Haláli, amikor végigméri magát. Majdnem felnevetek, de tényleg nagyon cuki, amikor leesik neki. Hiába, jó nyomozó lesz belőle. Én megelőlegeztem neki a bizalmat!
- Ez igaz. Meg az is, másodjára romlik el minden- minden előfordulhat, nem kell mindig rosszra gondolni. Vagy most éppen azt teszem?
- De ha már itt tartunk, terád sem lehet panaszkodni- mosolygok rá. Ha nem is bók volt, amit mondott, akkor is viszonzom, mert kedves, és mert... igaz. Jó ránézni. Már tényleg csak a mosoly hiányzik, de talán az a cél sem lehetetlen.
Bólogatok, amikor a nyelvről beszél.
- Apám is mindig ezt mondja. Szóval... Én se csinálnék nagy ügyet belőle... Csak... néha félreértenek- sütöm le a szemem. - Nem tudom, rosszul használom a nyelvet, vagy arról van szó, rosszul fejezem ki magam... Nem tudom. Ez nagyon bánt. Valamit ki kell találnom, hogy jobban kommunikáljak azokkal, akik fontosak nekem.
Fogalmam sincs, miért mondtam el ezeket Usuinak, de jó volt elmondani. Talán tanácsot vagy véleményt is kapok, ő járt-e már velem így... Mit tanácsol, mit tegyek? Egyáltalán, mond-e valamit?

Látom, nagyon nincs képben, ami a popzenét illeti.
- Az egyik dráma, amiben játszott, beillene drogellenes kampánynak is- harapok megint a számra, mert nem egészen a kérdésére felelek, de ezzel sokat segítettem. Kultuszfilmnek számít amiben szerepel Mr X-em.

Nagyon bírom Usuit. Már nem csak kedvelem, talán érzi is, mert olyan dolgokat megengedek magamnak vele szemben, amit másokkal soha. Tudom, hogy nem érti félre, bízom bene, hogy veszi a poént, és eddig -legtöbbször- meg is bírkózott a hülyeségeimmel. Intim területre még sosem tévedtünk. De most olyan magas labdákat adott! Magam is belepirulok ugyan, de örülök annak, hogy ez is leesett neki.
- Igaz is, ebben hasonlítunk- mosolygok rá. Mások vagyunk, a gyökereink mégis egyformák. És való igaz, az igényesség nevelés kérdése.
A nyelvi nehézségekről beszélünk, és elmondom neki, milyen problémáim adódtak.
- - Nem tudom pontosan. Úgy érzem, fejben minden rendben van, de amikor lecsapódik... az nem az, amit én akartam- leejtem a fejem. Reev és Seby is eszembe jut, de régebbről Lio is. Hányszor értettük egymást félre! Megrázom a fejem, kissé tehetetlenül. Ha nem értené a jelzésemet, megkérem rá, most ne beszéljünk róla.

- Nos, ez egy dráma. A fényképezése nagyon különleges, korábban én legalábbis nem láttam ilyet, és noha dokumentálja az eseményeket, nem dokumentumfilm. Nagyfilm, mozifilm, nem tudom, hogy mondják az ilyet szakszóval. De hogy segítsek egy kicsit: Mr X ebben a filmben elveszíti a bal karját.
Türelmesen várok Usui kérdéseire és tippjeire (bárcsak lenne már) Palacsintázni úgyis csak akkor fogunk,, ha kitalálja (vagy feladja). De úgyis kitalálja!

Nem csak Amelia oldódik Usui társaságában hanem a férfi is az övében. Nagyon jól érzi magát, ebben a kisebb zavara sem akadály. Végtére is vicces volt a szituáció, örül Amelia vidámságának.
-Igen, ebben is. - Válaszol kedvesen, jó érzéssel tölti el hogy sok hasonló dolog akad köztük.
Látja hogy Ameliat bántja valami de azt is, hogy erről nem akar beszélni, legalább is nem most.
-Én értékek téged Amelia. Mindig. - mondja nagyon kedves hangon, vigasztalóan. De nem hazudik, ő érteni véli a másikat.

Látszik alaposan végig gondolja, de a színész nevét akkor sem tudja.
-A film egy requiem egy álomért... Ott veszti el a karját a férfi de nem tudom a színész nevét. Más filmjét se tudnék mondani. Azt sem tudtam énekel... Szóval szabad a gazda. - vázolja de nem csüggedt, ez csak játék. Már kíváncsi.

