Ride out - Elenore & Felix

Tárgy: Ride out - Elenore & Felix Vas. Aug. 09 2015, 02:30

Lana és Reeven is kedvet hoztak ahhoz, hogy felkeressek valami közeli lovardát és megszemléljem az oktatókat, a lovakat. Na meg az árakat, mert ha horribilis összeget kérnek el, akkor köszöntem viszlát. Találtam is egyet, az elmondások és leírások alapján szimpatizálok a hellyel. Kérdés milyen fajta tereplovaglások kivitelezhetőek, mert ha a Lana féle tengeri csobbanás meredek is lenne, de egy erdei laza vágta mindenképp bele kell, hogy férjen az ittenieknek. Mivel mostanában rákapcsoltam a galéria összehozására, nem volt sok időm az effajta kedvteléseimnek élni, mint a lovaglás, sajnos. Persze ez nem jelenti, hogy már azt sem tudom, mi fán terem a nyergelés. Úgy is öltöztem, ha véletlen van szabad hely, ki is próbálom az egyik itteni lovat, így egy vékony lovaglónadrágot kaptam fel, egy fehér inget, legalább az laza és nem gyulladok majd ki. Főleg ha átfúj rajta a menetszél! Csak tartanánk már ott...
Besétálok a lovardába, már ha nyitva az ajtó, de ritkán vannak zárva. Nem ismerem a járást, de megfordultam már pár helyen, így a karámot kezdem keresni, majd a pályát, hátha oktatás van. Az nem lenne hátrány, legalább látnám mennyire komoly errefelé egy óra. Elvégre Reevent rendesen meg kéne tanítani, kezdők kezébe nem adnám szívesen, még a végén elmenne a kedve, kár lenne érte. Bár elképzelhető nem mondta komolyan, csak hirtelen ötlettől vezérelve kérdezett rá. Ha van lehetőség, megnézem a lovakat is, nem esem kétségbe, ha épp nincs ott valaki, egy darabig biztosan várok, ha mást nem elvagyok a lovakkal, ha elérhetőek, simogathatóak.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Vas. Aug. 09 2015, 23:45

Hol is lehetnék máshol egy kellemes nyári napon, mint a lovardában? A kellemes alatt pedig azt értem, hogy alig pár fokkal van melegebb, mint ideális lenne. De héj, Isten hozott a globális felmelegedés korszakában! Mondjuk, szerencsére nincs negyven fok, akkor valószínűleg forrónacival kombinálnám a lovas cipőt, meg egy fürdőruha felsővel, és megállás nélkül lovat fürdetnék. Meg magamat… Így, hogy nem olyan vészes a helyzet, alig forralom magam a lovas cuccbn; nadrág, cipő, csizmaszár – mert csak úgy a lovasnadrág-cipő kombó nagyon nagyon röhejes, és azért szeretem megadni a módját, még ha fel is forr az agyam – felül viszont lazában tolom, egy egyszerű világoskék ujjatlan ad némi színt a külsőmbe a sok fekete bőr cucc és bézs nadrág mellé.
Nem rég érkeztem, a motor még pattog a parkolóban, még csak az öltözködéstől vagyok kipirulva, na meg a röpke fél órás motorozástól, de a rituálém szerint ilyenkor úgy is egy jól megérdemelt cigaretta következik, miközben valamelyik lovásszal vagy helyi oktatóval kitárgyaljuk az aktuális pletykákat. A lovaim karámban vannak, a lovászok valahol végzik a dolgukat, Georgia, a mai napra beosztott oktató meg a pályán szívja a port valamelyik bérlovis gyerekkel. Istenem, hogy én mennyire örülök ilyenkor, hogy csak a saját szakállamra vállalok néha tanítványt! Igen, persze, szeretnék még többet, főleg olyanokat, akiknek már van lovuk, és nem full kezdők, akikkel lehet haladni, versenyre menni, de hát valahol el kell kezdenem. Szépen gyarapodnak, már hárman vannak, de ez pont elég is, mert kezdők, és csak egy lovam van hármukra.
Ahogy rágyújtok, figyelmes leszek egy új arcra. Heti hat nap jövök ki, nyáron van, hogy minden nap kinézek, feltűnik az ilyesmi. Megmosolyogtat a tény, hogy Django karámjánál köt ki. Az én fekete csődörömön mindi megakad a szemük. Megindulok felé, nincs messze a karám, mert a lovászok nem szeretnek vele túl sok időt tölteni, ezért a legközelebbi futkosót kapta meg; fakarám, villanypásztorral megerősítve, hogy még véletlenül se támadjon kedve kimászni egy helyes kanca láttán.
Az ismeretlen srác mellé lépek, remélem nem ijesztem halálra azzal, hogy megszólítom: - Vigyázz vele, elég bunkó darab. – végigmérem a lovat, aki a szemközti sarokból figyel, felém nyújtja az orrát, ahogy meghallja a hangom, de ennél több reakcióra nem is számítottam tőle. Aztán a srácra pillantok, őt is végigmérem; biztosan látott már lovat, mert lovasnadrágban feszít. Ing, ráadásul fehér. Hmmmm, ha nem sajnálja, végül is oké, de lehet, koszos lesz. Elvégre egy lovardában mindig történik valami, legalábbis én mindig összekenem magam valamivel. Az arca… Hú, hát… Megkapó. Bár valamiért elsőnek a „sötéten szexi” jut róla eszembe, és nem az IQ-jára gondolok. Van benne valami… Valami sötét, hát bocsi, de nem tudom másképp megfogalmazni. Valami, ami miatt kicsit megborzongok ebben a melegben is, és ami miatt kicsit magasabbra szökik az érdeklődésem, mint eddig, pedig soha nem vagyok eleve érdektelen.
- Segíthetek esetleg valamiben? – lepöckölöm a hamut, a karám homokjába hullik, aztán felkapja az első erre járó langyos szellő és elporlad, már nyoma sincs – Elenore. – nyújtom felé a kezem, mert illett volna ezzel kezdeni, de hát lovas körökben sokkal lazább az illem, csak nem lesz belőle baj.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Hétf. Aug. 10 2015, 00:13

Nem is én lennék, ha nem egyből az egyik (vagy egyetlen) csődört szúrnám ki magamnak amíg várok. De nincs mit tenni, a heréltek nekem túl komótosak, a kancák meg csak szeszélyek. A mének viszont izgalmasak, forróvérűek, nagyobb kalandot és kihívást jelentenek, én pedig imádom, ha forr a vérem, ha valóban ki kell érdemelni a ló bizalmát és együttműködését. Sokkal többet nyújt, mint ledominálni egy amúgy is engedelmes jószágot. Méregetem is a jószágot, remélem ő is kikérhető, no nem Reevennek, természetesen, hanem magamnak.
-Ó, annál inkább kedvemre van!
Vigyorodom el, nem vagyok ijedős fajta, hogy megrezzenjek, csak mert leszólítanak. Elég érdekes is lenne, ami azt illeti. Megfordulok, és az kell mondjam, van olyan kanca itt akivel kivételt tennék, jól néz ki, valószínű itt is dolgozik, mert az alapfelszerelés megvan. Vagy csak van itt egy lova, akihez kijár lovagolni, de én bízom a szerencsémben.
A ruhámat, azaz az inget nem sajnálom, a fehér fehéríthető, könnyen pótolgató, elvégre kommersz darab, na meg nem szívja a napot, qva nagy előnye, mert különben úgy néznék ki, mint aki megfürdött valami közeli tóban. Rendben, tud az szexi lenni, de csak ha valóban egy tóból sétálok ki fürdés után. Egy szóval: hanyagolnám.
-Ha már így felajánlod, hálásan elfogadom!
Hülye lennék ellenkezni, a cigaretta nem zavar, biztonsági okokból leszoktattak, hogy lovarda közelében rágyújtsak. Mivel logikus kérés volt, tekintve előszeretettel pöckölöm el, ha végeztem, így belém ivódott.
-Felix.
Fogom meg határozottan a kezét, bár utána gyengéden eresztem el, hogy megtapasztaljam érintése puhaságát is.
-Egyrészt érdekelne kezdőket vállaltok-e, van-e hely, másrészt tereplovaglás érdekelne. Nos... az egyik ismerősöm ajánlott egy érdekes terepszemlét, de alapjában az erdős vidékek érdekelnek. Hogy érzed, Téged kerestelek?
Vigyorodom el, tetszik a könnyedsége, hogy laza, ha szerencsém van legalább válaszokat kapok. Ha mázlista vagyok, akkor valóban oktató, bevállalós oktató és nem csak a tájban tudok majd gyönyörködni, míg a hajunkba kap a szél. De ugyan ki vetne rám követ azért, mert szeretem szépet?

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Csüt. Aug. 13 2015, 02:24

Kilépek az istálló elé, és megpillantom a srácot, ahogy a pálya mellett a karámok felé sétál. Megmosolyogtat a látvány, ahogy az én pompás feketémet csodálja. Büszke vagyok rá, az összes lovamra büszke vagyok, mégis a legtöbb pillantás Django felé röppen, és a akkor állnak meg a legtöbben kicsit mozizni, ha vele dolgozom. Nincs mit tagadni ezen, Ő az egyik legszebb lovam. Na, persze a másik három sem kutya.
- Szóval szereted a kihívásokat? – felcsillan a szemem, mert öröm olyannal találkozni manapság, aki nem az automata előre programozott állatot keresi. Ritka kincs, meg kell becsülni. Ennek ellenére felmerül bennem a kérdés, vajon mit szólna, ha látná is, amit most csak beharangoztam; Django szeret ugrálni, különösen szereti riogatni azt, aki vezeti. Játszik, feszegeti a határokat és teszteli az illetőt, aki foglakozik vele. A hátán tilos elkalandozni, figyelem mániás, és ha megérzi, hogy nem vagy ott, hogy nem Ő az egyetlen számodra, azonnal figyelmeztet, az orrodra koppint, hogy eszedbe se jusson másra koncentrálni, mint rá. Öntudatos, és ha nem lenne mellé végtelenül készséges, ha feladatról és tanulásról van szó, valószínűleg nem is élvezném vele ennyire a munkát. Az, hogy tehetséges sportló, és kitűnő érzéke van az ugráshoz, már csak bónusz számomra. Na, nem mintha nem versenyzési célokkal vettem volna meg, de nehéz természete segített, hogy kicsit nyomjak az árán.
Széles mosollyal jutalmazom, hogy szívesen veszi a segítséget, bár még fogalmam sincs, milyen téren; lovaglás, bértartás, vagy valami kevésbé specifikus. Határozott a kézfogása, férfias,és szimpatikus, hogy nem finomkodja túl. Én sem vagyok a tipikus nő, aki épphogy csak löttyetten ráfog a másik kezére. Gyakran, ha nőknek mutatkozom be, oda kell figyelnem, hogy ne ropogtassam át az ízületeiket, de most nem félek ettől. Határozott vagyok, elvégre lovakkal foglalkozom, nem lehet csak úgy ímmel-ámmal simogatósan. Ha oda kell nyúlni, és meg kell fogni, akkor én meg i teszem, legyen az kéz, szár, lóláb, vasvillanyél… Akármi.
- Hát, részben lehetséges, hogy én vagyok az embered. – kissé oldalra döntöm a fejem, szemügyre veszem az arcát szemből. Félelmetesen sötétek a szemei, de mégis valahogy melegen csillognak – Szóval, ha jól értem, akkor a kezdő nem te lennél. Már ha a tereplovaglás téged érdekel. Én jelenleg csak bértartói minőségben vagyok itt, remek oktatóink vannak, viszont ha elég ügyesen lovagolsz és elég szépen kérsz, akkor talán kiviszlek, és megmutatom a környéket. – széles, fogkrémreklámos mosolyt villantok rá. Igen, kivételesen fel merem neki ajánlani, anélkül, hogy látnám lovon, mert valahogy az az érzésem, hogy nem az a vitrinlovas kategória.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Csüt. Aug. 13 2015, 19:53

