KARAKTERES HÍREK |
2017/2018-as tanév II. félév
|
STATISZTIKA |
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
|
Legutóbbi témák | » Kérlek, szükségem van... - megrendelésekPént. Feb. 14 2020, 20:58 by Sebastian McBridge» New PossibilityKedd Júl. 03 2018, 22:01 by Judith Moody» Befejeztük! - archiváltatóSzomb. Ápr. 07 2018, 08:20 by Vincent Sparks» Szalmaszál - Reeve-EricPént. Ápr. 06 2018, 13:20 by Reeven Callagher» Rosemary Marshall-GraySzomb. Márc. 17 2018, 21:56 by Rosemary Marshall-Gray » Familiar strangerHétf. Márc. 05 2018, 07:10 by Judith Moody» ÁtalakításVas. Márc. 04 2018, 18:32 by Isabella Williams» Hurtful love - Reeven*FelixVas. Márc. 04 2018, 00:13 by Felix Kaleolani» Claire és KoujiSzer. Jan. 03 2018, 10:50 by Claire P. Collins» The hurt, the blame - SammyEricSzer. Dec. 27 2017, 22:59 by Eric A. Blake |
Top posting users this month | |
|
Design: Izzie & Bree
A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!
|
| | Pie wars || Chris & Callie | |
| Szerző | Üzenet |
---|
Callidora Mangas
Életkor : 36
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343
| Tárgy: Pie wars || Chris & Callie Csüt. Júl. 16 2015, 23:30 | |
| Mindenki azt mondja, megviseltek a történtek, pedig már mennyivel jobban vagyok, mint voltam. Már van időm magamra, kicsit többet figyelek oda, és múltkor eszembe jutott, milyen rég nem főztem. Túl régóta élek semmin és szemét kaján, meg amúgy is, kellemes elfoglaltság főzőcskézni. És ismét a másik végletbe megyek át, felvásárolom a fél szupermarketet, hogy a sok hozzávalóból főzzek, süssek, és főzzek és süssek és általában csak megkóstolom és ismét újabb fogásba kezdek. Azt mondják, nem vagyok jól, pedig én jól vagyok, csak most főznöm kell, mondjuk az egész éhenkórász görög családomra, akik jelenleg nagyon távol vannak tőlem. Amikor már minden értelmes dolgot megfőztem, csak leülök, kiálló tincseimet hátrasimítom és körbenézek. Nem tudom, ezt minek csináltam, de most feldobottnak érzem magam, szóval gyorsan megfogok egy almás-fahéjas pitét, hogy a szomszédokhoz átvigyem. Néha szoktam vigyázni a kislányra, amikor van rá időm, egy tündér, és tudom, hogy szereti a sütiket, nekem meg... úgy sem kell. Igazából nem is vagyok éhes. De azért még egyszer, este is lemegyek a boltba, hogy újra feltöltsem a hűtőt. Amikor visszafelé battyogok, már komolyan kezdek aggódni magamért és a mentális épségemért. Mikor lettem zűrös? Sötét és sérült? Úr isten, én nem ilyen vagyok, én sosem voltam ez, nem, a nagy, erős Callie vagyok, igen, az a Callie, aki tudja, kicsoda ő és mindig feláll és megy tovább és nem főz folyamatosan, ha van egy szabadnapja. Talán meg kéne kicsit paskolnom az arcom és kidobni mindent, vagy takarítani, vagy pakolni, esetleg... nem. Lazítanom kéne egy kicsit. Van egy üveg borom a hűtőben, anyám, ma este előveszem és megiszom. De egyedül inni annyira szánalmas, nem? Ezzel a gondolattal egyszerre kapom el a pillantásommal a lépcsőházban Christiant és már villantom is rá a mosolyom, ahogy közelebb érek hozzá, és mielőtt még elmehetne mellettem, elé állok. - Szia! Sietsz valahova? Talán azt hiszed rólam, hogy furcsa vagyok, de nem vagyok, csak nem tudtam lazítani, ezért főztem, rengeteget. Finoman főzök, és nem akarok egyedül inni, szómenésem is van, szóval... van kedved átugrani vacsizni? - szinte egy levegővel, egyszerre szakad ki belőlem az egész, olyan zavart vagyok, aztán előrehajtom a fejem, hogy a tincseim kissé eltakarják az arcom és kuncogok kicsit. Közben zavartan a homlokom simogatom. Azt hiszem el kéne kezdenem magyarázkodni, hogy hülye ötlet volt és ilyenkor ignoráljon nyugodtan, de még várok vele kicsit, hátha. |