Jó érzés tölt el, amikor Usui helyesel. Meg is toldja, "ebben is". Egyfajta szeretet tölt el iránta, jóleső melegséggel, megelégedettséggel. És még ezt is képes fokozni. Bár tudatában vagyok gyengeségeimnek, ő arról biztosít, hogy érti, amit mondani akarok neki. Jah, könnyű dolgom van vele, nem kell bizonygatni, hogy szeretem.

A játék kapcsán eljutunk addig a pontig, hogy csak barkóbázunk (azt sem szabályosan), de egyértelműnek látszik, nem tudja -legalábbis névről- kiről beszélek. Így aztán, amikor helyesen megmondja a film címét, kezet nyújtok neki.
- Gratulálok! A helyes megfejtés egyébként Jared Leto, a 30 seconds to the Mars frontembere. Sok filmben játszott, d ez az egyik legismertebb. Ismered a zenekart? Kíváncsi vagy rá? Azt hiszem, nekem van egy válogatásom...
Ha kíváncsi rá, beteszem a CD-t a lejátszóba, és akkor olyan dalok hangoznak el, mint aDo or die vagy a City of Angels
S míg szól a zene (ha Usui kíváncsi volt), invitálom palacsintázni a következő kör játék előtt. Mert játszunk még, ugye?

A játék nagyon tetszik neki, de sajnos ha nagyjából az arca előtt is van a színész, fogalma sincs ő kicsoda. Még is adja magát, mert nem fogja kitalálni, Amelia pedig készséggel ad tájékoztatást arról ki is Mr. X.
-Nos, őt nem ismertem. De már igen. Nem ismerem a zenekart. Ritkán hallgatok zenét. De megmutathatod. - Mondja és hagyja hogy betegyék a CDt.
Közben a konyhába invitálják, ahol ott a palacsinta.
-Ezt hogy kell enni? Vagy te hogyan szoktad? - kérdi a palacsintára ahogy helyet foglal ismét kinn.
-Nem az én világom ez a zene. De megértem ha neked tetszik. - Usui instrumentális zenét hallgat, amolyan relax zenét, ez attól messze van.
-Akarsz még játszani? Akkor én gondolok. Vagy máshoz lenne kedved? - Érdeklödik hogy legyen folytatás.

Usui tudja, hogy ki Mr X, csak a nevét nem. Elfogadom megfejtésként, ha ki sem mondja. Pár szóban beszélek neki Letoról, aztán beteszek egy CD-t, hogy hallja is.
Közben kimegyünk a konyhába palacsintázni.
- Nagyon egyszerű...- mosolygok Usuira. Neki is szikatalan a mi, vékony tésztás palacsintánk- megkenjük valamivel, van itt mindenféle, látod?, és aztán szépen feltekerjük, mint a szőnyeget- mutatom is neki, hogy hogyan, miközben megkenek egy túrósat- Elfogadod elsőnek ezt?
Ha igen, mázli. ha nem, szorgosa kínálgatom, válasszom kedvére való tölteléket, kenje meg a palacsintát, tekerje fel és egye...
- Ú, bocs, ha nem tetszik, inkább kikapcsolom. Most én sem akarok teljesen felpörögni...- megtörlöm a kezem egy konyharuhába, és kikapcsolom a lejátszót. Ha csend van, jobban is tudunk figyelni egymásra.
- Igen, hát persze! Játszunk! Gndolj most te Mr X-re!- mondom lelkesen. Tuti jó lesz, máris izgulok. Játszhatunk mást... később. Hosszú még a délután.

