Eltelt egy kevés idő azóta, hogy összeszedtem a kis kóbor cicámat hajnalban, és valamiért nem tudom kiverni a fejemből. Túl gyakran jut eszembe a rózsaszín hajzuhatag, az alabástrom bőr, a tökéletesen arányos test az enyém alatt, vagy éppen fölött, a hangok, amiket kicsaltam belőle… Nem jó ez így, ennek a végére kell járnom. Ezért is döntöttem úgy, hogy lehetőséget teremtek rá, hogy normális körülmények között is találkozzunk. Erre pedig mi más is lenne alkalmasabb, minthogy egy laza leinformálás után megvárjam a suli előtt. Sokat megtudtam a családjáról, és ez sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban.
Tudással felvértezve és kíváncsiságtól hajtva állok a kocsim orrának támaszkodva, és várok. Várom, hogy felbukkanjon a hömpölygő tömegben a rózsaszín hajkorona. Hogy aztán mi lesz, nem tudom, nem forraltam tervet, kivételesen nem készült A, B, C és D terv, mert nem tudom, hogy egyáltalán akar-e látni, vagy csak felejteni akart a segítségemmel. Tulajdonképpen kurvára nem tudom, mi a büdös lófaszt keresek itt, mármint Ariana miatt vagyok itt, persze, de hogy mit akarok tőle… Halvány lila fingom sincs, de ha benne van, szívesen elviszem kajálni, mert én majd megrohadok, olyan éhes vagyok. Bár, megelégednék egy kiadós hotdoggal is meg egy ütős kávéval. Előpiszkálok egy szál cigit a dobozból, és lezser mozdulattal rágyújtok. Talán tudnám használni a melóban is, ha jobban belegondolok, bár nem szívesen hoznám necces helyzetekbe. Nem venném a lelkemre, ha baja esne.
Megfeszülnek az izmaim, amikor a látóterembe kerül. Valami csapattal van, vidáman csivitelnek, ahogy az egyetemista lányok szoktak a nap végén. Minden mozdulatát figyelem, miközben őrült lazaságot erőltetek magamra kívülről, mintha csak egy lennék a sok kibaszott testőr közül, akik itt hemzsegnek a puccos családok gyerkőceit várva. Tulajdonképpen szörnyű dolog az, hogy a szerencsétlenekre még ilyenkor is ezer szempár ragad, de szerintem már megszokták, és nem utolsó sorban megtanultak lelépni apuci vérebei elől. Az pedig semmiképpen sem kerülheti el a figyelmünket, hogy akár lehetnék is egy a sok közül, hiszen ezzel a címkével a homlokomon érkeztem a városba. Más kérdés, hogy aztán sokkal kellemesebb melót találtam, mintha valami kicseszett tini óvóbácsijaként helyezkedtem volna el.

Egy újabb napnak van vége, végre. Szerdáim mindig húzosak, 10 kor kezdek és 6-ig élvezem kedves proffjaim fejtágító tevékenységét. Szerencsére élvezem az óráimat, a tanáraim egész jófejek és a leguncsibb óra is túlélhető ha a megfelelő emberekkel vagy össze zárva. Uccsó óránk inter- kom. Stanilav tanár úr nem a legjobb előadó, de Jeffry elmés beszólásaival meg színezte az órát.

