Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Yesterday at 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 19 2013, 11:08

Jó hangulatban térek vissza a kórházba, hiszen egy csapással több legyet is ütök. A nővérek jól laknak pizzával és pitével, nem utolsósorban pedig Lio barátomat is meglepem (akitől ugyan csak néhány órája búcsúztam el), de az a látogatás nem volt túl hosszú. A kaját gyorsan leadom (részben a sürgősségin, hálám jeléül), részben a rehabon, (megelőlegezett köszönet gyanánt).
A liftre várva nem is sejtem, milyen kalamajkába keveredem pont azzal a kis kalapos pasassal, aki a rehabot keresi. Válaszolni sincs időm, amikor kivágódik a liftajtó, és kizuhan belőle egy nővér, majd elkezdődik a csetepaté. A kalapos rátámad Liora, Lio pedig a kalapsra, a nővér a kalaposra, én a kalaposra, a kalapos rám, a nővérre egy másik, a biztonsági a kapalosra. Szerintem ő jár a legrosszabbul. Mármint a kalapos. A biztonsági jobb súlyban (és erőben) van.
Hihetetlen, hogy mire képes az adrenalin, Lio hangjára mindjárt felspanoltam magam, és képes lettem volna ütni is, ha nem látom meg a nővér szemeit. Nem félelem volt benne, hanem szinte könyörgés, ezen meg is lepődöm, és csak az az ütés térít magamhoz, amit a kalapos ejt rajtam. Szerencsére nem túl erős, még az egyensúlyomból sem billent ki, de ahhoz elég, hogy észhez térjek. Lio üvölt, a nővér könyörög (?), a biztonsági rohan, a nézősereg gyűlik. Már csak a popcorn és a vakuk villogása hiányzik. Kabaré.
Talán percek, talán csak másodpercek telnek el, amikor megjelenik egy nővér, messziről lerí róla, hogy ő itt a "valaki".
- Megmagyarázná valaki, mi folyik itt? Ez egy kórházi osztály, nem a cirkusz! - hangja úgy harsog, mintha hangosbeszélőbe beszélne. Pillanatok alatt még a légy zümmögését is lehet hallani.- Nos, Mr. Anderson- a hangja gúnyos és lekezelő, és ezen meghökkenek. Hogy beszélhet így?- magáról már sokat hallottam. Szeretném, ha tudná, ez itt az ÉN osztályom. Itt szabályok vannak, amit Önnek is be kell tartania. Engem a magánélete nem érdekel. De ha egyszer, csak egyszer is panasz lesz magával, megtiltom, hogy látogatót fogadjon.
Meghűl bennem a vér. Miről beszél ez a nő? A betegnek vannak jogai, ezek között az is, hogy szabadon fogadhasson látogatókat. Ezt még a hülye is tudja. Hogyan tilthatná ez meg bárki is? De az asszony még mindig beszél, és az arca egyre pirosabb. Lassan úgy néz ki, mint egy... pulyka. Igen, leginkább pulykára hasonlít, a tarjagos, vörös fejével, mégsem merek nevetni rajta. Még Lion verné le.
- Ki felel a betegért?- tekint körbe. A két nővéren akad meg a szeme, akik félrehúzódtak a csetepatéban. Az jelentkezik, aki kiesett a liftből- Maga...- néz végig rajta, és most nem lennék a lány helyében- Maga két perc múlva legyen az irodámban. Aztán elvárom, hogy maradéktalanul adja át a beteget, személyesen nekem...
Aztán a kis kalapos fickóhoz is van néhány szava:
- Nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor láttam magát. Tűnjön a szemem elől!
Aztán úgy vonul vissza az osztály felé, mintha csak ő sz*rta volna a spanyol viaszt.
-Elég a bámészkodásból, mindenkinek megvan a maga dolga, nem igaz?- halljuk még a hangját...
Kieresztem a levegőt. Észre sem vettem, hogy bent ragadt. Hű, nem semmi a nő! Ha Gwen nővére Sárkány, ez... Ez.... Micsoda????
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1206

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 19 2013, 16:44

Vágok egy fintort Szemöldökre, próbál sértegetni, nekem aztán mondhat akármit, csak vigyorgom. Rosszul mondja, okos vagyok csak jól titkolom és mindenki elhiszi nekem, hogy nem. Arra nem vágyom, hogy ez a kretén megismerjen, Lia miatt próbálnék leállni, de hát már behúzok a pizzás srácnak és közben letepernek a biztonságiak. A földön kötök ki, hátamon egy állattal, akkora mint egy víziló, ez már fáj. Kicsavarja a csuklóm, úgy szorít a földhöz mintha robbanhatnék, közben hallom az izgatott sutyorgást innen-onnan, eddig nem is figyeltem a közönségre. Na az állat már eléggé nyomorgat, kicsit fészkelődöm, hogy szálljon le rólam nem vagyok gumiból.
- Aú, hagyjál már!
Hátha leszáll rólam. Közben igyekszem felpillantani Liára, de jön valami nő, aki leoltja Szemöldököt, Anderson, máris imádom a banyát! Vigyorgom, engem megnyert a Misis, csak Liát hagyná békén, valahogy fura, hogy az irodájába rendeli. A kalapom elgurult, próbálok utána nyúlni, remélem addigra már elengednek. Elmászom érte, felveszem és megemelem a nővér előtt.
- Már itt sem vagyok, de tudnia kell, hogy Lia semmiről sem tehet, én rontottam rá teljesen önként a betegre, aki bizonyára szexuálisan molesztálta.
Hagy legyen Mr Anderson még nagyobb szarban...
Megemelem a kalapom, kacsintok Liára, egyet se féljen, nem lesz ebből baja, nem is nagyon lehet, tényleg az én hibám, ha kell bizonyíthatja valami rejtett kamera, vagy a fószer, akit megütöttem. Anderson zavarodott, de a rendesnek tűnő haverkájára is vetek egy mosolyt, mintha mi sem történt volna és lefordulok az első sarkon. Kitiltottak innen, vagyis ez lesz a törzshelyem, eszembe sincs eltűnni! Valahogy kilogikázom merre rendel a nyanya és ha kell az ablakon át mászom be hozzá. Tervem tehát hallgatózni és segíteni, ha kell, egyelőre elbújok, hogy ha tiszta a terep akcióba lendülhessek. Különben lehet tényleg egy fán kéne bemászni az ablakon, úgy stílusosabb.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 21 2013, 17:40

Kinyírom ezt a kis huligánt, bármennyire is hasonlít egykori vadabb önmagamra, különben is hány éves lehet, 16? Maximum 17, nővérke erősen pedofil. Nővérke, aki játssza itt az agyát, a hősszerelmese nekem jön, Daryl éppen döglesztené agyon, nagyon ajánlom neki, de hirtelen befut a legrondább nő, akit valaha láttam. A legunszimpatikusabb is, széles-e világon, nagyot villannak rá szorosan összehúzott szemeim. Mi ez a hangnem? Neki is a seggem kéne nyalnia, mint a többi alkalmazottnak beleértve a nővérkét, akinek Soha, ismétlem Soha nem kellett volna buzinak néznie! Az egész kórház el van cseszve.
- Örülök, hogy ilyen híres vagyok
Sziszegek rá gúnytól csöpögő hangon, szerintem ez nem fogja meghatni. Még egy személy, akin jó volna a port leverni. Fenyegetőzik, Velem?! Az ártatlan, mit sem sejtő, lebuzizott, húgytartályos beteggel, akit megtámadott a félőrült Pinoccio a pedofil nővér barátja?! Nem látja senki, hogy ezúttal áldozat vagyok? Nekem sem tetszik ez a szerep, de kijárna a vigaszdíj és egyelőre csak a vérnyomásom megy fel egyre jobban.
- Tudja Mrs Mittoménkicsoda itt meg ÉN vagyok a beteg, bár ebben kezdek kételkedni.
Vetek a kis srác felé lesajnáló pillantást.
- Semmiféle szabályt nem hágtam át, meg sem tudok moccanni.
Ez a nő hülye, én meg most már kiabálok, ELEGEM VAN.
- MI f*T AKAR MAGA?! TUDJA MIT? JÓ, MEGGYÓGYULTAM, JÁRNI EGYEDÜL IS MEGTANULOK NINCS SZÜKSÉGEM EGY RAKÁS IDIÓTÁRA! ELMEGYEK, MOST RÖGTÖN!
Még ő pofázik, ahelyett, hogy bocsánatot kérne a nővére és a pasija nevében? Na álljon meg a menet. Közben a taknyos rám fogja, hogy szexuálisan molesztáltam a csaját, felé csapok a karommal, remélem eltalálom és eltaknyol a gyerek. Legalább nem néz buzinak.


