Mr Brooke

Nem parázok. Louis azt mondta, ha szeretném, elkísér, de nem parázok. Nem értem, mi lehet ezen olyan nagy dolog. Van nálam egy papír, rajta a nevem, anyám neve, születési időm, helyem, tudjuk, ezek a kötelező körök, plusz az iskoláim. Na meg Lulu írt pár sort arról, milyen megbízható vagyok. Ha lesz valami, amiért nem vesznek fel, akkor az ez lesz... Ki hinné el, hogy a bátyám nem elfogult? Mindenki tudja, hogy elfogult velünk. De mindegy. Nem aggódom túl a dolgot.
Fehér ingbe bújtam, mert a legtöbb helyen erre emlékszem - bevallom bűneim, legutóbb nem figyeltem meg, milyen színű az egyengöncük, azzal pedig talán szerezhettem volna egy plusz pontot. Mondom, nem számít. Most majd minden elválik úgyis.
Nem akartam nagy hőségben jönni, a délután java már a hátunk mögött, de itt ilyenkor is zajlik az élet. Nem aggódok, pontosan tudom, hogy nem zavarok, mert ezt az időpontot beszéltük meg telefonon. Mikor jelentkeztem. Tegnapelőtt.
Soha nem csináltam még ilyesmit, de van jogsim, tudok számolni, és biztos vagyok benne, hogy a memóriám is megfelelne az asztalok közti rohangáláshoz. Maximum kicsit több időbe fog tartani, míg ideszokok, mint másnak. Ha ez terhet jelent, amúgy sem alkalmaznak. Csak nem lehet mindenki profi! Egyszer mindent el kell kezdeni, és én most szeretném elkezdeni.
Az étteremben az egyik lány kérdezi meg, mit szeretnék, majd az irodához irányít, hogy várjak. Én pedig a papíromat szorongatva fogadok szót. Nem parázok.

Mr Brooke

Azt gondoltam, ez a munkakeresés jó buli, és legalább elmegy vele az idő szeptemberig. Persze, ne gondolja senki, ha máris az első helyen felvesznek, az király lenne! Ha nem, akkor elmegy vele az idő szeptemberig. Ez viszont még nagyon a jövő zenéje. Valami bandát is kéne keresni. Biztosan akad egy hely egy olyan tehetséges srácnak, mint én. Persze, ha még nem találkoztak Louissal. Az viszont tuti, hogy a bátyó nem dolgozott itt, úgyhogy van esélyem. Hajrá.
Nem akarom feleslegesen felstresszelni magam, hiszen nem ezen múlik az életem. Mégis komolyan kell vennem, mert ha nem veszem komolyan, ők sem vesznek, akkor aztán meg fújhatom az egészet. Igyekszem, na.
Türelmesen várok, ahol mondják, addig, amíg nem hív a főnök. Szerencsére nem órákról van szó, biztosan számított rám, és hamar be is jutok az irodájába. Sima ügy lesz ez az egész.
- Hello! Adam Tagliavini - rázok vele kezet. Azt nem teszem hozzá, hogy az én posztom a munkakereső, hiszen ezt valószínűleg már leszűrte. Egyébként is szimpatikusnak tűnik. Mondjuk az sem nagyon számítana, ha szabadidejében sorozatgyilkos, amíg ad munkát és fizetést. Felszínes lennék?
Leülök, ahova mondja, és kezdetét is veszi a vallatás. Ez a beállás részéről tényleg elég főnökös (és valamiért zsarus, de hát ezt honnan is tudhatnám), de nem riadok meg tőle. Nem is hiszem, hogy az lett volna vele a szándéka, és amíg közöttünk az asztal, biztosan nem fog belemászni a személyes terembe sem. De milyen is vagyok?
Az önéletrajzi papíromra pillantok (szerencsére nem gyűrtem össze), majd elé rakom az asztalra. Mindenem rajta van. Persze, ezt elő is adhatom.
- Az apám olasz zenész, anyám pedig amerikai titkárnő. Itt találkoztak, egymásba szerettek, aztán lett három gyerekük. Én vagyok a harmadik. Apánk miatt mind a hárman nagyon kedveljük és szívesen műveljük a zenét, én is játszom gitáron, dobon, hegedűn, és egy kicsit trombitán. - Ööö. És? - Művészeti gimibe jártam, ősszel kezdem az egyetemet. - Aha, hát ez vagyok én. Bár biztosan van még valami, amire konkrétan kíváncsi. - Még hivatalosan sosem dolgoztam, főleg nem ilyen helyen, étteremben, de szívesen megpróbálnám, mert lelkes vagyok és kitartó. Gyorsan tanulok, és szeretem jól csinálni, amivel megbíznak.
Beszéd közben hol a mögötte álló polcokra/szekrényekre/üres falra //?// pillantok, hol a velem szemben ülő férfire. Szeretnék bármit leolvasni az arcáról. Sokat beszélek? Nem mondok semmi lényegeset? Csak gondot jelentenék? Esetleg tudtam bármit mondani, amivel magamra vonzottam a figyelmét? Nem úgy érkeztem, de most valamiért máris többet számít ez az állás.

