Végre közeledik a jó idő, csicseregnek a madarak, hogy majd' lefordulnak a fákról, meg minden f*szság... és igen, isten tudja, honnét, de előkerülnek ilyenkor az egymás faló, tapizó párocskák is, amiknek "végtelenül igaz szerelmétől" szivárványt hányni támad kedve az embernek. Lehet, igaza volt Eddie-nek és tényleg heterofób vagyok... de hol nem szarom én azt le!
Épp véget ért a napom, már ami az edzést és az előadásokat illeti, szóval nem vágyom többre, mint hogy bezuhanjak a Valerie által magánzárkának titulált szobámba és lezuhanyozzak.
Addig még oké, hogy bezuhanok, ám amint az övemet kioldom nadrágomból és nyúlnék a farmerom gombja felé, kopognak.
Nagyon ajánlom neki, hogy fontos legyen, mert éhes is vagyok.
Lógó övvel és nem túl barátságos képpel nyitok ajtót, lepillantva az előttem állóra. Első körben pofátlanul mérem végig, majd hatalmasat nyelek és igyekezve a lehető leglazábban kivitelezni a dolgot, dőlök a félfának.
- Heló. Mi van már megint? - Igen, igen, ez a jeges srác határozottan, csak a múltkor kevésbé volt látványos a jötte. Jelen pillanatban minden szemérem nélkül pásztázza tekintetem testét el, elkalandozva arcáról. Simán betudható annak, hogy nem tudom hova tenni, mit keres vizes fejjel, félmeztelenül az ajtómban - nem kell semmiféle erotikus szarságot bele látni.
Egyszerűen csak felmérem, azon agyalva, hogy mégis melyik kolis lenne olyan köcsög, hogy a gyereket velem szívassa. Merthogy engem nem mernek szívatni egy ideje már, az biztos.

A kérdése hallatán mintegy nem gondolkozva, hangos szusszanással és automatikus mozdulattal lökök az ajtón, hogy az kitáruljon. Intek, hogy fáradjon beljebb és reményeim szerint ennek eleget is tesz, így van alkalmam a hátát és a hátsóját is szemügyre venni. Utóbbit harapnám.
- Igazán nincs mit. Ki küldött? - érdeklődöm, azt pedig hol nem sz*rom én le, hogy sírt. Pont olyan sírós kis izékének tűnik, mint... ehh, Pete is egy nyomi volt, aztán mihelyst bejött neki az élet, itt hagyott a fenében!
Jobban mondva én közöltem vele, hogy ez így nagyon nem pálya, szóval felejtsük el a dolgot, mert ezzel az erővel fizethetnék is neki azért, hogy feljön szobára, amennyit láttam. Mindegy is.
Inkább lekapom a pólómat és a srác felé hajítom.
- Vedd fel, nehogy megfázz itt nekem! - És ne ébresszen bennem pofátlanul bűnös gondolatokat a világos bőrével meg a nyegleségével. - Aztán dobd le magad és mesélj, mit szedsz, meg miért? - Fogalmam sincs, miért érdekelt az, hogy mivel és mi okból mérgezi magát a srác, ez csak úgy... kicsúszott. Amíg beszél fel s alá járkálok a szobában pakolászva. Még a fürdőben is eltűnök egy kis időre, hogy aztán magamnak is vadásszak egy pólót. Nem, nem lett volna egyszerűbb elsőként a szekrénybe nyúlni és onnét adni a kölyöknek egyet...
Ne keressen logikát senki a viselkedésemben, különben is kit érdekelek? A srác itt előttem valahogy sokkal érdekesebb csodabogárnak tetszik, szóval végre - két bögre tea társaságában - lehuppanok vele szemközt. Ő az ágyon, én a görgős széken... tudnék jobb felállást is.
- Rumos. Addig idd, amíg meleg! - Ha nem bírja, akkor is ez van és nem, nem csak aroma... tényleg rum van a teában.

Áh, szóval Ralph volt... a gyerek hiperaktivitással küzd, de az orvos teljesen mást mondott, ezért nem is kezelte. Közölte, mozogjon többet, hogy lefáradjon a nap végére. Micsoda barom mond ilyet egy hiperaktívnak?!
A doktorozáson akaratlanul is felkacagok. Nem, nem a srácon, hanem amit mondd.
- Nézd kölyök... - Hangom elakad, ahogy elnézem, miközben belebújik a nála kétszer nagyobb felsőbe. Nem fontos közölnöm, hogy nincs doktori rangom, úgy döntök.
- Ha láttad a Harcosok Klubját, akkor máris tudhatod a szabályt erről az egészről. Ha nem, akkor jegyezd meg: senkinek egy kurva szót se erről a klubról. - komoly képpel tekintek rá, kissé talán mintha morcosan is tenném ezt - pedig csak ilyen az arcberendezésem alapon.
- Igazán nincs mit. - Suhan át azért itt valamiféle halvány fény a képemen a megjegyzésére a pólóval kapcsolatban. - Jól áll! - fűzöm hozzá kiszélesedő mosollyal. Az öblítőre csak fejcsóválok, de benyögöm. Legyen meg az öröme, aztán idővel az enyém is. Mármint... oké, kissé előre szaladtam. De nem tehetek róla, eseteim a "védeni való", szerencsétlen srácok. Ráadásul olyan hívogatóak az ajkai, hogy már fáj megállni hogy erre rá ne világítsak neki.
- Áh, értem... nos, kölyök ez a szerencse napod. Abból mindig van itthon! - tekintettel arra, hogy mennyi depresszióra hajlamos van errefelé... főleg az elsősök közt, ami nem meglepő, hisz a hirtelen jött elvárástenger, hajtás kemény lehet a számukra, míg be nem szoknak.
Ennek ellenére nem sietek előkeresni a gyógyszert és kiadni az útját. A komoly, morcosan unott képem ellenére szeretnék kicsit többet megtudni a srácról.
- Nem túl szerencsés, ahogy inni se a gyógyszerre. Ki a szerencsés szobatárs egyébként? - nem rémlik már, hova osztottuk be Valerievel. Pedig különleges neve van...