_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 21 2013, 20:41

Nehezen fogom fel, hogy éppen Reeven az, akinek a karjai közé esek. Mi a fenét keres itt? Tulajdonképpen örülnöm kéne neki, de olyan hevesen reagál, mintha bizony nem a rokonom lenne, hanem az apám.
Hiába sikoltom neki, hogy ne csináljon butaságot, kisebb dulakodás alakul ki, amibe "Dé" is bekapcsolódik, majd a biztonsági őr. És ha azt hittem, nem lehet rosszabb a helyzet, megjelenik Bella kisasszony, az osztály főnővére.
Összeszorul a torkom. Ebből nagy gáz lesz. Mindenkit le fog kapni a tíz körméről. Nem lesz kivétel, még a biztonsági sem marad ki a jóból, ha a főnővérnek olyan a hangulata. De őt kihagyja a szórásból. Mindenki más kap viszont.
Először Liot osztja, nem tudom, miért őt pécézte ki magának először. Pedig tőlem kapott már... Azt hittem... Istenem, hogy lehettem ennyire hülye? Mindent felrúgtam, amit tanultam, csak azért, mert elhittem valamit, amiről nem voltam megbizonyosodva. De annyi minden támasztotta alá Lídia szavait! Kezdve ott, amit én hallottam, az első napon, a barátjától, hogy együtt laknak... Így mondta, és mindenki úgy értelmezte, hogy együtt élnek... Aztán az a kirohanás, amit sokan hallottak, és amiből annyi jutott el hozzám, szó szerint, hogy mennyire "szeretik" egymást... Aztán az egymásra borulások, amit csóknak véltem, de lehetett más is.. Így utólag, biztosan más volt.
De vajon mi juthatott el a fülébe Bella kisasszonynak? A magánélettel jön, ez csak két dolgot jelenthet: Dé-t, vagy engem. Vagy sokat gondolok magamról? Na, majd úgyis kiderül, hisz magához rendel.
Lio kikel magából, aggódom érte, már akkor sem volt jó állapotban, amikor én idegesítettem fel. Ordít, és menni akar, és én elsüllyednék szégyenemben, az egész miattam van.
Terítékre kerülök, és amikor végigmér, érzem, hogy halott vagyok. Már a tekintetéből tudom, hogy leírt. Nekem végem. Sosem lehetek nővér. Ha rajta múlik, repülök, még ma.
Reeven is megkapja a magáét, ő lazán lerázza, nem idegeskedik. Most is engem véd, borsot törve Lio orra alá, kissé megvádolva őt, amire én csak megrázom a fejem, de beleszólni nincs értelme, különben sem akarom a szennyest a folyosón kiteregetni.
- Vigyázz rá...- mondom a csoporttársamnak, és Liora gondolok, és hogy ne legyen többé kellemetlen szituban, a fülébe súgom.- Bármit hallottál is, ez a pasas nem meleg!
Nem merek rá nézni, félek, megölne a tekintetével. Jobban tartok tőle most, mint Bella kisasszonytól, pedig tőle is be vagyok rezelve. Inkább a padlót bámulom. Össze kell szednem magam, mielőtt bemegyek Szörnyellához.
- Szoríts nekem- kérem a lánytól, aztán magam is elindulok a főnővér után. Nem lenne jó, ha elkésnék az auditról. Mert az lesz. Vagy kivégzés. Ha nem hallgat meg, csak letámad, végem van.
Reevenre rá sem nézek, ő tud magára vigyázni. Megvár, vagy találkozunk otthon... Nem érdekel. Még szembe kell néznem a kisasszonnyal, és - ha igaz, hogy még át kell adnom a "betegem"- még egyszer találkoznom kell... Lioval.
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Ápr. 22 2013, 02:01

A fene sem gondolta, hogy ilyen izgalmas lesz a napom, érdemes volt hát visszajönni, mert Lio megint gondoskodott a szórakozásomról. Hahaha. Jót nevetnék, ha a dolog nem lenne komoly, de az, mert Lio magán kívül van. Ez nem tetszik.
Ész nélkül tenném, amit mond, ütnék, csépelnék, de megállít egy szempár... Utólag majd el kell számolnom Lionak, miért is nem vertem be a kis kalapos képét, de ha elmondom neki, biztos megérti. Talán ő is nézett azokba a szemekbe.
A fiatal srác kihasználj a helyzetét, de túl sokan lógnak a nyakában, nem ér el hosszú távú sikert. Mondhatni, ő jár rosszul, mert rá mozdul a biztonsági őr is. Csak akkor lesz rend, amikor megjelenik az a pulykaszerű nő a vöröslő fejével, aki Istennek képzeli magát, úgy oszt mindenkit. Csoda, hogy engem kihagy, bár nem hinném, hogy ennyivel megúszom. Alkalmasint majd én is kapok, ha összefutok vele. Vagy csak szerencsém volt? Ártatlan a képem? Nem tudom.
Elvonul a pulyka, oszlik a tömeg is, már lélegzeteket is lehet hallani, nem csak a légy zümmögését, és Liora figyelek.
-Haverom, már megint mibe keveredtél?- fogom ágyastól, és kihúzom a folyosóra. Mellém pattan egy nővér, az segít. Aki a liftből kiszállt, az a főnővér után kullog. Szegény feje!
A kalapos pasas könnyen megússza, kirángatja magát a szorításból, és nevetve távozik. Az őr csak mutogat utána a gumibotjával. Egy percig sem hiszem el vádjait, miszerint Lio zaklatta volna a nővért... Lio nem ilyen, neki erre nem is lenne szüksége. Talán már mondtam, érte minden nő odavan. Kizárt, hogy másképp lenne. Na jó, Pulyka néni talán kivétel lesz, de ő Lionak sem jön be.
Segítek az ágy tologatásában, bár a dolog meglepően könnyű. A nővérke, aki átvette a másik helyét, kedvesen kalauzol minket.
- Ez lesz az. 313-as szoba. Kinyitná az ajtót, kérem?- fordul felém, én meg teszem a dolgom. segítek.
- Persze.
Meglehetősen tágas ahhoz képest, hogy kórterem. Egyenlőre üres, azaz nem lakik benne senki. Liot az ablak alá toljuk, és a nővér pontosan beállítja egy pozícióba, majd rögzíti a kerekeket..
- Arra kérem- fordul hozzám-, hogy egyenlőre ne pakoljon ki. Leltár szerint vesszük majd át a ... a barátja holmiját.
Fura a hangja. Mintha megakadt volna. Mást akart mondani? Aztán kurtán elköszön, és kimegy a kórteremből, maga után húzva az ajtót, bennünket magunkra hagyva.
-Te érted, mi folyik itt?- nézek az ajtóra, majd Liora, aki reményeim szerint lenyugodott már kissé.
- Kérsz egy pohár vizet? - kérdezem közben. Az én szám olyan száraz, mint a sivatag. A csaphoz lépek, töltök az egyik üvegpohárba, (a másikba is, ha Lio inni kér) és felhajtom a vizet. töltök még egyszer, és Lio mellé ülök, egy székre, melyet az ágya mellé húzok. Várok. Úgy érzem, nem hagyhatom egyedül, így mellette a helyem.
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1206

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Ápr. 24 2013, 17:24

Némán röhögök Andersen meséin, Anderson kiakadásán, amikor nyakon csap. Rosszkor állok rossz helyen, megesik. Ez kicsit jobban fáj mint a biztonsági őr teperés, lehet mert ez a sokadik, de nem nagyon reagálom le, elesni nem esem el, csak a tarkóm dörzsölöm. A nővér nem reagál szavaimra, remélem fontolóra veszi, Lia kikészült, vagy úgy gondolja felesleges velem foglalkoznia, indul hóhéra után. A srác, akit megütöttem Szemöldökre figyel, a biztonsági elkísér az ajtóig, de én tudom, hogy van ablak is! Futólag megkérdezek valakit a főbanya irodájáról az emeleten és láthatatlanná válok. Beállok valaki mögé, bokorba surranok a vizslató tekintetek elől, néhány perc múlva az ominózus ablak előtt termek. Van fa! Szétnézek, a biztonsági őr rég elveszett szem elől, talán nem is gondolja, hogy lenne valaki ennyire elvetemült. Nem ismer. Senki sem ismer és nem is fog, soha- legalábbis így saccolom. Én is jól járok meg az a mindenki is, aki sosem ismer meg. Mindegy, felkapaszkodom az első ágra, kicsit ugrani kell hozzá, de onnantól már simán megy. Ágról ágra mászom, nem érzékelem a veszélyt, ha lenne, amíg el nem érem a kitippelt ablakot. Aztán se érzékelem. Ha mákom van a nyanya kinyitotta az ablakot, így mindent hallok, odébb mászom, egy vékonyabb ágra állok, súlyom az nem sok van és kapaszkodom is, mégha le is törne, nem halok meg. Hallgatózom. Érdekel mit mond neki a nyanya, mennyire veszi elő rokonkislányt, akit én sodorta bajba, megint. Van lelkiismeretem, hurrá! - és talán a múlt miatt, mert most elhatároztam, segítek. Ott kuporgok az ablaknál és ha rosszra fordulnának a dolgok bemászom, vagy egyszerűen betörök.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Ápr. 24 2013, 22:12

Rohadt ideges vagyok, nem elég ez a buzizás még ez a hülye tyúk is kiszabadult az ólból, a taknyos meg itt ugrabugrál előttem, ha megütöm meg úgy tesz, mintha nem fájna neki. Remélem a csendes nővér is jól érzi magát és baromi elégedett. Elvezeti az a hárpia, hál istennek, hagy menjenek, remélem minimum kirúgják! A csoporttársa nem hat meg, igazából most Daryl sem hat meg, sosem voltam ennyire kiszolgáltatott és sosem akartam még ennyire lelépni valahonnan. Nagy levegőt veszek, vadul ráncolom a szemöldököm, Darylnek barátságtalanul odavetem, amíg el nem felejtem.
- Mi a baj a szemöldökömmel?
A kérdésre nem válaszolok. Nem csináltam semmit. Sosem vagyok ártatlan és sosem utáltam még ezt a tényt ennyire. Le kell higgadnom, elfelejteni ezt a kis tyúkot, kijavítani a hézagot az önérzetemen, elhúzni innen a belem. Majd a munka helyrehoz. Cigi kéne...
A másik nővér segít, tök mindegy, rá se nézek, előre meredek, Dére se pillantok most. Megvárom, amíg a nő kimegy. Mutató és hüvelykujjam közé csíptetem az orrom tövét, talán, hogy elmúljon a fejfájás.
- Cigit kell szerezned.
Mondom ezt mint alapvető szükségletet, ami nem vita tárgya. Nővérke nem fog, az fix. Szükségem van rá, jelenleg mindennél jobban. Ezt nevezik függőségnek, igen. Ez is mindegy. Buzi? Még mindig nem dolgoztam fel.
- Daryl, buzinak nézek ki? Most őszintén!
Kiáltok rá, ahelyett, hogy elfogadnék egy pohár vizet. Rámutatok az asztalra, hogy oda tegye le, most nem kell. Valami károsat akarok.
- Nem. Utálom azt a ribancot! Amint kiszedik a csövet a farkamból, elhúzok!
Csapok az ágy szélébe ököllel, gondolom van hely, csontot nem ér. A falat verném, de messze van, Dét nem ütöm meg és a vizét is békén hagyom. Több idő kell lehiggadni, ennyi hülyével egy épületben még tartózkodtam és már gondoltam rá, előjön most is, hogy ez a kiszolgáltatottság nem nekem való, nem bírom elviselni, ma, most telt be a pohár.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 25 2013, 02:50

