Arra gondoltam, kapva azon, hogy az ölembe pottyant egy szabad délután (a múlt szombati beugróért), meglepem a fiamat és Gwent a parkban. Domi mondta, hogy a legtöbb idejüket ott töltik a suli után.
Dominic nagyon szeret a szabadban játszani. Egy kis örökmozgó veszett el benne. Állandóan rohangál, futkos, mászik... Szóval folyamatosan kell rá felügyelni. Gwen pedig egész nap talpon van. Jót tenne neki, ha pihenhetne. Ha csak felrakhatná a lábát egy kicsit... Összességében mindannyian jól járunk: látjuk egymást, beszélgetünk, ő pihenhet is, én pedig Domival játszhatok. Megtanítom talán néhány cselre, hogy legközelebb ügyesebb legyen a nagyobb fiúkkal.
Veszek egy bulvárlapot a kapu bejáratánál, hogy Gwen se unja halálra magát, ha nem tartana velünk. Olvasgathat, amíg mi elvagyunk Domival. Apró figyelmesség, de remélem, örülni fog neki. Lassan lépkedek a járdán, még mindig fontolgatva, okos ötlet-e, amire készülök. Nem szabad túlfeszíteni a húrt, de éreztetni akarom, hogy Domi valóban fontos nekem.
Őket keresem, mégis elsősorban Domi szőke fejecskéjét kutatom a többieké között. A fák árnyékában, a homokozó közelében lapátol valamit, belemerülve a nagy melóba. Mosoly terül szét a képemen, és melegség a mellkasomban, ahogy figyelem, egyenlőre távolról. Bármennyire is szeretném a karjaimba zárni, megzavarni sem akarom. Vajon min ügyködik?
Nem bírom tovább, oda kell mennem hozzá. Leguggolok, és megszólítom.
- Szia, nagyfiú! Kell egy kis segítség?
Mosolyogva néz rám. Meglepettségnek nyoma sincs rajta. Egy csatát már elvesztettem. Mintha természetes dolog volna, hogy mi együtt homokozunk. Nem is köszön, mindjárt az építményéről beszél... (hogy milyen vacak a homok, kellene egy kis víz, mert így nem tapad eléggé, de azt nem szabad, mert akkor koszos lesz...)
- Beszélek a mamival, hátha rám bízza a dolgot, jó?- kacsintok rá. De ő csak rázza a fejét, és azt mondja, nem a mamival van. Nem értem a dolgot.
- Hát kivel vagy?- kérdezem meglepetten. Egyedül mégsem lehet itt. Talán a Sárkánnyal van? Jaj nekem! Óvatosan nézek körbe, de nem érzem magam fenyegetve. Ha Gwen nővére itt lenne, már nekem esett volna.

Meglepetést szeretnék szerezni. Elsősorban Daminak, de az anyukájának is. Gwennek. Csoda egy kis nőszemély. Minden tiszteletem az övé, hogy tanul, dolgozik, gyermeket nevel. Egyedül. És soha nem panaszkodik. Egy szóval sem.
Arra gondolok, lehetnénk együtt a parkban. Én játszhatnék Domival, de ő a közelben, újságot olvasva... Erről is gondoskodtam. Hoztam egy bulvár lapot, tele híres színészekkel és színésznőkkel. Gwen minden álma az volt, hogy egyszer ő is közéjük tartozzon. Szerintem minden esélye meg is van rá, mert gyönyörű...
Most is eszembe jut, milyen igézően szép a szeme. A legjobban akkor tetszik, amikor belesüt a nap. Akkor valami félelmetesen szép árnyalatot kap. És hogy tud csillogni! Más, amikor dühös, amikor sír ... és egészen más, amikor nevet vagy boldog vagy... Erre még gondolni sem szabad!!!
Szerencsére hamar sikerül kitisztítani a fejem, a gondolataim. Nem lenne jó, ha így találkoznánk, még el találnám szólni magam, hogy... Megrázom a fejem. Esélyem sincs. A Sárkány is megmondta. Gwen tovább lépet, Dominak új apukát keres, én labdába se rúghatok.
Domi... Meglátom a szőke fejét, ahogy a homokozó szélénél játszik. És az első meglepetésemnek fuccs. Még csak nem is furcsállja, hogy ott vagyok. Egyszerűen úgy játszik velem, mintha mindig is ott lettem volna. Kezdettől fogva. És jön a következő sokk. Ő lep meg engem. Mert nem Gwen hozta ki a parkba.