Mr Brooke

Helyet foglalok, és már bele is csapunk a lecsóba. Az első kérdése nem nehéz, bár nem tudom, pontosan mit is vár válaszként. Próbálok beszélni. Nem mintha bármi gond is lenne a beszélőkémmel, de hát mit tud mondani az ember magáról? Elmesélem a családi hátterem, meg a sulijaim, amik persze a papíron is ott virítanak. Talán csak azt szeretné hallani, képes vagyok e egyedül megfogalmazni a saját gondolataim, úgyhogy rizsázok. Főleg. Meg belecsempészem azt a pár fontos kis apróságot magamról, amivel az ember nem akar kérkedni, csak jó, ha tudják. Hátha. Lehet, hogy van egy ismerőse, vagy egy ismerősének ismerőse, aki pont engem keres, és akkor bumm, már meg is talált! Nem akarok a Sors útjába állni, ugye.
Úgy látom, tetszek neki, de utána mást mond. Az oké, hogy kreatív vagyok meg kutyafüle, de én pontosan tudom, mire jelentkeztem: kötényben szaladgálásra.
A kérdése egy egész pillanatra elhallgattat. Tényleg ennyire mellényúltam volna? Addig kéne koslatnom a hangszeres bolt meg a fő utca között, amíg nem találok valakit, akivel együtt dolgozhatnék? Esetleg legyek utcazenész? Lépjek fel itt hétvégente? Tudom, miért jöttem.
- Mert dolgozni szeretnék. El akarom kezdeni. A zenélést pedig, bármennyire fontos része is az életemnek, nem érzem munkának, csak szórakozásnak - egyelőre. Majd ha találok egy bandát, vagy egy helyet, ahol ezt... munkaként tudom művelni, akkor majd nem szolgálok fel többet. - Megvonom a vállam. Tizenhét évesen a szüleimnek nagyon híresnek és gazdagnak kellene lenniük, hogy befuthassak. Vagy egy csomó videót kéne feltöltenem magamról a netre, mint Justin, hátha valaki felfedez. De most nem is erről kéne beszélnünk. A munka kell. - Egyébként meg, pizza-mániákus vagyok, és kifejezetten jót ettem itt legutóbb. Könnyen el tudnék adni olyasmit, amit szeretek és tudom, hogy jó, mint valamit... ami nem.
Legalább gondold át! Csak gondold át! Tele vagyok lehetőségekkel, és minél inkább másfelé akarsz terelni, én annál inkább makacskodom majd. Csak hadd kapjak egy kis próbaidőt. Bebizonyítom, hogy képes vagyok rá.
- Ha gondolja, és szükséges, szívesen kreatívkodom hétvégén, ez ellen nincs kifogásom, hiszen még jól is jönne. De szeretném ezt a melót. Mindegy, hogy futárkodnom kellene vagy az üzletben felszolgálnom, bármelyiket szívesen csinálnám. Legjobb tudásom szerint.
Csak remélni merem, hogy képes vagyok meggyőzni, és nem kell könyörögnöm. Azzal biztosan nem is mennék sokra.

