Ülök az egyik tanáriban ami a nyelvtanároké, elvégre fogadóórám van. Nem szeretek itt lenni, mert a német tanár valóban furcsa és nem igen szeretek vele diskurálni de muszáj. Ahogy itt lennem is, de legalább fordítok, haladok a munkával. Sosem jön be senki amúgy, szóval nyugi van. Ezért is rezzenek össze a durva és hirtelen kopogásra.
-Szabad! - Mondom némi fáziskéséssel, hogy csitítom a szívverésem pár mélyebb levegővel, mire belép összeszedem magam.
Benn amúgy nincs sok minden, az egyik asztalnál ülök, pár szótár vesz körül, meg a laptop van előttem, körülöttem könyvespolcok vannak mindenféle nyelvű könyvekkel és folyóiratokkal. Semmi önarckép vagy rózsaszín kismacskás baromságok mondhatni üres a fal, pár térkép van Európáról és Amerikáról.
-Szia Reeven! Hogy hogy itt? Engem keresel? - Nézek körbe, kihez jöhetett volna még, de úgy sejtem én nyertem meg a találkozót. Ő az első fogadóórásom wúw! Pezsgőt azért nem bontok, elég mérgesnek tűnik. - Valami baj van a zh pontozással? - Jobb nincs eszembe, emlékeim szerint nem írt rosszat, de lehet elégedetlen. Minden esetre mentem a munkám és lehajtom a laptopot, jelezve, figyelek.
Még nem esett le, hogy ő AZ a Reeven. De Amelia nem mondta a vezetéknevét, vagy hogy itt tanul, szóval honnan is kéne tudnom?

Ki mást keresne.... mindegy, igazából majd bepótlom a fordítás mai részét, ööö majd valamikor. Kevesebbet kéne vállalnom a fenébe is...
Elég mérgesnek tűnik, de gőzöm nincs miért. Mutatok a székre előttem, hogy üljön le, közben én is felkészülök a beszélgetésre.
-Már miért buknál meg? Már ha bejársz... de ha hasonló ZH-kat írsz nem hinném hogy gondod lenne. - Szalad össze a szemöldököm, mert nem értem mi lelte.
Le is ül de kussol. Hm. Valami nagyon nyomja a lelkét, csak azt nem fogom kitalálni mi. Nem vagyok én Sherlock, hogy ránézzek és tudjam, mit gondolt tegnap este nyolc ötvenkor...
-Nos? - Noszogatom kicsit kezdjen bele, mert itt ülünk ítéletnapig. Aztán kinyögi, de először csak összeszalad a szemöldököm, honnan tud ő Liáról. Meg mi a fene köze van hozzá ki a párom? Aztán látszik leesik, hogy Reevennek hívják. Le is döbbenek, végignézek rajta. Keresem a hasonlóságokat, majd rájövök csak rokonok. De elmosolyodom, ezek szerint ismerem már Reevent, óó, ez meglepő!
-Reeven! - Eszmélek rá vigyorogva, hogy így már értem, de aztán tanácstalanná válok, aggódok is. - Valami baj van? Ugye nincs baja Ameliának.... én mondtam neki hogy pihenjen de ismered, folyton csak pakol és nem pihen... - Aggódok hogy nem ment vissza kontrollra, vagy valami más. Ki tudja?

Hát a tárgyam roppant mód nem érdekli, azt már látom, de akkor minek jött ide? Egyáltalán nem fontos ezt az orrom alá dörgölni, ki kérte hogy felvegye a tárgyam?
Aztán még csúnyábban néz, de komolyan honnan kéne tudnom mi baja van? Hah... de csak kinyögi végre hogy Lia, kell némi idő míg kirakom a puzzlet, de örülök, hogy megismerem, azaz na... végre már tudom ki is ő rendesen.
Amit mondd aggasztó, elhúzom a szám és félrenézek. Lionel... komolyan, mint egy szitok, olyan ez a név lassan.
-Nem tudom, miattam sírt-e... én is megbántottam, ezzel tisztában vagyok, bár előttem is tagadta. Nem kezeltem valami jól... egy két helyzetet, belátom. De hogy Lionellel pontosan mi volt nekem sem mondta el és... őszinte leszek, nem biztos szeretném, ha velem beszélné meg, vagy legalábbis mostanság. - Köszörülöm a torkom, lesütöm a szemem, mert Liora még mindig mérges vagyok.
-Én megbeszéltem Ameliával a dolgokat, ezért is... döntöttünk úgy megpróbáljuk. Nem tudom mennyit mesélt neked, őszinte leszek. Keveset mesélt rólad, azt akarta személyesen ismerjelek meg, csak egyelőre kicsit sűrűek a napjaim, ő meg pakol, rendezkedik. Gondolom akkor akart áthívni mikor már nincs fejetlenség. - Josh az más, ő jön mindig amúgy is, Reevent tényleg nem a kupiba meg a dobozok közé kéne meghívni.
-Pontosan miről szeretnél velem beszélgetni? - Nézek rá és hátradőlök, úgy sejtem vagy nagyon rövid lesz vagy nagyon hosszú. Ha csak annyit közöl kiherél ha bántom rövid, ha más is van, akkor meg hosszú.

Nem tagadom, hogy nincsenek hibáim, vagy ne okoztam volna csalódást Liának, bár a Lionel utálatomból az aprócska ámbár fontos információ zökkent ki.
-Hogy mi? - Meredek rá mint aki rosszul hall. - Nincs már itt? Elment? - Nocsak, vannak még jó hírek? És Lia ezt miért nem mondta?! Kicsit össze is zavarodom. Direkt nem mondta?
-Lehet, de nincs kedvem hallgatni Lionel hogyan csapta neki a szelet, okés? - Hördülök fel neki kicsit, mert pont hogy tovább szeretnék lépni. Nem azt hallgatni, Lionel mennyivel jobb pasi nálam.
