Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Márc. 29 2013, 02:19

Úgy tűnik, hatnak rá a szavaim, végre lecsendesedik, nem rángatja magát, így magának nem okoz fájdalmat, én meg nyugodtan végezhetem a dolgom. Persze, biztos vagyok benne, hogy bosszantja a dolog, főleg, hogyha előtte lóti-futi életet élt. Ha valaki mindig mozgásban van, kín neki a fekvés, ez lehet az ő baja is.
De most el van törve a lába. Ki van rögzítve, ki van húzatva, az ágy felett "lóg" a levegőben, úgyhogy nem kéne ugrálnia, mert elég egy rossz mozdulat, és nagy bajt csinál. Tulajdonképpen a lába rögzítése a legstabilabb ebben az ágyban, ehhez kell most alkalmazkodnia.
Gúnyosan néz rám vagy neheztel..., nem tudom. Próbálom elmondani neki, mi a helyzet, és azt is, segíteni akarunk neki... Ha leckét mondanék fel, azt mondanám: "abban akarok segíteni, hogy mihamarabb függetleníthesse magát a segítségemtől", de ez olyan nyakatekerten hangzik, és hiába értem én, ha ő nem. Egyszerűbben próbálom elmondani, de ez sem ér célba. Tipikusan az a példa, amikor valaki a hófehér papíron is meglátja a gombostűfejnyi fekete pontot. Miért a rossz dolgokra koncentrál?
Egy pillanatra talán mégis megváltozik valami, amikor beszélni kezd. Mintha mentegetőzne. Viszont a hangja... Kifejezetten rosszkedvű, csalódott, haragos...? Nem értem, miért ilyen. Nem adtam semmi jelét annak, hogy megvetném, lenézném... sőt...
- Biztos voltam benne, hogy nem volt béna. Most sem az. És -ha szót fogad- nem is lesz az!- Talán itt a kulcs. Ez bántja őt? Ennyire önérzetes? Megnyerhetem magamnak, ha azt vesszük alapul, mire törekszik ő. Arra kell ráébreszteni, hogy én ugyanezt szeretném. Mert az egészsége a legfontosabb. És az önállósága. Ez sok mindent elárul róla...
Aztán beszól, úgy bánt meg, hogy közben nem is ismer, olyan módon, hogy magát a tucatbetegek közé sorolja. Pedig nálam olyan nincs. Ő Mr. Anderson, egy huszoniksz éves fiatalember, aki motorbalesetet szenvedett, agyrázkódása lett, eltört a lába, egy csomó helyen lehorzsolta a bőrét, egy rövid ideig eszméletlen is volt, aminek fene se tudja, milyen következményei lehetnek. És van, aki aggódik érte, van, aki hazavárja, aki gondoskodik róla, aki szereti. A legfontosabb valakinek. Lehet, hogy nem is csak egy személynek, de őt naponta látjuk, olykor többször is. És a francba, belőle csak egy van! Soha senki nem tudná pótolni, helyettesíteni! Miért lenne egy a tucatból? Senki sem az! Épp ezért nem a lábtörött motorbalesetes fiú ő nekem, hanem ... Lio, ahogy ő kérte, hogy szólítsam. A Herceg, ahogy én neveztem el.
De már belefáradtam, hogy magyarázkodjak neki, ez is mindig rosszul sül el, valahogy nem találjuk a közös hangot, mintha más hullámhosszra lennénk állítva... Vagy mindent én rontottam el, hiszen megcsókoltam, tudva, hogy ... barátja van. talán ezért gondolja, hogy megalázom, hogy áttiprok rajta, hogy nem viselkedem megfelelően...?
Pedig igyekszem nagyon elővigyázatos lenni és figyelmes. Még véletlenül sem élek vissza a helyzettel, a kiszolgáltatottságával.
Ez a zsákcsere azonban alaposan felborzolja a kedélyeket.
-Nem értem, hova....-(...akar kilyukadni) vetem közbe, amikor zavartan beszélni kezd. Nem is értem. Ez most hogyan jön ide? Ha nem lennék benne biztos, hogy barátja van, még azt is hihetném, hogy... (tetszem neki). Lehetetlen. Valamit félreértek. Hülye angol! Mennyi mindent mondanak egyformán, nincsenek egyértelmű különbségek, nincsenek finom fokozatok, nincsenek árnyalatai a nyelvnek. Innen adódik minden félreértés.
Forgatja a szemét, talán az értetlenségemen, aztán kiegészíti a mondandóját, és azt hiszem, minden a helyére kerül.
- Szóval az bántja, hogy fiatal nő vagyok- ráncolom a szemöldököm. Ez valahogy nem áll össze. Miért zavarja, ez a dolog, ha nem vagyok rá hatással? Ezen eltöprengek egy kicsit. Azokra a tényekre támaszkodom, amiket ismerek: Lio meleg. Katétere van. Láthatóan zavarba jön, hogy egy nő nyúl hozzá. (A katéterhez. A pénisze még csak látótérbe sem került)
- Hát... Rusnya és vén nővért csak egyet ismerek... - megvonom a vállam, már olyan mindegy- hamarosan maga is megismeri. Majd beajánlom magát neki. - Az a személy hamarosan az én főnököm is lesz egy rövid ideig. Éppen a rehab. főnővére az, "Bella kisasszony". Vénlány. Talán ezzel magyarázható, miért utálja a nála fiatalabb nőket.
Szóval a pisis zsák tabu. Majd óvatosabb leszek. Kezdem mindjárt a kütyükkel.
A tappancsokat saját maga szedi le, kissé durvábban, ahogy én tettem volna, de ő tudja, csak felvonom a szemöldököm. És azt mondja, nem mazohista. Mi lenne, ha az volna? Az arca viszont képtelenné tesz arra, hogy bármit is szóvá tegyek. Jobb, ha hallgatok. Elég bajt csináltam már így is, nem akarom tovább tetőzni. Még egy kis idő, és ő már a rehabon lesz, én meg folytathatom a napom idelent.
De mi lesz, ha én is felkerülök? Kizárt, hogy addigra meggyógyuljon, tehát van esélye, hogy még össze fogunk futni. Mindegy. Addig megnyugszom. Talán elfelejtem azt a csókot, ahogyan ő is elfelejti, hogy kicseréltem a zsákját. Most mégis magamat sajnálom. Nekem nehezebb dolgom lesz. Mert míg neki Bella kisasszony többször is randevút adhat zsákcsere ürügyén, addig... Engem a kutya sem fog megcsókolni addig. Nem lesz mivel felejteni...
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Márc. 30 2013, 12:52

Egyre gázabb dolgokat mondok, hülye Daryl most bezzeg sehol sincs. Megjelenne, a nő eltűnne, én pedig elmondanám neki, vagy nem, nem mondanék semmit. Ez egyáltalán nem meglepő, bénán fekszem az ágyban, magatehetetlen, hogy a francba jöhetnék be neki?! Az a rohadék csók keverhetett össze, nem hittem volna, hogy ennyire felzaklat. Nem szeretem egy mondatban használni magam a felzaklat szóval, én sosem vagyok zaklatott. Igyekszem megnyugodni, egyre semlegesebb képet vágni, lassan sikerül. Ez teljesen normális - magyarázom magamnak
Még a seggem sem tudom megvakarni, most nem vagyok szexi, most nem jöhetek be a csajoknak, tuti bántja az önérzetem, hogy létezik ilyen, mert a helyzet új, még sosem voltam beteg.
Aztán fogja és megcáfolja. Persze, hisz mit is mondhatna? De béna vagyok, különben másodszor is megtette volna és még sokszor. Nem nézek rá, nem hiszek neki, mégis azt mondom:
- Jó
A hangom kevésbé szomorú és egyre hidegebb, végre. Ez a normális Lio.
Igyekszem nyugodtan feküdni, nem gondolkodni, nem remegni és mégis magyarázkodom. Ez megintcsak nem jellemző rám és először nem is érti. Jó, hogy folytatom, mert úgy néz ki tényleg nem érti, pedig egyértelmű. Ez a csaj vagy nagyon értetlen, vagy buta, ami fura lenne, ha nővér, úgy láttam érti a dolgát, vagy nem tud angolul, de itt valami nem stimmel az biztos. Ha tetszik egy lány fogom magam és megcsókolom, a tettek embere vagyok, nem szeretek beszélni. Lefekszem vele, egyszerűen, sosem szoktam olyasmit mondani: Jajj, de szép vagy, vagy Tudod nekem nagyon tetszel, úgyis tudják, hogy különben nem kellenének. Ennek a csajnak meg teszem itt a szépet és még csak le sem esik neki. Rásandítok, azt hiszem megérti végre, közli, hogy nem tetszik nekem, hogy ő fiatal nő. Dehogynem! Ha nem húgycsövekkel a farkamban kellene fogadnom! Ha mondjuk nem lenne rajtam hálóing, vagy legalább teljesen meztelen lennék, a lábam nem lenne a fejem fölé lógatva.
- Pontosan. Egy fiatal nő előtt ez gáz.
Végre leesik neki, hurrá! Aztán tök közönyös lesz. Nem mintha vártam volna, hogy örül nekem...bár a legtöbb nőnek nem lenne ellenére, vagy legalább kicsit hízelegne nekik a dolog, de ennek semmi! Először olyan döbbent képet vágok, mintha most a farkam szakította volna le, aztán ismét elkomorodom. Megértem a helyzetet, tökéletesen.
- Szuper, alig várom. De csak a húgyos munkára küldje, a többire jöhet akármilyen csaj.
Csak ő ne - de ezt nem teszem hangosan hozzá. Meg hát felőlem! Most már úgyis teljesen mindegy. Letépem magamról a tapadókorongokat, jó erősen, nem vagyok jó kedvemben. Nem fáj vagy ilyesmi, de nem is vagyok mimóza alkat. Felvonja a szemöldökét és ettől megint az arcomba szökik a vér. Sokkal ingerültebben kérdem meg, mint szeretném:
- Minek csókolt meg?
És mérgemben most szívesen elküldeném a picsába is! Vissza kell fognom magam, egyáltalán nem viselkedem méltóságteljesen, pedig az a becenevem, semmi sem hat meg. Lélegzek, előre nézek "nem érdekes" motyogom az orrom alatt, nem hiszem, hogy meghallja. Alig várom, hogy egyedül legyek, ezzel a helyzettel már nem tudok mit kezdeni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Márc. 30 2013, 19:22

