A meglepetésbuli (Seth és Amelia)

Néhány nappal azután, hogy visszamentem dolgozni, Bex jött oda hozzám, és azt kérte, maradjak bent péntek este, mert meglepetésbulit csinálnak Lidia részére, aki bejelentette, hogy megkérték a kezét és ő igent mondott.
- Ez amolyan lánybúcsúztató?- kérdem meglepődve, mert úgy tudtam, azt nem sokkal az esküvő előtt szokás tartani, és esküvőről még nem tudok. (Lídiával vagyunk annyira jóban, hogy szólt volna, ha ki van tűzve az esküvő időpontja)
Bex felnyerített, és azt mondta, ha nem is lánybúcsúztató, unatkozni senki nem fog, mert hatalmas meglepetést tervez.
A lány egyébként régi bútordarab, a stílusa nekem kissé furcsa, túl harsány, olyan, amilyen a külseje is: rengeteg sminket visel, és rengeteg testékszert. Nem is tudtam, hogy ennyi lyukat lehet fúrni egyetlen fülbe! Egyébként meglepően szorgos kezű lány, mindent rá lehet bízni és nem felületes. Jó dolgozni vele, csak beszélgetni nehéz.
- Oké. Műszak után? Hozzak valamit?
Ha Lídiáról van szó, itt maradok, ha csak egy rövid időre is, biztos jól esne neki, ha én is együtt örömködnék vele. Amúgy megérdemli a boldogságot. A pasas, akivel jár, eléggé jó benyomást tett mindenkire és Lídia is állandóan lelkendezik róla. Régóta járnak együtt, úgy látszik, elhatározták magukat, hogy összekötik az életüket.
Bex csak rázza a fejét, nem kell semmi, csak jöjjek, jó buli lesz, kaja, pia, meg minden, ami ilyenkor szokott... Aztán magamra hagyott, én meg majdnem el is felejtkeztem az egészről. Sebastian a héten délutános, ezért nem is csináltam belőle lelkiismereti kérdést, szólok-e neki, hogy nem közvetlenül munka után megyek haza. Mire hazaér, otthon leszek én is, gondoltam. Pénteken délután aztán Bex csillogó szemmel jött oda hozzám, és kérdezte meg, akkor maradok-e biztosan, és amikor értetlenül néztem rá, majdnem leharapta a fejem.
- Ó, ja! Persze! Maradok egy kicsit...
Megbeszéltük, hogy a közeli sörbárban találkozunk fél 8-kor, mindenki odajön, aki illetékes... Még csak kis se öltöztem... Farmer, gombos blúz, lapos sarkú surranó... A hajamat kiengedtem, kis szájfénnyel és pirosítóval dobtam fel unalmas, szürke (sápadt) arcomat. Ha már buli...

+16

Ilyet egyre ritkábban vállalok, de ezek fizetnek és esküsznek, a nő nagyon jó. A jó nőkön pasi nélkül mindig megesik a szívem, a pénz meg jöhet. Most orvos leszek, a csaj nővérke és arra bukik, csípem a nővéreket. Rakok is a nyakamba azt a szart, amivel hallgatózni szoktak. Már megvan a háttérszori, sőt ezek előre fizetnek, egyébként a többi sem rossz, de azt mondják Amelia nem lenne benne egy hármasban. Az ilyen ügy nehezebb, ezértis kérem meg az árát, még akkor is, ha nem jutunk el az ágyig – bár azt kétlem. Azt viszont közöltem, pasinak, még bérbe se megyek el, egy menet, első, utolsó nagy találkozás, a maradandó Seth élmény és ennyi. Ez is drágán.
Eleve ki kell csípnem magam, már ez fárasztó. Hosszú zuhany, hajmosás, makulátlan ing, nyakkendő, de kicsit trehány, kitűrve, a doki majd sietve robban be a buliba, műtét, ilyesmi. Elegáns vagyok, mint akit vasaltak, magamhoz és a kalózjelmezeimhez képest, bár az orrpiercingem nemtom orvosos-e, a tetoválásaim most takarja az ing. Liberálpárti leszek. Most nem az álnevem fogom használni, hanem amelyiket anyám adta. Jó lesz az. Sok a macera egy ilyen bulival, nem vihetek táskát, a kotont el kell rejteni a mellényzsebben, de úgy kiválasztani, hogy tutira fel fogom húzni. Pl nem lehet lejárt, vagy szar ízű, neonzöld. Vannak világítósaim, olyan bennük a farkam, mint fénykard, de ez nem az a lány. Van, aki szereti, sőt régen tök furákat kértek. Az intézet előtt pl voltam hobbit, parókával, meg minden, akkor még nem volt raszta hajam. Orvos még nem voltam, eggyel több ok, hogy vállaljam.
Taxival jövök és a terv szerint elkésem, nyolc óra tízkor robbanok be.
A dolog elég hatásos, kicsapom az ajtót, berontok, zihálva lélegzem, mint aki futott. Bent kiegyenesedem, összehúzott szemmel végigvizslatom a gyülekezetet, áh, megvan. Láttam képen, basszus tényleg baromi szép. Ennek a nőnek már rég szobán kellene lennie velem. Megcélzom őket, a barátnője, aki felkeresett és akivel úgy teszünk, mintha ismernénk egymást az összekötő ember. //Bex, vagy Lidia XD amelyiket szeretnéd//
- Szia, sokat késtem? Az egyik kislány belázasodott, huh, húzós egy napom van
Rohadtul nem így fogalmaznék egyébként, de mindegy. Ez megint egy szerep, sok ilyenem van, kértek már úriembert, sokszor. Így jöttem rá, hogy színészkedni jó dolog. Mély lélegzetet veszek és ekkor „véletlenül” megfordulok. Meglátom őt! Ez nagy pillanat, megáll a levegő, becsillog a szemem, elnyílnak az ajkaim, de nem úgy, bénán tátom el, mint a nagyon szar szappanoperákban, hanem érzéki, megilletődött csodálkozás, mígnem jön egy finom férfi pillantás, felmérem a prédát. A tekintetem beszél most helyettem: akit látok istennő, még sosem láttam hozzá foghatót, el kell hinnie, hogy tényleg nem, pedig olyat is, akinek farka volt. Ennyire csinos nem volt, ő tényleg nagyon szép. Konklúzió: örülök, hogy vállaltam a melót. A szemöldököm aztán összeráncolom, mintha keresném a lány arcát az emlékezetemben, a barátnőjére pillantok, szugesztív tűzzel.
- Bemutatsz?