-Miért ne hívna át? - Kérdezem már-már unottan, honnan veszi ezt a blődséget.
Inkább megkérdezem mit is szeretne tőlem, de keserűbben elmosolyodom, jah, én is láttam milyen Lia ízlése.
-Nem tudom irigység vagy harag beszél-e belőled. Valerie a tanítványom, Elee a barátom. - Mondom, bár igazából nem tartozik rá. - Hovatovább, semmit az ég egy adta világon nem tudsz rólam. Én is kérdezhetném mindig ilyen fene mód védted-e az unokanővéred és ha ismerted Liot mi a fenéért nem világosítottad fel Liát, hogy egy agresszív vadbarom, aki csak teszi a szép dumát egy numeráért de ha gond van le se szarja mi van. Ha nem megyek át ki tudja mi lett volna Liával... komolyan hogy nem vitte be... - Morgok, lehet nem ért most, de mindegy is, éreztetem.
-Legyen annyi elég, hogy fontos nekem Amelia, leszarom Lionelt, szeretném elfelejteni, remélve Amelia is megteszi és nem fogom kéretlen harmadiknak érezni. Összeköltözünk, ő a párom, és tudja, hogy vele akarok lenni, nem fog érdekelni mennyire ellenzed, csak mert Lio egy barom volt. Fél éve ismerem Liát, sőt, több. Engem tényleg megismert, ahogy én is őt. Én nem fogok elszaladni csak mert megvolt az éjszaka. - Mondom elfojtott haraggal, de ez inkább annak szól hogy Liohoz hasonlít. Semmi közöm ahhoz a vadbaromhoz.
-De mivel kábé semmit nem tudsz rólam, örülnék ha nem vagdalkoznál üresbe. Mivel eddig kómában voltál, ideje lenne észrevenned, sok idő eltelt és bizonyára Lia is változott, mert ennyit még a magam kevesebb egy évével is látok... - Ha ő így én is hasonlóan. Nehogy azt higgye már mindent ért! Semmit sem tud. Főleg hogy mennyire törékeny ez a dolog valahogy, pont a nyomorult Lionel miatt. Félek visszajön és Lia elhagy mint a szél... bele is roppannék. Keresztbe fonom magam előtt a karjaim, úgy hallgatom tovább.

-Te a rokona vagy... szeret téged. Olyan dolgokat is meg tud veled beszélni amit velem nem. - Mondom neki, mert hát vegye már észre, hogy Liának szüksége lehet rá, de talán a volt fiújáról nem a jelenlegivel kéne beszélgetnie... Legalábbis adjon nekem időt, mert most még fáj.
Kvára nem ismer, a lesajnáló pillantást tőlem is hasonló követi, mert hány éves? Mit tud rólam? Akár mit tud Ameliáról? Fogalma sincs arról milyen vagyok vagy mit érzek Amelia iránt. Azt viszont sejtheti hogy őt nem igen kedvelem, nem szeretem az olyan embereket, akik azt hiszik ők sz.rták a spanyol viaszt és mindig mindent jobban tudnak, tök mindegy ki a másik és különben is. Szerintem ez a szánalmas, nem az, hogy ő szánalmas gondol engem bármiért is.
-Lia nekem most mondta, hogy vagy, eddig nem is tudtam, csak hogy felébredtél. Szerintem félt nem is fogsz... de olyan határozottan állítottál Lionelről véleményt hogy nem volt nehéz, ha rosszul is, feltételezni, hogy ismered. De remélem nem Lionel okozta a kómád, kinézem belőle... - Azt kevésbé, hogy Reeven bármilyen formán is ártani tudott neki, de ezt nem mondom ki hangosan. Aztán csak felhorkanok.
-Nanaia? Nanaia a barátom, nyáron randiztam vele párszor. Messze nem járt Louisszal, csak úgy közlöm. Félinformációkra építkezni olyan, mint szélben kártyavárat építeni... - Nézek rá most én lesajnálóan, hogy pletykákra épít, csóválom is a fejem.
-Feltételezni feltételezhetsz, csak nem látom értelmét. Mi lenne ha az ég zöld lenne, a fű pedig kék? - Nézek rá, szerintem ez hülyeség. Ennyi erővel bármi lehetnék, de komolyan. Arab sejk is...
-Ó igen? Mit csinálsz? Hasonló beszélgetésre hívsz? Cöh... - Nézek félre, hogy fenyeget. - Amelia döntött úgy, megpróbálja velem, ahogy én is vele. Egyikünknek sem könnyű, főleg összeszervezni az életünk, nincs olyan, hogy két ember kapcsolata csupa rózsaszín habvirág. Ellenben mi meg tudjuk beszélni ha gondunk van, de egyelőre idő kell nekünk. Fogalmam sincs én meg tudom-e adni neki azt a boldogságot mint... - Veszek egy mély és nehéz levegőt. Még mindig fáj, hogy Lio mellett boldogabb volt. - Nekem csak az a fontos, hogy Amelia boldog legyen. - Mondom komolyan, minden gúny és harag nélkül.
-A környezetre? Leadjam mikor, hol és kivel vagyok? Amelia tisztában van vele, hogy milyen volt a kapcsolatom a lánybarátaim javával. Tudja milyen a stílusom. De azt is tudja, hogyha őt választottam, akkor őt választottam. Az hogy te mit gondolsz rólam mellékes. Félted őt, ez rendben van. Én is féltem, noha nem magamtól, vagy nem úgy ahogy te. Ettől még ez a kéretlen bunkó és lekezelő stílus felőled indokolatlan és gyerekes, ugye tudod? - Nézek rá komolyan, mert nem hiszem el, hogy ilyen lenne non-stop. Vagy ha igen, akkor sejteni fogom, miért tűrte meg Lionelt olyan könnyen Amelia...

-Akkor jó... - Akkor dupla okom lenne utálni Liot, így sajnos csak szimplán fogom továbbra is.
