- Nem tudom, mi a f*sznak kell beleütni a pofád a dolgomba?! - ordítja. Sosem arról volt híres, hogyan fogja vissza magát. Sátáni, szikrázó tekintettel pillant a lányra, fenyegetőn vicsorog rá. Olyan mély és heves harag, gyűlölet dobol benne, hogy majd kiüti a mellkasát. Szinte már fáj neki, de most nem érez semmit.
Minden erejére szüksége van, hogy visszafogja magát. Az a kis p*csa, aki itt áll előtte, a húga. Pontosabban az apja nőjének gyereke és számára ez a két fogalom nem ugyanaz. És sosem hitte volna, hogy ez a kis senkiházi fog egyszer az útjában állni. Amíg ő itt van, addig nem fejezheti be, amit elkezdett. Ha beszél, ha nem kussol, akkor mindennek vége lesz, ő Lacey pedig a pokol újabb bugyrait fogja megjárni.
- Ez... ez a te érdeked is, tudod. Tudod, hogy nem bántásból csinálom, én csak... - hebegi a lány, riadtan néz vissza Lacey-re. Arra a Lacey-re, aki remeg, megfeszíti az izmait, így fogja vissza magát. Szorosan szorítja össze állkapcsát, a válaszra pár lépéssel már ott is van előtte, elkapja karjait és durván megrázza.
- Fingod sincs arról, mi az én érdekem, te kis... - nem fejezi be a mondatát, egy könnyed mozdulattal löki távolabb a lányt egy pillanatnyi habozás után. Egy pillanatra látta magát kívülről. Ahogy az orrán hevesen szedi a levegőt, izgatottságában nyakán dagadnak az erek. Heves káromkodásban tör ki, megrázza a fejét. Mit csináljon? MI A SZART CSINÁLJON MOST EZZEL A LIBÁVAL?
- Mi a szart csináljak...? - kérdezi hangosan is magától, ahogy idegességében fel-le járkál. Sötét van, itt vannak a belvárosban, nem vigyáz rájuk senki más, csak a pislákoló utcai lámpa. Ő pedig elveszítette az irányítást a dolgok felett. Hogy visszaszerezze szépen, lassan, lehetőleg észrevétlenül nyúl jobb kezével pulcsija zsebébe - oda, ahol a bicskáját tartja.

Újabb fárasztó tárgyalásos napon van túl. Szerinte ezeknek semmi értelme, mert úgy sem lesz változás megszavazva, amíg az erőviszonyok nem változnak a részvényesek körében. De a formalitás és a kötelező rendszeres megbeszéléseken részt kell vennie, ez nem kívánságműsor. Öltönyben sétál a hűvös estében, nem rendelt taxit, hogy kiszellőztethesse a fejét a sok felesleges mellébeszéléstől.
Ahogy sétál először az artikulálatlannak tűnő ordibálás zavarja meg gondolataiban, majd a hang ismerőssége. Zsebre tett kézzel közeledik, mindinkább világossá válik előtte, hogy kedvenc Disney hercegnője sziluettje nyer mind ismerősebb alakot. Nem tudja ki a másik lány, de egyelőre nem zavartatja magát, van annyira pofátlan hogy beleszóljon, tekintve hogy mindjárt vacsora lesz a kislányból.
-Azt hittem rangodon aluli nálad nem kétszer akkora alakokkal kikezdeni. Vagy már újítottál, visszapuhultál? Ne okozz csalódást. - Sétál oda bosszantóan nyugodtan, hangja unottnak is lehetne mondható, ha az ember nem tudná, hogy Usui általános hangszínét hallja.
-Mit ártott neked ez a leány? - Áll meg az említett mellett és letekint rá, bár valószínű nem lehet sokkal magasabb (Usui maga nem túl magas).
Érdekes viszontlátása ez Laceynek, de nem csodálkozik ezen, Usuinak csupa furcsán megismert ismerőse van, már ha leszámítjuk Ameliát.

Amikor meghallja Usui hangját, kissé összerezzen. Odapillant, hogy megnézze, jól hallotta-e, ki közelít. Aztán elfordítja fejét, erőteljesen alsó ajkába harap és elengedi a bicskát a zsebében. Nem hiszi el, hogy ennek a szerencsétlennek most kell erre járnia. Még ha kinyírni nem is tervezte azt a szerencsétlent, még csak meg sem fenyegetheti, hogy elvágja a torkát. Amúgy nem annyira zavarná Usui jelenléte, de _ő_egy_kibaszott_rendőr_. Ez a tény meg kifejezetten fáj neki, le kell nyugtatnia magát. Lehunyja szemeit kicsit, amíg a másik közelebb ér és kiropogtatja nyakát. Hátrahajtott fejjel, kissé hisztérikusan neveti el magát Usui megjegyzésére.
- Legközelebb erőltesd meg magad jobban, ha be akarsz szólni, jó? Elég gyenge volt - vigyorog a másik felé, mintha mi sem történt volna. Igen, ilyesmibe kell kapaszkodnia, hogy megtartsa a kontrollt. Azt a kislányt viszont el kell intéznie, minél előbb. Jár az agya, lábával halkan dobolgat, hogyan oldhatná meg úgy, hogy mindenkinek jó legyen. A kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon. Amíg Usui a húgát méregeti, ő a férfit. Nem tudja, minek kellett pont itt és pont most megjelennie.
- Ahhoz neked semmi közöt, a leány pedig éppen indult, igaz? - kérdezte a lány felé fordulva, felvonva egyik szemöldökét. Ó igen, a drága húgocskájának fogalma sincs róla, hogy Usui zsaru, arról pedig végképp nem tud, hogy nem áll Lacey mellé és nem ketten dobják be a hulláját egy csomagtartóban. Még kevésbé bizalomgerjesztő Lacey fölényeskedő vigyora, amivel felé pillant.
- E-ezért még számolunk! - nohát, húgica összeszedte a hangját és a maradék bátorságát, Lacey pedig csak nevetésben tör ki és már lendül is, hogy kitépje az összes hajszálát, apró tincsekben és megtanítsa a tiszteletre.

Na igen, sosem mondják neki nyíltan, de valahol irritáló szakmákat választott. Csupa olyan, ami miatt nem árt vigyázni mit mond vagy tesz az ember, jelen esetben ha éppen könnyed bicskanyitogatós hajlamaink szeretnénk véresen komolyan és bájosan brutálisan kiélni.
-A te kedvedért véletlen sem erőltetném meg magam, a magadfajta elkényeztetett hercegnők amúgy is csak azt veszik fel sértésnek, ha ajtót nyitnak nekik, vagy kihúzzák a széket mikor leülnének. Még a végén nőszámba lennél véve. - Eszében sem volt sértegetni a másikat, egyszerű tényeket vázolt fel.
Közben alaposabban szemügyre veszi a havi áldozatot, akit az idegbetegség becses oltárán Lacey fel szeretne áldozni. Valahogy sehova sem tudja tenni a lányt.
-Egyedül? Ilyenkor? - Szalad össze a szemöldöke, mert hogy Lacey bárki veséjét lerúgja, afelől semmi kétsége, de a fiatalabb lányról ezt valahogy nem feltételezné.
Látja is, hogy Lacey nincs az önuralom magaslatán és próbálja őt elhúzni a kisebbik lány mellől, hogy ne itt és most gyilkolja le tébolyult kacajok közepette. Azért annyi fizikuma akad, hogy lefogja, na meg úgy hogy közben a szeme se legyen kikaparva. Ismeri Lacey hirtelen stílusát annyira, hogy erre odafigyeljen.
-Mit tett ellened, ami miatt megszűnik az önkontrollod, haaa? Azt mondta te vagy a példaképe, mert kedvességed és türelmed, nőies mivoltod párját ritkítja? - Nem, nem célja feltétlenül hogy megnyugtassa, maximum hogy megossza a másik dühét, ne egy személyre koncentrálja. De érezni hogy túlzottan nem csinál lelkiismeret problémát abból, hogy beleszól valamibe, érzi, jelenleg a gyengéket védelmező titulus megtestesült élő szobra.