Nagy slamasztikában vagyunk. Mindannyian , nem csak én, nem csak Lio, vagy Reeven, amikor megjelenik a főnővér, aki szokásához hűen rögtön osztja az észt és védi az ő kis birodalmát. Nála elképzelhetetlen a rendbontás, a legapróbb hibára is harap. Mindenki retteg tőle. Nem csak a nővérek, az orvosok is.
Most is kioszt mindenkit, meg sem hallva, ki mit válaszol neki, mintha ennek a társalgásnak csak egy iránya lenne, ő mondja, mi hallgatunk, ember, neked kuss a neved, én beszélek.
Már akkor rosszat sejtek, amikor végig mér. A szobájába rendel, és elveszve érzem magam. Agyalok mindenen, amit hallottam róla, tőle, hogy megfelelő mesével tudjak majd elé állni. Már ha kíváncsi az én verziómra, és nem csak ledarálni akarja a sajátját.
A csoporttársamra bízom Liot, egyenlőre, hiszen Bella kisasszony azt kérte, én adjam majd át a beteget. Lehet, hogy az lesz életem utolsó feladata itt, a kórházban, de ez már elhangzott; úgy kell ezt venni, mintha szentírás lenne.
Lio már jó kezekben van, a csoporttársam és a barátja is a közelében vannak, semmiben nem szenvedhet hiányt, és remélem, meg is tud nyugodni majd. Reeven feltalálja magát, szerintem hamarabb talál vevőt az egész kócerájra, minthogy ő kerülne bajba itt. Félelmetes egy alak, ezt már néhány órai ismeretség után is ki mertem volna jelenteni.
Tisztes távolságban követem a főnővért, és betartva az időt, amit kért, kopogok be hozzá, a szobájába. Betessékel, én pedig belépek a barlangba. Újra végigmér, és mielőtt megszólalna, hümmög egy sort. Nem egészen értem a szitut, de azt már tudom, nem szabad szólni, amíg engedélyt nem ad rá, így hallgatok.
A fejemre zúdít egy csomó dolgot etikáról, jogról, illemről... És csak állok, lehajtott fejjel, mert ránézni sem lenne ildomos. Ő ül, én állok, mégis sokkal nagyobb nálam. Az egész teret betölti és nem csak a hangjával. Valahogy rátelepszik a szobára, én pedig sarokba szorított egérnek érzem magam.
Esélyem sincs. Nem védhetem meg magam, nem mondhatom el, mi történt. Ő kitalált valamit, (amit nem is értek pontosan, micsoda), és ő ez alapján hozza meg az ítéletét.
- Jól tudom, hogy ki maga, Amelia- Nagyon rosszul hangzik, hogy miközben magáz, a keresztnevem használja. Azt mondják, ez az első jele annak, ha szörnyen pipa. Egyértelmű, hogy engem hibáztat mindenért.
- Jövő héten nálam lesz gyakorlaton. Éjszakai műszakra osztom be, egész hétre, és a 313-as szoba is a magáé lesz.
A szám nem mond semmit, de a hangsúly elárulja, hogy valami turpisság van a dologban. Nem is gyanakodnék Liora, amíg ő szóba nem hozza.
- Elvárom, hogy Mr. Anderson minden igényét és szükségletét kielégítse- és szúrósan néz rám- természetesen kórházi keretek között, ha érti, mire gondolok.
Elpirulok. Honnan tudja? Már azt is mondták rá, hogy boszorkány, mert olyan dolgokat is kitalált, amiről mélyen hallgattak előle. De előtte semmi sem maradhat titok.
- Egyetlen esélye van, ne játssza el, különben sosem lesz magából nővér, akárkicsoda is az apja.
Fenyeget? Az apámmal jön? Mit tud még rólam? Ámulok, de kénytelen vagyok titkolni.
- Minimum meg kell köszönnie, hogy esélye van nálam azok után, hogy botrányt csinált az osztályomon. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. És a barátjának is megmondhatja, nem szükséges pizzával lekenyerezni a nővéreket. Ugyanolyan elbánásban lesz neki is része, mint akármelyik másik átlagos páciensünknek.
- Mivel pénteken már vizsgáznak, maga vasárnap kezd, este 6-kor. Hétköznap este 9-kor veszi fel a munkát, reggel 7-kor végez, a viziteken részt vesz. Magától várom a referálást a magára bízott betegekről. Vizsga pénteken, névsor szerint, tehát maga lesz a ... - belenéz egy papírba- tizenharmadik. Babonás?
Enyhe káröröm érződik a hangjából, de nem foglalkozom vele. Nem érdekelnek a számok, a babonák, a horoszkópok. Nem, nem vagyok babonás, de ezt nem kell tudnia. Úgy tűnik, befejezte, én már nagyon mennék, de láthatóan akar még valamit. Kapcsolok.
-Köszönöm, kisasszony- a földre nézek, majd rá. Nehéz komolynak maradnom. Egyszerre vagyok boldog, hogy maradhatok, és ijedt, mert Lio mellett kaptam szolgálatot. Éjszakás leszek... És vizsgázni is úgy fogok, hogy műszakból kell itt maradnom. Zúg a fejem, ki akar szakadni a szívem a mellkasomból. Ez a nő egy szadista. - Elmehetek?- kérdem, egy kis csend után.
- Nem, dehogy! Máris elfelejtette, hogy át kell adnia a beteget? 5 perc múlva ott találkozunk. Addig szedje össze magát!
Kifordulok a szobájából, és egy pillanatra nekidőlök a falnak, hogy levegőt kapjak. Remeg a lábam, mintha kocsonya volna, olyan ideges vagyok. A második ember, aki miatt citeráznak ma a végtagjaim. Aztán ellököm magam a faltól, és megkeresem azt a híres kórtermet. Bár először a csoporttársamra lenne szükségem....
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 25 2013, 07:24

A csetepaténak olyan gyorsan lesz vége, ahogy elkezdődött, amikor megjelenik a nővér, aki osztani kezdi a bölcsességeit. Valamiért kihagy belőle, de talán csak a szerencsémen múlik. Szétszéled a bagázs, én Lioval maradok, aki láthatóan feldúlt és mérges. Nem is a kérdésemre felel, pedig csak értetlenkedés van benne, nem rosszallás, hiszen sosem feltételeznék róla rosszat.
- A szemöldököd most éppen nagyon csúnyán ráncolod, ne csináld!- próbálom elviccelni, és akaratlanul a kis kalapos szavai jutnak eszembe, aki Hókuszpóknak keresztelte el Liot. A helyzet egy kicsit komikus, valóban kicsit emlékeztet így a hupikék törpikék főgonoszára, de csak a szemöldöke, semmi más. És ugye, Lio szemé nem fekete...
Szótlanul ballagunk a folyosón, még mindig a sokk hatása alatt vagyok, szerintem nem is a közjáték akaszt ki jobban, hanem a főnővér benyögései. Egyszerűen ledózerolt bennünket. Kiakasztó.
Bejutunk a szobába, ahol Lio lesz majd, és a nővérke utasításait követve nyugton maradok, nem kezdek el pakolászni, mint ahogy szeretnék. Mennem kéne, de mégsem hagyom magára, most sokkal jobban szüksége lehet rám, mint eddig bármikor, hiszen nagy az esélye, ha nem fogom vissza, még kárt is képes tenni magában.
Nem értem teljesen, mi történik, és bármit kérdezek, Lio csak a magáét fütyüli.
- Cigit...- automatikusan bólogatok, mert a csillagokat is lehoznám az égről, de aztán megütközöm- Lio, ez egy kórház. Tilos a dohányzás. Majd ha ki bírlak vinni....- de ahogy ránézek, látom, hogy nem erre a válaszra várt. - Lezsírozom neked, csak menjen el az a pulyka haza.... - Elröhögöm magam. Akaratlanul fogom vissza a hangom, mintha a falnak is füle lenne. Utólag már vicces, de akkor ott, a folyosón nem volt az...
Vizet készítek magamnak, neki, de ahelyett, hogy inna egy kicsit (és megnyugodna), letámad. A kérdésével alaposan meglep, de ha van egy kis gondolkodásnyi időm, leesik a tantusz. Ő közben kifakad, és az ágyat püföli.
- Hé!- szólok rá erélyesen és kapok a keze után. Még csak az kéne, hogy betörje nekem, mint a múltkor. Nem mondta el, hogy sebezte meg magát, de akkor is rondán nézett ki a keze pár napig.
-Buzinak? Dehogy! - Automatikusan jön a válasz. Hiszen minden lány döglik érte. Hogy kérdezhet ilyet? Aztán egy kicsit van időm gondolkodni. Khm.- Lio....- Jaj, ebben lehet, hogy én vagyok a ludas. Ugye, az a kicsi félreértés, amit én alaposan kihasználtam...- Ki... ki gondolta ezt rólad? Valaki megkörnyékezett? Remélem, elküldted ... melegebb éghajlatra! Ugye mondtad, hogy te északi vagy, nem déli? - próbálom elviccelni. Ha röhög egy jót, könnyebb beismerni, hogy talán én vagyok az oka az egésznek.
Kevés az esély rá, de azért reménykedem. Lio nagyon jó fej, pontosan érteni fogja a motivációimat. Akkor, abban a helyzetben nem tudtam jobbat kitalálni. Kellett, hogy hozzá férjek, hogy tudhassak róla. Meghaltam volna az aggodalomtól, ha nem láthatom saját szememmel, hogy jól van. Basszus, hazajön, végre újra visszakapom a régi barátom, és ... Beleőrültem volna, ha valami komolyabb baja esik, én meg nem tehetek érte semmit. Miért érzem úgy, hogy a dolog nem ilyen egyszerű?
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1206