Talán az bántja, hogy azt hiszi, ügyetlennek (bénának) tartom a baleset miatt. Biztos nagyon nagy vagányság száguldozni motorral, nem lassítani a kanyarban. Egyeseket ez nagyon felizgat, az adrenalin hatása előttem is ismert... No de milyen áron? Igyekszem megnyugtatni, hogy elhiszem neki, nem ő volt béna... Neki ez biztosan nagyon fontos, bár nem értem miért. Számomra az a fontos, hogy most ne érezze magát annak, és a jövőben se legyen az. De ha ficánkol, és megrántja magát, esetleg leesik az ágyról, komolyabb sérüléseket is elszenvedhet, mint ez a lábtörés.
Válaszol, de a hangja hideg. Olyan "rádhagyom, de úgysem hiszek neked" ízű. Miért fáj ez nekem? Nem tudom. Úgy látszik, elvesztettem, vagy meg sem nyertem ennek a fiatalembernek a bizalmát. Hogyan lehetnék én így az ápolója, ha nincs bizodalma bennem? Elbizonytalanodom. Hamarosan vizsgázom, és most először érzem azt, hogy talán mégsem nekem való ez a szakma. Pedig nagyon szeretem.
Kicsit megkeményítem magam, nem engedem, hogy bántson. Talán nem velem van baj. Eddig olyan jól alakultak a dolgok. Lionel egyedi eset, ilyennek is kell lenni, és lesz is még, bizonyosan. Majd le kell ülni és megbeszélni, mi is ilyenkor a helyes eljárás. Hogyan kell kezelni... És közben tudom, hogy mindent én rontottam el. Ha nem lett volna az a fogadás, ha nem csókoltam volna meg, most egészen más mederben folyna a beszélgetésünk. Vagy mégsem? Nem tudom.
Beszélni kezd, és ha nem tudnám, hogy kihez vonzódik, úgy érteném, tetszem neki. De ez biztosan csak a hiányos angolomnak köszönhető. Úgy értem, ahogy érteni szeretném, pedig úgy nem lehet igaz. Más magyarázatot keresek, és könnyen meg is találom. Egyszerűen csak cikinek találja a helyzetet.
- Értem. De ugye belátja, ez is "csak" egy hivatás? Nem tehetek róla, hogy így hozott minket össze a sors. Ezért nem szabadna haragudnia rám- Nincs életkorhoz kötve a szakma. Megértem, hogy kellemetlen neki, így, egy nő előtt, de akkor még sosem gondolt bele abba, milyen lehet nekünk, a nőgyógyásznál... Jaj.
Olyan bonyolult ez az egész. nemhogy jobb lenne a hangulat köztünk, egyre rosszabb. Mintha megint megbántottam volna, pedig semmi rosszat nem tettem. Nem is értem, miket hord össze.
- Általában mindig ugyanazok a nővérek figyelnek majd Önre. Műszakonként egy-egy. Itt ez a szokás. Így pontosabban nyomon követhető az állapotváltozása, és van rá esély, hogy jobban megismerjék egymást. - Miért mondom el ezt most neki? Talán mert azt hiszi, minden tevékenységet más csinál körülötte. Persze, feltételezheti, hogy így van, hiszen itt, a sürgősségin valóban így van. Nincsenek beosztások. Mindenki mindent csinál. Egy beteggel akár mindannyian érintkezhetünk valamilyen formában...
Kínosan ér véget a zsákcsere, pedig mindent elkövettem, hogy ne érezze magát rosszul. A továbbiakban felajánlom neki, hogy segítsen, talán akkor nem érzi magát olyan haszontalannak... De durván bánik magával. Türelmetlen. Idegesítem? Kérdőn nézek rá, a szemöldököm is feljebb csúszik. Most mi baja? És kibukik belőle a kérdés, engem meg ismét zavarba hoz. Szapora pulzusomnak nem tesz jót a kérdés, már levegőt is nehezebben veszek.
- Valóban tudni akarja? - Összeszorul a mellkasomban a levegő. Ő tiszta pír, én azt hiszem, inkább elsápadok, hiszen most elmondhatnám, hogy... De igazat kell mondanom. Így becsületes. Különben sincs semmi értelme arról beszélni, mit jelentett nekem, vagy mit jelent most, vagy mit jelenthetne... Hogy állandóan ezen jár az agyam, hogy szívesen csinálnám újra és nem tudom, hogy miért, de vonzódom hozzá... Mindez értelmetlen, csak magamnak okoznék fájdalmat vele, ha körberöhögne, vagy visszautasítana. Maradjunk a tényeknél- Fogadás volt...
Egy pillanatra megállok, azt lesem, vajon hogyan reagál. Biztos dühös lesz, vagy elküld melegebb éghajlatra, és igaza is lesz. Azon gondolkodom, ebben az esetben kinek is szóljak. Hiszen egyértelmű, hogy én nem kísérhetem fel a rehabra. Minden dokumentációval készen vagyunk, de a betegátadás... valaki más feladata lesz.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Márc. 31 2013, 20:46

Eléggé kész ez a szitu. Próbálok belenyugodni a fene nagy férfi egommal, hogy létezik olyan nő, aki nem gerjed a katéteremre. Hihhetetlen! És létezik, itt áll előttem! Utálom ezért, pedig valahol érzem nem kellene utálnom. Mennyire utálhatom? Csak b* az agyam, ennyi. A baleset is rárak néhány lapáttal, hogy kikészüljek egy nővérkétől nem rám vall. Fel kell vennem a mindenkit megdugok, akik él és mozog arckifejezésem és inkább sajnálni a csajt, nem tudja miről marad le.
Egyre világosabb lesz ez a szomorú, de teljesen normális tény: mennyire nem indítom be mint pasi. Ez csak egy szakma, ez csak egy izé és neki jogában áll szépnek és gonosznak lenni. Gonosznak... gonosz akkor lenne, ha lennének érzéseim, de nekem nincsenek. Emlékeztetem magam, hogy nincsenek. Nem tud felzaklatni semmi és senki, leszarom az életem, a veszélyt, a szüleimet és egyedül Dé barátságát tartom fontosnak, az egyetlen emberét, aki jelen volt, mikor kinyírtam az érzelmeimet. Előtte is velem volt, utána is! Megkeményítem vonásaim, kicsit nehéz pedig mindig antipatikus képet vágok. Ezért utálnak olyan sokan, többek között. Nagy levegőt veszek, úgy érzem hamar el fog vinni a szívroham.
- Igaza van Hölgyem Ez nem a maga hibája, én értettem valamit félre.
A csókot. Evidens lett volna, hogy nem izgul A nyomorékra, ha előtte nem smárol le. De a hangom egyre nyugodtabb, most már érezheti, nem akarom megfojtani, sem azt mondani neki, ribanc. Pedig ezt gondolom, még mindig, vagy egyre inkább. Ez gáz, mert a ribancok a kedvenceim, sosem panaszkodnak, ha reggelre otthagyom őket. Ezért tartok csak Ribancokat.
Eltelik néhány másodperc, addig ő a nővérekről beszél, lehet elkapok majd egyet.
- Nem akarom megismerni őket.
Sosem akarom megismerni őket, csak megdugni. Izziet sem ismerem igazán (őt rendszeresen kefélem) csak, hogy jó fej és sosem szerelmes. De nem kérdezgetem mi a kedvenc virága. Különben utálom a virágokat...
Letépem magamról a tapadós vackait, mintha ez is hozzá tartozna. Aztán megkérdezem, pedig érzem, hogy nem kéne. De Liot nem érdekli, akármi is legyen az igazság. Még egyszer, utoljára, pofán vág. Pedig ez olyan egyértelmű, minden mindennel összefügg. Biztosan cukkolták, hogy nem meri, ilyesmi lehetett, ő megtette muszájból. Egy percre elsötétül előttem a világ, nem értem miért. Nem veszek erről nagyon tudomást, kicsit lehunyom a szemem és talán sápadtabb vagyok. Aztán pislogok. Meg vigyorgom. Én is fogadtam volna a helyében. Talán a többi csajnak bejövök. Nem szoktam mosolyogni, maximum Dére, pillanatokon belül ismét közömbös leszek, ez már nem hasonlít az előzőre, sokkal mélyebb közöny. Az eredeti Lio közönye, aki rühelli a nőket. Persze a falszín az, hogy falom a csajokat, miközben eltiporom őket, mint a rongyokat. Mert azok, rongyok.
- Pénzben fogadtak? Mert akkor tartozik nekem, nem vagyok ingyen.
Seggfej vagyok újra, egészséges. Sandán, rosszfiúsan nézek rá.
- Na mi lesz? Nem fog feltolni a nővérke? Törlesszen úgy, hogy mondjuk hoz egy doboz cigit.
Nem bánom, ha összeszekad cipekedés közben, fogadott rám, hogyne. Egy másodpercre mást gondolok, mint elterveztette velem az élet: hogy ő más, ő egészen angyali, másféle nő - és ehhez hasonló nyálságok, erre fogja magát és úgy tökönrúg, hogy egyenesen katétert szúr bele. Nagy büdös pofon az Élettől, nesze neked Rohadék Lionel mesék nem léteznek! Angyalok meg aztán végképp.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Márc. 31 2013, 23:14