- Ez jó, én meg az elkényeztetés...! - nevet tovább Usui tudatlanságán. Sok dolgot lehet mondani Lacey-re, de azt, hogy elkényeztetett hercegnő lenne, éppen nem. De nagyon jól szórakozik Usuin, imádja, ahogy ilyen nyugodtan próbál fogást találni rajta. Azt még inkább, hogy még mindig nem sikerült neki megtalálnia. Mellesleg Usuinak fogalma sincs róla, bizonyos helyzetekben mennyire bírja, ha nőnek kezelik. Mondjuk már a büszkesége miatt se használja ki, ha valaki nem ismerné és előzékeny lenne vele. Netalán sajnálná. Vagy féltené.
- Igazad van, el kell kísérnem szegénykét haza, nehogy bármi baja essen - mormogja egyre ingerültebben, miközben ficánkol, próbálkozik, hogy kiszabaduljon Usui kezei közül. Legutóbb egy bilinccsel nagyobb előnyben volt, való igaz, de valóban, van elég jó fizikuma és ügyessége ahhoz, hogy megfelelően le tudja fogni. Pont ez idegesíti annyira.
- Ha nem akarod, hogy megint betörjem az orrod, szépen elengedsz... - hagyja abba a próbálkozást és abszolút valós fenyegetéssel dobálózik, sőt, lassan már ismét kiabál. Usui terve működni látszik, most már legalább rá is pipa, ez azonban nem menti fel semmi alól a drága húgát. Főleg úgy nem, hogy most abszolút nyeregben érzi magát, révén Usui távol tartja tőle Lacey-t. Abba bele se gondol, hogy Usui nem lesz mindig itt.
- Csak tudom a mocskos kis titkait, az húzza fel ennyire - jegyzi meg, már-már fölényben érezve magát. Több sem kell Lacey-nek, hogy ismét teljes erejéből próbáljon kiszabadulni és felé lendülni. Legalább megfejelni, megharapni, megrúgni, vagy bármi, de a lány hátrál, esélytelen, hogy elérje.
- Fogd be a mocskos pofád! - ordítja rá, igazi, mélyről jövő, vadmacskáéhoz hasonlatos hangon. Nagyon nincs a helyzet magaslatán és valahol örül neki, hogy nyugodtan őrjönghet, mert Usui úgysem engedi, hogy valami hülyeséget csináljon.
- Takarodj haza és vigyázz a kedves kis cicádra... mert a végén még a SZOBÁD ELŐTT TALÁLOD MAJD KIBELEZVE - és már kevésbé ordít, mert abszolút komolyan gondolja. A húga már éppen mondaná, hogy úgysem meri, hogy ez nem fog működni, de elég Lacey dühösen szikrázó, zöld tekintetébe néznie, hogy belefagyjon a szó és hátrálni, majd futni kezdjen.

Magában megmosolyogja Lacey reakcióit, míg pléh pofával szemléli jókedvét.
Közben úgy alakul, élő kényszerzubbonyt kell játszania, hogy a mellettük lévő kislány megélje a holnapot.
-Mellesleg ki ez a lány? - Már-már megkérdezné, utcagyerek-e, de nem tűnik annak, így inkább megtartja magának ezt a gondolatot. Talán okosabb lesz, ha válaszol valamelyikük.
-Megfontolom. Nos... Inkább nem. Jobb ha előbb kitombolod így magad. Ha komoly testi sérülés éri ezt a lányt, le kell tartóztassalak, tudod. Annál te okosabb vagy. - Közli teljesen nyugodtan, de szorosabban tartja a másikat, nehogy tényleg betörjék az orrát, nem olyan ostoba, hogy figyelmen kívül hagyja a másik fenyegetését.
-Hm, mocskos kis titkok. Kisasszony, nem gondolod, hogy ez kölcsönös? Valamint, van bizonyítékod is vagy üresen vádolod Laceyt, gondolván, ennyi is bőven elég. Már azon túl hogy felidegesítsd és elérd, ki akarja kaparni a szemed. - Fogja le az említett rózsaszín amazont, ne csináljon tömegmészárlást.
-Hm. Igazán hatásos fenyegetés. De nem a macska tehet arról, hogy a gazdája milyen. Komolyan azt hiszed bármiben is árthat neked ez a fiatal lány? Vagy talán elvett tőled valamit? - Fogja még le a másikat, de ha úgy érzi már kellően elernyedt és nem fog reflexből egy mesés vesést kapni, akkor elengedi és hátra is lép tőle azon nyomban, legyen némi távolság, a kezeit is újra a zsebeibe mélyeszti.
-Mi volt ez az egész Lacey? - Kérdezi félredöntött fejjel. Igazából alig ismeri a másikat, de sosem gondolta volna hogy pont egy kislány fogja kiforgatni önmagából.

Nem tudja, mikor volt utoljára ennyire dühös, ennyire kontrollálhatatlan. Általában tud józanon gondolkozni, és megvan a magához való esze, de most még az agya is totálisan kikapcsolt. Iszonyat irritálónak találná úgy általánosságban, hogy le van fogva és nem dühönghet kedvére, de a valahova, mélyre elúszott, racionális énje őszintén hálás érte. Na nem mintha ezt valaha is, valamilyen formában kimutatná, csak nem árt megjegyezni.
- Apám nőjének a kölke, ha ennyire érdekel - veti oda, csak hogy tudja, úgysem viheti el a közeléből hosszú időre. Ha most visszafogja, az nem jelent semmit. Attól még a szomszéd szobában fog lakni, attól még zsarolni fogja és ő attól még el akarja tenni láb alól, mert egyszerűen nem lát más lehetőséget.
Usui hiába próbálja neki bizonygatni, hogy okosabb ennél, hiába akar a józan eszére hallgatni, mert az most aztán nincs neki. És már megint kiabálva fenyegetőzik, és végre sikerül eltávolítania a közeléből szerencsétlen lányt. Most úgysem tud vele kezdeni semmit, főleg addig nem, amíg Usui itt van.
- Az a kis p*csa? Tud. Képzeld, tud - fújja ki a levegőt mérgesen. Usui rossz oldalra állt úgy tűnik. Itt Lacey volt zsarolás áldozata, az már más kérdés, milyen a természete és ez ellen hogyan védekezik. Ahogy Usui lassan elengedi, megrázza kicsit a tagjait, hogy lenyugtassa őket és ne remegjen úgy. Rosszul érzi magát, leguggol, előrehajol kicsit, a rózsaszín tincsek közé túr és összeborzolja őket. Úgy érzi, mindjárt kidobja a taccsot.
- 'F*sznak kell beleütnöd az orrod a dolgomba! - na igen, a nemrég említett hála kinyilvánítása. De miközben szitkozódik, elcsuklik a hangja a remegéstől. Már nem ideges. Egyszerűen csak fél, de hülye lenne beismerni.

-Ennyire mostoha neked ez a lány? - Úgy véli, mostohatestvérek, mert különben utalt volna rá, hogy van valami közük egymáshoz. Féltestvér, ilyesmi.
De Lacey addig dühöng, míg a fiatal lány el nem szalad, de köztünk legyen mondva, lehet jobban járt. Usui sem tudta volna örökké lefogni Laceyt akkor pedig lett volna haddelhadd.
-Értem, szóval túljárt az eszeden egy... hány éves is? - Elég hitetlenkedve kérdezi, mert valahogy nem tudja elhinni, hogy komoly bajba sodorná őt ez a lány. Persze amennyire dühös volt Lacey, talán mégis elképzelhető. Ám ha megverte volna se lett volna jobb, akkor okkal akadt volna ki az apja, például.
-Még hálás leszel ezért ha lenyugszol. Nagyobb bajban lennél, ha most a törött bordáival és állkapcsával feküdne a kórházban az a lány. Így ha azt is mondja otthon megfenyegetted, nem látta senki. Én is csak annyit láttam, ideges vagy, nem csináltál semmit. - Persze tisztában van azzal, csak azért nem tett semmit a másik, mert ő maga nem hagyta.
-Mit szólnál egy... - kávét akart mondani de az nem lesz elég megfelelő úgy érzi-... egy kis alkoholhoz, hogy ne legyél olyan ideges? Meghívlak. Közben elmondhatnád miért érdemel máglyát a mostoha húgod. - Ajánlja fel, mert érzi a másik idegességét, de azt is tudja nyílt segítséget vagy baráti lelki szemetesláda státuszt úgy sem fogadna el, így talán van esély egy kegyes igenre.