Éppen rákérdezek, hogy kicsoda, amikor egy ismerős női hangot hallok meg. A fiamhoz szól, mert mellé guggol, de aztán rám emeli kékes-szürkés szemeit. Közben úgy öleli meg Domit, mint egy anyaoroszlán, mintha gonosztevő volnék, és féltenie kellene tőlem a srácot.
-Izzie..., micsoda meglepetés! - hangomban öröm bujkál- Úgy látszik, van egy közös ismerősünk...- nevetek rá a lányra. Nem tudom, miért ilyen bizalmatlan. Tán rosszat feltételez rólam? Olyan hidegen néz rám, szinte borzongani kezdek.
-Ártatlan vagyok, mint egy ma született bárány- próbálom őt is megnevettetni. Akármennyire meglep a jelenléte, nem tudom elkendőzni jókedvemet. Legutóbb megnevettettem. Most vajon sikerül-e?
Dominic értetlenül pislog rám. Csak egy mozdulattal jelzem neki, hogy ne szólja el magát. És ő vigyorog... Tudtam én, hogy okos srác!

Dominic mellett guggolok a homokozó szélén, amikor megjelenik Izzie, mint egy anyaoroszlán és védelmezőn zárja karjaiba a fiamat. Meglep, több szempontból is. Egy, hogy itt van. Kettő, hogy az én fiam mellett kardoskodik. Három: hogy milyen harcias. Vagyok annyira intelligens (remélem), hogy gyorsan összerakom a képet. Gwen nincs itt, ellenben Izzie az én fiamért érez felelősséget. Azért játszom még egy kicsit a hülyét..., csak a vicc kedvéért.
- Hát persze! Dominic az egyik kedvenc ügyfelem. Gyakran viszek neki Hawaii pizzát. - a fiamra kacsintok, aki a tenyerébe kuncog.
Izzie fürkészve nézi őt, én meg alig bírom elfojtani a mosolyomat. Mi lesz még ebből? A lány kérdésére Domi csak bólogat, én meg rá mosolygok, súgva neki egy "köszi"-t. Majd letörlöm az idétlen vigyort az arcomról, hogy csak egy kis mosoly maradjon a helyén.
Izzie közben lazít a szorításon, Domi meg felpattan és mászókázni kezd.
Lágyan szólok a lányhoz, de az ő szemében még haragot látok. Miért haragszik?
- Izzie, nyugalom, nem vagyok gonosztevő. - Megérinteném, legalább a karját, de ez most nagy merészség lenne. Még kapnék egy fülest. - Van kedved leülni? Dominic jól mászókázik, nem lesz semmi baja...- Vetek egy pillantást a fiamra, aki boldogan csúszdázik éppen. Az sem számít, ha a kijelentésemmel elárultam magam.
Izziet a padhoz vezetem (már ha hagyja) és ha leül, mellé ülök.
- És most mondd el, miért haragszol? - fordulok a lány felé. Tényleg tudni szeretném. Darylia nevetést váltott ki belőle, nem hiszem, hogy azzal lett volna baja. Akkor most miért perzsel így a tekintete?

Ahhoz képest, hogy ma én akartam meglepetést szerezni a "kis családomnak", engem érnek sorozatos meglepetések: Domi látszólagos közönye. Izzie jelenléte. Izzie és Domi kapcsolata... Leveszem, hogy ő az új babysitter...
Dominic nagyon helyes, társamul szegődik a tréfában és nem fedi fel a titkot, valójában ki is vagyok én... Izzie-ben harag fortyog, ami már nem tudható be annak, hogy egy "idegen" molesztálja a rá bízott gyermeket. Egyrészt mi sem vagyunk idegenek, másrészt a Domival való jó kapcsolatomat is rögtön világosan látja.
Szeretném megnyugtatni őt, beszélgetni vele, oldani a feszültséget, mert úgy érzem, mindennek én vagyok az oka. Egy padhoz invitálom, ahol mellé ülök, bár tisztes távolságban.
- Oké, rendben, te tudod!- mondom neki nyugodtan, bár egyértelmű, hogy haragszik. Talán mégsem rám, és az okot nem kívánja az orromra kötni. De fura dolog a hetedik érzék... Mintha érezném a rezdüléseit. Mert érzem, hogy ideges, és erről árulkodik az a kis fejrázás is, amivel a gondolatait akarja kiszórni a fejéből. Láttam már néhányszor hasonlót. És rögtön témát vált.