Majdnem elfelejtettem... Majdnem. Annyira máshol járt az agyam, Reev miatt aggódom még mindig, de Bex telebeszéli a fejem, hogy ne foglalkozzak most mással, úgysem tudok és egész héten sem tudtam segíteni. Zavarba hoz vele. Mérges vagyok, elsősorban Reeven anyjára, aki mintha szándékosan tartana távol a fiától, pedig amikor először találkoztunk, nem ez volt a benyomásom. Mindegy. Abban igaza van, hogy péntek este már semmit sem tudok tenni Reevenért, és elhatározom, hogy kicsit kirúgok a hámból. Nem nagyon, csak egy kicsit. Mire Sebastian hazaér, én is otthon leszek...
Megbeszélés szerint érek a buliba, Bex már ott van, mindjárt valami piát nyom a kezembe, és harsányan kiabálja, hogy megérkeztem, inni kell. Néhány kolleganő már ott van, közelebb lépek hozzájuk, szendviccsel, pogácsával kínálnak, a szokásos köröket futjuk azokkal, akikkel még nem beszélgettem. Lídia még nincs sehol, Bex a kérdésemre elmondja, hogy csak 8 körül érkezik, addig alapozunk (hangulatot teremtünk). Ebben nem vagyok valami jó...
Díszítünk termet, fújunk lufit, a negyedik után már jól esij a pia is, nevetgélek a többiekkel, akik folyton röhögnek valamin. Aztán beesnek a többiek, mindenki poharat emel, elkapnak engem is, iszom velük. (Valami édes cucc, piros. Az ízét nem ismerem fel) Lídia is pontos, körbepuszil, amikor megérkezik, mintha én lennék az ünnepelt és nem ő, aztán pár szó után őt elragadják a többiek, mindenki koccantani akar vele. Folyamatosan érkeznek vendégek, szinte állandóan nyílik az ajtó...
Beesik egy fiatalember is (inkább srácnak mondanám, ha nem lenne sztetoszkóp a nyakában). Sose láttam még, de ő rögtön Bexhez siet és váltanak néhány szót. Nem akarok hallgatózni, de a közelben ülök, megint egy piros löttyös pohárral, és hallom ahogy egy lázas kislányról beszél. Ráncolom a homlokom. Ki ez a pasas?
És akkor megfordul, mintha éppen csak körbe nézne, de megáll a tekintete rajtam. Majdnem félrenyelek. Már régen voltam már így "feltérképezve". A pia enyhe ködbe burkolja az agyam, lopva magam mögé nézek, tényleg engem bámul-e, aztán mereven bámulok a poharamba.
Bex szeme a pasasról rám villan, furcsa mód nem féltékenyen, hanem nagyon vidáman, pedig a pasas éppen mintha engem akarna megismerni. Érzem, hogy egy pillanat alatt lesz melegem. Nem tudom, ki ez a pasas, de nem a szokványos beütés, az biztos. Orvos volna? Eszméletlen vagány! Hogy engedi a kórház igazgatója (és pláne a főnővér), hogy ilyen séróval menjen a betegek közé?
Közelebb lépnek hozzám, Bex és az a rasztahajú pasi, akit még sohase láttam, pedig ha a kórházban dolgozik, illett volna már össze futnunk...
- Amelia- mondja Bex- be kell mutassalak valakinek!- aztán finoman oldalba löki a dokit, és hátraarcot csinál, mintha ennyi lett volna az ő szerepe.
Belekuncogok a poharamba. Ez aztán formális bemutatás volt. A kezemet nyújtom a pasasnak, ahogy illik, azaz tőlem bemutatkozhat, ha akar. Holnap vagy hétfőn úgyis találkoznánk, de mindegy. Essünk túl rajta, itt és most.

Megkeresem a csajt, aki fizetett, ott az orvosra gerjedő szóban forgó nővérke, szerény virágszál lehet, mert maga mögé kacsintgat. Ha önmagam adnám, a fejem ráznám vigyorogva: nem, kisanyám, ne magad mögött keresd, mert te vagy, akit akarok. Hatásosabb lenne, viszont szerepem szerint nem a – ahogy a köznép mondja – bunkó kategóriába tartozom. A köznép különben szart se ér, de ez megint egy más dolog. Ma ismét Casanova vagyok, pillantásom szinte végigsimogatja testét, mintha nagy bumm lenne, oltári hűha, a NŐ az életemben! Ajkaim kicsit elnyílnak, és ha engem kérdeznének: ez a figura baromi szánalmas, de ilyet kértek és színészhallgató vagyok francba is, ha ez kell, ez kell, bár a nézésem eleve mély és romlott, velejéig hatol egy egyszerű, de elsöprő érzékiség vihar. Dugtam már meg nőt egyetlen pillantásommal. Közelebb megyek, orrlyukaim lassan megtelnek az illatával, az ilyen ártatlan lányokat muszáj elrontani…
- Örülök, Ashton
Kutcher. Beszarás milyen hülye nevem van. Most jön a kézcsók, amit mindig eljátszom, ha nőnemű egyednek kell megmondanom a nevem. Merthogy sem a Seth, sem az Ash nem szimpla szótagkibökés nálam. Pillantásom mélyen ivódik az övébe, mint méreg, megköti, hozzáláncolja hipnotikus és minden elemében erotikus tekintetemhez. Utána finoman megragadom a kezeit, mi ez a férfias mozdulat, nemnem, mintha műkincshez, a nemzet aranyához nyúlnék, vagy épp robbanó bombához, bár én magam nem reszketek közben. Minden mozdulatom biztos és erős, csak az ő kezével játszom szent jobbosdit. Végig a szemébe nézek, áthatóan, közben lassan puha ajkaimhoz érintem a kezét, mintha gyümölcs lenne, és fogak nélkül, csak ajkaimmal harapnék bele a legzamatosabba. Szinte érzem a citrusok édes-savanykáját, ő pedig a tökélyre fejlesztett kézcsókot, ajkaim játékát a kezén, miközben íziszemmel már nedvesítem a talajt.
- Ashton Black
Lehagyom most a Woodot, jobb, ha nem tuja a teljes nevem, így nem kell fárasztó álneveken törnöm a fejem, amit véletlen elfelejtek. Lassan eleresztem a kezét, futólag a barátnő után pillantok.
- Ohh, gyorsan lelécelt.
Pillantok újra rá hosszan.
- Amelia, hihetetlen vagy…
Ejtem ki a számon finoman, aztán úgy csinálok, mintha kicsit zavarna jönnék.
- Úgy értem huh, ez hülyén hangzik, csak egyszerűen…
Harapom el a mondatot nagy, tágra nyílt szemekkel.