Kicsiny csoportommal szépen besorolok a kapun kifelé hömpölygő tömegbe. Ide oda röppenek a témák, beszólások közöttünk. Folyamatosan mosoly húzódik az arcomon, imádom ezeket az idiótákat. Épp megbeszéljük, hogy beülünk valahova kicsit sörözni, mikor a testőrök tömegében észreveszek egy számomra igen ismerős arcot. Hirtelen megtorpanok, őríjtő vigyor húzódik az arcomra. Már vártam. Istenem az egész testem zsong. A többiek tovább mennek pár lépést, majd vissza fordulnak, hogy mi a fenét szobrozok az út közepén üdvözölt mosollyal.
- Mi van nyuszifül, nem jössz? - lép vissza hozzám Jeffry haverom, karját a vállamra teszi ezzel a megmozdulásával kitakarja a látószögemből Gerardot. Baszódj meg J.
Tovább sétálok vele, hogy beérjük a többieket.
- Figyu srácok, én most nem megyek veletek tovább. Egy szexistennel van találkozóm.- J. karja szorosabbra fűződik körülöttem. Majd érzékinek szánt hangon a fülembe súg. - Bébibogyó, simán elhalaszthatjuk most a sex partit. - Röhögve lököm odébb magamtól.  - A veled való találkozót akár egy hét kényszer munkáért is lemondanám, pöcsfej. - Mindenki szakad a nevetéstől. - Na szevasztok.- még hallom ahogy J. utánam üvölti, hogy össze törtem a szívét, de én már csak Gerardra tudok, koncentrálni. Próbálok, nem hipper sebességgel hozzá rohanni. Szépen lassan futtatom végig rajta a szememet. Ah, semmit sem változott, csak úgy sugárzik belőle a veszély. Mintha picit ideges lenne. Ó, anyám akarlak. Mai napig nem tudom, kiverni ezt a csokifiút a fejemből. Esténként hallom a hangját a fülemben, érzem az ízét a számban. Az emlékképeimre maszturbálok nya.

- Szia! - Köszönök neki ezer wattos vigyorral az arcomon. - Már azt hittem soha nem látlak többé. - oké eddig bírtam meg kell érintenem. Hirtelen ötlettől vezérelve hozzá bújok, csak egy két pillanatra, mert kitudja. Még nyomok egy puszit az arcára, és elhúzódom. - Mi járatban erre felé?

Nem nehéz kiszúrnom a tömegben, elég élénk személyiség, na meg nem is mondanám extrém csöndesnek sem. Most is csivitel, egyfolytában jár a szája, és kedvem lenne az égre emelni a tekintetem, mint amikor a lakásomban dumálta tele a fejem, de nem akarom levenni róla a szemem. Épp csak egy kicsit rándul meg a szám széle, ahogy Ő is észrevesz, elmosolyodik. A számhoz emelem a cigit és hüvelyk és mutató ujjam közé fogva a szálat, eldobom a csikket, hogy eltaposhassam. Megfeszül a vállam, ahogy Ariana elé lép egy srác. Langaléta kamaszra hasonlít, biztos nem nézném ki belőle, hogy egyetemre jár. A perifériás látásomat használom, hogy követhessem, nem akarom feltűnően bámulni. A srác magához húzza, és ez az a pillanat, amikor feléjük fordulok, és végigmérem. A csaj kivágja magát, és halvány mosolyra húzódik a szám. Ügyes kislány. Ismét a kocsinak dőlök, karjaimat összekulcsolom a mellkasom előtt, és tekintetem fel-le szaladgál rajta, ahogy közeledik.
Felszalad a szemöldököm, hogy miket nem hisz ez a lány? Mondjuk, ha nem akartam volna, ma sem vett volna észre.
- Szia! – mormogom, és próbálom leplezni a feszességemet, amit az illata vált ki belőlem, ahogy felkúszik az orromba és emlékek százait vetíti ki a fejemben.
- Tulajdonképpen dolgoznom kéne… - billentem félre a fejem és közben az arcát méregetem – De meggyőzhető vagyok. – fejezem be végül. Nem tudhatja meg, hogy miatta vagyok itt, amúgy is akkora az arca, hogy az valami rettenetes, és kurvára nem én leszek az, aki miatt megengedi magának, hogy elszálljon!

Egy újabb nap vége. A csapatta kifelé nyomulunk a suliból. J. össze vissza hadovál, mindenki löki a süket dumát. Természetesen engem sem kell félteni, nevetésem gyakran túlzengi az egész morgó diák tömeget. Szeretem ezt az érzést, minden a helyén van a haverok, érdekes órák, az utóbbi időben csomót festettem. Gerard képe is  szépen alakul. Ah, bakker az a pasi kísért minden álmomban, és nem csak ott. Kaptam azóta pár ajánlatot, ahogy előtte is, de nagyon jól tudom, hogy egyik sem lenne elég jó.

