Szeress, etess! - Nina & Mark

Tárgy: Szeress, etess! - Nina & Mark Szer. Feb. 18 2015, 10:13

Külvárosi otthonom napfényes nappalijának kényelmes kanapéján fekszem éppen és a mobilom nyomkodom. Ninával chatelek, ami mostanában elég gyakori. Kedvelem a csajt, jó fej, és nem mellesleg csinos is. Épp ecseteli, hogy miféle ételeket is tud elkészíteni, nekem pedig nagyot kordul a gyomrom, a nyál pedig összefut a számban. Lusta vagyok kaját csinálni, így kénytelen leszek ma is enni valahol, hacsak nem talál célba a csöppet sem burkolt megjegyzésem számára, miszerint szívesen megkóstolnám a főztjét...
Természetesen el is megyek érte, de ha erre jár, azzal sem lenne sok problémám. Azért sebtében körbe nézek, hogy mekkora is a rend szerénynek sem mondható hajlékomban, de talán elég kielégítő ahhoz, hogy ne valljak szégyent...

Tárgy: Re: Szeress, etess! - Nina & Mark Csüt. Feb. 19 2015, 23:59

Az otthoni szobámban ülök az ágyamon, a laptopomon megy egy film, amit már láttam, így nem is annyira koncentrálok rá, mert telefonomon keresztül üzengetünk egymásnak Mark-kal chaten. A legelső találkozásunk után én kerestem fel először, hogy beszélgessünk, meg találkoztunk is, és azóta ő is keres engem, nem csak én őt. Meglehetősen jóban lettünk, szeretek vele hülyéskedni, dumálni, ilyesmi.
~„Hmm kihívás elfogadva! Kb. fél óra és ott vagyok!” ~ írom neki egy mosolygós hangulatjel kíséretében, aztán leállítom a filmet, és összepakolok a táskámba pár cuccot, telefont, zsepit, ilyesmit, aztán felveszem a fehér tornacipőmet, ami illik a mai öltözetemhez. Anya úgyis nemrég szólt, hogy megy a boltba, kérek-e valamit, így most kapok az alkalmon, és vele megyek, veszek pár cuccot a főzéshez. Amint ez megvan, anyát megkérem, hogy kocsival dobjon el Mark lakásához. Tudom hol lakik, voltam már nála, bár nem sokszor, de simán odatalálok.
- Rendőrség, kinyitni! – kopogok be az ajtaján, és kicsit elváltoztatom a hangom, hátha nem ismeri fel, bár kicsit gyenge próbálkozás a részemről, de nem baj, max jót nevetünk rajta. Bal vállamon a táskám van, jobb kezemben pedig egy zacskó, tele olyan alapanyaggal, ami kelleni fog nekem a főzőcskézéshez.

Tárgy: Re: Szeress, etess! - Nina & Mark Kedd Feb. 24 2015, 14:34

Nagyot vigyorgok a telefonom képernyőjére, mikor megérkezik Nina üzenete. Imádom, hogy ilyen kis vérmes, és azonnal benne van egy kis kihívásban. Remélhetőleg jól főz és tele lesz a pocakom. Mikor közli érkezése időpontját, meg sem moccanok. A lakás rendben, a hűtő étel szempontjából eléggé kong, ital viszont van, így talán megleszünk. Legalábbis remélem, hogy nem úgy fog vásárolni, hogy "ezt nem veszek, mert biztos van otthon". Akkor lehet még egy kört kell futnunk.

Közben agyalni kezdek, hogy mibe is foghatnék fél óra alatt. Nem az erősségem a várakozás. Így csak téblábolok ide-oda, meglesem magam a fürdőszobában, hogy nem áll-e bénán a hajam, de mit érnék vele, ha amúgy is "itthonkában" tolom... Egyszerű fehér atléta és hozá egy lazább sort. Minek túlzásba esni, ha az ember otthon van? Más kérdés, hogy a cucc talán megállná a helyét az utcán is.