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 26 2013, 12:13

Nyitva van az ablak, nekidőlök a fa törzsének, kellemesen súrolja a hátam, mintha vakarná és hallgatok. Ezt a nőt meg kell büntetni... Ezt már az első mondatánál tudom. Egyrészt nem szórakoztathat engem, ha ide lesz egész este bezárva, totál ki fog purcanni, másrészt beindultak bennem a védelmező ösztönök vele kapcsolatban, ami lehet akár lelkiismereti okokból is, de ez nem a megfelelő hely és időpont saját magam pszichoanalízisére. Hallgatom inkább a banyát, ő ezt rendeli el, Lia talán beleegyezik, de engem senki se kérdezett! Pedig ebbe nekem is van beleszólásom. Perverz Hókuszpókot ápolja ezek után? Rövid nőre meredés után esik le: Az apjával van baja, nyilván azt hiszi protekcióval szerezte az állást. Nem tudja, hogy önmagában állást szerezni már mekkora áldozat. Bűn és bűnhődés, ami hamarosan kezdetét veszi. Kivárok. Sokkal jobban kezelem a stresszt, mint Mr Anderson, nyugodtan ülök a fán, a levelek takarásában, hallgatom a hangszóró asszonyt. Szegény, sebzett lélek, elég nagy önbizalomhiánya van. Dalszögnek való, a címe lehetne: Vádló banya. A főnököm boszorkány, orra helyet vas, szája fekete lyuk, bűze gőzölög, kiirtja a szobanövényeket, ó az életet. Halált hozó vicsora, hiányos fogsora... erre kéne rím, lehet, hogy a hajával kapcsolatban valami, megvan: ó, a mentsruációs fejű. Ciánnak tetszene, igyekszem megjegyezni, most nincs nálam toll és papír, hanem az irodában hemzsegnek az íróeszközök. Türelmesnek kell lennem...
Még pár perc és kiküldi Liát, órám nincs, de úgy saccolom ő sem marad sokáig idebent. Addig elbambulok, a leveleket tépkedem, a műgumi yodám farkával kilyukasztgatom őket.
Elmegy! Az 5 perc múlva újratalálkát komolyan gondolta, ez az én nagy esélyem. Amint kiment a banya, én beugrok az ablakon, az íróasztalán taposok. Leülök a székére, ha forog pördülök vele egyet, állam két hosszú ujjam közé illesztem. Jobb lábam felrakom az asztalra, közben kihuzigálom az összes fiókot és a fontosabbnak tűnő papírokat félreteszem. Egen, valami költségvetés, szerződések, és ez is fontosnak tűnik, jöhet. A hátam mögé rakom őket és elkezdek játszani az öngyújtóval. Várom a nővért, nekem tengernyi időm van.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Ápr. 27 2013, 12:54

Tisztább lesz a levegő, csak én, Daryl és a helyettes nővér vagyunk, hamarosan már csak a haverom meg én. Komolyan kérdezem Daryltől, amit kérdezek, de ő képtelen rá normálisan válaszolni. Szemöldököm enged kicsit haragjából, méltatlankodva égnek emelem tekintetem, kibukik belőlem egy egyszótagú morgás. Nem Dére vagyok dühös (egyelőre) az egész helyzetet utálom, kezdve attól, hogy ki vagyok kötve, a banyán keresztül a csendes nővérig meg a pasijáig. Eddig senki nem panaszkodott a szemöldökömre. Dé vacakol valami pohárral, biztos látja rajtam, hogy nem vagyok a toppon, legalább neki van már színe. Meggyőződésem, hogy egy szál cigitől mindent elfelejtek, vagy legalábbis sokat. Kell. A szemöldököm nagyon rondán ráncolódik Dére, amikor jön ezzel a jujj nem szabad szöveggel. Nyelvemen van egy pár meggondolatlan szó, emlékeztetnem kell magam rá, hogy ő az egyetlen haverom. Nyögedezik, a lehető legnyomatékosabban nézek rá, ez nem eldöntendő kérdés volt: hozz cigit. Állítólag szavak nélkül is megért. Bingó, változtat, a pulyka nem érdekel, megesszük hálaadásra.
- Azt a nőt kirúgatom.
Közlöm mérgesen, mintha természetes lenne.
- Na azért, szerezz cigit, nem kell tartanod értem a hátad, csak hozz mert még nem tudok járni.
Vetem oda ingerülten, gyűlölöm kimondani ezt a mondatot. Ő iszik, én az ágyat verem, megint eszembe jut az a szó...és hogy mostantól irtani fogom a melegeket. Buzi? Hogy jött ez annak a tyúknak? Dé megállít, lefogja a kezem, hagyom, hogy megakadályozza, hogy szétverjem magam alól az ágyat. Azt mondja amit gondol, vagy amit elvárok tőle?
- Fel akartam szedni azt a kis barna ribancot, aki hozott a liften, azt hitte Te meg én...
Fintorogva meredek rá.
- Honnan a f*ból szedte?
Csúnyán nézek rá, amikor poénkodni kezd, ez nem az a pillanat.
- Nem, rohadtul nem jövök be neki, érted?! Senkinek! Az egész kórház nyomorult buzerantnak néz, ENGEM!
Mennydörgöm, most jön elő belőlem az a rengeteg visszafojtott harag és a csalódás, amit nem tudtam elnyomni, hogy nem jövök be neki. Az ostor éppen Darylen csattan, mert neki nem tudom megjátszani magam. Ordítva keresem a régi énem, aki csak röhögne ezen, tovább piszkálná a nővért és fosna az egészre.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 28 2013, 10:20

A főnővérnél tett audit eléggé vegyes érzelmekkel tölt el. Persze, szigorú, ahogy mondják róla. Kiállhatatlan, hangos. Diktátor. Szadista. Kint, a folyosón még mindig azon agyalok, vajon csak durrogtatott-e, vagy valóban tudja, mi történt közöttünk Lioval, ki az apám... Honnan tudhatná? Senki nem tudja! Az jár a fejemben, vajon miért volt fontos neki, hogy éjszakára osszon be. Csak a vizsga miatt? Hogy megnehezítse? Hogy fáradtan maradjak ott? Nem... Ebben van valami más is.
Nem érdekel a nyújtott munkaidő. Tulajdonképpen semmivel nincs bajom azzal kapcsolatban, amit mondott. Itt kell maradnom a viziteken, nekem kell referálnom... Legalább hamarabb megtanulom. Azt hiszi, ezzel kiszúr velem? Éppen, hogy segít. Bár azt nem hinném, hogy szándékosan.
Hálát adok az Istennek, hogy nem kellett elmesélnem, mi volt a liftben, vagy mi történt korábban... Lio azt mondta, tagadná, én meg nem tudok hazudni, főleg nem egy olyan nő előtt, aki -látszólag- mindent tud. Így volt a legjobb, talán...
5 percem van, hogy összeszedjem magam, aztán szembesülnöm kell ismét "vele". Jó lenne tisztázni a dolgokat, de fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. El tudom képzelni, milyen nagy benne most a harag. És én kell legyek a segítője... Vagy jó alkalom lesz arra, hogy kibéküljünk, rendezzük a kapcsolatunkat, vagy... vagy nagyon nagy gáz lesz az egész hét, a vizsga... Erősnek kell lenni, és a magánéletet teljesen kikapcsolni a dologból. Csak így sikerülhet.
A mosdóban felfrissítem az arcom, lehűtöm magam, iszok néhány korty vizet, majd célba veszem a kijelölt kórtermet. Vajon bent van a csoporttársam? El kell kérjem tőle a dokumentációt, és... Tudnom kell, milyen hangulatban van most Lio. Sikerült lenyugodnia? Jobban van? Haragszik?
Szerencsére, meglátom őt a folyosón, mielőtt benyitnék a kórterembe, ezért hozzá sietek. Csak pár szót beszélek vele, mert időt akarok szánni a "leendő" betegemre is, de attól, amit hallok, nem vagyok túl boldog. A helyzet nem túl rózsás. Ráadásul barátnőm arra kíváncsi, ami a főnővérnél történt, nem beszél túl sokat arról, ami engem érdekel. Gyorsan lerázom, arra hivatkozva, hogy még feladatom van, éppen Bella kisasszonnyal, és összeszedve minden bátorságomat, bekopogok a 313-as kórterembe...

Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Ápr. 29 2013, 19:15

Amikor kettesben maradunk, Lio mindjárt letámad, és nem egészen értem, miért a szemöldökével jön. Jelenleg valóban nagyon vadul ráncolja, de ez már gyerekkorában is így volt, ha felbosszantotta valami. Nem áll neki jól, túl morózus lesz tőle, ezért kérem hát, hogy hagyja abba.
Aztán jön a cigivel, pedig tudja, hogy nem lehet. Olyan szúrósan néz rám, ha nem a haverja volnék, nekiugranék. Kínomban megígérem, hogy lezsírozom, csak tűnjön el a pulyka. Attól a nőtől még mindig be vagyok tojva.
- Jól van, nyugi már!- próbálom csitítani. Jó lenne, ha végre kibökné, mi bosszantotta fel ennyire. Mert nem a főnővér, az biztos. Már akkor is mérges volt, amikor kinyílt a liftajtó.
Most éppen magában készül kárt tenni, és még csodálkozik, hogy közbe avatkozom.
- Még egy gipszet akarsz? Akkor majd fogni sem tudsz!- Látom, hogy gipszben van a lába, felfogom, hogy nem tud járni, de nem az a megoldás, ha a kezét is eltöri.
Aztán beszélni kezd. Le kell ülnöm. Mi? Hogyan? Ha nem tudnám, hogy ki fekszik itt előttem, azt hinném, érdekli a csaj. Biztos valamit félreértek. Ja... Igen. Persze.
- Szóval ez a baj... Hogy az a kis barna, aki felhozott, melegnek nézett.- Összerakom a képet. Még nem tudom, hogy rossz nyomon járok. - Lio, te minden ujjadra találsz hármat. Holnapra már az egész nővéri gárda beléd lesz zúgva itt. - Ezt neki is tudnia kell. A nőkkel sosem volt problémája, mindig kedvére válogathatott. Majd gyorsan kiheveri ezt a barnát. Mit számít az az egy? Bár meg kell hagyni, szép szemei vannak. Lio azonban még mindig a témán lovagol. Ideje, hogy valljak neki.
- Lio... - felállok, idegesen jár a lábam- Azt hiszem, ezt én szúrtam el... - és ha hagyja, elmesélem neki azt a kis félreértést Lídiával. Azt gondolom, ez az oka annak, hogy szárnyra kelt a hír. Persze, a túlzott aggodalmam is, hogy állandóan bejártam hozzá, hogy fogtam a kezét, amíg nem volt magánál, vagy amikor... Volt az az érzelmi kitörés... Vagy mindez együtt?
Igyekszem tárgyilagos lenni, de nagyon nehéz. Az érzelmeim semmit nem változtak, Lio éppen olyan fontos nekem most, mint 3 napja, vagy 8 éve. Vagy sokkal jobban. Már magam sem tudom. Azt tudom, hogy miként szeretem. Nem buzisan, ezzel ő is tisztában van. Védeném magam, de nem hiszem, hogy kell. Ha egy picit túllát a haragján, tudni fogja, hogy jót akartam. És arra nem számítottam, hogy ennyire pletykás a társaság.
- Csak az volt a szemem előtt, hogy bejuthassak hozzád. Így kaphattam rólad információt. Szerinted egy barátnak megengedték volna, hogy melletted legyen? Még azt se mondták volna el, hogy élsz-e, vagy meghaltál....- nem akartam litániát, mégis mondom a magamét. Elhiszem, hogy kellemetlen neki, hogy buzinak nézik (ezzel egyidőben tehát engem is, de én szarom le), de ezen gyorsan túlteszi majd magát, ahogy az első nővérkével viszonya lesz...
Lemaradok. Én arról kérdezem, ki környékezte meg, arra gondolok, valamelyik hülye beteghordó vagy idióta doki. Azok között sok a meleg. Ő meg arról papol, hogy kinek nem jön be.
- Kinek nem jössz be? Ez a nővér is, aki az előbb ment ki, cikkcakkot pisilt a kőre, csak azért, mert egy levegőt szívott veled! Hát nem láttad, hogyan nézett rád? - horkanok fel. Esküszöm, a csajt nem érdekelte Lio gipsze, simán hajlott volna egy kis hancúrra. Lio dühöng, én meg most először életemben nem értem.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Máj. 02 2013, 12:53

Még mindig nem értem mi van velem. A nikotinhiány lehet, szükségem van cigire, átmosta az agyam az a liba, felrobbanok. Gonoszan nézek Dére, most ő van itt és még habozni mer, ha világosan megparancsolok neki valamit. Ütném is a kezem, ordítva káromkodnék hozzá, rondát mondanék most Rá is, de leállít. A fogás több szempontból is előnyös, érdemes megfontolni. A csúnya szemöldököm most a mennyezetnek emelem. Nem tudom mi van velem...
- Fogok foggal.
Vetem oda méltatlankodva, kicsit morgok, aztán bámulom tovább a mennyezetet, a kezem nyugodt, most nem fáj, de ha fájna se érdekelne. A kis barna említésére csúnyább leszek mint Hókuszpók, nagyon vadul rántom meg a szemöldököm.
- Engem, buzinak...
Csikorgatom a fogaim között. Szentségtörés! Miért nem látja senki, hogy ez ROHADTUL NEM VICCES! Aztán ő is azt mondja, Dé is azt mondja, amit magam is gondolok, minden ujjamra minimum három jutna, legalább olyan jók mint ő. Sóhajtok, biccentek. Ha hinnék a mágiában azt gondolnám megbabonázott, de ilyen nincs, racionális magyarázat a nikotinhiány, stressz, a baleset most ütött ki rajtam. Bár nehéz elhinnem, hogy megijedtem attól, hogy elveszítem az életem. Ez sem jellemző, de a nő sem.
- Megcsókolt.
Jut eszembe hirtelen, rondán nézek és azonnal megbánom, hogy ezt közöltem Dével. Semmi köze hozzá és semmit nem jelentett, fogadott. Én is ezt tettem volna, fogadásból letépném bárki ruháját, attól függ mennyit nyernék, hatvan felett már milliókért dolgoznék. Nem számít, ez az egész nem számít! Próbálok egyenletesen lélegezni.
- Te szúrtad el?
Visszhangzom, de ahogy kimondom szinte meg is értem. Összeráncolt szemöldökkel hallgatom a magyarázatot.
- Elszúrtál egy jó dugást, naés lesz másik!
Nézek oldalra, próbálom összeszedni magam, felfújom, pedig nem nagy ügy, sőt normális esetben elhülyéskedném, már rég cuppognunk kellene egymás felé. Ő mond valamit, rámeredek.
- Tényleg? Nem figyeltem...
Ki volt ez a nő, szőke-e vagy barna? Rá se bagóztam, de talán kéne. Ráncolom még kicsit a szemöldököm.
- Biztos a cigi az oka, szóval szerezzél! És persze, ha nem lenne katéter a farkamban kilószámra döngetném meg őket. Szerinted összehugyozom magam, ha most kihúzom?
Kérdem komolyan, talán ő ért hozzá. Na mert azt nem akarom, akkor Dé hiába gürcölt évekkel ezelőtt.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Máj. 03 2013, 16:34

A csoporttársammal nem megyek sokra, az idő sürget. A dokumentáció bent van a szobában, Lio feje alatt (elég nagy hiba, hogy ott maradt), vissza kell szereznem. A főnővér mindjárt itt van, talán csak egy percem lehet még, és ezalatt el kell érnem, hogy Lio lehiggadjon, eszébe ne jusson beszólni a főnővérnek.
Magamat nem féltem. Én már megkaptam a büntetésem, ezen nem változtathat semmi és senki. Éjszakás leszek Lio mellett egész héten, már vasárnap kezdhetek... Az ajtónál állok. Nem szép dolog, de figyelek a kiszűrődő hangokra, és pár szót elcsípek. Jeges kéz markol belém. Hát ennyi lettem volna... Egy dugás. Jó tisztában lenni a dolgokkal.
Összeszedem magam. Mégis, mire számítottam? Szerelem, első látásra? Badarság! Inkább nem várok tovább, bekopogok, és már nyitom is az ajtót. Lio mondatát így tisztán hallom.
- Ha felfújt ballonnal húzza ki, napokig eszébe sem jut majd a .... döngetés. - Ő hívta így, én csak visszaidézem a szavait. Igyekszem hűvösen viselkedni, másként nem bírnám ki. Magázom. Megint magázom, mintha először találkoznánk. Szerettem volna tiszta lappal nyitni, de ezek után már nem tudok. A pasas nem buzi. Csöppet sem. Ez egy olyan fazon, akinek a nő csak arra kell. Legjobb, ha távol tartom magam tőle. Istenem, inkább buzi lett volna! Ez sokkal nagyobb csalódás így.
- Hamarosan itt lesz Bella kisasszony, és így hivatalosan is átkerül erre az osztályra. - Liora nézek, de alig látom. Mintha belement volna valami a szemembe. Minden homályos.
- Arra a pár percre majd Önnek ki kell mennie, kérem- szelíd hanggal fordulok a barátja felé. Ő nem érdemli meg, hogy nyers legyek vele. Szomorúan nézek rá. Bár tudná, mekkora csalódást okozott nekem most ez a fiú! Valamiért nem nézem ki belőle, hogy szemétláda lenne. Akkor mégis, hogy barátkozhat vele?
Az ágy fejrészéhez lépek, hogy kivegyem a papírokat a fejtámla alól.
- Ha megengedi, Mr Anderson..- így kell, így illik, de a hangomban benne van az az eltökéltség, hogy mindenképpen megszerzem, amit akarok, ha engedi, ha nem.
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Máj. 03 2013, 18:17

Kettesben vagyunk Lioval, és fura, hogy még mindig ilyen mérges. Itt nem a cigiről van szó. Legalábbis eddig nem tudtam, hogy a nikotinhiánytól így begerjed. Pedig nálunk sem szívhatja a lakásban... Ez az egy feltétele volt az odaköltözésének, és ő belement.
Aztán megértem, mi a gondja. Hogy a nővérke melegnek hiszi. Hiába tudjuk jól, hogy bárkit az ujja köré képes csavarni, felbosszantja a gondolat, hogy ... Mert ugye, nem a lányról van itt szó? Vagy mégis?
- Kicsoda? Az a lány? A liftből? - Ez érdekes. Hirtelen nem tudom, mit mondjak. Volt csók, hiszik róla, hogy meleg... Vajon melyik volt előbb? És miért dühíti ez fel? Engem feldobna egy szép nő csókja. Higgyen rólam, amit csak akar...
Úgy tűnik azonban, a legjobban ez a meleg dolog zavarja. Én pedig magyarázkodom, remélem, nem feleslegesen, mert nem akarnám ezzel tönkre tenni a barátságunkat. Őszinte vagyok hozzá, ahogy mindig, nem is leplezem, hogy magam tartom hibásnak.
A válasza már nagyon Lios, és próbálom én is ellazáskodni, remélve, hogy végre kijön ebből a szar hangulatból, ami cseppet sem tetszik. Inkább más csajokról beszélünk, és persze, ez... Ez kihozza belőle a régi Liot, aki bevette a leszarom pirulát, és úgy is viselkedik, és aki kevésbé szimpi nekem, de most tudom, hogy ez a gyógyszer.
Éppen azt ecseteli, miként viselkedne a nővérekkel, ha nem lenne benne az a cső, amikor belép a nővérke. Igen, az a barna, a liftből.
Megáll bennem a levegő. Vajon mennyit hallott? Valószínűleg éppen eleget, mert kissé felszegi a fejét, mintha arcul csapták volna, de túl büszke ahhoz, hogy sírjon. Korábban még csak egyszer láttam, amikor a liftből esett ki, és akkor olyan gyámoltalannak tűnt, mint aki segítségre szorul, mint aki... Mint akit nagyon bánt valami.
Nem mondom, hogy gúnyosan beszél Lioval, mert ez nem igaz. Inkább kimért és távolságtartó. El sem tudom képzelni róla, hogy ő csókolta meg a barátomat. Ez a nő nagyon komoly! És mennyire más most, mint percekkel ezelőtt!
- Hogyne, természetesen, ahogy óhajtja- bólintok neki, amikor arra kér, menjek majd ki, ha a Főnővér bejön. Humorizálnék is, de semmi okos nem jut eszembe, pedig jó lenne most nevetni. Az a pillantás, ahogy rám néz, megint a liftbéli lányt juttatja eszembe. De már nem énrám figyel, csinálja a dolgát, én meg kuka vagyok, és Liot figyelem. Kézzel tapintható a szikra, ami kettejük között cikázik.
- Azt hiszem, a legjobb lesz, ha most én... kimegyek...- indulok az ajtó felé. Nem tudom, mennyi idejük van, de beszélniük kell egymással. Én minden erőmmel azon leszek, hogy pár percig távol tartsam azt a pulykát a szobától. Remélem, jó terv. Remélem, Lio ezt várja tőlem. A francba azzal, mit vár tőlem! Ezt kell tennem! Magukra hagyom őket.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Máj. 05 2013, 20:01