Azt a kurva életbe. Nem sokkal miután kiléptünk a kapun, szemeimet végig hordozom a testőrök hosszú során, kitartóan várnak védenceikre. Szegények ha tudnák, hogy a védenceik fele már messze jár. Hátsóajtó fiúk. Mindegy is az izomagyak nem érdekesek. Csak az a, szexi félisten érdekel aki, bár beolvad a testőrök közösségében előlem nem tud elbújni. Az egész testem zsong már csak attól, hogy látom.
Gyorsan búcsút veszek a többiektől, J. még poénkodik egy két sort, szegénykém már egy ideje próbálkozik, de számomra ő csak egy haver és hát mit lehet tenni G. mellett labdába se tud rúgni.
Igyekszem nem kimutatni, hogy mennyire is örülök neki, de muszáj éreznem az illatát, testének melegét még ha egy percre is.
Ó, melózik. pillanatra elkámpicsorodom. Akkor nem miattam jött ide, basszus Ris, hova gondoltál. Na, na, na. Vagy még is? Mikor hallom, hogy meggyőzhető, már tudom, hogy nincs semmi munkája. Nem az a típus, akit csak úgy ellehetne rángatni a munkától.  
- Szóval meggyőzhető vagy? - Finoman közelebb lépek hozzá. Kezemmel felsimítok a mellkasán, nem bújom hozzá mint egy cica, bármennyire is vágyom rá. Jesszus ez a pasi kikészít. Nagyon, de nagyon vágyom arra, hogy bepattanjunk a kocsijába és az első lehetséges helyen egymásnak eshessünk. Szempilláim alól nézek fel rá, mindent tudó mosollyal az ajkamon.
- Mit szólnál ha ennénk valamit?- Erős vagyok! Nem vagyok kurva! - Egész nap suliban voltam, a menzás kaja pedig nem éppen étvágy gerjesztő. - Kicsit össze ráncolom az orrom az ebédem emlékére. Blee. - Mehetünk étterembe is, de ha akarod főzhetek is valamit, nálad vagy nálam. Hm? - Persze Ris nem bírtad volna ki, hogy ne tégy valami hülye megjegyzést. Legszívesebben fejbe csapnám magam.