Szerencsére az idő gyorsan telik és hamarosan dübörgést hallok az ajtón, meg Nina eltorzított hangját. Vigyorogva lépek az ajtóhoz és kikiáltok!
-Nem nyitom ki, mert kiabálni fogtok velem! - Béna poén, valahol olvastam, de a helyzethez pont illett. Vendégem - vagy inkább vendéglátóm? - azért nem váratom soká, hamar feltárom az otthonomba vezető utat, és beterelem a nappaliba nyíló ajtón. Legalábbis terelném én, ha nem döbbennék le.
-Ejha! Jól nézel ki! - Nyögöm ki, de talán az államat előtte a helyére kéne igazítanom. Nina mindig csinos, de ma különösen. Lehet az éhségem jobban felnyitja a szemem a szépre. Vagy valami ilyesmi. A másik közben biztosan észnél van és beljebb lépdel. Ne ácsorogjunk már ott bambán...
-Gyors voltál! - Jegyzem meg, míg a konyhapult és az előtte álló bárszékek felé veszem az irányt, majd fel is ülök egyre!
-Mit terveztél? - Kérdezem izgatottan. Ha kell, segítek, de szívesebben meresztgetem a szemem, ahogy egy tuti csaj kaját csinál ~~nekem~~ nekünk.
-Innivalót, valamit? - Kérdezem közben, de Nina már járatos, akár ki is szolgálhatja magát, ha úgy érzi. Őszintén szólva nem is tudom, mikor lettünk ennyire jóban. Valahogy annyira természetes volt, hogy első találkozásunk után is keressem, mintha évek óta barátok lennénk. Csípem nagyon, és sosem gondoltam volna, hogy az otthonomban is vendégül fogom látni. Pláne nem ennyiszer. Lassan már olyan, mintha a csajom lenne, pedig erről szó sincs...

Tárgy: Re: Szeress, etess! - Nina & Mark Pént. Feb. 27 2015, 21:46

Összekészülés, bevásárlás, majd irány Mark lakása. Jól tippeltem, kb fél óra múlva már kopogtatok is az ajtón, és rendőrnek tettetem magam, és azon, amit mond, majdnem felnevetek. Tudom, hogy lebuktam, nem jött be a hangelváltoztatós trükk, de még akkor sem akarok kiesni a szerepemből.
- Ha nem nyitja ki, kénytelen leszek berúgni az ajtót! – kiáltok vissza komoly, fenyegető hangon, de aztán kinyílik az ajtó, és elmosolyodom Mark-on.
- Ugyan, ez egy tök laza öltözék. De azért köszönöm szépen! – legyintek egyet, majd rávigyorgok. Jól esnek ezek a kis bókok, de ez tényleg csak egy egyszerű fölső, meg rövidnadrág, nagyon ki se csíptem magam, de mindegy. Ha arrébb áll az ajtóból, akkor bizony beljebb sétálok, és a cipőm levétele után a konyhába sétálok, és lepakolom a szatyrokat, amiben az alapanyagok vannak. Nem bíztam semmit a véletlenre, mert tudom, hogy Mark nem az a nagy konyhatündér, szóval ki tudja, mi van neki itthon, mi nincs, így mindent vettem, ami csak kellhet a főzéshez.
- Anya hozott kocsival, szóval gyorsan ideértem. – akkor is megkértem volna, hogy hozzon el, ha nem megy boltba, vagy elkértem volna a kocsit, esetleg még végső esetben szóltam volna Marknak, hogy legyen szíves, és jöjjön el értem, de nem volt szükség erre.
- Mézes-mustáros csirke, köretnek rizs, desszertnek pedig csokis-vaníliás puding. – közlöm vele a menüt, és remélem, ezek között nincs olyan, amit nem szeret, bár akkor is kitalálnék valamit, kreatív vagyok ilyen téren, meg úgy egyébként is. – Jó lesz? – kérdezem, ráemelve a pillantásomat, és remélem, áldását adja az ötletemre, mert akkor neki is állhatok, és rögtön a kézmosással kezdek, hiszen fontos a higiénia.
- Töltenél nekem kérlek egy pohár gyümölcslevet? Bármit, amid van, addig én kipakolok a szatyrokból. – pislogok rá szépen, kérlelően, mert bár én is ki tudnám szolgálni magam, tudom hol a hűtő és a pohár, de azt hiszem, ennyit elvárhatok Marktól, ha már főzök neki, bár én ajánlottam fel, és tényleg nem fáradtság nekem.
- Amúgy nehogy azt hidd, hogy nem láttam át a kis üzeneteden, tudtam én, hogy arra akarsz rávenni, hogy jöjjek át és főzzek neked. – nyújtom ki rá játékosan a nyelvemet, és vigyorgok a fiúra, közben pedig persze elkezdem a kipakolást, és rendszerezem, hogy melyik mikor fog kelleni, hogy az legyen leginkább kéznél, ami elsőre kelleni fog, és messzebb azokat, amik még ráérnek.

