Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Salutations de la maison!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Kedd. Márc. 29 2016, 09:28

//megszoktam h nálam mindig áll a szennyes, tudod h utál mosni xD durva vagy... De jah akkor a csomagjából szervált. XD//

Ahogy kilépnék az ajtón ő ott ül. Azt hiszi haragszom pedig nem. Vagy ha igen nem rá hanem magamra. Feláll, szorongatva a paplant. Minek húzta le? Tiszta volt...
-Szívem, én nem vagyok haragos csak szomorú... - Mondom neki bánatosan.
Nem tűnök olyannak aki valóban el akarna szaladni, így csak állok és várok.
-Mintha nem otthon lennél és nem festhetnéd ki a lakást... - motyogom, bár lehet elment a kedve tőle, még is értem.
-Reeve így is, úgy is haragudni fog. - Veszem el tőle a huzatot, ledobom a földre, hogy még tudjam fogni a kezeit. - Gondolod hogy mindezek fényében te még akarnál járni velem? Mert nem akarom hogy elköltözz, nem szeretném hogy soká távol legyél... De igazad van. Holnap beszélek Josh-sal, aztán még Reevennel, jobb ha tőlem tudja meg... Félek nekiesne Joshnak... - Sóhajtom, az rosszul érintene. - De nem sürgetsz. Amúgy is holnap akartam megbeszélni vele, nem szeretnék őrlődni tovább, elég volt...
Belefáradtam ebbe... A kétségek be és a gyötrődésbe.
- De hova akarsz menni? Mikor jössz vissza? Biztos ezt akarod? Félek nem jössz vissza... - vallom még, lesütöm a szemem, aggódok hogy elüldöztem...
-Ma még... Itthon maradsz velem? Ha nem akarod nem alszom veled, de... Szeretnék veled lenni, tudom önző vagyok csak... Aggódom és jól esne... De tudom hogy haragszol rám és meg is értem csak... Tudod... - Viszem le a hangsúlyt hogy talán érti, félek.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Kedd. Márc. 29 2016, 22:02

//Ha egyedül voltam otthon, naná, hogy ki is mostam... //

(Paplan, lepedő, mindegy. Valami, ami véres lett. Csak azt cseréltem ki)

Óvatosan nyitja a fürdőszobaajtót, de ha tudná, hogy ott ülök se tehetne kárt bennem. A neszezéseit jól ismerem, és az ajtón keresztül is hallom, amikor közeledik felé.  Nem dőlök nagyon neki, és nem esek be, amikor nyitja. Felállok. Bekötött kezemmel babrál, de nem oda figyelek. Meglep, hogy futni készül (legalábbis ahhoz öltözött). Nem akarom, hogy elmenjen. Attól tartok, haragszik. Én is haragudnék magamra. (Teszem is)
Sóhaj tör fel belőlem, amikor azt mondja, nem haragszik. El akarom hinni neki. Újfent bólintok:
- Igen, érzem...  Én is szomorú vagyok.
Ott marad, velem szemben, és türelmesen vár. Elővezetem, amit kiokoskodtam, és közben elveszi kezemből az ágyneműt, hogy meg tudja fogni a kezem. Sóhajtok, nem a festésen van most a lényeg, azt amúgy is együtt terveztük, de nekem szükségem van egy kis időre... Ténylegesen megnyugodni, feldolgozni, ami történt, és aztán megbírkózni vele.
- Rád bízom, Reevennek mikor és mennyit mondasz el. Nekem is beszélnem kell majd vele. Azt ígértem, nem titkolózok többé, és arra biztosan kíváncsi lesz, miért nem leszek itt... - már elhatároztam, hogy elutazok néhány napra...
Elpirulok, a szívem vad ritmusban dobog. Tudom, mit szeretnék, hogy lenne a "legjobb", de nem tudom, valóban képes leszek-e rá. Sebastiannak is egyszerűbb lenne, ha nem változna semmi, ha maradnék, legalábbis nem maradnék el soká, ha elmegyek.  Akár egy villámcsapás, ér a felismerés, hogy ő bizonyos körülményeken nem akar változtatni. Csak azt nem tudom, akkor hogyan képzelte el? Édes hármasban? Kiszorulva a kanapéra? Ha Josh vele akar lenni, nem leszek gyertyatartó ebben a lakásban, ezt el kell felejtenie... De nem tudjuk, Josh mit akar. Azt sem tudom, Seby hogyan akarja.
- Azt szeretném, ha mindketten át tudnánk ezt rendesen gondolni. Mivel sok még a ha..., kár lenne bármit is felrúgni, ami biztos- mondom csendesebben, és arra gondolok, ez olyan, mint egy mentőöv. Ő az enyém, én az övé. Ha ténylegesen szakít, akkor nincs visszaút, én nem maradhatok vele, mint barátnője. Esetleg, mint barátja. De akkor nem együtt. Nem egy fedél alatt. Inkorrekt lenne Josh-sal szemben, bármennyire is ... zavar, amit most ő tett.  (Én sem tettem volna másképp. S mert jártam már hasonló cipőben, én tudom, mi lett annak a következménye)
- Nem tudom, hova. Talán elutazok; Londonba, Rómába...- vonok vállat. Csak el innen. El egy kicsit, hogy messzebbről szemlélhessem a dolgokat, legyen időm és lehetőségem gondolkodni.
Látom, ahogy lesüti a szemét, és érzem, aggódik egy picit. Nem tudom, ki vagy mi miatt. Nem vagyok benne egészen biztos.
- Visszajövök, akárhogy lesz is. Ígérem, nem fordítok neked hátat. De lehet, hogy majd lakásra lesz szükségem és lehet, hogy több időre is, hogy távol legyek tőled. Nem örökre, Sebastian. Nem akarok haragudni rátok. Agyban felérem, hogy boldognak akarlak látni, de a lelkem sajogni fog, ha elveszítelek...  Úrrá kell lennem ezen a kettősségen, érted?
- Hulla vagyok, és nehezemre esne most szállodában, egyedül aludni- bólintok aprót. Itt maradok, igen. Egy ágyba fekszem le vele, igen. Hogy tudok-e majd aludni, ő tud-e, kérdéses. De hogy félek én is, ő is, ezt akkor se tagadhatnánk, ha most találkoztunk volna először.
- Hidd el, én is félek- több vesztenivalóm van, mint neki, de ezt bevállalom. Még sosem volt ennyire fontos nekem senki, mint most ő.
Ha sikerült megbeszélnünk ezeket, megmosom a fogam, és bemegyek a hálóba. (Meglehet, utána.) Bugyiban és pólóban bújok be az ágyba.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Kedd. Márc. 29 2016, 22:24

