Gyorsan telik a hét, és sokat dolgozom, találkozgatok Suzyval, Sebyvel. Jókat alszom, keveset álmodok, legalábbis nem emlékszem rájuk reggelente, amitől frissnek érzem magam és erőtől duzzadónak, mintha kicseréltek volna. A szövegtanulás jól megy, szinte az egész tragédiát fejből tudom, de közben tanulok mást is, másra is.
Vasárnap sokáig alszok, Sebastian mellett ébredek (nálam aludt kedves barátom), és lezavarjuk a napot. Még jó, hogy tettem figyelmeztetést a telómra, különben elmulasztanék menni... Már háromkor zargat, hogy készülődjek, és felejtsek el borotválkozni! Felöltözöm rendesen, fehér ing, világosszürke vászonnadrág és zakó lesz az öltözékem. Nem a legújabb divat szerint, de azért elegáns (és jobb, mint a póló farmer, én se tagadom). A hajammal nem kezdek komolyabban semmit, ez is egyre nő, hát hátrafésülöm, de nem zselézem be, hátha Felix valamit ennek is kitalál (mármint a bozontomnak)
Tudom, hol lakik. Bár nem az én területem, voltam már helyettesíteni arra. Ismerem az utcát, bár nem tudom, konkrétan melyik az a ház... Megtalálom. Pontosan 5-kor kopogok az ajtaján, miután megkerülök egy kidöntött postaládát. Hoppácska, részeg volt a postás? Nekiment?
- Helló...- köszönök neki vissza, és biccentek, hogy könnyen idetaláltam, de már mutatok is a hátam mögé- Észrevetted már, hogy valaki kidöntötte a postaládádat?
Megrongált, kidöntött, jelöletlen, földön fekvő ládába nem kézbesíthetünk semmit. Nemhogy levelet, reklámot se. Mondom neki az alternatívát, hogy a postától igényelhet cserét. Olcsóbb, mintha újat venne, és tán be is állítják.
Ő pedig a lakáson vezet körbe, ami magán viseli, hogy nem hétköznapi ember lakja. A nyitott fürdőszobából illóolajok illata száll ki, a konyhába bekukkantva érzem a sült hús illatát. A nappali egyben hálószobaként is funkcionál, nagy az ágy, sok a polc, sok a könyv...
- Szép nálad!- jegyzem meg jókedvűen, aztán kedves kínálására teát kérek.
Kifejezetten túlöltözöttnek érezhetném most magam mellette, noha ő sem tróger. Csupán laza elegancia és a művészi beállítódása teszi érdekessé és izgalmassá most is a megjelenését; az embernek eszébe se jutna megszólni azért, mert festékes a ruhája. Ez így korrekt, így válik a környezete részévé. Én leszek megint idegen ebben az egészben. Ez most nem frusztrál, bizonyos cél miatt vagyok itt, az öltözet sem véletlen, maga a művész kérte, milyen legyek. Igyekeztem...
Ha kimegy a konyhába (és engedi) vele tartok. Levettem a cipőm, zokniban mászkálok, de nem parázok, az ő lába pl. meztelen.

Pontosan érkezem, olyan öltözetben, amit ő kívánt. A lakása kifejezetten tetszik, ez a stílus közel áll az enyémhez. Csak a kidőlt postaláda rontja a képet, de ennek is megvan az oka, és a megoldást is megtalálta már.
- Ó, igazán?- kérdem nevetgélve. Képzelem, milyen kiselőadást tarthatott a kiscserkésznek arról, hogy legközelebb legyen óvatosabb. A gonoszkás vigyort annak tudom be, hogy igencsak megszeppenhetett az illető. Felix még arra is rávette, hogy csinálja meg.
Közben az is kiderül, hogy egy másik sráccal lakik itt. Egy hálót látok, nagy - és baldahinos- ággyal. Levonom belőle a következtetésein, de nem ütközök meg rajta. Ha Felix meleg, hát egészségére. Addig nincs gond, amíg nem próbálkozik. Bízom benne, hogy nem hülye ürügy miatt hívott ide. Amúgy a helyszín is úgy néz ki (és ő is), mintha festéshez készülne. Mit parázzak? Amúgy sem vagyok megijedve a homoszexualitástól. Nemde hazudnék magamnak?
- Köszönöm, citrommal és cukorral, igen...- válaszolom a teára, és megyek utána a konyhába, hisz nem tiltotta meg. S miközben tevékenykedik, elmondja azt is, hogy megváltoztatta korábbi elképzeléseit. Átöltöztet, nem le, miért ne?
- Miért ne?- vonok vállat- Te vagy a művész...- mondom hűvösen. Én most csak eszköz vagyok, cseppet sem számítok. A fotózások egy része is arról szól, mi csak tárgyak vagyunk. Nem a személyünk, hanem a mondanivaló hangsúlyos.
- Uppsz, könyvet nem hoztam. De van nálad elég, majd valamit a kezembe nyomsz, én elleszek vele, ne aggódj...- lényegében mindegy. Ha nem túl filozófikus, még el is boldogulok vele- ez nem okozhat problémát.
Megkapom a teám.
- Köszönöm.
Beinvitál a szobába, ahol majd dolgozni fogunk. Kíváncsian várom, miféle ruhába kíván öltöztetni. Az ingemre tett megjegyzésre felkapom a fejem. Óvatosan kérdezem:
- Mégis miképpen? Vedd figyelembe, ebben kell majd hazamennem is...- bár, a franc se bánja, bedobom magam az autóba és huss, már itt se vagyok. Ki szólna meg, ha festékes a ruhám? Arra gondolok ugyanis, hogy esetleg összeken.