Átkozom magam, hogy belementem abba a fogadásba. Megbántottam, megsértettem vele valakit, akiért most felelős vagyok. eljátszottam a bizalmát, mint nővér. Éppen a nőiességemmel kapcsolatban rondítottam bele az életébe, tudva azt, hogy sosem vonzódna hozzám. Szégyenlem magam.
Amit máskor kedves bóknak vennék, netán finom udvarlásnak, az most úgy hat, mintha arcul csapnának. Úgy érzem, minden szava gúnyos, bántó. Még akkor is, amikor a hangja nem olyan. Mintha a kedvességével is bántani akarna, torz tükröt tartva elém.
Bármennyire nehéz is elvonatkoztatni, nem férfiként gondolok rá, és olybá veszem, én sem vagyok most nő. Csak két ember vagyunk, akiket összehozott a sors, én felelősséggel tartozom érte, neki meg ezt el kell viselnie, bármennyire is megnehezítettem a dolgot.
Igyekszem bocsánatot kérni, mindenért. A csókért, a fiatalságomért, azért, hogy nő vagyok, és azért mert fiatal, azért is, hogy ezt a szakmát választottam. Nem használ semmi. Mindenért haragszik. Már-már eltűnődöm rajta, valóban velem van-e baja, és nem saját magával. De nem. Én vagyok a hibás mindenért.
- Sajnálom, hogy okot adtam rá- mondom lemondóan. Csinálhatok akármit, én már elástam magam. És a legnagyobb baj most az, hogy miattam a többieknek is nehezebb lesz a dolguk. Ahelyett, hogy kapnának egy életvidám, nyitott, együttműködő beteget, kapnak majd MIATTAM egy rosszkedvű, zárkózott, ellenségeskedőt.
Nehéz helyzetbe hoz, amikor megkérdezi, miért tettem. Számára fontos, és talán menthetem az összes többi nővérrel való kapcsolatát, ha tudja, egyedül én vagyok az a jellemtelen, buta kis liba, aki ilyesmire kapható volt. Sosem fogja tudni a miérteket, sosem fogja érteni, a lányok miért éppen engem pécéztek ki erre a feladatra. Talán én sem hiszem el, hogy erre csak vele voltam képes. Ahogy kimondom az igazságot, a nyers igazságot, az arcán lévő pír eltűnik, lesápad. Egy pillanatra elmosolyodik, aztán minden eltűnik, minden érzelem, én pedig legszívesebben felakasztanám magam.
Megjegyzése már-már bántó, de megértem, hogy ezt teszi. Ja, igen, pénzben. Nem a pénz miatt. Amit kaptam, az egy kolduló öreg poharába került, a kórház előtt.
- Hogy mondja? Cigi?- nézek rá, szomorúan, mert elveszett minden reményem, hogy helyre hozzam a dolgot- azt nem lehet... Itt tilos a dohányzás...- gombóc a torkomban, bizsergő érzés az orromban. Csak nehogy elbőgjem magam!
Megfogom az ágyat, kirúgom a stoppját, és kigurítom a kezelőből. Már csak néhány perc, és végleg megszabadul tőlem. Ezt még ki kell bírni valahogy. A fejrészénél tolom az ágyat, és amikor a liftnél várakozunk, az jut eszembe, milyen szívesen simítanék bele a dús hajába. Erősebben markolom meg az ágyrácsot, szinte kifehérednek az ujjaim, hogy el ne tudjam engedni, meg ne tegyem, amire késztet belülről valamiféle vágy, ösztön, nem tudom, micsoda.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Ápr. 03 2013, 22:27

Hát b*meg ilyen nincs, hogy egy kis izéke kihozzon a sodromból, idegesítő ez az egész. Már átrágtam magam rajta százszor, de százegyedszerre is rosszul érint, hogy nem jövök be neki. Megint bekapcsol a magnetofon a fejemben és folyton visszajátssza: Sajnálom, hogy okot adtam rá,Sajnálom, hogy okot adtam rá,Sajnálom, hogy okot adtam rá
A jobb hüvelykujjammal megmasszírozom a halántékom oldalt, közben vadul ráncolom a szemöldököm. Nem akarok felnézni rá, főleg nem, hogy elégedett legyen, hogy megint sikerült savanyú arckifejezést bűvölni nekem. Összedől bennem valami még meg sem fogalmazódott álom: elhívni randizni egy lányt. Én sosem randizom! Végre megint minden sokkal jobb lesz, egy felesleges pillantásra sem méltatom már. Meredek magam elé, gúnyos vagyok és seggfej megint- gratulálok magamnak.
A csaj fogadott, hát ez...Én is ezt csináltam volna, bár én sosem lennék ápoló, hacsak nem a legpocsékabb ebben az univerzumban. Ápolónak viszont ne menjen egy ilyen szadista ribanc! Megint rá kell szólnom magamra, egy skizó hozzám képest túrókrém, saját eszembe idézem, hogy: kedvenceim a ribancok. Más nőkre rá sem nézek, hacsak nem avanzsálhatom őket egy napra ribancokká, mert volt már olyan. Én a kísértő rávettem egy rendes nőt, egy jó kislányt, hogy rúgja fel a saját szabályait. De így, nyomorékan, csövekkel a szerszámban, lehetetlen. Miért gondoltam, hogy így is jó lehetek valakinél? Hogy a jó büdös K életbe! Cigi kell most nekem, erre olyan képet vág, mintha hangosan mondtam volna ki mit gondolok róla. Most meg mi baja, ez a csaj nyilván egy lelketlen ribanc, nekiáll tettetni, hogy számít neki, hogy feltépte a... HOgy nem csinált semmit, nem, egyáltalán nem bántott meg! VÉGKÉPP!
- Na és? Úgyis szerezni fogok és maga tartozik nekem, nem vagyok játékszer, akit csak úgy, következmények nélkül csókolgatni lehet.
Megzsarolom. Végre valami méltó tett hozzám. Nézem közben a lifetet és alig várom, hogy megszabaduljak tőle.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 04 2013, 03:36

Egyértelmű, hogy mindent elrontottam. Emberként is, ápolónőként is. Semmi bizalma nincs bennem, egy az egybe idegesítem, az agyára megyek. Nincs szerencsém, a folyosón most egy nővér sem lézeng, munkát keresve, biztos mindannyian bent vannak valamelyik kezelőben. Kénytelen vagyok hát én elvégezni az utolsó lépést, -bár én jelentkeztem rá- ki tudta, hogy ez lesz belőle?
Igyekszem nem nézni rá, mert késztetést érzek (mindezek ellenére), hogy megérintsem, megsimítsam, így mondva el, mennyire.... Mit is? Nem tudom. Minden csak rosszabb lenne. Bánt, hogy gyűlöl, de ezt a békát le kell nyeljem.
Látom, hogy dörgöli a halántékát... Biztos jele annak, hogy ideges, már a feje is fáj tőlem. Nem is néz rám. Igyekszik közömbös arcot vágni, legalább nem a gyűlöletét lövelli felém.
Egyre rosszabbul vagyok. Már-már a sírás határán, de visszatartok mindent, mert hamarosan vége ennek az egésznek. megszabadul tőlem, én megszabadulok tőle, vagy legalábbis majd igyekszem kiheverni saját butaságom következményeit. Hülye Nagy Fehér, ez is miatta van...
Tolom a lift felé, hangtalanul, viszonylag tempósan, mégis vigyázva rá, nehogy baja essék. Már nem szólunk egymáshoz, pedig jó ilyenkor elbúcsúzni. Normál esetben el szoktuk mondani, hova visszük pontosan, mi vár rá odafent, és tájékoztatjuk az osztály esetleges olyan rendjéről is, ami a miénktől eltér: látogatási rend, házirend, egyéb szabályok. De majd felhívom a barátját, és neki elmondok mindent. Lio, Mr Anderson egyenlőre úgysem fog a saját lábán mászkálni, így a szabályokat sem tudná megszegni.
Szóba kerül, hogyan kárpótolhatnám, de annak az apró kérésének sem tudok eleget tenni, hisz lehetetlent kér. Cigi... Már évek óta tilos a dohányzás az egészségügyi intézményekben.
Már a lift előtt vagyunk, amikor erre reagál, kissé mérgesen ugrik nekem a szavaival. Megfordul a fejemben, csak azért lármázik, hogy valaki meghallja, hogy tovább égessen, hogy megalázzon a kollegáim előtt. Remek. Türelmetlenül nyomom meg újra a lift gombját, pedig látom, hogy zölden ég, már közeledik.
Kinyílik a liftajtó, és én, amilyen gyorsan csak tudom, begurítom rajta. Megnyomom a 3. emelet gombját, és akkor bezáródik a liftajtó. Kettesben maradok vele. Az ágya mellé kell állnom, mert ott van több hely. A szavai dübörögnek a fejemben: "játékszer", "következmény"....
Tudom, hogy igaza van. Megint beharapom a szám. Fájjon csak, nem érdekel! Nem merek ránézni, inkább a kijelzőt bámulom. Olyan lassan megyünk... Megőrülök! Aztán megáll a lift, de az ajtó nem nyílik ki. Nem hiszem el! Beszorultunk két emelet közé...

Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 04 2013, 14:16

Próbálok megint flegma és laza lenni, nagy ívben szarni a helyzetre. Közömbösen meredek valamerre, amerre nem a nő van és hagyom, hogy tologasson mint egy nyomorékot. Ritka rossz napom van ma. Röhejes, hogy magából a balesetből sem csináltam ekkora ügyet. Gondolom Neki is kínos, biztos nem akar majd ezek után kísérgetni. Egy kis elégtétellel tölt el, hogy kínos helyzetbe hoztam, nyíltan rákérdeztem a csókra, de ki tudja, lehet, hogy csak megjátssza. Ha fogadásból smárolt le, akkor olyan mint én és nekem nem lenne lelkiismeret furdalásom, igaz nem is hagynám magam. Valami nővérszabály lehet, hogy nem szabad beszólniuk a betegeknek, különben ő is tuti a képembe vágna valamit. Biztos félti az állását...
Kitol a lift elé, ahol letámadom, de már nem olyan agresszíven. Legalábbis nem látszik, hogy dühös vagyok. Várom a válaszát és Semmi, most úgy tesz, mintha itt sem lennék. Ezzel még jobban felhúz! Belemarkolok a takaróm szélébe és próbálok lélegezni, nem kéne, hogy megint felmenjen bennem a pumpa. Főleg nem kéne, hogy lássa. A csaj direkt ignorál, nem felel, mintha meg sem hallana, betol a liftbe, kettesben vagyunk. Ha tudnék járni azt tehetnék vele, amit csak akarok...
Rohadtul idegesít, hogy semmibe vesz és válaszra sem méltat, arra gondolok majd intézkedem, hogy valamivel lefoglaljam magam, aztán az első adandó alkalommal lelépek. A cigi segítene, nem véletlen vagyok gyárkémény, ha a csaj kicsit is együttműködne, picit is megbánta volna a tettét, szerezne nekem. Ha nem lennék érzéketlen és mondjuk belezúgtam volna összetörte volna a ... Jézusom mióta vagyok ilyen nyálas?! Nekem már mindenem rég össze van törve és senki se kérte, hogy ragasszam meg. A nő hallgat, közben a lift megáll. Fura. Nézek rá, hogy mi van, nyomja a gombot és nem indul. Beragadtunk volna? Nem tudom kiabáljak vagy röhögjek.
- Szóval hogy akar elégtételt venni? Arra nem gondolt mi van, ha egy romantikus Bal*vagyok és magába szeretek? Nem gondolt a következményekre, igaz? Márpedig ezt én nem fogom elnézni magának, miért is tenném?
Kínozom tovább, itt már csak mi vagyunk, azt mondhatok neki, amit akarok. Kezdem élvezni, egyre gonoszabb a hangom, cseppet sem sajnálom. Nem törődök vele, hogy beragadtunk, hátha neki ez nagyon rossz. És kezdem azt hinni lenne valami, ami talán feldobhatna egy kicsit.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 04 2013, 16:38