// kapsz zenécskét :3

Paint it black and white if you like,
The story's still the same.
A generation built on a lie, that
Every one of us is safe. //

- Az előbb még Disney hercegnőnek hívtál, ideje csalódnod: én a gonosz mostohatestvér vagyok - és a gondolatra még fogai is kivillannak, ahogy elvigyorodik. Nem mintha olyan büszke lenne rá. Nem mintha annyira élvezné ezt az egészet.
- Tizenöt... - válaszol, már csak akkor, amikor lenyugtatta magát és Usui elengedte. Közben mutató- és hüvelykujjával a szemhéjait dörzsölgeti. - És pont ezért, mert alábecsültem, azt hittem, csak egy kis pisis.
Igen, kénytelen bevallani, hogy ő a sáros. Nagyon is alábecsülte ezt a kis hárpiát. Tudja, hogy mindig fogást kerestek rajta, ő pedig tökéletesen leszarta az egészet, igen magasról. Ezúttal azonban valami tényleg fontos Laceynek, ezt pedig tökéletesen kihasználja az a nyomorult. Biztosan elmondja a nővérének is, és akkor... nos, akkor neki vége. A zsarolásukat nem fogja tűrni, nem tud tárgyalni, nem tudja sakkban tartani és megfélemlíteni őket egész életükön át. Nem tudja mit csináljon, az egész annyira, de annyira ijesztő, hogy még ő is fél tőle.
- Francokat érdekli, mekkora bajban vagyok én... - jegyzi meg fáradtan, mert Usui baromira nem érti, hogy Lacey-t sosem érdekelte, ő mekkora bajba kerül. Sosem féltette a saját bőrét, sosem volt annyira önző, mint amilyennek tűnt. Még attól sem félt, hogy sittre kerül, léteznek szerinte annál sokkal nagyobb tragédiák.
- Hogy mondhatnám el, pont neked, hm?! Még mindig k*rvára nem vágod, hogy nem mondhatok neked, se senki másnak semmit, he?
Valahol, mélyen igenis tudja, hogy Usui csak jót akart. És tényleg nem neki szól a hisztéria és a kiakadás, kivételesen a stílus sem. Ő is érzi, hogy ez az egész elharapódzott, túlságosan. Egy laza mozdulattal simítja hátra a haját, majd feláll, megszédül kicsit a hirtelen mozdulattól, de amúgy tök jól van. Alsó ajkába harap. Tényleg, nagyon szeretné elmondani valakinek, de nem lehet. Zsebre dugja kezeit, lesüti tekintetét.
- Na mi lesz, megyünk? - veti oda a kérdést szokásos stílusában, mintha mi sem történt volna. Az alkoholra még ilyenkor sem mond nemet.

//Köszi //

-Lehagytad a csúnyát, az is a jelzővel jár. Csak azzal lesz teljes a kép. - Szemtelenkedik egy sort, majd a húga korát illetően bólint egyet.
-A tizenöt év már nem gyerek, bár én fiatalabbnak gondoltam. - De lehet csak az ijedelem miatt mondott volna 13-14-et.
Persze Usui maga nem tudja mit tudhatott meg egy 15 éves lány, amivel mostohanővérét ennyire fel tudta zaklatni. Rejtély.
-De a testvéred... ha mostoha is. - Valami minimális családi összetartás ésszerű lenne nem? Nehéz beleképzelnie magát, mert neki idillinek mondható családja volt. A testvére volt a mindene.
-Személyiségemből adódóan vagy szakmámból adódóan? Előbbivel nem tudok mit kezdeni, utóbbira pedig azt tudom mondani, kivehetek egy óra szünetet, elvégre most civil vagyok, mint látod. - A rendőrök nem járnak öltönyben, legalábbis nem sokan, maximum a nyomozók, de hol van ő még attól! Pedig az a cél...
-Persze. - Sétál mellé és halad vele az úton, szemével felmérve őt, valamint megfelelő pub-ot is keres.
-Elég pocsékul festesz, mondhatni sz.rul. Nem kéne valamit enned is? - Tudja ő nagyo jól, hogy nem attól van rosszul a másik, hogy nem evett, de figyelmességből arra fogja jelenleg. Persze lehet feleslegesen, mert Lacey nem ilyeneket fog magára venni, de ez amolyan... megszokás.

// ez... most... annyira Usui volt. XDXD //

- Hm, valóban úgy gondolod? - kérdezi meglepően komolyan, egyik szemöldökét felvonva. Aztán megint elterelődnek a gondolatai a mostohahúga meg az egész családja felé. Főleg, hogy Usui - érthető módon - kíváncsi, éppen mibe csöppent bele.
- Ne aggódj, gratisban kaptam, jár hozzá a nővére is - fintorog egyet és már érthető is, miért volt első perctől lehetetlen, hogy kijöjjön a lányokkal. Első és legfontosabb ok, hogy ő sosem akart és kisujját sem mozdította ezért, már csak dacból sem. A másik pedig, hogy nekik már voltak testvéreik és nem akartak újat. Egyiküknek sem volt semmiféle szüksége egy új nővérre, épp ezért tökéletes elutasítással viseltettek minden szülői instrukció felé, miszerint próbáljanak meg jól kijönni.
- Nem a testvérem. A testvéred az, akivel együtt nősz fel, nem az, aki másfél éve bepofátlankodott az életedbe, hogy még jobban megkeserítse - ó igen, egy testvért tudna szeretni, egy igazit. Biztosan nem mutatná ki, de képes lenne rá. Egyáltalán, a hipercuki, hiperrózsaszín mostohaanyjára sem tud másként gondolni, mint egy undorító gejjkupacként. És mégis ott lakik, minden nap nézi a csodás családi életüket és tökéletesen érzi, mennyire nem illik ő bele.
- Igen, most éppen civil vagy, ettől függetlenül nem bízom benned. Engem is le akartál csukni, emlékszel? Tényleg, most jut eszembe... - motyogja, miközben másik zsebéből előhalászik egy doboz cigit és rágyújt egy szálra, ezzel megakasztva kicsit a mondanivalóját. - A kis haverjaid azóta megtaláltak megint? Nem tudod merre vannak? Olyan szívesen beverném valaki arcát.
Mámoros, sóvárgó sóhajt hallat és ezzel ki is fújja a füstöt. Végre képes normálisan kommunikálni és ahogy feláll, szívja a cigijét, arra gondol, hogy mindjárt iszik valami finomat, nos, egészen jól érzi magát. A hirtelenségben az a jó, hogy semmilyen állapot nem túl tartós nála - így szenvedni sem szenved olyan sokáig.
- Na, szálljál le rólam, pont az hiányzik, hogy meg te is szívd a vérem - nem tud mást csinálni, mint nevetni azon, hogy Usui megállapítja, milyen sz*rul néz ki, és még aggódik is érte. Mivel alaposan sikerült kiismernie a másikat és sejti, mi az, amit a legkevésbé tud kezelni, nevetés közben egyik kezével eltartja a cigit, az Usui felé esővel pedig átkarolja a derekát és még egy puszit is ad az arcára, hogy fogalma se legyen, mi a franc történt.

//Micsoda? A vigyor a useré XDD//

-A viselkedésed mindenképpen az. - A küllemét nem mondaná annak, bár a vérben forgó szemek nem teszik széppé, az is igaz.
-Egyszerre kaptál fiatalabb és idősebb testvért. Érdekes lehetett. - Ő nem látja benne a tragédiát inkább a lehetőséget. Bár Christian olyan volt neki valahol mint egy báty...
-Nem attól válik valaki a testvéreddé hogy mennyi időt töltesz vele, hanem hogy milyen minőségben vagytok együtt. Ha kedvelnéd, lehetne a testvéred a szemedben, de úgy látom idegen maradt, aki kényszerből használod ezt a szót. - Nem ért egyet az okfejtéssel, de látja a nyilvánvalót persze és jelzi, érti, nem barátnők ők ketten.
-Igen, természetes, épp szolgálatban voltam és huligánkodtál. - Jegyzi meg kajánul, szép kis eset volt az egész.
-Nem, de engem sokan utálnak, tudok ajánlani bőven olyan alakot, akibe beleköthetsz. - Eszébe jut Mark, oh, megrészegíti a gondolat, hogy Laceyt ráuszítsa az elkényeztetett kis hülyére... de visszafogja magát, nem lenne fer. Marknak esélye sem lenne... //Bocs Mark, szeretlek! xD//
-Nem gondolod, hogy unalmas lenne, ha nem tenném? - De aztán eléggé meglepik, még a szeme is elkerekedik, úgy néz a másikra, ezt meg miért kapta? Puszi, átkarolják... na igen, bizonyos dolgokkal nem tud mit kezdeni, így nem is igen reagál rájuk. Bár a karolva-közlekedésben Amelia megedzette, így gondolja ő is meglepi a másikat, átkarolja ő is a derekát és mondhatni védelmezőn vezeti. Összeesni már nem fog a lány.
-Szóval? Elmondod mi van vagy beszélgessünk az időjárásról? - A leg lehetetlenebb téma, de téma! Közben meglát egy pub-ot, int is a fejével, oda be is mehetnének. Úgy sem jár sűrűn ilyen helyre, legalább most kivételt tesz.
-Mit kérsz? - Bizonyára sört vagy töményet mondd a másik, de neki mindegy, azt fog kérni, magának meg... nos egy tonikot, csak simán, elvégre ő nem iszik soha alkoholt.

