Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Helló, Reev, itt Lia!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Csüt. Jan. 28 2016, 19:59

-Nem, dehogy
Az utca meg a kis padlásfészkeim után?
-Az albérlet sokkal kisebb és ketten osztozunk rajta
Ezértis kell valahogy visszafizetni Liának. Félrenézek, amikor Lia megró és jövök a zavarással.
-Nem, nem, csak Sebastian meghittnek akarta Magyarországot, mert fontos neked és szóbakerült Franciaország. Nekem mindegy, hová megyünk, csak legyen hó. Bár Magyarországra mindenképp mennék, ha nem visztek, akkor máskor, veled, beszéljétek meg.
Nekem mindegy, csak Felix is ott legyen és ne legyek felesleges harmadik. A tél bejövős, mert erre ritka madár, látszik a síeléstől és szánkótól élénkebb leszek, hevesen bólogatok, milyen jó lenne. Igazából engem jobban vonz, mint a franciáskodás, de nem akarom, hogy ez rajtam múljon és belerondítsak valamibe. Így is...megteszem.
-Sebastiannal szóba került Franciaország is, szerintem ő rád hagyja, hogy te válaszd ki hová menjünk veletek. Válaszd Magyarországot
Súgom szemtelen kis mosollyal. Egyébként olcsóbb is.

A sérülés nem gáz, hiába hiszi azt mindenki... és nekem az az érzésem Lia nem hagyná annyiban, túlságosan féltem ahhoz, hogy legyek olyan ostoba ezzel jönni neki. Talán majd, ha már nem lesz jelentősége, teljesen elmúlt, vagy valami. Megállítom, mert ténykedne tovább, de én el akarok időzni a témánál, minimum egy nagy köszönettel tartozom. Bár ennél kicsit többről van szó. Biccentek, hogy tőlük.
-Hát... eléggé durvák voltak most. Sok mindent mondtak, ami által sok minden lett sokkal világosabb. Csakhát...
Megint a szám rágom és helyette a földet nézem.
-Van amit nem gondol az ember, vagy enyhe túlzásnak vél. Nem tudom mikor őrültek meg ennyire...hogy mindig ennyire betegek voltak, vagy... Persze sok mindenben igazuk volt, de azért hát néhány történet elég meredek, mégiscsak megpróbáltak megölni
Nevetek fel, bár ez inkább valami rideg, kiábrándult horrorisztikus filmbe illene, abba kell hagynom, még a végén azt hinné számít...pedig már próbálok nem gondolni rá.
-Többet? Dehogy...Lia, nem, te ezzel tényleg megmentettél.
Lehet nem tudta? HOgy le akartak kapcsoltatni a gépekről? Mikor már nem túl ciki és egyértelmű és károsodott volna az agyam...
Megölel, bújok hozzá, bár szükségem van egy kis koncentrációra, ne sírjak, az elég gáz lenne, kétszer ugyanazért.
-Hm...ez kedves, de
Jobb lenne. Basszus! Jobb lenne! Nincs tűz a kórházában, nem csalja a fiúja velem, az apjával való botrányt is megússzuk. És az ember ne érezze magát hibának, ugye?
-Aha!
Kapva kapok a palacsintasütésen és odamegyek, mintha nagyon érdekelne.
-Beleönthetem most én a tésztát?
Kérdezem, csinálnom kell valamit.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Csüt. Jan. 28 2016, 22:50

Reeven tökéletesen meg van elégedve a lakással, akkor is, ha a lakható rész minimálisra zsufgorodott. Igazából örülök a válaszának. Annak idején én is nagyon szerettem azt a lakást. Sokat csinosítottam, hogy olyan legyen, amilyet megálmodtam, és a végeredmény is tetszetős volt...
- Akkor  oké- vágom rá gyorsan, mielőtt a gondolataim fájdalmasabb emlékekké alakulnának.
A hálálkodás kapcsán hozza szóba az utazást. Én már akkor hívtam őt Magyarországra, amikor ejtőernyőzni mentünk, és mivel akkor azt mondta, nem jönne egyedül, most konkrétan többes számban beszélek, jöjjenek Felixszel.
- Nekem nem Magyarország fontos, hanem a Sebastiannal töltött idő- mondom kissé fátyolosan.
Az agyam lázasan jár. Megint. Sebastian egy kicsit furcsa mostanában. Mintha távolságtartóbb lenne. Örömel tölt el, hogy meghittségre törekszik velem, ezek szerint nem ábrándult ki belőlem. Talán csak nyomasztja valami? Magamba nézek: annyira el voltam foglalva saját gondjaimmal, Reevennel, a lakás átalakításával, hogy kevésbé voltam figyelmes Sebastiannal. Lehet, hogy nem is vele van a baj, hanem velem...
- Oké. Inkább megbeszéljük- nem szeretnék keresztbe szervezni Sebyvel. Lehet, hogy szüksége van a magányra, hogy kettesben legyünk, ezért mondta Reevennek, hogy meghitt utazást szeretne.
Rámosolygok Reevenre, ahogy megsúgja, mit szeretne jobban. Úgy hiszem, nem lesz akadálya, hogy megtaláljuk a megoldást. Sebastian rugalmas természetű, ha meghallgat bennünket, nem állít majd akadályokat Reeven kívánsága elé. Amúgy sem hiszem, hogy a meghittséget veszélyeztetné, ha többen utazunk. Nem fogunk állandóan egymás nyakán lógni.
- Ha valóban rajtam múlik, akkor el van döntve!

Gyakran olvasták a fejemre, nagyon anyáskodó vagyok, és Reeven sem tűri, ha babusgatom. Igyekszem tehát felnőttként viselkedni és kezelni őt is, és nem járok végére úgy a dolgoknak, ahogy korábban tettem volna. Különben is rendes ellátást kapott, Felix orvoshoz vitte, ápolta (ahogy megtudom). Még egy dolog, amiben feleslegessé váltam. Már a hivatásom sem gyakorolhatom, ha bajba kerül. Úgy érzem, hamarosan eljön az az idő, amikor teljesen leszakad rólam, és ez bizony fájdalmas felismerés. Nekem még mindig szükségem van rá.
Reeven viselkedése megváltozik. Apróra zsugorodik össze, mintha valaki bántaná, amikor a szüleiről beszél.
- Várj, ebből egy szót sem értek. Mit mondtak?- kérdezem, és eszembe jut az az alkalom, amikor találkoztunk, és meghívtak ebédelni. Valahogy nem lopták a szívembe magukat.
Ledermedek, ahogy kimondja, meg akarták ölni. Akaratlanul mentegetni kezdem őket, noha a lelkem mélyén tudom, hogy igaz, amit mond.
- Szigorú vagy...- mondom, de a hangom elárulhatja, nem beszélek meggyőződéssel- Támogatták az ötletet, hogy átvigyenek NY-ba, a kómaközpontba. Az volt az a hely, ahol a legnagyobb biztonságban lehettél...
Tök mindegy, itt mi történt (illetve mi nem), a gondolatot, hogy lemondjanak róla, meg lehetett ingatni. Reeven abba a városba került, ahol a szülei laktak, és ... felépült.
- Én csak közvetítő voltam- szerénykedek. A legjobbat akartam neki, és amikor rájöttem, én nem tudom megadni neki, elintéztem neki NY-ot.
Összeölelkezünk. Nem tudom biztosan, de valószínű, nagyon közel voltam hozzá, hogy elveszítsem, éppen olyan gyorsan, amilyen hirtelen tűnt fel az életemben. Vajon az elvesztegetett évekért, gyerekkorunkért ki vonható felelősségre?
- Nincs de!- koppintok az orrára. Ne akarja már megmagyarázni, mi a jó nekem!
Szeretném, ha megint jó kedve lenne, nevetne, ezért alternatív palacsinták sütését javasolom neki. Örömmel látom, hogy van kedve sütögetni, így máris adom át neki a serpenyőt.
- Tied a pálya!- nevetek.
Mivel már van tapasztalata, hogy kell csinálni, a hűtőbe nyúlok, hogy tejet vegyek elő.
- A pudingot szereted? Csináljunk pudingos palacsintát is? - csak mert a sokféle töltelék nem elég izgalmas.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Pént. Jan. 29 2016, 15:44

Lia végre elfogadja, hogy tökéletes a lakása egyébként tényleg szuper, nem akarnék neki még többet tartozni, így is ki kell találnom valamit. Egyelőre Sebastian ötlete a legjobb, van a legnagyobb összhangban Liáéval.
-Iigen, neki is, de szerintem azt hiszi, neked az annyira különleges, hogy csak vele akarsz menni.
Megbeszélés kérdése
-Mehettek többször, ketten, aztán velünk, vagy nekem úgy is jó, hogy vele és velem is eljössz külön, de majd megszervezzük. Csak hárman ne, akkor inkább négyen, nem szeretnék gyertyát tartani
Vallom be kínos mosollyal. Végig magam alatt lennék, hogy nem érhetek hozzájuk... Sebastian folyton ölelgetne, ahogy mindig szokott, de nem tudna Úgy, ahogy én sem.
Nyomom neki, hogy engem most Magyarország jobban érdekelne, főleg a hó miatt, egy mosollyal biccentek, hogy ha rajta múlik előnyt élvez. Valahogy csak meg tudunk egyezni, egyikük se egy nehezen kezelhető jellem.


Amikor felállna, még visszatartom, tudom ez sem lesz egy egyszerű beszélgetés, de most más lesz, talán közelebb hoz hozzá, talán megérti mennyire nagy szükségem van rá. Mit mondtak? Nézem a földet, bár kissé összefolyik a minta rajta. Mond mondjak, mit mondtak?
-Elmondták miért gyűlölnek, felsorolták és kifejtették, mennyire, azt is hozzátéve, hogy valahol mélyen én is tudom, nem kellene élnem, mert bűnös vagyok, ördögtől való.
Sorolom nagyjából a fontosabb részeket gépiesen, mint egy előre begyakorolt és megtervezett szöveget. Hogyan mondjunk abszurd dolgokat érzelemmentesen? Felnézek aztán, mint egy álomból, ahol torzul a valóság, mintha maga Lia se lenne megfogható
-Tessék? Nem....nem akarták, hogy átmenjek... Le akartak kapcsolni a gépről, ők mondták...Sebastian is hallotta!
Érzem, hogy az utolsó mondatot már kiabálom. Miért védi őket és főleg...hazudik? Hazudik nekem, ahogy a szüleim egész végig?
Várj nem, ez nem lehet igaz! Lia... De Reeven, gondolj bele. Lia, akinek feldúltad a családi életét, az apja párkapcsolatát, lefeküdtél a mostohaanyjával, majdnem kirúgattad, mert felgyújtottad a főnöke irodáját, megverted a szerelmét és most...mit csinálsz most? Elcsábítod az élettársát! Neki van a világon a legnyomósabb oka szívből gyűlölni téged. És lehet, hogy Sebastiant nem tudja, de...a többivel nagyon is tisztában vagy. És Liát még szereted is! Úgy csináltad vele ezeket, hogy Neki akartál jót! Fogtad és beleszóltál, elkúrtad az egész életét! És nem látja? Biztos, hogy látja! És mindezt szeretetből!
Soha nem éreztem még ennyire megalapozottnak azt, amit anyámék mondtak, mennyire ártalmas vagyok és hogy Lia hazudik... Az egész világom megremeg ettől. Pedig én is hazudtam neki, ez ezért van? Viszont...megint csak érte... és ő? Ő miért teszi?
-De...miért hazudsz? Mert én is...én is hazudtam? Nem leesetem, hanem apám oldalba ütött a mankóval, hátulról.
Ez most nem is olyan fontos...egyre homályosodik el a kép, félek, hogy a Lia világom szétesik, miért hazudik? Azok után, ami a szüleimnél volt bármit gondolhatnék és ami a legracionálisabb, hogy gyűlöl, hogy egy követ fúj velük, sosem akarta, hogy felébredjek. Védi őket?! Soknak érzem, alig kapartam magam össze az előzőből és most? Jesszusom, mindenben igazuk volt!
A palacsintasütés kicsit elhalasztódik, legalábbis én hirtelen rohadt szűknek és irreálisnak érzem a világot. Forró és hideg egyszerre, nehéz benne levegőt venni, semmi sem valóságos. Sebastian sosem volt kedves hozzám, Felixet csak én találtam ki, még mindig 20 vagyok, most is belőttem magam és rá kell döbbennem, hogy rossz helyen vagyok, teljesen. Hogy a tűnek sokkal mélyebbre kellett volna mennie, hogy azonnal meghaljak. Nincs kiút. Se ajtó, se ablak, se család, se Lia, se Sebastian, se Felix, se fotózás, ebben a pillanatban eltűnik minden.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Pént. Jan. 29 2016, 20:50

Túljutunk a lakástémán, úgy tűnik, sikerül meggyőznöm arról, hogy nem tartozik semmivel. Csak némi időt kérek viszonzásul, azt remélve, ez amúgy sem esne nehezére, hiszen hosszú még a bakancslistánk, van még mit teljesíteni. (Hiszen holnap megyünk barlangászni is. Jól emlékszem?)
- Ezt ő mondta?- kérdem. Nem emlékszem rá, hogy számomra különleges lenne Magyarország. Persze, szívesen viszem el Sebastiant, de vannak dolgok, amitől tele a nadrágom.
- Éretem, oké. Nem leszel harmadik, nem maradsz pár nélkül...- értem a lényeget. Viszont a terveimet valóban befolyásolhatja, hogy mit szeretne Sebastian. Mindenesetre biztosítom Reevent, hogy nem marad ki a Magyarországi élményekből. A mosolyát jó jelnek veszem, hisz tudja, nem hagynám cserben.