-Nem is kértelek arra, hogy titkolózz... - Liát talán még nem is kértem ilyesmire, ne mondjon el valamit valakinek. Én inkább az ellenkezőjére sarkalltam mindig.
-Értem. Én csak arra értettem, mivel ezt érzem Josh iránt, bárhogy is lesz, meglátszik majd rajtam. Az sem kizárt, arra kér, menjek oda. Kulcsom már van... - Nézegetem a padlót, sosem használtam azt a kulcsot, bár mindig ott lógott a kulcscsomómon. -Ha meg meggondolja magát, hogy nézzek tisztességgel a szemedbe? Mert fájni fog. Valahogy sehogy sem érzem tisztességesnek veled szemben. Szeretlek nem ott a hiba, csak. én pont most rúgtam fel ami biztos, nem tudom hova fokozzam ezt még. - Húzom el a szám, hogy nem értem. De én abban biztos vagyok, Josh nem költözne ki a kertes házból egy panelba, eszembe nem jut, hogy ide akarna jönni. Liának ellenben nincs hova mennie, eszemben sem volt kitenni!
-Londonban lakhatsz nálunk. A lakás még megvan, anyáék tuti nincsenek otthon, ez pont a kedvenc utazgatós időszakuk. - Csak egy felvetés, bár érezni félek attól, hogy elmegy.
-Amelia. Ez az otthonod... ha... szóval nekem van hova mennem, akkor is ha nemet kapok, Josh befogad egy időre. Tudom, ez a lakás eredetileg az enyém volt, de nekem ez már teljesen közös. Bár azt is tudom, szeretsz tabula rasat csinálni, amibe ez a lakás nem fér bele. -Teszem hozzá, nem fogok beleszólni. De érezni ez a távol levés nálam semmi jót nem jelent. Úgy sejtem legalább annyira távolra akar menni mint Henry. Alig látom őt is... tényleg elüldözöm az embereket.
-Értem. - Csak emiatt marad. -Én is elmehetek, ha fáradt vagy. - Ha csak emiatt nem megy, amúgy menne... hát elmegyek. Érzem nincs kedve hozzám. Megértem, csak... nem vagyok veszekedő típus vagy ilyesmi. És nekem ez totál az, nem akar velem lenni.
Bólintok, hát... mindegy. Legalább elmondtam. Legalább túl vagyok rajta.
Levetkőzöm, nem megyek el, hacsak nem tartotta jobbnak, hogy elmenjek, mert akkor átöltözöm és itt sem vagyok, időzni nem lesz kedvem.
Ha mégis maradhatok, előkészülök az alváshoz, pizsamanadrágot is veszek, de leülök az ágy szélére.
-Nem biztos ez jó ötlet. Tudod hogy alszom... én nem tudom kontrollálni magam, ha alszok. Szerintem kimegyek a kanapéra... - Ha ennyire nem akar velem lenni jobbnak látom, mert reggelre rácsavarodom ahogy szoktam. Elég volt Josh mellett több napig szenvedve ébredni, nincs kedvem Ameliával is eljátszani ezt. Persze ha visszatart maradok, akkor igazodom mit szeretne. Bennem nincs elutasítás felé, szeretek vele aludni, de mint Joshnál is, van amikor nem biztos hogy jó ötlet. Bár amilyen fáradt vagyok, lehet meg se mozdulok, ha elaludtam...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Kedd. Márc. 29 2016, 23:14

Úgy érzem, nem érti, amit mondok neki. És ahogy hallgatom, rájövök, én sem értem őt teljesen. A szobában még az volt az érzésem, meg akar tartani, fontos vagyok neki... Most meg... Lényegében kimondja, amit nem akartam, hogy megtegyen: véglegesíti a szakítást. Tök mindegy, ugyanis, Josh mit akar, hogyan reagál majd. És nem az a része bánt, ha happy lesz minden, és egymással lesznek boldogok. A hiba ott van, nem is akar velem boldog lenni. Josh nélkül. Ő lett a világ közepe. Elcsépletek voltak azok a szavak odabent... Szeret? Ha szeretne, érezné, mire vagyok képes érte. De észre sem veszi...

- Oké, kösz, ezt átgondolom- egy lakás Londonban! Nem semmi ajánlat! Meg is mosolyogtat. Seby igazi barát.
Félrebillentem a fejem:
- Seby... Ha ti együtt lesztek, én nem lehetek nálad. Mi van, ha itt akartok aludni? Ha felugrotok éppen valamiért? Nem akarok feszengeni, és nem akarom, hogy Josh feszengjen. Gondolod, neki ugyanilyen könnyű, mint ahogy neked?- mert a látszat ez. Joshban is biztosan vannak félelmei, nem ismeri, mi lesz a reakcióm, és azt hiszem, jobban szeretne elkerülni, mint beszélni velem. Akár találkozni is.
Megint szívembe mar, amit Joshról mond. Ha ő visszakozik (?), ha nemet mond, Seby akkor is szívesebben lakna nála, mint velem. Szomorú vagyok.
- Az biztos, hogy itt nehezebben dolgoznám fel az eseményeket... -mondom lesütött szemmel. Egy városból, egy lakásból már elmenekültem. Nem tudom másképp megoldani? Szeretném, de nem csak én vagyok.
Belekapaszkom a kezébe. Megijeszt azzal, amit mond, ahogy mondja.
- Nem akarom, hogy elmenj- én sem akarok menni. Más kérdés, hogy nem is tudnék (de nem ez az elsődleges)
Nem így képzeltem el az utolsó éjszakánkat. Egyáltalán, ez az?
Míg fogat mosok, ő pizsamára öltözik. Ritkán vesz föl bármit is, ha együtt alszunk, számomra ez a távolságtartás, de nem szólok. Csak akkor, amikor azt mondja, attól tart, rám fog tekeredni.
- Úúúú, most aztán nagyon megijedtem. Ne bolondozz, nem most alszom veled először...- mondom, enyhe éllel, aztán megszólal bennem a szerelmes Lia, és rögtön hozzá teszem, fetérdelve mögé, átkarolva a vállát.
- Aludjunk együtt, ahogy szoktunk. Ahogy tennéd, ha csak a barátod lennék. Ha szállást adnál nekem egy éjszakára, és kint üvöltene a hideg szél. Mintha óvni akarnál a hidegtől... Hidd el, nem félek a tested melegétől- elhalkulok. Megpuszilom az arcát, és szorongva gondolok arra, ő nem akarja ezt. Már nem akarja ezt.
Ha viszont lefekszik, magunkra borítom a takarónkat, és közelebb vackolom magam hozzá. Talán utoljára.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Kedd. Márc. 29 2016, 23:30

