Joshtól hallottam először Suzyról (csak fél füllel), pedig Sebastian munkatársa (ő is óraadó az egyetemen) Aznap este találkoztam vele először, amikor Josht néztük meg a Shakespeare darabban. Az előadás alatt Seby és Reeven között ültem, nem volt alkalmunk igazi eszmecserére (Seby le is kapta volna a fejem, ha fecsegek előadás közben), de vacsora alatt mellé ültem, az
általam úgy szeretett fiúk pedig velem szemben ültek, így Josh-sé lehetett az asztalfő.
Amennyire a téma és Josh ünneplése" engedte, beszélgettünk is. Nem vagyok benne biztos, nem csak kifogás volt-e a csirke, de mivel szimpatikus a csajszi, nem zárkóztam el tőle, hogy találkozzunk. Megadtam neki a számom, aztán - amikor felhívott- megbeszéltünk egy találkozót. Kifőztem egy nagy kanna teát, készítettem kávét, hogy csak annyi időt kelljen vele szöszölni, amíg kifő a cucc, és így vártam Suzyt. Valami sós nasi még került az asztalra, mert Suzy azt ígérte, hoz édeset.
Pamut szabadidőnadrág és póló van rajtam. Sebastian ma Josh-sal tölti a napot, én lazáskodhatok itthon. Eddig olvastam (miközben mosott a gép), majd teregetés után megint olvastam. Talán bele is aludtam egy kicsit, de "van ilyen" éjszakás műszak után.
Kicsit szorongok, ki tudja miért (a pasitéma miatt; azt hiszem, ez kikerülhetetlen), és amikor nyitom az ajtót, érzem, hogy gyorsabban ver a szívem, mint szokott. A mosolya láttán azonban elmosolyodom én is.
- Hello, bújj be!
Udvariasan megköszönöm a sütit, (ezzel kezdem) amit maga előtt tart (vagy lóbál), és biztonságba helyezem őket a konyhában, egy tányéron.
- Beszélj csak nyugodtan, nem zavar. Amúgy is hallgatag vagyok, azt mondják...-vigyorgok kínosan. A legtöbb pasinak baja van a beszélőkémmel. Itt lesz a jó alkalom, hogy kiderüljön, hogyan értjük meg egymást Suzyval.
Megvárom, mi levetkőzik, aztán beljebb kísérem. Innen szinte mindenre jól rá lehet látni. Nem bánt meg vele, giogy bámészkodik, először én is ezt tettem, annyira tetszett, hogy alig vannak falak a lakásban.
Suzy hozza a formáját, rövid idő alatt mond sok mindent, nem csoda, hogy én hallgatagnak tűnök mellette.
- Kösz, jól vagyunk- válaszolom röviden. Mosolygok azon, amit mondott "férfiúi elnyomás". - Látod, annak is megvan a maga varázsa, ha személyes dolgokkal van tele... Te készítetted a képeket? - igyekszem mindenre felelni és kérdezni is, nehogy ne tudjon valamiről beszélni... (Bár nem is kéne paráznom ettől, mi?)

Suzy berobog a délutánomba, és azt a formát hozza, mint a vacsora alatt, néhány hete. Ahogy meglátom, el is száll a feszültség belőlem. Ebből a csajsziból úgy árad a közvetlenség, hogy tapintani lehet.
- Sose félj; nem az én lakásom. Nincs olyan, hogy túl sok- saját bőrömön is tapasztaltam, nemde? Mosolygok rá, az aggodalma így neki is múlandó lesz. Elmosolyodik ő is.
Bemegyünk a nappali/konyhába. Asztalhoz ülünk, oda van terítve, rögtön töltök neki teát is, és kiteszem tányérra a sütiket.
- Hm, de guszták!
Boldog mosoly szalad az arcomra, amikor Suzy elmondja, Seby gyakran mosolyog. Imádom a mosolyát! Éreztem, hogy Seby (is) téma lesz, de az már jó hír, hogy nem mossa a fejemet, mint Reeven. Talán tényleg végleg sikerült tisztázni a dolgokat. A szám elé kapom a kezem, amikor Sebyt Drayton-ozza. hát ez a neve! Egyetértően bólogatok, tudom, miről beszél.
Azóta már tudom, hogy mit tanít, és azt is, foglalkozik a rajzolással, festéssel (álmodozón nézek rá. Ez az a dolog, amihez nekem sosem lesz tehetségem).
- Ebben a lakásban pont az tetszik, hogy alig vannak benne térválasztó falak. Viszont, ha már említed...- nézek körbe gyorsan- azt tervezzük, hogy kifestünk, és ezt meg tudjuk csinálni ketten, de...- leteszem a csészém, és a szalvétával kezdek játszani, miközben beszélek: - abban talán tudnál segíteni, hogy felfessünk egy fát, ami hullajtja a leveleit? Olyan őszi, meleg hangulatút, tudod..., levegőben kavargó levelekkel itt-ott?
- Ha neked viszont térnövelő felület kell, adhatok néhány ötletet, csak fel kell mérnem a lakásod, milyen...- minimum, hogy a saját tudásom bevetem az övéért cserébe.
Elé teszem a tányért, egyen sütit közben, ha már belemerültünk a beszélgetésbe. Tényleg olyan érzés, mintha nem most találkoznánk először kettesben. Olyan természetes, ahogy csapongunk a témák között!
- Érettségi utáni nyáron jöttem ide Magyarországról- mondom Suzynak, és nem kavarom bele a menekülést. Jöttem és kész. - Eltelt azóta néhány év (hét?), nem érzem magam idegennek... Te hova való vagy? - bírom a csajszit, de nem az a nagyvárosi nőci.

- De igen..., egy kicsit az enyém is, mert Sebastiannal élek benne, de közöm egyebekben nincs hozzá- jogilag nincs részem benne, ez a mondandóm lényege; de azért belátom, a lakás az enyém is azáltal, hogy benne élek és ápolgatom.
- Ne aggódj, engem nem zavar, ha hallgatnom kell- el is mosolyodom. Lehet, hogy jobban is értek a hallgatáshoz, bár ez nem mindig szerencsés.
Kimegyünk a konyhába, és asztalhoz ülünk. Úgy mégiscsak kényelmesebb enni és teázni, bár Suzyt láthatóan minden érdekli, szóval majd körbe is vezetem (azt is megmutatva, ami így nem látszik, bár ez a lakás elég szellős)
- Igazán kedves vagy. Ha sütiről van szó, mindenevő vagyok, szeretem az édességeket!- szó-szó, nem eszek sokszor; nem mintha ártana.
- Talán éppen ezért választotta ezt a lakást. Illik hozzá!- Suzy gyorsan rátalált a lakás és Sebastian közös jellemzőjére. Nem is cáfolom. Suzy hangjában semmi rosszallás nincsen, így pozitív jelzőként érzékelem Sebastian nyitottságát.
- Hű, köszönöm előre is, nagyon kedves vagy!- lelkendezek, hogy ilyen gyorsan ráállt a dologra.
Ha már festés, a lakással kapcsolatos terveinkről kezdünk beszélgetni.
