Rohadjon meg mindenki ott ahol van! Életemben először hajlandó vagyok elvállani valami olyasmit, mit az ügyelés... Erre mindenki eltűnik. Még Bree is. Pedig épp csak visszajött, és már épp terveztem rásózni a munka felét, amikor valami lehetetlen indokkal kimentette magát. Persze nem lenne ezzel semmi baj, csak az a név azon a vacak táblán... Miért nem vettem én ezt korábban észre? Már mindenkit felhívtam. Természetesen mindenki sajnálkozott, hogy jajj de rossz, mert most pont nem érnek rá. Ellenem van az egész világ.
Az egyetlen jó dolog, hogy tegnap voltam fodrásznál. Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy ideje változtatni, és barnára festettem a hajam. Nem mintha ettől bármi is változna, de ha tükörbe nézek legalább jobban érzem magam. Kék inggel, és farmerral egyszerűen tökély. Kár, hogy rajtam kívül ezt senki sem értékeli. Na jó nem, vannak olyan személyek, akik nem akarom, hogy értékeljék.
Az órámra pillantok. Még van 5 perc. Akkor addig csinálok kávét.
Be is indítom a masinát, aztán az ablakhoz lépek és kinyitom. Tudom, hogy az egyetem épületén belül tilos a dohányzás, meg hogy van erre kijelölt hely, de nem törődök vele. Egyszerűen rágyújtok, és úgy állok, hogy a füst az ablakon kimenjen. Már egyáltalán nem leszek rosszul tőle, és azt hiszem, bármennyire is nem akartam sikerült rászoknom. Vállatrántok. Ezen már nem múlik.
A kávé lassan lejön, és a cigi is egyre rövidebb. Elnyomom a csikket az ablakpárkányon, és kipöckölöm. A vörös még sehol, úgyhogy csak magamnak töltök kávét. Kinyitom a MacBookom és rákeresek a világ legidegesítőbb dalára... Teljes hangerő, ismétlés. Caramelldansen. Persze remix verzió.
A hangulatomhoz tökéletesen illik. Kényelmesen hátradőlök a székemben, és felteszem a lában az asztalra.
- Oa-oa-a, Dansa med oss, Klappa era händer, Gör som vi gör, Ta några steg åt vänster
Lyssna och lär, Missa inte chansen, Nu är vi här med, Caramelldansen...
Oo-oo-oa-oa
Oo-oo-oa-oa-a
Oo-oo-oa-oa
Oo-oo-oa-oa-a
Az én hangommal nem szebb, de kivételesen élvezem. Azt hiszem megőrültem. És a kiváltó ok, pont ebben a pillanatban lépett be. Isabella Williams... Olyan szép is lehetne, ha nem lenne olyan... hmm...
Végig nézek rajta. Nem tudott volna ma NORMÁLISAN felöltözni? Hol a nadrágja? Vagy legalább egy szoknya!
A köszönésig nem jutok fel, a kávéval kapcsolatban is csak annyira vagyok hajlandó, hogy felemelem a kávés poharamat. A másik kezemben meg már a cigimért kutat a zsebembe. Sajnálatos módon rá kell jönnöm, hogy jelen pozíciómban nem tudom elővenni, így kénytelen vagyok letenni a lábaimat, majd felállni. Ha meg már így hozta a sors, akkor visszamegyek az ablakhoz dohányozni. Kiveszek egy szálat és meggyújtom. Aztán jövök rá, hogy a kávémat az asztalon felejtettem. Cigivel a számban megyek érte, aztán vissza az ablakhoz.
- Késtél.
Szólalok meg végül, egészen nyugodtan. Nem is volt rossz ötlet rágyújtani...

Leljebb húzza azt a valamit, ami rajta van, nekem meg az jut eszembe, hogy felfelé kéne húznia... Ez már kórós. De ha lefelé húzza, akkor legalább nyugtom lesz. Egy darabig, mert a közelében sosincs nyugtom. Eddig igyekeztem elkerülni. Szinte mindenalkalommal amikor megjelent én el is mentem rögtön. Mert ugye halaszthatatlan dolgom volt. Ez mondjuk arra jó volt, hogy egy csomó mindent, amit amúgy nem szívesen csináltam hamar befejeztem. A 8000$-ból is összeszedtem már 4000$-t. Éljen a feketmunka. Csak annyit kell csinálni, hogy a könyvelésben átjavítjuk az összeget, amit Rena-nak fizettünk, meg persze beszélni kell Renaval is a dologról, de az már szerintem nem lesz olyan nehéz. Remélem.