//elrontom a szép, kerek 100 hozzászólásom //

- Ez nem ilyen egyszerűen ment. Sokáig nem éltem apámmal, aztán megint muszáj volt. Amikor elmentem, még nem voltak ott, mire visszaértem, már igen. Nekik sem hiányoztam én, ők nekem pedig még annál kevésbé - próbálja elmagyarázni a helyzetet, de maga sem tudja miért. Talán mert meg akarja győzni Usuit, hogy ez a helyzet reménytelen. Tényleg az, egyik félnek sem kell a másik, mindkét fél viszonylagos tűréséből és jóindulatából vannak együtt. De mindenkinek kényszer, senki nem élvezi tulajdonképpen.
- Egyke vagyok, jó? Nem olyan nehéz ám felfogni - és igen, még a kedveskedése is csak látszat, a szavainak éle van. Igen. Egyke.
- Ja, persze, te csak szolgáltál és védtél, mi? - vigyorodik el akaratlanul. - De tudod, ha aznap nem vagyok veled, már rég egy kukás zsákban pihennél valamelyik folyó alján, barátocskám.
Nem mintha annyira szemrehányásnak szánta volna, mégis az lett belőle. Ő valahogy nem kompatibilis a kedves, érzelmes dolgokkal. Még akkor sem, ha próbálkozik, szóval már régen feladta, de Usui legalább nem egy bömbölő kisbaba, aki egy-két csúnya szótól már magába is roskad és ezt szereti.
- De amúgy téééényleg nagyon király este volt, nem megyünk el tényleg megverni valakit? Velem jöhetsz - és igen, még ezt is megengedi, lássanak csodát! Megengedi, hogy vele tartson, együtt keménykedhetnek. Már az is tök önfeledt érzés, ha belegondol, hogyan adhatná ki magából a feszültséget. És akkor talán még Usui lelkét sem bántja annyira, ha rajta tarthatja a szemét.
- Azért ne légy ilyen beképzelt - nevet vissza a másikra jóízűen. - Az én életem sosem unalmas - emeli meg szemöldökeit várakozón, hogy vajon mit válaszol erre. Érzi, hogy sikerül meglepni őt a puszival és az öleléssel, de sokkal kevésbé akadt ki tőle, mint amire számított. Nos, úgy néz ki, tényleg nem egy robottal van dolga. Kicsit kár, kicsit sajnálja, mert nagyon menő lett volna egy saját robotzsarut tartani, átprogramozni, hogy bármikor kihúzza a bajból.
- Ahhoz, hogy beszéljek, még nem vagyok elég részeg. De azt ne reméld, hogy csevegni fogok veled - fintorog, már a gondolatra is. Ő és a kellemes, csendes csevegés... ég és föld. Egyszerűen képtelen az időjárásról, a gyerekekről, állatokról, tanulmányokról meg ilyesmiről cseverészni. Valahogy nem kódolták bele a génjeibe, hogyan kell. Visszatekintve a szüleire... nos, nem meglepő.
- Egy tequilát - mosolyodik el, már a gondolatára is, ahogy lerakja magát és Usui megkérdezi, mit kér. Azon már meg sem lepődik, hogy a másik nem iszik semmit, inkább csak elkuncogja magát, ami már egy messze nőiesebb megmozdulás, mint amilyet valaha szokott produkálni.
- Te tényleg, frankón, sose engeded el magad? Mármint, soha? Tudod, relax, meg minden. Amikor nem egyenes háttal ülsz és mondjuk megiszol egy pohár sört, csak azért, mert jól esik, meg ilyesmi. Nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele, de ez tökre legális - vigyorogva adja elő magát, mert imádja, amikor végre valami apró fogást talál Usuin. Vagy legalábbis szereti azt hinni, hogy talál.

//A 101 sem rossz xD érd el a szép kerek 200-at //

-Értem. De akár kedvelhetted is volna őket. - Mert miért ne? Ha már összekényszerültek alap, hogy megismerik egymást szükség ide vagy oda.
-Nem, de attól hogy nem vértestvéreid vannak, még nevezheted őket annak. De mint látom, te nem akarod. - Érti ő, hogy a másik szívesebben lenne egyke, mostohatestvérek nélkül.
-Pontosan. - Bólint is mellé, ő szolgált és védett, ahogy kell. -Vagy épp nem, mert nem kell rád is odafigyelnem és könnyebb lett volna koncentrálnom. - A büszkeség, a kevélység a fő bűne, nincs mit tenni...
-Nem vagyok egy szánt szándékkal verekedő típus. A bajt pedig nem szoktam keresni. De ha bajba keveredsz, a te oldalon állok majd. Talán még segítek is a bajba jutott lány lelkednek. - Burkoltan közli, nem áll az útjába ha ehhez van kedve, de nyiltan sosem mondana ilyesmire OK-ét.
-Ez nem beképzeltség, puszta tény. Tudom, hogy az igazság fáj Lacey, élj vele együtt. - Veti oda kajánabb hangon. Tudja ő hogy a lány unalmasnak tartaná, ha nem tenné. Neki is unalmasabb lenne úgy, élvezi ezt a fajta verbális csatározást.
-Látom, ha nincs baj, generálsz magadnak, mint most, értem. - Sandít a másikra, de aztán meglepik egy puszival. Na de nem esik kétségbe, a maga módján benne van ebben a heccben. Persze puszit nem ad, fura is lenne...
-Velem nem is, max nekem, nekem nem szokásom fecserészni. De nem áll szándékomban leitatni téged. Ha meg akarod tudni valamit, kérdezek, nem piát döntök beléd. - Ennél ő sokkal egyszerűbb lélek, na meg a másik hányását nem óhajtja sikálni...
Bemennek egy pub-ba, rendelnek. Int is a csaposnak, hogy Laceynek azt kér.
Ráemeli a tekintetét a másikra, közben megkapja a tonikját és belekortyol.
-Nem. - A tömör, de annál igazabb válasz. De a legális szóra már-már nevetésnek is betudhatóan felhorkan. Vagy olyasmi. -Tisztában vagyok vele. De nem szoktam inni. Az ülés pedig így kényelmes. És egészséges, de ez mellékes. - Szúrja oda, csak hogy még kiábrándítóbb legyen tőle. Magában jót mulat ugyanis.
-Sőt, elárulok egy titkot is... - Hajol közel a másikhoz, a fapofa adott, a hangja is tök komoly lesz. -Édességel sem bűnözök hajnalban a tele-shop előtt. - Már önmagában nagy szó, hogy tudja mi az a tele-shop, de ez részletkérdés. Önmagát is kiparodizálja, de nem zavarja. A túlélése egyik alapköve is ez, na meg fogalma sincs arról ő maga milyen részeg, lehet megeredne a nyelve, elkezdene beszélni és másnap kicsinálnák. Ennél azért jobban szeret élni.
-Na és neked van olyan napod, amikor végre nem csak lazítasz, hanem teszel is valamit? Alig láttalak a suliban mostanság. - Igen, kereste, érdeklődött, de ezt így persze nem fogja kimondani, csak ennyi utalást enged meg magának.

// csúúha, 200. XDXDXD nem most lesz : D tegnap este elment a netem, pedig lett volna időm írni //

- Szállj már le rólam! - förmed rá, ezúttal a szokásos, pure, 100%-os paraszt stílusában, jó hevesen, ahogy illik. Lacey nem aprózza el a dolgot, jut az ő parasztságából bárkinek. Örömtelien szórja szét a világban, minden idiótának és rendes embernek, fiatalnak, öregnek.
- Ó, Superman, csak nem én vagyok a gyenge pontod? - kérdezi hitetlenkedve, kifigurázva az egészet. Naná, persze. Mondjuk ő is legalább annyira meg volt lepődve, hogy a kriptonit mentette meg Supermant, mint ő maga. De jobban belegondolva, nem is volt annyira borzasztó az a hős szerep. Talán meg tudná szokni, ha úgy reagálnának az emberek, mint Usui és nem kezdenék el ajnározni meg köszöngetni.
- A bajba jutott lány lelkemnek! - ezen kénytelen élesen felnevetni. Tulajdonképpen egész életében bajban volt. - Tényleg, nagyon kedves, hogy ilyen előzékeny vagy velem. Esetleg az inged nem akarod lerakni elém, hogy átmehessek a pocsolyán? - kérdezi egyik szemöldökét felvonva. Mondjuk valószínűleg az borítaná ki a bilit igazán. Hiába csinál viccet belőle, Usui jól érezte: nagyon nem bírja, ha kedveskednek, gyengédek vele, főleg akkor nem, ha ezzel megpróbálják kidomborítani nőiességét és sérülékenységét. Egyszerűen nem viseli a büszkesége.
- Ja, valami olyasmi, anélkül már tényleg unalmas volna az élet - nevet egy jót rajta, de valahol tényleg egy kis nyugalomra várna már. Mondjuk az ő helyzetében ez már nem kifejezetten kívánságműsor. Nem mintha szomorkodna emiatt, már hozzászokott. Ahhoz is, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok és minden reménytelennek tűnik.
- Nekem áll szándékomban leitatni magam - egyszerűsíti a dolgot, nehogy az édes kis Supermanje meggondolja magát és a végén még beszennyezve érezze a nevét. Nem, nem gondolt ő ilyesmire. Amúgy is, ahhoz, hogy valaki leitassa őt, ahhoz nagyobb szorgalom és több furfang kell.
Azonban a cseppnyi reakcióra, amit sikerült kipréselnie Usuiból, akaratlanul is széles vigyorra húzódik az arcán. Úristen, a végén még feltöri a jégszívet!
- Ó hát persze, igen-igen, egészség, az fontos! - emeli fel a tequiláját keserédes mosollyal. Először a só erős, átható íze, aztán az alkohol mámora és fanyar citrom koronázza az egészet. Még a lelkét is melegség járja át tőle. És könnyebben viseli Usui baromságait is az egészséges testtartásról.
Amikor Usui el akarja árulni neki a nagy titkát, így közelebb hajol és figyeli a komoly fejét és hangját. Amikor pedig meghallja, akaratlanul is jóízűen elneveti magát. De végül nem hagyja, hogy a másik eltávolodjon, inkább elkapja a ruháját és még egy kicsit közelebb húzza, hogy megsúghassa ő is a titkát, reflexszerűen, nem törődve a következményekkel egy cseppet sem.
- Megtaláltam a vér szerinti anyám, illetve ő talált meg engem. Börtönből szabadult, nem éppen úgy, ahogy a mesékben és éppen én bújtatom - na erre varrjon gombot. Tényleg nem gondolta át ezt az egészet. Felegyenesedik és belegondol, hogy most mégis mi a szart csinált, hogyan vonhatná vissza, tehetné semmissé. De legalább azt nem árulta el, hol van. Olyan régóta kussolt már róla és próbált mindent a legjobban elintézni, egyszerűen nem bírta ki, hogy ne mondja el. Iszonyúan bántotta, és marta a gyomrát belülről. Hiába, elég sokat megtapasztalt, de mégiscsak egy huszonéves kis bakfis, majdnem gyerek még, nem fair ilyesmit csinálni vele. Nem fair. Tudja ő is.
- Óóó, csak nem hiányoztam, fakabát úrfi? - dől hátra végül, elégedett vigyorral az arcán. - Ez olyan romantikus. Ha szerelmet szeretnél vallani nekem, megteheted most is, de akár később is.
Imádja a helyzetet, és ez látszik az arcán, vigyorán, jókedvű kisugárzásán.

