Felix elment és én itt ülök az ágyban alsónadrágban, zokogva, amikor hallom, hogy zörög a kulccsal. Amióta elmúlt a varázs és elment Ő, egyedül maradtam a valósággal. Ahogy már nem világít a fénye, ahogy kitalált figurából valós lett, összetörtem. Mintha egy furcsa ellentétvilágban ragadtam volna. Itt nem az enyém a sötét lovag, hanem Reevené és...megbántottam egy levendulamágust. Itt havazik és hideg van. Tönkretettem a varázslót akinek az illata és érintései nélkül képtelen vagyok élni, akivel közös házat vettü...vett, ő vette! Ki fog dobni, kiabálni, haragudni, de nem ez a legrosszabb. Mert én, én magam vagyok a legrosszabb. Üvöltenék, ha bírnék, de csak rekedten zokogok már, minden erőm elhagyott. Gondoltam rá, hogy felvágom az ereimet, de ha Eric így találna itt...
Ráadásul elkerülhetetlen, hogy szembenézzek vele. Istenem...
Soha-soha nem szenvedtem még így. Ez annyira mély és Felix távoztával annyira rám telepedett, hogy képtelen vagyok írni, vagy leülni a zongorához. Pedig az volt a tervem, hogy zongorázok, papírra vettem a dallamot, amit akkor találtam ki. Minden mozdulatról Ő jut eszembe és minden átkozott porcikám zokog az érintése után.
Most azt érzem, hogy ez sok és bele fogok őrülni. Nem látok se jelent, se jövőt, csak kétségbeejtő űrt, ami beszippant és időtlenné tesz.
HOgy tehettem ezt? Nem csak magammal...Vele! Eric a legfontosabb, hát miért? Én...hogy hibázhattam ekkorát? Hisz szeretem, hisz... Felix túl erős volt? Igen... Azt mondta fogjam rá. Megszakad a szívem... ketté fogok hasadni. Hallom, hogy matat, nemsokára idejön. Az orrom elé rántom a nedves takarót és vadul reszketek mögötte. Istenem...lehet el fogok ájulni a rettegéstől mielőtt elmondhatnám. Jobb lenne most, azonnal meghalni.

Hallom a hangját, s csak még jobban rákezdek, szinte fuldoklom. Annyira reszketek, fázom. Szólnom kéne neki. Rágom a takarót és nem merek, megfagyva vacogok. Nem...nem bírok gondolkodni sem.
Azt hiszi beteg vagyok. Erősen behunyom a szemem, de a könnyeim csak tovább folynak összeszorított szemeimen keresztül is.
- Csak...
Nyögöm csukladozva. Átkarol, de én méltatlannak érzem rá magam. Nem viszonozom, nem bújok az ölelésébe, pedig annyira szeretnék.
- Fe...Felix...
Zokogom bele az összegyűrt takaróba. Igen...Felix...de hogy mondjam? Reszketős levegőt veszek.
- Szörnyű...
Elcsuklik a hangom. Hallgatok. Nem, nem, nem megy! Nem fogom tudni folytatni. Lélegeznem kell, de a félelem megfagyassza zsibbadt tagjaim.
- Annyira....annyira....
Sajnálom. Nem bírom kimondani, csak zokogok tovább.

Megijedek. Nagyon megijedek. Lesápadok, rázni kezdem a fejem. Mert...úristen szegény Felix. És...és nem szokott káromkodni. Nagyon dühös lehet... Sírok közben, mert az még jobban bánt, amit Róla mond. Kapkodom a levegőt.
- Ne, nem csinált semmit. Vagyis de...de nem így... Eric...Felix nagyon kedves volt
Zokogom, hadonászással próbálom leállítani a monológját, de azt hiszem nem fog menni.
- Azt mondta nagyon jó vagyok. Pedig...én mondtam neki, hogy Én nem vagyok hozzád, hogy nem érdemellek meg.
Sírok tehetetlenül.