-Hogy a francba ne! Ha a monoton testmozgás érdekelne én is a fitnesz szalonok szökevénye lennék!
Nevetek fel, mert annál unalmasabb és egyhangúbb mozgásforma nincs is. Még a faltenisz is változatosabb! Látszik nem vonzz a gondolat, inkább lovagolok, teniszezem, falat mászok, úszok, tollasozom akár... bármi. De most a lovaglást választottam, ha lehet csődörön, bennük még él a tűz, a dominancia, ellenkeznek, ha nem figyelsz. De pont a dac miatt és az energia miatt lesz annyira felemelő és különleges, ha mégis te irányítod a lovat és vágtázol vele egy hosszút. Ez az állat nagyon a kedvemre lenne, érezni, hogy övé lenne az összes kanca, ha hagynák neki.
Kezet rázunk, erős a fogása, tetszik. Határozott személyiséget sejtek mögötte, csábító gondolat, elvégre a ló is csak olyan, mint a gazdája. Már ha az övé, lehet csak lovagolt rajta, de nem baj.
-Részben? Melyik részében?
Kinek lesz szerencséje, Reevennek vagy nekem? Nem is kérdés, melyikre vágyom jobban.
-Nem, az egyik ismerősöm. Sosem ült még lovon.
Elnéző mosoly, hát szegény srác még nem tudja mi a jó, de pont ezért keresek neki valami jó helyet, ami közel lesz neki az egyetemhez is akár. Ha valóban megtetszik neki, miért ne járhatna le gyakran? Ha már azt mondta nekem, nagyon hamar megtanul annyira, hogy velem vágtázhasson. Valamint mivel hiszem, ha látom típus vagyok, még igyekezni is fog sejtéseim szerint. Jól teszi. Azt mondja aztán Elenore, hogy ha szépen kérem, talán ő is kijönne velem terepre, jól hangzik, nagyon is. Közelebb is lépek hozzá, kajánabbul elmosolyodom, egyik kezem a csípőmre teszem.
-Hmm, akkor szépen megkérlek, mutasd meg a kedvenc helyeid, csábíts el, hogy ne menjek más lovardába, mert itt a helyem. Tesztelj le, ha elbukom, kérhetsz kárpótlást. Nem veszthetsz vele!
Vigyorodom el, úgy sem bukom el, kivéve ha valami díjugrató dolgot kér, azért versenyszinten messze nem vagyok. De mivel terepen lovagolni ezerszer élvezetesebb, mint itt benn a pályán, szerintem Ő sem erre fog törekedni, hanem hogy szívjunk egy kis friss levegőt, mozogjunk.
-Mióta lovagolsz Elenore?
Nem tűnik idősnek egyáltalán, bár fiatalon kezdenek a legtöbben, így a tudásuk egyáltalán nem lebecsülendő. Akárcsak a zenészek esetében, főleg ha a kitartás mellé tehetség is párosul.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Pént. Aug. 21 2015, 00:17

Nevetek, hogy kiakad a feltételezésre, hogy egyszerű gyúrósnak nézném. Pedig téved, ha már a lovardába kijött, ráadásul lovasban van, akkor számomra elég világos, hogy nem a tükör előtt súlyzózó típus. Csupán az érdekel, mennyire bír el egy macerásabb állattal, de majd csak kiderül ez is.
- Tulajdonképpen éppen így vagy szökevény, nem? – nevetek, lemorzsolom az égő parazsat a cigimről és eltaposom. A kialudt csikket az ujjaim között forgatom, majd az istállónál kidobom.
Kezet fogunk, határozottan, ahogy azt illik. Felix. Csinos név egy csinos fiatalembernek. Hallgatom, miben kér segítséget, és kissé rejtélyesen kezdek bele a válaszba.
- Ó, hát sosem késő elkezdeni. – mosolygok, nem tudom, mennyire elhivatott az ismerőse, de a lovaglás nem könnyű sport, és nem egyszerű megtanulni felnőtt fejjel, amikor az agy már nem olyan befogadó, mint gyerekként, amikor olyanok vagyunk, mint egy szivacs, és mindent magunkba szívunk; jót, rosszat egyaránt, aztán lehet csiszolgatni azt a gyémántot. Sajnos kicsit elkalandozom közben, mert négy ló vár rám, és fogalmam sincs, mi legyen a sorrend; kezdjem a könnyebbekkel, és az igazán fárasztót hagyjam a végére? Vagy kezdjem a szenvedőssel, és fáradtan üljek a többire? Ajh, örökös dilemma! A következő gondolatom pedig az, hogy hogyan is kéne letesztelnem, melyik lovam lenne neki ideális. Kihívás kedvelő, tehát Principessa kilőve, még unatkozna nekem. A másik három viszont… Django talán sok lenne neki, pedig eléggé szemeznek egymással. Ha izgalmas terepet akar, de a mén esetleg kifogna rajta, még Fondante is itt van. Igazi hisztis kanca, folyamatos ranglétra tesztelgetéssel, kicsit játszós, főleg terepen. Nekem meg… Tulajdonképpen édes mindegy, én bármelyikkel élvezem a terepet. Bár… Talán figyelnem kell majd rá, akkor pedig nekem nyugis ló kell. Az meg Principessa és Handsome, viszont egy kancával és egy ménnel nem szívesen megyek ki. Ó, jézusom, miért ilyen bonyolult az élet?
- Hogy itt a helyed, az nem kérdés, de… Nem tudod, mire vállalkozol. – nevetek fel. Csábítsam el? Ugyan már, ne legyen ennyire egyszerű! Bár hát végül is… Ha akarom, akármi történik, megszerzem. És miért ne akarnám? Jó móka lesz!
- Lássuk csak… - fejben számolni kezdek. Mióta is? Hét voltam, mikor először pónira ültem, és emlékszem, hogy nem igazán szerettem volna soha többet leszállni. Másfél évvel később már versenyezni akartam, és onnantól kezdve nem volt megállás. Aztán tizenöt évesen megkaptam Apától az első saját lovamat. Onnantól pedig nem volt megállás! – Most már nagyjából tizenhat éve.
Közben kieszelem, hogy hogyan is kezdjem a tesztelést: - Jó, akkor lássuk, mit tudsz! – vigyorodom el – Vezesd be Djangot az istállóba. – biccenek fejemmel a mén felé, aki füleit forgatva figyel a sarokból. Nem szereti az idegeneket, ezért biztos vagyok benne, hogy még ha hagyja is magát megfogni, akkor is megvicceli majd Felixet, amint kivezette a karámból. Azután jöhet a szokásos parádé; ágaskodás, fejcsavargatás, szárkitépés a kézből, az ember körbevágtázása, isten tudja, még mi van a tarsolyában. Persze közben ordít, mert tudatni kell a néppel, hogy szabadulni készül. Az istállóban majd kihúzza magát, feszít a kancáknak, nyakát ívbe feszíti, duzzasztja az izmait, magasra emeli a patáit, és passage-ban közlekedik. Ott már nem rohan, nem akar szabadulni, hiszen tudja, hogy zsákutcában van, ott már csak az erejét fitogtatja, de ez egy olyannak, aki nem ismeri, elég ijesztő lehet.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Szomb. Aug. 22 2015, 00:39

A feltételezésre, hogy pont így válok szökevénnyé, hogy nem járok a fitneszbe, helytálló.
-Minden szemszög kérdése, de igazat adok Neked!
Vigyorgok, bemutatkozunk, majd faggatni is kezdem finoman, vajon segítségemre lehet-e.
-Egyetértünk, főleg a lovaglást kár lenne nem pótolni, mint hiányosságot!
Legalábbis én magam annyira kedvelem a sportot, hogy bárkinek bármilyen korban ajánlom. Később mivel ajánlatot tesz, hogy soron kívül kimenne velem terepre, erősen gondolkodóba ejtem. Sejtem, hogy nem azon morfondírozik, engedjen-e a kérésemnek, hanem inkább azon, hogyan valósítsa meg azt, így türelmesen várom, mire jut. Nem tudom hány lova van, vagy tud-e valakitől kölcsönkérni, hogy kiszabaduljunk az erdőbe. Nekem végül is teljesen mindegy, amíg megoldja természetesen.
-Ó, nem ismersz még engem Elenore, TE nem tudod mire vállalkozol...
Vigyorgok rá, megnyomva a hangsúlyos személyes névmást, a kulcsszót. Ha ideszokom és időm engedi bármiben segítek, továbbá társaságnak sem vagyok utolsó. Hogy szellemi vagy testi formán... ha eléggé mohó mindenhogy. A kihívások meg érdekelnek, minden, amiben úgy érzem fejleszteni tudom magam, haladni előre és nem vissza.
-Hm, azt kell mondjam az már komoly szám és karrier.
Biccentek elismerően. Bármit is ért el ezalatt az idő alatt, mert úgy sejtem, ha nem voltak (nagy) szünetek és kihagyások, fiatalon kezdte és folyamatosan haladt a tudás létráján felfele.
-Django! Tetszik a neved pajtás!
Vigyorgok újfent és végigmérem újra a lovat. Szóval vezethetem a mént. A csavar ott a dologban, hogy aki jelenleg vezetni óhajtja, legalább annyira csődörnek képzeli magát, mint a ló maga. A különbség annyi, hogy nem ő lesz az első, akit vezetni akarok. A szárat kioldom, kissé rátekerem a kezemre, úgy fogom meg, mert ha nagyon nagy erővel rántana el, kitéphetné a kezemből. Tapasztalat... Egyszer bejön, újra nem, üzenem Tequilának, bárhol is legyen! Aztán határozottan indulok el a cél fele. Nem is volt kétség, hogy nem hagyja magát. Ágaskodik, de már húzom is a földre, majd megyek tovább, amint lehet, nem hagyom magam. Lehet a ló kitartó, de én is, sőt, én kitartóbb. Nem csak ő akar a kancáknál bevágódni, hanem én magam is, csak épp én a fajtám női egyedeinél (köztük kiemeltem Elenorenál). Én türelmes ember vagyok, erőszakot nem alkalmazok (állatokkal szemben legalábbis nem). De mivel Elenore nem kötötte időhöz a feladat teljesítését, nem is aggodalmaskodom. Minden esetre bármit tesz Django, nem ijesztő a számomra, maximum bosszúságot okoz. Mivel nem csipked, még a kellemesebb kategória nekem. Továbbá, ha éppen békésen tetszeleg a közönségüknek, meg is dicsérem, ösztönözve, lehet ezt kompromisszumokkal is. Persze, ha mindezek ellenére nem bírom megoldani a bevezetést, vagy túl sokára menne szép szóval, Elenore félbeszakíthat, hogy vesztettem, természetesen.

Közvetlen embernek tartom magam, ezért nem okoz gondot, hogy bármilyen témában beszélgetést gyúrjak egy-egy bájmondatból. Így esik meg, hogy a fitnessnél kötünk ki, ami nekem mondjuk nem a szemem fénye, de szerencsére Ő sem tűnik annak a bicepsz csókolgató fajtának, úgyhogy ezen nem fogunk összeveszni. Minő boldogság!
- Én már nem is emlékszem, milyen nem lovagolni. Nekem egyszerűen kell, hogy életben maradjak. Olyanok ők nekem, mint a legdurvább drog… - pillnatok Felixről Djangora, aki mintha csak tudná, hogy neki – is – bókoltam, elégedetten prüszköl egyet. Megmosolyogtat. Imádom a kis gengsztert!
- Szeretem a kihívásokat. – vigyorodok el szélesen, ma már sokadszor. Sokat ígérő, ahogy hangsúlyoz, és ez igencsak kedvemre való. Az ajkamba harapok, mert nem tudok nem belegondolni, hogy mennyire lehet domináns az ágyban, és valamiért az az érzésem támad, hogy élvezném a társaságát. Ahogy Ő is az enyémet…
Jól esik, hogy elismeri, 16 év ebben a sportban nem akármi. Mondjuk, ennyi ideig kitartani bármi mellett már komoly teljesítmény, mégis valahogy túl sokan vannak azok, akik szerint a lovaglás szarra sem jó, és csak ülni kell, meg hordoztatni magunkat körbe szegény állattal. Nem mondom, van az a kategória is, csakhogy én annak a közelében sem voltam soha! Kezébe adom inkább a vezetőszárat, és intek, hogy övé a pálya, próbálja csak meg elkapni a nagy feketémet. Szerintem Django tervez valamit, mert meglepően hamar hagyja magát megfogni. Aztán ráncba szalad a homlokom, és nem állom meg, hogy ne szóljak rá: - Ne csavard a kezedre, nem jó ötlet. Simán el tudja törni az ujjad… - figyelmeztetem Felixet, és nem, nem az a célom, hogy riogassam, csak nekem már nagyon korán a fejembe verték, hogy a ló bizony sokkal erősebb, te csak okosabb lehetsz. A következő, amitől felállnak a tarkómon a pihéim, amikor húzni kezdi, amikor ágaskodik. Django megfeszíti magát, félek, hogy hanyatt dobja mind a hétszáz kilóját, de csak a vállára teszem kezem, és igyekszem nyugalmat sugározni felé. Aztán hagyom, hogy játszanak egymással; Django megindul, helyben vágtázik, Felix fölé próbál tornyosulni, terelgeti, kerülgeti, de a srác csak nem hagyja magát. Tetszik, hogy nem mutat agressziót, még csak a hangját sem emeli fel. Dicséretre méltó, de mégis, az az érzésem támad, hogy ennél jobban talán nem kéne feszegetni a határokat. Fondante mellett döntök, én meg megyek a kis hercegnővel, aztán meglátjuk, kell-e cserélnünk menet közben. Megmutatom, melyik bokszba kell vinnie a vadat, és ha sikeresen beterelte, rácsukom az ajtót a vidáman sikítozó ménre.
- Jól van, erre nem számítottam. – mondom elismerő mosollyal az arcomon. Tényleg meglepett, nem tagadhatom. – De most mégis szeretném bemutatni neked a mai hátasodat. – intek, hogy kövessen, és pár boksszal arrébb megállok a sötétsárga kanca előtt – Ő itt Fondante. – a kanca semmivel sem törődve áll nekünk farral, csak a farkával csap olykor-olykor. Nem egy szociális típus – A szekrényben van minden, ami a pucoláshoz kell, majd megmutatom, melyik az ő felszerelése. – kinyitom a nagy nyerges szekrényemet, az ajtón porosodó szalagok. Legalább tíz évesek, ha nem régebbiek, de kabalák, és mindig velem vannak. Kihúzok egy fiókot, amiben kaparók, kefék és hasonló lóápoló szerek hevernek kusza harmóniában. Ja, rendet kéne raknom egyszer… - Menni fog? – szinte költőinek szánom a kérdést, de azért kérdő pillantást vetek rá. Majdnem teljesen biztos vagyok a válaszában.

