Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Szomb. Nov. 21 2015, 23:40

~No, Édesem miért is sírdogálsz? - Kb ez jár a fejemben egy ideje, de bármikor rátértem volna, vagy fáradt volt mikor hazajött, vagy én vágytam csupán egy forró fürdőre meg egy csésze teára, hogy ő meg az ölemben ül. Szóval pár napja agyalok ezen, meg hogy egyáltalán van-e értelme felhozni? Nem várhatom el hogy elfelejtse Liot egyik napról a másikra, de eléggé kiakaszt hogy nem vettem észre hogy néha sír. Milyen élettárs vagyok én?! Talán pont ezért döntök úgy, valahogy csak felhozom már. //Ha Reevennel beszélgettem még bármit is, azt nem keverném ebbe bele amúgy se//
Szóval próbálok észérveket felhozni magamnak, mire is jó ez, de arra jutok mindig, hogy mi van ha még mindig pityereg néha ha én nem látom? Akkor meg már jobb lenne ha kibeszélné magából, bármennyire is fáj Lioról az ódákat hallgatni.
Várom is hogy hazajöjjön a munkából (elkerülhetetlen, csak remélem nem lesz teljesen leamortizálva a betegektől és a dokiktól).
Főztem is, egyszerű egytálétel, rutinból, nem ott volt az eszem. Meg is terítettem, hogy tudjunk majd enni ha akarunk, bár lehet előbb beszélgetnék.. jah, nem kaja közben kéne, csak elmegy majd az étvágyunk.
Ha hallom hogy jön lélekben edzek, köszönök is neki, mikor levette a cipőjét csókot is adok neki, nem esik nehezemre, elvégre nem vagyok haragos, inkább csak aggódom.
-Főztem szívem vacsit. Majd tudunk is enni... remélem nem volt túl fárasztó a napod... - Magyarázom, puhatolózok, játszom a ruhája aljával, olyan fejem lehet, mint aki rosszat csinált, előre bűntudatom van, hogy előhozakodom ezzel.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 00:48

Bár Reeven azt tanácsolta, beszélgessek Sebastiannal arról, mi zajlik bennem, sem erőm, sem kedvem nem volt hozzá. Néha szorongtam, attól tartva, majd Sebastian kezdi el, és előfordult, hogy fáradtabbnak hazudtam magam, mint amilyen valóban voltam, hogy kibújjak a kérdések alól. De a dolog nem vált be, Sebastian kicsit magába gubózott (legalábbis így tűnt nekem; lehet csak a saját lelkiismeret-furdalásom alkotta képzet ez csupán), és ettől szomorú lettem. Megpróbáltam elhatározni neki, hogy saját magam dugom a fejem a bitóba, de az utolsó pillanatban mindig meggondoltam magam. Ma megint elhatároztam magam... és hazafelé jövet megint lebeszéltem magam a cselekvésről. Arra számítottam, ha hazaérek, majd összedobunk valami kaját, aztán olvasunk vagy megnézünk valamit (ma nincs erőm kimozdulni. húzza a súly a hátam)...
Ahogy nyitom az ajtót, érzem a zöldségek illatát. Főzött (vagy legalábbis előkészült, nem tudhatom biztosan). Elém jön, köszön; gyorsan bújok ki a cipőből és kabátból, hogy megölelhessem.
- Sziaaaa.....- bújok hozzá, szorosan, s így maradunk egy kicsit. Olyan megnyugtató így hazaérni!
- Milyen figyelmes vagy! Mit főztél?- bár mindegy, jelen pillanatban majdnem mindent meg tudnék enni- Az illata finom!
Elengedjük egymást, de nem ő a ruhám alját. Mint egy bűnbánó kandúr. Felnézek rá, összeszorul a torkom.
- Nem halálos...- készen állok rá, ha mondani akar valamit. Márpedig akar, csak a vak nem venné észre. Bár lehet ő is- Mi történt? Mi a baj?- simítom meg az arcát. Hirtelen az jut eszembe, Reevennel történt valami. Ennek ugyan kicsi a valószínűsége, délután dumáltunk, kérdezte, melyik hétvégém lesz megint szabad... (Szerencsére, nem haragtartó) Henryvel lehet valami? Josh-sal? Egyenlőre nem gondolok magunkra, nem abban az összefüggésben, hogy eljött az igazság pillanata.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 01:03

Végre hazaér, már kezdtem magam nagyon cincálni belül. Persze nyuszi leszek, vagy maradok, nem is tudom, de legalább vacsi van, lesz, legalábbis míg meg nem esszük vagy ki nem dobjuk...
-Gondoltam összedobom gyorsan mire jössz. Öhm, ilyen egytálételt... - Hirtelen a neve se jut eszembe, mert máshol vannak a gondolataim, meg szerintem nem is teljesen recept szerint csináltam, hanem érzésre. Kóstolgattam közben, szóval nem csesztem el.
Játszom a ruhája aljával, de olyan izének érzem ezzel előhozakodni. Azt se tudom hogyan kell kezdeni...
-Nem, nem... azaz... nem tudom... Amelia... ha nyomná valami a lelked, akármi... elmondanád? - Emelem rá a tekintetem bánatos barna szemekkel, mert ha nem mondta, lehet azért volt mert nem bízik bennem, vagy nem tart rá érdemesnek, nem biztos az a baj, hogy bántana vele. Azzal bánt ha nem mondja, ő is tudja. De a hangom inkább tanácstalan, mintsem haragos vagy követelőző, csak szeretném tudni, elmondaná-e, vagy inkább nem.
Remélem nem haragszik meg rám a kérdésért és nem néz érte hülyének, de valahogy el kell kezdenem... úgy is látja hogy nyűgöm van, ebben biztos vagyok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 01:36

Végre hazaérek. Csak kicsit fáradtan, de ahhoz eléggé, hogy nyugalmas estét kívánjak magamnak, holnap megint nappalos műszakot nyomok, nem ártana pihenni (mert Sebastian elveri a popóm, ha rossz leszek!). Sokszor gondolok rá, szeretek hazajönni hozzá. Meghallom a hangját és büszke vagyok rá; bár most nem híreket olvas, hanem szórakoztató-zenés műsort vezet (az SBO-n gyakran be van kapcsolva a rádió), namármost miért is ne hallgathatnánk azt az adót, amin Seby dolgozik?
Hazaérve kész étellel vár, bár maga sem tudja megnevezni mi az. Kicsit szétszórt. Vagy fáradt, mint én, mégis főzött. Ettől csak még jobban szeretem.
- Farkas éhes vagyok!- vallom be, és valóban, még a nyál is összefutott a számban.
Az ölelésből megmarad egyfajta fogódzkodás, hacsak a ruhám szélét fogdossa is, van annyi empátia bennem, hogy tudjam, valami gáz van. Meleg barna szemeibe pillantok. Szomorú. A kérdése hallatán azonnal eszembe jut minden, amit Reevennel beszélgettünk, és amit korábban vele. Még az is, mit hallottam másképp Reeventől...
- Hát... - veszek mély lélegzetet- Gyere, üljünk le. Csak kezet mosok, jó?- kérdem tőle halkan, és akaratlan leszek kicsit feszesebb. Saját elveimmel kell most szembe menni, hogy Sebastian meg tudjon nyugodni (ha nyugalmat hoz majd neki, amit már tudnia kéne), és remélem, Reeven sem tévedett, és igaz, amit róla mondott nekem.
Nem húzom az időt... De nem csak a kezem mosom meg, az arcomra is lőtyölök egy kis hideg vizet. Szárazra törlöm, és kimegyek Sebastianhoz. Bárhova ült (ha leült egyáltalán), mellé ülök.
- Azt hiszem, tudom mire gondolsz...- nézek rá, és megsimítom a tenyerét. Remélem, megfogja a kezem. Úgy könnyebb lenne beszélni, azt hiszem- Mielőtt azonban beszélnénk róla, meg szeretném kérdezni tőled: akkor is tudni akarod a választ, ha esetleg fájdalmat okozok vele neked? - Jobb tisztázni ezt előre!

_________________
Amelia


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 22 2015, 02:13-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 01:45

//Hogy miért nem akarjátok hallgatni? Mert klasszikus zenei adó xDDD De ha hallgatjátok őt nem zavarja xD//

Mosolygok azon, hogy éhes, na pont emiatt próbálok addigra kész lenni, mire jön, már nem kell erre várnia, ehet rögtön.
Most mégsem erre buzdítom, mert előbb beszélgetni akarok. Gyilkos kombó tudom, de nah...
Kérdezek, de a "hát" nem valami biztató, azt kell mondjam. Ez rosszabb mint a nem. Vagy nem tudom, de bólogatok, elengedem kezet mosni, leülök a kanapéra, megvárom ott míg mellém csüccsen. Ha hagyja a lábait átemelem az enyéimen, jobban tudom simogatni őt.
-Tényleg? Mármint... - Kicsit összezavar, hogy tudja, de egyik kezemmel fogom a kezét. Remélem nem az jön, hogy Ó Lio-t nem lehet elfelejteni Édes, de kérdezz rá pár év múlva is...
-Azzal okozol fájdalmat, ha valami bánt és nem mondod el. Azt hiszem minden rendben van, de azt sem veszem észre, hogy szomorú vagy... ez jobban fáj mint amit nem mondasz el, hidd el. - Jah, jól sejtettem, hogy Lio lesz, mi más fájna? Ha velem lenne gondja csak elmondaná, nem? Hát különben sosem fejlődik sehova ez a kapcsolat.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 02:10

Mióta Reeven felnyitotta a szemem, egyre csak rágódom és vívódom, és mindig azzal mentegetem magam: nem akarok ártani. Vajon helyesen teszem, hogy előhozakodom valamivel, ami bántja Sebastiant? Mi van, ha csak Reeven képzeleg? (Bár alapja akkor is van a dolognak, különben honnan tudná, amit?)
Nem tudok azonnal válaszolni. Nem az előszobában. Az a hely nem túl szerencsés nekem, egyszer már majdnem összeomlottam ott. Bár most erősebbnek érzem magam; mintha Sebastian lenne sérülékenyebb. Szomorúság (és remélem, nem bánat) van a szemében. Csak két percre van szükségem, hiszen néhányszor már átrágtam magam azon, mi lesz, ha előhozakodik a témával (vagy én)
Mellé ülök a kanapén. Természetes, ahogy átemeli a lábaim a combjai felett. A hozzám közelebb eső keze az enyémbe fonódik. Szeretem annyira, hogy ne játsszam a hülyét, és ne fussunk felesleges köröket, így egy kérdéssel kezdem. Bár sejtem a válaszát: jobban fél a bizonytalantól, mintha rossz hírt közölnék vele. Az már csak nézőpont kérdése, mi számít rossznak.
Bólintok, hogy tudom, miről lehet szó. Ő pedig elmondja, mire gondol. Nem egészen azt hallom, amit gondoltam, de ha nem vagyunk szigorúak, mégis ugyanaz a téma.
- Sosem arról voltam híres, hogy jól bánok a szavakkal...- harapok a számra- Nem akarlak bántani. Szeretlek. Ha valamit el is titkoltam előled, csak azért volt, mert védeni akartalak valamitől- simítom az ujjaim az övéi közé, most én keresek kapaszkodót rajta, benne.
- Tudod, én úgy hittem, sikerült mindent megbeszélnünk akkor, amikor elhatároztuk, hogy hozzád költözöm... De te sem kaptál minden kérdésedre választ, és én sem értettem jól mindent, legalábbis ezt hiszem most, miután Reevennel beszélgettem...- kezdem, és igyekszem pontosan fogalmazni, bár remeg kissé a hangom.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 02:21

Úgy fest sejtette, hogy eljön egyszer ez a nap, de vajon azért, mert azt hitte észreveszem? Illet volna? Vagy Reeven mondta volna? Ahh... nem tudom. De nem lehet gigászi a baj, ha hagyja átemelni a lábát az enyémen, meg a kézfogás sem rossz neki.
Belekezdünk, de úgy fest egyikünk sem pontosan ezt várta a másiktól kezdésnek, de hát nem erőssége egyikünknek sem...
-Mert én igen? - Mondom egyszerűen, hát tudja, hogy mindig összekuszálódom bennük. De azért próbálkozni szoktam, ezt nem róhatja fel nekem senki.
Sóhajtok egyet, hogy engem akar védeni, a tudatlanság szerintem nem védelem, bár megértem őt. Vannak dolgok amiket az ember csak úgy nem mondd el, maximum ha rákérdeznek vagy van haszna épp valamiért.
-Mire gondolsz Édesem? Mit nem értettél jól? Meg mit nem mondtál el? Elmondhatod, hát látod, nem történik semmi. Maximum veszünk egy új tányérszettet, na bumm. - Mosolygok rá kicsit, hogy remeg a hangja, de komolyan mit tud mondani, ami romokba döntené a kapcsolatunk? Csak azt, hogyha Lio visszajön fut hozzá... amúgy ötletem sincs. Simogatom is a kezét, hogy nem kell idegesnek lennie, csak őszintének. De hagyok neki időt, türelmes vagyok, ha át akarja gondolni sem probléma. A kaja megvár, nem rohan el, úgy is rá kell melegíteni. Arra igyekszem nem reagálni, hogy Reevennel beszélt, mert természetes, hogy rólunk is beszélgetnek, nem kell mindenfélét belegondolnom, úgy hiszem. Felesleges.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 06:22

Sokat jelent számomra, hogy a "hát.." ellenére sem kezd türelmetlenkedni. Amikor mellé ülök, ugyanazzal a szeretettel von az ölébe, ahogy szokott. A kezünk is összesimul. Nem is kerülgetem a kását, bár nem vagyunk még teljesen egy malomban. Legalább a város egyezik...
Ciccentek egyet, ahogy azt mondja, nem a szavak embere. remekül fogalmaz, jók az átkötő szövegei, azonnal kivágja magát minden helyzetből, tanít... miről beszél? Sóhajt, ahogy belekezdek, és a sóhaját többféleképpen is elemezhetném, miért teszi. Hitetlen? Megkönnyebbült? Szomorú?
A kérdései egymás után elég soknak tűnnek egyszerre, félre is billentem a fejem, aztán felnevetek azon, hogy törne a tányérkészlet. Fel akar oldani; tudja jól, a humorral lehet, sikerül is. Ha tud nevettetni, minden rendben van. Nem olyan nagy a baj, ahogy Reeven lefestette és ahogy nekem tűnt aznap (remélem).
De akármilyen szilárd az elhatározásom, rájövök, nem könnyű elkezdeni. Reevennel is összekaptunk, tartok tőle, Sebastian éppen azt a nótát fújja, mint ő.
Nem tudom, pontosan hol és mikor siklottak el a dolgok. Nálam, a kórház után vagy még nála, a baleset napján? Reeven meg van győződve róla, hogy Sebastian szeret és sérelmezi, amiért én nem szeretem őt annyira, mint Liot.
- Ah, ez még most is nehéz... Olyan hülyének érzem magam!- nézek rá, és összerezzenek, ahogy végigfut rajtam a hideg.
- Sebastian, komolyan kérdezem: kétségeid vannak azzal kapcsolatban, szeretlek-e? - bele a közepébe. Minden logikusan felépített terv dugába dőlt, egyik sem alkalmas, bármennyire pofátlan, a lényeget kell megfogni, különben értelme sem lesz az egésznek. Lehetséges, hogy erről nem is kell beszélni? Bár így volna! (Tényleg jobb lenne? Vagy megint menekülök?)

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 22 2015, 12:33

Letelepszünk kényelemben a kanapéra a kényelmetlen helyzet ellenében is. Ciccent, valószínű úgy gondolja igenis jól bánok a szavakkal. Általában megy is, de ha az érzelmeim kell leírni, vagy egy két sajátos dolgom leírni, már olyan vagyok mint akinek a nyelve egy részét elvitte a szomszéd cicája játszani. Ha nem az egészet...
Nem értem őt mitől akarna védeni, mivel, az nem állapot hogy boldognak tetteti magát mikor nem az! De mivel remeg a hangja, próbálom oldani kicsit, be is jön, nevet, szeretem mikor nevet. Türelmesen várok, míg összeszedi a mondandó magvát vagy elejét, nem tudom hogyan jobb neki, de ha sürgetném nem lenne semmi értelme.
-Nem vagy az szívem. - Mosolygok rá, biztos volt valami oka annak amit eltitkolt, annak is miért titkolta, legalább akkor értelmét látta, ha most már nem is.
-Azzal éppenséggel nem. - Mondom, de még jobban összezavar, hogy ezzel kezdi. Neki vannak? Mármint abban hogy én szeretem-e eléggé? Ez ijesztő, hát ennél jobban nem hiszem, hogy ki tudom mutatni, nem tudom hogyan kéne...
-Maximum abban, hogy... hát... elfogadsz-e, ilyennek, mindennel együtt? A múltamon nem tudok változtatni... a jövőmön tudok csak, a jelenemen. Mert tudom idő kell neked de... ha most sem érzed magad biztosnak benne, hogy nekem bármit elmondhatsz, fogod-e valaha? - Na jó, én is kinyögtem ami zavar, az én problémámnak ez a magva. Az egy dolog, hogy nem vállalja fel a kapcsolatunk, fájt, de lenyeltem. Mikor nyitott kapcsolatban volt sem tette. Mondjuk reméltem, ha lesz egy igazi komoly kapcsolatom, nem csap pofán ugyan az: a háttérben jó hogy vagy, de maradjunk ennyiben... Főleg nem Liánál, de gondoltam mostanra már valahogy közli, okés, elég szilárdnak gondolom a kapcsolatot, mondjad nyugodtan bárkinek, én is teszem, ha szóba jön, de... semmi. Harapdálom az ajkam. Attól félek még mindig nincs bizalma irántam, ha szeret, ha nem. Le is sütöm a szemem, reflex, lehet csalódás vagyok neki, nem olyan, amit elképzelt.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Hétf. Nov. 23 2015, 11:48

