Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Quentin Collins
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Metró2015 Naya és Reev

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Metró2015 Naya és Reev   Csüt. Máj. 21 2015, 20:46


Kicsit még kómás vagyok, ma nem az albérletben aludtam, hanem anyáméknál. „Aludtam” ez is viszonyfogalom, a nagy nullához képest valamennyit sikerült, pár órát azt hiszem. De legalább most nem az ágyon, megfagyva feküdtem a plafont bámulva, hanem a régi gépemen játszottam, amíg meg nem pillantottam a nap első sugarait. Arra jöttem rá a gondolkodás nem segít, sőt, ha egyedül és tétlen maradok a sötétben iszonyat szar lesz. Így viszont léptem néhány szintet! Ez már a második hét, kezdenem kell magammal valamit, a suliból se nagyon lóghatok tovább, a pofám is mutogatnom kéne, jelet adnom – az unokanővéreméken kívül másoknak is, élek! Szóval reggel arra jutottam be kéne menni az Egyetemre, viszont vezetni nem kéne. Eleve veszélyesen csinálom, korán van, még elütnék egy óvodást reggelire.
Gyors zuhany, meg egy kiadós müzli szelet után üzenetet hagyok anyáméknak, egy elmentem cetlit, utóirattal: és amúgy kösz, hogy fizetik az albérletet így, hogy jóformán ott sem vagyok. Végül áthúzom ezt az utolsó sort, mostanában bizonytalan vagyok meddig mehetek el a szívatásukban, kaptak tőlem elég ronda dolgokat. Papír és toll mindig van nálam, készpénz, készen is vagyok, a hajam csak megtúrom most, hogy hosszabb. Fordítva működöm, amíg pl kalapos korszakot éltem valamit adtam az ilyesmire, volt fésűm például, de most… Megmosom, megszárad, beletúrok, frizura.
Arra jutok a legantiszociálisabb közlekedési eszközt választom, a metrót, talán azért gondolom annak, mert lent van a föld alatt, meg naivan azt hiszem, azon kevesebben lesznek.
Mekkorát tévedek! Csúcsidő van, mindenféle ember özönli el a kocsikat, jegyet sem kell vennem, az ellenőrök nem győzik nézni. Látszik, nem nagyon járok ezzel, csak futólag mutatok fel egy régi, elhasznált papírkát jegy gyanánt. Besietek egy éppen záródó metrókocsiba és az utolsó pillanatban megtámasztom magam, hogy ne essek a mellettem álló ázsiai lányra. A lábam egész jól van, már csak kicsit sántítok, alig venni észre.
Elindulunk, kellemes hering effektusban, körül belül centi, vagy annyi terünk sincsen. Eszembe jut, hogy tulajdonképpen mekkora barom vagyok, inkább az óvodások, de késő bánat, zötyög ez a szar. Hamarosan persze megáll a következő megállónál, motyog valami istentudja milyen térről, még többen leszünk és suhan tovább. Vetek a lányra egy pillantást, hihetetlen mennyire porcelánbaba-szerűek, mint a manga figurák, szinte tökéletes arccal.
Rábámulok aztán az ablaküvegre, igazából olyan szorosan vagyunk, hogy a zeném sem tudom elővenni, hogy legalább elviselhető legyen ez. Veszek egy levegőt, aztán még egyet, most nem csak behallucinálom, hogy nincs. Kicsit zökkenünk, nem tudom mi ez, elég stabilan állok, aztán viszont következik egy nagyobb zökkenés, dől az egész embersereg. Elhajlanak, mintha fűszálak lennének. Én megtámasztom magam az üvegben, mert ügyes vagyok, hehe. Hirtelen, egyszer csak pislákolni kezdenek a fények, pont mint a horrorokban és a szerkezet leáll. Na basszus! Ebben egyedül azt bánom, ha rámdőlnek, bár ha a lány lesz az, túlélem.
A fény pislog egyet, aztán kialszik, én is pislogok, de minek? Nekimentünk valaminek? Többen hülye hangot adnak ki, gondolom mert ráestek a másikra, vagy szitkozódnak, el fognak késni, esetleg megijednek, mi ez az egész. Filmek szoktak így kezdődni…

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Naya Shepherd
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Pént. Máj. 22 2015, 16:37

Egy újabb nap vette kezdetét ami számomra talán egy kicsit kellemetlenebbül kezdődött. Szembesülnöm kellett azzal a horrorral, hogy az egész átkozott házban nincs kávé. Átlagosan mindig nagy ügyet fordítok az utánpótlás beszerzésére de ez most valahogy elkerülte a figyelmemet és beköszöntött a pokol. Eleve nem vagyok egy jó alvó és ráadásul elég későn is fekszem le mindig ezért reggeleim elengedhetetlen részét képezi az a barna nedű aminek sikerül a „mindenki húzzon a közelemből” arckifejezésemet átváltoztatnia sima pókerarcra.
Nagy szerencsém, hogy az elő előadásom nem lesz megtartva bizonyos okok miatt így van elég időm, hogy az egyetemre menvén a több ezer kávézó egyikében feltankoljak az elegendő mennyiséggel.