Elvigyorodom azon, mennyire a mindennapjai része a lovaglás. Nekem is, csak nekem más aspektusban…
-Megértelek, ha az ember talál valamit, amit rendszeressé tehet az életében, akkor óhatatlanul hozzászokik és utána nem enged belőle. Egyszerűen kell és kész. Én minden nap sétálok egyet, ha bezárva maradok és nem mehetek, mindenféle bajom lesz, gondolom neked is kell, hogy minimum a széna meg a szalma illatát érezd, nem? Hogy legalább az illúzió meglegyen, már a lovak közelében vagy.
Ezek a függések nagyon szórakoztatóak tudnak lenni, amolyan hóbortokká válnak és egyéniségünk színezik. Elenore hóbortja úgy fest a lovaglás, a lovak és minden ehhez kapcsolódó dolog. Majd ha úgy alakul, hogy háttal lesz nekem, szemérem nélkül megnézem a fenekét, kellemes látványban lesz részem, efelől nincsenek kétségeim.
-Nem is vártam más választ!
Aki nem szereti őket, nem az én emberem, szerintem gyors búcsút vettünk volna egymástól, így viszont ígéretes kezdet elébe tekintünk.
Aztán a beszélgetés rátér arra, amiért jöttem, hogy lovagolnék, terepen, lehetőleg Vele. Tesztel, nincs is ezzel baj, mindig örömmel állok az ilyenek elébe, kezdeti intésére is mosolygok. Nem az ujjaim köré tekerem a szárat, hanem a tenyeremre, bár abban teljesen igaza van, hogy nem lenne szerencsés, ha az egész roppanna egy elegánsat és hallgathatnám Eric intő szavait, hogy a túlzott magabiztosságom visz a sírba, vagy épp az éhhalálba… Ebből kifolyólag le is tekerem a kezemről, ha Ő mondja, oka van, a legtöbb ló nem ránt nagyot az ember kezén, mert kezesebbek, de előfordulhat, hogy Django csak és kizárólag neki engedelmes. Mikor ágaskodna húzom le, nekem ez lett tanítva, legyek határozott, csak lovon ülve ne húzzam, mert rám dől a ló, de a földön az kell, hogy ne hagyjuk. Oktatója válogatja, úgy fest, na meg a ló maga is mind más és más bánásmódra reagál kedvezően, de nekem Django teljesen ismeretlen. Elenore érezteti is , hogy ez a ló érzékeny erre, el is ernyed a karom, ha a kezem nem is, megvárom, míg újra mind a négy lábán áll a ló. Egy biztos, mérges vagy feszült nem leszek, inkább csak olyan érzésem támad, ehhez a lóhoz nem kaptam elég hátteret, egész más fogások lesznek a megfelelő trükkök. És én meg fogom tanulni őket, Elenore ha ma nem is, de egyszer bizonyosan megmutatja, akkor pedig ennyivel is tapasztaltabbnak mondhatom majd magam. Addig is kölcsönösen „parádézunk” Djangoval, türelemmel, de be tudom vezetni őt a helyére.
-Miért, mire számítottál? Megesz a lovad?
Sandítok rá, de mosolygok. Ellenben érzem magamon azt az egy-másfél év kihagyást, mert ha elbizonytalanodok akár egy hajszálnyit is magamban, az azt jelenti, felejtettem és kijöttem az ösztönszerű rutinból. Ő is megérezheti, mert egy kancát ajánl, fel sem veszem, hogy nem mutat érdeklődést felém az állat. Majd fog, ha rajta ülök, de ráérünk még arra.
-Fondante? Te adtad a neveket? Bár nem tűnik vészesen édesnek…
Vigyorodom el, nem vagyok valami édesszájú, de azért tudom miről van szó. Arra is gondolok, onnan a név, ha ügyes vagy, egy rettentően finom desszertet kapsz, de ha nem, akkor csak egy rakat tömény cukormasszát, ami semmire sem jó, csak van.
A felszerelésre bólintok, majd megszemlélem a káoszt, ami kusza rend látszatát kívánja kelteni. A kezeim a hátam mögött összefűzöm és nézem miket pakol ki, miket használhatok majd.
-Persze.
Mi sem természetesebb, nekem nem derogál lepucolni a lovat, melyet meg akarok ülni. Ami azt illeti, szívesen gondozom a lovakat, kikapcsol.
-Szóval akkor ezt tekinthetem a részedről egy igennek?
Mosolygok rá és ha kivezettük a lovat neki is állok, önállósítom magam. Keresek egy gumivakarót, remélve tett ki és bal oldalt a nyakán neki is kezdek a csutakolásnak finoman, szőrnövekedéssel ellenkező irányban is, hogy alapos legyek. Közben néha megvakarom a kezemmel a ló fejét, merő szórakozásból, talán nem fog megrúgni, mikor a seggénél fogok járni, ha nem is tervezek mögé menni.
-Na és ha nem lovagolsz milyen szenvedélynek adod át magad, ha nem túl intim a kérdés?
Mosolygok, akkor kérdezem, ha épp a közelemben van, kiabálni nem óhajtok. De úgy sejtem, Ő is csutakolni fog, csak egy másik lovat, vagy ha nem, akkor Fondante jobb oldalát, hogy haladjunk.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Kedd Nov. 10 2015, 01:45

//Bocsánat az extrém késésért, igyekeztem, de így alakult. Remélem még nem léptél olajra Wink

//

Talán egy kicsit túl lelkes vagyok, ha lovakról van szó, e mit tehetnék, ha ők a gyerekeim? Nekem ez az életem, itt vagyok igazán önmagam, itt lehetek az a lelkes gyerek, aki valaha voltam, miközben megszereztem egy jó adag tudást ahhoz, hogy komoly és határozott felnőtt legyek, ha a helyzet úgy kívánja.
- Csúnya dolog ez a függőség. – nevetek, mert hát abból nekem van egy pár, bár sosem számoltam össze, és a keményebb dolgok mindig elkerültek, szerencsére.
- Ó, ha tudnád! – emelem égnek a tekintetem – De csendesen megsúgom, hogy van otthon egy kis ló-illat egy titkos üvegcsében, hogy túléljem a napot, ha nem jutok ki. – hajolok hozzá közelebb, mintha valami nemzetbiztonsági extra titkos infót súgnék le neki.
Csak egy széles vigyort kap, amiért elismeri a válaszom helytállóságát. Hol is lennék, ha nem csípném a kihívásokat? Mert hogy nem egy istállóban, az is biztos. Vagy maximum valami full automata hobbi lóval. Mert hát a kis gyerkőcök azért nem olyan egyszerűek…
***
Django ugyan nem veti be az összes trükkjét, de azért elég rendesen megdolgoztatja az új jövevényt, és ismét megállapítom, hogy mekkora szerencsém van, hogy imád engem. Ha én vezetem, szinte már semmivel sem próbálkozik. Igaz, ha elkalandozna a figyelmem, elég durván tud visszarántani a jelenbe egy kedélyes ágaskodással, de az esetek többségében csak a dobhártyámat tesztelgeti az éles visításaival. Felix viszont széles palettáról válogathat, hogy mitől futamodjon meg, de kedvemre való srác, mert semmi sem tudja kizökkenteni. Beszél a lóhoz, nyugodt hangon, ami a legjobb trükk a fenevadamnál, és valahogy ösztönből ráérzett. Viszonylag könnyedén vezeti be, bár lassan haladunk, de nem bánom. Inkább tartson kétszer annyi ideig a dolog, mint hogy összevesszenek. Jó ez így. Mégis inkább egy hisztis kancát kínálok neki, és zokszó nélkül elfogadja. Két dolog miatt döntök így, és csak az egyik az, hogy Django egy hatalmas falat elsőre. Ami inkább dominál most, az az, hogy ha bármi történne, Principessa biztos választás, én meg elbírok Fondante bármelyik elkattanásával.
- Ó, nem is tudom… Hogy sírva hazaszaladsz? Nem, azt talán mégsem, de egy csendes kiborulás átlagos esemény szokott lenni az első találkozás után. – mosolyom széles, mert egyre jobban tetszik nekem. Ha új lovász találkozik a ménnel, általában hetekig kell a legkülönbözőbb dolgokkal megvesztegetnem, hogy ugyan nyúljon hozzá a lóhoz, miután az első alkalommal többszörös halál közeli élményben részesítette az állatkám.
- Nem, nekik nem. Sajnos. Mert tudnék találóbbakat is. – nevetem el magam. Igaz, lehetne rosszabb is a dolog, de nem szerencsés dolog az átnevezés. Rossz ómen lovas körökben, és hát maximum kapnak egy becenevet, ha olyan borzasztó a helyzet. Handsome például hivatalosan Showtime néven fut, de azt nem bírom elviselni.
Kivezetem a két kancát, és egymással szemben kikötöm őket két oldalról az istálló folyosóra. Nem szokták szeretni a lovászok, de a napnak ebben a szakában semmi dolguk idebent, ezért meg merem tenni. Egyébként meg kapnak egy szép mosolyt, és elnézik nekem, mert jófejek.
- Igen? Mire is mondok most igent? – kicsit talán elveszítettem a fonalat, de jelenleg nem egészen tudom, hogy miről is van szó. Amíg nekilát a pucolásnak, én kikészítem a lovak cuccait; izzasztók, nyeregemelők, nyergek, hevederek, kantárak, lábvédők. Mindent szép rendben, felhelyezési sorrendben. Nem azért, mert nem hinném, hogy fel tudja rakni egyedül, csak mert én így szoktam meg, és nagyban egyszerűsíti az életünket. Aztán é is nekikezdek a saját lovamnak, bár én jóval felületesebb vagyok; minden nap le vannak pucolva, és a nyári szőrük olyan rövid, hogy nem hagy helyet túl sok pornak. Minden esetre örülök, hogy Felix alapos, becsülendő dolog. Így aztán hamar beérem, és akkor lassabb tempóra fogom magam.
- Nem, nem hiszem, hogy túl intimet tudnál kérdezni, nem vagyok az a prűd fajta. – nevetek – Attól is függ, milyen hangulatban vagyok, de általában van valami program estére, ha más nem, akkor egy jó film. – válaszolok a kérdésre, bár az is igaz, hogy nem részletezem a dolgokat. Nem mondom, hogy heti párszor pasi vadászaton vagyok valamelyik kocsmában, és nem jövök az olvasással, mert az nem igazán szenvedély, az… Az az általános műveltség része, hogy az ember olvas, és számomra teljesen természetes. - És egyébként a hétköznapjaimat iskolapadba száműzve vagyok kénytelen tengetni, de van motiváció. - paskolom meg a lovam nyakát.
- Na és te? Mit csinálsz, amikor nem sétálsz és nem idegen lányok fejét próbálod elcsavarni azzal, hogy mennyire értesz a lovak nyelvén? – fürkésző pillantással nézem, ahogy dolgozik, miközben Principessa hátán nyugtatom a kezem. Bevárom a nyergeléssel, nem akarom sürgetni.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Kedd Nov. 10 2015, 23:12

//Extrém kitartó vagyok, no problem (: //

-Csúnya, de szórakoztató.
Vigyorgok, függeni nem rossz dolog, amíg el nem uralkodik az emberen a dolog. De mértékkel kell ennyi, olyan ez mint a csokiszósz a fagyiról. Kell és kész. Aztán közel hajol, megosztja kreált titkát a palackbazárt lóillatról, közelebb hajolok én is.
-Ha kell fű alatt szalmás illóolaj, vagy lószőr esszencia, tudok egy személyt...
Mondom roppant sejtelmesen, mintha csak drogról beszélnénk. De nem kell sok és már vigyorgok is, sajnos nem vagyok jó színész, pedig mennyire jó polgárpukkasztó lennék! Ohoho, igaz is, már az vagyok, na hát!