Nem olyan könnyű valaminek nekikezdeni, amikor feltételezem, hogy veszekedés vagy sértődés lesz a dologból, főleg a Reevennel szerzett keserű tapasztalat miatt. Azonban éppen emiatt, sokat gondolkodtam a dolgon, és próbáltam levezetni, mit mondanék, hogyan reagálna arra Seby, erre én... Mi már voltunk hasonló cipőben, és értettük félre egymást, láttam rajta a megbántódás, sértődés jeleit. Valahogy mindig túljutottunk rajta. És egyszer azt is megígértette velem, szólok, ha problémám lesz, nem hallgatom el. Nos, alapvetően nem vele van problémám. Ő csak egy része a dolognak, ami egy hosszú folyamatnak a része, és erről már beszéltünk (nem is egyszer). Talán ezért érzem feleslegesnek, hogy újra beszéljünk róla. Pedig kell. Reevennek igaza volt, Sebastiant gyötrik kérdések. De úgy tűnik, számára nem az a kérdés, szeretem-e. Érzem, hogy van valami, és szerencsére, ki is mondja. Csak az utolsó mondata hasít belém, egyébként könnyű lenne válaszolnom.
- Kezdjük azzal, hogy igen..., elfogadlak olyannak, amilyen vagy- mosolygok rá melegen- Csak olyan hibád ismerem, amit te is tudsz magadról, ergo, igyekszel elkerülni őket, és én is igyekszem, hogy ne váltsam ki ezeket belőled... De ha morcos is vagy valamiért, megvan az oka, és sosem tart sokáig. Vagy amikor túlaggódsz egy helyzetet, tudom, csak azért van, mert ki akarod védeni, hogy valami rossz süljön ki belőle- lágyan cirógatom a kezét a kezemben.
- Nem tudsz, és nem is kell a múltadon változtatni. El kellett jutnunk idáig, és ahogy én, úgy te sem döntöttél feltétlenül mindig helyesen. Lehet, hogy akkor annak tűnt, utólag másképp látod, ez most nem is lényeges. Nem a múltnak élünk, hanem a jelennek.. és a jövőnek- nézek rá reménykedve. Azzal, hogy ismétlem, amit ő is mondott, az a jelentése, hogy egyet értek vele.
- Éppen ezért.... - harapok most kicsit a számra- úgy érzem, nem kell feltétlenül mindenről beszélnem, ami bennem zajlik. Vannak dolgok, amiknek le kell csengenie, ahogy te mondod, ehhez idő kell. Nem érzem szükségét, hogy beszéljünk róla, mert olyan lenne, mintha ki akarnám terjeszteni rád a problémáimat. Hidd el, azoknak nem te vagy az oka. Te... éppen ideális társ vagy az életemben, és emlékszem, ezt mondtam már neked, bár akkor még csak feltételes módban fogalmaztam- mosolygok rá, pedig ebben a pillanatban az emlékkel kapcsolatban az is eszembe jut, hogy akkor még igencsak bizonytalanok voltunk a kettőnk kapcsolatát illetően.
- Szeretném, ha elmondanád, milyen kérdések foglalkoztatnak és én igyekszem mindenre válaszolni. Hidd el, nekem se jó, ha csak látszólagosan vagy boldog. - könnyebb így kezdeni, vele. Azokkal a kérdésekkel, amik őt foglalkoztatják. Talán közben arra is fény derül, ami engem foglalkoztat, de ha nem, arra is sort kerítünk. Ha most beszélgetünk a gondjainkról, mindent meg kell beszélnünk (vagy amennyit elbírunk). Mindenesetre elszántam magam. Jobb, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Reevennek igaza van; talán mindkettőnk élete könnyebb lehetne.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Hétf. Nov. 23 2015, 22:27

~Még... - Hasít belém a gondolat, de hát ez más lapra tartozik, milyen kapcsolatokat ápolok a testvéremmel vagy a barátaimmal...
Sóhajtok, ez a túlaggódás tudom, hogy idegesítő szokásom, de inkább előbb akarok aggódni mint utóbb... Henry erre megtanított. Nézek rá, hogy ez mind szép és jó, egyetértek, de a kérdés nem erre irányult. Elfogad, rendben. Idő kellett neki, ez is rendben. De akkor éppen most hogy érzi? Bízik bennem? Elfogad mindenhogy, ergo felvállal? (Benne az él, nem Lio miatt nem vállalod fel, hanem mert nyitott kapcsolatai voltak.)
-Értem... De ha csak az tart vissza, hogy ne ketten rágódjunk valamin, akkor inkább mondd el. Rágódjunk ketten rajta édesem, hátha nem emészted fel magad, nem leszel ingerült, meg szomorú, talán még ki is ötlünk valamit. Főleg mert tudni fogom eszi valami a lelked. Ez nem probléma kiterjesztés szívem. Most lehet indokolatlan fogod találni amit mondok, de tegyük fel, már tíz éve együtt vagyunk, van egy gyerekünk... akkor sem akarod ezzel az indokkal elmondani? Vagy csak korainak érzed? Mert nincs olyan hogy korai. A társad vagyok nem? De nem csak a táncban, meg a fürdőben, meg az asztalnál, hanem úgy úgy egyben mindenben. Tehát ilyenkor nem panaszkodsz édesem, hanem megosztod azokat a gondolataidat is, amik negatív perceidben foglalkoztatnak. Ha teszem azt amiatt fáj majd a fejed megint hogy nem hajtom le a wc deszkát és már unom, hogy már megint emiatt zaklatsz, úgy is szólok, hogy ezt már hagyjuk. Oké? De addig próbáljunk meg legalább utalni rá, hogy van valami, ha nem is mondod el konkrétan mi, csak tudjak róla! Jó? - Kérem tőle, mert nagyon nyomasztott, hogy Reeventől tudtam meg, hogy boldogtalan percei is vannak...
-Szóval mindegy én vagyok-e az oka vagy sem. Ha probléma van, szólj. Azt is ha letört a körmöd. - Mosolygok rá, jelezve minden apróságra nyitott vagyok.
-Ugye tudod hogy ezzel kikerülted a választ édes? - Nézek rá, hogy ugye ő is látja, de nem számon kérő a hangom, inkább csak rámutattam neki erre az apróságra. Kérdezzek én, aztán csak annyi választ kapok ami szükséges, neki többet ne kelljen mondani. Ismerem ezt, Henry is élt vele, bosszantó, de lenyelem. A semminél több, ez tény, én pedig becsülöm a kicsit is.
-Én nem vagyok boldogtalan Lia. Nekem jó így. Engem csak foglalkoztat, mikor érzed majd te is azt amit én? Hogy ez egy stabil párkapcsolat. Hogy minden amit egy férfiban keresel, megvan bennem, mert én már tudom, hogy én ilyen nőt kerestem mint te. Pont ezért, én már aznap komolynak éreztem a kapcsolatot, hogy kijelentettük, egy pár leszünk, vagyunk. Benned érzek bizonytalanságot, hogy nem akarod nagyon mondani senkinek csak akinek kell... hogy ne beszéljek én se róla... már eltelt pár hónap, mennyinek kell még eltelnie? Én sejtem, azért nem akarod, mert még érzel valamit Lio iránt és így tisztábbnak érzed, de... akkor ezt mondd. Vagy ha az a baj, hogy látni akarod, valóban nem futok más nők után, akkor ezt is láthatod, minek keressek másik nőt, ha megtaláltam azt akit akartam? Érzelmileg veled vagyok teljes és stabil. Hm? - Magyarázom neki, mi az amivel kapcsolatban nekem még vannak homályos területek. A szexbe nem megyek bele, ott van némi tomboló hormon effekt nálam, de az testiség, le fog csengeni. Ismerem magam. De az fiúk társaságában, nem a lányokéban, tegyük hozzá... de nem is ez a fontos, hanem az érzelmi biztonság, ami őelőtte nem volt, vagy ritkán vagy teljesen más aspektusban (Henry, Josh által.)
Remélem nem érzi támadónak a hangom, még csak szomorú sem vagyok, mert beletörődtem, hogy milyen körülmények között költöztünk össze. Én is elrontottam dolgokat, ő is... mindegy is.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Kedd. Nov. 24 2015, 16:45

Békésen ülünk a kanapén, ott beszélgetünk. Tudtam, hogy eljön ez a perc, de erre nem lehet jól felkészülni. Ha próbáltam is, nem jártam sikerrel, a stratégiáim egymás után vallottak kudarcot. Attól félek, Sebastiannal éppen úgy össze fogok veszni, mint Reevennel (ha ők egy követ fújnak). Nem akarok veszekedni, nem akarok sírni, nem akarok kiborulni, és azt sem akarom, hogy Seby haragudjon rám, legyen csalódott vagy sértett. Óvatosan szeretném megfogalmazni, ami gyanúm szerint bántja őt, de meg kell tudnom, mennyire súlyos a helyzet. Szinte azonnal pozitív visszajelzést kapok tőle, hogy hosszú távra tervez (tíz év, gyerek) és emiatt melegség önt el.
- Nézd, nem akarok kikerülni egyetlen kérdést sem- vetítem előre, bár azt még nem tudom, hogyan mondjak el neki mindent, ami érdekli. És mindent, amiről még csak halvány sejtelme sem lehet.
- Először is, köszönöm mindazt, amit elmondtál- nézek rá, megeresztve egy halvány mosolyt is.
- Azzal kezdeném... - elgondolkodom egy pillanatra, csak hogy rendezzem a gondolatsort, bár nem biztos, hogy tudom majd magam hozzá tartani- Jó ideje ismerjük már egymást. Olyan embernek ismertelek meg, akivel öröm együtt dolgozni; és aztán kiderült, szórakozni is. Édes vagy, vicces, gyengéd, őszinte és megbízható. Ha te azt mondod valamire, hogy fehér, az fehér, nálad az igen igent jelent és a nem nemet. Többnyire határozott is vagy, bár néha aggodalmas. Utóbbit az előbb megbeszéltük...- mosolygok, hogy lássa, ezzel sincs bajom.
- A kapcsolatunk, ha így nézzük, kezdetektől stabil. Már akkor az volt, amikor csak tanítottál. Nem féltem emiatt veled összeköltözni, mert tisztában voltál vele, min mentem át, és te elfogadtad, hogy milyen helyzetben vagyok. Arra ugyan nem emlékszem, hogy téged arra kértelek volna, ne beszélj rólunk senkinek, de lehet, hogy így volt. Vannak dolgok, amik kiestek a fejemből, nem tehetek róla...- húzom fel a vállam, mint aki nem tudja, hogyan fordulhatott ez elő.
- Nem tagadom, hogy én nem beszéltem rólad, azaz nem úgy, mint párkapcsolatomról, pláne nem arról, hogy mi van közöttünk, amikor még... neked is voltak kapcsolataid, és én is ... kötődtem Liohoz. És, ha már itt tartunk...- lehajtom a fejem, a torkomban apró gombócérzés költözik- Igaz, hogy egyfajta űrt hagyott maga után, de nem sírom őt vissza. Nekem fontosabb az a bizalom és állandóság, ami közöttünk van, mint az az érzelmi hullámvasút, amiben Lioval éltem. Ha az eszemre hallgatok, nem kérdés, hogy te vagy a jobb választás, Sebastian.
- Szeretlek téged, tiszta szívemből. Lioba... szerelmes voltam, azt hiszem. De a hiányérzet utána nem abból adódik, hogy őt sírom vissza, ezt ne hidd, mégegyszer nem kezdenék vele. Úgy érzem... a szomorúságom abból adódik, hogy lezáratlannak érzem a kapcsolatom vele. Megbántottam. Lényegében hazudtam neki, rólad sosem beszéltem neki, és ez hiba volt. Tartozom neki, minimum egy bocsánatkéréssel...- mondom elhalón. Bár Lio sem hibátlan, én is vétettem ellene. Úgy lenne fair, ha ezt beismerném neki.
- Neked is tartozom... A baleset napjáig nem beszéltem neked Lioról. Igazából féltem, hogy ez befolyásolhatja a kapcsolatunkat, noha az nyitott volt, és te is azt mondtad, nem akarsz elköteleződni, szerelmes lenni. Lio nem lett attól biztos pontja az életemnek, mert lefeküdtem vele. Igaz, neki megadtam a lehetőséget... sokáig nem élt vele. Ő nem bízott kettőnkben...- (a szerelmünkben. Pedig ő kimondta, hogy szeret... Igaz, nem ezzel a szóval.)- Bocsáss meg nekem, Sebastian!- kérem tőle, hozzá fordulva, a tekintetét keresve.
Mielőtt nagyon elmennék a "Lio irányba", ami a múlt, inkább azzal folytatom, mi a jelen, és mit tervezek a jövőre nézve. A terveimban szerepel Sebastian és hogy erről beszélni merek, az, hogy ő is beszélt a közös jövőről. Ha nem gondolt volna rá, meg sem említi, ugye?
- Szeretnélek boldoggá tenni. Örülök, hogy látod bennem azt, akire vágysz; és azt hiszem, te vagy, akire vágytam... Hordozod mindazon tulajdonságokat, amik fontosak számomra, és ... hát tudod, a szex sem elhanyagolható. Megtanítottál, hogyan legyek nő, és megmutattad azt is, hogyan kéne bánni velem. Amit te csinálsz... az... mennyei!- pirulok bele. El is akad a szavam, csak nézek rá, álmatagon.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Kedd. Nov. 24 2015, 20:49

-Ezt jó hallani Édes. - Bólintok rá, ez tényleg előrelépés, én is hasonlóan állok hozzá, legalábbis nagyon igyekszem.
Hallgatom a véleményét, jól esik a jellemzés, de mint a véres bárd lebeg a fejem felett egyetlen szó: DE. Elég utálatos, várom is, árnyékot vet rá.
-Hát, említettem, hogy akkor én sem teszem, nem mondtad hogy ne tegyem, így igennek vettem. Tudod, hallgatás, beleegyezés. Nem mindig neked kell kimondani dolgokat, elég ha nem lesz ellenvetésed. - Vonok vállat, de ezzel csak azt jelzem, most már mindegy, én szót fogadtam, csak akkor említettem, mikor egyértelmű volt, ez fontos adat rólam.
-Ha az eszedre... hmm... értem. - Ez eléggé markánsan kirí nekem. A szíve nem engem választ? Hát... ez igen kellemetlen felismerés, azt kell mondjam.
-Tiszteletben is tartottam, hogy akkor még nem akartad hogy bárki is megtudja. Nem is tettem vagy mondtam olyat, ami ezt sutba vágta volna. - Teszem hozzá, mert tiszteletben tartottam a kérését, ahogy mai napig nem teszek olyat, amire kimondottan megkért, ne tegyem.
-Nem látok bele a kapcsolatotokba. Csak azt tudom, neki még fix kapcsolatai sem voltak, lefeküdt, akivel épp kedve volt. De te azt mondtad, ő a barátod is volt, szóval... emiatt nem mondok róla rosszat, akkor sem, ha az említett tetteihez neked semmi közöd nem volt, mert más barátomat bántotta csak azért amilyen. Amikor épp segítségre szorult volna... vagy épp olyan, amilyen. Hogy velem hogyan viselkedett is azokat a tényeket igazolja. Ne haragudj rám, de okkal féltettelek tőle, ha miattad nem is álltam le vele kötekedni. Nem tudom Amelia, volt-e neki más rajtad kívül, de ne haragudj, ha azt mondom, meglepődnék rajta ha nem. Ha engem kérdezel, azért sértődött meg, mert 'velem feküdtél le, akit ő semmibe sem vesz, ragján és fajtáján alulinak tart. A büszkeségét sértette szerintem, hogy egy magamfajtával is képes voltál szeretkezni, mikor neki is nehezen mondtál igent. - Legalábbis szerintem nem mondok hülyeséget, mert többször is megkaptam Liától, hogy "hála nekem" le tudott feküdni Lioval is......
Csak kicsit lesz Liotól ingerült a hangom. Igazából mi sosem beszélgetünk róla, mert Liának fáj, pedig lehet nem ártana megtudnia milyen is volt Lionel mikor épp nem a szelet csapta és mintapasi szerepbe bújt a pezsgőjével meg az eprével... persze az lehetett Lia ötlete is, így elfojtom az emiatt érzett haragom.
-Hát... hogy őszinte legyek, teljesen abban a tudatban voltam nincs senkid még láthatáron se, így semmit sem kapkodtam el. Nem is akartam. És mi ez hogy nem akarok szerelmes lenni? Lia! - Csap arcon ez a mondat. Látszik is rajtam, hogy ezen nem tudom túltenni magam, alig hallom amit utána mond.
-Amelia, hogy mondhatsz ilyet?! Pont a szerelem volt a fő bajom! Hogy én nagyon az akarok lenni, megtapasztalni, mert szerintem nem éreztem még! Noha Callie azt mondta igen de fiatal voltam még, kusza volt minden érzelem. Én azt mondtam azt nem akarom, hogy elkötelezem magam és kiderül nem is vagyok képes rá és a másik meg a fejemhez vágja, hogy ő az én meg nem is viszonzom! Sok nő ezt úgy éli meg ez fontos eleme egy kapcsolatnak, ha komoly és nem is hibáztatom őket. Én senkit soha nem akartam megbántani! Téged kiváltképp nem! Hát ezt mondtam, hogy nem érzem, hogy az lennék, így nem akarok addig komoly kapcsolatot. De hogy ne akarnék az lenni?! - Hüledezem, ledöbbentem ezen. Eddig ezt hitte? Mikor találta ezt ki rólam? Vagy így könnyebb volt neki? Mert Liot szerette?
-Édesem, a szex egy dolog, tapasztalás, ennyi az egész. Ha annyi fiúval lettél volna ahány nővel én, te is bátrabb lennél és rájönnél a test igényeire. Főleg ha figyelsz a partnereidre, de nálad nem lenne itt hiba, ahogy nincs is. És boldoggá teszel, boldog vagyok, nem tudnám mihez kezdjek ha elhagynál, ha elköltöztél, ha nem lennél velem... és mindig is nő voltál Lia, hát nem tudtam volna meglátni azt ami nincs... - Magyarázom, de látszik nem tudok szabadulni valamitől, le is sütöm sokszor a szemem. De azt hiszem jobb ha rákérdezek, mert... inkább most, mint sok idő múlva.
-Lia... csak azért vagy velem, mert az eszed azt diktálja, ez neked a jó, ennél jobbat jelenleg nem találsz? Ez biztonságos és kényelmes így, hát benne maradsz a kapcsolatban? Komolyan kérdezem és kérlek ne kapkodd el a választ. A szíveddel és érzed, hogy erre vágytál, vagy csak az eszeddel? Sok fajta szeretet van Lia, a minősége nem csökken a választól, de... én szeretném ezt tudni. - Harapom be az ajkaim, tekintetem az övébe fúrom. Ő maga mondja, hogy az esze így, úgy gondolja ez a jó, ez a helyes, erre vágyott... de érzi is?