- Félre...félreérted. Kérlek...ne bántsd!
Most még jobban szorongok, össze is görnyedek. Fájdalom markol a szívembe és alig kapok levegőt. Belekapaszkodom, amikor megölel, de el is tolom.
- Gyűlölni fogsz!
Szakad ki belőlem, igazából...üvöltöm. Zokogva üvöltöm.
- Felix azt mondta az ő hibája! Ő tehet róla!
Kiabálom
- De az enyém is...
Teszem hozzá megtörten.
- Olyan...olyan gyorsan történt. Meg fogsz...ki fogsz...el fogsz.
Csukladozom.
- Annyira szörnyű, amit tettem, annyira...annyira sajn...á...lom
Harapok a takaróba.

Tehetetlenül bámulom alélt karjaimat. Mintha kifutott volna belőle az élet. Annyira elveszettnek érzem magam, annyira...
Szaggatottan sóhajtok, fáj, hogy csúnyán beszél ez az egész...összeroppant. Tényleg most kezd bennem megszilárdulni a tettem súlya. Berekedek és nagyon megbánom, hogy kiabáltam. Próbálok lélegezni. Tartozom Ericnek egy rendes...magyarázattal, de szerintem el sem tudja képzelni mennyire nehéz. Megrezzenek, amikor elhangzik a kérdés, amikor már jó úton jár. "Mit csináltál?" És a bűnös, én, leütöm fejem, ami ég és hideg és megfagy és fáj és eltakarom az arcom. Az egészet, mert nem láthat, mert...
- Én...
Én csókoltam meg először, ráadásul. De tovább mondja és úgy megijedek, hogy rálesek. Éppen elkapom megsemmisült arckifejezését. Bólintok, aztán elismétli.
- Igen...
Nyögöm bőgve, de ez most nem számít. Rettegve lesem minden mozdulatát. Aztán szörnyű hidegség tölt el. Miért tettem ezt vele? Most én tátogok, mint egy hal, szó szerint tátott szájjal bámulom.
- Én nem akartam
Zokogom, csak akkor torpanok meg, amikor rájövök, hogy ez hülyeség. Akkor még a szörnyű sírás is abbamarad.
- Nagyon sokáig tiltakoztam! Ne, Eric...én...én annyira....annyira
Utánakapok, bár nem tudom jogomban áll-e egyáltalán megérinteni. Én annyira sajnálom, annyira kész vagyok, annyira minden!
- Szóval...ha akarod elmesélem, hogy először csak mondta, nagyon mondta, sokáig és...de...de elvitt táncolni és simult és...úgy...és
Nem bírom folytatni, megint elakad a lélegzetem. Semmi baj, megszokta. Sírok visszahúzódva.
- Tudom...
Tudom, hogy Felixnek igazából nem tetszem, hogy szemét, ugyanakkor....csukladozom. Látom, hogy ökölbe szorul a keze és most először közelebb hajolok.
- Szeretném, ha megvernél.
Talán enyhülne ez a kínzó, borzasztó érzés. Nagyon félek és nagyon abszurd, hogy ilyet kérek, de látom ökölbe szorulni a kezét. Mindent megtennék, ha ebben a percben megsemmisülhetnék.
- Én tehetek róla...én lehettem volna erősebb...tudom, hogy....hogy ki fogsz dobni...de szeretlek...tényleg szeretlek...
Zokogom egyre kétségbeesettebben.

Sejtettem, hogy így fog reagálni, de...ez ez most nagyon fáj. Nem tudom mi elviselhetetlenebb, amit tettem, vagy ez a reakció, hogy...szomorú. Megérdemelném, hogy fájjon, megüssön, elkergessen, de szomorú és csalódott és...
Nem akartam, először nem! Rázom a fejem, sírva, de...mindegy, mert a végén mindent elsöpört a borzasztó vágy, semmit sem akartam jobban és...és...szeretem Ericet, de...de néha beúszik a képbe Felix, el...el...elviselhetetlen.