Beleszívok a cigimbe, és kezdem érezni, hogy valami nem stimmel. Mert nem szólt miatta semmit, pedig általában az ilyen dolgok miatt veszekedeni kezdene. De csak vállatrántok. Annyi baj legyen. Nyugtom lesz. Aztán meg szólal. Hű! tényleg jó kedve van...
- Igyekszem.
Felelem közönyösen, elvégre a cigit is azért szívom. Rothasztom a tüdőmet, akkor talán nem veszem őt sem észre többet. Nem tudom, hogy a hangerő mellett ezt hallotta-e, de nem is különösebben izgat.
O-o-oa-oa. A végén még szeretni fogom ezt a számot. O-o-oa-oa. Azért kedves vagyok, most, hogy itt van az énekhangomtól már megkímélem. Nem mintha értékelné.
Kimegy, arra amerről jött, és a másik helyiségben ül le. Elnyomom a cigimet, ideje fogat mosni. Most hogy itt van Iz, ki is mehetek, ha valakinek kell valami, majd vele elintézi.
Megkeresem a fogkefémet, nyomok rá fogkrémet, és elkezdem mosni a fogamat, közben meg elindulok kifelé a mosdóba.
Az ajtót nyitva hagyom, a zene továbbra is jó hangos. Nem őt akarom idegesíteni, ez kell ahhoz, hogy én nyugodt maradjak.
- Mingjár jovok.
Kiáltok oda neki, balkézzel még intek is, aztán az ajtót megint nyitva hagyva távozom a mosdóba.
Kétszer mosok fogat. A dohányzásban ez a legrosszabb. Büdös lesz tőle az ember. De így legalább már el tudom viselni a lehelletem. Jó mentolós-kicsit dohányos. Fogmosás után még haj ellenőrzés, mosdás. Megmosom a kezem, az arcom, a nyakam. Igen le kell magam hűteni, mert az a ruha, ami rajta van még így is ütött. Az ingem felső két gombját is kigombolom, az ujját meg felhajtom, és csak ezután megyek vissza. Az egyik kezemben a fogkefe, a másikban a fogkrém.
Magamban dúdolom az új kedvencemet, és jó kedvem van. Túl fogom élni a délutánt.

Visszaérve nem látom Izziet de nem zavartatom magam. Becsukom az ajtót és a tárgyaló felé megyek. A zeném már nem szól, biztos elege lett belőle és azt képzelte, hozzányúlhat a gépemhez. Pedig erre nincs engedélye. Gyorsan meg is indulok, hogy ellenőrizzem nem tett-e kárt benne. Ahogy belépek nekem ütközik. Reflexből utána nyúlok, a fogkefét meg a fogkrémet elejtem. Ő is belém kapaszkodik, így egész romantikus is lehetne a dolog. Lehetne, persze nem az, mert most koszos lett a fogkefém.
Mivel nevetni kezd feltétezem, hogy nincs baja, és az én szám is megrándul valami mosolyféleségre, de visszafogom magam. Ahogy az összes többi őrült késztetésemet is. Például azt, hogy leljebb csúsztassam a kezem...
Ácsi. Most megdicsért?
- Köszi.
Az előbb még a halála kívánt, most meg bókol? Csak én nem értem ezt. Az ujjaival pedig már a hajamat túrja. Biztos tudnám ezt is értkélelni, egy másik helyzetben, de nem most. A kezéért nyúlok, és lassan visszahúzom a kezét.
Aztán arrébb tolom, és felveszem a fogkefémet, meg a fogkrémemet. A kefét a kukába dobom, a krémet meg elteszem a táskámba. Közben meg vetek egy pillantást a MacBook-omra. Így ránézésre nincs semmi baja. Szóval töltök magamnak egy újabb kávét. Igaz már kihűlt, de nem izgat. Az előbb megint meg akartam csókolni, és mivel most voltam fogat mosni, nem gyújthatok rá rögtön. Tehát kávét iszom. Fogkrémre, monjduk szörnyű az íze. De mindegy. Még mindig jobb, mint megcsókolni. Egyébként is, miért változott meg hirtelen?