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Kedd. Nov. 24 2015, 22:16

Összemosolygunk. Én képes vagyok elmondani, ő képes meghallgatni; ezt üzenik a szavai. Nem fog haragudni, mert őszinte vagyok, ugye? Vagy ha mégis... képes leszek kibékíteni, ugye?
- Oh, már értem- talán kényelmesebb volt így. Az biztos, hogy nem cáfoltam rá vagy beszéltem le róla. Így akarta, pont. (De hogy én akartam volna? Magamtól sosem találok ki ilyet)
Kettőnk kapcsolatáról kezdek beszélni, arról, hogyan látom én, kiemelve, kezdetektől fogva fokozatosan javul a kapcsolatunk, anélkül, hogy kicsit is megingott volna a belé vetett bizalmam.
- Igen, már tisztában vagyok vele, de mint mondtam, ilyesmire nem kértelek...
Lioról kezd beszélni, s bár nem olyan keményen, ahogy Reev, nagyon lehúzza őt előttem. A harag lángja megint felcsap belőlem. Eszembe jut, Lio a csajokat hogyan nevezte (a legtöbb csak arra jó), és ettől rá is haragszom, bár tudom, engem nem sorolt abba a kategóriába. De ahogy Reeven szavait nem cáfoltam, ezeket sem fogom. Tudodm, hogy Lio milyen heves természetű, nem kell bemutatni. Aztán felkapom a szavain a fejem. Seby miatt hagyott volna el Lio? Mit is kérdezett? Egy kicsit elmélázok, de az emlék azonnal visszajön. Akkor merevedett le, amikor azt mondta... "nem érzelmek nélkül csináljátok".  Elfojtom a haragom: ~Mekkora cécó van ebből, ÉN hogyan és miért fekszem le másokkal! Bezzeg ti dugtok/szeretkeztek bárkivel! ~ A férfiúi önérzetből is tele a hócipőm. Lio megsértődik, Reev megsértődik, Sebastian megalázva érzi magát.
- Látod, de erről te nem beszéltél akkor pénteken- mondom csalódottan. -Még azt sem reagáltad le, hogy igazam volt-e, amikor azt mondtam, néha úgy érzem jobban szeretsz, mint általában. Vagy ha igen, nem konkrétan, nem jelezted, hogy akarsz engem! - siránkozok. Akkor úgy éreztem, elutasítaná az érzelmeimet, ő csak randiról és ismerkedésről beszélt, és korántsem arról, hogy szeretni akar (engem)! Mert általánosságban igen, és szóba hozta Calliet; azt hittem... őiránta érez többet, csak nem tudja, szerelmes-e.
- BELÉM nem akartál szerelmes lenni. Így értettem... Callieről kezdtél beszélni, ahogy a szerelem szóba jött, nem jogos, hogy arra gondoltam, őt szereted?
- Összezavarsz, Sebastian- kezdek remegni, fázni- egyszer a kapcsolatról beszélsz, máskor a szerelemről. A mi kapcsolatunk sem szerelemből alakult így...- nézek rá, igazolást keresve. Nem mondhat ellent önmagának!- Eleve nem lett volna szabad ideengedned, ha ilyenek az elvárásaid, és közben belém szerettél! Most úgy tűnik, te vagy "az a nő", akit nem szeretnek viszont...- fogom két kezembe a fejem.
- Pedig szeretlek. Másképp, mint Liot, mert az csak jött, bumm, és nem volt alapja...- nem tudom folytatni.
- A szex..., a szex qrvára nem érdekelt, nem akartam próbálkozni, nem akartam kalandokat keresni, veled kapcsolatban az ösztöneimre hallgattam és alapoztam a barátságodra, a figyelmességedre, a kedvességedre és arra: tudnálak szeretni. De te nem akartál érzelmet keverni bele, akkor még nem, én pedig elfogadtam így a kapcsolatunkat, ahogy volt! Boldognak éreztem magam, annak ellenére, hogy hiányzott a... tűz... És néha ott volt, mégis ott volt Úgy éreztem, nem csak a testem kell neked, és nekem sem csak a tested kellett... soha! Ha annyi évet kibírtam pasi nélkül, kibírtam volna még ugyanennyit, ha nem többet!- mondom feldúltan.
Elengedem a bókját a fülem mellett (ha egyáltalán az volt), mennyire voltam nő, amikor megismerkedtünk, és mennyire vagyok most az; hát én látom a különbséget, pedig nem vagyok szakértő!
- Ezzel kezdtük, nem emlékszel? Azokkal az érzésekkel, amit én érzek irántad. Azt mondtad, nem azzal van a baj, hogy (mennyire) szeretlek. Nagyon hamar megszerettelek... és ezért mondtam igent a táncra, az ottalvásra, a szexre... És azután időről-időre jobban...- zakatol a szívem, kapkodom a levegőt- Másképp, mert ez nem csak lett, ennek alapja van, ez nem dől össze, ez... tar...tós....- sírom el magam. Hogyhogy nem érzi? - Tudod, ismersz, mennyire érzékeny lelkű vagyok. Gondolod, ha a szívem nem támogatna, hallgatnék az eszemre?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Kedd. Nov. 24 2015, 23:05

-Nem, de logikus számomra, ha te nem akarod mondani senkinek, azaz valamelyest titkolnád, abból következik tegyek én is hasonlóképpen. - Mutatok rá, én miből indultam ki.
Lioról elmondom a véleményem, ami valljuk be, nem kedveskedő, de mit is vár tőlem akárki is? Phoenixet megrugdosta eszméletlen a liftben, az én bordám majdnem eltörte, mikor ellent mondtam neki vagy épp b.zinak néztem, sőt, azt is hallottam, hogy csak úgy megvert valakit egy kávézóban... bár ez lehet csak pletyka, mégis könnyű elhinni. Mindegy is, most sem kíván beszélni róla, hát hagyom. Örök üres folt marad nekünk ez a férfi, azt hiszem.
-Mert elhamarkodottnak éreztem volna... érezted bennem a szándékot, de ha megerősítem és aztán elvárásaid lesznek és mégsem működött volna, elhagysz. Én óvatos vagyok Amelia, sokszor megégettem magam már, mert korán mutattam komolyabb szándékot... ha tudom, van más is, őszintén szólva fogalmam sincs mit reagálok. Lehet felhagyok az egésszel, mondván, esélyem sincs, vagy talán felbátorodok, hogy nehezebben értjük félre egymást vagy okozunk csalódást, nem tudom. Senkivel sem jutottam odáig mint veled... - Még Callievel sem, pedig nála adott volt a bizalmi alap.
-Ezt sem mondtam... nem tudod honnan veszed. Azt mondtam, MÉG nem érzem, nem azt nem is akarom. Mert ő az egyetlen, akivel komolynak mondható kapcsolatom volt, három hónap Lia, 17 évesen, amolyan szerelemszerű állapotban. Lehet szerettem, mert a tőle való elszakadás megkeményített, óvatosabbá tett, de annak 10 éve... és szeretem Calliet, de nem úgy, mint téged. Nekem ő fontos személy, még ha... hát mostanában nem is értjük vagy ismerjük egymást, azt hiszem. De a barátja vagyok, legalábbis még nem tagadta, hogy az lennék. - Mert lehet őneki csak kedves ismerőse vagyok már csak, de talán nem.
-Nem, de ez a szerelem első látásra dolog nekem eleve fura. A barátságra alapuló kapcsolat szerintem stabilabb, én ilyet kerestem. - Nem értem mit nem ért. Aztán megfagy bennem a vér, bekönnyezik a szemem. Így lenne? Keserűen mosolyodom el, amolyan kezdetlegesen.
-Látod... ezért voltam óvatos, bár magamra nem vigyáztam, úgy fest... - Lesütöm a szemem, igen, azt hiszem értem mit mondd. Ő nem szerelmes belém, én már nem bírok meglenni nélküle. Sokan mondták hogy szívbemaró érzés, de tapasztalni sokkal intenzívebb...
-Értem. - Egyszerűen beleszeretett, értem. Nem kell ezt magyarázni. De valahogy nem érzem, azt mondaná, szerelemmel szeret engem is, nem mondja ki, az előbbiek fényében pedig gombóc lesz a torkomban emiatt. Aztán értetlen magyarázok neki kicsit gesztikulálva.
-Én nem ezt mondtam. Hát szerinted én bárkit állandó kapcsolatomnak választottam? Aki igent mondd és belefér az időmbe? Nem Amelia, én érzelmet is vittem bele, én meg akartalak ismerni. Egyszerűen nem hamarkodtam el olyan kijelentéseket tenni, mint szeretlek, gyereket akarok, össze akarok költözni veled, akármi. De amikor azt mondom, szeretek veled lenni, csináljunk több közös programot, szerinted miért kérem? Nem a szexre utaltam, hanem az együtt eltöltött minőségi időre. Én partnert kerestem Amelia, komoly párkapcsolatra. De mindig lefektettem az elején, hogy több nővel ismerkedem, nem egyszerre egyel, mert az túl direkt. Ha nem működik csak a veszekedés volt, azt pedig én nem állhatom! - Próbáltam, nem ment. Kész. Így volt időm bőven, lazák voltak mellettem a lányok, elvárások nélkül, adták a valós mivoltuk, a valós igényeik, nem az elvárt sémákat.
De értetlen is nézek rá, ezen min kapja fel a vizet? Én csak arra utaltam, nem érdem amiért dicsér, mert csupán a mögöttünk lévő (kellemes) szeretkezések száma eltér, előnyben vagyok, de ez nem adottság, vagy ilyesmi. Én legalábbis nem érzem annak, nem érzem kiérdemeltnek a dicséretét.
Kérdezek, elsírja magát. Nem zavar, nem tud zavarni, mert egyrészt legalább kiadja magából, másrészt muszáj volt megkérdeznem.
-De mire gondoljak, ha folyton azt hajtogatod, az eszed azt diktálja, meg hogy ennek van valami alapja legalább, ez a logikus, ez a megalapozott... ez olyan... száraz és elvárt, mintha azt mondanák az egészséges étkezés alapja a sok zöldség és én egy veteményes lennék... ideális. A szavaiddal zavarsz össze Amelia... Ha Lioról van szó, mindig heves érzelmekre alapozol, nálam meg arra, hogy nem hagylak el, nem ijedek meg egy őszinte szótól vagy egy botlástól ami igaz is, de... ahh... - Túrok a hajamba, hogyan mondjam el? Kezdem úgy érezni magam, mint Joshnál...-És a szíved mit mondd? Belém tudsz valaha szeretni? Tudsz olyan mélyen szeretni, mint a hajdani szerelmeid? - Direkt nem Liot mondom, lehettek előtte mások is.-Egy kicsit zárd ki az eszed, értem én, hogy logikus engem szeretni, de... nem ezt kérdeztem, mert a szíved a barátság megnyugtató érzése miatt is támogathat, vagy a biztonság miatt, de én... én több akarok neked lenni. Már több akarok lenni. Nekem te jóval több vagy, igazad van, nem akarok az 'a nő lenni, akit nem szeretnek szerelemmel viszont'... - Sütöm le a szemem, nekem is elered a könnyem, de elfojtom, ha elkezdek sírni nem bírom abbahagyni, ami annyira nem férfias, utálom magam érte. De annyira belém hasított ez a felismerés, hogy igénylem, hogy megtapasztaljam, milyen amikor viszont szeretnek szerelemmel... bár nem tudnám elhagyni, ahhoz túl gyenge vagyok, hiába mondaná, hogy Liot szereti még szerelemmel, vagy nem is tud belém szeretni, mert nem úgy indult, vagy tudom is én... de ha szerelmes lenne nem-e akarná mindenkivel éreztetni mit érez, nem-e beszélne mindig rólam... én ezt érzem vele kapcsolatban, de nem tudom, ő hogyan érez, teszi-e vagy sem. Megtörlöm az arcom, nézek rá, valami konkrétat mondhatna...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Szer. Nov. 25 2015, 00:04

- Igen... logikus- látom be.
Lioról nem tudok sokat. Hogy hajlamos a hirtelen haragra, azt igen, de hogy mennyire tud erőszakos lenni, azt nem. Lényegében azt sem mondhatom, hogy ismerem. Amilyen velem volt, csak töredéke az énjének (ezek szerint). Nem tudom, hogy Sebastian arra számít, beszélek neki Lioról. Úgy gondolom, nem szerencsés beszélni róla, úgy értelmezné, még mindig csak rá gondolok..., de azok az idők már elmúltak. Emlékezni is kemény meló volt.
- Hallod, mit mondasz?- kérdezem. - Mintha lehetne biztosra menni.
Ezt most nem teljesen értem. Szóval érzi az igényt, mégsem tesz semmit, mert attól fél, mégsem tudja azokat valóra váltani.
- Attól nem féltél, éppen emiatt veszítesz el? Mert továbbra is több lánnyal randizgatsz? Mert nem erősítesz meg abban, igazam van, és időnként többet érzel? Istenem, miért baj az? Ezek a dolgok nem támasztanak elvárásokat, ezt az elején tisztáztuk...
Én is sorolhatnék egy csomó "ha"-val kezdődő mondatot. Oda jutnék, jobb lett volna, ha meg se születek. Vissza a kezdetekhez.
- Csak így tűnt logikusnak...- ingatom a fejem. Újra soroljam fel, hogy jutottam idáig?
Callieről beszélünk, miért vagyok buta, hogy túlértékeltem az ő kapcsolatukat. Nagy Fehérrel 6 hétig "jártunk" az első csóktól az első éjszakáig, már vége is volt, pikk-pakk. 3 hónap... Ráadásul át sem verték egymást! Talán soha nem is voltam féltékeny Callie-re. Ha Sebastian mellette találja meg a boldogságot, én is örültem volne nekik. (Az életem meg folytatódott volna, mint Seby előtt) Nem az első eset, hogy alul maradok valamiben. Hát nem?
- Hát ez ismerős... Óvatosság- azt nem hittem, a srácoknál is van ilyen. Sebastian jól leplezte, mondhatom.
- Ha fura, ha nem, egy olyan lökött csajnak, mint én vagyok, létezik! Legalábbis elméletben. Lioba sem első pillantásra szerettem bele...- hajtom le a fejem, mintha megszidott volna. Aztán bólintok. Ezt meg éppen tapasztalom. Barátságra alapozni sokkal... jobb.
- Nem vigyáztál magadra? Hogy érted? Tudtad, mibe fogsz bele, amikor kérted, kezdjük együtt!- könyörgöm, előtte hagytak el, hát azon nem egyszerű csak úgy túllépni; de ezt mintha megbeszéltük volna. Csalódott vagyok.
Sokáig nem mertem szerelmes lenni. Féltem is a szerelemtől. Tagadtam is. A szerelem mindig csalódást hoz magával, és nem akartam újra csalódni. Beértem azzal, hogy mennyire (nagyon) tudom szeretni Sebastiant, és érzem azt is, hogy viszonyul hozzám ő: ahogy néz, ahogy szól hozzám, ahogy kényeztet... És az utóbbi időben... többször ki is mondtuk. Erre talán nem emlékszik? Vagy nem számít?
- Igazat mondasz, és bántasz vele... Pont azért, mert több lánnyal csináltad, miért éreztem volna különbnek magam? Honnan tudnám, mit mondasz másnak? Nem ugyanezeket a szavakat-e? Próbálkozol, természetes, nem is vetem a szemedre, az ideálisat keresed..., de honnan tudtam volna, én vagyok az? Így tekintesz rám?- nézek rá, és érzem, jaj érzem, csípi valami a szemem- Ne csodálkozz, hogy a lányok is óvatosabbak veled. Lazábbak, de óvatosabbak is, vagy ... ilyesmi. Ki milyen...
- Nem is hajtogatom! - ez nem igaz. Most kimondtam, mert rákérdezett, de ez nem azt jelenti, hogy csak az eszem után megyek. Nem vagyok ennyire tudatos, és az érzelem számomra fontos dolog!
Bólintok aztán, hogy értem, mire gondol, megint az összehasonlításról van szó, Lio így , Seby úgy...
- Annyira mások vagytok!- biccentem félre a fejem. Aztán rágni kezdem a szám, olyat kérdez, amire nem tudom biztosan a választ. De nem azért, hogy mi lesz...
- Szeretlek. Mélyen és erősen, ragaszkodással. Nem tudom, ez szerelem-e... A magánéletem az enyém, nekem nem szokásom beszélni róla- válaszolom lassan és szomorúan. Azt hiszem, nem erre a válaszra várt- Szeretlek. El tudom veled képzelni az életem, boldogok vagyunk... engem stresszel a szerelem, mindig elbénázom, nekem nem megy, vagy nem tudom!- sírok tovább. A fenébe is, amire vágytam, itt van egy karnyújtásnyira. Előttem. Miért csak most hullanak le a falak? Nem késő már?
Átkarolom, belefúrom a fejem a nyakába.
- Téged akarlak...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Szer. Nov. 25 2015, 19:56

