Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Blake Hallman

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Blake Hallman
Hozzászólások száma : 2

TémanyitásTéma: Blake Hallman   Kedd. Jún. 04 2013, 00:22

Blake Hallman

Mr. Perfect

" There are three things in the world that deserve no mercy, hypocrisy, fraud, and tyranny."

Neme: férfi
Kor: 39
Kar és Szakirány: Oktató
Évfolyam: -

Előtörténet:
Austin, Texas. Itt kezdődött az életem sok-sok évvel ezelőtt. Oké, annyira azért nem volt sok, hiszen nem vagyok én még olyan öreg. Gondolom elsőre mindenki azt hiszi, hogy az életem tökéletesen indult, nekem voltak a leggazdagabb szüleim a világon, és megkaptam mindent amit csak akartam. Hát rohadtul nem. A szüleim enyhén szólva nem arról lettek híresek, hogy milyen gazdagok. Sőt, inkább ellenkezőleg. Az anyám, Angela pincérnőként dolgozott az egyik közeli étteremben..bárban..putriban..kinek hogy tetszik. Nekem putri, ez a lényeg. Szóval anyuci fizetéséből nem vettünk BMW-t, és nem is kaptam több ezer dolláros cipőket. Ennyit róla, de még visszatérünk rá, de most egyelőre következzen az apám, Charles. Lehet, hogy ezzel csalódást okozok pár embernek, de ő sem volt milliárdos. A-a. Igaz, nem járt miniszoknyában mint a drága felesége, de nem állt messze tőle. Egy újságszerkesztőségnél kapott munkát, sajnos a pénz nála sem jött elég mennyiségben. Saját házra nem volt pénzünk, ezért egy kicsi albérletben éltünk, jó sokáig. Annak ellenére, hogy az én születésem megnehezítette az eddig sem könnyű életüket, örültek nekem. Ez olyan hízelgő. De tényleg. A szüleimmel osztoztam ugyanazon a szobán, így második gyerek nem igazán jöhetett szóba. Ha csak nem akartak volna korai szexuális felvilágosítást tartani nekem. Nem gúnyolódok, de így visszagondolva olyan röhejes ez az egész. Annyit kérdezgettem őket, hogy lesz-e tesóm. Nem lett. A mexikóiak kitették szinte a város felét, gyerekként ezért még jobb volt egyedül mászkálni az iskolából haza, és fordítva. Tíz éves koromig a napjaim úgy teltek, hogy felkeltem, felöltöztem, persze sűrűn fordult elő, hogy két napig ugyanazt a ruhát hordtam..bementem a suliba, elég balhés gyerek voltam, de hát ki ne lenne az ha egyfolytában piszkálnák a többiek az anyagi háttere miatt? Rendben, Texas nem is a gazdagok városa, ez tény és való. Sajnáltatni nem szoktam magamat, ez okból nem is szívesen mesélek a múltamról, pláne nem a gyerekkoromról. Durvább időszakok is jöttek az életemben, de ne szaladjunk ennyire előre. Mindennek eljön az ideje. A mi családunk teljesen úgy nézett ki, mint egy rakás bélsár, nem akarok trágár lenni. Senki sem gondolta volna anyámékról, hogy egyszer ők is lehetnek szerencsések. Nos, tévedtek. Apámnak sikerült egy olyan cikket megírnia, ami sok ember és szakmabeli érdeklődését felkeltette, ergó egy jó adagnyi zöldhasú ütötte meg a markát. Természesen nem lett annyi pénzünk, hogy luxus villát vásároljunk, de pár hónap múlva összeszedett apám annyi pénz a további munkáiból, hogy elköltözhessünk egy saját házba, de a városban maradtunk. Hamarosan beköszöntöttek azok a híres kamasz évek nálam is, és mint sokan mások rajtam kívül, én is elkövettem életem első baklövéseit. Jött a gimi, jöttek a csajok, jöttek a balhék. Mindent csináltam amit csak el lehet képzelni. Ittam, verekedtem de a felére nem is emlékszek ezeknek. Apám valamiért rászokott arra, hogy a szar helyzezetek erőszakkal lehet csak megoldani, ezért szinte minden balhém után, lehetett az kicsi vagy nagy, megütött, megvert. Én nem ütöttem vissza, mert milyen ember az aki megüti a saját apját, aki már elég öreg? Inkább csak tűrtem, anyám nem segített. Hiszen ő is csak egy nő...azok meg ha baj van inkább elmenekülnek, esetleg felforgatják mások életét. Ez is kiderül nemsokára, hogy miért is ez a véleményem a csajokról, legalábbis a többségükről. Na igen-igen, apám vert, anyám nem, balhés volt a tinédzser korom, de azok az évek hamar elmúltak. Nem mélyednék bele a részletekbe, hogy milyen zűrös ügyeim voltak, hiszen ez nem érdekel senkit, vagy ha mégis, akkor az nézze meg a hivatásomat, és rájön, hogy miért nem mesélek ezekről az időkről önfeledt boldogsággal az arcomon. A gimnázium végére azért a jegyeim kicsit javultak, apám agressziója alább hagyott, egy kis nyugalom lépett be az életembe.