Elengedem, én....kicsúszik a kezemből minden.
- De...de...
Hápogom, hogy vízszintesen is táncoltam vele. Összerezzenek, ahogy leistenverte kurvázza Felixet.
- Nem...nem csak beszélt, az ölébe húzott, hozzám ért, zenélt, szavalt, ah...ah...ahogy ahogy mozgott, de...de...ne mond ezt rá, a barátod...és igaz...igazad van, nem az ő hibája... Az enyém, az enyém, nekem kellett volna...nekem kellett volna
Azt mondani, hogy nem. Minden gondolatom reszket, ahogy én magam, ahogy hebegek, ahogy beszélni sem tudok már. De...de ő Adonisz. Mindegy, akkor is ha maga Adonisz.
- De, az vagyok...
Rongynak érzem magam
- Egy...kurva
Most életemben először mondok csúnyát magamra.
- Szeretném, ha elütne egy autó.
Zokogom. Tudom, hogy rosszul esik neki, tudom, hogy... de erre mit mondjak? Miért tettem? Én vagyok a legszerencsétlenebb szemét a világon.
- Mert gyenge vagyok, mert...mert...mert elbájolt. Mert lenyűgözőnek tartom és nem bírtam ellenállni...
Ericet szeretem, de Felix...
- Azt mondta....azt mondta én képzeltem őt el egy másik világban. Tudom, hogy ő csak egy kitalált figura...Azt hittem csak egyetlen pillanat lesz, de ez mégis...ez mégis tönkretett mindent. Eladtam a lelkem, tudom. És soha, soha nem is fogok tudni megbocsátani magamnak.
Én végleg elkárhoztam a szó legbrutálisabb értelmében.

Lehajtom a fejem és némán zokogok, közben tépegetem a takarót.
- Nem az...ő hibája...nekem kellett volna nemet, tudom...tudom, jogosan haragszol, de...én voltam gyenge, mindig gyenge vagyok.
Eszembe jut, amit először mondott ez a vad démon, túl gyenge vagyok hozzá. Tényleg így van. Sírok, csak sírok, de ez igazán a legkevesebb, legszívesebben földhöz verném magam, de arról már leszoktattak az oviban.
- Én nem akarok...nem akarok mindenkivel, ez...ez...
Hogy magyarázzam meg? Hogy Felix egy pillanatokra megtestesült álom volt. Csak képzeltem egy másik világban? Olyan jó volna eltűnni most. Amikor a halálra gondolok, csak veszekedik tovább, pedig semmit sem szeretnék jobban ebben a pillanatban.
- Quentin boldog lenne...a szüleimnek is csak egy kolonc voltam és te...téged elárultalak. Az egyetlent, aki megértett, erősnek látott és bízott bennem. Szörnyeteg vagyok.
Zokogok keservesen, leütve a fejem, eltüntetve a térdemen.
Én, én akarok elmúlni. Hamarabbi és könnyebb lenne, mint amibe most hoztam magunkat.
- Ő is ezt mondta...
Nem, nem akarok rágondolni többé!
- Ahm...tudom és most már nem fogok, mivel megkapta, amit akart. Tudom...én tudom hogy csak tárgy voltam neki, egy értéktelen kacat a sok közül, nem is vagyok más. Tudom...tudom, hogy bántott volna, mert egy veszélyes démon, aki eltiporja a gyengédet, a hozzám hasonló férgeket. Én...én azt hiszem tényleg agybeteg vagyok. Tudom..tudom, hogy neki ez semmi volt, csak azért...azért nem is értem miért akarta...Lehet, hogy rád haragudott valamiért? Nem csókoltad meg Reevent, vagy ilyesmi, igaz? Különben szereti, nagyon fél, hogy elveszíti, van egy végtelenül törékeny oldala. Éppen ettől olyan...különleges, hogy mennyire végletes az ereje és mély a fájdalma.
