Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Ismét kórházban (Lio másodszor)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Vas. Júl. 14 2013, 22:41

A helyzet egyre vadabbul táncol az idegeimen, Bella kisasszony, Lia, a pasija, a szívroham és apám hangja szinte összemosódnak. A csaj úgy csinál mintha semmit nem tudna és én nem tudok hinni neki. Annyiszor estem már pofára vele kapcsolatban! Megcsókolt fogadásból, nem jövök be neki, buzinak hisz, megvédem, feljelent, mintha egy egyre mélyebb gödörbe akarna elásni. Vagy ő az élő lelkiismeretem? Elég gáz lenne, ha egy ilyen nő lenne a lelkem. Na már meghülyülök, igyekszem a lehető legridegebben válaszolni.
- Bella kisasszony
A gyűlölet a banya iránt viszont tisztán hallható a hangomból. Hogy lehet valakit egyáltalán Bellának hívni? Nem hányt még bele  Twilight könyvekbe?
Leléphet. Igen, elmehet, már csak meg kell neki mondani. Egyedül kell maradnom a szívrohamommal. Csessze meg! Nem tudom hogy történik, időm sincs felfogni, csak azt veszem észre, hogy sírok: ÉN, Rekordot döntök gázságból ezelőtt a nő előtt. Húgyzacskó, szívroham, buziság és még ez is! Dühösen nyelem a könnyeim, amikről azt hittem örökre eltűntek. Kiapadtak, elpusztítottam őket. Én Lio hirtelen gyűlölöm magam ezért, tönkretettem a saját fogadalmamat és egy percre azt hiszem mindennek vége. Megsemmisültem magam előtt. Az agyam kétségbeesetten dolgozik azon, hogyan lehetne ezt visszacsinálni. Visszaszívni a könnyeket.
- Daryl...
Ismétlem utána, tudom, ő az egyetlen és nem is kell több. Nem úgy gondoltam, hogy nincs, hanem, hogy ő van, de nem lesznek újak. Daryl már olyan magától értetődő az életemben. És bárcsak több önbizalma lenne, bárcsak neki tudnám adni a hátramaradt időm. Úristen, de nyálas vagyok! Ultragáz és nyálas, most még Dé is megsajnálna, mint akkor a parton. Vagy nem ismerne rám és én se magamra.
- Nem tudnék a barátod lenni.
Levegőt veszek, nekem már teljesen mindegy.
- Nekem te nem barátként kellenél. Ne sírj, én csak allergiás vagyok
Bazdmeg, fokozom.
- Nem szoktam ilyet csinálni, én nem tudok sírni a katéter miatt van!
Hazudom, kétségbeesetten törlöm meg az arcom, de csak a számnál, mert aztán magára vonja a figyelmem valami más. Válaszolni sincs időm, megcsókolom, hogy én hajolok-e hirtelen felé, vagy ő jön közelebb nem tudom. Nedves, sós és végre érezheti a több évig fejlesztett profi érzékiséget. Azt, ami nem egy nőt juttatott már mennybe, finom harapást az ajkakon, bódító, forró nyelvjátékot. Ég az arcom és én belülről gyulladok ki, perzselnek a szempilláim, baszki. Sírtam, nem hiszem el, hogy minden emberi méltóságom elvesztettem ez előtt a nő előtt, mégsem tiltakozik. Igen, azt hiszem én csókolom meg és ha nem húzódik el, akkor nem értem. Most nem mindenki Lioja vagyok, hanem az igazi, az aki még nekem sem kell, de a csókom ettől csak még lázasabb, érzékibb, érzékenyebb lesz, hiszen sosem hiányzott belőlem a szenvedély, de minden csóknál, mindig messzire száműztem a lelkem. Az előjött, nem halt meg és én ezt siratom. Félmunkát végeztem, megint itt ez az akadályozó tényező...de ebben a percben nem bánom, az összes rossz érzésem eltűnik, sőt kámforrá válik minden. Csak ő létezik most és én vele.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Vas. Júl. 14 2013, 23:23