-Miért bántanám? Minek lettem volna mellette, ha bántani akarnám? - Nézek rá értetlen, mert nem értem honnan jön a feltételezés, direktbe bántani akarnám. Mert hát nem szándékosan sajnos kikerülhetetlen, logikus.
-Eleve minek feltételezel, ahelyett hogy megismernél? De nekem mindegy, Liával költöztem össze nem veled. - Sóhajtom, mert unom, hogy kitalálják milyen vagyok, aztán hőbörögnek, hogy nem is.
-A sulit nem keverem a magánéletemmel, ne félj. Nyíltan is utálhatsz én akkor is a teljesítményed fogom értékelni. Az ötösöd meg nekem csak siker, bármennyire is lehangol ez a tény téged. - Forgatok szemet. Bár a Drayton megnevezés... nem tetszik, de nem szólok.
-Vettem, de rossz ajtón kopogtatsz. Különben is előbb épülj fel, nem gondolod? - Viccen kívül, szerintem neki jobban fájna, még járni sem tud tökéletesen.
-Tudom, hogy érzékeny. De te nem láttad... boldog volt, ha csak arra gondolt, látni fogja. - Mondom tartózkodóbban, nem rá nézve, mert én élesen emlékszem, szinte sugárzott. Mellettem sosem volt ilyen boldog, tiszta lehangoló, de beletörődtem már. A mienk csendes boldogság lesz, ha összejön, ami persze nem baj, csak ha az ember látja hogy lehetne boldogabb is a másik... - És ha ismernéd tudnád neki a szex teljesen mellékes dolog. Korántsem lehet boldoggá tenni csak azzal. - Ezt komolyan mondom, hogy nehogy ilyen sekélyesnek gondolja Ameliát.
-Nem is tudnád. Engem nem lehet elzavarni mellőle, csak ha ő mondja, menjek. Utálhatsz is, elég ha ő szeret. - Komolyan mondom, érezze is, nekem nem számít az ő véleménye, főleg nem az emlegetett áldása.
-Nem kefélem a tanítványaim. Vagy akkor már nem tanítványként kezelem, ellenben az egyetemen ez tiltott amúgy is. Csak úgy közlöm. Egyébiránt ha van kihez hűségesnek lennem, nincs okom más lábai között a testi kielégülést keresnem. A stílusom pedig ilyen. Nem leszek másmilyen, főleg, mert Lia is azt kérte, ne változzam, ne legyek más, mint akinek megismert. Igyekszem Amelia kéréseinek megfelelni, eképpen a tiednek nem tudok eleget tenni. De nekem nem kell más nő, csak az unokanővéred, ebben biztos lehetsz. Abban meg csak reménykedem, hogy neki is kelleni fogok és elfelejti Lionelt. - Csóválom a fejem, mert ezt megbeszéltük Liával, hogy a szerelem érzete nem fog egyik napról a másikra elmúlni. Én meg csak remélem hogy el fog.
-Minden esetre én szeretném ha többet lennél vele. Szerintem mind a kettőtöknek jót tenne. Ha idegesítelek, gyere akkor ha nem vagyok otthon, sokat dolgozom, könnyen megoldod. Már ha Amelia épp nem dolgozik ugyan úgy, persze. De lenne egy kérésem. - Dőlök most én előre és támaszkodom meg az asztalon az alkarjaim elfektetve egymás mellett.
-Amelia nagyon sokat dolgozik, legalábbis míg beteg voltál rengeteget vállalt. Most mikor kórházban volt kényszerből pihent, de félek újra sokat fog vállalni. Nem az anyagiak miatt csinálja, de azzal nem is lesz gond, de félek mivel én is sokat dolgozom jelenleg ő is beletemetkezik. Nekem egyelőre muszáj de neki nem. Ha megkérlek beszélj vele, nem miattam, nem az én kedvemért, hanem az ő egészségéért. - Nem érdekel mennyire utál, gyűlöl, lenéz, de talán ő meggyőzheti és szemmel tarthatja ha nekem nem megy. Nem akarom hogy újra beteg legyen, így pedig nem vagyok rest megkérni Reevent, még ha ez az én gyengeségemet is tükrözi, hogy nem vagyok képes megoldani. Igazából nem tudom mennyire tudtam erről Ameliát meggyőzni... szóval jobb a biztosság.

-Nem meglepő látva a légből kapott dolgaid, okosabb lett volna ha kicsit informáltabban esel nekem. - Akkor lett volna valami alapja... így sok ponton vitatható a hevessége.
-Add le a tárgyat. Nem kötelező bejárnod, ez szabadon választott, tudod mi az? - Pislogok, mert könyörgöm felnőtt férfi, oldja meg ha problémája van.
-Nem teljesen. - Szögezem le, mert basszus látni rajta. Ez az üres menőzés meg nem vezet sehova.
-Mint mondtam láttam... világos volt mint a nap, te nem láttad, így nem hibáztatlak. Sosem láttam olyan vidámnak mint mikor közölte vele vacsorázik... - Sóhajtom, én gyakorlom a türelmet, mert nem tudhatom Amelia előtte volt e ilyen szórakozott mint aznap este.
-Pont itt mondasz ellent magadnak. Ha tudod hogy rohadtul nem a szex a lényeg, akkor miért hiszed más nem volt, ami hozzá kötötte? Kellett lennie valaminek, akkor is ha hazugság volt. Elég erős hatás is volt, nekem nem mesélt sokat, kusza is volt, de a lényeg hogy más is volt, ennyi. - Szögezem le, mert ez világos, ha ő nem érti vagy cáfolja hiba lesz a számításban ennyi.