Rázom a fejem, közben a hideg is ráz.
- Tudom...csak Reeven, ő csak őt látja. És...nem kell tűrnöd...
Potyognak a könnyeim, miközben bénán nézem az övéit.
- Igen...
Tudom, elvette ezt tőlünk.
- Azt mondta...hálás leszel, hogy már nem félek.
De azt is hiszem továbbra is félek, s most az eddiginél még jobban. Erictől... hát ennyire gyáva vagyok én.

- Nem! Nem ilyen dolgokban! Jajj Eric...tudod, hogy nem. Nem, dehogy, nem ezért vagyok veled, szeretlek. De...de Felixsszel szemben az voltam.
Ezt akartam kifejezni, de most bénább vagyok, mint egyébként. Nem akarok védekezni, vagy menteni magam. Halált érdemelnék, rosszul vagyok, valahányszor magamra gondolok és ez...életem leggonoszabb tette volt, a legszörnyűbb, amit művelhettem én...én felfoghatatlanul hülye vagyok és nem csak hülye, mérgezett, gonosz, annak a manipulatív kakaházinak érzem magam, akinek Felix lefestett legelőször. Látom, hogy fáj neki, szenvedek...jobban mint mutatom, jobban, mint hiszi. Zokogok, levegőt veszek, de néha visszatartom, mert nem igazán érzem rá méltónak magam. Így elég hülye állapotban vagyok. Szédülök... Szerencse, hogy az ágyban vagyok. És beteg is leszek, ó érzem, hogy nagyon-nagyon beteg leszek. Remélem valami súlyos...lehetne például rákom.
- Igen...igen, megcsaltalak és életem végéig fogok szenvedni, soha-soha nem bocsátom meg
Nyögöm zokogva, elfúló hangom a térdembe, mert a fejem eltakarom, nem bírok ránézni Ericre. Túlságosan fáj...mit tettem, így látnom, megőrülök!
- De...de...nem vagyok én olyan fontos. Tudom...tudom
Nyögöm szenvedve a mellkasom markolászva. És tudom, hogy ő is sokkal rosszabbul érzi magát, mint ahogy mondja.
- De...nem is lehetne, nem úgy gondol rám, én pedig szeretlek. Azt mondta a múzsám, hogy ő csak a múzsám
Ráncolom a homlokom, mert ezt még mindig nem tudom egészen hová tenni...
- Hát...te jobban ismered
Én nem ilyennek látom Felixet, de nem akarom tovább feszíteni a húrt.
- Megtörtént? Vagyis...Reevennel is voltál? Nem mondtad
Mondom könnyednek szánt hangon, kicsit énekelve. Pedig emlékszem, hogy ezt részletesebben is kérdezgettem. Most meg folyton Reevent szajkózza. De nem tudom Eric tudja-e, hogy Felix nagyon szereti, hogy az intim szex miatt is szenved.
- Kicsit összetettebb a dolog
Mondom halkan.
- De ez rájuk tartozik...én csak tudom, hogy szeretik egymást. Én csak...én azt bánom a legjobban, amit veled tettem. Adtunk egymásnak egy-egy titkot, egy képzelt világban ő a kitalált alakom...hát így vagy úgy, de szenvedni fogok. De nem számít, ez jól van így, teljesen megérdemlem.
Aztán kérdez és sír és én csak...hát sírok én is.
- Eric...
Nyúlok felé, de félúton mégis megállok, nem vagyok ehhez elég.
- Hát...
Pislogok, mert ez a kérdés váratlanul ér.
- A passzív nekem eléggé fájdalmas.
Elvörösödöm.
- Azt hiszem csak akkor annyira elvarázsolt, hogy nem gondoltam erre... de nem hiszem, hogy máskor menne.
Hazudom. Vele menne, csak ezt magamnak se akarom bevallani, inkább rázom a fejem, hogy elkergessem Felixet.