Mr Brooke

A beszélgetés nagyon jól megy, egyre jobban érzem magam, talán többet is beszélek, és már egyáltalán nem vagyok ideges. Ja, dehogyis, egy pillanatig sem voltam! Bár a zenélés felé terelne, nem hagyom magam. Vannak elképzeléseim az életemmel kapcsolatban, de abban is biztos vagyok, hogy nem véletlenül bukkantam rá a hirdetésre - nem kell mindig a tervhez tartani magunkat. Talán, ha már lenne egy pár hetes bandám, elgondolkodnék, de így egyértelmű, hogy mi a válaszom. Munka, felszolgálás, a zene pedig hobbi marad.
Elvigyorodok. Én aztán értékelem a jó kaját! És itt bizony igen kellemeset ettem, ezért is ez az első (igazából egyelőre egyetlen) hely, ahová jelentkeztem. Mintha csak nekem találták volna ki ezt az állást.
Végül csak sikerül meggyőznöm. Legalábbis úgy tűnik. Még mindig vannak kétségei, de ezzel már korábban számoltam, és most, hogy kaptam egy kis magabiztosságot (mert komolyak a szándékaim), könnyen el is oszlatom az aggodalmait - remélem.
- Akkor megtalálta - mosolyodok el. Nem túl magabiztosan, mert nem az én szavamnak kell az utolsónak lennie, de elég reménykedőn ahhoz, hogy már ne utasítson vissza. - Tudom, hogy a suli sokat kivesz az emberekből, de abban biztos vagyok, hogy a nyár hátralévő részében teljes gőzzel itt szolgálatba tudok állni. Ősszel pedig majd megoldom. Lehet, hogy akkor majd újra beszélnünk kell... De semmiképpen nem szeretném feladni az egyetem mellett sem. - Igazából, szeretnék tartozni valahová, ami a családomon kívül esik. De ezt hogy mondjam meg egy idegennek (jövőbeli főnökömnek)? Még azt hinné, mégsem szeretem a családom, ami teljes tévedés volna - egyszerűen csak szeretnék egy kicsit Adam lenni, nem a legkisebb Tagliavini. Dolgozni szeretnék, tanulni és zenélni. Ez csak három dolog, plusz az alvás. Bele kell férnie.

Mr Brooke

Bőszen bólogatok. Ez minden, amire vágyok. Fegyelem, tisztesség, és egy csapat! Egy igazi csapat, és még a vezetéknevünk sem ugyanaz! Nem is tudtam volna másképp elképzelni - ezeknek a feltételeknek könnyedén meg tudok majd felelni. Még egyszer, komolyan bólintok, amikor befejezi a helyi szokásokról szóló oktatást, nem tudom, mit fűzhetnék hozzá, de ezekkel a kikötésekkel együtt tudok majd élni. Hosszútávon. Remek lesz. Mikor kezdek?
- Oké, az meglesz. - A suli is kért valami orvosi papírt, és ha az jó, akkor jó. Ha nem, semmi gondom egy újabb látogatással a dokinál. Elvégre, nem vagyok már kissrác és a tűtől sem félek.
Már csak egy mondatra várok, és ahogy kimondja, állandósul a mosoly az arcomon. Persze, igyekszem nem túl győztesnek tűnni, pedig eléggé annak érzem magam. Remek lesz ez a hónap, és mindent megteszek, hogy ezt ő is így lássa majd.
- Igen, tökéletes.
Bár a nyolc óra nagyon soknak tűnik, nem számítottam másra. Egyébként nem reklamálhatok, majd közben vagy a próbaidő után. Kíváncsi vagyok a melóra, és legszívesebben máris... Még beugorhatok a délutáni műszakra? Úgyis szépen öltözve jöttem...
- Én is kapok majd Kreatív pizzázós pólót? - Minden kérdésnek helyet kell foglalnia a fontossági sorrendben, és ez az, ami a legjobban foglalkoztat. Éppen most.