Esélyem nincs az álrendőr ellen, hiszen azért az ajtómat mégiscsak féltem, de természetesen befizetnék rá, hogy megnézhessem, ahogy Nina berúgja az ajtómat. Pazar szórakozás lenne. Minden esetre megkímélem a gyönyörű lábait és hamar utat engedek neki.
-Szolgálaton kívül is végezhetsz letartóztatást? - Kíváncsiskodom. Legalábbis a "tök laza öltözék" nem szolgálati egyenruha, szóóóóval... Persze vigyorgok, hisz kérdésem csak költői. Még az előző játék hatása alatt vagyok egy hangyányit.
A szatyrokat látván egyébként elgondolkodtam, hogy lehet azt hiszi, még egy edényem sincs, amiben kotyvaszthat, de szerencséje van! Az pont akad!
-Szóval már anyukád is tudja, hogy szerencsétlen agglegényeket etetsz a szabadidőben? - Rendkívül hülye poénok jutnak eszembe, de naná, hogy a kaja jobban érdekel, mint az, hogy az anyukája valószínűleg puhánynak és lustának tart, amiért nem vagyok képes magamra főzni...
-Ejha! Nem apróztad el! Naná, hogy jó! - Biccentek elismerően a menü ismertetése után.
-Deee, nem azt akartad mondani, hogy ez mind az előétel? - Huncut vigyorom már ismerheti a másik, és talán meg is sejti, hogy arra célzok, akár ő is lehetne a főfogás! Najó, nem. Biztos van udvarlója, és eddig is csak pajtizgattunk. Kár lenne az ilyen barátságokat feladni. Bár azért extrás barátság még lehet!
-Máris! - Ugrom le a bárszékről, és már szerzem is be a poharat, meg a narancslevet a hűtőből. Igény esetén jéggel is tudok szolgálni, de ha hideg az üdítő, minek a jég? Gondolom én, bár ki tudja...
-A szívószál sajnos kifogyott, de jegem még akad, ha... - Nézek a másikra kérdőn, kezemben a pohárral, meg a narancsleves dobozzal. Igen, a hős férfi, aki még egy narancslé kitöltése előtt is tanácsra szorul, hogy ugyan jéggel, vagy anélkül...
-Én? Aljas rágalom! Megkérdezhettem volna, hogy nincs-e kedved átjönni és együtt kaját főzni, ha ez lett volna a célom. Csak tudni akartam, van-e programod, mert akár el is mehettünk volna valahová kajálni! - A hasam persze a legrosszabb pillanatban kordul meg, jó hangosan, hogy esélyem se legyen tagadni, hogy a reggeli pirítós óta lusta voltam bármilyen ételt magamhoz venni. A kutya sem mossa le, hogy kellett egy szakács, aki ma ellát egy kis éltető élelemmel.
-Segítsek? - Kérdem közben a nagy pakolászást nézve. Elvagyok én azzal is, hogy támasztom a pulton a fejem és bámulom, ahogy egy jó csaj éppen nekem készít ebédet, de ha már eljött, bevásárolt és még meg is főzi, akkor talán nem kéne ennyire kiszolgáltatnom magam!

- Ha a helyzet úgy kívánja, akkor igen, szóval vigyázz, mit mondasz, és mit teszel! – fenyegetem meg komoly hangnemben, de aztán játékosan kinyújtom rá a nyelvemet. Beljebb sétálok, és a konyhába pakolom le a szatyrokat, de edényt természetesen nem hoztam, annyira főzés-analfabétának nem gondoltam Markot, hogy azt feltételezzem, még edényei sincsenek.
- Bizony, tudja! Azt mondta, kedves tőlem, hogy a szabadidőmet feláldozva rászorulókon segítek! – vigyorgok rá jókedvűen, aztán miközben nekiállok a kipakolásnak, felsorolom neki a menüt, amit kis agyalás után találtam ki, miután olvastam az üzenetét. Nem túl nehéz elkészíteni, de annál finomabb.
- Eeejnye! Nem vagy te egy kicsit mohó? – kérdezem a fejemet rosszallóan csóválva, egyik kezemet a csípőmre téve, és bármennyire próbálok leszúró lenni, arcomon mosoly, így nem sikerül túl komolyra a dolog. Szeretem, hogy lehet vele bolondozni, nagyon örülök, hogy barátok lettünk.
- Nincs szívószál? Na szép, így nem is kell! Hogy képzeled, hogy átjövök, inni kérek, és nincs szívószál?? – kérdezem, és sértődötten keresztbe teszem a karjaimat a melleim alatt, és el is fordulok a fiú felől. Természetesen csak viccelek, de nagyon igyekszem elfojtani a szám szélén megmutatkozni látszó mosolygást.
- Persze. Ez pont annyira igaz, mint hogy szőke a hajam. – vigyorgok rá, és a hasa korgása is elárulja, hogy mi a szitu, meg hát látom a szemén is, ismerem már ennyire, átlátok én a szitán. Egyébként nem okoz nekem gondot, hogy főzzek, szeretek a konyhában tenni-venni.
- Nem kell köszi, szerintem gyorsabban kész leszek, ha egyedül dolgozom, nem kell, hogy hátráltass! – rákacsintok, és kinyújtom a nyelvemet, és továbbra is játékos, viccelődős a hangnemem, nem gondolom én ezeket teljesen komolyan, bár nem hinném amúgy, hogy Mark egy konyhatündér, szóval lehet tényleg jobb ötlet, ha a segítsége nélkül készítem el az ételt.
- Van olyan kaja amúgy, amit nem szeretsz? Igyekeztem olyan menüt kitalálni, amit azért az emberek nagy többsége szeret. – kérdezem a fiútól, miközben előveszek egy tálat, amibe belerakom a húst, miután a csapnál megmostam, aztán majd jöhet a pác elkészítése.