Már akkor sem voltam benne biztos, hogy miért vesztegetem az időmet erre a csajra, amikor elkezdtem kutatni utána, és főleg nem tudtam hova rakni magamat, amikor megfigyelés alá vontam. A munkám az első, ezen még Ő sem tudott változtatni, de túl gyakran jutott eszembe, hogy ne tegyek valamit annak érdekében, hogy tisztábban lássak. És most itt vagyok, mert mégis mi a faszra várjak még? Csak szétcseszi az agyamat, hogy mindenhol a rózsaszín fejét keresem, minden éjjel azt hiszem, ott van a klubban, amikor egy platinaszőke csajnak rózsaszínre festi a haját a fényorgona. Kibaszott idegesítő. Valahogy olyan lezáratlan bennem az a nap, amit velem töltött, és kurva sürgősen találnom kell egy pontot, amit a sztori végére tehetek, hogy végre megint a régi lehessek, és ne zavarjon be folyton.
Nevetséges, hogy mennyire beleillek a smasszerek alkotta sorba, akiket arra használok, hogy ne hívják rám a zsarukat, amiért itt téblábolok már mióta. Az egyetlen árulkodó részlet a kocsim; egy pénzes papper nem egy ilyen csodát küldene a gyerekéért, hanem valami kibaszott tankot. Hammert, Lincoln-t vagy egy baszott nagy GMC-t. Ha meg nagyon ótvar sznob, akkor valami európai csodát. Én meg itt lapulok a kis Corvette mellett.
A csaj hozzám simul, mintha legalábbis a pasija lennék. Bizsereg az egész teste, remeg körülötte a levegő, mint a forró aszfalt felett a nyári hőségben. Elmosolyodom, hogy elkenődik a kicsike. Közelebb lép, ahogy megérzi a lehetőséget, mint egy vadmacska, amelyik szagot fogott. Na, jó, egy nagymacska kölyke, mert még nem elég óvatos. Lebámulok a kezére, ahogy a mellkasomra simít. Veszélyes játékokat űz, de már korábban is kiderült, hogy szereti az ilyesmit.
- Nem lehet szarabb, mint a katonai moslék… - mosolyom egy ragadozóé, ahogy ellépek előle és kinyitom neki az ajtót. Sosem jártam egyetemre, de valahogy eddig csupa jót hallottam a körülményekről. Ez meg ráadásul egy baszott drága suli, bár spórolhatnak a kaján, ki tudja?
- Parancsolj! – intek kezemmel befelé, és ha beült, rácsukom az ajtót. Egész jól hozom a szitut, mintha tényleg csak egy meló lenne az egész. Aztán behuppanok mellé, és beindítom a motort. Dühösen üvölt fel a kocsi, nem szeret a napon állni, felforrósodik a lelke tőle. Megfeszül az állkapcsom, ahogy ajánlatot tesz, hogy tartani tudjam a távolságtartó arckifejezést, máskülönben biztos szélesen elvigyorodnék. Nem azért jöttem, hogy megint megdugjam, hanem mert... Bassza a csőrömet, hogy belemászott a fejembe, és nem az a megoldás, hogy megkefélem, ez már egyértelmű.
- És mit ennél? Olasz? Spanyol? Kínai? Francia? – az utolsó lehetőség előtt kis hatásszünetet tartok, még emlékszem, hogy a franciákkal jött, amikor elemezte a kajámat.

Miután elbúcsúztam a lököttek gyülekezetétől megindulok Gerard felé. Szemeim isszák a látványát. Ha ő nem is a kocsija kitűnik a tömegből. Igazi gyönyörűség a kicsike, bár most inkább leköt a gazdájának a  feszes izomzata, telt ajkai .... Ah, nyami.

A kezeimet természetesen nem tudom a helyükön tartani, kicsit úgy érzem magam mint egy elégedett cica, aki ha megjön a gazdája szépen hozzá dörgölődzik. Nem mondom, hogy nem  normális ez nálam, ha valaki megfog, érdekelninkezd, akkor nincs menekvés. Rég megtanultam, hogy ne akarjak az  érzéseimben és a vágyaimban logikát keresni.

Mikor azt mondja dolgozik, hirtelen meglepődöm, és kicsit el is kámpicsorodom.
Természetesen csak játszik, ahogy mindig mindenki. Szóval csábítsalak el drága? Rajtam ám ne múljon. Közelebb nyomulok hozzá és enni invitálom. Piszok éhes vagyok, a gyors kajákat pedig nem szeretem. Általában jó kaják vannak a suliban, de ma mintha össze esküdtek volna ellenem. Csak olyanokat főztek amiket nem szeretek. Nem tudok rendes kislányként a fenekemen maradni, felvetem  neki, hogy szívesen főzök. Nem gondoltam semmi rosszra kivételesen, hm, kinek mi az, mert nekem tuti nem. Szóval csak szívesen főztem volna. Lara  mostanság kitudja merre jár, én meg egymagamra nem csinálok több fogásos menüt. De a nagyfiú előzékenyen nem vesz tudomást, arról, hogy elvileg meghívtam egy körre.
- Olasz. - Közlöm vigyorogva, egy szemrebbenés nélkül. De csak nem tudok nyugodtan ülni, folyamat mozgolódom, dobolok az ujjaimmal, ficergem az ülésben. Számomra óráknak tűnő idő alatt megérkezünk egy étteremhez, igazából alig volt 5-10 perc. Helyes kis családi étterem, én is ismerem. Barátságos meleg tónusú terítők, és fabútorok teszik olyan kuckóssá az egészet, van kinti és benti része is. A pincér egy tőlem nem sokkal fiatalabb srác megszeppenten kísér minket egy kinti asztalhoz, átnyújtja az étlapot, majd megkérdezi, hogy kérünk e valamit inni.
- Én egy hosszú kávét kérnék, és 0,5 l limonádét. - mondom neki kedves mosollyal az arcomon, kicsit talán megnyugszik tőle. Vissza fordulok G. - hez. Próbálom, nem mutatni, hogy teljesen felizgat, és nagyon de nagyon kíváncsivá tesz.