Ingerülten cammogtam a táskámért az előszobába majd vállamon átvettem és már vettem is az irányt a bejárati ajtó felé. A küszöbnél megtorpanva vettem egy utolsó pillantást lakásom belsejére ezzel próbálva felidézni, hogy biztos minden nálam van-e ami kell. Majd végül kiléptem és meggyőződtem arról, hogy az ajtó biztosan jól záródig. Nem egyszer jártam már úgy, hogy a zár elromlott és emiatt egy fél napot tárva-nyitva volt. Azóta inkább kétszer megbizonyosodom arról, hogy minden rendben van.

A metrólejáróhoz rettentően közel helyezkedik el a lakásom. Pontosban körülbelül öt percnyi rövidke sétára. Pechemre természetesen ezen a rövid távon csak egy cukrászda van ahol minden ital a kávéjukat is beleértve pocsék. Na de legalább a süteményeik tűrhetőek.

Az állomáshoz lefelé vezető lépcsőn gyorsan vettem a fokokat majd a mélybe érvén tudatosult bennem, hogy mekkora csúcsforgalom van. Ilyenkor talán egy icipicit sajnálom, hogy nincs jogosítványom de valahogy sosem vonzott a vezetés. Szóval az utca népe biztonságban van és lesz az én sofőri tehetségemtől.
Lépteimet lelassítva bandukoltam egy magas fickó mögött. Szerettem ha meg van köztem és az emberek között egy bizonyos táv de ezt ilyenkor lehetetlen küldetés megtartani. Nagy sóhajtozások közepette próbáltam a feltörekvő szorongásomat leküzdeni. Közrejátszott ennek kezdődő kialakulásához az alváshiány és az, hogy bal lábbal kelhettem eleve. Kártyámat az ellenőrző gép szenzorához érintettem és átérvén az ellenőrzésen folytattam is tovább az utamat a pont megérkező szerelvényig.

Ülőhely hiányban szenvedvén megálltam az ellentétes oldalon elhelyezkedő ajtóban. Majd a járat elindult. Csendben meredtem magam elé és játszottam a kedvenc játékomat a „ki-ki csodát” ami abból állt, hogy a felszállók kilétét kíséreltem megfejteni a szegényes dedukciós képességeimmel. Nem vagyok egy Sherlock Holmes de azért megkíséreltem megállapítani legalább a munkahelyüket a személyeknek. Egyre jobban eluralkodott rajtam a kellemetlen és fojtogató érzés ahogyan telt meg a kocsi. Az idő elteltével jobban és jobban türelmetlenkedtem és imádkoztam egy felső hatalomhoz, hogy legyen már ennek vége.
Pár pillanatra lehunytam szememet majd a meglepettségtől rögtön fel is pattant a szemhéjam. A metró egyre jobban dobálta az embereket ahogyan haladt előre és ezzel egyidejűleg dőltem én is a menetiránnyal ellentétesen.
A hab a tortán a furcsa zörejek sokasága után az volt, hogy a fények is kezdtek kialudni. A káosz közepette nem sokat fogtam fel de egyensúlyomat rejtélyes módon sikerült megtartanom és nem elterülnöm a padlón.

- Már csak ez hiányzott a mai napból.- mormogtam magam elé elégedetlenül majd a hajamba túrtam. Először a kávé most meg ez.
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Pént. Máj. 22 2015, 18:09


Rengetegen vannak, talán csak úgy sikerül elviselnem a tömeget, hogy próbálom kikapcsolni az agyam. Sokszor volt erre szükségem az elmúlt időkben és persze sokszor nem vált be. Este, lefekvéskor például, nagyjából csak annak köszönhetem, hogy alszom, hogy a végkimerültség elszenderít, de ha véletlenül felriadok, kezdődik az egész agyalásroham elölről.
De majd a metró huzatot csinál a fejemben – hittem én idióta. Már akkor sejtenem kellett volna, hogy rossz ötlet, mikor a mozgólépcsőn sem fértem a rengeteg embertől, nekem jöttek, önkéntelenül is, én meg hagytam, bár egy-két öregasszony oldalába szívesen könyököltem volna. De hát én a laikus nem gondoltam volna, hogy ezek mind egy szerelvényre szállnak fel! A lényeg a lényeg, többet nem jövök ezzel. Inkább vezetek így, hullán, egyszer úgyis muszáj lesz, vagy nagyon gyorsan megcsinálom a hajtásit motorra. Egyébként az lesz a következő nagy terv, cél, miegymás.