-Talán úgy érzed rajtad ülök? Haaaa? - Usui féle kedvesség, nem hatja meg a bunkó stílus, a harag úgy sem neki szól első sorban.
-Az még engem is kiábrándítana, nem gondolod? - Közli amolyan "ne reménykedj" hangszínen.
-Kár lenne az ingért, nem pazarlok. Na meg, nekiállok vetkőzni, még azt hinnéd akarok valamit. Huh. - Tettet valami hidegrázás szerűt, de kaján a hangja. Megvan a másik abszolút gyenge pontja: a nőiesség.
-Ahogy gondolod, de csak szólok, nem fogja megoldani a problémát. Hosszútávon nem. És még a fejed is fájni fog. Lehet hánysz is majd. Igyekszem nem szánakozva nézni majd rád. - Inni ihat a másik, de nem szeretné, ha leinná magát a sárga földig. Kísérhetné haza. Vagy valahova, ki tudja el bírná-e mondani, hol lakik.
-Örülök, ha belátod. - Közli az egészségre, de a helyes tartás neki alak, ha görnyedve ül, neki az okoz fáradtságot, fájdalmat.
Meg is hecceli a másikat, hogy elárul egy titkot, de persze nem, csak megnevetteti a másikat. Belül örül, hogy sikerül, tudja hogy a bánat ellen ez az egyetlen gyógyír. De mikor visszahajolna dolga végeztével nem hagyják, olyat súgnak a fülébe, amire az ő szeme is elkerekedik.
-Bah, ha ezt megtudta a húgod, tényleg bajban vagy. Nem az lenne az első, hogy máshova viszed az anyád? - Dől vissza és iszik pár kortyot. Mint mondta, ő most egyszerű állampolgár, nem fog beleszólni, hogy nincs értelme menekülni. A törvény úgy is utoléri az anyját. De ha csak így lehetnek együtt... ki tudja.
-Bah, ki mondott ilyet? Kicsit sokat képzelsz magadról nem? - Tekint kicsit félre, még hogy hiányozzon neki valaki. Talán. Esetleg, egy kicsikét. De csak mert jó bosszantani a másikat.
-Mondtam én hogy hercegnő vagy, a puha védelemre szoruló lány lelked ezért epekedik. De nagyon kiéhezett lehet, ha én vagyok szíved választottja, haaaa? - Cukkolódik, nem az a szerelmet valló típus, de valószínű egyértelmű.

//bah! XD milyen rég írtad XD nagyon nevettem a hszen amúgy, de főleg a bah XD <3 //

- Legalább annyira vagy idegesítő, mintha a nyakamban csimpaszkodnál - közli kíméletlen őszinteséggel, és tudja, hogy semmi újat nem mondott. Biztos benne, hogy Usui pontosan tudta eddig is, mennyire tépi az idegeit általában - legalább annyira, mint Lacey az övéit.
- Akkor ne fogd rám, ha béna görcs vagy - pedig ha Usui beismerte volna, hogy ő a gyenge pontja, nos, talán még magára is vállalta volna, hogy az ő hibája. Tudja, hogy csak hülyeség, de már a gondolatára is vigyorognia kell.
- Tudod, ha az őseid ezt hallanák, most tuti forognának a sírjukban... ilyen tiszteletlenül bánni egy hölggyel! - csapja vállon Usuit, a rá jellemző, legkevésbé sem kedves, finomkodó stílusban. Nem, nem akarja meghagyni neki az örömet, hogy ezzel piszkálja, szóval ő maga is viccet csinál a saját nőietlenségéből.
- Nyugi van már, na! A hegyibeszédet tartsd meg a kölykeidnek, ha lehet. lehet. Sokkoló lesz, de nem szoktam minden nap összehányni a sarkokat hazafelé, négykézláb - forgatja meg a szemeit. Nem a mértéktelenség híve, vannak olyan dolgok, amikben fékezni szokta magát. Mondjuk szeret élni, szeret ép májjal élni, szeret nem megerőszakolva és kirabolva létezni. Ilyen apróságok, mint minden emberben, benne is megvannak. Csak szeret kicsit becsiccsenteni, hogy jobban érezze magát, gondtalannak és könnyűnek.
A belátásos megállapításra csak pislog kettőt, aztán kuncogva megrázza a fejét és legyint egyet. Aztán nagyon jót nevet Usui titkán, hiszen megelevenedett lelki szemei előtt a bűnös Usui képe és ez hihetetlen komikus. És ebben a komédiában pont megfelelően veszik el az ő kétségbeejtő helyzete, hogy elmondja.
- Nos, megtisztelő, hogy ilyen éles elméjű, csodás emberként gondolsz rám - kezdi a mondatát rá nem jellemző, mély, maró szarkazmussal -, de azzal egy gond van. Ha el akarnám vinni anyám egy másik helyre, akkor ő lenne olyan kíváncsi, hogy megkérdezze, miért kell elmenni. Nekem pedig meg kéne mondanom, hogy elb*sztam. És akkor... - és ebben a pillanatban már nem Usuira néz, hanem valahova messze, kezei között monoton forgatja a poharat. Egy kis kalandozás után összerezzenve tér vissza.
- Annak nem örülne senki - grimaszol végül, majd tehetetlenül sóhajt egyet. Ha már ott van, gyorsan kér egy sört is, mert azzal a legjobb lekísérni a tequilát.
Meghallgatja Usui válaszát, és visszafojtja mosolyát, amikor látja a tekintetet és hallja a megjegyzést. Valahol elég cukinak tartja. Kár, hogy a cuki dolgok cseszettül irritálják.
- Ó... nem is tudnád mennyire - villant Usui felé farkasvigyort, miközben előáll a válasszal. Nehéz megmondani, mennyire komoly, vagy mennyire viccel. Az viszont előfordulhat, hogy a megjegyzésével Usui a saját gödrét ásta.

