Anne Wilkinson

Neme:nő
Kor: 20
Kar és Szakirány: Filmművészet - Filmszínész
Évfolyam: 1.

Előtörténet: A szüleim ügyvédek, tehát eléggé gazdag családban élek. Van egy nálam két évvel fiatalabb húgom. Az anyukám 10 éves koromban meghalt egy autóbalesetben, amin én is ott voltam, de én megúsztam egy csonttöréssel. Magamat hibáztatom az egész miatt, mert anyunak fegyelmezni kellett engem, nem tudtam nyugton maradni. Ez után egy csomót voltam a húgommal, és a személyiségem is megváltozott kissé. Egészen addig csak boldogan éltem az életem, utána viszont ez csak látszattá vált. Mindenki azt hitte, hogy jól vagyok, már túlléptem, de még 17 évesen sem volt könnyű dolgom. Akkor megismertem egy srácot, énekes volt, és még most is az. Úgy éreztem, hogy mellette újra élhetek, aztán másfél év után egyik napról a másikra eltűnt az életemből. Újra magamba roskadtam. Pár hónappal később pedig kialakult a mostani énem. Úgy döntöttem, hogy próbálok minél több barátot szerezni, hogy ne érjen ismét olyan fájdalom. Most külön lakok a húgomtól és édesapámtól, elköltöztem tőlük Los Angelesből. A húgom lett a legjobb barátom, Minden este beszélünk, remélem, hogy mielőbb meglátogat vagy ilyesmi. Már kis korom óta érdekelt a színészet, mióta anyukám elvitt egy filmforgatásra. Utána elvitt Castingokra, és volt pár háttérszerepem. Halála után úgy éreztem, hogy elveszett belőlem a színészet utáni vágy, aztán apukám elvitt 12 évesen egy újabb Castingra. Nem válogattak be, pedig úgy éreztem, hogy jó alakítást nyújtottam. Ekkor történt valami. Rájöttem, hogy ha színészkedéssel foglalkozhatnék, akkor talán teljesíthetem azt, amit anyuval mindig is el akartunk érni. Azt, hogy híres színész lehessek. Most pedig itt a lehetőség! Egy új iskola, végre olyan szakkal, amire legbelül mindig is vágytam. A gimiben művészet tagozatos voltam, festeni meg rajzolni megtanítottak, e színészkedni nem. Remélem, teljesíthetem a közös álmomat anyuval!

A karakter jelleme: Már egy igazi életvidám lány vagyok. Könnyen barátkozok, és minden kapcsolatomat gondosan ápolom. Mind ezek mellett igen érzékeny típus is vagyok, ha bármely ismerősömmel valami baj történik, azt több napig nem tudom kiheverni. Azt pedig még nehezebben, ha eltűnik az életemből. Remélem, nem fog ilyen sűrűn történni velem.