Elcseszett kommunikáció, hülye szavak, bolond fejem, átkozott nyelvtan! Nehezen fogom fel, hogy miről beszél, mert először azt hiszem, Bella kisasszony jelentette fel, szerinte meg én, pedig tudnia kellene, hogy ez nem igaz. Valahogy kibogozzuk a szálakat, de akkor már eléggé ki vagyunk készülve mindketten.
Én totál kétségbe vagyok esve, azt hiszem. Nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer megjárni a pokol bugyrait bárki miatt is, de valami mégis hajt ehhez a pasihoz, és nem tudom, micsoda. Ez lenne a sorsom? Azaz inkább Ő? Azóta nem tudom kiverni a fejemből, hogy először megláttam, és minden sokkal súlyosabb lett, amikor csókot loptam tőle. Igen... Én hibáztam. Onnan kell mindent helyre hozni, elölről kezdeni, ha lehetne tiszta lappal, de ez szinte esélytelen, annyit bántottuk már egymást.
Utolsó esélyként minden lehetőséget megragadnék, hogy tisztázzam a helyzetet, hogy is gondolok én rá, mit akarok (tudnék) neki adni... Ha elfogadna. ha kellenék neki. Ha csak esély is van rá, hogy valóban kedvel, ahogy azt hittem abban a nyomorult szobában, a rehabon.
Nem... Nem érzéketlen ő sem. Egyre inkább kezd felolvadni a páncél, amit magára öltött, és aztán a könnyei is értelmet nyernek. Nem a megrángatott katéter miatt volt. Bátorságot nyerek a szavaiból ("nekem te nem barátként kellenél"), és közelebb lépek, közelebb húzódom, mert már nem csak a szavaimmal akarok beszélni. Mégis dumálok, javíthatatlan vagyok, hiszek a tiszta lapban, és le akarom zárni, ami eddig volt, hogy... Újra kezdhessük? Úgy, máshogy?
A könnyeit nézem és nem engedem, hogy azt kézzel törölje le. Akarok belőle... Megízlelni... Megcsókolni így őt. Aztán mozdul, fordítja a fejét, és éhesen kap az ajkaim felé. Ugyanolyan kiéhezve adom vissza, ahogy tőle kapom, pedig talán nem is tudja, hogy bizonyos előnyt élvezek vele szemben. Hiszen ma hajnalban én loptam tőle egy puszit. De ez százszor-ezerszer-milliószor jobb. Mert adja. Mert benne van ő is, nem csak félálomban, nem csak játékból. Ott van benne teljesen ő. Szeretném ezt hinni. És mert nem vagyok biztos abban, nem ez lesz-e az utolsó is, mielőtt kidob, beleadom én is mindazt, amit érzek, amire vágyom. Szavakkal béna voltam. Vajon érti a szám, a nyelvem?

Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Szer. Júl. 17 2013, 20:50

Kiesik a kép, mert csak ez van most, ez a csók és semmi más. Rohadt nagy idióta romantikusnak érzem magam egy perccel utána, de amíg a pillanat tart, nem tudok gondolkodni, ez a nő mindent kiűz a fejemből, még azt is milyen jó volna megdugni, még erre se gondolok! Ami viszont elég ijesztő! Amint abbamarad eszembe jut a folytatás, de a furcsa lüktetés és ez a hirtelen valami annyira elragad... Elég! Amikor észbe kapok zihálva hajolok el tőle, egyrészt levegőt venni, másrészt halálra rémülök a sok nyáltól, ami eszembe jut. Nem tudok papucs lenni, nem tudnék barát lenni, ki mondta, hogy legyek a pasija?! Egyszerűen csak...megcsókolt, vagyis megcsókoltam! Ami először eljut a tudatomig nem túl szívderítő: hogy bőgtem.
Sápadtan törlöm át a képem, a legjobb után, mintha a legrosszabb is megvalósulna, nem hiszem el, hogy ilyen gáz voltam! Viszont azért elég jó lehetek csókban, ha így is kellettem neki. Nem dobott el. Nem is értem...Húgyzacskóm van, szívrohamom és bőgtem! A lehető leggázabb mindig ezelőtt a nő előtt vagyok! Zihálok és kéne valamit mondani is
- Jól csókolsz
Nyögöm, ez az első valami, ami eszembe jut. Talán vallanom kéne? Meg kellene mondanom konkrétan miért érzem magam hülyén? De megértené-e? Kétlem...
- Nézd, nézze, nekem maga mindig tetszett, biztos nézett, néztél már tükörbe és én egy erős férfi vagyok, de ebben a helyzetben mindent elvesztettem, ami férfivá tett. Érti már miért voltam ideges?
Ez is szar szöveg volt, oldalra nézek, érzem, hogy elvörösödöm, hülyén érzem magam és mérges helyett megint csak szomorú vagyok.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Csüt. Júl. 18 2013, 00:30