- De...de katasztrófa történt. Mindenkinek ártottam.... Reevennek, magamnak és főleg neked
Zokogom tehetetlenül. Annyira fáj, annyira elviselhetetlen... Miért őt bántottam, miért?
- Nem fogja akarni...se ő se én... Azt mondta, azt mondta Reeven nem bocsátaná meg. Én tényleg csak arra kellettem neki, tényleg csak eldobható voltam és közölte is, hogy köztünk semmi nem lesz, semmi szex, soha többet. Én voltam gyenge én...hagytam magam...én
Hiába próbálom Felixre fogni. Kezembe temetem az arcom és zokogom. A legrosszabb, hogy nem kizárólag Eric miatt szenvedek. Ó jajj, nem bírok gondolkodni. Összegörnyedek és nem is vagyok hajlandó felegyenesedni többé.
Halott múzsa, féltem...Eric bántaná? Lehet, hogy bántaná... ráadásul miattam ők is összevesznek. Megint szétzúztam egy kapcsolatot. Mint ahogy Quentin mondta. Közte és Leo között, a szüleink között. Miért...miért kell élnem, ha ilyen ártalmas vagyok? Bárcsak...lenne elég bátorságom leugrani valahonnan. Vagy ha elköltözöm és aszkéta leszek, vagy...bevonulok papnak? Elmegyek önkéntesnek Afrikába...leprásoknak segítek?
Valahol rossz, hogy Reevent sem említette...de én mégis nagyobb hibát követtem el.
- Nem, nem mondta... de említhetted volna, mert céloztam rá. Nem értem miért hallgattad el olyan sokáig őket. Mindegy... Fontos vagyok?
Így még rosszabb, bár ne lennék.
- Rossz döntés vagyok Eric...nem érdemlem meg, hogy számítsak ezek után... Olyat érdemelsz, aki soha-soha nem tette volna ezt veled. Igen, igaza volt neki kezdetben, hogy jobbat érdemelsz, hogy én mennyire kevés vagyok Eric és kihasznállak, úgy érzem. Megvetted ezt a házat és én mással... Igaza volt
El kell hagynia, az lenne a logikus döntés. Nekem el kell sorvadnom és lelkileg már így is halott vagyok. Fáj, hogy ő is sír... Ráadásul miért lenne együtt egy ronccsal? Kevesebbet érek, mint előtte. Bántja Felixet és nincs erőm megvédeni.
- Tudom, nem érdeklem komolyan. Bár néha olyanokat mondott...és tud nagyon...ő valójában annyira elesett. Ahh
Hagyjuk. Megfogja a kezem hideg és...nem kellene megérintenie. Azt hiszi fáj, de...de nem bújhatok ki a felelősség alól.
- Nem...
Rosszul vagyok, de nem testileg.
- Félreérted...nem volt rossz, az nem volt az... Elvesztem én... Vigyázott rám, meditáltunk, szavalt, ahh...lerombolta a félelmeimet. Az rossz....amit tettem veled, amit...minden más
Nyökögöm és gondolom el fog hajolni, el fog taszítani, undorodni tőlem. Nem fekszem el, igazából ugrásra készen állok, mert bármikor kidobhat.
- Tudom, te mindent megtettél. Én leromboltam mindent, amit építettél. Bizalmat, elárultam a szerelmed, mindent. Eric...megértem, ha többé nem akarsz itt látni. Összepakolok...
Ennek kell történnie... Még kibírok sétálni az ajtón, aztán az utcán már összetörhetek. Nem fog érdekelni mi lesz velem.

Lehajtom a fejem és biccentek. Ezt soha nem fogom tudni lemosni, jóvátenni. El vagyok veszve, megbélygezve, halálra ítélve és semmi jövőt nem látok.
- Nem kell elviselned
Suttogom rekedten.
- Nem akarlak hátráltatni, mert már nem leszek ugyanaz az ember
Suttogom törékenyen. Felesleges magamhoz láncolni Ericet.