Mivel apám újságíró volt egész életében, ez a világ engem is vonzott, sőt..nem is voltam olyan rossz benne. Egyáltalán nem. Az a rohadék, vagyis az édesapám nem mutatott különösebb érdeklődést az én tehetségem iránt, ellenben a főnökével, aki szívesen olvasgatta a hülyeségeket amiket össze-vissza írtam. Köztudottan ha összefutsz jó időben, jó helyen pár nagy kutyával akkor szinte biztos a siker. Na, én így lettem a szegény srácból gazdag isten. Ez pontosan nem így van, hiszen lettek ismerőseim akik elismertek voltak, és nem is csak újságírók, hanem riporterek, műsorvezetők, lassan-lassan eljutottam az igazi filmes világból való emberkékhez, de ennyire nem volt könnyű dolgom, hogy rögtön minden és mindenki a lábaim előtt heverjen. A szülővárosomban jártam egyetemre, ahova hamar fel is vettek, na de nem a szép jegyeim alapján..inkább a khmm...kis besegítés miatt amit kaptam a nemrég felsorolt pénzes zsákoktól. Austin Texas fővárosa, egyetemek számában nem szűkölködött emiatt. Sikerült oda mennem ami vonzott. Az írás, de ennél konkrétabb elképzelésem akkoriban még nem volt. Az egyetem a forgatókönyvírói szakon kötöttem ki, először úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, nem is élveztem annyira, de ez pár hónap után megváltozott. Belejöttem a dologba, nem is ugyanaz a balhés kölyök voltam mint annó a gimiben, de azt nem mondom, hogy akkor az én nevem egyet jelentett a megtestesült angyallal. Ismertek a tanárok..a diákok...elég sokan, és nem mindnek voltam szimpatikus, de más véleményét mind a mai napig nagy ívben letojom. Szerintem egy kicsit ideje lenne felpörgetni az eseményeket, hogy senki se unja magát halálra, mert én inkább bedobnék egy életrajzi filmet magamról, és az elmondana mindent. De hiszen az írás az én pályám, folytatom ezt a csodálatosan szép kis történetet, átugorva pár lényegtelen részletet. Egyetemi éveim röpültek..lassabban mint a gimisek, de így is elég hamar le diplomáztam. Kaptam is egy állás ajánlatot, minden szép és jó volt..egy ideig. A diploma osztót követő héten apám balesetet szenvedett. Tudni illik én az egyetem vége felé már kaptam egy saját lakást, de csak fél órányira a szüleimtől. Ez nem is baleset...hanem...szerencsétlenség, ami történt. A fatert műtötték a gerincével, csóró nem a legjobb napjait élte, de elb*szták az orvosok. Olyannyira, hogy apám lebénult. Tolószékes lett. Nyomorék. Az aki pár éve egyfolytában vert, most vécére sem tudott elmenni segítség nélkül az első időkben. Nem csúfolom..csak ez..röhejes. Áhh, mindegy ezen nem is húzom fel magamat. Miután megtudtam a dolgot, rögtön besiettem a kórházba, és a haragomat az egyik dokin vezettem le. Azt se tudom ki volt, csak annyi rémlik, hogy a műtétnél csinált valamit...de sokan voltak, nem emlékszek. Úgy nekiugrottam a csávónak, hogy rendőrt kellett hívni. Elvittek a kórházból, mintha valami közveszélyes ember lettem volna. Szerencsére nem csuktak le, egy kis pénzbírság és már újra akárhova mehettem, elengedtek. Nagy hiba volt a részemről bunyózni, de ott ismertem meg a barátnőmet, a későbbi menyasszonyomat aki egy...hmm..nem lövöm le a poént. Ő ápolta az öregem, és..olyan szép nőt még életemben nem láttam. Félig spanyol...a neve pedig Alisa..milyen jó is a nosztalgiázás. Azután, hogy apám megkapta a kis tolószékét és elhagyhatta a kórházat, én találkozgatni kezdtem Alisával, és fél év múlva össze is jöttünk. Én mint hivatásos forgatókönyvíró kaptam sorban a munkákat, szinte akárhova költözhettem volna, de Alisa..hát egy ápolónő élete azért ennél kicsit neccesebb. Tudom, kifoghattam volna valami gazdagabb nőt is, de akkor még a farkamnak kerestem igazán a boldogságot, jó sok időbe telt míg igazán beleszerettem. Egy évbe. Hosszas tanácskozás után arra jutottunk, hogy elmegyünk innen New Yorkba. Pénz a kezemben, ész a fejemben, már indulhattunk is. Neki a szülei már régen meghaltak, szóval csak nekem kellett „búcsúzkodni”. Szeretem a családomat, de örültem, hogy végre igazán független lettem tőlük. Ekkor már másfél éve jártunk, mindkettőnkből csak úgy áradt a boldogság. Vettünk egy házat Brooklyn-ban, ő talált munkát a kórházban rá egy hónapra, hogy odaköltöztünk, én meg megismertem a még nagyobb fejeseket, véget ért az a nagy szegénység amiben éltem gyerekként. Alisát három év múlva eljegyeztem, ekkor én huszonhat, ő pedig huszonöt éves volt. Azt hittem megnyertem a főnyereményt, de később jól pofára estem. Igent mondott nekem, megkapta azt a jó szép drága gyűrűt, meg is ünnepeltük ezt az egészet, aminek az eredménye az lett, hogy...Alisa bejelentette a terhességét három hét múlva. Örültem. Nagyon. Persze féltem is, de hát ki nem fél ilyenkor? Ő is örült. Azt hittem, hogy örült. Eljártunk a dokihoz a vizsgálatokra, nemsokára ki is lehetett venni a miniember fejét, kicsit az arcát is. Hiába, a munka is fontos, ezért el kellett ugranom egy másik városba pár napra, Alisa akkor volt a terhessége tizedik hetében. A kis ribanc, jól kiszámolta. Csak egy hétig voltam távol, boldogan hazasiettem hozzá mikor végre végeztem, de ő halál komoly arccal közölte velem, hogy nincs gyerek. Nem lesz. Elvetette. A megkérdezésem nélkül, mert ebben a hülye világban ezt is meg lehet csinálni. A nők azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Kiborultam. Sosem ütöttem meg még nőt, és ezt akkor sem tettem, de nem sok hiányzott hozzá. Elmentem otthonról, lerészegedtem, aztán hazamentem és elküldtem Alisát. Kidobtam. Megaláztam azzal, hogy kitettem az utcára pénz nélkül, de megérdemelte. Azóta nem bízok a nőkben. Nem látok bennük mást, csak egy lukat amit be kell tömni. Próbálok bízni de...nem megy. Képtelen vagyok rá. Annyira akartam azt a gyereket, hogy azt hittem beleőrülök mert elvesztettem. Összeomlottam lelkileg. Nem érdekelt sem a munka, se semmi. Csak...