Reeven aztán rabul ejt; először fizikailag tart vissza, majd lesokkol, amit a szüleiről mond. Őt védve ferdítem az igazságot, bár nem hazudok (később még is ezt vágja a fejemhez).
Ráncolom a homlokom, mi mindent vágtak a fejéhez; az egészből egy szót sem értek. Ez még annál is rosszabb, mint amivel én szembesültem, amikor úgymond ki kellett erőszakolni, hogy beleegyezzenek NY-ba. De sikerült!.
Reeven azonban mindent úgy ad elő, mintha egyáltalán nem rendítené meg a téma. Közönyös, ijesztően hideg a hangja.
Elpirulok. Sosem hittem volna, hogy valaha ezt megtudja, a szülei lemondtak róla, és számomra most sem ez a leglényegesebb, hiszen Reeven felépült, minden mondatnak, veszekedésnek és kilincselésnek volt értelme, mert Reeven él!
- Hogy mondhatták ezeket neked?- kérdem, és keserű düh lobban bennem irántuk. Most először nem bánom, hogy (lehetséges), nem a rokonaim. Úgy érzem, elárultaák Reevent, elárultak engem is, hiszen miattam tartunk itt. Valószínűleg én vagyok az ördög mennyasszonya a szemükben.
Annyira fel vagyok dúlva, hogy nem is tulajdonítok jelentőséget annak, hogy Sebastian vele volt, amikor mindez történt. Gyakran lógnak együtt, meglehet épp a költözésnél segített, véletlenül volt ott. A szülei... ennyire elfordultak volna tőle? De miért?
- Én nem hazudtam...- ingatom a fejem rémülten, mert látom a csalódottságot Reeven szemeiben, és attól félek, ellenem fordul. Mi rosszat tettem? Szorul a torkom, vadul dobol a szívem.
Kiböki, hogy az apja verte meg, ráadásul hátulról támadt rá, mankóval.
- Reeven, én nem értelek...- dadogom- ha ő bántott, miért nem szóltál? Ezért felelősségre kellene vonni!- ahogy kimondom, eszembe jut, hogy az apja ügyvéd. Biztosan ki tudná magyarázni magát. És sajnos, az anyjára sem lehet támaszkodni, egy követ fúj az apjával.
- Várj, várj...- jut eszembe- Sebastian is ott volt? Látta?
Elkerekednek a szemeim. Úristen, miket titkolnak még előlem? Hogyhogy nem volt Sebastiannak annyi esze, hogy értesítsenek engem, a rendőrséget, a mentőket... bárkit? És a másik: legalább van egy tanunk.
De hiába vagdalkozom, utóbb alig tehetek valamit. Reevennek amúgy sem erre van most szüksége. Elé térdelek, megpróbálok a térdei közé bújni, megölelni őt.
- Reev, maradj itt, itt biztonságban vagy...- azokat meg feljelentem, kérek távolságtartásit ellenük, sose engedem őket Reeven közelébe. MI lelte őket? Megszállta őket az ördög?
- Kérlek, mutasd meg, hol ütött meg az a ... apád!- mondom határozottan. Talán lehetne még látleletet venni. Ha baaleset ér valakit, nem fényképezik le. Ellenben, ha bántalmazták...Hivatalból kötelessége az orvosnak feljelentést tenni. Azt nem értem, ha egy orvos megvizsgálta, hogy nem vette észre, hogy sántít Reeven története?
Jobban aggódom Reevenért, mint valaha. Mi ez az egész a szülei részéről? Hadjárat?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Pént. Jan. 29 2016, 21:42

Megint az a fura érzésem van, közvetítő vagyok köztük és Lia úgy csinál, mintha nagyon fontos lenne, de nem vágom, úgyis megbeszélik, nem?
-Igen, gondolom azt hiszi, ezt szeretnéd.
Nem szólok bele kettőjük dolgába mantrázom magamnak kitartóan, aztán kap egy mosolygós biccentést, megérti miért nem akarok harmadik lenni.

Amikor megállítom, hogy eldaráljam, szinte gépiesen mit kaptam, még nem gondolom, hogy rosszra fordulna a dolog, hiszen elsősorban az életem köszönhetem neki és ez végtelen jó érzésekkel tölt el. Hogy úgy mondom el, mint valami robot, az egyfajta önvédelmi mechanizmus is, többedszerre talán már nem hangzik majd olyan rémesen. Azt gondolom egy ilyesmit éppen elég egyszer átélni, nem gondolom, hogy megint át kell, kissé pislogok a padlóra, próbálok nem megtörni, hanem megőrizni a semlegességet, ami kicsit megbicsaklik, mikor látom őt dühösnek.
-Most nagyon durvák voltak. Csúnyám mondták, hogy gyűlölnek és...
Reeven nem folytatja, mert nem akar bőgni, ez ilyen egyszerű. Ostoba mód azt hiszi, ha harmadik személyben gondolkodik magáról, nem róla lesz szó. Reeve ostoba, ne legyél olyan, mint Reeven.
Remélem nem úgy hangzik ez, mint valami panasz, de nem akarok hazudni,ferdíteni, erre készültem, ez kell ahhoz, hogy aztán meg tudjam köszönni, viszont ő hős volt. Ő megmentett, van aki el akar pusztítani, de van olyan rokonom is, aki nem. Egészen addig biztos vagyok ebben, amíg úgy össze nem zavar, hogy... a világ is megfordul velem.
Logikus lenne, hogy gyűlöl, hogy ezt direkt csinálja, hogy fájdalmat okozzon. Nézek rá nagy, tágra nyílt meseszemekkel, de, hazudott, azt mondta a szüleim nem akarták, de a szüleim akarták, mert ők mondták, akkor most...most mégis miért? Annyi kérdés és borzalom tódul az agyamba, köztük a leglogikusabb, hogy Lia is benne volt a merényletben, különben miért védené őket? Hogy ez egy nagy családi összeesküvés és a világ sokkal irreálisabb, mint gondoltam. És érzem, hogy Liát már...nem bírom ki. HOgy ez egyszerűen sok. Azért mert Liát szeretem. És ha Lia azt akarja, több mintha elveszíteném, több, mint elnyerni a bizalmát. Hogy mindig is gyűlölt. És persze az lesz a fő téma, hogy apám megütött. Az egész hacacáréban megint ez, a leglényegtelenebb elem. Senki nem érti, hogy ez mennyire másodlagos ahhoz képest, hogy le akartak kapcsolni a gépekről és kinyírni?
-Miért...őket? Véded
Zihálom, hazudott, hát hazudott! De nem baj, én is hazudtam és én megmondtam az igazat. Apám tette. Ő viszont nem mondja meg az igazat, mintha nem apámék tehettek volna róla, mintha az egészet álmodtam volna. Esküszöm csak abból tudom, hogy valóságos, hogy fáj az oldalam.
-mert nem akartam, hogy odamenj és hogy neked is bajod legyen. Mert ügyvéd és nem lehet felelősségre vonni. Eltusolt nekem egy gyilkosságot, hírességeket véd, nem fogok tudni rábizonyítani semmit. Vagy ha igen, elintézi, hogy leüljem a büntetésem, amiért...
Meggyilkoltam egy 13 éves kislányt - fejezem be a gondolatait, amik már az enyémek is. És ezt eldaráltam egy szuszra anélkül, hogy hánynék. A kezem a szám elé teszem, de igazából nem ettem...és még a palacsintából sem, csak az öklendezés van, nem jön ki semmi.
-Látta és ő is fel akarta jelenteni, de nem lehet és haragszik, amiért nem akartam neked megmondani, mert szeret téged, de én féltem, hogy cirkusz lenne belőle, ezért hazudtam, de abban nem tudtam hazudni, amiket mondtak
Közlöm monotonon kissé, mégis könnybe lábadt szemmel, bár nem ez a legnagyobb bajom. Lia az ő oldalukon áll és gyűlöl, mivel nem cáfolja, ebben biztos vagyok. Illetve valahol nem akarom elhinni, egy kis részem tiltakozik, de annyira összezavar éppen ez a kettősség, hogy rosszul leszek. Irdatlan rosszul. Nézek rá, de nem látom, csak foltokat. Hol maradjak? Nem értem... Talán...hozza a tűt, talán megtörténik és végre mindenki megkapja, amit akart. De Felix...Felix kedvel...mi lesz vele? Sebastiannak itt van Lia, Felixnek...ott van a másik kettő - jut eszembe. Baromira zúg a fülem, semmit sem értek. Nem érti, hogy ez nem számít?
De felőlem nézze, nem érdekel. Törjön össze a világ, nem tudok vele mit csinálni. Már a földön vagyok, vagy eleve ott voltam, vagy föld vagyok? Mi a franc van? Most el akarok ájulni, most jobb az öntudatlanság, úgyhogy egyszerű lesz. Azt akarom, hogy semmi se számítson, soha többé.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Pént. Jan. 29 2016, 22:25

Reeven szavai alapján megint mellbe vág, rosszul kommunikálok. Sebastian teljesen félreért Magyarországgal kapcsolatban. És ha ezzel kapcsolatban igen, másokkal is. Nem lehet? Reeven szavaiból ugyanis az jön át, Sebastian szerint én édes kettesre vágyom, holott jól emlékszem, neki is mondtam, vigyük el Reevent és Felixet. Persze, féltett tőle, hogy majd nem tudok szembesülni a kapcsulatukkal, de ez... nem igaz! Ha Reeven szeret valakit, akkor az illető nekem is kedves, alapból.. És Felix gondoskodónak tűnik. Illetve olyannak, aki boldoggá tudja tenni Reevent.

Kínos jelenetkezdődik, mert egy olyan titkot fed fel előttem, amiről sosem akartam, hogy tudomást szerezzen. Ráadásul a jószándékom oda vezet, hogy hazugnak vagyok kikiáltva.
- Nézd... Akkoriban össze voltak zavarodva. Tudod, nem sok reményt fűztek hozzá az itteniek, hogy felépülsz, és hidd el, fájdalmas volt látni, hogyan vékonyodsz egyre a takaró alatt...- Akkoriban csak haragudtam rájuk, hogy feladják, de valahol megértettem őket: miféle kín lehet végignézni, hogy a fiuk élő-halott?
- Igaz, valóban le akartak kapcsolni a gépekről, mert véget akartak vetni a szenvedésnek- már tudom, nem Reeven járt a fejükben, csak saját maguk.
- De amikor beszéltünk NY-ról, a kómaközpontról, és annak lehetőségéről, hogy fel tudsz épülni...- könyörögve nézek rá. Hiszen beleegyeztek! Nélkülük nem sikerült volna, ezt be kell látnia!
- Én...- hebegek- én.. én nem tudom, mi ütött a szüleidbe. Kicsit furák voltak, ezt mondtam is neked, de... Ide költöztek, hogy veled lehessenek, míg tanulsz... Én... én nem értem, miért gyűlölnek?
Könnyek marják a szemem, ki akarnak törni, de a dühöm irántuk sokkal erősebb, mint a gyengeségeim. Nem sírhatok!
- Ne engedd, hogy zsaroljanak! Nem tudnak felelősségre vonni olyanért,, amiért valaki már leülte a büntetést. Te magad mondtad...- hirtelen nem jut eszembe a lány neve-, hogy apád elintézte, te megmenekülhess. Miféle hitele maradna, ha most az ellenkezőjét állítaná? - Ritka sz*r alak az apja, ha Reevent tönkre akarja tenni.
Nem értem, miért nem mondta el nekem már azonnal, mi történt, már akkor, amikor történt...
Mert engem védett. Most is engem védett! (Ettől vagy mástól, még most is öklendezik. A szája elé kapja a kezét) Öntök egy pohár vizet (az általában van az asztalon. Megkínálom vele, de közben folyamatosan dumálok:
- A szüleiddel komoly gáz van. Bizonyára nem mennék oda egyedül, bár szívesen borítanám rájuk az asztalt, elhiheted! De nekik vagy a börtön vár vagy a bolondokháza, mert normális szülő ilyet nem tesz!- rázom a  fejem, még mindig hihetetlen, ami történt...
De elhiszem. Sebastian is látta, ott volt, és közbe akart lépni, csak Reeven nem engedte. Ahogy magyaráz, megértem, hogyan mérlegelt, és újfent azt érzem, szeret engem.
- Megígérem, nem csinálok cirkuszt. Azt teszem, ami neked a legjobb! De ... tudnod kell, a törvény nem őket védi. Itt te vagy az áldozat, rád kell figyelni, meg kell óvjalak... tőlük...
Meg kell nézzem az oldalát. Felkészülök a látványra, mégis elborzaszt, pedig látni, hogy felszívódóban van a haematoma (a szélek tágulnak és halványulnak)
- Jézusom...- szisszenek fel- Tuti, hogy nem tört el?
Eszembe jut, hogy az előbb mekkorát estünk, nyekkentünk. Jó ég, nagyobb baj is történhetett volna! De szerencsére Reeven jól veszi a levegőt. Már ahhoz képest, milyen lelki sebeket hordoz...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Vas. Jan. 31 2016, 17:21

Zavaros minden, mint egy rossz álom, nem tűntek zavarodottnak... Nem tudom mi az igazság, semmit sem értek és ez borzasztó, mert a logikusan levezetem, Liának gyűlölnie kéne! Talán már akkor örült, hogy megszabadulhat, de miért mentett meg, mi van most, miért védi őket? Láthatja, hogy össze vagyok zavarodva, ezt már nem lehet ne észrevenni, mert amikor azt mondom, nem mond igazat, tagadja és semmit sem értek, az egész egy baromi nagy, szürreális freskóvá mosódik, de érzem, hogy sok lenne, ha Lia...ha róla is kiderülne, mert az is nagy érvágás volt, hogy nem akarták, hogy felébredjek, végülis...ez egy gyilkossági kísérlet volt.
-Nem...nem ezt...ők nem ezt, nem így mondták
A lényeg, hogy le akartak kapcsolni, de akkor miért kellett ezt így megkerülni? Nem értem Liát, de már az egész helyzetet se, esküszöm sosem voltam még ennyire zavart és ennyire...ijedt! Basszus, rettegek!
Azt mondták erőltetted...és túl nyilvánvaló lett volna, hogy nagyon erőltetted...nyilvánvaló, ha
Nagyon szédülök, irtó nehezen beszélek, a gondolataim homályosak, mintha nem az enyémek lennének.
-Nem értem, én se értem, mi az igazság? Akkor ki nem mond igazat?
Nézek rá könyörgően, csak ebben...csak ebben! Ha titkol is előlem egy csomó, ezer meg ezer dolgot, legalább ezzel az alappal legyek tisztában. Ő is gyűlöl, szerinte is az lett volna a legjobb, ha?
-Azért költöztek ide, mert apám elkezdett hírességeket védeni
Ezt kicsit tárgyilagosabban mondom, mint egyszerű tényt, egy meg egy az kettő. Ezt már nagyon régóta tudtam és ebben biztos vagyok.
-Mert tönkretettem az életüket...mindenkivel ezt csinálom, akár akarom, akár nem...
Érzem, hogy könnyek gördülnek végig az arcomon, ahogy rettegve nézek rá, hogy most már leesik neki, ő is így járt velem, hogy sokkal egyszerűbb engem nem szeretni.
-Megoldja, ő megoldja! Nem kell, kérlek...a cirkusz, az izé, semmiség, nem fáj, nem ez. Bár a mankó nem volt szép húzás. Hogy Tess? Hogy kicsi volt a lány, az egyik, a lány...csak 13
Nyögöm teljesen zavartan immár, annyira szédülök és ez most nem baj, most az egyszer átadom magam neki. A hangom is mintha csak víz alól hallanám és mintha nem is én lennék én, nem is Lia lenne Lia.
-Betegek...azt hiszem...betegebbek, mint én és részben azért lettem ilyen, sőt főleg azért...mert ők...ők voltak a szüleim
Halványan még eljut, hogy Lia megnézi az oldalam, hogy azt nyögöm, nem tört el, de már nem vagyok benne biztos, hogy hallja. Minden sötét és csendes lesz, elveszítem az eszméletem.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Hétf. Feb. 01 2016, 11:29

Még mindig tiltakozom ellene, hogy Reeven haragot tápláljon a szülei iránt; és lényegében valóban az ő engedélyük kellett, hogy átszállítsák őt NY-ba. Én csak unokatestvére vagyok, apám csak a nagybátyja; a szülei a legközelebbi hozzátartozói, s mint olyan... Nélkülük semmire em mentem volna.
Emlékszem, hányszor beszéltem velük. Először kedvesen, azt ecsetelve, naponta vagyok Reevennel, és már jó ideje vagyok ápolónő, nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, van remény... ÉRZEM, hogy van, hetedik érzékkel, nem érdekel, ki mit mond, vagy milyen lapos az EEG. Amikor mesélek neked, mintha megváltozna a légzésed ritmusa, ami azt jelenti, hallasz, figyelsz rám. Apám kellett és bizonyíték, hogy meggyőzzem őket, hiba lenne lemondani rólad, de akkor már nem voltam kedves, csak haragos, miért nem hisznek úgy benned, ahogy én. Eszembe jutott, milyen okkal küldtek téged hozzánk, és te ezt mennyire könnyen kezelted. Neked kaland volt. Nekikmegkönnyebbülés?
Nem volt bennem előítélet, ahogy vártalak. Szerettelek volna megismerni, és rövid időn belül meghódítottál. Közvetlen voltál, egyenes, humoros. Nem titkoltál semmit, nevén nevezted a dolgokat, mindig azt mondtad, amit gondolsz, és azt tetted, amit a legjobbnak gondoltál. Kockára tetted értem a testi épségedet és a szabadságodat is. Úgy néztem fel rád, ahogy bátyjára néz az ember (bár akkoriban inkább a hősömnek tekintettelek)
Hazudok... Ez van az arcodra írva, ez a szó jön ki a szádból, és eltűnődöm, mi igazság van ebben. Hazudok? Eltitkolom a teljes igazságot, hogy ne bántsalak. Hazugság?
- Persze, hogy erőltettem, hittem benne, hogy túléled!- tör ki belőlem. Sosem adtam volna fel. Halett volna rá képességem, az életem is odaadtam volna. A magamé úgyis olyan feleslegesnek és hiábavalónak tűnt. Reevennek voltak tervei, álmai, én akkoriban minden reményemet elvesztettem.
- Nem értem, hol van ellentmondás, Reev...- ki hazudik? Hazudik valaki? Mit mondhattak a szülei, ami ellentmondásban van azzal, amit tőlem hallott?
Meg voltam győződve róla (Reeven anyja azt mondta), azért költöztek ide, hogy Reevent nyomon tudják követni. Ide jelentkezett főiskolára, nem merték kockáztatni, hogymegint droghoz nyúl... És bennünk már nem bíztak, egy esélyt eljátszottunk, a fiuk majdnem bele is halt. Csoda, hogy egyáltalán szóba álltak velem... Az, hogy az apja itt kapot munkát, ezért jött ide, nem tudtam. (Bár ha olyan jó ügyvéd, ahogy hírlik, bárhol lehetne munkája)
- Ez erős túlzás!- tönkretett embereket láttam már. Azok nem élnek jómódban, boldogan. Oké, bizonyára az anyja neurotikusabb, az apja ingerlékenyebb, mint korábban, de ez... nem egyenlő azzal, amit állítanak. Megint érzem a kétségbeesést, amit akkor, amikor értesítettek, Reeven nincs eszméleténél, a légzése instabil.
Megkér, hogy hasonlóan Sebastianhoz, ne tegyek semmit..., s mert ezt akarja, én pedig neki a legjobbat, megígérem. De valami megtörik benne, összefüggéstelenül kezd beszélni. Nem értem, ki a kicsi lány (aki valószínűleg 13 éves), és amikor épp az oldalát vizsgálom, egyszerűen... összecsuklik. A szülei... betegek, hallom még, és ezzel egyet is értenék, de már nincs lehetőségem rá.
Nagy szerencse, hogy éppen előtte térdelek. Így rám borul, a vállamra, nem a hideg kövezetre (ahonnan csak nemrég tápászkodtunk fel) Először úgy hiszem, csak elgyengült, és most a vállamra dőlve fogja kisírni magát, de a várt roham elmarad. Helyette... semmi. A nagy semmi, csak ernyedt testének súlya.
- Reeven- simítok bele a hajába. Semmi reakció.
- Reev!- kiáltok hangosabban, fájdalmasan.
Belekapaszkodom a derekába, és hátrahajolok, szerencsére, hogy hajlékony vagyok, és be tudok feküdni a bahajlított térdeim közé. Innen már csak egy mozdulat, hogy őt átfordítsam a hátára. A szemei fel vannak akadva, csak a szeme fehérjét látom, ami elég ijesztő.
- Istenem, ne!- suttogom, már normális hangok kiadására se vagyok képes.
Kioldom Reev nadrágját, semmi sem szoríthatja, ronthatja a keringést, és felkapom a lábait, arra a székre pakolva őket, amin az előbb még ült.
Csúszkálok, remeg a kezem, de töltök valamennyi vizet a pohárba, nem érdekel, mennyi ömlött mellé, és Reeven fejéhez ülök. Vizes kézzel simítok a szájára, a homlokára. Figyelem a pulzusát, a légzését. Hívnom kell a mentőket. A
telefonomat keresve repked a pillantásom. Hova a fenébe tettem? Megpillantom: a nappali asztalán van. Túl messze van.
-Reev- teszek még egy próbát, simítok a hajába újra.
Négykézláb mászok el a dohányzó asztalig, úgy remeg a lábam, nem tatana meg, ha ráálnék, és mentőt hívok. Amilyen gyorsan csak lehet, visszaaraszolok Reev mellé. Újra pulzust és légzést ellenőrzök.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Szer. Feb. 03 2016, 15:10

-Igen, de ők nem akarták...
Nézek rá sápadtan, összeráncolt szemöldökkel. Talán korai volt még szóba hozni, éppen neki, akinek olyan sok köze van hozzá. Mégis annyira összezavar, hogy hirtelen minden szilárd valóság egy tökéletes, érthetetlen masszává folyik. Lia mást mond, mint amit a szüleim aznap délután és a rosszabbat könnyebb elhinni, mint a jót, na meg itt van bizonyítékként a sérülés is, az pedig túl rossz volt ahhoz, hogy ne legyen igaz. Ilyesmiket senki nem talál ki. Még akkor sem, ha őrült, ha jót akar nekem, ha szeret.
Pofán vágnak a szavai. Nem érti hol az ellentmondás? Érzem, hogy nem tudok rá válaszolni, ahhoz nincs elég levegő, se tér, talán még idő sem. Az egész megint annyira furcsa és én nem is emlékeztem, hogy félhetek ennyire valamitől, én, akinek központilag nem működnek a veszélyességet érzékelő receptorai, vagy mi a francok. Hogy ezek a lelki dolgok akkor miért olyan erősek? Mert tönkrecseszték! A szüleim mindent tönkrecsesztek bennem! Mindenki miattuk szív, de akkor hol az ellentmondás?
-Nem én találtam ki, azt hiszed kitaláltam?
Hallom a saját reszkető, azonosíthatatlan hangom. Elfúlik a pániktól, minden beleveszik a nagy büdös sokkba! Pont abba! Én, akire, ha rálőnek leszarja, most olyan rosszul leszek egy egyszerű gondolatmenettől: Lia felismerte mennyi rosszat okoztam neki, vagy egy követ fúj a szüleimmel, amit...nem bírnék ki, egyszerűen érzem, sok lenne, hogy ezt most még nem, de mégis annyira világos, miért tagadná? Miért nem jut eszembe semmilyen logikus érv? Kell lennie! Azt mondták ő járt közben...akkor...? Akkor mi van? Nem bírok gondolkodni már, egyszerűen leáll az agyam, megfagy.

Nem tudom mikor veszítettem el az eszméletem és először nem tudom, miért. Csak hogy jó, csend van, senki nem sikít. Érzek valami nedveset. Lehet, hogy csak képzelem? Távoli, nem itt van, nem törődök vele.
Valami furcsa gondolat nem hagy nyugodni. Valami mély-alvó állapot, ami tetszett. S hogy csak akaraterő kérdése. Mintha minden csak rajtam múlna. De nem fog hiányozni valami? Az álmot lehet-e valóságnak értékelni?
Meghallom a nevem és egy levegővételt, amit én veszek be, gyorsan és úgy ülök fel, hirtelen, hogy azonnal szédülök is vissza. De ez most a kellemetlen, nagyon pörgős, vidámparkos rész. Valami elromlott megint? Ugye? Nem volt jó...határozottan. Meg kell erőltetni az agyam, hogy eszembe jusson. A szüleim és Lia. A családom és az ellentmondás, ami létezett, de Lia azt mondta nem létezik és nem tudtam, mi létezik és mi nem. Érzem, hogy hideg verítékben fürdök, hogy átnedvesedik az egész testem. Eszembe jut...
-Lia...
Egyszer már megoldás volt.
-A fiatalkorom....az egész, minden becsapás volt. Tudod? Csak egyetlen dologban légy őszinte. Megígéred? Amiben ők nem voltak... Annak kell lenned...kérlek.
Hadarom, nem törődöm vele, hogy reszketek és rosszul vagyok, sem azzal mennyire kib*ttul rosszul vagyok. Sebastiantól és Felixtől más lelkiállapotban kérdeztem meg. Felix kinevetett, nem logikus a kérdésem, a rá jellemző lazasággal. Sebastian megígérte, hogy nem fog utálni, bármi történjen. Le kell gyűrnöm mindent, ami kínoz és megtudni ezt. Ez a legrosszabb...nem tudni.
-Miattad kerültem át jobb kórházba, vagy nem? Te akartad, hogy meggyógyuljak, vagy nem? Te mondtad nekik, hogy ne kapcsoljanak le a gépről?
Nem lehetnék egyértelműbb és nem is lehetnék rosszabbul. De mindez nem számít. Tudnom kell mi van. HOgy a világ még az, aminek nagyjából hiszem.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Csüt. Feb. 04 2016, 23:47

Lesütöm a szemem. Nem szabad, hogy Reev megtudja, a szülei készek lettek volna megválni (megszabadulni) tőle, és csak a hosszas könyörgésem után engedtek nekem. A következő lépés az lett volna, hogy megzsarolom őket, minden nap zaklatom őket, emlékeztetve őket arra, mit tettek (illetve mit nem) az egyetlen fiukért. Hogy lehet, hogy nekem fontosabb, mint nekik?
Természetes, hogy szépítem a történteket. A szülei igenis, beleegyeztek, hogy Reev átkerüljön a központba, mert addig rágtam a fülüket, hogy könnyebb volt beleegyezni ebbe, mint engem elviselni. (Miért is csodálkozom, hogy furcsák voltak vekem? Talán azt gondolták, bogaras vagyok. Komplett elmebeteg...)
- Nem, dehogy...!- összeszorul a torkom.
Meggyőződésem volt, hogy mindeki új lehetőséget kapott azzal, hogy Reeven felépült. Miért ne kezdhettek volna mindent tiszta lappal? Amitén láttam, ami információ hozzám eljutott, abból úgy tűnik, minden a lehető legjobb úton halad: együtt a család és támogatják Reevent (nem csaka anyagilag)
Nem egészen értem, mi okozza ezt a kétségbeesést Reevennél. Nem értem. Hiszen akkor még nem tudok mindent... Ők bántották. Nem "csak" szavakkal... Szó szerint bántalmazták... mindenhogy: lelkileg, fizikailag.

Megígérteti velem, hogy nem csinálok zűrt, balhét, nem lesz az ügynek következménye... Amikor összeomlik, sajnálom, hogy megígértem, mindenért őket hibáztatom, azéokért az évekért is, amikor még csak nem is ismertem Reevent.
Beleájul a nyakamba. Komédiába illő jelenetsor, ahogy a földre fektetem, a lábait pedig Trendelenburgba teszem. Megkönnyítem a keringést, igyekszem nedvességhez juttatni, bár a hideg veríték úgy önti el a testét pillanatok alatt, mintha a nyakába öntöttem volna egy pohár vizet.
Szólintgatom, de nem reagál. Telefonért mászok, már a hívásgombon az ujjam, amikor nagy levegővel magához tér. Bontom a vonalat, Revent támogatom, vissza ne zuhanjon... A nevemen szólít, reszketve lesem minden szavát. Olyan tragikus a hangja, és nem tudom, mit akar kérdezni, csak azt, számára ez életbevágó. Mindenem odaadnám, hogy megnyugtassam. Miért nem vagyok rá képes? (Tényleg nem vagyok?)
- Bármit kérdezhetsz, minden tudásomat bevetem, hogy tudjak válaszolni...- mondom, olyan vizsgadrukkal, mint amikor rögtön tételhúzás után kell válaszolni, nincs idő gondolkodni. Őszintének lenni... amiben a szülei nem...
A fiatalkora... (Jesszus, arról szinte semmit nem tudok!) Ennek ellenére várom a kérdést. Szorongok és látom, ő is rosszul van.
Bármennyire fáj neki a válasz, megígértem, hogy igazat mondok. Milyen fura, hogy attól félek, meggyűlöl, mert szeretem!
- Igen. Igen és igen....- Mondom akadozva.- Én akartam, hogy meggyógyulj, kerestem neked jobb kórházat és vettem rá őket, hogy hagyjanak... - (életben)
Könnyek szöknek a szemembe. Ha Reev úgy tartja, hibáztam, ha úgy gondolja, elrontottam mindent, mert ragaszkodtam hozzá, akkor semmi értelme annak, aki vagyok, ami vagyok. Hibásan gondolkodom, hibásan látom a világot, mindenkinek csak problémát okozok. Azoknak is, akiket meg akartam védeni...
- Szerettelek, Reev. És most is szeretlek. Nem tudnék lemondani rólad...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Kedd. Feb. 09 2016, 19:12

Kicsit (nagyon) összezavarodok, annyira, hogy természetesen belekényszerítem magam valami egészen elképesztő pánikrohamba, ami az ájulásig fajul. Felfogom mit mond és mégsem, nem értem hogy védheti őket, miért mond mást, mintha... és lenne oka rá! Lenne oka gyűlölni engem! Egyre rosszabbul vagyok, érzem és eljutok egy pontig, ahonnan már azt sem bánom, ha elvesztem az eszméletem. Imáim meghallgattatnak!

De jön az ébredés és én bármennyire is szédül a fejem, akarok kiugrani az ablakon lélekben, mély levegőt veszek és gyorsan, amíg még képes vagyok erre, összefoglalom mit szeretnék. Mert nem bírom még egyszer ép elmével ezt végigcsinálni, mert a szüleim soha nem számítottak nagyon és ha olyat mondanak, igen, nem akartuk, hogy magadhoz térj, mert csak a baj van veled és ha neked lennénk már rég öngyilkosak lettünk volna, különbenis egy kibeb*ott gyerekgyilkos vagy, igen, elég megrázó. Nem normálisak, oké, de nagyon érzem, hogy én sem vagyok az és ha megvizsgálom a viselkedésem csak Liával.... 1. Lefeküdtem a mostohaanyjával? Ki a franc csinál ilyet? HOgy az apja végre kirúgja, mert neki nem tetszett. Igen, szerintem ez a megoldás és hiába tudom, nem logikus, nem épeszű ügyintézés, nem így kellett volna, még mindig jónak hiszem ezt a cselekedetet. 2. Felgyújtottam a főnöke irodáját. Mert bántotta, mert nem tetszett és az ilyenek égjenek. 3. Megrugdostam a fekvőbeteg, bunkó szeretőjét, szintén mert Liát bántotta, amit nem lehet, akkor se, ha az illető nyomorék. Erre se az értelmi fogyatékosság, se a testi diszfunkciók nem tesznek senki jogossá. És most 4.-nek mit csinálok? Le akarok feküdni a pasijával, akibe végre kb beleszeretett. Vagy nem, de ez nekem nem is számít, mert Sebastian annyira kedves és bensőséges velem, hogy mindene mindenhogyan kell. Kinek van joga ezen a földön legeslegjobban utálni engem? Fel se teszem ezt a költői kérdést! Vagyis de, mert muszáj. Tudnom kell. Mielőtt szétesek, legalább biztos legyek benne.
Miután felteszem a kérdést úgy csinálok, mintha egy balta lebegne felettem, nincs hang, levegő, pislogás, csak a csontig hatoló, szívgyötrő, szorongató, kikészítő rettegés. Mintha minden félelmem, amit elfelejtettem érezni, amikor felgyújtott biciklikerékkel pedáloztam, először belenyúltam az ollóba, vagy másztam képtelenül magas emeletek képtelenül keskeny szegélyeire, egyszerre rámtörne. Nem is tudom hogy lehetek újra eszméletemnél és a remegés eddig ismeretlen fogalom volt szerintem még Lia számára is, aki pedig nővér, mert úgy ráz, mintha éppen újraélesztenének. Aztán bevallja, hogy igaz, amit a szüleim mondtak és én újra képes vagyok levegőt venni. Érzem, hogy hatalmas könnycseppek gördülnek le az arcomon és nem tudom hgy kerültek egyáltalán a szemembe.
-Kösz... Köszönöm... Minden okod meglenne rá, de... nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy te sem akartad, hogy éljek és...valójában...borzalmasan gyűlölsz. Nem baj, ha ők... de te, de te
De ő nem tudja mikre veszed rá Sebastiant! És érzem, hogy ez a bűntudat valahol szintén elviselhetetlen, ahogy az is, hogy elveszítem őt, vagy nem történik meg, amit tervezek. Mit csináljak? Megőrülök!
-Akkor se ha?
De igen, akkor igen, ezt kár firtatni Reeven. Gonosz van, velejéig, csontig romlott és nekik...neki és Sebastiannak fogalmuk sincs róla. A szüleidnek viszont igazuk van.
-Nem számít miket mondtak, hogy igaz, csak...csak mond el, ha már nem szeretsz, ha teher vagyok, ha tönkreteszem az életed
Hiába sírok, zokogok megint, mint egy ostoba kisgyerek. Ha átölel, akkor rajta, ha nem, akkor a saját kezembe temetkezve.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Kedd. Feb. 09 2016, 20:08

Míg nem tudom, hogy Reeven szülei "megőrültek", és nyíltan fordultak Reeven ellen, nem tartom hazugságnak, hogy valamit elhallgatok Reeven elől. De amikor összeroppan, és azzal vádol meg, hogy én is ellene fordultam, megértem, hogy egészen másról van szó, és nem kerülhetem el, hogy kimondjam a nyilvánvalót. Mintha ezen múlna minden: ki mellé állok, kit támogatok? A szüleit vagy őt? Sosem volt kérdés, kit választanék.

Elájuk és rövid időre az eszméletét veszti. Az ilyenkor  szokásos eljárás sem segít, hiába pakolom fel a lábát, kapcsolok ki mindent rajta, ami szoríthatja (igazából semmi sem szorítja, még mindig sovány), és locsolgatom vízzel... Már hívom a segítséget, amikor úgy tér magához, mintha most jönne fel a víz alól, egyetlen nagy, kapkodó lélegzettel.
Kísérteties, ahogy kinéz, és szívbe markoló, amit kér, de eleget teszek a kérésének. Annyira remeg! A földön egészen közel ülök hozzá, és fél karommal magamhoz ölelem, így támogatva, tartva őt.
- Még most sem értem... Miért gondolod, hogy gyűlöltelek, gyüllöllek? - puszta kezemmel törlöm le a könnycseppet az arcáról. Kezem az arcán marad. Próbálom a tekintetét keresni, meglátni benne, mi aggasztja. Vagy miért. Egyáltalán, hogy jutott ez eszébe?
(Amiket magában felsorol... Sosem róttam fel neki hibaként. A nevelőanyámmal sosem voltam jóban, ahogy az ortopédia főnővére sem volt soha a kedvencem. Liot sem bántalmazta ténylegesen. Mindent az én érdekemben vagy védelmemben tett, a maga módján, de értem, miattam. Hogyan is haragudnék rá? )
- Hittem benne, hogy élsz, hogy valóban élsz, nem csak a szíved dobog megállíthatatlanul. És akartam, hogy élj, hogy újra velem lehess..., a tesóm legyél!
Az ajkamba harapok. A nővéremnem hiányzott soha annyira, mint Reeven. Élő halott voltam, mert alig aludtam, alig ettem... Még dolgozni se mentem be mindig. Egyszerűen nem voltam rá képes...
- Akkor se, ha...?- Soha ne mondd, hogy soha, egyszer erre tanítottak. Félek, hogy ő is tudna olyat tenni, amiért haragudnék. De a harag és a gyűlölet messze áll egymástól. Valami vaj van a fején, és tart tőle, emiatt meg tudnám gyűlölni. De vajon tényleg? Vagy csak ő túlozza el?
- Mi bánt?- kérdem. Az jut eszembe, mi lehet az, ami súlyosabb annál a robbantós sztorinál. Vagy annál, hogy egy férfivel él. Utóbbi nem tragédia. Boldog, és csak ez számít.
Számomra megint összefüggéstelenül beszél, nem értem, mi köze  a szülei érzéseinek az enyéimhez.
- Én sosem fordulok ellened. Szeretnélek érteni, megismerni az indítékaid, mert másmilyen vagy, mint én, a döntéseid is másmilyenek. De ettől nem vagy kevesebb! Komolyan, felnézek rád, hogy kiállsz magadért, én... ehhez gyáva vagyok és mindig elszaladok a gondjaim elől. Szeretnék tanulni tőled, és szeretnék közben vigyázni rád... Nem bírnám ki, ha még egyszer bajod esne...- simogatom, ringatom (nekem is szükségem van erre a ringó mozgásra. Megnyugtat, azt hiszem.) Hát hogy tenne tönkre, amikor éppen segít rajtam?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Kedd. Feb. 09 2016, 20:58

Akkora szarnak érzem magam, hogy még ülni se tudok normálisan. De...nekem nagyon fontos, hogy ő ne akarjon elpusztítani és úgy összezavart, hogy megfordult a fejemben...
Felteszi a költői kérdést, amitől lever a víz. Hogy...miért? Lenyelek egy adagot a saját könnyeimből és ezt nagyon szánalmasnak érzem. Próbálom megtámasztani magam. A fejem úgy hasogat, mintha az előbb döngölték volna a földre.
-Elég abszurd volt, amikor kiderült, hogy ők...hogyan éreznek és te mást mondtál és nem tudtam mi az igazság...hogy mi van ha te...te is? Ha velük vagy és...
Végig se tudom mondani, mintha azzal, hogy hangosan kimondom még mindig valósággá válhatna.
Simogatja az arcom, be kéne szüntetnem a sírást, ez nagyon...nagyon kínos. Próbálok nagy levegőt venni és lihegve kontrollálni, hogy legalább ne csináljam olyan hevesen. Néha tényleg az az érzésem, hogy gyógyszert kéne szednem.
-Jó, kösz...hogy akartad. Biztos ez mentett meg, ezért vagyok nagyon hálás, mert ők már korábban is akarták. Amikor kis hülye voltam, gyerek, tudod? Nem csináltak semmit, csak remélték, hogy elintézem magamnak, hogy egyszer tényleg beleszaladok egy késbe.
Mesélem, de ez még mindig tényleg nem annyira megrázó, minthogy azt hittem ő is ezt szeretné, hiszen meglenne az oka rá.
-A tesód? Én, én is
Lehunyom a szemem egy fél pillanatra. Nekem nagyon fontos Lia!
-Nagyon-nagyon gonosz vagyok valójában?
Pedzegetem meg óvatosan a kérdést. Előbb gondolok a 13 éves kislányra.
Sok minden, ha már így kérdezi, de kicsit jobb, most, hogy kiderült, Ő nem akar megölni. Megrázom a fejem.
-Sajnálom...azt hittem...te is legszívesebben holtan látnál.
És ez egyáltalán nem irreális félelem.
(még nem élek Felix-szel :p)
Zokogva hanyatlok a vállára, hát persze, hogy másmilyen, de nem tudom meg lehet-e engem egyáltalán érteni. Nem mintha Lia gondolkodásának elsajátítására én képesnek tartanám magam.
-Ne haragudj...
Szabadkozom a sírásért.
-Nem kéne, de sok minden van és...megijedtem. Tőlem tanulni? Mások vagyunk, ez igaz. talán egy kis...lazaságot? Mint az elején, amikor még nem csináltam neked semmi rosszat és nagyon szerettél.
A fesztelen, érzéketlen Reeven.
-Nem fog, nem leszek még egyszer rosszul, sajnálom. Nem szedek gyógyszert, se semmi. Majd elmegyünk barlangászni, nem számít a borda és Joshsal sokat edzek Sebastiannal parkourözök majd és Felixet meghívjátok ebédre.
Ismétlem el borzasztóan hüppögve a nekem erőt adó, mindennapi dolgokat. Próbálom abbahagyni, de most nagyon nehéz és sosem számít mennyire nehéz, abba kell.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Csüt. Feb. 11 2016, 14:24

Reeven teljesen össze van zavarodva. Bevallom, én is. Hogy is gondolhatja, egy percig is, hogy képes lennék ellene fordulni? Nem értem, miért jutott erre a következtetésre, hacsak a szülei nem mondtak valamit, amivel engem feketítettek be. Mondjuk, én sosem gondoltam arra, hogy én mentettem volna meg Reeven életét. Így, egy az egyben nem. De ha végiggondolom, és Reeven szempontjából próbálom értelmezni az eseményeket, végül is, igaz. Ha nem ragaszkodom az elképzelésemhez, már itt, NY-ban véget ért volna rövid barátságunk. Csak rázom a fejem, nem, soha nem voltam velük. Hogy is lehettem volna? Szinte sosem egyezett a véleményünk.
Csak babusgatom, hagyom, hogy kijöjjön belőle az az érzelmi vihar, ami idáig feszítette. Időnként én is jókat bőgtem. És tudom, hogy nagyon kimerített, de legalább elmosta egy időre az érzelmeimet is.
Továbbra is arról beszél, a szülei ki akarták csinálni. Hatalmasra tágul a pupillám, amikor azt mondja, már gyerekkorában sem volt másképp. Mindazok után, amiket elmondott, és amiről magam is meggyőződtem, nem kétlem, hogy lódítana. Mi oka lenne rá?
- Most is így döntenék- puszilom meg a fejét (ahol érem). Nem csak azért, mert nővér vagyok, hanem mert az ő nővére. Ha igaz, hogy nincs közöttünk rokoni kapcsolat, közöttünk felépült már valami, és ez az "apróság" nem fogja befolyásolni.
Beleszorul a torkom, amikor megerősíti, hogy ő is a tesóm akar lenni. Ha lehetséges, még jobban ölelem , bújok hozzá én is (vigyázva, hogy az oldalát ne nyomorgassam.)
Nem értem, miért érzi még mindig (még mindig!), hogy haragszom rá (vagy haragudnék). Annyi mindenen keresztülmentünk már mi ketten! Én vagyok nebáncsvirág; ő nem tehet róla, hogy nehezen viselem a kritikát. (Vagy ha szembesítenek a hülyeségeimmel.)
- Nem vagy gonosz! Egyenes vagy, szókimondó. Ez nem mindig esik jól..., de még mindig jobb, mintha burok alatt tartanál, és megerősítenél egy hamis valóságban!- igyekszem elmondani, hogy utólag mindig ugazat adok neki, ha szemtől-szemben nem is sikerül.
Van egy furcsa érzés bennem. Olyan, mint amikor bevallotta azt a robbantást. Mintha nyomná még valami a szívét, amit még nem mondott el. Bár lehet, csak túlzottan zaklatott vagyok, és ezért veszek magamra mindent. Meglehet, általánosságban fogalmazott, vagy arra gondolt, amit a szülei vágtak a fejéhez.
- Ezt nem tudom másképp fogalmazni: nagyon buta gondolat. Szerinted miért forszírozom a bakancslistát? Miért hívlak át, hogy gyere, ha ráérsz? Miért fektetek energiát abba, hogy örömöt okozzak neked, energiát a lakásátalakításba, legyőzve a félelmeimet minden kalandban veled? - sorolom, szinte összefüggéstelenül. Néha úgy érzem, kiugrik a szívem a helyéről, mi vár ránk még a későbbiekben. Mégsem visszakozom! Olyan jó volt álmodozni, kitalálni, megtervezni... Olyan jó volt, hogy lelkesítette(m)! (Ahogy ő engem, szó se róla)
(Bocsi. Nekem egy pár vagytok. Olyan, mintha együtt élnétek, hiszen sokat vagy vele... Nem?)
Még mindig a kétségbeesés szól belőle, még mindig megerősítésre vár. Gyűlölöm a szüleit, amiért ilyen rombolást végeztek benne. Nem csak sajnálatból, hanem szívem mélyéről szólok hozzá, arra is ígéretet téve, hogy jobb ember leszek.
- Ne butáskodj, hogy haragudnék?- most először mosolyodom el, mióta eltört a mécses- Nem ciki bőgni, én is csináltam, de.. ezt úgyis tudod!- kuncogok. Bakker, milyen hülyeségek miatt tudtam sírni! Reevennek legalább valódi oka volt rá. Én belehalnék, ha így bánnának velem.
- Most is szeretlek...- mintha csak múlt idő lenne, úgy fogalmaz- Igen. Egy kis lazaság rám férne. Hogy csinálod?- simogatom az arcát, és próbálom a tekintetét keresni- Nem csináltál nekem semmi rosszat.
Jó lenne, ha megbizonyosodhatnék róla, nem vesztette el a bizalmát bennem, és jól van... Igazán jól. Mit kezdek különben az étkészlettel, amire ezt írattam rá? Ez is olyan jelzés értékű izé. Neki, magamnak. Hiszen, amikor szarban vagyunk, mindig ezt hallani: "jól vagyok". Szeretném elhinni, hogy ez igaz. Legyen igaz végre!
Végtelenül törékenynek tűnik, és ahogy összemossa az ígéreteit a kívánságaival, megint elönt az a jól ismert bizonyosság: szeretem.
-A barlangászat megvár. Nem kell erőltetni, ha fáj az oldalad. Itthon is maradhatunk, lustálkodunk egész nap, filmet nézünk, beszélgetünk... Megtervezhetjük, mit főzzek majd Felix bemutatásának napjára és... ilyesmi.
Elengedem fojtó ölelésemből. Észre sem vettem, teljesen egymáshoz izzadtunk.
- Gyere, menjünk be a fürdőszobába. Kicsit hűtsd le az arcodat, meglátod, utána jobban érzed majd magad- harapok a számra. Nem igazán tudok okos dolgokat mondani most neki: ne sajnálja, hogy rosszul lett? Vagy ne ígérje meg, többé nem fordul elő? Ilyet nem lehet betartani. Ez fiziológia, nem akarta kérdése.
Hüppög még, érzem, hogy igyekszik összeszedni magát. Aztán eszembe jut, hogy én is ismételgettem magamnak valaha valamit. Mint valami mantrát. Hittem benne, hogy igaz lesz, hogy valóra válik, és ez erőt adott. Magamban miért nem hiszek? Talán sokkal többet kell tanulnom Reeventől, mint hiszi. Vagy hittem én. Fura dolgokat produkál az élet. Néha, amikor másokon próbálunk segíteni, kinyílik a szemünk, hogy mi magunk is segítségre szorulunk. Nem tudom, ez jó hír-e vagy rossz.
Ha Reeven valamennyire összeszedte magát, a nyakamba húzom a kezét (vagy a derekamra), és kimegyek vele a fürdőszobába. Ha igényli, vele maradok, amíg összeszedi magát, megmosakszik, ilyesmi.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Szomb. Feb. 13 2016, 11:39

Borzasztó kínos ez, de számomra van értelme annak, hogy ő sem akarna e világon tudni, ha mindennel tisztába jönne velem kapcsolatban. Talán Sebastian se lenne annyira barátságos, ha már gyerekkorom óta ismer, úgy érzem senki nem fogadna el igazán, talán Felix, mert neki a gonoszság a perverziója, és elsősorban nekem magamnak kell tisztába jönnöm magammal. Néha könnyű, hárítani, félretolni önpusztító gondolatokat, vagy telibe röhögni az abszurd életem, ám ha a sors még egy pofont mér rám, kizökkenek, olyankor nem megy, minden sötét lesz, zavaros, távolodik minden, amiben jót hiszek.
De nem döntenél így, ha igazán ismernél- gondolom magamban, ennek ellenére úgy mosolygom, mintha elhinném neki. Ó, a színjátékban igazán profi vagyok. Puszilgat, kicsit behunyom a szemem élvezni, hogy újra megteszi, tudom, hogy szokta, de most érzem intenzívebben. Én is bújok hozzá, ölelem, puszilom, a nyakába fúrom a fejem, oda is óvatos csókot lehelek, legfeljebb majd ellök. Talán meg sem lepődék nagyon. Talán túl sokat várok el az emberektől. Szeretetet, miközben engem képtelenség szeretni. Cáfolnám a szavait, de minek, ahogy Sebastian esetében, nála se érnék el semmit konkrétumok nélkül. Megintcsak azt a tulajdonságom emeli ki, amit én nem hiszek rossznak.
-Jobb, sokkal jobb. Hidd el, nagyon nyomorultul éreznéd magad, ha kiderülne valami ócska, hamis hitben éltél idáig.
Nem gondolok most bele Lia helyzetébe, tehetetlen düh fortyog bennem, mennyire sokkal intenzívebben is lehetett volna utálni a szüleim. Ha ők így? Még rendes is voltam, egyszer sem gyújtottam rájuk a hálószobafüggönyöket, kíséreltem meg elpusztítani őket, sőt próbáltam megfelelni, jó akartam lenni, de az ember sokszor szegény hülye.
-Tudom, rengeteg ostoba és szánalmas gondolatom van. Mondjuk ki, merészkedhetünk tovább is.
-Néha én magam is ostoba és szánalmas vagyok és nem tudom eldönteni mi lenne helyes, mindent az agybetegségre fogok, kialakulatlan erkölcs, értékek, menjünk el pszichológushoz, hm? Olyan szívesen kikészítenék már valakit! Bárkit, aki hozzám nem áll közel, kekeckedik és én belerúghatok!
Költői kérdések sorát teszi fel.
- Nem tudom... mert ilyen vagy. Szeretsz segíteni a nyomorultakon és unokanővéremként ezt kötelességnek érzed. Mert jól akarod érezni magad és néha sikerül velem kikapcsolódnod.
Sok lehetséges választ fel tudok sorolni.
-Neked nem ciki, te lány vagy és hitperérzékeny.
Ezt ő mondta és megjegyeztem. Törölgetem az arcom durván, most már le akarom szedni mindet. Csak kimerít és ha hagynám talán soha nem érne véget, legalábbis addig, amíg ki nem száradnának a könnycsatornák.
-Igen, én is.
Talán nem annyira, mint régen, amikor nem hagytam magamba hatolni semmiféle túl ingoványos, vagy mély érzelmet, de ez vagyok az igazi én...örülhetek, hogy legalább egy valaki ezt akarja. Ez is több, mint amit valaha remélhettem.
-A lazaságot? Szedek leszarom tablettát. Néha kimarad egy-egy adag, mint látod, de nemsoká megint beveszem és valami fesztelen hülye leszek, aki mindenkinek tetszik.
Ígérem. Az élet ilyet, ha túl sokáig maradsz szomorú, eltűnnek mellőled az emberek. De csináltam és csinálok, erre kár reagálni, ha nem mondom el neki az igazat, márpedig ez nem csak az én titkom.
-Nem fáj, kibírja. Ma is úgyis csak heverészni fogunk, megtervezhetjük. Nem kell nagy durranás, nem kell elkapatni.
Próbálok mosolyogni, valami keserű félvigyorszerű kihozható belőle.
-A hideg víz jó, jó lesz, kösz.
Megyek vele a fürdőszobába, nekem nem baj, ha ő is jön. Megengedem a hideg vizet, belemártom a tenyerem és megmerítem benne az arcom. Még mindig szédülök, olyan, mintha nem múlna, de a hideg jót tesz. Kicsit fázom tőle, de lényegtelen. Veszek egy kis szappant a kezemre, összeérintem két tenyerem, átlátszó, színes hártya feszül ujjaim között. Lassan buborékokat fújok belőle, sokat csináltam fiatalon, szerettem a fürdőszobában a szappannal és a saját kezemmel szórakozni. Lia felé fordulok, neki fújok egy közepes méretű, színekben lubickoló buborékot. Amint kidurran, elnevetem magam, mintha az égvilágon semmi nem történt volna az imént, vagy nemrégiben egykori szüleim házánál. Tudom, hogy van erre is egy pszichológiai szakszó, azt hiszem hangulatzavar, de az ilyesmit csak sokadikként, unottan jegyzem fel elmém egy lényegtelen lajstromfalára, ahová heccből gyűjtöm az ilyesmit.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Kedd. Feb. 16 2016, 22:28

Az ölelésbe végre ő is belebújik, járul hozzá aktívan, amikor visszaadja néhány puszimat. Nekem is jól esik. Teljesen össze van törve, még arról ismeggyőzte magát, hogy én is a halálát kívántam. Minden módon igyekszem meggyőzni, hogy rosszul gondolja. Apró mosoly jelzi, örül a szavaimnak. Más kérdés, hogy ismerem annyira: makacs, mint egy öszvér, ilyen könnyen nem sikerül meggyőzni. Nem is szavakkal kéne, de most erre is szükség van. Hallania kell, érezni, megtapasztalni...
- Hidd el, éreztem már magam nyomorultul emiatt. Hogy te nyitottad fel a szemem, vagy valaki más, az lényegtelen- egy kicsit félre fordítom a fejem. Nem kéne, hogy lássa, még az emlék is felkavar.
Neki is megvan a maga keresztje. Gyerekkora óta viseli el, hogy elhanyagolják a szülei (és fordulnak nyíltan ellene)
- Én csak annyit mondtam, butaság...- vetem közbe. Az ócska és szánalmas jelzőktől a hideg futkos a hátamon. Magamat látom olyannak. Meghökkenten nézek rá, ő ugyanígy látja saját magát. Bár okaként mást hoz fel.
- Hagyjuk a francba őket, több bogarat tesznek az ember fülébe, mint amennyi eleve ott van!- mondom felháborodottan. Nekem is elég volt két ülés, hogy erre rájöjjek. Nem mentem többször, pedig először jó ötletnek tűnt.
Felhívom a figyelmét a nyilvánvaló tényre, nem kívánnám a társaságát, neki segíteni vagy bármi hasonló, ha nem szeretném.
- Ó, bazz, neked mindenre van válaszod?- egyszerre vagyok felháborodott és felszabadultan vidám- Nos, hogy megfeleljek a vádjaidnak: szeretek segíteni... mindenkinek. Nem vagy nyomorult. Kötelességem is, de csak amiatt nem mennék bele mindenbe. A rokonságnak is vannak határai. A nővéremmel pl. sosem ugrottam volna ki ejtőernyővel egy repcsiből... Aztán...- komolyabb arccal nézek rá- Szívesen vagyok veled. És igen, szükségem van rád, hogy néha kikapcsolódjak, és benned megvan a képesség, hogy megvidámítsd a szívemet. Szóval, ettől rossz vagyok? Kihasznállak?
A sírásról...
- Ugyan már, micsoda rossz beidegzés ez?! Nem szégyen sírni. Nem a gyengeség jele. Jobb így megszabadulni felesleges érzelmektől, mint magunkba folytani...- mondom neki meggyőződéssel, mégis szelíden.
Azt hiszi, csak régen szerettem. Ez megint a régi lemez, a régi-Reev-féle fantazmagória. Igaz, hogy azt az énjét is szerettem, de szeretem most is. Nem kell rá okot keresni, az érzés nem változott, ott van, erős, kitörölhetetlen és megmásíthatatlan.
Jól esik, hogy azt mondja, ő is szeret. Egy kezemen meg tudom számolni, hányan mondták már ezt nekem. És nem akarok kételkedni benne, hogy komolyan gondolja.
- Na, azért ne adagold túl...- nevetek. Bárcsak létezne ilyen bogyó, én is bevennék időnként belőle!
Nem vagyok gondolatolvasó, és túl jól rejti a valódi érzéseit. Mivel nem reagál, úgy értem, egyetért velem. Végre.
- Hát jó. Ne hidd, hogy le akarom mondani, csodás programunk lesz!- mosolyodom el, mert a program tele van szépséges vízesésekkel, és kristálytiszta vizű tavakkal.
- Oké. Akkor meséld el, te mit terveztél... És megcsinálom, bármi legyen az!- elvégre Reeven jól ismeri Felixet. Biztos annak is oka van, miért nem akarja, hogy "elkapassuk".
Aztán kimegyünk a fürdőbe. Elmélázva mos kezet, arcot, játszik a szappannal, fúj rám buborékot, de a nevetésén át is érzem, hogy nincs még igazán jól, és csak nekem színészkedik. A szeme ugyanis nem mosolyog. Előkotrok egy törölközőt, és megtörlöm a kezeit, majd az arcát (ha hagyja).
- Gyere ide!- kérem tőle, és szélesre tárom a karjaimat, hogy újra megölelhessem.
Szeretném megállítani az időt. Szeretném visszaforgatni.
- Hagyjuk a palacsintát a francba. Bújj velem össze egy kicsit, mint azon a hétvégén, a vízesésnél...- Olyan, mintha tegnap lett volna. Egyforma pizsiben aludtunk, egy takaró alatt, összekapaszkodva. Mert a szavak nem bizonyultak elégségesnek, hogy kifejezzük, mennyire örülünk egymásnak.
Tudom, hogy mivel bizonyíthatnám, hogy az érzéseim iránta igazak, mélyek és őszinték, de ahhoz le kell győzni először önmagamat.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Csüt. Feb. 18 2016, 17:38

Nem tudom mire gondol, Liora, a főnővérre, vagy az apja nőjére? Lehet, hogy olyasmire, amihez közöm sem volt. Feladom, nem győzök találgatni és biztos azért beszél néha olyan k*ott homályosan, mert nem is akarja, hogy értsék. 
- Tudom
Nem mondtam, hogy miatta gondolom ezt. Mindenkinek vannak hülye gondolatai néha, főleg, ha hülye dolgok történnek velük. Talán nekem se kéne megosztanom a sajátjaimat, kussban kéne maradnom és azt a tudatalatti, vagy ki tudja mennyire tudatos strucpolitikát folytatni, mint Lia, egyszerűen nem beszélni az érzéseimről, se semmi lényeges, engem érintő dologról, vagy ha igen, tök homályosan fogalmazva, hogy még én magam se értsem. Nem tudom mitől leszek feszült, vagy az-e egyáltalán, talán csak kirojtolódtak az idegeim és lazítanom kellene, nem ennyire komolyan vennem. Itt dumálunk a lazaságról, miközben én már képes se vagyok rá. Istenem, hová lettem! Meglepődöm, hogy lemondott a pszichológusokról.
-HOgyhogy? Eddig akartad. Szarok, én tudom, hogy azok, de mitől változott meg a véleményed?
Eddig ő erőltette, ő akarta, miatta mentem bele. Na mindegy, sejtem, hogy erre se fogok választ kapni. Néha nem is értem minek teszek fel kérdéseket. Fogalmam sincs róla, hogy ő már volt, nem volt, úgy volt (mennyi volt?) együtt megyünk és mivel nem mesél, megint fingom nincs az életéről.
- Mindenre. Abszolút.
Közlöm egyszerűen.
-Milyen vádak? Senki nem vádol téged. 
Ezt megint nem vágom, de ezen inkább nem lepődöm meg. Igaz, hogy most pesszimistábban gondolkodom, mint egyébként, de végigfuttattam egy gyilkos programot az előbb: Egy követ fúj velük! Velük, akik megpróbáltak kinyírni. Nem megy olyan könnyen az átállás, hiába vagyok hangulatzavaros. Vagy a hangulatzavar is akaraterő kérdése? Ha akarom vidám leszek, ha nem akarom nem? Idő kérdése és bizonyára megtalálom az irányítást, benyomom magamon a jó fej gombot és hamarosan megint én leszek a leghalál lazább fazon, akivel érdemes szóba állni.
-De nem miattam kell "belemenned" dolgokba, mint az ejtőernyős ugrás. Hanem magad miatt. Vele miért nem?
Megint kérdezek, igen tudom, de talán kiderül miért nem ugrana Lia a nővérével. Tulajdonképpen azt mondja, amit tudok, semmi újat. Liának az kell, hogy vidám legyek és szórakoztassam.
- Nem. Mindenki ezt szeretné, ezért van a másikkal.
Legalábbis felületes értelemben. Én valami többet, nagyobbat keresek. És tízes skálán mekkora baromnak érzem magam tőle? Legyen százhúsz.
-Rágyújthatok?
Úgy érzem szükségem lenne rá. 
-Oké.
Mondom a sírásra, akkor is ciki volt és szégyellem magam, de már elmúlt, majd vihogni fogok. Füves cigi jobb lenne, íme a tökéletes kicseszés Reeven Callagherel, egy kóma, hogy sose gyújthasson rá kockázat nélkül.
A leszarom tablettán mosolygom. Kissé vállat vonok, hogyne adagoltam volna, egész a kicseszett felébredésig azt szedtem és vannak helyzetek, amikor vissza kívánom. 
- Biztos vagyok benne.
Mosolygom a barlangászáson, ez megy, kezdek átbilleni a holdponton. 
-Én? Nem is tudok főzni, még palacsintát se, mint láttad. Fogalmam nincs, egyszer összedobtam neki valami pirítóst, ilyen hideg kaják még mennek, megette. Szereti a steaket, ennyit tudok. De mindegy neki.
Szerintem ezen nem fog múlni semmi. 
A buborékos viccem nem tetszik neki. Hát ez is bukta és csak pislogok mit találhatnék már ki. Odamegyek, mikor nyúl és megölelem.
-Úgy érted menjünk aludni?
Pislogok, ha ezt akarja... Lassan kibontakozom az öleléséből és ha még mindig ezt akarja, gondolom megyünk a háló felé. 