Hiába hiszem, hogy egy szabad országban élünk, azért realista vagyok, és még ha nem is szar környéken nőttem fel, azért tisztában vagyok vele, ha egy pénzes egyetem környékén lófrál egy rossz arcú csávó, főleg, ha fekete is, mint az éjszaka, akkor sokkal hamarabb jár majd erre egy járőr autó, mint bármikor máskor. Ezért van az, hogy pénzes gyerekek pórázon rángatott bádigárdjai közé vegyülök. Sajnálom a srácokat, mert van egy olyan érzésem, hogy hasonló életút áll mögöttünk, de akinek annyi esze van, hogy így eladja magát, az meg is érdemli. Ezt sosem csinálnám, kizárt, hogy engem valami retkes tini irányítgasson.
Persze azonnal kiszúrom a kis „védencemet”, de nem mozdulok rá. Pontosan tudom, hogy mikor vesz észre, teljesen megváltozik a testbeszéde, és elég sokat el is árul. Nem hittem volna, hogy így megörül majd nekem, bár kétségtelen, hogy mély nyomokat hagytam benne. Próbálom leszerelni valami szar dumával, de elég ótvarul csinálom, mert hiszen nem az volt a cél, hogy elvigyem valahova? De hát azt mégsem mondhatom, hogy „szia, cica, érted jöttem, húzzunk a vérbe!” Erősen kell koncentrálnom, hogy ne húzzam magamhoz a derekánál fogva, de kell tartanom a látszatot, hogy melóból vagyok itt. Azért így is akadnak elismerő és irigységtől éles pillantások, hogy ki jutott nekem. Ó, ha tudnák… Elégedett vigyorra húzódik a szám, bajtársias intést eresztek meg a feleslegesen várakozó balfaszok felé, aztán már ott sem vagyunk.
Nem tart sokáig az út, de úgy ficereg, mint hat másik.
- Sietsz valahova? - nézek át rá, fürkészem, letapogatom a tekintetemmel. Komolyan mondom, úgy dől belőle az energia, mintha radioaktív hűtővízzel zuhanyozna. Mi a fasz baja van? Pisilnie kell, vagy mit pattog már az ülésben? Az étterem előtt persze nincs hely, egy rakás sötétített üvegű terepjáró áll előtte, de ez általában így szokott lenni, Angelo papa nem nagyon titkolja, hogy ez a pénzmosodája. Kicsit odébb azért akad hely nekünk is, néhány pálmafa árnyékában. Oldalamon a kiscsajjal az étterem felé vonulunk, ahol egy fiatal srác várja az illusztris társaságot. Hiába van az étterem a város lüktető szívében, bőven sok rossz arcú jár ide. Látom, hogy a srác tudja, ki vagyok, minden kérdés nélkül vezet minket egy asztalhoz, bár kicsit ideges. Mi a fasz baja van ma mindenkinek? Ariana úgy vibrál, mint egy kibaszott vészjelző, épphogy csak nem szirénázik, a srác meg reszket, mintha rossz fát tett volna a tűzre.
- A szokásosat… Pablo. – siklik a tekintetem a kis kártyájára. A neve eszembe nem jutott volna, annyit nem járok ide, de rajtam ragadt, hogy mindig jeges csapvizet kértem, amikor még itt kuncsorogtam valami melóért. Jóban vagyok a Papával, jóban is kell lenni vele, mert közel tartsd a barátaidat, de még közelebb az ellenségeid, szóval nem árt Nate bizniszének sem, hogy itt akartam kezdeni és barátsággal váltunk el az olasszal. Megjönnek az italok, az étlap is elénk kerül, de én csak a csajt figyelem. Még mindig nem tudok rájönni, hogy mit keresek itt vele.
- Azóta nem keveredtél rossz társaságba? Minden oké? – próbálok egy laza társalgást kezdeményezni, de hát sosem volt az erősségem az üres fecsegés. Mégsem ülhetünk itt tök kussban, valamit mondanom kell.