Vacakul indul a beszélgetésünk, de én nem akarom otthagyni, nem akarom feladni. Tudnom kell, teljes bizonyossággal, hogy most mit gondoljak, mit érezhetek, mennyit engedhetek meg magamnak. Tudnom kell. Itt és most. Tudnom, hogy Ő mit gondol, mit érez...
Akkor törik meg valami, amikor kicsordulnak a könnyei, és hiába a katétertépés, hamarosan kiderül, nem amiatt sír. Túlságosan mélyre kerültünk, ebből valamilyen módon ki kell törni, vagy így, vagy úgy, talán végérvényesen. arra jutok, nincs mit vesztenem, maximum újabb éveket töltök egyedül, és kockáztatok. Annyi év után újra...
Nem érdekel az a közöny, amivel eddig lekezelt, mert valamit elárul, egy olyan dolgot mond ki, ami többet sejtet, mint a szavak önmagukban. Szívesen tenném fel neki a kérdést: "Hogyan kellek neked?" Bármi lennék...
Aztán megőrülök, kattan bennem valami, le akarom zárni a múltat, mert úgy érzem, csak így kezdhetünk új életet és csak szövegelek, amíg el nem jutok odáig, hogy fölé hajolok... Újra megcsókolom. Vagy ő engem? Nem számít, mert ez az első, ami igazán közös, amit mindketten egyformán akarunk, és teljes tudattal vagyunk benne jelen.
Éhes, és édes, és puha, és szenvedélyes... Belőlem kitör minden visszafojtott indulat és érzelem, és úgy érzem, belőle is, mert nehezen akar véget érni, és amikor vége szakad, csak lihegünk.
Mosolyognom kell azon, amit mond, nem tudhatja, mennyire gyakorlatlan vagyok, és őt nem úgy nézem, mintha hasonló cipőben járna. Beharapom az alsó ajkamat, mint már oly sokszor, ha vele voltam. Beszélni kezd, és kissé akadozik, ahogy beszél, mintha zavarban lenne, vagy tudom is én, és elfordítja tőlem a fejét. Hogy értem-e? Nem, nem teljesen. De azt hiszem, tudom mire gondol. Hogy nekünk nem ilyen körülmények között kellett volna találkoznunk. Látom, hogy most is elkomolyodik. Elzárkózik tőlem, mintha bántanám azzal, hogy így látom. Attól tartok, sosem fogja megérteni, hogy ez engem nem zavar.
Szeretném neki elmondani, hogy engem nem érdekel, hogy milyen módon találkoztunk először, és sosem érdekelt a kiszolgáltatottsága. A szememben nem lett emiatt sem több, sem kevesebb. Nem a sebzett férfi tetszett meg nekem, hanem ő maga, de ha nincs az a baleset, talán sosem találkozunk. Összeszedem magam, és lázasan jár a fejem, mit találhatnék ki, hogy oldjam benne a feszültséget, amit én, az ápolónő keltek benne. Mert mint nő, talán kellek neki. Van rá reményem, a bizonyíték erre az iménti csók.
- Ha így..., ha most még nem tudsz.... vagy nem akarsz a barátom lenni... - nehezen találom a szavakat, nehéz őket megfogalmaznom úgy, hogy pontosan kifejezze, mit is akarok mondani- Találkozzunk akkor, ha már újra a réginek érzed magad. Ha már nem gyötrődsz attól, hogy így kell lássalak...
Nem akarom, hogy miattam legyen ideges. Hogy miattam szenvedjen, bármilyen szinten is. Ha azzal segítek rajta, hogy távol tartom magam tőle, amíg meggyógyul, hát legyen. Az a pár hét már nem oszt, nem szoroz. Talán még a gyógyulását is segítené, ha ő maga is akarja, el akarja mielőbb..., hogy találkozhassunk. Egészségesen.
Kérdőn nézek rá. A döntés az ő kezében van. Tudnia kell, hogy én így sem utasítom el, nekem így is kell, én így is (tudnám) szeretni. Hiszen szeretem már most is. Nem értem, hogy miért, de így van.
- Bárhogy döntesz, elfogadom. Ha azt mondod, jöjjek minden nap, itt leszek. És ha azt mondod, majd te megkeresel, megvárom...- a kezébe kapaszkodom, amíg beszélek hozzá, a hüvelykujjam szüntelen mozgásban van, érintik a kezét, de nem érzékelem, hol. A sorsom most az ő kezében van. De hiszem, hogy bármit mond is, az lesz a jó döntés.



Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Csüt. Júl. 25 2013, 16:06

Teljesen kifordulok önmagamból, keresem a kifogásokat, de egy idő után azok is elfogynak és csak a csók marad. Egy ciki csók, legalábbis az elején így gondolom a könnyek miatt, aztán elfelejtem ezt is, csak akkor jut eszembe megint, amikor vége lesz. Megismételném, mert alig hiszem el, hogy létezik ilyesmi, még egyszer akarom. Túlságosan beleéltem magam, de nem értem, hogy hogyan. Amikor vége, gyorsan eltüntetem az összes könnyem és ezer ember helyett is szégyellem magam. Mondok neki valamit, zavartan, de nem hiszem, hogy felfogja. Régebben, amikor még gondoltam az érzésekre, mindig az járt a fejemben, hogy soha nem értenek. Dé egy kicsit, de néha ő sem, Amelia pedig folyton félre ért...vagy én értem őt? Koncentrálok, egy pillanatra úgy teszek, mintha nem lettem volna gáz az előbb, könnyekkel, zavart mondatokkal. Megbánom, nem kellett volna mondanom semmit. Én megint nem értem. Azt előbb azt mondtam nem tudnék a barátja lenni, nem olyan női barát, de a buzi kérdést már tisztáztuk. Hirtelen le se esik milyen barátra gondol, csak nézek rá értetlenül.
- Te csak barátként nézel rám? Akkor mi volt ez az előbb?
Kérdezem durvábban mint szeretném. Vagy nem úgy? Én mint tartós szerető...hogy is hívják? Párkapcsolat? Lia még egyáltalán nem ismer. Ehhez elég sokat kellene beszélnünk, de vajon képes vagyok-e én rá? Beszélni. Máskülönben persze megdugnám, akármikor, még itt is, így is, de aztán tovább tudna lépni? És én? Nekem nem ez volt a célom magammal, nekem fa*fejnek kell lenni, hogy férne bele ebbe szerepbe egy barátnő? De a könnyek se fértek bele, mégis megtörtént. Valami történt, aminek nem kellett volna. Felvet valamit, ami nem is rossz ötlet, hogy akkor találkozzunk, amikor már a régi leszek. Jó lesz az nekünk? Nem tudom melyik az igazi Lio, most a csókkal, vagy amit magamra erőltettem az elmúlt 8 évben. Ez utóbbit nagyon élveztem, nem tűnhet el villámcsapásra és nem is akarom.
- Akkor, ha nem lesz bennem ez a cső
A katéterre értem
- És azt sem szeretném, ha te cserélgetnéd, de be kellene jönnöd, mert nem ismersz és én se téged. Beszélgetni...amíg nem tudok járni nem tudlak keresni.
Sosem akartam beszélgetni a nőkkel, legalábbis 8 évig nem. Nem tudom ez így jó lesz-e, de gyáva lennék meghátrálni. Aztán legfeljebb majd rábízom, hogy ez titok, mert mindenki azt hiszi, hogy velem nem lehet beszélgetni. Sajnos gyakran még Daryl is, de igaza van, elfelejtettem a dolgot, ez is ahhoz a lélekféléhez tartozik, ami úgy látszik még mindig jelen van bennem. Ránézek a lányra, megfelel-e neki a válasz.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Csüt. Júl. 25 2013, 17:53