- Hát, bevallom, a részletekbe még nem mentünk bele- húzogatom a vállam- Úgy gondolom, éppen azért, mert itt szinte minden tér egybe van nyitva, lehetne egy alapszín..., de el tudom képzelni azt is, hogy egy témát vonultatunk végig a falakon, mint pl. az évszakok...- elmélkedek. - A nappali képviselhetné a tavaszt és a nyarat, a háló az őszt, a konyha lehetne a tél...- megállok egy pillanatra- Nem akarok Sebastian nélkül dönteni, ezek csak ötletek... És mivel a bútorzat is megfelelő, azt sem szeretnénk lecserélni, maximum kiegészítőkkel feldobni...
- Meg kell nézzem a lakásodat, és tudnom kell, mennyi képed van, amit állandóra ki akarsz tenni. Léteznek az ún. mozgatható panelek, kb. úgy néznek ki, mint a kétsoros táblák a suliban, láttál olyat? - amikor az egyik táblát teleírják, fellökik, és kibukik alóla az új- Lehet, hogy azokat tudnánk alkalmazni nálad is, ha megfelelő a beltér magassága-amúgy mást kell kitalálni. De vannak ötleteim, azokban sosincs hiány!
Aztán mosolygok, mire fel a nagy szervezkedés. Josh, aha. Láttam az összhangot kettejük között, de olyan visszafogottak voltak, nem tudom, pontosan, mi van közöttük.
- Örömmel segítek. Mikorra tervezed azt a csirkés meghívást?- a recept egyszerű, de ha az átalakítással is végezni akar akkora, azt nem ígérhetem holnapra. - A csirke miatt ne aggódj, pofon egyszerű!- kacsintok rá. Számíthat rám, szívesen segítek akár elkészíteni is.
- Úgy hallottam, gyakran találkoztok...?- kérdezem, szándékosan nem többet. Úgy érzem, nem illik. Mesél majd, ha akar, többet is, magától. Josh kedves fiú, olyan benyomásom volt róla, akiben meg lehet bízni.
Suzy kezdeményezésén, hogy koccintsunk a sütivel, először nem is értem, mit szeretne, de aztán nevetve utánzom a mozdulatait. Ő is nevetgél, látom, totál kész van Joshtól. Remélem, beszél is egy kicsit róla. Sebastiantól azt hallottam, eddig nem igazán volt szerencséje a kapcsolatait illetően (mármint Josh).
Fecsegünk egy kicsit magunkról, de aztán megint Josh-t hozza szóba.
- Nos, kiállításon nem voltunk még közösen, így az ízlését nem ismerem. Viszont azt tudom, hogy a művészetekkel kapcsolatban eléggé érzékeny: te is láttad, milyen mélyen bele tudja élni magát egy-egy szerepbe, és Sebastian szerint mindent teljes odaadással csinál. Művészlélek-féle, szerintem nem csak az irodalmat szereti, énekelni is tud és szeret, de nem tudhatom biztosan. Erről nem beszéltetek még soha? - kuncogok magamban. Tudtommal naponta találkoznak. Miről beszélgetnek?- Ő elvitt téged valamelyik galériába?- kérdezem. Ebből talán ki lehetne indulni.

- Te most a házasságra célzol? - nézek rá kérdőn. Ha csak a lakásról lenne szó, egyértelmű, hogy szedni kéne a sátorfámat. Itt semmi sem az enyém.
- Ez igaz is, meg nem is...- nevetem el magam- A munkahelyen például fegyelmezett rendtartásra törekszünk: tudod, hogy vakon is tudjam, minek hol a helye. Itthon... nem szeretem a katonás rendet. Oké, hogy mindennek van helye, de nem bosszant, ha belebotlok egy zokniba, vagy a kanapén marad egy könyv vagy egy pléd... Ettől lesz otthonossá, élettelivé. Érezni, hogy lakják, élnek benne, nem csak egy... kirakatbeli kép...- vállat vonok, kérdőn nézve rá, vajon érti-e. Attól nem leszek hanyag, hogy nincs minden azonnal a helyén. Aztánvégigmérem, Suzyt, is ingatom a fejem.
- A külsőddel semmi baj nincs, meg nem mondanám, hogy szétszört vagy! Az vagy?- kacsintok. Hallottam már beszélni, de a stílusa nem zavar. A munkahelyen is megszoktam már, hogy a sok beszédből kihámozzam a lényeget.
- Én is... csak nem mindenben vagyok ügyes...- kuncogok. Rajzolni pl. nem igazán tudok.
- Ezt nem tudom. Lehet, hogy a konyhában Sebastian ragaszkodna a fehérhez...- mondom elgondolkodva. Annak viszon törülök, hogy az ötletembe nem köt bele. Talán sebastiannak is tetszeni fog majd...
- Ez is csak egy ötlet; de mondom, először látnom kell, mi az alapanyag, mivel dolgozhatok, mekkora felületekkel, mekkora képekkel...- tanácstalan vagyok jelenleg még, mert elképzeléseim sincsenek, milyen Suzy lakása.
- Jól van, mindjárt meg is nézem a naptárban...- előszedem a beosztásom, és tanulmányozom- Jövő pénteken például ráérek...
- A titka csak az: legyen belül puha, kívül ropogós és legyen elég ízletes. Egyszerűbb, mint gondolnád- kuncogok. Semmi kunszt nem volt benne, zöldséglevesben főztem puhára, majd a sütőben pirítottam aranybarnára, fűszeres mézes oldattal kenegettem, ennyi.
Ha már a pasik is szóba kerültek, óvatosan kérdezgetem, mi a helyzet vele meg Josh-sal. Hogy a srácnak bejön, nem is kérdés. Sebastian mesélt arról, Josh milyen beállítottságú, komoly, megfontolt valaki. Fura, de azt is el tudnám hinni, nagy nőcsábász, amilyen szemei vannak, könnyen vissza tudna élni vele.
- Próbálkoztok... mivel?- ezt most nem értem. Járnak, vagy nem? Suzy nem tűnik túl határozottnak. Ha naponta találkoznak, az azért jelent valamit. Abban igazat adok neki, hogy ez a legjobb módja az ismerkedésnek, ha sokat vannak együtt, de az már csak kiderült, mit és mennyit akarnak egymástól, nem igaz?
- Ha nem túl indiszkrét: mióta találkozgattok, Egyáltalán, hogy ismerkedtetek össze? - erről valami vad emlékem van. Sebastian mintha azt mesélte volna, hogy Suzy betörte Josh orrát. Nem tudom, hasonló helyzetben akarnék-e találkozgatni azzal a fickóval, akit véresre "vertem" (biztos volt rá oka).
Egy darabig Josh marad a téma, mintha én többet tudnék róla. Keveset tudok, de amit észrevettem, azt megosztom Suzyval.
- Sebastian nagy barátja, nem az enyém. Mi keveset találkozunk, inkább csak futólag. Bár ezen szeretnék változtatni...- szeretném, ha Sebastian nem határolódna el, ha a barátaival van. Aki neki barátja, az enyém is lehet, bár tiszteletben tartom azt is, ha nélkülem akarnak szórakozni. Másrészről Sebastian az ideális személy, hogy Suzyval Joshról beszélgessenek...- Annyit azonban elmondhatok róla, nem olyan tipusnak tűnik, aki mást mond, mint amit gondol- teszem hozzá megfontoltan.
- A fagyiról nekünk is mesélt... Ugye, az egyetem mögötti fagyizóról beszélsz?- mosolygok, emlékszem, ahogy ebédnél említette, miféle fagyikat árulnak ott. Na, azóta se voltunk. Elfelejtettük.
Aztán rólunk kérdez, minden átmenet nélkül.
- Régebben gyakran jártunk táncolni, társastánc, keringő, tangó, ilyenek...- merengek szép idők, hajaj- eljárunk néha vendéglőbe, de gyakrabban főzünk: ő vagy én, épp ki van itthon; aztán sétálunk, múltkor diszkóban is voltunk...Ilyesmi. Eléggé nehéz összehangolni a szabadidőt, tudod, 12 órában dolgozom, és mire hazaérek, már általában dög fáradt vagyok... Sebastiant is lefoglalja a munka, az egyetem mellett órákat ad, fordít, rádiózik... Most is úgy kellett összevadászni egy közös szabad időpontot, hogy el tudjunk majd menni moziba...- ingatom a fejem, micsoda rohanó világot élünk! Ha nem együtt élnénk, esélyem se lenne naponta találkozni vele.
Ha megettük a süit, betolom a tányérokat a mosogatóba.
- Akarod, hogy körbevezesselek? - bár a lakás nagy része íg yis látszik, megnézheti részleteiben, ha kíváncsi rá. Másrészről kényelmesebb lesz majd a nappaliban elüldögélni, mint itt a konyhában.

- Őszintén szólva, ez eszembe se jutott- bejelentett élettársi viszony. Kissé leállok, mintha felgyorsulna körülöttem az idő, csak én vagyok mozdulatlan. Ennek a dolognak utána kellene nézni. Nem a lakás tulajdonjoga miatt, hisz itt minden Sebastiané. De... vajon bizonyítékot jelentene számára, ha ilyen módon kötelezném el magam neki? Én is kapnék valamit, ha nem is férjet, de úgy érezném... Ő is kész lenne elkötelezni magát. Ez... így is nagy lépés.. lenne. Talán korai is.
- Ez még... korai, nem? Csak néhány hónapja élünk együtt- kíváncsi vagyok, Suzy szerint jelent-e ez valamit. Szerintem az idő semmit nem jelent. Sebastiannal olyan alapokat raktunk le, amit nem képes az orkán se feltépni (naivitás? remélem, nem lesz az). Hiszek abban, hogy a mi kapcsolatunk kitart a halálig, mert megküzdöttünk egymásért.
Nevetek, mert Suzy arra utal, nála rendetlenség van. Mondjuk, nem hiszem el, de mindegy.
- Ó, Suzy, veled minden rendben van!- simogatom meg a vállát. Tök helyes csaj, nagyon kedves és cserfes, örülök, hogy barátkozunk!
- Hát... Na jó, olyan embert én sem ismerek- vallom be, kissé csalódottan.
A lakás átalakítása (kifestése) még annyira érintőleges téma, hogy konkrétan én sem tudom megmondani, mi és hogyan legyen. Suzy azonban ezen könnyedén átsiklik. Igaza is van. Nem hajt a tatár, ráérünk. Sebastian örülni fog, hogy valaki segít a terveink végrehajtásában. Már csak a terveket kell pontosítani.
- Oké. Szerintem hamarosan sor kerülhet rá...- mosolygok. Optimista vagyok a dolgok kimenetelét illetően.
Aztán gyorsan abban is megállapodunk, hozzá mikor megyünk "terepszemlézni", hogy a képeinek helyet csináljunk. Megegyezünk a péntekben, amikor a fiúk úgyis egymással töltik az időt.
- Megcsinálni sem nehéz, hidd el, én sem vagyok valami nagy konyhatündér...- ritkán főzök, mostanában is inkább Sebastian miatt, ő igényli, hogy főtt ételt egyen, én kevésbé. Bár ígéretet tettem, hogy rendesen étkezek, nem mindig tudom betartani. A munka mindig előrébb való...
- Hát... oké... - ez mintha kitérő válasz lenne, de elfogadom. Vagy csak félreértettem valamit?
A megismerkedésük története kicsit horrorisztikus előttem, és Suzy is hasonló képet vetít elém.
- Ó, szegény- sajnálom, ami vele történt, de közben kuncogok is, próbálom elképzelni a helyzetet- Nagyon mérges volt? - Bár nem hiszem. Suzy maga az ártatlanság, és ha rögtön felajánlotta, hogy segít neki, biztosan meglágyította Josht. (Ahogy a mellékelt ábra mutatja, csak így történhetett)
- Szóval ő is zizi...- nevetgélek. Suzy magáról is azt állítja, szétszórt kicsit. talán ezért illenek össze ilyen jól.
- Néha mindanniyan beszélünk furákat...- mindig arra gondolok, másképp gondolkodik a férfi meg a nő. Hogy mi, csajok, jobban megértjük egymást, ahogy a srácok is jobban tudnak kommunikálni egymás között. De azért megnyugtató, hogy az ellenkező nem tagjai között is vannak olyanok, akik hasonlítanak ránk, és mi sem leszünk "idegenek" a férfiak között.
- Igen... Sebastian ilyen, valóban nagyon közvetlen- értek egyet Suzyval. Hát másnak is ez a véleménye: "flörtöl". Nem nehéz őt félreérteni. Nekem miért lenne könnyebb? Reeven hogy ne érthete volna félre? Örülök, hogy jól ismerem Sebastiant, és az ilyen kijelentések már nem ingatnak meg benne.
Suzy kezére teszem a kezem, mosolygós szemekkel nézek rá.
- Pontosan értem, hogy mire gondolsz. És nyugi, nem kaparom ki a szemed, ha visszahallom, láttak titeket együtt. Örülnék, ha barátkoznátok, szerintem mi is jóban leszünk, és akkor gyakrabban találkozhazhatnánk négyesben is, nem gondolod? - kérdezem, enyhén megszorítva finom kezét.
- Micsodát, hogy azt hitted, flörtöl? - elnevetem magam- Szerintem flörtölt, de nála ez éppen úgy természetes, mint ahogy nadrágot vált- húzom fel a vállaim.
Mosolygok, hogy mennyire odavan Joshért. Szerintem Josh is összeteheti a két kezét, hogy ilyen rajongással szeretik. Suzy nagyon aranyos lány, Sebastian elbeszéléséből pedig Joshnak épp egy ilyen személy kell. "Egy rendes lány"...
- Remélem, összejötök...- suttogom, szinte hallhatatlanul. Sütit tömök a számba.
- Terveztük...- bólogatok. Ami késik, nem múlik, nincs elfelejtve az a fagyizás. Bár hogy sikerül-e összekolompolni rá a népet, nem tudom.
- Szeretsz táncolni? Ti is eljöhetnétek; ahova mi járunk kedves hely, remek a hangulat, s mindenki magával törődik, ha érted, mire gondolok- arra célzok, kevés az esélye, hogy valaki pletykálkodjon, eleve nem azért járnak oda az emberek, hanem hogy kikapcsolódjanak, szórakozzanak.
Elmosolyodom, Suzy milyen egyszerűnek látja a világunkat, de a helyzet valójában nem ilyen.
- Sebastian minden nap dolgozik. Igaz, nem nyom le 12 órát, mint én, de hétköznap ott az egyetem és a fordítás, hétvégén pedig a magánórái és a rádió... Annak is örülök, ha van kedve kimozdulni. Néha annak is, hogy nekem (is) van...- vonogatom a vállam. Lehet, hogy csak most ilyen nehéz, később könnyebb lesz... Talán majd ha Sebastianban is tudatosul, már az én keresetem is gyarapítja a kasszát, kevesebb tanítványt kell vállalnia. Bár mindene a tanítás... Nehéz dió...
Ahogy kivégezzük a sütemény(eke)t, Suzyt körbevezetem a laáson. Nincs nehéz dolgom, lényegében csak a háló és a fürdő van elrekesztve, a lakás többi része egybe van nyitva.
- Tetszik, hogy ilyen szellős, bár sok benne a kihasználatlan tér... Van néhány ötletem, hogyan lehetne kihasználni ezeket, úgy, hogy a lakás fényviszonyai ne nagyon változzanak meg, de ezekről még nem beszéltem Sebastiannal. Tudod, ez olyan téma, mint a festés...- nevetgélek. Igazából Sebastian adta az ötletet, engedjem el a fantáziám, de persze nélküle nem csinálnék semmit. Csak terveket. egyenlőre fejben...

- Nem, dehogy. Csak...- félénkebben nézek rá- maradi lennék, mert hiszek a házasságban? Ódivatú? - Ó, basszus, nagyon ciki vagyok.
- Mike? - nem hallottam még a fickóról. Értetlenséggel elegy kíváncsiság villan a szememben, noha nem nehéz kitalálni, hogy Mike már a múlt. Hiszen most Josh van... De a példáját értem.
- Nos, én éppen csak ... kiléptem egy kapcsolatból, máris Sebastinahoz költöztem- félek Suzy megvető pillantásaitól, ezért nem nézek egyenesen rá.
Nevetgélünk azon, hogy nem előnyös tökéletesnek lenni. Valahogy megkönnyebbülök. Mindenkinek van valami flúgja, nekem is van, Suzynak, Sebynek is. De így kerek a világ. Így találja meg mindenki a maga párját.
Josh és Suzy első találkozásáról beszélgetünk. Nem tűnik igazán romantikusnak, de jó hír, hogy Josh jól reagálta le. Suzy bája egyébként nyilvánvaló; rám is hatással van, pedig csaj vagyok, mint ő. Meglehet, Josh sem teljesen normális, de úgy tűnik, jól illenek Suzyval egymáshoz. Meglehetősen jól nyilatkoznak egymásról.
- Igazából én sem. De Sebastian nem is nyomul, észrevszi a korlátait, szóval... - védelmembe veszem- nem tenne többet, mint amennyit megengednél neki- Más kérdés, hogy annyit megtenne. Bízom benne annyira, hogy most már ő is támaszt korlátokat.
Bólogatok lelkesen, hogy én is szeretném, ha így járnánk el közösen. Reeven és Felix is eszembe jut, de nem hozom őket szóba. Meg kell tudni, hogyan viselkednek egymással nyilvánosan, egyáltalán, milyen Felix... Ha jó fej, ha ki lehet vele jönni, még az édes hatos sem lenne ellenemre. (Bár akkor Suzyval kisebbségben lennénk a pasikkal szemben)
- Bár brit, abszolút nem hidegvérű...- kuncogok- Franciaországban éltek gyerekkorában, a dadája is francia volt- magyarázom, hogy azért van abban valami, hogy franciának hiszik. Ha nekem nem mondja el a családja történetét, én se tudnám.
- Én csak azt...- pirulok egy kicsit el- szeretném, ha összejönnétek Josh-sal- Valami azt súgja, ők igazán összeillenek!
Beszélgetünk, ki hoyg tölti az idejét, javaslom, jöjjenek el ők is táncolni velünk. Suzy azt hiszi magáról, összetaposná Josht.
- Gondolod, amiatt összeveszne veled? A vérét is adta már miattad, mi egy kis lábfájás?- kuncogok jóízűen. Kizárt, hogy harag lenne a vége- Egy próbát tegyetek csak, kérlek! Korrepetállak előtte, ha akarod, csak gyertek!- kérem nevetgélve. Szerintem jó esténk lenne együtt.
Beavatom, hogy nem olyan könnyű összehozni a szabadnapokat Sebastiannal, részben, mert ő (szinte) minden nap dolgozik, részben, mert más munkarendben vagyunk.
- A péntek szabadnap, de az is mindig be van táblázva...- Suzy is tudhatja, péntekenként Josh-sal tölti a napot, minimum kéthetente, de ha be vagyok osztva, akkor ... gyakrabban.
- Nem hallottad még? Zenés műsort vezet minden szombaton és vasárnap tíz és kettő óra között. Klasszikus zene, nem mai slágerek, de nagyon készül mindig...- mosolygok. Sebastiant mindent teljes odaadással csinál.
- Én sem értem, hogy van mindenre energiája, de van. Nem szokott panaszkodni- Bár néha nemet mond a közös programokra, ez velem is előfordul; nincs érte harag.
Visszagondolok, milyen volt, amikor heti 60-70 órát dolgoztam. Most nem bírnám csinálni. Nekem is szükségem van szabadidőre. Sebastianra. Akkor szeretek itthon lenni, ha ő is itt van. Amúgy meg Reevennel töltöm az időm legnagyobb részét.
Körbevezetem a lakáson. (NIncs nehéz dolgom). Suzy szóvá is teszi, mik lehetnek a lakás előnyei.
- Ez igaz... - megint a jól ismert, kellemes melegség önt el- Ez is egyfajta szentimentalizmus, de te biztos érted: akkor teljes minden, ha itt van ő is-körbenézek, mintha most is Sebastiant keresném. Nélküle ez "csak" egy lakás, vele... az otthonom.
Erről eszembe jut a saját lakásom; azok a dolgok, amik oda kötöttek, amit arról gondoltam. A napokban jártam ott. Felmértem újra a terepet, mindazok után, hogy Reeven előadta a terveit. Végre belátta, hogy ideális hely lenne a műtermének, és kiagyaltuk, hogyan kéne átalakítani. Nem volt könnyű bemenni oda... Aztán rájöttem, az átalakítás nem csak Reevennek segíthet. És jött az ötlet, hogy ezt a lakást is át kéne alakítani. Festés (és egyebek)...
- Bízom benned- mosolygok Suzyra. Amúgy jól látja: én is azt hiszem, a fiúk pletykásabbak. Nem hiszem, hogy csak Reeven tehet róla, Sebastian valószínűleg Josh-t ugyanúgy beavatja a titkaiba. És viszont.
Aztán elmesélem neki, hogy abban gondolkodtam, csinálhatnánk térelválasztó elemeket a konyha és a nappali közé, mint egy bárpult, amihez le tudnánk ültetni a barátainkat. És egy polcszerűséget a dolgozósarok és a nappali közé, hogyha Sebastian bele van merülve a munkába, ne zavarja, ha én mással foglalkozom. (Szeretek elnyúlni a nappali puha szőnyegén. Olvasni, zenét hallgatni ott.)
Számítottam rá, hogy majd visszakérdez, mi hogy jöttünk össze. Mivel túl vagyunk már a lakás összes helyiségén, a nappaliban kínálom hellyel, hogy tovább beszélgessünk.
- Nos, a kezdet kezdetén...- Elmesélem neki, hogyan találtam rá a hirdetésre, az első nyelvi órákat, aztán a napot, amikor az utcán felkért táncolni. Az első közös kajálást, és a tervet, hogy eljárunk majd táncolni- Ismered, milyen magával ragadó tud lenni, és aznap nem csak a parketten kerültünk egymáshoz közelebb- az ajkamba harapok. Nem kell bonyolítani; a mi kapcsolatunk valóban itt kezdődött. Más kérdés, hogy nem volt ennyire egyszerű. Persze, pont ez az a téma, amiről nem szívesen beszélek másoknak: Lio.

- Nem tudom... Én totál hibbant vagyok, azt hittem, mert az élettársi viszonyt javaslod, a házasságra már nem is gondolsz... - nevetem el. Bah. Nem lehet minden csupán fehér vagy fekete. Megnyugtat, hogy a szándékaimmal nem vagyok egyedül, hogy Suzy is feleség akar majd lenni egyszer, és nem olyan modern nő, akinek csak élettársi kapcsolata van.
- Ne haragudj, de még sosem hallottam Mike-ról- vonom fel egy kicsit a vállam. Persze, leesett, hogy Suzy el volt már jegyezve. És most nincs, hisz Josh-sal randizik, és feleségnek lenni is csak "terv".
Kényelmetlen téma felé sodródunk az összeköltözés kapcsán, de szerencsére, van egérút. Ahelyett, hogy belefolynék, ki volt az előző kapcsolatom és hogyan ért véget, abba a mondatába kapaszkodom, amit utoljára mondott.
- Így van. Jól megvagyunk- Megérte? Ezt kihagynám. Nem is volt választási lehetőségem. Engem hagytak el. (Bár mélyen él bennem a gondolat, ez nem feltétlenül igaz) Örülök, hogy ennyivel jelenleg megúszom (akkor még nem sejtem, a téma később is előkerül majd)
Beszélgetünk Josh-ról, Sebastianról, olyan könnyedén, ahogy két nő képes beszélgetni. Fura nekem ez a közvetlenség, és fura vagyok saját magamnak is. Annak ellenére, hogy Suzyval alig ismerjük egymást, azonnal rokonszenveztem vele, és ahogy múlnak a percek, egyre biztosabb vagyok, hogy a megérzéseim helyesek vele. Suzy rendes lány, semmiképpen sem felelőtlen.
(Most mondd azt, hogy nem ilyen (volt)! )
- Tudod, mi az érdekes? Nem is tudja, milyen kincs birtokában van- Lehet, hogy valóban azért cselekszik így, mert fél megbántani a másikat, de megáll; bármennyire is hajtaná ösztön, vágy, bármi. -Az az érdeme, hogy másokat képes maga elé helyezni. - egészítem ki, ha Suzy nem értené, mire utalok.
Aztán összemosolygunk. A hamiskás mosoly meglep Suzy szemében, de már így is titkokat osztottunk meg egymással (vagy olyannak tűnő dolgokat). Az biztos, kevés ember van rajta kívül, aki többet tudna rólam. Pedig csak ma találkozunk másodszor? Félelmetes. A jelzőre azonban csak némi pírral válaszolok. A hálószobatitkokkal kapcsolatban tudok a legkevésbé megnyílni.
Úgy látszik, nem csak engem lehet zavarba hozni. Mégsem bánom, hogy elárultam, szeretném, ha Josh és Suzy összejönne, így legalább látom, Josh sem reménytelenül epekedik.
- Azt gondolom, jól csináljátok. Nem ugrotok fejest egy kapcsolatba, hanem megfontoltan lépegettek előre, ismerkedtek. Nekem ez tetszik, tényleg- Bár Josh szerelmi életét nem ismerem, nem tűnik úgy, mintha könnyedén venné az ismerkedést. Az előadás utáni vacsorán is végig nagyon udvarias volt, nem csak Suzyval, velem is. Talán csak az lepett meg, hogy Suzyt nem akarta hazakísérni (vagy vissza az iskolai rendezvényre).
- Ha rajtad múlna... Mit szeretnél? - mármint Joshtól. Értem én, hogy türelemmel van a fiú iránt, de nem árulta el, ő mit szeretne. Bár sejtéseim vannak, nem vitás.
Próbálom az utat egyengetni, közös programokat szervezni velük; esélyt adva rá, hogy úgy is találkozzanak, ahogy még nem, hátha épp a tánc lesz az áttörés (ahogy szerintem nálunk is sokat jelentett).
- Elfelejted, hogy ápolónő vagyok. Majd lekezelem, ha komoly baja esik!- nevetek. Mindenre van megoldás, csak tudni kell megtalálni. Még a korrepetálás is szóba jöhet: Sebyt majd megkérem, Josht oktassa egy kicsit.
- Mindenképpen...- megkérdezzük a fiúkat, ők mit szólnak hozzá. Bár ahogy Sebastiant ismerem, Josht gyorsan befűzi!
- Lehet róla szó...- túl sok a ha... Nincs kifogásom a találkozók ellen, de ha épp szabad vagyok pénteken, akkor Sebastiannal vagyok. Ha éppen nem tudom megszervezni a beosztásom a szokott rend szerint, Seby és Josh is alkalmazkodnak hozzám. (Én is engedékenyebb vagyok, ha közbe jön valami)- Találhatunk más napot is, legyünk rugalmasak!- akkor több esélyünk van.
A szabadidő kapcsán Sebastianról kezdünk beszélgetni; épp arról, ilyen kevés szabadideje van. Suzyt meglepi, mennyi mindennel foglalkozik ő, a rádiózásról pl. nem is hallott még. (Az iskolai elfoglaltságait azért nem említem, mert azokat láthatod nap min nap saját szemeddel is is)
- Korábban hírolvasó volt. Írtóra bírtam, ahogy elővette azt a komolyabb hangját, biztos ismered... Most viszont sokkal lazább. Zenéket válogat össze, történeteket keres mindegyikhez; vendégeket hív meg, beszélget velük... Nem is gondoltam korábban, mennyi dolga van egy műsorvezetőnek. És az élő műsor... Hát, tudod, én lámpalázas vagyok, nekem tuti nem menne. Gondot okoz mások előtt beszélni...- most is fülig pirulok, pedig Suzyt kedvelem.
- Már így is csökkentette a tanítványai számát, korábban jóval többet vállalt- gondolom, ennek is köze van hozzám- És hírolvasóból is azért lett műsorvezető, hogy ne kelljen naponta a rádióba rohangálnia...- A szabad hétvégéit mondjuk sajnáltam, de hosszú távon bebizonyosodott, neki volt igaza, így valóban több időnk van együtt.
A lakásról és az otthonról beszélgetünk; hamar kiderül, hasonlóképpen gondolkodunk, mi a különbség a két fogalom között. A diszkréciójában bízva megemlítem, miféle változások jutotak eszembe Sebastian lakása kapcsán (ami ugye, már a közös otthonunk), és a szemében úgy látom, nincsenek elvetemült ötleteim. Sebastian nélkül azonban nem hoznék ilyen döntészt, ehhez az ő véleménye és engedélye is kell. (Mondjuk az sem bánt, ha nem lesz belőle semmi. A közös festés ígérete már így is boldoggá tett.)
A kanapén ismét a pasi a téma. Sebastiannal való kapcsolatomat is elbeszélem neki, kihagyva belőle Liot. Suzy okos nő, összerakhatta, hogy a két férfivel való kapcsolatom valahol fedte egymást. Bájosnak nevezi, ahogy a kapcsolatunk sebastiannal alakult, és Joshról kezd áradozni.
- Úgy hallottam, remek pókeres. De mi van ezzel a harminc ebéddel? - nevetek Suzyval, olyan cuki, ahogy összefoglalja az eseményeket. Kár, hogy nem értem, miről beszél. Suzy felé fordulok, még a lábaim is felkapom a kanapéra, olyan kíváncsi vagyok. Elvégre most egy másik nő beszél Josh-ról, éppen olyan lelkes odaadással, ahogy Sebastian szokott.

- Nem tudom...- vonom fel a vállaim. Meglehet, ez az egész felhajtás felesleges. Nem lenne ciki, ha én hoznám fel? Jelentene valamit Sebastiannak? Egyáltalán: akarna elvenni valaha? Elbizonytalanodok.
- Oh- harapok a számra. Suzy olyan fiatal, mégis el volt már jegyezve. De vajon miért nem lett belőle házasság? Magamból indulok ki: nekem nem esne jól, ha erről faggatnának; a korábbi kapcsolataimról sem beszélek szívesen. Csak a tekintetem árulhatja el, hogy szomjazom rá, mondjon többet, amúgy lakatot tettem a számra. - Sajnálom- mondom sután, aztán megrázom a fejem. -Nem, ez nem igaz, őt nem ismertem, Josht meg igen, és ...- mosolygok. Josh jó srác. Passzol Suzyhoz.
Sebastianról is váltunk néhány szót. Félénken, de őszintén. Suzynak is az a véleménye, Sebastian könnyen szerethető valaki. Szerintem Sebastian maga a szeretet, ha tehetné, mindenkit szeretne, akit csak lehet.
Suzy szókimondóbb, mint én. Vajon ezt is arra lehet fogni, amin korábban átmentem? A szex sokáig mumusként szerepelt a szótáramban, és még mindig idegenkedek azokban a helyzetekben, amikor hevesebben történnek a dolgok. Állandóan kattog az agyam, eszembe jut, amikor... NEM AKAROK EMLÉKEZNI!
Ahogy a kapcsolatukról vall, a kezére teszem a kezem.
- Megértelek- nem jó elkapkodni semmit. Ahogy csalódni se jó... Annyit viszont elárul, hogy tetszik neki Josh és beleegyezik, hogy szervezkedjek egy kicsit a közös programok érdekében. Valószínűleg - Sebastian segítségével- így is hozzájárulhatunk, hogy összejöjjenek. Csak nevetek azon, hogy Suzy hogyan reagál a szakszerű ápolásra (már ami az eltiport lábakat illeti)
- Naná, én se szeretném, ha ápolással kéne tölteni az időt!- kuncogok. Egymással kéne lenniük, ez a lényege.
- Bocsánat...- mondom engesztelően- de nem akartam ennyire lekorlátozni a lehetőségeinket...- vonok vállat. Persze, adja magát a dolog, hogy akkor találkozzunk, amikor a fiúk, de ők akkor találkoznak, ha én dolgozok... (legalábbis többnyire).
Sebastian elfogalaltságai kapcsán a közszereplés is szóba kerül. Bevallom, nekem az nem megy jól.
- Ó, ez ismerős- kapok az arcomhoz, elrejtev újabb pírját- de kiállni annyi ember elé, úgy beszélni, hogy sokan hallanak... mégsem könnyű feladat, hiába vagyok felkészült!- csinálni és beszélni róla két különböző dolog- Sebastiannak zsigerből jönnek ezek a dolgok. Már akkor észrevettem, amikor először találkoztunk...
Suzyval kellemesen elbeszélgetünk. Aranyos, hogy mindenben a jót látja. Lefelé nézek és bólintok, amikor azt ecseteli, Sebastian azon igyekszik, hogy több időnk legyen együtt. Ha ki sem mondom hangosan, ez nagyon sokat jelent nekem.
Nevetgélve beszélgetünk a kanapén, idézzük fel, hogyan is estek meg az első találkozásaink. Egymásra csodálkozunk, részletekért könyörgünk, majd kielégítődnek a kíváncsiságaink. Suzy nagyon cuki. Lelkes és csillog a szeme, ahogy Josh-ról beszél. Joshról olyan képet fest, amit még nem volt alkalmam megismerni, de amit el tudok képzelni. A szeme... és Suzyé...
- Elképzeltem, milyen gyerekeitek lennének, hát... Őrület!- nevetek, a szám elé kapom a kezem. Hogy ezt hangosan kimondtam? Te jó ég!- Ne haragudj, én hajlamos vagyok előreszaladni...
- Harminc ebéd...- kuncogok. -Ez azért nem semmi ajánlat. Lehet, hogy engem megijesztett volna, ha ezzel áll elő...- vonok vállat.
Nem fogom elfelejteni, milyen szemeket meresztett rám annál ez ebédnél... Kifejezetten átható volt a pillantása, mintha olvasni akarna bennem. Meglehet, éppen az ő szemének van delejes ereje. Fogalmam sincs, tisztában van-e vele...

Lehajtom a fejem. Nem látom Suzyt szomorúnak, megtörtnek. Mintha ezek az események nem hagytak volna nyomot benne, Pedig biztos. Semmi sem múlik el nyomtalanul. A szavaim meglepik, visszakérdez, mire gondolok.
- Nos...- mondom kissé belepirulva- Joshról Sebastian mindig ódákat zeng, milyen rendes és megfontolt srác. Nekem is úgy tűnik, megbízható és ragaszkodó- arra alapozok, amit magam tapasztaltam és amit Sebastian mesél róla. Igazából még sosem voltunk hosszú ideig kettesben, nem volt alkalmunk "rendesen" elbeszélgetni.
Úgy tűnik nekem, Suzy is szeretné előbb jobban megismerni, bár hogy vonzónak találja, nem is tagadja.
- Ó, te...- nevetek, ahogy elképzeljük, mennyire tapossa le Josh lábát. Ne adja Isten, hogy így legyen!
- Jó, ha észreveszem, szólni fogok!- nyugtatom meg. A szétszórtság amúgy nem nagy tragédia. (Legalábbis nem gondolom, hogy Suzy esetében az)
Sebastian munkával kapcsolatban azt is megbeszéljük, elvileg miért könnyű mások előtt beszélni.
- Tudom, de... Nekem akkor se megy könnyen- szóba se hozom, hogy az egyetemen tartottam előadásokat. Senki sem emlékszik már rá.
Sebastian minden dicséret megillet; de vannak dolgok, amikben Suzy és Josh is tudnának jeleskedni (ahogy a fantáziám engedi)
- Csintalanok és gyönyörűek, hát csak gondold végig, milyen szemeket örökölnének!- kuncogok. Örülök, hogy nem lettem nyakon vágva. És jó tudni, hogy Suzy is álmodozó.
- Szóval ti még... nem...? - pirulok el megint. A magánélet két nő között is sérülékeny téma lehet. Manapság azonban ne divat az önmegtartóztatás.
A találkozások története már nem volt ismeretlen előttem, de jobb szerettem volna Suzy szájából is hallani. A fiúk ugyanis hajlamosak néha eltúlozni a dolgokat. Josh például nem mesélte (vagy csak Seby nem mondta tovább nekem), hogy az orrbaverés olyan nagyon szörnyű lett volna. De a dolgokat mindig másképp ítéli meg a férfi és a nő, erre rengeteg példát tudnék mondani.
- De harminc már letelt egy ideje, vagy rosszul tudom? - kacsintok Suzyra. Nekem úgy tűnt, Josh nem fogja csak ennyiben hagyni a dolgot. Amikor a fellépése után együtt vacsoráztunk, úgy tűnt, mintha nem is velünk lenne... Mintha fontolgatott volna valamit a csinos fejében.
Két nő között a másik központi kérdés a gyereké. Suzy se hagyja ki.
- Mindketten szeretnénk gyereket. Sebastiannak nincsen határozott elképzelése, én viszont szeretnék 30 éves korom előtt szülni- vonok vállat. Van még néhány évem és Sebastiannak szívesen szülnék is, de egyenlőre nem kérte, hogy ne védekezzünk.
- Te nagy családot szeretnél?- kérdezek vissza, vajon neki milyen tervei vannak.

Amíg nem találkoztam vele, és csak Sebastian elbeszéléseiből ismertem Josht, elképzelhetetlennek találtam, hogy olyan tökéletes, mint aminek be van állítva (és meglehet, nem is az). De igaz, ami igaz, rendes fiatalember. A közös ebéd óta pedig Reeven rohamos fejlődésnek indult, ami -ahogy értesültem- a közös edzéseknek is köszönhető.
-Nos, igen, Joshnak tényleg szép szemei vannak!- mondom, kissé pirulva. Remélem, Suzy nem veszi zokon, hogy én is használom a szemem.
Suzyé is kék, a gyerekeiké is nagy valószínűséggel kék lenne. Egyetértek azzal, amit mond: azok a szemek...
Suzyt azonban nem bűvölték el, és ezzel egy másik teóriám is megdőlt, miszerint Josh mindent el tud érni a varázsos szemeivel.
- Nos, megértem. Én se vagyok híve a kalandoknak- harapok a számra- És Sebastian azt mesélte, Josh sem. Azt mondta, Josh nagy családot szeretne...- mosolyodok el. Suzy -véleményem szerint- komoly kapcsolatot tervez Josh-sal.
Aztán kíváncsian visszakérdezek:
- Milyen csippendél fiú? Hogy jöttél rá, hogy az? Amúgy nem csodálom, hogy bepróbálkozott nálad, nagyon helyes vagy!- nevetgélek, zavartan. Vörösre égtem volna hasonló helyzetben, mielőtt elszaladok.
- Gondoltam is, hogy nem csak annyi lesz...- nevetgélek. Bár Josh betartja, amit ígér, ha Suzy nem tetszene neki, nem szorgalmazná, hogy újra és újra találkozzanak.
A tervezett gyerekekről beszélgetünk. Suzy elmeséli, hogy ő már készen érzi magát az anyaságra, és korábban már szerepelt a tervei között, csak a korábbi barátja nem akart még szülő lenni.
- Nem olyan pályát választottam, amiben számítana, mikor hagyok ki 2-3 évet. Nővérnek lenni nem karrier. És úgy vélem, Sebastiant se vonnám el a munkájától... Már ha bevállalja velem az apaságot...- teszem hozzá, a szokáott stílusomban (kisebbrendűségi érzésem teljes tudatában)
Valamikor kamaszkoromban ilyenkorra már anyának képzeltem magam. De az eslő kudarc után sokáig még csak esélyt sem adtam a férfiaknak, hogy megközelítsenek. Aztán jött Lio, a viharos kapcsolatunk, majd (vagy inkább közben?) Sebastian.
- Komolyan? Képes lennél örökbe fogadni? - csodálkozom rá Suzyra- Elsősorban saját gyerekekre vágynék. Vagy nagyon pici gyereket fogadnék örökbe...- szeretni bárkit lehet, aki képes befogadni. Reeven issza magába, Sebastian rapszódikus, Lio alig megközelíthető (volt). Nagy Fehér pedig csak álnok.
Elmerengek egy kicsit. Gyerekekre gondolok. Kettőre, talán háromra, kevés korkülönbséggel egymás között. Szeretném tudni, kire hasonlítanak, de sosem néznek velem szembe, mindig nevetve futkároznak előttem. Az egyik biztos, hogy lány, szöszi haja lágy hullámokban lobog utána. A másik barnára sült kisfiú... A harmadik... Oh!
- A csirke! - kapok a fejemhez- El ne felejtsem, hogy a recept miatt jöttél!- nevetem el magam és felugrok, hogy megkeressem.

- Ez igaz...- nevetek én is. Suzy legalább nem féltékenyen reagál, hogy én is észreveszem, ami szép.
Hallgatom, ahogy Suzy mesél. Sajnos, én keveset tudok Joshról, így csak vállat vonok, amikor a lány Josh nagyszüleit említi. Azt is Sebastiantól tudom, hogy ők nevelték fel és hogy nem ismeri a szüleit.
- Ilyenkor mindig elgondolkodok: vajon szerencsés vagy nem, hogy a szüleit nem ismeri? - gondolatban most is tovább megyek. Ha hasonló történetet olvasok (mint pl most a Törékeny c. könyvet), mindig eszembe jut, talán minden így van jól, ahogy van. Joshnak talán nem volt épp ideális a fogantatása, és az anyja azért hagyta el, mert a fiú mindig arra a napra emlékeztetné. És meglehet, a nagyszülei százszor, ezerszer is kárpótolták mindenért, és még csak nem is idegenek Josh számára. Elvégre... rokonok. Az én "apám" is... Lehet, sokkal jobban tette, hogy nem kereste velem soha a kapcsolatot, mert így egy olyan ember nevelt fel, akire büszke lehetek.
Viccesebb lesz a téma, amikor elmeséli, milyen kalandja volt "Superman"-nel, aki egy liftben kikezdett vele.
- Annyi bizonyos, a hölgyeket, akik várták meglephette, hogy már meztelenül érkezik- nevetek, a szám mögé bújtatva a kezem. Lidia partyjára is rendeltek valakit, de én hamarabb eljöttem, minthogy láthattam volna a műsorát. Nem mintha hiányozna az élmény. Ahogy ismerem magam, vagy végigröhögöm, vagy elbújkálok valahova.
Amúgy kétségem sincs felőle, hogy Suzy a férfiak számára is vonzó. Miért ne akahatna valaki gyors kalandot vele? Mint ahogy azt is éreztem (és most már biztosan tudom is), hogy Suzy nem a kalandok híve. Josh ilyen szempontból (is) passzol hozzá. Ő sem a kalandjairól híres.
- Ne haragudj, majd meglátod, ez jellemző rám: olyan kishitű vagyok, azt sem hiszem el mindig, ami kiveri a szemem- vonok vállat, de elpirulok, miközben összeszorítom a szám egy pillanatra. Sebastian akar gyereket... De még nem mostanában. Ha jól sejtem, ennek az áll a hátterében, hogy neki milyen szülei voltak. Nem hiszem, hogy ez bármit is jelentene, ezt a részét a személyiségnem nem lehet örökölni. Ő jó apa lesz, már csak azért is, mert fontosnak tartja, hogy a gyereke szeretetben nőjön fel.
- Ez így van. De az örökbe fogadás néha zsákbamacska. Tudod, az öröklött gének... Nagyobb gyerekeket is azért fogadnak kevésbé szívesen örökbe, mert azt tanuljuk, -és ennek híve vagyok én is-, hogy az első négy év a meghatározó. Az első négy évben dől el, milyen ember leszel majd, ha felnősz. Hozhatnék példának fejlődéslélektani párhuzamokat, de ennél egyszerűbben is meg lehet fogalmazni. Minden szakasznak jelentősége van: amikor a pici szopik, kapcsolatot teremt, beszélni tanul vagy járni... Egyáltalán nem mindegy, ki van vele, és milyen körülmények között- beleéléssel magyarázok Suzynak. Szeretem a gyerekeket, szívesen létesítek kapcsolatot velük akkor is, ha nem sok időm van rájuk. Olyan őszinték, annyira igénylik az odafigyelést, a szeretetet, általában is, pláne, ha betegek!
