Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Felix Kaleolani
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Here we are again || AmeLip

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Here we are again || AmeLip   Szomb. Márc. 12 2016, 22:31


Hát, ismét itt vagyok. Azt hiszem, ez a harmadik időpontom. A mai nap is szépen, időben érkeztem, leültem a váróban. Egy kedves, idős nővel váltottam pár szót, aztán sorra került. És ahogy egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy én jöjjek sorba, egyre inkább úrrá lett rajtam a szorongás. A tenyereim izzadni kezdtek, mindenhol viszkettem. Egyre görnyedtebb testtartásban ücsörögtem, aztán... amikor a nevemet szólították, oda sem figyeltem. Nem válaszoltam. Nem mentem be. Inkább csak itt ücsörögtem, figyeltem, ahogy az emberek jönnek, várakoznak, egy ideig azon gondolkoznak, mit keresek itt, miért mennek be ők előbb, majd végül mennek a dolgukra. Tulajdonképpen nem törődnek velem és ebben a pozícióban még mindig nagyon otthonosan érzem magam.
A rendelésnek már vége. Igazából lassan szinte minden rendelésnek vége, legalábbis egyre kevesebb orvost látok és egyre több takarítót. A villanyt nem kapcsolták még rám, de lehet, hogy egyszer eljutok oda is. Tudom, pontosan tudom, hogy haza kéne mennem, de valahogy nagyon nem akaródzik. Ha most felállok és visszamegyek, akkor azzal elfogadom a vereséget. Végérvényessé teszi, hogy ma is beszari voltam és nem tudtam felülemelkedni magamon. Ehhez pedig semmi kedvem, most még nem olyan megfogható az egész, ha eleget bámulom az ajtót, talán sikerülni fog és elmúlik az egész érzés.
Vagy sem. De az sem akkora gond, hiszen nincs más fontos dolgom. Ücsöröghetek itt még... akár egy-két napot.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Szomb. Márc. 12 2016, 23:04

Vége a napomnak. Fáradtan ülök le egy székre, hogy kicsit kifújjam magam, mielőtt elmegyek öltözni. 12 óra. Minden nap ennyi, de ma sokkal többnek tűnt. Annyian voltak, mint az oroszok, és kevesebben voltunk, mert az influenza miatt ketten kibetegedtek. Kitty sem volt jól, hidegrázása volt, szédelgett. őt is hazaküldték. Egy kisegítő nővért küldtek le az emeletről, de nem voltunk vele kisegítve.
A munka folyamatos, de én mára kidőltem, olyan vagyok, mint az élőhalott. A váró tele, nyüzsögnek az orvosaink. Én elköszönök, bár az egyik még behívna egy beteghez. Bemennék segíteni, de akkor Lidia határozottan megfogja a karom és kihúz onnan. Hazaküld.
Vánszorgok az öltözők felé, át az épületen. Ez a legnagyobb baromság: az öltözők az épület másik felében vannak. Át kell menni az ambulanciákon, ami most üresnek tűnik. A takarítónő sündörög a padok között, éppen feltöröl. Köszönök neki, elhaladok mellette, majd felkapom a fejem. Ott ül valaki. Lógatja a fejét, talán rosszul van. Hogyhogy eddig nem vette észre senki? Odalépek hozzá, megszólítom.
- Uram, jól van?
Semmi reakció. Ráteszem a kezem a vállára, kicsit megrázom.
- Uram! Uram, jól van?- kérdem kicsit hangosabban. Ez a fül-orr-gégészet várója. Mi van, ha süket?
De mit keres még itt? A rendelési időnek vége. Elaludt? Nagyobb a baj? Már a következő lépésemen gondolkodom, amikor visszajelzést kapok.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Szomb. Márc. 12 2016, 23:14