- Ó, csak erre jártam. - Ugyanolyan semlegesen felelek, ahogy ő. Én miért avatnám be?- Arra gondoltam, szívok egy kis friss levegőt, itt a fák alatt, messze a forgalomtól. elnézem a srácokat, ahogy játszanak... Kiolvasok egy szennylapot...- jut eszembe az újság, amit a kezemben tartok. - Kicsit kiszakadok a mókuskerékből.
Elég lesz ennyi hadova. Ha többet beszélek, rájön, hogy kamuzok. Inkább visszaterelem a témát rá. Jó kis csiki-csuki. Nem hiába vannak elveim, igaz? Bár ő erről nem tud semmit.
- Sok mindent gondoltam rólad, csak azt nem, hogy gyerekcsősz vagy- nézek rá, kissé nevetve, ezzel próbálva oldani a feszültséget. - Régóta csinálod?
Hogy nem Dominicra vigyázott, az tuti biztos, mert akkor hallottam volna már róla. De most próbára tehetem az őszinteségét... Kedvelem ezt a lányt. Miért is nem akarok benne csalódni?

A padon ülök Izzievel, és óvatos macska-egér játékba kezdünk. Valahol csodálkozom, hogy mérges, valahol mulattat és egy kicsit talán bosszant is. Utóbbit könnyen megemésztem, mert belegondolva a helyzetébe, én sem viselkednék másképp. De amikor a válaszomra pedofiliával vádol, hangosan felnevetek.
- Izzie, hát ez nagyot ütött. Köszi. De megérdemeltem? Komolyan?- még mindig nevetek, csóválom a fejem, így nézek rá. Talán csak nem gondolja komolyan? Bakker, alig bírom abbahagyni a nevetést. Még a könnyem is kicsordult, esküszöm! Aztán az a kis mosoly és az oldalra döntött feje elárulja.
- Oké, megérdemeltem. Én is szeretem a nyílt és egyenes válaszokat, úgyhogy el is várható tőlem, hogy hasonlót adjak, igaz? - kezdem magam ráncba szedni, komolyra fordítom a szót- Nos... Amit mondtam, az igaz... Nagyrészt. A szennylapot nem magamnak hoztam, de a többi igaz!- még mindig belefér egy kis játék. Nem hozom szóba a rokonságom Domival. Még nem. Egy icipici titok még kell...
Aztán visszakérdezek, rögtön azt veszem górcső alá, vajon mióta vigyáz gyerekekre. Ott van a mosolyom, éreztetni akarom, hogy nem piszkálom, és semmi bajom az ilyen tipusú munkával. (Sőt, ha tudná!)
Meglepően őszintén válaszol, még azt is megemlíti, hogy Gwen talán bizalmatlan volt vele egy kicsit. (Vajon miért?) De a lényeg, hogy most itt van, ő vigyáz a fiamra...
- Domi rendes gyerek. Huncut, de szófogadó- nézek én is a kissrác felé. Ügyesen játszik, a mászóka nagy bajnoka. Nem kell félteni, ha ott van.
Próbálom elrejteni, hogy mennyire kötődöm hozzá érzelmileg, de a hangom elárulhat.

Figyelem, ahogy reagál. Az sem tetszik neki, hogy nevetek. Pedig még nem tudom abbahagyni se!
- Talán nem az eszed miatt adták meg az ötöst?- kérdezek vissza, de talán ez erős volt. Szeretném visszacsinálni, de nem megy, így bárgyún vigyorgok, hogy lássa, csak viccelek. Mert valóban okos lánynak gondolom. Simán kinézem belőle, hogy 5-ös volt angolból.
Ő visszavág, a szennylapra célozva, és kissé elszégyellem magam. Nem magam miatt. Gwenre gondolok. Kifejezetten értelmes lány, nagyon okos és talpraesett... Egyszerűen csak rajon a színészekért, meg mindenért, ami a színházzal, mozival kapcsolatos... Neki akartam örömöt okozni... De én vagyok a béna. Majd legközelebb egy színházjeggyel lepem meg, vagy elviszem moziba...
De inkább elviccelem.