Kint vagyunk a konyhában, és éppen a magyaros palacsintát tekerem fel neki (édes túró töltelékkel). Az elsőt Usuinak adom, aztán kenek magamnak is egy ugyanolyat ( a túrós a kedvencem: mindig teszek hozzá vaníliát, citromhéjat is), aztán tömöm befelé, mint gyerekkoromban.
- Upsz- nevetek- lehet ám kultúráltabban is enni, de ... így sokkal jobb!
Minta Usuit megrettentené, hogy ezt a hosszú izét kézzel tolja be.
-Pálcikát nem adnék hozzá, de villánk még van- nevetgélek. De ha kér, kap evőeszközt, természetesen.
- Ez vaniliás-túrós, de a túrót sok mással is lehet variálni: lekvárral, gyümölcsökkel, mogyorókrémmel. Valaki viszont sósan eszi, szerintem úgy is finom, de most erre voltam kiéhezve. Hagytam natúrban is, hogy sózva is ki tudd próbálni, ha egyáltalán bejön a túró íze- magyarázom lelkesen- Nem tudom, a túró menyire magyar étel.. tejtermék. A sajt előszobája, ha jól emlékszem, de ebben nem vagyok biztos. Az biztos, hogy tejből van.
- Hm... mindenfélét: diósat, mákosat, lekvárosat, csokisat, csokikrémeset, pudingosat, cimeteset... van itt mindenféle... Milyet kenjek neked?- örülök, hogy kér még.
Ha megállít, természuetsen nem kapcsolom ki a zenét. Nem szól zavaróan hangosan (vagy maximum halkítunk rajta, ha kell) Elmosolyodok.
- Ha ezt hallgatom, én is pörögnék csak, ahogy Leto szokott a színpadon- (Do or die szól) Persze, most a fenekemen maradok, maximum a lábam dobolja a ritmust.
- Hm, szóval... A hatalomért való küzdelem drámájának címadója vagyok? - kérdem, mert ez jutott legelőször eszembe.

- Hidd el, kézzel enni a legjobb!- bőségesen megtöltöttem túróval, így amikor harapom, ki szeretne belőle folyni. Ezt megelőzve, betekerem az egészet a számba. Úgy nézek ki, mint egy hörcsög, de élvezettel majszolom. Igyekszem nem nevetni, mert fulladás lenne a vége, de a kezeimmel integetek Usuinak, várjon egy kicsit, mondani akarok valamit.
- Izé, khm, szóval... ennyire gyorsan azért nem kell, elég falatokban enni, de meg akartam előzni, hogy kifollyon belőle a túró- pirulok, egy palacsinta begyűrésétől ki is melegedtem. Vagy csak leégettem magam?
- Oksa, majd meglesem...- nem kétséges, hogy pálcikával is fel lehet csipegetni a palacsintadarabokat, ha már fel van szelve. De egybe? Mamma mia!
- Uh, bocsi... A legtöbb töltelék édes, ami itthon van. Mert vannak sós palacsinták is, mondjuk spenőttal, tökkel, de én olyanokat nem szoktam csinálni. Nekem a palacsinta... édesség- billentem félre a fejem. Azért megjegyzem magamnak (és remélem, nem is felejtem el), hogy legközelebb majd csináljak sós palacsintát (is).
//Ott alszol? o.O//
- Oké, legyen csokikrémes- már kenem is neki- akarod felcsavarni? - tolom elé a tányért.
Eszegetünk, közben szól a zene, az is szóba kerül.
- Néha jól jön, igen, máskor átugratom, túl gyors nekem...- most például tudnék rá ugrálni, ha nem ennénk. De pszt.- Te ne érzed, hogy zsibog a lábad, felugranál tőle?
Oké, lehet, hogy nem, hiszen én sem mindig. Hangulat kell hozzá. Vagy a fene se tudja, mi.
Aztán játszunk, az első tippem nem nyert. Nem is vártam.
- Igen, Machbetre gondoltam. Szóval, akkor... Ő az a színész, aki egy tucatnyi filben játszott együtt Jack Lemmon-nal?- ritka jó páros voltak, nagy nevettetők, őket mindenki ismeri.

- Az úgy kevésbé izgalmas- de csak ki akarom vágni magam. Lényegében igaza van. Ha kevesebbet töltök bele, simán meg lehet vele bírkózni. Úgyhogy a következőbe már kevesebb megy... csak végezzünk ezzel.
- Uh, ezt nem tudtam. Akkor sütöttem volna inkább sósat!- én még mindig úgy értem, csömöre van, csak illemből eszik velem.
//Meg is lepődtem. Gondoltam, hogy félreértettem! :/ //
Figyelem, hogyan boldogul a maga palacsintájával. Még abba is több tölteléket tettem, így nem csoda, hogy egy adag túró a tányérra visszapottyan. Bár, ahogy elnézem, nem a végén folyt ki, hanem... egyszerűen szétszakadt a tészta. Belőlem kisebb nevetést vált ki az esemény, Usuit zavarba hozza.
- Rá se ránts! Azok után, hogy én képes voltam az egészet a számba tömni...- pirulok el. Na, az volt a ciki. Nem az, hogy az ujjával eszi meg a túrót. Én is megenném, finom!
//Menet közben az én lábdobogásom is megáll. Kissé meglepett, hogy az asztal alá kukkantottál, és úgy véltem, zavar, ha jár a lábam. Szóval most nyugton ülök//
S miközben a palacsintával birkózunk, játszunk is.
- Nem, sajnos, nem ő vagyok. Walter Matthau-ra gondoltam. De ha jól sejtem, most van egy barkóbakérdésem... -és ha bólint, megkérdezem: - Mr X férfi?
Közben eszembe jut, az lenne szerencsés, ha barkóbázhatnék, hiszen könnyebb szűkíteni a kört, kire gondolhat, mint így találgatni. Neház kérdést kell feltennem neki.
- Én vagyok az a reneszánsz olasz festő, akinek neve kapcsolatban áll a városunkkal? - ez egy könnyű kérdés, de nincs jó játék sikerélmények nélkül.