-Reeven. Ha megkérdeznéd őket, rájönnél hogy rohadtul nem akarnak tőlem semmit. Mindnek más tetszik. - Közlöm fáradtan, mert Eleenek ott van az a srác, akivel próbálkozik, hogy komoly legyen, Val leszbi, Haleről meg megtudtam, hogy Nick jegyese. Ennyi. - Lia pontosan tudja milyen vagyok, de azt is tudja, hogy nem csalom meg. És nem hódítom a lányokat, egész más ha hódítani akarok, kérdezd Ameliát. Az hogy te mit akarsz látni, nem jelenti hogy úgy is van. - Nyitom fel a szemét, mert kezd idegesíteni, hogy rögeszméje, hogy d.gom a fél egyetemet. Mi lenne ha tudná, hogy a fiúkat sem vetem meg? Ú, komolyan kárörvendésből bevágnám, de megállom, elvégre nem modulok direktbe srácokra, nekem valóban Amelia kell és senki más.
-Nálam ami komoly az komoly. Amelia tudja, hogy nem volt egyszerű döntés a részemről, és nem az állítólagos csajáradat miatt. Hosszútávra tervezek. - Legyen ennyi elég, mert hát hogy én mit akarok és tervezek nem jelent semmit, mert Amelia is kell hozzá.
Biccentek, hogy legalább egy dologban egyet értünk, Lionel kapcsán. Pont ő... ahh.
Úgy fest meglepem, pedig nekem evidens, hogy szeretném ha Amelia boldog lenne és Reevent szereti. Valamint Reevennek sem könnyű, Amelia mesélt egy keveset, így örülnék, ha összekovácsolódnának.
A szavaira bólintok, majd melegebben elmosolyodom. Ismerős mondat.
-Kedvelne az Öcsém. - Mosolyodom el kicsit, bár szomorúbban, mert hiányzik Henry. De hamar tovább lépek, mert van fontosabb annál, mi az én nyűgöm.
De én is meglepődöm hogy nem tudta, némileg zavarba jövök.
-Gondolom... nem akarta hogy aggódj... most épültél fel, meg tudod milyen... nem veszi komolyan... - Pislogok, basszus. Azt hittem tudja! - Öhm... pontosan nem tudom mi volt, de agyrázkódása volt, aztán elkapott valami influenzát, vagy mi... két hétig benntartották, látogatni sem lehetett az influenzajárvány miatt. Eléggé lefogyott, nem láttad? Mármint... bocs, ha úgy öltözik nem látni. - Emelem fel a kezem, meg rég nem látta, én vagyok most a hülye belátom. - De felgyógyult, csak erőre kell kapnia. Mint neked. - Mindketten nagyon soványok.
-De van. Nem a pénz miatt. - Csóválom a fejem. - Úgy jelentkeztem erre az állásra, hogy azt hittem nem kapom meg. De felvettek, egy bizonyos óraszámmal. A fordítási projekteimből nem szállhatok ki, azokat meg kell csinálnom és még egy ideig sok lesz ha nem is vállalok újakat. A rádióból nem léphetek ki csak úgy, mert nincs helyettesem és.. szeretem. - Nézek félre, mert sajnos be kell látnom, az fog ugrani. - A magántanítványaim szintén nem hagyhatom cserben, mert nem olyan könnyű megfelelő tanárt találni, főleg ha nem csak úgy tanulod a nyelvet, hanem valami céllal. Szóval... egyelőre sok van és tolmácsolni is megyek, az is le van beszélni már jó ideje... - Sóhajtom, mert nem sajnáltatom magam, csak válaszolok, hogy egyelőre van még dolgom.
-Igyekszem, kértem tőle ne csak táncolni járjunk el, legyünk többet együtt. De ehhez ő is kell. - Mert noha igent mondott, el is kell jönnie majd.
Igazat kell adjak neki, muszáj leszek valahogy megoldani, de én is fáradok, az az igazság. És rossz ezt tudomásul venni, hogy nehezebben mozdulok ki random, mert aludnék. Vagy tudom, fordítanom kéne...
-Ezt nem szeretném. Azzal hogy összeköltöztünk lényegesen javítottuk a találkozási arányt, de szeretném, ha otthon érezné magát. Igyekezni fogok, amikor tudok legalább a közelébe leszek, bár tudom hogy az nem olyan... voltam már hasonlóan. - Henry is mondta, nem olyan ha úgy vagyok vele ha fordítok, mintha együtt kajálnánk és beszélgetnénk. És igazat is adtam neki...
-De félek ha sokat vagyok vele akkor is ez lesz az érzése... - Motyogom magam elé, de megrázom a fejem, én próbálkozni fogok, mert akarom, őt akarom.
-Minden esetre szeretném, ha te is figyelnél rá. Hajlamos nem figyelni önmagára, pedig kellene. Igazából átjöhetnél ebédelni meg vacsorázni, akkor legalább biztosan tudnám, eszik rendesen, ha nem is vagyok otthon és van megfelelő társasága. - Na meg Reeven is enne, dupla haszon, még a végén elájul az idegességtől...

-Hinni a templomban kell... - Morgom, mert komolyan már...
-Ó, hát az mááás. - Forgatok szemet. - Nem is tudtam hogy Mont Everest az órám a szemedben. - Hah, na ez vicces, komolyan, felőlem... én élvezem a saját órám, a többi diák nem hőbörög, szóval.
-Ez alkat kérdése szerintem. - Legyintek, mert én volt hogy pont az anyuka kedvence "énemmel" arattam sikert. Kinek mi tetszik, ugye.
-Lionelt? Nem mondanám. Verekedtem mellette és vele, bár akkor még nem tudtam kicsoda... csak azt hogy egy bunkó. Mindent agresszióval akar megoldani, nekem ennyi elég hogy ne akarjam ismerni... - Vonok vállat, mert Phoenix és Amelia miatt is jócskán haragszom rá. - De kétlem hogy Ameliát a szex vonzotta... legalábbis eleinte. - Ebbe nem mennék bele, mert még tőlem is megijedt, hogy egyáltalán a gondolatok peremére sejlett, hogy itt több legyen éjszaka, mint alvás. Egyáltalán hogy éjszaka egy lakásban legyünk.