- Tudod tele van képekkel. A magam fajta fickóknak csak olyan csajok jutnak, akik még olvasni sem tudnak!- kacsintok. Van ebben némi önirónia, de inkább rólam gondoljon rosszat, mint Gwenről. Ő nem érdemli meg.
Még nem ismerem annyira, hogy tudjam, neki ebből mennyi a játék, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy igazából tetszik neki ez a játék, amíg... Felpattan, és vádlón néz rám, megint. Most mi rosszat tettem? Aztán leesik a húszfillér, hogy neki is leesett, és hiába kiabál, én csak nevetgélni tudok.
- Ó, a részletekbe eddig nem mentünk bele....- kezdeném, de nekem esik. Csapkodja a fejem. Nem csak az újsággal, hanem újabb vádakkal.
- Nem vettem rá semmire. Valóban viszek neki pizzát, Hawait..., mert azt szereti- nevetek még mindig. Csöppet sem érdekel, hányan néznek minket. Ha ilyen hevesen tudunk információt cserélni, akkor ez a mi dolgunk, senkinek semmi köze hozzá. csak nekem kell megszoknom. Ezt is fel kell írnom a noteszembe: Izzie meglehetősen heves természetű, agresszióra hajlamos.
Még mindig azt hiszem, hogy elég neki ennyi... Kidühöngi magát (ha ez valóban az volt és nem csak színjáték), aztán megnyugszik, elneveti magát és kész... Lényegében nem történt semmi megbocsájthatatlan... Ő mégis Domiért kiált.
- Izzie..., hagyd a fiút játszani- mondom neki csendesen és komolyan. A keze után nyúlok, hogy végig simíthassak a kézfején.
Domi persze értetlenkedik, és kérdőn néz ránk. Én meg Izzie-re. Most ő felel a gyerekért, hiába vagyok én az apja. Kérés van a szememben, nem magam miatt, hanem Domi miatt. Ha még mindig el akarja vinni, egy szót sem szólhatok, de csak egy szavába kerül és én megyek el. Mégis próbálkoznom kell, hogy csillapítsam.
- Inkább menjünk el hot-dogozni vagy fagyizni... közösen... Volna kedvetek? - régen kértem én már bárkitől is bármit. De most szívből szeretném, hogy ne utasítson el. A tekintetem is elárulja, nem is titkolom. Engesztelést kérve nézek a lányra.

Nem igazán értem most Izzie-t. Nekem teljesen természetes, hogy egy délután, amikor a parkban meglátom a fiamat, odamenjek hozzá, leguggoljak és játszani kezdjek vele. Egyébként azt hittem, Gwennel lesz ott. Izzie felbukkanása és kirohanása pedig csak egy kis mókázásra adott indokot, főleg azért, mert a Darylias játék is tetszett neki. Álmomban sem gondoltam, hogy a pedofiliás vádjait egy percig is komolyan gondolja. De valahogy a dolog nagyon rossz irányt kezd venni. Mert míg én elnevetem a dolgokat, ő annál inkább lovalja bele magát önmaga felhergelésébe... Vagy nagyon jó színésznő és csak engem akar megtéveszteni. Honnan is tudnám?
Amikor kifakad, több oldalról is meg tudnám támadni, de nem teszem. Egyrészről azt gondolom, talán nem olyan embernek ismert meg, aki ilyesmire képes. Sosem voltam mézes-mázos, nem mutattam magam másnak, mint amilyen vagyok. Sem neki, sem másnak. Még Dominak sem. A kapcsolataim inkább távolságtartóak, mintsem túlfűtöttek, és ez alól csak néhány ember kivétel. De vele még nem jutottunk el arra a szintre, hogy ezt megtudhassa rólam. Vajon megtudja valaha is? Talán igen, talán nem. Másrészről biztos vagyok benne, hogy Gwen elmondta neki, Dominic ilyen szempontból megbízható. 4 évesen megtanította, hogy ha egy idegen akaszkodik rá, kínálgatja cukorkával vagy más dolgokkal, ordítson, ahogy a torkából kifér, vagy rúgjon egyet a támadója bokájába vagy sípcsontjába. (Akkoriban sorozatos gyermekrablásoktól volt tele a sajtó. Gwen pedig feltalálta magát... Azt mondta, ugyanazt tanácsolta a gyereknek, amit ő is tenne hasonló helyzetben.)
