejtettem el semmit sem, a pénztár felé megyek.
Pont a pénztár előtt az előbbi hölgyike jön velem szembe. Nyilván ugyanazt a kasszát néztük ki. Mielőtt ismét ütköznénk, megállok és ismét végigmérem.
- Csak Ön után, kisasszony - mondom, és persze nem minden hátsó szándéktól mentesen. Hiszen azt a hátsót is meg kell csodálni valamikor, ha már így alakult, ennyi igazán belefér azok után, hogy nekem jött...

Aprót biccentek arra, hogy legközelebb nézzek a lábam elé. Úgy lesz, bár, ha itt Los Angeles eme kis szegletében ilyen pasikba botlik szó szerint az ember, akkor lehet, megéri megkockáztatni olykor, hogy ne a tekintetünk vezessen előre, csak menjünk, míg fel nem bukunk valakiben.
A továbbiakban tovalibbenek és nem tart sokáig beszereznem a megfelelő termékeket, lévén most, hogy nem Mr. HelyesVagyokÉsJóaKisugárzásom-ra koncentrálok, némileg összeszedettebben eszembe jutnak a képzeletbeli bevásárlólistám egyes pontjai is.
A kasszánál én is kiszúrom a pasast és megtorpanok, előre akarván engedni - mégis csak ő indul nagyobb eséllyel az idősebb ember posztért kettőnk közül - így kissé zavart, édes mosollyal nyugtázom, hogy előre enged. Micsoda úriember! Ritka madár a mai világban, ami azt illeti. Bár lehet, ő is olyan, mint a többi. Látszatra makulátlan, de ki tudja, miket rejteget a gardróbjában meg az ágya alatt!
- Cornelia. Mármint... a kisasszony neve. És köszönöm. - Szélesedik ki mosolyom, visszanyerve magabiztosságomat is, mikor elé lépdelve pakolászom ki a motyókat a futószalagra. A kosarat letenni akarván kissé hátra kell nyúlnom, lehajolva helyezve a többibe azt, hogy miután kiegyenesedem, ne forduljak vissza menetirányba azonnal, hanem játékos mosollyal jegyezzem meg a pasasnak:
- Ha legközelebb egymásba botlunk, kénytelen leszek meghívni valamire. - Oké, a mondás nem így van, hanem hogy akkor fizet nekem, de hát mennyivel jobban hangzik ez az én verziómban! Oké, kicsit flört szagú lehet, de ennyi belefér ebben a légkondicionált forróságban, nem igaz?

Bízva abban, hogy tényleg megvettem mindent, ami az én gyönyörűmnek kellett, a kassza felé veszem az irányt. Azért vannak kétségeim, és ez csak is kizárólag az előbbi Flörtnek köszönhető. Mármint a nőnek. A kis akciója, amivel belém jött teljesen kizökkentett, de mindegy. Egy hét évesnél mégis csak könnyebb kimagyarázni magam, ha valami hiányzik. Egyszerűen azt mondom majd Liliane-nek, hogy az a termék nem volt a boltban. Nem fog iderohanni és ellenőrizni, én meg visszajöhetek megvenni később is. Apró füllentés, a jó ügy érdekében, belefér.
Szóval a kassza felé, szépen megnyugtatom magam, s pont mikor beállnék a sorba, velem szemben felbukkan a hölgyike, én pedig úriember lévén előre engedem. Igazán helyes, ahogy bemutatkozik, majd mintha nem lenne egyértelmű, hogy a nevét mondta, még meg is magyarázza.
- Gregory Phillips, szolgálatára! - mutatkozom be én is, kissé meg is hajtva magam Cornelia előtt, mert most jól esik egy kis bohóckodás. Na meg valahogy ki fell fejezni, hogy nem tesz semmit, hogy előre engedem. Elvégre nem minden hátsó szándék nélkül teszem, hanem azért mert hátulról is szeretném megnézni, feltűnés nélkül.
Igazán formás látványt nyújt, pedig valójában egy nádszál kisasszony, mégis szemetgyönyörködtető, ahogy pakolászik, majd lehajol. Az pedig, hogy nem visszafordul, hanem hozzám... főleg, hogy mosolyog... nos, ez lehet a nap fénypontja.
- Ez esetben kénytelen leszek a parkolóba menet magába botlani... - válaszolom én is egy mosollyal, mert mi mást mondhatnék? Ha nem botlok bele újra, nem tartom valószínűnek, hogy ez bármikor máskor előfordulhat. Igaz, az sem biztos, hogy kocsival van. De ez a lényegen nem változtat: kedvemre lenne az a bizonyos meghívás. Még akkor is, ha én fizetnék a végén, hisz a társaság miatt kifejezetten megérné.