A mént még hanyagolná új oktatóm, inkább egy kancát ajánl, de nem lázongok. Egyrészt, mert nem szokásom, ha már tanácsot és tanítást kérek, másrészt, lovagolni vágyom, ha kancát kapok azt kapok. Fogok én még mént meglovagolni, efelől nincs kétségem. A kérdésére viszont nem tudom milyen választ várt, így visszakérdezek, felhorkanok a felvetéseken.
-Hmpf... Először kedves Elenore, nem szoktam picsogni és túl lusta vagyok ahhoz, hogy hazaszaladjak, főleg, ha rossz a kedvem. Másodsorban ha kiborulok nem csendben fogom megtenni, mi értelme lenne, ha kiborulok, akkor már igenis nyomós okom van és hagy hallja az is akinek nem kellene. Ennek fényében megnyugtatlak, nagy a tűrésküszöböm és nem fogok sértett királyfit játszani minden apró-cseprő dolog miatt. Nyugodt ember vagyok, a ló pedig értelmes állat, csak türelem kell hozzá.
Magyarázom tételesen, de vigyorgok közben, mert noha sértődékenynek könyvelnek el általában, nem tekintem magam annak. Inkább csak morgok, ha nem tetszik valami, de Elenore messze van még ennek a megtapasztalásától.
Inkább a lovak nevéről és azok eredetéről érdeklődöm.
-Például? Nekem a Django tetszik, igazából a Fondante is hangzatos.
Bár nem ismerem a lovak természetét és személyiségét, de nem tucatnevek ezek, ami tetszik.
Mivel kivezeti a kancát, a másikat is, így úgy értékelem átmentem a vizsgán és kivisz. Persze amolyan formalitásból rákérdezek, de gonosz mosoly kúszik a számra, hogy összezavartam.
-Mire szeretnél? A lehetőségek tárháza végtelen!
Sandítok rá flörtölősebb mosollyal, de könnyed nevetésbe fullad, látva tanácstalanságát.
-Arra, hogy akkor kiviszel végül is lovagolni, terepre. Most.
Rágom a szájába szinte pofátlan vigyorral, "hipnotizálva", hogy most már mondjon nekem igent, a nem nem opció. Kipakol, szépen, akkurátusan, nincs ellenemre a rendszeretet, a precizitás, én is könnyebben nyúlok így dolgokért, nem kell keresgélnem.
Nem vagyok a felületes fajta, ha már csinálok valamit alapos kivitelezéssel teszem, a magam és mások megelégedésére. Mivel nem ingyen a két szép szememért és a megkapó mosolyomért visz ki, így nem zavartatom magam, a magam tempójával pucolom a lovat.
Míg ez a tevékenység folyik, kérdezgetem, mit is lehet megtudni úgy általánosságban a partneremről, ha fogalmazhatok így. A prűdség említésére kajánabb félmosolyt kap, ha épp idetekint. Nem szeretem a prűd embereket így külön öröm, hogy Ő nem fáraszt ezzel.
-Én az üres estéken többre becsülök egy jó könyvet, de vannak olyan napok, amikor tényleg ki kell kapcsolni az agyat. Szóval nem tudok elég merész kérdést feltenni? Ha azt kérdem, milyen rendszeresen maszturbálsz, csak azért nem fogsz válaszolni, mert nem vagyunk még annyira jóban?
Kihívóan mosolygok, míg ráemelem a tekintetem, nem ismer Ő még engem, ha azt mondják nincs tabu, valóban nem lesz, kérdezem, ami eszembe jut és érdekel. Vagy amitől az átlag ember zavarba jön, mert intimnek ítéli meg a választ is, nem hogy a kérdést.
-Iskola... én örülök, hogy már letudtam. És mi az a motiváció?
Ha már nincs intim kérdés, nem szégyellem faggatni. A felvetésére nevetek egy keveset.
-Akkor számtalan más dologgal kápráztatom el a lányokat egy kellemes este ígéretében.
Vigyorgok szélesen, a flörtölés nálam alap opció, nem akkor csinálom mikor épp eszembe jut. De valamivel komolyabban folytatom, hiába nem hazudtam az előbb sem.
-Mikor mivel. Nem vagyok az otthon ülő, unatkozó fajta, inkább programot szervezek magamnak. Elég vegyesen, mivel az ismerőseim is vegyes érdeklődésűek. De általánosságban olyan megkapó és magával ragadó pillanatokat és hangulatokat, részleteket és egészeket keresek, amiket úgy érzem meg akarok örökíteni, amit érdemes átdolgozni, továbbgondolni. Festő vagyok, bár egyesek szerint csupán éhhalálra váró vászonmaszatoló, kinek hogy tetszik. Most épp modelleket keresek, hogy egy új sorozatot alkothassak.
Ecsetelem, míg lepucolom a lovat, visszahelyezem a helyükre az eszközöket és tartom a kezem a nyergeléshez való holmikért. Ha hagyja, akkor a lovat fel is nyergelem, ez rajta áll, megbízik-e bennem, vagy inkább maga csinálná.
-Na és Téged mi doppingol leginkább a lovaglásban mondjuk? Vagy bármi másban, amiben kellőképpen el tudsz mélyedni?

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Kedd Dec. 01 2015, 19:21

Úgy sugdosunk egymásnak baromságokat a karám mellett, mintha valami szupertitkos találkozón lennénk és kémelhárítanánk vagy tudomisén! Mindenesetre elvigyorodok, mert tetszik, hogy belemegy a játékomba. Szeretem, ha valakiben van egy soha fel nem növő gyerek, és képes a világon bármiből viccet csinálni.
- Micsoda véletlen! – nevetek – Ennél már csak az lenne nagyobb, ha ugyanazt a személyt ismernénk. – bólogatok alig észrevehetően, és mindent értő pillantással bámulok az arcába, folytatva a kis huncutságot.

Django nem éppen készséges, de nem is arról híres, mégsem okoz különösebb bonyodalmat Felixnek, hogy bevezesse a helyére. Csodálkozásomért cserébe monológot kapok, és egy lágy mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy szarkazmusom ma nem talált célba.
- Na, valami ilyesmire gondoltam! – nevetek fel végül, mert a csendes kiborulás nálam kábé ennyit tesz. Bár minden ember másképp akad ki…
- Igen, velük mázlim volt. – értek vele egyet, mert még úgy ahogy találóak is – Ő ott például hivatalosan Showtime – mutatok az álmosan pislogó fakó csődörre – Mintha legalábbis valami kislány nevezte volna el… Nálam csak Handsome néven fut, mert igen csinos darab. Vele pedig különösen szerencsém volt – paskolom meg az én kis hercegnőm nyakát – Még nem voltak meg a papírjai, amikor megvettem, és eszemben sem volt a Darlingot hivatalosítani. – beletúrok a kanca sörényébe, aki jólesően dől neki a kezemnek. Imádja, ha simogatják, és nem is nagyon lehet neki ellenállni. Nem véletlenül lett ő Hale kedvence. Meg úgy egyébként is, mindenkinek ő a kedvence.
Pár pillanatra összezavar, mert annyira elvoltam a saját gondolataimmal, hogy el is felejtettem, mi itt a kérdés. Igent mondtam volna? Jó, persze, belefér, ritkán mondok nemet, de mégis mire is mondtam most éppen igent? Aztán kapok egy szájbarágós magyarázatot. Jól van O’Hara, toppon vagy, tényleg.
- Végtelen? Igazán? – huncut kis mosoly kúszik az arcomra, mert élmény hasonlóan elmebeteget találni, mint amilyen én vagyok. Ott van nekem Seby, bár az utóbbi időben elhanyagolom, és legutóbb is csak úgy hipp-hopp mondat közepén kellett lelépnem… Félek, talált helyettem más futóbolondot. De én meg találtam helyette, vagy mellé, vagy bánom is én, melyik polcra kerül Felix, amíg ilyen bolond marad.
- Ja, arra. Hát, azért még megnézlek lovon, mielőtt kilépünk a kapun, de jó esélyeid vannak. Persze, saját felelősségre, meg amit ilyenkor szoktak blablabla. – forgatom a szemem, mert elég otthonosan mozog a lovak közelében, szóval van egy olyan megérzésem, hogy látott már lovat. Ha meg nagyon béna lesz, akkor egyszerűen lovat cserélünk és ellovacskázunk a pályán.
- És milyen könyvekkel kötöd le magad az üres estéken? – csapok le azonnal a témára. Én mondjuk imádom az ír verseket, de basszus, a véremben van, ez nem meglepő. Mellé általában csak valami szenny jut, ha már regény, a klasszikusokat letudtam a gimi alatt, meg a modell karrier elején, amikor még élveztem, hogy kiakasztom a többi lányt a folyamatos könyvbújással. Na, igen, ők voltak azok, akik leszoktattak az olvasásról és átváltottam bulizásba, de talán nyugdíjas koromra visszatérek régi barátaimhoz, és az estéimet majd otthon töltöm nyolcvan macskával meg egy jó könyvvel. Hmm, ígéretes kilátások! De talán nem kéne mindent ennyire sarkítanom, elvégre nem vagyok könyv ellenes, sőt! Következő kérdése azonban meglep. Korántsem átlagos pasi, ez most már teljesen biztos. Mégis ki kérdez ilyesmit egy első találkozásnál? De most komolyan. Aztán az első zavaromat legyőzve elvigyorodom: - Elég rendszeresen. – kacsintok rá, mert bár nem igazán mondanám rendszeresnek, ha szükségem van rá, megteszem, de nem kaparom a falat, ha úgy alakul, hogy nem nyúlok magamhoz, ezt neki korántsem kell tudnia.
- Hát, ha végzek, akkor elvileg kezdhetek valami hasznosat az életemmel. Az már nem rossz kezdés. – nevetek kicsit keserűen, mert imádom, amit tanulok, de nem tudom, hogyan fogom összeegyeztetni a szakmámat a hobbimmal. Ettől egy kicsit azért tartok.
Mire felnyergelünk, már kiderül, hogy egyikőnk sem szokott otthon ülve malmozni. Nagy város ez az LA, de hogy mi még hogy nem futottunk össze korábban… Fura, hogy pont most, és pont a loviban, na de sebaj, ennek így kellett lennie, mert hiszen mindennek oka van.
- Pedig nem tűnsz annak az elvont művészlélek típusnak. – billentem félre a fejem, hogy ezzel a tudattal, ezzel az adalékkal fűszerezve ma már sokadjára végigmérjem. Aztán, ha felnyergelt, gyorsan átellenőrzök mindent, helyükre igazítom az esetleg kilógó szíjakat, vagy ilyesmik, de nem követett el szarvas hibát, nem kell nagyon macerálnom a munkáját.
- Ó, hát… A lovaglás terén a tökéletesre törekszem, igyekszem elérni a száz százalékos harmóniát. A szemléletem szerint ehhez a lónak és a lovasnak is jól kell éreznie magát, szóval… Nem egyszerű, mert elég bunkók tudnak lenni néha… - jelentőségteljes pillantást vetek Djangora – Bármi másban meg… Egy időben modellkedtem, azt szerettem, élveztem a nyüzsgést, az mindig feltöltött… - megvonom a vállam, ezen még sosem gondolkodtam. A kantárért nyúlok és Fondante fejéhez lépek; elég háklis a füleire, ezért inkább én csinálom. Na meg persze azért is, mert reflexből megy már a dolog. Aztán a kezébe nyomom a szárakat és Principessát is felkantározom, hogy aztán a pályára indulhassunk, és megnézzem, mit művel ló háton.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Szer. Dec. 02 2015, 20:48

-Hmm, csak azt ne mondd... oh... Julio?
Emelem lassan a számhoz a kezem, tettetett megdöbbenéssel, mert élethűen nem menne. De az arcát nézve el kell nevessem magam, jóízűen, enyhén csóválva a fejem, hogy mi sem vagyunk normálisak. Ámbátor ez csak jó hír, nem vagyok egy udvari bohóc, de kell a humor a mindennapokba, nevetni pedig kellemes.