Pattanásig feszült a húr kettőnk között. Engem már a sírás veszélye fenyeget, de inkább visszanyelem, nehogy ezzel is okot adjak rá, hogy haragja gerjedjen. Honnan tudtam volna, hogy ennyi feszültséget kelt minden, amit teszek? Valami azt súgja, ez már nem csak a csókról szól. De nem értem, tényleg nem értem, miért nem tudjuk megbeszélni.
Jobb, ha hallgatok. Bármit mondtam, rosszra fordult.
Úgy látszik, a hallgatásom sem jó megoldás, a lift közelében kitör, mintha csak égetni akarna. Mégsem intem le. Nem reagálok rá. Pedig bajba is kerülhetek, ha kiderül, mit csináltam. Talán mégsem nekem való ez a hivatás. fenét sem tudok az emberekről! Hogy is segíthetnék rajtuk, ha egy ilyen helyzetben sem találom a kiutat?
Megbuktam. Megbuktam emberként, ápolónőként, kommunikációból, angol nyelvből. És így akarok én vizsgázni. Szép. Elmegyek inkább vécépucolónak, a csésze legalább nem beszél vissza, és olyan társaságban vagyok, mint amilyen én vagyok. Hiszen semmi nem vagyok. Csak egy nagy rakás...
Közben már bent vagyunk a liftben. Elterelem róla a figyelmem, bármi másba belekapaszkodom, hogy ne kelljen őt néznem, mert már az is fáj, ha látom. Lassan úgy fáj, mint Nagy Fehér, pedig... Érdekes a kijelző... Á, nem láttam már ezerszer! de most úgy nézem, mintha először látnám. Bámulom rajta a számokat... 1...2... Katt. Mi a fene...? A számban megérzem a vérem ízét. Megharaptam. Mikor, miért? És a betegem is kiborul, ha ennyi nem lett volna elég.
-Elégtételt én?- nézek rá, és olyan vadul kalapál a szívem, hogy alig tudok beszélni. Csak a szemem villog, árulhatja el, mekkora feszültség van bennem. Nem kiabálok. Sosem kiabálok.- Igaza van... Nem gondoltam bele. Azt gondoltam, nem lehet semmi baj, hiszen... Barátja van...- elpirulok, de szebben nem tudom megfogalmazni, hogy tudok a kapcsolatáról- És azt hittem, mélyen alszik. Azt hittem, nem is fog emlékezni rá. Eszembe sem jutott, hogy...- Most fogom fel, mit mondott. Belém szeret? Ez megint valami trükk. Hát nem volt elég? Nem bántott már éppen eléggé? Nem kínzott már eléggé amiatt a csók miatt?
- Jól van, mondja csak meg, mit akar... Panaszoljon be, rúgasson ki, mit bánom én! - feladom. Gyenge vagyok. Nem bírok küzdeni, nem bírom tartani magam. Áll a lift, nem mozdul, kettesben vagyunk. Szembe kell nézzek vele. Hát ha kell, nézzünk farkasszemet. Nem tud megfélemlíteni. Nekem kell ez a hivatás. Nem hagyom magam. Bármit megteszek, hogy elérjem a célom, most nem futamodhatok meg.



Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 05 2013, 16:55

Azt hiszem immár kölcsönösen gyűlöljük egymást. Ő azt hiszi csak egy vicc voltam, élveztem és követelném a következőt és normális esetben ezt is csinálnám. Szóval nem értem magamat, de ez nem segít nekem, csak még feszültebb leszek tőle. Ha legalább úgy reagálnék mint máskor: leszarnám az egészet, rávenném a nőt, hogy csempésszen cigit tetőre, toljon ki és legalább ennyi örömöm legyen, vagy szerezzen maga helyett valakit, akinek bejövök. Visszakapni önmagam (inkább azt akivé váltam) csak akkor kezdem, mikor szemétkedni kezdek vele és sokkal jobban érzem magam tőle. Mikor a liftre várunk már látom, hogy ideges, biztos attól fél, hogy lebuktatom. Lebuktatom, kirúgják, tönkrevágom anyagilag. Nem hinném, hogy egy ilyen érzéketlen kis ribanc szereti a munkáját, vagy kényszerítve van, vagy a pénzért csinálja. Ideges, vissza kell fojtanom egy keserű, gúnyos vigyort. Szemöldököm vadul ráncolom, mogorván, barátságtalan meredek előre, mereven, ahogy szoktam. A csaj betol a liftbe, én ismét provokálni kezdem, most durvábban, nem hall minket senki. Ekkor ragadunk be. Megfordul a fejemben, hogy direkt csinálta és meg akar ölni, de ha nekem esik lenyomom a torkán azt a nyomorult katétert. Viszont olyan ideges vagyok, hiába leplezem most jól, hogy elcseszem a monológ első felét. Én akartam elégtételt venni, de ezt nem akartam hangosan kimondani. Kicsit összezavarom, magamat is, aztán viszont olyat csinál, amivel nagyon meglep. Mentegetőzik. Próbálom én is menteni a menthetőt, ránézek, mintha nem én hibáztam volna és ő értette volna rosszul.
- Például gyűlöli a férfiakat.
Találgatok, ezt el tudom képzelni. A mentegetőzésre viszont nem számítok, egy percre elfelejtek mogorva lenni és megdöbbenek. Főleg mert igazat ad, ez valahogy nem illik a képbe. És így már nem jó, ő az áldozat, én meg rugdosom. Félrenézek.
- Hibázott
Közlöm jegesen a beragadt gombokkal. Csak jól rájuk kéne vágni.
- Felejtsük el...
Én is ezt szeretném, várjunk csak mit mondott? Barátom? Összeráncolt szemekkel, gyanakodva nézek rá.
- Mim van nekem?
Dé a barátom, de ez valahogy nem illik a képbe, olyan mintha ő másról beszélne. Nem, az nem lehet! Nem nézhet buzinak, kizárt! Elpirul, egyre gyanúsabb lesz a dolog, lehet, hogy félreértettük egymást? Végig BUZINAK gondolt? BUZINAK? Nem, efelett nem tudok napirendre térni, képtelenség. A vak is látja, hogy bennem semmi buzis, ezen agyalok még, amikor kifakad.
- Mondtam már, legalább egy szálat szerezzen, nem árulom el, hogy magától van. Kivéve ha azt hiszi, hogy buzi vagyok.
Felröhögök, mert ilyen nincs, rosszul érthettem valamit.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 05 2013, 18:02

Elkeserít ez az egész. Sokkal többet hittem magamról. Eddig a probléma-megoldás királynőjének éreztem magam, mert a legproblémásabb betegekkel is gyorsan szót értettem. Azt mondják, kommunikatív vagyok, kedves és empatikus, de ezzel a fickóval nem boldogulok. A legegyszerűbb dolgok sem váltak be: sem a bocsánatkérés, sem a humor, sem a hallgatás, sem a ... megalázkodás. Pedig vészesen arra haladunk. Ez a fickó uralkodni akar, megalázni, és valamilyen módon elégtételt venni rajtam, ez az érzésem. És nem tehetek ellene semmit.
Jeges feszültség van kettőnk között, amikor beragadunk a liftbe. Mégsem esem pánikba. Megölni úgysem tud, hisz a lábánál fogva az ágyhoz van rögzítve, maximum majd oda húzódom, ha kitör belőle az agresszió. De nem esik nekem. Legalábbis nem úgy. Pedig egy kanál vízben is meg tudna fojtani.
Nekem esik, de csak szavakkal. Cinikus és gúnyos és... mulat rajtam. És még azt hiszi, én élvezkedem rajta. Mintha csak én kínoznám egyfolytában, mióta beléptem a kezelőbe.
Ezen már kiakadok, de igyekszem uralkodni magamon. De nem vagyok túl sikeres, összetörök, mint a porcelán, mentegetőzöm, kifogásokat keresek, pedig ha van valami, amit utálok, akkor ez az. Kifogások. De ha neki ez kell!? Az nem volt elég, hogy beláttam a hibámat, neki az kell, hogy meg is alázzam magam, legyek gyenge, hogy eltaposhasson.
Azt vágja a fejemhez, hogy gyűlölöm a férfiakat, pedig ez nem igaz. Még Nagy Fehéret sem gyűlölöm, pedig ő aztán okot adott rá. És őmiatta aztán nem fogom az összes pasit gyűlölni, milyen nővér lehetnék úgy? De ezt nem kötöm az orrára. Higgyen, amit akar.
Megerősíti a szavaimat, igen, hibáztam, és végre olyat mond, amit én is szeretnék: "felejtsük el", amikor felkapja a fejét. Visszakérdez arra, amit mondtam és tudom pontosan, mivel hoztam már megint ki a sodrából. nem lett volna szabad szóba hoznom, most még azt is mellécsapja a hibáimnak, hogy előítéletes vagyok, vagy mi a szösz. Szó nélkül hagyom a kérdését, hiszen pontosan tudja, mit mondtam, hogyan érettem.
Már majdnem végleg megadtam magam, de aztán felveszem a kesztyűt. Bemocskolhat, összetörhet, majd túlélem, mert én gyerekkoromtól ezt akarom csinálni, és nem engedem, hogy összetörje az álmaimat!
És ő megint egy szál cigit kér. Már majdnem bólogatni kezdek, oké, legyen, adok kettőt is, ha túl léphetünk ezen, amikor feltételt szab. Elneveti magát. Úgy nevet fel, mint aki hitetlenkedik.
- Ezt nem értem...- már össze vagyok zavarodva. Hozzak neki cigit, de csak akkor nem árul be, ha nem hiszem, hogy meleg? Dehát az! Akkor mégis elárul? Mi ez? Valami modern 22-es csapdája?
- Szóval mindenképpen le akar buktatni. Igaza van, legalább egy fegyelmi kijár nekem. Akkor meg már nem mindegy hogy egy csók miatt kapom vagy a cigi miatt?
Szomorú vagyok. De nem a fegyelmi miatt. Hanem mert ez a fiú rosszindulatú és önző.
Megcsapkodom a liftgombokat, de nem történik semmi. Már tudom, mit fogok tenni. Feladom magam, és akkor megelőzöm az örömet, amit ő érezne, amikor bepanaszol. Ennyi. Én meg ... Meglátjuk. Remélem, tanulóként még elnézik nekem, hogy hibáztam. Ő meg megkapja az átkozott cigijét.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 05 2013, 19:39