- Izzie, kérlek...- próbálom tehát békíteni- kérlek, ne sarkosíts. Tudod jól, hogy nem erről van szó. Különben sem volt nálam cukorka...- egy picit még rá is kacsintok. Még mindig él bennem egy kis remény, hogy megenyhül. Nem akartam én semmi rosszat, legalább ezt tudhatná! Vagy be kell vallania magának, hogy rettenetes emberismerő. Egy pedofil szatírral akart... mit is? Már én sem tudom, mit akart tőlem...
Most az a véleményem, hogy ok nélkül csinál bolhából elefántot. Persze, tudom, hogy megijedt. Helyesen reagált, hogy odalépett és meg akarta védeni a gondjaira bízott kisfiút egy "idegentől". De látva, hogy én vagyok az, és hogy semmiféle ijedtséget nem mutattam, fel sem merülhetett volna benne a gyanú... És talán ezért hittem én azt, hogy játszik, és ezért játszottam én is.
Bármit mondok vagy teszek, ő nem enyhül, pedig már magamból is bohócot csináltam az újság kapcsán. De ő nem látja, csak a méregfelhőjében létezik.
-Miért a fiún akarsz bosszút állni a sérelmeidért?- nézek a szemébe. Nem vádaskodom. Talán most én vagyok egy kicsit csalódott. Hozzám vágja az újságot, én meg csak meg akarom érinteni a kezét, mintegy megnyugtatásul, hogy semmi gáz, én vagyok az, Daryl, akit megkedvelt... Bár már ebben sem vagyok biztos.
Dühösen rántja el a kezét, én pedig két lehetséges lépés közt vacillálok egy rövid pillanatig. Minden elvemet félredobva most közelítek hozzá és megölelem, hagyva, hogy akár kisírja magát a vállamon, hiszen már csillognak a szemében a könnyek, vagy... hátrébb lépek és csak egy zsebkendőt nyújtok neki. Más megoldás eszembe sem jut, pedig van még néhány, biztosan. Az egész csak egy pillanatig tart, és a kérdése ad végső lökést a döntésemnek. Mert azt hiszi, hogy miatta voltam ilyen.
- Csak félreértés volt- mondom, inkább szomorúan. Bármit mondanék, úgysem hinné el. Különben is, most a saját dühében ég, láttam ilyet már számtalanszor, legjobb ilyenkor visszavonulni. Bárhogy próbálnám védeni magam, az csak olaj lenne a tűzre. A Sárkánnyal ezt már eljátszottam párszor, és néha anyámmal is.
A helyzetet az én okos fiam, Domi menti meg. Bár nem akartam, hogy bármiben is neki legyen most döntő szava, -hisz csak egy gyerek, a kérdésemet amúgy is Izzie-nek címeztem-, az indítványomat ő is hallja és persze, lelkesen kezd ugrabugrálni.
Lehajolok hozzá:
- Dominic... Engedd, hogy most Izzie döntsön, jó? - megfogom az apró kis kezét, amikor látom a csalódottságot az arcán. A szemét keresem, és ebből tudja, most úgy beszélek vele, mint férfi a férfival. Komolyan. - Ha ő most nemet mond, mi ketten majd bepótoljuk máskor. Csak légy jó, fogadj neki szót, rendben? A mamának is ezt ígérted, mielőtt eljöttetek a parkba, igaz?
Így nézünk fel Izzie-re, mi ketten. Még mindig Domi mellett guggolok, fogom a kis kezét, és legalább olyan kérlelőn nézek rá, ahogy Dominic. Testtartásom is egyfajta bocsánatkérést fejez ki. Kezében a döntés. De tudhatja: csak egy szavába kerül, és én eltűnök.

Az a lány, akit a pizzázóban ismertem meg, akivel telefonon beszéltem...,egy egészen más Izzie volt, mint aki most előttem áll. Értetlenül állok az egész dolog előtt. Nem értem, most miért vesz mindent ennyire véresen komolyan, miért nem fogja az apróbb jeleket, amivel üzenem (kiabálom!) neki, hogy semmi baj... Pedig, ha valaki mestere a jelzéseknek, ő az!