-Hallom magam Amelia, nem azt mondom, hogy így biztosra mentem, hanem hogy csökkentettem a félreértés esélyét. Van különbség. - Mintha azt hallaná meg amit akarna, a szerelem téma, meg ez... csak lesek néha.
-Amelia... ha kicsit is belegondolsz, akkor rájössz: sokat dolgoztam már akkor is. Ez a három műszak akkor is megvolt. Ha fixen egy napot neked szánok, tudod, hogy az kiesik. Ergo túl sok lánnyal nem tudok lenni, főleg nem rendszeresen, mint veled. És ha sok programot tervezek veled, akkor mikor találkozom a többi lánnyal? Leszokom az alvásról? Az pedig teljesen másodlagos kérdés, hogy akkor már legalább egy hónapja nem feküdtem le senki mással. Csak veled. Valamint, akkor sem felejtem el, hogy pont te könnyebbültél meg, hogy én azt mondtam, nem érzem hogy akkor és ott szerelmes lennék. Ezek után hova erősítsek meg bármit is? Ha ekkora könnyebbséget okozott neked, inkább csak legyünk többet együtt aztán majd elválik. - Nézek rá értetlen, miért esik nekem. Elfelejti a saját reakcióit, pedig ez éppen nem szerencsés.
-Az elején tisztáztuk igen. De ha már amolyan te felfogásodban szereplő randevúra hívlak, ami az dönti el, járni fogunk-e vagy sem, ott már igenis belépnek az elvárások, ne mondd hogy nem. - Nem hinném el. Nem tudnám, hacsak meg nem indokolja valahogy.
-Szóval úgy érezted, logikus, ha eddig nem szerettem beléd már nem is fogok? Ez a logikus? - Mert más logikusat én nem látok benne, miért gondolta azt ha épp nem vagyok az nem is akarok az lenni. Annyira meg kellett volna ismernie fél év alatt, hogy vágyok egy komoly kapcsolatra, családra. Ahhoz pedig nem értem miért ne passzolna a szerelem maga is... de lehet csak én kerítek neki túl nagy feneket, ahogy midig is. Érzékeny pont nálam, de lehet hülyeség az egész és örülnöm kéne, hogy egyáltalán szeret valaki...
Ő is óvatos, tudom, pont azért voltam vele még inkább az. Emlékszem, mikor magam alatt voltam és elvitt a hotelba, akkor is valami olyasmit mondtam, hogy boldoggá akarom tenni, ártatlan mód és éreztem falat emel. És ezek után vágja a fejemhez miért nem léptem hamarabb, erélyesebben... nem értem a nőket. De már nem pedzegetem, minek?
-Értem... - Na hát ezt a mércét sem ütöttem meg nála, csodás! Lio sem, de ő azért megnyerőbb volt neki nálam...
-Hogyne tudtam volna, de szerinted érdekelt? Pokoli napok voltak, hogy azt se tudtam felépülsz-e mi lesz veled... vagy sosem állsz velem szóba mert utálsz... ha csak barátként költözöl ide is boldog lettem volna, nem is reméltem többet. De tudod azóta nem pár nap telt el, sokat is vagyunk együtt, jóval többet mielőtt külön éltünk volna, reméltem hogy... az a majdnem egy év már elég lesz, hogy jobban megszeress, ne óvatoskodj, elfogadj, érted. - Hogy belém szeressen, hogy kitöltsem a gondolatait legalább ahogy ő az enyémeket... és nem érdekel Lio, Lio megbántotta, elhagyta, annak már több hónapja, ne fogja Liora! Azért nem lehet mindent rákenni, csak mert nem tud beleszólni.
-Talán mert csak veled voltam a végén? Ahogy az előbb mondtam, ha sokat vagyok veled, mikor lettem volna másokkal? Callievel is kapcsolatban is mondtam hogy a barátom, ergo nem akarok többet, más pedig nem is volt! Elee szintén a barátom, mai napig, mi nem a szexért találkoztunk amúgy se. Bármikor rákérdezhettél volna, még Joshnál is akár, ha tőlem direktben nem akartad mondjuk. - Ez oda vissza áll szerintem. Ha érdekelte volna mennyire gondolom komolyan puhatólódzik legalább. Én úgy gondoltam, ha randizna mással akkor elmondaná, mert egyenes jellem. Lio ezért is lepett meg, barátként beszélt róla, nem mint álmai pasijáról... Ha bántó hogy igazat mondtam, akkor az is bántó, hogy ő meg hallgatott.
-Jó. - Most nagyon mondogatja, de bármikor komolyabban beszélgetünk, mindig ezt mondja. De nem kötözködöm vele, felesleges.
-Sértő is lett volna, ha azt mondod hasonlítunk... - Dünnyögöm, de ez nem válasz. Vagy arra céloz, mivel más vagyok, esélyem sincs hogy belém szeressen? Ennek fényében sem akarok Lioneles lenni, akkor inkább sose szeressen belém... már bocsánat.
-Senkinek... - Vajon az apja tudja? Vagy a szülei? Már ha tartják a kapcsolatot, ha nem, nem bántom érte. De Henry például tudja, hiába lakik Kanadában. Minden közelebbi ismerősöm tudja, pár kollégám is, mivel akkor mondtam még, mielőtt Liával beszélgettem volna erről hogy ne siessek már ezzel... Aztán megértem, hogy ennél jobban nem tud már szeretni, mélyen, igazán szeret, de nem szerelemmel és úgy nem is fog és nem is akar... mert stresszeli. De velem is stresszelné? Mikor itt mondom, hogy én már szeretem, szerelemmel? Elcsendesedem, elfojtom a könnyem. Jól megy, Henry előtt sem sírhattam, mert bűntudata lett volna. Lia előtt sem fogok. Nem tehet erről, ha nem megy, nem megy. Megértem... Aubrey is kiakadt rám, talán pont azért mert nem szerettem bele, holott volt köztünk tűz. Ki tudja már. Átkarolom, szorítom, simogatom. De azért mélyen belül fáj a kimondott tény. Tényleg úgy jártam, amit senkinek sem kívántam... Érdekelne mivel érdemeltem ki a sorstól...
-A tied vagyok, régóta... tudod jól... - Súgom neki, mert ez tény. Én nem tudom nem szeretni. De kelleni fog valamennyi idő, hogy megemésszem, ez a max. Na meg nem fogom stresszelni ilyen dologgal, ha ez feszélyezi. Csendben beletörődöm ahogy olyan sok mindenbe már és örülök annak ami van. Azt hiszem, sokat akartam, nem is értem mire fel komolyan... eleve másodikként indultam nála, butaság volt gondolni, hogy ezt kinőhetem. De legalább nem dobott ki, nem mondta keres mást helyettem, aki kevesebbet nyúzza ilyenek miatt szóval.. Inkább csak ölelem magamhoz és simogatom a hátát ne sírjon, teljesen felesleges. Semmi sem változott igazából, minden marad olyannak amilyen volt. És ahogy én érzem, bennem nem is fog elmúlni az érzés, így mondhatni mindig így lesz a dolog, nem is értem miért sír... én sem teszem. Szeretjük egymást és jó páros vagyunk, ez a lényeg nem? Ha kicsit elcsitult szólalok meg megint.
-Kérsz egy teát? Valamit? A kaja is ott van, amúgy... - Én nem vagyok annyira éhes, de mivel folyton kóstoltam a kaját, amúgy sem fura ez a tény.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Csüt. Nov. 26 2015, 05:10

Elhatároztam, hogy nyugodt leszek, de nem tudom magam tartani hozzá. Ahogy Sebastiannal belebonyolódunk a beszélgetésbe, és így olyan dolgok is felszínre kerülnek, amiket már régen elástam magamban. A legnagyobb gondot az jelenti számomra, hogy eleve rosszul értelmeztem a kapcsolatunk lényegét. Persze, ezzel Sebastian is így van, bevittük egymást a málnásba: én a hallgatásommal, ő a tagadásával.
- Ó, igen, bocsáss meg- alázom magam, oly mindegy már, az a hajó elment.
Védi és igazolja magát: mennyit dolgozott és mennyit volt velem. Sosem kértem számon az idejét. Mi kezdetben csak kéthetente egyszer találkoztunk, havonta kétszer (a nyelvi órákat leszámítva). Mondhatnám, hogy én is időt szakítottam rá; havi 240-260 óra mellett azt hiszem, jelent valamit, hogy nem alvásra fordítom az időt, hanem rá. De hallgatok, nem rólam van szó, hanem róla, nem valamiféle mérlegről, ki mit adott ebbe a kaopcsolatba - szomorú is lenne- és bólintok. Megértem, hogy neki is áldozatot kellett hoznia, (ha nem is szó szerint), hogy találkozhassunk. Mégis meghűl bennem a vér, amikor azt mondja, megkönnyebbültem, amikor azt mondta, nem szerelmes belém (akkor és ott, azon a pénteken). Valamit alaposan félre érthetett.
- Ez nem igaz- ha megkönnyebbültem, csak annak szólt, hogy többnek lát, mint egy lányt, akivel csak összejár és lefekszik. Sarkosítok, de ez az igazság. Azt mondta, szeretne barátféle lenni, és ez azt is jelenti, mit embert kedvel. De a szerelem és kapcsolat lehetőségét úgy hárította, mintha én akarnám ráerőszakolni.
Más kérdés, aznap hányféle dolog kavargott bennem és hogyan próbáltam értelmet keresni az érzéseim között. Mert Sebastianhoz több élmény kötött (és lényegesen több pozitív dolog), mint Liohoz, viszont utóbbi, ha nagyon zavarosan is, de valahogy tudtomra adta, változtak a dolgok, kötődni szeretne hozzám. (A körülmények sosem kedveztek nekünk)
- Ezek nem az én szavaim...- mondom szomorkásan. Éppen ő mondta, tapasztalat útján lehet legjobban ismereteket szerezni. Az, hogy töbet legyünk együtt pedig cseppet sem riasztott, hiszen mindig jó volt vele lenni.
- Ne kezdjünk megint valamit előlről, amit már megbeszéltünk- nézek rá, és ráncolom a homlokon. Igen, igaz, mást képzeltem a randiról, de ezt megbeszéltük. Szó sem volt elvárásokról. Lényegében azután a beszélgetés után módunk sem volt randizgatni... Jött a kórház és utána az összeköltözés.
- Nem, nem erre gondoltam- rázom a fejem- Mert a szerelemről Callie jutott eszedbe, az tűnt logikusnak, hogy őt szereted! - javítom ki. Sosem gondoltam, hogy nem lenne képes engem szeretni; hisz éppen ez az, hittem már úgy, hogy szeret! //És ki is javított, hogy nem. Nem "úgy"//
Megint félre ért, bár csak a sértettségét érzem. Arra próbáltam neki célozni, hogy nem vagyok az a tipus, aki rögtön belezúg valakibe. Ilyen legalábbis nem történt: "első látásra". A példa egyébként nem zárja ki, hogy őbelé szerelmes lennék (vagy tudnék lenni), de mivel zároltam azt az érzést - lényegében az ő kívánságának megfelelően, hogy ne legyenek túlzott elvárások, stb- nem foglalkoztam ezzel. Nem kötöttem fogalomhoz, mit érzek. Szeretem. Ezt ki merem mondani.
- Nem is gondoltam, hogy ez a dolog probléma közöttünk...- mondom szomorúan- Olyan szépen élünk egymással! Igaz, sokat dolgozunk és keveset vagyunk együtt, de még ezen is változtattunk: csináltunk közös programokat. Tudod, hogy milyen sokat jelent ez nekem? Öröm veled lenni és úgy láttam, te is jól érzed magad velem, és sosem mondtad, hiányolsz valamit. Miért... miért másnak mondtad el, nem nekem?
- Sosem utáltalak. Magamat utáltam. Szomorú voltam és össze voltam törve..., de mikor volt az már? - folytatom, megint gyűlölve magamat. A döntéseimnek, lám, ilyen messzire elnyúlik a hatása. A számra harapok, amikor az óvatosságomat hozza szóba. Nem kéne, ő éppen így cselekszik, ő éppen úgy védi magát, mint én.
- Nem hittem, hogy szükség lenne másoktól kérdezősködni rólad. Te így is sokat adtál, neked ez olyan könnyen megy, első naptól fogva!- fogalmam sincs, miért gondolja, hogy nem értékelem, amit értem tesz.
Az érzelmek... Zaklatott vagyok, és megbántottnak érzem magam, amellett, hogy tudom, én is sáros vagyok, Sebastian épp úgy meg lehet bántva, mint én. Nem tudok szerelemről beszélni, már magam sem tudom, azt érzem-e iránta, vagy "csupán" szeretem azzal a mély elköteleződéssel, ahogy az ember - véleményem szerint- nem dobálózik bárkinek. De a szavaimra csak rávágja: "jó"; jelentheti azt is, "hogyne, persze, majd el is hiszem".
- Ó, pedig de! Van olyan is, de csak sértenélek vele, hisz te "másképp" gondolod!- az az átkozott hedonizmus: élvezni az életet, kihasználni minden lehetőséget, ó ba*us, ba*us... Miről beszélek én???? Sosem gondoltam rá, ki lennék használva.
- Ó, a francba , Sebastian! Esküszöm, ha ez bánt téged, a bőrömre tetováltatom a neved, vagy kiposztolom a fb-ra, hogy kapcsolatban vagyok veled!- leszek dühösen zaklatott. Mit számít, ki tud rólunk, nem a kirakatnak élek, hanem neki?
Azt hiszem, elrontottunk valamit az elején. A szabályokkal, az elvárásokkal (vagy hogy épp ne legyenek)... Ha tudná rólam, milyen odaadón akartam szeretni, mennyire vert belém éket, hogy erre nem nyitott... Nem tudom, az én bűnöm-e, hogy nem voltam határozottabb, nyíltabb vagy éppen süket? A szerelem... csak hozza magával a múlt árnyait, félő, mindent elront, talán nem is jó, ha tűzzel égek, és hamar erporladok. Nem jobb ez, a biztonságos folytonosság?
Elfáradtam, tartani sem tudom magam. Ha közömbös lennék, fel tudnék állni, kisétálni az ajtón... Sírok és kapaszkodom belé, mintha máris elvesztettem volna (vagy csak táncolunk a vékony jégen), de nem akarom elveszíteni. Nem akarom elhagyni se, azt se, hogy ő hagyjon el. Ellent mondok magamnak, az elveimnek, apámnak, sírok a férfi előtt, akit szeretek. Porig alázhatna, kiszolgáltatott vagyok. Átkarol és simogat, akár Reeven legutóbb, de nem keresi az ajkam, hogy megcsókolja. Helyette vígasztaló szavakat suttog és ölel tovább, amíg le nem nyugszom egy kicsit.
Ott motoszkál a fejemben, hogy Sebastian mit érezhet most. Hát igaz, tényleg szerelmes, és azt hiszi, őt sosem fogom annyira szeretni, mint Liot. Szeretném, de nem tudom megcáfolni. Másképp szeretem; azt is mondhatnám, megalapozottabban és megfontoltabban, de ez... nem tűnik értékesnek számára. Liora féltékeny, arra az érzésre, ahogy hozzá kötődtem. Félek, hogy sosem fogja belátni, őt mennyire szeretem.
- Köszönöm, most nem kérek semmit. Gyűszűnyi a gyomrom, ne haragudj!- rázom a fejem, szipogok. Nem kell se tea, se étel, pedig éhes vagyok, az érzet nem múlt el- Letusolok, megnyugszom, utána eszek, jó? Ha éhes vagy, ne várj meg, egyél, ne koplalj miattam!- mondom rekedten, és kicsámpázok a fürdőszobába. Míg elvagyok, talán sikerül rendezni a gondolataim. Nem akarom haraggal vagy rossz érzéssel zárni a napot. Sebastian nyugalma és biztonsága fontosabb nekem, mint a sajátom, bár az sem utolsó.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Pént. Nov. 27 2015, 00:17