Nem igazán értjük egymást, de ez nem meglepő, folyamatosan félreértjük egymást már egy ideje. Valahogy nem azt halljuk ki amit a másik mondani szeretne. Én sem arra utaltam vele nem akarok lenni, hanem hogy nem hiszem, hogy ő velem akarna lenni, ha épp azon kesergek el lettem utasítva...
-Tudod... bármi is lesz nekem mindketten többek vagytok barátnál. De minimum barátok. Nem akarom, hogy miattam összevesszetek, csak mert én hülye vagyok. Ha nem is mertek találkozni megette a fene. Miért akarnánk itt aludni? Josh nem él senkivel. De amúgy is előreszaladtál... eddig is ha ott aludtam, nála aludtunk ott, nem itt, pont azért, hogyha te hazajössz a munkából ne az legyen zajongunk és nem hagyunk aludni. Reeven az más, normális hogy itt alszik veled. Vagy néha velem. Joshnak szerintem sokkal nehezebb... - Mondom csendesen, de nem csak Liára gondolok. Úgy eleve az egészre.
-Azért mondom... nekem jó lenne valami otthonos helyen lakni. Amikor eljöttem Londonból utáltam hogy minden más. Neked ezt nem akarom megint... Ez a te otthonod is, olyan mintha kitúrnálak. - Megint félreértett, de már észre sem veszem. Mert paranoia lenne, ha minden mondatomat félreértettnek vélném.
Bólogatok, akkor talán mégsem akar kidobni. Nekem sem lett volna kedvem egyedül aludni valami idegen helyen (ilyenkor már nem állítanék be senkihez)
-Tudom, hogy nem. De... nem tom ilyenkor mi van. Még a végén azt hiszed valami elfajzott akármi vagyok, mert ilyeneket mondok, mégis "rád mászom"... - Húzom el a szám. Ki tudja...
-De nem zavarlak? Félek haragszol és csak nem mersz kiküldeni... nem akarom, hogy miattam aludj rosszul... - Húzom össze magam, de mivel átkarol elgyengülök, megfordulok és hozzábújok az ölelésben. Egyáltalán nem arról van szó hogy ne akarnám, de az jár a fejemben, ezzel is csak bántom, mivel mást is szeretek. Holnap oda készülök. Milyen ez már? De mivel engedi, összebújok vele ahogy szoktam. Fésülgetem a haját, adok a fejére egy puszit. Fogalmam sincs mi lesz. Valahogy nem így terveztem az új évet de... megesett.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 00:20

Nem értem őt. Hirtelen mintha megint fényévekre lenne tőlem. Pont ennyi van köztem és Josh között: fényévnyi távolság. Fogalmam sincs, mit tehetnék még, mert semmi se lenne elég. Nehéz belátni, rájönni, megtapasztalni, hogy Sebastian döntött, és a döntése nem én vagyok. Nehéz most abba belegondolni, mit érzett irántam akkor, amikor szerelmet vallott. Nem akarok csendes szemlélője lenni az eseményeknek, de akármelyik ajtó felé szaladok, az becsapódik előttem. Megint fl van közöttünk, éppen csak annyi különbséggel, ezeket most ő emelte, nem én. Fájó belegondolni, ő hogyan érezhette magát, amikor ezzel a helyzettel találkozott velem kapcsolatban.
- Szóval, azt tervezted, odaköltözöl...- értő fej, aha. Gondolja, hogy maradnék itt, nélküle? Amikor a lakás minden szöglete rólunk vagy inkább róla szól. Még a fényképek is... Nélküle nincs értelme maradni.
- Nézd, bármi lehet... Itt mulattok valahol, elmentek moziba... mittudomén... Kényelmesebb ide hazajönni, mint...- azt se tudom pontosan, hol lakik Josh. Kertváros rémlik, macska, ennyi.
Én csak arra célzok, nem feltétlenül akarnak mindig ugyanott lenni. Miért ne jöhetnének fel ide? Ez Seby lakása, nem az enyém. Nem lehet a miénk, ha ő nincs benne.
- Igen, azt el tudom képzelni...- mondom őszintén, szemlesütve. Szerintem én vagyok Josh legkisebb gondja.
- Így meg úgy érzem, én túrlak ki téged...- nézek rá, és elszomorodom. Létezik, hogy ennyire mások vagyunk?
(Paranoiás! Razz)
Megriaszt, hogy el akar menni. Talán félreértett, és azt hiszi, én csak azért nem megyek, mert fáradt vagyok. Nem akartam elmenni, de ha kellene, akkor is nehezen oldanám meg. Hulla vagyok. Ezt mondtam elsőre is. (Akartam)
Kikötünk az ágyban, mindketten jobban felöltözve, mint ahogy lefeküdni szoktunk. Nonverbális kommunikáció: "meg se forduljon a fejedben, hogy szexelni akarok veled" vagy "meg sem fordul a fejemben, hogy szexelni akarsz velem", ki tudja már, minden éremnek két oldala van.
Odabújok hozzá, eloszlani a félelmeit. Nem akarok én se rámászni... csak vele lenni...
- Nélküled biztosan rosszul aludnék. Kérlek, maradj mellettem. Kérlek...-már az sem lep meg, hogy ölelni sem akar. Nemhogy csavarodni! Én ne értem őt, és nem értem, mit akar. Nem inkább ő az, aki kimenne innen, nehogy úgy öleljen, ahogy Josht szeretné?
Még jó, hogy be van kötve a kezem. Most megint a számba dugnám harapni, mert fáj, nagyon fáj. De aztán valami oldódik, és átkarol, ahogy szokott. Még jóéjtpuszit is kapok. És amikor fésülgetni kezdi a hajam... Nem tudom sokáig magamban tartani a félelmeimet.
-És akkor... hogyan lesz majd velünk, holnaptól?- kérdezem, és könnyek csípik a szemem, mert ha el is tudok innen menni, biztosan visszavágyok majd. Én komolyan nem akarom őt végleg elveszíteni. Talán a hangomon is érezni, milyen kétségbeesett vagyok.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 00:51