Itt ez a pénteki buli, a lánybúcsúsztató, és persze folyik a pia. Az én torkomon is, szó se róla, bár nem kívánok részeg lenni, de mégis jól esik kicsit lazulni. Sok volt az izgalom erre a hétre, és feszültebb is voltam. Mindegy, senkit nem érdekelnek a nyűgjeim, most egy időre én is félreteszem őket, elvégre nem siratóra vagyok hivatalos.
Gyűlik a nép, egyre többen vagyunk, néhányan, akikkel még nem találkoztam, odajönnek hozzám is, megkérdezni, hogy vagyok. Illedelmesen és tömören válaszolok, mert az az érzésem, nem igazán kíváncsiak, csak az illem miatt szólítanak meg. (Nem bánt a dolog túlságosan. Aki jól ismer, átlát rajtam...)
Iszogatok, mint a többiek, nevetgélve, mint a többiek, kivéve a részem a terem diszítéséből. Hamarosan kész vagyunk, már majdnem csak az ünneplet hiányzik, amikor Bex közelebb lép hozzám egy pasassal, azzal a szándékkal, hogy bemutasson bennünket egymásnak, de magunkra hagy.
Kuncogok. A pasas nem szokványos eset, a hajviselete mindenképpen eltér a megszokottól. Eleve, hogy hosszú... , ráadásul úgy néz ki, mint egy színész vagy ... nem is tudom. Biztos jól kereshetne a külsejével. Az a fajta, aki teteszik a nőknek.
- Amelia Simeon- mutatkozok be, teljes nevemen. Nem vagyunk tinik, hogy csak a keresztnevünket vessük oda.
Kezeibe veszi a kezeim és lassan megcsókolja, miközben le sem veszi rólam a szemét. Megkövülök, de belül nevethetnékem van. Nem vagyok ehhez hozzászokva, vicces ez az egész. Vajon, amikor munkába állt, minden csajnak kezet csókolt? Eltarthatott egy ideig... (Hihihi)
Bex után néz, ahogy elhúz, szóvá is teszi, hogy gyorsan lelécelt. Mondanék valamit, de nem hiszem, hogy illene bármi szellemeset mondanom, pláne, hogy nem is ismerem. Amúgy sem tudom, milyen kapcsolazban vannak Bex-szel. Aztán hosszasan rám néz megint. Tipikusan bugyinedvesítő pillantással. Bakker! Feszengek, köszörülöm a torkom.
Aztán zavartan kezd beszélni, mintha nem találná a szavakat. Segítek neki, bár más irányba terelem.
- Hihetetlen ... a te hajad! Mióta növeszted? - oké, kicsit idióta vagyok, de rajtam nincs semmi hihetetlen, ellenben vele. Hogy lehet, hogy a főnővér nem sipítozott, amikor meglátta a fizimiskáját?
- Izé.., kicsit siethettél... A nyakadban maradt a fonendoszkópod...- kuncogok. Pillanatra megérintem az említett eszközt, és zavarni kezd valami, de nem tudom megfogalmazni, mi az. Kósza gondolat, sebes, mint a villám, engem pedig tompít az ital. Bár kellemesen van felöltözbe, és nem a munkaruhában jött át... Nem minden dokinak van kedve átöltözni. Lehet, hogy ő is azok közé tartozik, akik az utcai öltözék fölé csak egy orvosi köpenybe bújnak bele. A gyerekek többnyire félnek az orvosoktól és áplóktól (egyesek szerint a munkaruha teszi)...

Doki és nővérke

Sz

óval ez a meló, a szép lánykát kell ma ágyba vinnem, mint menő, jól kereső gyerekorvos. A nők csípik az ilyesmit, bár először nagyon húztam a nőgyógyászhoz, az olyasmi, amit tudnék csinálni. Elkövetek mindent, hogy meglegyen a romantikus hűha, meglátom, de mintha még sosem láttam volna szebbet, s ettől annyira zavarba jönnék, hogy még a szavak is lomhán forognak a nyelvemen. A neve szép, az én fél elnevezésem pedig egész orvososan cseng, bűvölöm a pillantásommal, amellyel el szoktam kapni az áldozatot, gondolatban levetkőztetni, vérét borrá változtatni, aztán együtt inni a boldogságkelyhéből. Egy ilyen nőnek a kelyhe önmagában is művészet, gondolataim valamennyire kiülnek szemeimbe, az elösprő tűz, lenyűgözött vágy mindenesetre. Meglep, fel is vonom a szemöldököm hihetetlenkedve, a hajamról kérdez.
- Ou, kösz, már elég régóta...
Belegondolva atyaég...az intézet óta
- Tizenöt, tizenhat évesen kezdhettem, de először csak hosszú volt, később lett raszta
Az intézetben nem engedték meg, de a hosszú haj, amíg vigyáztam a tetvekkel megengedett volt.
- Tényleg?
Nahát, így hívják ezt a szart? Gyorsan lekapom magamról, úgy teszek, mint, aki zavarba jön, megbámulom a földet.
- Egy kislányhoz kellett kimennem, a betegem volt és este felhívott az anyja, hogy lázas lett, alig tudtam elszakadni, siettem ide Bex azt mondta különleges találkozásban lesz részem.
Hosszasan pillantok rá, hamiskás csillogással, mégis elszánt tűzzel, férfiasan, lassan olvasztva le róla a bugyit, nedvesítve, előkészítve a terepet.
- Igaza volt...
Súgom izgalomtól remegő buja suttogással, bár valamiért úgy érzem nehezen kapható. Fura, nem ez állt a szerződésben, Bex azt mondta ki van éhezve. Nem a hajam érdekelné, bár... Azzal is kezdhetjük a pettinget.

A buliban sikerül ellazulnom. Eleinte aktív részese vagyok a terem díszítésének, aztán eszek, iszok is. Utóbbit talán többet, de az ital finom, piros és édes, itatja magát, és kezdetben nem is érzem, hogy bódítana. Amikor Bex megjelenik a raszta hajú pasassal, nem is agyalok sokat, elhiszem minden szavukat. (Nem igazán értek a férfi praktikákhoz. Annyit észlelek, hogy hosszasan bámul, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget.)
Az első bókját, hogy hihetetlen vagyok, sikeresen hárítom. Szívesen beszél magáról, a hajáról. Amúgy tényleg szép... Dús haja van, jól áll neki ez a frizura. Ha elképzelem röviddel.... Ó, basszus, Lio arca villan be, az ő haja, az ő szája. A szája... hasonlít Lioéhoz. Nem szabad oda néznem! Inkább ellenállok a kísértésnek, és még a haját sem érintem meg, pedig biztos megengedné.
- Tíz? Mármint akkor kb tíz éve? - Belövöm a korát, maximum kiderül, béna vagyok ebben is.
A kezem már elindul, a fonendoszkópot érintem meg, nem értem, miért van még mindig a nyakában. Itt mindenki tudja, hogy orvos (csak én nem), hisz rajtam kívül mindenkit ismer... vagy nem?
- Házhoz is kimész?- mosolygok rá. Kevés olyan orvos van, aki ezt bevállalja a klinikán. Lelkiismeretes pasas lehet- Sikerült csillapítani a kislány lázát?
Inkább az eset érdekel, bár aztán eszembe jut, nem etikus beszélni erről. Az ajkamba harapok. talán nem haragszik meg érte. Neveket amúgy sem említettünk!
- Nem hiszem, hogy rám gondolt. Lídia az ünnepelt, gyönyörű és kedves nő, mi mind miatta vagyunk itt!- nevetek, mert arra céloz, Bex miattam hívta ide. Ha üldözési mániás lennék, azt hinném, fel akar szedni. Mire véljem ezt a sugdolózást?
Gyorsan szétnézek, de most Bex éppen egy társaság közepén van, és Lídiát sem látom még.
- Úgy emlékszem, 8-ra jön... De hogyhogy ti még nem találkoztatok? - kérdem ártatlanul.