Elkerekedik a szemem a mondandójára és még a szám is tátva marad a meglepettségtől! Csak egy rossz szó és bekasztliz? Én szegény szerencsétlen... Remélem azért megengedi, hogy betoljam a kaját, mielőtt bevisz az őrsre!
-Jó gyerek leszek, ígérem! - Cserkészbecsszó, vagy mi a szösz. Bár én, meg a jóság... Egyesek szerint nagyon jófiú vagyok, de én sosem érzem így.
-Bájos! - Kínos vigyor ül ki az arcomra, de azonnal le is satnyul. Hát mi ez már, hogy rászoruló vagyok? Cöhh. Lényegében igen, de muszáj ezt anyukájának ilyen durván előadni? Az egyetlen, ami ezt a sértést kárpótolni fogja az a kaja lesz!
Persze hamar felélénkülök újra, mert hát annak ellenére, hogy a hiúságom egy kicsit megtépázták, mégiscsaj egy csinos lány fog nekem ebédet főzni! Kinek lenne ilyenkor rossz a kedve? Ráadásul Ninát nagyon kedvelem. Ő ugyanolyan csipkelődős, mint Liz, csak éppen a light verzió. Sokkal szerethetőbb! Nem mintha Lizt nem kedvelném, csak néha fogcsikorgatok tőle, hogy ismét olyan helyre talált be, ami nagyon fáj. Nincsó ennél azért szolidabban intézi el a férfiúi büszkeségem.
-Dehogy, csak éhes! - Más kérdés, hogy mire is igazán, de abszolút ez az igazság. A gonosz nézése túlzottan nem hat rám, mert a sok-sok kipakolt étel hozzávalót látva kb. olyanná válok, mint a csóváló kiskutya a gumicsont láttán!
Közben persze az italkérelmet is igyekszem teljesíteni, ám a szívószál hiány nagy gondnak tűnik.
-Hát, ha ekkora gond, akkor kibelezhetem az egyik tollamat, és az már majdnem szívószál! Hm? - Azonnal igyekszem úrrá lenni a helyzeten, de úgy, ahogy Nina is csak tetteti a felháborodás, úgy én is csak adom a hülyét. Persze, ahhoz kétség sem férhet, hogy ha ezen múlik a lány boldogsága, szíves örömest megoldom a dolgot, de csak ilyen maszek módon.
Jó, oké, igazad van! De nem mondhatod, hogy nem voltam elég leleményes! - Beadom a derekam, nincs mit tovább tagadni. Egy éhező férfi és az élesnek cseppet sem mondható elméjének közös szülötte. Díjnyertes ötlet! No meg persze az sem elhanyagolható, hogy végül is bevált!
-Hát ez csúnya volt! - Belül most teljesen összetörtem. Úgy tűnik kénytelen leszek felkeresni az iskola főzőszakkörét. Még a végén kiderülne, hogy mesterszakács vagyok, csak baromi lusta.
A kérdés már csak az, hogy ha nem kellek, mint kiskukta, akkor mi a frászt csináljak, míg elkészül az étel? Mégis hogy tudnám Ninát szórakoztatni, ha éppen az edények felett görnyed? Áh. Talán majd hozza az élet...
-Csak a tengeri izéket nem bírom, de amúgy megeszek mindent! - Vonom meg a vállam, miközben visszaülök a főzőpult túloldalán álló bárszékre. Nina italát letettem mellé, mert kénytelen lesz meginni így. Visszaönteni már úgysem tudom a dobozba. Ha meg neki nem kell, még simán elcsaklizhatom a pultról.