Ilyen nincs! Mintha gombnyomásra működnék, azonnal felmegy a vérnyomásom, levegőt kell vennem és utálnom, aki belép, beszól. Eddig nem szívatott mi baja lehet? Szállna már le rólam a béna fogadásaival és idióta pasijával, ismét emlékeztetnem kell magam arra, hogy én az a Lio vagyok, aki az imént megszólalt, a kegyetlen. Ebbe a nőbe is csak bele kell rúgnom, mint a többibe. Szinte koncentrálok, hogy arcom tökéletesen kifejezéstelen, merev legyen, eszembe jusson valami ellenérv. Nehéz...a húgyról beszél, ami megint rossz helyzetbe hoz. Igyekszem nem ráncolni a szemöldököm, amióta a fickója beszólt...nos nem adom meg nekik ezt az örömet.
- Nyugodjon meg magát ez a veszély nem fenyegeti.
Bököm ki végül, mintha szemét lenne és még bottal sem szívesen piszkálnám. A nők hülyék, sérti őket, ha csak döngetésre kellenek de az még jobban, ha még arra se. Szemem sarkából óvatosan felé lesek, hogy fogja ezt fogadni, de különben nem érdekel. Vissza ahhoz a Liohoz, aki az előbb szólalt meg! Ismét levegőt veszek, jó lenne, ha valaki kinyitná az ablakot, túl meleg van.
Nem nézek rá, sem Dére, nézem a kezemet, amit majdnem szétvertem. Micsoda hülyeség... Ismét levegő, emlékezés arra, akinek lennem kell. Bella kisasszony... ha tréfás kedvemben lennék jót röhögnék a hárpia nevén. Most csak egy hideg szót préselek ki magamból, ami rövid, nem sértő és lehetőleg nincs benne semmi érzelem. Tudom, hogy a szerelem és a gyűlölet rokonok, nem gyűlölhetem ezt a nőt! Teljesen közömbösnek kell lennie! Levegő és:
- Jó
Úgyis lelépek, valamit kitalálok. Haragszom megint, még Darylre is, hogy nem menekít ki innen azonnal?!
- Viszlát
Köszönök el jegesen Détől is, mi az, hogy hallgat rá? Most bezzeg nem hazudja, hogy a pasim, itt hagy ezzel a banyával! Mi a francnak, hogy raplizzon? Különben meg semmit nem csináltam, minden az ő hibája, a fogadás...levegő! Régi Lio, igazi Lio, ba@ás.
- Természetesen Mrs Simeon.
Hagyom csináljon amit akar, rá se nézek, nem érdekel. Még ha bocsánatot kérne is...levegő!
- Miért csinál úgy mintha Én bántottam volna? Nem mindegy neked kit akarok megdugni vagy kit nem?
Rossz, ez megint rossz, Dé most rosszkor hagyott magamra, kiestem a szerepemből, Levegőt veszek és úgy teszek mintha meg sem szólaltam volna. Majd valahogy levegőnek nézem, igen, ez az egyetlen megoldás!

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Máj. 06 2013, 08:35

Annyi minden futott át a fejemen, mióta kiléptem (kiestem) a liftből! Magamat okoltam mindenért, a félreértésekért, a feszültségért. Jobban kellett volna figyelnem arra, amit mondott, mert már régen rá kellett volna jönnöm, hogy tévúton járok. De készpénznek vettem mindent, amit Lídiáék mondtak, és őket mégiscsak jobban ismerem, mint ezt a fiatalembert!
Eszembe jut, hogy volt egy pillanat, amikor azt hittem, bókol nekem, hogy esetleg tetszem neki, és ezt akkor úgy magyaráztam, hogy biztosan félreértettem valamit. Nem tudom, miért számít ez most, amikor már tisztában vagyok vele, mennyire haragszik rám , de hiszek abban, hogy új lappal tudunk kezdeni. Hiszen együtt kell majd "dolgoznunk".
Az mégis arculcsapásként ér, ahogy meghallom a hangját. Még mindig dühös, de a szavai nem úgy tűnnek, mintha akkor találta volna ki őket. Egy komoly fiatalember nem beszél így, nem szokott ilyen szavakat használni, még a barátja előtt sem, legalábbis nem kórházi körülmények között.
Összeszorul a szívem, de nem engedem, hogy újra letaglózzon. Inkább felveszek egy hideg közöny fapofát, ez anno Szegeden is bevált, és úgy viselkedem, mint akit az egész nem érdekel. (Pedig már az első mondatommal elárulom magam. Még reagálnom sem lett volna szabad! -jut eszembe később.)
Tényszerűen közlöm vele a dolgokat, miért is vagyok ott. Kötelességeim vannak. Feladataim. És ő a betegem lesz (az egyik a négy közül), de az egyik műszakban (éjszakában) mégiscsak az enyém, mégha ez nem is fog neki tetszeni. Mert nem fog, ezt már most látom, elég az a kurta megjegyzés is, amivel belém akar marni. Ezt az infót tehát egyenlőre megtartom magamnak. Nem veszekedni jöttem. Válasz nélkül hagyom, csak mondom, amit kell, mert kevés az idő. Nem akarom, hogy veszekedjünk Bella kisasszony előtt. Felhívom rá a figyelmét, hogy hamarosan itt lesz ő is.
Bár arra kérem a barátját, hogy arra az időre menjen ki, ő mégis szinte azonnal lelép. Én nem tartom vissza, Lio meg olyan jegesen köszön el tőle, mintha ellensége volna, nem is barátja. Csak az jut eszembe, hogy ez is miattam van. Rám haragszik, csak nem énrám vetíti ki. Azaz énrám is, de kap belőle mindenki...
Lio párnája alól kikandikál a dokumentáció, amire szükségem van, így a fejéhez állok, és -mielőtt hozzá érnék- engedélyt kérek. Nem akarom, hogy félreértsen. Nem akarom bántani. Nem akarom azt se, hogy haragudjon. Egyszerűen szeretnék békében lenni vele, mert zavar a feszültség, ami kettőnk között van. Tudom, hogy én vagyok az oka, és hiba most nekem sértetten viselkedni, amikor neki van rá meg minden oka.
Látom, hogy haragszik. Kézzel tapintható a feszültsége, még akkor is, ha nem akar rám nézni. ez sokkal árulkodóbb, mint hiszi, nem gondolja? Egyszerű pszichológia. Ő is magáz, igyekszik levegőnek nézni, aztán mégis elárulja magát. A kérdése váratlanul ér. Leforrázva érzem magam. És a szavai... fájdalmasan marnak belém.
Megtorpanok. Megint abban a sürgető helyzetben érzem magam, mint először, amikor fogadásból csókoltam meg. Akkor az sürgősségi főnővér felbukkanásától féltem, most meg Bella kisasszonyétól (és Liotól, de még mennyire!), és aztán őrült dolgot cselekszem. Közelebb hajolok hozzá, így suttogom:
- Visszaadhatom, amit elvettem magától. - Rómeó esete Júliával, avagy a visszaadott csók. De ő vajon akarja-e (még)? És vajon ezzel sikerül-e lezárni egy félreértést? Jobb lesz e kettőnk között a kapcsolat vagy ezzel is csak rontok a dolgon? Akármennyire is üvöltik a fejemben, hogy óvakodjak tőle, a szívem... az ajkam ... őt akarja.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Máj. 10 2013, 15:24

Bejön a nő, mindketten úgy viselkedünk, mintha semmi sem történt volna, ő kezdi, a legjobb, amit tehet. Levegőnek nézzük egymást, minden meg van oldva, erre elrontom. Nem tudom befogni, mint mindig, ha a közelében vagyok, provokálnom kell őt, magamat. A nikotinhiány lesz...hogy nem tudok mozogni, stb, a helyzettel, hogy én lehetek beteg is még mindig nem barátkoztam meg. Soha nem is fogok tudni, amíg el nem húzom innen a csíkot és vissza nem billentem magam. Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy másképp gondolkodjak, még ha meg is fogalmazódik bennem a lehetőség. Lehetőségek tárháza. Mert normális esetben, ha egy nő semmilyen hatással nem lenne rám, olyan lenne, mint a többi hagynám, hogy gondoskodjon rólam, kihasználnám a helyzetet, valahol még élvezném is. Most gyűlölöm, hogy így kell látnia valakinek, neki, gyengén, bénán, ahogy a pasija mondta, szánalmasan. Hülyeség...és nem tudok ezzel mit kezdeni, akárhogy is próbálom, határozom el, nem tudok felkelni és kisétálni innen. Tehetetlen vagyok én, aki mindig a helyzet magaslatán áll. Éppen én, akit az előbb buzinak néztek. Megalázó, ez is, és a szemöldökömre tett megjegyzés is, ha lennének érzéseim megsértődnék! De nincsenek, most miért érzek úgy, hogy mégis meg vagyok, zavar ez az egész az elejétől fogva? Miért nem tudok túllépni azon, hogy egen, megsérültem, mert motorbalesetem volt, jelenleg még hugyozni se tudok egyedül, itt van a nővérke majd segít. Nekem soha nem kellett senki segítsége, azóta nem, hogy Dé akkor egyszer megszánt, azóta nem voltam rászorulva senkire és nem is terveztem. Rá kell jönnöm, hogy idegesít, frusztrál, egyszerűen szar, hogy pont rá vagyok rászorulva. Ha bármi bajom van, hogy lehet egyáltalán bajom NEKEM?! Azóta legyőzhetetlen voltam, annak is éreztem magam, miért érzem úgy, hogy megsemmisítenek? A gondosan kidolgozott, magamra erőltetett személyiségem. Érzem! A francba ezzel, én olyat nem tudok, nem akarok, levegőt veszek. Azt hittem már megszabadultam minden ilyesmitől.
Közelebb hajol és én elfelejtek levegőt venni, megint meglep, megint nem tudok gyorsan és férfiasan reagálni mint általában, vadul, erőteljesen, berántani magamhoz az ágyba, megdugni a főnővér előtt, várni, hogy bejöjjön a barátja, megmutatni jobban tudom ezt még bénán is csinálni. Nem tudok reagálni, csak nézek rá, hirtelen el sem jutnak a szavai, kell feldolgozási idő. Rondán nézek rá, ő nem vett el semmit, ugyan...de mégis most bár kell vallanom legalább magamnak, hogy elvette az érzéketlenségem. Zavar, hogy tehetetlen vagyok, hogy kórházban vagyok, hogy nem kellek neki, buzinak nézett, jobb, ha tovább nem sorolom. Vissza kell szereznem. Megcsókol és majd kiderül, hogy a csók nem volt különleges. Ránézek, mi veszteni valóm van, mi más megoldás lenne?
- Rendben. Adja vissza.
Hajolok hozzá én is közelebb, már nem vagyok eszméletlen, nem tudja mennyire eszméletlen jól csókolok. Most én akarok tőle elvenni mindent, ha nekem ellen is tudott állni a csókomnak biztos nem tud, profi, nagy műgonddal kifejlesztett, hibátlan.