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Szomb. Feb. 20 2016, 19:48

Úgy hiszem, mindenkinek vannak álmai, amit szívesen dédelget. Ezzel önmagában még nem is lenne gond. Az a baj, ha nem látjuk saját határainkat, mit vagyunk képesek ebből megvalósítani. Vagy inkább, ha valakivel közös álmokat dédelgetek, ez mennyire van összhangban a másik elképzeléseivel. "Álmodtam én egy álmot rég, mikor még gyermekhittel éltem..." No persze, csak közben fel kellett nőni. És még ez sem elég. Ha vissza kell tekinteni, akkor is másképp kell nézni a múltra, nem abban a lila ködben...
Hogy ebben mennyi szerepe van Reevennek... Elég sok. Kegyetlen nyers elképzelése van a dolgokról, emberekről, és arról, ami velem történt. Talán rosszul esik, de igaza van. Elvégre nem segít rajtam, ha sajnálom magam, és azon elmélkedem, miért jutottam oda, ahol most tartok. Az egész sz *rt el kell felejteni, ki kell törölni, át kell lépni rajta, és a jelenben élni, vagy éppen építeni a jövőt. Más kérdés, mennyi önbizalmam és bátorságom maradt ehhez , ha eddig nem voltam képes teljesen elfelejteni a múltamat. Képes vagyok rá egyáltalán?
Szerencsére, nem kell neki részletekbe menően elmagyarázni, mit is értek azon, amint az imént mondtam. Annyi mindent osztottam már meg vele, és volt tanúja saját szemével az életem eseményeinek, hogy örülök, nem szorul magyarázatra.
Elpirulok. Szépen lebuktattam magam, de meg sem próbálom tagadni az érzéseimet.
- Nos... Nem akartam zsákbamacskát. Nem mindegy, kinek tárjuk fel a szívünk legrejtettebb titkait, nem? De k*rvára nem volt szerencsém. Úgy akartam eléd állni, hogy azt mondhassam, találtam valakit, akiben bízok, aki tud segíteni... Nagy sz*rt! Igazad volt, ezeknek tuti, hogy hiányzik egy kereke... Eleve sztereotípiákban gondolkodnak. Eldobtam az agyam az elméletétől, amit mindjárt második alkalommal megpróbált belém sulykolni.... Valami olyasmi volt, hogy a férfiak természetüknél fogva kalandos kedvűek, és sokuk előszeretettel kutakodik alternatív vagy fetisiszta szexuális magatartások tájékán; az előbbiek közül első helyen a meleg szex áll, de szoros második a csoportszex, míg utóbbiak közé tartoznak a vízi sportok, a transzvesztita öltözködés, a nyilvános szex és a latex. No persze, és a megkötözés... Szerinte csupán csak mázli kérdése, ha egy olyan pasasba botlok, aki nem így gondolkodik, ezzel azt sugallva, törődjek bele, ha a pasik összetörik az álmaimat. Fel sem merült benne, hogy létezik egyáltalán hűséges férfi...- hevesen rázom a fejem, mennyire nem értek ezzel egyet. Olyannyira fel vagyok dúlva, hogy észre sem veszem, mennyit dumálok egyhuzamban- Na, ne is csodálkozz, ha ezek után nincs sok kedvem elmenni egyhez is.
Reevent is megkímélném az élménytől. Neki amúgy is az volt a véleménye, hogy minden pszichológus hülye. Mostmár nekem is.
- Oké, nem vádoltál. Sztereotípiákban beszéltél rólam és magadról, és kizártad annak lehetőségét, bármennyivel is többet jelentenél nekem, mint akárki más...- fogalmazok másképp. De számomra ez is vád. Ott van a ki nem mondott bírálat: "csak egy vagyok a sok közül". Pedig mi már szelídítgetjük egymást egy ideje.
- Én nem így látom.. Én, te... Számomra nem létezik. Ezek a dolgok a mieink. Mi találtuk ki, mi tervezgettük, együtt akarjuk megvalósítani. Rólunk szól. Kettőnkről. És lehet, hogy miattad megyek bele, de örömmel. És hiszem, hogy te is miattam csinálsz dolgokat, hogy velem legyél... A nővéremmel olyan nagy szakadék van közöttünk, hogy akkor sem tudunk beszélgetni, ha kettesben vagyunk egy szobában. Gondolod, bármit is meg tudnánk csinálni közösen? Semmi közös nincs bennünk...- elhúzom a szám.
Belemegyek abba az okfejtésébe, miért vagyok vele. Nincs okom ellenkezni, és megerősítem, amit mond. Igen, vannak esetek, amikor jót tesz nekem, hogy ő van velem. A világnézete abszolút ki tud billenteni az önsajnálatból és a depiből. Emiatt talán érdekember vagyok? Nem csak akkor találkozgatok vele, amikor szarul vagyok, és szükségem van rá, hogy megnevettessen.
- Nem csak ezért... Egy kapcsolat nem arról szól, hogy állandóan boldogsághormont öntsünk a másikba, vagy éppen sajtoljunk ki. Gondolj bele, akkor is melletted voltam, amikor semmilyen visszajelzést nem tudtál adni. Úgy éreztem, ott kell lennem; jól esne neked, ha tudnád, nem vagy egyedül. Igaz, hogy hülyeségekkel tömtem az agyad, és amikor kifogytam a saját sztorikból, meséket olvastam neked, de ott voltam, és igyekeztem a tudomásodra hozni, hogy fontos vagy és visszavárlak...- ha önző lennék, vajon képes lettem volna erre?
Időnként úgy érzem, minden, ami közöttünk történik, kezd egy elfuserált szappanoperához hasonlítani. Annak ellenére, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ő jól érezze magát és biztonságban, mintha egyre jobban ellökné magát tőlem. Mintha mindaz taszítaná, amit képviselek. Nem a férfiakkal van a baj, hanem velem. Bizonyára nem ismerem őket, és fogalmam sincs, mire van szükségük. Még akkor sem, ha Reevenre nem úgy tekintek mint életem első számú férfijára. Bármennyire is szeretném, hogy boldog lesgyen, én még rokonaként sem vagyok neki elég. Mit rontok el?
- Hát persze...- kicsit elhúzódok tőle. Cigi. Az kell neki, nem egy nyálas ölelés.
(Maradsz? Rágyújtottál?) Folytatjuk a témázást...
Az is sztereotípia, hogy a férfiak nem sírhatnak. Lehet, a nőknek se szabadna, de a sírás felszabadít. Kib*szottul kimerít, de úgy eltompítja az agyat és a szívet, hogy az már fájni se tud.
Hiába, én nem leszek másmilyen, és mivel a jelek szerint nincs képben, mit is érzek jelenleg iránta el kell mondanom.
A lazaságról a leszarom tabletta jut eszébe, ezen kicsit bohóckodunk. Mintha kezdene szétfoszlani az előbbi feszültség, bár meglehet, újra becsapom magamat, és Reeven az orromnál fogva vezet. Mindenesetre, a programot nem akarja elnapolni, és hajlok rá, hogy engedjek neki, hiába aggódok érte (a sérült oldala miatt, pl.)
Felix-szel kapcsolatban kapok egy ötletet, mit főzzek annak tiszteletére, hogy eljön hozzánk és megismerhetjük.
- Steak? Hogy szereti? Jól átsütve vagy "véresen"? És te?- Nos, éppen a steak az egyik, ami megosztja az emberiséget. Valaki így szereti, valaki úgy. Ha már a kedvében akarok járni, legyen a szája íze szerint.
Úgy érzem, Reeven jobban érzi már magát. Lendítene még rajta, ha megmosná az arcát, ezért javaslom neki, hogy menjünk ki a fürdőszobába. Próbál könnyednek tűnni. Meglehet, az is, csak én dramatizálom túl a dolgot. Szeretném megölelni, összebújni vele, nem csak egy percre, mert az a meggyőződésem, ez mindkettőnknek jól esne most, de ő teljesen félreérti a szándékomat, és gyanakszom annyira, hogy túl lássak azon, amit mond.
- Oh, nem... Bocs. Rossz ötlet volt, ne haragudj!
Kibontakozik az ölelésből, én meg úgy érzem magam, mintha megint nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel. Nem szabadna ennyire érzelgősnek lennem. Miért is gondoltam, ezzel majd örömet okozok neki?
- Nézd, nem akarom rád erőltetni a pihenést, de talán nem ártana, ha ledőlnél egy kicsit. Akkor... én addig befejezem a palacsintasütést- rá mosolygok. Nincs semmi gond. Nem baj, ha másképp regenerálódik, mint ahogy én elképzeltem.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Vas. Feb. 21 2016, 14:45

