in the heat of summer - Gabe & Bree - tengerparton

Everyone's changing - I stay the same
I’m a solo cello outside a chorus

In the heat of the summer sunshine
I miss you like nobody else ...

Késő este van már, a nap lenyugodott az égen és besötétedett. A tengerparton a kocsik fényszórói mellett a tábortűz nyújt némi fényt, na meg a város a távolban ezernyi, csillagszerű fénypontocskájával. Mintha csak a tiszta, csillagporos égbolt költözött volna le a földre erre az estére.
Farmershortot viselek, pántos kék felsővel. Hajam kiengedve, lábamon egyszerű pántos, lapostalpú szandál. Éljen a nyár és a vizsgaidőszak vége!
A tűz körül ülünk a többiekkel és pár üveg sör és egyéb alkoholtartalmú ital után már remek a hangulat. Valaki még zenét is kerít a kocsijából. Én fenn parkolok a sziklafalnál. Meredek lépcső vezet le onnét a parkolóból ide, a homokos partra. Egyszer még poénkodtak is a srácok, hogy ha valaki nagy hévvel jön, nem fogja meg a szalagkorlát és belezúg a tengerbe kocsistól, mindenestől.
Valahogy feljönnek a mobiltelók témának és rá kell eszmélnem, hogy én a kocsimban hagytam a sajátomat. Persze, a mai modern ember nem tud meglenni nélküle - így elütve pár suta poént, hogy ha nem jönnék vissza két perc múlva, megevett a parti rém és hasonlók, indulok meg a lépcső felé. Tényleg nagyon meredek, kapaszkodó meg persze nuku... nem a turisták járnak ide, hanem az egyetemisták többnyire. Nekik meg ugye... minek? Chh... a sziklafalban "kapaszkodva" haladok felfelé és sikerrel fel is érek. A kocsi két csippanással üdvözöl, mobilomat szerencsére még nem lopta el se az emlegetett parti rém, se más vandál szerzet. Zsebre vágom és sietve zárom vissza az autó biztonsági zárját, majd indulok is vissza...
Igen ám, de a hülye telefon ki akar esni a zsebemből és ezt már a lépcsősor közepén veszem észre. Nem állok meg, menet közben igazítanám vissza - ezzel kibillenek az egyensúlyomból és nem a fal, hanem a tenger felé.
Sikolyom összetéveszthetetlenül szakítja meg a köröttem loholó csendet... Vajon a tűz körül ülők mit hallhatnak belőle?
Azt hiszem, ezt már nem fogom megtudni - fejem felett összecsapnak a jeges hullámok, akárhogy kapálódzok...

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Kevés dolgot szeretek jobban, mint a hűvös nyári éjszakában a haverokkal sörözni. A suli nagyon jól megy, hamar sikerült beilleszkednem, és a srácok könnyen befogadtak, tekintve, milyen mókamester vagyok. Gyakorlatilag nagyjából egy ember maradt, aki nem örül nekem, és mit ad Isten?! Együtt nyomatjuk a beachen a sörözés témát, és nem fintorog rám. Rettentően meglep.
Épp egy vízimentős sztorit mesélek a haveroknak (elvégre mit csinál egy jó úszó, jól megtermett egyetemista, ha kell neki lóvé? Esetemben elmegy vízimentőnek) amikor is a Szöszi feláll, és elindul valamerre. Rápillantok fél szemmel, de nem kezd el fintorogni felém, amit határozottan jó jelnek veszek, utána meg elnyeli az éjszaka. Remélem, nem támadja meg a parti rém.
Szóval épp egy ütős résznél tartok, nagy beleéléssel állok a tűz mellett, és gesztikulálok-mutogatok, amikor egy hangos sikoltást hallok, de olyan hangszínen, amit sok közül megismernék. Azonnal abbahagyom a sztorit, és ösztönösen kezdek futni az irányba, amikor is meghallom a csobbanást is. Gondolkodás nélkül futok be a vízbe, és amikor már mély, akkor úszni kezdek a csobogás irányába. Ha tud úszni, ha nem, piásan, felhevült testtel percek alatt belefulladhat, az pedig nem játék, pláne egy frissen végzett vízimentőnek. Már hivatalból is muszáj kimentenem, még ha nem is nézem, hogy róla van szó.

A habok összecsapnak a fejem felett. Egyszerre érzek égetően forrónak és fagyosan hidegnek mindent, ahogy kapálózva próbálok a felszínre vergődni.
Tudok úszni és ezt az agyam is tudja, de egyszerűen képtelen normálisan továbbítani a testem többi részének a dolgot, hála az ijedtségnek. A tenger erős, hatalmasnak érzem a hullámait itt, a sziklás part közelében, ahogy odacsapódnak a falnak. Rám is ez vár, ha nem sikerül zöld ágra, akarom írni vízfelszínre vergődni... és bizony nem sikerül.
A tenger úgy dobál, sodor a kemény sziklák felé, mint valami gyerekjátékot. Egy szerencsétlen rongy babát, aki hiába erőlködik, tehetetlen vele szemben.
Meg kellene adnom magam... engedni hagy nyeljenek el a habok örökre. Kétlem, hogy a srácok hallották volna a sikolyomat a zenétől.
Azért nem így akartam híres lenni, de... agyő világ!

Hanem mintha valami árny közeledne felém a vízben sebes tempóban. Fellobban bennem a túlélési ösztön - mert igenis ragaszkodom az életemhez -, hátha valaki felfigyelt a hiányomra. Alig ér a fejem a felszínre, kiáltás hallatok, mintegy jelezve: Ide, itt vagyok!
Ezzel azt érem el, hogy tele megy a gyomrom sós vízzel és míg prüszkölve köpném ki a vizet, egy erőteljesebb hullámlökés leránt a víz alá újra...

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Sebesen úszok abba az irányba, ahonnan hallom a csobogást, mert hogy látni ebben a sötétben még nem látom, nem vagyok elég közel. Minden karcsapásnál az lüktet bennem, hogy ki kell húznom, hogy ez nem játék, az első éles bevetésem, és nem tudok hideg fejjel gondolkozni, mert érintett vagyok a dologban, de NEM SZÚRHATOM EL! Nem halhat meg!
Meglátom a vizet fodrozódni, nagy karcsapásokkal tovább úszom arra, de mire odaérek, már nem találom.
-Bree!-
Nem, mintha ez sokat segítene, de mégis felbukkan tőlem öt méterre a lány, majd el is merül. Azonnal lebukom a víz alá, és nyitott szemmel kezdek felé tempózni. A sós víz iszonyatosan marja a szemem, de nincs más választás, látnom kell. Átkarolom hátulról, és felhúzom a vízfelszínre, azt se tudom, ez szabályos fogás-e, de muszáj megmentenem.
-Ne kapálózz, mindjárt kint leszünk!-
Mondom neki, azzal egyik kezemmel őt fogva, lábaimmal fenntartva magunkat, másik kezemmel előre tempózva kezdek lassan kiúszni a partra.

A vízben minden könnyebbnek tetszik. A teljes súlytalanságnak megadva magam ereszkedtem alá. Lejjebb és lejjebb... még csak meg se próbáltam feljebb evickélni, mikor elhalóan, tompán a nevemet hallotta.
Minek, ha egyszer úgyis meghalok? Furán könnyű most minden, de lehet, csak a sós víz ment az agyamra. Vajon hiányoznék valakinek? Anya... anya sírna. És Izzie is, na meg sárga földig szidna, hogy miért mertem egyedül hagyni, mikor olyan jól elterveztük egy görbe estén még, hogy együtt fogunk megöregedni és sok-sok macskánk lesz egy farmon, valahol a hazájában.
Megint a nevemet hallom. Ismerősen és mégis távolról. Mintha egy másik világból szólna valaki hozzám. De hiszen ezt a hangot én ismerem! Ezer közül is megismerném.
Hirtelen levegő tódul a tüdőmbe és olybá érzem, mentem elhányom magam a torkomat kaparó sótól. Piára nem a legjobb választás, higgyétek el nekem.

Fogalmam sincs, mikor evickélünk ki, de míg partot nem érünk, nem merek Gabe-re nézni.
A homokban ülök és nem enged felállni, sőt, rám terít egy száraz pokrócot is, melyért nem lehetek elég hálás - most érzem csak igazán, mennyire hideg is a tenger vize.
A többiek aggódóan kérdezgetik, mit segítsenek. Van, aki gratulál és van olyan is, aki vizet ajánl fel nekem, de én egyszerűen képtelen vagyok még arra is, hogy elutasítsam. De ez akkor is sok, túl sok. Szinte zúg a fejem tőle. Fáradt vagyok, riadt és odafenn nagyon kicsesztek velem, hogy pont Gabe-et küldték a megmentésemre.
Hirtelen ragadom meg a karját és szinte már segélykérőn tekintek rá zöldes szemeimmel.
- Küldd el őket! Kérlek...

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Ahogy kiérünk a partra, már mindenki ott van. Nem tudom, ők is meghallották-e, vagy mi történt, meg nem is nagyon érdekel. Megnézem, minden rendben van-e Breevel, persze nem ez lenne a megfelelő eljárás, de jelenleg nem akarom máshogy csinálni. Ráterítek egy pokrócot, aztán meg kezet fogok az egyik sráccal, aki odajön, és épp ecseteli, hogy már elhiszi, nem kamuztam.
Azután odalépek Breehez, hogy visszanyomjam a földre, nem kell neki mozgolódni feleslegesen sokat. Viszont az is eszembe jut, hogy hazavihetném, ott biztos jobban érezné most magát, és pont ekkor kér, hogy küldjem el őket.
-Na jól van, hazaviszem, szerencsére nincs nagyobb baja, de azért nem árt, ha alszik egy nagyot, szóval szevasztok, majd jövök!-
Mondom a bandának nem túl kedvesen, aztán felsegítem a kezeinél fogva, és így kísérem el a kocsiig, hogy beültessem, majd megkerülve beülök a másik oldalra.
-Minden rendben lesz, nyugi!-

*Hagyom, hogy a kocsijához tereljen, még ha újra meg kell mászni a vészes lépcsőket is, ahonnét pár perce lezúgtam. Óráknak tűnik ez az idő...
Mint valami gyereket, úgy parancsol az anyósülésre. Naiv voltam, mikor azt hittem, jelent valamit is, hogy keresett Izzienél, míg távol voltam. Csak a lány vagyok a múltból, akivel jó lenne neki megbékélnie... és kétségtelenül sikerült is, ahogy elnézem komoly, nyugodt arcát, mikor mellém ül be.*
- Köszönöm. *nyögöm ki végül, előre felé fordulva és a szélvédőn át belebámulva az éjszakába.
Ahogy a sebességváltó után nyúlna, hirtelen mozdulok és akarok ráfogni a kezére, hogy maradjunk még kicsit - de sikerül mellé nyúlnom, minek következtében az ülésem hanyatt vágja magát.
Olyan hirtelen a mozdulat, hogy én is dőlök vele és pár pillanatig levegőt se merek venni.
Majd nemes egyszerűséggel kibuggyan belőlem a nevetés.*
- Én vagyok a ma este lúzere, most komolyan!

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Felé pillantok a periférián, ahogy beindítom az autót, de akkor egy hirtelen mozdulattal hátra vágódik. Az ablak felé fordulok gyorsan, szívem szerint képen röhögném, de nem merem, úgyhogy elfordulva próbálok diszkréten megfulladni, amikor belőle is kitör a röhögés, Hála Istennek!
Ránézek egy vigyorral, miután meghallom a hangját, és én is elkezdek röhögni.
-Szállj ki a kocsiból, oké?! Nem akarok meghalni!-
Közlöm vele, miközben a kart meghúzva segítek visszaállítani az ülést, és tényleg elgondolkozom azon, hogy talán érdemesebb lenne gyalog mennünk. Azután meg átfut az agyamon, egyáltalán hogy került a keze a karra?
-Hová nyúlkáltál?-
Kérdezem kajánul, nézve a szemeit olyan pillantással, amiből nehéz másfelé fordulni, mert megragad. Kíváncsi vagyok a válaszára, túl kíváncsi.

- Dehogy szállok! Sose érnék haza gyalog és bízok benne, hogy amíg nem én vezetek, nagy baj nem lehet. *Nevetek, feltápászkodva és hagyva, hogy visszaállítsa az ülést a megfelelő helyzetbe.*
- Tuti elátkozott valaki! *Hülyülök, mert nem hiszek az ilyesmiben. Mondjuk, ez nem jelenti azt, hogy nem létezhet, nekem pedig eleve elcseszett egy karmám van, elég az eddigi élettörténetemet szemügyre venni. Nem lennék meglepve, ha valaki vuduzgatott volna...*
- Sehova! *fortyanok fel a feltételezésre, hogy nyúlkáltam volna. Tekintetem játékosan csillog és néznék én másfelé, de egyszerűen magával ragad a szeme mélybarna árnyalata. Leránt egy feneketlen mélységbe, melyet sosem voltam képes kiismerni, akármennyire igyekeztem.*
- Sehova... tényleg. *bújkál mosoly ajkaim szegletében és mintha már nem is fáznék annyira idebenn.*
- M-maradunk még egy kicsit? Csak míg összeszedem magam és nem akarom félpercente kinyírni magunkat. *huppanok vissza az ülésbe, rendesen, előre felé tekintve, bele a sötét éjszakába.*

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

-Túl magabiztos vagy, ez rossz jel, nem szoktál horrorfilmeket nézni? Mindig ilyenkor jön a baltás gyilkos meg a parti rém...-
Mondom arra a feltételezésére, hogy amíg nem vezet, nagy baj nem lehet, és még ki is nézek a kocsiból, hátha valaki ott mászkál, mármint nem gondolom komolyan persze, de azért talán jobb lesz így. Még az ajtókat is bezárom, mintha tényleg félnék, de amikor felé fordulok, akkor csak a vigyoromat láthatja, talán ennek kapcsán, talán annak, hogy nem nyúlkált.
-Aha, persze. Én se nyúlkálok, látod?!-
Játékosan végigszalad tenyerem a combján, persze csakis demonstrációs célból, hogy is lenne nekem más szándékom, aztán hamar el is kapom, nehogy félre, vagy inkább túl jól érhető legyen, hogy mire gondolok most.
Kövezzetek meg, de kívánom ezt a nőt. Mármint oké, tudom, ezen nincs megkövezni való, azon már sokkal inkább, hogy azután, ami történt vele, én itt ülök, és arra gondolok, hogy hú de leteperném...
-Persze, ha szeretnél, maradunk.-
Azért ezután megfordul a fejemben, vajon nem azt akarja-e ő is, amit én, szóval felé is fordulok, és addig nézem, amíg rám nem néz, és amikor ez megtörténik, de már előtte is, próbálom kifürkészni mire gondolhat, mik lehetnek a szándékai.

- Honnan tudod, hogy nem én vagyok az? *Vágok vissza, csillogó tekintetemmel arcát, reakcióját fürkészve. Csibészes vigyorom villan, mikor hozzáteszem:*
- Vaaagy akár te is lehetsz! *Pont olyan feje van, de tényleg! A legártatlanabb képűek kattannak be a filmekben mindig és lássuk be, Gabe minden, csak nem szent. Szóval ideális gyilkos hajlamokkal megáldott srác lehetne. De... remélem nem az.*
- És most még az ajtókat is bezárod! Kezdek félni... Tuti ártatlan lányokat mentesz ki a vízből, hogy aztán virtustáncot járj a hullájuk felett. Valld csak be! *kacagok, de ez ugye nem tart sokáig, mert hanyatt vágom magam az üléssel, ő pedig felsegít.*
- Héé! *fortyanok fel keze után kapva, noha érintése izzó parázs, talán vizes ruháim is megszáradnának tőle. Bár félő, hogy előbb lekerülnének rólam, az pedig nem_történhet_meg_mégegyszer. Nem futó kalandra vágyok ezzel a sráccal és sanszos, hogy ez a vesztem.
Magamon érzem a pillantását, így lopva felé sandítok. Megadó szusszanást hallatva helyezkedem féloldalt, hogy arcát fürkésszem zavart, de igyekezve laza kis mosollyal.*
- Na mi van? *kuncogok halkan, megtörve a beálló csendet.*

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

-Nem, nem te vagy, neked túl szuperhős vagyok.-
Féloldalasan ránézve még kacsintok is a megjegyzéshez, ahogy sármosba rendezem az arcomat.
Amikor a kezem után kap, eljátszom, hogy nem is értem, mire gondol, és gyorsan visszasimítom a combjára.
-Oké-oké, tudom, életmentő minden érintésem.-
Folytatom a játékot, azt hiszem azzal a kevéssel, ami lecsusszant a torkomon is sikerült szuperhős-macsó-bálvány-magabiztosra innom magam. De azért kíváncsi vagyok, mit csinál a kezemmel.
Ezután meg következik a nézés, mármint egymásra, egymást, egymásba. Ő az, aki hamarabb zavarba jön ettől, én meg csak elmosolyodom, természetes egyszerűséggel. Aprót csapok a combjára jelzésértékűen, amiből tutira rögtön levágja, hogy mi van.
-Semmi.-
Mondom ki azért, miközbn előre fordulok, és próbálom lehűteni a gondolataimat, meg nem ilyen látványosan szenvedni, de ebből legalább látja, hogy tudom, hogy nem lehet. Azért a mosoly az ott van.

*Ahogy tenyere újra a combomhoz ér, finoman ráfogok, megállítva a mozdulatban, de ezúttal meg se próbálok elhúzódni.*
- Bolond vaaagy! * Nevetek arra, hogy életmentő lenne minden érintése. Én nem így jellemezném. Nagyon nem. Amikor rácsap a combomra, felháborodottan, de hasonló játékossággal bokszolok a vállába.*
- Igazad van. Tényleg semmi. *Húzom és élvezem, hogy ha csak egy kicsit is, de én vagyok jobban ura a helyzetnek még így tengervizesen-sósan is.*
- Akarsz erről a semmiről... *kezdeném, de megcsörren a telefonom egy aktuális nyári sláger zenéjére. Lemondóan sóhajtok és bocsánatkérő pillantás után - mely Gabenek szól persze - hátamat az ülésnek vetem.*
- Szia Iz, gyorsan mondd! *Sürgetem meg, barátnőm persze már ebből levághatja, hogy nem alkalmas. Hanem amit közöl, arra meghűl a vér az ereimben. A tengernek nem sikerült megállítani a szívem, de egyetlen hírnek igen. Erre bedob egy ilyet, hogy "Most is Sparksszal vagy?"... Basztikula.
Lopva sandítok Gabe felé, mikor találkozik pillantásunk még egy mosolyt is megejtek felé. Nem szabad olvasnia azt az elcseszett blogot ma, semmi szín alatt!*
- Ne haragudj Izzie, de ma nem szeretnék ezzel foglalkozni. Megvár, nem? *Még igaz is amit mondok.* Aha. Jójó, csak ne zárj ki!... Ééén is szeretlek, bébi. *Vigyorodom el, majd elköszönök és Gabe-re sandítok.*
- Izzie... *szemforgatok nevetve.* Hol is tartottunk?

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Még jól is jön, hogy megcsörren a mobilja, az a kis idő, amíg beszél, segít nekem, hogy jobban visszarendezzem a pókerarcot. Nem kapkodhatok el semmit, különben megint az ország másik végébe megy, ami talán Európa szívében nem olyan nagy távolság, na de itt államhatárokat jelent.
Leteszi, mosolyog, kérdez, de valahogy kicsit másmilyen lett, furcsább, mint előtte, fontos lehetett, amit Izzie mondott neki.
-Ott, hogy...-
És mire befejezném, a változatosság kedvéért az én telefonom csörög. Felveszem, röviden beleszólok, nem alkalmas. Egy itteni jó haver az, aki elég sokat tud rólam már. Kérdezi, netközelben vagyok-e, én meg ahelyett, hogy azt mondanám, valami egészen másnak a közelében vagyok, és letenném rögtön, csak szűkszavúan annyit mondok, nem. Hát akkor beszámol arról, ami érdekelhet, és de még mennyire, hogy érdekel. Ereimben meghűl a vér, hogy azután a dühtől forrósodjon fel. Megrázom a fejem, miután leteszem a telefont. Mélyen beszívom a levegőt, ideges sóhaj ez.
-Nate Sparks, mi?!-
Kérdezem röviden, nem túl számon kérőn, csak ennyivel is tudatva vele, hogy tudok róluk. Biztosan azt akarta elérni ezzel, hogy felfogjam, hogy nem érdeklem őt. De miért is kéne ennek rólam szólnia? Elfordítom a kulcsot, és a gázra lépek, hogy hazavigyem. A víz, és ez tökéletesen kijózanított.

*Aprón felvonom szemöldökömet, de úgy fest, odafönn nagyon nem szeretnék, hogy mi ezt a társalgást folytassuk - az ő telefonja is megszólal én pedig megadó, szelíd mosollyal várom ki a sorom...
Hogy az a szelíd mosoly kérdésére azon nyomban eltűnjön a képemről és helyét valami ijedt fény vegye át, kegyetlenül kiülve tekintetembe. Pillanatokig csak nézem és tátogok kettőt némán.
Szeretném neki elmondani. Mindent! Hogy hiányzik és még mindig fontos nekem, csak túlságosan fájna ezt bevallani. Szeretném, ha olvasna most a fejemben, ha megtudná mi minden zajlik ott ebben a pillanatban és mi mozgat. Hogy azért tettem, hogy végre figyeljen rám, hogy álljon a sarkára és lépjen valamit, ami talán bizonyítja, hogy az újratalálkozásunk éjszakája nem csak egy múló szeszély, egy újabb játék volt!
De az igazsághoz hozzátartozik az, hogy én magam sem tudom pontosan, tényleg ezért tettem e. Talán csak azt akartam kicsinyesen, hogy neki is ugyan úgy fájjon, mint nekem fájt amit ő tett velem Veronicával.*
- Mi közöd hozzá? - mozognak mégis ajkaim ekképpen, elutasítóan ahogy fejem elkapom és inkább az ablaküvegen bámulok ki tovább, miközben elindulunk.
Ordítani szeretnék és sírni. Vagy legalább a fejemet az üvegbe verni. Tudhattam volna, hogy ez nem marad sokáig titok és hogy nem bízhatok meg egy olyan emberben, mint Nate...*

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Hideg fejjel vezetek, bár a partról az egyetem messze van, közben legalább jár az agyam. Bár jobb lenne, ha nem lenne itt, mert akkor nem érezném azt, mintha analizálnának minden pillanatban, bár valószínűleg ezt csak beképzelem.
-Semmi közöm hozzá.-
Mondom ki egyszerűen a szavakat, ezzel olyan tartalmat adva a kettőnk közötti hangulatnak, amiben érezni lehet, hogy minden elveszett. Aki olyan fickókkal áll össze, mint az a Sparks gyerek, hát... hagyjuk inkább. Azt hittem, ennél többre tartja magát, értékesebb nőnek.
-Nem...-
Kezdek bele, de inkább nem fejezem be a mondatot, nem akarok veszekedni, nem akarom hallani a kiabálását, pedig ha ezt befejezném, az lenne, ez biztos. Megállok egy pirosnál, és kezeimet az ölembe ejtem, amíg várakozunk. Nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, és nem is akarok. Még azt mondja, én vagyok a szemét... holott hányszor kértem tőle bocsánatot! Ha eddig nem bocsátott meg, akkor már mindegy is. Ez a hajó, azt hiszem, végképp elment.

*Nekikeseredetten tekintek ki a kocsi felőlem eső ablakán, rá se pillantva Gabe. Igazából az utat se kémlelem. Elsuhanó fák,fák,fák...a tenger egyetlen fekete folttá válik az éggel és az éjszakával, miközben haladunk.
Lassan elérjük a város, ahol a fákat felváltják a házak, házak, házak telve szemet bántó, harsány, engemet kinevető fénnyel és szórakozó fiatalokkal, akik kacajában nem tudok osztozni. Mintha ők is rajtam röhögnének, pedig tudom, hogy valószínűleg nem így van, hiszen nem is ismernek!
De Gabe ismer és itt van velem. És nem röhög...
Megállunk a pirosnál, én pedig szusszanva törlöm ki nem buggyanó könnyeimet le, továbbra sem pillantva felé. Nem láthat sírni. Ezt a luxust nem engedem meg magamnak, már akkor is megfogadtam, mikor a Veronicás balhé volt. Nem számolom, hányszor szegtem meg, de ezúttal nem fogom!*
- Nem, mi?! *fordulok lassan végül mégis felé, fojtottan ejtve ki a szavakat, mintha hatalmas gombócot nyeltem volna le, ami félúton megakadt a torkomban. *

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Álarcok. Ha sokat viseljük őket, elhisszük, hogy olyan vagyunk, vagy talán tényleg olyanok is leszünk? Ki tudná ezt megmondani...
Én most dühös és csalódott vagyok, de ez nem látszik, mert a kiábrándultság álarca van rajtam. Még mindig jobb, mint a másik kettő. Oldalra nézek, ellenőrzöm, hogy megszáradt-e a lány, és amikor konstatálom, hogy már eléggé annak tűnik (száraznak) akkor lehúzom felőlem picit az ablakot.
Amikor megállunk, felém fordul, és kérdez. Szerencsére a levegő hűt rajtam, szóval hideg vérrel tudok neki válaszolni.
-Nem gondoltam, hogy te is az a fajta nő vagy, aki beéri ennyivel. Pótszerrel.-
Mert az egyértelmű számomra, hogy az a Sparks senkinek sem akar többet adni, sőt, szerintem nem is tud. Ennyi a srác, egy nulla. Emberállat.
Azután úgy döntök, hogy ha már így övön alul sikerült bevinnem egy ütést, akkor nem átallok meg egy öngólt is rúgni, ami valójában nem lesz az, hiszen azt mutatja, hogy nem érdekel a dolog, és azt, hogy bántottam annak idején, de ő sem jobb nálam.
-De mesélj, milyen volt?! Ha már jó barátok vagyunk, gondolom, megkérdezhetem.-
Még egy mosolyt is a végére biggyesztek, kár, hogy nincs benne élet, semmi élet, de ezt az álarcot, az érdeklődő jóbarátot már tökélyre fejlesztettem. Bridget is jól ismeri.

*Ha nem lennék dühös magamra és persze rá, meg kevésbé lenne a hangulatom nekikeseredett, talán feltűnnének szavai mögött olyan dolgok, melyek arra utalnak, valahol mégiscsak elérte a dolog a célját. Akármilyen áron is. De neeem, én vak vagyok most erre, csak a bántó élt látom ki a szavakból, melyek késként szabdalják lelkem szilánkjait tovább.*
- Pótszer?! Túl sokat képzelsz magadról, azt hiszem. *Vetem oda neki, ajkam meg remeg, bár nem dühtől, hanem elfojtott sírástól. Nem akarok vele veszekedni! Nem akarom bántani, vissza akarom kapni, ehelyett még messzebb lökök magamtól és képes lennék bele is rúgni egyet ráadásnak.* Akinél nincs kit pótolni, annál nem léteznek pótszerek.
*Kedvem lenne kiszállni a kocsiból és itt hagyni a fenébe, nyakamba venni a város, kikötni valahol. Vajon hiányoznék bárkinek is, ha nem jönnék haza? Neki biztosan nem. Már tuti hatvanszor megbánta azt is, hogy nem hagyott megfulladni.*
- Elég! *fakadok ki látva ismerős álarcát a képe előtt felhúzódni. Legszívesebben felképelném, a kérdés pedig annyira nonszensz.* Fájna, ha egyszer az életben végre önmagadat adnád a hülye kis játékod helyett?! Különben is... soha nem voltunk és nem is leszünk barátok! *vetem oda sötéten, de közben meg már kapcsolom ki az övem. Szándékozok kiszállni a soksávos közepén a kocsiból...*

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Csak figyelem a lámpát, váltson már át zöldre, mielőtt mindketten felrobbanunk.
-Egy szóval sem mondtam, hogy engem akarnál vele pótolni.- közlöm halk hangon. Ezzel igazából elárulta magát, hogy erre ment ki nála a játék, még akkor is, ha pont egy tagadást közölt, elébe szaladt a dolgoknak, így már minden világosabb. Kár, hogy ehhez ilyet kellett tennie.
-De igenis léteznek nálad pótszerek. A szeretetet próbálod vele pótolni, amit nem kapsz meg... a törődést és figyelmet.- mint egy nyitott könyv, ebben a helyzetben olyan a lány. Habár ebben az esetben, amikor valaki ilyet tesz, egyszerű a képlet, pláne úgy, hogy ismerem Bridgetet.
Végre zöldre vált a lámpa, én pedig azonnal a gázra lépek, a kerekek pedig sikítva adják meg magukat az indulásnak.
-Kapcsold be az övet!- szólok rá utasítóan, csak nem akar kiugrani. Az ajtó egyébként is zárva van, hála az eszemnek és leleményességemnek. Szeretek hallgatni a megérzéseimre.
Azután tényleg feldühít a lány. Nem szólok egy szót sem, csak gyors tempóban, a megengedettnél gyorsabban hajtok el a kollégiumhoz. Leparkolok, kiszállok, és ahogy megkerülöm az autót, belerúgok egy kukába, miközben kinyitom előtte az ajtót.
-Fogd már fel végre, hogy EZ vagyok én! Akármennyire is nem tetszik neked, ilyen vagyok! És nem vagyok hajlandó megváltozni, senki kedvéért, még a tiédért sem!- kiabálok vele. Nem szoktam ilyet csinálni, de ezzel igazán kihozott a sodromból. Túl sokan, túl sokszor akartak már megváltoztatni. És hogy miért nem azt mondtam, hogy főleg az ő kedvéért nem? Magam sem tudom. Csak állok a kocsi mellett feldúltan, és várom, hogy kiszálljon végre, aztán inkább otthagyom a nyitott ajtót, hogy kínomban megint belerúgjak valamibe, most egy oszlopba sikerül.
-Jó éjszakát.- közlöm ezt is egyszerűen, lezárásként.

- Nem, nem mondtad. *Szusszanok dacosan, noha hallom a hangján, hogy felét se hiszi szavaimnak, átlát rajtuk, ahogy talán én magam sem gondolom, hogy bármi ésszerű érvem lenne az övéi ellen. Mert igaza van.
Nate csak egy elcseszett pótszer volt - noha nem feltétlen őt akartam pótolni - én meg egy szeretetéhes, talán túlzottan ragaszkodó típusú p*csa vagyok, aki lehet, jobban tenné, ha továbblépne és kerítene valaki mást, akit ölelgethet éjszakánként.
Az ajtó nem nyílik, így dühösen bokszolok bele, majd huppanok vissza az ülésbe.*
- Nyugi már, nem fogok kiugrani! *Fortyanok fel az utasítás hallatán, idegesen hajamba túrva. Különben sem ér annyit az egész helyzet. És valószínűleg ki se férne a hátsóm az ablakon... *

*A koli épülete sötéten emelkedik fölénk, ahogy megáll mellette. Mikor kiszáll a kocsiból, kapok pár másodpercet kissé összeszedni magamat, bár ez is vajmi kevésnek tűnik, ahogy kiszállva a kocsiból rá tekintek. Talán egy élet kevés lenne ahhoz most, hogy nyugodtan legyek képes gondolkodni. Most, vagy bármikor, ha ő a téma középpontja.*
- Nem azt kérem, hogy változz meg! *fakadok ki, összerezzenve a rugdosása által keltett zajra. Fel fognak kelni a koli lakói, a portás is fel fog figyelni a rugdosásra basszus... Mégis úgy vagyok vele, most, vagy soha. Ha besétálok, talán soha többet nem beszélünk.*
- Csak hogy most az egyszer ne faarccal mosolyogj, hanem légy őszinte velem és ne hülyíts tovább! Mert azt hiszem, az elég nyilvánvaló, hogy mi az én álláspontom. *szusszanok elpillantva a porta felé és visszavéve kicsit a hangerőből, miután becsukom a kocsiajtót és ellépek mellőle.*
- De mi a tiéd? Találkozunk, összefekszünk aztán pár hónapra elmegyek New Yorkba és máris mintha nem is léteztem volna soha! Lehet, mégiscsak olyan "alkalmi-lány" vagyok ezek szerint. *Hiába hitte, hittem, hittük azt, hogy nem. Ha tényleg csak ennyi volt részéről, akkor máris alátámasztotta az egészet.*

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

Zárási szándékom azonnal füstbe megy, amint megszólal. Egyértelmű, mi az álláspontja? Ez a lány nem ismeri az egyértelmű szó jelentését. Fel is horkanok kijelentésére ösztönösen, ami tökéletesen bizonyítja kétségeimet.
-És mitől lenne egyértelmű?- kérdezem kíváncsian nézve őt, ahogy ellép a kocsitól. Hitetlenkedő a tekintetem továbbra is, mivel magyarázatot várok, de helyette egészen mást kapok, talányokat, és más megfogalmazásban tálalva azt, ami tulajdonképpen az egészet olyan bizonytalanná teszi.
-Nem én mentem el New Yorkba azután az éjszaka után szó nélkül. Mégis hogyan kellett volna értelmeznem a viselkedésedet? Úgy, hogy epekedve vágyakozol utánam, ezért elutazol jó messzire?- kérdezem kicsit gúnyosan, felnevetve a dolog abszurditásán, ezt már tényleg nem gondolhatja komolyan.
Felé lépek, kicsit visszavéve a lendületből és a hangerőből, lágyabban szólok hozzá újra, próbálom megfejteni, de hát nő, a logikus gondolkodásra szerintem tökéletesen képtelen.
-Tudom, hogy megbántottalak korábban, de azt hiszem, most egálban vagyunk.-