| | | Christian S. Storm
Életkor : 37
Foglalkozás : kaszkadőr - volt iraki katona
Hozzászólások száma : 16
| Tárgy: Re: Pie wars || Chris & Callie Pént. Júl. 17 2015, 01:24 | |
| Elgondolkozva parkolom le a MOTORT, majd húzom le a fejemről a bukósisakot, hogy aztán biztonságosan letámasztva az aszfaltzabáló szörnyet a lépcsőház felé vegyem az irányt. Holnap forgatásom lesz, és fel kéne készülnöm rá, de igazából történt valami a napokban, ami eléggé felzaklatott. Egyrészt a pszichológus állandó csesztetése, másfelől a találkozás egy régi ismerőssel. Persze Usui, bármennyire is volt másabb, mint amire emlékeztem, azért örömmel töltött el, de attól még sok érzelmet szabadított fel a látványa, főleg a dilidokival való találkozó után. "Szükségem vagy egy kis csendre és magányra!" A gondolat, az érzés úgy nyomja rám a kényszerét, mint ahogy a drogfüggő vágyik a szere után. Igen, egyedül kell lennem, teljesen, elszeparálva mindentől és mindenkitől, hogy rendbe tudjam rakni a katyvaszt a fejemben. Bejutok az ajtón, és a kezemben lóbálva a bukómat meg a lakáskulcsomat battyogok előre, hogy minél előbb hazajussak. Pár sms az ügynökömtől, pár a stáb tagjaitól, egy a szervizesemtől, és hat egy kicsit túl jól sikerült egy (három) éjszakás kalandomtól. Kiborító a csaj, de tényleg. Istenemre, baromi dögös, hosszú combú, kerek mellű egzotikus szépségű csaj, de a fejében jóval több levegő van, mint egy lufiban. Az istenért nem érti, hogy persze, cuki, és ha úgy adódik, elvagyunk, de nem fogom feleségül venni, és nem akarom, hogy bemutasson a szüleinek sem. Mélyet sóhajtok, ahogy felfelé lépkedek a lépcsőházban, egészen addig, míg fel nem érek arra az emeletre, ahol a lakásom található. Ahogy befordulok a folyosóra, felpillantok. Megszokás, gyakorlott szemem a félhomályban automatikusan méri fel a terepet, s mikor meglátom Calliet, a szomszédomat, tekintetem megállapodik rajta, miközben határozott léptekkel tovább lépkedek, az alig két ajtóval mellette lévő lakásom felé. Mosolyog. Én pedig visszamosolygok. Ez a bevett szokás itt. De nem tudok elmenni mellette, mert szinte felken a falra, ahogy hirtelen letámad. A szemöldököm egy pillanat alatt szalad fel hajnak, ahogy hallgatom, miket hord össze. Kissé félrebillentem a fejem, ahogy figyelem. Hű, ez erősen idegösszeroppanás-gyanús viselkedés... Eszembe jutnak a dokim szavai, és elgondokozok a mélyebb értelmükön, miközben azt nézem, ahogy Callie még a szokásosnál is furább mondatokat rak össze: még, hogy én vagyok nem beszámítható? Nevetséges! A hangok is megmondták, hogy semmi bajom, én nem támadok le senkit a folyosón azzal, hogy egész nap főztem, aztán meg Teréz anyut játszok a házban, és fel akarom hízlalni a haveromat. - Szia Callie. - mondom, és nem válaszolok neki azonnal, csak nézem. Jóval magasabb vagyok nála, ahogy előttem áll ez még feltűnőbb. Emésztem a hallottakat. Miért főzött ilyen sokat? Van benne valami fura, valami, ami arra késztet, hogy sutba vágva a saját öngyilkoló magányra való törekvésem, inkább rámosolyogjak a láthatóan teljesen kikészült, zavart és talán kissé megzizzent szomszédra. - Szóval főztél, mi? Hmm...