Nem bánom, hogy nekem nem kellett végigjárnom ugyan azt a szart, mint előtte, de ahhoz komoly agymunka kell, hogy ezt megértsem. Azt nem vágom a szent Lia miért használ ilyen szavakat, az oké, hogy én elnyögök egyet-egyet, mert mindig elszoktam, de rá nem jellemző. Tökmindegy, nem vágom egyetlen tulajdonságát sem, még mindig. Nyilván nem voltam olyan önhitt, hogy azt higgyem simán megfejthetek egy bonyolult női lelket, hisz pont tőle kaptam meg, különbözik, kész, férfi-női, mars-vénusz, istentudja b*meg, más bolygó, univerzum, világ, ő Éva, én Ádám, vagy a ki*ott kígyó, de hogy ennyire ne értsek valamit?! Nézek rá nagyra nőt szemekkel, nem mindegy, gondolom. Én elég kevésszer tártam ki bármit is, ami nem a pofám volt, pszichológusoknak, viszont neki, Sebastiannak és Felixnek elég sok mindent. Hiba volt? Miért is kérdőjelezem meg? Talán a rosszullét utóhatása, hogy ennyire nem értem? Beleszédültem a valóságba és már azt sem tudom melyik világban vagyok? 
- Hát...reméltem, hogy találunk, találsz valaki jót. Először nem hittem, de te annyira akartad.
Úgy volt együtt csináljuk. Ha egyedül megyek, követem ugyan azt az idióta sémát, mint eddig és egyik "szakember" helyében sem lennék, ha bezárkózom velük egy szobába. Kérdéseket én teszek fel gyakrabban, kb. különben is azért válasszák azt a hivatást, mert flúgosak ők is, ez az egyik legigazibb sztereotípia velük kapcsolatban és naná, hogy ki szokott derülni, csak egy kicsit oda kell figyelni. Ha az ember szakmai tapasztalatot szerez pszichotikusak kikészítésében, egész egyszerűvé válik.
- Ez volt a probléma? Mármint, hogy a férfiakkal kapcsolatban kerested meg őket?
Azt hittem az önbizalomhiánya, vagy a hiperérzékenysége, nah ez a szó mumusom lesz egy életre. De ha nem mondja hogy találjam ki, Lia legnagyobb problémája a férfiak? Egyáltalán az a legnagyobb problémája? Jó nyomon járok, vagy valami egész másról van szó megint?
- Nem csodálkozom. Szóval azt akarta bemesélni neked, hogy mindegyik egy perverz állat. 
Összegzem. Nem hiszem, hogy mind, de ha Lia életét nézzük, tényleg összeszedte ezeket. Bár az kamu, hogy egy hetero férfi meleg szexet akar, Felix előtt csöcsök jártam a fejemben a nap kb 8 órájában. A többire nem reagálok, nem éri meg a gondolat sem.
- Nem zártam ki, el akartam hinni, de nekem sem volt egyszerű életem, ha nem fogalmazol egyértelműen Lia, belelátok mást a dolgokba, mint ahogy te is bele szoktál látni.
Nem részletezem, sokkal szarabb volt, mint bárkinek, akit ismerek, hát végig a halálom kívánták, basszus, csoda, ha őrült lettem? Nyilván nehezen hiszem el, ha fontos vagyok, ha egyszer, először azt mondta neki a régi Reev hiányzik és most is azt mondta, baj, ha jól akarja érezni magát velem? Mi a f* szűrjön le ebből az ember, minthogy csak akkor vagyok jó? És elfogadom, nem kezdek el megint hisztizni, ilyenek az emberek, ez általános, sztenderd, meg sem kell lepődnöm rajta.
- Értem. Én is miattad, igen, a közös élmények miatt akartam a bakancslistát. Magunk miatt.
Jézus nem vagyok, én is számítottam, ha tangózni akar menni, nem megyek bele lelkesen, mert utálok táncolni.
- Nem, én sem gondolom, hogy erről szól. Sokkal inkább fordítva. Igen, köszönöm, nem volt hülyeség, biztos vagyok benne, hogy minden segített, amit tettél. Neked köszönhetem a gyógyulásom, szó szerint, kicsit mintha te teremtettél volna újra.
Nézek rá hálásan, aztán a cigitől látom, kiborul. Nem abban a túlzó értelemben, amit a kiborulás jelent, hanem elhúzódik tőlem.
- Hagyjuk.
Figyelem a földet elfanyarodva, hideg lesz minden és nem tudom melyikünk akarja, vagy melyikünk nem. Talán nem is számít. Talán csak ez van és kész. Végülis értem. Értem miért más Lia, mint Felix, a két erős érzelem. Az egyik mindig puhít, kíváncsi, felfedez, a másik eltávolodik, ha nem azt reagálom, amit ő elvár. Meggondolja magát, bár nem tudom mitől, de azt érzem, nem jelent jót, inkább lemondást. Pedig Liára nem jellemző a lemondás, hisz küzdött értem, betegen, kómáson, amikor néma és halott voltam és amikor nem volt szám, vagy kérdéseim, vagy személyiségem, vagy amikor nem mutattam meg neki mindent. Mert most megpróbáltam, amióta felébredtem, rájöttem, hogy több kell, kellenek a mélységek nem az a felületes, üres, legyőzhetetlenség, a mindig laza, nyugodt félmosoly, ami létezik, nem halt meg, csak többre vágyom, ha egyszer meghalok megint, akármikor, nem számít mikor, ne érezzek hiányt. Erre ment ki, ha az ember egyszer átéli, ráébred dolgokra. Lehet mindenkinek ez kéne és lehet mindenki úgy elbaszná, ahogy én.
- Én nem szeretem a steaket, de nem számít mit eszünk. Azt hiszem véresen, most nem jut eszembe.
Nem hiszem el, hogy a kaja ilyen fontos! Pont a kaja, esküdt ellenségem.
- Igen, persze.
Rossz ötlet... bármi is volt, csinálta volna végig. Persze tökre nem vágom mi az, különben nem gondolnám ezt, de én (vele ellentétben) nem látok bele a fejébe.
Az sem jó, ha nevetek és buborékokat fújok, ha kérdezek, vagy ha bármit teszek, úgy érzem nem jó semmi. És az összebújás jó, hogyne lenne jó, de miért nem csináljuk? Nem csináljuk.
- De akkor nem akarsz? Aha...nem, inkább elmegyek Lia. Most nem vagyok se jó, se rossz társaság, se semmilyen. Tudom szar ügy, lemondani a barlangot, meg minden, de... de nem tudom megéri-e megjátszani magam. Amikor megpróbáltam, végül mindig levetettem az álarcaim előtte. Rendes vagyok, hát nem, gyilkos vagyok, tessék. Elfogadott. Megértő vagyok és melletted állok, igen, de elmondom neked, ha nem úgy gondolom, például, ha hülye vagy, mert az igazi szeretet kimeri mondani a gondolatait a másiknak. Összevesztünk, de úgy gondoltuk sikerül ezt áthidalni, csak most már te csináltál programot. És biztosan nagyon szuper program lett volna, lenne... de nem fog meggyőzni, hogy fontos, mert nem tudja mit akar velem. Aztán a szüleim oldalára állt és összezavart, aztán tisztáztuk és mégsem? Szeret, nem szeret? Virágszirmokat tépkedek és érzem ennek rohadtul nem így kellene lennie. Neki megtanulni kimutatni, ha érez valamit, nekem elfogadni. De elfogadni akkor tudom, ha kimutatja és ez egyelőre nagyon nem megy neki.  Talán nem kellett volna megkérdőjeleznem az összebújást, hogyne akarnám, hogyne vágynék rá, folyton ilyesmikre vágyom, de... van valami, ami erősebb. Önmagamnak lenni. Felix megváltoztatott, az kell, aki el tud fogadni így. 
- Én akarok összebújni csak... Lia, bizonytalan vagy, úgy érzem bennem.
Konkrétan azt sem tudja mit akar velem kezdeni.
- Majd megyünk máskor, majd leszervezem én, ha nem leszek ennyire szarul. Szarul vagyok, elmegyek. Most ez nekem nem menne, nem tudnék barlangászni, enni, aludni, sajnálom, szia.
Mindig azt hazudom, hogy erős vagyok, menne bármi, de most...felfordultak bennem a dolgok, összekeveredtek. Miért kell túlbonyolítani, én csak szeretni akarom. De lehetséges lenne, hogy a szeretet nem akarat kérdése? Szeretem, de több kell, hogy ő is úgy akarjon, mint Felix. Engem. 
Elhúzom a csíkot, megfogom a kilincset, lenyomom és egyszerűen elmegyek. 

// kösz//

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Vas. Feb. 21 2016, 18:27

Iszonyatos méreg fog el, amikor eszembe juttatja a pszichológust. Nagy csalódás volt. Már pontosan értem Reevent, miért tartózkodott tőlük. Én meg hittem abban, van segítség. Gantz doktor szokott besegíteni az osztályon, ha valami gáz van. Általában, amikor valakiről kiderüól, hogy komoly sérülése vagy betegsége van. Mindig csdáltam, ahogy az emberekkel beszél: türelemmel, figyelemmel, teljes odaadással. Őt kerestem fel. Tapasztalatot akartam szerezni vele, hogy aztán bátran mondhassam Reevennek, hé, barátom, ismerek valakit, aki tényleg tud segíteni. Kár, hogy a mocskos igazság épp az ellenkezője.
- Naná, hogy akartam... - A francba is, ez a dolog túlnőtt rajtam, sosem voltam erős ebben, igazi segítséget akartam, neki is (magamnak is)- A legjobbat akartam... Épp csak... beszélgettünk. És elég volt kétszer, hogy rájöjjek, a pszichiáterek éppen olyan seggfejek, mint ahogy mondtad! Neked van igazad, ki kell hagyni őket ebből...
Nem jellemző rám, hogy csúnyán beszélek, csak akkor, ha kihoznak a sodromból. Szökőévenként egyszer, talán. De az, amit az az ember zúdított rám, nemhogy segített volna, még bizonytalanabbá tett. Hogy lehet, hogy ennyire félreismertem?
- Jaj, dehogy!- bár amikor kimondom, érzem, hogy én is tisztában vagyok vele, ez nem teljesen igaz- Vagy... mégis... Az önbizalmamat anyám nyírbálta, aztán Tudodki fejezte be a munkát. Azt hittem, itt majd új életet kezdhetek, de... Hagyjuk is!- Reev véleménye a szerelmi életemről majdnem olyan lesújtó, mint a pszichomókusé. Épp csak annyiban különbözik, hogy ő engem hibáztat, a mókus meg a férfiakat. Mindegyiket. Egytől-egyig.
- Valami ilyesmit. Ekkor vágtam rá az ajtót- ha éppen azt szeretném megtudni, hogyan tehetném boldogabbá a szerelmemet és az unokaöcsémet, nem éppen ilyen válaszra vágyok.

- Látod, ebbe könnyen bele tudom képzelni magam- félszegen mosolygok, lám, egy cipőben járunk, azt sem hisszük el, ami kiveri a szemünket. Még akkor is, ha rólunk van szó. Én azon csodálkozom, hogy ő ragaszkodik hozzám, ő meg azon, hogy én hozzá. Szépen vagyunk!
NEM látok a fejébe, és nem tudom, hogy az a baja, hogy azt hiszi, csak akkor vagyok vele, amikor jó kedve van. Ez nem is igaz, tegyük hozzá, bár amikor sz*r kedve van, mindig próbál hárítani, és naná, hogy talál olyat, ami miatt én is rosszul érezhetem magamat. Mindjárt jobb enggem sajnálmni, mint szembenézni a saját problémáival, de azt hiszem, ezzel mindketten ugyanígy vagyunk. Éppúgy hárítok, mint ő. Talán mégis rokonok vagyunk, mert ezekben a tulajdonságokban kifejezetten hasonlítunk.
- Így is van... Arra irányult, hogy együtt legyünk, közös élményeink legyenek, jobban megismerjük egymást...- nyugszom bele, hogy végre nem vitatkozik vagy mond ellent. Talán vissza kell menni az alapokhoz, előlről kezdeni mindent, mert valami valahol nagyon félresiklott. Tuti az én hibám, rendszeresen futok bele hasonlóba.
Ha nem számítana, ha nem szeretném... Mesélek neki arról, mennyit voltam vele, amikor nem volt magánál. Kézzel fogható bizonyíték, hogy önzetlen voltam vele, hiszen semmiféle visszajelzést nem kaptam, mégis hosszú hetekig csináltam nap mint nap. (Csak példa; nem bánom egy percét se)
Nem tudom, mennyit számított, hogy "életben tartottam". Amikor átkerült NY-ba. már nem én voltam vele, nem én forgattam, cseréltem az infúzióját, nem én fürdettem, mozgattam, pelenkáztam... stb. Az érdem nem csak az enyém. Enyém volna, ha az én kezeim között ébred fel, vagy ilyesmi...
Rágyújtana. Úgy nem lehet, ha szorosan hozzá vagyok tapadva, ezért elhúzódom tőle, noha meglep, hogy most éppen ez jut eszébe. Még egy cigiben is több vigaszt talál, mint amennyit én nyújthatok. Szuper!
(Milyen könnyű félreérteni egymást)
Marad. Bőgésről beszélünk. Mintha bizony szemére vetettem volna bármikor is, ha sírt. Rólam is csak árulkodni lehet. Na igen, bőgni nem jó. Szerinte. Bőgni azt jelenti, valami nem stimmel, boldogtalan vagy, mást nem is jelenthet, igaz? Pedig sírni megkönnyebbülés. A sírással megszabadulunk a fájdalomtól, ami kínoz. Ha csak egy időre is, de megszűnik. Nem jobb így, mint folyton-folyvást hordozni?
Hiába vagyunk együtt, eltávolodunk egymástól. A kedvében sem lehet járni, a kezdeti Felix téma is kihűl, ahogy arról kérdezem, mivel járhatnék a kedvében. Steak, oké, de hogyan? Mint egy pofon, hogy ő nem szereti a steaket. Ettünk már néhányszor együtt, hogy felmérjem, mit bír a gyomra. Azt reméltem, talán ötletet ad, neki mit készítsek azokból.
Abba marad a hüppögés, és persze, becsapom magam azzal, hogy jobban érzi magát. Szó sincs róla. Éppen csak engem gyűlöl jobban, mint eddig bármikor. Persze, ennek sem lehetek tudatában, hiszen jó színész, és még bohóckodik is. Fene a pofámra, hogy olvasok a szeméből. Azaz nem is kell, hiszen az magáért beszél!
És megint félre értjük egymást, ki tudja, hanyadszor. Talán arra vágyom, hogy éppolyan békességet találjon velem, mint azon a helyen, ahová ő vitt el. Akkor, abban az ölelésben felszabadultnak éreztem és boldognak. Én is így voltam vele. Ő azt hiszi, aludni akarok. Nem is emlékszik már talán arra a hétvégére. Az is egyfajta "lila köd".
Ahogy elhúzódik, és fejemre olvassa, hogy ő se jó, se rossz társaság, inkább elmegy, megint szorongani kezdek. Iszonyúan félek, hogy megbántottam, noha éppen azért visszakoztam, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe. Nem tudnék szólni, ott a gombóc a torkomban, ami nem engedi, hogy hang hagyja el a számat. Még sírni sem tudok, olyan erős a szorítás. Konkrétan levegőt se kapok.
Bizonytalan vagyok, mondja nekem, és ezzel nem tudok vitatkozni. Ő nem tudja, amit én tudok, ő nem értheti, miért zavaró számomra, hogy a közeledése nem hagyott hidegen. Bíztam abban, hogy erősebb a kapcsolatunk a rokoni szálaknál, de ez az egész összekuszálta a szálakat, és -ha nem is szándékosan- valahogy felszínre tört. Igaza van, bizonytalan vagyok, és nem csak vele kapcsolatban, mindennel, ami körül vesz, és ami én vagyok. Feleslegesnek és haszontalannak érzem magam. Amikor becsapja az ajtót maga után, még percekig támasztom a fürdőszoba falát. Aztán, mint egy holdkóros megyek ki a konyhába, és csinálok nagytakarítást. Kidobok mindent. Emlékezni sem akarok rá, hogy ma palacsintázni akartunk. Aztán amikor már rend van és tisztaság, szétnézek...
Csak egy dolgot veszek magamhoz, aztán kocsiba ülök. Piát majd szerzek út közben...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Helló, Reev, itt Lia!   Today at 20:52

Vissza az elejére Go down
 

Helló, Reev, itt Lia!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Kerülőúton - Usui, Reev

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Sok bámész csillag :: Telefonbeszélgetések :: Archívum-