Sosem gondolta volna, hogy egy szép napon valóra válnak a kérései. De úgy néz ki, most már jó kislány, ezúttal odafent is meghallgatták! Hogy hogyan jutott erre a következtetésre? Hát, éppen ártatlanul sétálgatott, éppen semmi rosszban nem sántikált - az általános dolgokon kívül -, és azon gondolkozott, milyen jól esne elszívni egy szál cigit. A dobozt és zsebeit alaposan átkutatva azonban arra jutott, hogy nincs nála gyújtó. Színes káromkodás után úgy döntött, majd bemegy valahova és vesz egyet...
... viszont hirtelen kapott egyet az égiektől, a mellkasán landolt, majd a bakancsán. Egyenesen a csatornaelvezető fölött egyensúlyozott. Aztán meg is látta a gazdáját - igazából lelombozó, de semmi isteni nem volt benne. Ennek ellenére a lehetőségnek még örült. Amikor még helyre is rakják, hogy ne merjen mozdulni, akkor már el is neveti magát és még mielőtt ideérhetne, fellendíti a lábát, a levegőbe reppent gyújtót pedig elkapja. Még mindig kuncogva veszi elő a cigijét, szájába vesz egy szálat és meggyújtja, vészjósló tekintete közben végig a fiún.
- Mit szeretnél, kisfiam? - kérdi végül, egyik szemöldökét megemelve. Jóízűt szív a cigarettából, kifújja a füstöt, majd zsebre rakja a gyújtót, mintha az övé volna. Hát... tulajdonképpen az is. Legalábbis szerinte. Ha annyira kellene neki, jobban vigyázna rá.
- Esetleg tüzet? - villantja a szokásos farkasvigyorát, amiből látszik, hogy tökéletesen biztos magában: bármikor fel tudná falni, ha úgy tartaná kedve. Látja, milyen fiatal, de ha valaki, hát ő biztosan nem fog kiselőadást tartani arról, hogy nem kéne dohányoznia. Főleg, mert ő is kábé ennyi idősen kezdte és amúgy sem az anyja, hogy megnevelje.