- Jó, tudom...csak megemlíthetted volna, mert ez bizalmatlanságot ébreszt. Nem kellett volna volna hosszasan beszélni róla, csak mégis, hogy volt ilyen is, ne gondoljam, titkolózol.
Vállat vonok, mert nem akarom felelősségre vonni, amit én tettem az összehasonlíthatatlanul rosszabb.
- Én úgy érzem nem tettem eleget
Lehelem, csak rosszat.
- Nem érdemelted ezt
Sírom el magam.
- De ez nem lehet mentség nekem, mert éppen én ezt nem akartam veled csinálni. Ha bárki más lett volna, én soha...
Tudom ez kevés. Csak csukladozom.
- Ha te el is felejted, én ezt nem fogom magamnak. Megbocsátani se.
Törlöm az arcom a karommal.
- De van igazságalapja, ha nagyzol is.
Bár egyre inkább azt érzem nem.
- Én nem érdemlem meg...
Nyögöm. Másképp kellene mondania, úgy, hogy "magának" vette.
- Nem ismered igazán...
Suttogom, amikor Felixről beszél. Igaz, hogy önző és mentor komplexusos, de van az érmének egy másik fele.
- Reeven feladata lesz őt megvédeni.
Ennyit bírok hozzátenni két zokogásroham között.
- Először...de aztán ellazított, átváltozott az egész. Mindegy...én úgysem fogom ezt többet. Maradok aktív
Bizonygatom magamnak.
- Kérlek ne, ne taszítsd el miattam! Olyan sok kapcsolatot tettem tönkre, pedig nem akartam. Kérlek...
Könyörgöm neki zokogva.
- Egy szinten? Nem, nem, ez Felixszel más volt, nem szexuális értelemben volt...
Torkomon akadnak a szavak, nem mondhatom neki el... Vagyis...vagyis fer az tőlem, ha? De én mindkettejüket szeretem! Szédülök, eléggé rosszul vagyok.
- Felix inkább...ezentúl más minőségben lesz. Ő valahogy...a tökéletes ellentétem. Nem, nem tudunk rá magyarázatot... Jó. Eric...tényleg megértem, ha elhagysz. Én sem téged csak...tudod ő belém égett. Már széttörtem...már vámpírrá változtatott. Én élő halott leszek, tudod? Nem a régi Sammy, akit szeretsz. Lassan elsorvadok
Magyarázom neki sírva, mert nem akarom, hogy egy ilyen embernek kötelezze el magát.
- Talán jobb lenne, ha hazamennék pár napra, beteg leszek
Kapkodom a levegőt.
- Vagy kidobsz most? Eric....annyira fontos vagy nekem
Borulunk inkább a nyakába sírva.
- Fontosabb önmagamnál és nem bírnám elviselni, ha egy ilyen alakkal élnél tovább. Én már átkozott vagyok
Tényleg nem akarok a terhére lenni.

- Nem...nem
Zokogom tehetetlenül. Olyan erőtlen, annyira halott vagyok.
- Nem, nem kapnád, csak szeretném...szerettem volna, ha őszinte vagy. Nem vádolnálak. Nekem ilyesmihez semmi jogom
Makogom. Főleg ezek után, de előtte se vádoltam volna. Felixszel sem tettem. Csak nem örültem, mert láttam milyen nagyszerű és ki szeretne mellette engem?
Nem érdemelte meg. Annyira gyűlölöm magam. Nem bírom elviselni. Csak zokogok és nem érdekelne, ha kifolynának a szemeim lassan. Felix nem akárki....bizony nem. Ő is azt mondja ne bocsássam meg, ne felejtsem el. Továbblépni...sehogyan sem tudok. Egyelőre mindent kilátástalannak látok. Haragszik rá és most szidja és valahol megértem csak...Felix más. Igen, nagyon izé, de...mindegy. Jobb, ha nem gondolom végig. Csak ő jár a fejemben, állandóan!