A szarkazmust valóban nem hallottam ki, sértődékenynek tűnő habitusom viszont akarva-akaratlan megtapasztalja, bár nevetek, szóval lehet fel sem fog tűnni neki. Bólintok, hogy egyre gondoltunk, nem kell aggódnia miattam, ha eddig nem kergetett el, hogy az agyára megyek, talán nem fog. Bár furcsállanám, általában kedvelik a társaságom, ő is hasonlónak tűnik hozzám ebben a kérdésben.
-Showtime?
Nézek rá kérdőn, hogy ugrat-e, vagy valóban ez a ló neve. De minden bizonnyal így van. Bólogatok is, hogy az általa adott név valóban tetszetősebb, vagy találóbb, szép jószág. A Darling-ra, megint vágok egy "Ugyan kérlek" arcot, ez már lassan olyan mint az ebeknél a Bolhás, Foltos és társai... vagy csak egyszerűen "kutyuli"... teremtőm.
Vigyorgásra sarkall, hogy kihagy a figyelme és elsiklik az első kis játékunk felett, letesztelhet. Persze szeretem az ilyen flörtölős szócsatákat, bólintok mikor visszakérdez.
-Igazából nem végtelen, el kell keserítselek. A fantáziád szabta határ a végső állomás, innentől csak te tudhatod mennyire széles a lehetőségek listája!
Mondom eleinte sóhajtva, lemondóan, majd vigyorodom el újra. Ha szerencsém van, Elenore igazán kreatív és ötlet dús személyiség, unalomtól való rettegésre nem fog okot adni nekem.
-Hogyne, hogyne, ez csak természetes.
A saját felelősség monológot ismerem, de mivel tudok lovagolni (mindent nem felejthet az ember, főleg, hogy a legtöbb dolog reflexből és zsigerből jön már), így nem aggódok semmin.
-Változó. Szeretem a filozofikus vagy elgondolkodtató könyveket, így az utópisztikus regényeket is. A krimik is lekötnek, ha valóban csavaros a történet. Klasszikusokat már nem olvasok, helyette inkább a kortárs művek szókimondását és kreatív ötvözéseit keresem. Ha valami könnyed ponyváról szeretnél velem diskurálni, azt hiszem csalódást fogok okozni. Te szeretsz olvasni?
Kérdezek vissza, mert lehet eleve untatja, akkor pedig igazi könyvmolynak fog beskatulyázni. Bár talán mégsem, mikor közli nincs tabu olyan kérdést találok feltenni, ami látom nála is kiveri a biztosítékot. Olálá, hát ezért az arcért már megérte felkelnem, miért nincs itt egy tükör? Ezt látnia kéne, némán ráz a nevetés, ahogy vigyorgok, tartva a szemkontaktust vele, hát ez nagyon mulatságos! De összeszedi a maradék lélekjelenlétét és mentségére legyen mondva, pirulás nélkül, lazán válaszol. Csak vigyorgok, nem számítottam válaszra, csak csendes megbotránkozásra, így bólogatok amolyan "helyes, helyes" alapon.
-Mindig elkezdeni a legnehezebb, aztán folyamatosan alakul, legalább tudod hol kezded majd! Sokan ezt sem tudják.
Mosolygok, szerintem abszolút jó úton van, ha egyáltalán látja honnan induljon, vannak céljai. Én azok nélkül létezni sem bírnék, a céltalanság a halálom.
-Hmpf, mert nem is vagyok az?
Vigyorgok rá szemérmetlen, hogy elvont művészlélek titulussal illet meg. Vannak elvont dolgaim, de úgy hiszem, nem ezek dominálnak bennem, főleg nem egy új ismerősnek. Kaján mosollyal a szám szegletében konstatálom, hogy végig mér, ma már nem először, szeretem, ha megnéznek maguknak. De mivel van dolgom, cselekszem, éppen nyergelek. Kiigazít, amit cseppet sem bánok, majd kérdezek még, míg vezetjük a lovakat.
Csendben nevetek azon, hogy egyes lovai bunkó viselkedése miatt nem tudja, vagy csak nehezen elérni a tökéletes harmóniát.
-Állítólag egy kis kockacukor, alma csodákra képes.
Vigyorodom el, ha mást nem kenyerezze le a lovat a készségesebb együtt dolgozás érdekében.
-Szóval a pörgés tölt fel Téged?
Az jó, az ilyen emberek általában kellemes társaságok számomra.
-És milyen modell voltál? Magazinok címlapja-lány, vagy kifutón sétáló... Gondolom inkább utóbbi, ha már a nyüzsgést említetted.
Közben, ha beértünk követem az utasításait, ha nem ad, akkor a pályán megkapaszkodva a nyeregbe és lábam a kengyelbe akasztva könnyed mozdulattal lendítem fel magam a lóra. Nézem kényelmes hosszú-e a lábamnak, ha nem, rövidebbre vagy hosszabbra állítom, ellenőrzöm, hogy minden a helyén van-e. Bár csak kiszökik egy kellemes, halk sóhaj az ajkaim közül, hiányzott már ez az érzés! Előre is hajolok, hogy megpaskoljam hátasom nyakát, majd nézem Elenore-t, melyikünk menjen elől, vagy egyáltalán jön-e még, bemelegítünk-e lovon (nem bánnám, de nem kívánok beleszólni).

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Pént. Dec. 04 2015, 02:15

- Nem… Ami azt illeti, nekem Sam-ként mutatkozott be, de… Simán használhat több álnevet. – nevetek, mert most már nem tudom magunkat komolyan venni, még annyira sem, mint eddig.

Bemutatom neki mind a négy lovat, igaz, csak a nevük miatt kerülnek mind szóba. Hát, igen, a lovas világban is vannak idióták, de hallottam már ezeknél cifrábbat is. Ahogy az velem rendszeresen előfordul, ma sem vagyok más, időről időre beleszaladunk a kétértelműség édes csapdájába. Imádom ezt a játékot, mindennél jobban szeretek direkt félreérteni és direkt félre értetni. Ez adja az élethez a fűszert, különben halálra unnánk magunkat. Kezdetben kicsit húzom a szám, hogy már megint a határok, de aztán szélesen elvigyorodok, mert ha csak az én képzeletemen múlik… Messzire lehet ám kalandozni.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy számodra nincs lehetetlen, és mindenben benne vagy? Biztos vagy benne, hogy tudod, mire bólintasz most rá? – faggatom, bár konkrétumot nem mondok. Hatalmas őrültségekbe fogom belerángatni, ha most igent mond. Majd megtudja, hogy kivel kezdett, bár nem tűnik egy olyan pasinak, aki hamar megrettenne. Sebyvel is sok minden van már a hátunk mögött, és valahogy úgy érzem, Felix lesz a következő, akivel nászútra megyek – persze csak viccből, hogy kikészítsem. Sebynél is működött, még melegnek is beöltöztettem, és kár lett volna kihagyni, igazán jól mulattunk, főleg az eladó kislány arcán. Totál megérte!
- Már nem? Akkor volt idő, hogy a klasszikusok voltak terítéken. – felcsillan a szemem. Valahogy manapság, az én korosztályom már nem értékeli a könyvet magát. E-book, tablet, és barátaik. Én imádom a kezemben érezni az adott könyv súlyát, pörgetni a lapokat, érezni a papír és a tinta kesernyés illatát. Ú, perverz vagyok!
- Igen, szeretek. Egy időben én voltam a könyvmoly a bandában… Mostanában nem igazán jutok oda, hogy el is mélyüljek valami hosszadalmasabb történetben, úgyhogy maradtak a versek, meg novellák. – grimaszolok kicsit, mert tényleg, idejét sem tudom, hogy otthon befészkeltem volna magam valamelyik kényelmes fotelbe egy jó könyvvel. Állandó a pörgés, mindig van mit tenni, vagy ha nincs, akkor szervezek valami társaságot. A pányvákkal gyorsan haladok, de azok nem is kötnek le annyira, hogy mélylélektani elemzésbe akarjak kezdeni róluk, nem is bánom, hogy nem akar teszem azt a szürke ötven árnyalatáról társalogni, vagy valami hasonlóról. Persze, egy rakás könnyed kötet lapít otthon, de szerintem olyan is kell néha, és az nem fekszi meg a gyomrom.
Feszegeti a határaimat rendesen, de nem láthatja, nem engedhetem, hogy lássa, meddig tart a komfort zónám. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a lehető leglazábban adjam elő magam, és remélem be is jön. Korai lenne feladni a harcot, hol maradna a móka?
- Legalább ennyi előnyöm van. Csak az nem világos még, hogy hogy fog beleférni a négy gyerek… De majd kitalálok valamit. – mosolyodom el, ahogy ujjaim a lovam testén kalandoznak; szeretem érezni, ahogy megfeszülnek és ellazulnak az izmaik, ahogy árad a testükből a hő. Megnyugtat most is, mint mindig.
- És… Nem akarok indiszkrét lenni, de ebből meglehet élni? Már a festésből, meg a művészkedésből. – persze, nyilván, ha világhírű az ember… De a festőknél nem úgy szokott lenni, hogy annál értékesebb a munkájuk, minél halottabbak? Már hogy ez így nem értelmes, de na!
- Persze, én is elkényeztetem őket, de a hátukon ülve, egy feladat közepén igen nehéz az ilyesmi. Ott csak a kompromisszum marad. – nevetek, mert látom magam, ahogy répát lógatok az orruk elé valami botról, vagy tudom is én.
- Aham, az unalom meg a semmittevés kicsinál. Szeretem, ha van mit csinálni, meg ha zajlik az élet. – bólogatok, mosolygok. A versenyek forgataga, a fotózások pörgése, a lovardai élet, hogy itt mindig van valami pletyka, az egyetem is… Millió ember, valakivel mindig történik valami, amin lehet csámcsogni, valami buli mindig van valamelyik társaságban.
- Á, kifutón ritkán jártam, nem vagyok a tipikusan oda való alkat, de a fotózásokkal jól kerestem, amíg csináltam. Szerettem is. Általában jobb a társaság egy fotózáson, mint egy bemutatón, és ha hiszed, ha nem, legalább akkora a pörgés ott is. – magyarázom, míg kiérünk a pályára. Segítek neki felülni, ha igényli, ellenőrzöm a hevedert, még egyszer átfutom a tekintetemmel a felszerelést, aztán én is felülök. Egymás mellett sétálunk, amíg a lovak kicsit melegszenek, bár nem kell nekik sok, karámban voltak, de szeretek legalább pár kört sétálni, mielőtt bármi is történik, még ilyenkor is.
- Majd arra figyelj, hogy kicsit hisztis, ha túl erősen fogják a fejét. Van rajta fék, meg tudod fogni akkor is, ha nagyon nekiindulna a világnak, de ha nincs vészhelyzet, akkor csak finoman nyúlj hozzá légyszi. – eszembe jut, hogy semmi fontos infót nem adtam neki a lóról, amin ül, de remélem, elbír vele, meg a kanca még nem is sunyította szét az agyát, szóval azt hiszem, jó napja van.
- És amúgy, csak a lényeget nem kérdeztem, mennyi meg milyen tapasztalatod van a lovakkal? – annyira lenyűgözött a nem is tudom, mijével, hogy meg sem kérdeztem semmi ilyesmit. Végül is, a hülyét meg a bátrat csak egy igazán halovány határ választja el egymástól, valahogy úgy, ahogy az őrültet meg a zsenit…

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Szomb. Dec. 05 2015, 23:30

-Oho, bölcs meglátás!
Vigyorgok rá, majd nevetek vele, ez tényleg sok már, de nem számít, legalább tudjuk mire számítsunk a másiktól, ha beteg poénra adjunk a fejünk. Nevetni meg ki nem szeret?

Értem a kérdés mögött megbújó nagyobb kérdést. Ha igent mondok tartanom kell magam hozzá. Kell egy kiskapu, láthatja a mosoly mögött azért kattognak a kerekek, hogy kicsit összébb húzott szemmel méregetem.
-Bizonyos szituációkban, amik a flörthöz köthetőek főleg valóban nincs határ, de előfordul, hogy nemet mondok olykor-olykor, nagy ritkán.
Adom elő óvatoskodva, de nevetek, érzem, csapdába sétálnék máskülönben. Nem ismerem annyira (sőt semennyire) a szemben álló hölgyet, hogy vaktában igent mondjak minden ötletére. Valahol izgalmas, de megtanultam a vakmerőség sokszor ad egy észhez térítő pofont. De érezheti, tesztelhet bátran, mert valóban ritkán mondok nemet. Annyi fura dolgot kértek már tőlem, hajlamos vagyok azt hinni engem már nehéz meglepni. Pedig meglehet, ha pedig kellemesen, ohm, na akkor nem eresztem a másikat, az is biztos. De nem is vagyok hálátlan.
-Természetesen, azokkal kezdtem. Honnan induljon az ember, ha nem az alapoktól?
Nézek rá mosolyogva, talán kissé értetlen, mert nekem annyira adja magát, hogy az alapkövekkel kezdem építeni tudásom házát, nem holmi jött-ment könyvekkel, vagy bármi mással.
-Nocsak! Igen kevesen adnak manapság hasonló választ, pedig a versek néha felérnek egy-egy regény érzésével, tanulságával, mondandójával!
Csodálkozom rá, hogy hasonszőrű lélekre akadtam. Versek! Ki meri bevallani ebben a tv mániás világban, hogy létezik művészet is?
Aztán bele a mély vízbe, mentőöv nincs, az a gyengék hagyatéka. De úgy érzem, a kezdeti meglepettséget is levetkőzi, belemegy a játékomba.
-Gyerek? Nem olyanok inkább, mint az élettársak? A gyerekekre nem feltétlen gondol az ember egyenlő félként, pedig Te a lovakkal kapcsolatban inkább így érzel, nem?
Mosolyodom el, nekem ez inkább tűnik "románcnak" mint nevelésnek. De ez csak kukacoskodás, nem bántás, puszta kíváncsiság.
-Hm. Nem indiszkrét a kérdés, de amúgy sem vagyok olyan, aki hasonlóan fogná fel a dolgot. De hogy válaszoljak is, nem egyszerű. Ismeretség, kapcsolatok kellenek, kellő magabiztosság, fellépés. Ma már e nélkül semmit sem lehet elérni, így gondolom nem is leplek meg a válaszommal.
Azt nem kötöm a csinos orrára, hogy a testemből jelenleg jobban megélek. Ami azt illeti, abból sokáig jobban megfogok még, de nincs mit tenni.
((Minél halottabbak xD Azt már nem akarom megvárni ezzel a karival xD ))
-Hát igen, belátom, munka közben elég nehéz eképpen korrigálni, de semmi sem lehetetlen!
Nevetek, mert nekem is hasonló botos, megoldások jutnak eszembe.
-Különben kifolynak a napok, ne de bár?
Úgy érzem Ő megért engem és a magam fajtákat, hogy kell a sok program, anélkül befásul az ember, elszalad az idő.
-Nem tudom, olyanon még nem voltam. De gondolom, ha sokan vagytok, sok a sminkes, a fotós, a stylist, akik a díszletért felelnek... gondolom.
Ha fotóztak is, csak kettecskén voltunk, de az nem is stúdió fotózás volt. Kinn a természetben, vagy hasonló, valami téma kapcsán, alkalmi dologként. Ezért is kérdezem, elképzeléseim vannak, de tapasztalatom nincs.
Egyedül is fel tudok ülni, annyi rutinom már van, meg nekem úgy egyszerűbb is. Mindent leellenőriz Ő is, sétálni kezdünk a pályán.
-Rendben, több teret adok neki. Mennyire érzékeny a csípőmozgásra és a súlypontáthelyezésre?
Ha arra is hallgat, szívesebben adok így támpontot mit és hogy kéne, mint azzal, hogy a gyeplő hosszát igazítom folyamatosan. Előbbi kényelmesebb és ösztönösebb is nálam, western lovaglást tanultam sokáig, lehet azért. Persze vannak olyan lovak, amik már meg sem érzik, csak ha rángatják a szájukat, de olyan kiégett lovon nem is szívesen ülök, hogy őszinte legyek.
A kérdésére elvigyorodom.
-Tinédzser korom óta lovagolok, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Sokszor voltam terepen, ugratni is tudok, mert tanultam, de az nem most volt, azt hanyagolnám ismétlés nélkül. De sosem versenyeztem és hasonló, mindig hobbi szinten maradt, kedvelt sportnak. Nagyon szeretek lovagolni, de sosem tudtam annyi időt fordítani rá, hogy egy lovas szemében szerintem bármit is érjen! Lovam sem volt soha, bár voltak kedvenceim, akikhez évekig visszajártam. Az egyik egy ügetőről visszavonult volt, élveztem hogy technika kellett, hogy elinduljon vágtába!
Vigyorodom el, az Ő szemében tudom, hogy egyszerű lelkes laikus maradok, de nem is kívánok több lenni, csalóka lenne. De láthatta, nem idegen dolog a ló pucolása, nyergelése, megülése. Nem az a típus vagyok, aki azt mondja tud lovagolni, de azt se tudja hogy épül fel egy nyereg vagy hogyan kell helyesen felszállni, ülni a lovon. Utóbbira én ügyelek is, nem csak nekem előny, hanem a lónak is jobb így.
-De ha kérdésed van tedd fel, válaszolni egyszerűbb, mint kitalálni a kérdéseid!
Mosolygok, nem tudom pontosan mire volt kíváncsi. Lehet ezeket magától is kitalálta már velem kapcsolatban.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Kedd Dec. 08 2015, 01:09