Mr Brooke

A póló után kérdezek, ami szerencsére van. Kifelé menet majd megnézem, pontosan milyen is, nehogy pink legyen vagy hupilila, mert azok nem az én színeim... Ettől függetlenül bármit szívesen hordok, hiszen egy pizzázó egyenpólója mégiscsak egy pizzázóhoz tartozik.
- Igen. - M-es, amit életem egyik leggázabb dolgának tartok, de anyám azt mondta, ezzel minden rendben van, nézzem csak meg Louist... De senki sem akarja megnézni a bátyját, hogy neki milyen jó, úgyhogy nem kérdeztem meg, mi lehet a mérete. Nem mintha számítana. Oké, rossz, hogy így látszik rajtam, de legalább nem az S-est ajánlotta fel. Mindegy. Lesz pólóm.
- A hétfő remek! - Azt gondoltam, már holnap jöhetnék, de így belegondolva, tényleg kell még nekem ez a pár nap "szabadság". Még ki sem pakoltam rendesen - bár a tesóim úgy tudják, azzal már rég készen vagyok. Ezek szerint még intéznem kell az orvosi papírt is, meg a suli többi iratát. Aztán pedig belecsaphatunk a lecsóba... vagy a pizzába, nézőpont kérdése.
- Pontosan mi is lesz a munkám? Vagy majd hétfőn derül ki? - Mint mondtam, nekem a futárszolgálat és a helyszíni rohangálás is tetszene, de gondolom, elsőre nem dobnak mélyvízbe, még meglépek a kajával, vagy eltévedek, ilyesmi. Igaz, ebben a városban nőttem fel, de attól még nem ismerhetem minden zugát...
- Illetve, majd hétfő reggel nézhetek szét? - Gondolom egy ilyen forgalmas időpontban nem akar majd bemutatni a konyhán, meg mindenhol, mert a végén még kiesik valaki a szerepéből miattam. Persze, ha most azonnal körbevisz, csak nekem jó, lesz időm lélekben turistából/fogyasztóból a másik oldalra állni.
Nem aggódom. Utólag beismerem, talán egy kicsit ideges voltam, mikor ideértem, de már nagyon rendben érzem a dolgokat. Jövök hétfőn, és a lehető leghamarabb megtanulok megállni a saját lábamon. Az elkövetkezendő években meg itt koptatom majd a munkacipőmet. Máris jobban érzem magam, hogy végre ilyen határozott terveim vannak. Anya is büszke lesz rám.

Mr Brooke

Megállapodunk, hogy hétfőn látjuk egymást viszont, én pedig izgatott leszek. Nem tudom, miért, de szeretném már azonnal csinálni, viszont egyet is értek ezzel a pár nap türelemmel felém. Nem ismer, még meg kell ismernie. Nekem pedig addigra teljesen itthon kell éreznem magam, hogy ne legyen túl sok dolgom majd a meló mellett.
Lelkesen bólogatok, mikor a kérdésemre válaszol. Éttermi munka, pazar. Árnyékká válni, szintén tökéletes vagyok a feladatra. Elhúzni, mikor kell, még jobb.
Elmosolyodom. Fontos találkozó. Rendben. Ami azt illeti, talán én is összeugraszthatnám Tagliaviniéket, hogy közöljem, hétfőtől elfoglalt emberrel van dolguk... vagy talán hagyom, hogy maguk jöjjenek rá. Majd még elválik.
- Rendben. Mindez meglesz.
Már vigyorgok, amikor a foglyul ejtésemről beszél, hiszen abszolút poénra veszem a dolgot. Feláll, én is, a búcsú ideje is eljött a rövid meghallgatás után. Kezetfogunk. Ez még csak a kezdet. Alig várom!
- Akkor viszlát hétfőn. További szép napot - engedek meg magamnak egy újabb mosolyt. - És köszönöm.