-Nem tudom. Őszinte leszek, fogalmam sincs. Én itthon itthon vagyok, de ott is otthon lennék, azt hiszem. De gyors is lenne talán, de lehet nem. De ha egyedül akarsz lenni, akkor egyszerűbb ha én megyek, ez világos. - Láthatja, tippem sincs, mit akarok. Vagy Josh mit akar.
-Hah... létezik taxi a világon. És nem vagyok összenőve sem. - Még a folyót sem látjuk de már azon agyal hol a híd...
Én ráadásul tudom, Josh egyedül van most otthon, ki tudja mire gondol... min agyal. Ha szerencsém van már rég alszik.
-Nem tudsz. Nélküled üres lenne itt. Meg... amíg találkozunk nem számít semmi más. Ez csak egy lakás. Tőlünk lesz érdekes. - Nem akarom azt higgye csak mert papíron az enyém ő már nem lakhat itt. -Na meg... nem kell rögtön költözni nem? Vagy igen? - Ez szól mindkettőnk részére, ő neki sem kell de nekem sem, nem?
-Biztos? Mert én veled szeretnék de.. félek tolakodónak gondolsz... - Tudom is én, sosem szerettem egyszerre így két embert, tudván egyik orrolhat esetleg a másikra, csak mert... én szeretem mindkettőt.
Fésülgetem a haját, jó kicsit nyugodtan egymással összebújva feküdni. A kérdése azonban sokrétű, nem tudom pontosan mi érdekli.
-Bennem nem változott semmi az irányodba. De természetesen gondolom bizonyos dolgokat nem szívesen vennél tőlem, mint a csók... mondjuk. Bár én azzal eléggé tudnám éreztetni, hogy nem szüntelek meg szeretni. De... őszintén nem tudom. Szívem szerint örülnék, ha ugyan úgy sokat találkoznánk, én szeretek veled lakni is és veled aludni, szeretném ha a közös programjaink megmaradnának. Szeretném ha ugyan olyan fontos részese lennél az életemnek mint eddig... De hogy őszinte legyek, ha Josh belemegy hogy... járjunk csúnya szóval, joggal kérheti azt amit te tőlem, hogy ne aludjak másokkal. Ne lakjad veled, ha hozzá akarok tartozni. Ez elég faramuci, én nem akarok ilyenformán távolságot tartani. Bár kibírom, vele is megtettem anno, remélem megérti, ha én ezt veled nem szeretném megszakítani, hogy szeretgethesselek, veled aludjak, ha mondjuk táncról hazajövünk, vagy elmegyünk mondjuk Párizsba... akárhova. De tudom hogy túl ragaszkodó és abnormális vagyok, hogy mivel szavakban nem bírom kifejezni magam, testileg akarom és ez... aki nem érti miért teszem félreértheti. Téged sem akarlak bántani, ha neked ez rosszul esne, ha szájon csókolnálak, mert jól érzem magam vagy mert épp jól esik így a tudtodra adni. Nehéz lenne nálad visszalépni, hogy távolságot tartsak, mert közel állsz hozzám... ez meg lehet önző tudom. Szóval ha rajtam múlna nagyon kevés dolog változna, de igazodnom kell kettőtökhöz, mert szerintem én mohó vagyok. De félek elhidegülsz, ha amolyan... furcsa visszafogott barátokká szeretnéd hogy váljunk esetleg, igazából nem tudom mit szeretnél. Mert az rendben, hogy ha Josh nemet mondd, visszafogadsz vagy eltekintesz ettől a... kisiklástól, de ez nem kisiklás. Félek rettentő bántó lesz neked, ha amiatt vagyok lehangolt, hogy elutasítottak. Ha meg igent mond, akkor meg a másik véglet, boldog leszek, hogy elfogadtak... mindenképpen megbántalak és hiába nem akarom, már rég elcsesztem. Félek erre csak akkor jössz rá ha késő és csak azért maradnál velem esetleg, hogy ne szegd meg a szavad. De én azért akarok veled lenni, mert szeretek veled lenni. Remélem te is tudsz majd örülni neki, bármi is lesz. Mint mondtam, nem akarom hogy elmenj. Nagyon nagyon nehéz volt bevallanom mi gyötör. Pont miattad. De úgy éreztem inkorrekt vagyok veled, hogy ilyen érzéseim vannak. Én tudtam Lioról, de ha te nem tudsz Joshról... így is lehet későn szóltam, de... mentségemre nagyon igyekeztem kiszeretni belőle. Josh már azt hitte haragszom rá vagy beteg vagyok, nem tudtam nevetni se normálisan. De veled se, mert bűntudatom volt. Sehogy se volt jó, most se jó de... legalább elmondtam. Ne haragudj, de... annyira megkönnyebbültem. - Mondom kissé kimerülten, mert érezni olyan mintha végre láncokból szabadultam volna annyi év után. Pedig csak pár hét volt...
-De sokszor félreértesz. Én is téged. Szeretném ha kérdeznél. Akármit. Válaszolni fogok ahogy tőlem telik. Jó? - Elég sokat fecsegtem, de ideges vagyok olyankor nem bírom befogni. Érezheti is rajtam, hogy dübörög a szívem és hogy nyirkos a bőröm, bennem a félsz, csak jobban összeveszünk. Nem akarok, de háromból kétszer általában ez az ábra. Remélem ez a kivétel.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 03:45