-Ne gúnyolódj velem, én sem teszem veled... csak jelzem kiforgatod amit mondok és úgy tök mást jelent és rohadtul nem arra gondoltam. Azért beszéljük meg a dolgokat, hogy megértsük egymást, nem azért, hogy valami tök más dolgot értsünk ki az egészből. Legalábbis, én úgy gondolom ez a lényege, nem más, tehát ezért ne gúnyolódj. - Mondom már némileg ingerültebben, mert olyan mintha azt hinné kötekedem, pedig csak próbálom tisztázni a félreértéseket, amiből valljuk be, akad.
Kifejtem, hogy logikátlan hogy azt hiszi, mennyit nőztem mellette, hát fizikai képtelenség, ha kicsit is figyelt tudta, hogy igazából négy fele dolgozom, vagy inkább öt, ha a magánoktatást más lapra soroljuk. És akkor ott van Josh meg Henry, csak hogy el ne felejtsük őket sem, mert fontosak. De az egészre is csak annyit képes mondani, hogy ez így nem igaz, hogy megkönnyebbült. Várnám kifejti, de csöndben marad.
-Nem vagyok gondolatolvasó. Ha azt várod, hogy majd rájövök akkor mi az igazság, csalódást fogok okozni. Ha tudnám, akkor nem így nyilatkozom, nem de? Ne kelljen kizsigerelni belőled édesem, vagy ha úgy gondolod kár rám az időt meg a szavakat pocsékolni, akkor ezt beszéljük meg inkább, mert a kimondatlan gondolatok engem frusztrálnak és nem leszek ideális pasi neked. - Noszogatom erősebben, mert végképp nem értem mit remél a hallgatástól, mikor megcáfol, de nem indokol. Ha csak reflexből rávágta, akkor okés, de akkor meg lássa be, hogy valami oka van hogy mondom. Ha meg vannak gondolatai, ossza meg. Érezheti feszülten figyelek rá, érdekel minden rezdülése, zavarni fog, ha hallgat vagy ha túl tömör.
-Nem is azt mondtam, hanem hogy ott már azért másképp állsz merőben a dologhoz. Vagy ha kijelentettem volna, hogy amolyan komoly randira hívlak, hogy na döntsük el tudnánk-e együtt élni, akkor és ott, pontosan ugyan úgy kezeltél volna, mint előtte? Semmi pluszt nem akartál volna? Kétlem. - Nézek rá, hogy akkor cáfoljon meg, mert ebből a mondatából abszolút nem lettem okosabb. Kicsit sem. Nem az ő szavai oké, de egyéb vélemény? Igen vagy nem? Talán, akármi? Ettől kapok hülyét, hogy egyszerűen ignorálni kezdenek, hogy mondjam amit akarok, már meg sem akarják hallani.
-Már ne is haragudj, de hiába beszéltük meg, ha most nem teljesen világos valami. Ha úgy fest, újra tisztázásra szorul. De ha fáraszt rendben, megértem, de ez lehetne olyan is, hogy egyszer már elolvastunk és megbeszéltünk egy könyvet, minek beszélnénk róla újra? Ezzel nem értek egyet, szerintem a dolgok és a vélemények nem stagnáló dolgok szívem. - Próbálok érvelni neki, miért nem tetszik ez a hozzáállása, de jelzem, most ezt nem fogjuk megbeszélni, mert látom nem akarja, akkor lapozzunk. De legközelebb nem fogok lapozni.
-Hát én sem, de számomra a problémák megosztása, a beszélgetés a kapcsolat fontos alapköve, azt hittem nem csak én adom oda mindennel magam neked, hanem te is nekem. És mivel én beléd szerettem, te lettél a jelenlegi legfontosabb nekem, gondoltam... beszéljük át megint ezeket. - Mint az hogy nem mondd el dolgokat amik bántják, titkolja a kapcsolatunk, mert az én szememben ez az, hogy akkor sem említi, amikor adná magát. Legalább utalna rá. Akármi...
-Amelia, kevesebb műszakot is vállalok hogy többet láthassalak, szerencsére te is ritkán túlórázol már, meg fogjuk oldani, ebben nem is kételkedem. De a szépen élni olyan... ne haragudj, mintha azt mondtad volna öregesen. - Mosolyodom el futólag, ez a kép van a fejemben.-Igen, törekszünk a boldogságra, ez jó. Nekem is sokat jelent, már nem tudom hogyan tehetnék még a kedvedre, én annyira próbálkozom. De Amelia... mondtam, mit hiányolok. Hiányoltam, hogy még akkor sem vállalod fel a kapcsolatot, mikor egyszerű tényként kéne közölni egy idegennel. Akkor és ott azonnal elmondtam, de te időt kértél. Logikusan azt gondoltam, ha megérett benned a dolog, majd a tudtomra adod, de... úgy fest el is felejtetted. - Tárom szét a karom, hogy nem értem őt, miért vádol azzal, amiben ő maga szenved...
-Ha meg arra gondolsz hiányoltam hogy elmondj nekem minden apró dolgot, hát mivel nem tudtam, hogy elfojtod ezeket, csak mikor Reeven rákérdezett nálam, mert aggódott, gondolhatod... na akkor már hiányoltam, de most mondom is, nem éveket vártam, csak pár napot! - Nem magamtól jöttem rá, rájöhetett volna, azért kérdeztem rá, mert Reeven maga is rákérdezett nálam, mondván vele élek, nem létezik hogy nem láttam... nem tudtam. Pedig még csak nem is sejtettem...
-Én is ezt mondom... nem gondoltam hogy azok a dolgok ennyi idő is elszomorítanak. Ha meg más miatt vagy szomorú, ami új, akkor meg érted... megint visszakanyarodunk a legelejére, miért nem osztottad meg velem? Mi az, amivel engem védesz, jobb ha nem tudom... Maximum Lionel miatt tudnék bosszankodni, más miatt elképzelésem sincs. Nehéz engem felbosszantani... - Gondolom észrevette, most sem vagyok ideges, csak feszült, hogy nem értem őt és a gondolatmenetét.
-Mert szeretek adni, nem tartom nehéz dolognak. Téged szeretni is egyértelmű nekem, mindent imádok benned! Akkor pedig ha nem láttad szükségét megkérdezni tőlem vagy bárkitől mennyire vagy komoly nekem, azt sugallja, nem is akartál tőlem sokat. Amit kétlek, hacsak nem Lioban gondolkodtál teljesen, ami miatt nem tudlak hibáztatni, csak... nem értem miért várod el, hogy én minden barátnőmmel való kapcsolatomról mesélnem kellett volna, mikor te Lioról sosem beszéltél, csak aznap, de akkor is mint csak barátod, aki átmegy vacsorára és nagyon örülsz hogy végre újra látod... - Nézek rá kérdőn, hogy most mi van? Vagy azt hiszi fűt-fát tudok úgy szeretni mint őt? Nem értem, látszik is, most elvesztettem a fonalat.
Aztán kicsit kiborul a bili nálam, hogy odavágja, amit Lioval kapcsolatban. A szent Lionel Anderson... Nem értem ezt a gúnyolódó másképpent, de az, hogy sértene vele, ilyen hangnemben, kicsapja a biztosítékot. De nem kiabálok, egyszerűen hűvösebb hangon, kissé ridegen közlöm a számomra tényeket a drága Lioneljéről.
-Már megbocsáss, ha nem repesek a boldogságtól, hogy egy olyan emberrel veszel egy lapon, mennyire hasonlítunk, akinek leálltam segíteni, hogy ne belezzék ki két pillangóval és hálából majdnem eltörte a bordám. Elnézést, hogy csak a rád való tekintettel veszem emberszámba azt, aki azért ver meg durván egy szerencsétlen visszahúzódó kedves fiút, mert az fotót akar készíteni róla a barátjával, majd azért, mert meleg és a kis köcsög buzi más bánásmódot nem érdemel. Alig bírták lefogni, hogy ne verje véresre Kiliant... Ja és mély bocsánat, hogy Phoenixet, aki munkát adott neki, mikor a liftben elájult mert rosszul lett szintén segítés helyett összerugdalt, mert biszex és igen, van egy fennhéjázó stílusa. Aki a képembe vágja mikor megkérdeztem, a nő akit védett és aki miatt meg akarják késelni a barátnője-e, hogy mi a p.csáról nyáladzom, ő neki csak dugásra kellenek a nők, mert többet nem érnek. És ezután ez a férfi nyit nekem ajtót, meztelenül, az általam tisztelt és fontosnak tartott nő lakásában. Én kérek elnézést, hogy sértőnek találom, hogy bármi közöset akarsz összekombinálni vele! - Fújom ki a levegőt, erősen, mint egy bika, de hátradőlök, keresztbe fonom a karjaim a mellkasom előtt és káromkodok még párat franciául, csendesen, motyogva, rögtön megbánva, hogy kifakadtam, mint valami óvodás. Kicsit össze is húzom magam, biztos rám szól majd, hogy semmi jogom pocskondiázni azt a férfit, mert nem is ismerem. Igaz is, de nem is akarom, tegyük hozzá...
Aztán csak csalódottan nézek rá, fáradtan. Nem ért, lehet sosem értette, miért fontos nekem. Próbálom másképp.
-Igen, bánt. De gondoltam, észrevetted, mert kevés dolgot kértem tőled ha a kapcsolatunkról volt szó, és nem arra gondolok, hogy mit hova rakj a hűtőben. Annyit kértem, ha kérdezik legalább, ne térj ki a válasz elől. Nem érted, hogy nekem ez olyan, mintha nem akarnál felvállalni? Hogy említeni is kínos, van pasim? Nem azt mondtam plakátold ki, csak azt, a közvetlen környezeted előtt ne legyen már tabu és ciki. Mert a reakcióidból ezt érzem, hogy még egy idegennek sem akartad semmi áron azt mondani, foglalt vagy. De eltelt több hét, gondoltam már nem érzed furcsának vagy mittom' én. Nekem az volt az első, hogy mindenkinek mondhassam, végre találtam valakit! Tudják miért vagyok ilyen boldog... Ki tesz ennyire boldoggá. - Nézem a lábát az ölemben (ha elvette akkor a kezem, amit menet közben beleejtettem). Nem is vagyok fb-on, nem is érdekel az a marhaság, a tetoválás meg.. hagyjuk. Mi ez, börtönös magaviselet? Olyan kissé megint mintha gúnyolódna rajtam, hogy ez a nagy problémám, de mit csináljak, ha nekem ez? Amúgy sem gondolom, ha elmondja az pletykálkodás, egyszerűen olyan dolog vele kapcsolatban, ami az élete, a mindennapjai része lett, minthogy milyen könyvet olvas épp vagy hogy issza a kávét... Egyszerű tény, hogy van valakije, nem az hogy hogyan elégítem ki az ágyban vagy miről beszélgettünk legutóbb. Még csak nem is személyes szerintem, legalábbis maga a tény, hogy vagyok neki.
De elfáradtam, ő sír, sírva nem lehet gondolkodni, tudom, legalábbis nekem nem megy. Sírni nem fogok és nem is akarok, főleg hogy ő is sír, hogyan vigasztaljam, ha engem is kéne?! Amúgy is realizáltam a lényeget, sokat akartam, romantikus elképzeléseim voltak úgy fest, de pont Lia attitűdjéből fakadóan úgy gondoltam, nem képzelek bele sokat. Nem igénylek sokat. De mivel őt stresszeli ez az érzés, még velem kapcsolatban is stresszelné, hát csendben beletörődök, hogy ezt nem fogom megtapasztalni. Nem jelenti azt hogy ne értékelném, hogy mennyire ragaszkodva szeret, mert ez kölcsönös, csak... csak az nem az a kitörő, ábrándos szeretet amit én érzek iránta. Én ilyet nem váltok ki belőle... talán mert az egész kapcsolat lépésről lépésről haladt és neki úgy már... átugrotta ezt a szakaszt, vagy kimerült Lio alatt és ennyi. Inkább próbálom megnyugtatni, nem a világ dőlt össze, ettől még nem szeretem kevésbé, csak csalódtam magamban, hogy úgy fest bárhogy igyekezem mindenhogy nem tudom elvarázsolni a nőt, akit szeretek.
-Én nem haragszom, megvár. Ha már elmászik, amúgy sem kéne megenni. - Mosolygok rá, megtörlöm az arcát. -Akkor egyél ha kívánod. Nem koplalok szívem, én eszegettem már, azért ettem volna, hogy együtt együnk. Nekem ráér. - Hagyom, hogy menjen a fürdőbe, egy teát magamnak azért készítek. Az majd ellazít. Leülök az asztalhoz vele, gondolom nem öt percig lesz benn, így előveszem az egyik keresztrejtvényt (francia) és próbálok arra fókuszálni. Addig sem gondolkodom, nekem az nem tesz jót.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Pént. Nov. 27 2015, 08:43

Megint fájni és nyomni kezd a mellkasom, mintha súlyos követ tettek volna oda, és még a lélegzés is nehéz.
- Gúny? - horkanok fel- Nekem is pont az volt a célom, azon a pénteken: tisztán látni... Velem sajnos előfordul, hogy elszalad velem a ló; veled kapcsolatban meg nem is volt nehéz, kezdetektől úgy éreztem, körbe vagyok udvarolva- mondom szomorkásabban. - De azt is tudtam, alapból vagy ilyen, ezt még ki is beszéltük...- fut át az ajkamon egy halvány mosoly- Elmosodótt bennem, hogy én fontos lehetnék neked, hiszen önmagában az, hogy folytatni szeretnéd, ami közöttünk volt csak azt jelentette, én IS tetszem neked. Miért hagynánk abba, ami jó? Feltételes módban beszélgettünk arról, mi történne, ha jönne egy harmadiok: neked lenne barátnőd vagy nekem barátom, és abban egyetértettünk, hogy abban az esetben bizonyos dolgokról le kéne mondani. Nem a barátságunkról, hanem a... az extrákról- hajtom le a fejem, mert ez olyan, mintha a fogam húznák. Miért baj az, hogy szerettem vele lenni?
Ahogy beszélgetünk, még az apró dolgoknak is nagy jelentősége lesz. Mint kiderül, elértette egy sóhajtásomat. Mintha attól könnyebbültem volna meg, hogy nem szerelmes belém. (Visszaolvastam, mert nem így emlékeztem rá)
- Túl voltunk már azon a kérdésen, mit érzel irántam. Azt mondtad, nem vagy szerelmes, de aztán hozzátetted, te is ragaszkodnál hozzám- nézek rá lágyabban- akkor javasoltad, találkozgassunk és menjünk színházba, moziba, sétálni...- meghúzom a vállam. Én így emlékszem- Nekem így rémlik. Megkönnyebbültem attól, hogy nem mondanál le rólam, hogy fontos neked a barátságunk, hogy ... nem csak arra kellek- Ez megint nehéz téma. Mert valószínűleg ebből is vita lehet, miből feltételeztem ezt?- Ez nem a te hibád. Az enyém. A rossz tapasztalataim meghamisítják a valóságot; hiába tudom, hogy nem használtál ki, és erre jobb szót nem tudok, egy részem mégis ezt hitte- hát most kimondtam azt is, ami legmélyebben kínzott, de sosem mondtam volna ki. Hiszen én magam belátom, hogy ez így hülyeség!
- Nem tudom, Sebastian. Azt hiszem, ha arra kérsz, ott és akkor döntsem el, akarok-e veled összeköltözni, kértem volna időt, igen... De örültem volna az ajánlatodnak. Örültem volna, ha tudom, ilyesmiben gondolkodsz. Ez jelezte volna, hogy többet érzel irántam, mint amit bevallasz magadnak. Ezen elgondolkodtam volna.... Ez olyan lett volna, hogy engedélyt adsz... szerethetlek. Nem baj, hogy felszínre kerülnek az érzelmek, sőt, ez a cél, megtudni, mik is vagyunk valójában egymásnak...- barátok, szexpartnerek... és még...?
Ha így lett volna, ha úgy... Ha úgy tetszik, Lionel "hatása" alatt ismerkedtünk össze, és lett az a kapcsolatunkból, ami. Ha maradéktalanul boldog lettem volna Lionellel, sosem kezdek kapcsolatot Sebastiannal. Az egy dolog, hogy szerelmes vagy valakibe, aki ezt nem tudja viszonozni. Akkoriban azt hittem, szerelmes (lennék/vagyok) Sebastianba, ha nem lenne Lionel.
- Nincsenek elvárásaim. Nem várhatom el, hogy szeress, ha nem tudsz. Egyértelmű, hogy szerettél velem lenni... Én is veled! Hiányoztál volna; nem csak mint tanárom, nem csak mint barátom..., nem csak mint "partner"! Igaz, sokkszor vágytam többre... , arra a szóra...- mondom kesernyésen, mert Lionel hamarabb rájött erre, mint én magam- de nem lett volna jó, ha kimondod, és nem igaz. Viszont az sem lett jó, hogy eltitkoltad, amikor már érezted...- nézek rá, szomorúan. -Mérlegelő tipus vagyok, sokat jelentett volna, ha tudom!
A dolgok állandóan változnak, igaz. Ami sosem változott, hogy Sebastian milyen udvariasan bánik velem. Mindig kedves, odaadó, figyelmes. Nem megalázó érzés nőnek lenni mellette. És a testiség... a szex új értelmet kapott általa. Mintha átírtak volna egy fejezetet egy számomra fontos könyvben.
Nem akarom feladni. Ha nehéz is, még bírom, Reeven edztetté tett; ha Sebastiannal beszélnék először, valószínűleg már feladtam volna. Úgy érzem, több van emögött, mint hogy mennyit beszélek. Mi bántja igazából Sebastiant?
- De ez így van... Nekem nincs problémám veled...- csak addig szorongtam valamelyest, amíg ki nem mondta, szeret. Mintha értelmet nyertek volna akkor az érzéseim. Végre tisztában voltam vele, hogy nem csapom be magam! De ezt hogyan mondjam el?
Szerelem... Sebastian megint azt mondja, belém szeretett. Mi változott? Ő semmit. Kezdetektől ilyen, mindig bámulatos volt... én sem változtam semmit. Vagy... nem is tudom. Megtagadtam magamtól ezt az érzést, mert mindig bajba sodort. Mit is érzek valójában én?
- Számomra is te vagy a legfontosabb- mondom őszintén. Ez igaz, ez tagadhatatlan, ezt nem lehet megcáfolni! Annak ellenére sem tudok mással csókolózni, hogy ő "megengedte". Sebastian számára a csók nem jelent megcsalást. Mégsem tudtam megtenni Reevennel, ha kívántam se, mert azzal beszennyeztem volna magamat, a kapcsolatunkat. Én így látom, nekem ezt jelenti.
- Öregesen? - elnevetem magam- Nem, nem szívem. Szépen élni az, hogy harmonikusan. Vigyázva egymásra, becsületesen, tisztán, egyensúlyban. Jó érzés hazajönni. Nem akarok menekülni. Jó veled lenni. Ha problémánk volt, azt is megbeszéltük, és nem éreztem úgy, feleslegesen terheltük volna egymást. Múltkor szinte kinevettél a leénybúcsúztató miatt, de én nem akartam titkolózni előtted...- hozom fel a példát, de nem a tartalma miatt.
Összemosolygunk. Egyetértés van közöttünk abban, hogy boldogságra törekszünk. Már azt hinném, elmúlt a vihar, amikor...
- Milyen idegennel? - nem vágom, kiről beszél. Most is tőr szalad a mellkasomba, hogy úgy véli, eltitkolom őt. Abban igaza van, hogy az összeköltözést nem vertem nagydobra. Épp elég volt, hogy mindenki tudta, nem csak a fejem tört össze azon az átkozott pénteken.
- Nem felejtettem el semmit. Nem kell beszélni arról, ami nyilvánvaló! Nem húzom el magam tőled, bárhova is megyünk, nem kérlek arra, ne ölelj, ne csókolj, sőt azt hiszem, kezdeményeztem én is összebújást veled!- ezt nem értem. Beszélnem kéne róla? Már így sincsenek keretei annak, ahogy iránta érzek, minden szabályt felrúgtam miatta... ez semmit sem jelent? Látszik, hogy meg vagyok lepve.
Reeven.
- Nem tudom, mit látott Reeven. Akkoriban találkoztunk először, amikor még nagyon gyenge voltam, alig jöttem ki a kórházból. Talán emlékszel is, miatta pörögtem fel, az neked is feltűnt... Emlékszel? Nem tagadom, te is tudod, akkoriban szarul voltam, sírtam is... Érthető, nem? - megint a szúrás, a fenébe. Miért kell újra meg újra azokról a napokró beszélni? Sosem fog elmúlni a fájdalom. Tompul. - Az is érzékennyé tett, ő hogy van: együtt aggódtunk, hogy milyen sovány, mennyit eszik; féltem, hogy majd megterheli magát a sulival, a vállalkozásával... Egyszerre túl sokat akart, de azt akartam, érezze, hogy támogatom! - Ha valaki, neki tudnia kéne, mit jelent aggódni valakiért. Neki ott volt Henry... Nekem itt van Reeven. Miért furcsa ez? - Beavattalak, segítettél... Többet is, mint reméltem- Reeven neki mondta el először a titkát, és ezt soha nem vetettem Sebastian szemére. Ő is azért titkolózott, mert Reeven megkérte rá. Azt akarta, tőle tudjam meg.. és el is mondta...
- Másképp látjuk ezt, Sebastian. Én azt mondanám, bizalom. Nekem nem kell mások véleménye arról, mit gondolnak rólad, ahhoz, hogy eldöntsem, komolyan veszlek-e vagy sem. Hallottam rólad, hogy szereted a női nemet, és flörtölsz is velük úton-útfélern, de nem lepett meg, mert ezt te is elmondtad magadról. Nem titkolózol, nem látom semmi jelét, hogy aggódnom kéne. Bízom benned. Nem várom el, hogy beszámolj nekem a múltad minden egyes flörtjéről, és én sem akarok beszélni a sajátjaimról. Valószínű, te már így is sokkal többet tudsz, mint amennyit valaha is el akartam volna mondani bárkinek! Neked ez nem probléma, nekem igen. Mindig magamra voltam utalva, ahogy te is, de mégis másképp oldjuk meg a gondjainklat! Ez van, idő kell, míg ez megváltozik, de ne azzal kezdjük, hogy felesleges dolgokat próbálunk megoldani. Valamit már nem lehet! Van és lesz épp elég megoldani való a közös életünkben, nem? Nem így érzed?- olyan felesleges a múlt csontjain rágódni. Pasik, csajok... Hagyjuk már! Mit játszanak ezek szerepet a közös életünkben? Én erre akarok koncentrálni!
Tagadás, megint tagadás, rányitja a szemem, hogy elrejtek dolgokat előle, de tudnék magyarázkodni... Lioval viszont felbosszant. Megbántom; olyan dolgot vágok a fejéhez, amit a legsötétebb énem nyavikol mindig a fülembe a két férfiről, akik szeretnek dugni, de nem akarnak elköteleződni. Lekopaszítva ilyen egyszerű, csomagolhatják ezt, ahogy nekik tetszik. Sebastian persze kikéri magának, és jön a lemez, micsoda szemétláda Lionel. El is felejtem, hányszor hoztam szóba (igaz csak futólag) a férfit előtte. Lehet, hogy név nélkül, de akkor is. (Apróságok, egy-egy mondat, már az első közös kajálásunk alatt is- miután táncoltunk az utcán. Épp a "melegség" téma adott rá okot)
Megdöbbenve hallgatom. Érzem, hogy kiaszalad az arcomból a vér, hogy elhűlnek a végtagjaim, hogy lemerevedek, hogy megáll bennem még az ütő is. Lionel... Ilyen? Ez még annál is durvább, amit Reeven fröcsögött, és akkor úgy éreztem, a harag miatt felnagyít dolgokat, de ez... Összeszorítom a szám. Még kevésbé akarok beszélni róla, Lioról. Hogyan is, amikor Sebastian azt látta, vele vagyok együtt? Értem már, miért volt annyira megdöbbenve. Nem csak maga a tény, hogy egy másik férfi van az ajtómban, hanem pont az a férfi, akiről ennyire rossz véleménnyel van. Én pedig ebbe a Lioba voltam szerelmes. Nos, ha így van, itt a kérdés: engem hogy szerethet?
Sebastian is, mintha kiadta volna a mérgét, hatalmasat fújtat, és dől hátra sértetten. Nem esek neki, mint Reevennek. Nem próbálom védeni Liot. A tények tények, valószínűleg Sebastian (sem) hazudik. Összetörik bennem egy kép, és ezzel együtt egy másik is. Újabb adalék, hogy könnyebben tudjak haragudni Liora, de ezzel együtt másra is haragszom. Magamra, hogy ilyen vak voltam. Sebastianra, hogy belém vágta a tőrt. Reevenre, aki ezt az egészet elindította. Magamra, mert... Hát persze.
Összetörik ő is, én is, bár csak én sírok látványosan. Próbál még hatni rám, elmondani mi bántja őt. De én már tudom, nem az bántja legjobban, beszélek-e róla vagy sem. Legjobban az bántja, hogy egyáltalán Lionelt szerettem. Ezek szerint hiába mondtam el neki, hogy azóta változtak a dolgok, nem értette meg.
- Még sosem kérted ezt tőlem ezelőtt. És nem is kell kérned, mert egész lényemmel ragaszkodom hozzád, nem titkolva el, hogy szeretlek. A múltkor is, amikor a diszkóban voltunk...- egész vacsora alatt, a parketten, a parton... Vajon viselkednék úgy vele, ha titkolni akarnám? Úgy látszik, másként számít neki a kapcsolatunk, mint nekem. Neki az fontos, hogy beszéljek róla, nekem az, ne legyen olyan közvetlen másokkal, mint velem. (Intim ölelés, csók, egyebek) Nem eltiltásról van szó. Nem fosztanám meg senkitől, barátok kellenek, ők az életünk részei (de már a csók kapcsán érezhető, nem egyformán súlypontozzuk a megcsalást).
Számtalan érzés kavarog bennem, olyanok is, amik egymásnak ellent mondanak. Abban azonban biztos vagyok, hogy szeretem őt és nem akarom elveszíteni. Olyan sokat beszélgettünk és egyre jobban ismertük meg egymást, meg sem fordul a fejemben, hogy ő most ábrándos szerelemről gondolkodik. Sosem volt igazán romantikus alkat, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy lányregényekben olvasni, és amikor legutóbb egy romantikus estét tervezett nekem szóban, elég volt számomra a gesztus, hogy miattam csinálná. Talán felnőtt lettem, kinőttem a kislánykori álmaimat. Vagy éppen megtaláltam, amit kerestem, és már nincs szükségem ilyen "sallangokra". De ha ezt akkor elmondtam neki, mégis, miben kételkedik?
Kifogyunk a szavakból. Mintha nem értenénk egymást. Hiába a tudat, szeretjük egymást és kötődünk egymáshoz, ez nem elég. Egyenlőre nem tudom, hogyan oldhatnánk meg ezt a dolgot.