Szerepjátékos példa:
Vampsite FRPG-ről hozott:
Mikor Zachary megemlíti, hogy ő is elvesztette az édesanyját, meglepődök, azon meg, hogy az egész családját elvesztette, kicsit tudtok vele együtt érezni. Belegondolva, hogy nekem még ott van Lilian, nem kéne ennyire egyedül éreznem magamat. De mégis! Annyira nem érdekli, hogy mi van velem, hogy felőle akár el is tűnhetnék, az sem érdekelné, pedig már három év eltelt. Nekem is túl kellett volna már lépnem, de nem tudok.
- Hát, először is, úgy nézem izmos vagy, tehát biztos jársz kondizni vagy valami hasonló. A szemeid nagyon titokzatosak, nem könnyű megfejteni. Emellett szerintem még lehet, hogy kicsit gonosz is vagy? – válaszolom kérdésére, hogy mit gondolok róla úgy a kép alapján. Közben kikeresem a mappámat a rajzaimmal és odanyújtom neki. Nem tudom mit fog választani. Annyi ember és személyiség van a képeken, Egy idős néni, aki teát iszik, ő például minden nap ugyanott ült, és ugyanazt itta, biztos valami élmény fűzte a helyhez. Egy szerelmespár, ahogy egy padon ülnek és átkarolják egymást. Hintázó, vidám kisgyerekek és rengeteg emberke kávézókból vagy éttermekből. A kedvencem egy olyan rajz, ami nagyon vicces lett, két ikerlány játszott bottal a kezükben, mintha varázsolnának. Azt hiszem, azt nem adnám oda senkinek, hiszen a gyerekkoromra emlékeztet.
Ez nekem már sok! Komolyan ennyire béna hibrid lennék? Múltkor Haven elmondta, hogyan tudom kitalálni, hogy ki micsoda, erre Zachary elkezdi, hogy mivel aktiváltam az átkomat. Erre meg mégis hogyan jött rá? Hiszen ő ember! Nem kéne ilyeneket észrevennie.. Azt hiszem, ha elkezdem neki mondani, kitör belőlem a sírás. Otthon is, bármikor, ha eszembe jut, sírok és festek valami képet. Persze, hogy az eladóm szerint azok a képeim valami oknál fogva mindig jobban sikerülnek, és gyorsabban el tudja őket adni. Nem értem.
- Öö.. Izé.. Huuh.. – alig bírok megszólalni, mindjárt kijönnek a könnyeim, azt pedig nem akarom, hogy valami idegen olyan állapotomban lásson. Erőt veszek magamon, s belekezdek a történetbe.
- Tizenhét éves voltam. Egy buliból értem haza, mikor apukám mondta, hogy vigyem be a kórházba, mert elesett és valószínűleg eltörött a keze. A húgomnak még nem volt jogsija, apa pedig nem tudott vezetni, így nekem kellett. Mondanom sem kell, hogy mennyit ittam a buliban.. Aztán már alig emlékszek valamire, csak az tiszta, hogy egy kórházban ébredtem, s Lilian, a húgom ült mellettem. Elmondta, hogy mi történt, s utána a nagymamámékhoz költöztünk. Lilian pedig annyira megutált a történtek miatt, hogy mindennap ezzel köszönt, hogy az egész az én hibám volt, és azt leszámítva már három éve semmi mást nem mondott nekem.. – fejezem be a mondandómat. Elég ciki, hogy bármennyire is próbáltam visszafogni kitört rajtam a sírás. Nem szeretek mások előtt sírni, ilyenkor úgy érzem, hogy nagyon sebezhető vagyok. Muszáj egy kicsit elmennem. Ha másért nem, legalább, hogy a sminkem megigazítsam..
- Megbocsátasz egy pillanatra? – kérdezem szipogva, s a mosdók felé veszem az irányt. Mikor belenézek a tükörbe, látom, hogy mégsem olyan vészes a helyzet, mint gondoltam. Előveszem a táskámból a sminkemet és kijavítom. Tökéletes. Még gyorsan belekortyolok a kis flaskába is ami a táskámban van, félreértés ne essék nem alkohol, hanem vér van benne, ugyanis nem szeretek embereket megtámadni táplálkozás céljából. Inkább szerzek tasakos vért, de így, a flaskából, legalább nem feltűnő, ha az utcán is belekortyolgatok.. Visszaindulok az asztalhoz, s visszaülök a helyemre, majd egy szokásos hatalmas mosollyal beszélni kezdek, mintha az előbb mi sem történt volna.
- Na, sikerült képet választanod? És ha megengedsz egy kérdést, honnan jöttél rá, hogy nem vagyok ember? Ugyanis úgy érzem, hogy te nagyon is az vagy.. – mondom, s belekortyolok a kávémba. Érzem, ahogy elveszi a vér ízét, de nem zavar, már nem.

Kedves Kis Csillagom!


A szerepjátékos pédád, igazán nagyszerű, de komolyan gondolod, hogy egy négy soros előtörténettel kiszúrhatod a szemem? Nem kérek ám nagy dolgot csak egy pár részletet. Még azt sem kérte senki, hogy összefüggő szöveget írj... Mondjuk, olvasni az olyat izgisebb ezt aláírom, de akkor is.
Annyira kíváncsi lennék az életedre... néhány részletre, valami izgisre... Biztos jártál már valami iskolába, esetleg külön órákra... Haragdutál a szüleidre, mert nem vették meg neked a rózsaszín tütüt, amit 5 évesen olyan nagyon akartál. Összetörtél ezer férfi szívet stb. stb. Érted, mit akarok? Valami egyedit, ami te vagy. Castingra járó-háttérszerepet betöltő gazdag lányból egy tucat van...


Amúgy csak mert szemét vagyok... ha veled történi valami gáz, az nem visel meg, ugye? Szóval az sem baj, hogy most azt kérem: JAVÍTS!

Hajrá, szólj, ha úgy gondolod, kielégíted az igényeimet...

Z

Szia Kis Csillag!

Tudtam én hogy menni fog! Ez már sokkal jobban tetszik ^^ szóval... ELFOGADVA!

Menj foglalj avatart, válassz magadnak mindenféle pozíciót, extra foglalkozást, akár koli szobát, aztán nyomás játszani!

Z