Rohadt nagy tumultus van odabenn, szinte egymás szájából szívjuk el az oxigént, egy tapodtat sem lehet mozdulni anélkül, hogy ne érnél hozzá a másikhoz. Sőt, ahogy a leszállók előretömködik magukat, még neked kell valahogy félreállnod. Szar. Az egész, úgy, ahogy van.
A kocsi először megdöccen egy kicsit, ennek nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget, rápillantok a lányra, a keleti származásúra, aki alszik – gondolom.
A következő döccenés őt is felrázza, ez már súlyosabb, több ember is rádől a szomszédjára, testek préselődnek egymásnak, de nem a jó értelemben. Valami gáz van. Először csak a mozgás, aztán alapból a pánikoló emberek, akik megijednek a sötétségtől, merthogy hamarosan fény sem lesz. A mellettem lévő lány hangját hallom meg, ahogy méltatlankodik.
- Jah, szívesen passzolnám ezt a napot én is.
Pillantok rá, bár lehet, hogy már nem látja, kihunynak a fények. A zsebembe kotorok telefonért, a kijelző világít, így meg tudom világítani a porcelányleány arcát.
- Jól vagy?
Kérdem, elvégre sötétség, káosz, ha már megszólalt ilyen szép hangon, meg különben is, érdekel. Úgy tűnik sikerült állva maradnia, bár egy pufókabb ipse, aki nem ilyen szerencsés több lépést biceg előre, vagy inkább a hasa tör utat, s hát veszélyesen közel kerül a lányhoz. A telefonvilágításban a keze után nyúlok, hogy ha hagyja, hogy finoman elhúzzam, gondolom nem akarja a napját hassal fűszerezni, hogy eltolják, meg eleve az izzadt cucc nekifeszüljön. Igaz, hogy így kb magamra meg az ablaküvegre rántom, de én annyira rámászom az üvegre, hogy tudjon venni levegőt, vagyis legyen egy kis tere, terünk. Meghát előnyömre legyen mondva, most fürödtem, jobb lehetek mint a hasas, sőt még az is jól jön, hogy csontos vagyok, nem kell annyi hely. A lábunk viszont tutira összeér, sőt ha további emberek fognak egyensúlykodni, akkor másunk is. Persze lehet a lány nem hagyta, hogy elrántsam a pacák útjából , akkor talán megoldotta.

Teljes a sötétség, csak a telefonok fénye helyezi ijesztő megvilágításba az arcokat, közben elkezdjük érezni a bűzt is. Minden kétséget kirázóan felgyulladtunk, égett szagot érezni. Ezzel k begyidőben valami vészjelző kapcsol be, merthogy fülsüketítő szirénazaj támad. Na basszus… Azon agyalok lehet felrobbanunk? Mekkora irónia lenne már!  Az emberek persze hülyén reagálnak, rendesen bepárázik mindenki, ami azt jelenti idióta mód mozognak. Ez rossz, mert simán eltaposhatják azt, aki gyengébb, a dagadt ipsét ráadásul néhány ijedt fazon nekünktolja.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Naya Shepherd
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Pént. Máj. 22 2015, 20:12

Hogy miért is nem maradtam inkább otthon?! Tettem fel a kérdést magamnak. Eleve miért kellett nekem korábban jönnöm amikor még maradhattam volna a lakásom biztonságot adó négy fala között. Mindennek a kávé az oka. Ha nem lettem volna olyan figyelmetlen akkor vettem volna kávét előzőnap következtetésképpen nem kellett volna ma hamarabb elindulnom azaz nem lennék ebben a szituációban. Békésen üldögélhetnék és tévézgethetnék vagy csinálhatnék akármi más haszontalan dolgot is de nem mert nekem elkellet indulnom előbb. Legközelebb hallgatok a megérzéseimre és ha az univerzum kézzel-lábbal próbál keresztbe tenni leszek oly szíves és észreveszem az árulkodó jeleket.

Hiszen ki nem akarna bennragadni egy metróban kitudja hol és kitudja mennyi időre. Nem mintha ezek után sietnék vagy valami de nagyon szívesen elhagynám a színteret. Volt néhány furcsa dologban részem az évek során de már nem vagyok az a felelőtlen tizenéves aki az ilyen helyzetekben csak legyint egyet és lazán veszi az egészet. Komolyodtam és ezzel sokkal aggodalmasabb is lettem mint amilyen fiatalabban voltam.