Igazat adok neki gondolatban. Tényleg jó film, van még pár ilyen, de mivel ez a szobám és nem a délutáni film-klub, ezért nem kezdek el ilyen terű fejtegetést.
Abban meg lehet valami, hogy csak az arcberendezésem morc alapjáraton, ám erről nem kéne tudnia - valahol mélyen mégis szeretném, ha tudná. No nem kell itt érzelgős, romantikus nyáltengert képzelni mindjárt a dolog mellé, egyszerűen van valami a srácban, ami megfog, ami az előző barátomban is megfogott és talán ezért gondolom, hogy ő más, mint az átlag.
Mármint nem úgy más... de úgy is! Elég csak rá nézni, meg hallani, ahogy dumál, előbb levágják róla, hogy meleg, mint rólam.
Megjegyzésére, mi szerint ki fogja mosni és amúgy is zuhanyozott, kénytelen vagyok újra felkacagni.
- Hja, azt látom. És ha ez megnyugtat, két perce vettem ki a szekrényből én is. - Tehát nem egész nap ebben izzadtam. Még jó... olyat nem adnék egy vadidegennek, ennyire azért én sem vagyok gyökér. Főleg, mert úgy fest, a problémáin túl enyhe tisztaságmániája is lehet.
Nem csoda, hogy ezek után meg sem lepődök, miért a főnökúr mellé osztottuk be.
- Á, szóval az elnök úr... nem éri meg jóban lenni vele, nem kivételez a haverjaival sem. - Vonok vállat flegmán, ezzel együtt ellépdelek a fürdő felé, hogy némi zörgés közepette előkeressem neki a bogyókat. (Ha eddig nem tettem volna ezt meg.)
Nem véletlenül engedtem el a kérdést a fülem mellett, hogy mennyit is kell érte fizetnie. Ha tudná, hogy mennyi és miféle ötletem van rá, lehet, sikítva rohanna ki. De az is lehet, hogy nem... Picsának vagyok ennyire kiábrándult az emberiségből. Már rég nem lenne rajtunk ruha...
- Nem. Így legalább senkihez nem kell alkalmazkodnom és senki nem pakolja el a cuccaimat, hogy utána ne találjam meg. - Térek vissza és elé lépve felé nyújtanám a műanyag kis hengert, amiben a cucc van, ám amikor elvenné, finom mozdulattal kapom el, s közben észre sem veszem, de tekintetem úgy cikázik rajta, mint vadászé a prédáén.

- Hja, ő a HÖK-nek az elnöke. Nem is tudtad, milyen 'fontos' személlyel laksz egy szobában? - Nincsen nekem bajom a kis húzott szeművel, csak ne pattogjon feleslegesen előttem, mert lecsapom, hogy leég a haja.
Arra kénytelen vagyok újra elmosolyodni, hogy a barátja lennék az említettnek. Erős túlzás és költői. Mondhatni meseszerű a kettőnk dolga: hol volt, hol nem...  Mikor épp nem a kolisokat nyúzzák, egész jól kijövünk, mikor meg igen,  akkor inkább meginnám azt az utolsó pohár vizet is előle, hiába égne a ház a feje felett.
- Hát ez tényleg... roppantmód rendes volt tőle. - Biztos fogták egymás haját, meg minden. Roppant romantikus lehetett. Én meg hülye vagyok, hogy el is képzelem, főleg ami Kiliant illeti. Ó mami.
- Akármennyit? Komolyan? - csillan fel a tekintetem, ez által közelebb lépek, szinte már hátrálásra késztetve, de akkor meg ugye vissza fog huppanni az ágyra, ha tesz egy lépést hátrafelé... Rendesen belegázolok az aurájába, na.
Kezemben ott a gyógyszeres guriga, arcomon pofátlan félmosoly, s tekintetemben valami fura fény, mely pontosan azt jelzi, hogy ez volt az a mondat, amit nem szabadott volna kiejtenie a srácnak, ugyanis kapni fogok az alkalmon, hogy minél többet kisajtoljak belőle. Még ha ő pénzre is gondol.
- Vállalok, cserébe el kell jönnöd velem egy buliba. - Képzelem mekkora lelki teher lesz ez neki előre is, elvégre a HeavenlyHell egy földi fertő jobb napjain. - Vegyük úgy, hogy ez is a terápiád része. - meg az én taktikusságomé, elvégre a jó öreg alkohol sok mindent kihoz az emberből - mint azt Kilian is tapasztalta: olykor szó szerint - és rá lehet fogni bármit, így az esetleges felsülés is elmaradhatna. Beszari lennék? Szerintem csak tanulok a hibáimból.