Doki és nővérke

Sz
égyenlős a kislány, nekem csak jó, nagyobb kihívás, édesebb gyümölcs. Szexben nincs helye fáradtságnak, megragadom az egyik tincsem azt macerálva magyarázom, legalább tíz éve. Már elég hosszú és a fejem tetején nincs belőve, ott csak nagyon lazán van megfogva, jó néhány tincs kiáll belőle. Tíz év, basszus, dehogyis még csak 23 éves vagyok. Semmi gond kettőt még rá lehet tenni, hármat is, simán bevehető.
- Igen, belegondolok már tíz éve, jó ég
Kicsit elkerekednek a szemeim, húúú mekkora dolog. Vissza a témához és a pillantáshoz: ő az, aki igazán lenyűgözött. Mintha nehezen tudnék arra koncentrálni, amit mond.
- Előfordul
Húzódom közelebb, mintha bizalmasan akarnám megsúgni ezt az infót. Baromi rendesnek tűnhetek.
- Igen, végül sikerült, úgyhogy el tudtam jönni.
Játszom meg azt a nevetséges tényt, hogy nekem a kislány előrébb való, mint holmiféle buli. Lehet egy ilyen nőnek ennyire alacsony önértékelése? Vagy másról van szó? Felületesen kipislogok a többi bulizóra, de látszik, nem nagyon kötnek le. Lídia is be lett avatva, nagyon mellé nem lövök, ha úgy teszek, mint aki ismeri. Még nincs itt, de gondolom nem fog velem idegenként bánni, ha értesül tervről, sőt ha az a csaj az, akire gondolok, már tudja.
- Tudom, ismerem, de mi inkább távoli haverok vagyunk Bexen keresztül
Mondom távolságtartóan, mintha a közkedveltség nekem semmit sem jelenete. Ezt nem is kell megjátszani, még érdekből sem vállalnék kapcsolatokat. Most erotikusabban nézek rá, mint eddig bármikor, ez nem doktoros, Sethes, pajzánság villan tekintetemben, ellenállhatatlan vonzerő.
- Nem miatta jöttem. Találkoztunk, de annyira nem ismerem, nem ugyanott dolgozunk, veled sem én a (xy-másik kórház neve) a gyerekosztályon és elsősorban téged szeretnélek megismerni.
Mosolygom rá megnyerően, iszik valamit, egyelőre nem rendelek, magamnak sem, a szerep nem kívánja.
- Miért választottad az egészségügyet?
Hosszú és unalmas beszélgetés lesz, majd igyekszem kurtítani, de először mindenképp úgy kell tennem, mintha érdekelne.

A haja csak rövid időre vonja el a figyelmét, állandóan vissza kanyarodik, közelebb húzódik, zavarba hoz. A lázas kislányról is röviden beszél, bár ezt annak tudom be, nem etikus kibeszélnie a betegeit. Én szégyellem el magam, hogy kérdezősködtem.
- Igazán? - meglepődök. Haverok? Nővérek és orvosok között nincsen haverság. Vagy ritkán. Nem működik. Főleg nők és férfiak között.
Nagy szemekkel néz rám, és mintha titkot árulna el, elmondja, hogy miattam jött.
- Tessék?- nyelek majdnem félre. Bár közben rögzül, miért nem találkozhattunk a kórházban (nem is ott dolgozik, ahol mi), ennek most kevesebb jelentősége van.
Mielőtt nagyon kiakadnék, a szakmáról kérdez, és az jut eszembe, tiszta hülye vagyok. Bex biztos elmondta, hogy munkamániás vagyok, és lehet, állást ajánlana. De nem vagyok biztos ebben. Szeretnék tisztán látni.
- Várj, várj egy kicsit... Állást ajánlanál? - kuncogok. Érdekes stílusban közelítene, az fix. De ha meg nőként érdeklem, mit érdekli, hogy miért vagyok ápolónő? Kissé össze vagyok zavarodva. Jesszus, mennyire nem tudok kiigazodni a pasasokon!

Doki és nővérke

B
ólintok a lánynak, nőnek, fiatalos, talán idősebb is egy, két évvel, de olyan szemérmes, mint egy szűz. Az infó is ez volt róla: óvatosan, romantikusan imádkozni le a bugyiját. Haverok, vagyis keveset tudok a nőről ahhoz, hogy barátok legyünk, ha olyat kérdezne, de eleget, hogy ne vele akarjak összejönni. Necces a meló, soha többet nem vállalok ilyet.
- Miért ilyen furcsa, ha egy férfi meg akar ismerni valakit?
Kérdezem finoman, csábító hangéllel, tudok játszani vele, azt mondják jól, nem véletlen készülök színésznek. Kicsit be is dőlök, somolygom, van benne egy csipetnyi rosszfiús tűz.
- Dehogyis
Rökönyödöm meg, nem tudom ez honnan jön neki. Általában tudok beszélgetni az emberekkel és a nőknek azt kell, hogy azt higgyék meg akarják őket ismerni.
- Érdekel a véleményed, a hozzáállásod, hogy miért csinálod, honnan jött az ötlet. A munkatársaid elégedettek, a világért sem akarnálak elvonni abból a közegből.
Kérdezem mélyített, simogatóan férfias hangon. Ha jellemeznem kéne, talán kicsit apukás, törődő, semmi esetre sem olyan, mint amilyet én a hétköznapi beszédben használni szoktam. Most mellőzök minden arroganciát. Jah és közben gyümölcslevet rendelek pia helyett, lássa mekkora egészség fanatikus vagyok. Valójában azért van, mert meló alatt nem iszom.

[/color]

Idegesen nevetek fel. Nem szeretem ezt a dumát. Ha nem Bex hozza ide, valószínűleg most hagyom faképnél.
- Az ismerkedés önmagában nem baj- ingatom a fejem, és nem tudom, mit gondoljak róla. Másik kórházban dolgozik, és azt mondja, miattam jött, nem Lídia miatt, akinek a lánybúcsúztatója van. Eszembe jut, hogy talán állást ajánlani jött, és hülye módon próbált bevágódni, de a felvetésem meglepi. Olyannyira, hogy biztos vagyok benne, ez meg sem fordult a fejében.
- Valóban? - szétnézek, Bex után kutatva a szememmel. Mit mesélhetett neki rólam? És egyáltalán: miért?
Lóg a kérdése még a levegőben, amikor megérkezik a gyümölcsleve.
- Sosem lazítasz?- kérdezem, és a saját piámra nézek. Talán nekem se kéne többet innom.
- Nos..., ha tényleg érdekel...- vonok vállat, elvégre kedves fickó, csak kicsit fura- az egész családom egészségügyben dolgozik. Orvos nem akartam lenni. Maradt ez... De jó ez így...- na, nem. Teljesen nem fogok kitárulkozni előtte. Nem is ismerem.
- És te miért lettél orvos? Miért éppen a gyerekgyógyászatot választottad? - nem egy pénzes meló, és az orvosok nagy része olyan területet választ, ahol jól lehet keresni. Mint például a sebészet. Plasztikai sebészet. (Az apám) Rögtön el is szégyellem magam, hogy azt feltételezem apámról, anyagi érdekek vezérelték erre az útra...
Bár már túl vagyok két-három pohár koktélon, kikérem a következőt is. Szól a zene, dübörög a vérem. Hiányzik a tánc, hetek óta nem voltunk, bár nem Sebastian tehet róla. Elvégre én voltam kórházban, nem ő. A székembe kapaszkodom, az ujjaim dobolják a ritmust. És Lídia még sehol.