- Ahol? Sajnálom, sajnálom én...vegyek egy másik ágyat? Elintézem egyedül
Zokogom, hát nem tudom hogyan kell, de majd szerzek rá pénzt, már tudom is hogyan. Az utcán fogom árulni a verseimet! Sokáig...vagy...vagy mondjuk csak addig, amíg pisilni nem kell.
- Hagy csináljam, hagy csináljak valamit
Talán akkor nem nagyon őrülök meg, csak egy kicsit. Valamennyire biztos. Valamennyire elveszítem magam. Vámpír vagyok...és éhezem és szenvedek, hogy fájdalmat okozok annak, akit szeretek. Azt mondja ismeri...de azt hiszem Felixnek a másik oldalát csak az ellentéte fedezhette fel.
- Ahhh...de ők...ők nyitott kapcsolatban élnek
Nyöszörgöm. Mindegy, mindegy, mert mi nem.
- Hát igen egoista, de tíz éve a barátod, szeretted, nem mondhatod, hogy soha többé nem beszélsz vele. Vagy ha nem léteznék beszélnél?
Talán mégis meg kellene ölnöm magam valahogy... Lehet, hogy leugrani magasról nem lenne olyan rossz. Állítólag már a zuhanásba belehal az ember, megáll a szíve, vagy ilyesmi. Olyan lenne, mintha repülnék.
Sápadtan meredek rá. Tudja? Riadtan, nagy szemekkel, félve nézek rá. Ó ne, nem tudhatja.
De, tudja. Mert aztán amit kérdez.
- Nem...ez nem ilyen egyszerű. És nem hiszem, hogy valaha szeretne, még akkor se, ha Reeven nem lenne. De...de csak...ez bonyolult. Én...én igazad van, nem kell erről beszélni. Elfelejtem.
Rápillantok megtörten, hogy megtörtem. Ááááh fáj, én tettem ezt vele. Mindenkinek fájdalmat okozok. Lehet, hogy nem lenne rossz zuhanni és ha eltűnnék mindenkinek jobb lenne.
- Jó. Szeretnéd? Nem vagyok csak...teher, csak nehézség? Mindenkinek fájdalmat okozok és neked akartam a legkevésbé. Én csak...azt akarom, hogy jó legyen neked és én nem érzem magam méltónak...most hozzád. Nem akarok rossz dolgokat hozni az életedbe... Vissza akarok térni, hidd el. Sosem...
Nem fejezem be a mondatot. HOgy sosem szenvedtem még így. Duplán. Vagy ennyire. Mert ezt tettem az önmagában is nagyon sok, de ott van még Ő is...és borzalmas és elvesztettem egy részem.
- O...oké...
Nem akar beszélgetni. Úgy teszek, mintha aludnék, aztán kirohanok a fürdőszobába zokogni. Megpróbálom elképzelni milyen lenne belefojtani magam a kádba, de nem tudom megtenni, csak sírok, amíg el nem ájulok, vagy alszom.

- De kérdeztem, ha nem is olyan konkrétan. Nem akartalak zaklatni.
Suttogom. Mindegy....
- De én...jó lenne, ha vehetnék. Kérlek...szeretném újrakezdeni
Hadarom. Vagy olyasmi. Bár Felix elevenen felemésztett.
- Jajj Eric...
Sírom el magam, hogy ez a legnagyobb gondja. Bár megfáztam volna.
- De azt hiszem így is beteg leszek...
Nyögöm, nagyon rosszul érzem magam.
- Nem, árulni akarom a verseim és venni belőle egy ágyat.
Lehelem.
- Valamit...ami...enyhíti
Erőlködve nyögöm, de kimondani nem bírom. Így is olyan megalázó, nem bírnám elviselni, ha kimondanám: Lelkiismeretfurdallás.