Állom a tekintetét és egyszerre el is veszek benne. Egyrészről fürkészőn igyekszek kiolvasni belőle mindent, amit csak lehet – de nem csak szemeiből, hanem testtartásából, hangjából is – azzal kapcsolatosan, ami igazán érdekel. Kétség sem férhet hozzá… Még nem tud róla, vagy nem akar tudomást venni a dologról és ez veszélyesen vonzóvá teszi az egészet a számomra. A homofóbok most nyilván sikongatnak, és fintorokat vágva betegeznek le, de őszintén szólva bekaphatják. Tövig.
Semmivel sem különb a helyzet – és ezt azért magyarázom, hogy a konvencionális értékeket magukénak vallók is megértsék – mint amikor egy pasas meglát egy jó csajt, akiről mellé még süt az is, hogy szűz.
A férfitermészet versengő – minek is tagadnám -, szeretünk mi lenni az elsők. A kocsival való gyorsulásnál, a sportokban és igen, a nőknél is. Esetemben srácoknál, ami nem kevésbé könnyebb, hisz miért vallaná valaki magáról, hogy meleg, mikor még nem is tapasztalta annak minden valóját meg és bizonyosodott meg róla, hogy tényleg az? A szűzkurvákról meg inkább ne beszéljünk… nehéz olyan csajt is találni, aki még soha nem volt pasival, pont.
Szavaira önkéntelenül is elmosolyodom haloványan, ahogy pedig fenékre ül az ágyon, egyenest nevetni való – szinte már azt kell, hogy mondjam, gyomorforgatóan esetlenül édes (milyen kár, hogy tényleg falat tudok kaparni az ilyesmitől). De nem nevettem, inkább utána kaptam kissé késve. Ha elfogadta a kezemet, felhúztam az ágyról. Könnyű volt, könnyen is koccant a mellkasomon, mely közelség egy pillanatra engem is megrendített. Állkapcsom megfeszült, ahogy lepillantottam rá.
- Holnap után lesz egy party a HH-ban. – Adom meg a mikort, majd kissé távolabb lépve mérem még utoljára végig. – A pólót ráérsz visszahozni majd. – Jegyzem meg, mielőtt kitessékelném a szobából és én magam dőlnék el az ágyon kaján vigyorral. Azt hiszem, át kell értékelnem, amit a gólyafelhozatalról mondtam Valerienek…

// Köszöntem. Megy nemsokára a kezdő meg majd valahova. :3 //

Azt hiszem ez most nagyon kínos, nem szoktam szeretni, ha csak úgy ledobja valaki magát az ágyamra, piszkos is lehet. Szerencsére nem volt még ilyen, de utána rögtön kimosnám az ágyhuzatot az biztos. Nagyon hülyén érzem magam, még a pólóját is kölcsönadta és...talán hülyén nézne rám, ha most leszedném az ágyhuzatot csak úgy és elvinném kimosni. Ez a mosás dolog szerencsére eltereli a gondolataim, már azt hittem valami mástól veszem a levegőt ilyen nehezen és vörösödik el az arcom, de biztos a mosástól van és mert idegen ágyba dőltem. Szerintem neki se tetszik a dolog, mert kinyújtja a karját felém. Ezt a mozdulatot és pillanatot megjegyzem. Előre furcsa bizsergés fut keresztül rajtam, valaki hozzám fog érni! Izgatottan beharapom az alsó ajkam és hirtelen azt gondolom nagyon kedvelem Dariust, pedig nem ismerem. Belekulcsolom az ujjaim az övébe, még nehezebben veszem a levegőt, sőt szinte nem is lélegzem és elbambulok. Pedig erre a pillanatra mindig emlékezni fogok, de akkor is elbambulok, jön az a furaság mint az előbb és mire észbekapok, már neki is ütődöm. Akaratlanul is beszívom az illatát, hökkenten, félig elnyílt szájjal nézek fel rá. Nem tudom piros vagyok, vagy zöld, vagy kék. Még az orkok is eszembe jutnak, pedig azok nem szoktak csak úgy, esetleg orgazmus közben. Nyelek. Elenged, rosszul teszi. Ijesztő gondolatok szállnak meg. Fogalmam sincs hol van az a HH de nem ez a legijesztőbb mert majd megkérdezem Zint.
- Jó.
Pusmogom.
- Ki fogom mosni. Akkor én most...szia és majd HH!
Iszkolok. Megköszönni is elfelejtem. Azt hiszem majd veszek neki valamit a pólóért, a buliért a kézfogásért és ezért... Nagyon férfias...olyan, annyira...egyszerűen csak férfias.

// köszi szépen, beszarás játék volt, várom a kövit //