ültem egész nap az üres házban és bámultam a nagy semmit. Alisa még pár hétig hívogatott telefonon, de nem válaszoltam rá. Kerestek továbbra is az emberek, hogy mivan velem, hova tűntem. Ők sem tudtak segíteni. Emlékeztek még apám főnökére? Rémlik? Ő volt a csivava a dán dogok között, de mégis ő rázott ki abból a képtelen állapotból, amibe beleestem. Nem érdekelte, hogy nem akartam beengedi, bejött, kockáztatva azt, hogy bemosok neki, amit meg is tettem, de még ekkor sem adta föl. Az ő segítségével sikerült összeszednem magamat, újra tudtam dolgozni, aztán ő meg még pár lökött haverja kitalálták azt, hogy hogyan lehetne enyhíteni a fájdalmamon, a baba elvesztésén. Azt akarták, hogy foglalkozzak gyerekekkel. Én. Akkoriban elég hamar felment bennem a pumpa, szóval idiótának néztem őket mikor előálltak ezzel az egésszel. Rögtön nemet mondtam, nem akarok egy gyereket sem látni, de tovább nyaggattak, hogy nem öt évesekről meg tíz évesekről beszélnek, hanem olyanokról akik már nagyobbak. Olyan kilátástalannak éreztem az életemet, hogy belementem. Pedig engem lehetetlen manipulálni, de rábólintottam a dologra, és újra az iskolapadba ültem, hogy tanár legyek. Aki egyetemeken tanítja azt, amihez ért. Tudjuk, hogy mihez értek. Nem, nem kell félreérteni. Perverzek. Négy hosszú évbe telt míg ezt is elvégeztem, ekkora már harminc éves lettem. Tanár aki a majdnem felnőtt kölyköket tanítja arra, hogyan kell egy forgatókönyvet összehozni. Négy év alatt kicsit összeszedtem magamat, talpra álltam, újra képes voltam élni, de a nőkkel kapcsolatos véleményem nem változott, de tudtam, hogy ilyen hozzállással sosem lesz gyerekem, ha nem fogadok örökbe, amit nem akartam. Talán egyszer majd jön valaki, aki miatt újra lenézés nélkül tudok a női nemre tekinteni, de ebben nem igazán hiszek. Vegyük fel újra azt a fonalat, lelkizni nem itt fogok. Harminc évesen, jó adag elismeréssel a hátam mögött, még mindig gazdagon...akármit megtehettem amit csak akartam, és meg is tettem. Ki akartam próbálni a tanárosdit, ha már annyit rágták a fülemet miatta, és mások szerint értek is hozzá. Most meg lehet kérdezni, hogy a egyetemi csajokról mi a véleményem, hiszen hallottátok amit mondtam. Erre a válasz nagyon egyszerű. Ők..gyerekek, az én szememben. Ők még nem romlottak ilyen téren. Kielégítő válasz? Remélem igen. Kerestem olyan iskolákat, ahol szükség van egy olyan emberre mint én. Már véget ért az az agresszív időszakom, a depresszió, most már újra erős voltam, mosolygós, meg néha bunkó is. Találtam egy egyetemet New Yorkban, ahol hét évig tanítottam. Bezony. Hét év után azért ráuntam, és új helyet akartam keresni. Nem meglepő, hogy közben nem lett barátnőm, se gyerekem. Persze voltak egyéjszakás kalandjaim, amik titokban maradtak, hiszen tanár vagyok, nem akarok foltot ejteni a makulátlan nevemen. Úgy döntöttem, szeretnék egy blökit. Mielőtt még elmegyek a városból, mert azt is meguntam. Mindig is a Huskyk voltak a kedvenceim, hamar el is mentem megnézni egy kennelt, ahol rögtön észrevettem az én kékszemű haveromat. Kant akartam, és ő pont az volt. Elneveztem Aceronak, de becenevén csak Ace. Egy kutyakölyök nem sétagalopp, de volt időm rá, vártam egy hónapot, hogy kicsit nagyobb legyen és új állás után néztem. Sikeresen elkeveredtem Hollywoodba, az ottani Frances egyetemre, ahol már immáron két éve tanítok. Vettem egy házat ahova beköltöztem Ace-el, aki most éli hiperaktív korszakát, remélem hamar megnyugszik..két éves, ideje lenne felnőnie. Az egyetemen találkoztam egy tanárral aki..jófej volt, és nő természetesen, de próbáltam előítéletek nélkül beszélgetni vele, és sikerrel jártam, hamar jóban lettünk, de neki akkor nem igazán ment túl jól a szekere..konkrétan pénz hiánnyal küzködött, nem tudta fenntartani a házát, ezért úgy döntöttem befogadom egy időre. Tervbe van véve, hogy meg is döntöm, de az már nem ide tartozik. Összefoglalva mindent: Szegény voltam, egy rossz városban, de a szerencse nekem kedvezett, eljutottam a sikerig, ahonnan egy nő miatt a mélybe pottyantam, minden tiszteletem a csajok iránt odaveszett, de talpra álltam, tanár lettem, vettem egy kutyát, eddig mindenki csak a jó oldalamat ismeri, ami nem is baj..és ennyi. Itt élek Hollywoodban, tanítom az ittenieket..és ennyi. Ja igen. A szüleim még élnek, de már jó ideje nem beszélek velük. Mostmár befejezem, így is szépen belemerültem a részletekbe.