Csak álltam és próbáltam kibogozni, hogy éppenséggel mi is történik. Az agyam nem funkcionált rendeltetés szerűen. Higgadt próbáltam maradni de jelen történtek nem igazán adtak okot a nyugodtság állapotának fenntartására. Lehet, hogy kívülről rezzenésterén arccal bámultam viszont belülről az ideg majd szét vetett számtalan okok miatt.
Oh végleg kihunytak a fények. Remek! Fokozódik a hangulat mint egy Zs kategóriás katasztrófa filmben.

- Igen jól.- emeltem a tekintetemet a mellettem álló sráca. A telefonja fénye kissé elvakított ezért hunyorítanom kellett. Gyorsan pislogtam párat, hogy szemem szokja a viszonyokat majd tekintetemet körbejárattam a kabinban. A káosz csak nagyobb és nagyobb lett. Sokan pánikba estek és tolakodni kezdek ami valljuk be nem éppen a legjobb döntés ilyenkor. Rendben megértem, hogy az érzelmeik uralkodnak felettük de attól még nem lesz jobb. Sőt akár többen is megsérülhetnek. Csak reménykedtem, hogy nincs gyerek a szerelvény ezen részében.

Mire észhez kaptam egy idősebb, nagydarab férfi csörtetett igen sietősen a kabin másik végébe. Nem éppen úgy nézett ki mint akit zavarna, hogy állnak az útjában. Próbáltam felmérni a terepet, hogy merre is tudnék kitérni az irányából, hogy ne lökjön fel és én se másszak senki nyakára.
Jobbra és balra forgolódtam amikor is alacsony és vékony alkatomnak köszönhetően sikeresen bepréseltem magam az ülés és a mellettem lévő fiú közé. Ahogy eltávolodott a sietős úriember rögtön visszahelyezkedtem eredeti pozíciómba.

Furcsa és kellemetlen szagok csapták meg az orromat. Kétségkívül füst szagot éreztem de, hogy még jobban bizonyos legyek benne mélyebbeket szippantottam. De nem kellett sokat szimatolnom mivel a megszólaló jelző hangja is ezt erősítette meg. Na ennél a pontnál kezdtem komolyabban megijedni és éreztem, hogy az adrenalin kezdi elönteni a szervezetemet.

- Amikor azt mondtam, hogy már csak ez hiányzott nem gondoltam volna, hogy lehet rosszabb is.- nevettem el magamat idegességemben és az ismeretlen srácra szegeztem tekintetemet.- Most vagy felrobbanunk vagy itt égünk. Vajon melyik a kellemesebb?

Sok katasztrófáról hallani a híradóban és olvasni az interneten de valahogy nem gondolja senki sem, hogy vele is megtörténhet. Aztán belecsöppen még is.
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Szomb. Máj. 23 2015, 16:14

Nem emlékszem volt-e valaha mély emberundorom, szerintem pont leszartam, de most alakul. Eleve fogékonyabb vagyok a negatív dolgokra, amióta hát kiderült az igazság és lőttek az amnéziámnak… Persze vannak még homályos foltok, de azokat úgy is akarom hagyni. Minél jobban vájkálok a múltamban, annál durvább dolgok derülnek ki.

Szóval most itt, összezárva egy rakás, büdös, menekülni vágyó humanoiddal nem a legjobb kezdése a napnak, főleg, hogy valamiért a metró is csütörtököt mond. Eddig abban a tudatban éltem szerencsés vagyok, de most erősen rezeg a léc, ez nagyon erősen szívás. Megáll ez a szar, többen előrenyomják a másikat és így se szabad mozgásra, sem normális levegővételre nincs lehetőség. A lányra pillantok, aki hőbörgött mennyire szar az egész, biccentek, úgy tűnik tényleg jól van és a hájas pacáktól is megmenteném, de ő ügyesebb. Kicsike, vékony, nem zavarunk sok vizet. A kövérebb ember tovább vonaglik, most mások bajlódnak vele, én lemondó sóhajjal üdvözlöm mit? A Karmát? Könnyen lehet… De azért pl a csajnak itt mellettem nem kéne szívnia, túl szép a halálhoz.