Az én hibám, hogy elsősorban látom magam ápolónőnek, mint csupán nőnek, pedig az előbbi (pusztán) csak a hivatásom. Nem tanultam és nem gyakoroltam a férfiakkal bánni. Egyetlen egyszer szerettem valakit, de az csúnya véget ért, és úgy gondoltam, több szerelem az ember életébe nem jöhet. Eltelt négy év... És jött Lio.
Kezdettől fogva éreztem vonzást iránta, amibe belezavart a félreértés, vita, álnokság és hazugság. Most kettesben vagyok vele, és úgy érzem, talán az utolsó esély is, hogy megtudhassam, amire kíváncsi vagyok. Vajon ő is érzi-e azt a vonzalmat, amit én?
Még mindig hullámvasúton érzem magam vele: egyszer egekig repít, máskor a mélybe taszít egy-egy szavával, kifejezésével. Nem tudok kiigazodni rajta. Halványan sejtem, mit érez, de nem vagyok biztos abban, tudja is, hogy mit akar. Mintha én lennék az oka, hogy ilyen helyzetbe került... És ezt nem értem.
A kérdésén meglepődöm, úgy tűnik, megint nem értjük egymást. Ó, bárcsak magyar lenne! Mondhatnám: "kedvesem". Az angol miért nem használ ilyen szép (és egyértelmű) kifejezést?
- Lio...- próbálom összeszedni magam és a gondolataim- nem... nem csak barátként gondolok rád- érzem, hogy elpirulok, de ezt tisztázni kell. Ez legalább olyan fontos kérdés, minta az, hogy ő nem meleg. Pont azért mertem megcsókolni, mert azt mondta, őneki sem barátként kellenék.
-A csók... ez a csók... a vonzódásom jele- mondom neki zavartan, mert nem egészen értem, most miért dühös.
Ötleteket kezdek gyártani magamban és hangosan, hogy rájöjjek, mi lehet a baj. Talán rá is tapintok az érzékeny pontra, hisz megerősít azzal, amit mond. Pont a katétere zavarja. Ahhoz nem engedne nyúlni. Ó, férfiúi önérzet! Másra nem tudom kenni. És ha nem ápolónő lennék, zavarná?
Figyelmesen hallgatom, amit mond. Megint érzem magamban a hullámvasutat: jó és rossz, amit mond. Jó, mert nem zárkózik el, ismerkedni, beszélgetni akar. És rossz, mert nem élvezem a teljes bizalmát. Bízik ő egyáltalán valakiben?
- Rendben, értem- bólintok neki. - Mikor kezdjük?- Az ismerkedésre gondolok. Nekem megfelel, amit mond, szabaddá tudom magam tenni. Még a szokásos évi szabadságomat sem vettem ki, és ha szólok, biztos el tudnak engedni.
Halvány mosoly bujkál a szám szegletében. Lehetséges, hogy életem első csókját sosem fogom elfelejteni (amit a Nagy Fehértől kaptam). De az biztos, hogy ez, amit most Lioval váltottunk, sokkal inkább emlékezetes marad. Reményeim szerint egy hosszú kapcsolat kezdete ez, de -legyek akármennyire romantikus- azt már megtanultam, hogy az első benyomások nem bizonyulnak mindig igaznak, helyesnek. Így csak bízok tudok abban, hogy most nem fogok csalódni.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Pént. Júl. 26 2013, 13:10