A karakter jelleme: Kedves vagyok általában, humoros és nyitott az új emberek felé. de majdnem mindenki ilyen. Egy kissé hímsoviniszta vagyok, okkal ugyebár, szóval ezt senki se kérje számon, akkor jobban jár. Nem vagyok agresszív, de a terhes nőktől totál bekattanok..jobb ha nincs a közelemben élőlény olykor mert megfojtom. Mindenkinek megmondom a véleményemet, legyen az akár rossz, akár jó. Nem vagyok beképzelt, de nem is mondom szerénynek magamat. Mindig más. Van humorom, ami néha elég bizarr, de meg lehet szokni. Valójában legbelül nagyon-nagyon akarok gyereket, de ezt nem mondom el senkinek, semmi közük hozzá. Imádom a kutyámat, és a hasamat. Szeretek enni. Könnyen barátkozok, de nem bocsájtok meg hamar. Régen nem voltam türelmes, de mostmár az vagyok. Nagyjából. Néhányszor vissza élek azzal, hogy ki vagyok..tanár meg ilyesmi, de ebben nincs semmi rossz. Nehéz felidegesíteni, de akinek sikerül az halál fia. Mit is mondhatnék még..majdnem mindig röhögök és mosolyog. Kivéve ha rossz kedvem van. Akkor inkább elvonulok. Gyűlölök lelkizni, de ha valakinek valami súlyos baja van azt azért meghallgatom.