Merthogy ég valami, ezt máris érzem, mint szakértő, haha… Valószínűleg tényleg kigyulladtunk, ahogy a jelző is rákezd, semmi kétség.
Bennem is felkúszik az adrenalin, de sajnos még mindig elég elbaszott vagyok ahhoz, hogy komolyan vegyem, kezd elég kellemes lenni, hogy veszély van.
- Mindig van rosszabb
Közlök vele ironikus félmosollyal egy murphi igazságot, látom ő is ideges, de még mindig sokkal jobban kezeli, mint a pánikolós tömeg, akik kiabálnak, tülekednek. Normálisan.
- Szerintem a robbanás, az gyorsabb, ha jó helyen vagy.
Nem, nem kéne most erre gondolnom, veszek egy mély levegőt, ökölbe szorítom a kezem. Nem örülhetek neki, nem lehet ez elégtétel, arra kell gondolnom, amit Sebastian mondott. Minden olyan régen volt. Még egy mély levegőt veszek, ha felrobbannánk a lány is robbanna, ha égnénk, ő is.
- Nyugi… Ki kell jutnunk. Messzire menni a szerelvénytől
Kezdem magyarázni, legalábbis ez elég logikusnak tűnik. A szirénázó hang után végre megszólal a vezető is.
- Kinyitjuk az ajtókat, kérjük hagyják el a kocsikat és őrizzék meg nyugalmukat!
Ideges a hangja és azt nem mondja mi a gond, de az emberek valószínűleg csorda mód, egymást taposva fognak nekifeszülni a kijáratnak. És már történik is, nekünklódulnak, neki is, nekem is. Rohadtul nincs kedvem mártírt játszani, valahogy abba kapaszkodom itt ez a lány, meg van ijedve, legalábbis annyira nem látszik, de ahogy nekinyomódik a tömeg. Kicsi, törékeny…. Most már tényleg elkapom a kezét, ha ellenkezik, ha nem.
- Gyere, ne engedj el!
Elmozdulok én is a kijárat irányába, közben belekönykölök az emberek arcába és kíméletlenül rálépek egy-két szitkozódó lábára. Mondanak is valamit leszarom, tök enyhe vagyok, legalábbis amíg el nem akadunk megint valaki miatt, aki előrébb tököl. Az ajtókat kinyitották, futniuk kéne…
Jó, nincs mese, szemétnek kell lenni, vannak azok a helyzetek. Fogom, hátba rúgom az előttem lévőt, megoldom, hogy legyen elég terem hozzá. Nem túl erősen, megölni nem akarom, de elég erős késztetés, hogy mozduljon.
- Igyekezzen, vagy a következő a fejét találja el
Sziszegem, felveszem a rossz arcom, hiába kurvaanyázik, kevés, bármi, amit mond, hogy meghasson, viszont én komolyan és fenyegetően nézek rá, nincs más választása, mozogjon. Ennek köszönhetően haladunk is valamit, éljen!
A csaj nemtom mit gondol, de vannak helyzetek, amikor ez a részem kifejezetten életmentő lehet.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Naya Shepherd
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Szomb. Máj. 23 2015, 18:51

A legnagyobb vágyam, hogy kiderüljön erről az egészről, hogy csak egy idióta álom. Bárcsak az lenne. De sajnos nem erősítem azoknak a táborát akik realisztikusakat képesek álmodni. Eleve nagyon éber alvó vagyok akit a beáramló holdfény is ki tud zökkenteni a szunyókálásból.

Túlságosan is valóságos volt minden ahhoz, hogy csak egy lidérces kivetülése legyen elmémnek. A füst szaga egyre inkább bántotta szaglószervemet. Csak álltam tehetetlenül és figyeltem a körülöttem mozgolódókat. Túl nagy lett a pánik a vészjelző megszólalásával és az emberek elkezdték ide-oda taszigálni egymást. Szívem szerint elkiáltottam volna magamat. Most komolyan ez a szakszerű viselkedés ilyen helyzetben? Talán már nem is amiatt kéne aggódnom, hogy itt égek hanem azon, hogy még valamelyik izgága összetapos. Ha innét épségben még ma kikerülök akkor biztosan írok egy listát „Mit ne csináljunk ha metróbaleset ér” címmel aminek első pontja a „maradjunk nyugton a helyünkön és várjuk meg a szolgálati utasítás”t lesz.

- Na meg talán kevésbé tudatosul a fájdalomérzet a robbanás általi halálnál.- a halál gondolatával nem igen szoktam eljátszadozni. Hiszen mi értelme ilyen dolgokon töprengeni amikor még fiatal az ember. Utoljára talán pár hónapja vetődött fel a kérdés köztem és ismerősöm között egy borozgatós, nyugis este keretében a téma. Egy könnyebb autóbalesetet szenvedett és szerencsére nem lett semmi baja. Akkor ő beszélt róla, hogy mit is bánt volna ha otthagyja a fogát az autópályán. Neki a család alapítás lehetőségének kihagyása lett volna nagy sérelem.