Az út, amin haladunk, egyre távolít minket egymástól, és bárhogyan igyekszem ezt csökkenteni, valahogy mindig kudarcot vallok. Ilyenkor áldom az elveimet. Mennyire egyszerű lett volna kapcsolatot létesíteni ezzel a lánnyal, hiszen kézzel elérhető távolságban volt, és majdhogynem felkínálta magát nekem. Most meg úgy veszekszünk, mint régi házasok vagy éppen idegenek... És nem tudom, melyik a rosszabb. Mert egyik sem igaz.
A kitörésére már nem is reagálok. Vajon mit szólna, ha azt mondanám, véleményem szerint a legrosszabb döntés, hogy Domit rángatja haza? Annak a gyereknek szüksége van a játékra, a friss levegőre... Felnőtt módjára engem kéne elküldeni a fenébe, ha ennyire ne tud elviselni. Rendeznie kellene a problémát, nem dühöngeni.
Hiába próbálom megnyugtatni, szavakkal, érintéssel, egyértelműen értésemre adja, hogy nem kér belőlem. Amikor meglátom a szemében a könnyeket, mégis van bennem egy rész, ami ölelni és vigasztalni akarja. Aztán mégsem teszem.
Nekem Dominic a világon a legfontosabb. Hajlandó vagyok még egy kísérletet tenni, hogy rendezzük a félreértéseinket, hogy normálisan meg tudjuk beszélni, de ehhez az ő segítsége is kell. Mármint Izzié.
Dominic felbukkanása, és örömködése megtöri a feszültséget, ha csak egy percre is. Lehajolok hozzá, és úgy próbálom elmondani neki a helyzetet, hogy azzal egyikőjüket se bántsam meg. Domi okos nagyfiú, tudja, hogy amit ígérek, megtartom, nem kell attól tartanom, hogy hisztizni fog, ha most azonnal nem kap fagyit. Most sem kell csalódnom... Csak a pillantása árulja el, mit szeretne.
Izzie pedig sóhajtva bólint igent. Talán meg kéne köszönnöm, de zavart vagyok és egy kissé sértett, megmondom az őszintét. Úgy látom, Gwen is sértődőst játszik, tehát nem piszkálom. Hagyom, hogy lehiggadjon egy kicsit.
Domi kezéért nyúlok, és megkérdezem tőle:
-Neked milyen napod volt, öregem? - kacsintok rá. Aztán csak hagyom, hogy elmesélje, milyen buták az osztályban a lányok, mert még azt sem tudják, mennyi 5+5, és mennyire jó fej az új tanárnéni, aki sokat rajzol és nagyon szép hangja van...
Hamar érünk oda a hot-dog árushoz.
-Izzie, neked milyet vehetek? -kérdezem tőle kedvesen. A pipicici jut eszembe, és ettől mosolyognom kell. A szemét próbálom fürkészni, jó lenne, ha már nem a haragot látnám benne. Ki kellet volna derülnie a számára, hogy mennyire fontos nekem a fiam. Persze, honnan is tudhatná? Nem ismer...
Ha Domi is leadja rendelését (gondolom, szokásosan, sok majonézzel, hagyma nélkül), leülhetnénk egy padra, hogy nyugodtan ehessünk. Domival legalábbis úgy szoktuk.

A meglepetésem fordítva sül el. Mindenre számítok, csak arra nem, hogy Izzievel találom szemben magam, aki kifordul magából, és közel sem azt a bájos-csábos-szexi lányt alakítja, akit nemrég a pizzázóban. Egyetlen humorosnak szánt megjegyzésemre sem reagál pozitívan, sőt, egyre inkább hasonlít egy dühödt fúriára.
Magamtól talán meg sem tudnám oldani a helyzetet, pedig hírhedt vagyok a türelmemről és a kedvességemről. Nos, most ezeknek sem veszem túl sok hasznát. Mintha más nyelven beszélnénk. Olyan haragos, hogy el akarna tűnni, Domival együtt. A dolog több okból sem tetszik, és emiatt még egy lehetőséget vetek fel, csak hogy időt nyerjek.
Domi ekkor ér oda. Eszemben sem volt felhasználni Izzie ellen, és ezt nyomatékosítom is, amikor felvázolom neki a szitut. Ha már meghallotta, milyen terveim vannak, ne érezze magát becsapottnak, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné.
De Izzie, meglepetésemre, végül fejet hajt a kérésemnek. Így időt nyerek, amit a fiammal tölthetek. Ki is használom. Beszélgetünk, ahogy haladunk az úti célunk felé. Izzie-re csak néhány pillantást vetek, egyenlőre nem vonom be a társalgásba. Testtartása elutasító, elég ennyi. Értek én szó nélkül is.