Bonyolultak a nők. A vörösek legalábbis mindenképp. A szőkéket mindig tudom követni, de Izziet sosem. Rejtély számomra. Talán ez az, ami vonzóvá teszi? Lehet. Mindenestre, most meg a dohányzásról kérdez. Az mennyire hangzana hülyén ha azt mondanám: "Úgy 10 perccel azután kezdtem, hogy otthagytál a gólyabálon?" Szerintem nagyon. Még nekem is annak tűnik, meg szánalmasnak is. Az is. De jól esik. Ennyi önsajnálat nekem is jár.
- Egy ideje.
Vállat rántok. Egyébként sem hiszem, hogy komolyan érdekelné. Elvégre én sem érdeklem... vagyis nem tudom ő mit akar. Az előbb már megint olyan fura dolgokat csinált. Ha értenék az ilyesmihez, akkor azt képzelném ez valamiféle flört, de nekem fogalmam sincs az ilyesmiről.
Közben leül, és szerintem ezzel is engem akar frusztrálni. Ezt a lábkeresztberakós-ruhafelcsúszús-combkivillanós trükköt még én is ismerem. Meg kell hagyni hatásos, és nem lehet nem észrevenni. Az én szemem legalábbis megakad rajta, egy kicsit, de aztán úgy döntök, inkább főzök egy kávét. Vagy teát.
- Kérsz teát?
Kérdezem meg sem fordulva, és kávét is készítek be, meg a vízforralót is elindítom. Visszafordulok, és vetek egy pillantást az újságra is. Én még meg sem néztem.
- Írnak valami érdekeset?
A végén kiderül, hogyha elég távol vagyunk egymástól, akkor tudunk kommunikálni hétköznapi dolgokról is. Leülök én is, a kávé is meg a tea víz is elkészül magától, bármennyire szertnék vele pepecselni. A legtöbb amit tehettem az volt, hogy kikészítettem csészét. Egyelőre...

Akkor menj el az Antarktiszra...
Nem hangosan nem mondom ki. De egész biztos javítaná az esélyeket, hogy ne gyújtsak rá. Egyébként nem tudom, mennyire lettem függő... bár valószínűleg már késő. Az ember túl könnyedén hozzászokik dolgokhoz, csak a leszokás szokott nehéz lenni.
- Majd abbahagyom, ha akarom.
Felelem végül, olyan hangon, hogy tudja, semmi beleszólása nincs. Viszont kétlem, hogy eljut hozzá az üzenet, mert a kávéval is cseszegetni kezd.
- De az már hideg volt.
Válaszolok ugyanúgy, mint az előbb. Nem mintha ha a kihűlt kávé ok lenne arra, hogy az ember utána egy forrót igyon, de jelenleg megteszi kifogásnak.
- Egyébként még csak 5 kávét ittam ma...
Állapítom meg, inkább magamnak, mint neki. Nálam ez normális. A hatodik mondjuk az már lehet, hogy sok, de egyszer-kétszer előfordul és nem lettem még sosem rosszul. Meg ha utána iszom egy zöld teát, akkor még valami egészségeset is csináltam a nap folyamán, a reggeli futáson túl. Hurrá.
Leülök, erre ő meg feláll, és elmegy mellettem. Nem tudom elhinni, hogy nem direkt csinálja. Ahogy elmegy mellettem, megérzem a parfümje illatát. Az előbb, amikor nekem jött nem éreztem. Csak nem azóta spriccelte be magát? Mélyet lélegzem, mert nagyon tetszik ez az illat. Aztán arra fordulok, hogy lássam miről is beszél. Bár a felső polcig nem jutok el a bámészkodásban. Túl sok minden van, amin megakad a szemem. Mármint ahogy nyújtózik, és feljebb csúszik a ruhája, a combjai, a feszes feneke - igen emlékszem az, hogy az, de jó lenne leellenőrizni...
Segíteni? Jah igen persze!
Felállok, és gyors mozdulatokkal lepakolok mindent a polcról, mert nem tudom mi kell neki, aztán visszahuppanok a székre, és az ajtón kifelé bámulok. Oh, igen az újság, az jó ötlet!
Tévedés, ha gólyabálat említenek, akkor rossz ötlet.
- Csupa szemét.
Vágom rá, aztán nyelek egyet. Le. Kell. Nyugodni. Kész van már a kávém? Felállok, hogy ellenőrizzem, de így meg megint túl közel van.
- Minek neked a cukor, ha nem is iszol semmit?