Jogosan merült fel a kérdés most bennem, hogy nekem mi hiányozna ha itt és most történne velem valami. A szerelem és megállapodás hiánya nem okozna különösebb fejfájást. Hiszen nem úgy tartom, hogy attól lesz egy nő élete lejes ha férje lesz és gyereke. Akárhogy is az egyetlen dolog ami nagyon bánnék, hogy nem végeztem a tanulmányaimmal na meg néhány sorozattal. Enyhén megráztam a fejemet elhessegetvén a negatív gondolatokat. Hiszen nem itt fogom feldobni a pancskert.

- Én nyugodt vagyok.- mondtam de válaszomnak még jómagam sem dőltem be. Ki kéne jutni de a szerelvény ajtajai automatikusan záródnak és felfeszítésük emberi kézzel lehetetlen feladatnak ígérkezik.

Hirtelen a zsúfolt helyiséget a vezető hangja töltötte be. Bejelentésében közölte, hogy az ajtók kinyitásra fognak kerülni. Egy probléma a sok közül legalább megoldódni látszott. Viszont most vette kezdetét a nehezebb feladat ami azt takarta, hogy épségben kijutni anélkül, hogy a tömeg agyonnyomna.
Meglepetésemre az ismeretlen férfi megragadta a kezemet és elkezdett húzni. Normális esetben nem hagynám de egy ilyen krízishelyzetben talán jobb lesz vakon megbíznom benne és hagynom, hogy vezessen. Nem tiltakoztam csak engedtem a húzóerőnek.

Előrehaladásunkkal átgázoltunk néhány lábfejen ami még szerintem egész elfogatható egy ilyen szituációban. Viszont a következő eseménysorozat nagyon is meglepett. A fickót akit elég egyedi módon állított félre az útból a menekülésben segítő társam nem szép szavakkal nyugtázta tettét. Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne erre mondanom. Most az egyszer talán jobb lesz ha csendben maradok.
Tovább sietvén gyorsan hátra pillantottam. De a látvány nem töltött el boldogsággal és megnyugvással mivel sötét füst kezdett ömleni az alagútba.

- Tudod egyedül az a dolog nyugtatgat, hogy ha itt halok meg biztosan ezen a vonalon fogok kísérteni és mindenkit rémisztgetni. Első számú horrorfilm szabály, hogy az ázsiai nőkből köcsög szellemek lesznek.- mondtam a fiú hátának. Az ilyen megnyilvánulásaim mindig megnyugtatnak. Na meg próbáltam oldani a feszültséget.
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Hétf. Máj. 25 2015, 15:42

Ez az illat sok jó emléket idéz, meg persze a legrosszabbat, amibe nem is akarok belegondolni. Igaz, hogy súrolgatjuk a témát és megint közel megyek a tűzhöz, már ami az érzelmi részt érinti, mert arról, hogy kigyulladt a metró, most kivételesen nem én tehetek. Élvezem a helyzetben magát az adrenalint, hogy veszélyben vagyunk, milyen jó is ez, még a füstöt is mélyen letüdőzöm, ma még nem cigiztem. A tömeg persze nem hagy rendesen ellazulni, a tumultus, a gyökerek és az ijedt hasas pasasok tesznek róla…

De ha csak én meg a szép keleti lány lennénk egy kocsiban, egészen más lenne. Nem ez van, hanem, hogy nekünk tülekednek, először csak a füst, majd a zaj és végül az instrukció a süllyedő hajó effektus hatására.
A robbanás, mint téma felmerül köztem és a mellettem álló lány közt, kicsit lehunyom a szemem, de máris látom lelki szemeim előtt a felcsapó lángokat. Teszek egy elkeseredett próbálkozást arra, hogy levegőt vegyek, de olyan, mintha izzadságszagot szívnék be. Hallom, hogy a szívem is meg-megzörreen és valami mély elnyomja az adrenalin növekedés következtében felfokozott neurotranszmittereim működését, vagyis hirtelen csökken a feldobottság, amit azért éreztem, mert egy veszélyes szituáció közelébe kerültem és az agyam másképp reagál az ilyen típusú stresszre. Reagált, amióta ki nem derült a robbantásos dolog és éppen erről van szó most is. Nem szenvedtek, gyorsan széttépte őket. Tudom, hogy őrültség, de ezt egy kicsit most karmának hiszem. Persze ez is rossz, mert igazából csak nekem kéne felrobbanni, de itt rengetegen vannak… Szaggatottabban veszek levegőt és igyekszem nem törődni a mellkasomba kúszó nyomással, csak mereven biccentek a lánynak. Biztos azt hiszi beparáztam, legalábbis lesápadok, mint egy hulla.
- Hah, az jó…ők nem azok és szerintem rossz nekik.
Zihálva válaszolok arra, hogy nyugodt, miközben feszült pillantást vetek a több emberre, hogy róluk beszélek. Szóval ő nyugodt én is nyugodt lennék, ha mondjuk árvízről lenne szó, annak ellenére, hogy alig tudok úszni.