_________________
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Máj. 11 2013, 14:49

Lioval beszélgetünk, látszik, majd szétveti a düh, és csak nagy nehezen lehet csillapítani benne az indulatot. Egy részem örül, amikor visszatér a régi arca, lazáskodik, nyomja a nagyfiús témát, ami annyira jellemző rá; kár, hogy ez az arca nekem annyira nem tetszik. Mentségére legyen mondva, tudom, hogy mekkora törést okozott neki az a lány évekkel ezelőtt, és tudom, hogy előbb-utóbb majd túlteszi magát rajta: vagy így vagy úgy. Azért a végtelenségig nem lehet így állni a nőkhöz.
A kis barna ápolónő megjelenése érezhető feszültséget teremt, és talán nem csak amiatt a mondat miatt, amit hallhatott, hiszen rögtön arra felel. Lio pedig replikázik, rólam meg is feledkezve. Forr a levegő, jobb, ha lelépek, a nővérke szavai is arról árulkodnak, ez lesz majd a dolgom. Én nem várom meg a főnővért. Ezeknek ketten...., bármilyen fura, az az érzésem, megbeszélnivalójuk van.
Lio hidegen köszön el, mintha már nem is számítana, visszajövök-e, pedig az előbb még megölt volna egy szál cigiért. Most ez szóba sem kerül. Kimegyek az ajtó elé, és él bennem a vágy, hogy hallgatózzam egy kicsit. Tudni szeretném, mi folyik odabent, de túlságosan szeretem ahhoz a barátomat, hogy ezt megtegyem vele. Inkább elsétálok a nővérpult felé. Már jártam arra, amikor leadtam a pizzákat, és azon tűnődöm, vajon van-e értelme beszélgetést kezdeményeznem az új gárdával, amikor megfagy bennem a vér. Ismerős lépteket hallok az ellenkező irányból.
-Kérem, asszonyom!- próbálom megállítani, mielőtt benyithatna a kórterembe, de nem tudom megállítani. Úgy tesz, mintha ott sem volnék.
Nagyon remélem, hogy odabent ezalatt a rövid idő alatt valamiféle kompromisszumot tudtak kötni, és nem izzik úgy a feszültség, mint amikor kijöttem, mert az biztos, hogy ez a banya kiszúrja. És ismerve a stílusát... Hát... Nem lennék most Lio helyében. De azt hiszem, a nővérkéjében sem.
Nincs értelme közelebb mennem, az ajtó ugyan csukva, de a nővér hangját így is hallom. Az biztos, hogy valami nem nyerte el a tetszését, de hogy micsoda, arról sejtelmem sincs.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Máj. 11 2013, 16:16

Csalódott vagyok? -kérdezem magamtól. Tulajdonképpen igen. A liftbéli kaland után olyan gyorsan peregtek le az elmúlt napok eseményei, mintha csak moziban lennék. A főnővérnél tett látogatás alatt alig tudtam rá figyelni, még mindig az a fiú járt a fejemben. Az a csók, és mindaz, ami azt követett. A szavak, a mondatok, a testbeszéd... És a félreértések tárháza. Persze, nem vagyok biztos magamban. Utólag az ember hajlamos másképp látni a dolgokat. De...
És a de akkor válik értelmetlenné, amikor meghallom a hangját, a szavait. És hiába kopogok, a téma nem fejeződik be, ráadásul még megalázó is, nemcsak rám, hanem az összes nővérre nézve. Ettől a Liotól még az a fiú is vonzóbb, akit melegnek hittem. Kár azonban vele csatázni, meg is bánom, hogy egyáltalán szóra méltatom reakcióját. Amúgy sem nekem szólt, és ő csípőből visszavág.
Igen, sejtem, tőlem nem akarhat semmit. Tőlem, aki azt hittem róla, hogy meleg, és ezzel megbántottam őt. Tulajdonképpen igaza is van. Nekem se esne jól, ha azt hinné, olcsó nőcske vagyok, aki rámászik minden betegére. Gondolhatná rólam? Az események tükrében biztosan.
A barátja csendesen lelép, mi kettesben maradunk, és csak az a vibrálás marad. Illetve még valami: érzem annak a csóknak az emlékét a számon és követelődzik, hogy frissítsem fel. Másképp fogalmazok, de a lényeg ugyanaz: megcsókoljam-e újra?
Egy pillanatra hezitálok, amikor áldását adja, és közelebb hajol, kissé felemelkedve, mitha csak a dolgom akarná könnyíteni. A szemébe fúródik a tekintetem. Megharapom az ajkam: igen, itt vagyok, nem álmodom...
És ebben a pillanatban hallom meg a másik fiú hangját a folyosóról. Behunyom a szemem, és felegyenesedem, éppen akkor, amikor hallom az ajtót csukódni. Bella kisasszony mögött, természetesen.
- Szabad megtudnom, mi folyik itt?- kérdezi haragosan.
- Bella kisasszony...- kezdek bele, de belém fojtja a szót. Azt mondanám, azért vagyok itt, hogy átadjam a beteget, bár biztos az arcomra van írva, milyen feldúlt lehetek. Ezt még mindig ráfoghatnám a liftbeli eseményekre, de nem rám kíváncsi.
- Magától akarom hallani a választ- mutat Liora-, Amélia, magától egy szót se!- szegezi rám jeges tekintetét, és tudom, hogy a sorsom ennek a fiúnak a kezében van. Háttal vagyok neki, nem látom az arcát, hiszen amikor Bella kisasszony belépett, én megpördültem a tengelyem körül. Összefűzöm a karjaim a mellkasom előtt, a dokumentációt magamhoz szorítva. Még mindig úgy állok ott, mint aki nyársat nyelt. A főnővér pedig szúrósan és kíváncsian néz ránk. Hol egyikünkre, hol másikunkra. Szóra nyitná már a száját, de már nincs ideje beszélni.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Máj. 13 2013, 22:04

Ezzel talán tisztázhatjuk, most majd biztosan rájövök, hogy csak azért volt, mert éppen akkor ébredtem fel a kómából, vagy mi a francból. Illúzió, ez volt, ennyi volt, és tovább lépek. Rohadt idegesítő elismernem, vagy bevallanom ezt. Nem is vagyok belelépve, akkor meg mit akarok tovább lépni? Elfelejteni a csajt, lényegtelen, mint az összes többi. Meg fogja mutatni a csók, amit általában jól csinálok, amivel ágyba viszem őket, amit visszasírnak. Lia közeledik, én félig behunyom a szemem, így viszonylag hosszú szempilláim végigsiklanak tökéletes arcán, vagy legalább hozzáérnek, érzékien megcsiklandozzák a bőrét. Elnyílik ajkam, azt mondják nagyon puha a szám, ha jól akarom csinálni, egyszerre vagyok veszélyes, vad, szeles, de szelid, követelőző és adakozó, lágy és viharos. Most ez rövid lesz, bele akarom ölni mindazt, ami felkavart. Beharapom ajkánt, finoman, mint egy barackot, ez is csak egy női száj, mint a többi. Női illat, ilyen mindegyiké, sok volt már...sok....sok
Filmszakadás.
A következő kép, dolog, ami eszembe ötlik, hogy nem tudom rendesen megcsókolni, épp csak hozzáérintettem a szám, bekaptam a barackot. Mintha beleharaptam volna, de most ki kellene köpnöm, nem szabad megkóstolnom, lenyelnem. Milyen már ez?! De most nem vagyok dühös, inkább kicsit döbbent, csalódott, nincsen barackom. Nyelek, amikor meghallom annak a p*ának a hangját, de még túl megilletődött vagyok ahhoz, hogy ráborítsak valamit. Megilletődött...én! Itt a bibi, tekintetem alig tud elszakadni tőle, biztos csak az ösztönök. Kényszeredetten elfordítom róla a tekintetem, rámeredek a banyára, miközben bevallom magamnak: nagyon tetszik. Vonzódom hozzá, egyszerűen kell. Veszélyes. Összeszűkítem a szemeim, jéghideg tekintetem a banyáéba fúrom.
- Köze? Rávettem a nővért, hogy csókoljon meg, ki tudja meddig élem túl a maga osztályán. A pasijának igaza volt, zaklattam, az előbb is, nem volt más választása, egyik nagy erényem, hogy könnyen az őrületbe kergetek...bárkit. Nyilván megérti, ez magától sem állhat távol.
Rideg és csontig maróan gúnyos vagyok, szint leégetem a húst a nő képéről.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Máj. 15 2013, 02:09