- Helyes! – kacsintok rá vigyorogva, mikor közli, hogy jó gyerek lesz, és ezzel ez a rendőrös kis történet le is lesz zárva, halad tovább a kommunikáció.
- Jaj már, csak vicceltem, ne vedd magadra! – mondom egy kedves mosoly kíséretében, és odalépve hozzá megölelem. Természetesen se anya, se én nem tekintjük őt rászorulónak, teljesen baráti alapon jöttem át főzni, nem azért, mert én valami szeretetszolgálat vagyok. Remélhetőleg ez a kis ölelés jobb kedvre deríti, elvégre nem célom nekem az, hogy leromboljam az önbizalmát, vagy megsértsem, ez távol álljon tőlem. Közlöm vele a menüt, majd kérek tőle inni, de hát felháborító, hogy nincs szívószál, nem? Na ugye, ezért nem is állom meg, hogy ne tegyek megjegyzést.
- Én arra gondoltam, hogy menj el a boltba venni, de végülis… - vonom meg a vállam flegmán, majd széles mosoly ül az arcomra, hisz csak viccelek, szóval úgy, ahogy van, szívószál meg minden nélkül elveszem a poharat, és belekortyolok. Hmm finom, mint mindig.
- Eszembe se jutott ilyen mondani! Nagyon ügyesen megoldottad a dolgot! – mosolygok rá jókedvűen, miután végre elismerte, hogy direkt alakította úgy a szálakat, hogy most itt legyek, és a főzéshez készülődjek elő. Mondjuk ehhez két ember kellett, de én hagytam magam „megvezetni”.
- Bocsiiii! – mondom egy kis mosollyal,és dobok neki egy baráti puszit engesztelésképp. Nem megsérteni akartam, csak szeretek viccelődni, de ezt ő is tudja.
- Na, de ha tényleg segíteni szeretnél, akkor kérlek vedd ki a zacskóból a húst, mosd le kicsit, aztán tedd egy tálba, addig pedig én megcsinálom a mézes-mustáros szószt. – kérem tőle néhány szép pislogás kíséretében, mert bár eredetileg úgy terveztem, hogy egyedül csinálom, de miért ne sózhatnék Markra is néhány munkát? Hamarabb kész leszünk.
- Tengeri izé a hal is, vagy azt még megeszed, csak a polip, kagyló, meg ilyen szépségeket nem bírod? – kérdezek vissza, mert végülis tényleg lehet a hal is tengeri izé, én például nem szeretem, szóval meg se fordult a fejemben, hogy ma ilyet főzzek. Beszéd közben azért előveszek egy edényt, ahol szépen a hozzávalókból elkezdem összekutyulni a szószt.

//bocsi, hogy sokat kellett rá várnod! :$//

-Persze! Belül nevetek! - Azért persze vigyorgok, de na. Remélem az anyukájával nem kell soha találkoznom, mert a végén még az lenne az ismertetőjegyem, hogy "jaaaaaaa, a fiú, aki éhen halna a lányom nélkül"! Az ölelésnek azért örülök, és naná, hogy még jobban rájátszom, hogy de nagyon megbántott kis lélek vagyok én. Hátha annál tovább dörgölődnek hozzám a cickói! Lehet, hogy mellfétisem van? Mindegy is, mert persze a kaja közben elszólítja, meg az ihatnékja is, így hamar véget ér a mámor...
-Most, hogy mondod! - Tényleg, ez eddig eszembe sem jutott... Bolt, meg szívószál. Hm... Eddig nem volt szükségem ilyesmire, de majd legközelebb... Szerzek neki hercegnőset valami dili boltból, aztán iszogathat abból. Bár rendőrnőset stílusosabb lenne. Köztünk valahogy mindig a rendőrösdi jön elő. Lehet, hogy van valami beteg perverziónk, csak nem merjük kimondani és megélni? Hm...
-Köszi! - Vigyorgok, mint a vadalma, bár ez a "Nagyon ügyesen megoldottad"... Már csak a buksim meglapogatása hiányzik, meg hogy dobjon egy kekszet!
De persze Nina az, aki egyék kezével ad, a másikkal meg elvesz. Egyszer megdicsér, aztán meg leolt. Végülis jobb, mint Liz, mert ő meg csak oltani tud...
Minden esetre kapok egy légpuszit is, aztán mégiscsak befognak melóra. Ki érti ezt?
-Igen is, chef! - Szalutálok is mellé, aztán robogok a zacskóért, feltépem és mosom is azokat az undorító, hideg, ruganyos kis izéket... Baszki, miért szeretik az emberek a főzést? Ehh... Persze nem adom jelét a nyomoromnak, mert már így is valami kis bénaságnak tűnök, szal szépen csöndben játszom a mosómedvét, aztán pakolom egy tálba a húsokat.
-Hallal még nincs gond, de a többivel már lenne. - Azok a kis csápos izék... Tuti, hogy nyomibbak tapintásra is, mint egy sima hús. Biztos tök nyálkás, meg undorító. Blöe...
-Kész! És most? - Nyújtom oda a tálat a húsokkal, készen a következő bevetésre.