Az idegeimre megy ez a lány, vagy nem válaszol vagy ignorál vagy fokozza a tempót. Mert ezen a buzizáson nem tudok napirendre térni olyan könnyen, márpedig ha buzinak hisz ki fogom rúgatni. Most komolyan! Engem buzinak? Mégis mi a jó franc ütött belé? Nyugalom, lehet, hogy csak tévedés, sőt annak kell lennie! Biztos félreértettük egymást, ez teljesen ki van zárva. Próbálok elmerülni a gyönyörben, hogy szenved, de egyre kevésbé megy. Nem hiszem, hogy igazán rossz neki. Közben megint ignorál, nem válaszol arra, hogy férfigyűlölő lenne. Pedig kiegészítenénk egymást. Hagyjuk, akkor tagadja. lehet, hogy csak ennyire...egyszerűen idegesít! Szükségem van a cigire mert már elvonási tüneteim vannak, főleg ilyen helyzetben. Napjában több szállal szívok, lehet attól vagyok többnyire higgadt és most hiányzik. Semmit, de semmit nem lehet itt csinálni, eleven felfal az unalom és mire kitalálok valamit, aminek mindig van értelme, csajozni, az jól belerondít. Mintha szar lennék, lehúz a wcn. S mindezek mellé, hogy feküdnöm kell, ki vagyok kötve, nem jövök be valakinek, nincsen cigim! NINCSEN!
Dühösen meredek arra az átkozott gombra, beragadtunk miért ne lehetne ez a nap még rosszabb? És egyre rosszabb, mert ahogy bejött a beszélgetésbe, hogy barátom van vagy mi a szösz felteszi az i-re a pontot.
- Én se. Nem tudom miről beszél.
Vetem oda dühösen, jó lenne ha megmagyarázná. Nem áll össze ez a dolog Ameliával, egyszerűen nem értem. Megcsókol fogadásból, addig oké, ez felett kéne napirendre térni, biztos, hogy nem ő a hibás, mert én se jönnék be magamnak. Ezt kell megértenem. Tényleg jól jönne az a cigi, hogy kitisztuljon a fejem.
- Mi van? Nem fogom lebuktatni, tőlem fogadjon akivel akar, én is állandóan fogadok. Felejtse el, majd megszerzem magamnak!
Fel fogok állni, törött lábbal kisétálni, vagy ha kúszva kell megtennem az utat, de akkor is megszerzem!

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 05 2013, 23:29

Beragadtunk a liftben, csak ő meg én. Feszült a helyzet, és még rosszabb lesz, amikor arra kényszerít, hogy mentegetőzzem. Mert megteszem. Végő kétségbeesésemben azt is kimondom, amit soha nem szabadott volna a számra vennem, hogy tudok róla, barátja van. (De ha egyszer így van...?)
Persze, ezen kiakad. Vannak homoszexuálisok, akik bátran felvállalják a kapcsolatukat, de ezek szerint ő nem olyan. Lídia mondta, hogy az a másik srác, aki jár hozzá, azt mondta, hogy nemrég óta élnek együtt. Ezek szerint még friss a dolog, vagy ő az első pasija, vagy ... Honnan tudnám? Nem is fogalmaztam bántón, biztos csak a pírom árult el.
- Már én sem tudom... Bocsánat. Nem is lett volna szabad szóba hoznom- rázom meg a fejem. Őszintén bánt, hogy megbántottam, jelzem, ismét nem szándékosan. Lefelé nézek, a szemezést már nem bírom elviselni, olyan hideg a tekintete (és mégis éget).
Dühös, és egyre kellemetlenebb a helyzet. Én alkalmatlannak érzem magam miatta, és ezért én is haragudni kezdek. de elsősorban magamra, nem rá, még akkor is, ha most éppen ő az oka annak, hogy itt tartok: önértékelésem összedől, a kép, amit alkottam magamról, amiben hittem, szétfoszlik. Nem vagyok én jó semmire.
Aztán újra megrázom magam, inkább harcolok, én igenis nővér vagyok, leszek... Mégha néha bele is akadok olyan betegbe, akivel nem találom meg a közös hangot, a legtöbbel igen. Van értelme ezt csinálnom, mert eddig pozitív visszajelzéseket kaptam. Én akarom ezt, mert szeretem, és... Harcolni fogok az álmaimért, ha kell.
Úgy tesz, mint aki nem érti, miről beszélek, pedig ő akart csapdába csalni. Még meg is sértődik. És most úgy tűnik, mintha nem akarnék neki segíteni.
- Nem érdekel az sem, ha lebuktat. Sőt, magam mondom el, hogy milyen nőszemélynek gondol, de jobb ha tudja, nem vagyok aljas. Sosem ártanék senkinek. Hibáztam, belátom, de még csak nem is engedi, hogy jóvátegyem...- ismét rá nézek, már úgy szorít a torkom, mintha fojtogatnának.
Esküszöm, csak azért menekülök meg a sírástól, mert valaki beleszól a lift mikrofonjába, hogy azonnal jön a segítség. Fellélegzem. Mindjárt vége!


Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szomb. Ápr. 06 2013, 19:45

Még emésztem ezt a barát dolgot, nem gondolhatott a melegekre és olyan, mintha megint elbeszélnénk egymás mellett. Ezzel a csajjal nem egy nyelvet használunk...de megint kezdek kiakadni.
- De mit? A barátomat? Mi köze Darylnek ehhez az egészhez? Vele fogadott?
El nem tudom képzelni mi van itt, Dé nem Úgy a barátom, de ezt tudnia kell, az ránk lenne írva, valami buzisat csináltunk? Ó atyaúristen, remélem nem látta, amikor megbőgettem. Dé rendszeresen ezt csinálja, ő meghatódik minden hülyeségen. Nyilván sokkal gyanúsabb mint én, de ááá, kizárt, valamit rosszul értettem.
Folyik a dráma, elég rendesen, beragadt liftben, valaki beszól, hogy mindjárt indulunk. Nekem aztán mindegy, maradhatunk, egymás agyára mehetünk, nem sietek sehová. Szemezem a gombbal, hogy rá kéne csapni, hogy még robban elcsesződjön a rendszer. Ha Amelia sikítozna már megérné a kockázatot.
Nagy levegő és nyugi van, én félreérthetek valamit, ő olyan amilyen, nekem nem kellene ezzel foglalkozni. A cigimre gondolok, amiért majd elkúszom valahogyan, kivakarom magam a gipszből ha kell. Számolom a szívveréseimet. Nem értem a csajt, velejéig romlott-e vagy tényleg szenved, most úgy csinál mintha majdnem elbőgné magát. Pont neki van rá oka! Ennyire félti ezt a szar munkáját? Mennyi fizetést kaphat? Aljasnak gondolom, naná, talán tényleg le kellene buktatnom inzultálásért és ha nem lenne bennem szemernyi büszkeség meg is tenném. De nem ment el a józan eszem. Segítség megcsókoltak? Melyik ép eszű, hetero férfi tenne ilyet?
- Dehogy mondja. Nem fog leégetni, nem bántam, hogy megcsókolt, csak félreértettem valamit. Tagadni fogom.
Felrántom az egyik szemöldököm, jóvátenni?
- Hogy akarja jóvá tenni?
Megcsókolni másodszor nem akart, nyilván, mert csak fogadásból tette és cigit sem hajlandó szerezni. Mit akar csinálni?

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 07 2013, 19:59

Szóba hozom a barátját, talán, mint mentőövbe kapaszkodom bele, hogy ezt is felhasználjam a védelmemre (?). Már teljesen össze vagyok zavarodva, nem tudom, mi használ, mi árt... Inkább árt, bármit is mondok. Mert most emiatt is kikapok...
- Jaj, dehogy! Jobb lenne, ha soha meg se tudná... Én nem akartam maguk közé állni!- Ez is mekkora baromság! Mintha egyáltalán megeshetne. Ha ők bíznak egymásban, szeretik egymást (márpedig így van, ennek több fül- és szemtanúja volt, ahogy hallottam), akkor egy olyan lány, mint én, semmire se mennék, nem csak egy csókkal, de más próbálkozásokkal sem. Halott ügy, szokták mondani.
Már nem csak szomorú vagyok, hanem dühös is, magamat okolom, és cukkolom fel egyre jobban, mert nem akarok elveszíteni mindent, amiért annyit hadakoztam. Már az is eszembe jut, hogy magamat adom fel, talán könnyebben megbocsájtható a bűnöm, ha látják, hogy... Megbántam. De megbántam? Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Az nagyon bánt, hogy ez a fickó most haragszik rám. Ez nagyon bánt. Mindenesetre képes lennék rá, hogy magamat hozzam ilyen helyzetbe, ha ezzel kiengesztelhetném. De attól tartok, ennyivel nem éri be. Ez a fiú többet akar. Én megbántottam, hát ő is meg akar bántani.
Nagy levegőt vesz, ahogy hozzám szól, kissé talán nyugodtabb a hangja.
- Nem bánta?- akad fenn a szemem. Akkor mégis min vitázunk hosszú percek óta? - Én nagyon szerettem volna tisztázni.., de maga nem engedte, hogy egyszerűen bocsánatot kérjek, egyszerűen....- nem tudom befejezni. Megint nekiesnék, őrá hárítanám a saját hibáimat- Ne haragudjon- mondom aztán csendesen, lesütött szemmel. Kész, ennyi vagyok.
Beleszólnak a mikrofonba, hogy hamarosan kiszabadítanak bennünket, ő meg csak annyit kérdez, hogyan akarom jóvá tenni.
- Ha annyira akarja azt a cigit, megszerzem magának. Majd kitolom a tetőre, vagy mit tudom én...- mondom csendesen. Persze, ezzel is bajba sodorhatom Őt, magamat, de majd kidumálom. Majd arra fogom, hogy a nikotinhiány miatt kissé agresszívvé vált, és ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, gyógyszer nélkül... Vagy kitolom éjszaka, amikor valamelyik csaj ügyel a csoportból...
Óvatosan nézek rá. Kíváncsi vagyok a szemeire. Haragosak-e még? Vagy elégedett? Ó, bárcsak... Bárcsak ne értené félre állandóan!
- Milyet akar? - a cigire gondolok. Sosem dohányoztam, de kismillió márka van forgalomban, fogalmam sincs, milyen az ízlése.


Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Szer. Ápr. 10 2013, 20:44

Nem kapok levegőt! Istenemre, egy percre nem kapok levegőt, halálsápadtan hápogok magam elé mint a legbénább gumikacsa a világon. Leesik. A csaj buzinak néz! Engem! Lever a víz, a nővérke képes duplán kasztrálni egyazon napon. De hogy ÉN búzacsíra? Meg sem tudom számolni hány nőm volt már, erre akkora sápadt forróság önt el, hogy valóban tüzelni kezdek, forró leszek mint a kazán. Vörös képpel meredek a nőre, rekedten mégis nagyon hangosan szólalok meg.
- Dé a legjobb a haverom, de az Isten szerelmére nem vagyunk buzik!
Ez minden mást kiszorít a fejemből, persze, hogy nem kellek neki, ha azt hiszi, hogy kályha vagyok, de én? A hajammal van gond? Egyáltalán semmi lányos nincs rajtam, bennem, még a virágokat is utálom! Úgy nézek rá, mintha elment volna az esze és beletelik néhány másodpercbe, mire újra normálisan tudok lélegezni.
Hát ilyen nincs! Ez Dé műve? Megölöm!
- Honnan szedte ezt a rohadt nagy baromságot? Végig buzinak nézett? Kellett volna a francnak a csókja, ha homár vagyok
Bámulok rá, nem igaz, hogy nem tudta összerakni, bizonyítékaim vannak! Istenem...hogy ezt megéltem, hogy egy nő egy rohadt buzerantnak higgyen. Elítélem őket, bár ha békén hagynak szándékosan nem kötögetek beléjük, nem kötöttem, eddig a szent napig. Mától irtani fogom a buzikat, az biztos! Elintézem, hogy kaktuszos seggvibrátorokat hozzanak forgalomba és személyesen fogom felnyomni nekik. Nagyon meleg lesz ebben az átkozott liftben, szinte rám tapad a hálóing (ez is milyen férfias)
- Persze, hogy nem bántam! Nem vagyok buzi! Hogy a fenébe bántam volna? Nem akartam, hogy bocsánatot kérjen, azt akartam, hogy megtegye még egyszer, hogy bejöjjek magának.
Kiabálok vele, nem, nem bírom feldolgozni, hogy Én melyik dimenzióban lehetek Buzi?!
Jajj a szívem! Beszélnek a mikrofonba, de én nem hallom, ő bocsánatot kér, nekem meg a fülem zúg.
- Jó
Motyogom mogorván és kábán, a cigije sem kell már. Buzi? Én?
- Mindegy. Ha nem tud nem kell.
Nem lenne rossz, ha kiszabadítanának. Bár egy buzitól nyilván senki sem félti a gyönyörű nővérkét. Bezzeg, ha tudnék járni...



_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Pént. Ápr. 12 2013, 04:09

Össze-vissza beszélek. Szétestem, felépítem magam, majd újra szétesek. Mi a francot művel velem ez a jóember? Már lassan úgy érzem magam, mint egy targikomédiában, egyszer sírni tudnék, máskor nevetni. Ez borzasztó.
A barátját hozom fel, de rosszul teszem, mert ezzel is csak haragot váltok ki belőle. Megint mentegetőznöm kell, de már nem rejtem véka alá, hogy hogyan nézek rájuk, mit tudok róluk. Nem szép tőlem, de ez az utolsó mentségem.
Amikor először tagadja, amivel burkoltan "megvádoltam" (ez így nem igaz, de ha már céloztam rá, valahogy mégis), azt hiszem, csak azért van, mert nem ugyanarról az emberről beszélünk. Én csak nyomom a magamét, kétségbeesetten, mert éppen ott tartok, hogy mindenre képes lennék, csak hagyja már abba a kínzásomat.
Elsikkad a fülem mellett, amikor amellett érvel, hogy nem akart volna másik csókot, ha meleg. (Miért, akart? Ezen most megint gondolkodhatok. Talán akkor is félreértettük egymást.)
Mondom neki, hogy feladom magam, nem érdekel a fegyelmi se, csak lássam, hogy végre elégedett, hogy engem szenvedni lát, mert valóban szenvedek. De ő is. Egészen más miatt. Végre halljuk egymást.
Azt mondja, nem bánta, hogy megcsókoltam, és hogy azt akarta..., megtegyem még egyszer. Gondolatban azonban annyira előre szaladtam, hogy én még mindig a cigiről beszélek, amikor tudatosulnak bennem a szavai.
Már azokra reagál, nagyon mérges és csalódott, én meg olyan vagyok most, mint a sült hal, mint akit leforráztak, és rakom össze a lezajlott eseményeket egy másik dimenzióban, egy másik értelmezésben, egy másik igazságban, onnantól kezdve, hogy azt mondta: "Maga ébresztett fel. Remélem, herceggé változtam."
Úgy érzem, rám szakadt a plafon, összeszorították a mellkasom, úgy kapaszkodom az ágyába, mintha attól félnék, hogy elesek, ha nem kapaszkodhatom bele, és talán valóban így van, levegőm sincs, szólni sem bírok, akkora gombóc van a torkomban...
És ebben a pillanatban kinyílik a liftajtó. Teljesen mindegy, hogy ki áll ott, én biztos a nyakába esek, úgy sírok, mint egy hülyegyerek, és az sem érdekel, ki és hogyan szedi ki Liot ágyastól a liftből. Kapaszkodom egy kabátba, aminek furán ismerős az illata, de egyenlőre nem látok semmit, és nem is akarok, csak elmenekülni, elsüllyedni szégyenemben, bánatomban...
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 14 2013, 03:58

Még mindig bánt, ami történt, hogy tegnap miattam lett rosszul, ezért a mai látogatásomat is rövidebbre kellett fognom. A nővérek egy része lesi minden mozdulatom, talán a tegnapi szeretet-kirohanásom kicsit félreérthető volt, de a mesét jól alátámasztja, ezen most mégsem szórakozom.
Lio úgy van kiterülve, mintha nem is motorbalesete lett volna, hanem szívinfarktusa, és fura, hogy még mindig rá van kapcsolva az a monitor. Lazán beszélek, igyekszem humorosabb lenni, már nem is vagyok annyira kiütve, mint tegnap. És bármennyire is rövidre kell fogni a látogatásomat, én igyekszem nyújtani..., de eljön a búcsú ideje is.
Nem sokkal később, hogy Stephnek beszámolok Lioról, az az ötletem támad, mégsem várok holnapig. Hát hülye vagyok én? Azt mondták, dél körül már a rehabon lesz, így már az első fuvarom kezdhetem ott. Leadom a rendelést a srácoknak, négy családi pizzát kérek, több tucatnyi pitét, és ezzel száguldok vissza, a kórházba. A legegyszerűbb hála a sürgősséginek, hogy Lioval foglalkoztak, és a legegyszerűbb "lekenyerezési" mód, hogy a rehabos nővérek kegyeibe férkőzhessek, látogatási rend ide vagy oda. Az ötlettől kivirulok, a munkába érkező Napsugárkát még meg is pörgetem arra a számra, ami éppen a rádióból szól. Dúdolni van kedvem és percenként nézem az órám, mikor indulhatok végre.
Hatalmas dobozaimmal és két zacskónyi pitével felszerelkezve vágtatok be a sürgősségire. Lídia áll a pultnál, és mosolyogva köszöntöm.
- Szép napot, ismét, nővérke. Hoztam egy kis "hazait"- emelem fel a kezemben tartott dobozokat. Széles jó kedvem van, nem tud most lerázni, ha akarna se. - Lio már a rehabon?
Lecsúsztatok két dobozt, és az egyik zacskónyi pitét is Lídia kezébe nyomom. Közben megkapom az infót, éppen most egy perce mentek fel. Igyekszem gyorsan végezni, már rezeg a mobil a zsebemben, biztos munka lenne, de még fel kell jutnom a harmadikra is, hogy az "ellátmány" többi részét ott pakoljam le.
Pechemre rossz a lift, a kijelző semmit sem mutat, így gondolkodás nélkül vágok neki a lépcsőknek, nem probléma ez. Az osztályt könnyű megtalálni, nagy kék betűkkel van kiírva: REHABILITÁCIÓ, vidáman lököm be az ajtót, és kapom el a legelső nővért, aki szembe jön. Lepasszolom neki a csomagot, és csak ezután kérdezek rá Liora. Annyit sikerül kiderítenem, hogy "útban van", és a lift felé mutat. Éppen ő az, aki beszorult.
Csekkolom a mobilom, csak a szolgáltató küldött üzenetet, így azt el sem olvasva megyek a lift felé. Az a minimum, hogy belevigyorgok a képébe...

Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1217

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 14 2013, 11:06

Simonéknál nincs ihletem, nővérke folyton dolgozik, ha nem látom egyik rím se jön ki az "Ó, miért vagy az unokatesóm"-ra. Este találkozom Ciánékkal, jó lenne előrukkolni valamivel, hát nem megy. Öt perc múlva a helyzet súlyosbodik, unatkozom. Beszélnem kellene azzal a mostohamamával...
....Negyed óra múlva felszállok a metróra, somolygás az orrom alatt. Nem húztam sokáig, elejtettem néhány magvat, láttam a szemeiben, hogy bejövök neki. Kinek nem? Egyesek nem kedvelik a vékony fószerokat, de a szavak mestere előtt minden virág meghajlik a szélben, én pedig megtanultam makulátlanul tettetni. Költői, romantikus mivoltom, szép kis pofimmal és egyedi stílusommal, nos, ha nő lennék önmagam venném feleségül. Mostohamamácskának is járni fog egy jó dugás, mert nem rossz nyanya, meg kell tanítania néhány spéci fogásra. De még nem, hagyom epekedni, elvetek neki néhány csontot, pár nap múlva megint, aztán már ő fog jönni utánam, így működik ez. Most csak egy verset írtam a Szépséghez, ami nem igaz, mert Rilkét idéztem, de ezt ő nem tudja. Lia, (sikerült megjegyeznem a nevét) társasága most jobban foglalkoztat, beutazom a kórházba hozzá. Imádom a kórházakat! Sokat voltam, főleg a pszichiátria környékén, a legjobb hely a világon, a gumiszoba kész ugrálóház és őrültekkel lehet a legjobban hülyülni. Voltak, akik meg is gyógyultak a kedvemért, de persze azokat a különleges eseteket is én szívtam meg. Ugrás, itt vagyok a metrón, menet közben találom ki melyik lehet Amcsi kórháza. Leszállok a jó helyen és elsőre, irtó büszke vagyok magamra. Szépen besétálok a kórházba, találok egy infós pultot, nőci ül mögötte, bravúrosan kalapot emelek neki. Szép mosolyom rávillantom, bemutatkozom, Simeon nővérkét keresem, mint családtag, máris megmondja, hogy a rehabra tart. Az egyik kedvencem! Az az érzésem megint el fogok lopni egy tolószéket és bekerekezni a halálos betegekhez... De ez még várhat, először Liát akarom látni nővérkecuccban. Fogadjunk megérte bejönni azért a hátsóért! Rehab! Most, hogy megvan a cím tűzök is felfelé a lépcsőkön, mert a lift nem működik. Meglátok egy érdekes pizzás figurát, elhaladok mellette, vagyis követem, mert lövésem sincs hol lehet a rehab. Nem, én nem látom a bazinagy feliratot a valahol. Megáll a lift előtt, én lecövekelek mellette, köhintek hármat.
- Hello, szia, merre van a rehab? Rehabilitálnom kell...
A liftajtó éppen kinyílik, úgyhogy már nem derül ki mit akarok rehabilitálni, hanem kizuhan belőle Lia, sírva, egyenesen a nyakamba. Döbbenten és automatikusan ölelem át, nem úgy mint nőt, az most eszemebe sem jut, úgy mint embert, akinek szüksége van rám. Rám? Azt nem hiszem, de én vagyok ott, ha nincs ló, jó a szamár esete. Első gondolatom kicsit ijedt, bár ez nagyon nem jellemző rám. Mi történt? Aztán eszembe jut, hogy beragadt, biztos megijedt szegény. Szorosabban ölelem magamhoz, elővarázsolom a szép, rekedtes énekeshangom és lágyan a hajába suttogom.
- Most már nincs semmi baj, itt vagyok, kiszabadultál.
Hátralesek a válla fölé, valami nyomorékkal szorult be, elég izé képet vág, valahogy nem tetszik nekem.
- Bántott az a selejtes?
Horkantok fel hirtelen, ő minek van, rá nincs is szükségünk, rondán néz, túl vastag a szemöldöke. Belerúgok az ágyába, nem hiszem, hogy elvétem. Nem nagyot, nagyot nem tudok rúgni, kevés vagyok, egy kisebb szél is megingat, de ahhoz elég, hogy elrúgjam a beteget a lift végébe, és találomra megnyomjak valami gombot, ellépve Liától, behajolva egy percre a bénához. Csak bent ne ragadjak vele.
- Tuti rányomultál te Hókuszpók és azért sír. Viszlát a pokolban!
Gonosz vigyort vetek rá, aztán kiugrok a liftből, mondjuk nem biztos, hogy elindul vele, lehet valaki megakadályozza, vagy rosszul csináltam. Az sem biztos különben, hogy Lia tőle készült ki, csak van egy ilyen érzésem. Ha kiderül, hogy rosszul gondoltam, akkor hoppá.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Vas. Ápr. 14 2013, 22:38

// Te hülye vagy R Very Happy //


Buzi. Én leragadtam ennél az egy szónál, nem tudok magamhoz térni, megállt az idő és úgy tűnik Miss lebuzizónak is. De hogy engem? Le kell nyíratnom a hajamat...
Nem szól semmit, a nő nem szól egy büdös szót sem, tök hidegen hagyja, hogy összetöri az önbecsülésem. Ez túlzás, ennyire nem komoly a dolog, de ez a buzizás...Komolyan ennyire rég nem voltam már kiakadva. Felháborodott, sértett, iszonyú dühös és zavart vagyok, nem tudom ordítanom kéne-e, vagy röhögjek egy jót. Mert ez röhejes, ilyen nincs, és ami a legfontosabb: Kit kell megölnöm ezért?
Csak forrongok magamban, a hülye liba egy szót sem szól, ekkor tárul ki a liftajtó. Az első, akit megpillantok Dé, csúnyán nézek rá, Vele hoztak összefüggésbe, Vajon miért?
De Déről hamar elvonja a figyelmem valami szar. Amelia a karjaiba rohan egy pasasnak, vagy inkább kölyöknek, mennyi lehet 15 éves? A csajnak szar ízlése van, ha ez neki a férfi, nem csoda, hogy buzinak nézett. Horkanva fogom fel a jelenetet, gúnyosan tapsolni kezdek, a csaj bőg, csinálja a cirkuszt és miért? Nem értem. Valami rosszat mondtam? Miért ő bőg, ő nézett buzinak engem!!! Őt senki sem lezbizte le. Hiszti van, meglepődöm, akkor van szíve? Vagy csak feleslegesen csinálja a cirkuszt, hogy még jobban lejárasson? Cseszni rá, hisztis kis...
Ez beszólt nekem? A csíkszar fogja magát és ugatni kezd, azt mondta selejtes? Nagyon vészjóslóan fúrom jeges tekintetem a gyerekre mint következő áldozatra az oroszlán. Jön ez a kecske és itt dudál, azt mondta selejtes? Buzi, selejtes, jó, hogy nem lettem még öngyilkos, hát hogy lehet így élni? Kinyuvasztom! Valakit ki kell, ez van itt, már kelnék is fel, amikor eszembe jut, hogy nem tudok járni. Nagyon nem tudok, a fiú elrúgja az ágyam, ELRÚGJA! és én ijedten kapaszkodok a lift falába. Mire észbe kapok, már belibben és nyomkodja a gombokat, na ilyet nem játszunk.
- Halott ember vagy!
Ordítok rá, a kezemmel ellököm magam, hogy az ágy beragadjon a liftajtóba és az ne csukódhasson be. A karommal utánakapok, ha sikerül a liftajtóba érnem és még elérem a pólóját, erősen magamhoz rántom, de ez nem biztos, hogy sikerül, örülök, ha nem küld le a pinceszintre.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Ápr. 15 2013, 09:00

Leforráz a hír, hogy nem igaz, amit állítottak róla. Pedig Lídia azt mondta... Hogy lehet, hogy eszembe se jutott kételkedni? Túlságosan zsibbadt vagyok, gondolkodni sem bírok. Olyan erős bennem a szégyenérzet, a fájdalom, hogy előbbi feszültségeim gombócként marják torkomat.
Megbántottam ezt az embert, beskatulyáztam, olyat tettem, amire nem vagyok büszke. És mindezt a fogadás miatt. Mert soha nem jutunk el idáig, ha nem megyek bele... Emberből vagyok én is, természetes, hogy fontosnak tartom, mit gondolnak rólam az emberek. Sosem adtam okot arra, hogy bárki is haragudjon rám, és most... Most a lehető legrosszabb helyzetbe sodortam magam. És nem mellesleg, nem utolsó sorban, Liot is sajnálom. Rohadtul kellemetlenül érezheti magát emiatt. Nem csoda, hogy ki van akadva.
Képtelen vagyok bármit is mondani, szabadulnék már a liftből, annyira fojtogatnak a könnyeim. Kismillió bocsánat sem lenne elég, hogy feloldozza vétkeimet, amit csak ez ellen az egyetlen ember ellen vétettem.
Szinte kiesek a liftből, aminek az ajtaja a legjobbkor nyílik ki. Belezuhanok valakinek a nyakába, és nem bánom, hogy magához szorít, mert legalább megtart. Összecsuklanék. Az illata ismerős, és a következő pillanatban már a hangja is. Hihetetlen, hogy Reeve az, az új rokon. Mit keres itt?
Eltolom magamtól, hogy megnézzem, valóban ő-e az, vagy csak annyira összekavarodtam, hogy hallucinálok magamnak egy ismerőst. De igen, ő van ott, ez bizonyosan Reeve, az én bolondos unokatestvérem. Hogyan...? Mikor...? Nincs időm kérdéseket feltenni, és azt sem hagyja, hogy én válaszoljak a kérdésére, nekiesik az ágynak. Egyszerűen belerúg. Könnyű szerkezete miatt az a túlsó falhoz vágódik.
-Neee!- kiáltanám, de csak nyöszörgöm, hiszen hangom nincsen, kapok a kabátja után, de kicsúszik a kezemből, ő pedig a liftben matat valamit.
Elfeketedik a világ. Azt hittem, rosszabb már nem lehet, hát mégis megtörténik. Reeve heves reakciója újabb bajba sodor mindannyiunkat.
-Reeve!- szólok rá, kissé összeszedve magamat, amikor látom, hogy dulakodni kezd Lioval. - Hagyd már békén a betegemet! Nem csinált semmit!
Igyekszem bele kapaszkodni, hogy legalább rosszabb ne legyen a helyzet. Csak a szemem sarkából veszem észre, hogy nem vagyunk egyedül.
Vissza az elejére Go down
Daryl Brooke
Városlakó
Életkor : 29
Foglalkozás : étteremtulajdonos
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Ápr. 15 2013, 19:11

Teljesen feldob az ötlet, hogy a pizzás ötletemmel egyszerre több legyet is lecsaphatok. Hiszen megvendégelem a nővéreket, és Lioval is tölthetek még egy kis időt. (Túl sokat nem, munkaidőben vagyok). Rohanok vissza a kórházba, ahogy kész vannak a pizzák és a piték, és örömittasan üdvözlöm Lídiát...
Rossz a lift, gyalog megyek fel a harmadikra, gyorsan lepasszolom a kaját, és a lift felé sietek, mert minden valószínűség szerint Lio éppen benne van. Jön egy fickó, helyes kis kalappal és megkérdi, merre van a rehab.
- Éppen itt...- mondanám, sőt, talán mondom is, amikor kivágódik a liftajtó, és majdnem kiesik rajta a nővér. Pont annak a kalapos fickónak a kezei közé... Egy pillanatra az siklik át rajtam, milyen szerencsés a fickó, de aztán nem örülök annyira. A nővér sír, a kalapos srác bedühödik és a lift felé rúg, azaz oda, ami benne van. Lio...
- Mi a franc?- ugrom én is, nehogy már a haverom bántsa ez az elmebeteg, amikor... Lio még védekezni sem tud! Hát hülye ez?
A nővérke sikít, fékezné az őrültet, de nem jár sok sikerrel, az beugrik a liftbe és a liftgombokkal babrál. Lio is kapadozik, csimpaszkodik az őrültbe, de már én is elkapom a grabancát.
-Hagyod békén, te szarházi!?- írtó dühös vagyok. Ütésre emelem az öklöm, és csak amiatt eresztem le, amit a nővérke szemében látok. Minta félelem lenne.
Lio közben az ágyat az ajtónyílásba húzta, hogy hogyan, az előttem rejtély, így minden figyelmem a kalapos fickónak szentelhetem.
-Normális vagy, ember?- ragadom meg a gallérjánál fogva, és igyekszem elhúzni a lifttől. Biztos drogos, vagy hiperaktív...
Amíg vele bajlódok, remélem, Liot a nővér veszi a szárnyai alá. Már csak arra lennék kíváncsi, miért zuhant ki a liftből olyan hisztérikusan...
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1217