Elfelejtek gondolkodni. Valami más veszi át az irányítást felettem, az akaratom felett, amit megzaboláztam, hogy tartsam magam tőle távol, mert most éppen az ellenkezője történik. Azt mondom neki, visszaadom, amit elvettem tőle, és ő kéri... Fel is emelkedik, pedig ez a mozdulat akár fájhat is neki. Minden mozdulat fáj, ha az ember lába előre felfelé ki van rögzítve.
Még látom a szemeit, összeolvad a tekintetünk, aztán behunyom a szemeim, ahogy közelebb hajolok. Be kell harapjam az ajkam is, hogy tudjam, ezt most nem álmodom, ez a valóság... Egy pillanatra mintha selymes pillák érintenék az arcom, meleg fuvallat érné el a szám... máris vége, mert megriaszt egy hang, ami túl hangos ahhoz, hogy zárt ajtó mögül jöhessen... És aztán a kattanás. Valaki (Bella kisasszony) a szobában van.
Megpördülök, és azt gondolom, marha nagy szerencsém, hogy Lio nem túrt bele a hajamba, hogy nem húzott magához, mert ez a helyzet még mindig menthető. A kezemben van a dokumentáció, ebbe kapaszkodom, ahogy farkasszemet nézek vele, a Szörnnyel, aki az előbb a szobájában rendesen kiosztott, mondhatni, megzsarolt.
Szörnyen pipa, rögtön látom. Még mérgesebb, mint először, és csak a nevén tudom szólítani, máris leállít.
Lio arcának háttal vagyok, feltűnés nélkül nem tudnék rá nézni, az pedig most árulkodó lenne. Elárulna egy tekintet, pedig most nem történt semmiféle bűn. Bár azt mondják, a kívánság már egyenlő a bűnnel. Hát akkor bűnös vagyok, mert én bizony kívántam azt a csókot és kívánom most is....
A srác viszont nem nagyon engedi, hogy újabb prédikációba kezdjen, és emiatt muszáj rá néznem. Elkerekedik a szemem attól, amit mond. Kihasználva, hogy a Főnővér éppen hápog, és nem jut szóhoz, megszólalok én is, sokkal finomabb hangon.
- Látja, Főnővér? Szegény, félrebeszél. A liftben is ezzel ijesztett meg. A fájdalomcsillapító....
- Elég legyen! Egy szót se! Hát teljesen hülyének néznek? - ordít, és a feje egyre vörösebb. - Kifelé!- ordít az ajtó felé, mely éppen nyílik, majd (erre) gyorsan be is csukódik.
Nekem befellegzett, de már nem érdekel. Nem érdekel, milyen melót sóz a nyakamba. Kirúgni nem tud. És ha az osztályról el is távolít... Van még kórház az államban, ahol letudhatom a gyakorlatom, tojok én bele a megyei kórház rehabjába. Itt ez a pasas, és akarta a csókom... És nem meleg, csak haragos, ezt már biztosan tudom, érzem...
- Simeon kisasszony, adja át a beteget, aztán a korábban megbeszéltek szerint álljon munkába- próbál ugyanolyan határozott lenni, mint eddig, de valami elromlott, ezt mindannyian érezzük...
Egy pillantást vetek Liora, mielőtt belekezdek, de alig bírom ki, hogy ne kacsintsak rá, vagy legalábbis ne mosolyodjak el. Mert nem árult be. Nem mondott rólam semmi rosszat. Inkább...
Összeszedetten referálok Bella kisasszonynak. Nagyon remélem, hogy Lio megnyugszik, csendben marad, mert így megnyert engem magának, egész hétre, minden éjszakára. Én leszek az egyik ápolónője. Ha akar, megismerhet.
Csak ugye... Ember tervez, Isten végez. A dolgok mégsem alakultak ilyen simán...
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Máj. 15 2013, 03:31

Utólag hogy bánom mégis, hogy eljöttem az ajtótól! Nem a hallgatózás miatt, bár nagyon kíváncsi lettem volna a részletekre. Úgy vagyok ezzel, ha Lio akarja, majd úgyis beavat. ha meg nem, akkor nem az én dolgom. Szédelgek, mit gólyafos a levegőben, amikor megjelenik a pulykanyakú nővér, és én hiába akarnám megállítani, nem bírom. Levegőnek néz.
Benyit, ordít, én meg megint gondolkodom, mi a szart csináljak. Hallom a nővérke hangját, majd a Főnővéréét, aztán Lio kezd beszélni... és ezt hallanom kell. Amilyen halkan csak tudom, kinyitom az ajtót, hogy jobban hallhassam, ami bent történik, de ennek a nőnek eskü, ezer szeme van, mert észrevesz, és rendre utasít, én meg úgy viselkedem, mint egy megszeppent gyerek... Szót fogadok. Oké, ordított, naná, hogy csokis lett az alsó (átvitt értelemben, persze; nagyfiú vagyok én már), de ez a nő eszméletlen, mindenre képes, és az biztos, hogy nem célszerű vele ujjat húzni.
Nem megyek messze, gátlástalanul hallgatózom, a nővérke beszámol Lioról, aztán a Főnővér mondja el a mondanivalóját. Máris nagyon bögyömben van ez a nő, az a tervem, valamiképp beolvasok neki, vagy elkérem a panaszkönyvet, vagy valami hasonló őrültség... De amit ezután művel, az teljesen kiakaszt.
- Azt adja ide, és most mehet a dolgára- hallom parancsoló hangját, és tudom, hogy a nővérkét küldi ki a szobából eképpen. Behúzódom az egyik fikusz mögé, és onnan leselkedem, és meglep, hogy mosolyt látok azon az arcon, amikor kilép. Nemcsak, hogy mosolyog, még a levegőbe is bokszol, aztán már szalad is a lépcsők felé. A Főnővér azonban még nem jön, és a hangját sem hallom. Nem tetszik ez nekem. De nem merek közelebb menni...
Pechemre az egyik osztályos nővérke ekkor talál rám, és mindjárt hálálkodni kezd a pizzáért, amikor leesik neki, ki vagyok. A fenébe, nem ezt akartam, ezt nem így akartam, és most még a főnővért is lekésem! Finoman rázom le a lányt, de kénytelen vagyok, olyan kis ugribugri csórékám, valószínűleg még csak tanuló, mert olyan fiatalka, még fogszabályzója is van neki, írtó színes, ilyet még nem is láttam. Felnőttek tuti nem hordanának ilyet. Különben is, nem a gyerekek dolga hordani ezt a vacakot?
A Főnővér eközben simán kijön a kórteremből, az arcán mosoly (!), bár egészen másféle, mint amit az előbb a kis barna nővértől láttam. Miben mesterkedik ez? Rossz érzés ragad magával. Amilyen gyorsan csak tehetem, utána osonok. Lio várhat. Meg kell tudnom, mi az, amiben mesterkedik. Mert valamire készül, ez egészen biztos. Egy szoba felé halad, dudolászik, jó kedve van. Nem áll össze a kép. Vagy ez a nő egy mazohista robot? Egy biztos. Ordítani nagyon tud. Mert amikor belép az egyik szobába (mellesleg jelzem, kulccsal nyitotta ki), és becsukja az ajtót mégis tisztán meghallom a hangját:
-Maga meg mi az ördögöt keres itt?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Máj. 17 2013, 16:56

Azt gondolom most majd visszacsinálódik, de mindennek az ellenkezője történik, akarom ezt a nőt, hát ezért volt minden!
Döbbent vagyok ettől, zavart, tiltakoznék és nem tudok. Nem tudok, de a csókot sem kapom meg, mert benyit az a ribanc! Szerencséje, hogy zavarodott, hökkent állapotban talált, különben hozzávágnék egy teli ágytálat! Úgy csinál, mintha rajtakapott volna valamin, pedig semmi köze hozzá! Most már szinte akarom, hogy rúgjon ki, itt ez a nő...és nem tudom kezelni. Ezt a nőt nem, ez a nő más. Próbálom menteni, ami megint csak szokatlan tőlem, eddig kínozni akartam, bántani mint a többit. De nem, erre Lia, miii most már a keresztnevén emlegetem?! Szóval a nővér elszúrja, így ez már gyanús lesz a banyának is. Elégedetlen képet vágok, de a lány nem látja, közben az asszony visít, én a fülem fogom be szó szerint.
- Maga normális? Szereti egyáltalán az állását, gondolkozzon el róla, ugyanis tájékoztatásul közlöm, hogy veszélybe került.
Közlöm hidegen, Lia, vagyis a nő! Szóval...ő közben rámkacsint, megrándul a szám széle.
Talán még hallja, ahogy ridegen közlöm a főnővérrel.
- Nem tetszik, ahogy az alkalmazottakkal bánik, ehhez talán a kórház igazgatójának is lesz egy-két szava.
Fenyegetem lazán, csuklóból, csak a számát kell megtudni, hívatni, tudok hatni az emberekre. Ilyen idegbeteg asszonyt itt nem alkalmazhatnak. A nővér kisiet, banya pedig közelebb merészkedik hozzám. Átható, rideg tekintettel nézek rá, ő meg remeg az indulattól. Ez tetszik, kiélvezem néhány percig, hogy ideges...
- Maga engem nem fog fenyegetni.
Kár, hogy még nem szartam tele az ágytálat. Meg se hallom mit kaffog mert most már gondolkodnivalóm van, akkor hökkenek meg, mikor se szó se beszéd elveszi a telefonomat.
- Ezt addig nem adom vissza, amíg el nem hagyja a kórházat!
Rikácsolja, eléri, hogy az én arcom is eltorzuljon az indulattól, kell a telefon, azon intézem Dé boltját! Utánakapok, hogy kb megfojtsam, de hiába, csak az orrom alatt sziszegem el szitkaim. Nem egy ronda szót morgok hozzá, ami értelmes:
- Ami hamarosan megtörténik...

_________________
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Today at 07:42

Vissza az elejére Go down
 

Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-