Tényleg nem megbántani szerettem volna Mark-ot, anya tényleg nem úgy gondol rá, mint valami szerencsétlen rászorulóra. Hiszen tudja, elvégre mondtam neki, hogy egyedül él, aztán ilyenkor csak-csak megoldja magának a kaját, szóval nem olyan elveszett gyerek. Mindenesetre azért megölelem baráti alapon, amolyan engesztelésképp, aztán viccelődünk kicsit a szívószálon, vagyis hát annak hiányán, aztán rátérünk magára a főzés dologra. Itt is sikerül kicsit beszólnom Mark-nak, bár nem gondoltam komolyan, tényleg csak hülyülök, de oda kell figyelnem, hogy mit mondok, mert máshogy jöhet le az, amit poénnak szánok, márpedig én emiatt nem szeretnék megbántani senkit. Elnevetem magam, ahogy szalutál, vicces látvány volt, de mikor elkezdi csinálni, amire kértem, én is nekiállok a szósznak. Egy kicsit örülök, hogy nem nekem kell a húst mosni, mert nem a kedvenc procedúráim közé tartozik. Főzni szeretek, de meg kell hagyni, a nyers hús tényleg undorító.
- Éértem. Hát, halat tőlem nem nagyon fogsz majd kapni, azt nem szeretem, a többi tengeri kütyüt meg pláne nem, szóval ebben egyetértünk. – mondom neki előkészület közben, majd szinte egyszerre leszünk kész, én a szósszal, ő a hússal.
- Hmm ezt már csak be kell pácolni, kicsit hagyni állni, majd be a sütőbe. Megcsinálom, addig készíts elő légyszi két lábast, két habverőt, vagy ha nincs, akkor fakanalat, a tejet, meg a pudingport. – kérem tőle egy mosoly kíséretében, aztán gyakorlott mozdulattal beleforgatom a húsokat a szószba, majd visszateszem a tálba, végül letakarom alufóliával, hogy majd sütés közben ne száradjon ki.
- Mark, csináltál már pudingot? Mert egyszerre kellene majd a csoki és a vanília pudingot is csinálni, hogy egyszerre legyenek kész, és felváltva tudjuk majd önteni a pohárba, és akkor szép mintájú lesz, meg finom is. – kérdezem a fiút, miközben még a húsokkal „játszok”, mert tényleg nagy segítség lenne, hiszen így olyan lehetne, amilyet elképzeltem. Mondjuk ha nem csinált még, akkor sincs baj, ha hajlandó segíteni, akkor közben is tudom mutogatni neki a dolgokat, nem egy nagy ördöngösség.

