Kogara Hinata
Életkor : 30
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 20
| Tárgy: Kogara Hinata Csüt. Márc. 26 2015, 19:58 | |
| Kogara Hinata
Nő; 21; Filmművészeti kar; Filmanimáció; 3. évfolyam
A néma művész
Magamról: nem vagyok több, mint bárki más. Felejthető epizód, anyaghiba, apró hasadék a világ szövetén.
Azt kérded, ki vagyok én? Miért érdekel, ki vagyok, honnan jöttem, kik a szüleim, és miért is vagyok itt? Nem igazán szeretek mesélni magamról, de ha nagyon ragaszkodsz hozzá, ám legyen. Nem vagyok egy érdekes személy, és az életem sem érdekes, de ha téged valóban érdekel... Hol is kezdjem...? 21 éve láttam napvilágot Japán élettel teli, pezsgő fővárosában. Apám ügyvéd, míg anyám egy feltörekvő színésznő, bár elvileg nem épp tiszta előítélettel. Elvileg egy ilyen bírósági per alkalmával ismerkedtek meg, és azóta is együtt vannak. Öt éves koromig Japánban éltünk, és anya miattam mondhatni leszokott a rossz szokásairól is. Építgette színészi karrierjét, de többre vágyott. Ezért költöztünk ide, Amerikába, hogy új életet kezdjünk, a régitől nagyon távol. Már itt kezdtem az iskolát, de az osztálytársaim nem igazán akartak befogadni, folytonosan piszkáltak, és csúfoltak a származásom miatt, és nem is igazán akartak velem barátkozni. Nem értettem sokáig, hogy miért, és én próbálkoztam összebarátkozni velük, de nem sikerült. Hónapokig tartott ugyan, de aztán rájöttem, hogy nem fogok tudni összebarátkozni velük, így felhagytam a próbálkozással, és inkább egymagamban voltam mindig. Szerettem is egyedül lenni, és igazából nem is hiányzott se az osztályom, se más társasága, így a későbbiekben, a gimiben sem nagyon törtem magam, hogy barátokat szerezzek. Ezt persze anyu nem igazán nézte jó szemmel, és sokszor megpróbált rávenni, hogy barátkozzak, persze minduntalan eredménytelenül. Aztán ahogy telt az idő, eljött a gimi utolsó éve is, és előjött a továbbtanulás kérdése. És igen, megint bejön anyu a képbe. Ő nagyon akarta, hogy a nyomdokaiba lépjek, én is színész legyek, mint ő, de engem a színészkedés egyáltalán nem vonz. Én inkább egy képzőművészeti egyetemre mentem volna, mert imádok, és tudok is rajzolni, és ezzel is akartam foglalkozni. Azonban anya ragaszkodott a Frances egyetemhez, így napokig tartó veszekedés után végre sikerült kompromisszumot kötnünk, így kerültem a Frances Filmanimáció szakára.
Belső: Eléggé introvertált vagyok, nem igazán tudok barátkozni, és nem is nagyon tudom, hogy kell normális ember módjára viselkedni a korombeli emberekkel. Gyakran nem találom a megfelelő szavakat, ha valakivel beszélnem kell, és előfordul az is, hogy dadogok. És ha én egyszer elkezdek dadogni, akkor onnantól nekem végem, elkezdek remegni, még inkább elakad a hangom, tiszta vörös lesz a fejem, és volt már olyanra is példa, hogy elájultam, mert nem tudtam időben megszabadulni a helyzetből. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy félek is az emberektől, és állandóan azon jár az agyam, hogy vajon mit gondolhatnak rólam, és persze csupa negatív dolog jut az eszembe. Szeretek egyedül lenni, ilyenkor vagy olvasok, vagy rajzolok, vagy nem is tudom, de mindenképp olyan dolgot csinálok, amit egyedül is lehet. Külső: Átlagos magassággal, és testalkattal rendelkezem, hosszú szőke hajjal. Eredetileg fekete a hajam színe, de rendszeresen befestem, általában szőkére, az alját pedig kékre. Barna szemeim vannak, általában szemüveget viselek, ugyanis távolra elég rosszul látok, csak nagy ritkán használok kontaklencsét. Ruházatom egyszerű, visszafogott. Szeretem a pasztelszíneket, és az egyszerű, minta nélküli pólókat, és a bő pulóvereket. Lábamon pedig leginkább tornacipő díszeleg.
Valami nem stimmel megint anyuval, valamire készül, az már egyszer biztos. Már két napja furán viselkedik, és olyanokat mond, amivel nagyon összezavar. Kezdem azt hinni, hogy megint arra készül, megint bele akar szólni az életembe, és másokat is belerángat az egészbe. Pedig megígérte, hogy nem csinál ilyet többet, és ebben a témában békén hagy. De úgy látom az ígérete semmit sem ér számára, bár még nem tudom, mire készül. - Hinataaa! Gyere le! Vendégünk jött! - Hallom anyám hangját a földszintről, miközben épp az egyik festményemen dolgozom. Nem értem, minek kell nekem is lemennem, úgyse tudnék egy árva szót se kinyögni, és egyáltalán milyen vendég? Mindig már előre meg szokta mondani anya, hogy ha vendég jön, hogy legalább egy kicsit feltudjak készülni arra a néhány órára, de most nem. Csak nem..? Az kizárt... Nem teheti ezt velem, ne merészelje...! Sietős léptekkel indulok meg, s már majdnem leérek, mikor meglátom azt a bizonyos "vendéget" anyám mellett. Azonnal lefékezek, és megkapaszkodom a lépcső korlátjában, hogy a lendülettől ne bukjak orra. Teljesen ledermedek, csak állok ott, mint egy hülye, és bámulom a srácot. - Hinata, Ő itt Eric, az egyik munkatársam fia, Eric, Ő pedig a lányom, Hinata. Gyere már kicsim, ne legyél már ilyen gyáva. - Hogy mi...? Anyaaa ne már... Ez a srác annyira olyan... neee... Miért csinálod ezt velem? - Valóban olyan szép a lánya, ahogy mondta, Mrs Kogara. - Ezt az anyám felé fordulva mondja, s látom az arcán egy halvány mosoly is megjelenik. Biztos csak kedveskedni akar... Micsoda álszent... - Örülök, hogy megismerhetlek, Hinata. - Ezeket a szavakat már hozzám intézi, s kezét is nyújtja kézfogásra, de én nem mozdulok, egyszerűen nem tudok megmozdulni, túlságosan sokkolt ez az egész. - Én... Én... Én... N-n-nem.... Anya.... E-e-e-ezt miért...? Nem...! - kezdődik a dadogás, ez így nem lesz jó... Gyorsan el kell tűnnöm innen. Érzem, hogy már remeg a lábam, nem bírom már sokáig. - Én.... E-e-e-e-elnézést...! - azzal a lendülettel fordulok meg, és rohanok fel. Egyszer még meg is botlom, de nem állok meg, egészen a szobámig. Hallom anyám ideges hangját, de nem érdekel, nem megyek le, míg az a srác el nem tűnik innen.
Hahó! Akinek tudnia kell, ki vagyok, tudja.
TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0 |
|