Minden esetre legyintek, hogy hagyjuk, az sem kellemes sztori hogy "hála nekem" lefeküdt Lionellel.... hányszor az orrom alá dörgölte Amelia. Ahh.
-Minek ha Ameliával akarok lenni? Nem kell már alkalmi partner, ha van fix. - Sóhajtom, hogy nekem nem a strigula számított a noteszban, hanem hogy ne legyek kanos egyszerűen.
Másról beszélünk, ami jobb is, Lionel és Amelia még érzékeny téma nálam, bár ahogy beszél és morog.. Eszembe juttatja Henryt és akaratlan megenyhülök. Annyira hiányzik nekem az a hülye, de most messze jár, meg kell várnom míg hazajön.
-Miért figyelted volna, ha nem tudtad mit kell figyelni... - Intek neki, hogy ne korholja magát. - Különben is, már jól van, csak fáradékony, az meg nem olyan meglepő, ha tudod mennyit dolgozik. - Nem bántom Reevent, de Ameliát sem, sejtem miért nem mondta, de azt is hogy Reeven nem örül, hogy pont tőlem tud meg egy ilyen fontos dolgot.
-Most lettél jobban, rád is figyelni kell. Tudom hogy... nos... neked sem jó a viszonyod a szüleiddel, de Amelia pont ezért akar vigyázni rád. Szóval egymásra kéne vigyáznotok. De segítek, persze, kérned sem kell. - Mondom kedvesen, egész megenyhültem, mert el is felejtettem, neki is segítség kéne, de olyan vehemens volt, könnyű volt elsiklani felette.
Kérdi a pénz miatt dolgozom-e ennyit, de nem. Az nem gond, szerencsére jól keresek, csak sok mindenbe vágtam bele azt hiszem. Sőt, tudom.
-Igen, ez bölcs mondás, meg is kell fogadnom, tudom, csak... kell egy kis idő, sajnos. - Bólintok, hogy belátom, ez tarthatatlan. - Társastáncra járunk, bár most egy hónapot kihagytunk ugye. Amelia szereti. - Mosolyodom el kicsit, szeretem a csillogást a szemében, ahogy érzi a ritmust és átéli.
-Persze, de az nem olyan mint kimozdulni. Bele lehet fásulni a csak otthon levésbe. - Uhh, nem csoda hogy Henry megutálta a képem egy időre.
Kicsit elnevetem magam, mert ez a megfogalmazás.
-Éljen a mazochisták klubja, ó je. - Félszeg vigyor, de biccentek, hogy jah, remélem nem csak azért jön hozzám lakni mert nincs kedve az apjához...
-Én már az vagyok. Lia pedig remélem az lesz. - Mondom komolyan, de úgy érzem nem fog cseszegetni a másik, csak a szokásos köröket akarta lefutni. Mi lett volna ha Amelia bátyja lenne nem az unokaöccse?
-Miért ne ehetnél? Enned is kell... mindig kicsit többet, kicsit nehezebb kaját, ahogy azt kell. Ha nem eszel én is hülyét kapok nem csak a családod... - Hogy most a tanár vagy a szimpla aggódó hülye beszél belőlem, vagy épp a rokona pasija, mindegy, de csak lesek, hogy mi az hogy nem ehet?!
-Miben? - Kérdezem, de kinyögi, hogy velünk. - Remélem. Nem indult valami fényesen az egész, de az igazat megvallva, mindegy is, a lényeg hogy belevágunk. És ha hülye leszek legalább tudom hogy egy ember tuti lesz aki a képembe mondja, hmm? - Vonok vállat, mert szeretem az őszinteséget (ha megalapozott). De éreztetem vele, hogy fátylat rá, estek nekem durvábban is már. Ő még egész kedves volt...

-Én sem... - Henry sem vett volna rá, hogy beüljek imádkozni, pedig az nagy szó.
-Le tudod, csak perkálni kell. De javaslom tartsd meg, a kredit az kredit. - Ha mást nem ezért megéri, de szerintem nem fog belehalni egy kis etikettbe és hasonlókba.
Beszélget, vagy olyasmi, majd kiábrándultan nézek rá, hogy ez most komoly? Amikor még csak szexpartnerek voltunk akkor sem csak arra kellett nekem Amelia, pláne nem most. De nem szólok semmit, gondolom ez amolyan kötelező sablonszöveg nála.
-Azt mondta már összecsomagolt, kocsival gondoltam elhozni. El is hoztam hétfőn, amit mondott. - Nézek értetlen, hogy miről beszél. - A kipakolás javát ráhagyom, ő tudja, hogyan óhajt élni velem, miként rendezi be a szekrényét, a fürdőt... - Elvégre a konyhába nem kellett sok minden, csak a ruhák, neszesszer, ingóságok, hasonlók.
Látom későn esett le neki, hogy most nem csak Ameliáról beszélek hanem róla is, hogy támogatásra szorul.
-Igen, hogyne. Rád. - Bólintok, nekem alap.
-Drogozás? - Nem értem ezt miért mondja, látszik is, bár ha drogozott érthető miért ennyire vékony... bár csak nem. - Elnézést, akkor félreértettem valamit... - mondom elgondolkodva, valóban félreértettem volna Ameliát? Vagy csak olyat mondtam amit csak Amelia gondol úgy? Utóbbi esetben kissé magam alatt vágtam a fát.
-Már hogyne kéne... - Mondom engedékeny mosollyal hogy vigyázni kell a tesókra. Én mindig fogok Henryre, ahogy ő is rám. - És attól hogy a bátyának tart, miért ne félthetne? Engem is félt az öcsém. - Tudom, szokta mondani, de azt is tudja, hogy sok hülyeséget csinálok mai napig, szóval nem alaptalan.