- Nem, nem akarom, hogy pénzt adj
Így is úgy érzem kifosztottam. Legvégső esetben Stant megkérném, hogy adjon kölcsön az ágyra. Úgy szeretném látni...ő biztos mondana valamit. És meggyógyítana, orvos. Vagy elvinne specialistához...összetört dolgok hajójavítójához.
Szomorúan nézek. Felix...
- De azt mondta...Reeven nem engedné meg neki többször
Elcsuklik a hangom. Leütöm a fejem inkább.
- Jó...Felix biztos bocsánatot kér
Nyögöm, bár ebben nem vagyok biztos.
Ígyse, úgyse lenne esélyem. Nagyon nem...Istenem... Annyira nehéz ez a súly, nem bírom...
Ránézek aléltan, alig kapok levegőt, bedagadt az orrom.
- Jó...jó Igérem. Veled akarok, csak veled, hidd el. Tudom, nem felejtettem el csak...Nem, nincs mentség. Jóvá teszem, többet nem találkozunk
Mondom be, amibe kis híján belehalok. Aztán aludni szeretne, de én nem tudok. Álombazokogom magam a fürdőszobában, de felkelt.
Csak vacogok mellette az ágyban. Ha felébredt tényleg elég ramaty állapotban fogadom. Feldagadt, két oldalt vörös arccal, lázasan, eldugult orral, fájó füllel //arcüreggyulladás//
- Szerintem elmegyek a bátyámhoz...aki orvos
Mondom. Jó lenne kimenni, jó lenne, ha elengedne és egész nyugodtan megérdemlem, hogy beteg legyek. Sőt még az infúziót is!

- Értem...jó
Nyökögöm. Azt hiszem ez is hiba volt. Magam elé bólogatok az ágyvásárlás kapcsán. Nem is érdekli...bár ezek után nem csoda. Azt hiszem nem leszek képes jóvá tenni...
- Túl rendes vagy...nagyon-nagyon rendes
Pityergem mennyire nem érdemelte ezt.
- Nem kell, hagy szenvedjek...kérlek. Szükségem van rá
Törölgetem az arcom elkeseredetten. Lehet, hogy nem fogja megérteni, de vezekelnem kell. Szóval nem kell gyógyszer és főleg, hogy ő szerezzen nekem dolgokat, amikor így elárultam. Ha nagyon halálozok, majd kérek Stantől. Elmegyek érte, én magam...rettegve, hogy összeesem, vagy belehalok az útba.
- De a koldusok is ezt csinálják. Van az a szegényújság... Szerintem...azt hinnék élelemre gyűjtök. Aztán...egész szép verseim vannak, talán elolvasnák a gyerekeiknek. Majd próbálok pozitívabbakat válogatni. Hát nem nagyon ismerem a márkákat, amiket reklámozhatnék...meg ahhoz valami grafikusság is kellene és nem tudok rajzolni.
Megint elsírom magam. Közös kassza, közös lakás, amikor ilyeneket csináltam...
- Nem érdemlem meg...
Fogadkoztam, hogy jóvá teszem, de hogyan sikerülhetne? Soha...soha többet nem találkozom vele. Igen...csak ez lehet a megoldás.
- Gondolom nem, nem örül...szörnyű ez
Bököm ki megint, századszorra. Utálta őt, biztos engem is utál. Nem baj, sokat éreznek így.
- Hát...
Nyögöm, nem tudom cáfolni és nem nagyon beszélhetek a lelkére.
- Tudom, hogy nem, de...ahhm...
Ajkamba harapok, jobb, ha nem fejtem ki. El is mondja, hogy soha nem fogja elfelejteni nekem. Valami jóvátehetetlent csináltam...
Kikészülve fekszem az ágyban, a fejemet sem bírom felemelni.
- Ne haragudj...
Suttogom. Behunyom a szemem, amíg meg nem érkezik Stan. Azt hiszem a biztonság kedvéért ki sem nyitom, amíg meg nem érkezik.


//köszi Még írhatsz rá zárót, ha gondolod//