- kérdezem, és a zsebemre vágva a telefont mellé lépek, és ha engedi, lazán átvetem a vállán a karom, miközben lepislogok rá, szélesen mosolyogva. - Na, akkor hadd teszteljem csak azt a főzőtudományt! Épp amúgy is kezdett az éhhalál fenyegetni mára, mert a hűtőmbe ha bekiabálnék, egy hét múlva jönne vissza a visszhang, és amúgy is, már tök rég dumáltunk! - mondom, és ha velem tart, elindulok a lakása felé. Egye fene, néha én is tehetek engedményt, és addig is, legalább nem kell rágnom magam a dolgaimon. Calliet csípem, ráadásul jó nő is, és azt hiszem haverok vagyunk. Néha segít bevásárolni, ha úgy összetöröm magam egy forgatáson, hogy menni alig bírok, én meg cserébe bármit, amit kér, megszerelek a lakásában, vagy összeszerelem a bútorait, sőt, egyszer én cipeltem le a mosógépét az emeletről, majd vittem fel az újat. Igen, így belegondolva, teljesen logikus, hogy egy ideg-összeroppanás közepén, engem hív meg kajálni. Még akkor is, ha valószínűleg igazából nincs is neki ideg-összeroppanása. Majd megkérdezem a hangokat, hátha erre is tudnak válaszolni. |
| | | Callidora Mangas
Életkor : 36
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343
| Tárgy: Re: Pie wars || Chris & Callie Pént. Júl. 17 2015, 19:21 | |
| Nem, Christiannak nincs akkora mázlija, hogy ma este csak úgy elslisszoljon mellettem, nem hagyom. Lehet, hogy nem vagyok a legnagyobb, de azért tudom, hogy érjem el, amit akarok. Igen, nem is változtam én meg annyira, bizony. Anyám, ha ezt bizonygatni kell, ott már gondok vannak. - Ne nézz így rám, kérlek! - nevetem el magam, mert annyira vicces, igen is vicces, hogy látom az arckifejezésén, hogy zakkantnak hisz. Pedig nem is vagyok az, tök jól vagyok, igen, már jól. Van egy csomó szabadidőm, eszek, meg alszok meg ilyenek, mint a normális emberek. Most már biztos vagyok benne, hogy túl sokat gondolkozom ezen. - Ühüm, szeretek főzni. - Bólogatok végül, és még mosolygok is hozzá. De ahelyett, hogy totális őrültnek néz, mosolyogva karol át, én pedig felszabadultan mosolygok vissza rá. Óó, sejtettem én, hogy nem fogja visszautasítani, amúgy is hülye lenne. Ha jól tudom, egyedül él, és a munkája is tök veszélyes, biztos vagyok benne, hogy nem éppen az a konyhatündér, aki rózsaszín kötényben főzőcskézik magának minden este. - Arról nem is beszélve, hogy a majdnem autentikus görög konyhát valószínűleg még csak nem is ismerted eddig. - Teszem még csodásabbá az ajánlatot, szóval már nyitom is ki az ajtót és a kulccsal kinyitom, de mielőtt kitárnám az ajtót, még egyszer rápillantok. Könyörgős, őzike szemekkel természetesen, hogy hatásos legyen. - Tényleg ne gondolj őrültnek. - Kérem még egyszer, ahogy beengedem a kis lakomba. A nappaliból nyílik az amerikai stílusú kis konyhám, az egész lakásban finom illatok