Nagyon elégedett arcot vág. Kétséget sem hagy felőle, hogy móresre tanította a kiscserkészt. Nem tudom, lennék-e a helyében...
A lakása kifejezetten tetszik. Megvan az a varázsa, ami hatással van az emberre; az enyém sokkal egyszerűbb, de nekem lényegében az is megfelel, egyenlőre. Majd ha már többen leszünk, kedvünkre alakítjuk.
- A legtöbbet valóban nem- mondom a teára. Csak az eredeti gyümölcsteákat nem kell ízesíteni, de az majdnem olyan árban van, mint az arany. Nem engedhetem meg magamnak, hogy naponta olyat igyak.
- Egyik sem- mondom őszintén, kicsit meglepődve, hogy felkapta a vizet- Csupán annyit akartam közölni, alkalmazkodom az igényeidhez- a végén elmosolyodom, lássa, valóban nincs bennem semmi kritika. Különben a képeket a falon még nem néztem meg tüzetesebben- Már megszoktam, hogy eszköz vagyok.
Vannak munkák, amik kifejezetten tetszenek, és igyekszem adni, amit kérnek tőlem. Sosem többet. Eleevel élvezetes volt dolgozni, és a nagy stúdió, sürgés-forgás hangulatát is megszoktam a végére. Jelenleg úgy érzem, Felix előtt is fel tudok majd oldódni, akár a színházban. A kárpótlásra nem reagálok. Várjuk előbb meg, milyen lesz az a kép. Max tűzre vetjük, hm? (Kétlem)
Az ingemmel kapcsolatban óvatosabb vagyok. Bár gyorsabban beszélek, mint ahogy gondolkodom, azért megnyugtató, hogy nem akarja tönkretenni a ruhám (csupán összegyűrni). Kikeres egy farmert a szekrényből, hogy vegyem fel azt. Hozzám méri, pedig alkatilag tényleg hasonlóak vagyunk.
- Meglátjuk, szerintem jó lesz- veszem el tőle a nadrágot, és igazából alaposabban meg sem nézem. Olyan darab, amit manapság viselnek a srácok: koptatott, szakított, divatosnak mondható. Nincs ellenvetésem, hogy felvegyem. Azt a hülye parókát is elviseltem, na, az kihívás volt!
- Cél, hogy szexi legyek?- kérdezek rá, ha már említette; talán ez is benne van a koncepciójában. Alsóneműben is álltam már fotós előtt, ennyitől nem jövök zavarba.
Természetesnek tűnik öltözködni előtte. Én sem most csinálom először, ő se most lát először férfi testet. Nem hinném, hogy zavarba hoznám, nem is célom. Sem kihívás, sem kapkodás nincs a mozdulataimban. Igyekszem otthonosan érezni magam, hogy kellően bele tudjak ivódni a "díszletbe". A saját ruháimat összehajtogatva teszem le egy erre alkalmas helyre (ha más nincs, az ágy szélére). Az ingem még rajtam van, ahogy megiszom a teám. Kellemes íze van, kellően savanykás, mégis édes. Van időm arra is, hogy szétnézzek a könyvespolcokon, és szemezek is az egyikkel. Shakespeare darab. Rákaptam a stílusára az utóbbi időben.
- Kinéztem egyet közben, ha nem haragszol...- és ha megengedi, le is veszem a polcról. A Szentivánéji álom az, Shakespeare-től. Aztán leveszem a zoknim is, ahogy kérte.
Aztán kezembe adja az inget is, amit választott. Ránézésre megmondom, hogy jó, fel sem kell próbálni. Aztán gyűrni, csavargatni kezdi.
- Egy kicsit nedvesítsük be, úgy könnyebb!- nevetek, még sosem gyűrtem ruhát szándékosan, de így nehéz lesz. Besegítek neki a csavargatásban, gyűrésben, de lehet, hogy még ez is kevés lesz- Mennyire kell meggyűrni egyáltalán?
A nadrág egyébként passzol rám, de nem gomboltam be a derekánál. (Ha végig gombos, akkor csak az utolsót hagytam szabadon). Ha akarja, még ezen is változtathat, a kompozíciójáról még mindig keveset tudok.
- Nos, hogyan tovább?- nem mintha sürgetném, én ráérek, de a festés időigényes. Ő mondta!

Úgy gondolom, nem jelenthet problémát pózolni egy képhez, bár azt is látom, a festészet más, mint egy fotósorozat elkészítése.
- Nem hiszem, hogy unatkoznék, olvashatok, agyalhatok- arról még nem beszéltünk, pontosan mit is szeretne (milyen kifejezést), talán okos lenne ehhez való könyvet keresni majd.
- Oké, világos- bólintok. Örülök, hogy nem az erotika a fő mondanivaló, bár ha Felix ezt akarta volna kidomborítani, megoldottam volna.
Tetszik a profizmusa és a természetessége. Én sem feszengek, amikor vetkőzni kell, csinálom, amit kér, hangtalanul, serényen. Saját ruháimat az ágyra teszem. A kapott nadrágot lazán hagyom, nem gombolom be a derekánál. Míg inget keres, szétnézek a könyvei között, és kiválasztok egyet. Mielőtt levenném, megkérdezem, szabad-e. Szavaira csak biccentek egyet; igaz is, minek az engedély, ha ő ajánlotta fel? (Nem szokásom mások cuccaihoz nyúlni)
- Viszonylag gyorsan olvasok. Ez a darab viszonylag rövid, de a nyelvezete miatt talán több időt szöszölök majd vele- arról nem is beszélve, hogy esetleg találok benne olyan részletet, amit szívesen meg is tanulok, akár most, itt, helyben.
- Megvan az egész sorozat, adod majd a következő könyvet a kezembe, ha kell...- nézek rá nyíltan. Nem csak rajtam múlik, kell-e még olvasnivaló, hanem azon is, ő milyen gyorsan tud (vagy akar) dolgozni.
Az inggyűrés egy kis vasalópermettel oldódik meg. Közösen csináljuk, és úgy érzem magam, mint egy rossz gyerek, mégis élvezem. Apróság, inggyűrés, cöh! A művelet sikerrel jár, apró ráncok jelennek meg az anyagon, olyan benyomást keltve, mintha már tényleg viseltem volna. Belebújok, nem is érzem nedvesnek, kényelmes, gombolgatom. Felix beleavatkozik, kigombol, majd újra be, elcsúsztatva a gombsort és nyitva hagyva a mellkasomon. Lazán lóg mellettem a kezem, miközben igazgatja, hogyan álljon rajtam az ing, nem feszélyez, ha hozzám ér közben. Aztán a hajamba túr, kissé összeborzolja. Nevetek közben, úgy tűnik, csiklandós a fejem.
- Hétköznap csak az ujjaimat használom, ne izgasd magad a hajam miatt!- nevetgélek. Csak akkor vagyok jólfésült, ha jelenésem van. Az újságkihordás nem ilyen.
Aztán megmutatja az öles fotelt, amibe belesüppedek, keresztben benne, szinte fekve. Kényelmesen elhelyezkedem, figyelembe véve a kapott instrukciókat. Kezembe veszem a könyvet, de egyenlőre nem kezdem olvasni. Sejtem, hogy lesz még mit megbeszélni, mielőtt belefeledkezik a munkába.
- Így jó lesz a fény, köszönöm- ha közben esetleg be is esteledne, a belső fényforrás tökéletesen elég az olvasáshoz. A reflektor ontja magából a meleget, elképzelhető, hogy inkább ez okoz majd később gondot, de jelenleg nem zavar.
- Kösz, nincs kérdésem- ha gondom lesz, úgyis szólok. Én készen állok (ülök).
Leül ő is, de egyenlőre csak egy füzetbe rajzol, és ez a folyamat ismerős (magam is rajzolgatok, ha megkap egy téma, de nem túl gyakran), és mielőtt elkezdene a vászonra dolgozni, még egyszer odajön, hogy finomítsa a beállításokat. Az állam alá nyúl, ahogy beállítja a szöget és közben elmerülten néz. Én is nézem, és bár farkasszemet nézünk, tudom, hogy ő másképp lát engem, mint én őt. Megmagyarázni nem tudom, de most sokkal inkább érzem magam tárgynak, eszköznek, mint eddig bármikor. A szavaira azonban mosolyognom kell.
- Nem, aktot még nem csináltak rólam, de már van rá jelentkező...- nevetem el magam halkan. Suzyra gondolok, és csak a gondolat miatt vidámabb leszek. Remélem, ez nem ront az összképen. Még mindig nem tudom, milyen hangulatot szeretne Felix megfesteni.

- Nos, különleges színezetet lehet adni az olvasmánynak úgy is, hacsak más-más hangsúllyal olvasod- nem feltétlenül kell mindenkit megszemélyesíteni, bár ezt a technikát én magam is gyakran alkalmazom. Néha viszont azzal játszom, hogy egy-egy lényegesnek tűnő mondatot értelmezek más hangsúllyal, hangszínnel, úgy, hogy a mondat értelme is megváltozzon; milyen vicces úgy!
Felixre mindeközben mosollyal nézek. Olyan ember, aki szereti használni a fantáziáját és kreatív. Ha a keze úgy jár, mint a nyelve (és most a beszédkészségére gondolok), örömöm lelem majd a festményében, fogadni merek. Abban viszont nincs tapasztalatom, a festés mennyi ideig tart. A könyvet könnyebben felmérem, mennyi idő alatt olvasom ki.
Az inggel bíbelődünk egy darabig, de aztán azt is fel tudom venni. A hajam összekócolja, nevetek, ahogy csinálja. Más azért jár fodrászhoz, hogy tökéletesen álljon a haja, nekem egy művész borzolja össze. Hehe, ha befut a képe, a divatbolondok olyan frizurát fognak csináltatni, mint az enyém! Vicces! Így helyezkedem el a fotelben, amit Felix választott ki a feladathoz. Nem nehéz kényelmesen elhelyezkedni benne, bár a póz, amit fel kell venni, kicsit mesterkélt számomra. Sebaj! Nem olyan megterhelő, mint a kereszten lógni.
Elkezdődik a munka. Felix egészen közel jön, s miközben felméri az arányokat (vagy tudja ördög, mit csinál), beszélgetünk. Jön nekem az akttal. Nem titkolom, hogy volt már téma, de nem árulom el a részleteket. Ki tudja, abból lesz-e valami, vagy csak elméleti megközelítés volt?
- Ki tudja, ki lesz az első... Szerintem a lány, akivel beszéltünk róla, nem ennyire fesztelen, mint te...- nevetem el egy kicsit többet elárulva, de ami igaz, az igaz. Suzy már biztos attól is zavarba jött volna, ha letolom a nadrágom.
Állom, ahogy a szemem stíröli, biztos, hogy nem azért csinálja, hogy kikezdjen velem. Szép is lenne, hehe. Aztán még én vagyok megfedve, túl jól csináltam a dolgom? Az orromra koppint ugyanis.
- Nem vagyok egy izompacsirta, de ezt gondolom, fel tudod mérni...- fogalmam sincs, számára milyen egy ideális hát. A vállaim szélesek (vagy csak a derekam nőiesen keskeny, a fene se tudja). Nem kezdem most mutogatni, megnézi, ha majd végeztünk ezzel a munkával. (Hacsak nem jutott eszébe valami más)
A vászonhoz sétál, nekem meg azt javasolja, olvassak nyugodtan, ami azt is jelenti, lazíthatok. Nem nehéz megtenni, beszélgetni nehéz lenne úgy, ha ő bele van feledkezve a munkába. Engem a könyv nyel el. Épp az utolsó oldalaknál tartok, amikor rám szól, abba kéne hagynom. Hiába, lehetne izgalmas is, kétség nem fér hozzá, hogy most az lesz, amit ő akar, még a fejemet is ő irányítja.
Amikor beszélni kezd, nem tudom, beszélgetni akar-e egy kicsit vagy csak rá akar hangolni valamire. De ahogy lépked hátrafelé, rájövök, az utóbbi. Így nem válaszolok hangosan, csak gondolkodni kezdek, mi hasonlatos ahhoz, amit ő leírt. Probléma, amely nem kellemes, de nem tragikus? Amely megoldhatatlan és mégis foglalkoztat? Keserédes gondolat? Elee és Sebastian között száguldanak a gondolataim. Mindkettő fejtörést okoz. Sóhajtok, lelki szemeim előtt események játszódnak le azok közül az emlékek közül, amelyek után hiányérzetem támadt. Eltűnik Felix szobája, elfelejtem a könyvet is, ami az ölemben pihen. Csók... csókok jutnak eszembe. Elsiettek? Más jelzőt használnék rájuk. Magamba merülök, befelé nézek, észrevétlenül ereszkedik lejjebb a fejem, a szempillám. Ellazul az arcom, az ajkam is megnyílik...

Látom, érti, miről beszélek, nem adok neki ízelítőt. A dolog olyan könnyű, én olykor kísérletezem is, vajon mely hangsúly illik legjobban a karakterhez illetve a szituációhoz. Aztán szándékosan "torzítom" el, legyen éppen az ellenkező jelentése a mondatnak! Vicces, minden esetben vicces!
Az akt és Suzy kapcsán elmosolyodom. Szerintem mi még abban a fázisban vagyunk, amikor zavarba tudnám hozni. Egyértelmű, hogy a találkozásaink valahogy bensőségesebbé válnak, napról-napra, szinte észrevétlenül, és Suzy búcsúpuszija sem olyan elkapkodott már, mint az elején. Talán sejti, hogy tetszik nekem, bár annál többet nem kívánok tőle, amit ő akar adni nekem.
- Ha választanom kéne...- nevetek. Biztos Félix is érzi, hogy nem a lány zavara okozna nekem örömöt.
Aztán csak bámul, mintha át akarna nézni rajtam, mint az ablaküvegen. És mégse. Belém, mélyre, a gondolataimhoz, érzéseimhez jutván el.
- El is felejtem, hogy ember vagyok!- nevetek egy picit, még az orromra való koppintás hatása alatt. De komolyan, úgy beszél a hát(am)ról, mintha valami különlegesség lenne!
De aztán rajzba/festésbe kezd, én meg olvasásba. Jól haladok, élvezem a történetet, bár Hermia és Heléna neve kicsit összezavar. Ki szerelmes kibe? Aztán kitisztul a kép, majd összegabalyodik (nem miattam), és nevetgélek magamban, milyen lökött a szerelem.
Aztán azzal térít magamhoz, hogy megsimítja az arcom. Úgy elméláztam, kikapcsoltam a külvilágot, mint amikor olvasni szoktam. Aprót nevetek.
- Meglehet, előfordul- nézek rá. Valamit nem vettem észre? Nem mozdultam, talán nagy hibát nem vétettem. Ő sem látszik dühösnek (mérgesnek se)- Minden oké, sikerült felvázolni, amit szerettél volna?- kérdem tőle. Nem tudom hova tenni azt a kifejezést, ahogyan most rám néz.
- Köszönöm, nem kérek semmit. De a nyakam tényleg beállt, azt fellazíthatod, ha tudod!- forgatom meg kissé a fejem, és érzem, hogy fáj. Automatikusan kezdem magamnak nyomogatni, de más kezétől az élmény nem ugyanaz... Khm.

- Alkalmunk lesz bőven...- nevetek, kissé lódítva, közel sem tartunk még ott, hogy meztelenre vetkőzzek Suzy előtt. Amúgy elképzelhető, hidegen hagyom, ha rajzolni vagy festeni készül.
- Ah, nem így értem...- legyintek lazán- a hátamról beszéltél úgy, mintha független lenne tőlem- magyarázom el, mire gondoltam.
Munkába kezd, én a gondolataimba merülök azon az analógián elindulva, amit javasolt. Nem nehéz elmerülni a gondolatokba; nem zavar, hogy közben figyel valaki. Hogy őszinte legyek, már észre sem veszem. Csak azt, amikor hozzám ér... ki tudja, mennyi idő múlva. Ez sem zavaró, gyakran előfordul, hogy elmélázok, nem érzem, hogy ebben lenne valami rossz.
- Kösz...- nevetek. Jó alapanyag. Hát nem tárgyiasít megint?
- Oké, én ráérek...- igyekszem visszamenni abba a pózba, nem is nehéz, a testem automatikusan áll rá. Az arcom... hát nem tudom, ugyanúgy tudok-e nézni, mint az imént, de ... igyekszem, fogjuk rá. Remélem, most nem az arcom a lényeg.
Eltelik egy kis idő, nem számolom, mennyi, amikor jelzi, mára kész vagyunk. Számítottam rá, hogy a készülő képet majd nem nézhetem meg, ez sok festő hárklija, meg sem lep. Vállat vonok, csinálja csak, ahogy szokta.
- Ha kész lesz, majd megmutatod...- mosolygok rá. Nem vagyok közömbös, csak türelmes- Még ma be akarod fejezni?- ez érdekes. Vajon mindig ilyen hatékonyan dolgozik? Az elfüggönyözés azonban úgy érzem, túlzás. Azt gondolja, a kívánsága ellenére kíváncsiskodnék?
Bár már fészkelődtem, csak akkor állok fel, amikor mondja. Nyújtózom is egy kicsit, ropog a hátam.
- Nem, a levendulára nem, kösz- gombolgatom ki azt a néhány gombot, míg ő a fürdőben elvan. Kezembe veszem a könyvet, és gyorsban elolvasom azt a néhány oldalt, ami hátra volt. Így azért teljes a kép! Amikor visszaér, vele együtt nézek körbe a szobában, de az ágyra nem akarok felülni, marad a fotel. Beleülök, szembe a támlával, a lábaimat törökülésben húzom magam alá. Tök jól elvagyok. Ellazítom magam (legalábbis a hátam), még a szemem is becsukom.

Belesodródtam egy témába, amiről igazából fogalmam sincs, de Felix érdeklődése nem pajzánkodó, és nem is érzem magam zavarban.
- Spotnán senki előtt nem vetkőzöm le, gondolhatod!- nevetem el magam- Ha rajzolni akar, úgyis megmondja, mit akar, éppen, ahogy te; gondolom, magát nem hozná zavarba- Arra gondolok, ha zavarba hozná a meztelen testem látványa, nem úgy akarna lefesteni/rajzolni. Az más, hogy van rajtunk valami, fürdőruha, vagy egyéb fehérnemű, az más, mint a pucérkodás.
- Eszembe sem jutott- hehe, miket nem gondol? - Szóval a hátamban is éppen úgy benne van a személyiségem, mint pl az arcomban?- ugratom egy kicsit, bár azt mondja, a hátamat nem lehet függetleníteni tőlem, de na.
Apró igazításokat végez a festményén, de arra kér, maradjak még abban a pózban, ahogy beállított. Nem túl nehéz, bár a vállam merevedik, és főleg a nyakam sikít némi mozgástérért. Nyugalomra intem magam, már csak néhány perc.
- Én mondhatok véleményt, de nem hinném, hogy az lenne az elsődleges- mondom kételkedve-  Fesd meg a saját ízlésed szerint, ne befolyásoljon az én véleményem, aztán kiderül, hasonlít-e az, amit bennem látsz azzal, amit magamról gondolok... Hm?
A képet letakarja. Nem csak kis szünetet tart, és ahogy elmondja, napokig fog még dolgozni a képen, elmosolyodom.
- Ha csuklok, akkor majd nekem is te jutsz eszembe...- nevetem el; abszurd, de oké.
Megmozgatom magam egy kicsit, de aztán visszaülök a fotelbe, ahogy visszaér, hogy alávessem magam a masszírozásnak, amit beígért. Míg elvan, kiolvasom a könyvet is. Erről kérdez, amikor nyomkodni kezd. A keze meleg és síkos, kellemesen csúszik a bőrömön.
- Minél több Shakespeare-t olvasok, úgy érzem, annál kiszámíthatóbb, de azért szórakoztató volt...- felelek őszintén. Nem vagyok túlolvasott, ami azt illeti, de a bemutató illetve a Suzyval való ismerettségemet illeti, valószínű ez sem az utolsó darab, amit elolvastam a híres William-től.
A levendula illata betölti az orromat. Lazító és nyugtató hatása van. Nem tudom, hol lehetnék ennél nyugodtabb, de a lazulás jól jönne, az izmaimba mintha csomót kötöttek volna.
- Erre nem tudok válaszolni...- kicsit megmerevedik a hátam. Biztosan elítél majd, hogyan választhatom a színészetet, ha...- nem mondhatnám, hogy jártas vagyok a színház világában- Szándékosan nem nézek rá, inkább előre, valamelyik falat nézem, polcot vagy képet, lényegében mindegy- Csak kóstolgatom, milyen színpadon játszani, de sosem volt lehetőségem látni is, hogy csinálják a profik.

- Az érettségével nincsen gond, és valószínűleg nem is a kíváncsiság hajtja. Régóta rajzol, de hogy mennyi tapasztalata van az akt-ban, nem tudom- bevallom, nem is érdekel. Úgy hiszem, nekem már nem okozna gondot levetkőzni előtte.
- Oké, ez hihető- ha valaki ismer, hátulról is megismer, vagy akár az orromról, számról, fülemről. (Hogy más idomaimat ne is soroljam)
Figyelmesen nézek rá, de arcomon némi kétkedést láthat. Ha számítana a véleményem, nem csak akkor mutatná meg a képet, amikor kész van, hanem menet közben, nem? Bár lehet, hogy neki ez a heppje.
- Ha kikéred a véleményem, meg fogom mondani- amúgy nem hiszem, hogy beleszólnék, nem olyan művésznek tűnik, akinek még fogni kéne a kezét.
Szavaira felnevetek.
- Hát, ha a nyakam beáll, nem biztos, hogy jó szívvel emlegetlek majd!- ígérte, hogy kilazít. Nem lesz itt semmi hiba.
Elvonul a fürdőszobába, addig én is átmozgatom magam, a könyvet is befejezem, jól érzem magam. Shakespeare-ről nyitunk párbeszédet.
- Nos, ezeket még nem olvastam, de majd mindig közbe iktatok valami mást, ne unjam meg gyorsan- fogadom meg a tanácsát (noha nem is biztos, hogy annak szánta).
A (hosszas) mozdulatlanság kicsit elmerevített, az izmaimat mintha ólomba mártották volna, magam is érzem, hogy feszesek, noha csak akkor feszülök meg (ezen felül), amikor olyan dologról kérdez, amiben, mondhatni, járatlan vagyok.
- Hát... valahogy így. Amit az iskolával néztünk annak idején, nem lehetne profi előadásnak nevezni. Biztosan ismered azoknak a daraboknak a színvonalát, amit kötelező darabként kell megnézni. Csak az iskolásoknak dobják össze, lényegében színészi játékot is alig visznek bele...- mondom kesernyésen rossz tapasztalataimat.
Kissé felnézek rá a vállam fölött, úgy kezdek bele, miért incselkedem én a színészettel.
- A suliban, amikor saját darabot adtunk elő vagy éppen "leutánoztunk" valamit egy filmről, úgy éreztem, sokkal jobb tudnék lenni, mint azok, akiket a színházban láttam! Tudom, sokat bohóckodtam, és én is utánzásokkal indultam, de a dolog nem csak erről szól; a lényeg az egyéniségen van, és azon, hogy bújok bele más-más karakterekbe, hogyan tudok azokkal azonosulni, mennyire leszek hiteles!- vonz engem ez a szakma, tagadhatatlan, pedig már rájöttem, nem vagyok igazán tehetséges, csupán lelkes amatőr.
Az ajánlatától eláll a szavam, ismét rá pillantok.
- Köszönöm! Az remek volna!- szívesen megyek vele is, de ha jegyeket ad, lesz kivel mennem..., remélem. LA nagy város, tele jó színházzal, tervezgettem is már, hogy elmegyek (és viszek valakit).
Közben kiakad az izmaimon, és szinte leteremt, mennyire görcsös vagyok (pedig részben ő az oka). Szót fogadok, engedelmesen nyúlok el az ágyra terített törölközőn. Már az is kilazít, hogy fekszem... Elnyúlok, becsukom a szemem.

- Ebben valószínűleg igazad van- biztos rajzolt már férfi testet, így vagy úgy, nem is kérdés- meglehet, csak beképzelem, hogy én vagyok rá arcpirító hatással- nevetgélek, mert eszembe jut, hányszor pirult már el miattam Suzy. Nincs ennek semmi köze a meztelenséghez.
- Így már értem pontosan azt is, miért takarod le most- mosolygok. Tőlem nem kell tartania, tiszteletben tartom az alkotás műveletét. Ahogy én sem vagyok elégedett teljesen, amíg a szerepet nem érzem sajátoménak: nem elég tudni a szöveget vagy a koreográfiát, mikor hova kell állni, menni... stb. Tetszik, ahogy megvédi az alkotását a korai kritikától; ez a szemlélete közelíti hozzám. Másrészről pedig nyitott arra, hogy változtasson, "javítson", ha a vélemény beleillik a koncepciójába. Ha jól sejtem, csak akkor javít, ha ez igaz, máskülönben magasról tesz rá, ki mit mond!
- Majd szólok a hátamnak, hogy verje le a lelkemen, amiért jobb neki- kuncogok. Amúgy nem nyafognék... Szóba hozta és én nem tagadtam, de nem kértem semmit, ő ajánlotta fel, hogy kezelésbe vesz.
- Az egyik mániám az olvasás, falom a könyveket, szóval ezzel nem lesz gond. Amúgy is van néhány könyv, amivel elmaradtam, szóval bőségesen van mit olvasnom, köszönöm- nem kell tartani attól, hogy ráunnék valakire. Most is egyszerre három könyvet olvasok.
Még a fotelben vagyok, úgy gyúrja a hátam, s közben a aszínházról beszélgetünk.
- Vagy túljátszott vagy dögunalmas...- általában ezt szűrtem le, és állandóan azon agyaltam, miért nem akarják ezt jobban?
A témába jobban is bele megyünk, az én elhivatottságom is szóba kerül (ha nem is így nevezzük)
- A filmezés még magas nekem, olyan "álmodik a nyomor" kategória; egyenlőre még azt is csak próbálgatom, egyáltalán a színészettel tudok-e boldogulni- mondom könnyedén, bár emlékszem, hogy beszélt velem róla, önbizalom nélkül ne várjak sok sikert- Na, ahhoz a műfajhoz még több önbizalom kell. Ott aztán azonnal van visszajelzés: tetszel-e vagy se!- nevetek, hagyjon lógva, a humoromat megtartom magamnak vagy Sebastiannak, ő érti és értékeli, de mindketten tudjuk, nem vagyok egészen nooormális! Már a gondolat miatt is oldottabb (és vidámabb) vagyok.
(Őszintén, nem emlékszem, kérdezted-e már. Remélem, nem!)
- Nem nehéz a kedvemre tenni, mondhattál volna akármit!- tudom, kicsi az a faj, aki mindennek örül, de én még tudok örülni.. egy fűszálnak is... ha éppen jó íze van. Különben meg Suzy megfertőzött. Biztos csepegtetett belém valami öröm-izét, mert nap mint nap nevetgélek, mint aki legalábbis bolondgombát evett.
- Ha nem csak egy alkalom, lehet vegyesen. Legalább felmérem, melyik tetszik legjobban...- biccentem félre a fejem. Tényleg, nem lenne jó, ha azt hinné, ki akarom használni, de ha ő is kedvel színházba járni, nem utasítanám el a társaságát. Az ő véleménye, az ő szemlélete mindig új megvilágításba helyezik a begyöpösödött dolgaim.
Átköltözünk az ágyra, és ahogy elterülök, kényelmesebben fér hozzá, az ütései is erőteljesebbnek tűnnek, noha nem durva; éppen jó, amit csinál. Figyelmeztet, és aztán rá is ül a derekamra. Nem nehézkedik, cska a kezeivel, de azokkal mintha súlyokat szedne le rólam folytonosan. A nyakam és a derekam sem marad ki. Közel állok hozzá, hogy elszenderedjek, de időnként elforgatom a nyakam, el ne macskásodjon itt nekem.
- Gondolom, te gyakran jársz színházba, koncertre. Mit kedvelsz a leginkább?- kérdezek vissza. Úgy illik, hogy majd alkalmasint én is elhívjam valahová; ne lőjek már nagyon mellé...

- Igen, ilyesmire gondoltam én is...- pirulok most én bele. Suzy nagyon édes lány, és időnként pont azzal hoz zavarba, hogy elpirul. Bár lehet, lyen fajta, könnyen tágulnak a vérerei. (Ahogy én is hajlamos vagyok erre)
- Vicces lakótársad lehet- nevetek, ahogy magam elé képzelem, fél kézzel letakarja a szemét és botorkál a lakásban- Egyszersmind nagyon tisztel téged, ha még csak meg sem próbál lesekedni, ha lehetősége lenne, akkor se...- Talán nem így van?
Kicsit én is hülyülök, ha már okot ad rá. Legalább vigyorog, ha nem is neveti el magát.
Nyomogatni kezdi a vállaim, közben azonban diskurálunk.
- Az mindig!- nehéz mellé lőni; szeretek olvasni.
Könnyedén beszélgetünk, mintha régebbi ismerősök volnánk, nemcsak néhány naposak.
- Próbálkozom ezzel is, egyenlőre negatív. Épp a napokban úszott el egy szerep, lovász lettem volna egy sorozatban. Még a lovardába is kijártam, hogy hitelesebb legyek, de a lóig el se jutottam a válogatáson- könnyedén beszélek erről, nem vág földhöz a kudarc. Lesz másik, tudom én- Járok meghallgatásokra, próba, cseresznye, tudod... Akár a színházzal.
Sokat gondolkodtam azon, amit a vacsora alatt mondott. Persze, a törtetés még mindig nincs ínyemre, de egyfajta tervet nem árt készíteni.
- Ez majd adja magát. Egyenlőre az is eremény, ha visszahívnak...- páran már mondták is, a külsőmmel nincs probléma. Csakhát szép fiúból 12 egy tucat; a tehetségem meg nem tudom megmutatni, ha helyettem egy főiskolást választanak, aki ezt tanulja. Szóval csak szépen, sorjában. egyszer az én időm is eljön, ha Isten úgy akarja.
- Kedves vagy, tényleg...- nevetek, hogy milyen ötleletekkel áll elő- Tudok szórakoztatni, de csak mert utánozni tudok. Az én humorom... hát, nem valami jó - Sebastian szereti, de ő éppen olyan lökött, mint én. Ő a kisujjamon is röhögne, ha felmutatnám neki.
Nevetek.
- Na jó, megfogtál. Ilyesmiben nem gondolkodtam- lyukas zokni és kiskanál. Ki akarna ajándékozni ilyet?
- Köszönöm- fogadom a bókját, jól esik- Nem esik nehezemre... Tudod, közben lelkileg szárnyalhatok- kacsintok, nevetek. de tényleg, a figyelemelterelés fél siker. Azt hiszem, meg is egyezünk, hogy modellkedek, ha szüksége lenne rám, és én jegyeket vagy kísérőt kapok magam mellé a színházba.
Fekve maszíroz tovább. Sikerül ellazulni, jobban hozzám fér, jó úton vagyunk, hogy siker koronázza erőfeszítéseit és izomcsomók nélkül menjek haza.
Hallgatom, ahogy arról beszél, milyen műfaj iránt érdeklődik leginkább.
- A belett tőlem távol áll. Bár a korters balett más, emberibb, megfoghatóbb... A klasszikus nekem túl drámai, sokszor a pantomim miatt nevetségesnek tűnik...- elhallgatok. A mama szerette. Ha vetítettek valamit a tv-ben, megnézte- Már bocsánat a véleményemért.
- Mesélnél nekem az interaktív darabokról? Hogyan képzeljem el? - bár van egyfajta elképzelésem, és erről Suzyval beszélgettünk is, most egy avatott benfentessel beszélgetek, aki -mint kiderült- híve az irányzatnak.
A mozdulatai kevésbé erőteljesek, ahogy telik az idő, gondolom, elfáradt a keze. Művészkéz, érzékeny, vigyázni is kell rá. De a simogatás éppen olyan jó, lazító, kellemes, élvezkedem még egy kicsit.
- Nevetni fogsz... Énekelni is szoktam. Játszottam már például Jézust!- kuncogok, a törölközőre hajtva a fejem- Most viszont Ká leszek, a kígyó... Áriázni viszont nem tudok és a sivalkodós darabokat nem is szeretem.
- Köszönöm, hogy megdögönyöztél, finom volt, jól esett- mondom valamivel később, ha befejezte a hátam gyúrását. Oly soká tartott a művelet, hogy a hátam szinte az összes sikosító masszázsolajat magába szívta.
- Felöltözhetek?- kérdem, mert fura lenne, ha félmeztelen beszélgetnénk.

- Épp ezen gondolkodom, hasonló típusba tartozunk. Pirulunk, tudniillik....- nevetgélek. Lebuktam. És?
- Szóval ismered már, mint a tenyered...- mosolygok, ismerős érzés kerít hatalmába- Tart tőled?- ez meglep. Felix nem tűnik harapósnak. Félelemből nem tenni meg valamit egészen más, mint tiszteletből engedelmeskedni.
- Az, bizonyára... Ha otthonának érzi a helyet. Hol van ilyenkor? - kérdem, nem mintha hiányolnám.
- Szerintem erről már beszéltünk. A sorozat, amit készítettek rólam, olyan, hogy játszhatok zsenge huszonévetől aggastyánig mindent. Szerintem rajtad kívül nem is látta senki... Csak azt látják, ami most vagyok...- mondom némiképp csüggedtebben, mert hát hiába volt a sok meló, a telefonos és pultos kisasszonyokon kívül a képeket talán senki sem nézi meg.
- Volt már erre is példa. Tarzan és a gorillák, haláli volt! Egyik sem jött be!- nevetek. Azon a meghallgatáson Reevennel voltam, ott találkoztunk először, és kicsit besöröztünk. Hát ennyi.
- Ezzel így vagyok én is. Minden meghallgatással több és okosabb leszek- egyetértek vele; elsősorban építkezem, nem ócsárolom magam.
Valamelyest biztató, hogy az utánzással sincs baja. Ha már így, kap egy macskát, egyet nyaffintok neki. Rezgősen, mint amikor Nora kajáját készítem elő, és a kis pindur-pandur a lábam körül sündörög.
Nevetgélünk apróságokon, lyukas zoknik és kiskanalak csalódott halma fölött.
Valamivel később már komolyan beszélgetünk a színházról, műfajokról. A tapasztalataimat többnyire tv-ből szereztem, ezért nem is vagyok túl magabiztos, ahogy a véleményem hangoztatom.
Hallgatom, szinte iszom a szavait, ahogy a bőröm is issza az olajat.
- Ó, azt nem akarnám meghatározni, hogy ki legyen a gyilkos, de például egy párbajban eldönteném, ki a szimpatikusabb!- Suzy jut eszembe és a Rómeó és Júlia átírt változata. Múló kép, de a hatása nem múlik el.
Amikor elmondom neki, hogy énekelek is, ráadásul milyen szerepem vot, hasonló reakciót ad, mint sokan. Nevetséges valóban, hogy a nevem a szerepem is takarja.
- Mert olyan, mintha nem tudnám, mit akarok.. csinálom ezt is-azt is, egyiket se kiemelkedően jól, ez így nevetséges; vagy nem?
Elmosolyodom. Nem tudom, egy Dzsungel könyve Felixet lázba hozná-e. Gyanítom, nem.
- Ha valóban lesz belőle valami, szólok, ígérem- adok neki jegyet, ezen ne múljon, és eldöntheti, valóban látni akarja-e (vagy engem). Mint Ká-t, persze.
- Fogalmam sincs, kedvet kaptál-e rajzolni még...- vágom ki magam. Ha csak úgy öltözni kezdenék, azt sugallnám, menni készülök. Pedig még ki se dobott!
Elkeni a kezeimen a maradék olajat.
- Köszönöm, tényleg, azt is, ezt is...- mosolygok, jól alakul a napom.
És ahogy öltözik ő, én is öltözöm, visszavedlek saját gúnyáimba.
- Csak egy pohár csapvizet. Megszomjaztam. Köszönöm- felelem és visszaülök a fotelbe, most nekivetve a hátam a támlának. Elpihenek benne, míg megérkezik a víz.
- Jól értettem, ehhez a képhez többé már nem is kellek? Emlékezetből fogod befejezni? - kérdem, és az állvány felé bökök a fejemmel.

((Tess:
kép1
kép2
kép3
kép4
))