//Usui védjegy xD //

-Csak annyira? Akkor ezen még dolgoznom kell. - Ércelődik, de ha valóban csak annyira, az semmiség.
-Az akadályozó tényezők kiiktatása legyen legközelebb az első? - Nem adja be a derekát, akkor sem ő a béna. Peches szériája volt, ennyi.
-Bah, szerintem ők is azt kérdeznék, amit én: hol a hölgy? - Közli kajánul, bár az apja valóban rászólna, hogy miért ilyen tiszteletlen ezzel a hölggyel. De ez maradjon titok, Usui szereti Lacey vérét szívni. A vállon csapásra viszont enyhén megemelkedik a szemöldöke, hogy na ez most mi volt? Persze kezdi megszokni hogy a másik előszeretettel "veri" őt.
-Csak minden másnap, értem. Páros és páratlan napok? Ma milyen van? Különben is a sarokba célozni kell, nem várok el ilyen bravúrokat tőled, és nem kell négykézláb se menned, kúszhatsz is. - Tisztára engedékeny, szó nem érheti a házat.
Aztán a kis vallomást követve kivételesen nem cukkolja a másikat, csak komolyan néz, hogy ebben nem téved a másik, valóban logikusnak és eszesnek gondolja. Akkor is ha csöpög a gúnytól a másik hangja.
-Egyáltalán nem szükséges. Elég annyit mondani, jobb ilyenkor mozgásban lenni. Ha huzamosabb ideig van egy ilyen személy egy helyen, a szomszédok és a környékbeliek hamarabb kiszúrják. De ha őt nem is akkor téged, ez a rózsaszín haj a hülyének is feltűnik, téged az is megjegyez aki nem figyel konkrétan. Nem vagy tömegbe olvadó amerikai. Biztonságosabb, ha három, vagy akár négy hely között váltakoztok meghatározatlan sorrendben, hogy ne legyen kiszámítható. - Nem, egyáltalán nem gondolja, hogy bűnözési tippeket ad egy szökött fegyenc lányának, csupán amellett érvel, hogy kimagyarázható Lacey hibája.
Teljes lelki nyugalommal kortyol még kettőt a tonikjából. Csak akkor emeli meg az egyik szemöldökét mikor ragadozó módjára villogtatja a másik a vigyorát.
-Akkor legközelebb virággal jövök, kapsz bon-bont és a zenegépbe berakok valami romantikus számot. Aztán áradozok rólad és bármit is teszel mindig hozzáteszem majd: te olyan törékeny vagy és kedves, igazi háziasszonynak való az otthonom békés életébe. Lacey-sensei... - Mondja áhítattal, mintha felnézne rá és az egész lényére, akiért ódákat kell zengeni, aki mindenki példaképe. Még kicsit közelebb is hajolt, de már vissza is tér a poharához, nagyon nem ez a fajta. Nem veti meg azokat akik ilyenek, de mégsem tudja magáévá tenni ezt az attitűdöt. Talán nem is baj... Minden esetre szinte teljesen biztos benne, hogy elvette a másik kedvét a romantikus szerelmetes dolgoktól.

- Szórakoztató nézni, ahogy próbálkozol - mondja őszinte, gunyoros vigyorral az ajkain. Jó, néha tényleg idegesíti, de jobban szereti inkább szemberöhögni.
- Na látod, itt az éles különbség kettőnk között: neked sosem volna szíved sz.rban hagyni. Hiszen olyan kis érzékeny, törődő vagy - a mondandóhoz, még meg is játssza az elérzékenyültet, és nyújtja a kezét, de rájön, hogy Usui karjának megsimogatása hozzá képest túl gyengéd mozdulat volna. Mellesleg amúgy sem szeretné elkényeztetni Usuit, a végén még nagyon is hozzászokik a normális bánásmódhoz.
A visszakérdésen pedig felnevet, mert pontosan valami ilyesmit akart elérni, hogy Usui beismerje a nyilvánvalót. Annyira élvezi a győzelmet, hogy már vissza sem szól, inkább csak vigyorog, és ez éppen eleget elmond róla.
- Lehet, hogy még nem tűnt fel, de amúgy nem vagyok hülye, sem akkora léhűtő, mint amilyennek gondoltál - féloldalas mosolyra görbül az ajka, és talán ez a legkevésbé fölényeskedő mosoly, amit valaha Usui előtt megejtett. Inkább kis hamis, csaknem díszíti az arcát, ahelyett, hogy elcsúfítaná. De nagyon gyorsan múló állapot, már el is tűnik, mintha ott sem lett volna.
- Kénytelen leszek elvinni onnan... - sóhajtja, miközben a poharát fixírozza, forgatja a pulton. - Tök mindegy igazából, egyszer úgyis visszamegy - vonja meg a vállát és igen, tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi lesz a sztori vége. Mégis szívesebben húzná el egy kicsit. Nem mintha annyira szeretné az anyját, nem mintha annyira ismerné. Nem mintha nem hagyta volna az apjával magára. Mégis talán az egyetlen ember ezen a földön, akitől tényleg fél. Soha nem mondaná ki, mennyire, és nem is mutatná, ahhoz túl büszke majom, de mégis, ha megtudja, hogy elszúrta, hogy a féltesója kiszimatolta az egészet az ő hibájából és ő nem csinált semmit... akkor anyu nem lesz boldog. Előbb-utóbb úgyis megtudja, bármit is csinál, szóval úgy dönt, nem is idegeskedik ezen.
- Na jó, ez nagyon nem áll jól neked, tudsz róla? - kérdezi, de nem az igazi, csak fintorogni tud. Eredetileg nevetni akar, de ez már alapvetően átment a számára is elviccelhető és lenyelhető nyál-határon. Jóval.
- És amúgy... nyomod még azt a karate cuccot a suliban, a kis padawanjaiddal? Még mindig pizsamában ugráltok? - érdeklődik, eredetileg komolyan tervezte, de nem tud elmenni a végtelenül idióta fehér kosztümök kifigurázása mellett. Megtagadná önmagát, ha sikerült volna neki és ha most nem az a tipikus vigyor ülne az arcán.

-Nekem is szórakoztató, mikor látom rajtad, hogy "talált, süllyedt." - Közli kajánul.
-Ne hidd. Nem mindenki érdemli meg. - Ebbe amúgy nem menne bele, de érezni kivételesen komolyan gondolja. Persze abban nincs hiba, hogy Lacey-n segítene nagyjából bármikor, de azért Lacey kivételt képez. A szűk kivételek körében VIP jegyes.
Látja aztán mennyire élvezi a fiús szerepet a másik, de nem bántja őt érte. Manapság szerencsére már nem elvárás, hogy a nők csakis akkor nők, ha szende virágszálak.
-Nem gondoltam én semmit. Utálok elhamarkodottan megítélni. - Nem fogja beismerni a nyilvánvalót, hogy igazat ad és ez nem is volt kérdés eddig sem. Ha ostoba és semmirekellő lenne a másik, itt sem lenne.
-Szeretnél vele több időt tölteni, gondolom. Ezzel a módszerrel kaptok. Ha nem szökött volna meg, letéti díj ellenében kijöhetett volna? - Ezt csak úgy mellékesen kérdezi. Valahogy nem gondolná, hogy az anyjától fél a másik és nem a ténytől, elrontott esetleg valamit.
-Természetesen. Azért csináltam, hogy lásd, nem járnál jól velem. - Közli már-már bosszantó természetességgel, elvégre ő maga teljesen más fából lett kifaragva.
-Az nem pizsama, de amúgy igen, természetesen. Minden kezdeti tanórákon kívüli tevékenységem folytatom ugyan úgy. A karate nekem amúgy is életstílus is, nem csak sport vagy önvédelem, hobbi. Csak nem meggondoltad magad és a kaotikus utcai verekedést lecserélnéd egy strukturális, kifejező harcstílusra? - Erősen kétli, de igazából örülne, sűrűbben látná a másikat.
-Az egyik szakkörös például ment versenyre is, bekerült az első tízbe, ha a dobogóra nem is. Jó érzés volt tudni, az én munkám is benne van, hogy segíthettem kibontakoznia. - Hasznosnak tartja az egész folyamatot, arra akart kilyukadni, de az Usui féle megfogalmazás sosem egyértelmű másoknak, amiért nem tud neheztelni.
-Na és te elkoptattad már a deszkád? Már elég emléked van vele? - Jut eszébe, ha már karate.
-Még egy kört? - Kérdi mikor kiitta a poharát, ő kér még egy pohárral.