terjengenek, én pedig totál bezsongok még a gondolattól is, hogy még van egy csomó cucc, amiből főzhetnék. De most már le kéne állnom, tényleg, igen. - Ó, és nem csak felhizlalni akarlak ám, hanem leitatni is... látod, vigyáznod kellett volna velem, rossz szándékaim vannak. - Mosolygok rá ismét, de most sokkal sunyibban, miközben hellyel kínálom a kis asztalomnál, hogy csüccsenjen le nyugodtan. Közben én felkapcsolom a világítást a konyhában, és már oda is szambázom a hűtőhöz, hogy elővegyem a borom, meg hozok bornyitót és két boros poharat is. - De semmi baj, hogy idáig nem jöttél rá, a cuki arcom és a magasságom teszi. Kinyitod? - Kérdezem vigyorogva, miközben odanyújtom neki a bort. A kicsi és cuki valómnak sokkal megerőltetőbb lenne, mint neki. |
| | | Christian S. Storm
Életkor : 37
Foglalkozás : kaszkadőr - volt iraki katona
Hozzászólások száma : 16
| Tárgy: Re: Pie wars || Chris & Callie Szomb. Júl. 18 2015, 14:41 | |
| Nem vita kérdése, hogy drágábbnál is drágább szomszédlányomnál baj van. Az emeleten, és itt nem az épület szintjére gondolok. Nem azért, mert bolond, hisz tudomásom szerint az én vagyok, és én őt elviselem, sőt kedvelem. Aminek két lehetséges oka lehet: 1.) Olyan okos és rafinált kis nőszeszély, hogy elhitette velem, hogy nem is feltűnő a zizzentségem, sőt, az általános éjszakai ordibálásom, hogy időnként úgy száguldozok a városban, mint egy eszelős, hogy hétről hétre kisebb-nagyobb sérülésekkel térek haza a munkából, vagy hogy seggrészegen átkopogok hozzá az éjszaka közepén, mert elfelejtettem, hol lakok (mellesleg a kanapéja nagyon kényelmes). 2.) Az ő hibbantsága teljes mértékben kompatibilis az enyémmel, így egyikünket sem zavarja különösebben a másik, környezetére akármilyen hatással is lévő viselkedése. Szóval, szerintem Callie nem bolond. Sőt, nagyon nem az. Egy kedves, rendes lány, és bár nem vagyunk a legjobb barátok mindörökre, és közös tetkót sem csináltattunk még ennek törvénybe hozatalára, attól még igenis kedvelem, és ismerem annyira, hogy ha ilyesmi dolgot művel, és így rám ront, akkor van "valami". Így annak ellenére, hogy épp nagyon fel kéne dolgoznom az utóbbi napok eseményeit, és felkészülnöm arra, hogy délután motoros ugratásom lesz, inkább úgy döntök, hogy segítek neki, bár ezt még nem hozom a tudtára, hagyom hogy kicsit főjön a levében. Na meg amúgy sem ártott volna ennem valamit, és a pár szelet kissé száraz kenyéren, vagy a háromnapos pizzán kívül nem igazán tömhetnék magamba semmit. Mit mondjak? Mindig elfelejtek bevásárolni. Lehet, hogy egyedül nem is tudnám, mi kell nekem otthonra. Pasi vagyok, ehhez nekem teljes lista kell, meg valaki, aki elkalauzol a közértek zűrzavaros világában. Nézem, mert tudni akarom, minden oké-e nála, és ezzel sikerül is zavarba hoznom. - Hogy nézek? - kérdezek vissza mosolyogva, és várok egy kicsit. Imádok másokat zavarba hozni, ha szupererő lenne, már testresimuló cicanaciban, főlé húzott s*ggbevágó alsógatyóban, hozzá illő tornadressz felsőben és lakkozott csizmiben, na meg persze álarcban feszítenék szuperhős pózban feszítve. A nevem pedig Zavarbahozó lenne. Vagy valami hangzatosabb, megkérdezem majd a managerem, ő mit javasolna. Persze