Annyira belefeledkezek a gondolataimba és a folyosó bámulásába, hogy elsőre fel sem tűnik, hogy valaki szólt hozzám. Tulajdonképpen halkan hallom, de az elmémig nem ér el a hang, és kissé ijedten pillantok fel, amikor valaki megérinti a vállam. Szusszantok egyet és bágyadt mosoly ül ki az arcomra.
- Jól vagyok - válaszolom, amolyan pavlovi reflexként. Mert mi mást is válaszolna az ember erre a kérdésre. Aztán tovább gondolkozom, mit is mondhatnék, végül pedig eszembe jut egy jó ötlet. Végül is két ember biztosan okosabb, mint egy, nem?
- Mondja csak, hölgyem, nem gondolja, hogy elmérték az ajtót? Mintha egy-két hüvelykkel arrébb lenne a másiktól, mint kéne - kérdezem, közben pedig az egyik szemem lehunyom. Karomat kinyújtom és a hüvelykujjam méregetem hozzá, már csak az arányokat próbálom felmérni. Mondjuk sokkal effektívebb lenne szerezni egy mérőszalagot és visszajönni, de tulajdonképpen nem azért vagyok itt, hogy ezen morfondírozzak. De ürügynek jó lesz.
- Pedig amúgy szép, rendezett a folyosó. Rendben tartják - fecsegek tovább, amolyan védekező mechanizmusként. Bizony, ez kell ide, a semmiről beszélgetni, az megfogható és rendes időtöltés, amit a normális emberek is csinálnak. Legalább nem tűnök olyan elmegyogyósnak, mint amilyen vagyok valójában.
- És maga, mi járatban erre? - kérdezem tovább, mintha vérbeli angol bugris lennék, aki egy tea mellett, kifeszített kisujjal csevegni szeretne. És az időjárást még fel sem dobtam! Azt a betyár mindenit.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Vas. Márc. 13 2016, 00:30

Fáradtan vonszolom magam az öltözők felé. Mehetnék, senki sem tart vissza. legalábbis a folyosókon már nem, hogy "hé, állj meg, akad itt még egy kis elintéznivaló!", de amikor észreveszem az embert a székem, kissé lehorgasztott fejjelm egy olyan időpontban, amikor már nem kéne itt lennie, előtör belőlem az alarm funkció. Itt valami baj van. Vagy az ember van bajban, vagy ő akar azt csinálni.
Nővér vagyok, a kisujjanban van az elsősegélynyújtás nagykönyve. Így közelítem meg az ismeretlent is. Hogy lehet, hogy eddig senkinek nem szúrt szemet? Egyedül vagyok, de nem félek. Na jó, talán egy kicsit, de majd ütök-vágok, mint az ipari áram, ha épp meg akarna támadni. Nem sokra menne velem egyébként.
Második szólításomra, -amikor már fizikai kontaktust is teremtek vele- néz fel rám először. Ismerős mondat: "jól vagyol" hangzik el. Éppen olyan módon, ahogy Reeven szokta mondani, amikor rosszul van. Ezt sem hiszem el.
A kérdésével zavarba hoz. Mi van az ajtókkal? Önkéntelen nézek hátra, hátha rájövök, miről beszél. Tudatom legmélyén valami azt súgja, valamit nem vettem észre...
A kezét nézem, ahogy előre nyújtja, mint a festők, amikor mértéket vesznek valamiről, mielőtt felvázolnák a vászonra. Az idegen csak beszél tovább, és úgy tűnik, zavart egy kicsit. Közelebb hajolok, illetve ereszkedem hozzá. Lemagáz, pedig én már felismertem, ki ő.
- Lip, Amelia vagyok. Emlékszel rám? - mellé ülök, a válára teszem a kezem- Segíthetek?
Egy pillanat alatt elfelejtem az álmosságom, a fáradtságom. Lip régi ismerős. Kedves srác. És azt hiszem, most is segítségre szorul. Vajon rossz hírt kapott? Azóta nem hallottam róla, hogy beszélgettünk a hallásjavító műtétről.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Vas. Márc. 13 2016, 01:04