Mark persze nincs annyira megbántva, mint amennyire elő tudja adni magát, de minél elesettebbnek tűnik, annál biztosabb, hogy máskor is élvezheti Nina jóindulatát. Na meg aztán az is megeshet, hogy Nincsó anyukája is beugrik majd néha, hogy hozzon valami maradékot, és ehessek valami hazait. Tényleg meg tudom oldani a kaját, és ha nagyon akarom, még rántottát is tudok csinálni, de valljuk meg, hogy sokkal jobb látvány egy csinos lány a konyhában, ahogy nekem sürög-forog. Még, ha csak baráti alapon is.
-Pedig a hal jó. Bár azt azért kevésbé szeretem, mikor bámul rád a tányérról! - Jegyzem meg. Hát nem morbid, hogy egy részről kinyírnak egy állatot, hogy meg tudd zabálni, és még pluszban meg is mutatják egyben, döglötten, a tányérodon. Nem fut össze a nyál a számban tőle, az fix. Ha a fejét-farkát leszedik, az már kicsit másabb, de úgy egyben, főleg, ha még kicsit a szája is nyitva és csak les azzal az üveges tekintetével. Bahh... Ha magamnak kéne előteremtenem a húst, biztosan vega lennék...
-Máris, chef! - Bólintok vigyorogva. Nem is gondoltam, hogy Nina ennyire kis határozott. Persze habverőm nincs, vagy csak fogalmam nincs, hogy melyik az, így aztán előtúrok két fakanalat, meg két lábast, meg a többi izét is odakészítem, amit mondott. Így persze lemaradok, hogy hogy is kell előkészíteni a húst, és legközelebb sem lesz fogalmam róla, hogy kell ilyen csúcsszuper cuccot rittyenteni, de no para. Majd felhívom a főnököt, hogy elmesélje...
-Persze, hogy csináltam. Minden héten a pudingfőzési tudományommal kápráztatom el az aktuális vendégem! - Jelentem ki magabiztosan, de érződik a cinizmus a hangomból. Hát úgy nézek én ki, mint aki tud pudingot főzni? Örülök, ha a rántotta nem ég le. Ne viccezzünk már! Annyira elveszett azért nem vagyok, utánozni tudok.
-De ezen az van, hogy felforralom a tejet, és beleöntöm a port, aztán keverem, míg besűrűsödik. Nem lehet akkora elmebajnokság! - Olvasom le a pudingos zacskóról az utasítást, és Ninára bámulok, hogy mennyire van igazam, mert keverni tudok, ahhoz nem kell diploma.

Talán az öleléssel sikerül kiengesztelnem Mark-ot a beszólás után, én legalábbis nagyon igyekeztem, aztán arról kezdünk beszélni, hogy ki mit eszik meg.
- Jaj ne is mondj ilyet, már a gondolattól is kiráz a hideg, hogy visszabámul a hal rám. – kicsit meg is rázom a fejem, hogy kiűzzem az agyamból az előbb említett képet, mert ugye alapból nem szeretem a halat, valahogy nem jön be az íze, de egy ilyen képpel extrán bizarr. Na hagyjuk is a témát, inkább megkérem Mark-ot, hogy segítsen előkészíteni a húst. Határozottan, ám kedvesen adom ki az utasítást, tökéletesen megvan a fejemben, hogy hogy is kell elkészíteni a menüt, szóval magabiztosan irányítom a dolgokat. A hús kész, jöhet a pudinghoz az előpakolás, addig meg gyorsan bepácolom a husit.
- Ó, ezek szerint te vagy a Puding Mester? – kérdezem óriási vigyorral a képemen, de érzem a cinizmust, szóval simán leszűröm, hogy Mark soha életében nem csinált még pudingot, de végülis nem baj, tényleg nem kell hozzá nagy tudomány és három diploma.
- Ííííígy van, pontosan, ahogy mondod. – bólogatok mosolyogva, majd mivel kész vagyok a pácolással, ezért megmosom a kezem, majd a tejhez nyúlok.
- Na, akkor ezt a folyamatot ültessük át a gyakorlatba is. A megfelelő mennyiségű tejet öntsd bele légyszi a lábasba, majd kezd el forralni. Addig készítek poharat, amibe majd beleöntjük. – kérem meg a fiút, majd előpakolok néhányat az említett poharakból, mert ha elkészül a puding, hamar ki kell önteni, hogy ne dermedjen meg idő előtt.
- Ha felforrt a tej, akkor öntsd bele a port, és folyamatosan kevergesd, nehogy leégjen az alja, mert azt utána nem annyira mókás felkaparni. – nem egyszer jártam már úgy, hogy kicsit odakapott az alján a puding, egy élmény volt, mire elmosogattam, mit ne mondjak. A tej hamar elkezd forrni, én pedig bele is öntöm a sajátomba a csokipudingot, Marknál a vanília van, és szorgosan kevergetem, és nem kell sok idő, hogy elkezdjen sűrűsödni. Szinte szinkronban csináljuk Markkal, ami pont jó, mert ugye felváltva akarom a pohárba önteni.
- Lassan kész, majd fogj egy kesztyűt vagy egy rongyot, és felváltva töltsük bele a poharakba, hogy váltott színű legyen. – nézek Markra, amikor úgy ítélem, hogy a puding kb egy perc múlva kész. Amint ez megvan, akkor egyesével az összes pohár megtelik pudinggal, most már csak arra várva, hogy megdermedjenek, és az ebéd után megegyük. Fincsii lesz.
- Na, mennyire érezted sikeresnek életed első pudingfőzését? – kérdezem Marktól a procedúra végén, miközben elkezdem beáztatni a lábasokat, valamint bekapcsolom a sütőt, hogy melegedjen, hogy majd a húst be tudjam tenni, most már eleget állt a pácban.