Kérdezem terelésként, mert most látom, hogy csak az kellett neki. Közben meg igyekszem a kávé illatára koncentrálni és nem az övére.

Hülye megjegyzéseket tesz, aztán még kiabálni is kezd. És már megint azzal jön, hogy én vagyok a rossz! De legalább a hangjától magamhoz térek, és minden olyan gondolatom, ami nem helyes vele kapcsolatban szerte is foszlik. Veszekedni akar, már megint, hát legyen.
- Ha nem tűnt volna fel, kivételesen nem én kezdtem a kritizálást. Te vagy az, aki az elmúlt öt percet azzal töltötte, hogy elmondja mit nem kéne csinálnom. De mondjak valamit? Semmi közöd hozzá, hogy teszem tönkre magam!
Na ez az egyik fele, de közben hátrébb lépek, kettőt, mert időközben túl közel került. Pedig ha a szoba túl felében állna is tisztán érteném, olyan hangos. Megsüketülni meg még nem szeretnék.
- Egyébként meg nem ócsároltam semmit. - csak az újságot, de ha ezek a dolgok egyszerűen nem érdekelnek? - és egyáltalán nem értéktelen, amit csinálsz. Kellesz és kész.
Az utolsó mondatod tényleg kimondtam? Hozzá kéne fűznöm, hogy HÖK-nek kell, mert ugye nem nekem. Vagyis persze nekem is, de... nincs de, azt az utosló mondatot nem elnökként gondoltam oda. De talán nem jön rá. Elvégre még tovább kiabál. És már megint közelebb jön, szóval én megint hátrébb megyek.
Lehúzok mindent? hogy nem csak az jó, amit én csinálok? Hogy őt igazolják?
Nuga nega naboda deo jal naga?
- Ha másmilyenek vagyunk, akkor miért zavar annyira, ha különbözik a véleményem? És mi lenne ha nem kiabálnál folyton, ha nem tetszik valami? Nem vagyok süket, sőt még fogyatékos sem, szóval beszélhetnél nyugodtan normálisan.
Egyébként nem tudom mit mondtam neki, hogy így kiborult nála a bili. Viszont rossz irányba hátrátlam, mert mögöttem az ablak, és ha csak nem tervezem, hogy kiugrom, akkor nem tudok tovább menni.
Gumicukor? Basszus! Hogy nem vettem én ezt észre az előbb? Volt ott rendes cukor is ez 100% és akkor az előbb csak a cukor feliratot láttam. De?!
Hozzámvágja, én meg elkapom, mármint mielőtt leesne, és szétgurulna a földön, mert már kinyitotta.
A zacskóra nézek, aztán rá. Vajon szex után is ilyen kipurult és zilált, mint veszekedés után? Ki kéne próbálni... A gumicukor terészetesen a földön landol, és ahelyett, hogy pofán vágnám magam, őt rántom közelebb, hogy megcsókoljam. Vad és heves csók, olyan, mint a vitánk. A jobb kezemmel a hajába túrok, a balt az oldalán csúsztatom le, és ha ellenkezik sem engedem el. Én is elértem a tűréshatárom végére...

Ha tudnám mire gondol egész biztos, hogy felvilágosítanám, én igenis elismerem, ha tévedek, csak az ritkán fordul elő... De szerencsére erről nem tudok semmit, meg aztán nem is biztos, hogy most tovább akarnék kiabálni. Már csak azért sem, mert így is félig meddig félrebeszélek, ami azért feltűnhetett neki, mert csöndbe maradt. Hopsz. Akkor már mindegy nem?
Nem tudom mi jár a fejében, és most először nem is akarom tudni. Nem akarok egyáltalán gondolkodni, csak érezni akarok. Leginkább őt, itt és most. Egy pillanatra mintha ellenkezni akarna, de aztán viszonozza a csókot. Most egyáltalán nem zavar, hogy a hajamba túr, sőt azt hiszem az zavarna, ha abbahagyná.
Van egy emlékem, valami hasonlóról, és álmomban is sokszor kísértenek ehhez hasonló képek, a valóság viszont sokkal izgalmasabb és intenzívebb. Egyáltalán miért fogtam magam vissza eddig?
A kezem a derekáról lefelé csúszik a fenekére, és még közelebb húzom. Nem foglalkozom azzal sem, hogy így esetleg megfogja érezni, mennyire tetszik nekem ez az egész. Mostanra egész biztos rájött magától is, csak az a kérdés, hogy akar-e még tiltakozni, vagy végre befejezzük, amit akkor éjszaka félbehagytunk?
Én minden gátlásom ellenére az utóbbira szavazok. Pedig tudom, hogy bármelyik pillanatban elfoghat valamiféle pánik, de remélem, akkor majd észhez térít. Mert tényleg kell, megmagyarázhatatlanul.
Gyengéden harapdálni kezdem az ajkait, aztán a nyakát. Kinyitom közben a szemem, mert valahogy el kéne jutni az asztalig - legalább odáig, ha már más nincsen.
Félbehagyom, amit csinálok.
- Ajtó.
Mondom a nyakának, ahogy észreveszem, hogy az bizony tárva-nyitva. Be kéne zárni. De ahhoz el kéne engedni... Nagy dilemma.

Ahogy magamhoz húzom belenyög a csókba, én meg elmosolyodom. Végre tudom, hogy neki is legalább olyan jó ez, mint nekem, ez pedig ad némi löketet. Elégedett vagyok, és minden más gondolatot száműzök a fejemből. Nem sok értelme lenne azon rágódni, hogy mennyire rossz hatással van rám, vagy hogy ez az egész mennyire ellentmond mindannak, amiben "hiszek": várni az igazira és ehhez hasonló őrültségek. Most egyébként tényleg annak tűnik. miért várnék, ha most rögtön megkaphatom, amire szükségem van? Teljesen őrült lennék. Ha meg később véletlenül bűntudatom lesz, esetleg megbánnám, akkor elszívok egy szál cigit, esetleg a teljes dobozt, de kizárt, hogy most ezen aggódjak.
Izzie kezei is leljebb csúsznak a derekemra, és az ingembe markol. Egy percig sem izgatom magam azon, hogy összegyűri, sokkal inkább zavar, hogy van rajtam valami, és emiatt nem érezhetem közvetlenül magamon. Viszont kár lenne sietni, egyenlőre beérem ezzel.
Lassan közeledünk az asztalhoz, csak az ajtó zavar meg, abban, hogy tényleg odaérjünk. Engem. Őt láthatóan totál hidegen hagyja, és arra is nagyon jó módszere van, hogy az én nyugtalanságomat elűzze.
Ahogy magához húz, és körém fonja a lábait, már megisfeledkezek az ajtóról. A kezeim a combjaira vándorolnak, az ő szája meg a nyakamra, majd a fülemre.
Most rajtam a sor, hogy nyögjek egyet. Mi lesz velem később, ha már most ennyire jó? Lehet nem is fogom bírni addig...
Kivágom a telefont az ablakon. Miért most csörög? Ki az az állat, aki ilyenkor telefonál?
- Nehogy felvedd.
Próbálom győzködni, de hasztalan. Hiába csókolom meg újra, eltol. Persze, tudom fel kell venni. De igazán megszeghetnénk egyszer a szabályt.
Követem a szememmel, ahogy kisétál és felveszi a telefont. A remény, hogy az illető megunta és lerakta még mielőtt odaérne apró darabokra hullik.
Nagyot sóhajtok, és közben szebbnél-szebb halálnemeket találok ki a hívónak. Megfordulok és az asztalnak támaszkodom. Nagyon gyorsan lesz rossz kedvem.
Álmaim nője közli, hogy miről van szó, és még rosszabb kedvem lesz. Ez azt jelenti, hogy nem térhetünk vissza ahhoz, amit eddig csináltunk... De megbánja ezt még az a szerencsétlen.
Az órámra pillantok.
- 17 perce van.
Ennyi idő van 4-ig. Ha addig nem fut be ez az istenverte, vagy bezárom az ajtót, és ücsörögöhet kint, amíg befejezem, amit elkezdtem, vagy megvárom, a szeme láttára széttépem a papírjait, és csak utána zárom ki, hogy befejezzük a dolgokat Izzievel. A második verzió szimpatikusabb, de mivel van benne egy több várkozási lehetőség, valószínűleg nem ezt fogom választani.
Odamegyek Izziehez, még egyszer megcsókolom, sokkal nyugodtabban, mint korábban és sokkal rövidebben, aztán az ujjaimmal kicsit átfésülöm a haját. Kicsit összekócoltam az előbb. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, amíg várunk.