Ha a határok feszegetéséről van szó, én sem vagyok éppen utolsó. Örömömre szolgál, hogy ha már neki sikerült engem egy kicsit kibillentenie a megszokott kerékvágásból, most ugyanezt tehetem vele. Gonosz vagyok, tudom, de valahol élvezem, hogy nem tud hova rakni, és nem meri száz százalékra bevállalni. Persze, én sem tenném, hiszen nincs egy órája, hogy ismerjük egymást.
- Jesszus, mekkora diplomata vagy! – nevetek, az arcom majd kettészakad, úgy vigyorgok – De értem, és rendben van, megjegyeztem. – kap még egy bónusz kacsintást is mellé. Eljön majd az ideje, amikor letesztelem, hogy meddig lehet nála elmenni.
- Jó, hát manapság… Ki tudhassa? – húzom fel kissé a vállam, mert az emlékeim szerint a korosztályom nem rajongott különösebben a klasszikus irodalomért, és akkor a mai tinikről ne is ejtsünk szót. – És, volt valami kedvenc, vagy csak kötelességtudatból gyűrted le őket? – faggatom tovább, mert olyan ritkán cserélek eszmét könyvekről, és ma kimondottan jól esik az emelkedett téma. Persze, megvan a laza flört is, legalábbis megvolt, nem is annyira lazán, és ahogy elnézem magunkat, szerintem még lesz is belőle bőven.
- Talán nem a megfelelő körökben mozogsz… - próbálom játszani a sznobot, de valljuk be, a színészkedés sosem lesz az erősségem, mert mindent elröhögök, ahogy ezt sem tudom póker arccal előadni. Ugyan már, hiszen művész! Ha a művészek között nincsenek verskedvelők, akkor hol legyenek?
Csapongunk a témák között, de hát mégis, hogy ismernénk meg egymást, ha nem így?
- Hát… Nem tudom. Persze, egyenlő felek, félre ne érts, nem azt mondom, hogy nem, csak… El kell őket látni, és mégiscsak… Örökgyerekek, sosem fognak felnőni, és ez rendben is van. – egyenlő felek, igen. De nem sétálnak oda a zaboshoz, és nem veszik ki a fejadagjukat, mert ha oda is sétálnának, addig zabálnának, amíg fel nem fordulnak. Arról nem is beszélve, hogy igenis tudnak pofátlanok és bunkók lenni, és időről időre elkérik a pofont.
- Meg hát, ha úgy vesszük, a gyerekedet is valahol egyenlő félként kell kezelni, nem? Úgy értem egy bizonyos kortól. Azért olyanhét-tíz éves kortól már megértik, hogy mit miért és mit miért nem, ha nem előbb. A lovak meg egy hétéves agyi szintjén vannak húsz, huszonöt évig, vagy szerencsésebb esetben még tovább. Épp hogy csak nem szólalnak meg. – utolsó mondatomnál elmosolyodom, és megsimogatom Fondante homlokát, aki kicsit sem értékeli a felé irányuló szeretetet, de már megszoktam, hogy nem mutatja ki az érzelmeit. Ő azzal nyilvánítja ki a szeretetét, hogy nem vág földhöz, nekem pedig ennyi elég is. Ilyen személyiség, nem tehet róla.
- Ó, igen, ezt ismerem. – bólogatok értőn, de közben eszembe jut, hogy az én ex-szakmámban azért elég gyakran élnek a testi adottságokkal, és mosolyom fintorrá torzul. Nem tagadom, én is megtettem, ha a helyzet úgy kívánta, de basszus, ez egy ilyen világ. Ha akarod, ha nem, kurva lesz belőled, mert ha más nem, az élet minimum egyszer rendesen megkefél, te pedig csendben tűröd.
- Értékelem a lelkesedésedet, és ha feltalálnál esetleg egy menet közbeni jutalomfalat adagolót, mindenképpen tesztelném a prototípust. – nevetek, mert semmire sem szabad nemet mondani, és manapság már csak a legelvetemültebb dolgokat nem találták ki a lovasok kényére, kedvére.
- Igen, pontosan. Ha semmi dolgod, valahogy mindig késésben vagy. – nevetek, mert ez így kimondva elég abszurdan hangzik.
- Hát, elég nagy kavalkád szokott lenni; millió sminkes, fodrász, öltöztetők, fotósok, asszisztensek, világítók, megrendelők, modellek… Mindenki ezerrel dumál, te meg próbálod elkapni a fontos infókat, miközben kicsavarják a tested a legjobb beállításért. – magyarázom lelkesen, meg vigyorgok ezerrel, mert szerettem, jók az emlékek. Már csak azért is, mert az idő patinája megszépítette őket; a legjobb helyeken fed, és kiemeli a szép részleteket. Mint egy ideális fehérnemű… Hmm, mintha elkalandoztam volna, nem?
Lóra ülünk, sétálni kezdünk, és igyekszem hasznos tippekkel ellátni. Egyelőre csak hosszú száron sétálok mellette, figyelem a mozdulatait, próbálom kiszúrni, hogy mit csinál másképp, mint én, milyen stílust várhatok. A kérdésével azonban meglep. Pozitívan, újra.
- Szuperül lehet testsúllyal irányítani. – csillan fel a szemem. Nem is mertem javasolni, mert Sebyvel is pórul jártam; állítólag tud lovagolni, de biztos nem merném Principessán kívül bárki másra ráültetni. – A csizmával is óvatosan, mert elég menős, érzékeny az oldala, de azért nem egy atombomba. Csak nem kell rugdosni, elég neki egy kis vádli szorítás.
Aztán próbálom kihúzni belőle, hogy mióta lovagol, hogy lovagol, mennyit tud, és kellemes a meglepetés.
- Tökéletesen kielégítő a válasz, ebből tudok következtetni. – mosolygok rá, és nem is látom értelmét, hogy sokáig húzzuk az időt. – Akkor lássuk, hogy megy az ügetés. Ha stabilan ülsz, és tudod rendesen irányítani, akkor el is indulunk kifelé, aztán majd meglátjuk, tudsz-e mély vízben is kalimpálni. – kacsintok rá, és kicsit rövidebbre fogom a szárakat, mert a kis Hercegnő hajlamos utánozni a nagyokat. Amennyiben megfelelőnek tartom a lovaglását, és miért ne tenném az eddigiek alapján, akkor elindulunk kifelé, végigsétálunk a karámok mentén, és egy kisebb dombra felkapaszkodva elhagyjuk a lovarda zárt területét egy hátsó kapun. Kellemes az idő, lágy szellő fújdogál, és a lovak egyelőre békésen ballagnak a poros füvön. Fondante kicsit rázogatja a fejét, talán valami belerepült a fülébe, de majd megnyugszik.
- És milyen terepre gondoltál? – pörög az agyam, hogy melyik útvonalat válasszam – Erdőben csatangolós, vagy mezőn vágtázós legyen? – hosszú száron sétálok, engedem, hogy Principessa nézelődjön, terepen sosem kérek tőlük sokat, csak ha nagyon vidám hangulatban vannak, és tombolás veszélye fenyeget. Olyankor kénytelen vagyok lefoglalni a gondolataikat, és idővel lazítok a helyzeten, ha érzem, hogy nyugszanak, de most béke van, nincs ilyesmire szükség.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Kedd Dec. 08 2015, 23:47

Némán ráz a nevetés, míg elvigyorodom, bóknak veszem a szavait.
-Rendben, reméltem is, kényelmetlen diplomatikus üzemmódban társalogni.
Nevetek, nem teljesen igaz, általában szórakoztat, de inkább csak akkor, ha bosszantom vele a környezetem, Elenoret pedig nem irritálni óhajtom.
-Elnézést, sokszor én is alapnak veszek dolgokat, amik csak álmaimban alapok és a norma része.
Egy kis társadalomkritika, nem bírom megszokni az emberi agy csökevényesedését, nincs mese.
-Volt amit "illemből" olvastam el, persze, de én kedvelem a klasszikusokat. Oscar Wilde Dorian Grey arcépe, Byron, a Dekameron vagy épp Longosz Daphnisz és Chloé-ja. Csak hogy párat említsek a több tucatból. De az Ármány és Szerelem is elég megkapó volt.
Jut eszembe egy dráma is. Hirtelen nehéz kiragadni párat, mert sok könyv és mú van, ami a maga kategóriájában, a maga egyediségében megfog valamiért, ha nem is egészen.
-Neked van olyan, amit sokszor kiolvastál, vagy elég volt egyszer, de még mindig átérzed a könyv hangulatát?
Érdekelne, milyen könyvek az esetei, egyelőre nem tudnám megtippelni sem.
-Kedves Elenore, számomra nem elég, ha valaki olvassa a műveket, igénylem, hogy meg is értse azt... Akinek hobbija nem féltem, akinek kultúrsikk, afelé nem támasztok elvárásokat.
Mosolygok kényszeredettebben, mert sokan olvasnak a köreimben, de nem az olvasás öröméért, maradjunk annyiban. Az pedig, ahogy előadja, nem téveszt meg, nem tűnik sznobnak és kirakat p#csának, a vérem szívja, de még csak kóstolgat. Tud ennél többet is, látom a szeme csillogásán. Később a többi hobbija felől érdeklődöm, így tudom meg, a lovaglás sok idejét elveszi és inkább gyerekei a lovak, mint szeretői, átvitten persze.
-Természetesen, akkor lesz értelmes felnőtt... ha gyerekként kezeled, gyerek is marad. Olvasol a legapróbb jeleikből is nem? No de legyen, gyermekeid, de életed munkái is.
Ha nem éli meg tárgyiasításnak, szerintem ez még talán találóbb is. Azért egy gyermek a jövőnk, egy ló, bármennyire is szép kort képes megélni, nem képes betölteni ezt a funkciót. De bennem nincs is anyai ösztön, mint a legtöbb nőben, hogy minden a dédelgetni való kicsikéje legyen, ha méltónak érzi rá.
Bólintok, persze, hogy megért, ma már kapcsolatok és befolyás nélkül utcát söpörni is kihívás.
-Feltétlen, szavamat adom, a tied lesz!
Talán még tippjeim is lennének, ötleteim, amik csak fele olyan őrölten hangzanak, mint az ember elsőre meghallja, de a kivitelezés... mindig ott akadok el. Kigondolni és megálmodni mindig egyszerűbb.
-Akkor a leginkább, hát nem is nézed az időd.
Nevetek, nem érzem abszurdnak, át szoktam élni amiről beszél, jelen esetben a késésről és a kapkodásról.
-Úgy látom hiányzik ez a fajta pezsgés.
Mosolygok, a hangjából ítélve igencsak kedvére való volt a kamera előtti pózolás. Közben már léptetünk a lovakkal, bemelegítünk. Én csinálok pár tornamozdulatot is, odalenn nem melegítettem be.
-Ohm, remek, akkor az elég lesz. Ritkán használom a sarkam vagy a vádlim, terepen amúgy is egyszerűbb megfelelően helyezkedni a nyeregben.
Mosolygok, tökéletes, úgy érzem kellemes délután elébe nézek.
-Remek.
A hátterem is kielégíti, bár afelől nem volt kétségem, nem szokásom üresen a levegőbe beszélni, de tudom, mások előszeretettel, így nem hibáztatom Őt.
-A lehető legférfiasabban kalimpálok, öröm nézni!
Vigyorodom el, majd némi séta után csípőmozgással tesztelem, valóban elég lesz-e a drága kancához ez a fajta kommunikáció. Ha átvált ügetésbe könnyen emelek ki, veszem fel a ritmusát. Ha gyorsabban menne lassításra sarkallom, jelezve nem kell rohanni. Majd vágtánál, ott szeretem a sebességet. Ha minden jól meg Elenore félelmeit eloszlattam és lovagolunk kifele a természet lágy ölébe.
-Áh, nehezet kérdezel! Imádok az erdőben bandukolni, de azt hiszem maradok a gondtalan sík terepen, olyan régen vágtáztam egy jót, ki vagyok rá éhezve!
Kell a sebesség, a tempó, a szabadság könnyed érzete, hogy egy a szívem a lóéval és nincs más, csak előre. Meg is paskolom a jelenlegi társam, mély levegőt véve, hagyva a maga tempójában kaptasson felfele.
-Ez megfelel Neked?
Mert persze meggondolhatja magát, mérsékelten leszek elcsüggedt, amiért előre beleéltem magam.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Szomb. Dec. 12 2015, 23:43