Halkan felnevetek, hogy elmászna a vacsora. Hiába, a humornak mindig van ereje. Odahajolok hozzá, és megpuszilom, aztán kibotorkálok a fürdőszöbába rendbe tenni magam. Hosszabb ideig, mint általában, de nem kínzóan elnyújtottan mosakodok, melegítem magam. Mivel az utóbbi időben meztelenül alszunk, csak a fürdőköntösömbe bújok bele, így megyek vissza az asztalhoz, ahol Sebastian ül. (Rám vár, gondolom én, velem akart enni). Valai van előtte, ha nem emelte rám a szemét, nem zavarom meg, szótlanul keresek tányérokat (ha még nem lenne megterítve). Megmelegítem az ételt, ha kell...
- Nagyon finom a vacsora illata. Akkor, ugye, eszel velem?- kérdezem tőle, miközben hátulról hozzá bújok, átölelem.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Pént. Nov. 27 2015, 22:38

-Hát... mert körbeudvaroltalak? - Nézek rá meglepetten, ez volt a cél, én imádok udvarolni, most is teszem neki, csak már másképp. De aztán mondja is én ilyen vagyok, igen, ez tény. Rázom a fejem enyhén. -Lia, ha csak szimplán tetszettél volna, nem gondolod, hogy elég lett volna ami volt? Rendszeresen találkoztunk, minden héten együtt ebédeltünk, kéthetente tánc, szeretkezünk... Igen, de pont hogy az extrát mellőzve akartam veled még több időt eltölteni, azt hiszem érezteti, hogy nem a szex miatt vagyok veled elsősorban. Jó persze, amiatt is, mert imádok veled még most is szeretkezni, de... akkor egyszerűen többet hívlak a lakásomra, nem pedig színházba és moziba és akárhova. - Nézek rá, azt hittem ez egyértelmű, hogy úgy is gondolkodhattunk volna, ha a csak a testiség dominált volna. De érezheti nem vagyok dühös, már kevésbé értetlen, csak várom mit reagál, hol siklott el ezen kívül.
(senki sem mondta hogy baj hogy vele akarsz lenni XD)
-Miért kellenél csak szexre? Ha így lett volna azt mondom, gyere többet este. Ismersz, kimondtam volna, de legalábbis felvettem volna neked, mit szólnál. De nem ezt választottam édesem, nem hiába mondtam, mindig csak annyi lesz, ami neked is belefér. De én azt a sóhajt teljesen másképp értettem, úgy emlékeztem... mindegy, a másik kijelentésemhez éreztem közelebb... - Mindegy már, de belül kicsit megnyugszom. Nem tudom szépítés-e, de ha az is, az sosem árt.
-Jaj szívecském, nagyon csúnya dolgot fogok mondani, de talán így érteni fogod és beléd ivódik: Ha csak kefélni akartam volna, ha csak a szép tested érdekelt volna, nem a csinos okos fejed is, akkor fele ennyi energiát sem öltem volna bele az egészbe, mint a randizgatások. Fele ennyire sem figyeltem volna, mert nem érdekelt volna, csak a melled meg a feneked. Vannak ilyen férfiak, sőt, nők, de mi nem ez a kategória vagyunk. Sajnálom, ha ezt sugalltam feléd, én alapból nagy szexuális éhséggel rendelkezem, legalábbis a testi kontaktus annyira kell mint a folyadékbevitel, lehet félrevezetett ez a dolog. - Szerintem nem mondtam titkot, bár így nem szoktam kimondani, mert elég... furán hangzik, de észrevehette, én minden nap szeretkeznék vele, akkor is ha éppen piros betűs ünnep van, mert megoldható ha nem görcsöl és nyűgös, de minimum csókolóznék és pettingelnék. Így is visszafogom magam, ha látom, pihenni kéne hagynom inkább, számít az a fél-egy óra alvás pluszban neki (mert elő és utójátékkal azért kitöltöm az időt.)
-Ahh, de én ehhez gyáva voltam. Amíg volt bennem kétség nem klappolna minden, nem mertem volna, mert ha meg elég jó hogy velem maradj elhagysz és az... jaj azt nem viseltem volna el! - Mondom kínlódva, hát mit csináljak, a végén is csak azért erősködtem, mert már sehogy sem bírtam nélküle és inkább kockáztattam, mintsem sose tudjam meg. Lehet ezt kellett volna akkor is, de akkor még nem éreztem törékenynek a dolgot, hanem szilárdnak, ami lassan építkezik.
-Nem is tettem addig, amíg teljes szívvel és lélekkel nem éreztem. Anyán kívül egy nőnek sem mondtam még. - Legalábbis ilyen kontextusban és nem hülyülve, vagy bohóckodva nem. Maximum részegen, de akkor meg ki vesz komolyan? Szóval érezheti, az hogy megtettem nálam nagyon is komoly és őszinte gondolat. Fiúknak könnyebben megelőlegezem ezt, mint Josh például, azóta Reeve, de másnak nem is mondom, csak Henrynek, természetesen.
-De... én sosem voltam szerelmes, azt hittem majd tiszta zizi leszek vagy nem tudom, de... egyszer csak rájöttem míg együtt éltünk, hogy... nem bírok nem rád gondolni mindig. Ott vettem észre mikor a csók kapcsán csendben megegyeztünk nem hangoztatjuk a kapcsolatunk és... eleinte szenvedtem tőle, nem kicsit. Bármi volt mindenre te voltál a példa, az ellenpélda, az ok, a kiindulás a... a minden. Szóval... én nem tudom mióta érzem, mikor történt így nem mondanám hogy titkoltam! Ha te nem láttad... nem tudom, akkor te nem is vetted észre? - Nézek rá összezavarodva, azt hittem látni, Gabriel azt mondta, látni, hogy Ámor megtalált végre, mások is néztek "azzal" az elnéző tekintettel rám, de lehet csak ők is be akarták nekem magyarázni?
Aztán könnyebb, úgy érzem kicsit jobban képben vagyok. Vállat vonok a "kinevetés" miatt.
-Nem nevettelek ki, de amíg nem érzelmi megcsalásról beszélünk miért izgasson? Egészséges fiatal nő vagy, a tested reagál a neked küllemben tetsző férfiakra, ha véletlen történik valami testiség nem fogok fenn akadni ilyenen. Jó, ha rendszeresen csak ezért találkoznál egy legénnyel az bántana, mert azt jelentené a szexben valamit elcseszek, nem vagyok elég, de... ilyenről szó sem volt, egy csók... - Vonok vállat megint.-Amíg engem szeretsz és élvezed velem a szeretkezést nem félek attól hogyha mással akár le is fekszel többet is akarsz majd tőle. Az őszinteséget pedig sosem nevetem ki. - Mondom finoman, ne mondjon már ilyet. Magyarázom, hogy nem kinevettem, csak éppen nem vagyok féltékeny és "birtokló" típus, hogy csak én és soha, de soha senki más, még csak érintésre sem. Ebből a szempontból én szabadelvű vagyok.
-Hát a csávó aki megcsókolt. - Az egy idegen nem? Nem ismerte, vagy igen? Mert akkor félreértettem, bár lényegtelen, akkor egy másik kolléga.
-Akkor sem zavarna, ha nem lenne fóbiám és bevinném az itthon hagyott ebéded és minden kollégád előtt csókollak meg? - Kérdezem, nem bántóan, de én erre utaltam. Idegenek előtt, akik azt sem tudják kik fiai-borjai vagyunk sejtem felszabadultabb. De mások véleményére ad, a saját ismerőseiére.
Az hogy nem akart beszélni róla nekem fura volt akkor is és most is. Mint magyaráztam, nekem ez nehézség, ne emlegessem folyton őt...
-De akkor miért csak most hozta fel? Meg úgy érettem, nem egyszeri alkalom volt és nem is több hetes történet. - Mondom Reeven kapcsán. Az érthetőre bólintok, én előtte sírtam csendes magányomban, de az más kérdés.
-De akkor miért nem mondtad neki, hogy aggódsz miatta, nem buta, megértette volna, tudja hogy érzékeny vagy, sőt, azt is tudta, hogy te is beteg voltál. - Nem értem, miért nem mondta neki? Mit mondott neki helyette, hogy Reeven tanácstalan maradt?
-Szeretem Reevent, nekem már családtag. Mármint... olyan mintha a rokonom lenne nekem is vagy hogy mondjam... - Ez vajon hülyén hangzik? Elvégre a barátnőm rokona, nem az enyém...
-Jó de akkor is, mára a múlt, de akkor a jelen volt, efelett elegánsan elsiklottál! Én arra utaltam, 'akkor miért nem kérdeztél rá, miért nem mondtad van valaki aki tetszik? És naná hogy nem kell aggódnod, a flörtölős stílusommal sajnos nem bírok mit kezdeni, de ha úgy érzem félreértenek, utalok arra várnak otthon és nem így értettem. Engem egyetlen nő érdekel, hm? És az nem az anyám. - Mosolyodom el, ne jöjjön nekem ezzel a bugyuta viccel, bár talán ő is feloldódik kicsit tőle. Néha azt érzem elveszti a fonalat mit miért hozok fel példának... így nem egyszerű beszélgetni, de haladunk.
Akkor siklik ki valami megint mikor Lionellel felbosszant. A gúnyos megjegyzése, hogy nyomja le a torkomon, hasonlítunk, hát kiver tőle a víz. Kígyót békát mondok a volt szerelmére, de egyszerűen eddig bírtam. Több hónapig, tegyük hozzá, mert ha morogtam is Lionelre, túl durvát sosem mondtam, tiszteletben tartva Lia érzéseit a férfi iránt. De mindennek van határa, az enyémet átlépte. Látom ledöbbent, de nem fűzök hozzá már semmit, lehet el sem hiszi, csak azt gondolja felnagyítom és befeketítem Lionelt, elvégre védekezni nem tud, de lehet hisz nekem. Lionel igenis agresszív volt, bunkó és kihasznált másokat, ha olyanja volt, ne hasonlítson hozzá. Lia bennünk az egyetlen közös pont és kész.
(Amúgy nem, nem Lionel bántja, hanem hogy őt nem tudod. Ez különbség, nem féltékeny, hanem irigy XD talán majd rájössz egyszer xD Lionelt fel sem hoztam xD)
-Hát mikor beszélgettünk erősen utaltam rá, ha így konkrétan nem is toltam eléd szájbarágósan, mert nem éreztem kéne. Mondtam is hogy mondanod kellett volna az igazat, van valakid... hogy furcsálltam nem akartad mondani. Nem gondoltam kéne. - Hát mondjam el jobban? Neki természetes hogy nem mondja, nekem meg természetellenes ugyan ez! -Meg ha velem vagy más, de ha nem vagyok veled... én arra értem. Mintha akkor nem lennék ott mint biztosíték és senki sem hinné el vagy nem is tudom. Vagy csak... fogalmam sincs, akkor sem értettem és most sem. - Nem bírom elmagyarázni, de nem is ért. Hát érzem, hogyha megyünk valahova felvállal, a barátaim előtt sem érzi magát feszélyezve, de pont ezért furcsa hogy ha nem vagyok mellette már nem mondja soha senkinek akkor sem ha kérdezik. Akkor sem indokolta meg számomra érthetően, most sem teszi, így próbálom én tudtára adni, nekem ez fontos lenne, ha azt érezném, természetes hogy vagyok neki és másoknak is az. Valami ilyesmi...

Rejtvényt fejtek, kellően rákényszerít a koncentrálásra, főleg hogy franciául van, könnyebben elveszem benne. A halk csörömpölés zaja üti meg a fülem, Amelia tányérokat vesz le.
-Persze, együnk. Már lett étvágyad? - Ez jó jel, ha hagyja próbálom az ölembe húzni. Kellemesen illatozik a teste a tusfürdőtől/szappantól.
-Ugye tudod hogy akkor eszel amikor akarsz és annyit amennyit akarsz, hm? - Nem muszáj most ennie, ha még nem akar, csak mert a konyhában ücsörgök. Megpuszilom a száját, a nyakát, átölelem ha hagyja, bújok a vállába.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Szomb. Nov. 28 2015, 00:36

Komolyan, nem először sajnálom, hogy nem fiúztam korábban; nem esnék olyan hibákba, mint most. Totál leégetem magam, mennyire nem értek a férfiakhoz, mit miért tesznek.
- Udvaroltál. Bevallottan nem csak nekem- nézek rá, félre hajtott fejjel, hajlandó-e belátni, hogy ez azért engem feszélyezett- Igen, megértettem, hogy tetszem neked, te is tetszettél... ezért egyeztünk meg a randikban, hogy találkozgatunk másként is: nem csak mint tanár-diák, mint táncpartnerek, vagy mint...szexpartnerek- még mindig idegenkedem a szótól, pedig így volt.
- Hát épp ez az! Ettől a megkönnyebbülés! Nem csak arra kellek! - ez így azért durva megközelítés, mert Sebastiant nem sorolom azok közé a férfiak közé, akik kihasználtak vagy megpróbáltak kihasználni. De a tény tény, a kapcsolatunk mögött nem volt elköteleződés. Úgymond: rendszeres, alkalmi kapcsolatot tartottunk fenn. Szerettem vele lenni, vágytam rá mindenhogy, egy percét sem bánom annak, ami közöttünk akkor volt.
- Ezt nem tudhattam biztosan..- mondom elkomolyodva. Jártam így már egyszer -  Nagy Fehér hat hétig udvarolt- Utólag is, az a hat hét szép volt... Kár, hogy minden hazugság.  Először hittem, hogy valaki szerelmes belém, és azt hittem, én is szeretem. Utólag is nehéz elhinni, hogy bírta megjátszani magát ennyi ideig.
- Igen...- pirulok bele abba, amit mond- Azt hiszem, ha komolyabban randizol velem, és meglátlak mással, megszakítottam volna veled a kapcsolatot...- Főleg, ha úgy öleli és csókolja, mint ahogy engem szokott. Miben lennék más? - Tudom, hogy fontos számodra a testi kontaktus, az érintés. Elsődleges szeretetnyelved, nem is vitatom- Reevent is, Josh-t is mindig megöleli, már nem furcsa.
- Gondolod, én nem? - Persze, hogy féltem, de úgy éreztem, bízhatok benne, és lépésenként be is tudott törni. A legnagyobb példa erre, hogy ... szeretkeztünk. Gyávaságból nem mondtam többet Lioról, hiszen ha azt hiszi, van valakim (nem volt biztos), ő szakít velem. Két szék közül a pad alá, köszönöm.
- Komolyan?- nézek rá felcsillanó szemekkel. Emlékszem erre, éppen reggeli készült csinálni nekem, és szájon csókolt, aztán kirohant... Nagyon boldognak éreztem magam aznap.
Hallgatom, ahogy vall az érzéseiről, hogy jött rá, hogy így érez, és melegség tölt el. Simogatom a kezét, az arcához hajolok, puszit adva rá.
- Nem mertem elhinni, hogy igaz, amit látok...- vallom be töredelmesen- Mert korábban is láttam, hogy ábrándosan nézel vagy megakad rajtam a szemed, vagy... elakad a kezed a hajamban, vagy ahogy szeretkezés közben sóhajtod a nevem...- de...- azt mondtad, tévedek. Bebeszéltem magamnak, hogy olyat látok, ami nem az, aminek gondolom, hogy ez... nem szerelem... és elfogadtam, mert így is jó volt. Így is jó...- önvédelem volt, nem akartam újra csalódni. Vajon érti? Így könnyebb volt.
- Oké, nem kinevetés volt, de számodra ez olyan könnyű téma, mintha naponta csókolóznál másokkal. Számomra a test botlásai éppen olyan veszélyesek, bár elismerem, az érzelmi megcsalás súlyosabb. Épp ezt mondtam Reevennek is: nem teszek olyat, ami engem bántana, ha elleném követnék el- épp ezért kértem Sebastiant arra, ha lehet, ne csókolgassa és ne ölelgesse ugyanúgy a régi barátnőit.
Ahogy a szexről beszél, rázom a fejem: lehetetlen, hogy ő ne lenne jó nekem!
- Ah, Dr Black. Nem is ismert, nem is gondoltam rosszra. Csevegtünk, aztán táncoltunk... és amikor megcsókolt, leléptem. Ha neki mondom, hogy barátom van, talán körbe röhög, hogy semmit sem akar tőlem, mit képzelek én? Talán tényleg nem is akart semmit, csak... ennyit. Egy puha csók, szomjoltónak- mondom elhalkulva. Most sem tudnám megítélni, mit akart. //Bölcsen hallgatok arról, hogy tudom. //
- Miért zavarna? Büszkén bemutatnálak!- nem is értem, miért feltételezi, hogy eltitkolnám, ki ő.
Áttérünk Reevenre.
- Nem tudom... - pedig van egy sejtésem, és Reevennek sem beszéltem még róla. Korai még előhozakodni vele, semmi sem biztos, bár a gyanú az erős gyanú. Apámról van szó- Mindig akadnak problémák, meló, barátok, a betegek...- terelek, tudom. Szégyellem is magam. Aztán konkrétan Reevent is belekeverem (és ezzel nem is hazudok)
- Tudod te is, milyen! Ha féltem, akkor azt hiszi, nem bízok benne, hogy gyengének tartom, hogy ...érted- szerintem ezt ő is tapasztalta. Reeven nagyon be tudja magát makacsolni- Elsősorban az önbizalmát akartam erősíteni! És ... sokáig azt sem tudta, hogy beteg voltam...- húzom el a szám. - Védeni akartam, nem azt, hogy miattam aggódjon. Az rengeteg energiát felemészt!
- Igen, észrevettem, hogy nagyon jóban vagytok. A bizalmadat is élvezi...- mosolygok Sebyre, lássa, nincs bennem se harag, se féltékenység. Reevennek egy pasas kellett, hogy megbeszélje a dolgait, úgy látszik, a magánéletben is egy pasas lesz a társa. Fő, hogy boldog legyen, a többi mellékes. Nem taszítom el magamtól azért, mert egy másik férfival keres boldogságot. Szánalmas a női nemre nézve, hogy nem tudjuk boldoggá tenni a pasikat...
- Nem akartam hülyének kiesni. Ha ezzel a dumával jövök, egyértelműen tudtára adom, úgy érzem, nyomul. Megpróbáltam finoman leszerelni, ne érezze magát... lerázva, megbántva, elvégre nem ő volt a probléma, hanem én!- sokat ittam? Gyenge voltam? Félreérthető jeleket adtam? Nem tudom, esküszöm- Pont ezt mondtam: várnak otthon- vagy valami nagyon hasonlót.
Valahol kiborul a bili... Seby Lioval hasonlítgatja magát, vagy inkább: hangoztatja, mennyire mások ők ketten. Persze, megint sarkosítok, és a legrosszabbat emelem ki mindkettőből: hogy érzelem nélkül akartak lefeküdni velem (és szándékosan fogalmazok finoman; mindkettő elmondta a saját verzióját)
Várható volt, Sebastian is támadásba lendül. Kiakaszt. Nem csak attól, ahogy beszél, attól is, amiket mond. Összetör bennem egy -már amúgy is - sérült képet, összetör bennem valamit. Egy emléket. Ezek után már nem tudok úgy nézni Liora (és ezzel együtt magamra sem) , ahogy ezelőtt. Eddig csak vak voltam, most idióta is.
(Az irigység már eszébe jutott. Nem most.)
- Nem lett volna igaz, Sebastian. Lio nem volt jelen az életemben, nem számíthattam rá, olyan volt, mint egy kísértet... jött és ment, ki tudja, milyen véggel- sosem vállalt fel. Élesen hasít belém a felismerés, ez bántja most Sebastiant velem kapcsolatban. Csak megtörten hallgatom a szavait. Valóban más, amikor velem van, és amikor nincs ott. De már ennek is tudom az okát, és hiszem, hogy ez megváltozhat.
- Ne haragudj, igazad van!- mondom, és igaz. Be kell mutatnom a barátaimnak, kollegáimnak. Apámnak. Apa. Jaj.