Bólintok, persze hogy segítek neki, aztán már szélesebben is mosolygok, hamar megenyhülök azt hiszem, vagy csak kellemes Amelia, mint téma ilyen formán.
-Tudom, el akarom vinni vacsorázni, még nem voltunk. Meg állatkertbe is, szerintem élvezné. - Vonok vállat, sok tervem van, csak legyen lehetőség megvalósítani.
-Mi számít feleslegesnek? Ha nem bírja elfelejteni Lionelt, akkor felesleges, de amúgy én akarom hogy működjön, nem fogom feladni mert jöhet pár gubanc... - Gondok mindig vannak, lesznek is. Ha nem bírunk együtt élni, akkor persze, szétmegyünk. De miért ne menne? Nem akarok arra gondolni, hogy rosszul döntöttem.
-Én remélem hogy mi is kijövünk majd. - Teszem hozzá, mert nem áll szándékomban ellenségeskedni.
-Az orvos is tuti fokozatosságot írt elő, amúgy is a dokik meg a bölcseleteik... - Dohogom, ha azt mondták neki ne egyen rendesen idővel se kiakadok.
-Igen, én... Nem szeretném ha beteg lennél, attól hogy kicsit fújok rád a vehemens stílusod miatt... - Döntöm félre a fejem, hogy mi ezen olyan furcsa.
A következő mondatomon mosolyog kicsit, én nevetek egy sort.
-Húúú ne fenyegess, még a végén el is hiszem! - Nem is idegesítő volt, inkább irritáló és fárasztó. De mikor lenyugodott már az sem.
Aztán csak nézek ez honnan jött, meg mi van, de aztán vigyorgok, mutatok magamra.
-Én? Én cseppet sem, tősgyökeres brit vagyok nagy bánatomra, csak gyerekkoromban Párizs mellett nevelkedtem. Miért kérdezed? - Mosolygok rá, vajon hogyan jött ez most neki? Minden esetre nem zavar, könnyedebb téma, mint Lio mondjuk.

-Mire gondolsz? - Kérdezem összevont szemöldökkel, mert nem éreztem hogy bealáztam volna bármikor is. - Meg attól hogy nem értünk egyet a franciákról miért lennének erekciós zavaraid? - Kínos mosoly, mert benne csak az él, hogy nagyon különbözőn vélekedtünk, más nem nagyon rémlik.
-Miért, mire céloztam? - Néze rá meglepődve már, mert ha telibe is találtam, nem tudtam mire célzok. De elpirul, próbálok agyalni mi volt. - Én csak annyit láttam tetszik Elee és Hale, ami nem meglepő. Na meg nagyon khm, érzékinek mondható módon adtad elő milyenek a francia írok... bocs, de az tényleg olyan volt... nem tudom mire gondolsz. - Tényleg nem tudom, mert én nem láttam hogy erekciója van, meg abban a sorban mindenki be volt zizzenve, bár fene se tudja miért.
-Nem szekrényt rak össze... és Amelia erős nő, ennek ellenére ha nehezet kell emelni szól. De nem voltak nehéz cuccai, csak sok ruhája... nagyon sok ruhája... - Préselem a szám, hova fogjuk mind elpakolni azt nem tudom, mert nekem is sok az ingem és öltönyöm. De fáradtan fújon ki a levegőt, mintha Ameliával hirtelen ötven kilókat emelgetnék és ostorral verném, ne lazsáljon. Abszurd kép.
-Nem értem... - Vallom meg, de kikerekedett a szemem. - Akkor pláne vigyázni kell rád, szedsz elég vitamint? Ez most fontos, sok gyümölcsöt is kéne enned... - Csipkedem a szám, hogy fogjam be, de nehéz megállni, látszik, hogy így durvább a helyzet és még inkább úgy gondolom, figyelni kéne rá. Majd szólok Ameliának is, hogy a suliban próbálok majd a srácra nézni.
-Ahh... - Sóhajtok egy mélyet hogy ecseteli. - Elég baj az hogy megszoktad, csoda hogy nem lőtted túl magad... Jártál terápiára? - Kérdezem, de enyhén, mert nem tartozik rám, de az kell. Kell hogy érezze ez nagy dolog és sokan mellette állnak. - Büszke vagyok rád, hogy letetted. - Tudom, nem számít neki, de ezzel nőtt a szememben. Henryn láttam mennyire nehéz is ez.
-Megértem. A szülők... nem kezelik valami jól. Már nem mind. - Teszem hozzá, mert valaki biztos jól kezeli, én nem tudom hogy kezelném. - De ha ki tudtatok békülni más nem számít. Ez jó dolog, nagyon jó. - Nyomatékosítom, mert hát az én szüleim... nem mondom hogy esélytelen de...
Elmosolyodom a testvér dolog, majd az állatkert miatt is.
-Jah, remélem lesznek kölykök is, biztos imádná őket. - Mosolygok, azokat én is csípem.
-Eddig is úgy tettem, mivel nem tudtam róla... most próbálom elfelejteni. Ha tényleg elment könnyebb dolgom van... De minden nappal könnyebb, remélem Liának is. Abban reménykedem hogy minden ismerősen új lesz neki, ami leköti. Rendezgeti a lakást, foglalkozhat kicsit magával... arra is gondoltam elhívom a magyar rokonait de... még az apját sem ismerem, szóval erről letettem egyelőre. - Vonok vállat, majd idővel. Csak el szeretném terelni a figyelmét a gondokról.
-Mert tágítani kell a gyomrod. Próbálj több vizet, majd több rostosat inni. Meg mondom, sok vitamin addig is mert könnyen lebetegszel. Tejet még ne nagyon igyál, meg tejterméket, az nehéz. Inkább több húst meg zöldséget... grillezve. - Mondogatom, mert az orvosokat annyira nem érdekli, csak odavágják az emberhez hogy lassan meg finoman, de mit... azt már annyira nem mondják, de nem is az ő dolguk, tudom én.
-Van lavor, áldozhatsz a porcelánistennek is a fürdőben, szóval... csak nyugodtan, de jobban örülnék ha benned maradna, hogy megerősödj. - Mosolygok, nem attól félek hogy piszok lesz.
-Szóval vehemens, mi? Edzett vagyok vigyázz. - Somolygok, Henrynél nem lehet vehemensebb... ahahah. Esélye sincs, mindenben Henry nyer.
Látom eléggé meglepem hogy nem francia vagyok, nevetek is.
-Fura, jahm, hülye is, meg lökött meg túl komoly. Vagyok én minden. De nem, a Drayton nem felvett, régi brit név, állítólag... engem annyira nem izgat. De a szüleimnek ne mondd, hogy felvett, mert örökre elásod magad. - Mosolygok, jaj istenem. Mi lesz ha egyszer meglátogatnak? Áh, úgy se.
-De miért, ha francia lennék kitagadnál? - Vigyorgok, nem tudom a brit mennyivel jobb.
-Ohm, hát így már értem, akkor ez esetben áldom brit őseim, Mercy! - Kacsintok és nevetek, mert tudom mivel mehetek szegény srác agyára. Hiányzik Henry.
-Jártál már amúgy Franciahonban, azért mondod, vagy ez csak amolyan... zsigeri. - Sokaknak van ilyen, hogy nem szeretik ezt vagy azt a népet, de közben gőzük sincs róluk, nem is voltak arra, csak érzik és erőltetni is kár, hogy megváltozzon a véleményük.
-Tényleg... akkor te is magyar vagy részben? - Jut eszembe, mert Amelia az, ő teljesen, lehet akkor Reeven félig vagy ilyesmi.
-Amúgy könnyen vissza tudtál rázódni a suliba? - Igazából szívesen ismerkednék vele, de lehet menne, minden esetre amíg itt van, kérdezgetem, hátha felel.

-Akkor jó... - Erre mit mondjak? Ő hozta zavarba saját magát.
-Bocs, nem arra figyeltem, bár ez természetes a te korodban... meg ültél, max Elee látta, de Elee meg... - Somolygok, hogy őt nem zavarja az ilyesmi sőt... De még mindig nem értem, miből gondolta hogy beégettem. - Mindegy, bocs mindenesetre, ha kínos volt, mert félreértettél. - mondom komolyan, bár egy kis erekcióban szerintem semmi ciki nincs.
-Szólna... főleg mert mondtam pontosan tudom mi hol volt az utolsó gombostűig, így látni fogom ha rendezkedik nélkülem. - Mosolygok, én meg a rendmániám...
-Jah, muszáj lesz... asszem kell majd még egy szekrény... vagy több polc. - Kicsit el is merengek, de hamar visszarántom magam a beszélgetésbe.
-Jól van, ne felejtsd el! - Kötöm a lelkére, mert gyümölcsök nélkül nincs vitamin és sosem épül fel.
-Ahh... áldás hogy magadhoz tértél, ugye tudod? Keveseknek adatik meg. A terápia meg... jó ha kibeszéled magadból mi bánt, ilyenek. Meg másoknak is segítesz, ha elmondod neked hogyan sikerült. - Bár Henry sem szerette szerintem. De ártani nem ártott.
Látom hogy lesüti a szemét, ismerős.
-Letetted ugye? Reeven, a drog nem játék. Ne vegyél magadhoz, túl gyenge vagy, kikészítené a gyomrod, a csontjaid... ne csak magad miatt tedd le, gondolj a családodra. Visszakaptak, ennyi idő után, ne kelljen elveszteniük. - Mondom csöndesen, mert nincs közöm hozzá, de magamon tapasztaltam milyen a kétségbeesés, hogy a szeretett ember visszaesik. Nagyon fáj.
-És te boldog vagy? - Döntöm félre a fejem, mert azért az sem lenne hátrány, bár dicséretes, hogy gondol a szüleire.
Némán rázom a fejem, én nem drogoztam.
-Értek hozzá. - Ennyiben is hagyom, mert nem első beszélgetéses téma, nem nálam.
-Hát, olyan nagy baj lenne? - Vigyorgok aztán az összeillésre.
-Mi a baj az apjával? Magyar fiút akart a lányának? - Jaj neee... Apa kettő lenne akkor... de nekem nem kell brit lány, azaz nem feltétlen.
-Jó, esetleg... te tudnál segíteni? Nem tudom kiket kedvel tényleg... - Kínos mosoly, erről nekem keveset beszélt Lia, feltűnő lenne ha hirtelen erről faggatnám. - Igen? No fene. Jó terv, szerintem Lia megtanít örömmel. De ha gondolod megkérdezhetem benn a fordító cégben, van-e magyar és vállal-e oktatást. Sokan vagyunk tanárok. - Ajánlom fel, lehet találnék.
-Nem? Fűszer nélkül gondoltam. Nem árt ha át van sütve a hús. - Vonok vállat, ennyire nem emlékszem, régen volt.
-Megmérgezünk? - Nevetek. - Lökött vagy. - Csóválom a fejem mosolyogva.
-Jah, elég... sznobok. - Vonok kicsit vállat apáékra, mit tagadjam? Nem vagyunk valami jóban egy ideje sajnos.
-Tudom, tapasztaltam, nagyon édes olyankor! - Mosolygok, de tényleg nagyon bájos.
-Hmmm, az se rossz. - Vigyorgok, akkor letagad. Azt könnyebb.
-Hmm, nem teljesen, de van benne igazság. Ha náluk vagy mint turista, akkor például nagyon kedvesek, előzékenyek. De ez az összetartás és felsőbbrendűség a történelmük hozadéka. Nincs mit tenni, de köztük élni egész más. Én szerettem kinn élni, más úgy. - Mondom szolidan neki, mert én szeretem a franciákat, mily meglepő.