Felnevetek a másik reakcióján a sült halra.
-Oké, nem mondok ilyet! - Még a kezem is felemelem amolyan "cserkészbecsszó" mozdulattal. Bár azért elég mulatságos, ahogy reagál. Mondjuk tény, hogy a tányéron leső halat én sem enném meg... ha már nincs feje-fakra-uszonya, akkor nem akkora a gond...
Közben ugye nagyban ebédfőzés van, és nekem a húst kell előkészíteni, így serényen dolgozom is, ahogy elvárják.
Mire kész lennék, és kényelmesen hátradőlnék, hogy elvégeztem mindazt, mit megkövetelt a haza, jön a következő sorscsapás: pudingfőzés. Én meg a főzés alapban is három különböző fogalom, na de a puding? Biztos, hogy csomós lesz, meg ilyenek... Persze nem mutathatom ki a gyengeségem, így előadom, hogy mekkora májsztró vagyok benne, bár az él érződik a hangomon és szerintem Nina is levágja a cinizmust...
-"A" puding mester! - Hangsúlyozom ki komoly képpel, bár nagyon nehezemre esik, hogy ne röhögjem el magam.
Mikor okosan felolvasom az útmutatót a puding zacskójáról, Nina még talán meg is dicsér, hogy milyen igazam van... Már kezdeném is döngölni a mellem, hogy mekkora király vagyok, amikor jön a gyakorlat emlegetése. Hát jó... Én szóltam, hogy nem csináltam még ilyet, de ha szerinte menni fog...
-Oké! - Bólogatok a feladatok kiosztására. Bár azt mondta, hogy kétfélét kell, én most csak magamnak mérem ki a zacskón található utasítás szerinti fél liter tejet (ami kicsit soknak tűnik), aztán feltolom a tűzhely kapcsolóját ütközésig... Jó gyorsan fog legalább forrni. Folyadék úgysem ég le, nem? Csak a szilárd szokott. Szóval szépen fogom a kis fakanalam, aztán néha belekavarok a tejbe, hogy belejöjjek a kavargatásba, mire jön a poros cucc.
-Az egészet, ugye? - Hogy mikor van felforrva a tej, azt tudja a kutya, mert ez nem bugyborékol, mint a tésztavíz... Vagy majd később? Mindegy, aszongya, hogy jön a por. Azért a biztonság kedvéért megkérdezem, hogy kell-e bele az összes, mert ki tudja miféle trükköt tud a másik, amit esetleg én nem...
Mondjuk hamar rájövök, hogy egyszerűbb, ha nem kérdezek, hanem csak utánozom a másikat. Ahogy beleönti a port, úgy én is, aztán szorgosan keverni kezdek, ahogy ő. Néha rápillantok, hogy mennyire sűrűsödik a csokija, mert az enyém csak egy vajsárga lé egyelőre... Hogy lesz ebből puding? Na mindegy. Ő a chef, tudja mit csinál.
-Rongyot, meg kesztyűt... - Ismétlem, majd nagy fötrésbe kezdek, hogy mégis hol tartok én ilyeneket. Jézus... Nagy nehezen rájuk lelek, aztán csinálom, amit mondanak, és végül tényleg szép kis pudingok lesznek a poharakban. Amit én csináltam, az azért nem díjnyertes, de benne van a kezem nyoma és ez a lényeg... Na meg aztán úgysem lesz szép, miután megeszem, akkor meg nem mindegy?
-Hé, nem is az első! - Tiltakozom, de hamar elvigyorodom. Túl átlátszó vagyok, vagy Nincsó túl okos. Bár ezt már többször is éreztem, hogy a csajnak olyan röntgen szeme van, hogy simán átvilágítja minden mondatom... Baromi okos, az egyszer biztos.
-Na jó, annyira nem lett rossz! - Adom be a derekam. Ha már úgyis rájött, felesleges tagadni...
-Látod, ezért nem szeretek főzni... - Mutatok közben a mosogatóra, amiben ott áll a két beáztatott lábos, meg a fakanalak, sőt a tejes mérőedény is, és akkor még nincs sehol a pácolós edény, amiről és amivel megesszük... Bár úgy mondom ezt, mintha nem lenne mosogatógépem, amibe behányhatok mindent és az szépen megoldja helyettem. De azért jó mindig kifogásokat keresni.

//Bocsánat, hogy ilyen rohadtul-nagyon sokára írtam csak... Kicsit elment a kedvem mostanság az írástól. Ha zárni szeretnéd, nem haragszom meg! Smile

//

karakterinformáció