Dominic pedig most is rabul ejt. Édesen beszél az élményeiről. Szeretem, ahogy megfogalmazza a gondolatait. Választékosan beszél, és erről az jut eszembe, Gwen biztosan sokat foglalkozik vele, de legalább minden este olvas neki mesét. Bár én is megtehetném! De már annak is örülök, hogy reggelente majd elvihetem a suliba. De ez még meglepetés...
Ahogy Domival beszélgetünk, megszűnik az érzet, hogy keresztre akarnának feszíteni. Nincs már feszültség a levegőben. Mintha Izzie is enyhülni látszana. Természetes, hogy őt is meghívom hot-dogozni. Domi pedig örömujjongásban tör ki, amikor rájön, hogy Izzie is úgy szereti a hot-dogot, ahogy mi. Leadom a rendelést, három hot-dogra, sok majonézzel, hagyma nélkül. Míg fizetek, nyíltan a fiamra és Izzire nézek.
Nem gondolnám, hogy a közös ízlés miatt, de Dominak láthatóan tetszik a lány. Hát, meg kell hagyni, jó ízlése van. Izzie is fesztelen Domiccal, és igazán vicces arcot vág, amikor a mustárról beszél. Egyformán nevetünk fel Domival (csak ő egy kicsit hangosabban). Belecsap Izzie tenyerébe, ez manapság nagyon menő szokás, ahogy ő mondja.
- Egy-egy hot-dog ... blöá és hagyma nélkül...- nyújtom feléjük a már elkészített kifliket. Domira kacsintok, aki hangosan felnevet. Izziere nézek.
-Az a pad megfelel? - kérdezem tőle, egy árnyékosabb helyen fekvő ülőalkalmatosságra mutatva. -Azonnal ott vagyok én is.
Elveszem a saját adagomat, és szándékosan maradok le egy kicsit. Látni szeretném őket együtt. Nem tesztelem ilyen szempontból a lányt, de érdekel, most hogyan viselkedik, megnyugodott-e már, és mit szól majd, amikor Domi- szokásához hűen- kinyalja a majonézt a szendvicsből (gyakran végigcsurgatva magát a maradékkal). Maszatolás az egész, de én már megszoktam.

Megrendelem a hot-dogokat, és mivel közben kiderül, hogy a mustárral is van valami gond, így azt sem kérek bele. Rakjon bele helyette is majonézt (ha már az az Istenek eledele, új információ!)...
Előre küldöm őket egy padhoz, míg rendezem a számlát. Elkönyvelem, hogy bár Izzie lobbanékony, a haragja éppen olyan könnyen párolog el, ahogy jött. Nem örülök túlzottan a közjátéknak, de könnyen túlteszem magam rajta, hiszen látszólag már minden oké.
Domi és a lány közben leülnek arra a padra, amit javasoltam. Izzie előzékeny és segítőkész, még anyáktól is ritkán látni ilyet, amit ő csinál. Figyelem, hogy segíti Domi elhelyezkedését, aztán a nagy ügyködései közepette hogyan veszi észre az első veszélyforrást.
Domi arcán látom az elkeseredettséget, ahogy kérlelve néz rám: "Minek nekem előke? Nem vagyok már kisbaba!" De én csak Izzie felé intek, hogy figyelje ő is, mit csinál a lány. Mert legnagyobb meglepetésemre saját magának is papírzsebit tűr a ruhája nyakába, ezzel mutatva példát.
-Adj nekem is egyet, légyszíves!- nyújtom felé a kezem. Rámosolygok. Ez klassz ötlet volt, üzenem neki hangtalanul, amikor betűrögetem a papírzsepit a nyakamba.
Aztán nevetni kezdek azon, amit Izzie mond Dominak.
-Nem tudod, mire vállalkozol, te lány!
Le kell üljek. Domi van kettőnk között, ő pedig színpadiasan bontogatja szét a kiflijét. Kicsi nyelve kilóg a szájából a nagy igyekezetben. Szemeit a kezében lévő ételre szegezi, látszik, hogy koncentrál, és röhög a belsőm. Istenem, most beéget!