- Túl jól elszórakoztatjuk mi egymást... - rázza meg a fejét rosszallóan, lemondó sóhaj kíséretében. Na igen, ha a másik csak egy hangyányit kevésbé lenne szórakoztató és hangyányit jobban idegesítő, már régen nem lenne semmi közül egymáshoz. És úgy sejti, az érzés kölcsönös, szóval egyensúlyozgatnak, feszegetve egymás határait, mert miért is ne.
- Igen? Ez érdekes, és, mivel érdemeltem ki ezt a megtisztelő pozíciót? - kérdezi egyik szemöldökét felvonva. Nem emlékszik, hogy valaha is lett volna egy kedvesnek nevezhető szava Usuihoz. Na jó, egyszer segített neki megszökni, de... előtte eltörte az orrát, utána pedig folyamatosan az orra alá dörgöli.
- Nekem erre jobb taktikám van, lesz.rom az ítéleteket - osztja bölcsességét, széttárva karjait. Olyan kegyesen osztja az igét a kocsma népével, hogy akár még egy egyfős, szupersznob vallást is alapíthatna, itt helyben. Ha valaki, hát Lacey az a személy, aki minden pillanatban az előítéletek kereszttüzében ég. Mert rikít a haja, mert olyan az öltözködése amilyen, mert nem illik bele a kis idilli amerikai családba, mert gyakran egyedül van, mert élt már az utcán is, mert mindig bajba keveredik... és még sorolhatnám.
- Áh, esélytelen - legyint és elemi, undorodó arckifejezés szökik az arcára. Nem, az édesanyja nem adócsalásért, csempészetért, vagy ilyen piti dolgokért ült börtönben. Valószínűleg ő az egyetlen ember ezen a világon, akire még Lacey is rettegéssel gondol. Nem azért, mert olyan megállíthatatlan nő lenne, sokkal inkább azért, mert nem merne még csak szembeszállni sem vele. Ehhez a kiszolgáltatottsághoz pedig egyáltalán nincs hozzászokva.
- Ne nevettess, imádnám, ha a pincsim lennél és minden nap ezt nyomnád non-stop - vigyorba próbálja a fojtani a nevetését, néha kevesebb, néha nagyobb sikerrel. Annyira abszurd volt Usuit így látni, lehet, hogy hozzá sem szokna és egész életében nevethetne rajta.
- Két dolog akadályoz meg benne. Először is, nem vagyok az önuralom példaképe, másrészt pedig utálom a fair playt. Azt hiszem egyiket sem tűritek meg a kis pizsipartijaidon - sóhajt egyet, némileg lemondót. Nem, nem tudna becsületesen harcolni és nem, nem tudná követni az instrukciókat. Egyértelmű gondjai vannak a szabályok követésével, legyenek azok szociális, írott, íratlan szabályok, játékszabályok, esetleg törvények.
- És amúgy attól, hogy a vitrinben szépen cicabokszolnak, tudnak valamit hasznosítani belőle a való életben is...? - elég nyers a megfogalmazása ugyan és nem rejtett szarkazmus van benne, azonban a kérdés őszintén érdekli. Nem, kivételesen nem csak a másik idegesítése a cél, hanem tényleg nem tudja elképzelni, éles helyzetben hogyan alkalmaznak ilyesmit effektíven.
- Már jól néz ki, meg sokkal jobban is megy, előre tudja a mozdulataimat, ismer engem. De olyan, hogy elég emlék, nem létezik - állapítja meg roppant bölcsen és igen, ez kivételesen olyan téma, amiről hajlandó rendesen beszélni, sőt lelkesedéssel. Hátrébb dől ültében, előreejti a vállait, miközben a poharát forgatja és elgondolkozik kicsit. Nem is emlékszik, mikor deszkázott utoljára, csak úgy, hobbiból, önkifejezésképp, szórakozás gyanánt.
- Kérek - válaszolja halkan, miközben egy könnyed mozdulattal kicsit távolabb löki magától a poharat.

-Ijesztő mi? Júj. - Mondja, de a júj-t is lassan, félelem nélkül, kissé szórakozottan hangsúlyozva. Tény, fura a kapcsolatuk, de Usui remekül elvan a másikkal, nem is tagadja.
-Kedvellek. Jó ember vagy. - Nem egy szégyellős valaki, kimondja amit gondol, ha nem is mindig egyértelmű amit közöl. De ez a tömörség ellenére is talán átjön a másiknak, miért is kivételez vele.
-Na igen, én magam sem szoktam velük törődni, különben nem lennék önmagam. - Mert csak Usuira kell nézni, ki nem nézi hülyének vagy abnormálisnak? Talán csak azok, akik kicsit is ismerik, akik váltottak vele egy-két szónál többet is. Mondhatni Lacey ellentéte, teljesen átlagos, jól szituált komoly munkamániás képét kelti.
-Értem. Sajnálatos. - Mert akár abban segíthetett is volna, nem gondolná, rossz helyre adományozna, mert Lacey hozzátartozója, de így csak önmagán segíthet az asszony.
-Hm. Én nem, fárasztó lenne és amúgy sem szokásom hazudni. - Közli a végét kajánabbul és akkurátusan kortyol egyet az italából.
-Valóban nem. De itt tanulnál önuralmat, összpontosítást, a fair play pedig szituáció függő, órán annak kéne lenned, de órán kívül... - Azt csinál amit akar. Usuinak bevált ez a módszer, nem csak dühből megy neki embereknek, hanem ésszel, gondolkodva.
-Persze. A tudás az tudás. Meg tudják védeni magukat és másokat. Én is, ha nem akarok elvérzősdit játszani. - Azért még mindig haragszik magára, hogy nem figyelt és elvágta a combját. A hege is megvan még, de arra nem csinált tetoválást.
-Ez igaz... - Mereng el egy pillanatra, mert az elég emlék kifejezés valóban butaság volt. -Hogy érted, hogy ismer téged a gördeszka? Inkább te ismered, hogyan koptattad ki, a gördeszkának nincsen tudata. - A mindig tárgyilagos megszólalt... de ő túl földhöz ragadt.
Bólint az újabb kör elfogadására, ha erre fordul a söntés, akkor kér még egy tequilát és tonikot.

// júj. XDXDXDXDXD ezen nagyon nevettem XD//

Kénytelen elnevetni magát, annyira betalál Usui megjegyzése arra, hogy milyen jól elszórakoznak egymáson. Júj. Hát igen, valahogy ő is így áll a dologhoz, de ennél kifejezőbben ő maga sem tudta volna előadni.
A következő megjegyzés azonban totál zavart okoz a rendszerben, ami kiül Lacey arcára is. Kissé oldalra fordítja a fejét, miközben gyanúsan figyeli a másikat, hogy vajon mit akarhat tőle. Veszi a levegőt, hogy válaszoljon, de végül nem jön semmi a nyelvére, szóval kifújja. Kis szünet, majd nekirugaszkodik újra.
- Nem térhetnénk vissza inkább egymás kifigurázásához? Ahhoz legalább értek - forgatja meg a szemeit, és tényleg elgondolkozik azon, vajon miért nem tud erre zsigerből mit válaszolni. A legtöbb megjegyzése egyből a nyelvére jön, most viszont csak utólag okos, hogy milyen szövegeket nyomhatott volna ehelyett. Nem egy kifejezetten begyakorolt élethelyzet nála a dicséretre való reagálás.
- Ez úgy hangzott, mintha egy tiniregény főhőse mondta volna - állapítja meg elvigyorodva. Ó igen, már látja maga előtt a bekezdést Mr. Önmegvalósításról, amint felülemelkedik mások kritikáján, ezzel teljesedve ki és lépve az önmegvalósítás rögös ösvényére.
Őszintén elgondolkozik azon, valóban sajnálja-e a dolgot és hümmög is kicsit magában.
- Azt hiszem, az egész társadalomnak jobb, hogy nem így van - és igen, saját magát is beleérti ebbe, nem helyezi a társadalmat maga elé. Tulajdonképpen már most sokkal szívesebben tudná az édesanyját és a kis barátait rács mögött, de azért még neki is vannak elvei, amiket nem hajlandó megszegni.
- És még őszinte is! Főnyeremény ez a fiú! - lelkendezik, mint az amerikai álom mintaanyukái, akik a gyermeküknek legtökéletesebb férfit ajnározzák. Bár ő sokkal kevesebb őszinteséggel és sokkal több gúnnyal műveli ezt, de nem baj. Hála istennek soha, senki nem fogja valószínűleg rákényszeríteni, hogy kardigános, gondoskodó kis háziasszony legyen. Bár tulajdonképpen... próbálkozni lehet.
- És mondjuk, ha esetleg, véletlen belemennék, muszáj lenne pizsit hordanom? - érdeklődik azért, csak úgy felmérve a lehetőségeit, természetesen tökéletesen elméleti szinten. HA véletlen belemenne, de ugye ez elég esélytelen, mert hát róla van szó. Értitek. Róla. *jelentőségteljesen végigmutat a karakteren*
- Jó, mondjuk rólad még el is hiszem. Olyan terminátor vagy, ha nem ismernélek és kicsit fiatalabb lennék, lehet összecsinálnám magam tőled - vallja meg, mindenféle kifigurázás nélkül kivételesen. És talán ennyiben ki is merült Lacey dicsérő-képessége. Egyedi, de hatásos.
- Dehogynem, ismer engem! - ellenkezik, olyan igazi, rá jellemző hevességgel, hogy még reflexből a pultra is csap mellé. Ha egy asztal lenne előtte, valószínűleg már Usuira borította volna - merő véletlenségből -, mert hát hogy meri így káromolni a deszkáját?
- Sőt, még mesélni is tud rólam. Elég megnézni, és el tudja mondani, hogy melyik a domináns lábam, milyen terepen használom főleg és mik a kedvenc mozdulataim, mire használom. Még azt is, hogy általában melyik lábamon van az egyensúlyom - magyarázza, legalább olyan lelkesen, mint amikor a deszkák kopásáról filozofál. - És igenis tudja, hogy mit akarok csinálni, mert ismer. Szinte elég rágondolni és megcsinálja, és eleinte nem volt így, nem az én mozdulataim okozzák.
Szokás szerint köti az ebet a karóhoz és megint olyasmit próbál Usui fejébe verni, ami elég reménytelen eset. De máris sokkal jobban elviselhető némi tequila társaságában. Szóval koccint a másikkal és gond nélkül le is húzza. Érzi, ahogy az ital végigmelengeti belülről, és a hatására jólesően meg is rázza a vállait.