Kicsit remegek, ennyire megviselt volna a csók? Tény, hogy nagyon intenzív volt, valahogy érzelmileg is. FRANCBA! Nem akarok erre a szóra gondolni! Összezavar és én is őt, mintha nem tudná rendesen a nyelvet. Megint ráncolnom kell a homlokom, hogy megértsem mit akart ezzel. Hirtelen dühös is leszek, egyszer már felültetett így, hogy csak fogadásból csókolt meg, most képes és kitalálja, hogy csak barátságból, de akkor fogom magam és katéterestül tépem ki a falból, se a húgy, se a fájdalom nem fog érdekelni.
Aztán beszél én meg koncentrálok, meglepődöm, amikor elpirul és zavartan félre nézek, csak később, óvatosabban lesek felé, amikor már elmondta, amit akart.
- Akkor jó...csak tudni akartam nem csak fogadásból volt-e ez is, mint az előző
Morranom az orrom alatt, talán a lényeg kivehető belőle, még akkor is, ha nem tudja rendesen a nyelvet. Lehet érteni ért mindent, csak nehezebben fejezi ki magát. Rögtön eszembe jutnak a nyelvórák.
Aztán jön a kérdés, tudom, hogy szar lenne nekem ezzel a tökömben végigcsinálni, normális esetben már most ettől a csóktól merevedésem lenne, vagy van is? Nem tudom, nem figyeltem erre, a fájdalmat is megszoktam már. Az is furcsa, hogy beszélgetni akarok, mit mondanék neki? Amikor senki nem tud rólam jóformán semmit? Még Dé előtt is sok mindent titkolok, habár ő azért más kategória, érte bármit megtennék, még akkor is, ha ezt soha nem mondanám a szemébe. Biccentek.
- Amint ez eltűnik belőlem, amúgy meg már jól vagyok, szólhatnál néhány szót az érdekemben. A gipszről is, az sem kell.
Teszem hozzá feszengve, ez is idegesít és a helyzet előtte még mindig. A legjobb lenne kórházon kívül, ha el tudná intézni, hogy még ma elengedjenek.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Szomb. Júl. 27 2013, 16:20

Amikor félre néz, úgy érzem, többet árultam el, mint kellett volna. De ennyit muszáj volt, hogy ne értsen megint félre! Talán neki nem kell, hogy vonzódjak? Nem kellek barátnak sem (vagyis nem arra kellek). Akkor meg mire is? Tényleg jobban meg kell ismernünk egymást. Illetve azt is, mit gondolunk egymásról, és RÓLUNK, kettőnkről.
Talán én is csak egy vagyok a sok közül, akit "meg akar dugni", ahogy a rehabon is mondta. Talán fájna és zavarba hozna a dolog, de elutasítanám, ha tudnám, csak emiatt közeledik hozzám? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy amióta legelőször megcsókoltam, nem tudom kiverni a fejemből, és ezzel, ami az előbb történt... Soha nem is fogom elfelejteni.
- Ne mosd meg érte még egyszer a fejem- kérem tőle szelíden. Nem bűnhődtem már miatta eleget?
Tulajdonképpen egyezségre jutunk. Közben kiderül az is, miért feszeng ennyire előttem, de tudnia kellene, hogy... Á, ez nem megy. Ő ne érti, hogy engem nem zavar, ahogy én nem értem, hogy őt zavarja. Szóval... A megoldás kézenfekvő.
-Azt hiszem, ez csak néhány nap kérdése. A katétert kiveszik, ahogy képes leszel felállni és ...- (önállóan elvégezni a dolgod), teszem hozzá gondolatban. De megint szakmailag közelítem meg, és ez nála nem jó módszer.
- A gipszet nem tudom elintézni, hogy vegyék le rólad. Kell egy pár nap ágynyugalom, aztán mankózhatsz, aztán kapsz járó gipszet. Ez egy protokoll. Ettől nem szoktak eltérni. Azért kell, hogy jól forrjanak össze a csontjaid - magyarázom neki nyugodtan. Remélem, hogy ezen nem húzza fel már magát. - Ezért kértem, hogy légy együttműködő. Minél hamarabb mankózol, annál hamarabb engednek haza. De akkor úgy kell csinálnod mindent, ahogy kérik...
Tudom, hogy ez csöppet sincs ínyére, de meg kell értenie, a dolog csak így fog működni. Az ő együttműködése nélkül csak megnyúlik a rehabilitációja, amit éppen el akar kerülni.
- Van most kérdésed, kérésed?- Tudnia kell, hogy segítek neki. De nem akarok a terhére lenni. Ha úgy érzi, nekem nincs szerepem az ő gyógyulásában, akkor lapot sem kérek.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Kedd. Júl. 30 2013, 21:10

Igyekszem lefaragni a gonosz somolygásomból, nem hihetem, hogy ennyire meghatott ez a kijelentés, mert továbbra is nehezen hiszem el, hogy lehet egy nyomorék emberhez vonzódni. Most az vagyok.
- Jól tetted, normális esetben én is ezt csináltam volna
Dicsérem meg, ha nem jönne be tökéletesen elégedett lennék. Ez lehet az oka, tetszik a lány, éppen eléggé ahhoz, hogy mellre szívjak egy ilyen hülyeséget. A helyzetet, hogy nekem megint be mer jönni valaki - utálom, egyszer jártam meg az ilyesmivel, az is elég volt. Persze 14 voltam, még gyerek, egy szentimentális kis pöcs, talán nem is kellett volna fogadalmat tennem... Annyira nem tudom már!
Jajj nee, kellett nekem szóba hozni ezt a szart és tessék! Kihúzom magam, kicsit sötéten jegyzem meg, nem ellene szól, talán ennyit már leszűrt belőlem.
- Én már most is fel tudnék állni.
Ahá, szóval muszáj lesz és elég nehéz, túl stresszes ez nekem valahogy, biztos gyenge vagyok. Hallottam ilyesmiről, hogy a legerősebb férfiak készülnek ki leginkább a kórházaktól. Biztos ez is sztereotípia, amibe be lehet skatulyázni.
- Igyekszem...
Sóhajtok egy kicsit.
- De nem egyszerű, tudod én nem szeretek beteg lenni, nem szoktam, nem tudok és egyébként nem lennék ilyen házsártos, csak nem bírom a kórházat.
Osztom meg vele a nagy titkot.
- A cigi segítene
Megint ezzel jövök.
- De ha bajba sodorlak, akkor hagyjuk, úgyis Darylnek kellene behoznia, nem neked.
Ő nem az állásával játszana, de amilyen jó fiú hagy majd itt szenvedni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Szer. Júl. 31 2013, 03:40