Megszólal a vezető, ez kellett a tömegnek, éljen! Döntök, gyorsan, meg kéne menteni a lányt. Majd később rámtörhet minden, ami két hete rendszeresen rám szokott törni, ha a közelébe megyek a témának. Szeretem hősnek érezni magam és hülye mód most azt hiszem utoljára még annak érezhetem. Másnak halálfélelme van, nekem halálhősködés. Sőt, ha igazán belegondolnék… nem bánnám, nem lenne baj, ha én most…
Szóval itt ez a lány, akinek jó lenne utat törni, igaz a módszereim nem túl emberbarátiak, de lagalább megmozgatják magukat.
Nagy nehezen halad a sor, kiérünk az alagútba, azok eléggé szívnak, akik beljebb álltak mint mi, most is tülekednek és a füst csak terjed, sőt hátrapillantok és látom, ahogy az egyik üvegen kitörnek a lángok.

Van a csajnak humorérzéke elfúló, nyeszlett horkantás jelenti most nálam a nevetést.
- Tényleg! Bakker azt lehet én sem akarom túlélni. Szamara is ázsiai volt? Már nem emlékszem, csak hogy hosszú fekete haja volt, mint neked.
Tény ez a kategória elég közkedvelt a horrorokban.
- De nem adjuk magunk könnyen, mit szólsz? Rohanjunk, amilyen messze csak tudunk
Pillantok rá, lehet el kellene engednem a kezét, még hátráltatnám, vagy valami. Igaz a lábam már jó, jobb, de… nem tudom elég gyors lennék-e. Persze az elején megy, futok, akkor is, ha vérig be kell harapnom az ajkaim, mert persze nem jó neki, ahogy erőltetem, fáj, de egyelőre…elviselem, ez még kibírható.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Naya Shepherd
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 23
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Vas. Máj. 31 2015, 17:29

Tumultus volt amerre csak a szem ellátott. A füst szintje egyre inkább emelkedett az alagútban. Csak egy normális nyugis reggel adatna meg végre-valahára. Egy olyan amikor minden a helyén van, nem vagyok hulla fáradt és még a kedvem sem verdesi a béka fenekét. Mindig azt gondoltam, hogy a víz fogja majd a vesztemet okozni. Többször kekeckedtem a fulladásos halállal régebben. Ezért is hittem azt, hogy egyszer majd nem leszek olyan szerencsés és nem sikerül megszöknöm előle. Szerencsétlen teremtés vagyok és úszni sem tudok ami még segít is a probléma megkönnyítésén. Életem során háromszor veszélyeztette testi épségemet a víz.

Az első kettőről csak szüleim visszaemlékezéséből szereztem tudomást. A harmadik alkalommal meg már voltam olyan idős, hogy megmaradjon emléke. El is ment a kedvem utána egy életre a korcsolyázástól. A háttérsztori röviden annyi, hogy még kisiskolás voltam és az egyik barátnőm szülei elvittek minket egy közeli kis tóhoz korizni. Én meg hoztam a formámat és beszakadtam.
Ez a három eset mindig is azt erősítette meg bennem, hogy ez az én végzetem. Szóval még egy jó érv amellett, hogy ne itt robbanjak fel vagy égjek meg. Ha még is ez következne be elég ironikus volna számomra, hogy a víz ellentéte fektetett két vállra.

Furcsa, hogy stresszhelyzetekben mik nem jutnak az ember eszébe. Olyan emlékek törnek felszínre különböző külső ingerek hatására amin már nem is törtem egy ideje a fejemet. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is hogy el tudok kalandozni más irányba. Most fontosabb teendőim is vannak mint az elmélkedés. Erre majd ráérek ha innét kiszabadultam. Figyelmemet próbáltam a többi emberre összpontosítani a hatékonyabb előrehaladás érdekében.

- A film eredeti verziója japán szóval ott a kis csaj is ázsiai volt. Az amerikaiak meg lenyúlták az ötletet.- mondtam szaggatottan a fáradságtól. Mit ne mondjak nem vagyok egy sportos személy. Az is csoda, hogy nem híztam akkorára mint azokban a tv sorozatokban ahol a páciensek gyomorszűkítő műtéteken esnek át. Pedig a lazulós életmódom mellett könnyű lenne. Viszont most jól jönne a jobb kondíció mivel éreztem, hogy tüdőm szúrni kezd. Ezek után esküszöm, hogy eljárok majd futni.