Örül, hogy meg tudta nevetetni Laceyt, nem egyszerű valóban megnevettetni, nem csak gúnyos mosolyt kicsalni belőle. Magában vállon veregi magát.
Az más kérdés, hogy az egyszerű őszinteségét sokan nem bírják kezelni, de nem szokott foglalkozni vele. Éppen csak odasandít és elkapja Lacey gyanakvó tekintetét, de ugyan olyan nyugodtan rakja le a poharat miután ivott, ahogy a szájához emelte.
-Az azért túlzás hogy értesz, nem gondolod? Próbálkozol érteni. - Ha már epés megjegyzést akart a másik, tessék, megkapja.
-Gondolod? Nem olvasok ilyeneket, de látom te szakértő vagy a témában. - Bólogat is mellé, hogy "tinibb" a másik, de ez is csak a hecc része. Ellenben érezni a hangján, tényleg nem érti mitől lenne ő maga olyan, mint valami kamasz regény főhőse.
-Úgy gondolod? Szerinted is jobb? A te szempontodból? - Elvégre mégiscsak az anyja...
-Még főzni is tudok. Azt hiszem, kiérdemelhetetlen vagyok így már, szomorú! Bah! - Mintha bánná, persze nem, nem keres maga mellé senkit. Ha arra gondol, bármikor megtalálhatják, ostobaság kialakítani bármi komolyabb köteléket.
-Az nem pizsama. És nem. Elég ha fehér ruhában vagy. De az a "pizsi" kényelmes és pont erre van, nem viccből hordjuk. És sosem aludtam még benne. - Csak hogy tudatosítsa, az nem pizsama. De érdeklődve sandít a másikra, vajon valóban eljönne-e néha az edzésekre.
-Miért, ijesztő vagyok? - Néz kissé meglepődve a másikra, mert nem gondolná, hogy olyan veszélyes kinézete lenne. Nem túl magas, nem túl izmos, nincs rajta semmi jellegzetesen fenyegető. Bár nem is ijesztő akar lenni, hanem olyan, aki nem veszít, de nem lenne hátrány, ha lenne valami tekintélye első ránézésre is.
-Az egy fadarab kerekekkel... - Mondja, de halkabban, hiába csapkod mellette a másik, meg sem rezzen. Nem bírja megérteni, hallgatja, de csak az égnek emeli a tekintetét.
-Továbbra sem a deszka mesél. Aki megnézi a deszkád és maga is deszkázik vagy tud olvasni az effajta nyomokból, az tudja elmesélni ezeket rólad, a deszkát te csak saját formádra koptattad, de ennyi. Nem ismer, csak te nem változol, így mindig könnyebb és könnyebb lesz használni. Az meg hogy csak rágondolsz azt bizonyítja, te vagy ennyire rutinos, nem azt hogy a deszkának lelke van. - Már már megmosolygó a hangja, főleg mert tudja, lehet ezért pofán is lesz vágva, de emiatt készül is rá, nem kíván piros tenyérnyomot az arcára.
Koccint és látva a másik gyors ivási szokását, kicsit nézi egy darabig, mennyire józan még. Ha úgy ítéli meg, semmi komoly, kér még egyet a lánynak.
-Mire én ezt a poharat kiiszom megiszol egy üveggel, lassíts. - csóválja a fejét, de ebből is látszik, nem szokott alkoholt inni, mert ki issza kortyolgatva a tequilát? De annyi baj legyen, látni nem sajnálja, amíg nem ázik el a másik. Azt nem szeretné feltétlen, cipelhetné haza.

Amikor Usui megszólal, a zavarodott arckifejezés helyett inkább vigyor ül ki az arcára, és máris sokkal kevésbé érzi magát kényelmetlenül a helyzetben.
- Ó, ne aggódj, értek hozzá. Csak a gyenge ellenfelekkel kíméletesen bánok - megmutatva kíméletességét, kivételesen tényleg nem kisebb testi sértés szintjén paskolja meg a másik vállát. Hogy lássa milyen gyengéd, kíméletes és kedves vele. Hát persze, mint mindig.
- Emlékszem, egyszer, régen, 12 évesen egy könyvklub tagja voltam - kezd el mesélni, kezét a combjára támasztja és látszik rajta, hogy élvezi a mesélő szerepet. - Egy ideig tök jó volt, aztán beütött a krach és... én próbáltam mondani a többieknek, hogy talán másfajta könyveket kellene olvasnunk, de... nem hallgattak rám. Szóval megpróbáltam feldugni egy újabb pónis-szerelmes regényt az elnök fenekébe. Onnantól kezdve valamiért nem láttak szívesen.
Kellemes, nosztalgiázós sóhajjal zárja a történetet. Ó igen, a régi szép idők. Valamikor akkor kezdődött, 12 évesen, amikor az anyja elment és minden a feje tetejére állt és csak úgy egyre, egyre lejjebb csúszik a képzeletbeli lejtőn.
- Nem igazán ismerem azt a nőt. Az elmúlt 11 évben csak pár képeslapot kaptam tőle, az utóbbi pár évben azt sem - mondja, miközben megvonja a vállát. - De amit megismertem belőle, az alapján, igen - teszi hozzá, egy apró bólintással biztosítva a másikat a meggyőződéséről. Viszont ennek ellenére mégis ott motoszkál valami a mellkasában. Nem, egyáltalán nem sikerült az érzéseket kiölni belőle, nehezebben nyel, elszorul a torka, ha arra gondol, hogy vissza fog menni a börtönbe. Nem kötődik hozzá érzelmileg, inkább csak az a feltételezés köti hozzá, hogy mennyivel jobb lett volna minden, ha vele élheti le az életét.
- Zseniális! Holnap mehetsz is a házasságkötőhöz - gunyoros nevetéssel jutalmazza a másik villogását. Hát persze, egy ilyen férfiúnak bármikor találnának egy csodás menyasszonyt. Sőt, minden ujjára jutna egy, biztosan, hiszen főzni is tud.
- És amúgy a kispárnákat ti biztosítjátok, vagy mindenki egyénileg viszi a partira? - kérdezi végül, egyik szemöldökét kihívóan megemelve. Azonnali védekező reakció, látja a másikon a remény apró szikráját, magán pedig az engedékenységet, és ezt azonnal ellensúlyozni kell valamivel.
- Nem, inkább csak... nem tudom megfogalmazni. Kinézném belőled, hogy hideg vérrel meggyilkolsz valakit - nem túl kedves feltételezés, de annál őszintébb. Oké, most már tudja, hogy Usui valószínűleg nem az a személy, aki a fapofáját és a képességeit erre használja. De tényleg úgy gondolja, hogy képes lenne rá. Ő maga is meg tudna ölni valakit, de felindulásból, adrenalin mámorában, és valószínűleg megbánná, Usuit viszont nem így képzeli el.
- Abban a fadarabban kerekekkel több érzés van, mint amennyi benned egész életedben lesz! - válaszol, szintén emelt hangon, és szinte érzi, ahogy az erek duzzadnak a nyakában. A vérnyomása pedig csak még magasabbra ugrik, ahogy hallgatja a magyarázatot. Tudja, hogy nem kéne engednie, nem kéne megadnia az örömöt a másiknak, de annyira ellenállhatatlan vágyat érez, hogy széttörjön egy-két poharat a fején...
- Egy hasonlóan rutinos deszkás sem tudná úgy használni, ahogy én, mert engem ismer. Még személyisége is van. Más, mint az előző volt, jobban kedvel bizonyos dolgokat, néha megmakacsolja magát, néha nincs kedve semmihez, néha meg nagyon jó az összhangunk! - olyan hevesen magyaráz és gesztikulál, hogy észre sem veszi, hogy közben fenyegetően közel hajol Usuihoz. Tény, hogy őszintén lelkesedik a deszkák és a deszkázás iránt. Az is tény, hogy az egyik legfőbb gyengepontja, mert ugyanolyan őszintén tudja felhúzni magát rajta.
- Mert majd kortyolgatni fogom a tequilát, mi? A shot lényege, hogy egy "lövés", lehúzod és annyi - magyarázza egy fáradt sóhaj kíséretében, de lassan kezdi érezni, mennyire felesleges ezeket a másiknak magyarázni. Csak a saját száját nyúzza és túráztatja magát feleslegesen. Mióta csinál ő ilyesmit?