Ha tudnám, mi jár a fejében, mutatnék neki valóban nyomorék embert. És ha azt látná, magát sose gondolná többé annak. De a fejébe nem látok bele. A szavai alapján arra gondolok, a katéter miatt nem érzi magát teljesnek, nem érzi magát férfinak, és emiatt taszít el magától, mint nőt. Nos, rendben, én tudok várni. Türelmes ember vagyok, még ha nem is feltételezi rólam.
Kicsit megint feszeng erre a katéteres témára, és aztán azt kezdi el bizonygatni, hogy ő bizony már most is képes lenne felállni. Ez mosolyt csal az arcomra. Ugyanerre a tűzre van szükségem ahhoz, hogy meg tudjon gyógyulni. Csak erről kell meggyőznöm.
-Szuper! Ennek nagyon örülök!- mondom neki lelkesen- Ez azt jelenti, hogy napokon belül akár otthon is lehetsz!
Nem beszélek a levegőbe. Lídiával sokat beszélgettünk. Megnéztük a laboreredményeket, és biztatóak. Fiatal szervezetről van szó, időben történt a beavatkozás, így kitűnő esélye van a teljes felépüléshez. Persze, némileg vigyázni kell magára, de...
- Tényleg? Megígéred?- Most tényleg azt mondta, igyekezni fog? Ezzel olyan boldoggá tett, hogy körbe tudnám táncolni a boxot. Aztán sóhajtva hozzátesz valamit. Újabb puzzle darabok kerülnek a helyükre, és érteni vélem már, miért viselkedett úgy. Fura, de most nevetni volna kedvem.
- Lio, a kórház nem ellenség. Azért dolgozunk, hogy minél hamarabb visszanyerd az egészséged. Érted? Ugyanaz a cél. Hogy te ...minél hamarabb... kikerülhess... innen. - Minden szavam megnyomom, hangsúlyozom, hogy értse. Érte vagyunk. Nem ellene.
És annyira édes most! Lehullik róla az a kemény lepel, amit magára öltött, egy pillanatra megmutatva a sebezhetőségét, az érzékenységét, az érzékenységét... És ez, bevallom, tetszik. Még kompromisszumra is hajlandó vagyok. Amikor a cigit említi, ajánlatot teszek neki.
- Ha nem lesz rád semmilyen panasz, még ma éjjel felviszlek a tetőre, és én magam szerzek neked cigit- súgom a fülébe. Tudom, nem valami nagy ajánlat, de elvileg neki nem is szabadna dohányoznia. Szóval, ha képes az én szememmel látni a dolgot, tudnia kell, mekkora engedmény ez az én részemről.
Közel vagyok az arcához, és megint nagy a kísértés, hogy megpusziljam, de csak a saját számba harapok bele. Annyira kíváncsi vagyok, hogy tetszik neki az ajánlatom!?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Pént. Aug. 02 2013, 17:17

Figyelem a mosolyt az arcán, talán most nagyon gyerekesnek gondol. Minden férfi gyerekes a betegágyban, mogorva, durcás. Csak az erősek, a gyengéknek teljesen mindegy hol vannak. Akaratlanul elmosolyodom, csak egy kicsit, én is, ahogy lelkesen azt mondja pár nap az egész. Most ez jól esik, most érzem, hogy valaki itt van és nevetséges, törődik velem. Nyilván illúzió, mintha törődne velem.
- Ha te mondod...
Nyugton maradok, ha nem lennék tökön szúrva, felpattannék és ölbe kapnám, nem lehet nehéz.
- Megígérem
Teszem még ezt is hozzá, igaz kicsit direkt vontatottabban, de jól esik, most nem vagyunk ellenségek. Lehet, hogy csak elértettük egymást, ő tudna kedvelni? De akkora rohadék vagyok és ezt ő még nem tudja, sok mindent nem tud és én se róla. Át kell konvertálnom magamban, hogy Lia nem egy elmebeteg liba. Aztán magyarázni kezd, mintha én lennék a gyépés.
- Az agyam még működik, tudom, hogy jót akarnak, csak azt akartam, hogy lásd az én szememmel. Képzeld el, hogy az egyik pillanatban még erős, legyőzhetetlen férfi vagy, aztán meg itt kötsz ki.
A nők ezt nem értik hiába magyarázom. Azért egy kicsit somolygok, főleg  legyőzhetetlen résznél. Már csak cigi kellene, ő pedig megkérdezi... Erre a jó kisfiú dumára elhúzom a szám, ha nem ugrik el előlem, akkor a középső ujjam beakasztom a ruhája szélébe, hogy kicsit magamhoz húzzam. Látom, nem akar megcsókolni. Megrángatom a ruháját, hogy ellenkezzek vele. Most még nem téphetem le, pedig ez a nővérke szerelés milyen szexi!
- Na és ha rossz fiú leszek?

