Beszélj hozzám, mondd újra el Hogy a világ botrány de holnap mégis élni kell.
Neme: nő Kor: 23 év Kar és Szakirány: Vizuális Kommunikáció, online újságírás Évfolyam: 2. évfolyam
Próbáltam hős lenni és szent nekem egyik sem ment Magamon veled nevetnék.
Játékos vagy, mint egy nagy gyerek legdurvább fegyvered a békülésre képesség.
Előtörténet: A Kubai Köztársaságban születtem, Havannában, '90 nyarán. Az anyakönyv szerint anyámat Eleonore van Shantennek hívták. Csak az elitben vannak ilyen felvágósan negédes nevek… Meghalt, amikor a kisebbik húgom született. Apámat pedig már jó ideje nem láttuk. Amikor anyám kilehelte a lelkét, ő maga is megszűnt létezni a családja számára: lelépett. Akárhogy próbálta elérni a kórház, nem sikerült nekik. Nekem és Abinek kellett bemenni a húgunkért, hogy hazahozzuk. Így, felnőtt fejjel, már megértem valahol a pasast, azt kell, hogy mondjam. Elveszteni a nőt, akit szeretsz és nyakadban egy vadidegen kihívással nem lehet épp mámorteli az élet. A helyében szerintem én is tovasétáltam volna…
Szerencsére jó helyre kerültünk, már ha egy katonatiszt nagypapa és egy orvosként funkcionáló nagymama kettősét lehet annak nevezni. Mivel a nagyiék mindketten igen elfoglalt emberek voltak, így reggelente csak elvittek minket az óvodába, iskolába, később már csak megkaptuk az uzsonnát és el lettünk eresztve szélnek, majd mentek ők is, ki-ki a maga dolgára. Nyilvánvalóan eme nagy szabadság végett lettem az, aki: az élettel folyton játszó felnőtt. Tanulásban egyébként kiemelkedtem mindig is, hisz elvárták tőlem. Megvolt a magamhoz való eszem, csak hát a magatartásom… hagyott némi kívánnivalót maga után. Visszaszólások, alkohol és drogbotrányok (ez utóbbiba tényleg csak belekevertek!), bandázás, verekedések… Tisztára, mintha nem is lány lettem volna. A dolgok ott kezdtek el rosszabbra fordulni, mikor a nagyi meghalt rákban. A viselkedésem viszont nem tudta eltántorítani zsémbes nagyapámat – akit egyébként rajongásig szeretek, csak sose mutatom ki szerinte megfelelően – hogy orvost faragjon belőlem, akárcsak a nagyanyám volt. Mindez elég reménytelen akciónak tűnt, ha azt vesszük, hogy az elemiből kétszer kicsaptak és ugyan ennyiszer vettek vissza az átlagom és a nagyszüleim befolyása miatt. No meg én se akartam orvos lenni, jobban lekötött a tánc, az éneklés, a szereplés világa. De szívesebben lettem volna még akár vadászrepülőpilóta is, minthogy orvos legyek! Nem tudom, hogy jutottunk már kompromisszumra. Nyilván csak poénból benyögtem, hogy ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor majd kórboncnok leszek. Az is orvos valahol… Szóval mintegy lesz, ami lesz alapon jelentkeztem egyetemre. És az én állam zuhant a legmélyebbre, mikor a „Tisztelettel értesítjük… blablabla… feltételt nyert…” szöveg állt az értesítő levélben. Nagyapámnak meg csak dagadt a mája a büszkeségtől.
Az egyetemi évek alatt… fogalmazzunk úgy, hogy minden más jobban lekötött a megtanulandó anyagnál. Ennek következtében nemcsak a sebészet, általános orvoslás, no meg a patológia, de idegenvezetői, gyorséttermi kiszolgálás, vendéglátó ipari munkák terén is tapasztalatot szereztem. A vizsgákra elég volt előtte pár nappal nekiülni tanulni. Azt mondják, vannak ilyen emberek. Tudjátok, akik erre születnek, ezért megy bele olyan gyorsan minden a fejükbe. Totál marhaság… de jobb magyarázatom nincs arra, hogy hogyan sikerültek mindig valahogyan a vizsgák.
Jelenleg Los Angelesben élek, egy társasház emeleti lakásában. A főbérlőm húsz macska, meg a hozzájuk tartozó öreglány. A tavalyi év óta a Frances Egyetemen tanulok. Jah, hogy… szóval... ez tényleg nem az orvosi. Onnét kivágtak, mert aláfeküdtem a gyakorlatvezető főorvosnő férjének. És ezt közöltem is vele. A lényeg az egészben, hogy akármennyire is szerettem volna, nem lett belőlem vadászpilóta az életben…
A karakter külső megjelenése, első benyomás: Egyfajta kettősséget érezhet az, aki rá tekint. Szép, kifejezetten csinos nőszemély, nem is arról van szó… Fiatalos, sportos alkatú. Ruházatban a lezserebb darabokat kedveli, ritka pillanat, ha elegánsan láthatja a nagyérdemű. Bőre származásának megfelelően kreolos; a haja fekete, természetes hullámokban omlik alá, így előszeretettel fogja össze, hogy ne zavarja egy-egy szemtelen tincs. Tekintete áthatóan barna, szinte a vesédig lát vele. Ha belepillantasz, mintha azt éreznéd: Ez a lány veszélyes. Nem teljesen tiszta körötte minden, hisz még az sem tisztázott, miért is vették fel egyáltalán. Állítólag az előző egyeteméről elküldték. Nem sokat tudni Monáról, mégis van benne valami megkapó…
A karakter jelleme: Öntörvényű, szemtelen, olykor kissé talán elvetemült, és mellette van bőr a képén zseniális táncosnak lenni. Nem tud két percig se a fenekén maradni, néha alattomosan alád ás, mégis levesz a lábadról. Mindenről tudni akar, és amit akar, meg is szerzi magának. Ráadásul kegyetlenül titokzatos. Viselkedésében ne keress logikát, csak a zseni látja át különben is a káoszt… Többnyire helyzettől és személyektől függ a viselkedése egyébként. A haverjaival – igen, direkt ezt a szót használom, hisz nem korlátozódik pusztán nőkre a baráti társasága - barátian szemétkedős, heccelős, igazi életre való nőcske. Aki elnyerte már a bizalmát valamilyen szinten, az remek embert ismerhet meg. Az a fajta, aki folyton talál egér utat és a jég hátán is megélne… Itt jön képbe, hogy ha az ellensége lennél, nem lesz könnyű dolgod vele. Bátor, vagy inkább botor mód száll szembe azzal, aki keresztbe tenne neki, és még poén szinten is képes néha túlzásokba esni. Nem veti meg a férfiakat a haverságon túl se, de nem az a fajta, aki csak úgy hanyatt vágja magát neked, némi borosta és bicepsz láttán. Néha megkapja, hogy biztos azért, mert a nőket szereti, de erről szó sincs. Pusztán válogatós és nem az a fajta, aki csak úgy lekötné magát bárki mellett. És elnézve eddigi életét, más se nagyon alapozná rá a jövőjét. Egy igazi életművész.
Szerepjátékos példa: Bree és karaktereinek bármely reagja megtekinthető.
Ja, hogy ez nem az a műsor?! Mindenesetre a karakter megnyerő, ahogyan a videó is, hogy az Ákos idézetről már ne is beszéljek. *.* De nem is vártam mást. Nincs más hátra, mint: ELFOGADVA!