Fura, stresszes csaj, önként lehet meg se dugnám. Legalábbis ettől a röhögéstől lever a víz.
- Szerintem sem.
Most erre mit mondjak? Szexelni sem baj! Meg vagyok áldva a bigott apácával! Motivál a pénz és hogy színész akarok lenni, különben nem csinálnám, annyira ellentétes az orvosfigura velem, hogy az hihetetlen.
Sóhajtok, mintha vallanék, elnézek a csaj felé.
- Jártam egyszer a kórházatokban, éppen siettél valahová, nem vettél észre. Érdeklődtem irántad...
Végül mélyen a szemébe nézek, a nőknek nem csábító, ha valaki gyáva. Ez a pillantás bugyirohasztó, mint az összes többi, tele tűzzel, zavarba ejtő szenvedéllyel és erővel, én pl rengeteget tanultam a szexuális energiákról, még légzéstechnika is van!
Dehogynem lazítok bazzeg... Mosolyogva nézek rá.
- Szoktam, de nem vagyok híve az alkoholnak, meghülyíti az embereket, próbálok egészségesen élni. Legfeljebb egy bor, csendes estéken, most nem szeretnék berúgni.
Hazudom le magabiztosan a csillagokat az égboltról. Határozottan mély és szexi a hangon, selymesítem, bárki beleszeretne, aki nem frigid. Ennél a csajnál viszont nem vagyok biztos benne... A külső csak egy dolog, millió meg egy ilyen nő mászkál az utcákon, de vajon belül van-e valami? Ami persze engem nem izgat, de az orvoskarakter majd meg veszik érte.
Bólogatok, mintha tényleg érdekelne, közelebb húzódom, csak azért, hogy jobban halljam. Pillantásom közben egyre igézőbb, különben ösztönösen is az, ha akarom.
- Az nem lehetett egyszerű, szinte beleszülettél. A jó nővérek megfizethetetlenek.
Biccentek, nem is nézem le, hogy nem orvos, én meg sztriptíztáncos vagyok... Most nagyon nyálas szöveg kell!
- Szeretnék segíteni az embereken, főleg a gyerekeken. Mindig is tudtam bánni velük, úgyhogy annak idején vacilláltam tanár, vagy orvos legyek-e, végül úgy gondoltam előbb megmentem az életük, az fontosabb.
Kicsit felnevetek, ultragáznak érzem ezt a szerepet. Bár, ha úgy fogom fel, mintha valami paródia lenne...
Mikor észreveszem, hogy dobolja a ritmust, eszembe ötlik mi az igazi foglalkozásom, kinyújtom felé a kezem lágyan és határozottan.
- Felkérhetlek egy táncra?
Én magam már félig felpattanok, ugyanakkor behajola kérdezem, talán kézcsókot is kap. Fő, hogy ellenállhatatlanul romantikus legyek. Úgy néz ki lassan eljön az időm, hihetetlenül mozgok. De majd meglátja!

// Lia nem vihogós, de legyen kedved szerint. Razz

//

Meggyőződésem, hogy megpróbál befűzni, olyan ócska dumával, hogy miattam jött, meg ismerkedni akar.
- Ezt nem hiszem...- ingatom a fejem. Inkább most hagyja abba ezt a... Elbeszélgethetünk, nincs azzal semmi baj. Szexi a haja, dús az ajka... Ah, hol az a pia? A tekintetével vetkőztet, esküszöm.
- Igen, igaz... Jobb is józanon...- mintha én gyakran rúgnék be. De a szavai miatt inkább leteszem a poharam. Már így is kótyagos vagyok kicsit. Beképzeltem, hogy rám startolt ez a fickó. Ú, de égő!
A hivatásról kezdünk beszélgetni, próbálom nem észrevenni, mennyire néz... (és egyre közelebb van). Nagy a zaj, biztos csak hallani akarja, amit mondok, mert nem vagyok kiabálós természet.
- Volt egy kis nyomás, de...- vállat vonok, ebbe nem akarok belemenni.- Ahogy a jó orvosok is...- Tudvalévő, hogy az egészségügy nem a legjobban fizetett szakmák egyike. Úgy mosolygok vissza rá, mint aki pontosan érti a szavainak a mögöttes értelmét. (Ritkán panaszkodunk a szerény fizetés miatt)
Ha már szakma, ha már ő megkérdezett, talán nekem is illene, hogy megkérdezzem, miért ezt a hivatást választotta.
- Sok testvéred van? - vetem fel. Simán belefér, megmagyarázná, miért ennyire közvetlen velem is. A válasza egyébként eléggé sablonos. Kissé őszintétlen, de én sem kötök mindent az orrára, nem hibáztatom.
A zenegép egy olyan dalra vált, amit kedvelek, és Seth udvariasan felkér. Bevallom, meglep vele, és szinte habozás nélkül nyújtom a kezem. Nem összebújós muzsika, jól lehet rá mozogni, mások is táncolnak már... Miért ne?
- Örömmel!- mosolygok rá őszintén- De ezt hagyjuk itt, jó? - és leveszem a nyakából a fonendoszkópot.

// Idegesen nevettél fel, nem azt írtam, hogy vihogós, hanem, hogy idegesít Razz

//

Fenébe, biztos szar csajozós dumának nézi a szövegem, az is, csak a szerepem szerint vagyok Mr Tökéletes. Kicsit elhajolok, magam elé bámulok, mintha ez rosszul esne, franc esne inkább ebbe a melóba! Nyugi van Seth, ez az egész jó arra, hogy gyakorolj! Szóval megbántódom, ha nagyon igyekeznék, még könnyeket is csalhatnék a szemembe, de egy síró férfi gáz, ha éppen csajozik. Vannak azok a pillanatok, de ez nem az.
- Tudom, hogy hülyén hangzik…mondták már, hogy nem vagyok normális. Mindig megkapom, azt mondják… álmodozok, túl romantikus vagyok, vissza kéne vennem.
Halkítom le a hangom és a pillantgatást is visszavonom. Ez a szerep elég gáz, de az infó szerint romantikus szappanoperahőst kell alakítanom, szerintem azok vannak ennyire szánalmasak.
- De attól még neked nem kell…
Vetek az italára ijedt pillantást, b*a meg, jó színész vagyok! Megijedtem, hogy nem lesz elég részeg és nem fizetnek ki.
Az egészségügyben rohadt járatlan vagyok, de az emberek gesztusaiból jól értek. Most valami olyasmiről beszélgetünk, amit közösen fájlalunk a szakmában. Vetek egy „igen, mi tudjuk jól” nézést rá.
A válaszomtól nem kezd el vinnyogni, lehet túl sablonos volt. A tesó jó kérdés, megmagyarázná miért elb*ott a karakter.
- Igen és én vagyok a legidősebb
Mosolygok rá, ezt szokták szeretni, sőt mikor felkérem, ő is olyan gesztust tesz, ami először ad némi pozitív visszajelzést. Elveszi az orvosos csüngő szart a nyakamból.
- Ahh, bocsi
Nyomom a gáz dumát továbbra is, viszont a táncparkett nekem természetes közeg, mint halnak a víz. Igaz, nem a legerotikusabb szám, de egy-két jó mozdulattal mindent azzá lehet tenni. Először nem túl feltűnően teszek néhány óvatos lépést, aztán könnyedén megragadom a kezét és megpörgetem, finoman, mégis határozottan, gyakorlottan, s a végén úgy intézem leheletnyit nekem ütődjön, ekkor megpróbálom elkapni és megtartani a tekintetét. Csak egy percre értem hozzá az előbb, most lassítok, ujjaim ritmusosan végigzongoráznak a karján, elektromos töltéssel természetesen, éreznie kell, hogy észtvesztő, ő a legjobb ma este, s finoman megállapodnak a kézfején. Igaz, hogy az előbb már elkaptam, de az csak pillanatnyi volt, illúzió, meg sem történt csoda, ami felkeltheti az érdeklődését. Ez a mostani mozdulat a végletességig gyengéd, ugyanakkor biztos, s ha elfogadja már a foglyom lesz egy olyan táncra, amit sosem felejt el.

Van ebben a pasasban valami, ami nagyon furcsa, de számomra megfoghatatlan, nem tudom, mi lehet. A csajozós dumákat eleve rosszul kezelem, egyetlen szót sem hiszek belőle. Még az is megfordul a fejemben, hogy Bex szórakozik velem, de ilyen aljasságot nem feltételezek róla. Aztán betudom a piának, hogy sokat feltételeztem Seth-ről.
-Ebben nem tudok hasznos tanácsot adni....- ingatom a fejem. Én is javíthatatlan romantikus vagyok, engem az a stílus nem frusztrál. Ő viszont nem tűnik olyannak... Biztos más elképzeléseink vannak a romantikáról, de mindegy is. Mindegy, ugye?!- Biztosan akadnak még romantikus lányok... - teszem hozzá halkabban.
- Ah, dehogynem. Már így is kótyagos egy kicsit a fejem...- nem szoktam inni. Néha egy pohár bort, ritkán többet.
Váltunk, munkáról és családról dumálunk, az övé jó nagy, ezért lett gyerekgyógyász (vagy ez is belejátszott)... Aztán megint történik valami, mert felkér táncolni, nem is akárhogy. Szinte meglep, milyen kecsességgel. Leszedem a nyakából a fonendoszkópot, nem a legjobb kiegészítő a tánchoz, aztán elindulunk a parkett felé, és szinte azonnal izzani kezd a levegő. Minden akkor változik meg, amikor először pörget be. A mozdulat túl határozott, hogy véletlen legyen, és új ritmusra kapcsol a szívem is, hogy megint egy jó táncossal hozott össze a sors. Már úgy hiányzott ez!
Kicsit nagyobb a lendület, összeütődünk, de betudom véletlennek, elvégre nem vagyunk egymáshoz szokva. A tekintetünk egy kicsit összeakad, akaratlanul borzongok bele az érintésbe, mert ez most mintha egy másik férfi lenne, mint akivel dumáltam a pultnál. Ajkam mosolyra húzódik, szemembe új fény költözik. Szeretek táncolni! Egy perc sem kell, és mi leszünk a parkett ördögei. Ki hitte volna?

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Szomb. Aug. 01 2015, 14:48

Lassan már én leszek rosszul ettől a szereptől, de a csajnak se jön be, egyre határozottabban érzem. Azon gondolkodom én vagyok ennyire rossz színész? Nem szoktam elbizonytalanodni, de most eszembe jutnak Felix szavai.
- Jah, hurrá
Mondom már sokkal Sethesebben, nem mintha érdekelnének. Legyenek romantikusak az ágyban, tovább senki sem jut.
- Nem árt néha, ha a fej túlságosan tele van.
Jól tud jönni, nem mondom, hogy nem, komoly munkák közben nem iszom. Ha lánybúcsú is van, legfeljebb utána. Tényleg nem jön be a csajnak a doki, ennyire félreismerték volna a barátai? Elnyomok egy fintort, póbálom a tömegben megkeresni a megbízom tekintetét, majd valami ürügy kapcsán összefuthatnánk.
Egyetlen mentőöv kb a tánc, amit függetlenül attól, mi a munkám, mindenképp jól csinálok. Ő sem rossz, van egy tippem:
- Táncolsz?
Jól van, akkor lendüljünk bele vadabban, ha a doki nem jön be, meglátjuk mit szól hozzám. Egyáltalán nem véletlen, egyik mozdulatom sem az, gyakorlottan és ösztönösen feltörő szenvedéllyel hajolok a nyakához, ezt is táncos mozdulattal, többen valóban megtorpannak, ha jók leszünk, mindenki minket fog nézni. A bepörgetés után már érzem, végre kezd rákapni az ízemre, bár az nem az én módszerem, hogy ellötyögjek mellette. Csípőmmel keverő mozdulatokat teszek, elég harsányak, mégis ott rejlik bennük a finom erotika. Néhány lépéssel vezetem, közben ujjait is behálózom, most nem vagyok nagyvonalú, mint az orvos, nincs választása. Tekintetem megváltozik, kiviláglik belőle a követelőző vadság, de egynémely mozdulatom, még mindig izgatóan finom. Ujjaim ritmusosan leszaladnak a vállán, végigsimítok vele oldalt, a melle ívén, a derekánál, mindeközben nem hagyom, hogy abbahagyjuk a táncot, mintha a koreográfia része lenne. Ez még csak a kezdet, felvezető, közel simulok, gátlástalanul zúzom porrá a privát szféráját, forró izzással hajlítom meg, miközben biztosan tartom. Orrom az övének érintem, pillantásom immár szilaj, követelezőző és mit szépítsem: ellánállhatatlan. Ennek a bűverőnek pedig már nehéz lesz nemet mondani. Igaz, hogy nem a doktoré, hogy nyers, erőszakos, ugyanakkor van benne valami, amibe belebódul az ember. Kicsit tehát ráhajolok, ő maga is hajolhat lefelé, ujjam aztán a homlokára helyezem és egész fioman, simogatóan vezetem lefelé, keresztül az arcán, miközben ugye a táncpózba merevedve vagyunk - a kis bemélyedéseknél az ajkaim, őrjítőn csiklandó, a nyakán, s végül hagyom elsiklani két melle között.