Felnevetek kényszeredetten, keserűen a szavait hallva, hajamba túrok sóhajtva, mielőtt válaszolnék.
- Nem miattad mentem el New Yorkba az isten szerelmére! - csak én látom úgy, vagy tényleg egyre több villan gyúl fel az épületben? Kissé idegesen pillantok a kolira, a koliról meg vissza Gabere.
- De bocs, hogy azon az éjszakán épp nem a tanulmányi dolgaimmal és az ösztöndíjjal untattalak két menet között. - szusszanok hátammal a kocsinak dőlve és karba csapva kezeimet.
Ahogy közelebb lép, leplezetlen és kissé bizalmatlanul mérem végig. Komolyan várom, mit vág még a fejemhez...
- Sajnálom. - felelem arra, hogy egálban vagyunk. Bár ne lennénk, de utólag könnyű okosnak lenni, nem igaz? Hangom szinte suttogó, mégis tisztán kivehető, ahogy arcára tekintek közben.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 50

-Akkor miért nem mondtál semmit? Miért nem beszéltünk végig, amíg odavoltál?- Kérdezem a nyilvánvalót, miközben még egy lépést teszek felé, de ahogy arra gondolok, amit még mondott, inkább gyorsan felemelem a kezeimet, és hozzáteszek még valamit előző szavaimhoz.
-Tudod mit?! Mindegy is!- Túl sok szót fecséreltünk erre. Kezeim lehullanak lemondóan, ahogy még egyet lépek felé, már egészen közel vagyok. A kocsinak támaszkodik, én pedig hozzá lépek, és két oldalt nekitámaszkodom a kocsinak, szemeit fürkészem. A szavai hatnak rám, pont ezért lehet az, hogy eljutottunk idáig.
-Tabula rasa.- Mondom halkan, közvetlenül az arca előtt. Remélem, ő is így gondolja, és belemegy ebbe, mert amit most csinálunk, annak semmi értelme, annál inkább annak, amire készülök. Egyik kezem ugyanis az arcához siklik, a másik a kocsi mentén az oldalához, és nekidőlök én is a kocsinak, csakhogy Bridget közöttünk van. Szívverésem, és lélegzetem felgyorsul, ahogy odahajolok hozzá, és megcsókolom lágy követelőzéssel, óvatosan csábítva.
Rövid idő után szuszogva engedek a közelségen, és húzódom hátra, de mielőtt még bármit mondhatna, őt is elhúzom kicsit a kocsitól, és egy tincset a füle mögé simítok.
-Szép álmokat!- Búcsúzom, és tényleg itt is hagyom, átmegyek a másik oldalra, meg sem várva a szavait, és beülök a kocsiba, hogy azután beindítsam, és elhajtsak. Azért, hogy biztos legyen a dologba, mi is a szándékom, még felhívom, alighogy elkanyarodok az utcáról, rá egy másikra.
-Velem ebédelsz holnap?-

- Izzékkel sem beszéltem... - motyogom, de már olyan jelentéktelennek tűnik az egész. Kicsi akarok lenni, újra gyerek... vagy legalább annak érezni magam, felszaladni a koliba, a szobánkba és annak biztonságot adó falai közt kisírni magam. Ha szóltak volna, hogy az élet ennyire fáj, maradtam volna inkább bűnös gondolat!
Kissé meglepett-riadtan kerekedhet el tekintetem, mikor kétoldalt támaszkodik a kocsinak, szinte hozzápasszírozva engem a hideg fémnek. Nem igazán értem a szituációt azt hiszem... egészen a következő másodpercig, de akkor meg már nem is nagyon kell érteni: ösztönösen viszonzom a csókot, melybe gyomrom-lelkem beleremeg, ezernyi pillangóstól mindenestől.
Belemerülve a csókba az se érdekel, hogy pár mozizónk is akadt közben a kollégium felől. Ha tehetném, sose engedném el Gabe-et, mert félek, hogy ha elmegy, nem látom többet. Na meg, ha ajkainkat beszédre használjuk csókok helyett, abból eddig még sok jó nem sült ki... bár ez a mostani vita kicsit a végére az ellenkezőjét bizonyítja.
Mégis szótlanul "tűröm", hogy ellépjen. Sietve perdülök utána, ahogy beszáll a kocsiba, de már talán nem is hallja, ahogy én is jó éjt kívánok neki. Annál nagyobb a meglepetésem, ahogy a zsebemben megcsörren a telefon, miután elhajt...

karakterinformáció

» látogatás #2 - nyitott! (The Hills Magánklinika)
» Dave és Gabe quadozni megy
» One step closer - Bridge and Gabe
» Help, I need somebody - Zin&Summer
» Summer Devon

in the heat of summer - Gabe & Bree - tengerparton

in the heat of summer - Gabe & Bree - tengerparton

Similar topics

Similar topics