// Köszönöm a játékot, főnök! //

First day at work

// Bocs, Főnök! //

Tisztában vagyok vele, hogy vannak erényeim. Vannak olyan dolgok, amikben jó vagyok és vannak, amikben annyira nem. Azt is be kell lássam, hogy beletellett egy kis időbe, míg erre rájöttem... de azóta semmivel sem késlekedem. Szeretek én odaérni elsőnek, bár gyűlölök várni. Szeretem, ha a feladat másnapra kész van, nem a határidő utolsó pillanatában (vagy ha igen, akkor tényleg az utolsóban, hogy nézzen is ki valahogy). Szóval szeretek pontos lenni.
Így háromnegyed kilenckor már a pizzázó körül somfordálok. Megnézem magamnak kívülről az épületet, amelyben a következő óráimat töltöm. Próbálom kitalálni, mi lehet a fal túloldalán. Kíváncsi vagyok a többi helyiség színeire... Meg úgy mindenre. Szörnyen kíváncsi természetem van, ha ezt még nem említettem volna.
Rendben, izgatott vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar munkára lelek és bele is kezdhetek, és csak most érzem, hogy ez mivel is jár. Na meg, hogy mivel nem. Korán kelnem egyáltalán nem kellett volna, bár hat óta kukorékolok (Még egy rossz tulajdonság. Bár néha délig is képes vagyok húzni a lóbőrt... Igazából lehetetlen rajtam kiigazodni.), és a napomat tervezgettem pakolászás közben. Nem ez a lényeg. Nem lenne muszáj hajnalban ébrednem, hogy keressek egy kis pénzt, ami pozitív. A nyaramat a munka mellett is ki tudom majd használni, magyarán. Nem mintha olyan sok lenne belőle vissza, de ennyire nem gondolok előre.
Itt vagyok, a sok elmélkedéssel el is ment tíz perc, így csak öttel hamarabb érkezem a megbeszéltél. Ez még akár hízelgő is lehet, de többről nem kell tudnia senkinek.
Köszönök annak, aki láthatóan a jövőbeli munkatársam és összefutunk, de egyenesen a Főnök irodája felé kalauzolom magam, majd bekopogok. Szolgálatra jelentkezem. Hoztam magammal váltónadrágot és cipőt, kérem a pólómat, és már csapathatjuk is.