Vicces látványt nyújthatunk. Gerard a világ összes nyugalmával beszélget velem, én meg mint valami dilis rózsaszín törpe szinte vibrálok a térben. Végig zongorázzuk a megfelelő köröket. Természetesen kicsit játszik az egómmal. Ő bizony még véletlenül sem értem jött. Na persze nyuszifül.
Szeretem ahogy vezet. Gyorsan de biztosan.
Természetesen ha létezne a hülyéknek olimpiája, már többszörös aranyérmes lennék. Bazd meg Risa nem hívjuk a pasit rögtön az ágyunkba, még ha öntudatlanul is tesszük, akkor sem.
Nem tudok leállni, egyszerűen megőrjít, hogy itt van. Biztonságot ad, ami bármennyire is próbáltam elhessegetni annak az estének a képeit, mióta elhagytam a lakását nem éreztem, és természetesen ez mellet őrülten kívánom.
- Kac-kac- Próbálom irónia mögé rejteni zavarom, úgy néz ki elég átlátszó vagyok - Mondhatni igen, mint már említettem éhes vagyok. - mondom ezer wattos vigyorral az arcomon.
Ripsz ropsz megérkezünk a kis eldugott helyhez, ami előtt egy sor sötétített terepjáró áll. Ismerem a helyet, a pletykák szerint maffia kézen van. Személy szerint magasról leszarom, jól főznek és ez a lényeg.  Kissé távolabb állunk meg a bejárattól, majd számomra rohamtempóban indulunk az étteremhez, most komolyan mekkora lába van ennek? Mivel arra figyelek, hogy tudjam tartani a tempót, csak pár pillanat késéssel veszem észre, hogy G. a frászt hozza szegény pincér srácra. Mosolyommal próbálom remegését enyhíteni.
Zavart és kissé ironikus mosoly váltja fel az előbbit az arcomon, mikor a, hogy létem felől érdeklődik.
- Meg vagyok, köszi. - Nézek nyíltan a szemébe. - Azóta nem nagyon járok egyedül semerre, inkább csak otthon voltam. - A fiú, mint kiderült Pabló, meghozza az italainkat, így elhallgatok.
Szépen komótosan elkészítem a kávémat, kis cukor, kis tej. Érzem, hogy figyeli minden mozdulatomat, kicsit mint egy prédáját követő vadállat. Rémisztő, de mégis engem szörnyen megnyugtat.
- Bár mégsem, mert voltam dolgozni. Te lehet hogy ismered is a fazont - folytatom a dumát sokkal élénkebben mint az előbb. - Számomra nem sokat mondott a neve, fel is baszódott ezen, Vincent Sparks.
Kicsit elhallgatok, mert át kell böngésznem az étlapot. Hm, azt hiszem lasagne-t eszem. Kéne valami desszert is. Talán tiramisu. Teljesen elveszek a kaják stírölésében, gondolkodás közben finoman a számba harapok, egykét oldalnál ráncba szalad a szemöldököm. A pizzák is tök finomak, nehéz a döntés. Fejem finoman oldalra döntöm, hátam mögül jön a fény így helyezkedem, hogy jobban lássak, hajamat, hátradobom, mindig útban van. - Én, azt hiszem lasagne-t eszem, meg tiramisut, te döntöttél már? - Nézek fel rá, ajkamon dobolva egyik ujjammal.