Szerepjátékos példa:
Nincs, mert megtehetem. Adminkával üzletet kötöttem: Tartalmas sztori, ide nem kell írni. Cool

A játékos:
Nevet nem mondok, de természetesen bárkit felveszek ahova csak kéri, kivéve iwiwre meg myvipre mert az nincs. Mondjuk...kinek van? Very Happy Magamról annyit tudok elmondani, hogy jó pár éve szerepezek, jártam már szinte mindenféle oldalon. Imádom a filmeket, szeretek zenét hallgatni, és barátkozni, de sajnos eléggé nehéz eset vagyok amin még nem sikerült változtatnom, de próbálkozok. Az állatokért élek-halok, főleg a tengerimalacokért mert olyan kövérek és csipogósak. Very Happy Többet is mesélek ha valaki meg szeretne ismerni engem, nem harapok. Cool


A hozzászólást Blake Hallman összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 04 2013, 12:53-kor.
Vissza az elejére Go down
Hyun Zin Woo
Városlakó
Életkor : 26
Hozzászólások száma : 2332

TémanyitásTéma: Re: Blake Hallman   Kedd. Jún. 04 2013, 10:02

Helló, helló!

Nem írok megnevezést az összes, ami eszembe jutott, hülyén hangzana a számból.
Mindenestre elismerésem, ennyit írni, ehhez valóban kell tehetség!
Nagyon élveztem minden betűt, csak így tovább!

Nem látok akadályt, így nyugodtan jelentem ki:

ELFOGADVA!

Nincs is már semmi dolgod, csak annyi, hogy foglalj avatart és iratkozz a rendszerbe. Valamint keress magadnak egy jó kis skatulyát a karaktertablóba, vagy ha nincs olyan, ami tetszik, találj ki magadnak egyet!

Ha mindezekkel megvagy, akkor pedig javaslom, keress magadnak játszótársat. A legjobban akkor jársz, ha az éppen hirdetőkre írsz rá, de persze hirdethetsz te is!

Jó oktat... szórakozát!
Z

_________________

Vissza az elejére Go down
http://frances.hungarianforum.com
 

Blake Hallman

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Meseszereplők karakterlapjai-