Valóban, talán elszalad velem a ló, de annyira biztos benne, hogy mindenképpen Josh-sal marad, hogy beképzelem, máris, holnap. Kilép a lakásból és vége, én, mi, ez a lakás, ebben a funkcióban, megszűnik létezni.Talán mégsem ilyen forró az a kása. Én is rázom a fejem. De nem azt mondom, ne menjen el...(nem akarom, hogy elmenjen), hanem:
- Nem szeretek egyedül lenni- miattam ugyan nem kell elmennie.
//User: egy példa arra, hogy gondolkodik Lia. De már látod, tudod... :/ //
Aztán mintha ő nem akarna nyíltan válaszolni. Olyan lakásba nem jönne fel Vele, ahol én is ott vagyok.
- Jól van, jól van...- morcogok, hiszen ismerem. Ha szeret valakit, éppen összenőne vele. Jelen esetben pedig szerelemről beszélünk. Hát én is összenőve akarnék lenni, hogy a rákba ne?
Aztán a lakásról vitázunk: én arról akarom meggyőzni, én felesleges vagyok itt, ő meg arról, nagyon nem. Megcsillan a szemem, ahogy azt mondja, tőlünk érdekes. Nagyon igaz. Hasonló gondolat nekem is forgott már a fejemben.
- Hát neked semmiféleképpen- sóhajtok, megadva magam. Hogyan is nézne ki, ha ő költözne ki, én maradnék? Na, ilyet azért nem játszunk. Nekem meg kell, mert nélküle nem ugyanolyan... És azt nem bírom ki.
Mondjuk, jelenleg azt sem tudom elképzelni, hogyan leszünk itt ketten hosszú távon, ha ő közben mást szeret. Jaj.
Nem akarom, hogy elmenjen. És azt sem akarom, hogy elhagyjon. Viszont azt igen, hogy boldog legyen, és én vagyok olyan bolond, hogy lemondok róla, csak hogy az tudjon lenni. Meghülyültem?
Némi tartózkodással bújunk ágyba. De én attól félek, ő akar elutasítani, ő meg attól, én őt. Megbántom, de meg is bánom, azonnal engesztelem, és mondom ki, amit valójában szeretnék. Maradjon velem.
- Biztos...- és már a szokásos módon fészkelődünk össze.
Nem kell sok idő. Az ölelésében, mint régen (?), ismét szeretve érzem magam. És tudom, hogy én is szeretem őt, különben nem lennék ennyire zaklatott, mit hoz a holnap.
Beszélni kezd, és elóször talán kissé bizonytalanul, mintha nem tudná, ezt várom-e, egyáltalán: ezt a kérdést tettem fel? Jól értelmezi? Nem szakítom félbe (legalábbis jó ideig biztosan nem), de a kezem a meztelen derekát öleli, és önkéntelen simogatom szüntelen. Hallgatom, és átélem a vivódását, én ne tudnám, milyen érzés egyszerre két személyt szeretni? Szerelmes voltam Lioba, mielőtt Sebyt megismertem volna, és igazából Seby tanított meg szeretni, bízni, még ha nem is működött még tökéletesen. Pont ez a tökéletlenség vezette el őt Josh-hoz, aki... tökéletes. Még én sem találok benne hibát, csak ha saját sérelmeimet vetítem ki rá.
És a "tiltott" csóktól eljutunk odáig, hogy lényegében nem változtatna semmin, hogy szívesen járna ide haza, csinálna vele programokat, ahogy terveztük, együtt aludna velem ... (gondolatban azért tovább szövöm, szerelmeskedne is). A tánc, az együött alvás, Párizs említése megint olaj a tűzre, nem hogy haragudnék rá Josh miatt, szeretem, amiért és ahogy énrám gondol. Ismerem a testnyelvét, tudom, hogy minden simításában ott lapul az érzés, a szeretet. Ki is mondja, nem beszélni szeret, hanem tenni, ölelni, szeretgetni, csókolózni... ez neki a szeretet.
Felnézek rá. Az ajkait nézem, ahogy beszél. Hallom a hangját, jaj, úgy imádom, beleborzongok akkor is, ha a rádióban duruzsol. Eszembe jutnak a francia óráink, a közös főzések, vacsorák, a pénteki táncos esték. A jeges csók, az ölelés a sötétben, az első együtt töltött éjszaka, a masszázs-szalon, a játszótér, a kórház...
Megriaszt a tény, hogy Joshtól függ minden. És nem elsősorban attól, igent mond-e vagy nemet, henme hogy feltételekhez köti az igent, és abból kiszorítana. Bár Seby korábban nem élt még senkivel, voltak lánybarátai. Én nem engedtem meg, hogy velük ugyanolyan kapcsolatot tartson fent, és nem lennék meglepve, ha Josh is kizárólagosságot várna el. Ő még abban a szellemben nevelkedett, hogy egy asszony, egy Isten. Az, hogy az ő "asszonya" a "fiúja", csak részletkérdés. Ha Josh olyan következetes, mint gondolom, pont ez lesz a kapcsolatuk halála. Azaz én. Joshnak az lenne ideális, ha eltűnnék a képből, Sebynek meg az, ha nem.
Sóhajt egy nagyot, amikor befejezi, és sóhajtok én is. Ő megkönnyebbültnek érzi magát, és részben én is, csak közben... forogtak a kerekek. Kombináltam.
A lehetőség, hogy bármit kérdezhetek, bátorságot ad:
- El tudod képzelni, hogy nyitott kapcsolatban élj Josh-sal?- kérdezem, mert ha igen, beleférnék én is.
Elgondolkodom, nekem ez a lehetőség mennyire tetszene... Josh-sal osztozni Sebyn? Nagyon idegen gondolat (de ezerszer jobb, mint a semmi Sebyből). És ha nem is csak Josh-sal? A kérdés hirtelen bukkan elő, semmi alapja nincs.
Korábban úgy véltem, Josh merev eleveket vall. de könyörgöm, egy férfiba szerelmes, ez nem ellentétes mindazzal, amit Josh képvisel (feleség, gyerekek?) És ha tévedek? Ha Joshnak éppen úgy megfelel a nyitott kapcsolat, hiszen abba beleférne Suzy is; én azt hiszem, szeretné, szereti. Suzyról könnyebb lenne nyilatkoznom, jobban ismerem (és benne sem vagyok biztos, ami azt illeti)
Persze, az élet nem olyan egyszerű, ahogy elképzelem, logikázhatok, nem vagyok matematikus, az élet amúgy is nagyobb mókamester, mint ahogy azt mi el tudjuk képzelni. Szóval, Josh beinthet, nesze semmi, Lia, megvolt a lehetőséged, nem éltél vele. Nem lenne igaza?
- Bár azt mondhatnám, tökéltes boldog leszel, akármit is mondjon Josh...- simítom meg az arcát. - Én csak azt szeretném, ha rájönné végre, nem vagy másokhoz kötve. Igazad van, élni kell az életet, néha sodortatni magunk, nem gondolkodni, csak tenni, ami jól esik. Így leltél rá Josh-ra is. Talán ő az igazi neked... És ha így van, előbb-utóbb elkopok mellőled, ugye, tudod? Ha Josh azt kérné, amit én tőled... Barátok maradunk. Szabályok közé kell rendezni a kapcsolatunkat, de megy ez nekünk, nem igaz? - becsillan a szememben a könny, meg is marja, el is folyik az arcomon.
- Szeretek veled lenni és szeretnék még veled lenni. Megragadom a lehetőségeket, amiket adtok nekem...- megvonom a vállaim. Azt hiszem, most én sodródom, ebbe bele kell nyugodni.
- Ha úgy érzed, Josht bántaná, ne csókolj meg többé. Ne bántsd őt, ne hitegess engem. Ha őt szereted, kizárólagosan őt, ne hitegess engem. Ne félts. A bizonytalanság rosszabb, mint a kimondott biztos rossz. De akkor... továbblépek, nem várok rád. Így még, mert ezeket mondtad... reménykedek.
Megpuszilom a vállát, aztán a fejem dugom oda. Visszavackolom magam a helyemre. Ma még lehet.
- Beszélgessünk többet... így- ha fájdalmas is volt néha, felszabadító is. Igaza volt: be kell vállalni a félelmeinket ahhoz, hogy boldogok tudjunk lenni.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 12:05

-Én sem... - Válaszolom neki, egyedül nem lenne most jó.
-Ugyan. - Mosolygok rá, bár nem akarok hirtelen kiköltözni, elhiheti.
Aztán csak összebújunk, beszélgetni kezdünk. Hirtelen elég sok mindent mondok megint, de ahogy elnézem kivételesen nem gond. Nem tudom pontosan mit gondol erről, de mivel kérem kérdezzen, így megteszi. Mondjuk kissé meglep amit kitalál.
-Nem... Hát veled sem vagyok abban már. De nekem a nyitott az, hogy bárkivel ismerkedem, randizom... Ez meg sem fordult a fejemben. Szerintem neki sem mert ő nagyon nem ez a típus, hiába noszogattan annó jót tenne az ön bizalmának. De ha arra gondolsz hogy veled mondjuk csókolózom, az más. Nekem más... Más nővel ilyet nem csinálok. De ha valaki nagyon közel áll hozzám azt én szeretgetem... Ettől nekem nem válik nyitottá a kapcsolat. Nem tudom, értesz-e... Josh tudja és érti nálam, szerintem megérti ha nem hidegülök el tőled. Mert nem akarok. - Nem szégyellem kimondani, mert ez tény.
-Már hogy kopnál el? - Úgy mondja mintha egy emberre szűkülne a látóterem.
-Megy persze de... Tudja hogy nekem nem egészséges... Tapasztalta.... Erről úgy is beszélek vele. - Nehéz téma de Josh szerintem pont megért majd. Mivel sötét van (elvileg aludni feküdtek le) így a könnyét nem látom csak érzem hogy szomorú.
-Kincsem... Én nem hitegetlek. De... Ha Josh ebbe belemegy, ebbe a kapcsolatba akkor... Vele leszek. Nem akarlak magamhoz láncolni persze elengedni se de... Azt akarom boldog legyél, nem kicsit, hanem borzasztóan. De félek nekem nem fog menni, ha Josh lesz a párom. Már hogy én tegyelek boldoggá. De szerintem adjunk kis időt magunknak és folyamatosan beszélgessünk. Hm? - Nem akarom hitegetni, de egyelőre azt mondani se keressen mást... Pedig illene hogy boldog lehessen de.... Nekem is új ez még.
-Szeretném. Továbbra is minden gondolatod ismerni szeretném. Nem hazudtam... - érzem hogy puszilja a vállam, félénken de felemelem kicsit a fejét a fejem felé, hogy megpuszilhassam az arcát, esetleg a száját is ha hagyja... Nem akarok tehetetlennek tűnni. De jól esne így is beszélni....