First day at work

Kopogok, ahogy rendes gyerekhez illik, és bebújok egy jó hangos, általános iskolában tanult "JÓ REGGELT!" kíséretében. Persze, hamar veszem az adást, a Főnök éppen körmöl, szóval becsukom a szám és inkább némán várom, amíg végre rám figyel. Addig nézelődöm. Nyugis kis irodának tűnik a helyiség, ahogy ezt már múlthéten is megállapítottam, így nem túl sok néznivalóm akad. De azt azért jól megnézem mind.
Mivel már köszöntem, mikor megszólít, nem teszem meg újra, csak előhalászom a kért papírokat a táskámból. Remélem, minden meglesz. Még dokihoz is elmentem! Egészséges vagyok és szolgálatra kész, szóval akár...
De nem. Kötelező táncok. Remélem, hogy nem szó szerint érti, mert akkor bajban leszünk. Persze, hogy nem úgy érti, tudom, csak oldom a feszültséget. Azért egy kicsit lehetek feszült az első munkanapom előtt, nem?
Aztán csak mondja és mondja, lényegében ugyanaz a szöveg, mint a sulikban is leadtak (vagy itt is meg fogjuk kapni?) az év első napján, kivéve, hogy itt van sütő is! Na igen, remélem, sütnöm nem nagyon kell majd, elvégre nem arra a melóra jelentkeztem, mert nincs benne gyakorlatom. Szóval nem fogom felgyújtani a házat, ígérem.
- Nincs, szerintem ezeket be fogom tudni tartani. Vagy a biztonság kedvéért majd átolvasom újra. - Ha nem, majd jelentkezem. Vagy felmondok. Vagy majd csak észreveszi, ha bajt csináltam. De, mint említettem, erre nem lesz példa. Tudok vigyázni magamra és a környezetemre is.
- Rendben van - bólintok. Próbanap. Ez korrektnek hangzik, nincs hozzáfűzni valóm sem. Nem kezdem most el bizonygatni, hogy tetszeni fog, mert ha nem, az égés. Viszont úgy is tetszeni fog.
Felpattanok, ahogy végre indulunk csinálni valamit, és a Főnök nyomába szegődöm. Legutóbb azt mondta, az első napokban csak váljak az árnyékává, és ezt igyekszem a legmeggyőzőbben kivitelezni. Csak nehogy a sarkába lépjek. Vajon már házas? Nem vagyok esküvőkre járó típus, de az ingyen kaját tudom értékelni.
Bólogatok és megjegyzem a járást, bár nem olyan bonyolult labirintus rendszer a hely, nem is vártam mást. Azért tényleg igyekszem mindent jól megjegyezni, pár nap múlva úgyis a kisujjamban lesz, de a pár nap alatt sem szeretnék túl nagyot bakizni. Nem mintha nem fordultam volna még meg női vécében, de a rossz emlékek nem arra vannak, hogy megismételjük őket.
Az öltözőben már ott van a saját szekrényem (Még van választási lehetőségem, mi? Kellek nekik, nincs mit tenni... Hát, legyen.), ezt muszáj megfogdosnom, hogy valódi e vagy csak valami ügyes trükk, és itt minden jelentkező a saját nevét látná. Nem, ez az enyém, és azzal, hogy van szekrényem, már meg is vagyok győzve. Ez a legkisebb testvér dolog megszerettette velem a saját fogalmát.
- Most öltözzek is át? - szúrom közbe a kérdést, mert lehet, hogy erre most van időm vagy majd a körbevezetés után lesz. Legalább tudja, hogy figyelek is a mondandójára, nem csak koptatom a cipőm sarkát mögötte.
- Okés. - 15 perc rengeteg idő, csak jól kell felhasználni. - Nem. - Louis meg is nyúzna, azt hiszem. Talán Nora körmére is rá kéne néznie, bár ez inkább csak gyanú... De ugye, öcskös nem vádaskodik. - Vagy azért plusz szünet jár? - Elvigyorodok, mert ez jó poénnak tűnik, de inkább befogom a szám. Még el sem kezdtem az első napom, és máris plusz szünetet akarok. Ez biztosan pozitív fényt vet rám. - Mondjuk, akkor sem dohányzom.

First day at work

Hűségesen követem a Főnököt, ahogy azt kérte, miközben jegyzem minden (fontos) szavát és az irányokat. Szerencsére egyik feladat sem túl megterhelő, minden nagyon egyszerűnek és egyértelműnek tűnik.
- Remek.
Féltem, hogy a dohányzásra vonatkozó kérdése beugratós lesz, de ezek szerint a szünet mindenkinek jár. Mi lehetne ez a hír, ha nem remek? Nem leszek telhetetlen.
- Szerencsére. Gondolom. - Elvégre nem bírom ki, hogy ne fűzzek hozzá semmit. A sok a vendég, az mindenkinek jó. Lényegében azért kapok most melót, mert sok a vendég. Imádjuk a vendégeket!
- Rendben - válaszolom könnyedén és az előbb mutatott kupac pólónak szentelem minden figyelmem. Milyen kedvem van, milyen kedvem van... A zöld póló mellett döntök, a rajtamlévő civil göncöt a szekrényembe hajítom, a tisztát pedig felveszem. Egyből hivatalosabban érzem magam. Egy kéket is a szekrényembe zárok a táskámmal és az utcai cipőmmel együtt. A kulcsot a zsebembe süllyesztem, a kényelmes titulált munkacipőt is felkapom, és már spurizok is a főnök úr után. Láttam ám, hogy merre ment!
- Minek van ilyen mesés illata? - teszem fel a költői kérdést, de azonnal meglátom a kávét (bűnös élvezet). - Bögrét is hozzak magamnak vagy választhatok a kínálatból? - Nem tudom, hogy mennek itt a dolgok, és ez a mai nap a kérdésekről és a tanulásról szól. Nem fogok fukarkodni velük.

// megkésve bár, de törve nem //