//bocs XD elég gagyi lett, remélem azért tudsz vele mit kezdeni, ha meg nem, akkor zárd nyugodtan//

- Micsoda lovag… - Szélesedik ki a mosolyom és szórakozott, bájos mosollyal pukedlizek, mielőtt beállnék elé a sorba. Csak nem volt ezek szerint hasztalan az a rengeteg illemtan, meg hasonló különóra, amikre anyám kislány koromban ráerőszakolt én pedig foggal-körömmel küzdöttem ellenük.
A szalagra felpakolok, s jót derülnék közben, ha hallanám, mire is gondol Gregory. Nem azon, hogy szimpatikus neki a hátsóm – azt mondták már páran; igaz, fele sem volt ennyire szimpatikus, mint ez a pasas - , hanem hogy nádszál kisasszonynak titulál. Ha én az vagyok, akkor Rena most szökött ki valamely sírkertből! Már nem bántásból, imádom én a csajszimat, de kettőnk közül ő az, akinek modellként helyt kell állnia és komoly kritériumoknak megfelelnie. Nekem túl széles a csípőm egyébként is. Hja, halál komoly! Az egyik francia, modellekkel foglalkozó ismerősöm közölte velem tavaly nyáron, hogy mindössze ezért nem javasolja a világot jelentő deszkákat. Őrület… Nem is vágyok rájuk, ha engem kérdeznek. Az Rena birodalma; én pedig már a gimi óta leszoktam arról, hogy azt is birtokolni akarjam.
Szavaira felnevetek halkan, gyermeteg nevetéssel – a volt barátom legalábbis mindig azt mondta, hogy „gyerekes” a kacajom – és hátrapillantok a pasasra.
- Maga szimpatikus. Szóval talán elengedhetek egyet a belém botlásokból. – Közben a bankkártyámat az eladónak nyújtom (nőből vagyok, tudok hatfelé is figyelni egyszerre hála az égnek). – Mit szólna a péntek estéhez? Nem tudom, milyen helyekhez van szokva és nem is szeretnék tolakodónak tűnni, szóval mit szólna a Benton’s bárjához? – Mondom a hotel nevét, ahol lakom egyelőre.

Megmosolyogtat, ahogy pukedlizik, és lovagnak nevez, még a fejem is megrázom félig, amolyan "ugyan már" kifejezéssel, de lehet csak öregszem, és manapság az ilyesmi tényleg lovagiasnak számít? Mindegy. Gyönyörködöm, mert a pukedlije is csinos, a lábacskái is azok, még mindig, és akárhogy is, szerintem nádszál. Aki nála vékonyabb, az anorexiás. Szerintem. Neki viszont még egész formás feneke van, és határozottan tetszetős, szóval... szóval nem lehet kihagyni az ajánlatát, amivel kissé hirtelen áll elő. De meglepően egyedi módon, és muszáj is rá válaszolnom.
Szépen csengő nevetése van, talán kicsit kislányos, ha nem látnám, talán azt hinném, fiatalabb sokkal, de így kifejezetten bájosnak vélem. Az pedig, hogy rögtön megnevezi a napot és a helyet, határozottságra vall, s ezzel máris rácáfol mindenféle kislányos gondolatra vele kapcsolatban.
- Legyen csütörtök, a péntekem foglalt - válaszolom és felhúzom a szemöldököm, hogy amíg várom a beleegyező válaszát. Azt pedig, hogy a péntek a lányomé, egyelőre nem kell tudnia. - A Benton's bárja nekem megfelel. Hánykor? - kérdezek még vissza, és ha ezt is leegyeztettük, akkor udvariasan elköszönök, majd fizetek a saját cuccaimért is, nem foglalkozva az eladó pillantásaival. Mert most mi van? Nem vehetek Dora-s tusfürdőt, miközben randit egyeztetek? Dehogynem. Gyorsan bedobálok mindent egy szatyorba, és végül elégedetten sétálok ki az üzletből, a parkoló felé tartva. Azért jót mosolyognék, ha útközben mégis belebotlanék még egyszer Cornelia-ba.

//remélem összejön a randi csütörtökön ^^ köszi a játékot!//