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 13:06

- Néha úgy érzem, az volt a legboldogabb időszaka az életednek...- vallom be szomorkásan.
Ezzel kapcsolatban úgy érzem, valamit elraboltam tőle, amikor kapcsolatba lépett velem. Azzal, hogy összeköltöztünk. És nem feltétlenül csak ahhoz van köze, kivel alszik, vagy kivel nem. Mintha az egyéniségének egy darabját dobattam volna el vele, noha nem tudtam, hogy ez így lesz. Hogy azért olyan, amilyen, mert... Még csak meg sem tudom magyarázni. Hogyan mondanám ki hangosan, ha meg sem tudom fogalmazni?
Az ötlet, -hogy olyan kapcsolatunk legyen, mint régen, a nyitott kapcsolatok idején- önző módon jobban vonz, mint hogy teljesen le kelljen mondanom róla. De a válasza lelombozó. Legalábbis, amíg ki nem fejti. Ezzel egy másik tévképzetemet is elhessinti, miszerint hiányzik a régi élete.
- Értem. Látod, erről is teljesen másképp gondolkodtam...- Zárt az, ha csak ketten vagyunk benne. Ha abba más nem fér bele. Sem régi szerelem, sem könnyed flörtök. Kizárólagosság. Elköteleződés... Nem is tudom, micsoda. Most is felmerül bennem, megcsalásnak érezném-e, ha mással csókolózna. Bár erről már késő merengeni...
Így, hogy egy kicsit más oldalról látom Sebastiant, kezdem megérteni, hogyan gondolkodik. Mennyivel jobban esik, hogy a kapcsolatot hasonló (ha nem is ugyanolyan) szeretetben szeretné ápolgatni, mint a kapcsolatunk idején? Milyen önző dolog, hogy megfosztottam őt ettől a korábbi barátnőivel való kapcsolatában; hiszen, ha én magam is vágyom erre, miért ne vágytak volna arra mások is? Nem beszélve Sebastianról, akit megfosztottam valamitől, ami számára nyílvánvaló, természetes, egyértelmű... Börtönbe zártam.
Elszégyellem magam, Josh mennyivel hamarabb rájött erre, mint én. Még a végén elhiszem (magamtól), hogy Josh sem akar elszakítani Sebastiantól. Hogy nem bánja, ha közöttünk "ilyen" marad a kapcsolat. Szeretetteli. Ő nem lesz féltékeny arra, amit Seby más iránt érez, mert pontosan tudja, Seby hogy szereti őt. Én féltékeny voltam, és csak magamnak akartam. El is folytottam benne az érzései. Nem azokat, amiket mások iránt táplált, hanem azokat, amiket irántam. És még ennek ellenére is... Ragaszkodik.
- Haragudni fogsz, de nem értelek. Miért akarsz ragaszkodni hozzám, amikor ilyen elviselhetetlen vagyok?- kérdezem, és elbújok a vállába, szorosan hozzá nyomva a homlokom.
- Úgy, hogy egyre több helyet tölt be Ő, és egyre kevesebbet én. Elkopok... Már nem leszek fontos, mert mindenben beteljesít.... ő- mondom nehézkesen. Lio is így lett egyre halványabb. Mert a "helyét" Seby foglalta el.
Érzem, hol a hiba ebben a történetben, de így tudom csak elmagyarázni. Mint egy edény, legyen mondjuk kancsó, amiben csak a víz van, meg a levegő. Ha ő a kancsó, én a víz vagyok (és Josh a levegő). Ahogy öntöget a kancsóból, egyre kevesebb leszek benne. És automatikusan lesz több a levegő. Aztán már szándékosan öntöget belőlem, mert a levegő jó, jobb, annak több helyet akar csinálni... Ilyen "egyszerű"...
//Éghet egy lámpa az ágy melletti éjjeliszekrényen, vagy besüthet az ablakon a Hold, utcai lámpa, mindegy. De ha tök sötét van, nekem az is jó.//
Próbálom pozitívan szemlélni a jövőt. Legrosszabb esetben is barátok leszünk. Nem? De.
Josht sem akarom bántani, Sebyt se. Magamat is óvni akarom, nagyjából tudni, hol van az a határ, amikor elvesznek a reményeim, amikor már nincs visszaút, amikor... elkopok annyira, hogy eleressze a kezem. Vagy én az övét.
- Oké, értem...- az ajkamba harapok. Joshé a kancsó, ő tölti ki teljesen. Én csak emlék lehetek csupán a kancsó falán, hogy valaha víz volt benne.
Fura módon azonban jobb ez a bizonyosság, mint a holnapra várni. Nem Joshon múlik. Sebastian eldöntötte, és így valahogy... sokkal könnyebb. Bár nem mondanám, hogy könnyű. Az időre csak bólogatok. Igen, az biztosan kell majd, ezt tudtam magamtól is. Csak így már nem menekülős idő lesz.
Felszabadulttá tesz, hogy nem kell szoronganom. Boldoggá tesz, hogy megbeszéltük. Most sokkal jobban, mint eddig bármikor. Felemeli az államat, mikor megpuszilom a vállát, és megpuszilja az arcomat. Nem látom őt (vagy nem egészen jól) a sötétben, de érzem, hogy egy pillanatra megtorpan, aztán... megcsókolja a szám. Visszacsókolom.


_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 14:08

-Én nem mondanám... - szerintem nem akkor voltam a legboldogabb. Nem tudom mikor, bár tegnap eléggé az voltam... Hajj.
Kifejtem neki, nekem milyen egy zárt kapcsolat, talán megértette. De lehet még mindig nem. Ki fog derülni.
-Értem... Tudom. Tisztában voltam vele de akárhányszor magyaráztam valahogy... Nem értetted. De talán most kicsit közelebb kerültünk ahhoz hogy megérts. - Mosolygok, a hangomon is érezni.
Aztán hosszú idő óta először nevetem el magam, ha halkan is.
-Elviselhetetlen? Miről beszélsz? - ölelem magamhoz jobban, nem tartom őt ilyennek, hát szeretem.
-Ennyi erővel egy idő elkopik tőlem Reeven, Henry... Hogy a többieket ne is említsem. Ez hülyeség. Fontosak vagytok nekem. Lehet hogy egy idő után mondjuk vele élek, ilyesmi de... Attól még nem lesztek kevésbé fontosak.... - Próbálom megértetni vele nem értek egyet.
// legyen sötét Seby úgy sem lát xDD //
Úgy fest érti mire célzok. Nem akarom ellökni de mivel Joshhoz húz a szívem szerintem így fer. De még úgy is beszélünk ezekről. Remélem...
De mivel puszilgat, simogatta, bújik, így a magam módján én is ezt teszem. Puhán csókolom még, majd mivel viszonozza, így a kezem a arcára simítom és puszilgatom még, piszézem vele, csókolom és simogatom még ha hagyja. De nagyon óvatos és finom vagyok, inkább bújós. Éreztetni akarom hogy szeretem és törődöm vele.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 16:33