Azt hiszem, nem először titulálják diplomatának, mert a legkisebb jelét sem adja, hogy meglepné, vagy kiakasztaná az enyhén cinikus címkém. Hálásan mosolygok rá, amikor megígéri, nem fog ezzel bosszantani, mert meg kell mondjam, a falra mászom az ilyen és ehhez hasonló szövegektől; tiszta maszatolás az egész, semmi őszinte megmozdulás, csak a kezek tisztára mosogatása.
- Ú, hát Oscar bácsi… Na, igen, megértem, és hát Dorian egy nagyon nagyon jól sikerült karaktere. Valahányszor olvasom, mindig másképp látom. – tisztára belelkesedek, nem hiszem, hogy az utóbbi időben lett volna olyan ismerkedésem, amikor szóba került ilyen téma. Más az, amikor már ismerjük egymást, és erről beszélünk, de manapság szerintem nem lehet nagy sikert aratni az átlagnál, ha az irodalom szépségeiről kezdeményez az ember vitaestet. Vagy délutánt.
- Nekem igazán nagy kedvencem Brontë Üvöltő szelek-je. Meg sem tudnám mondani, hányszor olvastam. De az orosz realisták is nagyon közel állnak a szívemhez, és ott van a Száz év magány… És ha a darabokat említjük, Ibsen Vadkacsáját vagy ezer féle módon lehet magyarázni, éppen milyen hangulatban olvasod, látod, és kivel azonosulsz. – alapvetően az olyat szeretem igazán, amit több szempontból, több irányból lehet magyarázni, különösen izgalmas minden olvasatra mást és mást belelátni.
- Megmondom őszintén, hogy nem szeretem őket elemezni. Persze, megtehetjük, hogy azon fantáziálunk, hogy mire gondolhatott a költő, amikor azt írta, hogy teszem azt „megremeg a gyertya lángja” vagy akármi más, de simán lehet, hogy csak megremegett a gyertya lángja, és éppen oda illett. – és persze vannak olyan versek is, amikor csak azt tudom kérdezni: mit szívhatott a költő? De az olyat nem is szívesen olvasom, mert ha nagyon kifacsart a dolog, akkor nem igazán értem meg, nem vagyok különösebben művészettel beoltva.
- Igen, ezzel rátapintottál a lényegre. – mosolyodom el. Szeretem, amikor valaki megérti a fanatizmusomat, és nem néz rám úgy, mint egy zárt osztályról szabadultra, amikor gyerekeimként mutatom be a lovaimat. – Tudod, a gyerekekkel tökre nem jövök ki jól, nem értek a nyelvükön, de… Az állatok általában nyitott könyvek számomra, nem tudom, miért van ez így. – vonom meg a vállam, és kicsit zavarba is hozom magam, mert milyen már erről beszélni egy első találkozás alkalmával? Máskor sikítva menekülnék, ha valaki megemlíti nekem a gyerek témát, most meg én csinálom itt a fesztivált. Igaz, nem olyan kontextusban említem a gyerekeket, de azért akkor is fura ez.
- El is várom! – nevetek, bár sosem lehet tudni. Simán lehet, hogy ihletet kap, és akkor hasznos lesz ez az ígéret, amit én gátlástalanul be is fogok hajtani rajta.
- Pontosan, hiszen minek is, úgyis ráérsz egész nap, nem? – lelkes vagyok, hogy egyet ért, mert Apa ezt sosem értékelte, mint kifogást. Sehogy nem fért a fejébe, hogy hogyan késhetek negyed órát, ha nem többet úgy, hogy amúgy semmi dolgom nincs a program előtt. Hát így!
- A pezsgés igen. A vele járó bonyodalmak nem. Csakhogy azok nélkül nem lehetek részese annak a világnak. De a lovak is ugyanúgy feltöltenek, ha nem jobban, és ott az egyetem is, ott is elég nagy az élet. – mosolygok, kicsit talán beletörődően, mert igen, szerettem a fotózásokat, és olykor hiányzik is, de időről időre adódik valami kisebb-nagyobb munka, akár csak véletlenül is, mint Josh-sal, és az egy időre betömi azt az űrt, amit a modellkedés maga után hagyott, amikor abbahagytam.

A lovon már sokkal komolyabb vagyok, elvégre felelősséggel tartozom Felixért, és a lovaim épsége is fontos számomra, ezért most nem vagyok éppen alkalmas a társalgásra, vagy a flörtölésre, de majd felengedek, ha látom, hogy megbirkóznak egymással.
- Örömmel hallom, nem mindenki képes rá, hogy a kalimpálásba is beletegye a férfias jellegeket. – vigyorgok, mert azért kihagyhatatlan. Nem mellesleg, szívesen nézném, ahogy kalimpál, csak nem a lovon, és nem azért, mert esetleg engedély nélkül hagyja el a nyerget. Ahogy figyelem, hogyan lovagol körbe Fondante-tal, nem félek tőle, hogy baj lesz. Stabilan ül, kicsit merev a válla, de nem vészes, és nem piszkálja a lovat. Őszintén hiszem, hogy nem lesz baj, ezért meg is indulunk kifelé.
- Persze, nekem mindegy. – mosolygok fel rá, mert magasabb is, és Fondante is nagyobbra nőtt pár centivel, mint a kis Hercegnőm. De közben eszembe jut, hogy van egy terep, amerre ritkán járok, de nagyon szép, csak kicsit hosszú ahhoz, hogy egyedül arra járjak, de most van társaságom, és így biztosíthatom neki mindkét lehetőséget; fel kell kaptatnunk ugyanis egy erdős részen egy fennsíkra, ahol lehet és szinte kötelező is őrültködni, megversenyeztetni a lovakat, szóval tulajdonképpen megkap mindent, amit csak felajánlhatok.
Egymás mellett megyünk, az út lehetővé teszi, elég széles, és ennek most különösen örülök, mert bár bent a pályán meggyőződtem róla, hogy nem lesz baj, azért terepen kicsit élénkebbek a lovak, figyelem hát minden mozdulatát. Össze-össze koccan a kengyelünk, ahogy Principesssa nézelődés közben kicsit sodródik jobbra-balra.
- És tulajdonképpen mi volt az elképzelésed, mikor kijöttél a lovardába? Gondoltad volna, hogy ilyen mázlid lesz? – nevetek, mert hát azért ez nem szokványos, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mit kapok érte cserébe. Basszus, remélem nem valami adó ellenőr, mert akkor jó nagy bajban leszek!

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Vas. Dec. 13 2015, 20:17

-Valóban? Én mindig ugyan olyannak, mindig ugyan úgy kap el a hév, a történések sűrűje, az az édes lejtő, mely csak gondolatban emelkedő!
Dorian egy nagyon jó karakter, nem tagadom, ahogy kiszívja az élet minden édes cseppjét, azok a legjobb részek. Remekül szórakozom rajtuk.
-De nem csak ez ilyen, a Godora várva is hangulat darab, mármint szerintem. Az üvöltő szelek nekem túl szeszélyes, ahogy a Hang és a téboly túl darabos, túl mozaikos. Bár Heathcliff nyers mivolta imponáló, a civódás és féltékenység... túl szűk nekem ez a környezet, de talán megbocsátható nekem, elvégre ez a könyv a hölgyek kedvence szokott lenni.
Az Üvöltő szelektől mentsen az ég. Bár lehet idősebb fejjel inkább meglátnám a könyv szépségeit, mégsem akarnám újraolvasni.
-A franciákkal hogy állsz? Balzac, Hugo?
Imádom, ahogy fokozatosan bemutatja Balzac, miként rontja meg a társadalom a legtisztább lelkeket is.
-Igen, de sokan nem értik meg, hogy nem az a fontos, a költő vagy az alkotó mit érzett, hanem mit próbált átadni, milyen hangulatot, benyomásokat, a fő cél mindig az, hogy az ember, az olvasó, a befogadó valóban képes legyen befogadni a művet, megmozdítsa, eggyé váljon vele. A művészet nem matematikai egyenlet, hanem egy érzés.
Mint festő kiakaszt az az elgondolás, hogy a képeimben az én életem akarják keresni, mindenkinek a magáét kéne... éppen ezért Elenore szavaira bólintok, nem szereti hagyományosnak vélt módon elemezni őket, de értelmes, önkereső módon szerintem abszolút megérné.
-Mert az állatok nem olyan bonyolult lelkek, hamar kiforr a személyiségük, de egy gyermeknél ez sok évtized, folyamatos változás, mint egy vízbe cseppentett festék, kavarog, örvénylik, nem tudod mi lesz a vége, milyen árnyalatot kapsz. Teljesen normális, én egy-két gyereket úgy ahogy van megfojtanék, mert az idegeimen táncol, hála a szülői balf#ságnak, már párdon, máskor meg csupa lehetőség és ötlet az egész lénye, értelmesebbnek gondolom azt a kölköt mint a szomszédaim összességében, például. De a lovak, egyszer kiismered, olyan marad, hű magához és hozzád. Letisztult az egész.
Én a magam részéről erre jöttem rá, talán ezért olyan könnyű az állatokkal, vagy épp a lovakkal. Egyszer megjárod a türelem ösvényét, utána már könnyebben végigmész rajta újra és újra.
-Hát ez az! Úgy gondolod még rengeteg mindenre van időd és csak az utolsó pillanatokban realizálod, hogy opp, indulni kéne már!
Nevetek, kényelmes fazon vagyok én magam is, bár késni meg nem szeretek, de nem is szoktam, valahogy mindig összeszedem magam.
-Világos. Az egyetemről mindig azt hallom, minden, csak nem unalmas.
A főiskola sem volt rossz, de mivel meg kellett keresnem a tandíjra a pénzt, nem volt olyan gondtalan életem, mint egy ösztöndíjasnak. Persze ez nem jelenti, hogy nem buliztam és lazultam amikor csak tehettem, sőt.

-Mert amatőrök! Ez művészet!
Nevetek, bár érdekes elgondolás, mitől is válik egy kétségbeesett mozdulat férfias jellegűvé? Vagy épp mitől marad még az.
De elindulunk kifele, beleegyezik abba is, hogy szabadabban vágtázzunk majd valami sík terepen. Ahogy sétálunk, szépen egymás mellett én is figyelek, bármitől meg tud ugrani egy ló, érdemes éber marad, bármennyire is csalogat és csábít a táj a gondolatokban és illatokban való könnyed elmerülésére.
-Elég mázlista vagyok, így igen, gondoltam, hogy mázlim lesz, különben nem öltözöm be.
Vigyorgok pofátlan mód, elég meggyőző tudok lenni, ha akarok valamit, márpedig, ahogy Lanával és Reevennel beszélgettem a lovaglásról nagyon is "honvágyam" lett, hogy otthon érezzem újra magam a nyeregben.
-Na és Te gondoltad volna, hogy mázlid lesz egy ilyen lovagló partnerrel, mint én?
Ó, lefogadom, nem is sejtette, szürkén indult a reggele, míg végre újra lóra nem ült!
-Mondd, Te tapasztaltabb vagy. Lóval úszni a tengerben vagy egy tóban, valóban olyan élvezetes? Ezt hallottam, de vannak kétségeim, bár szőrén ülni külön élmény, nem mondom, de a víz nem éppen a legmegfelelőbb környezet. Kivétel, ha a parton sétálsz, megcsap a sós illat és megborzongatja a lelked a könnyed ritmus és a homokba süppedő paták nyomai.
Utóbbi jó, élveztem, ám ez nagyon birizgálja a fantáziám, hiába nem vagyok olyan nagyon vízkedvelő valaki. De Elenore úgy érzem kielégíti a kíváncsiságom a kérdés kapcsán.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Vas. Dec. 27 2015, 23:07