Én zavarom őt össze? Ez érdekes fordulat, de legalább tudom, hogy nem csak én vagyok megzavarodva. A füle mögé simítok egy tincset, aztán odahajolok és a fülébe suttogom.
- Te is engem.
Lehet, hogy a viselkedésemből nem ez jön le, de mit lehet tenni? Tiszta egó és önbizalom vagyok, az meg, hogy még nem küldött el a fenébe csak olaj a tűzre. De ha kicsit is ismer, talán sejti, hogy normális esetben sosem viselkednék így.
Kiegyenesedem, és hagyom elsétálni. Igaz nehezemre esik, de bármikor befuthat ez a szerencsétlen akárki, és ha valami komolyabb közben zavarna meg, akkor biztos hogy megbánná a napot, amikor megszületett.
Neki dőlök az asztalnak, aminek az előbb még Izzie támaszkodott, és keresztbefonom a karjaimat a mellkasomon.
Pár pillanatva befut egy srác, és köszönget. Intek neki, aztán az órámra pillantok. Szerencséje van, még van 13 perc.
Előveszem a telefonom és igyekszem nem meghallani, miről beszélnek. Keresek valami értelmetlen játékot és elindítom, hogy amíg Izzie elintézi a papírokat, addig is lekössem magam valamivel.
Sajnos hiába a nyuszi gyilkolás, pontosan hallok mindnet. Nem vagyok féltékeny, csak türelmetlen. Tőlem flörtölhetnek bármikor máskor, de most igazán befejezhetnék, mert mi is épp valaminek a közepén voltunk, és utálok bármit is félbehagyni.
Az utolsó nyuszi is eltűnik, és abból, ami történik az jön le, hogy Izzie is végzett a sráccal. Vagy mégsem?
Ez nagyon szánalmas próbálkozás. Hogy tudja kihívja! Behalok. Elveszem a kezéből a telefont, amibe épp készült beírni Izzie számát.
- Beírom neked.
Biztos meglepődik, hogy milyen kedvesen ajánlkozom. Na igen, amilyen idegállapotban vagyok, kész csoda, hogy még erre is képes vagyok. Még egy mosolyt is kap mellé, még pedig a legszebbet, s bár látom rajta, hogy ellenkezni szeretne, én már pötyögök a telóján.
- Tessék. Hamarosan értesítünk.
Adom vissza a mobilját, és még hátba is veregetem, aztán szépen kivezetem az ajtón.
- Jó hétvégét, Riley!
Kiáltok még utána, aztán becsukom az ajtót. Még hallom, hogy mond valamit, hogy nem köszönt el Izzietől, de ez engem hidegen hagy. Az órámra pillantok. Még mindig van 6 perc négyig, de aki ezután akar valamit, az megtanulja, hogy nem szabad semmit sem az utolsó pillanatra hagyni.
Visszamegyek és rögtön Izziet keresem a tekintetemmel. Ugye ő is akarja még?

Természetesen fogalmam sincs mi Izzie száma, és ha tudnám sem adnám meg senki másnak. Szimplán azért, mert az ő száma, és ő dönti el, hogy kinek adja meg.
- Nem, csak a sajátomat tudom.
Felelem könnyedén, és elmosolyodom. Szegény Riley, biztos szomorú lesz, hogy nem éri el Izziet. Amúgy meg, most tényleg ez érdekli? Nem tetszik, ahogy megáll, olyan elutasító, az meg hogy számon kér, hogy miért csináltam. Én azt hittem ez egyértelmű. Egyébként meg végeztek nem? Akkor miért baj, hogy nem állunk még itt negyedórát Rileyval.
- Mi mi volt? Szépen illedelmesen kikísértem...
Felelem végül, tettetve az értetlent, ebben állítólag jó vagyok. Közben meg közelebb lépkedek, mert kizárt, hogy akár csak egy perccel is tovább várjak. Igaz, ha Izzie már nem akarja akkor nem kényszeríthetem, de lehet az, hogy ilyen könnyen meggondolja magát? Ennyire azért nem volt jó ez a Riley gyerek. Sőt! ha a külsőt nézzük, egyértelműen én nyerek. Persze kedvesebb nálam, és biztos venne virágot is, ha a vörös arra vágyik, de én semmi egyebet nem akarok tőle, csak végre befejezni, amit elkezdtünk.
Odaérve a falnak támasztom a kezeim. Pont Izzie vállai mellett.