- Hm, értem...- komolyodok el én is. Nos, az étkezési szokásaim nem ennyire feszítettek, időnként szeretek bolondozni az étellel: etetni vagy etetve lenni, de ehhez kell a partner is, ugye. A szüleim asztalánál én se játszottam az étellel vagy tömtem be, mint most.
- Csak vigyázz, el ne hízz- nevetek. Ha Demetria és én is édeségekkel tömjük, talán nekünk is óvatósabbnak kellene lennünk, nehogy Usui az egészségére (és a testsúlya védelme) érdekében függessze fel a látogatásait.
//Bizonyára nem zavarna. Miért is nem jutott eszembe hamarabb? //
- Ühüm, valóban!- bólogatok. Sokkal szimpatikusabb válasz,mint az, hogy mohó és telhetetlen vagyok.
- Nos, ami azt illeti.. van ebben valami- elmosolyodok. Usui egész lénye komolyságot sugároz, és az embernek az az érzése, pisszenni sem szabad..., amíg meg nem ismeri jobban, és rá nem jön, a szigorú külső mögött egy kedves ember lapul.

Mr X új fordulójában nekem kell kitalálni, kire gondol. Nincs könnyű dolgom. De úgy tűnik, a feladványaim mégsem olyan egyértelműek, mint ahogy én hiszem őket. A humorista Walter Matthau után a reneszánsz festő is kifog Usuin.
- Sajnos, őt én nem ismerem. De elhiszem neked, hogy ő is reneszánsz festő volt. Ha azt mondom, angyal, beugrik valami?- (Angel, Los Angeles, Michaelangelo)
Mivel a megfejtése helyes volt, de nem az, amire én gondoltam, megint találgatnom kell, és nem lehet barkóbakérdésem. Csak annyit tudok, hogy az illető férfi.
-- Az a zeneszerző vagyok, akit egyes pletykák szerint riválisa, Salieri mérgezett meg?

-Én komolyan veszem az evést...- mondom, tettetett sértettséggel- de amikor olyan finoooom!- nézek rá boci szemekkel, nem haragudhat. És el is nevetem magam. Na, tényleg nem történt volna tragédia, ha lassabban eszek.
- Oh, igen, gondoltam... Nagyon jól nézel ki!- vágom rá azonnal, és eszembe se jut azonnal, hogy ez... hogyismondjam, félreérthető. De igaz, Usuinak, szép, feszes teste van. Nem kell túlságosan megtapogatnom, hogy észrevegyem. És emlékszem rá, milyen volt táncolni vele, noha azóta eltelt majdnem egy év.
- Nem értek egyet veled. Miért ne taníthatnál? - nézek rá kérdőn- remek pedadógiai érzéked van. Nem hagyod az embert tunyulni; mindig van ötleted, hogyan tegyél valamit érdekessé, kedvet tudsz csinálni, hogy kipróbáljam. ha nálam bejött, másnál is. A gyerekek is bolondultak érted...
//Tudom, nem játszottuk ki, de tudod, mire gondolok. //

- Uh, tényleg? - elvörösödök- Így közismert, még a családnevét sem tudom...- húzom el a szám, kínosan. Erre jobban kell ügyelnem. Nevek!
A kérdésemre Usui nem tudja a választ, én pedig kimondom Mzart nevét, amiről kiderül, az a megfejtés. Meglep, micsoda mázlim volt, el is képedek, hogy ez ilyen gyorsan sikerült. Csak érdekességképpen mondom el Usuinak, hogy mit tudok Salieriről. Mármint, hogy ő mérgezte meg Mozartot.
- Kezdők szerencséje...- mondom, kissé zavarban, de bólogatok. Szívesen játszanék még.
Míg agyalok, kenek neki egy baracklekváros-diós palacsintát. Én maradok a túrósnál...
- Én vagyok Mr C- mondom, és mosolygok. Valamiképpen köthető is Usuihoz. Biztos ismeri.