-Nem csak a nyelv a lényeg, rengeteg szokást és egyebet át lehet venni. Bár a nyelv is szép lehet. - Lia nem beszélt hozzám még magyarul, szóval nem tudom.
-Az a lényeg. - Mosolygok, jó hallani hogy hamar visszazökkent a mindennapokba.
-Tanítani jobban szeretek. Nem is tudom... mióta az eszem tudom szívesen egyengetem mások tanulását, jó látni ha sikerélményük van, ha egyre ügyesebbek, na meg te is így tanulsz, ami jó dolog. A rádiózás is jó, de ritkán beszélgetek élő adásban, elvégre csak a híreket olvasom. - Mosolygok, mert néha reggel szoktak a műsorvezető kollégák, de nem sokszor.

-Lehet... Vagy csak egyszerűen kihívóak a lányok... - Látom a zavarát, én csak értetlen vagyok.
-28 vagyok. Miért? - Nem értem teljesen, az az igazság.
Vakarom a fejem, mert én tényleg csak rá reagáltam, a szavaira, nem az ölére... Helyes fiú, de naaa... bírok a véremmel.
-Őszintén? Nem emlékszem. Csak erre, hogy erotikától túlfűtötten ecseteled az irodalmat. Azt akartam mondani amit mondtam, hogy te másra asszociáltál, az más dolog, nem az öled nézem, bocs. - Hüledezem, mert elég abszurd lett a beszélgetés.
-Senki, belekényszerültem, de már nem tudok leszokni róla. - Vonok vállat a rendre, bizonyára hanyagabb lennék, de anyáék nem voltak valami... figyelmesek, márpedig Henry miatt, főleg később, fontos volt hogy precíz legyek.
Elmosolyodom aztán, hogy ecseteli a terveit, olyan jó látni hogy vannak neki, hogy talált célt. Henry is remélem talál, szüntelen aggódom, hogy semmi sem köti le eléggé. De lágy a mosolyom, nekem ez tényleg öröm, hiába ismerem alig egyszerűen csak... rak némi fát a szunnyadó reményem tüzére.
-Igen, a legfájdalommentesebben ürült ki a szervezetből, ez... ez igazi csoda. Szerencsés vagy. - Kóma ide vagy oda, de ez akkor is az basszus, mert az elvonási tünetek... - Vedd is, kellenek, különben üres az élet. - Mosolygok, én is próbálom megtartani őket, nem egyszerű.
-Pedig lehet kéne. Könnyebb... elfogadni, továbblépni, bár tudom, hogy kva nehéz. - Nekem mai napig nem megy, de ez titok. Még mindig ott a bűntudat benne, mint valami örökös, nehéz táska, amit cipelni kell.
-Nem olyan sokat, pedig jól jött volna... - Rándul a szám sajnálkozóan, bár szerintem nem lett volna erősségem.
-Ne is... valóban nem és hirtelen esnél vissza. Veszélyes, nem csak magadra nézve. - Tekintek félre, majd újra rá, szégyellem, hogy majdnem összeroppantam, mert Henry nálam gyógyszerezte be magát. Sosem bocsájtom meg magamnak azt az estét, az is biztos.
-Ha azóta nem nyúltál hozzá, letetted. - Mondom keményebben, érezze, hogy megtette, ha nem is tudatosan, de azzal hogy félbehagyta, megtette. De az E/3 megzavar, miért így beszél magáról? Elhidegül biztos...
-Azért nem tudta volna letenni - megyek bele a játékba, hogy valaki másról beszélünk úgymond - mert a drog nem engedi. Téves elgondolás, hogy olyan mint a cigaretta... ez nem olyan hogy gondolok egyet. A szervezet kierőszakolja, alattomosan, nincs esélyed. Neki sem volt... a kóma lett az esély. És te éltél vele. - Nyomatékosítom, ezért is vagyok büszke rá.
-Húha, melyik a veszélyesebb, ha kedvelsz vagy ha nem? - Mosolygok, ki tudja? Persze szeretnék vele jóban lenni, nem is kérdés.
-Ha nem bánja az jó, igyekszem kiérdemelni a bizalmát. Jó lenne egy... - Lesütöm a szemem, elszégyellem magam hogy mit mondtam ki majdnem. "Normális család". A szülőkre értem, mert Henry a mindenem, de igényem lett volna szülőkre is. Henrynek valahol ott voltam én, de nekem? Ahh... önző vagyok. És hálátlan, mert vannak szüleim. Inkább beszédes csöndbe burkolózom, hogy felejtse el, témát váltok. - Azt megköszönöm, jó meglepetés lenne szerintem.
-Aham, persze, semmibe nem tart. Amúgy terhelheted, kérd hogy magyarul beszéljen hozzád, mikor csak úgy elvagytok, azzal tudsz fejlődni, már ha akarsz. Az öcsémhez beszélhettem franciául, csak megdobott azzal ami a közelében volt. - Mosolygok, van amikor nem érdemes próbálkozni.
-De hamar megunhatod, csak azért mondtam. Fontos, hogy örömet okozzon. - Ilyenkor minden ilyen fontos.
-Hát akkor lehet! - Nevetek kicsit én is a lököttön, de ki tudja, lehet tényleg az. Alig ismerem.
-Mintha dolgoznék... - Nevetek fel, mert nekem a munka hamarabb eszembe jut. - Jó ez nem teljesen igaz, élvezem a műfordítást! Kreatív elfoglaltság. De jó ötlet, majd mondom neki. - Bólogatok, miért ne?
-Én? Nem, néha ajánlok pár koncertet, vagy felhívom a riportalanyt és én kérdezem meg a kérdéseket, ha a kolléga nem ér rá, de a zenéket nem én vágom össze. - Rázom a fejem, majd félredöntöm, hogy mi van? - Tyúkapó? - Ez meg honnan jött? - Mit játszok meg? - Pislogok, nem értem, mit kéne megjátszanom, szeretek tanítani... mi ebben olyan fura?