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Szomb. Aug. 01 2015, 20:10

Nem tudom eldönteni, Seth csajozni jött-e vagy Lídia bulijára, de ha velem kezd, rossz lóra tesz, mert nekem nem áll szándékomban pasizni. Valószínűleg az elfogyasztott ital mennyisége miatt érzem azt, hogy nyomul rám, valószínűleg ledérnek tűntem, vagy tudja az ég; a pasik fejével sosem tudtam gondolkodni. Máskor majd nem szabad egyedül ücsörögnöm.
Tény, hogy igyekszünk udvariasan beszélgetni, de nem igazán vagyok jó beszélgető partner, a pasasnak sincs sok esélye, hogy ellenállhatatlan témát dobjon fel, mert ahhoz én nem vagyok elég nyitott (vagy valami ilyesmi). Annak ellenére, hogy jól esik az ital, mert hűvös és édes, eltolom a poharat, mert érzem, hogy elég volt; amúgy sem tolerálom valami jól az alkoholt. Gyorsan megárt.
A tánc viszont olyan tevékenység, amit bárhol, bármikor képes lennék elkezdeni (volt is már rá néhány példa). Sethből ki se néztem volna, hogy majd ilyen jól táncol, de nem kell hozzá sok idő, hogy kiderüljön: úgy mozog, mintha a parkettre született volna.
- Csak kedvtelésből...- válaszolok neki- Viszont te profi vagy!- mondom elismerően, és könnyebben bízom rá magam, mert nem véletlenszerűen vezet. Néhány ütem, és egészen magával ragad, a tekintetével tart fogva, miközben automatikusan követi lábam a lábát. Bedönt; mélyen és biztosan, valaki lelkesen sikkant fel a közelünkben, és egyre többen néznek, de mindezt alig veszem észre, mert magával ragad a zene, a ritmus, a tánc... Seth. Mr Fekete.
Mintha hangosabban szólna a zene, nem is kívülről, hanem belőlem szól, vagy inkább bennem; minden sejtem veri a tamtamot, együtt dübörög a basszussal, s közben mintha hipnotizáltak volna, a merészebb érintéseknek is helye van, még akkor is, ha ilyesmiért korábban megindult a tenyerem. A tánc egyre szenvedélyesebbé válik, a testünk összefeszül, az orrunk szinte összeér, lélegzete az arcomat súrolja, aztán hajol felém, én el, hátra, ismét egy döntés, aminek perzselő érintés a vége.
Valki füttyent, valaki tapsol, én kómából ébredve nézek szét, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Seth tartja a derekam, a kezem a vállán, úgy ver a szívem, mintha futottam volna, Mit csináltunk? Mennit táncoltunk? Már nem az a zene szól, amire táncolni kezdtünk.
- Azt hiszem...- pislogok körbe, kissé zavarban, hogy ennyien néznek- leülnék egy kicsit- hajolok közelebb Seth füléhez, nem kell, hogy más is hallja, még azt hinnék, rosszul érzem magam. De hogy is vagyok? Kicsit elvesztettem a fonalat.

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Vas. Aug. 02 2015, 19:09

Oké, ott tartok, felejtsük el az orvost, valaki félreinformált, mert a csajnak nem jönnek be a gáz pasik. Jó hír nekem, nem éreztem a szerepet. Kicsit aggódom, mert a sorozatban, pár rész erejéig nagyon jó fiúnak kell lennem, de ezek szerint nem alakítom hitelesen. Na mindegy, ráér ezen parázni, nehogy elvesszen az est és a pillanat varázsa!
Ravaszkás, rosszfiús lesz a mosolyom – már nem leplezem, amikor dicsér, hát persze, ez a munkám és mivel a szerény személyiség is oda, nos…
- Tudom – bájolom bugyi nedvesítő, vérforraló pillantásommal, általában azt is megbocsátják tőle, ha ilyeneket mondok. Mindent elnéznek, vagy egyszerűen nem is arra figyelnek.
Lia sem fog, garantáltan elszédítem, berántom egy örökkévaló, izzó pillanatba, mozdulatok vad erotikájába, fullasztó vágyba. Igazából jön magától a koreográfia, de táncos alapokra helyezve, ha fordulok, biztosan teszem, szemernyi kétely, vagy bizonytalanság nem merül többé fel. Nem úgy, mint a hülye p*cs álcánál.
Fordítom, perdítem, simogatom, hagyom, hogy megmaradjon a tartása, kecses nőiessége, mégis kicsit irányítom, de csak mint biztos partner. Mindenki szeme lassan ránk szegeződik, pedig ez még igazán semmi, hisz a királynőkkel a partikon nem csak eddig megyek el, igazán a minimum a simogató mozdulat, bevezetés valami egészen elképesztőbe. Ezérits lep meg, mikor le akar ülni. Talán csak most tért vissza Csodaországból Alice. Pedig csak a kapujában volt. Jó, hát felkapom. Könnyed, gyakorlott mozdulattal, nem nehéz, emeltem már sokkal súlyosabbat, sokkal meredekebb pozitúrákban. Félkört fordulok vele, nekiérintem a homlokom az övének.
- Ha szeretnéd…
Közlöm, elindulok vele egy ülőalkalmatosság felé, tartom a buja szemkontaktust, végül olyan puhán teszem le, hogy észre sem fogja venni, hogy idő telt el aközt, hogy felkaptam és kisétáltam vele a rivaldafényből.
- Talán kiszáradtál, mit szólnál egy pohár vízhez, vagy üdítőhöz? Várj, előlegbe adok valamit, nehogy rosszul légy
Somolygom, majd finoman ajkához érintem az enyém. Nos, kurva vagyok – a szó eme borzasztó vulgáris, de erotikus értelmében, ami most annyit tesz: ajkaim érintése puha, finoman kapom be az övét, csak megnedvesítem nyelvemmel, mintha egy harmatcseppet akarnék meginni róla. Viszont érzéki, amilyen gyöngéd, olyan magabiztos, lehet, hogy a kijózanodás perce még nem jött el? Elvégre ez csak finom, felszíni érintés és az a célja, hogy megőrüljön a folytatásért.

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Kedd Aug. 04 2015, 00:54

Mr Black a parketten új emberré válik, gyorsabban azonosulok vele, mint az egész beszélgetés alatt. Nem is értem, nem is fér össze a kettő, mintha nem is egy emberről lenne szó. A tánc alatt megbízom benne, míg a pult mellett nem. A bókomra kicsit nagyképűen válaszol, de van mire büszkének lennie lennie, valóban remekül táncol. Ez nem standard tánc, amiben Sebastiannal jobbat nem ismertem még; ez lágy pop zene, discos beütés, és sok-sok erotika.
Kicsit elvesztem a fonalat. Egyik szám követi a másikat, de mintha mi összenőttünk volna, és a táncra kiéhezett lány bennem új életre kel. Mindig is szerettem táncolni. Sokkal jobban ellazít, mint az alkohol; már bánom is, hogy ittam, mert hamar szédülök el egy forgás vagy döntés után, és megzavar az is, hogy mennyien néznek minket. Elvégre nem is ismerjük egymást, mégis úgy táncolunk, mintha.
Leülnék, és ő felkap, talán megérzi enyhe bizonytalanságom. Tiltakozni sincs időm, már visz is korábbi táborhelyünk felé, tesz le puhán a székre, miközben homloka az enyémhez ér.
- Ez kedves, de még tudok járni!- kérem ki magamnak, de nem túl erélyesen, szinte beletörődve, hogy ez már megtörtént, úgysem tudok vele mit csinálni. Az ajkamba harapok, mert hülye vagyok, szemezek vele, hiheti, hogy bátorítom, de amikor olyan szép az ajka!
És ahogy erre gondolok, ő italról beszél, majd megcsókol... Olyan helyén valónak tűnik minden, és egy másodperc csak a mennyország aztán... Úristen! Mit csináltam? Zavartan kapok az ajkamhoz, valóság volt-e vagy képzelődtem, majd tűröm a hajam, csúszok le a székből... Hol a kijárat? Azonnal el kell mennem! De akkor megjelenik Lídia, és én megtorpanok, mert mindenki az ajtóhoz sereglik.
- Mr Black..., Seth... Én nem maradhatok, haza kell mennem... kimentenél? - kérdem dadogva, remegő lábakkal. El kell tűnnöm innen, azonnal!