És valahogy a megállapításom legalább akkora káoszt csinál a beszélgetésből, mint amikor a hallásommal kezdek el poénkodni. Néha olyan rugalmatlan emberek vesznek körül minket... vagy csak én vagyok túl random? Igen, lehet, hogy bennem van a hiba. Pedig fel mernék rá esküdni, hogy egy-két hüvelykkel igenis elszámolták. Volt időm, hogy megállapítsam, emiatt nem aggódok.
Amikor pedig a nő megszólal, én ismét az arcára emelem a tekintetem és a fogaim között, szisszenve szívom be a levegőt. Remek, szép volt Lip. Te érzéketlen seggfej.
- Ó, bocsi, nem ismertelek meg. Ne vedd magadra, a korom teszi, a szenilitás vele jár - féloldalas mosollyal közlöm, mint egy belevaló, 90 éves papika. Na jó, nem tehetek róla, még mindig megviseli a gyermeki világom, hogy már közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz. És dolgozom, meg az egyetemet is lassacskán elvégzem. Saját lakásba költözök a barátnőmmel. Felnőtt vagyok vagy ilyesmi.
Ebbe belegondolva pedig hirtelen pír ül ki az arcomra, mert ebben a tekintetben még szánalmasabb és még kevésbé helyénvaló, amit itt csinálok. Ő pedig nyugodtan ül le mellém, a kezét a vállamra rakja és segíteni akar. Sóhajtva pillantok először a kezére, majd kék tekintetem végigvezetem a karján, majd tovább az arcára.
- Már megint az empátia-gombóc dolgot csinálod? - kérdezem egy amolyan lemondó sóhajjal egybekötve. De nem olyan kellemetlen sóhaj, sokkal inkább ilyen beletörődő, amivel konstatáljuk, ha egy kisgyerek megint összekente a ruháját. Mit lehet lenni, a gyerekek már csak ilyenek, vajon Amelia is csak ilyen volna? Jó kérdés.
- Nem sértésképpen, de te speciel rosszabbul nézel ki, mint én - említem meg, hogy talán mások az "erőviszonyok", mint ahogy ő elképzelte. Közben pedig nem állom meg, hogy ne gesztikuláljak, és mutogassak kettőnk között, hiába, a jelnyelv egyik hátránya. Néha nehezen maradnak nyugton a kezeim. Ja és megjegyezném, hogy ma abszolút bókolási képességeim és kedvességem csúcsán vagyok. Mint mindig. Taps, taps, Lip.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Vas. Márc. 13 2016, 15:42

- Én is örülök, hogy látlak- mosolygok Lipre.
A legérdekesebb figurák egyike, aikkel életemben találkoztam. Egy balesetben elvesztette a barátnőjét és elvesztette a hallását is. Amiért utóbbit nem nyerte vissza, az a lelkiismeretfurdalás, hogy nem tudott segíteni a barátnőjén. Pedig mindent megtett, amit lehetett. Azaz, már semmit sem tudott tenni. Próbáltam annak idején felnyitni a szemét, hogy a barátnője talán nem ezt akarnám nem ilyen sorsot, nem ilyen "bűnbocsánatot". Felesleges teher, amit cipel. A hallását talán helyre lehetne állítani, csak rajta múlik...
- Empátia-gombóc? - nevetek, kezemet a szám elé téve. Nem hittem, hogy ma még valaki megnevettet a kórházban- Ha zavarlak, el is mehetek...- mondom, de nem tágítok mellőle.
Lip lassú víz partot mos fajta. Nem szabad nekiesni, mert akkor bezárkózik, mint a mimóza. Beszél, ha elérkezettnek látja az idejét, csak ki kell várni.
- Látod, ezt elhiszem. Te jól nézel ki!- Szó-szó, meglátszik rajtam, ha fáradt vagyok. Lip viszont nem fáradt, nem is beteg, csupán... elveszettnek tűnik itt, magányosan.
Elengedem a vállát, az ölembe ejtem a kezeim. Várakozva nézek rá. Talán magától nekikezd, mit keres még itt. Ha néhány percig nem szólal meg, kénytelen leszek én kezdeményezni.
- A rendelésre jöttél? - noha egyértelmű, ha itt ül. De miért maradt, ha már mindenki elment?


_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Here we are again || AmeLip   Today at 15:35

Vissza az elejére Go down
 

Here we are again || AmeLip

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-