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Pént. Aug. 02 2013, 21:04

Fiatal férfiak és kisfiúk tulajdonsága ez, hogy bizonygatják, mi mindenre képesek. Lio éppen ezt csinálja, és bár ezzel nem udvarol, egy kicsit mégis olyannak érzem a helyzetet, hiszen bizonygatni akarja, hogy ő milyen erős és sebezhetetlen.
Megjelenik egy kis mosoly az arcán, talán az én optimizmusomból és kezdődő jókedvemből ragad rá egy kicsike. Ez úgy tűnik, hatásos, én is egyre lelkesebb vagyok, ő is engedékenyebb(nek tűnik). Talán rájött végre, hogy én sem vagyok az ellensége, ahogy a kórház sem az. Hogyan nem értette eddig?
- Oké, ne haragudj...- sütöm le a szemem, mert lehet, leereszkedőbben beszéltem az előbb, mint kellett volna. Egyszerűen nehéz megállnom, hogy visszafogja az érzelmeimet, nem is tudom teljesen megtenni. Én valóban aggódom érte, vigyázni szeretnék rá. Lehet, hogy rossz formáját választottam a szeretetemnek. Nem anyáskodásra lenne szüksége, én meg túlságosan anyáskodó vagyok. De majd kinövöm. Vagy kineveli belőlem...
És megértem az álláspontját, Tudom, mennyire nagy zuhanás lehet neki az, amit átél. Egyfajta énkép tört most össze, mert képtelen azokra a dolgokra, amiket korábban mindig önállóan csinált. A kiszolgáltatottság mindig rossz érzés. Egészséges elme így gondolkodik. Ki szeretne hasonló helyzetben tetszelegni?
- Megértelek. Nem lehet könnyű. De most alkalmazkodni kell egy új szituhoz. El van törve a lábad, emiatt segítségre szorulsz. De te is tapasztaltad már, hogy ezzel pár nap alatt ki lehet innen kerülni- csak nem szabad leszedni a gipszet...
Aranyos, ahogy felfedi végre magát. A cselekedetei értelmet nyernek, talán nem is tudok rá haragudni. Pedig, mint ápolónő, meg kellene dorgálnom a butaságaiért. de ez nem az én dolgom. Én már nem akarom bántani. Szidja meg más, én csak jutalmazni szeretném.
Olyat ígérek neki, amit különben nem tennék szívesen, cigit ígérek cserébe, ha betartja az ún. játékszabályokat. Ezen kissé kiakad, látom a szemén, hogy nincs ínyére játszani a jó fiút, de reménykedem, hogy a cigi csábítóbb számára, mint hogy most ezen vitatkozzon.
Beleakaszkodik a ruhám aljába, és úgy húz közelebb magához. Úgy tűnik, valami csintalanságra készül, a szívem hevesebben kezd el verni. Belém szorul a levegő, amíg felteszi a kérdését. Sebesen jár a fejem, mivel is büntethetném, ha "rossz" fiú lenne... Igazából semmi okos dolog nem jut eszembe, nem vagyok én járatos a flörtben... Így visszadobom a labdát.
-Nem is olyan fontos neked az a cigi ott a tetőn... éjjel... velem...- az ajkamba harapok. Miért remélem, hogy nem csak a cigijét akarja szívni, hanem az ajkaimat is? Én most is vágyódom a csókjára, de ha rossz fiú lesz, nem csak a cigit vonom meg tőle.
Közel vagyok hozzá. Érzem a lélegzetét a bőrömön. Szívesen hajolnék közelebb hozzá, de kontroll alatt akarom tartani, mi történik velünk. Hiába akar kiugrani a szívem a helyéről, ki akarom préselni belőle a választ, a választását.
- Nos, Lio? Melyik utat választod? - kérdem tőle, szinte suttogva.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Hétf. Aug. 05 2013, 18:06