Arra jól emlékszem, milyen volt, amikor hetente csak egyszer találkoztunk. Ment a dolgára ő is, én is, éltük az életünket külön-külön. Amikor együtt voltunk, egymásra akartunk és tudtunk figyelni, kihasználva minden percet, mert -akkor úgy tűnt- abból kevés jutott. Nem tudhatom, milyen, amikor Josh-sal van, de azt láttam, hogyan váltak el... Mindazok fényében, amit ma este megtudtam róluk, az a mozdulat azt jelentette: "ne menj el!" Megértem őt. Talán át is érzem. Elengedte, akit szeret, hogy hazajöjjön... hozzám.
Fura, hogy egy új aspektusból szemlélni a dolgokat mennyire tisztábbnak tűnik, egyszerűbbnek. Utóbb kiderül, nem is a nyitott kapcsolattal  volt bajom, hanem azzal, hogy a zárt kapcsolat "túl nyitott" (Ahogy ő viszonyul korábbi barátnőihez, pl.) A lényeg úgyis az, önző voltam, és önző módon akartam kisajátítani (majdnem) minden figyelmét, szeretetét. Bólintok, igaza van, ő próbálta elmagyarázni... Én voltam vak, önző... elviselhetetlen.
Tagadja. Ölelve, kicsit nevetve is, de én így látom magam. Sajnos, csak utólag.
- Te próbáltad elmondani, de én nem értettem. Úgy éreztem, mellettem is olyan akarsz lenni, mint amilyen korábban voltál. Éppolyan könnyed, bohém, kedveskedő, udvarló...-mintha szabad lenne. Mintha nyitott lenne egy társas kapcsolatra, holott ott voltam én, az állandó. De mintha nem is lennék. Szörnyű, szörnyű alak vagyok!
Elszomorodom. Igen, valami ilyesmit jelent elkopni. Éppen Henry kapcsán. Míg korábban naponta együtt lógtak, és gyakran volt beszédtéma is, mostanában szóba se hozza. Vagy nem hallom, nem látom, hogy keresné vele a kapcsolatot. És tudom, hogy van, tudom, hogy fontos neki... csak a jeleit nem látom. Nekem.... nem elég, ha csak tudom, szeret.  Ez a barátságba belefér, de a szerelemhez kevés. Már megint önző vagyok!
(Megint egy olyan dolog, amiről Lia úgy képzeli, van 100%, és ez oszlik meg emberek között. Ha valakinek több jut, a másiknak kevesebb. Berögződés. Talán majd egyszer kinövi... Smile )
Aztán kikristályosodik, hogy miért akar szakítani. Úgy hiszi, ő már nem tehet boldoggá, bár teljesen elszakadni tőlem mégsem akar. Ha eddig hittem abban, hogy közöttünk még rendeződhetnek valaha a dolgok... most váltak füstté. Leírhatatlan, milyen érzés. Ha eddig úgy éltem meg, sodródom az árral, és hagyom magam sodortatni, éppen most vetett partra a víz. Hajótörött vagyok, de élek. Túléltem. Legalábbis eddig úgy tűnik.
Azt hiszem, sokkal jobb így. Nem számít -rám nézve- Josh mit fog mondani. Sebastiant sem feszítheti bűntudat, hiszen tiszta lappal nyithat Josh-sal. Tiszta lappal... Fura, hogy én is erre vágytam. Felötlik bennem, hogy ezután tudatosan kell kinyírnom magamban Liát, a régi Liát, és úgy felépíteni az újat, ahogy Reeven és Seby megtanítottak rá. Talán Felix is, Lio is... talán már sokkal korábban: a szüleim.
Mindig is szerettem Sebastiant. Sosem fogom "nem szeretni". Majd elkopik benem, ahogy elkopok benne én... Az élet megy tovább, nem igaz? Bólogatok, fogunk még beszélgetni, igen. Szeretnék én is; azt hiszem többet is érne, mint amennyit a francia nyelvleckék.
Összébb bújunk, a puha puszikból piszézés és csók lesz. Már nem sírok. Elvesztettem valamit, igen. De ami lényegesebb, nem veszítem el Sebastiant. Remélem, működni fog. Remélem, barátként nem vallok kudarcot. Valahogy így alszunk el, összefonódva, régi idők emlékére.

//Zárósnak tűnik, de a reggel még hátra van. Játszd ki, ha szeretnéd, de ha itt van vége, az sem baj. Előre is köszi//

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Szer. Márc. 30 2016, 17:59

Szép lassan de lépegetünk előre. Legalább feszültség már nincs, nem is értem mikor és hogy múlt el, vagy egyáltalán hogyan jött... mint egy viharos nyári eső, de legalább már csak szemerkél.
-Olyan is voltam... Ez az udvarlós dolog nálam alap, más kérdés mennyire gondolom komolyan a bókolást. Most nincs vele komolyabb szándékom, mint kellemes érzést adni vele annak akinek mondom. Nektek meg amolyan emlékeztető, hogy még mindig csapom ám a szelet! - Mosolygok, bár remélem nem érzi majd sértőnek, de ez az őszinte válaszom, Joshnak is csaptam a szelet, ha nem is a hagyományos módon. De próbáltam körbeudvarolni, kedveskedni neki is. -De hidd el, nem kerestem másik kapcsolatot, hiszen már volt. Josh... őt sem kerestem, őt csak találtam vagy hogy mondjam. - Nem direkt kezdtem ki vele miután Liával voltam. Előtte... hát az kicsit más volt, ott volt tudatosság, de akkor még nem gondoltam, hogy Josh több lesz nekem a legjobb barátomnál, akivel mindenfélét tapasztalni szeretnék.
Henryvel gyakran levelezem és skájpolunk, de mivel mostanában voltak az ünnepek és volt elég bajom, nem hoztam szóba. De ez nem jelenti, hogy kevesebb lett nekem.
Fogalmam sincs, mennyire értette meg az álláspontom, hogy habár szeretem őt, de csúnya szóval élve Joshért oda vagyok. Ennek fényében én erősen kétlem, hogy tudnék úgy partnere lenni Liának, hogy igazán boldog lehessen. No meg Lio elment, de Josh marad, akármi lesz, ez nagyon nagy különbség. Nem akarom, hogy folytonos bizonytalanságban legyen, nem szeretem eléggé. Eddig sem érezte igazán, ezután csak rosszabb lenne. Szerintem. Mert én Josht választottam, nyíltan.
Jóleső puszikkal és csókokkal alszom el. Fáradt voltam, az is mutatja, hogy nem mocorgok este, pont úgy ébredek, ahogy elaludtam (Seby forgolódós xD)
Közelebb bújok hozzá, jobban ölelem, könnyed csókkal keltem, nem csak megszokásból, tudom hogy mit csinálok. Tudni vélem.
-Jó reggelt... Aludtál kicsit? - Simogatom a haját, óvatosa fésülgetem kiköltöztetve néhány apró csomócsaládot.
Josh is eszembe jut, belül izgatott is leszek. "Hamarosan..." Igen Joshom, hamarosan... Még mindig bűntudatom van Lia miatt, de... úgy érzem így volt korrekt. Akkor is ha Josh közben randira hívta Suzyt és a kezét is megkérte. Vagy Elee beállított és közölte neki Josh kell adj uram de rögtön, most vagy soha, járjanak.
-Csinálok reggelit, mit szólsz? Már elég éhes vagyok... ha levest eszem reggelire kinézel a konyhából? - Vigyorodom el, azt meg sem kóstoltam még, de lehet megtenném, meg egy kis desszertet, úgy sejtem, sokáig időzöm majd Joshnál, hacsak el nem hajt.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Csüt. Márc. 31 2016, 09:03