- Hát nem tudom, én mindig találok benne valami újat, ami más megvilágításba helyez egy-egy jelnetet, egy-egy cselekedetet másképp tudok magyarázni abból a szempontból, amiből éppen olvasom. Bár, az is igaz, hogy nem vagyok az a típus, aki túl gyakran olvasná el kétszer ugyanazt, ahhoz nagyon jónak kell lennie az adott műnek. Viszont, szívesen megnézem ugyanazt a darabot más-más rendezéssel, mert az elég izgis szerintem, hogy ki mit emel ki belőle, mit hangsúlyoz, mire irányítja a reflektorfényt, és mit hagy árnyékban. – nem vagyunk egyformák, másképp látjuk, és ettől különösen érdekes ilyen dolgokról beszélgetni. Ez a művészet sajátja, nincsenek jó és rossz válaszok, vélemény van, és hang ember, aki nem vállalja a sajátját.
- Óh, az nekem mindig ugyanazt a hangulatot hozza… - fintorgok, mert még nem sikerült úgy olvasnom, hogy ne akarjam felvagdosni az ereimet, és színpadon bevallom, még nem volt merszem megnézni.
- Igen, beismerem, az Üvöltő szerek gyakrabban arat sikert a nőknél, de nekem nem feltétlenül a sztori miatt jön be. Úgy értem, tökre lehet oldalt választani, és természetesen mindig is a szelesdombiak pártján állok, mert a Lintonok olyan… Brrrr, szóval nem, az olyanoktól mindig is menekültem, de mondjuk az is igaz, hogy mindig más életkoromban olvastam, szóval valószínűleg ezért érzem úgy, hogy mindig mást mond. – vonok végül vállat, mert tény, hogy nem való mindenkinek, és ritka az a pasi, aki ódákat zeng erről a regényről, és azokról is általában kiderül, hogy cső melegek. Nem mintha azzal baj lenne, csak hát ez egy romantikus mű…
- Balzac, igen, különösen Goriot apó, de például ott van Moliére is, akit nagyon szeretek. Na meg Villon versei. – sorolhatnám még, de hagynom kéne őt is szóhoz jutni, hát nyelvemre harapok, és csak mosolygok. Emlékszem, amikor ilyeneket kellett olvasnom, mert kötelező volt, csak finnyogtam. Aztán megszerettem, és ma már önszántamból teszem, persze ha akad rá időm.
- Igen, ez lenne a normális, csak valahogy az emberek nagy többsége mégsem ezt szűri le a kötelező elemzési szenvedéseken, amikkel találkozik a suliban. Szerintem sokkal többen rajonganának a művészetekért, ha nem erőszakolnának ránk egy bizonyos szemléletmódot. – valahogy mindig is abban reménykedtem, hogy a művészek ki vannak attól, hogy arra próbálnak asszociálni, hogy ők mit gondolhattak, és tessék, itt egy hús-vér művész, akit ugyanúgy kiakaszt ez a szemlélet, mint engem.
- Hát… Valahogy így. – bólintok, mert a gyerekekről szóló résszel egyet értek, de nem, nem gondolom, hogy az állatok személyisége nem változik. Persze, ha teszem azt befogadok egy kölyökkutyát és halála napjáig velem van, akkor nyilván nem fog nagy személyiségváltozásokon átesni, de ha teszem azt gazdát cserél? Vagy vegyük a lovakat, ott mégis gyakoribb, hogy egy élet alatt sok helyen megfordulnak, és igenis változnak. Mindnek van egy alap személyisége, de igenis változnak. Fondante sem így kezdte, rúgott, harapott, most meg már ott tartunk, hogy csak közönyös. Már nem gyűlöl mindenkit, és vannak jobb pillanatai, még a végén kedves lesz és bújós. De nem akarok ebbe belemenni, elég gondolatban, sosem jutnánk ki terepre, ha vitába bonyolódnánk.

A terep kellemes, és újra faggatni kezdem, mert ha már kettesben vagyunk, akkor ne néma csöndben teljen az idő, most úgysem tud messzire szaladni, ha kellemetlent kérdezek, szóval vájkálhatok kicsit, ha akarok.
- Azért megnéztem volna az arcod, ha ilyen csinosan felöltözöl, és nem jutsz ma lóra. Vagy? Arra is fel voltál készülve? B terv? – hihetetlen ez a csávó, mintha az sugározna belőle, hogy amit kieszel, az úgy is lesz, nem számít, milyen áron.
- Ah, nem, de megmondom őszintén, még mindig nehezen hiszem el, hogy tudsz is lovagolni, nem csak úgy mondod. Legutóbb is így jártam, egy haverom mondta, hogy évekig lovagolt itt meg ott, meg hogy húúú, aztán meg jól pofára estem, de mindegy. Lényeg, hogy benned nem csalódtam. Még. – vigyorgok én is, mert azért még megviccelheti a kis kancám, vannak trükkök a tarsolyában.
- Ó, hát… A lóval úszást vagy szereti valaki, vagy soha többet. Én kimondottan imádom, szerintem hatalmas buli, bár tény, hogy észnél kell lenni, nem lehet csak úgy lazázni, meg nem árt, ha a lovad nem fél a hullámoktól. – fintorgok, de nevetek is, mert estem már így, utólag vicces volt, akkor annyira nem nevettem, csak fuldokoltam a sós víztől – Bár tóban, édes vízben biztos nem olyan vészes, a tenger azért tud vicces lenni. De nem tudom leírni, semmihez nem fogható élmény, ahogy a nyakába kapaszkodsz, és csak hagyod, hogy húzzon magával… Szerintem fantasztikus. Itt majd balra. – szúrom közbe, és mutatom neki a valamivel keskenyebb ösvényt, ami enyhén emelkedik.
- Ügessünk egy keveset, mit szólsz? – kérdezem, és már finoman előrébb is nyúlok a szárakon. Kevesebb a helyünk, az ösvény két oldalán fokozatosan jelennek meg a kisebb fák, ahogy emelkedünk, és pár száz méter után már látjuk is az erdőt magunk előtt, ami belepi a nagyobbacska domb oldalát. Egészen addig ügetünk, am] kifejezett nem lesz az emelkedő, és be nem szűkül még jobban az ösvény. Akkor előre megyek, és megkezdjük a kaptatót fel a fennsíkra, kicsit kanyargós, de nem vészes. Imádok a fák árnyékában lovagolni, csak hallgatni a természet neszeit, figyelni a madarakat, esetleg az őzeket, ahogy legelésznek. Errefelé gyakran látni lehet őket. Amikor keményebb kicsit az emelkedő, felállok, kikönnyítek, hogy segítsem Principessát a mászásban. Vagy legalábbis hogy ne nehezítsem a kelleténél jobban a dolgát.

Tárgy: Re: Ride out - Elenore & Felix Hétf. Dec. 28 2015, 20:00

-Óh igen, én a fordításokkal vagyok így, ha külföldi darabot olvasok, verset. Teljesen más hangulata lesz egy-egy műnek, ha más szavakat használnak, más rímeket akár!
A színházi rendezések, de akár filmeké is, engem is érdekel, kellemes összehasonlításokat lehet tenni.
-Az egyik kedvencem ilyenből a Rosencrantz és Guildenstern halott. Ismered?
Az például teljesen más szemszögből, a két említett karakterrel meséli végig a Hamlet-et, a maga nemében még egyedinek is mondanám.
-Nem szereted? Pedig annyira megragadja a bujaság és romlottság velejét, az élet értelmetlenségét cél nélkül...
Vigyorgok, látom fintorog, pedig jó mű az! Én sosem leszek depresszív tőle, pedig a magamfajtának tanító jellegű is lehetne. De a romlottság nem kipucolható, az a bőr alatt bizsereg, zsibong, többet és többet akarva.
-Ki kedveli a pipogya alakokat?
Egyértelmű, hogy a szenvedélyes karakterek a magával ragadóbbak, nem a Lintonok.
-Ez természetes. Nekem talán a Veszedelmes viszonyok volt ilyen, mivel relatív rövid, egy-egy hét alatt elolvasgattam pár évente. Valahogy mindig más marad meg jobban belőle, éppen mi fogott meg jobban saját életemből asszociálva.
Szerintem mindenkinek vannak ilyen művei, amik vissza-visszatérnek és újabb dolgokat adnak, amiket előtte nem.
-Nekem Moliére néha erőltetett, de Villont én is kedvelem. "nem csókol asszony úgy a földön, mint a párizsi asszonyok." Ennyi maradt meg, de ezzel mindig is vitatkoztam volna vele!
Nevetek, a címét sem tudom a versnek, lehet pont ez, nem tudom, de mivel ez a refrén, megmaradt. Sajnos kevés erotikus verset írt az öreg fiú, de megbocsájtottam neki. A következő gondolatára egyetértőn bólogatok, aprót sóhajtok mellé.
-Való igaz, eleve nem kéne beleszólni kinek mit mond a mű, csak szabad eszmecserét kellene folytatni. De ahhoz gondolkodni tudom és az sokaknak fáj, nem erőltetik.
Hördülök fel, nem szeretem, hogy bekorlátozzák a gondolkozásmódot... főleg az iskolában, mindig is utáltam ezt.

Aztán még beszélgetünk egy keveset, de kilovagolunk a szabadba, mindkettőnk (vagy négyünk) örömére.
-Hmpf, lóra jutottam volna!
Vigyorgok magabiztosan, ha én kitalálok valamit, hogy kell nekem, odateszem magam és az esetek többségében el is érem.
-B terv nincs, akkor rögtönzök inkább.
A szex például örök B terv, ha nem A, szóval mozgás mindenképp lett volna. A szex a kedvenc sportom, maradjunk annyiban.
-Milyen bizalmatlan vagy!
Nevetek, hogy nem hiszi el, hogy valóban tudok is, nem csak mondom. De kifejti miért, széttárom a karjaim óvatosan.
-Én mondtam, hogy sokaknak csak a szája nagy, mindennapi jelenség. Mint mikor tanulsz egy koreográfiát táncban például, azt hiszed mennyire istenien mozogsz, megnézed tükör előtt és nagyon nem az, ahogy elképzelted!
Vigyorgok, az emberek gyakran esnek önhittségük csapdájába.
-De majd a kis túránk végén meglátod, jól döntöttél.
Velem csak jól jár, majd rájön.
-Ki vinne olyan lovat be, amelyik fél?
Már-már állatkínzás. Az embereket nem sajnálom, kigyomlálnám őket, de az állatok nem ártottak nekem.
-Hm, hát akkor lehet egyszer megfontolom.
Bólogatok, majd kanyarodok amerre mondja.
-Rendben, nekem csak öröm!
Elvégre azért jöttem, hiába kellemes csak andalogni a lovakkal a szép környezetben, kell némi plusz is. Valamivel rövidebbre fogom a szárakat, de kipróbálom, terepen is érzékeny-e a csípőmozgásra a hátasom, ha igen, azzal ugratom be ügetésbe. Kellemes a táj, ahogy közeledünk az erdő fele és több lesz a lombzúgás egyre inkább kedvemre valóvá válik. Igaz, felfele kaptatni nem a kedvencem, fárasztó, hiába a ló dolgozik oroszlánrészt, de átérzem, hogy nem olyan könnyed a terep, mint a sík mezőkön. De valamit valamiért, követem, mikor szűkül az ösvény, lassítva ügetve mögé és valamivel nagyobb teret hagyva magamnak a nézelődésre. Őzeket én magam nem látok, de a lombokon átszűrődő fények és az avar ropogása amúgy is jobban lekötik a figyelmem. Nem tudom hol és mikor akar majd lassítani, megállni, de erre is ügyelek. Addig pedig élvezem, hogy tempósabban kaptatunk fel a domboldalon.

Ám túl sokáig nem tudom élvezni a természet lágy ölét, mert a modern technika közbe szól, jelen esetben a mobil telefonom. Először fel sem fogom, hogy az enyém, mert ki szoktam kapcsolni, de most elmaradt. Elnézést kérve előszedem, persze Eric az.
-Szia... Épp terepen vagyok, lovagolok... Most? Nem ér rá... persze, értem, csak mint mondtam lovon ülök. Így nem mehetek oda... hát egy óra legalább, haza is kell mennem... Jó, jó, értem, persze, világos, köszönöm, tényleg, sietek. Szia!
Rakom le, sóhajtok.
-Ez az a véletlenségi faktor, amivel tervezni nem lehet. Fájó szívvel kérlek meg, hogy mára legyen ennyi, mert sajnos közbeszólt az Élet.
Ha nem probléma neki, akkor vissza is fordulnék, remélve még ügetünk majd egy keveset, nem csak az idő csökkentése miatt, hanem az élvezet miatt is. Elnézést kérek, mikor leszálltunk, amiért az utómunkálatokban, mint lenyergelés és a többi nincs időm segíteni és megkérdezem mennyivel tartozom, azt kifizetem Neki. A mihamarabbi viszontlátást komolyan gondolom, jól éreztem magam, bármily csekély is volt a lovaglással töltött idő. Na és persze Elenore sem unalmas személyiség, nem fogok az utca túloldalára sétálni, ha szembe talál jönni velem. De rohanok is, kinn leintek egy taxit, olyan mintha máris késésben lennék... utálom ezt.

//Köszönöm! Smile

//

karakterinformáció

» Már megint egy véletlen? (Joshua és Elenore)
» Bálkirály választás - Vincent és Elenore
» Egy póz nem póz... - Joshua&Felix
» Eltévedtél? - Kelly-Felix
» "Pörgés" Reev és Felix

Ride out - Elenore & Felix

Ride out - Elenore & Felix

Similar topics

Similar topics