Leállítom az anyukaszövegről, ami nekem furcsa, soha nem kaptam rendesen anyatejet, úgy értem nő szeretetet, úgyhogy azt hiszem csak oltogat. Sikeresen leállítom a témáról, de nem tetszik, hogy kicsit mintha elszomorodna. Gondolkodom mivel dobjam fel, hogy egyáltalán ne legyen...szomorú. Ezt is úgy vallom be magamnak - hogy nem akarom, hogy szomorú legyen - mint egy medve, kelletlenül, morogva. Még mindig magyaráz, próbálok odafigyelni rá és nem pofákat vágni. Bár úgy ismerne, hogy állok és jól vagyok! Az teljesen más!
- Elég hülye szitu
Teszem hozzá, nehogy más istenítésre kerüljön ez a helyzet. Tudom, hogy van a nőkben ez a védelmező ösztön, lehet Liánál is ez működik és bennem most egy csapdába esett, nyomorék kisállatot lát. Még gondolatban sem kommentálom az elképzelést, ott sem tűrne nyomdafestéket.
- Azon leszek, most már van ami motiváljon.
Teszem hozzá halkabban és kihívóbban, belefúrom egy pillanatra acélos tekintetem az övébe.
Közelebb húzom és jön, szívesen magamra rántanám, csak az a rohadt húgyzacskó ne lenne! Köhm...szóval most jó lenne. Kíváncsi vagyok vajon hogy érti ezt a rossz fiút, hogy mennyire erkölcsös. Még azt sem tudom én hogy értem, hisz az emberek szerint egy arrogáns barom vagyok.
Megőrülök, ahogy ezt suttogja, ahogy az ajkába harap, szinte én akarok lenni az első két metszőfoga. Csak a szememmel tudom csókolni és a szavakat rá lelehelni, nem is tudom hogy van ennyi önuralmam. Szinte a szájába beszélek, lassan, férfiasan búgón.
- De akarom, veled
Nem tudom mit szól hozzá, de átkarolom kicsit a derekát, már ha hagyja. Különben a vonzás oda húzza a szám az ő ajkaihoz, magától, nekem semmit nem kell csinálnom.
- Téged
Neki kell ellépnie, mert én nem fogom tudni elengedni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Hétf. Aug. 05 2013, 23:51

Nem hiába, sokan mondták már, hogy született ápolónő vagyok. Sosem tudok kibújni a bőrömből, akkor sem, ha kéne. Időnként pedig hálátlan szerep az enyém, főleg, mert nem mindenki viseli el, ha kedvesek vele. Miért változtak meg ennyire az emberek?
Álmodozó vagyok. álmodom, hogy az emberek jók és jóra vágynak. Hogy szeretik a békességet, a szépséget, szeretnek szeretni. Engem erre tanítottak, így neveltek, és a lányregények nagy része is idealista. Nagy Fehértől kaptam az első igazi pofont, de nem volt annyira nagy, hogy attól másképp látnám az életet.
Azt viszont el kell fogadnom, hogy nem mindenki így látja. Lio sem. Meg kell őt ismernem, értenem kell a gondolkodásmódját, és valamiképp el is kell fogadnom, hisz anélkül nehezen értenénk meg egymást. De azt hiszem, van értelme, mert ott van közöttünk ez a...
Ahogy rám néz, ahogy a motivációról beszél... Az az érzésem, hogy rám gondol. Belekapaszkodik a ruhámba, úgy húz magához, én meg nem igazán tudok neki ellenállni. Már ekkor a torkomban dobog a szívem. Lehet, hogy most aljas vagyok, de találtam valamit, amivel zsarolni tudom, hogy azt tegye, ami hasznára van... És a válaszától boldog leszek. Végigfut a borzongás a gerincemen, örömmel tölt el. Azzal, hogy hozzáteszi, velem akarja azt a cigit... és aztán hogy engem akar.
Legszívesebben már most nekiesnék az ajkainak, de félő, nem tudnék betelni vele, ezért kicsit hátrébb lépek tőle, ölelő karját lefejtve magamról (de nem engedve el):
- Akkor este jövök érted.
Alig tudok beszélni, annyira remegek. Jobb lesz, ha gyorsan elhúzom a csíkot, mielőtt még újra "molesztálni" kezdeném. Zavartan tűröm a hajam a fülem mögé, aztán búcsúzkodni kezdek.
- Most akkor... lelépek. - Ég az arcom, úgy érzem, mindjárt meggyulladok. Levegőre van szükségem. De szükségem van arra is, hogy ő is elköszönjön, mondjon valamit, erősítse meg az ígéretét... Bármire.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Kedd. Aug. 20 2013, 12:31

Még mindig az az érzésem - de hülye szó - hogy nem értjük egymást. Ő nő, én férfi, más univerzum.
A célzásokat veszi és mivel nem vagyok jó magyarázkodásban ez is haladás, bár a zsarolást mesterien csinálja, éhező nikotinfüggőtől az elvonást. És szerencsére ellép, nem hagyja magát leteperni, az következne. Ő okosabb, de a csáberőm csapdába ejtette. Látom ezt onnan, hogy nem ereszt, még bűvölöm egy kicsit, aztán nagy nehezen elszakadok tőle. Nekivetem a hátam valami puhának, várom az estét, hogy az ő szájából szívjam el a cigit. Ez nem fű, emlékeztetem magam, kicsit kábán biccentek felé.
-Megbeszéltük
Megy is, zavartan és nem akarózva, visszatartanám, de ismerem a normákat. Legjobb a cicust egyelőre éhesen hagyni.
- Várlak
Biccentek, várni fogom. Délutánra talán már járni is megtanulok, estére repülni. Elmegy, nézek utána, mivel semmi mást nem tudok. Próbálok nem gondolkodni, felesleges agyi kiképzés, belegabalyodnék magamba. Amíg rám nem rontanak, pihenek, elképzelem Csendesnővért meztelenül. Valakit meglepek a katétercserénél.


// Köszi//

_________________
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Ismét kórházban (Lio másodszor)   Today at 11:09

Vissza az elejére Go down
 

Ismét kórházban (Lio másodszor)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-