Kicsit idegesít, hogy itt vibrál mellettem, mintha… Nem is tudom. Nem parázik, annak más energiája van, inkább csak kurvára be van pörögve. Szívott valamit? Füstöt? Port? Vagy csak szimplán túltolta az energiaitalt. Fasz se tudja.
- Farkaséhes lehetsz. Azért életben hagysz? – vigyorodom el, mert teljesen hülyének néz, de hát lehet velem játszani, csak nem érdemes. Éhes, mi? Azért ficereg. Édes istenem, a nőkkel tényleg csak a baj van és soha a büdös életben nem fogom őket megérteni.
Öles léptekkel haladok az étterem felé, de nekem ez a tempóm, Ariana meg tipeg mellettem a kis csibe lépteivel. Valahogy ma mindenki geci ideges, vagy van valami a levegőben, mert senki nem bír normálisan viselkedni. Engem is elönt egy soha nem hiányolt feszültség, ahogy belépünk az étterembe, és azonnal körbeszalad a tekintetem. Semmi gyanúsat nem látok, csak Paolo reszket, mint késő őszi falevél a jeges tél eleji szélben. Semmi sem kerüli el a figyelmemet, mindent magamba szívok, de sehol egy gyanús arc, egy vészjósló mozdulat, egy kétesen meghajló újság. Semmi.
Felszalad a szemöldököm, ahogy válaszol. Nem ment sehova? Ennyire megijedt volna? Hagyom a témát, mert nem tudok erre semmi okosat mondani, megváltani meg nem akarom, és nem is fogom Figyelem, ahogy cukrot kever a kávéba, tejet ad hozzá. Az ujjait figyelem, ahogy a kanalat fogja. Művész. Vak lennék, ha nem venném észre. Ééééés, ennyi volt a csöndességnek, jön a szófosás. Végre valami úgy történik, ahogy máskor is. Furcsa mód most megkönnyebbülök attól, hogy löki rizsát. Igyekszem érdeklődő fejet vágni, de valójában csak jól esik, hogy nem kell beszélnem. Aztán hangosan felnevetek. Vincetn Sparks… Hát, babám, aki nem ismeri a nevét, és úgy megy el egy melóra… Ugyan ki a bánatos faszom nem néz utána a munkaadójának? Persze, lehet, hogy csak én vagyok paranoid, de én még annak is utánanézek, aki szembejön velem az utcán.
- A jó Vincent… - ingatom a fejem még mindig mosolyogva. Nem is mesélte, hogy találkozott egy elmebeteg rózsaszín hurrikánnal – Csodálom, hogy még életben vagy. – teszem hozzá, mert Vincent nem olyan kesztyűs kézzel bánik az ilyen energiabombákkal, mint én. Kíváncsi lennék, hogy meghúzta-e. Mondjuk… Lehet, akkor megviseltebb lenne. Faszom se tudja. Nem mintha olyan veszettül érdekelne. Figyelem, ahogy koncentrál az étlapra, válogat. Leköti a figyelmemet az állkapcsa íve, a nyaka, ahogy oldalra billen a feje, az ujjai, ahogy az ajkán dobolnak. Magunkhoz intem Pablot. Remeg a kezében a toll. Mi a fasz van itt?
- Ember, igyál valami szíverősítőt. Mi van veled? – nézek fel rá, aztán lediktálom neki a lasagne-t, a tiramisut meg magamnak Papa pizzáját. Bele telik egy kis időbe, mire kihozzák, de megéri várni. Isteni a konyha, mintha tényleg valami kis macskaköves olasz utcában lenne az étterem.
Nem sokkal az után, hogy megkapjuk az ételeket, valami tompa puffanást hallok bentről. Felkapom a fejem, és erősen fülelek. Valami nem stimmel. Már az gyanús volt, hogy Papa nem jött ki üdvözölni. Megfeszül az egész testem, mert nem tudom, hogy most mi legyen. Üljek nyugodtan, mint egy átlag vendég, aki nem vett észre semmit, vagy menjek be és nézzek körül? Nem szívesen hagynám egyedül a kiscsajt, de mi van, ha jó jön a segítségem?