Elbeszélgetünk még egymással, mielőtt álomba merüllnénk. Nem hittem, hogy menni fog, de mintha elvágtak volna... És nem igazán emlékszem, az éjszakának hol is lett vége. Mert arra, hogy hogyan, nagyon is. Mintha nem is hagytuk volna abba, a reggel ugyanúgy kezdődik. Gyengéd, kedves puszikkal, csókokkal. Lehetne akármelyik reggel... Nekünk ez egy új kezdet reggele. Csak ez a kezdet nem kettőnkről szól. És visszavonhatatlan.
- Míg fel nem ébresztettél, egyfolytában...- felelm nyújtózkodva. Ma éppen az a nap van, amikor húz még az ágy.
Bontogatja a hajam az ujjaival: Elnézem őt, ahogy nézi, ne húzzon rajta túl nagyot. Nagyon figyelmes és kedves velem, de nem jobban és nem kevésbé, mint máskor. Ha nem tudnám, hogy az lehetetlen, azt is hihetném, csak álmodtam az egészet. Vagy meggondolta magát. És közben pontosan tudom, hogy egyik sem.
- És te? Hogy aludtál?- kérdem, nem csak udvariasságból. Mintha kevesebbet fészkelődött volna, mint szokott, vagy én voltam nagyon kiütve, mert nem ébredtem fel, ahogy szoktam.
- Egy csomó kajánk van tegnapról. Mindent bepakoltam a hűtőbe. És azt eszel, amit csak akarsz...- Nagyfiú már, biztosan meg tudja ítélni, mit akar. Ha levest, hát levest. Engem a kajálás gondolata nem hoz lázba.
Ma csak mosni és vasalni kell, más dolgom sincs. Tiszta a lakás, és kaja is van bőséggel. Szóval, akár nyunyálhatnék is, vagy olvashatnék... Hm, inkább alszok még egy kicsit.
Így ha felkel mellőlem, magamra tekerem a takarót (a teste melegével együtt). Becsukom a szemem, és megpróbálok visszaaludni. Ráérek. Mindennel ráérek... Úgyis magam leszek egész nap. Akkor aludhatok még egy kicsit.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Csüt. Márc. 31 2016, 20:06

-Hál'istennek. - Puszilgatom, hogy tudott aludni, bár elég álmosnak tűnik még. Én bezzeg be vagyok zsongva...
-Jól. És mélyen... - Mosolygok rá melegen, mert nagyon jó volt itthon aludni vele aludni, szeretek vele aludni. Bújok is hozzá, közben faggatom reggeli ügyben a kis álomszuszékot.
-Tündér vagy! - Vigyorgok, érzem a hangján pont nem izgatja az evés, annál inkább az alvás! Hát kimászom mellőle, de segítek neki betakarózni, megsimogatom még, odahajolok suttogni.
-Holnap jövök, bármi van hívj! - Puszilom meg az arcát, majd kimegyek a konyhába melegíteni egy kis levest, közben gyorsan lezuhanyzom, megborotválkozom, halkan lopok magamnak egy inget és nadrágokat, kinn veszem fel, ne zajongjak. Mint egy macska, ninjázom. Megreggelizem, de mivel izgulok most eszem olyan nagyon sokat, bár a desszertbe is belekóstolok.
Hagyok egy cetlit miután bepakoltam a mosogatógépbe:
"Isteni volt minden, imádlak érte, rég ettem ilyen francia kajákat! Köszönöm a tegnapit is, nem is tudod mennyire hálás vagyok Neked! Holnap jövök, de bármi van hívj fel, hazajövök! Komolyan. Szeretlek: a te Sebyd."
Van amit megszokásból írok, de úgy hagyom, mert valahol még mindig az övé vagyok. És az tény hogy szeretem. Remélem nem akad ki a levélen, de... ha kusza is még sok minden, legalább érzi, szeretem még. Önző vagyok és ragaszkodó, de szerintem elnézi nekem, egyelőre legalább is úgy tűnt.
Aztán felkapom a cipőm és szaladok is Joshomhoz, izgulok!

//Köszi! <3 //

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Pént. Ápr. 01 2016, 11:03

Felébreszt, és az ágyban majdnem minden úgy történik, mint bármely más reggelen, amikor itthon alszok, és nem kell rohannom dolgozni hajnalban. Meghitt és puha, kedves minden. Nem érzem úgy, hogy nosztalgiázna, ahogy tegnap se... Erre amúgy is inkább én lennék hajlamos. De sajnos pontosan tudom, mi újság van, és látom is, mennyire izgatott. Érdekes de javu... Most éppen ő röpköd, mert találkozik valaki mással. Igazságos az élet, mindent kiegyenlít. (Én sem) nehezítem meg az ő dolgát, engedem, hogy elmenjen, bár a szívem azt súgja, ritka nagy barom vagyok. Az eszem meg azt, hagynom kell, mert ha akadályoznám, haraggal menne el. Most békességben vagyunk. Szeretem a békességet. Akkor is, ha tudom, szakítottunk, ez azért egészen más érzés a korábbiakhoz képest. Sebastian visszajön, mi barátok maradunk, többek is, mint barátok... éppen csak nem szeretők.
- Oké, itt leszek...- Holnap. Csak holnap jön (haza) vissza.
Hallom, ahogy csendesen tevékenykedik, de nem mozdulok. Meg tudnám mondani, éppen mikor mit csinál, pedig nem fülelek jobban, mint máskor. Abba a takaróba burkolózom, amiben együtt aludtunk, és még az illatát is érzem a bőrömön, magamon.  Bezárkózom. Szinte látom lelki szemeimmel, ahogy sorra csukódnak be ajtók, ablakok egy hatalmas erődítményben. Függetleníteni akarom magam attól, hogy Sebastian számára mit jelent ez a nap. Hogy mennyire nem számít neki, mit jelent nekem. Szembesítem magam azzal, hogy nem én vagyok a világa közepe, és éppen nagyon nem érdekli, mi lesz majd, ha elmegy.
Órákkal később kelek fel. Észreveszem a cetlijét, amit nekem írt. Elolvasom. Nem okoz sem örömet, sem bánatot, és emiatt megnyugszom. Nem fáj. Jól bezártam mindent. Elindítom a napi rutint: megmosakszom, felöltözöm, összekötöm a hajamat. Beteszek egy adag mosást, elindítom a mosogatógépet. Egyetlen dologgal egészül ki a tevékenységem: kiveszem a hüvelygyűrűmet. Minek nekem fogamzásgátlás, ha pasim sincs?

// Köszi!//

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Salutations de la maison!   Today at 08:59

Vissza az elejére Go down
 

Salutations de la maison!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-