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Hétf. Aug. 10 2015, 15:50

Egész jó összhangba kerülünk, szinte együtt hullámzik a testünk, érintem puhán, finoman, erotikusan, lassan és gyengén és erősen. Ehhez értek, s a lány bódul is, lassan én is. Nem működik úgy, ha én nem adom át magam, a ritmus irányít és elsősorban hozzá idomulok, miközben vezetem minden tánclépését. Azt mondja elfáradt, a karomba veszem, egész jó kondícióban vagyok, könnyen felkapom és visszaviszem egy székhez. Közben látom összezavarodott, jó, majd ellazítom egy könnyed masszázzsal, nemsoká megnyugszik, kiadja ezt a rengeteg, felesleges feszültséget egy hatalmas, elnyújtott orgazmusban. Sőt...mit egyben! Kinézek belőle legalább hármat!
Ujjaim finoman súrolják a nyakát, miután leteszem, nem hajolok ki a személyes teréből. A doktor nem tudta elcsábítani, de én igen és hm...bevallom eléggé imponál, hogy én tetszenék neki.
- Nem jobb volt így? Ne tagadd meg magadtól, ami jár, hagy kényeztesselek.
Meredek igézőn a szemeibe, nem is értem ezt a megjegyzést, örüljön, hogy cipelem. Úgy teszek, mintha harmatcseppeket csókolnék le puha ajkairól, finom, egy felkérés, hisz a java még csak ezután következik. Kicsit elhjolok, bódítón keresem meg gyönyörű tekintetét, de ijedtnek tűnik. Esküszöm, mintha szűz lenne... mi van vele?
- Mi? Miért? Nézd, vannak hátsó helyiségek, ha a tömeggel van baj. Kimentelek innen, hogyne, bízd csak rám magad
Érintem meg a kezét finoman, de határozottan, miért is akarna lelépni? Megpróbálom az ellenkező irányba vezetni, de attól függ hogy reagál, jön-e, mert sem a cirkusz nem hiányzik, sem az erőszaktevés. Az én partnereim sikoltani csakis a gyönyörtől fognak, nem vagyok Ravernon... De miért is hagyna ki bárki ilyen fergeteges lehetőséget? Tudom, hogy vannak hálószobák abban az irányban...

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Szomb. Aug. 15 2015, 22:39

Nem tudom, mennyit táncolunk, egyszerre csak azt veszem észre, körbe állnak minket és néznek, tapsolnak. Én meg szédelgek, bár a tánc alatt kevésbé érzem, mint amikor megforgat vagy bedönt, hisz a lábam automatikusan követi az övét, a testem meg az övéhez van tapadva. Ölbe kapva visz egy székhez, amikor azt mondom, leülnék, és amikor erőtlenül tiltakozom, szinte megorrol rám.
- Eltér a véleményem a tiédtől, de fátylat rá...- már úgyis megtörtént, miért vitatkozzunk rajta?
Azt javasolja, inni hozna nekem, hálásan bólintok, hogy ez jó ötlet. Nem úgy a csókja. Mintha álmodnék. A csókja nem tolakodó, és nem is túlzott, épphogy leheletnyi, vágyat csiholó, de azonnal észhez térít, és máris magam okolom, hogy talán bátorítottam, vagy mi?
Lelépnék, húznék a kijárat felé, arra kérem, mentsen ki a többieknél. (Valamilyen indokra gondolok, hogy miért tűnök el köszönés nélkül). Félre ért, azt hiszi, vele akarok lelépni, hátsó helyiségeket említ, ahol elbújhatnánk a tömeg elől. Úgy érint, amit mond, mintha arcul csapott volna. A kezem kihúzom az övéből.
- Sajnálom, ha ... félreérthető voltam- igyekszem finoman fogalmazni, elvégre nem vagyok biztos benne, mik a szándékai, ha sejtéseim vannak is. Kicsit határozottabban teszem hozzá- Nekem haza kell mennem. Egyedül- nem vagyok túl kemény, a szavaimat a tekintetem kérlelő volta ellensúlyozza; inkább tűnik könyörgésnek, mint határozott elutasításnak. Nem vagyok olyan szédült, hogy elmenjek vele! Még mit nem?!

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Hétf. Aug. 24 2015, 17:22

Hogy térhet el? Furán nézek rá.
- Minden nőnek jár és célszerűbb, ha biztos kezekben van.
Nézek rá bódítón, tudom, hogy minden pillantásom olyan, mint egy kábító varázsital, pontosan ezért tanultam meg jól használni. Egy ittas, kiéhezett nő miért is vágyna másra, mint hódolatra szexualitása oltárán? Itt nem stimmel valami…
Leszbi? Valamit nagyon félreérthettek a kollégái…
Egyértelműen elutasító volt, a nők nem szoktak így viselkedni velem, igaz, hogy nem voltam önmagam, mert nem azt kérték. Többet nem vállalok ilyen munkát!
Csúnyán nézek rá, nagyon remélem, hogy kifizetnek, a csajban van a hiba, nem komplett, vagy leszbi és ők k*rták el csúnyán.
Minek néz, erőszaktevőnek? Na bocs, de nekem nincsenek idegeim ahhoz, túl fárasztó lenne, egyetlen egy dologért érdemes megerőltetni magam és a szexualitás művészete… amit ő most szépen lerombolt. Persze nem gond, csak a pénzért ment, egyetlen dolog jár az agyamban: csak kifizessenek.
- Nem tartalak vissza, egészségedre, én mindent megtettem. Szajonára.
Fintorodom el, aztán fordulok is sarkon, faképnél hagyom ezt a frigid p*át, megkeresem a kolléganőit, hogy beszámoljak róla: valami nem stimmel. Ráadásul az orvosok se jönnek be neki, ez a csaj vagy nagyon titkolta előlük a valódi személyiségét, vagy teljesen flúgos. Addig beszélek, amíg meg nem kapom a beígért pénzt és megemlítem, hogy helyette a mennyekbe repítem valamelyiküket. Nem túlzás, nem ámítás, a női test a festővásznam, kenyerem és munkám, egy orgazmus nem orgazmus a nőknél nálam, érezze jól magát valaki, ha fizettek. Beleértve saját magam, persze.

// köszi //

Tárgy: Re: A meglepetésbuli (Seth és Amelia) Hétf. Aug. 24 2015, 22:08

A csókjától észhez térek, mintha most ébredtem volna egy álomból, de rossz helyen vagyok, rossz férfival, ráadásul úgy tűnik, bátorításnak vette, hogy azt mondtam, le akarok lépni. Bántó szándék nélkül kérem, hogy hagyjon menni, ő pedig sértődötten néz rám, mintha egyenesen a lelkébe gázoltam volna.
Leforrázva állok egy kicsit az ajtó közelében, nem értem ugyanis a szavait, mire érti: mit tett, miért az egészségemre? Az elvonulása majdhogynem színpadias, és megszólal bennem valaki, hogy menjek utána bocsánatot kérni. Aztán a határozott "nem, dehogy!", hiszen semmit sem akarok tőle, és talán jobb is, ha ő érzi magát fölényben, ha komolyan is gondolta (ezek után kötve hiszem), könnyebben fogja elviselni. Még mindig kisebb az esélye, hogy bajba keverjen, mintha hazakísért volna...
Már a taxiban ülök, amikor oldódik bennem a feszültség. Fogalmam sincs, látjuk-e egymást még valaha, de legalább nincs lelkiismertfurdalásom vele kapcsolatban. Így is nyomja titok a lelkemet...

(Én is köszönöm!)

karakterinformáció