Suzyra mosolygok, lássa, örülök, hogy így gondolkodik. Mindössze meglepett. Miért hiszi, hogy a szülés elriasztaná?
- Félsz a szüléstől? A fájdalomtól? - nem hiszem, hogy más okok állnak a háttérben, akkor egyetlen terhességet és szülést sem vállalna (ha pl. büszke az alakjára, vagy ne akarna hízni, szoptatni, stb.)
// Bocsi, Lia így éli meg. Ez még mindig arra vezethető vissza, miről beszélgettek korábban a szerelemről, a kapcsolatról, ilyesmi. Azt, hogy most Seby szerelmesnek érzi magát, Liát megijeszti. A szerelem nem olyan erős, mint a szeretet; könnyen el tud múlni. Lia is próbál keményebb lenni, nehogy megint összetörjön. Nem is fogja fel (még), hogy ezzel az önvédelmi stratégiával mennyit árt a kapcsolatuknak.//
Elképzelem közben a saját gyerekeimet. Több is van, szaladgálnak a tengerparton, a hullámokba taposva vagy éppen azokat kerülgetve. Annyira szeretném, hogy ez megvalósuljon! Annyira vágyom, hogy valakit úgy szerethessek, hogy ne kelljen megmagyaráznom, miért, mennyire, hogyan... , amikor minden adódik magából, amikor a szeretet nem is kérdés, csak van... (és sose múlik el). Úgy félek, hogy Sebastiant is elveszítem!
Mielőtt azonban átadnám magam (előre) a bánatnak, inkább megnyomom a delete gombot... és mi jut eszembe? A csirke! (Pontosabban a buta tyúk, aki én vagyok). Felpattanok, ezzel kicsit meg is ijesztem Suzyt. Talán ő is elmerengett, nem csak én.
- Oksa, jegyzetelj!- nevetek. Ha néhányszor megcsinálja majd, rájön, hogy nem nagy kunszt, és tudja variálni is...- Na itt is van... Melyik volt? - vagy ötféle receptet teszek elé. Én is ebből választottam, de már nem tudom, melyik volt. 1-2 hetente biztos csinálok csirkét. Próbálok emlékezni, akkor melyiket ettük, de... nem megy.

Elgondolkodva meredek Suzyra. Valóban azt gondolja, magány ellen a szülő a legjobb orvosság? Nagyon sajnálom Josht, hogy nem ismeri a szüleit, de valószínűleg így járt jobban. A nagyszülei remek emberek lehettek, tisztességesen nevelték fel, szeretetben, ez nyilvánvaló.
- Talán majd ha neki is családja lesz... Úgy értem, felesége, gyereke...- célozgatok Suzynak, ne csak egyfelé gondolkodjon. Talán ő is tudna tenni valamit, hogy ne legyen Joshua magányos (ha már ennyire nyilvánvalóan kedveli)
Más téma a szépfiú a liftben, aki megpróbálta elcsábítani Suzyt egy menetre... (többre? Nem voltam ott, nem tudhatom.)
- Szóval megszorongatott!- nevetek fel, persze, csak ugratom. Remélem, a fickóban volt annyi tartás, hogy nem mászott rá.
- A munka az munka. Gondolom, ebből tartja fent magát, nem teheti meg, hogy nem teljesíti, amit bevállalt, különben ugrik a jó hírneve... Már ha van neki, ugye...- vigyorgok, mint a tejbetök. Elvégre csak találgatok.
Pirulva belátom, hogy vannak hibáim. Igaz, a következményeket nem látom előre. Ha előrelátó volnék, sok hercehurcától megkímélhetném magam (és másokat)
Aztán gyerekvállalásról, örökbefogadásról kezdünk beszélgetni.
- Igazad van. Nem vagyunk kibiztosítva. De azért azt észre lehet venni, ha valaki nem normális, úgy értem, kóros eset- Meggyőződésem, hogy senki sem normális. Ezt nem lehet ép ésszel kibírni!
- Persze, hogy az. Igazságtalan. Ahogy a legtöbb dolog ebben a...- vállat vonok. Nem akarok depizni, pedig milyen könnyű volna!
- Némelyik gyerkőc nagyon vágyik a szeretetre, és könnyen ki is tudja mutatni. Mások, akiknek esetleg rossz tapasztalataik voltak, már óvatosabbak. Talán tüskéket növesztenek, önvédelemből. Keményt páncélt növesztenek, hogy megmutassák, őket többé már nem törheti meg senki. Vajon, ha egy közönyös, hűvös, esetleg rosszalkodó gyereket látsz, rögtön az jut eszedbe, őt akarod megszelidíteni?
Tudom, miről beszélek. Akár magamat is leírhattam volna. És érzem, hogy Sebastian törődik velem és szeret..., mégsem merek hinni abban, hogy nem fordul ellenem néhány hónap múlva, vagy talál mást... Jobbat, szebbet, okosabbat, szexisebbet... Odaadóbbat. Az ajkamra harapok. Egyetlen szempontból sem vagyok ideális.
- Bocsánat. Félreértettelek- néha eszembe jut, ha nem az lennék, aki vagyok, nevezetesen nem ápolónő lennék, más szemmel nézném a dolgokat. Nem jutna eszembe pl. az az anyuka, aki halálosan rettegett a normál szüléstől, és könyörgött a szülésznek, vágja fel, ne engedje, hogy szétszakadjon...
Olyan kényelmesen elpilledünk a kanapén, hogy majdnem elfelejtem a csirke receptjét. Eredetileg ez érdekli Suzyt, emiatt (is) jött át.
- Söröset még biztos nem csináltam. De képzeld, egyszer a fehérboros csirke helyett pálinkásat csináltam...- nevetek- Ott volt a probléma, hogy boros üvegben kaptuk a pálinkát. Jó illata volt, nem kóstoltam bele... Nem is nekem tűnt fel, hogy nem bor van benne...- mesélem a sztorit jókedvűen. Néha a véletlenek miatt alkotunk nagyot a konyhában.
Elbeszélgetünk a csirkesütés csinjáról-bínjáról. Szeretném, ha Suzynak sikere lenni. Úgy tűnik, fontos neki, hogy Joshnak örömöt szerezzen.
- Mondok én valamit...- nézek rá szelíden- Tök mindegy, milyen lesz a csirke. Josh örülni fog, hogy gondolsz rá, és lefogadom, akkor is örömmel tömi majd magába a főztöd, ha egy kicsit leégeted.
(Arra ugyanis felhívtam a figyelmét, inkább süsse tovább, ne maradjon nyers. Az roppant veszélyes!)
Elkönyvelem magamban, hogy Suzy meg akarja fogni magának Josht. Ahogy őt hallottam, odavan Suzyért. Biztos vagyok benne, hogy ez sikeres út a boldogsághoz. Kimondani azonban nem szabad, ha nem is vagyok babonás, Suzy még lehet az. Inkább nem rondítok bele egy ígéretes jövőképbe. Úgyis rajtuk múlik, nem a szerencsén.
Kár, hogy nem látom a fától az erdőt. Néha az én életemet is ezzel a szemlélettel kéne vizsgálnom. De egyszer mindennek eljön az ideje...