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Hétf. Ápr. 15 2013, 22:26

A lány, akinek tudom a nevét és a rokonom sírva zuhan a nyakamba, ez megrendít egy percre. Meg-rendít, mint a földcsuszamlás. Mert én egy elég biztos talaj vagyok, a rengeteg pszichoanalízis ellenére tökéletesen tisztában magammal és a szerepeimmel, a lányka mégis kimozdít a tengelyemből. Egy percre, kicsi percecskére, ami alatt facsarodik valamennyi a szívemen. Aú, most rossz neki, szinte átérzem mennyire. Nem is tudom miért, más baját is éppannyira leszarom, mint a sajátjaim, de az a perc megmarad az emlékeimben és szíven üt, mintha kicsit én is érezném a rosszat. Nagyon nem szeretem. Szinte a szám sarka is legörbül egy pillanatra, annak ellenére, hogy komoly és megnyugtató a hangom, sőt akció közben is maradok eléggé szilárd. De az mégis bántott, hogy bántották a rokon kislányt. Valahogy az az érzésem ez a bozontos szemöldök tehet róla, egyébként se tetszik, csak úgy, csúnyán néz, hát belerúgok. Na ettől valahogy mindenki kiakad. Először ő, magához ránt és én engedelmeskedem mint a rongybaba. Negyedakkora sem vagyok mint ez a fickó, még akkor se, ha fekszik és béna. Milyen lehet ha áll? Hű, dinoszaurusz! Kéknek és törpnek érzem magam Hókuszpók karmai között, miközben ő közli, hogy meghalok. Naná, jobbat mondjon!
- Csak utánad Szemöldök, te szarabb helyzetben fekszel.
Mergaradom a karját, hogy engedjen el, nem nagyon akarok bántani egy nyomorékot. Lia közben belém kapaszkodik és azt mondja nem csinált semmit a betege, oké, ha elenged leszállok róla.
- De sírtál...
Kezdeném, amikor az ürge, aki majdnem jó infót adott, hogy itt a rehab, beszáll a játékba. Elkap az is aú, ez már kicsit rosszabb. Nem szeretem, ha bántják az arcomat.
Szarházi? Hát ezen felröhögök, pontosabban kiröhögöm.
- Hogyne, nem verekszem nyomorékokkal.
Csak el akartam küldeni melegebb éghajlatra, dehát nem jött össze. Vele viszont verekedhetnék, de előbb próbálok elszakadni tőle, szóval én is megragadom az ő gallérját. Hát én ellene se sokat érek, de a szándék a fontos.
- Nem, ha egy lány sír elvesztem az eszem.
Próbálok behúzni neki egyet, ha jól számolom és sikerül éppen a nyomorék ágyába eshet és akkor közvetlen nem bántom a beteget csak közvetetten. Na meglátjuk, gyenge vagyok, de gyors, ha ütök, akkor se nagyot és lehet, hogy rossz helyre, a szeme helyett csak az arcára (mintha egy erősebb nő adna neki egy pofont) , hát nem a verekedés az erősségem, de ez nem jelenti azt, hogy nem szoktam csinálni.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 18 2013, 12:09

A srác magamra emlékeztet, de ebbe inkább nem gondolok bele, maradjunk annál, hogy kinyírom! Csendesnővérkének nem értem mi baja, aki itt sírhatna az én vagyok, ilyen rosszkedvű és dühös már régen nem voltam, talán utoljára a parton Dével. De most nem fogok kiakadni, azóta nem is tudok. Pontosan, nem csináltam semmit, inkább velem csináltak olyat, amit idáig senki sem mert: porba tiporni a férfiasságomat, ezért valakinek bűnhődnie kell. Aztán valahol mélyen elégedett vagyok azzal, hogy megríkattam a csajt, bár tényleg nem értem mivel és hogyan, azt sem veszem be, hogy nem egy szívtelen dög, viszont mégiscsak nő. Én bezzeg sosem vontam ezt kétségbe, vagyis majd a pasija szenved helyette. Hogy lehet egy ilyen ürge a fickója, mert tuti az, különben minek védelmezné olyan elszántan? Biztos belezúgott az idióta. Dé is épp jókor bukkan fel, ajánlom is neki, hogy elkapja a gyereket. Egész jól csinálja, remélem összehugyozza magát. Én is fogom, de aztán áteresztem Dének, ő most jobb helyzetben van és én tanítottam verekedni, nagy baj nem lehet. Már megnyugszom, hogy behúz neki egyet, erre elengedi. Méltatlan képet vágok, az a minimum, hogy lapossá verje ezek után, bár én akarom kivégezni, amint jól leszek rászállok a csávóra. Mit mondott? Szemöldök? Mi a baj a szemöldökömmel? Nagyon csúnyán nézek, így a szemöldököm is randa helyzetben van, már olyan ideges vagyok, azt se tudom hová vágjam ezt a nyomorultat. Van képe neki lenyomorultoznia, vetek Dére egy ajánlom, hogy alaposan hagyd helyben pillantást, engem ezek után nem érdekel mit érez a nővérke. A gyerek nem pisál be, sőt pofonba*a Dét, halott ember! Remélem Dé visszaveri különben rám zuhan és ágyastul elgurulunk a fenébe.
- Dé, adj neki, én megölöm ezt a taknyost...esküszöm
Sziszegem, közben még be is vágja azt a röhejes romantikus nyáladzást a síró nőkről.
- Ó istenem milyen költői valaki, el ne sírjam magam. Neked soha nem volt eszed tökfej, nincs mit elveszteni! Maga meg rúgassa ki, vagy én fogom!
Kiáltok a nővérre, miért nem hívta még a biztonságaikat? Azt hittem félti az állását, de úgy látom nem olyan fontos neki. Akárki is ez a fickó, ki fogom csinálni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Csüt. Ápr. 18 2013, 12:55

Katasztrófális volt a helyzet már kettőnkkel is, amíg be voltunk szorulva, de visszasírom azokat a perceket, mert most elszabadult a pokol. Tulajdonképpen néhány percnyire voltunk a megoldástól. Kiderült, hogy Lio nem meleg, hogy én totálisan félreértettem mindent, de mindent, amit csak lehetett, mert....
Jaj! A fenébe! Lehet ezt valaha jóvá tenni? Meg lehet ezt valaha bocsájtani? Kötve hiszem. A Herceg most úgy gondolja, belemásztam a lelkébe, összetiportam, pedig... Hogy mondjam neki el? Hogy mondhatnám neki el? Esélyem sincs arra, hogy újra beszélgessünk, én totál leírtam magam előtte.
Ha csak egy percünk lett volna még a liftben, talán megpróbálkozom valamivel, de teljesen leblokkoltam, sokkolt a hír, át kellett gondoljak mindent, mindent... és már nem volt idő...
Nem akartam sírni, mégis könnyek törnek fel belőlem, szinte hisztérikusan, hiszen mindeddig visszafojtottam az érzéseimet. Ennyire nem vagyok jó. Nem vagyok erős.
Nincs abban köszönet, hogy Reewen áll a lift előtt. Bár csak rövid ideje ismer, úgy védelmez, mint egy oroszlán, és persze, félre érti a helyzetet, rátámad Liora, az meg üvölt, és itt van a barátja is, aki viszont őt védi...
Jézusom... És ez mind egy csók miatt....
Védeni akarom Liot Reeventől, Reevent Liotól és a sráctól, aki Lio barátja. Nem olyan "barátja". Úgy tűnik, neki elég csak rám néznie, látszik, hogy nem egy agresszív állat, de Lio tüzeli, és ez nem jó, mert engem nem ismer, Lio meg... teljesen elvesztették ezek a fejüket.
Reevent kapom el, kapaszkodom belé, húzom el onnan, engem talán csak nem fog bántani...
- Gyere, hagyd már békén! - könyörgöm neki, és nem érdekel, hányan néznek már minket. Mert bizony van már közönség. A lépcsőházból már hallani a rohanó léptek zaját, biztosan a szolgálatos biztonsági őrt riasztották a csetepaté miatt.
A liftbe már nem látok, esélyem sincs Liora nézni, így a barátja szemeit kutatom, és amikor rám néz, hang nélkül formálok neki szavakat: "sajnálom", és fogalmam sincs érti-e, vette-e, mit üzenek neki. Még mindig a rokonba kapaszkodom, de ő erősen hadakozik, megüti a srácot, de a testétől nem látom, mennyire talált az ütés.
A biztonsági őr veti rá magát Reevenre, engem fére lökve, most ők dulakodnak, valaki meg megfogja a karom, és elhúz a közelből.
-Jobb, ha most elhúzol innen, a betegedet átveszem én...- és csak ekkor látom, hogy az egyik csoporttársam az, aki hozzám beszél. - Jól vagy?
Legszívesebben megkérdezném, vak-e, hogy ilyet kérdez, hát hogy lehetnék jól, amikor négy pasas van bajban miattam (ha a biztosnági őrt is beleszámoljuk, mert Reeven azért küzd, piszkosul. )
- Jobban nem is lehetnék- mondom cinikusan, aztán elszégyellem magam, hiszen csak segíteni akar.- Ne haragudj...- lehorgazstom a fejem, sóhajtok egy nagyot, zsebkendő után kutatok.
Liot kihúzzák a liftből, még mindig tajtékzik, a barátja igyekszik visszafogni, hogy le ne ugorjon az ágyról. A rokonom a földön, a hátán a biztonságival, és hallom mindenfelől a "mi történt?" kérdést. Rosszul vagyok. Nem fizikailag, bár most kocsonya a lábam, úgy remeg. Félre húzódom, de nem megyek el, nem bírok menni, látnom kell őket: Liot és Reevent. Hogy ezzel hogy számolok el?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)   Today at 03:08

Vissza az elejére Go down
 

Kórház a város szélén.... Lia, Lio, Dé (és sokan mások)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-