- Hol is tartottunk?
Ez persze költői kérdés, és nem várok választ. Egyszerűen csak megcsókolom újra. Lehet kicsit heves vagyok, de tekintve a helyzetet, ez talán elnézhető nekem...

Szerencse, hogy kinyitotta az ablakot, mert az a kis hűs levegő kell ahhoz, hogy még egy kicsit magamnál legyek, mert amilyn hévvel visszacsókol, nehezemre esik uralkodni magamon.
Mondjuk lehet jobb lenne, ha nem fognám magam egyáltalán vissza, akkor talán neki sem jutna eszébe, hogy eltoljon magától kérdezősködni. Komolyan nem tudom, hogy hova akar kilyukadni, szerintem egyértelmű, hogy mit akarok, miért kell erről még beszélni is? Én még gondolatban sem ejtem ki azokat a szavakat, amikkel le lehetne írni, mennyi mindent akarok tőle, és most azt várja, hogy hangosan kimondjam? Nem, nem fogom kimondani. Annyira nem illene hozzám. Ráadásul zavarba is jönnék.
Egyébként nem vagyok hülye, a gólyabálon kérdezte ezt utoljára, és amiatt a nyavajás Riley miatt vagyunk már megint itt. Mert abban biztos vagyok, hogy amikor az asztalon ült és a nyakamat szívta, akkor nem jutott eszébe, hogy megkérdezzen.
Azt hiszem ez idegesít benne a legjobban. hogy folyton kérdez. Bármikor bármit mondok, neki mindig van egy kérdése, vagy rosszabb esetben megkérdőjelez. Ettől megy az agyamra.
Pontosan tudom, hogyha most olyat mondok, ami nem tetszik neki, akkor megint itt hagy, úgyhogy nagyon igyekszem valami értelmeset kitalálni, de ma már nem hiszem, hogy képes lesz az agyam ilyesmire. A szemébe nézek, úgy válaszolok.
- Tőled? Semmit. Téged akarlak.
Lehetőleg ruha nélkül - de ezt nem fűzöm hozzá. Egyszerűen csak megnyomom azt az egy szót:"Téged". Ha ezek után sem elégedett, akkor már tényleg nem tudom mit csináljak...

Azt hiszem most szívatni akar. Még levegőt is elfelejtek venni, ahogy hozzámér. Nyelek egyet ahogy magához húz. Hogy jó-e? Kedvem lenne nekinyomni a csípőmet és visszakérdezni, hogy "szerinted?" De nem ezt teszem.
- Nem.
Nem jó, mert nem elég. És főleg azért nem, mert elenged. Komolyan meg fogok őrülni, nem tudom meddig bírom még ezt a macska-egér játékot, főleg hogy azt sem tudom ki a macsak és ki az egér valójában. Valahányszor elkapom, beszélni kezd, és olyan mintha én lennék a sarokba szorított egérke.
Farkasszemet nézek vele, engem is érdekel, hogy mire megy ki a játék azon túl, hogy engem kihozzon a sodromból. Aztán végre kiböki mi baja, nekem meg nevetni támad kedvem, de visszafogom magam és gyorsan lehajtom a fejemet, hogy ne lássa mivel küzdök.
Asztal? Váza? Ez nagyon jó. Főleg, hogy ő mindent csinál, csak éppen hidegen nem hagy. Akkor lennék a legboldogabb.
Nagyot sóhajtok, és ellököm magam tőle, aztán az egyik székhez sétálok és lehuppanok. Összebrozolom a hajamat, mert érzem, hogy most nem úszom meg, el kell mondanom magamról valamit, amit amúgy nem tennék meg... Már nincs kedvem nevetni, de még mosolyogni sem.
- Védekezőmechanizmus.
Mondom kivégül, és forogni kezdek a székkel. Gondolom ez most elég szokatlan és gyerekes a részemről, de kell egy másik módszer, amivel "védem-magam" és jobb éppen nem jut az eszembe.
- Ha valami, vagy valaki megijeszt, akkor megpróbálok felékerekedni, ha pedig az nem megy, akkor jön a levegőnek nézés. Mert ami nincs, az nem is tud megijeszteni...
Kezdek szédülni, meg kéne állni, de még nem akarok. Tulajdonképpen ezt kimondani, és elismerni is ijesztő, de nem veszek róla tudomást, csak forgok tovább.