Újra a srácra pillantottam. Ő egész jól bírta de ahogy egyre inkább törtettünk előre annál inkább látszott, hogy valami nincs egészen rendben a lábával, mintha enyhén bicegni kezdett volna ahogy fárad. Megmakacsoltam magam egy helyben, hogy lassításra bírjam.

- Minden rendben?- szegeztem neki a kérdést.- Ha a végén itt összessel nem garantálom, hogy egyedül eltudlak húzni. Habár nem tűnsz nagyon nehéznek. A biztonságod érdekében szerintem lassítsunk kicsit a tempón.

Javasoltam és továbbá is játszottam a nehezítő súly szerepét. További előrenyomulás haladtával fény szivárgott be a sötét járatba. Ez azt jelezte, hogy elérünk a legközelebbi állomásig. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdőmet. Öröm a köbön, hogy viszonylag ilyen „közel” robbantunk le. Szerintem további hosszas futást egyikőnk sem nagyon bírt volna kis. A tudat, hogy elértük a peront levette az összes sújt és aggodalmat a vállamról.
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Szer. Jún. 03 2015, 11:36

Lerobbant metró, nem lenne jó minden napot így indítani. Már-már arra gondolok a sors, hogy mostantól üldözni fog a tűz, bosszút áll. Ha tudnám a lánynak éppen a vízzel van baja… Persze fogalmam sincs, csak magamban agyalok mégis lehet-e ilyesmit véletlennek gondolni.
Menekülünk, bár én szívesen csinálnék „jelenetet” a tűzzel, elképzelem, amint mindenki rohan, de én megmakacsolva magam bemutatok neki. Felmászom a metrókocsi tetejére és ordibálok vele, jöjjön, számoljon le velem, ez a sorsom, hasonlók. Aztán valaki felkamerázná, leadnák a hírekben, végül gifként végezném egy vicc weboldalon, valami szöveggel. Aztán postok alá kerülnék a facebookra. „Maradandót alkotnék az biztos…”
Ráadásul lenne hozzá elég kevés eszem és kurázsim is. Viszont mi van, ha a lánynak kell segítség? Vagy valakinek út közben? Főleg a lánynak…

Kijutunk az alagútba, ott többen rohannak, mi is. Nem is nézünk hátra, legalábbis én nem akarok. Szamara jobb téma
- Áh értem, Japán találja ki a legjobb dolgokat.
Nekem legalábbis tetszenek az agyament ötleteik, meg az animéik és a szuperhőseik. A lány eléggé zihál, remélem bírni fogja a rohanást mielőtt pont az történne, mint az amerikai filmekben.

A lábam egyre jobban fáj, húzni kezdem, önkéntelenül is lassítok egy kicsit, bár megpróbálom minden erőm bevetve tovább vonszolni a testem, azért lassítok. A szívdobogásom is felgyorsul, sőt, mintha az agyamban érezném, tűz…robbanás, ha lesz robbanás megint… Veszek egy szaggatott levegővételt, aztán a lányra nézek.
- Hogyne
Nyögöm, épp elengedem az alsó ajkam harapását.
- Ha összeesem hagyj itt, ez nagyon fontos
Közlöm komolyan, elég szuggesztíven nézek rá. Eszébe se jusson megállni.
- Ne, nem lehet, bírom, te csak menj előre
Az egy dolog, hogy magabiztosan mondom, az meg egy másik hogyan érzem magam közben. Nem lassíthatok, ha jó fej megáll, baja esik… Összeszorítom a fogam, kicsit a szemem, borzasztó hülyén veszek levegőt, de szaladok tovább, amíg fényt nem pillantok meg.
- Most már…közel vagyunk, már csak egy kicsit
Nyögöm, hamarosan meg is pillantom a peremet, bár már össze-vissza folynak szemem előtt a fények, amik tuti biztos, hogy nincsenek ott. Megállok a perem mentén és összekulcsolom a kezem.
- Tartok neked bakot, mássz fel
Valahogy majdcsak feltolom és akkor már hulla mindegy velem mi lesz. Viszont, ha addig nem ájulok el, megúsztam, biztos jó lesz úgy?

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Metró2015 Naya és Reev   Today at 12:50

Vissza az elejére Go down
 

Metró2015 Naya és Reev

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Dylan Sprayberry
» Kerülőúton - Usui, Reev

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-