- Éhes voltam... éhes vagyok- mondom, de a gyomrom nem igazi még. Úgy érzem, valamit sikerült helyre raknom, de nem az igazi még.
Az ölébe húz. Hálásan ülök oda, ölelem át a nyakát, húzom magamhoz a fejét, amikor hajtja. Simítom, puszilom, csókolom, ahogy ő. Szeretem vele ezt a békességet.
- Tudom, kicsim.
Nem mozdulok, csak ölelem és élvezem, hogy ölel ő is.
- Valamit el kell mondanom... Bántott ez is, de Reeven előtt is titkolom, őt is érintheti, ezért ne mondd neki el, megígéred? - Megvárom, hogy megígérje, aztán kinyögöm: - Az, akit az apámnak hittem, csak felnevelt. Ennek ellenére... szeretném, ha megismernétek egymást. Volna kedved?
A kaja valószínűleg megint ki fog hűlni.)

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Szomb. Nov. 28 2015, 19:55

-A legelején? Persze. Így tisztességes. - Hazudtam volna, hogy csak neki? Nem is én lennék. -Igen és örültem is neki! Pont ezért reméltem, hogy te is még jobban meg akarsz ismerni, tehát lassú lépésekkel, de egyre inkább mélyül a kapcsolatunk. Én nagyon lassan építkezem. Mindig is ilyen voltam. Josh is... több hónap volt, mire meg mertem úgy ölelni, hogy abba érzés is legyen, érezze, hogy a barátom. Nagyon sokáig nem hittem neki, mikor mondta a szót, mert féltem. Veled is ez volt a helyzet, veled még óvatosabb voltam. Nekem sok idő kellett mindig is, talán túl sok is. - Már kár tagadni, de talán megérti, hogy hiába várta el, hogy amint megfordult a fejemben, hogy lehetne több is, attól még nem mertem volna lépéseket is tenni szóban, merész kijelentésekkel. Inkább több programot kértem. Gondolom a sokkal lényegretörőbb férfiakat jobban szereti, de én nem ilyen vagyok.
-De miért kellettél volna csak arra? Mutattam valaha is jelét? - Ez kicsit megijeszt, mert ha igen, csalódok magamban. Ameliat sosem akartam így kezelni.
//Bocs, ha említetted is Nagy Fehéret de mivel azt tudom sosem beszéltél róla sokat, max Reeve...//
-Róla nem igen meséltél... De én többet is udvaroltam. Nem is hazudtam. Ha mondtam megyek valahova akkor valóban oda is mentem, nem játszottam veled. Valamint, miután lefeküdtünk sem váltál "értéktelenné" számomra, ha csak trófeának akartalak volna, nem gondolod, hogy nem igen kerestelek volna, csak ha kielégülésre vágyom testileg? - Nincs sértődöttség a hangomban, mert tudom nem így volt, csak nem értem miért hitte, hogy más nem is akarok tőle, csak amiatt, hogy azt mondtam, ez nyitott kapcsolat legyen, ne zárt...
A félelmet hagyjuk is, úgy fest gyáva természetűek vagyunk. De reményeim szerint nem fog érte többet a fejemre olvasni, mert ő is átérzi: vallani nem egyszerű, főleg ha érzésekről van szó.
-Mióta fel is fogom milyen ereje van nem. Ha éreztem is nem kapkodtam el soha senkinek mondani így... ti maradtatok. Bár néha úgy érzem, csak feléd volt őszinte mindig is. - Sütöm le a szemem, erre nem vagyok büszke, de anya... néha bizonytalan vagyok benne, valóban szeretem-e a szüleim. De abban cseppet sem kételkedem, Ameliát szeretem.
Puszit kapok a vallomásért, de kicsit aggódom, hogy bebeszéltem magamnak a dolgot, mert ha ő nem látja...
-De mikor volt az már... akkor szerintem még nem éreztem vagy... csak kezdtem vagy... nem tudom. De hol van az már! - Kérlelem gyöngéden, mert mióta ideköltözött sok minden gyökeresen változott.
-De a test olyan könnyen botlik... a reakciók jönnek, komoly öntudat kell azok irányítására. A test botlásai nekem nem botlások, szükségletek. Ha viszont érzelmi szükségletet kell kielégíteni, az... már gond lehet, akkor kevés vagyok neked, az ijesztő, az fájna. De amíg mindent meg tudok neked adni, amíg szólsz mire vágysz még, mi tenne boldogabbá addig nem lesz gond szerintem. - Magyarázom, mert nem vagyok féltékeny alkat. Az embernek néha vannak dolgai, de ettől még nem fogja kevésbé szeretni a másikat. Szerintem nem.
-Akkor meg pláne nem kéne ostoroznod magad. Egy csók, de ha még több is. Amíg nem nála hanem nálam keresed a boldogságot, mondtam. De az azt is jelzi ha mondod van valakid, hogy nem keresel mást, aki ezt megadja. Persze lehet úgy értette volna, ne hozzád hanem hozzá, de csak nem. - Keserűen elmosolyodom, van akinek így jött volna le, nem tagadom. De reménykedő típus vagyok maradjunk annyiban.
Aztán azt mondja büszkén bemutatna, de nem bírom elnyomni a kétséget ami kiül az arcomra.
-Elmondani nem akarod de megmutatni igen... félsz azt hinnék csak kitalálod? - Komolyan nem értem. De valahol megnyugtat, hogy bemutatna, ez látszik rajtam, lazább lesz a tartásom.
-És ezt neki nem mondhatod el? Reeven a barátod is nem csak a rokonod. Ha azt érzi kölcsönös a támasz és nem szégyen másokra támaszkodni, nem gondolod, hogy hamar elfelejti ezt a butaságot, hogy erősnek kell lennie és mindent maga megoldania? Még a végén azt fogja hinni, nem bízol benne vagy haragszol. Nem buta, tudja hogy nem vele van a bajod. Még. - De egy idő után nem tud majd mire gondolni szerintem.
-Amelia. Amikor én először komolyabban beszélgettem vele, szétaggódtam a fejem, én nem bírom eltitkolni. De rájött, nem azért mert gyengének tartom, hát nem is ismertem még, hanem... mert tudom hogy nehéz, és akkor miattad volt nagyon fontos nekem hogy jól legyen, már mindkettőtökért az. De felfogta és habár morgott, hogy van ebédje és nem kisfiú, hogy uzsonnás táskára szorul, de elfogadta. Nem buta ő Amelia, tudja hogy féltjük. Csak azt nem értette miért. Én nem ismerem a szüleit, a hátterét, de érzem rajta, hogy olyan volt mi, de neki nem volt Henryje mint nekem, nem volt olyan kitartása mint neked. Fura éreznie, hogy szeretik. Éreztesd vele, de úgy hogy önmagad adod, mert az őszinte. Hm? - Arra nem is reagálok, hogy aggódni sok energia, valószínű ezért nem hízok el hiába eszem sokat ha olyanom van. Henry, Callie, Lia... Reeven, az életem egy aggódás, mást se csinálok, ezt ő is tudja nagyon jól. De a szeretet ezzel is jár, nem bánom.
-Ez kölcsönös. Nem igen vannak fiúbarátai... de örülök, hogy egy vagyok neki ebből a párból. - Mosolygok, Reeven jó úton halad, végtelenül kedves és önzetlen valaki, keresi még ki ő, de ez nem baj. Felix mellett majd jobban megismeri önmagát is, én is okosabb lettem Lia mellett.
-Nem kell így közölni: Van fiúm szia... hanem, hogy emlékeztetsz arra, mit szeretek a fiúmban. Vagy hogy a párom is hasonlóan magabiztos, de ez nem mindig előny ám. Akármi. És ha valóban csak ismerkedni akar, csajozni, akkor legalább megkíméled sok felesleges körtől. Ha pedig tényleg érdekled, nem fogja zavarni. Vagy mert normális, vagy mert nincs tekintettel rád, de akkor azt is mondhatnád, hogy a lányokat szereted, édes mindegy lenne. - Próbálok érvelni, hogy ez nem valami szitok. Ha pedig élvezi, hogy flörtölnek vele, akkor nincs mit tenni, de na. -Az a probléma szívem, hogy problémának éled meg a dolgot. Egyikőtök sem probléma ilyenkor, mert nincs is probléma. - Komolyan, amiatt van bűntudata, hogy már foglalt és nem akar ismerkedni? Akkor sem akart míg nem volt, vagy akkor is folyton bűntudata volt? Ez nekem magas...
Lionel tud csak kiakasztani, azaz az ahogy Amelia a szememre olvassa, egy kaptafa vagyunk valahol... de azon kívül, hogy mindketten kapcsolatban állunk vele, nincs közös bennünk.
De kifújom magam, lehiggadok. Nem kezdi el védeni, de lehet úgy gondolja felesleges lenne. Őszintén szólva nem bánom.
-Annál váratlanabb volt a tény, hogy ő nálad aludhatott, hogy lefeküdtél vele, hogy sorolhatnám. Nem ítéllek el, semmi ilyen, mesélted mi volt, de akkor és ott nagyon hülyének éreztem magam, hogy semmit sem tudok. Az csak egy fokkal enyhítette volna a szitut, ha nem tudom ki az az Anderson. - De mutatom nem számít, csak mindketten hibáztunk azt hiszem, remélem okultunk. Na meg hogy Lionel sosem jön vissza...
Inkább azt ecsetelem ami tényleg bánt, hogy oké ha velem van nem les minden bokrot ki látja, de ha nem vagyunk együtt... kicsit olyan mintha tényleg nem lennénk együtt. Mint mikor még nyitott volt a kapcsolat. Akkor nem bántott mert mire fel, de most már... zavar.
-Nem haragszom. Csak elmondtam. - Ez volt a lényeg nem? Mondjam el, mert sosem jön rá,még mindig zavar a dolog. Az se biztos hogy igazam van, mert oka van hogy nem mondja meg ilyenek, de mivel ő nem mondja el számomra is érthetően, meg vagyok lőve.

-Leszel is, ha nem eszel. - Rettentő bölcs vagyok, érzem, biztos a rejtvény teszi. Az ölembe húzom, örülök, hogy itt van. Utálok vitatkozni, mindig úgy érzem elrontottam valamit és mivel az a tapasztalat csak lejtő van ezután nem emelkedő naná hogy mélyen belül ideges maradok. De ha velem van, amíg van, addig csak nem nagy a baj.
Lopok is pár csókot, mert az jó csomóoldó a gyomromra.
Kicsim, behalok a szón akárhányszor mondja, de csak somolygok a nem létező bajszom alatt.
Meglep amivel jön, miért most mondja? Csak pislogok, de a cica a szomszédban alszik, szóval a nyelvem a helyén.
-Ha Reeven titkát megtartottam minden béna hazugságom ellenében is, főleg veled szemben, gondolod előtte nem bírom majd? - Nézek rá ártatlanul, de hozzáteszem: -Ígérem szívem, nem mondod se Reevennek se senkinek semmit. Henrynek sem. - Ezt mindig hozzáteszem, Reevennek is megígértem anno és valóban, Henry nem tud semmit. Most se fog, pedig neki tényleg mindenfélét elmondok, mert Joshon kívül ő élvezi egyedül a feltétlen bizalmam. Amelia... neki több idő kell, azaz inkább nekem, hogy minden botlásom és fogyatékosságom megtudja.
-Hát persze. De miért olyan nagy baj ez életem? Én örülnék ha megtudnám ha az enyém... elnézést, sajnálom, csak... csak azt akartam mondani, a vérkötelék nem jelent semmit. Ő nevelt fel, ő az apukád, te a lánya maradsz. A szeretet a lényeg, nem a vér. Ezt Reeven is tudja, érzi hogy szeretjük, pedig nem vagyunk a szülei vagy a testvérei. Jó az unokanővére vagy... az vagy akkor is ha nem vér szerint. Sok gyerek gondol a mostohaszüleire szülőkként, mostohatestvérekre igazi testvérként. Ez ne bántson életem. Ettől nem leszel kevesebb. Főleg nem nekünk. Mióta tudod? Na meg egyáltalán honnan? - Kérdezem finoman, ez lett volna amit Reeven előtt titkol? Még előlem is titkolta. Simogatom a hátát, az arcát. Remélem nem úgy, ahogy én tudtam meg, Henrynek meg sem kellett volna születnie, úgymond. Az kegyetlen volt.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 29 2015, 19:21