- Hm, nem én vagyok az egyedüli, aki habzsol? De jóóó!- Úgy tűnik, Usui általánosított, ez viszont vígasztal egy kicsit. És nevetve válaszolok- A kajának például esélye sincs..., ahogy láttad!- Na, igen. A férfiakról és a futkosásról tudnék mesélni. Egyik sem ilyen vidám történet, mint a mai.
- Igen, erőnlét, az, az...Meg ápoltság, de erről már beszéltünk...- mondom, félszeg mosollyal. Jól van na, Usui tetszetős valaki. Tényleg csak a mosolya hiányzik... Észvesztő szívtipró lenne! (Na jó nem, ehhez kéne az ő habitusa is. Ami messze áll a szoknyapecérekétől.)
- Majd én segítek szocializálódni. Már, ha akarod, persze... És akkor sem teher nem leszel, se monoton. Amúgy most sem vagy az, de értem, szerinted kivétel vagyok... A gyerekek pedig akkor is látják a mosolyod, amikor a felnőttek nem- Őket nem lehet átverni. Úgy tartják, az aurát látják, nem is tisztán az arcot.

- Aha, szóval Buonarotti. Legalább már ezt is tudom. De akkor miért a keresztnevével lett híres? - értetlenkedek, motyogok magamban tovább. Bólogatok, hogy értem, ő Mr K lenne, ha ő lenne a feladvány, bár nála inkább a nevek sorrendiségről van szó, és nem arról, melyik nevével lett elhíresülve.
- Olvastam erről egy könyvet erről. Mozart beteges volt, de gyanúba hozták Salierit,mert együtt voltak azon a bemutatón, ami után Mozart ágynak esett. Módja is volt, lehetősége is, oka is... Ismered a rossz nyelveket, mindig kombinálnak...- szóval lehet pletyka is, én nem tudhatom. Nem voltam ott. Bár szerintem Salieri a tettes, így sokkal... romantikusabb, izgalmasabb!
Usui szavaira lesütöm a szemem.
- Hát ha ez számít, jobban el tudtam képzelni, hogy Mozartra gondolsz, mint mondjuk Marilyn Manson-ra...- ő volt a másik M betűs férfi, aki hirtelen eszembe jutott.
Usui a tanácsomat kéri, milyen palacsintát egyen, én meg buzgóságomban meg is kenem neki. Dupla töltelékkel (vékonyan), csak hogy szokja. Ínyenc vagyok, ha palacsintáról van szó.
És közben kap egy feladványt is.
- Cato ugrott be, de csak tipp- nem tudom róla, mikor élt, mit csinált. Még azt se, görög-e vagy római. - Sajnos, nem ő Mr C.

- Általában én sem így szoktam- védem magamat- csak ha szökik az étel...- kuncogok megint.
Megállapítjuk, hogy a kajának esélye sincs velem szemben, és ezután valóban lassabban és megfontoltabban eszek (a kevesebb töltelék megkönnyíti a dolgomat).
- De ha egyszer így van...- zsörtölődök kicsit, mert nem akarom, hogy azt higgye, csak kedves akarok lenni vele.
Betudom ezt annak, hogy alapvetően zárkózottnak tűnik. Magamat is jól ismerem, nekem is voltak ilyen fázisaim. Képet alkottammagamról, és azt senki nem tudta megingatni. Talán Usui sem hiszi el magáról, hogy valakinek vonzó lehet.
- Tényleg? Szuper!- mosolygok a másikra. Máris töröm a fejem, hogyan is kellene ezt csinálni.
Abban egyetértünk, hogy a gyerekek könnyebben átlátnak az "álarcokon". Őszintébbek is, mint a felnőttek.