Domi kinyújtja a nyelvét, és alulról felfelé, lassú mozdulattal nyalni kezdi a virsliről a majonézt. Fogalmam sincs, ez milyen hatást vált majd ki a lányból. Szerencsére, Domi még csak 6 éves, fogalma sincs a szexről, így ő sem tudja, hogy amit csinál, az... az... Nevetek. Egyenlőre nem kezdek neki a saját hot-dogomnak, mert fokozottan ki lennék téve az aspiráció veszélyének.
Dominic meg úgy villog kettőnk között, mint egy felhúzott Duracell-nyuszi. És vigyorog, mint a jól lakott napközis. Az összképet csak az orrán pöttyöző majonéz rontja kissé. Esküszöm, ha képes leszek megenni a szendvicsemet, Domic lesz a desszert!

Domi és Izzie előre mennek, én meg figyelem őket. Mintha nem is először lennének együtt. Jól megértik egymást, az már fix, és ennek örülök. Gwen jól választott, azt hiszem.
Ismerem a fiamat, tudom, milyen malac tud lenni, amikor eszik. Főleg, hogy dupla majonézes a hot-dog... Szinte kézen fekvő, hogy leeszi magát. Izzie kiszúrja a dolgot, és ezt megelőzendő, parteklifélét köt Domi nyakába, ami neki nem nagyon tetszik.
De Izzie is, én is példát mutatunk, így megúszzuk egy grimasszal. A következő pillanatban pedig minden sérelme elszáll, mert végig nyalhatja a hot-dogját. Ahogy ő szereti. Félelmetes. Esküszöm, egy tubus majonézt is ki tudna belőle így nyalni. Röhögcsélek magamban, és kissé szégyenkezem is, mert hát ez olyan pasis dolog, elvileg nem kéne nőnemű egyedet beavatni ebbe. De már késő.
És Izzie arra vállalkozott, hogy majd úgy eszik, ahogy Domi. Na, erre kíváncsi leszek. Próbálom figyelmeztetni, de Izzie leráz, és Dominak szenteli a figyelmét. Persze elneveti magát. Meg is hökken, de jól titkolja. Vagy inkább kihívást lát benne, nem tudom, de rám néz... És megcsinálja. Kezdetben komolyan, majd újra nevet.
Már ezért megérte, komolyan. A nevetése jót tesz nekem, a feszültség, ami eddig maradt, szétfoszlik teljesen. Már tudom, hogy nem lesz baj, nem lesz vita közöttünk, hogy ezzel akár békét is köthetünk. Mert kivel nevet az ember? Olyanokkal biztos nem, akikre haragszik.
Aztán visszadobja nekem a labdát. Egyértelmű kihívás van a hangjában, arra kíváncsi, vajon én is be merem-e vállalni ezt a mozdulatsort. Hát, ha eddig hülye kis pöcsnek nézett, mert nem repültem rá, akkor ... Mit akarok éppen? Neki megfelelni? Csak a játék kedvéért, vagy talán azért, lássa, békét akarok kötni vele, elfogadom a kihívást.
- Rendben, Miss Bébicsősz, de végig kell nézned. Egy pillanatra sem veheted le rólam a szemed...- most én nézek rá kihívóan. És olyan lassan, olyan élvezettel kezdem el majszolni a majonézt, mintha életemben soha nem ettem volna jobbat... Némi nyöszörgéssel is megspékelem és szürcsölgetek is. Domi röhög, én igyekszem komoly maradni, Izzie meg...
...Biztos lehet benne, hogy Domi mellett nem fog unatkozni.
Miután alaposan kinevettük magunkat, és a hot-dog is elfogyott, el kell, hogy váljunk egymástól. Megfordul a fejemben, hogy velük tartok, és Izzie-vel közösen viszem haza Domit, de Gwen nem örülne nekem, azt hiszem. Ha meg a Sárkány várja őket haza, még rosszabb lenne a helyzet. Kimentem hát magam, Domival lepacsizunk, összesúgunk, fiús dolgokat, és megbeszéljük, mikor találkozunk.
Izzie felé fordulok, és nevetve köszönök el tőle:
-Őszintén örülök, hogy jobban megismerhettelek. Remélem, én sem okoztam csalódást- majd meg sem várva a válaszát, hátat fordítok, és elhúzom a csíkot. Azon gondolkodom, hány nap telik majd el, hogy újra lássam. Hogy ő fog-e bejönni hozzám, vagy én hívom-e majd fel őt, még nem tudom.