Örülök, hogy igazam volt, és nem kellett volna azt látnom, hogy egyedüli vagyok, ergo, nem én csesztem el (már az elején). Bólogatok szorgosan, hogy a randizás épp ezt jelentette (volna) nekem is (ha sor kerül rá). Josh-sal kapcsolatban csak biztosítékot nyer, amit idáig is tudtam: nagyon szoros barátság köti őket egymáshoz.
- Azt hiszem, értem, mire célzol- Josh még csak nem is szerelmet kívánna tőle. Megértem, hogy elmondani, mit érzünk a másik iránt felelősség. A szeretet nem takarhat pillanatnyi állapotot, nem mondhatjuk ki érzelmi felindulásból. Annak a szónak súlya van, legalábbis Sebastian így látja. Elmosolyodok. Mindez nem azt támasztja alá, hogy komolyan gondolja? Meglehet, én ilyen téren "könnyelműbb" vagyok. Ki merem mondani, ha érzem; a tetteim úgyis alátámasztják és súlyozzák. Hisz Reevennek is azt mondom, szeretem, mégis tudja, nem szerelemmel. Nem érti félre, mert nem viselkedek félreérthetően. (Legalábbis nagyon remélem)
- Nem, nem.., de...- hogy a férfiaknak milyen jó színészi képességeik vannak, éppen Nagy Fehér a példa. Liot is félre lehetett érteni és miért ne hittem volna, Sebastianban is megvan a hajlam, ha el akar érni valamit, megtesz érte mindent, mégha nem is tisztességes? (Bár ahogy ismerkedtünk, egyre inkább kizártam ennek a lehetőségét, de kezdetben nagyon távolságtartó voltam vele, mert gyanakodtam, hogy próbálkozna, ha nyitnék)
Eljött az ideje, hogy tisztán beszéljek, ne csak köntörfalazva, rájövök, az utalásaimat nem értette akkor sem, amikor a szobámban beszélgettünk.
- Az első férfi volt az életemben. Még Szegeden... - vállat vonok. Már nem érdekel, legalábbis próbálom elhitetni magammal, nem fáj, amit velem tett- Végig becsapott... - a többit már összerakhatta, miért féltem a szextől. Erről nem igazán szeretek beszélni, és nem emlékszem, mit mondtam el ebből Reevennek, benyomtam a delete gombot, annyira szégyellek gondolni rá.
- Ez igaz. De nem lehettem biztos. Nem mintha én olyan hű de különleges lennék, de ő miért fordított rám annyi időt, miért csapott be, ha nem azért, büszkén mesélhesse a kollegáinak, megvoltam neki? Ráadásul vőlegény volt... - erről persze, említést se tett. Az a meghívó az üzenőfalon majdnem olyan nagy pofon volt, mint a kollega ajánlata.
- Akkor már megbeszéltük, a kapcsolatunk nyitott. Nem ígértél nekem semmit, én se neked. Azért voltunk együtt, mert örömünket leltünk egymásban, ezt én is így kezeltem- jelentem ki, noha időnként eszembe jutott, milyen lenne, ha Sebastian lenne a "barátom". Jól éreztem magfam vele, és boldoggá tett. Jobb érzés volt, mint csak merengeni és várni a csodára.
//Lia meg volt róla győződve, hogy a nyitott kapcsolatba csak ennyi fér bele. Ehhez próbálta tartani magát, így élte az életét. Ezért nem lett volna számára furcsa, ha Callievel jössz össze, de az sem, hogy ő maga Lioval.//
Megerősíti, amit a szeretettel kapcsolatban gondoltam róla az előbb, és megint bólintva adom jelét, hogy értem. Most már sokkal jobban értem. Igazából korábban úgy hittem, ha ő ennyire közvetlen és nyitott tud lenni, máshogy viszonyul ehhez a szóhoz/érzéshez. De egy ideje tisztábban látok..., most meg aztán... igazán képben vagyok.
- Hé... - simítom meg az arcát- Szerintem szereted Josh-t is, Reevent is, elég, ha rátok nézek... látni... Henryvel még nem láttalak, de ahogy beszélsz róla, tudom, hogy őt is szereted...- talán másképp, de az is szeretet- Tudod, a szeretetnek mélységei vannak...- mosolygok rá. Hozzátenném, minőségileg is lehet másképp szeretni, de ez most nem lenne jó példa. Az ölelés és a puszi pedig az én vallomásom része. Én is szeretem őt. Nagyon is.
- Ne emészd magad ezen, már nem számít, mi mikor alakult ki, és hogyan. Lényeg, hogy rájöttél, és az..., hogy mi itt vagyunk. Együtt- szánom vigaszul. Én nem haragszom rá. Talán így kellett lennie. Nem ragaszkodunk jobban egymáshoz, mert ott volt a félsz, hogy el is veszítjük egymást, kapásból?
Aztán a botlásokról beszélünk; ez az a téma, aminben más a véleményünk. Számára nem bántó, ha csókot váltok valakivel és azt mondta, ha csak a test kívánsága, az sem kavarná fel, ha lefeküdnék valakivel.
- Nos, én megértem, amit mondasz, de nem feltétlenül értek egyet vele. A szükség nagy úr, mégis visszatartod az éhséget, az ürítést, ha éppen nem alkalmas az idő ezek kielégítésére. A szexualitás miért lenne más? - költői kérdés, valószínűleg ebben sosem leszünk egy véleményen- Ez ne bántson; míg szeretjük egymást, ez lesz a legfontosabb, nem a legyőzhető vágyak, amiket mások keltenek bennünk...- ebben hiszek. Le tudjuk győzni a kísértéseket. (Vagy uralni?)
- Te csodálatos vagy... Bizsergetően jó érzés fürdeni a kényeztetésedben... - Még azon felül is, hogy nem volt nehéz dolga, sokkal többet adott folyamatosan, mint bárki előtte. Pirulva mosolygok rá, érti ő, hogy mi minden jut eszembe egyszerre. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki felül tudná őt múlni.
Konkrétan szóba kerül egy csók, és amilyen sügér vagyok, még amiatt is lelkiismeret-furdalásom van.
- Legközelebb okosabb és magabiztosabb leszek... Bár inkább ne legyen legközelebb!- javítom magam. Nem akarok nélküle menni. Inni sem egyedül. Ezt meg Reevennek fogadtam meg. Nem hozhatom magam többé ilyen helyzetbe.
Látom, hogy kétség villan a szemében, amikor azt mondom, szívesen bemutatnám. A teste azonban mintha kicsit ellazulna.
- Sosem beszélek a magánéletemről. Nem tudnak rólam semmit, csak azt, magyar vagyok, és a szüleim orvosok. Ennyi. Azt sem mondatm el, és nem is akarom, hogy tudják, hogy apám a neves plasztikai sebész!- számomra egyértelmű, hogy a magánéletem tabu. Furcsán is vennék tőlem, ha egy nap beállítanék, és a magánéletemről kezdenék beszélni. Eszembe se jut kitalációkkal tömni a kollegák fejét.
Reevenről...
- Olyan érzékeny és...- harapok az ajkamba, és eszembe jut, milyen csúnyán összekaptunk nemrég- Hát épp ez az. A dolog mintha megfordult volna. Most úgy érzi, nekem van szükségem segítségre... és azt hiszi, nem kérek belőle, pedig nem erről van szó- hajtom le a fejem. Nem merem beismerni, hogy milyen vita volt közöttünk, legalábbis egyenlőre.
- Bízhat bennem, nagyon szeretem. Azt hiszi, a régi Reevent keresem benne, de ez így nem igaz. Én... azt az oldalát is kedveltem, és természetes, hogy ahhoz hasonlítom... Most... mintha gyökeresen változott volna meg. Nem tudom, Felix-e az oka, de állandóan azt hajtogatja, ő milyen csodás, hogy ő elfogadja olyannak, amilyen, mintha én nem tenném ugyanezt... Ugye, tudsz a barátjáról? - kérdezem, hogy tisztában van-e vele, miről beszélek, vagy ezt is el kell mondjam. (Bár hogy kurva az illető, kihagynám a sztoriból) Mintha én kevésbé szeretném, mióta Felixet ismeri. De ő hasonlít össze...- Nekem nincs bajom vele, tényleg. Amíg nem akar ártani magának...
- Igen, nekem is morgott, hogy aggódom érte. Ezért igyekszem másképp csinálni. Támogatom, biztatom, vele vagyok, amennyit csak lehet...- tudom, hogy a társaság is fontos neki. A családja vagyunk, szüksége van arra az érzésre is, hoyg közénk tartozik, szeretjük. Éppen olyan szeretetéhes, mint én vagy Seby, még ha tagadja, akkor is. (És most már nem is tagadja.)
Hallgatom Sebastiant, és forgatom a szemem. (Nem hasonlítunk egymásra Reevennel? Smile )
- Hogyhogy miért? - és igen, Sebastian minden szava igaz. Reeven is ugyanezt mondta- Igen, már tudom. Csak sajnos, elcsesztem...- dőlök megint Sebastiannak. t Reevent többféleképpen megbántottam: hogy nem tudtam teljesen nyíltan beszélni vele, hogy harapófogóval szedte ki belőlem a válaszokat a kérdéseire, és aztán az, hogy a csókjára nem úgy reagáltam, ahogy várta. Mindegyiknek megvan a jó oka; és ha ismer, meg is érti majd. Idővel. Talán. Most még nagyobb lehet a csalódottsága.
- Remélem, jó döntéseket hoz...- (A fiúbarátokra nem reagálok komolyabban; nem tudom, Felixet az imént mennyire beszéljük meg.) Abban nem vagyok biztos, hogy hosszú távon egy pasashoz kéne kötnie az életét, de csak prűd vagyok, az előítéletem innen ered. Liot se néztem le azért, amikor azt hittem, meleg. Furcsállottam, ennyi.
- Kösz, eszembe vésem. Taníthatnál még egy-két "lerázós" szöveget- mosolygok, bár azt remélem, sosem lesz szükségem többé ilyesmire. Felnevetek, amikor azt mondja, mondjam, hogy a lányokat szeretem- Na és mit mondjak, ha erre odajön egy lány? - kuncogok. Nem hiszem, hogy előfordulna.
- Nekem az, tényleg. De csak azért, mert nem tudom kezelni...- nézek rá, némileg kínlódó arccal. Kerültem a pasikat, azt se bírom, ha ők kerülgetnek! (Kivéve, ha egyértelmű, nem a nőiességem a vonzerő, gondolok itt Phillipre, Usuira, számos más betegemre, kollegára)
Nem látok a gondolataiba, de igen, a bűntudat folyamatos. Magamat okolom, ami velem történt, és amiatt is bűntudat gyötör, hogy hajlamos vagyok általánosítani a pasikkal kapcsolatban. Ezt majd Seby is megtapasztalja (valamivel később)
- Ezek után elhiszem, mennyire meg voltál lepődve...- vallom be. Sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe keveredtünk, de abban mindannyiunknak szerepe volt. Most nem ismétlem el, mennyire fáj a saját szerepem ebben. Nem csak őt bántottam meg, hanem egyúttal Liot is. Én ezt sem tudom elfelejteni.
Úgy érzem, kár lenne újra ecsetelni, miből adódott, hogy korábban másképp viselkedtem (ami ugye, azóta már sokat változott), és ha lehet, ezek után még jobban igyekszem majd nyilvánosságra hozni, hogy van társam, hogy ő a társam, hogy "Sebastian a fiúm".
- Köszönöm, megértettem...- mosolygok rá. Örülök, hogy ezt is meg tudtuk beszélni.



Mosolygok, édes, amikor olyanról akar meggyőzni, amit én is tudok. A gyomrom ugyan még mindig össze van szorulva, de közel sem annyira, mint a fürdés előtt.
Hozzá bújok, az ölébe húz, békességben érzem magam vele. Az a típus vagyok, aki nem haragszik sokáig. Reevennel is könnyebben békültem meg, mint ő velem, és amúőgy sincs okom igazán haragra. Persze, nem jó, hogy a lelkemben vájkálnak, de Reevnek és Sebynek igaza van: szeretnek és elfogadnak hibáimmal együtt, talán segíteni is tudnak nekem, hogy kimásszak a gödreimből.
Nem szereti a "kicsim"-et, jut eszembe, de már kimondtam, visszaszívni nem fogom. Feszíti a lelkem még az a titok, és úgy ahogy van, titoktartást kérve tőle elmondom neki. A titoktartásában bízom (és eszembe sem jut, hogy titkai lehetnek előttem).
Puffogok, amikor azt kérdezi, miért baj, de az érveire azonnal megenyhülök. Abban igaza van, hogy én mindig rá fogok úgy gondolni, apa. Anyámat most még jobban gyűlölöm; egyértelmű, hogy nem csak engem tartott hazugságban.
- Haragudni fogsz... Viszonylag régóta... Tudod, amikor elütöttem azt a srácot- (ezt elmeséltem, csak az esőre fogtam)- Tőle jöttem, mert megtudta, hogy kórházban voltam. Persze, az egészet el kellett mesélnem, de aztán... kibukott belőle, hogy nem is ez a legnagyobb baj, és előjött ezzel a ... vércsoportos hülyeséggel, hogy nem lehet az apám, ha a vércsoportom AB-s. Márpedig az. - mintha ennyiből tudnia kéne, abbahagyom a sztorit. Ha kérdőn nézne rám, hozzáteszem- Ő is, anyám is B Rh pozitívak. - ez genetika. Nem lehet vitába szállni vele.




_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Vas. Nov. 29 2015, 21:08

-De? - Nem értem a de-t. Nézek is rá, fejtse ki. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek sok mindent el tudnak játszani, ha kell nekik valami, de mivel ez engem mindig is taszított, nem sorolom magam ide.
-Oh... - Nem túl sokat mondó reakció, belátom, de már jobban értem Reeve miért utálja ezt a fehér pasast. -Én sosem bántanálak se testileg sehogy se, se lelkileg. Nem csapnálak be sosem. Legalábbis ok nélkül nem füllentek, mint észrevetted. - Utalok Reevenre, mert ott tudom néha átlátszó voltam, vagy nem törődöm esetleg, de csak mert nem hazudok valami jól. Közben simogatom is a lábát, hogy én tényleg vigyázok rá, nagyon igyekszem! De remélem valamit már sikerült felülírni benne testileg-lelkileg.
-Én senki vőlegénye sem vagyok, voltam. Gyerekem sincs, eskü! Amúgy meg különleges vagy, de nem azért mondom mindenkinek hogy velem vagy hogy dicsekedjek csak... najó azért hogy dicsekedjek, de olyan jó mondani, hogy velem vagy! - Reagálok arra hogy különleges, meg hogy nem azért mondom mindenkinek, hogy ő is megvolt nekem, vagy megvan folyamatosan, hát nem a szex a lényeg, hanem úgy az egész lénye!
-És ez így helyén is van. Én csak arra értettem... szóval maradjunk annyiban, azon a pénteken én úgy éreztem oda jutottam veled, ameddig senkivel és úgy gondoltam a következő hónapokat neked szánom szinte teljesen, megnézve milyen, ha sokat vagyunk együtt. De... tény, nem mondtam semmit, mert nekem így biztonságosabb volt. Sajnálom. - Most erre már nem tudok mondani, főleg, hogy másnap reggel minden úgy tört bennem össze, mint valami földhöz vágott tükör.
-Igen, igen... minél levakarhatatlanabb vagyok annál inkább szeretek, vigyázzatok! - Nevetek kicsit, belefordulva a simításba. Szeretem őket, nagyon is.
Bólogatok, hogy elfogadja, későn érő vagyok érzelmileg, vagy hogy mondjam. Nekem nem jön könnyen a számra a szeretni szó, csak ha sok bizalmat és biztonságot érzek mögötte. Liánál sokáig nem volt meg ez a plusz, miattam is, miatta is (Lio miatt is, szerintem elpatkolt csuklásban...)
-Persze, de van amikor egészségtelen visszatartani. Meg... gyönyörű fiatal nő vagy, nem csodálkozom majd rajta, ha más is próbálkozik. Ha meg véletlen egy pohárral többet iszol, későn kapcsolsz esetleg. Előfordulhat, ettől nem hiszem azt majd, kevésbé szeretnél vagy akarnál engem! - Én ezekre utalok, legutóbb is többet ivott kicsit, ő maga mondta.
Elmosolyodom, hogy csodálatos lennék. Kétlem, vannak nálam csodálatosabbak, de azért megcsókolom. Szeretek neki adni, nagyon is, maximum akkor nem teszem, ha nagyon fáradt vagyok, vagy nyűgös, de igyekszem nem az lenni.
-Szívem lesz, de ne emészd magad. Tudd, hogy szeretlek, ha nem csinálsz belőle heti rendszert, nem kell aggódni. Én se fogok. Attól még járj el szórakozni, nem tudok mindig elmenni, de emiatt ne maradj itthon. Táncolni szeretsz nagyon is, legalább másokkal is teszed, mert ha velem vagy úgy sem adlak! - Mosolygok rá, simogatom az arcát.
-Jó, utóbbit megértem, hogy nem akarod, mert elvárások lehetnének feléd feleslegesen. De benn is jóban vagy pár lánnyal, meg gondolom vannak még... páran. - Hirtelen nem tudom, kevés embert említ aki a bizalmasa lenne. Én se sokat de... talán én többet.
-Hát akkor hagyd neki! Jót akar, mert nagyon szeret téged. Szeretné viszonozni amit érte tettél. Legközelebb mondd neki, hogy szeretnéd ha segítene, csak ahogy neki is, neked is új ez a dolog, meg mivel te vagy az idősebb, te akarnád pátyolgatni őt. Meg fogja érteni és örülni fog. Aztán majd elválik segít-e vagy sem ténylegesen amit kitalál neked. - Fogalmam sincs miről van szó, de amilyen lelkes tud lenni Reeven, gondolom Liának hirtelen sok volt és inkább megijedt. Nagyon kis lépésekben lehet Lia gondjaival bármit is kezdeni, de úgy lehet, nekem megy, úgy érzem.
-Tudok. Szerintem szerelmes. Nagyon tagadja, de ha 12-es neki a férfi egy 10-es skálán! - Nevetek fel, mert kész vagyok tőle. -Elmondta, mert nagyon félt, mit fogsz reagálni, hogy egy férfi tetszik neki, nem egy aranyos leányka. De ne feledd édesem, már nem drogozik. Ez így csúnyán hangzik, de más drogot talált, szerelmes! Egészségesebb és építőbb. Amikor Henry drogelvonón volt másmilyen volt mint amúgy. Most megint más. Talán ő is szerelmes abba a lányba Kanadában, én nagyon drukkolok. De értsd meg, ha valaki ennyire oda van, akkor minden sokkal csodálatosabb ha az adott illető mondja, mint bárki más. Ha te azt mondod csodálatos vagyok még talán el is hiszem, hm? - Csücsörítem a szám, de mosolygok Reeven miatt.
-Már miért ártana magának? Talált valakit, boldog vele, ha... nem is egy... nem is tudom, író vagy ilyesmi, de... hát... gazdag lelkivilága lehet, szóval Reeven azt mondta inspirálja, ami jó. Miből veszed hogy ártana magának hm? - Nem tudom mire gondol. Ha a szex részére, hogy esetleg Reeve a "lány" és az fáj vagy a hírnevének árt, vagy a tanulmányainak... minek árt?
-Ne zavarjon hogy morog, azért morog, mert akkor nem egyértelmű, hogy örül neki. A büszkesége teszi, hagy morogjon, ne zavarjon, de tényleg. Úgy is érzed rajta, hogy boldoggá teszed, hogy noszogatod és foglalkozol vele. - Mosolygok, Henry is hasonló volt, onnan tudom. Reeven is hasonlóan reagál.
-Nem mindig egyértelmű édesem. Amíg nem voltak igazi barátaim, nekem is fura volt a feltétlen bizalom érzése más felé, aki nem Henry. Már tudom milyen. Meg kell tapasztalni. Neki sajnos a család érzetét kell elsősorban. Általunk. - Reagálom a miért kérdésére. -
- Ugyan, Reeven nem haragtartó, főleg ha érezteted vele, szereted. Mivel cseszted el, hogy titkolóztál? Majd megenyhül, ossz meg vele apróságokat is, kis buta emlékeket, amiket nem nagyon szoktál, de mégis aranyosak. Mint nekem szoktad, imádom őket! Ő is imádná. Megölelem, simogatom, nem gondolnám hogy összevesztek, csak Lia fújja fel szerintem, mert Reeven hozzám "rohant" megoldásért mi baja Liának. De ez nem a világ vége.
-Még fiatal fog rosszakat is, de szerintem a javát tinédzserként meghozta már, már bölcsebb. - Legalábbis szerintem megfontoltabb lehet, mint anno, kutatja önmagát, mi teszi boldoggá.
-Ha akarod. De légy őszinte és ennyi. Az látszik édesem, el is hiszik majd. - Szerintem ennyi a nyitja, nem gondolnám, hogy lerázós szövegeket kéne magolnia. Nem az ő stílusa.
-Jaj hát közlöd, nagyon nyomult az a pasi, ne haragudjon. A lányok megértőek, meg úgy a melegek általában szerintem. - Kilian jut eszembe, ő nagyon kedves valaki szerintem.
-Értem. Hát szerintem ha megismerjük ezt a Felixet akkor megtanulod kezelni, Reeven nagyon úgy írta le, flörtölős alak. - Somolygok, azt csak csendben gondolom, hogy ott nekem is lesz kihívás, úgy sejtem.
-Ő is, mindenki. Régen volt. Fátylat rá édesem! - Csókolom meg a homlokát, elmúlt kész. De legalább ezt is kibeszélhettem magamból... nekem ez jót tesz.
Préselem a szám, remélem nem értett félre, nem hiszi hogy követelőzni akarok vagy ilyesmi... reméljük. Majd elválik.

Az ölemben van, becéz... úgy becéz ahogy akar igazából, bár a cicám, nyuszikám és hasonló állatkákért szólnék mondjuk, de a kicsim belefér. Csak mindig mosolygok rajta. Nem is vagyok kicsi! (xD)
Aztán meséli el mi nyomja a lelkét. De nem haragszom, hogy régen már, csak meglep.
-Olyan rég? Szívem... nem is beszélted ezt meg senkivel? Apukáddal remélem azért igen. - A vércsoporton nem lepődöm meg, én tudom, hogy adhatok a családomnak, talán Ameliának is, jó vérem van, csak ha az enyém folyik feleslegesen bajban vagyok. Voltam is, de mázlim volt.
-De akkor ő sem tudta? Már apukád? - Úgy fest talán nem. Vagy igen? Ez most nem világos.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby   Today at 09:02

Vissza az elejére Go down
 

Tévedések vígjátéka ~ Lia && Seby

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Ha kell egy jóbarát ~ Josh és Seby

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-