- Igen, ez így van...- bólogatok. Vannak keresztnevek, amikről azonnal egy bizonyos személy jut eszembe. Lehet, hogy itt is erről van szó. Egy hangzatos, szép név könnyebben megjegyezhető és épül be a köztudatba.
- Nos, ez igaz. De írásos feljegyzések vannak arról, hogy Savieri bevallotta, ő mérgezte meg Mozartot. Mozart is úgy vélekedett, megmérgezték, azért lett beteg- a sztori ennél csavarosabb, de a részletekre nem emlékszem pontosan. Utóbb talán Savieri vissza is vonta, amit korábban állított magáról Mozart halálával kapcsolatban. Usui láthatja, elgondolkodtam a történeten, de ha nem forszírozza, nem erőltetem meg magam.
- Ijesztő, a hideg ráz tőle!- vallom be, pironkodva. Én, aki bírom a horrort, nem tudok Marylin Mansonnak örülni. És azt feltételeztem, Usui sem rajonghat érte.
Bólintok, Cicero. Nos, eszembe nem jutott volna. Mázli, hogy Cato is helyes volt.
- Szóval kincskeresés...- gondolkodok, színész C-vel, aki kalandfilmben játszik... Harrison Ford jut eszembe elsőként, de az ő neve nem C-vel kezdődik. Eszembe jut még egy színész, a Tövismaradakban játszott, neki is volt egy filmje, ami kincskeresésről szólt, de modern kori városban kutatott? Azt hiszem, nem... Aztán Carter doki... ( a Vészhelyzetből), de neki csak ott volt C-vel kezdődő a neve. Egy életem, egy halálom...:- Richard Chamberlainre gondolsz?

- Vagy inkább a tölteléke...- mert hát a túró fogta szökősre. Mosolygok, látom ám, hogy Usui nem neheztel rám a történtekért.
Ha bók, ha nem, a mosolyból kimradok, mert Usui lehajtja a fejét. Abba mégis beleegyezik, hogy én szocializáljam (nincs olyan nagy szüksége rá, mint hiszi), szóval ebben meg is egyezünk.

- Ha jól emlékszem, Beethovennek vallotta be, de a halálos ágyán visszavonta korábbi kijelentéseit. Nem hiszem, hogy lett volna bizonyíték, akkor tény lenne, nem legenda vagy szóbeszéd, hogy is hívják az ilyet...- nem tudom, mi erre a jó kifejezés, mert pletykának nem nevezhető, ha már elavult.
- Köszi, inkább kihagyom..- rázom a fejem nevetve. Engem az a pasas egyáltalán nem érdekel. Még rosszat álmodnék.
- Tényleg, Cage! A.... nemzet aranya? - ah, ha lassan is, de beugrik valami. Nem mintha fontos lenne a film címe, mert nem találtam ki a színészt.
Megint törnöm kell a fejem, ki lehet az az alacsony színész. DeVito jut eszembe, de se nem C-s, sem a feleség nevéről nem jut eszembe semmi...
- Most van két barkóbakérdésed, mert az előző tippem sem volt jó- mondom vidáman, mert nem érzem verve magam. Jó játszani.
S közben kenek még palacsintákat... Usui válogathat.

- Igen, azt hiszem, én is...- mondom elhalkulva; mert ami tény, az tény, és nem befolyásolja semmiféle tökéletlen emberi jellem.
- Na jó- lélegzem fel- Bár ha valóban ajánlottad volna, talán tényleg megnéztem volna valamit- Örülök, hogy nem kell. Írtózok attól a pasitól.

- De, azt hiszem, Salamon kincse után kutat, de őserdőben, szóval rossz tipp volt- rázom a fejem, nem volt jó megoldás, mert csak a kincskeresés stimmelt, semmi más nem.
Aztán csak nézek, mint Rozi a moziban... Hát így értette?
- Nem is tudtam, hogy ők házasok- vonom fel a vállam. Nicol Kidmanre emlékszem, és Katie Holmes-ra, de meglehet, nagyon el vagyok maradva, ki Cruise felesége- Azt tudtam, hogy alacsony...- de nem izgat a pasi. Bájgúnár, 64 foggal. Óvakodnék tőle.
Jönnek a barkóba kérdések:
- Hm..., segítségre van szükségem. Mit válaszoljak, ha az, akire gondolok, kitalált személy, de aki megformálta, már nem él? - a kérdésemben ott a válasz is. Usui okos férfi, nem kell a szájába rágni.
- És a második kérdésre a válasz: Mr C nem előadóművész.- talán kitalálható, hogy a megformálója az. A kitalálója más tészta.
- Nem vagyok Mr Colt- mosolyodok el, pedig nem vagyok a fegyverek nagy ismerője. Csak egészen véletlenül jutott eszembe. De hogy segítsek Usuinak- Ha nem is coltjom, valamilyen fegyverem biztosan nekem is volt.
A palacsintaevést lassan befejezzük, és míg társalgunk (játszunk), töltök Usuinak és magamnak innivalót. KI sem zökkent a tevékenység a játékból.