aztán megkegyelmezek, nem csinálom ki az idegeit, szegényem így is elég rozogának tűnik, már persze nem kinézetre, de a kérdésemre pozitívan reagál, amikor rákérdezek, hogy jól értettem-e, amit valójában igen. Na persze nem mulasztom el hozzátenni, hogy bizony otthon igen gyér lenne a felhozatal, mert nem igazán vagyok főzőcskéző típus, keveset is vagyok otthon, na meg minek? Bár a seregben sokszor voltam én a szakács, és annak idején amikor együtt éltem a barátnőmmel, neki is gyakran főztem, de egyedül minek? - Minő szerencse, hogy én meg enni szeretek. - felelem lelkesedéssel, és szélesen mosolyogva indítom el drága szomszédkámat, hogy ha már ilyen lelkesen nekem ugrott, akkor ne kéresse magát, ide nekem a rántott oroszlánt. Ő pedig láthatóan megkönnyebbülve mosolyog vissza rám, és indul velem a lakása felé, ahol feltételezem, nagy tál ragu, vagy valami sült gezemice vár. Amilyen kicsi és vékonyka, mondjuk nem csodálom, ha egyedül nem tud megenni egy tálnyi kaját, talán gyerekadagokat eszik, azzal meg sokáig tartana elpusztítani azt a kajamennyiséget. Mielőtt beengedne, még kéri, ne gondoljam őrültnek. - Nyugi, nem foglak. - mondom, mielőtt belépnék az ajtón. Azonban ahogy beteszem a lábam, megcsap kábé ezerféle illat, és mindenfelé, ahol sík felületet látok, kaják hevernek. Tálak, tepsik, fazekak felől jön a gőzölgő illatorkán, én meg szinte beleszédülök. Oké, azt mondta, főzött, és sokat, na de erre azért nem számítottam. Kikerekedett szemmel lépek beljebb, majd megállok, csípőre teszem a kezeim, és még mindig a tálakat sasolva mondom. - Oké, visszavonom. Te őrült vagy, kényszeres, és egyedül fogsz élni a huszonnyolc macskáddal, és Bolond Macskás Callie-nak fognak csúfolni majd az utcabéli kölykök vénségedre. - mondom, aztán persze elröhögöm magam. Nincs ezzel semmi baj, ez amolyan feszkólevezetés. Ilyen nekem a motorozás, és még mindig jobb, hogy süt-főz, mintha mondjuk szétlőne egy óvodát vagy drogokhoz nyúlna. Beljebb lépek, és le is telepedek az asztalhoz, majd rászegezem a tekintetem. Figyelem mit csinál, mondd, és hirtelen belém hasít, milyen régen nem beszélgettünk. Vajon mi történt vele azóta? Bort vesz elő a hűtőből, meg poharakat, és dugóhúzót. - Valld csak be őszintén, hogy csak a gatyámat akarod lerántani rólam, szivi. Nem csodálom, spaklival kell levakarni rólam a csajokat, de a kedvedért, egye-fene előrébb veszlek a naptáramban... - kacsintok rá, mikor azt mondja, le is akar itatni, és hiába hivatkozik a cukiságára, ebből már jól nem jöhet ki. - Én is épp arra gondoltam, hogy ha eszébe jutsz, még Lucifer is nyüsszögve menekül egy sarokba, te álnok kis bestia. - vigyorgok rá, és elkapva az üveget meg a dugóhúzót, kinyitom a bort, majd töltök. - Na, és mesélj, először is mivel kezdjek, aztán meséld el, minek okán próbálsz az új Gordon Ramsey-vé avanzsálódni, babám? - kérdezem, és felkapva az egyik poharat felé nyújtom, majd az enyémet is felemelem és ha koccint velem, utána belekóstolok a borba. Na, ez így kellemesnek ígérkezik. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Pie wars || Chris & Callie | |
| |
| | | | Pie wars || Chris & Callie | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |